Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

- Jó, rendben. Bízok az előítélet mentes döntéseidben és...ha ez megnyugtat, Rune sincs nálam jobb helyzetben, mint ahogy te vagy Isane nővéremnél.- Megrántottam a vállam, bár nem is értem, miért akarom, hogy ne aggodalmaskodjon Ane miatt. Egyébként sincs ebben hamisság, hiszen én még mindig neheztelek a sógoromra. Ane dönthetett úgy, hogy elnézi neki a dolgokat mert a szerelme sokkal nagyobb, de az én tekintetemet nem homályosítja el holmi rózsaszín köd. Legalábbis Runenal kapcsolatban nem. Gondolatban most átszúrom Módit a tekintetemmel, hiszen ő miatta vélek felfedezni, itt-ott  foszlányokat abból a bizonyos ködből. Meg vagyunk mi áldva ezekkel az istenekkel...Bármit is tettek anyáék, amivel kivívták maguk ellen a nornák haragját...- Az baj, ha én sem tudom?- Elnevettem magam a helyzet furcsaságán ugyanakkor...- Ugyanakkor..ahogy ismerlek, előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlen, hogy nyűgössé váljak miattad. - Széttártam a karjaimat, amolyan "ez van, nincs mit tenni csak elfogadni" módon. Ha pedig mindent meg fog tenni a kiengesztelésemért, akkor pedig állok elébe. Úgyis azóta is kíváncsi vagyok, hogy mik sorakoznak Módi repertoárjában. Valamennyit tapasztaltam belőle, már két alkalommal is, ami persze nem azt jelenti, hogy lesz ebből harmadik vagy sokadik alkalom is!!! Ugye? Ez csak játék, eszemben sincs többet kapni tőle, mint pár szelet sütemény és néhány palack édes bor. Jó lenne, ha ez nem csak elméletben működne, mert gyakorlatban bizony siralmasan hozom az érdektelen nőt. Legszívesebben a műszerfalba csapkodnám addig a fejem, amíg vissza nem térek a Módi-előtti állapotba. Menni fog ez! Vagy mégsem? Olyan aranyos, hogy itt vezet mellettem ez a minden szögből tökéletes férfi, a háború fejszés istene, Mr mesterlövész katona és ennyire odáig van az anyukájáért.
Akaratlanul is, őszinte mosolyba görbülnek az ajkaim, ahogy hallgatom az anyukájáról beszélni.
- Teljesen rendben van a dolog, csak azért csodálkoztam rá, mert nem vagyok ehhez hozzászokva.- Persze Módinak van egy pár év előnye az átlag férfiakkal szemben, de öröm látni. Odahaza a férfiak nem igazán tartják nagyra a nőket és nincs ez másképp az anyákkal sem. Isane szerint, ha a férfiak is teherbe tudnának esni, akkor már rég egymással gyártanák a babákat, a nőket pedig kidobnák a faluból, már mikor megszületnek. Lehet, sokkal jobban járnánk, mi nők is. Haha.
- Mhm..nem tudom, miről beszélsz. Én csak arra voltam kíváncsi, hogy milyen lehetőségeim vannak a csokin kívül.- Ártatlanul rebegtettem a pilláimat, mintha egy angyalka lennék, aki soha semmi rosszra sem gondol. Tény, hogy az amire gondolunk az messze nem nevezhető rossznak. Sőt, az egészség és a testalkatom megtartására szempontjából, talán még jobb is. "Talán" Ő azért eléggé biztos a dolgában. Legalább kettőnk közül valaki, mert én már megint szem elől tévesztettem a fonalat, hogy mit is akarok tőle. Egyik pillanatban még magabiztosan állítom, hogy ellen tudok neki állni, a másikban pedig már kóstolgatom az ajkait.
- Az maradjon csak ez én titkom..- Elég bizonytalanul hangzott ez, még számomra is. Ha viszont ő nem volt hajlandó beadni a derekát korábban, akkor most én is makacs leszek. Ahj, de olyan nehéz tartani magam, mikor ennyire közel van és már a hangja is csodákat művel, nemhogy az érintései...meg a csókok.
- Apró..részletekben? Mit tanácsolsz, mint szakértő? - Egyáltalán mi számít itt, köztünk "apró" lépésnek? Mást mond az eszem, mint amit a testem kíván és ez nem könnyíti meg az ellenállást. A szemei mindent is ígérnek, az érintéseim nyomán tökéletesen el tudom képzelni, hogy mi rejlik a felsője alatt és a vonzalom is tagadhatatlan köztünk. Mindenféle szikrák cikáznak, pillangók armadája repked a hasamban és a mellkasomban... Dióhéjban, ha nem zökkentett volna észhez, akkor most bajban lennénk! Ebből a pillantból erőt merítve távolodtam el tőle és a kocsijától, hogy az étterem és a csokim felé tudjak sietni.
- Bátor kijelentés ez attól, aki kb húsz perce még ki se merte mondani. - Gonoszkás vigyorral léptem át a küszöböt és közelítettem meg a pultot, az istennel az oldalamon, s miután elvettük az étlapot, az asztalunkat is megtaláltuk. Gondolatban megjegyeztem, hogy azért a döntésben elég erősen benne lehet Módi katona énje. Elvégre egészen jól elszigetelt az asztal, még a tömeg közelében is. Letettem az egyik székre a táskám, majd leültem a mellette lévőre, hogy alaposan szemügyre vehessem a választékot. - Köszönöm,  Mr Reidarsen. - Ha már ennyire illedelmes volt, hogy kihúzza a székem, akkor a minimum, hogy hálásan mosolygok cserébe.
- Hmmmm, nem is tudom. Minden annyira jól néz ki... - A szemeimmel kutattam, amíg meg nem találtam a tökéletes választást! - Ahhh, "csokoládés álom" ez kell nekem.- Szőlő, eper, banán, mályvacukor és ehhez jár egy szelet brownie is. Az már teljesen mellékes, hogy a "kis hercegnőknek" című oldalon találtam. Összezártam az étlapot és már meg is jelent mellettünk a pincér, elmondtuk a rendeléseinket, ami mellé kértem egy pohár mentes vizet, jégkockával.
- Tudod, ha pár napja valaki azt mondja nekem, hogy jelentkezni fogok kiképzésre, ahol pont te leszel az oktató és még fondűzni is fogunk este, hát biztos bezáratom egy szanatóriumba. - De a világunk ismét bebizonyította, hogy valójában mennyire kicsi.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

- Itt több mindent kikérnék magamnak; ez nem bizalom kérdése, és nem is sajnálaté, a nővéredtől pedig nem tartok, csak így sem kedvel, ami már eleve igen gáz tekintve, hogy Rune mindkettőnknek fontos, szóval … nem tetézném. De értem. - felelem, noha azt ténylegesen nem mondom ki, jó-e vagy sem. Ez nem ilyen egyszerű... de érthető, amit kér.
Arra viszont, hogy nem lenne, amivel kiengesztelem... muszáj egy szemtelenebb mosollyal rápillantanom, ne csigázzon fel! - Most nem tudom, hogy lebeszélni, vagy rábeszélni szeretnél arra, hogy nyűgössé tegyelek... - aztán megpróbáljam csillapítani, bár ezt már csak merész gondolatokban teszem hozzá. Ó nagyon próbálkoznék!
Főleg annak tudatában, hogy már bizony nem házas, noha eleve nem értettem soha, hogy tudott hozzámenni ahhoz az alakhoz, és erre nem elég indok, hogy a szülei elvárták, vagy, mert mindenki más elvárta, esetleg ez a szokás, vagy bármi más hülyeség, ami arrafelé alap és megszokott. Fura az a hely... Anyu mesélt ezt-azt, ami az ő térségükre már nem volt igaz szerencsére, bár tény, még így se nézték azt se jobb szemmel, hogy egy istennel fűzte össze az életét olyan szinten, hogy még szült is kettőt, de … hát mindenhol vannak bonyodalmak! Köztünk is akadt az esküvőt követő időszakban, vagyis .. pont, hogy nem volt rá alkalom, hogy akadjon, de ezt igyekszek jóvátenni a jövőben, ezt megígérhetem. Magamnak mindenképp!
- Jól érzed, én ezt sosem szégyelltem, aki egy rossz szóval is illeti az anyánkat, vagy problémája van a kötelékünkkel, annak van egy rossz hírem. - vágom rá egyszerűen, őszintén, még vállat is vonok hozzá. - Nyilván ez nem jelenti, hogy mindenki elé őt tettem világ életemben a kapcsolataimra vonatkozóan, de ezt ő se várta el soha, kell egy egészséges leválás, de nem fogom azt mondani, hogy jaj de ciki, ha meg akar ölelgetni. - csak, hogy értse mire gondolok. Ott már van baj, ha egy barátnő elé is az anya van téve, ezt belátom, hiszen egy idő után az embernek 'saját családja lesz', de arra mindig is büszke leszek, hogy jó a kapcsolatunk, és mindig, minden nyűgömet vagy épp örömömet tudja.
- Mhmmm, őszintén remélted, hogy hallgatod a számból azt a szót, amit azért se fogok kimondani most. - nézek rá az eddigi mosolyommal, nevetve, nem szedi ki belőlem! Tudom, hogy arra játszik, de egy sokkal másabb időpontban lesz hatásosabb az a szó, szóval... cöh, még hogy a csokit választja! De mikor azzal jön, hogy ügyesen dolgozza le a felesleget, hát … ismét, lopva végignézek rajta, de csak magamban jegyzem meg, hogy azt elhiszem... és még meg is nézném. khm.
- Majd!.... meglátjuk. - nevetem, lesz ez még máshogy! Nem sokkal később például, mikor azt gondolja, leráz egy majdnem csókkal, helyette viszont én kapom el őt, hogy bizony adja csak oda, amit szavak nélkül ígért az imént, és még többet is. Mikor azt mondja, elutasít, már csak csóválom fejem tagadón, de már igen közel vagyok hozzá, hogy kezeim is derekára simuljanak, ajkaim pedig övére, persze csak némi játék erejéig.
- És melyik igaz? Jobban ki akarnád, vagy ki tudnád élvezni, mint engem? - kérdezem szinte suttogva, ó már nem célom, hogy ne hozzam őt még ennél is jobban zavarba, hiszen látom az arcán még ilyen fényben is, hogy igen csak elvörösödött, de imádom, ez nem kérdés. Ha rajtam múlik... fog még jobban is. - Kis telhetetlen. - vágom rá széles mosollyal, mintha legalábbis ő kezdte volna, végül mégis csókot lopok tőle, megint, mert egyszerűen kell az érzés, a tudat, hogy Ő az, akit végre újra megérinthetek.
- Hááát.. ha valaminek annyira nem tudsz ellenállni, előfordul, hogy újra és újra meg kell engedned magadnak. - felelem a csokira, bár nem, már nem arra, tény. Én most arra utalok inkább, hogy az istenekért sem tudom kiverni őt a fejemből, amióta először megláttam, és most, hogy megint a közelemben van, egyszerűen képtelen vagyok nem vágyni rá, mindennél jobban, de olyan elemi erővel, hogy úgy érzem, nagyon kevés vagyok én ehhez... és inkább megadom magam. A legnagyobb élvezettel... főleg, ahogy kis keze tarkómon szorít, és ahogy ölel, és az illata, a szemei.... elég! Lassan be kéne menni, mielőtt meggondolom, és elcsábítom egy egészen más időtöltésre.
Mikor eltol magától, nevetek, majd nézem, ahogy hirtelen eliszkol, de muszáj ajkamba harapnom közben, mert egyszerűen gyönyörű a látványa, nincs rá jobb szavam. Pár pillanat után zárom az autót, a kulcsot zsebre teszem, ahogy a telefonom is ott pihen, majd elindulok utána, az ajtóhoz, ahol már vár.
- A-a, a gyönyör egy egészen más helyen várna, itt maximum a diabétesz. - vágom rá tudálékosan, már-már fennhéjázón, de mosolyom ajkaim sarkában csücsül, láthatóan játszok vele csupán. Végül mégis belépek a helyre, majd a nyitott ajtó mellé állva várom meg, míg ő is belém, hogy csukjam utána az ajtót, aztán vele együtt induljak el a pult felé. Ha odaértünk, köszönök, elveszek két étlapot, egyet továbbadok, egyet megtartok, majd nézem is, hová ülhetnénk, ahol jobban kettesben lehetnénk, mint máshol. A sarokban, az utolsó ablaknál van egy üres asztal, amit meg is mutatok Mavisnek, tetszik-e neki, távolabb esik a konyhától, a környező asztaloktól kevésbé, mégis kicsit kívülállóbbnak találom, mint a többi helyet. Odaérve kihúzom a székét, majd be is tolom alá, és csak aztán foglalok én is helyet.
- Na mesélj, melyik a vetélytársam. - nézek az étlapra nevetve, vajon mit fog kérni. Ha valami csokiba mártott epret, kiborulok...
 

< outfit >

2

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Teljesen igaza van abban, hogy nem ismerem a háborút, hiszen nekem sosem kellett a bőrömön megtapasztalni a szörnyűségeit. Én nem voltam jelen akkor, mikor Asgard és Jöttünheim teljesen kiürült, hogy elhozzák a világra azt a bizonyos Ragnarököt, ő azonban már mindent látott, már mindent tud az egészről, azonban..ebben a helyzetben fenáll egy bizonyos faktor, hogy ő ismeri a háborút...engem viszont nem. Nem igazán.
- Azt valóban nem ismerem, de magamat viszont igen és szeretném, ha bíznátok bennem. Te vagy a főnök és ha végül úgy döntesz, nem mehetek, akkor az tényleg azért legyen mert szerinted nem vagyok képes rá és ne azért, mert..sajnálsz, vagy..mert tartasz a nővérem haragjától. Jó? - Csak ennyit kértem tőle, hogy ha arra kerül a sor, hogy vége a kikepzésnek, akkor őszintén vélekedjen rólam és ne "elfogultságból" hogy én vagyok a burok alatt felnevelkedett kishúga, annak az Isanenek, aki véletlenül pont Módi kedvenc "öcsikéjének" a felesége. - Különben, én leszek nyűgös és nem lesz az a finomság, amivel ki tudnál engesztelni. - Utalok vissza a beszélgetésünkre Ane és Rune esküvőjén, ahol bizonygatta, hogy tudná, hogyan engeszteljen ki. Különben, Módi is tudja nagyon jól, hogy ha nem ismerne és úgy jelennék meg a kiképzésen mint bármely random orvos, akkor nem menne ennyire mélyen bele abba, hogy milyen az én kis lelkem. Egy részem mondjuk hálás érte, hogy próbál erre is odafigyelni, ha én nem is teszem és melegség járja át a mellkasom. De, attól még igenis követelem, hogy ne legyen részrehajló és kész!
Kettőnk közül, legalább ő ne legyen. Mert nekem nem igazán sikerül visszafognom az "örömhírt" pont tőle, hogy már nem vagyok házas. Bár így belegondolva, mikor bevitt abba a kis helységbe és kb majdhogynem felfalt, ott egy ültő helyemben, akkor nem zavarta a dolog? Miért örülök ennek ennyire? Ki kellene, hogy akasszon és nem arcpírral kellene ezt lereagálnom! Nem szabadna, hogy pillangókat eresszen el a hasfalam mögött, azzal a pimasz mosollyal. Legalább az visszafogna egy kicsit minket, ha nem tudná, hogy szingli vagyok. Gyerünk Mavis, tedd hozzá, hogy attól még, hogy nem vagy házas, nem jelenti, hogy nem vagy foglalt. Elvégre sok idő eltelt! Nem kell tudnia, hogy azóta sem volt senkid! Gyerünk!  Nem sikerült...
- Hahah, miért van olyan érzésem, hogy a "mama kicsi fia" számodra egy megtisztelő titulus? - Nagyon jót kacagtam ezen, de egyáltalán nem tartom kínosnak, sőt, valahol igazán imádnivalónak tartom és tényleg felüdülés, hogy végre tudok olyan férfival beszélni, aki nem hímsoviniszta és azzal akarja bizonygatni, mekkora alfa, hogy elnyomja a nőket. Mint otthon. Jó ég, milyen szerencsés a világ, hogy nem egy olyan közegben nőtt fel, mint a Gleccser! Valahol, az én anyám is egy nagyon jó lelkű nő, de apának a befolyása rajta túlságosan is elhatalmasodott és bármekkora őrültségbe belemenne, hogy a kedvére tegyen. Ezt, szerencsére nem adta át se a nővéreimnek és nekem sem. Bármennyire is közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem önmagam, hogy a kedvükre tegyek. Ha akkor nem találkozok Módival, lehet, már nem beszélgetnénk itt, mert otthon melegíteném az ételt annak a férfinak, akit habár nem vágyok, mégis addig kínoztam volna magam amíg nem hiszem el, hogy nem is kell más.
- Ahh, vagy úgy. Őszintém reméltem, hogy a fájdalom mellett, valami kellemesebbet is tudsz ajánlani. Lehet, mégis a csokit választom.- Hümmögtem, miközben az államra helyeztem az ujjaim, akár az a híres gondolkozó szobor. - Az elhízástól nem tartok, elég ügyesen ledolgozom a felszökő plusz kilókat, a teremben. - Sportolok én eleget, hogy ne kelljen megvonnom magamtól az ínyencségeket! - Nem is tudom Mr Reidarsen, egyenlőre nem áll jól a szénája.- Elnevettem magam, merthát valahol elveszítette az első kört a csokoládé ellen, olybá tűnik. Dehát én olyan nagylelkű vagyok, hogy adok neki esélyt a visszavágóra!
Kezdtem például egy nagyon is jóleső előkóstolóval, ami édesre seikerült, mégis keserű ízt hagyott a számban, hogy ennyire rövidre kellett fognom. Különben egyre csak többet akarnék belőle és nem jutok be az étterembe, hogy esélyt adjak a fondűnek is. Igazságtalan!
- Elutasítom a... vétójogod.. - Sokkal nagyobb magabiztossággal szerettem volna ezt a szemébe mondani, dehát közben mindent megváltoztatott a közelségével..az illatával, a tekintetével..és eszembe sem jut menekülni valami elől, ami ennyire jól esik. Pedig kéne..vagy nem? Kell ez nekem? Oh, de még mennyire! Úgy simulok a karjai közé és követem az ajkait, mintha egy olyan mágnes lennék, amit külön azért hoztak létre, hogy hozzá passzoljon és ebben a pillanatban úgy érzem, hogy talán így is van, mégha ez fordítva nem is igaz.
- Jobban akarnám, vagy tudnám..van egy kis különbség. -  Azonnal elvörösödött az arcom, mert habár korábban rá akartam bírni minden áron, hogy kimondja..most, hogy ez megtörtént, elindított valami olyan reakciót, ami ellen nem tudtam védekezni. A jól eső borzongás..minden istenre, óriásra és az Ygdarsilra mondom, hogy nem akartam úgy beleborzongani az érintésébe, mint ahogyan sikerült. Pedig csak a derekamra kerültek a kezei.
- És szerinted..ennyi elég lesz...?- Már nem tudtam az ajkairól elterelni a tekintetem. Mindenre jól emlékszek, hogy mit okozott az alatt a kis idő alatt is, mikor szemtelenül kihívtam a sorsot magam ellen, azt állítva, hogy tíz perc alatt be sem tud melegíteni. Aztán csak elhallgattatott. Pont ahogyan most is. Ha csókot váltani vele ennyire jó érzés, el se merem képzelni, milyen lehet..valami más is.
- Na és..ha a csoki annyira jól esik, hogy nem tudok majd ellenállni és csak mégtöbbet akarok majd?- Ujjaimmal lágyan megszorítottam a tarkóját és a szemeibe tekintettem, belőle próbálva erőt meríteni, hogy meginduljak az étterem felé. Már rég nem a csokiról beszéltem...túl veszélyes Módihoz közel lennem.
- Óh igen! Ekkora előnyt nem kaphatsz! - Végre, a löket amire annyira vártam! Eltoltam magamtól, amíg tudtam és előre igyekeztem, nehogy már megint elcsábuljak. Most nekem az a célom, hogy a csoki nyerjen, szóval mégis hol az eszem? Az ajtónál azért megvártam, hogy ő menjen be hamarabb.
- Egy-két, egy-két Mr Reidarsen, nem érünk rá egésznap. Odabent vár a nirvána és a krém, ami maga a gyönyör! - Mintha én lennék a kikepző tiszt, úgy csaptam össze a tenyeremet, hogy siettessem a lépteit.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

- Nem fogod megbánni. - mosolygom, majd nevetek, hát akarnék én neki rosszat?! Ennél mélyebben amúgy se szeretek magamról ilyesmiket beszélni, hiába vagyok tisztában a jó, és a rossz tulajdonságaimmal is..
A háború már más kérdés, az.. egy sokkal bonyolultabb téma. Őszintén nincs jó érzésem ezzel kapcsolatban, és noha igyekszek ráterelni a nővérére, valahol nem csak arról van szó, hogy attól tartok, Isane engem fog hibáztatni, ha ez az egész kiderül. Pedig igen, valószínű, ő is, aztán Rune is, aztán ki tudja még ki vágná a fejemhez, hogy de én tudtam róla, és nem szóltam, vagy nem tettem semmit. Hiába 'nagy kislány'... a frontról beszélni nem annyi, mintha titokban elmenne randizni valakivel, akivel nagyon nem kellene, holott tudja, hogy kapni fog érte...
- Hogy vállalhatsz olyanért teljes felelősséget, amit nem ismersz? - nézek rá kíváncsian, tényleg érdekel, mit fog erre válaszolni. Értem én, eltökélte magát, segíteni akar, hasznos akar lenni, de, nem tudhatja, milyen mértékben fog rámenni a lelkére, milyen lenyomatokat hagy majd maga után az amit lát, amit tapasztal, amit átél... és nem szégyen, ha végül mégis megbánja. Sőt..
- Elhiszem én, csak most éppen nem az utóbbi esetről van szó. - mosolygom halk nevetéssel, majd folytatom: - Ha végig kell hallgatnom, hogy nem volt jogom hozzá, felelőtlen vagyok, miért nem szóltam, aztán jön Rune is, hogy de tényleg, miért nem tudtam elmondani mire készülsz, tudnom kellene, hogy Ane mit fog lépni .., baromi nyűgös leszek. - és ezt hiába mondom félig-meddig nevetve, tehát látszólag jó kedvvel, tényleg már előre felidegesít. De más titka nem az én dolgom, úgyhogy amíg ő nem mond senkinek semmit, addig titok is marad, és kész, a többi meg .. majd jön.
A bajtársas, harci kedv-es szavaira már csak csóválom fejem egy lágyabb nevetéssel, ahelyett, hogy az orrára kötném, lehet nem tudok majd szabályos lenni, és aszerint dönteni végül, hogy alkalmas-e vagy sem... hiszen egyértelmű, hogy amúgy az lenne. Olyan okok miatt is, amit más nem tudhat, hogy nem egyszerű halandó, de.. akkor is. Nehéz ez.
Ami viszont még ennél is nehezebbnek bizonyul hirtelen, az a házassága, illetve erre rákérdezni, hogy az-e, vagy nem, vagy most … hogy is van ez? Beszélek is össze-vissza, de végül azért csak sikerül összehozni, és mikor válaszol... egy pillanatra ránézek, majd vissza az útra, de tagadhatatlan, hogy egy apró, szemtelen mosoly azért megbújik szám sarkában. Szóval elvált.... helyes. Akarom mondani, jaj, de kár! Dehogy kár, még a szívem is mellé-mellé üt, mióta kimondta, bánja a fene, hogy végre nem érhet hozzá az a balfék! Amúgy se érdemelte meg... ránéznie se kellett volna soha.
Hallgatom eztán a háború-elméletét, és hát valahol igaza van sajnos... de mikor azt mondja, szerencsés a világ velem, azért rápillantok egy hálásabb mosollyal. El nem tudja képzelni, milyen jól esik, hogy ezt mondja... Rengeteget beszélgettünk már erről a bátyámmal, de végeredményben mindig arra jutunk, hogy Tyr igenis jól tanított minket, nem változtatnánk.
- Átadom anyunak, hogy szóval jól nevelt minket... - nézek rá ismét, nevetve, de még mindig hálásan azért. Jó-jó, ne legyek gonosz, ha már most lettem megdicsérve, apu is tett hozzá, hiszen tőle is sok jót tanultunk, de anyu végtelen szeretete és az, hogy mindig számíthatunk rá, sokat nyom egy ilyen helyzeten. A mai napig bármikor, bármivel mehetünk hozzá, mindig meghallgat, sosem érezteti, hogy nem rá tartozik, vagy nem érdekli, hiába nőttünk fel, akkor is a kisfiai vagyunk. Igen, ezt mindig elmondja...
A csokival való versengés már más, abban nincs kegyelem, mert még a végén csalogatóbbnak találja majd Mavis a fondűt, mint …. na mindegy is.
- Mind például a fájdalom. - nézek rá egy pimasz mosollyal, nem, nem fogom kimondani, hogy mire gondoltam, de azért kénytelen vagyok futólag lepillantani szájára, majd végig teljes egészén, hogy végül inkább az utat nézzem újra. - Most éppen az elhízástól... - nevetem, hát nem látja, hogy mindenáron lebeszélném a csokiról?! Ahogy én okoznék endorfin túltengést, az nem hízlal… ! Khm.
Az előkóstoló meg egy igen csúnya húzás így hirtelen, mert már azt gondolnám, hogy … igen, közben meg mégse, és mire kettőt pislogok, már nem is érzem finom, puha ajkait sajátomon, helyette máris szaladna az étterem felé. Na nem olyan egyszerű az!
- Elutasítás elutasítva. - közlöm, mikor már előtte állok, és az autóhoz tereltem, innen már nem menekül... Jó, amúgy de, nem szándékom vele azt éreztetni, hogy nem menekülhetne a helyzetből, bár nem érzem úgy, hogy szeretne.
- Óh, vagy úgy, sokkal jobban ki akarnád élvezni a csokit, mint engem? - kérdezek rá, a hirtelen adrenalintól ilyen szemérmetlenül, igen, hát … nem sajnálom! Főleg, hogy közben már kezeim is derekára tévednek, és mihelyt felpillant szemeimbe, én el tudnék veszni az övéiben. Abban a gyönyörű kékségben... - Csak alaposan felkészítelek, hogy tudd, mire vállalkozol. - felelem hozzá hasonlóan szinte már suttogva, és hát … a kiképzés a találkozásunk egészének oka, nemde?!
De nem, nem térít el, egészen határozottan szándékozok játszani kicsit ajkaival, eleinte csak mintha nem is akarnám megcsókolni igazán, mintha csak tényleg játszanék vele, de ki se bírnám... így hamar tényleg megcsókolom őt, élvezve minden egyes milliméterét puha ajkainak, ahogy kezei simítanak, és az a halk sóhaj...
Szavaira csak mosolygok eleinte, majd visszacsókolom, ajkaim beharapva élvezem ahogy még puszikat szór arcomra, végül csak magához ölel. - Akkor majd utána újra én jövök ezek szerint. - vonok vállat, mintha csak mellékesen jegyezném meg, ez a szabály alapon, de mosolyom, tekintetem teljesen mást mutat. Legszívesebben azt mondanám, el se jusson a csokiig... de azért ilyen pofátlan tényleg nem leszek, hiába vágyom rá mindennél jobban.
- Ha már idáig eljöttünk, muszáj lesz bemenni, különben még a végén túúúúl sok endorfinról fogunk beszélni. - 'nevetem', vagy éppen hát nem beszélni, de … érti, miről beszélek. Nem garantálok semmit, ha folyamatosan elcsábít...


 

< outfit >

21

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Jó, jó talán egy kis időre polcra tehetem pihenni az "amúgy te kerültél engem" témát, mert már kezdtem Módit megsajnálni. Lehet, hogy tulajdonképpen csak azt akartam elérni tudatalatt, hogy ő mondja ki, hogy szándékosan nem találkozott velem? Mert amint kimondja, már nem fogok mindenféle hülyeségért kapálózni, meg mentegetni őt, hogy tulajdonképpen mi van, ha véletlen volt? Mi van, ha tényleg elfoglalt volt? Elvégre ez idő alatt azért nem voltam én sem jelen olyan sok családi eseményen, főleg nem azok után, hogy hozzáadtak Blømdahlhoz.
- Na jó, legyen. Elgondolkozok rajta, de csak mert te ajánlod! - Játékosan megforgattam a szemeimet. Nem fogom neki itt elkotyogni, hogy a jó tulajdonságait már nagyon régen megszerettem, szívembe zártam és azóta el sem igazán sikerült felejteni. Hiába tettem meg mindent, hogy csupa rossz dolgokat lássak a háború istenében. Mert mit tehettem volna? Nem álmodozhattam folyton arról, hogy nem a jégóriás fekszik mellettem az ágyban, hanem az a fejszés háború isten, akitől mindenki retteg és egy egész közösség átkoz. Nem ábrándozhattam róla, miközben a sérülteket/betegeket láttam el, hogy milyen lehet Módi izmait figyelni, miközben keresem, hogy hol lehet az a fránya sérülés. A többi részletbe pedig inkább bele se mennék, hogy mit, mikor és hol képzeltem el...
Bizony, Módit akkor is bálványoztam, amikor nagyon nem szabadott volna, elérve azt, hogy még magányosabb legyek. De legalább Ő és a két nővérem példája, mind hozzajárultak, hogy felnyíljon a szemem és végre akarjak látni is, mert a világ nem a fehér, fekete és szürke unalmas kavarodása.
Bármit megtettem volna, hogy ez a férfi olyan vehemenciával ragaszkodjon hozzám, mint Freydishez vagy ehhez a háborús témához. Legszívesebben most millió módot keresnék arra, hogy hogyan halgatassam el.
- Azt hiszem elég nagy kislány vagyok már, hogy tudjam vállalni a felelősséget a saját döntéseimért. - Ugyan már. Mi az, hogy abban az esetben pláne, ha megbántam? Ha meg fogom bánni, előbb halok meg, minthogy beismerjem! - Elhiheti, Mr Reidarsen, hogy egy haragos Isane semmivel sem rosszabb, mint egy haragos Mavis...Uhm..- Legalábbis rövidebb távon.
Módi lenne az, akin Ane köszörülné a nyelvét és a karmait? Igen. Haragudna rá egy évtizedig emiatt? Naná! Egész életében hallgatni fogja Módi? Természetesen! Na de azért Isane tisztában van azzal, hogy a saját életemet akarom élni, a saját hibáimmal és rám mérgesebb lenne, amiért nem gondoltam sokkal jobban át a dolgot. - Haha, vagy legalábbis...majd fedezzük egymás hátát, mint a jó bajtársak? Hol marad a harci szellem, hm? - Végülis az utolsó szó úgyis Cameron Reidarsen tiszté lesz és hülye leszek azt mutatni neki, hogy infantilis vagyok, mert még a végén tényleg nem talál majd alkamasnak. Mint félig jégóriás és istennő, elég jó eséllyel indulok, hogy túléljem a harcokat. Itt inkább azzal vannak gondok, hogy lelkileg mennyire viselne meg. Nagyon. Rettenetesen. De én bízok abban, hogy képes vagyok ugyanaz a Mavis maradni és szeretném, ha Módi és Isane is megbíznának bennem. A szüleim úgyse fogadnák el a dolgot. Őket nem a kis lelkem érdekelné, hanem, hogy a háború rossz. Pont. A volt férjem véleménye pedig teljesen jelentéktelen. Habár nem akartam Módinak bevallani, hogy már nem vagyok házas, de a kérlelése csak meggyőzött, hogy adjam be a derekam. Úgyis tudnék rosszabbra is gondolni, ahol felmutathatná a kártyáját, így legalább már most felhasználja és nem kell később attól tartani, hogy vajon eszébe jut-e bedobni.
- Hm? - Értetlenkedve pillogok rá, hogy most ebből mit is akar kihozni. Sejteni sejtem nyilván, de vicces látni, ahogy szenved mert hirtelen azt se tudja, hogy fogalmazza meg a kérdést, ha már megteheti. Kissé érdekesre is sikerült. Igazság szerint, sohasem voltam Blømdahlé..ami az érzelmeimet illeti. Próbáltam-e a legjobb feleség lenni? Sajnos igen, mert ahhoz túl sokáig voltam a felesége, hogy ne próbáljam meg legalább a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, ha már nem vagyok szerelmes és nem is vonzódok hozzá. Minden törekvésem feleslegessé vált és mivel nem estem teherbe, teljesen nyilvánvaló, hogy nem ő volt a megfelelő párom. Ezt mindenkinek be kellett volna látnia, de csak nekem sikerült.
- Elváltam, igen. -    Kíváncsian figyeltem továbbra is az arcának vonásait a hírre. Úgy tűnt, hogy reméli, nem egy olyan nőt visz fondűzni, aki teljesen foglalt. Hallottam már miegymást Módiról, de azt nem feltételezem róla, hogy élvezne olyan nőkkel randizgatni akik házasságban élnek. A törvényeink ezen része kissé homályosak. Én elváltam. Blømdahl, szerintem szégyenében úgy tett, mintha ő vált volna el tőlem hamarabb. Ha nem..akkor..nos évtizedek teltek el, az biztos elég idő, hogy elég legyen az én válási szándékom. Az ex-férjem imádja a nőket, ezért hiszem, hogy már van egy új felesége vagy tíz gyerekkel és minimum három unokával. Lehet túl idealista vagyok? Áh! Hagyjuk. Hagyjuk az egész házasságos témát! Én sem mernék rákérdezni, hogy mennyire van még odáig meg vissza a nornáért.
Egy fokkal kényelmeseb  téma, Módi lénye és a tény, hogy Ő maga a háború.
- Egyetértünk, de ha a realitás talaján akarunk maradni, tudjuk nagyon jól, hogy a szex mellett a háborúzás az ami a kezdetek kezdete előtt és óta az, ami mindenkibe bele van kódolva. Mi mind kapzsik vagyunk és mind harcolunk valamiért. Még az istenek és óriások is, nemhogy az emberek, szóval rád mindig szükség lesz, ebben a valódban és... - Nagyon jól esik megismerni a háború aktív istenének is az álláspontját. Jól esik látni, hogy nem egy vérengző fenevad. Legalábbis már nem. - Szerintem szerencsés a világ, hogy te vagy a háború istene, nem pedig egy eszeveszett tulok, akibe annyi harag és rosszindulat szorult, hogy csak rontana a helyzeten, kedvtelésből. - Úgyértem, lehetne rosszabb is, nah! Ha egy olyan rettenetes dolognak, mint egy háború, erősítenie kell valakit, az legyen egy olyan isten, mint Módi aki nem a szenvedésnek él. Aki nem a félelemkeltesből akarja megtömni a hasát, vagy fényezni az egóját.
Valamiért jóleső borzongás fut végig a testemen, belegondolva mindenbe. Módi egy olyan férfi aki..nos..Minden szempontból megmozgat, még a lelkem sötétebb, nagyon elrejtett porcikái is beleremegnek, hogy egy olyan férfi bánik ilyen jól velem, akit utálnom kéne, aki a népem lerettegettebb ellensége, akiről egy olyan képpel a fejemben nőttem fel, hogy kb koponyából issza az ellenségei vérét. Akitől mindenki tiltana. Nagy örömöt találok abban, hogy megismerhetem a valódi, igazi énjét és a sebezhetőbb oldalát, ha nagyon akarom. A közösség hősként tisztelne, ha elkotyognám nekik, a háború gyenge pontjait. Viszont eszem ágában sincs semmi ilyesmit művelni. Nem azért akarom az ajkaim alatt érezni az övéit, vagy a bőrét. Nem azért kívánom, hogy a kezei minden porcikám bejárják és a hajamba túrjanak, mert cserében fel akarom fedezni a titkait. Azért akarom mindezt, mert Módi az egyetlen férfi, aki színt hoz az életembe, aki olyan lángot lobbant a testemben, aminek nem tudok ellenállni. Mert ő az egyetlen férfi, akit nem dobnék oda egy tábla belga csokiért.
- Ez de kedves! - Elnevetem magam, mikor megosztja velem, hogy a kedvemért megprobálja úgy megfogalmazni a dolgot, hogy ne legyen szemtelen! De mi van, ha én meg pont a szemtelensége miatt szeretem? Kedvelem!!!! Szent ég Mavis, fókuszálj! - Máskor is, mint például a fájdalom???? - Tudom nagyon jól, hogy mire gondol, de márcsak azért is húzogatom a bajszát, hogy gyerünk, mondja csak ki! Szerinte mi mással tudna több endorfint felszabadítani bennem, mint egy tábla extrás Milka?? - Mmmm, én hősöm. Na és mitől szeretnél engem megóvni? - Jelenleg nála nagyobb veszély nem fenyeget engem. Persze nem a testi éppségemre veszélyes - uhm..attól függ, honnan nézzük- hanem a kicsi szívemre. Ráadásul, az összes tervemet készül dugába dönteni, olyan elegánsan, hogy végül én rúgom fel a homokvárként felépített falaimat. Ő olyan, mintha a sötét óceánba akarnék bele ugrani egy szikláról, nem tudva biztosan, hogy Atlantisz vár a mélyén, vagy a Meg az őscápa.
A hátsó parkoló pont erre a képzeletbeli példára emlékeztet, mert a sötétség palástként olyan bátorsággal ruházott fel, amire nem számítottam. Elvettem hát tőle az előkóstolót, szemtelenül és túlságosan is gyorsan, hiszen még egy pillanat és az ölében kötök ki, az ajkait falva a fondű helyett és tényleg nem jutunk el végül az étterembe! Túl sok mindent ébresztett fel bennem már az a minimális érintés is az ajkaink között!
- Hahah, tiltakozás elutasítva! - Nagyon jót kacagtam, szinte szadista élvezettel és gyorsan megindultam az étterem felé a kocsitól, ám nem jutottam túl messzire. Mondtam már, hogy milyen hihetetlenül helyes, ahogy így felém magasodik és a szemei..és az illata és..oh! Lassan hátrálni kezdtem, dacosan tartva a tekintetét. - N..nem! - Most legyél "nagykislány" Mavis és ne dadogj! De már izgalomtól reszkettek az ujjaim és a lábaim is, majdnem. - Azt a csokit minél alaposabban ki fogom élvezni! - Itt találkozott a hátam az autóval, aminek szép lassan visszahátráltatott. Nyeltem egy nagyot és hirtelen a szemeibe sem mertem nézni, tudván, hogy abból csak baj lesz. Ez történik, mikor birizgáljuk az oroszlán bajszát. A kezei a derekamon libabőrt idézett elő, szerte a testemen és arra ítélt, hogy elfogadjam a sorsom és azokba a szemekbe tekintsek amik mindegy, hogy milyen ártatlanul tudnak rám nézni, az érzések és gondolatok, amiket feléleszt bennem, már szemernyit sem ártatlanok.
- Akkor ez most az igazságszolgáltatás végrehajtása, Mr Reidarsen? - A szemeiről az ajkaira téved a tekintetem, miközben suttogásként préselem ki a szavaimat, hátha sikerül megnevettetni és eltéríteni a bosszúhadjárattól. Módi, kegyelmezz szegény kicsi lelkemnek és a vadonatúj alsóneműnek, amit ma felvettem! Uramatyám, Mavis mégis mi a fenére gondolsz?????? Na és? Amíg kimondatlan marad, arra gondolok amire akarok! Kezeim a lehető legbiztonságosabb helyen pihennek, tőle távol, a mögöttem talalható autón, miközben szemtelenkedik. De...amint már végre találkoznak az ajkaim, az ujjaim felkúsznak a mellkasára, hátha el tudom óvatosan tolni, de ehelyett tovább haladtak a vállaira, erősen belékapaszkodva, hogy nehogy eszébe jusson elmenekülni. Finoman kóstolgatok, ha már felajánlotta, hagyva, hogy a nyelveink is találkozzanak itt-ott, a teste is hozzám simul, az egyik kezem a tarkójára simít fel. Haljkan kiengedek egy reszkető sóhajt.
- Biztos vagy benne, hogy ennyi elég? Tudod, lehet, olyan jó lesz az a csoki az eperrel, hogy hirtelen túl sok endorfin fog felszabadulni. - Lassan kibontom a pilláimat, hogy fel tudjak rá nézni, nagyon-nagyon sok energiát beleölve, hogy ne a szájának vonalát kövessem, újra. Lábujjhegyre álltam és adtam egy csókot az ajkaira, majd az arcára, az állára. Közben magamhoz öleltem, hogy kicsit még érezzem magamon. Egy utolsó puszival az állán engedtem vissza magam a talpaimra.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

- Ha..ha. - mondom lesújtón, hát nem rá nézve, hanem magamra, oké, ez … ezt megkaptam. - Nem áll módomban rossz szokásokról beszélni, majd csak ha már megszeretted a jókat. - nevetem, legalább nem áltatom, és nem árulok zsákba macskát! Jó, azért olyan sok rosszat nem tudnék mondani, bár .. lehet nem engem kellene kérdezni erről, más biztos reálisabb jellemleírást tudna adni.
- Az biztos. - vágom rá a 'legrosszabb időpont'-ra nevetve, de még bólintok is közben, hogy óó bizony, ezt máris elkönyvelheti! Nem lehet ilyesmi kártyát csak így elpazarolni azonnal, mikor ki tudja, mikor jöhetne jól később...
Az már más téma, hogy a frontra akar menni, és erről senki sem tud, na meg … amúgy se hinném, hogy jó ötlet lenne, de ehhez nyilván nincs jogom, hogy megmondjam neki. Ahhoz se nagyon, hogy egyáltalán megosszam vele.
- Mondhatjuk így is, nem akarok egy haragos nővért a nyakamra, főleg, ha esetleg... Utána úgy látod, hogy rossz döntés volt, végképp engem okolna, hogy tudnom kellett volna. A te testvéred, hagy ne mutassam be! - nevetem, ez nem ilyen egyszerű! - Végső soron úgyis én döntöm majd el, hogy mehetsz-e vagy sem.. de egy haragos, gyönyörű istennőt se akarok a nyakamra, szóval.. sarokba szorított, Ms. Norgaard. - nézek felé egy félmosollyal, nem szép játék ez! Ha azt mondom, menjen, mert látom rajta, hogy tényleg szeretné, az rengeteg mindent vonhat maga után... Egyrészt, tényleg megkapom majd Isane-től, hogy én végig tudtam, és nem szóltam, és stbstbstb, aztán meg főleg, ha Mavissel történik valami, akár mentálisan akár máshogy, akkor meg majd azt hallgathatom, és még magamat is utálhatom, amiért nem akadályoztam meg benne. Már most azt mondanám, hogy felejtse el... de nem tehetem. Nagylány már, és tényleg nincs úgy közöm hozzá. Az se tisztem, hogy megosszam bárkivel, hogy egyáltalán jelentkezett, szóval..
Na de van ám itt még egy tényező, a családján 'kívül', akiről szívesen ejtenék még pár szót, illetve kérdeznék róla, és hallanék kecsegtető választ... jöhet a kártya?! Mikor azt mondja, nem használhatom, csak egy győzködő, kérlelő, elnyújtott 'naaa', mit válaszolni tudok, egyben van egy 'ne csináld már' szerű éle is hangomnak, ő meg egyre vörösebb, amit … imádok. Látom rajta, hogy töri a buksiját, végül mégis engedélyt kapok, mire ismét mosolyom húzódik, és még ajkaim apró befordításával, be is nedvesítem azokat. - szóóóóval . . Nem vagy már az övé? Mármint... technikailag eddig se voltál, de ... baromi fura szokásaitok vannak, anyu sokat mesélt, és hát .. hű. Na de szóval elváltatok? - kérdezek, magyarázkodok, mentem a hülye megfogalmazást, de tényleg van jó pár rémes szokásuk meg hagyományuk! A válás lehetősége azonban érezhetően feldob, egyúttal az is érezhető, ha nemleges választ kapok, igencsak el fog menni a kedvem... bár már egyre inkább hajlok az igen felé.
- Nem bánom, ha azt a szférát erősítik inkább. - vonok vállat lágyan egy mosollyal. Nem tagadom, szeretem azokat a vonásokat, amiket annak valószínűsítenék, hogy a háborút is reprezentáljuk, de.. hát nem tudom, én inkább fognám az életünkre, és a nevelésünkre azt, akivé váltunk végül. Az erőm... hiányozna, ha nem képviselném többé ezt a részemet is, ez tény. Ebből a szempontból inkább vagyok egy egyszerű jégóriás, és a háború istene, mint a viharé, de.. ahol ad ez az egész, ott el is vesz bőven. Fölösleges is rajta agyalni, mert úgyse tudjuk pontosan a működését, és nem szeretek a 'mi lenne ha' gondolattal sokáig játszani.
- ohóóóh, hát … Jó, erre nem tudok anélkül válaszolni, hogy szemtelen lennék. De megpróbálom, ahm… A csoki nem fog annyi érzést megmozgatni benned, csak finom, és szinten tartja a fenil-etilamin-koncentrációdat, pont, mintha szerelmes lennél... Endorfin is termelődik miatta, igaz, de .. az meg máskor is tud. - pillantok rá, nem, nem megy, hogy szemtelenség nélkül álljak a kérdéshez, hiszen tudja, mire gondolok, mikor termelődik még endorfin... nem, nem a fájdalomérzetre gondolok. - Aztááán.. nem fog megnevettetni, és nem fogja azt mondani, vagy éreztetni, milyen csinos vagy aznap, de még csak vigyázni se fog rád, ha kell. - csoki leszavazva. Bár, hogy tényleg belemegyek egy ilyen verbális versengésbe, elképesztő, de mindegy is … nem, mintha magamra akarnám beszélni! Khm.
Nem sokkal később meg is érkezünk a tett helyszínére, azaz a parkolóba, és kíváncsiskodok, hogy mehetünk-e befelé, mire... olyan közel hajol, hogy ajkaim egyre érzem, mosolyra húzódnak, tekintetem meg szemeiről ajkaira, majd vissza táncolnak, alig várva, hogy még közelebb merészkedjen... Mikor megteszi, pár másodpercig csak élvezem, ahogy ajkai enyémen simítanak, de mikor nyelvét is megérzem, és kapok egy aprócska csókot is, addigra már szinte reflexből reagálok, így vissza is kapja azt a csókot. Már mozdulna szám egy újabb falatért, mire azt mondja, előkóstoló... ekkor pislogok fel rá, mert héj! A hirtelen hatás alatt csak nézem, ahogy kikapcsolja az övét, majd nyitja az ajtót, mintha lefagytam volna, nem erre számítottam, pislogok is, mint hal a szatyorban.
- Most én tiltakozok! - nevetem, és azzal a lendülettel nyitom az ajtóm, kiszállok, csukom, megkerülöm az autót, hogy Mavishez ballagjak. - Nem ér, ilyen visszafogott előkóstolóval meg van bundázva a verseny, vagy a csokit is épp csak megnézed majd közelről? - kérdezem nevetve, amolyan cserbenhagyott mosollyal, ami egyáltalán nem valós, inkább játékos, de mindenesetre egészen közel lépek hozzá, úgy terelve őt, hogy háta az autóhoz simuljon, kezeimmel derekán. - Így többet kóstolhatsz majd, és mégse felejtesz el. - közlöm pár apró bólintással, mintha legalábbis győzködném, majd közel hajolok, de egyelőre még csak úgy, ahogy ő az imént az autóban. Hozzáérintem ajkaim, majd elveszem, érintem, épphogy puszira mozdulnak, de mégse igazán, és ezt eljátszom még egyszer-kétszer, hogy mikor már érzem, hogy utána-utánakapna, végül tényleg megcsókoljam, először csak egyetlen, hosszú csókkal. Ezt az egyet pedig követi egy újabb, és még egy, biccentem is picit jobban arcom, ahogy testemmel is jobban hozzásimulok, bal kezem pedig elengedi derekát, és nyakára, arcára kúszik, miközben újra és újra csókokat lopok tőle. Pár után már nyelvemmel is érintem ajkát, bár ennél bűnösebbek azok a hangok, amiket ezzel a tánccal összehozunk, és amitől jobb kezem újra és újra kénytelen erősebben ráfogni derekára. Egy-két percig minimum, de lehet tovább elhúzva élvezem csókját, mielőtt lassulnék, balom is elveszem arcáról, visszateszem derekára, hogy mindkét kezem hüvelykjével simítsak rajta párat, végül teljesen elengedem, de közel maradok.
- Na most mehetünk, így már csak megjegyzed, mire végzel a csokival is. - duruzsolom szemtelenül, ha már 'ezért' tette, amit, akkor beszállok a játékba, úgy hiszem kellő tapasztalat nélkül ne induljon neki egy ilyen fontos döntésnek!

 

< outfit >

20

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Hogy tiltakozok-e? Nem. Minden jó tulajdonság, amit felsorolt, az teljesen helytálló volt, szóval nincs semmi kifogásom ellene. Módiban egy üzletember veszett el és azzal a mosolyával bizony majdhogynem be is veteti velem, hogy ő a tökély megtestesítője. Ha fiatalabb lennék, talán el is hinném.
- Haha, én aztán nem. Csak azon gondolkozok, hogy hol maradnak a kifogásolhatóbb attribútumai. Gondolom, nem szeretnél azzal ámítani, hogy nincs egyéb rossz szokása, azon kívül, hogy felszívódik évszázadokra. - A mosolyom csínytalan, ahogy a fények játéka is a szememben. Nem szemrehányásként mondtam, hanem mint egy nő, akit éppen meg akar vezetni egy "jósnő" a fesztiválon. Ez a "jósnő" pedig jelenleg egy Cameron nevű katona, aki az isteni énjére, Módira akar úgymond rábeszélni. Sosem fogom elmondani neki, de szinte már szívmelengetően aranyosnak találom, ebben a pillanatban.
Még kitalálja? Az sosem jó!- Nem biztos, hogy ez számomra előnyös. Mint jó stratéga, még képes leszel a legrosszabb időpontokban felhasználni! - Egy másodpercig se ámítom magam azzal, hogy Óh majd úgyis elfelejti, ennyire szerencsés nem vagyok. Valahol azonban, örülnék neki, ha tudnám, hogy emlékszik a közös pillanataink pillanataira, ugyanúgy ahogy én is. Talán akkor az én lelkem is meg tudna nyugodni egy kicsit és nem azon pörögne az agyam, hogy vajon ő mennyi mindent raktározott el az emlékezetében, vagy mennyi mindent felejtett el. Mennyire vagyok számára felejthető?
Inkább felejtené el ezeket a kényelmetlen kérdéseket, hogy ki-mit fog szólni a távollétemhez, vagy a helyhez ahová megyek...úgymond teljesen egyedül. Nem vagyok egy ártatlan bárányka mint régen, de még soha nem volt arra példa, hogy ne lettem volna karnyújtásnyi távolságra a szüleimnek, vagy a nővéreimnek. Talán egy picit az én szívem is meghasad egy picit erre a gondolatra, de...érzem, hogy ez az amit tennem kell!
- Nos... - Épp mondani akartam, hogy igazából az én esetemhez sincs sokkal több köze, mint bármelyik idegenéhez, de nem hagyta valami, hogy megformáljam a szavakat. Nem is kellett, hiszen Módi maga kimondta, helyettem is. Hogy mi? Ahhha! - Vagy úgy, szóval ez a baj? Attól tartasz, hogy Ane haragjának az ostora rajtad csattan? - Felvontam a szemöldököm. Isane nővérem haragja valamennyire hasonlóan mutatkozik meg, mint az enyém. Elsőre rideg és fagyos, próbálja magát visszafogni, aztán mindent is képes hozzádvágni, szóval és szószerint is. Viszont, míg én aztán lenyugszok és napokkal később olyan, mintha mi sem történt volna, ő továbbra is elutasító lesz. Ane felgyújtja maga mögött a hidakat, nem igazán hagy lehetőséget, hogy visszatáncolj. Ahhoz nagyon különlegesnek kell lenned.
A szüleim kérdése teljesen más, hiszen mindegy mit csinál Módi, apám nem tudná jobban utálni, anya meg aki arra született, hogy valaki követője legyen, teszi is a dolgát és megy az után amit apám mond. Azok a véneink, akik máig nem fogadják el a faluban, úgy is hívják "Fulla a szolgalelkű". Ennyi szerintem elég is erről. Blømdahl egyetlen haszna volt, hogy az ő érdeklődése Isane, majd irántam, valamennyire vissza tudta fogni ezeket a rosszindulatú tagokat.
- N...nem, nem használhatod. - Még a fülem is égett. Úgy éreztem magam, akár egy gyerek, akitől engedélyt kérnek, hogy vehessenek a cukorkájából, ő pedig túl önző, hogy megossza. Nem hittem el, hogy Módi máris megtalálta a megfelelő pillanatot, hogy felhasználja a kiskaput!    Nem mintha nem lennék büszke, hogy nekem is sikerült kitörnöm abból a körforgásból, amit az utálat és félelem tart egyben. Hirtelen már azt se tudnám megmagyarázni, hogy miért pont ezt az információt akarom visszatartani Móditól, pont miközben egy randi - nem randi- helyszíne felé tartunk. Nem lenne jobb, ha minden teljesen tiszta lenne? Vagy az lenne a háttérben, hogy valahol sejtem, még szerepet játszik az életében az a norna és ezzel akarnék visszavágni? Mióta vagyok ennyire kicsinyes? Hiába mosolyog ilyen szépen! -  Na jó, használd.. - Mi? Kicsúszott, mielőtt még ellenkezhettem volna. A szív hatalma az értelem felett..hogy a fene enné meg. Nem én vagyok az egyetlen, akinek ezzel lennének gondjai. Hallottam ám róla, hogy a háború istene mennyi gondot okozott azzal, hogy az érzelmeit hagyta felülkerekedni.
- Haha, na igen...ha van egy dolog, amit az emberek mindig az istenek haragjának fognak társítani, azok a viharok és a természeti katasztrófák. - Ki gondolná, hogy Módiék mellett, a vihar istene olyan mint Rune? Nem is tudom, mihez hasonlítsam őt. Olyan, mint egy meleg, bolyhos pulcsi amiért a lányok megvesznek, mikor beköszönt a hűvösebb idő. Furcsa fintora ez a sorsnak. Az is, hogy az a bizonyos meleg pulcsi okozta, hogy Isane visszaforduljon egy kicsit a fagyos önmagába.
Lehet, neki is kellene egy kis csoki/boldogsághormom az életébe. Ez nálam éppen..Módi lenne? Ha Rune olyan mint egy meleg pulcsi, hát Módi meg olyan akár egy tábla extrás milka. Van benne zselécukor, édes színes smarties, izgalmas robbanós cukorka és hát...pillanatok alatt elfeledteti a problémáidat, mert semmi másra nem tudsz koncentrálni, csak a rengeteg különböző textúrára és ízre. Mindent külön ki akarsz élvezni benne! Legszívesebben homlokon csaptam volna magam most, ha nem lettem volna benne biztos, hogy felkeltem vele a figyelmét és hülyenek néz.
- Igazán? Például? - Pont az imént soroltam el fejben a hasonlóságokat, kíváncsivá tett, hogy mi az, amivel a csokit ki tudná ütni a ringből. Ötletem van ugyan, meg már tapasztalatom is, abból a bizonyos dologból, de az többet nem történhet meg és ha mégis megtörténne..khm..akkor annál tovább már nem hagyhatnám a dolgot eszkalalódni! Szóval mást kell kitalálnia. Na várjunk! Mégis merre kalandoznak a gondolataim? Na és a szemeim? Botrány! Olyan jól eldöntöttem, hogy már pedig nem lesz itt semmilyen Módi-kóstolgatás, a testem teljesen máshogy reagál..mintha neki nagyobb hatalma lenne felettem, mint nekem.
A város azon helyére érkeztünk, ami számomra teljesen ismeretlen és ha nem tudnám jobban, simán azt hihetném, hogy itt akar majd mégiscsak megszabadítani egy pár vesétől. Nem igazán vagyunk szem előtt és ez a gondolat önmagában szinte már olyan bátorsággal vértez fel, amiről ötletem sem volt, hogy létezik.
- Uhum! - Kicsatoltam az övem, gondosan az övének zárjára tenyereltem, elővigyázatosságból és közelebb hajoltam hagyva, hogy az ajkaink épp egy hajszálnyi távolságban legyenek, majd lassan közelebb mereszkedtem, az ajkaimmal az övéit cirgógatva, majd óvatosan a nyelvem is bátorkodott az alsó ajkán simítani, amire aztán rá is csókoltam de ennél tovább nem mentem. Még mindig közel, lehunyt szemekkel suttogtam "előkóstoló" és csak ezek után ültem vissza a helyemre, hogy kikapcsoljam a biztonsági övet és fordultam el, hogy kinyissam az ajtót. - Siessünk, hogy ne felejtsem el, mire esélyem van megkóstolni a csokit is. - Elvégre, igazságosan kell itt dönteni, kéremszépem!

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Jót mosolygok azon, ahogy nevet, elvégre igaz is elvégre igaz is meg nem is alapú a válaszom; igaz, de nem így tálalnám igazából.
- Tiltakozol?! - kérdezek vissza az 'az igen' megjegyzésre, olyasmi hanggal, mintha máris kikérném magamnak, de láthatóan jót mosolygok a helyzeten. - hmmmm… Még kitalálom. - pillantok felé sokat sejtetően, de neeem, nem leszek olyan szemtelen, mint gondolná! A legtöbb belsős infóért megküzdeni készülök!
Az mondjuk talán nem számít annak, hogy érdekel, a családja mégis hogyan fogadta az ő csodás kis tervét, mert oké, istennő, de.. Attól, hogy azok vagyunk, amik, ugyanúgy aggódunk azokért, akiket szeretünk. Magnit nagyjából lehetetlenség lenne elintézni, mégis minden alkalommal, mikor olyan küldetésre ment, vagy olyan munkája van, bedobogósodik a szívem, mert aggódok, nehogy baja essen. Ezt nem lehet valakiből kiölni, csak mert öröklétű... Valahol meglep, valahol viszont egyáltalán nem, hogy erről a kis akcióról még nem is igazán tud senki, annyiból mondjuk jó is, hogy rákérdeztem, mert így aztán biztos nem állok neki elmesélni valakinek, hogy képzelje kivel találkoztam, mert jönne a hol, mikor, miért, mi volt stb kérdésáradat, amire nem kéne/lehet válaszokat adnom ezek szerint.
- A többi jelentkezőhöz nincs közöm. Jó, mondhatni hozzád sincs, dee mivel nekem kell téged engedélyeznem, és felkészítenem, valószínűleg mindent kapnék a nővéredtől, csak szép szót nem, ha a tudta nélkül mész, aztán kiderül, hogy én az eleje óta tudtam róla. Asszem' már így se vagyok a kedvence, anyádék meg egyenesen utálnak, szóval... - hagyom fent a hangot, lenne még folytatás, de nem akarom túlmagyarázni. Szeretném tudni hányadán áll a helyzetnek, és kész, na meg kíváncsi teremtés vagyok, sajnálom.
Az viszont, hogy nem élnek egy házban a férjével... vagy .. már nem a férjével? Jó, ezek belső infók lesznek, biztosan... De milyen kis büszkén, vagy éppen pökhendi módon közli, hát meg kell zabálni...! Én kérek elnézést, hogy nem tudtam róla! - Felhasználhatom a belsős infók kártyámat, vagy .. tartogassam még? - pillantok rá megint csak hébe-hóba, kíváncsian, izgatott szemtelenséggel szemeimben, mosolyomon, .. ugye kérdezhetek?!
Az már egy másik téma, hogy a háború.. míg régen szükséges rossz volt, ma már csak a kapzsiság jelképe, és én ezért egyáltalán nem vagyok oda. Nem azért, mert ne lenne bennem kegyetlenség alkalomadtán, mert ha veszélyben van, aki nekem fontos, .. a világon átmegyek érte, és ez valahol talán ebből fakad, de mégis, alapvetően nem tulajdonságom egyik ebből induló erény sem.
- Jó kérdés. Állítják, hogy addig leszünk erősek, és élettel telik, míg az emberek hisznek a mitológiában, az istenekben, és amint elfelejtenek minket, lényegében nekünk annyi, de.. hát nem tudom. Ha tényleg így van, bízom benne, hogy a vihar megmenti a hátsónkat. - 'nevetem', elvégre nem csak a háborút kaptuk Odintól, mondanám, remélhette, hogy egyszer elmúlnak, de .. hát pont róla nem hiszem.
Az meg, hogy ennyire vágyik már a csokira... hagy ne soroljam, miféle gondolatokat ébreszt bennem, noha egyiknek azért némileg hangot is adok, mire látom ám, hogy zavarba hoztam vele. Megvan hozzá a képességem, hogy meglássam az ilyesmit! De csak mosolygok az orrom alatt, hát, valahol ez volt a cél, ugye.
- Megannyi előnyöm van a csokival szemben, esélye se lenne, csak úgy mondom. - nézek rá, mint aki igenis komoly dologról beszél, halálosan komolyan, némi játékos mosollyal egybekötve. Mérjük össze amink van, már az elején én nyernék!
Közben igyekszek ám az útra is odafigyelni, mert lassan jó helyen kellene lekanyarodnom, közben szemem sarkából látom ám azért, hogy engem néz, de .. nem éreztetem, hogy ezzel tisztában vagyok. Kanyarodok, majd még pár méter, hogy egy parkolóban álljak meg a legszélső helyen, a hátsó parkolóban, tehát megkerülve az épületet, kevésbé szem előtt hagyva az autót majd. És hát … kevésbé szem előtt léve most.
Leállítom az autót, majd jobb lábamat kicsit felhúzom, hogy kényelmesen felé tudjak fordulni felsőtestemmel is némileg.
- Megjöttünk. Mehetünk? - fürkészem arcát kíváncsian, már-már csillogó szemekkel, szemtelen mosollyal az iménti miatt, hogy úgy megnézett magának. Én is szívesen teszek így, nem arról van szó.... most is végigfut rajta tekintetem, ami rengeteg gondolatot is megindít, de végül visszatalálok szemeibe, kíváncsian várva.

 

< outfit >

19

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Akaratlanul is mosolyra görbülnek az ajkaim, miután egy gyors kacaj elhagyta a szám. Tulajdonképpen még jó is, hogy távol volt tőlem annyi éven keresztül, mert most, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy lehetetlen rá haragudni. Ki tudja, hányszor szakadt volna meg a szívem, ha újra és újra szembesülnöm kellett volna azzal, hogy valójában mennyire remek férfi és mégis mennyire keveset jelenthetett neki az a...A mi is? Teljesen jogos, ha nem kellettem fel az érdeklődését annyi idő alatt. A kerülés már más kérdés persze és remek indokkal szolgált ahhoz, hogy "megutáljam".
- Az igen. - Ennyit tudtam válaszolni a kacaj után. Szóval az a helyzet, hogy egészen jól leírta magát. - Az attól függ, hogy mennyire "belsős" információt kérsz cserébe. - Gyorsan végigfut az agyamon, hogy van-e olyan dolog amit nem szívesen osztanék meg vele. Nem ismerem eléggé, de azok alapján aminek eddig szem és fültanúja voltam, nagyjából hasonló értékrenddel rendelkezünk és kevés olyan dolog van, amiért elítélne. Nem tagadhatom viszont, hogy úgy szeretnék tőle/róla minél többet megtudni, hogy én közben magamhoz közel tartom a kárytáimat. Nem fair, tudom jól, de akkor sem tehetek ez ellen semmit, ahogy a második mosoly ellen sem, ami akkor kényszerítette magát az arcomra, mikor rám hagyta az emlékszek vagy sem dolgot. Legnagyobb sajnálatomra ezt könnyebben rámhagyta, mint a soron következő kérdését. Miért érdekli annyira, hogy tudja-e a családom vagy sem? Értem én, hogy ő a katona, ő tapasztalta és mint kiképző, az ő döntése, hogy valaki készen áll-e a háború szörnyűségeire, vagy sem. De egy az, hogy már nem a kiképzésen vagyunk, a másik pedig, hogy bőven nem járunk még sehol benne, hogy ezt eldöntse.
- A többi jelentkezőt is ki fogod így vallatni, Mr Reidarsen? - Még nem gondoltam át, hogy fogom ezt mind tálalni a családnak, de amint meglesz, majd elmondom mindenkinek aki releváns. Blømdahl nem az, de ezt nem fogom Módi orrára kötni, egyelőre. Habár hivatalosan az ex-férjemnek is bele kellene egyeznie a válásba, de ennyire sok év után, már teljesen biztosra veszem, hogy talált magának egy új áldozatot és nem lesz vele gond...
- Hát úgy, hogy nem élünk egy háztartásban. - A hajamat hátrasöpörtem és most az egyszer sajnáltam, hogy nem olyan ruha van rajtam, ami szabadon hagyja a vállaimat, hátha azzal terelhetném a figyelmét...azért "hátha" alapon a bal lábamat átvetettem a jobbon, a combjaimra felhívva a figyelmet, mert sokkal szívesebben veszem, ha azzal van elfoglalva, mint olyan dolgokkal, amikre nem tudok választ adni neki.
- Azzal te nem gyengülnél úgymond? Ha nem lenne több háború, mihez kezdene a háború két istene? - Nehéz lehet ezt a terhet cipelnie az isteneknek, hogy egy kimondott célt kellene szolgálnia a létezésüknek és mindenki ebbe a dobozba raktározza el őket. Eszerint ítéltettnek meg, sokszor esélyt sem kapva, hogy bizonyítsák, ők többek mint a szerep.
Nem mintha nem én lennék a legboldogabb, ha nem lenne több háború, vagy ha Módi nem ezt képviselné, mert akkor...akkor minden teljesen más lenne. Viszont, ez így alakult és mélyen magamba nézve, ha megkérdeznék, mit választanék, egy háború de Módi mentes világot, vagy a mostanit, akkor gondban lennék. Pedig alig ismerem ezt a helyes, szemtelen, gazembert, itt mellettem, de mégis olyan érzést kelt bennem, mintha mindig is ismertük volna egymást, mintha mellette lennék a megfelelő helyen és nélküle teljesen üres lennék. De mivel éri ezt el?
- A...? - Habár először nem értettem, de hamar leesett a célzás és szinte hallottam az arcom sisteregni, úgy felforrósodott. A nyelvemmel benedvesítettem az ajkaimat, mert hirtelen száraznak, csoki és borzasztóan Módi-mentesnek éreztem őket. - Én azon a véleményen vagyok, hogy egész jó eséllyel indulsz mint konkurencia, de ezt nem tőlem hallottad! - Akaratlanul is visszaterelődtek a gondolataim az újratalálkozásunk pillanataira..ahogy rámnézett, amiket mondott, amikor bevitt abba a..szertárba? Őszinténtén, azt se figyeltem meg, hová vitt mert minden érzékemet lefoglalta. Ha nem lett volna vége a szünetnek...
Oh, hogy felgyorsúlt a szívverésem! Biztosan nem látja? Rendesen tartok attól, hogy ki fog törni a bordáim mögül és sajnos, nem csak a mellkasomban éreztem a fantáziáim hatását. Hirtelen nagyon meleg lett! Próbáltam sűrű pislogással visszarántani magam a jelenbe és akkor tudatosult bennem, hogy épp a háború istene ajkainak a vonalát követem. - Persze egy kis csoki mindig jól jön! - Gyorsan elfordultam tőle, hogy az ablakon bámulhassak ki és észrevehessem, hogy az arcomra minden érzelem kiült.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Az ember legalább saját maga mellett álljon ki, nem?! Még szép, hogy szépen fű alatt rávezetem, hogy ismerjen meg kicsit jobban, ígérem nem bánná meg... - Még szép. - bólintom határozottan a kérdésre, úgy vélem-e.
- Hű hát .. tök jófej tag. Meg vicces is. Ha kicsit megismered, nem is olyan nagyképű, mint elsőre tűnne, szóval mindenképp megéri . . Hát nem tudom, mit szeretnél még tudni róla? Belsős infókkal csak infóért cserébe szolgálhatok... - nézek rá ismételten azzal a mosolyommal, bár ez már kicsit játékosabb is, nem igazán szoktam magam így fényezni, vagy épp magamról így beszélni. De... értem én az alapvető gondját is, még szép... nem is vagyok rá valami büszke, de sajnos a múltban az a legszörnyűbb, hogy az már úgy marad, és kész, nincs visszaút. Hiába is kezdenék bele, hogy ó, ha visszamehetnék, vagy, ha újrakezdeném, valószínűleg ugyanolyan gyökér lennék, mint voltam, hiszen nem véletlenül történtek úgy a dolgok, ahogy. Hülye voltam, kész, vállalom, ennyi. Másodjára nem leszek...
- Hát persze. - mosolygom, édes ahogy durcázik, de egye-fene, hiszek neki! Legalábbis úgy teszek. Na de a választása viszont érdekel, ahogy az is, ugyan a többiek ehhez mit szólnak, nem hallottam még pletykát a fő madárkámtól, pedig általában igen hamar csiripel, ha olyat hall, én meg bőszen úgy teszek, mintha nem érdekelne annyira.
- Gondolod, pont a nővéred értené meg? Bár, más megérteni, és más hagyni, hogy megtörténjen... De amennyit már hallottam róla, szerintem toronyba zár, ha megtudja, és minimum Heimdall fogja őrizni az ajtót, vagyis rosszabbul jársz, mintha egy sárkány lenne. - nevetem, bár keserűbb vagyis hát .. nem őszinte nevetés ez, rá is sandítok fél szemmel újra és újra közben, hogy szerintem... nem lesz az olyan egyszerű. És vele tuti nem tudná eljátszani, hogy 'nem tudja, míg haza nem jön'.. Na de hogy-hogy nincs a férjének beleszólása? Utalgatott erre-arra Rune, hogy tán nem olyan az a házasság, mint kéne, és, hogy nem csodálkozna, ha nem is tartana már sokáig, de konkrétat sose mondott, illetve de … azt mondta, ha beszél, Ane kinyírja, szóval beértem a morzsákkal is.
- Hogy érted, hogy nincs beleszólása? Azt hittem nálatok igen érdekes szabályok élnek... oké, ez nem Jötün, de .. - hagyom félbe, érezhetően válaszra várva. Na ki vele, ki vele!
- Valahol jogos.. manapság már nem lenne szükség háborúra, ha normálisan gondolkoznának az emberek. Nem bánnám, ha nem lenne szükség ránk. - némulok el kicsit végére, mert .. hát furán hangzik, tudom. Legyen ránk szükség, de ne úgy, mint a háború isteneire, hanem.. mint Módira és Magnira. Azokra, akik vagyunk.. nem pedig amik.
Mikor a nevem ejti, egy kíváncsi lejtésű hümmögéssel pillantok felé, mondja csak, hallgatom, végül pedig elmosolyodok; vajon tényleg ezt akarta mondani? - Ne aggódj, mindjárt ott vagyunk. Még a végén irigy kell legyek a csokira... - jegyzem meg csak úgy, mintha mellékes lenne, és nem lenne semmiféle illetlen megjegyzés szavaimban. Mintha csak arról beszélnék vezetés közben, hogy jé, ott egy biciklis, miközben mosolyom igenis szemtelen, és nagyon jól tudja, hogy mit is mondtam az imént... de rá se pillantok, mintha teljes egészében célzott lett volna a gondolat.
 

< outfit >

18

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

No lám. Ha nem bizonyosodtam volna meg erről már korábban a mai nap..abban a kicsiny szobában, akkor most meg is lepődtem volna Módi szemtelenségén. Próbáltam összehasonlítani azt a Módit aki egy évszázada volt és a mostanit, aki Cameronként járja az emberek által alkotott világot és nem..semmi különbség. Ugyanolyan magabiztos, ugyanolyan szemtelen, ugyanaz a háború isten, csak kicsit modernebb csomagolásban.
- Úgy véled? Na és milyen érvek szólnak mellette Mr Reidarsen, ha már a védelmére keltél? - Ha akartam volna se tudtam volna levakarni az ábrázatomról a csínytalan vigyort, vagy a játékos csillogást a szemeimből. Kíváncsi vagyok, mi mindent tud felhozni a maga védelmében..vagy éppen érdekében. Vajon milyen mondatok fogják elhagyni azokat a formás ajkakat, amik úgy csó...Ugh...Ebbe ne is menjünk bele!
- Miről beszélsz? Csak ráhibáztam. - Karjaimat összefontam a mellkasomnál, a tartásom tele volt daccal és erőfeszítéssel, hogy egyben tartsam magam..a képet, hogy én aztán nem adom be a derekam. Habár fogalmam sem volt, hogy kettőnk közt ki az, akinek jobban be szeretném ezt bizonyítani. Ő azonban újra és újra bizonyítja, hogy habár nem éppen egy úriember, de igenis helyén vannak a prioritásai és tudja, hogyan kell engedni a másik javára. Picit vicces a helyzet, mert háborúként neki aztán végképp a lényében van a versengés és az, hogy a saját akarata érvényesüljön, mégis enged annak, amit én szeretnék. De megéri ezt túlgondolni és nem csak úgy kidobni az ablakon minden észérvet, hogy csak úgy élvezhessem a vele töltött időt? Nem vagyok én pszichológus, hogy minden egyes cselekedetét vagy mondatát kianalizáljam...Talán magamnak is szívességet tennék vele, ha kicsit engednék.
A következő kérdése ennek ellenére, ismét visszahátrálásra késztetett a túlgondolás sötét szakadéka felé. Ane nem fog neki örülni, Dahlia sem fog repdesni örömében. A szüleim, hát róluk aztán végképp nem tudom eldönteni, hogyan reagálnának. Ahhoz már túl rég óta nem élek hozzájuk közel és...Blømdahl...nos igen. Kicsit meglep, hogy Módi nem tud a válásomról, de az az igazság, hogy nem is nagyon foglalkoztatott eddig ez a téma. Férjezettként, vagy sem...a háború istenét nem érdekelte ez a dolog eléggé egészen addig, amíg véletlenül vissza nem táncoltunk egymás életébe. Szóval, miért is kellene erről tudnia? Ahhoz kérdeznie kellene...
"Mi ez a keserű érzés, ami mindig hatalmába kerít, ahányszor realizálódik bennem, hogy én sosem lettem volna az első választása?" - Egyetlen egyszer találkoztunk és én az akkor még naiv fejemmel, teljesen odáig voltam érte meg vissza. Akkor még nem értettem, hogy működnek a dolgok "a nagyok" világában, csak mentem a buta kis megérzéseim alapján. Mostmár azonban, végre úgy érzem, felnőttem a feladathoz és el tudok Módival tölteni egy estét anélkül, hogy többet látnék bele a dolgokba. - Ők, még nem tudnak róla...Isane szerintem meg fogja érteni. A szüleim, lehet meg se tudják addig amíg vissza nem tértem. Blømdahl meg...ő biztosan nem akarná, hogy menjek, ha lenne bármi beleszólása a dologba. - Mhm..miért nem mondom ki kerekperec, hogy már nem a férjem az a manipulatív állat? Mit remélek mégis? Nem egy elfuserált filmben vagy könyvben vagyunk, hogy lássam a féltékenység apró szikráját a szemeiben. A kérdése teljesen jogos és biztosan megkérdezne bárkit, hogy mit szólna hozzá a párja, ha egy ilyen küldetésre adná a fejét. Mert ha valaki, akkor Módi már milliószor is a szemtanúja lehetett, annak mikor egy szív meghasadt egy-egy halálhír hallatán.
A mi szokásaink teljesen mások a Gleccseren. Nem tudom, mennyit tudhat Módi, sőt azt sem tudnám elképzelni, hogy Ane mi mindent mesélhetett Runenak és ebből a vihar mennyit adott át Módinak. Ha házas lennék, akkor nem parádézhatnék csak úgy az emberek világában és nem tölthetnék napokat távol a férjemtől nemhogy hosszú évtizedeket. Nálunk otthon, az teljeséggel elképzelhetetlen.
- Ha őszinte akarok lenni...én mindig is csak az utóbbit láttam meg a dolgokban. Valaki mindig többet akart markolni, mint amennyi jutott. - Nehezemre esett látni bármit is, ami pozitív fényben tüntethetné fel nekem azt, hogy emberek, óriások, istenek..mind mennek és mennek, egyre többet akarva. Nem hinném, hogy azok akik ezt mind elindítják, könnyes szemmel forognának ágyaikban, míg mások meghalnak valamiért, amit igazán fel sem fognak. Bár lehet, ez megint csak a neveltetésem láttatja velem. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Módi mindig is így gondolta, vagy csak a sok ezer év az, ami a mostani szemléletét formálta? Ötletem sem volt, hogyan kérdezhetnék rá, hogy ne tűnjön úgy, mintha épp fel akarnám őt mérni arra, hogy méltó-e a szeretetemre. Még én magam sem tudom, hogy ez most mind nem-e azért foglalkoztat ennyire, mert tudat alatt már most azon dolgozok, hogy szépítsem azt amit elkövethetett a múltban. Hogy a bűntudatomat fakítsam, amiért pont ő az, aki egy nézéssel rávesz mindarra amit lehetetlennek gondoltam. Na de, ha kiderülne, hogy ő valóban képes kegyetlenségre, vajon az elég lenne, hogy ne vonzódjak hozzá? Távol tudnám magam tartani az érintéseitől, ha kiderülne, hogy van az a pont ahol már cseppet sem érdekli, hogy mi az ami helyes és mi az ami nem? Én vagyok az, akinek joga van eldönteni, hogy mi a helyes?
- Módi...- Nem..nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy rákérdezzek. Nem akarom, hogy ez a találkozás egy olyan fordulatot vegyen, ahonnan már nincs visszaút. Még nem akarom elengedni. - Nagyon vágyok arra a csokira. Remélem, hogy már közel járunk. - Elkényelmesedtem az ülésen és hagytam, hogy leszálljon rólam minden teher, amit pillanatok alatt magamra pakolásztam, anélkül, hogy észrevettem volna.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

- Szerintem nem eléggé. - vágom rá szemtelenül, één a helyében tüzetesebben megnézném magamnak ezt az illetőt! De ez csak javaslat persze ... nem vagyok részrehajló.
Arra, hogy nem egy főnyeremény . . míg ő megnézi magát a tükörben, muszáj vagyok átpillantani rá, gyorsan végig is nézek rajta, és hát nem láthatja, de bizony mosolygok, illetve kénytelen vagyok alsó ajkam beharapva visszafordítani fejem előre. Az utat, Módi, az utat...!
- óóóha, valaki nagyon odafigyelt... - jegyzem meg szemtelenül nevetve, majd egye-fene, nem gonoszkodok sokáig, hozzáteszem: jó lesz így, ne aggódj. - feltalálom én magam, és amúgy is olyan helyre megyünk, ami mindkettőnknek megfelel majd. Mármint, remélem, neki is.
Nem vonzza a háború. Szomorúúúú, khm. De a szándék azért nemes.
- A nővéred tudja? Vagy a szüleid? Meg.. férjhez mentél, nem? - nézek rá, nem, nem szívózok vele, tényleg kíváncsi vagyok .. több okból is, mert hát nyiiilván nem faggatom Ane-t a húgáról, szóval .. faggatom Runet. Ettől függetlenül hiányos az infótáram, és valahogy máris elítéltem a tagot, amennyiben férjnél van, hogy hagyja, hogy a frontra akarjon menni gyógyítani... De megvárom, mint mondd, mielőtt nyilvánosan utálni kezdem. Persze, jöhet a kérdés, hogy ha férjnél van, miért is hagyta, hogy megcsókoljam, meg .. ilyesmik, de az ő népénél mást jelent férjnél lenni, tudom, így ha nincsenek is olyan viszonyban se dönthetne erről egyedül, függetlenül attól, hogy közben randizik-e mással vagy sem. Furák, mindig is annak tartottam őket. Van pár kiskapu, például ha elvált, vagy egyszerűen csak ennyire különbözik a felfogása az övéktől, és ha azt mondja, vége, akkor tényleg vége …. már pedig valamiért engedett nekem.
- Mostanában már inkább csak utóbbi. Én se szeretem.. bármilyen furán hangzik. Eleinte a háború a szükséges rosszat jelentette, a rombolást ahhoz, hogy építeni lehessen, de már jó ideje nem erről szól, csak a hatalmak méregetik a f.... azt. Én ehhez nem adok nekik semmiféle ösztönzést, vagy bármiféle segítséget. - még csak a puszta jelenlétemmel sem, hiszen tudom, hogy erősíteném mindkét félt, de egyiket sem akarom. Még csak nem is a katonákra haragszok, hanem akik őket irányítják.. régen a csatáknál legalább a király elöl ment, vezette a sereget, most meg.... egy csinos irodából megmondják, hogy a feláldozhatóak kit és hol támadjanak meg. Undorító.
 

< outfit >

17

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Mismásolhatjuk és szépíthetjük akárhogy, de Módi hiába forgatja itt azokat a szép szemeket, akkor is tudja nagyon jól, hogy igazam van. Még ha valójában egy pillanatig sem hittem, hogy nem fog eljönni és tulajdonképpen csak piszkálni akartam vele. - Nem? Oh, én egyet nagyon is... - A szemforgatására, szemforgatást kapott válaszul..amire valamilyen szinten büszke is voltam, mert hát..nem kellene előtte hasra esni, csak azért mert minden tökéletes benne. Na! Nem, nem az! Mavis, ne most kezdd el a hibáit szépen kikozmetikázni! Ez mind csak külsőség, ami felett át kell nézni. Ezt jól el is határoztam magamban.
- Mhm, most mondd, hogy nem vagyok egy főnyeremény. - Lehajtottam a napellenzőt és megnéztem magam a tükörbe, mert valamivel el kellett terelnem a figyelmem arról, hogy mennyire vonzó...pedig csak itt ül mellettem! Koncentrálj, Mavis! Fókusz!
Az ajkaimra nem kentem fel még egy réteg ajakbalzsamot, mert hamarosan ha fondűzni fogunk, úgyis le fogom nyalogatni magamról.
- Biztos vagy benne? Mehetünk inkább a kedvenc helyedre. Véletlenül se fosztanálak meg attól a szelet szaftos steaktől.- Nem is tudom, hogy jutott hirtelen eszembe, hogy a húsételeket szereti igazán..Régen volt az az esküvő, én pedig gyorsan elfordultam jobbra, hogy inkább az ablakontúli tájat kémleljem, minthogy lássa az elvörösödő arcom. Inkább gondolja azt, hogy ráhibáztam, mint azt, hogy mennyire élénkek még róla az emlékeim. Mert eléggé azok. Végül muszáj voltam visszafordítani rá a tekintetem, hogy mégiscsak beleegyezzek a rémrendes család által annyira kedvelt étterembe. Csak nem futunk velük össze! Neeeeem. Ane ma ügyeletes állatorvos és ilyenkor folyton készenlétben van. Isane nem az a személy akit zavarna, ha a háború istenével látna meg vacsizni, de nem állok készen a sok kérdésre, amit úgyse tudnék megválaszolni.
- Én magam se tudom igazán. Megláttam a toborzólapot a kórházban és valahogy tudtam, hogy ezt meg akarom próbálni. Pedig én aztán tényleg az vagyok, akit a legkevésbé sem vonz a háború, de segíteni akarok a sebesülteken.- Legalábbis a háború nem vonz, de a megtestesítője annál inkább. A sors legidétlenebb fintora, hogy az akit utálnom kéne, az akit utáltam is nagyon sokáig, pont nem az a vérengzős fenevad akinek lefestették a klánunk bölcsei. Nem segít a dolog, hogy a nornák ismét összefonták valamiért a szálainkat. Ha már nornák..lopva pillantok végig Módi kezén. Nincs rajta gyűrű, nem vette el azt a nornát akire olyan régóta áhítozik? Mi újság most velük? Bele sem gondoltam ebbe, mikor beleegyeztem a vacsiba vele. Tudom, hogy Módi szeret flörtölni, de nem hiszem, hogy meghívott vagy megcsókolt volna, ha együtt lennének. - Te..milyen gyakran vagy a fronton? Vagy inkább kiképzősködsz?

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Hiába telt el annyi idő, és hiába történt annyi minden ezidő alatt - mármint, Runeék esküvőjére gondolok, nem a tanórára . . -, ahogy megpillantom, újra és újra kénytelen vagyok végiglegeltetni rajta tekintetem, annyira vonzó a látványa. Egyszerűen érzem, hogy minden porcikám felpezsdül tőle, életre kel és izgatott, pusztán attól, hogy ismét a közelemben lehet, és amennyire jó ez az érzés, annyira ijesztő is. Elvégre... mikor legelőször találkoztam vele, akkor is hasonlóan magával sodort egy pillanat alatt, kapkodhattam a fejem, hogy mi is történik, mintha nem is én irányítottam volna, aztán hová jutottunk .. sehová. Persze-persze, részben miattam, vagy talán egészében, de akkor is.
Na de...! Ezekre igyekszek nem gondolni, főleg, mikor már ismét elém kerül, és kezdődhet újra az az érzelemhullám, amit kivált belőlem pusztán azzal, hogy létezik, amit persze igyekszek nem túlságosan kimutatni.
- Nem ismerek ilyet, ki lehet az? - morfondírozok látványosan, aztán elmosolyodom, lágyan szemforgatva, mintha azt mondanám, jólvanna'.... Inkább nyitom máris az autó ajtaját, hogy mihamarabb elinduljunk a cél felé, amit .. nem is tudok, merre van. Merre is van?  
Kérdezek hát, ám látom rajta, hogy némileg rácsodálkozik a kérdésre, vagy hát valamire, hogy még csinos ajkai is tátva maradnak, így hátradőlök az ülésnek, aprócska mosollyal arcomon.
- Hű, micsoda szabadság kérem. - nevetem, választhatok, ám legyen, indulok is hát, nincs messze a hely amit kigondoltam hirtelen, noha kifejezett kedvencem nem mondanám, hogy akad.
- Na ezt látod nem tudom, deee… Akkor megyünk máshova. Rune egyszer agyondicsért egy helyet, vagyis hát a nővéred akart odamenni, megnézhetjük éppen. - pillantok rá, de csak futólag, hogy mit szól, hiszen az utat kellene figyelnem, nem pedig elkalandozni őrajta, bármennyire is jól esne a szemeimnek. Ha pedig tetszik neki az ötlet, akkor kénytelen leszek valahol találni egy megfordulásra alkalmas helyet, mert már elhagytam, ahol le kellett volna fordulni ahhoz a bizonyos étkezdéhez.  Pár percig csöndben ücsörgök, félszemmel néha rápillantva, lopva csupán, mielőtt megtörném a csendet.
- szóóóóóval… Hogyhogy jelentkeztél? - kérdezek rá erre, még véletlenül se a múltra, vagy, hogy közös múltunk is volt, azt még … nem boncolgatnám.
 

< outfit >

16

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

És minden kezdődik elölről. Ki is mondta, hogy az az őrültség mikor folyamatosan elköveted ugyanazokat a hibákat, de mégis azt várod, hogy más legyen a végkimenetel? Einstein, azt hiszem. Az a pasas aztán nagyon sokszor mehetett el randizni ugyanazzal a nővel, akivel végül sosem jött be a dolog. Ne nem mintha Módival arról szólna a történetünk, hogy sokszor megpróbáltuk, de sikertelenül. Hiszen egyetlen egyszer találkoztunk és az is túlságosan is jól sikerült. Még mindig érzem a pillangókat a hasamban, ahányszor eszembe jut a táncunk, ahogy a karjaiban tartott és ahogyan félelmet nem ismerve állt szemben apával.
Nálunk abból ered a gond, hogy onnantól kezdve került, akár a babonás tinik a megrepedezett járólapokat az iskola folyosóin.
Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha nem lenne ennyire az esetem a magabiztosságával, a szemtelenségével és a humorával. Az sms küldözgetéseket egy szemforgatós emojival zártam le, alig várva, hogy a munka elterelje róla a figyelmem. A munka jót tett, az álf főorvosunk már kevésbé, mert állandóan fel-felhozogatta, hogy miket kellene felvennem, milyen jelekre figyeljek és ha nincs gyűrű az ujján, szerezzem meg.
Esküszöm, én azt hittem, hogy az álfok szeretnek inkább a maguk dolgaival törődni, mégis az ő mondatai visszhangoznak a fejemben, miközben a ruhát próbálgatom.
"Drágám, ha nem bírja kivárni, hogy négyfal között legyetek, akkor majd ne feledd el meghálálni, hogy rádbeszéltem a vörös csipkét."
Lehet, szándékosan választottam a fehér ruhát, hogy még véletlenül se kihívó vörös szettet vegyek alá. Ez ha nem is maximálisan, de egy picit talán vissza fog abban tartani, hogy az ölében találjam magam a kocsijának hátsóülésén.
Na de miért foglalkozok ilyen gondolatokkal, amikor ez még csak nem is randi? Egy egyszerű étkezés, két olyan személy között, akik egy évszázada nem is látták egymást. Szószerint.
Nemrandi nemrandinemramdi nem randi. Igyekeztem áhítattal mantrázni magamban, hátha a szívverésem lelassul, hátha nem égetem le magam előtte.
- Nem is tudom, valakinek...van egy bizonyos előélete a meg nem jelenésekkel kapcsolatban.- Felvontam a szemöldököm, míg az ajkaim félholdas mosolyra húzódtak. A kis csipkelődésem segíthet abban, hogy visszatérjek a valóságba. Segíthet abban, hogy ne randevúként tekintsek erre a találkozóra Módival..aki olyan jól néz ki ebben az öltözékben. Aki figyelmesen kinyitja nekem a kocsijának az ajtaját... Akinek az illata, már bent ülve, beférkőzik a gondolataimba és így ösztönösen végigszalad a nyelvem az ajkaim közt.
"Mit is kéne enni?" - Jajj ne! Zavaromban gyorsan elkaptam a tekintetem róla. Most komolyan jóformán lestíröltem?
Ezen a krízisen nem segített a kérdése, aminek hatására, résnyire tátva maradt a szám. Mi?
Miután megköszörültem a torkom, óvatosan válaszoltam,  hiszen nem bíztam a hangomban. -Menjünk el a kedvenc helyedre.- Elfoglaltam magam a biztonsági öv bekötésével és a ruhám igazgatásával. Persze, lopva a karjaira pillantottam, a testtartására miközben vezet. Már szinte gondolatban forgatom magamon a szemeimet, amiért meglepetésként ér, hogy a háború istenében még ezt is hihetetlenül vonzónak találom. Akaratlanul is bevillan a kép, hogy félreálltunk, kissé hátrébb tolja az ülését, én pedig már az ölében ülve kóstolgatom ajkait, míg azok a kezek a bőröm összes fedetlen miniméterét felfedezik a combomon és hátamon. Ahjj. Ez is annak az álfnak a hibája. Minek kellett ilyen gondolatokat elültetnie a fejemben?
Mély levegő Mavis és nézd milyen szép a város! - Tudod...kedvet kaptam a fondűhöz. Remélem, van ott ahová megyünk.- Még véletlenül sincsenek hátsó szándékaim. Dehogy!

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Ki se bírnám, hogy ne keressem ki a számát, és ne írjak neki azon nyomban egy üzenetet. Amiben lényegében randira hívom, de ... az most mindegy!
Még szép, hogy a tiéd! Nem fog senki menekülni. ;) - válaszolom, majd alig várom, hogy lemenjen a maradék idő a műszakból, és már mehessek is haza lefürödni, átöltözni .. várni. A fenéért várom én ezt ennyire! Otthon már azért igyekszek terelni a figyelmem, amint kitaláltam, mit vegyek fel, olvasgatok a tableten, eszek egy tányér vaníliás müzlit mellékcselekvésként, na meg lesegetem a telefonom, mikor kapok már valami használható üzenetet, így mikor ez megtörténik, már pattanok is fel a székről, felkapom a telefont, a kulcsokat, a másik székről a bőrdzsekimet, a tányér huppan a mosogatóba, én pedig már szedem is a lábam, zárom az ajtót, majd helyet foglalok szépségem vezetőülésében.
A dzsekit bevágom hátra, és már indulok is, aránylag hamar odaérek a megadott címre, leállítom az autót, majd pár lassú lépéssel megindulok az épület felé, miközben írok Mavisnek, hogy a hintó előállt,, de ekkor már nyílik is az ajtó, így felpillantva rá, el is teszem a telefonom a zsebembe. Végigpillantok rajta, mert ... muszáj, vonzza a szemem minden porcikája, mosolyomon pedig bizonyára látszik, hogy tetszik, amit látok.
- Miért ne jöttem volna? - teszem fel a kérdést, végig szemeibe nézve, mikor már közelebb ér, egy-két másodperc múlva pedig lépek párat hátrébb, hiszen messzire még nem értem az autótól, így nyitom annak ajtaját, hogy beülhessen ez a gyönyörű istennő. Megkerülöm a Raptort, hogy szintén helyet foglaljak benne, majd indítom azt, és Mavis felé fordulok, mielőtt bármerre is mennénk.
- Van kedvenc helyed, vagy rám bízod magad? - a bűvös kérdés, nyugalom, valami kajáldára gondolok! Bár.... máshogy is rám bízhatná magát, khm. Na, vissza a valóságba, szóval merre is induljunk el?
 

< outfit >

15

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

- Tudom.- Válaszom hozzá egyszerű, mégis annál többet árul el. Tudom, hogy ottlesz, tudom, hogy szeretne velem több időt tölteni és bízok benne, hogy ezúttal nem kell megint annyit várnom rá.
Úgy szokás mondani, hogy a gyógyuláshoz vezető út azzal kezdődik, ha beismered, hogy baj van. Aztán a probléma mibenlétét, forrását és tüneteit is lehet kezelni, de ennek az alappillére a felismerés. Én azt hittem, hogy tökéletesen kigyógyultam Módiból. Olyan régen történt már az az eset köztünk és bakker, azóta házas is lettem és el is váltam..Már amennyire nálunk lehetséges a válás persze. Azt hittem túl vagyok rajta, mégis olyan erősen élt bennem továbbra is, hogy minden serénykedésem ellene úgy borult össze, akár egy kártyavár, amint megjelent újra az életemben. Hát ennyit ért az összes magamnak tett ígéret?
Úgy értem, mennyit kellett várnia, hogy újra a karjai közt tudhasson és úgy csókoljam, mintha mi sem történt volna? Húsz perc? Mi ez ahhoz a több mint egy évszázadnyi naphoz képest, amit nekem kellett várnom rá? Mi az az egy évszázad ahhoz képest, amennyit ő várt a nornára?
- Helyes...mert ha öt perccel később jössz, akkor inkább ne is várj. - Természetesen nem vagyok ennyire szigorú és a játékos vigyoromból ezt nyilván ki is olvashatta, de szerintem megérti, hogy nem szeretném az életem azzal tölteni, hogy várok és várok. Utálok várni.
Ezek után elköszöntünk és már igyekeztem is vissza a kórházba, ahol már vártak rám. Útközben kaptam egy üzenetet, egy számomra ismeretlen számról, viszont a szöveg tartalma és hangvétele alapján, nem lehetett más, mint Módi. Mivel vezettem, így nem is válaszoltam neki, csak amikor leparkoltam a kórház előtt.
Ez egy kissé úgy hangzik, mintha az én hibám lenne, hogy nem bírtál magaddal. Legyen valami egyszerűbb, mert onnan kevésbé kínos elmenekülni...Hupsz. Úgy értem, távozni. *angyal emoji helye*
Mindezek után a mosolyt le sem lehetett mosni az arcomról. Ezt sajnos nem én vettem észre, hanem a kollégák jegyezték meg, hogy ma a szokásosnál is többet mosolygok. Egy idősebb kolléga, akiről tudom, hogy egy álf, még meg is jegyezte, hogy pirosat vegyek fel.  Fogalmam sem volt, miről beszél, amíg nem pontosította, hogy a randira piros alsóneműt vegyek fel. Hát, ha az alsóneműm nem is lesz vörös, de az arcom a piros összes árnyalatát felvette.
Szóval így telt el a nap és mivel a főorvos nem volt más mint maga az álf doktornő, kénytelen voltam hazamenni hamarabb. Hazaküldött, hogy készüljek el arra a "nem randi" randira. De mit nem értett azon, hogy ez tényleg nem az?
Nem volt egyedül, mert még magamnak se tudtam bemagyarázni, hogy nem az. Próbáltam nyugtatni magam, de a szívem akkor is hevesebben vert, akkor is izgalom volt úrrá a lelkemen és nézegettem, hogy melyik ruha állhat nekem a legjobban. Gyorsan megírtam neki a címet, ami 5 percre van a kórháztól, autóval.
Felvettem egy fehér ingruhát, hozzá egy fekete csizmát, táskát és napszemüveget. A hajam begöndörítettem és mire megérkezett Módi, már épp a liftből léptem ki. Mielőtt a bejárati ajtó kiléncsét megfogtam volna azonban, vettem egy mély levegőt. Ez nem randi. NEM.RANDI.
A kocsijához sétáltam, ahol köszöntöttem is.
- Köszönöm, eljöttél. A főorvos hamarabb elengedett.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Szerintem elég egyértelműen fogalmazok azzal kapcsolatban, hogy nem éppen az óra leeső anyagát szeretném megbeszélni Mavisszel... hiszen akkor esélyesen nem venném fel sem a kórháznál, sem otthon, helyette megbeszélnék vele egy időpontot, helyet, és úgy találkoznánk, ahogy mással is tenném/fogom tenni, de ... hát ő nem más. Nagyon nem.
Szóval igen, gálánsan elmegyek érte ha kell, noha kérdésére csak egy 'miért ne' válaszom, finom mosolyommal karöltve, hogy aztán én legyek az, aki közelebb hajol hozzá, duruzsolni egy kicsit a fülébe, közben pedig mosolyom lesz egyre szélesebb, mikor felsőmmel kacérkodik nyakamnál.
- Meglátjuk. - várom rá határozottan, mint aki előre tudja, bizony megnyerte ezt a játékot, ehhez mérten büszke tartással is egyenesedek vissza elé, mondandóm végeztével. A terve összejött, ha lopva is, de kénytelen vagyok formás alakján tartani tekintetem, míg előttem ballag, szerintem ... bolond lenne bárki nem legeltetni a szemeit egy ilyen látványon...
- Nekem szuper, ott leszek. - eszem ágában se lenne kihagyni...! Közben kiérünk az épületből, és noha én az ajtótól csak két-három méterig ballagok el, tekintetemmel végigkövetem Mavist, ahogy elsétál az autóig, szavai hallatán pedig finoman, egy pillanatkára beharapom alsó ajkam.
- Nem szokásom, Ms Norgaard. - azzal már lépek is hátrébb párat, hiszen ő elhajt, nekem pedig még van egy-két dolgom bent, ki kell írnom az új időpontokat például, na meg ... át kell nyálazzam a papírjaimat, hogy kibogarásszam belőle a Mavisnél leadott telefonszámot, amit az elérhetőséghez adott meg. Írok is neki egy sms-t, hogy Igazából teszek a pótlásra, az első tanóra meghiúsításáért a minimum, hogy eljössz velem vacsorázni, és lásd kivel van dolgod, választhatsz, hogy étterem, vagy valami egyszerűbb. Még így is a kórházhoz menjek? Hiszen gyanítom oda azért átöltözne, vagy .. hát vagy el se jön velem, bár igazán a szívemre venném, ha az utóbbi játszana.
Ezek után adom le a papírjaim, egy ideig még úgy csinálok, mint aki dolgozik, ha már elviekben én épp oktatok most, aztán megyek is haza egy jó zuhanyra, alig várva, hogy mehessek érte.
 

< outfit >

14

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Egy dolog viccelődni meg kötekedni Módival és egy másik élvezni is a dolgot. Annyiszor elképzeltem már, hogy találkozok vele, hidegebb leszek mint a legfagyosabb nap a Déli Sarkon és ha esetleg flörtölnék is, az semmi másért nem lenne, csak azért, hogy én húzzam csőbe ŐT. Az elején még úgy éreztem, hogy akár még sikerülhet is. Jövök, látok, játszok, győzök és ha nem is emelt fővel, de egy diadalomittas mosollyal távozok a tetthelyről. Nos eddig nem igazán ez körvonalazódik, hiszen..legbelül mintha alig várnám, hogy olyat mondjon, amivel kifog rajtam..amivel el tudna némítani.
Olybá tűnik, hogy erre a legsikeresebb módszere az volt, ha lefoglalja az ajkaimat, a sajátjaival. Jó volt, túlságosan is jó. Szinte bűnnek érzem abbahagyni.
"Pedig muszáj" próbáltam sulykolni az agyamnak, a testemnek, mert már ez is biztos az emlékezetembe véste magát. Ugyanúgy mint a többi csók, azon az estén. Sokkal könnyebb a szarkazmus álarcát viselni, például amikor megszólom a "lotyós" elszólás miatt. Lettem én már rosszabbnak is nevezve, de attól még igaza van. Nem lenne jó ötlet már most egyértelművé tenni, hogy ismerjük egymást. Hiszen nemrég paterolta ki Dr Haegent, amiért paraszt volt velem.

Nem csak a doki hadászati karrierjének lett hamar vége, de az első óránk is tiszavirág életű lett. Elsőként fel sem igazán fogtam, hogy miért kell máris haza zavarnia bennünket egy sms miatt. Viszont, csak nem volt az olyan fontos, he még ezek után is találkozna velem.
Bűnös vagyok, ha egy évszázadnyi kerülés után, úgy érzem, hogy ez igenis jár nekem? Hogy, igenis teperjen azért, hogy láthasson!
- Oh, hát eljössz értem? De gáláns.- Félig-meddig őszintén görbültek mosolyra az ajkaim, ugyanakkor a tekintetem ennél játékosabb fényben játszott. Vajon mit fognak a kórházban szólni, ha ő jön el értem? Úgyis szeretnek az emberek a szájukra venni.
A kérdésére, hogy így állunk-e, csak némán bólintottam, majd oldalra döntöttem a fejem, hogy rendesen a fülemhez tudjon hajolni. Ha tudná, mit művel velem, ahogy lehelete csiklandozza a nyakam, emlékeztetve a nyelvének útjára... Esküszöm, hogy csak id ennek a hatására indult el a kezem, hogy beakasszam az ujjam a felője anyagába, a nyakánál. Finoman simítva ezzel a bőrén is.
- Akkor kénytelen lennék bizonyítani, hogy én még annál is jobban bírom.
Mikor ellépett tőlem és az ajtó felé tessékelt, még meg is forgattam a szemeimet. Persze, szabaduljon csak meg tőlem. Ha már előtte mentem, akkor már megbizonyosodtam róla, hogy a csípőmet olyan lágyan ringassam, hogy véletlenül se tudja a szemeit levenni az idomaimról.
- Még marad három óra, amíg az ügyeletessel bent leszek a traumán, az Akershusban. Ha úgy megfelel neked...
Azt még nem igazán..MÉG????? Azt nem igazán akarom megmutatni neki, hogy melyik épületben élek, de szerencsére nem messze a kórháztól, így akár át is tudok sétálni és nem kell majd azon gondolkoznom, hol hagyjam a kocsit, ha ő jön el értem.
Ha már kocsi, közben ki is értünk az épületből és már látom is a rose gold Mercimet. Olyan kis..szép. Büszkén sétáltam el odáig, s miután kinyitottam az ajtót, utoljára Módi felé fordultam.
- Aztán, el ne késsen..Mr Reidarsen.
"Most ne csapd oda a fejed..most ne.." Mennyire kínos lett volna egy ilyen elköszönés után, ha beverem a fejem, miközben épp készülök beszállni. Az ablakon még dobtam neki egy pillantást és el is hajtottam. Izgatottan. Mi a francért vagyok izgatott? Fene essen belé.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

- Legközelebb talán megtudjuk. - duruzsolom csendesen, szemtelen mosollyal, mielőtt még igyekeznék kikászálódni ebből az állapotból, de csak, mert vissza kellene menni az osztályhoz... sajnos. Ehm... na mindegy.
- Nem úgy értettem... - csóválom is fejem enyhén, bár szerintem tudja ő, hogy nem erre próbáltam célozni, egyszerűen csak nem tűrném mások előítéleteit vele szemben, miközben nem tudnak semmit.

Az órát igen hamar kénytelen vagyok befejezni, képtelen vagyok nem arra gondolni, ami a szertárban történt... De mindenkivel megbeszélem, mikor tudjuk behozni magunkat, ekképpen Mavist is kérdezem.
- Jó, akkoor.. Ha ma végeztél a kórháznál, szólj, és megyek érted, vagy .. felveszlek otthon, ahogy neked jobb. - hebegem össze-vissza, más már úgysincs bent, nem kell nekik mindent tudni, .. Tekintetemet le sem veszem róla, ahogy magához fogja a cuccait, és közelebb jön hozzám.
- Ó igen? Már így állunk? - kérdezem enyhe nevetéssel, hangomban érezni, hogy vettem ám a felhívást keringőre! Szóval ezúttal én hajolok hozzá közelebb, hogy fülébe duruzsoljak. - Na és ha túl jól bírom? Veled mi lesz? - kérdezem, majd visszaegyenesedek, szemtelen mosolyommal fürkészem még őt pár másodpercig, majd ellépek egy aprót tőle, és balommal az ajtó felé mutatok, mintha magam elé engedném őt. Akkor induljunk, hagy legyen minél előbb este...
 

< outfit >

13