Iris & Dimitriy

Nem akarom Őt sem pucéran takarítva, sem edzés közben elképzelni, mégis azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, miként nézhet ki az az edzés és, hogy milyen vonzó látvány lehet, ahogy kidudorodnak karján az erek meg ilyen hasonló baromságok, amikre egyáltalán nem kellene gondolnom. Bárhogy is viselkedik ma reggel, bármilyen jól is érzem magam vele, egyáltalán nem hiányzik, hogy megkavarjuk az egyébként sem egyszerű helyzetünket azzal, hogy elkezdek vonzódni hozzá. Mindez, csak látszat és csakis azért élünk egy fedél alatt, mert az apáinknak valami irtó nagy haszna van ezen. Aztán, egy nap majd ez az egész véget ér valahogy és mindenki mehet a saját dolgára, akkor pedig képes akarok lenni arra, hogy elsétáljak anélkül, hogy bármilyen szívfájdalmat éreznék olyasvalaki iránt, aki soha nem tudná viszonozni az érzéseimet. Felesleges sírás és dráma lenne az egész, úgyhogy próbálom is ehhez tartani magam és nem a kibaszottul vonzó férjemről fantáziálgatni.
Még akkor sem, ha a mai reggeli és a kilátásban lévő ebéd után, most még meginvitál vacsorára is, bár elég nyersen sikerül az a meghívás, így mosolyogva ki is javítom picit a szavait, ami már önmagába felér egy válasszal. -Mintha nem tudnád, hogy nincs kilátásban senki.- forgatom a szemeimet mosolyogva, hiszen Kirill már rég beszámolt volna neki arról, ha bárki is kerülgetne de egyébként sem rángatnám azt a szerencsétlent olyan helyzetbe, mint amiben én vagyok. Gyönyörű lenne, ahogy haza viszem a pasimat és bemutatom a maffiózó férjemnek, aki jelenleg egyébként is leköti minden gondolatomat. -Erre majd emlékezz odabent is.- nevetem el magam, ahogy a növények súlyával kapcsolatban morfondírozik, de amikor majd kiválasztok egy jukkát a húsz literes dézsájával együtt, rá fog jönni, hogy talán nem is olyan könnyű cuccok ezek.
El is indulok vele az üzletbe, ahol máris a kigondolt növények felé veszem az irányt, bár a sok másik lehetőség láttán egy egész picit elbizonytalanodok, alaposan végig is mérem a kínálatot, miközben Dimitriy valamivel odébb sodródik tőlem és nézelődni kezd ő is. Az az edzőterem viszont azóta sem hagy nyugodni, így kíváncsiskodni is kezdek felőle, minek köszönhetően most már azt is megtudom, hogy az alagsorban található. -Tényleg alaposabban fel kell térképeznem a házadat.- csóválom a fejem mosolyogva, bár igazság szerint gondolhattam volna, hogy egy olyan házban, mint az övé, még ilyesmi is van. Mégsem járhat el, csak úgy edzőtermekbe gyúrni maffiózó létére. -Menjek le edzeni? - kérdezem meglepetten, de mosoly bújkál ajkaimon, mert már most tudom, hogy valószínűleg élni fogok a lehetőséggel, csak alaposan meg kell tervezni, hogy ki, mikor megy le oda, mert nem akarom megkockáztatni a lehetőségét annak, hogy úgy toppanjak be oda, hogy Ő épp lent van. -Lehet, hogy megnézem majd magamnak azt a termet.- bólintok végül mosolyogva, majd tovább nézelődök, de még a nagy elmélyült gondolkodás közben is elnevetem magam, mikor pedzegetni kezdi, hogy jobb lenne, ha én választanék.-Mert nem próbálod elképzelni mondjuk ezt a növényt a zongora mellett az ablaknál.- mutatok az egyik könnyező pálmára vigyorogva, de aztán csak legyintek egyet mosolyogva és bólintok. -De nem teszek rád ekkora terhet, majd én választok.- lesek rá incselkedő vigyorral, de aztán váratlanul közli, hogy ne vesszek el és elindul a másik irányba, nekem pedig arra sincs időm, hogy annyit mondjak, hogy "oké", mert már el is tűnik a sorok között.
A virágok nézegetése közben, párszor abba az irányba pillantok, amerre eltűnt, morfondírozok, hogy vajon mi juthatott eszébe, de igazából az se lepne meg, ha így akart volna lerázni. Még az is megfordul a fejemben, hogy talán már vígan hazafelé tart azóta, bár ezt azonnal ki is verem a fejemből, mert tudom, hogy úgysem hagyna magamra. Nem azért kísérget mindenhova Kirill, hogy aztán így szabaduljon meg tőlem.
Teljesen belemélyedek a növények tanulmányozásába és abba, hogy megpróbáljam a legalább nyolc nekem tetsző növényt leredukálni háromra, amikor megköszörüli a torkát valaki mögöttem, ezzel rángatva vissza a valóságba, a tény pedig, hogy Dimitriy áll mögöttem tele szájjal vigyorogva, egy csokor virágot tartva a kezében, teljesen letaglóz. Szóhoz sem jutok, csak bámulok hol rá, hol a virágra, miközben belém hasít a felismerés, hogy a férjem épp udvarol nekem és ha jobban belegondolok, valószínűleg egész reggel ezt csinálta, ezzel próbálkozott, csak én barom nem fogtam fel, hogy miért csinálja az egészet. -Ez gyönyörű.- nyögöm ki végül halkan, ahogy észhez térek, ajkaimon széles mosoly jelenik meg a meghatottságtól pedig kénytelen vagyok nyelni egy nagyot, úgy nyúlok a csokor felé tétován. -És pont ez a kedvencem.- pillantok fel rá vigyorogva, óvatosan megérintve azt az egyetlen rózsaszín virágot a csokor közepén, majd egy picit előrébb hajolok, hogy magamba szívjam az illatukat. Elképesztő, hogy mindez tényleg megtörténik, zavaromban nem is igazán tudom, hogy mit kellene tennem vagy mondanom, de végül megköszörülöm a torkom és ismét felsandítok rá.-Mindenképp hazavisszük. Köszönöm.- biccentem kissé oldalra a fejem és még mindig mosolyogva kutatom tekintetét, mintha abban keresném a választ arra, hogy mitől lett ilyen édes és figyelmes. -Jól fog mutatni az asztalon vacsora közben.- vigyorgok rá végül, gyengéd mozdulattal nyúlva a csokorért és, még az sem zavar most egy pillanatig sem, hogy közben az ő kézfejére is rásimítok. -Meg van a három kiválasztott. Akár mehetünk is ebédelni, ha gondolod.

Iris & Dimitriy

A fejemet csóválom mosolyogva, mert mostanra sikerült már teljesen összezavarnia, ami a telefonommal kapcsolatos blöffölést vagy épp nem blöffölést illeti és bármennyire is próbálok az arcáról leolvasni valami segítséget, egyértelmű, hogy nem fog menni. Már az is nevetséges, hogy egyáltalán megkíséreltem olyasvalaki vonásaiból olvasni, aki az élete nagy részét azzal töltötte, hogy kiismerhetetlen és veszedelmes legyen. Pedig, néha igazán jó lenne belelátni, mert akkor legalább, már azt el tudnám dönteni, hogy bölcs döntés-e részemről, hogy szinte az egész napomat Vele töltöm abban bízva, hogy ez a mostani Dimitriy maradandó figura lehet.
-Pedig, igazán hangulatossá tenné az irodádat.- vonok vállat tovább cukkolva, mintha valóban komolyan gondolnám, hogy egy gengszternek hangulatos irodára lenne szüksége, mert az a virág biztos nagyon jól mutatna ott, ha épp mondjuk betöri valakinek az orrát vagy ilyesmi, de már az arckifejezése miatt is megérte, csak ne jelenne meg a szája sarkában végül az a perverz mosoly, minek köszönhetően pontosan tudom, hogy mi jutott eszébe az asztala kapcsán. Vagyis, nagyon úgy sejtem, hogy hasonló helyen járnak a gondolataink, hogy mennyire nem úszta volna meg az a szerencsétlen növény, már a tegnapi mutatványt sem, de igazából meg is érdemlem, hogy zavarba jöjjek emiatt, hiszen én hoztam ezt szóba.
Be is kapcsolom inkább a rádiót, de nem sokkolom inkább azzal, hogy megpróbáljak énekelni is, na nem, mintha amúgy olyan borzasztóan hangzana, ha megtörténne, de inkább meghagyom abban a hitben, hogy olyasmi fegyver birtokában vagyok, amivel az őrületbe tudnám kergetni. Mondjuk, ha fél éjszaka teli torokból üvölteném a VIII. Henrik című dalt, biztos zavarná akkor is, ha jó hangom lenne, ezen az elképzelésen pedig egész jót mulatok magamban, miközben lopva néha felé sandítok.
Nem számítok rá, hogy majd a délutánom felől kérdez, mintha hirtelen minden érdekelné, ami velem kapcsolatos és, bár egy rövid pillanatig fontolóra veszem, hogy most már talán tényleg jobb lenne visszahúzódni a biztonságos kis tornyomba, végül mégis megosztom vele az információt, hogy konkrét tervem még nincsen, mivel is üssem majd el az időt.
Tanácstalanul vállat vonok a megjegyzése hallatán, igazán nem is tudom, hogy miféle programra számított, mert lássuk be, még nem igazán ismertem ki magam a házában és legfőképpen, nem nagyon tudom sokszor, hogy mihez is kezdjek ott magammal, de végül inkább visszapasszolom neki is a kérdést, amire nem éppen az a válasz érkezik, mint amire valaha is számíthatnék. Döbbent arccal, felvont szemöldökkel bámulok rá, mert egy pillanatig nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél-e vagy viccel, de a takarítónőcis szerkóval kapcsolatos megállapításánál, már nem bírom visszatartani a jóízű nevetést. -Hát takaríts anélkül.- közlöm pimaszul a legkézenfekvőbb megoldást, bár az csak utólag jut eszembe, hogy igazából Tőle tényleg bármi kitelik, hiszen nem rég még meg akarta mutatni, milyen jó alany is lenne a modellkedéshez, így aztán elég felelőtlen kijelentés volt ez részemről. Még a végén egy nap arra sétálok le a lépcsőn, hogy Dimitriy pucéran port törölget.
Csendben figyelem, ahogy kiszáll a kocsiból, én pedig még az övemmel meg a táskámmal bíbelődök, bár egyébként is megvártam volna, míg ajtót nyit, mert már tudom, hogy tőle erre is számíthatok és őszintén szólva, jól esik ez a fajta figyelmesség. -Edzeni?- kérdezek vissza a következő ötletét hallva kíváncsian, ahogy kiszállok az autóból, majd megigazítom magamon a ruhát.-Mármint súlyzókkal meg minden?- teszem fel az újabb -idióta- kérdést, de valahogy az ezáltal elképzelt kép sem olyasmi, ami kifejezetten megnyugtató lenne a meztelenül takarítós jelenet után. Súlyzók, izzadtság és dagadó izmok, amiket egyébként még pólón keresztül is látni, ha az ember alaposabban megnézi magának, de én tegnap, még éreztem is, ha nem is túl sokáig, hogy mi minden lapulhat a ruha alatt. Nyelnem kell egy nagyot, de igyekszem úgy kivitelezni, hogy ne lássa, mert akármilyen bűnöző, akkor sem tudok teljesen vak lenni és nem látni, hogy a férjem egyébként egy kibaszottul vonzó férfi. Még akkor is, amikor szinte parancsba adja, hogy a felesége vele kell vacsorázzon ma este.
Szelíd mosoly jelenik meg az arcomon és kissé oldalra biccentem a fejemet, úgy méricskélem pár pillanatig, majd megköszörülöm a torkom.-Úgy érted, szeretnéd, ha ma csatlakoznék hozzád a vacsoránál, igaz?- kérdezek vissza pimaszul, de valószínűleg már azzal, hogy nem vágtam rögtön a képébe, hogy felejtse el az egészet, elárultam magam, hogy talán még tetszik is ez a gondolat, ha már ezt a napot annak szenteltem, hogy megpróbáljam jobban megismerni.-Dehogy leszel láb alatt. Te fogsz cipekedni, ha már edzeni akarsz.- pimaszkodok mosolyogva, miközben finoman a karjába karolok, ha már ugye a felesége volnék és elindulok vele együtt a bejárat felé.
Konkrét elképzelésem eddig sem volt arról, hogy miféle növényekkel díszítsem a házat, de most, ahogy elém tárul az a kismillió zöld virág, már végképp nem tudom. Szívem szerint mindet elvinném, de mielőtt még túlzásokba esnék, Dimitriyre sandítok.-Korábban a hármas számot mondtad, úgyhogy most is ez lesz érvényben.- mosolygok rá, mielőtt még szegény sokkot kapna és el is indulok arra, amerre az általam elképzelt növények sorakoznak.-Egyébként nem gondoltam semmi rózsaszínre. Pálma vagy bambuszféle kell, mert azok szolidak, szívósak de mutatósak is.- vonok vállat, mert hát ez csak az én véleményem, de a világért sem pakolnám tele Dimitriy házát mindenféle tündöklő, nyálas, színes virágokkal, amik általában amúgy is kényesebbek, én meg nem vagyok nagy kertész.-Nem is tudtam, hogy még edzőterem is van abban a házban.- szólalok meg elgondolkodva, mert még mindig nem sikerült teljesen megszabadulnom a képtől, ami szavai hallatán megjelent a fejemben, bár amúgy is sejthettem volna, hogy valamivel fitten tartja magát.

Iris & Dimitriy

Gyanakvó pillantást vetek rá, bár egyáltalán nem lepne meg, ha tényleg követné valahogy a telefonomat, hogy pontosan merre is járok, még amellett, hogy Kirill minden lépésemre figyel és, bár nem vagyok túlságosan képben az Ő világában, azért ez már kicsit túlzásnak tűnik, mint ahogy azok is, amik hirtelen végig suhannak az agyamon a megjegyzését hallva. -Jobb, ha nem gondolok bele, mi mást tudsz bekapcsolni még rajta...- kuncogok halkan, de aztán a nyomkövetés kapcsán eszembe jut, hogy most pont nem találom a telefont, az arcomra pedig valószínűleg tökéletesen rá is van írva, micsoda megvilágosodás ment végbe bennem.- Minden esetre, ha már ilyen spéci vagy, könnyen megtalálhatod majd a telefonomat, ha visszaérünk.- lesek rá pimasz mosollyal az arcomon, ahogy a kocsihoz érünk, de mielőtt még behuppannék az ülésre, biztosítom arról, hogy a vázolt terv nekem is tökéletesen megfelel, bár a poén kedvéért oda teszem a végére, hogy "uram", mintha valami béna katonai feladatról lett volna épp szó, Ő pedig veszi is a lapot, megkapom a közlegény rangot, amin még akkor is jót mosolygok, mikor már az anyósülésen elhelyezkedek.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy ez a virágos terv mennyire tetszhet neki, bár Őt ismerve úgyis szóvá tenné, ha egyáltalán nem lenne ínyére, de ennek ellenére is úgy érzem biztonságosnak, ha már most megnyugtatom picit és nem hagyom, hogy lelki szemei előtt egy rózsákkal meg hortenziákkal teli nappali képe jelenjen meg. Mondjuk, mint kiderül, Ő csak a dolgozó szobáját félti tőlem, ennek hallatán pedig szomorúan lebiggyesztem ajkaimat és úgy teszek, mintha borzasztóan szíven ütött volna a tény, hogy azt a helyiséget nem engedi feldobni pár növénnyel.-Pedig, már elterveztem, hogy veszek az asztalodra egy cuki kis rózsaszín virágot rózsaszín kaspóval.- cukkolom szándékosan, jót nevetve az elképzelt jeleneten, ahogy mindenféle bűnözők és rossz arcú gengszterek a kis rózsaszín nővény köré gyűlnek egy-egy megbeszélésre és meg is fordul a fejemben, hogy egyszer érdemes lenne egy ilyen húzással megviccelni. Talán meg is tenném, ha nem tartanék a rám zúduló haragjától, ami minden bizonnyal a mutatványt követné, így ezt mindenképpen olyan alkalomra kell időzíteni, amikor amúgy is pipa vagyok rá. Legalább lenne mit a fejéhez vágnom, de akaratlanul is eszembe jut, hogy tegnap mondjuk egész más sors várt volna arra a virágra, ha visszagondolok arra, milyen heves mozdulattal söpört le mindent az asztaláról.
A beálló csend és a felelevenedő emlékeim miatt jobbnak látom, ha inkább bekapcsolom a rádiót, de úgy döntök, hogy a véletlenre bízom, Dimitriy kell mondjon egy számot, hogy csatornát válasszunk, majd zokszó nélkül hangosabbra is veszi, de nem bírja ki, hogy ne incselkedjen picit az aljaskodó megjegyzésével, mire rávillantom a legördögibb mosolyomat.-Ezt a fegyveremet, csak végszükség esetén fogom bevetni ellened. Megnyugodhatsz.- pimaszkodok nevetve, de az ismerős dallam hallatán azért, ha énekelni nem is énekelek, a lábfejemet mozgatom a ritmusra, míg újra meg nem szólal és a délutánom felől nem kezd érdeklődni.
Pár pillanatig, csak csendben kutatom tekintetét, mert a kérdése egy picit úgy hangzik, mintha velem ellentétben Neki lenne valami terve, vagy talán épp csak kirajzolódóban van, én pedig másodpercek alatt veszem fontolóra, hogy le akarjam-e rázni valami kamu programmal, vagy inkább bízzam rá magam. Tekintve, hogy eddig is egész jól telt együtt a napunk, talán megelőlegezhetem neki a bizalmat, így végül finoman vállat vonok.-Nem készültem semmi nagyratörő tervvel. Talán folytatom a munkát, vagy nem tudom.- magyarázok tanácstalanul, de közben újabb és újabb ötleteim akadnak arra az esetre, ha netán mégis halálra unnám magam egyedül, ahogy szoktam és nem számíthatok a továbbiakban a meglepően kellemes társaságára. Kétlem, hogy egész nap engem akarna pesztrálgatni, főleg, hogy eddig alig láttam napközben, mindig el volt foglalva valamivel és valószínűleg most is lenne mit csinálnia ahelyett, hogy engem furikáz virágokat venni. -Na és, te mit fogsz csinálni?- bukik ki belőlem a kérdés, miközben befordul egy parkolóba és, ha megáll a kocsi, kicsit jobban felé fordulok kíváncsi tekintettel méricskélve. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mit szeretnék jobban: tovább élvezni ennek az új Dimitriynek a társaságát vagy inkább biztos távolságba menekülni tőle.

Iris & Dimitriy

Akárhogy is töröm a fejem, nem igazán emlékszem, hogy hova süllyeszthettem előző este a telefonomat és hiába túrom végig a lehetséges helyeket, ahova tenni szoktam, nem találom sehol. Azt, hogy ellopták volna, ki is zárom tekintve, hogy hol vagyok, kinek a házában és valamivel esélyesebbnek látom annak a lehetőségét, hogy egyszerűen csak letettem valahova, vagy elhagytam.
Ahogy kilépek a szobából is azt keresem tekintetemmel, leszámítva azt a kis időt, míg Dimitriyre nézek a lépcsőről, Ő pedig végig pillant rajtam, amitől halvány mosoly kúszik ajkaimra és, csak akkor tűnik el onnan, mikor újra a telefon után nézelődök. Egy pillanatra se fordul meg a fejemben, hogy esetleg Nála lenne és nem is úgy teszem fel a kérdést, hogy abból azt érezze, hogy ilyesmi jár a fejemben, inkább csak abban bízok, hogy talán valahol láthatta, de nem lep meg, hogy nem így történt.-Mindegy végül is. Most úgyse kell annyira.- vonok vállat tétován, bár azért jobb szeretem, ha a kezem ügyében van, hiszen bármikor jól jöhet és elszoktam már attól, hogy anélkül menjek akárhova is, de nem leszek egyedül -jó ideje amúgy is így van-, így inkább az ajtó felé veszem én is az irányt és egy hálás pillantással köszönöm meg az udvarias gesztust, ahogy Dimitriy ajtót nyit. Nem, mintha máskor nem így tenne, mert akarmekkera gengszter is, ilyen szempontból mindig úriemberként viselkedik.
-Csak ne felejtsd majd el azon is bekapcsolni a nyomkövető funkciót.- jegyzem meg egy pimasz mosollyal, ahogy kilépek a házból, majd a kocsi felé veszem az irányt, aminek az ajtajáról szintén Ő gondoskodik, de mielőtt még beülnék, megállok egy pillanatra és felsandítok rá, mikor ismerteti velem a haditervet. -Nekem megfelel így, nincs más javaslatom, uram.- kúszik pimasz mosoly ajkaimra, ahogy picit túljátszom a szerepemet, mintha tényleg valami beosztott lennék, aki elfogadja a felsőbb utasítást, de azért a tisztelgést most inkább hanyagolom, helyette beülök a kocsiba és bekötöm magam, míg Ő is beszáll mellém. -Mielőtt még megijednél, hogy egy egész botanikus kertet akarok, csak pár növényt szeretnék venni.- sandítok rá mosolyogva, ha pedig idő közben elindul, tekintetem az út felé irányítom, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen sármos még egy ilyen hétköznapi tevékenység közben is, mint a vezetés. Egyébként is kihasználom picit az alkalmat arra, hogy ilyen közelről megnézzem magamnak, miközben azon töprengek, hogy vajon mi és miért változhatott meg benne, hogy hirtelen ilyen...normális lett, de akárhányszor felém pillant úgy teszek, mintha kifelé bámészkodnék. -Mondj egy számot.- közlöm végül vigyorogva, mintha csak valami játék venné kezdetét, ha pedig eleget tesz a kérésemnek, bekapcsolom a számnak megfelelő csatornát a rádión, ezzel próbálva megtörni a csendet, ami mondjuk picit se kellemetlen, nem az a feszült csend, csak épp mégis, ha már itt ülünk egymás mellett, nem akarok csendben bambulni magam elé. -Remélem, nem zavar, ha szól a zene. - kérdezem azért a biztonság kedvéért, mert ha zavarja, akkor persze nem erőltetem, de másként csak csendben hallgatom a kellemes, régi dallamot.

Iris & Dimitriy

Talán meg fogom bánni, hogy nem vonulok inkább el a kis magányomba, a nyugati toronyba, hogy aztán egész nap hülye filmeket nézzek, míg Ő franc se tudja, hogy mit csinál, de kíváncsi vagyok, hogy mi mindent tudhatok ma még meg róla, hogy mit láthatok még belőle és ebből az eddig ismeretlen oldalából. Bolond lennék, ha kihagynám ezt a lehetőséget, hiszen könnyen lehet, hogy holnap újra azzal a rideg, kemény maffiózóval találom majd szembe magam, aki még véletlenül se kérne bocsánatot soha, azt meg végképp nem mondaná, hogy bármit megtesz a kedvemért. Pedig, még vissza is kérdezek, hátha csak valami nyelvbotlás volt tőle vagy egy költői túlzás, de nem. Újfent elismétli ezt a rövidke szót és, bár előbújik belőlem egy pillanatra a kisördög, aki ezt szívesen próbára is tenné, mégsem vagyok biztos benne, hogy el kellene vennem a kedvét attól, hogy esetleg máskor is velem tartson.
A kávésbögre rejteke mögül mosolygok rá, ahogy az ebéd kapcsán máris egy ötlettel áll elő, hogy hol is kellene elfogyasztanunk, feléled bennem a kíváncsiság és a vágy, hogy még többet megtudjak róla az iménti baklövése ellenére is, ami miatt így utólag nem is tudom hibáztatni. Valószínűleg megszokta, hogy minden nőt könnyedén az ujjai köré csavar és, hogy minden nő örömmel az ölébe vetette volna magát egy olyan helyzetben, de most látom és érzem rajta, hogy visszafogta magát, hogy igyekszik tartani a két lépés távolságot, nehogy ismét elvesse a sulykot ez pedig, egy újabb meglepetés, ami a többi mellé kerülhet ma reggel.
-Nem szeretnék ilyen babérokra törni, úgyhogy inkább átöltözök.- vigyorgok rá, miután alaposan végig mértem magam, hiszen épp, csak magamra kaptam valami kényelmeset, mielőtt lejöttem ide, de a leggings, trikó páros nem feltétlenül olyan, amiben beülnék bárhova is ebédelni. Egyedül sem, nem még úgy, hogy Dimitriy velem tart, úgyhogy el is indulok az emeletre, de még az ajtóból visszafordulok, hogy egy apró tényt megosszak vele a nőkről, amire meg is érkezik a pimasz válasz. Tény, hogy valószínűleg soha nem tudnék úgy elmenni vásárolni, hogy ne vegyek magamnak valamit. Ha nem is ruhát, akkor egy ékszert, cipőt, táskát vagy ez esetben, csak pár növényt, amivel otthonosabbá tehetnénk ezt a házat.
Ajkamba harapva elvigyorodok, ahogy a fejét csóválja a mosogatónál állva, miután közlöm vele az indulás várható időpontját, mintha egy pillanatra átvettem volna a vezető szerepet, az pedig újfent kellemes csalódás számomra, hogy nem áll neki büszke férfiként felülírni a szavaimat. Nem, mintha nem épp miatta adtam volna meg ilyen rövid időt az induláshoz, hogy ne kelljen túl sokáig várnia rám, ennek fényében pedig fel is trappolok az emeletre és a szobámba lépve, már szedek is elő egy egyszerű, nyári ruhát, amibe sietve belebújok, majd a tükör előtt szánok még egy kis időt egy laza sminkre is.
Még bőven benne vagyok a tíz percben, mikor belelépek a cipőmbe és a táskámat magamhoz veszem, gyorsan ellenőrzöm, hogy minden benne van-e, amire szükségem lehet, majd körbe pillantok a szobán a telefonom után kutatva, ami még hiányzik. Megnézem az ágy környékén, az éjjeli szekrényen, a másik kabátom zsebében és még kismillió másik helyen, de ötletem nincs, hogy hova tehettem és a tegnapi napról nem is ez a legfontosabb emlékem, miután kirongyoltam Dimitriy dolgozójából.
Értetlen arccal, töprengve indulok ki végül a szobából, lassan lépkedve lefelé a lépcsőn, mintha meg közben is azt várnám, hogy talán majd beugrik, hol lehet az a francos telefon, de kénytelen vagyok elfogadni végül, hogy fogalmam sincs. -Nem láttad véletlenül a telefonomat?- kérdezem Dimitriyt, ahogy leérek hozzá és megpillantom a kanapén ücsörögve, indulásra készen, de még ezek után is ide-oda forgatgatom a fejem, tekintetemmel a készüléket kutatva. -Fogalmam sincs, hova tehettem. - sóhajtom gondterhelten és kis híján, még meg is kérdezem, hogy nem-e hagytam a dolgozó szobájában véletlenül, de már attól is pír szökik az arcomra, ha eszembe jut, milyen okból kifolyólag eshetett volna ott ki a zsebemből, úgyhogy hanyagolom is a kérdést. -Na mindegy. Ha gondolod, indulhatunk.- tárom szét végül a karjaimat tétován, mert nem tudom, hogy Ő el akar-e még bármit intézni vagy, hogy indulásra kész-e, bár abból ahogy a kanapén várt rám, úgy sejtem igen. -Remélem, nem olyan puccos az az étterem, mert akkor még most átöltözök.- jegyzem meg vigyorogva, mert az egyszerű sötétkék hosszú ruhám és a vékony kardigánom nem feltétlenül illik egy sznobokkal teli verembe, ahol senki nem tűnik egy picit sem hétköznapinak.

Iris & Dimitriy

Akármi is történt az imént, abban teljesen biztos vagyok, hogy semmiképp sem engedne el egyedül a városba, hiszen tegnap épp emiatt veszekedtünk, emiatt rontottam be az irodájába és, bár a végén nem feltétlenül erről volt szó, a lényegre emlékszem. Felfogtam, hogy a feleségeként akár célpont is lehetek, mert míg mi tisztában vagyunk azzal, hogy én csak kényszerből vagyok itt, nem biztos, hogy ezt az ellenségei is tudják. Ők talán egy fontos bábut látnak bennem, a királynőt, akit bármi áron védelmezni kell, mert egy értékes figura a táblán pedig, ha tudnák, mennyire nem számít, valószínűleg nem is törődnének velem. Valószínűleg szívességet tennének Dimitriynek, ha eltüntetnének.
Minden esetre a kis tervemet, miszerint Ő kell elkísérjen, úgy állítom be, mintha ezzel Kirill "kérésének" akarnék eleget tenni, mintha azt tartanám szem előtt, pedig valójában, csak...adni akarok ennek a reggelnek még egy esélyt. Túl jól alakult ahhoz, hogy azzal vessek neki véget, hogy egyszerűen csak felbaktatok a szobámba és ennek ékes bizonyítéka az a rajz is, ami ott lapul azóta is a terveim alatt. -Bizonyára.- bólogatok mosolyogva, mintha tényleg Kirill lenne szem előtt tartva jelenleg, pedig szegénynek valószínűleg fogalma sincs arról, hogy mi zajlik itt és, még véletlenül se próbált volna meg olyasmit parancsba adni, hogy ma Dimitriy pesztrálgasson.
Minden esetre, én most úgy döntök, hogy ha mást nem, hát próbára teszem a felvetéssel, hogy talán Ő kísérhetne el egy kis kiruccanásra, de nem lep meg, hogy máris vannak feltételei, bár eszembe se jutott olyasmivel fárasztani, mint hogy a kocsiban üljön, míg én vásárolgatok. Inkább, valami ebéd-szerűt találtam ki magunknak, de amikor azt mondja, hogy "bármit megteszek", azért felcsillan a szemem. -Bármit?-kérdezek is vissza pimasz mosollyal, de nem terveztem, hogy hordárrá avanzsálnám, vagy ilyesmi, de ha már ennyire felajánlkozik, azért megfordul a fejemben, hogy próbára teszem a türelmét. Vajon, jó játék lenne?
Az ebéd említésére azonban, meglehetősen lelkes lesz Ő is, még a kedvenc helyét is szóba hozza, én pedig bolond lennék, ha kihagynám ezt a lehetőséget, hogy Dimitriy kedvenc helyen ebédelhessek, úgyhogy rögtön bólintok is egyet a bögrével a kezemben. -Rendben. Vigyél el a kedvenc helyedre.- somolygok a porcelán mögött, ahogy gyorsan kijavítja saját magát, pedig most nem feltétlenül gondoltam volna másra a szavai hallatán, viszont legalább így már nem feltétlenül tűnik úgy, mintha én hívtam volna Őt randira. Nem, mintha az iménti menekülésem után nem nekem kellett volna enyhülni és nyitni felé egy picit, ha már bocsánatot kért, amit még mindig nem sikerült felfognom.
Ahogy a ruhámra terelődik a szó, én magam is végig pillantok a meglehetősen laza viseletemen, majd ahogy Dimitriyre sandítok, elnevetem magam. -Szívesen megnézném, hogy mit szólnál, ha azt mondanám, hogy így akarok menni, de egyébként szeretnék átöltözni, igen.- bólogatok mosolyogva, mert már az is, hogy egyáltalán rákérdezett erre, iszonyú aranyos, mintha kész lett volna akár így is elindulni velem, pedig soha eszembe sem jutna ebben a hacukában utcára menni, ennek örömére pedig, amint felhajtom a kávét és leteszem az üres bögrét a mosogatóba, már indulok is az ajtó felé.
A tétova kérdése az, ami végül megállásra késztet, kezemmel meg is kapaszkodok az ajtókeretben, mintha olyan nagy lett volna a lendület, bár igazság szerint az is volt, mert egész felpezsdítő a gondolat, hogy most kivételesen Dimitriy társaságában fogok elmenni itthonról, mintha valóban férj és feleség lennénk, akik valami közös programot találtak ki maguknak. -Az, hogy nő vagyok, nem feltétlenül jelenti azt, hogy állandóan ruhákat akarok venni.-vonok vállat pimasz mosollyal, bár egyáltalán nem lep meg, hogy erre így rákérdez, mert esélyes, hogy Kirill az utóbbi időkről elég sokszor kellett jelentse neki, hogy ruhát vettem. Még, ha csak egyetlen göncről is volt szó, tény, hogy minden alkalmat megragadtam arra, hogy elszabaduljak innen és, talán olykor feleslegesen is vettem magamnak valami újabb ruha költeményt.-Tiz perc és indulunk.- közlöm végül vigyorogva, majd az emeletre indulok a lehető leggyorsabb tempóban, mert ha már én adtam meg, hogy mennyi idő múlva találkozzunk, igyekszem is tartani magam hozzá, úgyhogy már a szobám ajtajában vetkőzni kezdek és még a lépcsőn felfelé haladva összeállítom fejben, hogy miben is szeretnék ebédelni menni a férjemmel. Nevetséges, hogy ennyire várom ezt az egészet, de mégis, valami különös izgatottságot érzek magamban.

Iris & Dimitriy

Tényleg nem tudok rájönni, hogy mi a terve vagy, hogy mi a célja, de kétlem, hogy egy numera miatt képes lenne arra vetemedni, hogy bocsánatot kérjen. Már pedig, tényleg bocsánatot kér és tekintve, hogy egy gengszterről beszélünk, még én is felfogom, hogy ez milyen nagy szó, ennek fényében pedig igyekszem is a sértettségemet a háttérbe szorítani. Akármit is akar elérni azzal, hogy ma így viselkedik velem, már nem vagyok teljesen biztos abban, hogy feltétlenül az ágyába akar csábítani -bár így sejtem, nem lenne ellenére-, és ahogy ránézek, egyre biztosabb vagyok ebben. Úgy fest, mintha egy kicsit tanácstalan lenne, ahogy megáll a hűtőnek támaszkodva zsebre dugott kezekkel, én pedig fogalmam sincs miért, de őszintén elárulom neki, mi megy végbe bennem miatta. Összezavar, de olyan mértékben, hogy már én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes reakció részemről. Talán, inkább fel kellene sétálnom a szobámba és elzárkóznom előle, ahogy a múltkor is tettem, de tagadni sem tudnám, milyen jól éreztem magam eddig Vele és ezt nem akarom veszni hagyni.
Közelebb lép végül valamivel, de tisztes távolságban megáll tőlem, mintha ezzel akarná jelezni, hogy semmi hátsó szándéka nincsen én pedig, ahogy azt mondja, bárhova mehetek nyugodtan, határozottan elutasítom, hogy Kirill bárhova is kísérjen. Őszintén nem tudom, hogy honnan jön az ötlet vagy, hogy miféle meggondolásból, de végül inkább Őt kérem kísérőmül a városnézéshez, amivel sikerül is meglepni, bár nehéz lenne megmondani, hogy ez melyikünkre igaz jobban, de ahogy visszakérdez, akaratlanul is elmosolyodok a kávé töltése közben, míg végül elé tolom a sajátját és magamhoz veszem az enyémet. -Azt mondtad, hogy Kirill kérte, hogy a mai napot Veled akarjam tölteni, én pedig nem akarom keresztül húzni a számításait. Neki is van magánélete, gondolom.- vonok vállat mosolyogva, mintha tényleg ez lenne a fő oka annak, hogy erre vetemedek, pedig valójában Ő érte el ezt nálam, a bocsánatkérése késztetett arra, hogy talán mégse lökjem el magamtól máris véglegesen, de még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez helyes döntés-e részemről. Bármit kinézek belőle, ezáltal azt is, hogy ezt kifejezetten így tervelte ki, de ahogy ránézek és meglátom rajta a döbbenetet, kénytelen vagyok ezt a lehetőséget is a szőnyeg alá söpörni. -Hát, ha csak nem akarod, hogy egyedül kószáljak...igen.- vonok vállat tanácstalanul, ártatlan arccal, mintha egyébként nem tudnám, hogy a nyakamba akasztaná Kirillt, ha Ő nem is kísérhetne, de abban nem vagyok biztos még most sem, hogy tényleg elkísérne-e. Mármint, értem, hogy egész reggel azon volt, hogy valamiképp megbarátkozzunk, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a városba is velem jönne.
El is hangzik az egyetlen feltétele, minek hallatán pimasz vigyor jelenik meg ajkaimon, mintha csak lassan visszatalálnánk a korábbi mederbe és, még mielőtt teljesen elvenné a kedvét az elképzelés, hogy valahol rám kellene várnia, megrázom a fejem. -Nem. Én inkább úgy gondoltam, hogy cipeled a cuccaimat vagy ilyesmi.- villantok rá egy szemtelen vigyort az első korty kávé után, de aztán leteszem a bögrét és valamivel komolyabban pillantok rá. -Talán, csak nézelődhetnénk picit vagy ebédelhetnénk egyet. Lassan, úgyis esedékes lenne...- vonok vállat tétován, hiszen ez most pont úgy hangzik, mintha valami béna randira hívnám, pedig csak próbálom menteni azt, amit egész reggel felépítgetett és, amit kétségtelenül élveztem. -Meg talán el kélne pár szobanövény is ide-oda, ha nem bánod.- jegyzem meg tétován, ha már az imént egy jó építészt emlegetett és bár, a lakberendezés egy teljesen más szakma, azért nőként van némi érzékem az ilyesmihez és, ha valamivel, hát pár növénnyel kevésbé rideggé tehetnénk a házat.

Iris & Dimitriy

Nehéz Őt kiismerni és épp emiatt nehéz eldönteni, hogy mennyire engedhetem közel magamhoz, mikor fog megégetni vagy épp iszonyúan megsérteni és, ha most még nem is ez történt, inkább megpróbálom megelőzni, hogy bekövetkezzen. Nem szívesen hallanám tőle, hogy milyen könnyen sikerült neki magához édesgetnie, hogy ehhez elég volt egyetlen reggel, amikor normálisabb volt, mint szokott, már pedig most nagyon úgy fest, hogy erre megy ki az egész, hogy folytathassuk ott, ahol tegnap abba hagytuk, hogy aztán döngethesse büszkén a mellét, hogy beadtam végül a derekam. Pedig, annyira jó volt azt hinni, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül tud velem rendes lenni és, hogy talán így is telhetnének majd a hétköznapok.
Mielőtt még kedvem támadna felképelni, inkább elvonulok a konyhába, hiszen arra azért meghagyta nekem a lehetőséget, hogy kiléphessek karjai fogságából, cseppet sem volt erőszakos a közeledés, ahogy a székemet tartotta maga előtt és ezt azért, még így is díjazom. Tudom, ha valaha is az ágyába kerülnék, az sem kényszer miatt lenne, hanem saját akaratomból, mert azzal azért nem kockáztatná tönkre tenni a köztünk lévő békét, hogy megpróbáljon Velem erőszakoskodni. Vagy legalábbis, nagyon remélem, de még mindig nem tudom, hogy mikor mire számíthatok Tőle és ez feszélyez.
Felteszem a kávét, de közben fojtogat ez a hirtelen jött feszültség, ami kellőképpen be is árnyékolja az egész reggelt, mert míg eddig élveztem a társaságát, jól esett, hogy itt van velem, most a kellemetlen incidens után, már inkább szeretném elkerülni. Őt is és a tekintetét is, mert akkor be kellene ismernem magamnak, hogy talán egy rövid ideig elátszottam a gondolattal, hogy mindez lehetne így is, élhetnénk így is, ahogy ma reggel tettük, sőt, talán egészen meg tudnám kedvelni, de az, hogy Ő máris megragadta az alkalmat arra, hogy sarokba szorítson, felülírta mindezt. Szimpatikusabbá is válik a városnézés lehetősége, amit meg is említek neki, mintha csak eszembe jutott volna valami, Ő pedig utánam sétálva a konyhába emlékeztet rá, hogy nem vagyok rab. Vetek rá egy gyors pillantást, bűnbánó arca láttán pedig nyelek egy nagyot, mert ez már megint olyasmi, amit nem várnék tőle, ami nem klappol a maffiózó szerephez és ez megint, csak összezavar. A minimum az lenne, hogy flegmázzon tovább vagy nagy büszkén emlékeztessen arra, hogy "tudni akarom, hova mész és ugye Kirill egyértelmű, hogy veled tart" vagy ilyesmi, bármi, ami arra az agresszív, irányítás mániás gengszterre emlékeztetne, de ehelyett...bocsánatot kér. Megőrülök, vagy már meg is őrültem talán. -Borzasztóan összezavarsz, ugye tudod?- sóhajtom, miközben előveszek két bögrét, a cukrot meg a tejet is, majd erőt veszek magamon és megtámaszkodva két karommal a pulton felé fordítom a fejemet. -Nem rontottad el, csak...egy picit elszúrtad, de megértem, hogy idegen neked az, hogy valakivel megpróbálj normális lenni.- közlöm végül valamivel nyugodtabban, mert már a bocsánatkérése is olyasmi, ami ráébreszt, hogy talán nem kellene rögtön az első botlása után örökre elásnom. Hiszen, basszus...bocsanatot kért!? Most már tényleg nem értek semmit. -Nincs szükség Kirillre.- közlöm határozottan, ahogy a ház túlsó része felé pillant, de hagyok némi hatásszünetet, meg egy kis gondolkodási időt is magamnak, hogy ez vajon tényleg jó ötlet-e, miközben a lefőtt kávét kitöltöm a két bögrébe és az egyiket oda is csúsztatom elé. A másikkal, még babrálok egy kicsit, míg belepakolom a szükséges dolgokat, de közben felé sandítok. -Arról volt szó, hogy ma Te kell pesztrálgass és, ha valóban annyira sajnálod, akkor most Te fogsz velem jönni.- közlöm végül, miközben ajkaimhoz emelem a bögrét és bár én magam sem hiszem el, hogy ezt mondtam, elvigyorodok a porcelán rejteke mögött. -De, ha még egyszer megpróbálsz nyomulni, felpofozlak!- emelem felé mutatóujjamat fenyegetően, majd valamivel határozatlanabbul engedem le a karomat, ahogy eszembe jut még valami. -Vagyis...nem muszáj elkísérned de, ha szeretnél, jöhetsz te Kirill helyett.- közlöm halkan, hiszen nem akarom én ráerőszakolni a dolgot, ha idő közben úgy döntött esetleg, hogy annyira mégse akarja Kirill, hogy Vele töltsem a napomat a szokásos bébiszitterem helyett.

Iris & Dimitriy

Halvány elképzelésem sincs arról, mi a fenét álmodhatott, de bármi is volt az, bizonyára elég eleven lehetett, ha a biztonság kedvéért megkérdezi tőlem, nem-e beszélt közben, én pedig annak ellenére, hogy néma csendben szuszogott, mégis cukkolom egy picit. Na nem, mintha ez nem lenne tökéletesen kiérezhető a hangomból vagy épp leolvasható az arcomról, de azért titkon bízom benne, hogy talán sikerül valami...nem is tudom, talán zavarba hozni, de még így, hogy most ébredt sem járok sikerrel. Rögtön tudja, miként tud úgy válaszolni, hogy azzal végül inkább engem hozzon zavarba, amivel ki is érdemel magának egy mosolyt.
Csendben, lopva figyelem, ahogy felül a kanapén és megtámaszkodik térdein, annak láttán pedig, hogy milyen nehézkes az ébredés számára, felvetem a kávézást, mint mentőövet, ami nekem sem jönne rosszul, tekintve, hogy mennyire eltompult az agyam rajzolás közben. Na nem a portré készítés volt a hibás, mert azt kifejezetten élveztem. Talán, máskor is beiktatok egyet-egyet meló közben. -Akkor megyek és csinálok.- közlöm halkan, mosolyogva, de mielőtt még egyetlen mozdulatot is tehetnék, a székem felé nyúl és azzal együtt húz közelebb magához, amivel sikerül olyannyira meglepnie, hogy az egyetlen reakció tőlem az, hogy egy picit felemelem a padlóról a lábfejeimet, mielőtt még bedarálnák a kerekek.
Értetlenül pislogok rá, ahogy elé kerülök, ráadásul meglehetősen közel, de aztán tekintetem kutakodóvá válik inkább, míg várom, hogy mégis mi a fenét akar ebből a helyzetből kihozni. -Kíváncsi természet vagyok, de ezt most inkább kihagynám, ha nem bánod.- nevetem el magam zavaromban, de bármennyire is ragadott magával az imént a látványa, míg aludt, lábaimmal már a padlón találok újra támaszra, hogy akár a székkel együtt próbáljam odébb lökni magam, ha nem bírna a vérével. Na nem, mintha ettől őszintén félnék, de nem akarom, hogy egy újabb csók csattanjon el köztünk, mintha az egy normális dolog lenne ebben a házban, hiszen hiába vagyok papíron a felesége, valójában akkor is, csak két idegen vagyunk. -Legfőképpen ahhoz nem vagyunk elég jóban. Ehez kevés egy délelőtt.- jegyzem meg kissé szúrósabban, mint amihez az elmúlt pár órában szokhatott vagy, mint ahogy szeretném, miközben az arcomon lévő mosoly is valamivel merevebbé válik, de érezve, ahogy enged picit a széken, már tolom is hátrébb magam lassan a lábaimmal.-Jobb lesz, ha felébredsz, Dimitriy, mert ez már nem egy álom.-közlöm végül egy erőtlen mosollyal, majd felpattanok a székről és már indulok is a konyhába, hogy neki lássak a feladatnak, ami most engem egy kellemetlen helyzettől ment meg, Őt pedig valószínűleg egy pofontól vagy egy tökön rúgástól, amiért végül mégis csak kiderül, hogy az egész reggeli mutatványa arra ment ki, hogy megpróbáljon bekebelezni. Legalábbis, most nagyon úgy tűnik, hogy unalmában elhatározta, hogy addig fog nekem kedveskedni, míg be nem adom a derekam, lehetőleg minél előbb, esetleg még ma, de ezt jobb, ha már most kiveri a fejéből.
A korábbi hangulathoz képest, valamivel feszültebben állok neki a kávénak, ajkamat rágcsálva sandítok a dolgozó felé, mintha meg akarnék győződni róla, hogy még ott van de, ha idő közben esetleg utánam jön a konyhába, hát azzal díjazom az iménti mutatványát, hogy a lehető legjobban próbálom kerülni a tekintetét. Még jó, hogy készítettem egy rajzot, különben már én se nagyon hinném el, hogy az imént még olyan édesen aludt, amikor most újfent ott tartunk, hogy talán elvárja tőlem a hitvesi kötelességemet vagy franc tudja, miért kellett most ezt az egész reggeli hangulatot felrúgni. -Talán, mégis csak jobb lenne, ha bemennék a városba. Vásárolni vagy...ilyesmi.- vetem fel végül tétován, mintha magam sem tudnám eldönteni, hogy mégis mi a fenének kellene bemennem most, pedig az indok egyszerű: ha túl sokáig kerülget, vagy nagyon feldühít vagy ismét egy asztal tetején találom magam és egyiket sem akarom igazán.

Iris & Dimitriy

Bohóckodásnak indul az egész, mintha csak skiccet akarnék készíteni, nagyvonalakban megörökíteni ezt az édes jelenetet, ahogy az a nyavalyás kutya ahoz a nyavalyás maffiózóhoz bújik, miközben mindketten nyugodtan alszanak, mintha már egészen megszokták volna, hogy ez így zajlik, mégis azon kapom magam, hogy egyre gondosabban ügyelek a vonalakra, miközben húzom őket. Azt mondják, hogy az állatok, de főleg a kutyák megérzik, ha valaki rossz és nem is szívesen vannak a közelében, de Maflás egyáltalán nem úgy néz ki, mintha tartana Dimitriytől. Felmerül bennem a gondolat, hogy talán az a hely, ahonnan jött és az a személy, aki kidobta őt abba a sikátorba, még egy gengszternél is rosszabb, ez pedig egészen ijesztő elgondolás, hiszen egy hétköznapi ember mércéjéhez kép is, Ő is épp elég rossz.
Nem kergetem magam hiú ábrándokba: tudom, hogy a kanapén fekvő férfi gondolkodás nélkül képes bárkit megölni, félholtra verni, megkínozni és még ki tudja mi mindent csinálni, ha szükséges, de most ha ránézek meg arra az apró kis lényre, ahogy szorosan hozzábújva durmol, valahogy nem ez jön le a szemeim elé táruló jelenetből. Mondjuk, ha engem szedne össze éhesen, koszosan egy hideg sikatorból, talán nekem is Ő lenne az egyetlen biztonságos pont, bármilyen ember is legyen, de ma reggel még így, ezek nélkül is egész pozitív érzéseket keltett bennem életre. A tény, hogy tud kedves, gondoskodó és figyelmes lenni, egész más megvilágításba helyezi a dolgokat és kezdem úgy érezni, hogy talán, túlságosan előítéletes voltam vele, amire nem kifejezetten vagyok büszke. De mégis, hogy viszonyuljon az ember lánya egy maffiózóhoz, aki egyszer csak a férje lett és nem is igazán tudja, hogy mire lehet képes az a férj?
Ujjaimmal finoman satírozgatom el a vonalakat, ahogy kezd kirajzolódni a kép, még önmagamhoz mérten is egész jól sikerül megőrökíteni Dimitriy és Maflás vonásait is, bár előbbié, olykor egész gondterheltté válik, mintha nem túl kellemes álomban lenne része, majd váratlanul újra megnyugszik, mintha minden helyreállna. Azon kezdek töprengni, hogy vajon miről álmodhat egyik is, másik is, mivel Maflás meg olykor olyan mozdulatokat tesz a kis mancsaival, mintha épp futni akarna valahonnan. Összességében, az egész jelenet iszonyúan édes, míg végül Dimitriy egy rándulás kíséretében -amivel egy időben én is megugrok picit- magához nem tér és ködös, kissé zavaros tekintettel körbe nem pillant. Nem láttam még ennyire sebezhetőnek, de ilyen vonzónak sem, mint most, ebben a pillanatban és, miközben halkan arról kérdez, beszélt-e álmában, a róluk készült rajzot könnyedén a tervrajzom alá rejtem, mintha csak odébb tessékelnék egy darab érdektelen papírt. -Hát egy jó párszor a nevemet nyögted, de egyébként nem árultad el a titkaidat.- cukkolom gyengéd mosollyal ajkaimon, miközben igyekszem úgy csinálni, mint aki végig a munkába volt beletemetkezbe, de nem igazán tudom, hol is jártam egész pontosan, így le is teszem a ceruzámat. -Nem sok. Talán egy fél óra.- vonok vállat tanácstalanul, mert valahogy nem igazán jutott eszembe, hogy az órát figyeljem és, ha rajtam múlott volna, még most is békésen aludna, bármennyi idő is telt el. -Főzzek egy kávét?- kérdezem végül kíváncsi tekintettel, mert őszintén szólva, az most nekem is egész jól esne, mert hiába is múlattam az időt egy kis rajzolgatással Róluk, eléggé lefárasztott már a munka is.