Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 20, 2022 5:39 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Magam sem tudom, miért közlöm vele, hogy általában pontosan tudom, hány órakor ér haza, mert ha netán alszok is, az érkező kocsi vagy épp a becsapódó ajtó hangjára mindig felriadok, bár ez nem is inkább az éberen alvásnak köszönhető, hanem inkább a feszültségnek és a helyzetnek. Bár az már tiszta, hogy élve többet érek, valamiért mégsem tudok annyira megnyugodni még álmomban sem, hogy ne ébredjek fék a legapróbb hangra is, de ezt már biztos, hogy nem fogom neki elárulni, így inkább én is az ágyra fogom a dolgot. -Az ágyat se, a szobát se.- vonok vállat tétován, mert megsérteni se akarom vagy azt éreztetni, hogy nem felel meg tökéletesen a lakosztályom, de az azért szerintem érthető, hogy ez az egész helyzet, nekem még mindig iszonyúan idegen. Meg az is, hogy talán még mindig feszélyez a gondolat, hogy egy csomó gyilkos szaladgál a házban, ahol én aludni próbálok. A tortával együtt a tejszínhabot is az asztalhoz viszem, annyira nem is tartom rossz ötletnek, hogy a sajttortát megkoronázzuk még egy kis finomsággal, de amikor Dimitriy, már a szájába adagolja a habot, mint valami neveletlen, telhetetlen gyerek, nem bírok nem megrovó, de mégis jókedvű pillantást vetni rá. Nem gondoltam volna róla, hogy van ilyen játékos, bohókás oldala is, de igazából ma bebizonyosodott, hogy nagyon sok mindenr tud még produkálni, amit valószínűleg senki sem feltételezett még róla. Ha meglátsz egy rideg pillantású, heges, tetovált pasast, aki maffiózó és történetesen még orosz is, mindenre gondolsz, csak arra nem, hogy így képes nassolni a tejszínhabot. Ő mégis játékos mosollyal nyalogatja le ajkairól, én pedig próbálok nem azon agyalni, vajon milyen érzés lenne, ha ugyanezt én tehetném meg, bár a dolog egyik részére hamarosan felkínálja a lehetőséget, mert felém nyújtja a habot és kéri is, hogy nyissam ki a számat. Alaposan fontolóra veszem a dolgot, de valamiért végül mégis belemegyek a játékba, előtte azonban figyelmeztetem, hogy vissza fogja kapni, ha aljaskodni próbál, de nem úgy tűnik, mint aki nagyon megijedt volna, sőt. Ekkor viszont, már késő visszatáncolni és a kíváncsiságom miatt, talán nem is akarok, na meg amúgy is imádom a tejszínhabot és ezt a vigyorgásom, valószínűleg el is árulja, ahogy lenyelem a nyelvemre fújt adagot. A második mozdulata azonban nem sikerül olyan jól, mert érzem, hogy az alsó ajkamra is sikeresen nyomott egy keveset, már kapnék is oda a nyelvemmel, hogy eltüntessem, de Dimitriy gyorsabbnak bizonyul, én pedig, még levegőt is elfelejtek venni a meglepettségtől. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen aljas, de egyben aranyos módon fog kiharcolni magának egy csókot, de olyan édes és gyengéd a mozdulat, ahogy eltünteti a számról a habot, hogy egy hosszú másodpercig nem is mozdulok, mintha időt akarnék adni magamnak arra, hogy kiélvezzem a pillanatot, amit mindjárt tönkre fogok tenni. Mert nem történhet meg újra ugyanaz, mint tegnap, nem engedhetem meg magamnak, hogy a vágy eluralja a józan eszemet, pedig ajkai és a hab édes elegyének ízébe egészen beleborzongok és, ha nem is szándékosan, de egyértelműen közelebb hajolok. Ajkaim gyengéden simulnak ajkaira, belesóhajtok a mozdulatba, amitől a vérem máris forrongni kezd bennem, de végül összekaparom a maradék józan eszemet és az asztalra simítom tenyeremet, mintha szükség lenne erre a támaszra ahhoz, hogy távolabb húzódjak tőle. Az arca felé lendülő kezemet, már nem tudom megállítani és talán nem is igazán akarom, mert valahogy meg kell végre értetnem Vele, hogy nem szándékozom én is a kibaszott játékszere lenni, mint az eddigi nőcskék az életében, az arcán csattanó pofon pedig, remélhetőleg elég érthető lesz számára. Akkor is, ha valójában egyértelműen vágyat ébresztett bennem és legszívesebben, a következő pillanatban már csókolnám is újra. -Annyira tudtam, hogy képtelen leszel visszafogni magad!- hátrálok el Tőle még jobban, a szék lába hangosan megcsikordul a kövön, majd feszülten a hajamba túrok, másik kezem pedig az ajkaimra simítom, mintha így akarnék valamiféle fájdalmat enyhíteni rajtuk. Pedig, csak igyekszem figyelmen kívül hagyni azt a kellemes zsibogást, ami azóta is ott honol bennük.-Bármennyire is sérti a büszkeségedet, akkor sem fogok az ágyadba mászni, Dimitriy. Hivd fel inkább valamelyik prostidat.- sziszegem dühösen, de talán nem is az dühít igazán, hogy megcsókolt, hanem az, amit kiváltott belőlem ezzel, mert testem minden sejtje feléledt ettől az apró mozdulattól is és, ha igazán őszinte akarnék lenni magamhoz, belátnám, hogy vágyom a folytatásra. De itt, most sokkal többről van szó, mint puszta vágy és az ilyesfajta luxust nem engedhetem meg magamnak.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 20, 2022 4:13 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Egyetértően biccentettem a vodkára tett megjegyzése kapcsán, mert bárhogy is nézzük, nem lőtt vele mellé. Az esetek többségében mondjuk nem szorultam vigasztalásra, és mielőtt megismertem Őt, az életemre sem az volt jellemző, hogy csak úgy, bárki nyugtató szavaira vágyjak, nem is nagyon volt időm búslakodni, de nagy ritkán, mikor valami a padlóra küldött, tényleg inkább az üveghez nyúltam. Ő pedig normál körülmények között már hozhatta volna rá a példát, mikor hazajöttem azzal a nagy vágással a mellkasomon, és mindenek előtt inkább a lerészegedést választottam, de nem a fizikai fájdalom miatt. Ha akkor este nem les ki a szobája ajtaján, talán csak sokkal később tapasztalta volna meg, hogy milyen is az igazán emberi, sebezhető oldalam. Próbáltam elvonni róla tekintetemet, amit nagyban megkönnyített azzal, hogy végül visszaült az asztalhoz, de előtte még gondosan elém tette a süteményt és az általam kért tejszínhabot. Tényleg nem voltam hozzászokva ennyi édességhez, már szinte láttam magam előtt, hogy minden újabb falat tíz plusz perc edzést jelent, de ki tudja, hogy a közeljövőben lesz-e részünk ehhez hasonló, egészen békésnek mondható közös vacsorában. Azt sem tudtam, hogy mi fogad majd holnap reggel, ha újfent összeakadunk valahol a házban, fog-e emlékezni erre a napra, vagy egyáltalán mi lesz a következő, ami feledésbe merül, és ez egy pillanatra még az étvágyamat is megcsorbította. Még mindig kitartottam amellett, hogy bármi áron, de megoldom, megoldjuk ezt a piszkosul nehéz helyzetet, és visszaszerzem, amit elveszített, de ahogy belegondoltam abba, hogy ki tudja, hány olyan nap áll még előttem, mikor mellőznöm kell a meleg, gyengéd pillantást, amivel mindig jutalmazott egy pokolian nehéz nap után, és hányszor fogja elutasítani az érintésemet... ma még erős voltam, de ki tudja, holnap mi marad ebből. - Még nem szoktad meg az ágyat? - kérdeztem vissza, mikor megosztotta velem, hogy általában felébred az érkezésem zajaira, de közben próbáltam nem belegondolni abba, hogy a hiánya miatt valószínűleg én sem fogok már olyan jól aludni, mint az elmúlt hetekben. Magam sem tudtam volna megfogalmazni, hogy miért, de valami kellemes nyugalommal töltött el az érzés, hogy ott fekszik a karjaim között, és ez a melegség talán Őt is nyugtatta álmában, mert egyszer sem ébredtem arra, hogy álmatlanul forgolódna. Vagy, csak túl mélyen aludtam. Valamennyit belapátoltam a tányérra nyomott habból is, mielőtt a flakon után nyúltam volna, csak hogy egyenesen a számba is juttassak a tömény édességből, közben már ismét tanúbizonyosságot téve arról, hogy továbbra sem nyugodott le a komiszkodó énem. Végignyaltam ajkaimat, hogy eltüntessem a rám kenődő hab maradékait, majd kicsit arrébb toltam a sütis tányért, hogy közelebb hajolhassak hozzá, azzal a csíntalan vigyorral a képemen. Benne volt a pakliban, hogy azt mondja, ne is álmodjak arról, hogy bármiben is szót fogad, főleg nem fogja nyitogatni a száját az én kedvemért, de végül egy dorgáló fejrázást követően mégis beleegyezett. - Szeretem visszakapni - mondtam, vigyorom pedig még inkább felélénkült, be is haraptam alsó ajkamat, tekintetem pedig szünet nélkül bűvölte ajkait, de nemcsak azért, mert épp oda készültem habot juttatni. Annyira vágytam arra, hogy érinthessem Őt, és hogy azok az ajkak is érintsenek engem, a fantáziám egyetlen röpke másodperc alatt borult el, de próbáltam az utolsó szál józanságomba kapaszkodni. Először csak egy kevés habot nyomtam a nyelvére, huncut vigyorral nézve, ahogy lassan eltünteti, majd egy újabb kis adagot juttattam ugyanoda, a mozdulat közben még közelebb hajolva hozzá. Szándékosan alakítottam úgy, hogy az alsó ajkára is jusson a finomságból, majd leengedtem a flakont tartó kezemet, kivárva a tökéletes pillanatot, hogy megszakítsam közöttünk a maradék távolságot is, ajkaimmal ejtve rabul az övét, először csak gyengéden megízlelve az alsó ajkán felejtett habot. Próbáltam tartani magam, nem hevesen lerohanni, főleg nem erőszakosan, bár azok után, hogy nem adott egyértelmű engedélyt, talán mindenhogy helytelen volt az egész. Mégis, készen álltam arra, hogy elhajoljak, viselve a tettem minden következményét.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 20, 2022 2:37 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Nehezen tudom Róla elképzelni, hogy egy "munkával" töltött nap után tényleg úgy jöjjön haza, hogy vigasztalásra szoruljon de, ha valaha is így alakulna, ha valaha is azt látnám rajta, hogy valami nagyon a földhöz vágta, nem tudom, hogy képes lennék-e szó nélkül végig nézni. Egyébként is távol áll tőlem, hogy ne törődjek másokkal, azért is vagyok itt, mert még egy olyan rohadék élete is érdekelt, mint az apámé, de a mai nap után valószínűleg tényleg nem bírnám ki, hogy valamiképp ne akarjak javítani Dimitriy pocsék hangulatán. Na de az semmiképp sem úgy zajlana, ahogy Ő képzeli, és nem is nutellával vagy anélkül. -Akkor marad a jó öreg vodka.- vonok vállat vigyorogva, ahogy eszembe jut a másik lehetőség, amit jó párszor már láthattam is, bár kétlem, hogy a tömény italt is, csak azért inná néha olyan lelkesen, mert épp valami miatt vigasztalásra szorulna. Igazából elképzelni sem tudom, mi miatt kellene Őt vigasztalni, de erre meg inkább nem is kérdezek rá, csak a mosogatóhoz megyek a tányérokkal és helyettük magamhoz veszem azokat, amiken a torták vannak. Fogalmam sincs, hogy eközben mi mehet végbe a fejében, de a testem önkéntelenül is reagál a hangjára, amikor megszólal, ennek azonban igyekszem semmi jelét se adni. Csak előhúzom a kért tejszínhabot és a tányérok után azt is odaviszem az asztalhoz nem felejtve el megemlíteni, hogy állítólag mennyire nincs oda amúgy az ilyen édes cuccokért. Mosolyogva biccentek, végtére is tökéletesen értem, hogy mire gondol, mert a sajttortát alaposan feldobja a hab, de én mégis inkább a bornak szentelem most a figyelmemet és újratöltöm mindkettőnk poharát, ha már szolidan céloz arra a pillantásával, hogy Őt se felejtsem el. Aztán helyet foglalok, a másnap estével kapcsolatban érdeklődök és igyekszem nem látványosan elszomorodni, amiért máris kérdésessé válik a bevezetni kívánt szokás, hogy majd együtt vacsorázgatunk esténként. Bekapok egy falatot a tortámból inkább és, csak a tétova felvetése hallatán sandítok fel rá, hogy majd nem kell ébren megvárnom. -Meg fogsz lepődni, de mindig tudom, hogy mikor érsz haza.- jegyzem meg halkan egy vállvonás kíséretében, de még mielőtt azt hinné, hogy titokban érte aggódok vagy fülig bele vagyok zúgva vagy ilyesmi, gyorsan hozzáteszek még némi magyarázatot. -Elég éberen alszom, úgyhogy a kocsi hangjára mindig felébredek.- legyintek közben egyet, mert amúgy ez egy teljesen érdektelen információ, de tény, hogy nem igazán tudok még olyan jól aludni ebben a házban, ahol mindenféle gyilkosok mászkálnak fel-alá és egyébként se tudni soha, hogy Dimitriy hazatér-e egyáltalán. Mert amúgy megfordult már a fejemben, hogy talán egy balhé majd rosszul sül el és magam sem tudom, hogy miként reagálnék egy ilyen hírre. Eddig sem gondoltam úgy, hogy tapsikolnék, ha megözvegyülnék, mert a halálát soha nem kívántam, de most már talán szíven is ütne egy picit. Bólogatok az újabb falatot lenyelve, a torta valóban nem volt rossz választás, úgyhogy fel is vésem az agyamba, hogy erről a helyről, talán érdemes lenne még máskor, mást is rendelni, de amikor a tejszínhabbal szórakozni kezd és a desszert helyet egyenesen a szájába nyom belőle egy adagot, nevetve fejet csóválok. Egészen addig, míg felém nem tartja a flakont és konkrétan közli, hogy tátsam ki a számat, amivel azért kiérdemel egy őszintén csodálkozó és furcsálló pillantást, majd további kuncogást is, hogy a pirulást, már ne is említsem, mert a gondolat, hogy bármihez is kezdjen a számmal, még ha az csak annyi is, hogy enged bele egy kis tejszínhabot, egészen zavarbaejtő de...-Jól van. Legyen gyereknap.- sóhajtom a szemeimet forgatva, ahogy kelletlenül előrébb dőlök és egy dorgáló pillantást követően, ajkaim szegletében megbúvó mosollyal kinyitom a számat. El sem hiszem, hogy tényleg belemegyek ebbe, mert hát ennyire sem vagyunk jóban , de a korábbi megjegyzése, hogy tegnap viszont mennyire jóban voltunk, rávilágít arra, mennyire felesleges lenne most már játszani a szentet. -Remélem, nem sántikálsz semmiben de, ha mégis, remélem tudod, hogy úgyis visszakapod.-hadarom el még gyorsan, majd arcára szegezve pillantásomat, továbbra is mosolyogva várom a felkínált adagot. Csak ne élvezném ennyire a pimaszkodását és ne járna az a fejemben, hányféle helyről kínálhatná még ezt a nyamvadt habot, amit persze úgyis megtagadnék magamtól, de akkor is.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 10:45 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem szívesen gondoltam bele, hogy miként is fog eltelni a holnapi nap, tekintve, hogy mióta hazaértünk Barcelona-nól, egy pillanatra sem jutott eszembe a munka. Minden gondolatomat lekötötte, hogy valahogy megoldást találjak erre a helyzetre, de már most el kellett könyvelnem, hogy piszkosul lassan fog múlni az idő, csak úgy, mint mindig, mikor egész napokat kellett házon kívül töltenem, távol tőle. Eddig azonban mindig vigasztalt a gondolat, hogy vár rám itthon, ez segített kitartani és ebbe kapaszkodhattam, látva magam előtt a mosolyát és érezve magam körül a gyengéd ölelését, de meglepődtem volna, ha holnap este ugyanígy várna rám. Ez a kósza gondolat egy pillanat alatt zúzta porrá minden elképzelésemet, és bár egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy szándékosan végig akarjon gázolni rajtam, de ha én elvetem a súlykot, jogosan akadhat ki rám. A mai nap után viszont ember legyen a talpán, aki képes lett volna megmondani, hogy pontosan hol is van az a határ... - Nem hiszem, hogy némi édesség meg tudna majd vigasztalni - ingattam a fejemet pár kósza másodpercig, ártatlan pislogást társítva a mozdulat mellé, bár ki tudja, hogy mire képes két kanál nutella. Csak azt tudtam, hogy róla lenyalva milyen hatást gyakorol rám az édes krém, és egy ilyen tálalás ellen eszem ágában sem jutna ellenkezni. Viszont volt egy olyan megérzésem, hogy Ő kicsit sem úgy akarna megvigasztalni, ahogy mondjuk én csinálnám vele, de abban nem akartam vitát nyitni, hogy melyikünk módszere lenne hatásosabb. Egyáltalán kinek jutott volna eszébe egy lapon említeni a cukros édességet és a mindent megsemmisítő, reszkető gyönyört? Nem is időztem tovább a gondolat körül, mert a magam dolgát nehezítettem vele, inkább a vacsorára koncentráltam, sorjában tüntetve el jó pár falatot, a néhány másodpercnyi csendet gondolkodásra szentelve, de túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy érdemben bármit is át tudjak rágni. Pedig, mikor feljöttem az edzésből és beálltam a hideg víz alá, komolyan gondoltam, hogy megpróbálok józan döntéseket hozni, és nem elijeszteni az állandó, néha tudatalatti ostromlásommal. Szinte zsigerből jött, és néha még mindig nehezemre esett elfogadni, hogy ezúttal már nem úgy reagált a pimasz kis játszadozásokra, mint előtte. Már csak engem kellett volna valakinek átprogramoznia, mert amint felállt mellőlem, csak hogy leszedje az üres tányérokat, tekintetem automatikusan követte mozdulatait, még akkor sem unva meg, mikor megállt a mosogató mellett. A vágy, ami hirtelen felütötte bennem a fejét, szinte kész volt lesöpörni bármit, még akár szó szerint is, és hiába kapaszkodtam időközben a poharamba, az alkohol íze kicsit sem segített a tiszta gondolkodásban. Már az elképzelés is tiszta ökörség volt. - Más nem kell, elég a hab - köszörültem meg torkomat, elkapva róla a tekintetemet, mintha ezen a ponton tudatosult volna, hogy talán ez már több annál, amit képes elnézni nekem, kérdését hallva pedig csak vontam egyet a vállamon. - Halmozom az élvezeteket - reagáltam csak ennyivel, de míg Ő inkább mellőzte a pimaszkodást, én nem voltam képes közömbösen válaszolgatni. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna úgy tekinteni erre az egészre, mint régen, amikor még kicsit sem érdekeltek sem a határai, az meg pláne nem, hogy min tud fennakadni. Néhány lapos levegővétellel próbáltam uralkodni a még mindig pezsgő véremen, és miközben jó nagy adag habot fújtam a saját tányéromra, fél szemmel a szintén üres poharamra sandítottam, így jelezve, hogy azt se felejtse el újratölteni. - Még nem tudom - válaszoltam halkan, kézbe véve egy kiskanalat. Soha nem tudtam előre megmondani, hogy meddig húzódik egy-egy munkaügy, de azt egyelőre eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy ez a holnapi két dologtól is fog függeni. Attól, hogy mire jutok az emlékei kapcsán, és ebből következett a másik, mert ha olyasmi történik, ami kicsit sem fog tetszeni, nem leszek képes könnyű szívvel hazajönni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Szinte már most láttam magam előtt, hogyan robban szét a szívem apró kis darabokra, ezen pedig még a poén kedvéért sem segített volna egy üveg nutella, de talán még az sem, ha tényleg hozzám bújt volna, hogy megvigasztaljon. Mert ha volt valami, ami még ezek tetejében rosszabbá tette volna az egészet, az egyértelműen a szánakozása lenne, és ahhoz tényleg nem voltam elég erős. A tegnapi nap után biztosan nem. - De nem kell megvárnod, ha netán későn érnék haza - tettem hozzá. - Nem mintha azt feltételezném, hogy megvárnál - sóhajtottam fel, miután kapcsoltam, hogy az előző mondatom talán túlságosan is... az általam ismert Iris-nak szólt. - Ez amúgy egész finom - böktem az éppen csak megkóstolt desszert felé, majd egy jóleső hümmögéssel tettem még nyilvnvalóbbá, hogy jó döntést hozott, mikor erre esett a választása. Először a bor után akartam nyúlni, végül mégis a tejszínhab köré fonódtak ujjaim, majd kinyitottam a számat, és mint egy komisz kisfiú, jó nagy adagot nyomtam a nyelvemre, onnan tüntetve el szép lassan az édességet, ajkam szélében egy csibészes vigyorral. Még előrébb is dőltem, majd felé közelítettem a flakont. - Tátsd ki - nevettem fel halkan, szinte készen állva arra, hogy vagy így, vagy úgy, de alaposan megtréfáljam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 9:15 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
A szemforgatásánál, már csak az arcára fagyó mosolya viccesebb, amikor felvetem a közös főzőtanfolyam lehetőségét, nem is próbálom elrejteni a kikívánkozó nevetést, ami egészen addig tart, míg szóba nem kerül a kés, amire valószínűleg szükség lenne azon a tanfolyamon, mert ennek hallatán bevetem színészi képességeimet és látványosan elborzadok. -Te maximum, csak fakanalat kapnál, a biztonság kedvéért.- kuncogok aztán jókedvűen, és már tudom is, mivel tehetném még próbára, hogy meddig lenne képes elmenni pusztán azért, hogy a kedvemben járjon a virág vásárláson túl. Mert az már egyértelmű a mai nap után, hogy ez a célja, hogy próbál nekem imponálni és megmutatni, hogy képes Ő másképp is viselkedni, nekem pedig tagadhatatlanul tetszik is, mert egy olyan élet reményét kelti még ebben a helyzetben is, ami talán még egész kellemes is lehetne. Képes vagyok ezek után bízni abban, hogy talán nem lenne állandó harc és gúny az az idő, míg a feleségeként kell vele élnem, bár a dolog másik része, ami egyre jobban fenyeget, minél többször csal mosolyt az ajkaimra, iszonyúan megrémiszt. Nem akarok a végén majd úgy elsétálni innen, hogy a szívem egy darabját itt hagyom. Pedig, már most is, ahogy közli, hogy másnap már nem lesz itthon valószínűleg, egy pillanatra egészen elkedvtelenedek, de aztán emlékeztetem magam arra, mivel töltöttem eddig a napjaimat és már kész is fejben a haditervem, miként fogom elütni az időmet az új dolgozó szobámban vagy épp a plázában. Vagy épp a nutellával, minek hallatán fel is csillan a szeme, pedig most esküszöm, hogy nem szándékosan pimaszkodok vele. -Majd hagyok neked az enyémből, vagy kapsz valami finomságot a vacsora mellé.- vonok vállat hanyagul, pimasz mosollyal ajkaimon, de akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hogyan is nézne ki az, ha Ő állna neki megvigasztalni, mert én ennek kapcsán sok mindent el tudnék képzelni, de azt nem, hogy a vállára dőlve sírjak. -Nem tudom, hogy leszek-e valaha annyira depis.- vágok vissza mosolyogva, mintha nem tudnám pontosan, hogy miről beszél, hogy mire gondolhat, hogy mit tudna megmutatni és, mintha nem sejteném, hogy valószínűleg tényleg alaposan meg tudna vigasztalni. Inkább összeszedem végül az üres tányérokat és a sajttortáért indulok, de azért rákérdezek, hogy bevállalja-e még, de nem is Ő lenne, ha nem elégedetlenkedne a desszertet illetően, vagy legalábbis nem utalna rá, hogy szívesen...elfogadna mást is. Még meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg hozzá vágjak valamit, mikor sietve rávágja, hogy megfelel az eredetileg is elképzelt sajttorta, én pedig elismerően felé is sandítok, mintha csak a tanulékonyságát díjaznám ezzel, de a tekintete láttán, amivel méreget, inkább sietve visszafordulok a mosogató irányába és nyelek egy nagyot. Ismerem már ezt a nézést, hiszen tegnap épp ugyanígy pillantott rám, miközben félresöpörr mindent az asztalról, de igyekszem most ettől elvonatkoztatni és inkább előszedni a hűtőből a két tortaszeletet. Beleborzongok, ahogy megszólal és nem attól, amit mond, mert nem egy eget rengető dolog tejszínhabot nyomni arra a nyamvadt tortára, hanem attól, ahogyan beszél, amilyen vágy hallatszik ki a hangjából. Nyelnem kell egy nagyot, mintha ezzel enyhíthetném a hirtelen forróságot, ami szét árad bennem és anélkül, hogy bármit is mondanék, újra kinyitom a hűtőt a felém áradó hűvös levegő pedig, egészen józanító hatással is van rám, miközben előveszem a habot. -Kell még hozzá valami?- köszörülöm meg a torkom, minek köszönhetően valamennyire normális hangon sikerül megszólalnom, de közben már fordulok is felé a tányérokkal a kezemben, a szokásos mosolyomat varázsolva az arcomra. -Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy édesszájú.- jegyzem meg halkan, de most a korábbi pimaszság valamennyire háttérbe szorul, mert nem vagyok benne biztos, hogy bölcs dolog lenne még incselkedni is Vele, na nem, mintha félnék tőle és attól, ami kiérződött a hangjából. Inkább attól félek, ami bennem van, amilyen hatással volt rám a rekedtes hangja, mert épp ez az, amit olyan nagyon igyekszek elnyomni. A tányért a lehető leggyorsabban teszem elé, de igyekszem nem nyilvánvalóan kapkodni, majd a saját helyemre is lepakolom az én adagomat, hogy aztán visszasétáljak a habért, amiért készségesen elé is helyezek. -Szolgáld ki magad nyugodtan.- pillantok le rá szelíden, de aztán valami őrült ötlettől vezérelve, inkább a boros üvegért nyúlok, hogy újra töltsem a poharainkat. Mintha bármi jó származhatna abból, ha a fejembe száll az ital. -Minden esetre, ha bánatosak leszünk, ha nem, holnap estére is készüljek vacsorával, vagy később fogsz hazajönni?- kérdezem végül a lehető legközömbösebb hangon, de inkább kerülöm tekintetét és, ha kellő adagot nyomott a saját adag tortájára, elveszem én is a habot, hogy nyomjak egy keveset belőle az enyémre is.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 7:13 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Látványosan forgattam meg a szemeimet, miután közölte, hogy a nadrágommal együtt minden mást is megtarthatok, de ebben a gesztusban ott volt az a tetemes mennyiségű pimaszság is, amit tőlem már megszokhatott. Eszembe sem jutott, hogy bármit is csináljak vele az akarata ellenére, Ő pedig ahányszor lepattintotta a labdát, nem félt a tudtomra hozni, hogy pimaszkodhatok vagy célozgathatok akárhogy és akárhányszor, de amúgy nem kér ebből. Próbáltam is tartani magam ehhez, úgy viselkedni, ahogy azt minden normális férj tenné, de valljuk be, soha nem volt erényem normálisnak lenni, néha azt sem tudtam, hogy mi fán terem az ilyesmi. Csak a megérzéseimre hagyatkozhattam, amik néha ugyan megcsaltak és átvertek, de másom aligha maradt. Az emlékeire nem támaszkodhattam, az én emlékeim pedig kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy érdemben elérjek velük bármit is. Ahogy azon kezdett viccelődni, hogy elmehetnénk valami főzőiskolába, arcomra fagyott a vigyor, lassan le is konyult a szám sarkából, míg Ő derűsen nevetni kezdett, de én csak egy nagy sóhajt tudtam kierőszakolni magamból, azt is úgy, mintha a fogamat húzták volna. Még szerencse, hogy csak húzta az agyamat. Vagyis... ugye csak húzza az agyamat? - Nem hiszem, hogy szívesen adnának kést a kezembe - húztam el ajkaimat grimaszolva, sejtelmes kis mosollyal a szám sarkában, utalva arra, hogy vannak olyanok ebben a városban, akik már hírből is elég jól ismernek. - Bár egy hámozóval talán nem tudnék kárt tenni senkiben - fűztem tovább a gondolatot, de leginkább csak a poén kedvéért, mert amúgy ha valahová soha nem fogok elmenni vele, az egy főzőtanfolyam. Sem most, sem soha, akkor sem, ha amnéziás, és akkor sem, ha visszatérnek az emlékei. Elég jó étvággyal ettem, annak ellenére, hogy ma már sikerült beiktatnom egy reggelit és egy ebédet is, ez pedig a tegnapi nap után iszonyúan nagy előrelépésnek számított. Azok után, hogy hazaértünk, majd beavatott a titkába, nemhogy étvágyam, de nagyon életkedvem sem maradt, és akkor kizártnak tartottam, hogy ebből csak úgy, minden probléma nélkül talpra tudok majd állni. Ez a mai nap viszont valamelyest visszaadta a hitemet, ezzel együtt pedig, szégyenszemre az étvágyamat is. Ennek a légkörnek volt köszönhető az is, hogy nem kezdtem el ismét falakat emelni magam köré, és olyan nyíltan és őszintén válaszoltam a feltett kérdéseire, mintha egész életemben ebből éltem volna. A mosoly pedig, ami kiült az arcára, annyira melengette a mellkasomat, hogy pillanatokig képtelen voltam levenni róla a szemeimet. Csak néztem Őt, közben tovább falatozva, de azon már az emlékek nélküli Iris se lepődhetett meg, hogy nem bírom sokáig az ilyen helyzeteket, és ilyenkor ontani kezdem magamból a pimasz megjegyzéseket. Így tettem most is, említést téve a holnapi napra, de amikor Ő maga hozta szóba a nutellát, már azon járt a fejem, hogy vajon szándékosan ássa-e a saját sírját. Ezt pedig nem voltam rest a tekintetemmel is megüzenni neki. - Lehet, hogy én is bánatosan érek haza. Mi lesz az én nutellámmal? - kérdeztem tőle lebiggyesztett ajkakkal, drámaian pislogva, majd kényelmesen hátradőltem a székben, de egy pillanatig sem vettem le róla a szemeimet. Azok után főleg nem, hogy rákérdezett, milyen is az, mikor én vigasztalok. - Azt mondani nem tudom, csak mutatni - tártam szét karjaimat, kezemben a villával, arcomon a már jól ismert incselkedő vigyorral, azt viszont inkább elengedtem a fülem mellett, hogy Kirill-lel akar menni vásárolgatni. Úgy tűnt, sikerült megbékélnie azzal, hogy egyedül nem megy sehová, ez annak idején is hasonlóan történt, még ha sokáig meg is maradt benne a tüske, de talán azok után, amit megosztottam vele délután az edzőteremben, már megértette az indittatásaimat. Volt mitől félnie, nemcsak neki, de mindannyiunknak. Egy elégedett sóhajjal tettem le az evőeszközöket, és míg Ő felmarkolta előlem az üres tányért, én a maradék borom után nyúltam. - Még mindig sajttorta a desszert? - kérdeztem vissza, de még mielőtt hozzám vághatta volna valamelyik tányért, elvigyorodtam. - Jöhet, naná - tettem hozzá előzékenyen, tekintetemmel megszakítás nélkül a hátát fürkészve, ahogy a mosogatóhoz sétál. El sem jutott hozzám semmi a külvilágból, mert túlságosan lekötött saját magam fékentartása, mert bárhogy is próbáltam kimászni a bűvköréből, nem jártam sikerrel. Normál körülmények között ezen a ponton indultam volna utána, hogy a mosogatóhoz préseljem, és megkóstoljam azt a bizonyos desszertet, úgy tüntetve el az útból azt a kibaszott nadrágot, mintha soha nem is lett volna rajta. Összeszorult a torkom, amin nem segített, hogy még nyelnem is kellett egyet, a gyomromat ismét markolászni kezdte a már jól ismert érzés, ami ezúttal a lehető legrosszabbkor tette tiszteletét, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy levegyem szememet a fenekéről. Sóhajomat a pohárba engedtem, kikortyolgatva a maradék alkoholt, majd megköszörültem a torkomat. - Tejszínhabot is kérek hozzá - jött ki végül hang a torkomon, de azzal nem kalkuláltam, hogy a rajtam eluralkodó, őrjítő vágy miatt még a hangom sem működött együtt velem, és ismét olyan rekedten beszéltem, mint az ilyen helyzetekben általában.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 6:09 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Csak egyetértően bólogatok, ahogy elismételi a szavaimat a házvezetőnő kapcsán, de ajkaimon ott bújkál a pimasz mosoly, mert tisztában vagyok vele, hogy iszonyatosan átlátszó tőlem ez a duma, de ha féltékeny is lennék rá, az egész más miatt lenne, mint amiért egy igazi feleség lehetne féltékeny. Én a megmaradt büszkeségemet próbálom védeni és pátyolgatni azáltal, hogy nem akarok megalázó helyzetbe kerülni, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá váljon, hogy nem vagyok egyéb, mint egy eszköz, egy befektetés, míg egy igazi feleség valószínűleg a szerelmét féltené és mindazt, amije van. Miután közli, hogy a B terv a vodka, igyekszem elejét venni a pikáns megjegyzéseinek és már jó előre leszögezni, hogy hiába a vodka, többek között a vetkőzős pókerbe se mennék bele miatta, de minden alkalommal, amikor ehez a taktikához folyamodok, végül a saját síromat ásom meg. Hiába próbálok incselkedve visszavágni, végül mégis neki sikerül engem zavarba hoznia, mert azzal képtelen vagyok vitatkozni, hogy az említett esetben tényleg beérném a nadrágjával. -Nyugi. Megtarthatod, ahogy a nadrágot is.- vetek véget a témának, de a mosolyt még most se tudom leimádkozni az arcomról, hiába a zavarbaejtő gondolatok hada, melyek főleg a nadrágjával és az az alatt lapuló részeivel kapcsolatban támadják elmémet, mert történetesen egész biztos vagyok benne, hogy tegnap volt szerencsém valamennyire érzékelni. Talán jobb, ha most nem gondolok a tegnapi napra, bár Ő maga is gondoskodik erről, amikor finoman utal arra, mennyire nem bánná, ha a mai nap megismétlődne én pedig képtelen vagyok arra, hogy dacból azt hazudjam, hogy nem érzek hasonlóan. Jól éreztem magam vele és a mai napnak köszönhetően, már egész más szemmel tudok rá nézni, így hamarosan már azon morfondírozunk, kinek is kellene a konyhában tölteni a délutánjait, bár hamarosan kiderül, hogy valahogy egyikünk se született mesterszakácsnak. -Pedig, ma egész ügyes voltál.- viszonzom a vigyorát, ahogy eszembe jut, milyen rutinosan mozgott a konyhában, bár azzal nem tudok vitába szállni, hogy talán a rántotta egy idő után elég unalmas menü lenne. -Maximum, majd beíratkozunk valami főzőtanfolyamra,ha már a szórólapokat is megunjuk.- nevetem el magam, mert az előttem megjelenő kép, ahogy valami csoportos tanfolyamon ott ácsorog Dimitriy kötényben, egyrészt elképesztően édes, másrészt meglehetősen mulatságos is, bár a mai teljesítménye után, én már bármit képes lennék kinézni belőle. Sose felejtem el azt, ahogy hűségesen sétált a kocsihoz a virágaimmal a kezében. Nem hagy azonban nyugodni a gondolat, még a lebeszélt közös vacsorák után sem, hogy eddig egész mást üzent tetteivel és szavaival, leginkább azt éreztette velem, hogy nem kívánatos -vagy legalábbis nem ugy- vendég vagyok a házában, véletlenül sem azt, hogy szívesebben látna többször is, mint ahányszor muszáj. Nem is fogom végül vissza magam, a kíváncsiságom győzedelmeskedik, mikor erre rá is kérdezek, de a tétova vállvonása és a mosolya egyértelműen tudatja velem, hogy ezt talán, még Ő maga sem érti igazán, a társasággal kapcsolatos megjegyzése pedig lágy mosolyt csal ajkaimra. Nem tudom, meddig leszek képes ellenállni ennek a sokkal kedvesebb, figyelmesebb Dimitriynek, de máris jelez az agyamban lévő kis riasztó, hogy ez így nem lesz egyszerű. De talán nem is akarom, hogy az legyen, mert ha Ő képes maffia főnök létére normálisan viselkedni, én sem lehetek egy undok hárpia. Az amúgy sem én lennék. Nem reagálok azonban a kedves megjegyzésére, csak egy sejtelmes, hálás mosollyal, miközben tovább falatozok, és csak akkor pillantok fel rá újra, mikor a holnapi programjáról kezd beszélni, ami egyben azt is jelenti, hogy nélkülöznöm kell a társaságát. Nem szívesen árulnám el neki, hogy ennek talán egy picit még örülök is, mert ez nem azért van, mert nem élveztem volna ezt a napot, hanem mert rengeteg dolgot át kell gondolnom Vele kapcsolatban. -Nem baj. Majd nutellába fojtom a bánatom, míg haza nem érsz.- válaszolok incselkedő mosollyal, bár így utólag nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt újra szóba hozni azt a nyamvadt nutellát, de már olyan mindegy, nem igaz? -Akarjam tudni, milyen az, amikor te megvigasztalsz valakit?- biccentem oldalra a fejem kíváncsi, pimasz pillantással, ajkaim közé emelve közben egy újabb falatot, de inkább nem próbálok én magam választ találni erre a fantáziám által, mert abba könnyen megint belepirulnék. -Talán, sikerül majd lefoglalnom magam valamivel. Vagy elrángatom Kirillt plázázni, ha már annyira élvezi, hogy mindig arról beszél.- szólalok meg egy vállvonás kíséretében, bár arra is nagy esélyt látok, hogy majd bevetem magam az új dolgozó szobámba, bár már most tudom, hogy a kanapé láttán mindig a kutyával ott szundikáló alakja fog eszembe jutni. A csirkét szép lassan végül sikerül belapátolnom, szerencsére az adagot is elég jól mértem ki magamnak, így még a desszert is vígan elfér, de mielőtt még érte indulnék megvárom Dimitriyt is és a maradék bort is kikortyolom a poharamból. -Jöhet a desszert?- kérdezem mosolyogva, ahogy felállok az asztaltól, magamhoz veszem előbb a saját, majd az ő tányérját is és a mosogatóig meg sem állok velük.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 2:47 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Egy másodpercig sem gondoltam komolyan a bedobott házvezetőnő ötletét, bőven megelégedtem azzal, hogy hetente egy-két alkalommal Kirill elintéztette a ház takarítását, de az soha nem jött szóba, hogy itt állandóan lebzseljen valami egyenruhás alkalmazott. Még csak az hiányzott volna, hogy valaki megmondja, hol rúghatom le magamról a cipőmet. Iris reakcióján viszont vigyorognom kellett. - Persze, egyértelmű, hogy a tapasztalatuk miatt akarsz idős házvezetőnőt - bólogattam pimaszkodva, elég gyanúsan méregetve arcvonásait, mert már volt szerencsém megtapasztalni, milyen féltékeny is tud lenni. Még ha Ő nem is tudta, hogy tudom. Az mondjuk nem aratott osztatlan sikert, hogy egyből kizárta a vetkőzős póker lehetőségét, bár amíg fel nem hozta, eszembe sem jutott ilyesmit játszani. Mintha néha maga alatt akarta volna vágni a fát, nem mintha jelenlegi álláspont szerint bármikor is belement volna egy ilyen játékba. Inkább megjegyzem magamnak azokra az időkre, mikor már nem lesznek kérdőjelek a fejében velem kapcsolatosan, a pókerarcomat pedig már amúgy is ismerte. - Remélem, hogy akkor már nemcsak a nadrágomat akarnád - jegyeztem meg ártatlan pislogással karöltve, le sem véve arcáról a szemeimet, pedig ahogy jobban belegondoltam ebbe a pimaszkodásba, akaratlanul is végigfutott rajtam a kellemes bizsergés. Nem tudtam elképzelni olyan helyzetet, amiben ne kívántam volna piszkosul, főleg mikor úgy harapdálta az ajkát, mint most, legalábbis míg észbe nem kapott. Vagyis, gondolom hogy ez történt, mert némileg megkomolyodott a tekintete, ez pedig egyértelmű jele volt annak, hogy ideje útját állnom a meglóduló véremnek, és inkább arra koncentrálni, hogy ne öntsem félre a bort. Még mindig csak tapogatóztam, próbáltam megtalálni a helyes taktikát, miután a poharammal együtt visszavonultam a helyemre, de előtte még tétován megjegyeztem, mennyire tudnék alkalmazkodni az ilyen estékhez. És nem is kellett volna sok alkalmazkodás, tekintve, hogy amikor úgy hozta az élet, amúgy is együtt vacsoráztunk. Nekem inkább az számított volna újdonságnak, ha nem eszik velem, de... ez megint olyasmi volt, amit inkább nem akartam magyarázni, még túl korai lett volna. Sőt, az utolsó pillanatig hinni akartam abban, hogy van visszaút, és ez az egész csak egy csalafinta kitérő. Egy nehezítés, próbatétel, én pedig nem akartam elbukni rajta. - Egyetlen ember van, aki nagyobb kárt tudna okozni abban a konyhában, mint te - kezdtem bele sejtelmes kis vigyorral, miután felvázolta a lehetséges forgatókönyveket, belevonva a poénként felhozott kötényt is. - Gondolom nem ehetünk minden második vagy harmadik estén rántottát - húztam el ajkaimat kelletlenül, mert nagyjából ez volt az a szint, ami még nem haladta meg a képességeimet, és amúgy sem akartam belegondolni, hogy milyen eredményeket tudnék elérni a konyhában. Leginkább azért sem, mert az első elém gördülő akadály után lesodornám az összes edényt a tűzhelyről, mondván, hogy csinálja az, akinek két anyja van. - Úgyhogy inkább tartsuk meg azokat a szórólapokat, amiket boldog-boldogtalan dobál a postaládába - vigyorodtam el vállat vonva, azt viszont nem tettem hozzá, hogy ezer éve fenyeget már egy általa készített vacsorával, de eddig még soha nem hozta úgy az élet, hogy tényleg meg is ejtsük. És most... nem is lett volna az igazi. Vagy mi számít már egyáltalán igazinak, és mi volt hamisítvány? Jólesően hümmögtem egyet, ahogy bekaptam az első falatot, nem tudtam nem egyetérteni vele abban, hogy tényleg mennyei ez a csirke, és ahogy ráittam a bort, még kellemesebben összeértek az ízek. Két falat között kérdése zökkentett ki, le is engedtem a villámat, csak hogy újra felkutassam tekintetét, de először csak egy halvány vállvonással reagáltam. - Én is azt hittem - mosolyodtam el, ezúttal viszont nem volt jele sem pimaszkodásnak, sem gúnyolódásnak. Magam sem tudtam, mit mondjak vagy meddig menjek el, mi fér bele, vagy mi nem, úgyhogy inkább csak megköszörültem a torkomat, élve azzal a logikával, ami annyi évtizeden át végigkísérte az életemet. Lesz, ami lesz. Bár most már nem attól tartottam, hogy ismét összetöröm, vagy megbántom, jobban kísértett az, hogy még jobban összezavarom, és annak akár beláthatatlan következményei is lehetnének. - Nem mindegy, hogy milyen a társaság - folytattam, viszont ekkor már vigyor rajzolódott ajkaim köré, de még mindig nem akartam tréfát űzni belőle. Sőt, amennyire gyűlöltem az érzelmeimről beszélni, most legalább annyira akartam újra és újra elmondani neki, hogy mennyire kibaszottul hiányzik, és hogy ha ezen múlik, a hátralévő életünk minden átkozott percében azt fogom hajtani, hogy mennyire szeretem. Vissza is fordultam a tányérom felé, még mielőtt kiült volna arcomra a helyzet okozta szomorúság, amit egész nap ügyesen próbáltam rejtegetni előle, és újra a vacsorával kezdtem foglalatoskodni. - Holnap viszont már muszáj lesz dolgoznom - törtem meg a beálló csendet, felsandítva rá. - Tudom, szörnyen fog fájni, hogy nem élvezheted a társaságom, de - sóhajtottam fel megjátszott drámaisággal, csak hogy érezze, ezúttal már inkább viccelődöm. - Este kisírhatod majd magad a vállamon. Szerintem egész jól tudok vigasztalni - vált ismét pimaszkodóvá a hangom, közben tovább falatozva a csirkét.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 19, 2022 12:44 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Elég sok idő eltelt már a mai ebedünk óta és tekintve, hogy Ő még edzett is, egy pillanatig se kétlem, hogy tényleg éhes, de a komisz vigyora láttán kénytelen vagyok szemet forgatni, mert valami azt súgja, hogy a vacsorán túl, valami másra is célozgat. Szándékosan persze, hogy még inkább zavarba hozzon, mintha már nem lennék így is nevetségesen izgatott emiatt a vacsora miatt, ami már végképp nem fér a fejembe, hogy miért van így. Ha ez az egész pár nappal korábban történik, valószínűleg egyrészt ki is hagytam volna, másrészt pedig ha meg is jelentem volna, teljesen hidegen hagyott volna, hogy jól sikerül-e vagy sem. De ma már egész más a helyzet, hiszen egész nap kitüntetett a figyelmével és azon igyekezett, hogy kellemesen töltsük el együtt a napot, én pedig tényleg élveztem, még akkor is, ha ez egyébként iszonyúan különös és meglepő volt. Most pedig őszintén azt szeretném, ha ez a vacsora is beállna a sorba és semmiképp sem fulladna kudarcba. Még akkor is, ha épp nem én izzadt am legalább fél napot a konyhában azon, hogy finom vacsora kerüljön elénk desszerttel együtt, bár szívesen viccelődök ezzel én is. -Nem rossz gondolat, de szigorúan, csak valami ötven feletti asszony jöhet szóba, akinek van elég tapasztalata. A házvezetésben.- sandítok rá pimasz mosollyal és, bár a világért sem szeretném, hogy azt gondolja, hogy képes lennék féltékeny lenni rá, de...a francba is, igen. Natashától is égnek állt a hajam, hiszen bármennyire is kamu ez a házasság, tényleg zavarna, ha mindenféle nőcskék futkosnának itt nekem, de persze, ha annyira akarja, vigye őket hotelba nyugodtan vagy ahova akarja. Főleg, hogy én még a vetkőzős póker lehetőségét is meglehetősen gyorsan elvetem, még ha a vodka nincs is annyira ellenemre, mire megint úgy grimaszol, amit nem bírok megállni kuncogás nélkül. -Szerintem, ha nagyon akarnám, blöff nélkül is megkaparinthatnám a nadrágodat.- pimaszkodok ajkamba harapva, de aztán tudatosul bennem, hogy már megint mit művelek, így inkább rendezem vonásaimat, csak azt az apró mosolyt őrzöm meg továbbra is és csendben figyelem, ahogy rutinos mozdulatokkal kinyitja a bort majd tölt is a két pohárba. Csak halk szavai hallatán válik egészen komollyá az arcom, de miután rájövök, hogy ez most nem pimaszkodás vagy vicc, ellágyulnak valamennyire vonásaim és, bár magam sem hiszem el igazán, de egy koccintás kíséretében egyetértek Vele. Annak ellenére, hogy ma már az is eszembe jutott, hogy talán jobb lenne, ha továbbra is inkább a régi, rideg férfi maradna, el kell ismerjem, hogy ez a nap kellemes volt, leszámítva a virágos részét, mert azt már szóvá tette, hogy abból nem szívesen csinálna rendszert. -Valószínűleg, én is gyorsan megunnám. - vallom be mosolyogva a virágokkal kapcsolatban, ahogy a két tányérért indulok, bár az agyam tovább zakatol és nem a virágokom, hanem a megjegyzésével kapcsolatban, végül miután elé teszem a tányért, nem bírom megállni, hogy ne nyújtsak én is békejobbot. Na meg, sokkal kellemesebb így vacsorázni, az Ő társaságában, mint egyedül, bár ezt se gondoltam volna, hogy valaha megfordul a fejemben, mégis mosolyogva bólintok. -Hát, vagy amikor épp alkalmas.- vonok vállat tanácstalanul, hiszen nem muszáj ezt kőbe vésni és nem is kötelező program minden estére, de úgy vettem észre, hogy neki is jól esne, ha többször is megejtenénk. Talán, a rideg külső ellenére mégis vágyik arra, hogy valaki néha ráköszönjön és még együtt is vacsorázzon vele olykor. Helyet foglalok aztán én magam is az asztal másik végén, szembe Vele, majd a villát a kezembe veszem, de mielőtt még neki látnék a vacsorának, elnevetem magam az elképzelésén. -Pedig, biztosan jól állna neked.- pimaszkodok mosolyogva, magam is közelebb hajolva picit hozzá, de aztán bekapom az első falatot, a kellemes ízektől pedig elégedetten hümmögök. -Lehet jobb lenne, ha máskor is inkább, csak rendelnénk és akkor a köténnyel se lesz gondod.- vigyorgok rá szemtelenül, ahogy a borospohárért nyúlok, miközben el is játszok a gondolattal, milyen lenne esténként így ücsörögni ennél az asztalnál, mint már valóban...közünk lenne egymáshoz. Nem szívesen árulnám el neki, de tetszik az elképzelés, már ha közben megmaradna ilyennek és nem térne vissza a kevésbé jó fej Dimitriy. Nem, mintha annak nem lett volna még a maga vonzereje, de mégis jobb ez így. -Viszont úgy lenne fair, ha egyik nap te szenvednél a köténnyel, másik nap meg én.- vetem fel végül mosolyogva, bár nem biztos, hogy abból lenne köszönet, ha én betenném ide a lábam és ezt a grimaszomból sejtheti is. -Ha pedig egyikünk se érne rá, rendelhetnénk, mert ez a csirke nagyon finom.- falatozok tovább jókedvűen, kerül-fordul felé pillantva, lágy mosollyal figyelve, milyen jóízűen eszik, de aztán tekintetem jóval kutakodóbbá válik. -Valamiért azt hittem, jobb szeretsz egyedül lenni.- jegyzem meg végül halkan, hiszen cseppet sem úgy tűnt eddig, mintha keresni akarná a társaságomat, sőt. Nagyrészt inkább gondoskodott róla, hogy szándékosan elkerüljem. Olyan érzésem van, mintha valami miatt sikerült volna lehámozni róla a védőpajzsát, amit maga köré emelt, de azon kívül, hogy tegnap az asztalán kötöttem ki, nem tudok felidézni semmi eget rengető dolgot.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 9:12 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
- Hát, itt maximum én fogom enni a te maradékodat. Farkas éhes vagyok - vontam meg lazán a vállaimat, csak hogy megértse, mire is gondolok, ajkam szélében azzal a komisz kis vigyorral. Hiába próbáltam leplezni, az egész testemet az uralma alá vonta valami kellemes izgatottság, pedig ez annyira nem volt jellemző rám, igaz, mióta besétált az életembe, jó párszor cáfolt rá a dolgaimra, ezen pedig már meg sem akartam lepődni. Olyan hatással volt rám, mint még soha senki, és ha valaha is megkérdőjeleződött bennem az, hogy tényleg akarom-e Őt az életembe, hát most bőkezűen megkaptam rá a választ. Itt lett volna a lehetőség elengedni, és egyedül menni tovább azon a bizonyos úton, amibe nem fért bele sem egy kósza szerelem, sem egy olyan nő, mint Ő, mégsem voltam képes szabadon engedni, minden porcikám ragaszkodott hozzá, és ezek után már eszembe sem jutott volna kétségbe vonni a saját döntésemet, amit vele kapcsolatosan hoztam meg. Azt pedig pláne nem voltam hajlandó engedni, hogy egy rajtunk kívülálló tényező képezzen akadályt kettőnk között. A sajttorta gondolatára összefutott a nyál a számban, de nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el szemtelenebbül pimaszkodni vele, mikor szóvá tettem, hogy bizonyára leállta a lábait, miközben a tűzhely mellett készítette a menüt. Arcomra kiült az az incselkedő kis vigyor, tekintetem megtelt azzal a pimasz csillogással, amit nála jobban elvileg senki nem ismert, Ő pedig belement a játékba, ma már sokadjára. - Talán alkalmaznunk kell egy házvezetőnőt - csóváltam a fejemet nagy átéléssel, legalább úgy, mintha éppen a világ összes gondja nyomná a vállamat, de nem sokáig tudtam küzdeni a feltörő nevetéssel, így inkább szabadon is engedtem, bár amint kizárta a vetkőzős póker lehetőségét, ismét kivívta, hogy lebiggyesszem ajkaimat. - Ünneprontó - grimaszoltam, mint valami sértődött kisfiú, majd nagyot sóhajtottam, úgy bámulva hol Őt, hol a terítéket, mintha már meg is jelent volna előttem teljesen csupaszon, miután az összes kibaszott ruháját ledobattam vele. - Pedig egy-két jó blöff, és a tiéd lehetne a nadrágom - rántottam egyet a vállamon ártatlankodva, viszonylag még visszafogottan fogalmazva, bár ez volt az egyetlen olyan verzió, ami talán még nem feszegeti túlzottan azt a bizonyos határt. A bort végül kellő rutinnal öntöttem a poharakba, magamhoz is véve mindkettőt, csak hogy belekortyolhassak a sajátomba, de közben továbbra is Őt fürkésztem, és talán csak én akartam látni, de mintha átsuhant volna arcán valami, ami azt sugallta, hogy betaláltak a szavaim. Próbáltam a helyébe képzelni saját magamat, de még mindig nem ment, nem tudtam egy nő agyával gondolkodni, de azt talán már Ő is beismerte, hogy csak a szex kedvéért egyetlen maffiózó sem fordítja ki így a négy sarkából a saját világát. Viszont eszembe jutott az is, hogy ezzel a fürge tempóval inkább összezavarom, semmint a kellő hatást érem majd el, és ez megint azt diktálta, hogy próbáljak kevésbé... olyan lenni. - Nem, annyi virág tényleg nem kell ebbe a házba, hogy ez mindennapos program legyen - vigyorodtam el elmélázva, majd sóhajtottam egy kicsit, mikor eltávolodott tőlem, csak hogy szervírozza a vacsorát. Visszaültem a helyemre, közben kortyoltam párat a borból, de ahogy elém tette a vacsorát, az előbbi fancsali kis sóhajomat felváltotta valami merész elégedettség. Csodáltam, hogy nem korog hangosan a gyomrom, mert bár laktató volt az ebéd, de mégis több óra telt már el azóta, és odalenn sem kíméltem magam túlzottan, minden porcikám valami ételért kiáltott. Tétovázó szavai végül ismét rá vonták a figyelmemet, és ugyan kézbe vettem a villát, de egyelőre még nem kezdtem neki a falatozásnak. - Minden este pontban hétkor? - vigyorodtam el, hátha ezzel tompíthatom benne a nyilvánvaló zavart, majd megköszörültem a torkomat, kicsit közelebb hajolva hozzá. - Igaz, kicsit meg fog gyűlni a bajom a köténnyel, arról már nem is beszélve, hogy egész délutánokat dekkoljak a konyhában... - vontam meg komótosan a vállaimat, cinkos vigyort küldve neki, majd újra a bor után nyúltam a szabad kezemmel, de egy kis korty után már tényleg nem bírtam magammal, és nekiestem a csirkének.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 7:42 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Jót kuncogok azon, ahogy lebiggyeszti ajkait, mintha legalábbis börtönre ítéltem volna azzal, hogy kifejezetten kértem, hogy lehetőleg felöltözve jelenjen majd meg a vacsorán, de azt mégsem fűzhettem hozzá, hogy" máskülönben infarktust fogok kapni" vagy ilyesmi. Szavakkal is bevallottam volna azt, ami amúgy is nyilvánvalóvá vált odalent az edzőteremben, hogy a látványa cseppet sem hagy hidegen és ezt nem engedhettem meg magamnak. Csak felbátorítanám, pedig még mindig nem tudom, hogy mihez kezdjek Vele, hogyan viszonyuljak hozzá, hiszen mielőtt megérkezett, már azon töprengtem, hogy inkább visszavonulót fújok, bár ez cseppet sem a külseje miatt lett volna. Nem, mintha amúgy megtettem volna, mert akkor egyértelműen megfutamodtam volna és az is olyasmi, ami soha nem történhet meg. Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulni fogok majd ezen a "nem randi"-n, de most mégis úgy érzem magam, mint egy első bálozó, miközben a borral odasétálok az asztalhoz és a széken ücsörgő alakjára vetek egy kósza pillantást. Nehéz valakitől távol tartani magad, amikor megtestesít mindent, amit valaha érzékinek gondoltál, legalábbis külsőleg, mert az valahogy soha nem fordult meg a fejemben, hogy valaha is egy maffiózó oldalán kötök majd ki. És tessék. Az élet tele van meglepetésekkel. -Hát ennek őszintén örülök, mert egyedül nem bírtam volna megenni mindkét adagot.- fújtatok megkönnyebbülten, mikor elárulja, hogy a vacsorával nem nyúltam mellé, ráadásul szerencsémre amúgy sem valami válogatós, de még mielőtt valami csalafintaság juthatna ezzel kapcsolatban az eszembe, már le is állít. -Már megint a fejemben kotorászol?- kérdezem cukkolva, bár annyira aljas azért nem lennék, hogy tényleg azon kezdjek sportolni, hogy mi az, amit nem lenne képes megenni. Nem, mintha nem lenne jó móka, de most is inkább azt szerettem volna, hogy olyasmit rendeljek, amit szívesen elfogyaszt vacsorára, ha már Ő is olyan finom ebéddel lépett meg. Végül elárulom neki azt is, miféle desszertet választottam a vacsora mellé, az erre adott pimasz megjegyzésével pedig kiérdemel egy szúrós pillantást, de aztán egy halk nevetést is. -Fogalmad sincs, milyen fárasztó volt mindezt összedobni.-szállok be én is a játékba, mintha nem lennénk vele mindketten tökéletesen tisztában, honnan is ered a vacsora és a torta is, majd a bort magamhoz veszem és kísérletet teszek arra, hogy kinyissam, de egyrészt rá kell jöjjek, hogy nem is kérdeztem Tőle, hogy kér-e egyáltalán bort, másrészt pedig csak bénázok, így végül kénytelen vagyok a segítségét kérni. -Rendben. Legyen a vodka a B terv, de előre szólok, hogy nem fogunk vetkőzős pókert játszani.- figyelmeztetem vigyorogva, közben figyelve, ahogy az én mozdulataimnál jóval határozottabban kihúzza a dugót a palackból és, már tölt is a két pohárba. Egész végig ott virít arcomon az a lágy mosoly, ami főleg a zavaromat jelképezi, de a megjegyzése hallatán, amit a mai nappal kapcsolatban tesz, valószínűleg olyan arcot vághatok először, mintha valami teljesen idegen nyelven szólalt volna meg. Akaratlanul is kellemes melegség jár át, mert ennél szebben ki sem tudná fejezni, hogy jól érezte magát Velem, pedig a fene se gondolná, hogy egy olyan férfi, mint Ő, akinek az élete szerves részét képezi az erőszak és a ridegség, végül kiderül, hogy valahol vágyik az ilyen...harmóniára vagy nem is tudom minek nevezzem azt, amilyen hangulatban telt ez a nap. Elveszem tőle a felém kínált bort, de még eközben is úgy bámulok rá, mintha azt várnám, hogy majd közli, hogy ez csak valami poén volt vagy a szokásos incselkedés, de végül visszakívánkozik ajkaimra az iménti mosoly. -Leszámítva a virág vásárlást, gondolom...- közlöm halkan, szándékosan elviccelve picit a komoly szavakat, de a tekintetem még mindig gyengéden kutatja Övéit, miközben a poharam finoman az övéhez koccintom. -Nekem se lenne ellenemre. Sokkal jobb, mint odafent gubbasztani.- vágok egy kínos grimaszt, mert így utólag belátom, milyen nevetséges hozzáállás volt részemről, akkor viszont ezt láttam a legjobb megoldásnak. Minden esetre kortyolok is egyet az elhangzott szavak örömére, majd a pult felé sandítok. -És most hozom a vacsorát, amivel egész délután güriztem.- vigyorodok el, a poharamat leteszem a nekem szánt teríték közelében, majd a pulthoz megyek, hogy a két tányért magamhoz vegyem és azokkal együtt térjek vissza az asztalhoz. -Ha szeretnéd, rendszeresíthetjük a közös vacsorákat.- vetem fel tétován, ahogy elé helyezem a neki szánt adagot -valamivel emberesebb, mint az enyém-, majd a saját helyemhez lépek és leülök a tányérral együtt. -Végtére is, egy fedél alatt élünk és úgyis eszünk mindketten.- vonok vállat tétován, bár fogalmam sincs, honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy ilyesmit szóba hozzak. Valószínűleg, az iménti szavai okozzák és a tény, hogy a rögtönzött vallomásától egy picit, még a zavarom is enyhült. Tényleg egész más most, mint amilyennek képzeltem.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 6:08 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Épp azt a pillanatot sikerült elkapnom, mikor az asztalra helyezte a poharakat, de nem szenteltem túl sok időt a választott evőeszközöknek vagy éppenséggel az abrosznak, Ő maga ismételten érdekfeszítőbb látványt nyújtott, ezt pedig kutakodó pillantásom nyilván számára is egyértelművé tette. Pedig megfogadtam magamnak, hogy tényleg megpróbálok valamelyest visszafogottabb lenni vele, még mielőtt belefárad az állandó pimaszkodásba vagy netán ostromnak venné a szemtelen közeledést, és ismét száműzné magát a tornyába. Ha valamit, ezt mindennél jobban el akartam kerülni, de nem könnyítette meg a dolgomat. Nem mintha nem lett volna teljesen mindegy, milyen ruhát is választ, mert még akkor is gyönyörű volna, ha egy kibaszott asztalterítőt tekerne maga köré, már ha feltétlenül ragaszkodik hozzá. Én elnézegetném csupaszon is, sőt. Az lenne a kedvenc opcióm, de már a puszta gondolattól is cserepessé vált a torkom, így inkább közelebb léptem, és leültem a már megszokott helyemre. - Pedig nagyon nehezen vettem rá magam az öltözködésre - közöltem lebiggyesztett ajkakkal, legalább úgy, mintha valaki fegyvert tartott volna a fejemhez, csak hogy hajlandó legyek tisztességes ruhát húzni, de pár pillanat múlva ellazultak arcizmaim, és tétován igazgatni kezdtem az amúgy gondosan odakészített villát. Próbáltam nem Őt bámulni, a neszezéséből kövezkeztettem ki, hogy éppen egy üveg borral foglalatoskodik, ettől pedig még inkább úrrá lett rajtam a déjà vu. Kicsit szaporábban is vert tőle a szívem, akaratlanul is elém kúszott a pillanat, mikor átgyalogoltam rakta, Ő pedig minden maradék tartását összeszedte, hogy ki tudjon sétálni innét, de bele sem akartam gondolni, hogy vajon mi zajlott le benne, mikor végül becsukta maga mögött a szobája ajtaját. Ott, azon a ponton tényleg eszembe jutott, hogy utána megyek, mintha már akkor is éreztem volna, hogy elvetettem a sulykot és bocsánatot kellene kérnem, de végül nem tettem. És múltkor el is magyaráztam neki, hogy miért nem. - Egyrészt szeretem - nyugtattam meg rögtön, amint felvázolta, hogy mi is fog a tányérokra kerülni. - Másrészt kevés olyan dolgot tudtál volna rendelni, amit ne ennék meg - vigyorodtam el kapásból, de mielőtt kapott volna az alkalmon, felemeltem a mutatóujjamat. - És ez nem kihívás volt - tettem hozzá pimasz hangéllel, mert igenis kinéztem belőle, hogy ezek után képes lenne olyan ételt keresni, amitől bukfencezni kezd a gyomrom. Már ha... lesz egyáltalán legközelebb. Már épp készültem volna hiányolni a desszertet, amit külön a lelkére kötöttem, mert mégsem ülhetek neki nutellát kanalazni az üvegből a vacsora befejeztével, de mintha csak olvasott volna a gondolataimban, hozzátette, hogy sajttorta lesz a desszert, én pedig elégedetten sóhajtottam. - Bizonyára egész délután a tűzhely mellett álldogáltál - kezdtem el vele incselkedni pimasz szemöldökvonogatással, majd egy fejrázás kíséretében halkan felnevettem. Ezzel nem akartam a kelleténél jobban cukkolni, és amúgy sem vártam el tőle, hogy egész nap a konyhában robotoljon. Még az én kedvemért se. Közben nem kerülte el figyelmemet, ahogy az üveggel kezdett bajlódni, a mosolyomba pedig valami kellemes, nosztalgikus él költözött, mert ezt mintha egyszer már láttam volna. Csak akkor nem kérte a segítségemet. - Jöhet a bor - bólintottam, kitolva magam alól a széket, hogy mellé sétáljak, majd átvettem tőle a nyitót, és ráfogtam az üveg nyakára. - Ha viszont eldurvulna a helyzet, a vodka jó lesz B tervnek - vigyorodtam el, még mielőtt a dugó megadta volna magát, és egy hangos cuppanással ki nem szabadult az üvegből, de nem adtam vissza neki az üveget, rögtön a poharak után nyúltam, és töltöttem mindkettőbe. - Hozzá tudnék szokni, hogy minden napom így teljen - vallottam be csendesen, bár nem véletlenül, a hangomból pedig száműztem mindenfajta pimaszkodást, közben letéve az üveget, majd kézbe vettem mindkét poharat, az övét pedig felé nyújtottam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 5:09 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Nem akarok túlzásba esni a terítékkel, mintha valami eszelősen nagy dologról lenne szó, de azért igyekszem stílusosan tálalni, ha már a vacsorát nem én állítottam össze. Mikor azonban eszembe jut, hogy gyújthatnék egy gyertyát, leállítom magam és a fejemet csóválom a saját hülyeségemen, amiért kezdek tényleg úgy viselkedni és izgulni, mintha ez nem egy egyszerű vacsora lenne. Tekintve mondjuk, hogy Dimitriy egyértelműen csapta nekem egész nap a szelet, nekem pedig bármennyire is próbálom elhitetni magammal, hogy nem így van, mégis imponált, tényleg iszonyú nehéz nem randiként tekinteni erre a vacsorára. Ha pedig eszembe jut a mai ebéd, konkrétan ég az arcom, mert most nem nyilvános helyen leszünk és talán nem ártana kevésbé incselkedősre vennem a figurát, de tudom, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne menjek bele a játékba, amint elkezdi, de még az sincs kizárva, hogy én magam provokálom ki. Talán, bölcsebb lenne, ha lefújnám az egészet vagy felvonulnék a kis tornyomba és bezárkóznék, ahogy eddig is tettem általában, de amint ez megfordul a fejemben, már hallom is a szobája ajtaját csukódni, ettől pedig a gyomrom, ha lehet, csak még apróbbra zsugorodik. A terítékre pillantok, de Dimitriy már épp besétál, mikor tudatosul bennem, hogy a poharakról megfeledkeztem, magamhoz is veszek gyorsan kettőt, miközben Ő elégedetten magába szívja az ínycsiklandó vacsora illatát. -Reméljük, nem csak az illata jó.- vigyorgok, ahogy a poharakat az asztalra helyezem és próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy a teríték vagy akármi más helyett, Ő inkább engem mér végig tetőtől talpig zavarbaejtő pillantásával. -Igen. Sikerült időben érkezned és még ruha is van rajtad.- pillantok végig rajta mosolyogva, de nem viszem túlzásba, mert még egy egyszerű fekete pólóban és farmerban is túl jóképű ahhoz, hogy sokáig nézegessem, így végül inkább a hűtő felé indulok, hogy a vacsora mellé szánt üveg bort is az asztalhoz vigyem egy nyitóval együtt. -Nem igazán adtál ötletet, úgyhogy kijevi csirkemellet rendeltem rizzsel. Remélem, szereted.- lesek rá kissé félve, mert az sincs kizárva, hogy sikeresen belenyúltam és olyasmit kértem, amit történetesen épp nem szeret, bár mintha azt mondta volna, hogy nem válogatós. -A desszert pedig epres sajttorta.- közlöm, miközben beletekerem a nyitót a palackba, de azért jelentőségteljesen felé sandítok, mintha így akarnám egyrészt látni a reakcióját, másrészt pedig egyértelműen üzenni, hogy nem terveztem semmiféle más desszertet ma estére. Vagyis inkább egyik estére sem, de ettől a gondolattól, csak még jobban zavarja jövök és ez jól látszik azon is, ahogy az üveggel bénázok, valamiért mégis abban reménykedem, hogy elkerüli a figyelmét és talán inkább a terítéket nézi vagy Maflást, vagy bármi mást.-Kinyitnád, kérlek?- sóhajtom végül kínomban nevetve és inkább el is engedem a palackot, mielőtt még sikeresen összetörném, meg amúgy sem árt odébb lépnem, ha netán segít. -Bár nem is kérdeztem, hogy kérsz-e bort.- kapcsolok idő közben, arcomon meg is jelenik egy kínos mosoly és komolyan nevetségesnek érzem magam, amiért így feszülök ezen az egyszerű vacsorán. Pedig, ez az. A lakótársak leülnek együtt enni vagy ilyesmi.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 3:26 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
A rám zúduló hideg víz valamelyest csillapította a bennem tomboló hőséget, kellemesen meg is borzongtam tőle, de ez sem jelentett hosszútávú megnyugvást. A verejtéket ugyan eltüntette rólam, erre rá is dolgoztam némi tusfürdővel, a kibontakozó fáradtság és zsibbadtság pedig valamelyest visszaszorult a hideg víz váratlan, sokkoló hatásától, de biztos voltam benne, hogy egészen addig marad meg a vérem jelenlegi hőmérséklete, míg meg nem látom újra. Mintha a közelsége elég lett volna ahhoz, hogy újra és újra feltornázza a testhőmet, de míg általában nem akartam tenni ellene semmit, most kénytelen voltam megzabolázni magam, legalábbis annyira, hogy megkíméljem mindkettőnket a kellemetlen pillanatoktól, arról már nem is beszélve, hogy egy baklövés eredményeképp akár újra be is zárkózhat. És ha választanom kell aközött, hogy csak biztos távolságban, de velem tölti az idejét, vagy hogy megint kerülni kezdjen, akkor nehéz szívvel, de inkább az első opciót választom. Pedig minden porcikám lázadt és többet akart. A régi állapotot akarta. Megtöröltem magam, a szekrény előtt viszont nem sok időt töltöttem a válogatással, lényegében kivettem az első kezembe akadó darabokat, de egy sima pólóval és farmerrel nem nagyon lehetett félrelőni. Magam sem értettem, miért agyalok egyáltalán ilyesmin, mert ez csak egy egyszerű, hétköznapi vacsora, mégpedig egy olyan ahol még csak véletlenül sem történik majd semmi, mert habár az életem minden területén páratlan bátorsággal rendelkeztem, de ettől most titkon mégis féltem. Annyi mindent basztam már el, és ha biztos lettem volna abban, hogy az az Iris, aki már ismerte ezt az oldalamat, egyszer visszatér, nem féltem volna ennyire. De ha nem így lesz... nem kockáztathattam. Újra az órára sandítottam, miközben kicsit megráztam a nedves tincseimet, és csak hogy biztosan ne cáfoljak rá az ígéretemre, és ne olvashassa rám, hogy elkéstem, pár perccel hét óra előtt már úton is voltam a lépcsőn. Nem siettem, mert még ezt a pár másodpercet is gondolkodásra fordítottam, próbáltam rájönni, hogy mi lenne a jó stratégia, vagy hogy pontosan mennyire is kellene visszavennem magamból, de ez egy felfedezetlen terepnek bizonyult. Fogalmam sem volt az egészről, az viszont, hogy csak üljek, és magamban nyeljem a pikáns, pofátlan megjegyzéseket, annyira nem én voltam. Végül a vacsora illata zökkentett ki, amit az alsó lépcsőfokokon sétálva éreztem meg először, onnan pedig csak még intenzívebbé vált, ahogy még közelebb értem az étkezőhöz. A helyzet kísértetiesen emlékeztetett arra az estére, mikor először hívtam randira, azonban az emlék hatására már nem az étvágyamtól, hanem az idegtől rándult görcsbe a gyomrom. Ugyan kettőnk közül jelenleg csak én emlékeztem az este végkimenetelére, és távol állt attól, ami miatt büszke lehettem volna magamra, de már csak azon a ponton érzékeltem a tetteim és szavaim súlyát, mikor faképnél hagyott, magával cipelve egy üveg bort a szobájába. Arról kész voltam kezeskedni, hogy részemről ilyesmi még egyszer nem történne meg, de abban kicsit sem voltam biztos, hogy ezúttal nem cserélünk szerepet, mert neki jelenleg nagyobb esélye volt belém gázolni és ripityára törni, mint nekem Őt. - Micsoda illatok - szippantottam jólesően a levegőbe, mikor elém tárult a megterített asztal látványa, de nem időztem sokat a választott teríték fürkészésével, tekintetem kutakodva felé sandított, és próbáltam nem túl pofátlanul végigmérni, de ebben valószínűleg máris csúfos kudarcot vallottam. - És most van hét óra - böktem orrommal az óra felé, megvillantva egy csalafinta kis vigyort, majd amint képes voltam levenni róla a szemeimet, megindultam az asztal felé, elfoglalva a saját helyemet. - Mi a menü? - kíváncsiskodtam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 18, 2022 2:04 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Izgatott vagyok a vacsora miatt és minél többször pillantok rá, minél többször teszünk valami pikáns, incselkedő megjegyzést egymásnak, annál inkább tudom, hogy alaposan fel kell vérteznem magam ellene. Már, ha nem akarok valami orbitális nagy hülyeséget csinálni, de már én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes lépés és a helyes viselkedés részemről. Lehetnék vele rideg, viselkedhetnék úgy, mintha valami prűd, karót nyelt liba volnék, de az annyira távol áll tőlem, mint ide a Hold. Így legalábbis, hogy Ő is folyamatosan pimaszkodik, nem tudnám nem felvenni a kesztyűt és beszállni a játékba, mert az épp olyan lenne, mintha megfutamodnék pár pikánsabb bók hallatán, hiszen nem fukarkodik sem azokkal, sem az incselkedő megjegyzésekkel. -Csak nehogy beletörjön a fogad a harapnivalóba.- vágok vissza vigyorogva, mert tökéletesen értem én a célzást, ennél nyilvánvalóbban nem is közölhetné, hogy hol és mit szeretne harapni és, bár újfent sikerül zavarba hoznia ezzel, igyekszem nem sok jelét adni. Ritkán flörtölt velem bárki is ilyen nyíltan és pofátlanul, mint Ő, de kétségtelenül élvezem, még akkor is, ha a fagyival kapcsolatos ötletétől nem, hogy nem hűl le a vérem, inkább csak még jobban felhevül. Nem is értem, ezek után honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy megérintsem és bár nem is viszem túlzásba a dolgot, csupán az ujjam hegyével érek hozzá, hogy úgy tessékeljem hátrébb, mégis olyan intenzív hatással van rám, hogy alaposan az eszembe is vésem, hogy még az ilyesmit is el kell inkább kerülnöm. Mármint, cseppet sem kellemetlen az érzés és épp ez a gond. Igyekszem azonban ezt titokban tartani és a lehető legmagabiztosabban elsétálni Tőle, miközben még pimaszul figyelmeztetem is továbbra is szándékosan cukkolva, hogy lehetőleg ne késsen a vacsoráról, amitől már most görcsben áll a gyomrom. Amint kilépek az ajtón, ki is szökik belőlem egy hatalmas sóhaj, egy pillanatra meg is állok és a fejemet csóválva elvigyorodok, de ahogy észbe kapok, hogy mi a francot is művelek, rendbe szedem vonásaimat és tovább indulok. A konyhában keresek pár étlapot a környező éttermektől, ha már olyan hűségesen dobálják őket a levelek közé és, miután kiválasztom a tökéletes fogást, fel is hívom az éttermet, hogy megrendeljem és külön kérem is, hogy lehetőleg hét óra előtt negyed órával hozzák ki. Ha egy kicsit is ismerik a címet és az itt lakót, vagy esetleg a nevet, amit külön hangsúlyozok is, nem nagyon mernek majd késlekedni. Végül a szobámba veszem az irányt, miután megnézem Maflást is, hogy nem-e tett kárt azóta a virágomban, de még mindig elég jó kutya, úgyhogy neki állok ruhát keresni magamnak, bár elég sokat töprengek azon, mi lenne a tökéletes viselet. Nem akarok túl szűzies darabot se magamra húzni, mert azzal csak azt érném el, hogy Dimitriy még jobban cukkolna, de nagyon kihívót se, mert az meg felhívás lenne keringőre, így végül egy elől zárt, nyakban megkötős arany színű felső mellett döntök, ami viszont a hátamat egész mélyen szabadon hagyja, valamint egy elegánsabb fekete farmert húzok magamra mellé. A szoknyát, már előre látóan a lépcsőn felfelé jövet kizártam a lehetőségek közül, bár szerintem neki teljesen mindegy, hogy miben vagyok, ha épp zavarba akar hozni, de valamivel nagyobb biztonságérzettel sétálok így le a lépcsőn, hogy a konyhába vegyem az irányt tálalni. A futár is időben érkezik a kijevi csirkemellel, amit sikerült választanom, mellé pedig mégis csak kértem desszertnek két szelet epres sajttortát, nehogy tényleg kedvet kapjunk ahhoz a nutellához, így végül hét óra előtt pár perccel, már a térítéssel is bőven kész vagyok. Sőt. A plusz egy adagot, már Maflás edényébe készítem, mikor hallom csukódni az emeleten az ajtót. Nagyot nyelek, ahogy végig pillantok az asztalon és bármennyire is próbálok úgy tekinteni erre, mintha egy egyszerű vacsora lenne, mégis iszonyatosan ideges vagyok de...ez az a kellemes fajta idegesség.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 17, 2022 10:15 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Elég látványosan forgattam meg szemeimet, miután közöltem vele, hogy nem tart fel, de Ő ragaszkodott a saját verziójához, nem is spórolva ki belőle a pimaszkodást. Pedig ha valamiben, hát abban biztos lehetett, hogy nemcsak a hátsója, de Ő maga is biztonságban van velem. - Nyugodtan beismerheted, hogy a látvány hiányozna - jegyeztem meg szemtelenül, de ezt követően inkább a nyelvembe haraptam. Szívesen belekötöttem volna, mondván, hogy nem húsz percnyi kihagyott edzés fogja az izmaim vesztét okozni, de valahol mélyen, ha nem is szívesen vallottam be, még én is jogosnak tartottam, hogy inkább menni akar. Érthető volt részéről, hogy nem akarja még jobban összekuszálni a szálakat, és hogy utolsó erejével is küzdeni fog ellenem, de nem is hibáztathattam érte. A helyében minden bizonnyal én is hasonlóan cselekedtem volna, és ezt volt a legnehezebb beismerni, tekintve, hogy testem minden apró porcikája az érintése után áhítozott, és lüktetve vágyott arra, hogy ismét magamhoz közel érezzem. Szinte teljesen elvonta a figyelmemet arról, amiben nemrég még mindenestül benne voltam, csak némi verejték emlékeztetett arra, hogy az érkezése előtt minden erőmet megfeszítve emelgettem a súlyokat, de a fürdés gondolata már most is túl csábítónak bizonyult, így attól nem kellett félnie, hogy netán rendezetlenül vagy akár ruha nélkül jelenek meg a vacsora asztalnál. Még ha szívesen is cukkoltam volna ilyesmivel. - Szinte biztos, hogy így is találni fogok kedvemre való harapnivalót - bólogattam megállás nélkül, tekintetem pedig akaratlanul is a nyakára vándorolt, alaposan szemügyre véve az általam már számtalanszor feltérképezett testrészt. Szinte éreztem fogaim között a finom bőrét, azt, ahogyan jólesően megfeszül az édes fájdalomtól, de még mielőtt túlságosan is elkalandoztam volna, megszólalt a fejemben egy hang, ezzel visszarántva a valóságba. Mondjuk annyira még éppen tellett tőlem, hogy némi hűsítést kérjek tőle azzal, hogy szétkenhetne rajtam némi fagyit. Mintha én mentem volna házhoz az újabb es újabb pofonért, mert az azért még így is nyilvánvaló volt, hogy némi szemtelenkedés és pimaszkodás kevés ahhoz, hogy bízzon bennem. És mondani amúgy is bárki tud bármit. - Maximum akkor kapnék lángra a fagyitól, ha utána le is nyalnád rólam - vágtam vissza pofátlanul, mert már az is némi elégtétellel töltött volna el, ha legalább annyira lángra kap a bőre az elképzeléstől, mint nekem. Hiába próbált közömbös maradni, az, hogy mellkasomhoz érintette egy ujját, egyértelmű jelzés volt, mintha így akarta volna a tudtomra hozni, hogy talán mégsem viszolyog annyira attól, hogy megérintsen, de mindez csupán egy pillanatig tartott, és míg folyamatosan beszélt hozzám, elindult az ajtó felé. Ingerelni próbált, kimondatlanul is éreztem mozdulatain a nyílt táncra hívást, csípőjének lágy ringatózása nyomán kiszáradt a torkom, és egyetlen hajszál választott el attól, hogy ne lépjek utána, karjaimmal zárva szoros béklyóba, olyan forró és mohó csókra invitálva, amiben talán még egyszer sem volt részünk. Nyelnem kellett egyet, közben megtámaszkodtam a legközelebbi berendezésben, ezzel szabva határt saját magamnak. Azt akartam, hogy Ő jöjjön hozzám, hogy Ő ne tudjon uralkodni magán, de egyelőre még kitartott. Pont, mint régen... - Ott leszek, méghozzá időben - biccentettem újra, hangomban érezhette, hogy teljesen biztos vagyok magamban, de amint magamra hagyott, kibukott belőlem egy óriási, hatalmas sóhaj. - Lehetetlen nőszemély - ráztam a fejemet, miközben visszasétáltam a súlyok mellé, ekkor már nem pakolva meg nehezebb teherrel. Néha az órára sandítottam, de csak akkor indultam el én is felfelé, mikor már kezdett fogyni az idő. Zavartalanul tettem meg az utat, meg sem állva a saját hálószobámig, és tényleg egy jó adag hideg vizet locsoltam magamra a zuhany alatt, hátha ez csillapítja a bennem tomboló hőséget. Bevizeztem a hajamat, némi tusfürdővel tüntetve el magamról az izzadás minden nyomát, majd a zuhany végeztével egy törülközőt magam köré csavarva vonultam vissza a szobába. Elővettem egy tiszta fekete pólót, mellé pedig egy farmert, és hét óra előtt két perccel már úton is voltam az étkező felé. Bárhonnan is rendelt, az illat már belengte a ház egy részét, ettől pedig hangosan megkordult a gyomrom.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 17, 2022 9:08 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Nem tudok nem mosolyogni, ahogy eszembe jut az, ahogy mögém osont és torkát köszörülve hívta fel magára a figyelmemet, hogy aztán átadja azt a gyönyörű csokrot, amiről valószínűleg nem is sejti, milyen sokat jelentett nekem és, hogy a mai reggel után mennyire átformálta a viselkedésével kapcsolatos véleményemet. Egész addig meg voltam róla győződve, hogy csak a bugyimba akar férkőzni -valószínűleg, most se mondana rá nemet-, de mindez már túl mutatott egy egyszerű próbálkozáson arra, hogy megfektessen. Ha csak az lenne a célja, nem törte volna magát egész délelőtt miattam és főleg, nem állt volna elém egy csokorral, ami aztán végképp nem feltétlenül a kemény bűnözők fő ismertetőjegye. Arra mondjuk, még nem jöttem rá, hogy ha nem csak a szex, akkor mi más hajtja, vagy legalábbis nem merek alaposabban elgondolkozni ezen, és a mosoly, ami akkor jelenik meg az arcán, mikor megköszönöm a csokrot, annyira gyengéd és kedves, hogy amúgy is eltereli a figyelmemet. Ahhoz azonban nem elég, hogy máris ledobjam magamról a ruhát, pedig ma már nem először tudatja velem ilyen vagy hasonló formában, mennyire vonzza a külsőm de, ha rajtam múlik, nem fogja látni. Mondjuk olyan fogadalmakba, már nem merek bocsátkozni, hogy "soha", mert egyértelmű, hogy részemről is ott a vonzalom, hiszen alig tudom levenni róla a szememet, de azt azért szem előtt fogom tartani, hogy ha valaha be is adom neki a derekam, hát alaposan meg fogom előtte dolgoztatni. Nem akarok én is egy olyan könnyű kis nőcske lenni, akit pusztán a hatalma miatt az ágyába tud csalni, inkább az akarok lenni, akit tényleg igyekeznie kell levenni a lábáról, bár kezdek aggódni, hogy talán túl jól fog ez menni neki. Már most klasszisokkal másabb a hozzáállásom, mint mondjuk tegnap, pedig már ott az asztalon se tudtam ellenállni a vonzerejének, bármennyire is haragudtam rá, most viszont még arról is biztosít, hogy mellette nem eshet bántódásom. Soha, senki nem tett még nekem ilyen vagy ehhez hasonló ígéretet és hiába próbálom kiforgatni a szavait azzal, hogy az apja miatti kötelességnek állítom be a védelmemet, nem hagyja, hogy másképp értelmezzem. Önszántából akar megvédeni, ez pedig csak még inkább zavarba hoz, de hála a vicces megjegyzésemnek és a pimasz kontrájának, nem kezdek el fülig pirulva, tátott szájjal elmélkedni, csak célozgatni kezdek inkább arra, hogy talán ideje lenne lelépnem. Távolabb kell kerülnöm Tőle, mert már így is borzasztóan összezavart a mai viselkedésével, most meg még ráadásul félmeztelen is. Nem is értem, hogy bírom megállni, hogy ne a testét bámuljam folyamatosan. -Már hogyne tartanálak fel? Hát így nem haladsz az edzéssel, aztán a végén még eltunyulsz nekem, akkor pedig kénytelen leszek én vigyázni a saját hátsómra.- nevetem el magam, ahogy lecsusszanok az ülésről, de mielőtt még bármerre is indulnék, finoman célzok rá, hogy az asztalnál jobb szeretném majd ruhában látni, de Ő inkább pimaszul rákontráz szavaimra. Az a baj, hogy még ki is nézném belőle, hogy képes lenne tök pucéran megjelenni a hecc kedvéért... -Na igen. Azt sem árt megejteni. - vigyorgok a tusolás kapcsán, de végül a biztonság kedvéért -bármennyire is veszélyes a terep, amerre indulok- kikérem a véleményét a tervezett desszerttel kapcsolatban, amiről kiderül, hogy azt annyira nem is kellene rendelni, mert még van is itthon. -Lehet, hogy így tényleg csak vacsorát rendelek inkább, aztán majdcsak megtalálja mindenki a fogára való nasit.- értek egyet vele vigyorogva, de ahogy aztán széttárja a karjait és a teremben lévő melegre hivatkozva felajánlja, hogy kenjek rajta szét némi fagylaltot, már képtelen vagyok nem ringbe szállni. Csípőre vágom mosolyogva mindkét kezemet és félre biccentett fejjel, ajkamba harapva pillantok végig rajta, majd újra megkeresem tekintetét. -Szerintem, attól csak még inkább meleged lenne. Talán lángra is lobbannál, én pedig nem kockáztathatom meg, hogy felgyulladj itt nekem.- mosolygok rá pimaszul, de a hőséget illetően eszemben sincs vitatkozni, csak épp pontosan tudom, hogy ez nem a szoba klímajának köszönhető, hanem annak, ahogy elképzelem ezt a fagylalttal kenegetős jelenetet vagy épp azt, ahogy megszabadíthatnám később az édességtől. -De javaslom, próbálkozz a jó öreg hideg vizes tusolással, hátha az sikeresen le tud hűteni.- duruzsolom továbbra is pimasz vigyorral és bár nem indokolt, hogy ezt tegyem, mert könnyedén ki tudnám kerülni, mégis a mellkasára bökök mutatóujjammal és finoman még hátrébb tolom, hogy aztán az ajtó felé induljak. Meg sem érintettem igazán, mégis zsibog az ujjam hegye, az az aprócska felület, ami a forró bőréhez ért, így most már azt is tudom, hogy a legapróbb érintkezést is kerülni kell. -Megyek, készülődök és közben megrendelem a vacsorát is. Hétkor pedig várlak az asztalnál.- szólok hátra a vállam felett mosolyogva, lassan riszálva az ajtóhoz, a szándékos incselkedésemet pedig őszintén élvezem, mert tudom, szinte érzem, hogy le sem veszi rólam a pillantását, egészen addig, míg az ajtóig nem érek. -Ajánlom, hogy ne késs el.- jegyzem még meg kuncogva, incselkedő mosollyal pillantva a hátam mögött ácsorgó alakjára és meg se próbálom tagadni, milyen kíváncsian várom ezt a vacsorát. Akkor is, ha valószínűleg baromi nehéz lesz.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 17, 2022 8:01 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Ahogy arról kezdtünk beszélni, hogy milyen veszélyek leshetnek ránk, akár kint, a nyílt utcán is, akaratlanul eszembe jutott a féltés, amit éreztetett velem, még az amnéziája előtt. Tudtam, hogy nem nyugodt azokon az estéken, mikor el kellett mennem, hogy legalább annyira féltett engem, mint én Őt, csak míg nekem megvolt az az előnyöm, hogy bármikor és bárkit utána tudtam küldeni, és így akár közvetve is, de vigyázni tudtam rá, addig neki nem volt ilyen támasza. Ő nem tudott Kirill-re hagyni engem, bennem kellett megbíznia és hinnie, és abban, hogy haza akarok jönni hozzá, bármilyen áron. De végtére is, okkal kapta azt a kis vakarcsot, még ha erről nem is maradtak benne emlékek, mert jelenleg igencsak távol álltunk attól, hogy bármitől is féltsen. A túlféltésnél pedig egyedül ez lehetett rosszabb: mikor már nem féltett és nem törődött azzal, hogy hall-e éjszaka hazaérni, vagy érez-e, mikor befekszem mellé az ágyba. El is hessegettem a gondolatot, még mielőtt újra eluralkodott volna rajtam a melankólia, helyeslően bólintva egyet, mikor emlékeztetett, hogy a három növényen túl akadt még ott egy virágcsokor is. - Pláne megérte - szólaltam meg vállat vonva, kicsit sem éreztetve vele, hogy akár egy pillanatra is megijedtem volna, vagy hogy ezentúl félve lépek majd ki az utcára. Ez az élet más tempót diktált, és kétségtelenül ez is szerepet játszott abban, hogy sokáig távol akartam tartani magamtól. Az viszont, ahogy megköszönte, némileg váratlanul ért, kicsit sem számítottam rá, és ez ki is ült az arcomra, szavak helyett azonban egy gyengéd mosollyal válaszoltam, amit túl gyakran látott tőlem ma. Nem is kellett volna meglepődnöm, hogy azt gondolta, kicseréltek, mert az a Dimitriy, akit Ő ismert, mosolyogni is csak nagy ritkán mosolygott, nem még hogy érzelmeket produkált volna. Ahogy az is borítékolható volt, hogy némi pimaszkodásért cserébe nem fogja ledobni a ruháit, még ha tényleg úgy lett volna igazságos, de ezúttal próbáltam józan keretek között maradni, nem lépni át azt a bizonyos határt, amit délelőtt meghúzott kettőnk között. És amit néha Ő maga környékezett meg egy-egy kihívó pillantással vagy incselkedő, már-már flörtölgető megjegyzéssel, de... nem akartam újra megkockáztatni a délelőtt történteket. Nem vágytam arra, hogy újra meg kelljen futamodnia, és hogy azt gondolja rólam, hogy egyes egyedül a testét igyekeztem kiharcolni, pedig ez az egész már jócskán túlmutatott a testi vágyon. Mégsem ordíthattam az arcába, hogy mennyire kibaszottul, őrjítően szeretem, mert nem akartam újra látni, hogyan reszket a félelemtől, az pedig, hogy mindössze szánalomból és sajnálatból érjen hozzám, felért volna egy tőrdöféssel. Bárhogy is közeledtem felé, tekintete továbbra sem kalandozott el, valahol irigyeltem is ezt az állhatatosságot és kitartást, mert ha Ő állt volna meg előttem félcsupaszon, hát az lett volna a kihívás, hogy a szemeit nézzem. Szerencse, hogy erre volt a legkisebb esély momentán. - Nem igazán érdekelnek az apám érdekei - vontam meg a vállaimat egy csalafinta vigyor kíséretében, mintha csak erősíteni akarnám a tényt, hogy nem azért vigyázok rá, mert Ő apám egy befektetése. - De tény, hogy iszonyúan kár lenne ezért a hátsóért - váltottam át én is viccelődő üzemmódba, csak hogy kicsit lazítsak az arcizmaimon, és csak azért nem kezdtem el méricskélni a szóban forgó testrészét, mert nem láttam rá. Nem tudom, ezzel melyikünk járt jobban. - Nem tartasz fel - jegyeztem meg, mikor visszakozni kezdett, még azt sem vetettem el teljesen, hogy talán a közelségem váltotta ki belőle ezt a menekülési vágyat, de hiába álltam előtte, könnyen meg tudott kerülni, ha tényleg el akarná hagyni a helyiséget. Szavaira viszont halkan felnevettem, és leengedtem karjaimat a mellkasom elől, csak hogy végig tudjak nézni magamon. - Nem, addigra ledobom a nadrágot is - vált szemtelenné a hangom, alsó ajkamba harapva, ahogy megláttam arckifejezését, majd szemforgatva megcsóváltam a fejem. - Nyugi-nyugi, fel fogok öltözni - sóhajtottam fel drámaian. - De előtte még le akarok zuhanyozni is - folytattam a saját eszmefuttatásomat, továbbra sem hátrálva egy centit sem. Furcsa volt ez az érzés, ami egyre erősebben markolta a gyomromat, és amit minden erőmmel próbáltam elfojtani. Most, hogy ennyire közel volt hozzám, annyira szerettem volna megérinteni és magamhoz vonni, titkon ismét abban bízva, hogy elkiáltja magát és elmondja, hogy ez csak egy óriási szivatás volt, de... ez már tegnap sem vált be. - Fagyi is van itthon - vigyorodtam el, bár ahogy eszembe jutott, hogy legutóbb mit műveltünk az ágyban egy doboz jégkrémmel... szinte kész voltam könyörögni, hogy válasszon valami olyan desszertet, amit még soha nem nyaltam le róla. - Ha már úgyis ennyi édesség van itthon, talán nincs is szükség külön desszertre - állapítottam meg, közben csak egy kicsit mozdulva hátrébb, hogy ha tényleg menni akar, elférjen tőlem. És ugyan, miért maradna? - Bár most szétkenhetnél rajtam egy keveset. Iszonyúan meleg van idelenn - tártam szét karjaimat, hangomban nem kevés pimaszkodással, a tekintetembe pedig kihívó fény költözött.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 17, 2022 6:52 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Nem akarok a kelleténél többet gondolkozni azon, hogy miért van itthon nutellája, hogy miként szokta elfogyasztani vagy, hogy az, hogy ez a finomság ilyen közel van hozzánk, miféle veszélyt rejt magában. Inkább, csak elengedem ezt az információt a fülem mellett a perverz vigyorával együtt és miután alaposan körbe járom a helyiséget, valamint túl jutunk azon is, mennyire nem vagyok most súlyzózáshoz öltözve, kicsit komolyabb téma felé terelődik a beszélgetésünk, bár mentségemre szóljon, nehéz nem szóba hozni ilyesmit, amikor itt virít előttem a csupasz mellkasa, rajta a megannyi heggel. Valószínűleg, csak emiatt nem merengek el jobban azon, milyen is lenne, ha most más öltözékben lennék és együtt edzenénk. Ijesztő látni, hogy milyen nyugodtan beszél arról, miféle veszélyeket rejteget az életmódja és, hogy "benne van a pakliban", hogy egy alkalommal talán nem lesz több heg, amit magán viselhet emlékül, mert picit az az érzésem ettől, hogy ennyire nem számít neki az élete vagy, igazából a fene se érti, hogy mi élvezet van ebben. Utóbbival azonban nem tudok vitatkozni, amit a váratlan támadások kapcsán említ, mert azokat tény, hogy nem nagyon lehet előre tudni de sokszor, még kivédeni sem és valóban, csak az lehetne az egyetlen megoldás, ha bezárkózik a házába, ahogy én tettem a szobám esetében, ami viszont egyáltalán nem passzolna a személyiségéhez. -Oké, ez igaz és végtére is, bármi meghalhat bármikor. Engem is elüthetne egy autó, de nálad azért nagyobb a rizikó faktor.- jegyzem meg szomorkás mosollyal és akármennyire is próbálok visszagondolni, nem dereng, hogy a délelőtt folyamán egyszer is láttam volna rajta, hogy aggódna vagy idegeskedne, amiért a nyílt utcán járkálunk, de így már tudom, hogy számára még ez is elég veszélyes volt és ezt meg is emítem neki. A válasza viszont, a komoly téma ellenére is mosolyt csal ajkaimra, mert kétlem, hogy boldogan halna meg három nyamvadt virág miatt és tudom, hogy nem is azok motiválták igazán. Miattam csinálta, ami megint csak olyasmi, ami őrülten jól esik.-Ha a csokrot is belevesszük, akkor négy.- javítom ki mosolyogva, de aztán kicsit enyhülnek vonásaim, miközben hosszan rábámulok és sóhajtok egyet.-Köszönöm, hogy elkísértél.- bököm ki végül, hiszen mondhatta volna azt is, hogy menjek csak nyugodtan Kirillel vagy valami, bár azt a hiúsága úgysem hagyta volna. Szerintem, Ő a virágvásárlást is valami kiívásként élte meg, hogy vajon képes-e túlélni, hogy annyi növény közt eltöltsön némi időt. A nem létező életbiztosításomat gyorsan elengedjük mindketten, helyette a ruhám alatt meghúzódó hegek felől érdeklődik, de valószínűleg nem nagyon lepi meg, amikor elárulom, hogy nincs miről mesélnem. Arról meg, amit úgy általánosságban rejt a rajtam lévő textil, igyekszem minél előbb elterelni a figyelmét, de mintha valami játék lenne az egész, az orrom alá dörgöli, hogy most én is láthattam Őt, így aztán úgy lenne korrekt, ha Ő is láthatná. Persze, tisztában vagyok vele, hogy csak cukkol, mint ahogy azzal is, hogy ettől függetlenül nem venné zokon, ha egyszerűen ledobnám magamról a ruhámat, de végül inkább szomorkás mosollyal vállat vonok. -Sajnálom. Az élet, már csak ilyen igazságtalan.- jelenik meg ajkaimon egy pimasz mosoly, ami még akkor sem tűnik el onnan, mikor közelebb somfordál hozzám és a székemül szolgáló gép kijelzőjére támaszkodik, pedig nem nagyon akartam, hogy így, félmeztelenül túl közel merészkedjen hozzám. Már így is érzem a belőle áradó hőt, a bőrén csillogó verejték pedig, a látványt is kellően feldobja. Ettől függetlenül igyekszem továbbra is inkább az arcára figyelni, miközben a saját testi épségem védelméről kérdezem, hogy mennyire kellene vajon nekem is készen állnom bármiféle támadásra, de tény, hogy Kirillt épp ezért állította mellém és, talán csak most fogom fel igazán a hegei láttán, hogy ez mennyire jó dolog annak ellenére, hogy egyben iszonyúan idegesít is. Nyelek egy nagyot és bólintok, tekintetem pedig a mellkasa előtt összefűzött karjaira siklik egy pillanatra, majd onnan mellkasára és talán el is méláznék a látványon egy picit, ha a következő mondata nem forrósítaná fel a bőröm és nem késztetne arra, hogy megkeressem tekintetét. Nem akarok magamnak hülyeségeket bebeszélni, de amilyen komoly arccal és hangon beszél, képtelen vagyok nem úgy érezni magam hirtelen, mint egy úrnő, akinek most esküdött fel egy kicseszett lovag, hogy védelmezni fogja őt, bármi áron. Muszáj vagyok megköszörülni a torkomat, hogy rátaláljak a hangomra és valamicskét rendezzem a bennem kavargó érzelmeket, hogy aztán mosolyogva, egy bólintással vegyem tudomásul szavait.-Ajánlom is, hogy vigyázz a hátsómra.- próbálom valamicskét elviccelni az egyébként iszonyúan megható pillanatot, amit azzal a gondolattal sikerül csak elhessegetnem, ahogy visszaemlékszek a korábbi szavaira.-Már, csak az apád miatt is.- biccentem kissé oldalra a fejem, hiszen ez itt a lényeg végül is, hogy az a befektetés, ami történetesen én vagyok, megmaradjon, hiszen ha nem élve kellenék az apjának, valószínűleg már az esküvő után halálos balesetet szenvedtem volna vagy ilyesmi. De nem így történt, tehát valamiért élve kellek, legalábbis egy darabig még biztosan. -Azt hiszem, jobb lenne, ha most már nem tartanálak fel tovább. Még úgyis ki kell bogarásznom, hogy milyen vacsorát tegyek a férjem elé.- pimaszkodok picit és óvatosan le is csúsztatom a hátsómat az ülésről, majd a hátam mögött lévő órára sandítok. -Ugye nem így fogsz az asztalhoz ülni?- fordítom ismét felé a pillantásomat, akaratlanul is végig nézve rajta, de már megint csak az a nyamvadt nutella jut eszembe, amit most esküszöm meg fogom keresni és kivágom mindet a kukába. Na jó. Egy üveggel azért, talán megtartok.-Desszertnek megfelel majd a fagyi?- bukik ki belőlem a kérdés, na nem, mintha ez sokkal ártatlanabb lenne, mint a nutella, de legalább már a gondolata is lehűti picit a kedélyeimet, mielőtt még tényleg azon kapnám magam, hogy letaperolom. Jobb volt, amíg távolabb ácsorgott.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 17, 2022 5:19 pm
Azt nem tudtam volna meghatározni, hogy mennyi ideje váltunk el egymástól, és mennyi időt töltöttünk külön, mióta hazaértünk az ebédből, de megnyugodtam, hogy még mindig ugyanúgy villogott a pimaszkodással, mint ahol odafenn abbahagyta. Mondjuk nem is maradtam benne adósa, így ha nem akart lemaradni, kénytelen volt így tenni. - Nutellával nem kell fáradniuk, az nekem is van itthon - vigyorodtam el pofátlanul, mintha csak a tudatni akartam volna vele, hogy az egyik kedvenc desszertem közelebb van, mint eddig gondolta, és ez is javarészt neki volt köszönhető, csak nem emlékezett rá. Mert hogy nem én szereztem be azokat az üvegeket, az ezer százalék, abba viszont szívesebben gondoltam bele, hogy vajon milyen aljasságokat készült csinálni vele, míg nem jött közbe ez a... kis fiaskó. Ő is végignézett magán és a viseletén, miután szóvá tettem, hogy jelenleg nem igazán van alkalomhoz öltözve, Ő pedig nem is vitatkozott ezzel, így azt, hogy nyílt felhívást tegyek neki keringőre, el kellett vetnem. De abból kiindulva, hogy szimpatizált a helyiséggel, lesz még olyan alkalom, hogy lejön ide, én pedig talán hozzá hasonlóan meglepem egyszer. Már ha sokáig húzódna ez az egész, viszont abban az esetben akár be is költözhetnék a súlyzóim mellé. Még így sem voltam biztos abban, hogy miként is fogom kibírni az új körülményeket, a tegnap este volt hosszú idő után az első, hogy a saját szobámban és saját ágyamban kellett aludnom, és ez valami olyasmi volt, ami kicsit sem hiányzott. Hiányzott a közelsége, a teste melege, és pusztán a tudat, hogy ott van mellettem. És ha már egyszer hozzászoktál, iszonyú nehéz visszaállni valamire, ami fele annyi melegséggel sem tölt el. - Benne van a pakliban - feleltem őszintén, válaszként a megjegyzésére, hogy így tulajdonképp bármikor meg is halhatok, de nem akartam traktálni azzal, hogy ebben nőttem fel, ezt láttam, és nekem ez a normális. Tudtam, hogy minden utcasarkon veszély leshet rám, és hogy minden éjszakai akció lehet az utolsó, de ezért sem fukarkodtam soha megélni a pillanatokat, és élni mindazzal, amit az élet lehetővé tett. És ide tartozott Ő is, minden egyes momentumot ki akartam használni, mert senki nem garantálta, hogy nem a mai nap lesz az utolsó. - Ha mindig azon aggódnék, hogy lelőnek az utcán, soha nem mozdulnék ki itthonról - folytattam, bár értettem és tudtam, hogy tőle mindez iszonyú távol áll. Néha én is megfeledkeztem arról, hogy mekkora veszély leselkedik rá mellettem, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy ha valamelyikünknek bántódása kell, hogy essen, az én leszek. Ki lenne olyan ostoba, hogy a feleségemet veszi célba, ha közben ott vagyok mellette én, gyanútlanul? Bár nem ártott volna jobban elgondolkodnom Fredrik legutóbbi fenyegetésén, mert Ő viszont már pontosan tudta, hová kell szúrnia, ha engem akar bántani. - És amúgy is, ez a mai megérte a kockázatot - vontam vállat egy kisfiús vigyor társaságában. - Mind a három virágod - tettem hozzá pimaszkodva, csak hogy nyilvánvaló legyen, mire is gondolok, közben továbbra is tekintetét fürkészve, arra viszont, amit az életbiztosítása kapcsán mondott, csak egy halk torokköszörüléssel reagáltam. Még emlékeztem a veszekedésre, ami abból robbant ki, hogy mit mondott neki az apám a testi épsége kapcsán... hogy megkötötte a kezemet, és ugyan itt lett volna az új lehetőség, hogy eláruljam neki, ezúttal már tiszta lapokkal játszva, de abból megint csak az kerekedett volna ki, hogy azért volt ez a mai nap, mert úgysem bánthatom, de ha nem kötnék a kezemet apám szabályai, már régen kezet emeltem volna rá. Ezt a monológot pedig nem akartam még egyszer hallani. Inkább egy pimasz kérdéssel odáztam el az eddigi komoly témát, az esetleges hegei után érdeklődve, bár ha lenne ilyen sérülése, arról nyilván tudnék. Észrevettem volna az ezer alkalom egyikén, mikor éppen azon voltam, hogy felfedezzem azt a tökéletes testet, amit szerinte soha nem fogok látni. - Azt azért nem mondanám, hogy semmi érdekes nincs a ruhád alatt - jegyeztem meg pimaszkodva, majd pimaszul rákacsintottam. - De most te is láttál ruha nélkül - biggyesztettem le ajkaimat, pár pillanatra igazi szomorúságot mímelve. - Ez nem fair - tettem még hozzá, de nem bírtam sokáig, hogy ne nevessek fel halkan, majd elrugaszkodtam a géptől, aminek eddig a kijelzőjén könyököltem, és ugyan tisztában voltam vele, hogy minimum az eddigi távolságot tartanom kellene, de képtelen voltam rá. Csak úgy jött, ösztönösen, közvetlenül elé sétálva, viszont hogy eloszlassak benne minden gyanút, összefontam mellkasom előtt karjaimat, így foglalva le a kezeimet. Így talán nem hiszi rögtön, hogy csak a hátsó szándék vezérel. - Kirill azért van veled mindig, hogy ilyesmi ne történhessen meg - kezdtem bele, ekkor már valamelyest komolyodtak az arcizmaim is, majd nagy levegőt vettem, miközben újra tekintetébe fúrtam a sajátomat. - És amíg velem vagy, nem is hagyom, hogy bántódásod essen - fűztem még hozzá, ami nekem eddig is nyilvánvaló volt, de neki talán nem. Kevés olyan dolog volt, amit ne tettem volna meg érte vagy az életéért, még ha Ő nem is emlékezett arra, hogy miért tenném.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 129 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 129 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.