Iris & Dimitriy

Nem lep meg a finom célzása arra vonatkozóan, mennyire nem bánná, ha egyszer "elfelejtenék gondolkozni", hiszen én is éreztem tegnap, miféle vágy lobbant fel benne és bennem is. A jéghideg ruszki, hirtelen forró szeretővé változott és tisztában voltam vele még abban a pillanatban is, hogy milyen fájdalmasan meg tudna égetni, mégis akartam Őt. Még szerencse  hogy Kirill újra gondolkodásra késztetett a kopogásával és így véget vetettem annak a szörnyű csóknak, mert biztos vagyok benne, hogy tényleg olyan szörnyű lenne, ha egyszer úgy döntenék, hogy többé nem gondolkozok...
Mindebből a gondolat lavinából Ő, csak egy pimasz mosolyt láthat, ami válaszul ajkaimra kívánkozik, de mással nem kommentálom a megjegyzését, hiszen hiába is tiltakoznék, áruló testem épp elegetet beszélt hozzá azon a nyomorult asztalon ahhoz, hogy tudja, mint férfi, cseppet sem hagy hidegen, ami őszintén meglap engem is. Nem, mintha nem lenne iszonyúan jóképű és sármos, de azért bíztam annyira a morális iránytűmben, hogy amiatt nem tudnék vonzódni egy bűnözőhöz. Úgy tűnik, mi nők, tényleg bukunk a rossz fiúkra, az olyanokra, mint Ő, aki minden lehetőséget kihasznál a perverz megjegyzéseire, na nem, mintha nem én szerváltam volna most. -Az előbb még limonádéról volt szó...- jegyzem meg pimasz mosollyal, de inkább nem is gondolom tovább a dolgot, csak előszedem a poharakat és miután a ránk telepedő idilli hangulatban megterítünk és tálalunk -na jó, a munka oroszlán részét Ő végzi-, helyet foglalunk az asztalnál, mintha ez egy teljesen megszokott, hétköznapi rituálé lenne. Leülünk együtt reggelizni a férjemmel, akit igazából még, csak most kezdek megismerni, de legalább most már azt is tudom róla, hogy egész jó rántottát tud csinálni.
Kényszert is érzek arra, hogy megtudakoljam, vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy egy Smolensky rántottát készített neki és együtt falatozta meg vele, de az ahogy az ajkába harapva próbálja elrejteni a mosolyát azt sugallja, hogy talán nem nagyon fordult még elő ilyen, ettől pedig...tényleg kivételesnek érzem magam.
Neki is látok a rántottának, elégedetten falatozok, miközben a "munkája" felől kérdezem, mert nem nagyon emlékszem, hogy valaha is láttam volna eddig így unatkozni itt a házban, vagy úgy általában, hogy láttam volna itthon lenni, ha csak épp nem a dolgozó szobájában "melózott". De most az enyémben akar ücsörögni, amíg én dolgozok és ez megint olyasmi, amit nem tudok hova tenni, Ő pedig elpimaszkodja a választ, bár elég viccesen teszi, így el is nevetem magam falatozás közben. -Hát jó. Maximum, majd vigyázol a kutyára, hogy ne tegyen tönkre semmit.- mosolyodok el, tekintetemmel meg is keresem a kis vakarcsot, de békésen szundikál ugyanott, ahova körülbelül fél órája leheveredett reggeli után. Még mindig nem tudom elhinni, hogy hozott nekem egy kutyát és, ahogy ez újra tudatosul bennem, kellemes melegség jár át és a mosoly, ami ettől kikívánkozik az arcomra, akkor is ott látszódik, amikor Dimitriy arcát figyelem csendben pár pillanatig.
Visszakozni kezd, amivel ki is zökkent a különös pillanatból, de nem tudom eldönteni, hogy azért teszi, mert meggondolta magát, vagy azért, mert tényleg nem akarna zavarni. -Nem zavarnál, csak nem tudom, hogy mihez kezdenél addig magaddal.- mosolyodok el tanácstalan arccal, de nem akarom máris kizökkenteni ebből a hangulatból, így aztán igyekszem is vele érzékeltetni, hogy nem lerázni akarom vagy ilyesmi, mert...a fenébe is. Jól érzem magam Vele, pedig sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. -De talán, ha már olyan pocsék éjszakád volt, maximum pihensz majd egyet az új kanapémon.- veszem magamhoz a gyümölcslevet és a pohár mögül vigyorgok rá, mintha így próbálnám elrejteni minden lehetséges nyomát annak, amire az imént rádöbbentem. Vajon, csak a fáradtságtól lett ilyen vagy ez a Dimitriy, most már végleg itt marad?

Iris & Dimitriy

Mondhatnám, hogy a pimasz megjegyzése nem jogos, csak épp az iszonyú nagy hazugság lenne, mert tény, tegnap ennél jóval intimebb helyzetben is voltunk, mint hogy az ujjai közül vegyek a számba egy darab paprikát, de talán épp a tegnap történtek miatt tudatosult bennem, hogy be kell húznom a féket. Legalább nekem, még ha szerinte ettől bele is halhatok az unalomba. -Hát, kettőnk közül nem árt, ha legalább az egyikünk gondolkodik.-vágok vissza csípősen, de képtelen vagyok letörölni ajkaimról a vigyort, úgy meg már pláne nem, hogy az övén is megjelenik egy hasonló, mintha valami érthetetlen módon élveznénk ezeket a szópárbajokat. Bár én élvezem is, főleg, amíg nem jutunk el arra a szintre, hogy Dimitriy elvtárs bekeményít és, már nem pimaszkodik, hanem verbálisan a földbe döngöl, bár a jelenlegi viselkedését nézve, talán most nem kerül erre sor.
Mégsem tudom megállni, hogy ne vonjam kérdőre, hogy ne akarjam kideríteni, mi áll a mai kifejezetten kedves hangulata hátterében és ettől egy pillanatra meg is merevedik, gondterhelten sóhajt, de a magyarázata a citromról meg a limonádéról egész korrektnek tűnik. Soha nem feltételeztem róla, hogy ne lenne intelligens -épp ellenkezőleg-, így aztán nem lep meg, ha Ő is felismerte, mennyivel normálisabban is el tudnánk egymás mellett éldegélni, ha nem lenne olyan undok, csak épp nem vártam volna, hogy így is fog tenni. Az ember azt hinné, hogy minden áron óvni akarná a maffia imázst, de talán tévedtem.-Nem tartom magam annak.- vonok vállat tanácstalanul,  bár nem lepne meg, ha Ő annak gondolna, hiszen eddig nem épp a legédesebb oldalamat ismerhette meg, de talán ez a mai reggel most, majd megtöri a jeget és, ha nem is leszünk hatalmas nagy cimborák, legalább tudunk majd egy-két jó szót is szólni egymáshoz. -Attól függ, ki harap belém.- jegyzem meg még egy pimasz mosollyal, de aztán egyszerűen, csak odébb sétálok, mintha ezzel válaszolnám meg a kérdését, hogy szeretném-e ezt a hangulatot megőrizni, vagy inkább visszatérnék a korábbihoz, ami leginkább ahhoz hasonlított, mintha beültem volna egy jégverembe. Bolond lennék, ha nem fogadnám most el ezt a békejobbot, vagy inkább, ha elfogadnám tőle a fakanalat, sőt, inkább teszek is érte, hogy a hangulat visszataláljon a korábbi mederbe és most én lököm odébb picit a csípőmmel vigyorogva, hogy lekínlódjak magunknak egy-egy poharat.
A választását hallva bólintok egyet, a hűtőhöz is indulok, hogy elővarázsoljam azt a gyümölcslét, de a limonádés megjegyzése hallatán mosolyogva villantok felé egy lapos pillantást némi fejcsóválással karöltve. -Kíváncsi vagyok, meddig fogom még ezt hallgatni.- jegyzem meg kelletlenül, mintha egyébként nem tetszene a csipkelődése, de az árulkodó mosoly továbbra is ott díszeleg az arcomon még aközben is, hogy mindkét poharat megtöltöm, míg ő tányérokra pakolja a rántottát. Az egész helyzet annyira hétköznapi, annyira normális, hogy megfordul a fejemben, hogy talán nem ártana megcsípnem magam, de ellenállok a késztetésnek és inkább az asztalhoz veszem az irányt a gyümölcslevekkel. -Nekem tökéletesen megfelel.- sandítok rá mosolyogva, ahogy visszatér az evőeszközökkel, helyet foglalok én is az egyik széken, majd kezembe véve a villát alaposan szemügyre veszem a rántottát, majd Őt is.-Egészen kivételesnek érzem most magam. Vajon, hányan mondhatják el magukról, hogy ettek már a rántottádból?- kérdezem vigyorogva, bár ahogy utólag belegondolok, ez a mondat pont olyanra sikeredett, amire meglepne, ha nem kontrázna rá valami perverz megjegyzéssel, de azért remélem így is érzi, milyen hálás vagyok ezért az egészért. Ha más nem, a pillantásom elárulhatja, mennyire feldobta a reggelemet a kutyával, a dolgozó szobával és ezzel az új és egészen kedves oldalával, akit könnyen meg tudnék szokni.-Szóval, ma nem kell...dolgoznod?- kérdezem végül kíváncsian, kissé tétován, miközben bekapom az első falatot,  a kellemes ízeket pedig egy hümmögéssel fogadom.-Na jó. Máskor is csinálhatsz reggelit.- mosolyodok el, mert akár először csinált ilyesmit, akár nem, nagyon jól sikerült neki.

Iris & Dimitriy

Kérdése hallatán mosolyogva szemet forgatok, de valamiért újra csak megnyugtat a pimasz megjegyzése afelől, hogy Ő még mindig ugyanaz a Dimitriy, akire emlékszem, bármi miatt is döntött most úgy, hogy korán reggel összezavar a viselkedésével.-Az attól függ, hogy mit szeretnél tanulni.- jegyzem meg elgondolkodva, ártatlan ábrázattal, mintha amúgy nem is érzékeltem volna a szavai mögött megbújó perverzséget, de a következő mondata hallatán, már az én ajkaimon is megjelenik a pimasz mosoly. -Elég kiábrándító lett volna, ha azon az adott területen a segítségemre szorulsz.- hangsúlyozom az általa használt szavakat félre biccentett fejjel, továbbra is mosolyogva, ami csak akkor kezd kicsit halványulni és veszíteni pimasz éléből, mikor a rántotta kapcsán -ha másban nem is-tényleg mentorálni kezdem. Kicsit el is bizonytalanodok, de ettől függetlenül megérintem végül a kezét, bár a rutinos mozdulatok, amivel megfűszerezi a tojást, majd elő húz egy serpenyőt, egyáltalán nem azt sugallják, hogy nem tudja mit csinál. Legalábbis, ha tényleg olyan idegen lenne neki az egész, akkor még most is a serpenyőt keresné, nem?
Kíváncsian figyelem minden mozdulatát és azt a bújkáló mosolyt ajkain, amit most még nem igazán tudok hova tenni, nem is értem, hogy mi történik ma reggel, hogy minek köszönhető ez a változás, de bármi is vette rá erre, tetszik. Kétségtelen, hogy sokkal kellemesebb lenne az együtt töltött idő, ha nem azzal telne, hogy folyamatosan azt éreztessük egymással, mennyire rühelljük a helyzetet, mert ez nyilvánvaló. Mégis, ki repesne az örömtől, ha bele kényszerítik egy házasságba? A számhoz tartott paprikát viszont, akármilyen is a hangulat, inkább az ujjaimmal vettem el tőle, finoman a tudtára adva, hogy ez már egy picit túl..intim, ilyesmit a turbékoló párok szoktak csinálni vagy nem is tudom, kissé túlzás lenne, de már amikor elismétli félig meddig a szavaimat tudom, hogy valami pimasz megjegyzés fogja követni. Mondjuk konkrétan azokra a szavakra nem számítok, mint amiket használ, újra zavarba is hoz picit, de csak mosolyogva szemet forgatok. -Hát igen. A nyelvem nem mindig működik együtt az agyammal.- felelem csípősen, de már a csók gondolatától is furcsa melegség jár át, ahogy eszembe jut az a heves pillanat, az a mohó vágy, amivel egymáshoz tapadtunk. Franc se gondolta, hogy Dimitriy ilyen is tud lenni, de hát tele van meglepetésekkel, ahogy ez a reggel is mutatja, és nem is bírom megállni, hogy végül ne faggassam ki, miről is szól ez az egész. Pedig, nem szeretném tönkre tenni a pillanatot, bízom is benne, hogy nem fog megsértődni és kisétálni az ajtón, még akkor sem, ha talán az lenne a helyes.
Meglepő módon azonban, nem az történt, mint amire számítok, nem sértődik meg és nem is kezd duzzog i, még ha kicsit ki is zökkenti a jókedvéből a kérdésem és ez, már megint olyasmi, ami...fura.-És itt mi vagyunk a citrom.- jegyzem meg, ahogy elhangzik tőle az általam is jól ismert szöveg és akaratlanul is elmosolyodok, már pusztán amiatt is, hogy ezt egyáltalán hallhatom Tőle.
Figyelem, ahogy közben tevékenykedik, de a tekintetem nagyrészt az arcát vizslatja, a vonásokat, amik most egyáltalán nem olyan ridegek és kemények, mint amilyenek lenni szoktak, miközben furcsa, kellemes érzés jár át. Ezt a Dimitriyt, tényleg meg tudnám szokni és ezt, csak még jobban megerősíti bennem az, ahogy tovább beszél.
Lepillantok a felém nyújtott fakanálra, majd újra ránézek és miután pár pillanatig némán fürkészem tekintetét, pimaszul elmosolyodok, és látványosan kikerülve a fakanalat odébb lépek, hogy neki álljak előszedni a tányérokat és az evőeszközöket. -Gondolom jöhet majd mellé egy pohár gyümölcslé.- kérdezem mosolyogva, teljesen úgy téve, mintha nem is kérdeztem volna semmit vagy épp, mintha Ő nem állított volna választás elé. Hülye lennék a kellemetlen hangulatot választani ahelyett, ami most van, így inkább a szekrény felé indulok, hogy megszerezzem a poharakat de, mivel Dimitriy picit útban van, most én taszigálom picit odébb a csípőmmel, bár még így sem biztos, hogy elérem a poharakat. -Pardon.- mosolygok rá pimaszul, szándékosan korábbi szavait használva, majd addig nyújtózok, míg a két poharat meg nem szerzem és le is teszem őket a pultra. -Vagy valami mást innál inkább? Limonádét mondjuk?- sandítok rá végül ismét megállva mellette, de még mindig hihetetlen az összkép, ahogy orromat eltölti a készülő finomság illata, Dimitriy pedig fakanállal a kezében ácsorog mellettem és rántottát készít. Mellesleg, a konyha nagyon jól áll neki.

Iris & Dimitriy

Nem gondoltam volna az eddigiek alapján, hogy lesz majd olyan, amikor őszintén jól fogom érezni magam a társaságában, pedig most akárhogy is nézem, ez történik. Még, ha az apró csipkelődő megjegyzések jelen is vannak, most nem olyan bántó és sértő módon hangzanak el, mint máskor, hiszen az ő ajkain is ott bújkál folyamatosan az a kedves mosoly, amiről nem is feltételeztem, hogy létezik. Most meg egész nap a szemembe rikít, mintha csak meg akarná mutatni, hogy Ő erre is képes, ilyen is tud lenni, ha akarja. Kérdés, hogy most miért akarja? Kétlem, hogy az a tegnapi csók olyan nagy benyomást tett volna rá, hogy most hirtelen elhatározta, hogy kedvesebb lesz velem, de mást meg nem is tudok elképzelni, ami erre a döntésre sarkallta volna. Talán, csak úgy van vele, hogy épp elég harc van az életében, legalább itthon nyugalmat akar.
Bármi is késztette erre, minden pillanatát élvezem és, ha a gyanakvás ott is motoszkál bennem, a háttérbe szorul, talán kicsit szunnyad is. A piszkálódó megjegyzése viszont szöget üt a fejembe, hogy talán ez az egész helyzet egy csomó félreértésen alapul. Ő úgy gondolta, hogy én eleve gyűlölni fogom a helyzet miatt -ezt megerősítette a szökésem is-, én pedig szintén úgy gondoltam, hogy rühellni fog, amiért a tökéletes kis életébe kényszerítettek egy nőt, így aztán mindketten úgy nyitottunk, hogy már eleve ellenszenvesek voltunk egymással, mert kétségtelen, hogy én sem barátkozós hangulatban jöttem vissza és a véleményem sem volt túl rózsás róla. Mondjuk az ügyleteivel kapcsolatban most sem az, de ez a jelenlegi viselkedése klasszisokkal jobb összképet ad, mint a korábbi. -Nem tűnt úgy, mintha a tenyereden akarnál hordozni.- jegyzem meg egy vállvonás kíséretében, miután alaposan végig rágom magam a milliónyi gondolaton, mert ha valamit, hát agyalni azt remekül tudom, csak a végeredmény mindig az, hogy nem jutok semmire. Nem kapok válaszokat az alapján, hogy próbálok az Ő fejével gondolkodni vagy mindenféle pszichológiai hülyeséget végig bogarászni, de rákérdezni sem fogok, hogy mi a célja most ezzel. Legalábbis, most még nem.
Ahhoz túl kellemes most a hangulat, ahogy incselkedik, ahogy pimaszkodik, miközben neki látunk együtt a reggeli elkészítésének, bár azért megnyugtat afelől a piszkos megjegyzésével, hogy az a pofátlan Dimitriy sem tűnt el teljesen, aki egyáltalán nem bánná, ha az ágyába másznék, de most még ez az oldala is olyan viccesen nyilvánul meg, hogy csak nevetek rajta. Pedig, ha a tegnapi csókra gondolok, nem is tagadhatnám, hogy akkor és ott lett volna kedvem igazából bármit megfogni rajta, olyan őrjítően hatott rám a közelsége, ahogy a combjaim közé merészkedett és ismét éreztette velem, hogy valójában kibaszottul nem jeges. Ilyen téren legalábbis nem, de inkább visszaterelem a gondolataimat a rántotta felé, amivel Ő úgy tűnik, hogy egy picit elakadt és a segítségemet is kéri, bár nem vennék rá mérget, hogy tényleg nem csinált még ilyet.-Nálam jobb mentort, nem is találhattál volna.- kuncogok halkan, miközben közelebb lépek hozzá és, bár egy pillanatig ódzkodok attól, hogy megérintsem, hogy ennyire romantikussá tegyem a hangulatot, de végül egyszerűen csak a kezére teszem az enyémet és így próbálom irányítani a mozdulataimat, hogy lássa és érezze, miként is kell azt a nyavalyás tojást felverni.
Az egész nem tart pár másodpercnél tovább, míg végül elengedem a kezét és hagyom, hogy egyedül csinálja, Ő pedig várja is a megerősítést, hogy jól sajátította-e el a tudást, én pedig vigyorogva bólogatok, de nem kerüli el a figyelmemet az a gyengéd mosoly, ami megjelenik ajkain, ami olyan lágy és kedves, hogy egy pillanatig abban is kételkedem, hogy tényleg ott volt-e, mert amilyen váratlanul megjelent, úgy el is tűnik. Pár pillanatig az arcát fürkészem, mintha azt várnám, hogy újra felbukkan az a mosoly, de végül megköszörülöm a torkom és figyelmemet a tojás felé terelgetem, amit befűszerez és már a következő lépésről kérdez, de ezzel el is árulja magát, hogy annyira nincs is szükség az én tudományomra. Egyértelmű, hogy nem először csinál ilyet és a gondolat, hogy ezzel akart közelebb csalogatni magához, vegyes érzéseket kelt bennem, mert még mindig nem értem, mire megy ki a játék, ugyanakkor őrülten kedves gesztus.-Igen, a zöldségek jönnek. Először is a hagyma, csak tegyél alá egy kis olajat.-folytatom az oktatást mosolyogva, a pulton megtámaszkodva egyik kezemmel, átadva neki ezáltal a terepet, mert amúgy is egész jó nézni, miként tevékenykedik a konyhában és eszem ágában sincs elárulni, hogy lebuktatta magát, mert akármilyen hihetetlen is ez az egész, élvezem és bármeddig is vendégeskedik nálunk ez a Dimitriy, szívesen fogom látni.
Ahogy elcsen egy darab paprikát, kuncogva a fejemet csóválom, úgy figyelem, ahogy harap belőle egy darabot, de aztán a másik felét felém nyújtja, amivel őszintén meglep, sőt, egészen zavarba hoz és ezt a nevetésem el is árulhatja, mint ahogy a vörösödő arcom is.-Na ennyire azért, még nem vagyunk jóban.- csóválom a fejem nevetve, de azért a paprikát elfogadom tőle, ha nem is az ajkaimmal, inkább a kezemmel veszem el ujjai közül, majd egy laza mozdulattal eltüntetem a számban. -Finom édes.- jegyzem meg, ahogy lenyelem a falatot, majd lopok mellé egy darab paradicsomot is, de én azért még nem tartok ott, hogy kínálgassam vele Őt is és igazából nem is értem, hogy neki hogy jött a gondolat. Kutakodó tekintettel fürkészem az arcát, de végül nem bírom megállni, hogy ne próbáljam meg valamiként kideríteni, hogy mégis mi a fene folyik itt, mert sokkal nyugodtabb lennék, ha végre tisztán látnék. Ha tudnám, hogy mi áll az egész  mögött. -Ki vele, Dimitriy. Mi ez az egész?- kérdezem végül halkan, kissé bizonytalanul, miközben egy kézmozdulattal végig is mutatok a konyhán, ami jelenleg otthonául szolgál ennek a különös hangulatnak és őszintén remélem, hogy nem vetek véget neki azzal, hogy rákérdezek. De jó lenne tudni, hogy mire egy ki a játék vagy, hogy mit vett épp a fejébe.-Ne érts félre, nagyon tetszik, hogy ilyen... más vagy, csak nem értem, hogy miért.- fűzöm hozzá a biztonság kedvéért, mert nem akarom, hogy azt gondolja, hogy nem tetszik a kedvessége és újra a fagyos ruszkivá váljon, de teljesen összezavar és mindenféle őrült gondolatokat ébreszt bennem azzal, ha nem tudom, hogy mi késztette erre.

Iris & Dimitriy

Csak ezért nem tudok rá igazán haragudni -már, ami a helyzetünket illeti-, mert nem Ő kérte, hogy egy vadidegen nőt hozzá kössenek ki tudja, hogy meddig, hogy fenekestől felforgassák az életét, az enyémről, már nem is beszélve. Lényegében, mindketten megszívtuk, de az már csakis rajtunk áll, miként küzdünk meg ezzel az egésszel. Tényleg küzdelemként éljük meg a mindennapokat, szándékosan fújva egymásra, mint két vitatkozó macska, vagy megpróbáljuk egymást elviselni és kivárni, amíg...hát gondolom, egyszer majdcsak vége lesz. Vagy ez egy olyan igazi holtomiglan-holtodiglan dolog akar lenni? -Én is, csak ezt tudom mondani.- már, ami a panaszt illeti, amiért nem sikerült neki véletlenül épp egy olyan nőt választani, aki nem csak, hogy élvezné ezt az egészet, de még kezesbárány is lenne, lesné Dimitriy minden kívánságát este pedig felmelegítené az ágyát. Sajnos, én nem tudok így állni ehhez és eszem ágában sincs úgy táncolni, ahogy Ő fütyül, ezzel pedig idővel meg kell majd barátkoznia, bár most egészen úgy fest, mint aki épp ezzel próbálkozna és ez egyrészt összezavar, másrészt megijeszt, mert nem tudom, hogy mi lehet vele a célja. Még a hárpiás megjegyzésemre se csap le, egyszerűen csak közli, hogy a reggeli elsőbbséget élvez, amin nevetve fejet csóválok, majd sóhajtok egy nagyot. -Vigyázz az ilyen kijelentésekkel, nehogy visszaéljek velük.-figyelmeztetem továbbra is mosolyogva, bár még én magam is nehezen hiszem el, milyen gyakran teszem ezt ma reggel, mióta lejöttem ide. Gondolatban meg is jegyzem magamnak, mennyivel jobban jártam, hogy nem odafönt kuksolok egyedül, mert úgy tűnik, ma a bolygók úgy állnak, hogy Dimitriy egész elviselhető, sőt, már-már gyanúsan kedves, de bármi is álljon a háttérben, már ezért a reggelért is megéri kivárni. -Na tessék. Akaratlanul is kedveztem volna neked.- forgatom a szemeimet mosolyogva, mikor kiderül, hogy a chili egyébként, ha eszembe is jutott volna, hogy azzal szúrjak ki vele, nem igazán vált volna be, bár valószínűleg azért létezik az a mennyiség, amit annyira már nem szeretett volna, csak az meg már látszódik. Egy tál chili némi tojással nyakon öntve, mindenkinek gyanús lenne.
Különös az a kellemes hangulat, ami körül lebeg minket, miközben együtt készülődünk a reggelihez és, bár ijesztően szokatlan az egész és álmomban sem számítottam volna rá soha, hogy valaha ilyen megtörténhet, mégis élvezem. Kicsit félek is, mikor fog újra beköszönni az undok Dimitriy, a rideg maffiózó, aki alig várja, hogy a földbe tiporja az önbecsülésemet, lehetőleg velem együtt, de nem igazán látom jelét, sőt, inkább Ő is úgy néz ki, mintha kifejezetten békés lenne most, amit szerintem nem láttam rajta, mióta csak ismerem. Mintha a sok feszültség, gúny és rosszindulat elszállt volna, a helyét pedig kellemes melegség és jó kedv vette át.-És az olyan nagy baj lenne?- kérdezek vissza pimasz mosollyal, bár magam sem tudom, miként reagálnék, ha tényleg elkezdene a tenyerén hordozni. Valószínűleg, akkor már tényleg orvost hívnék, de addig is kiélveznék minden pillanatot, ahogy most is teszem, miközben olykor-olykor titokban oldalra sandítok és Őt figyelem. Kétségtelen, hogy könnyedén meg tudnám szokni, ha ilyen maradna, ha mindig így viselkedne velem, egész másképp állnék hozzá én is és talán, még ezt a kényszer házasságot se úgy élnénk meg, mint eddig. Talán, még meg is kedvelném, bár még belegondolni is irtó fura ebbe, főleg, ha eszembe jut, hogy mi is az Ő ... munkája. -Gépfegyverrel meg nem tudok szeletelni.- húzom el szomorkásan a számat, neki is látok közben a zöldségeknek, de aztán megállok két mozdulat között és inkább azt figyelem, ahogy meglehetősen esetlenül, de egyébként baromi aranyosan neki áll a tojásokat feltörni. Nem hiszem el, hogy Dimitriy kapcsán eszembe jutott az aranyos szó, pedig tényleg ez történik és az értetlenség ki is ül az arcomra egy pillanatra, de a pimasz megjegyzésével gyorsan el is tünteti onnan.-Nem fogom meg a ...- kezdek bele nevetve, szinte azonnal, miközben a kést leteszem a vágódeszkára, majd hitetlenkedő arccal, de vigyorogva felé fordulok, mintha olyan nagyon komolyan vettem volna a kétértelmű megjegyzését, bár igazából, belőle bármit kinézek, ha az a cél, hogy engem zavarba hozzon.
Csípőre is vágom egyik kezemet, miközben csendben figyelem, ahogy elő vesz egy villát, majd mint aki azt várja, hogy a tojás majd magától összekeveredik, lenéz a tányérra és vár. -Most úgy teszek, mintha nem lepne meg, hogy még soha nem csináltál rántottát.- kuncogok a fejemet csóválva, a kérdése hallatán, de aztán mellé lépek a villát tartó keze felőli oldalára, kissé tétován felsandítok rá egy röpke pillanatra, és kezemet az övére csúsztatom. Ahányszor csak hozzáértem eddig, mindig arra számítottam, hogy olyan hideg lesz, akár egy jégcsap, amilyennek tűnt is eddig, de mindig szembesülnöm kell azzal, hogy milyen kellemesen meleg a bőre, azonban mielőtt még túlságosan elkalandoznék az érintés kapcsán, inkább lassan mozgatni kezdem a kezét úgy, ahogy kell, ha az ember rántottát akar készíteni.-Mondjuk, azért habosra nem kell verni, de kutyuld össze alaposan.- jegyzem meg vigyorogva, fel is sandítok rá, hogy ellenőrizzem, figyeli-e a mozdulatot és, csak ekkor jut el igazán a tudatomig, milyen közel került így hozzám. Ha ez most egy valódi házasság lenne, valószínűleg simán lehelnék egy csókot a vállára, így viszont inkább visszapillantok a tojásra és elengedem a kezét, hogy egyedül próbálja folytatni.

Iris & Dimitriy

Nem tudok eligazodni a ma reggeli viselkedésén, a tőle kapott ajándékokon és ezen a férfin, aki most úgy viselkedik, mintha nyitni próbálna felém, mintha épp azon lenne, hogy tényleg aránylag normálisan tudjunk élni egymás mellett, mint ahogy azt meg is beszéltük. Az érdeklődés, amit a mai programom iránt tanúsít és az, hogy konkrétan velem akarja tölteni az idejét még, ha az annyiban ki is merül, hogy ott ül a dolgozó szobában, míg én rajzolok, mind olyan dolgok, amikkel eddig még sosem próbálkozott. Soha nem próbált még normális férj sem lenni, bár ezt inkább valami gúnyolódásnak veszem tőle, nem pedig komoly szándéknak. Vagy, talán komolyan kellene vennem?
Az egyetlen, ami megnyugtat picit és biztosít arról, hogy nem rabolták el éjjel a földönkívüliek vagy ilyesmi, azok a pimasz, gúnyos megjegyzései, amikben most sem szenvedünk hiányt és amiket én is szívesen osztogatok, főleg amikor a pulthoz ül és reggeli után ácsingózik, mintha legalábbis az én feladatom lenne elé varázsolni bármit is, mint egy igazi feleségnek. Emlékeztetem azért a biztonság kedvéért arra, hogy véleményem szerint ismeri a saját konyháját és ki tudja szolgálni magát, de végül a játék kedvéért mégis úgy döntök, hogy erőt veszek magamon és nem hagyom, hogy felhúzzon ezzel. Mégis, mekkora fáradtság reggelit készíteni? -Én sem. Pedig, bizonyára bárki szívesen hozzád menne.- vetem oda félvállról, bár kétlem, hogy emlékeztetnem kellene arra, miért házasodtunk össze és, hogy mennyire nem vágyott egyébként egyikünk sem erre, de most mégis...úgy viselkedik, mintha azt várná tőlem, hogy mégis úgy csináljak, mintha ez az egész valódi lenne, bár igazából tudom, hogy most is csak cukkol. Kíváncsi, hogy meddig mehet el, hogy mikor telik be a poharam, de pechére, ma elég jó kedvemben vagyok. Nem fog egykönnyen feldühíteni.-Talán, ha úgy mondtam volna ki azt az "igen"-t, hogy előtte udvarolsz és magadba bolondítasz, most önként és dalolva készítenék neked reggelit.- jegyzem meg vigyorogva, na nem, mintha erre bármi lehetősége lett volna, hiszen még csak nem is ismertük ezelőtt egymást, nem futottunk össze az utcán vagy egy kávézóban. Azt sem tudtuk, hogy a másik létezik egyáltalán, így esélye sem lett volna elcsavarni a fejemet, na meg azt is nehezen tudom magam elé képzelni, miként is próbálna udvarolni Dimitriy Smolensky, a maffiózó.-Így viszont, csak egy ilyen hárpia jutott. Légy vele boldog.- fűzöm még hozzá negédesen, de ahogy felé pillantok a hűtő ajtajából, már nem kifejezetten látok rajta jókedvet, sem mosolyt az arcán, mint ahogy azt vártam volna. Mintha rosszul esne neki ez az egész, vagy igazán már nem is értem sem azt, hogy épp mit akar, sem azt, hogy mit vár Tőlem. Talán, tényleg őszintén próbálkozik? Még a feltételezés is nevetséges.
Rám bízza végül a döntést, én pedig tovább nézelődök, vacillálok mi is legyen az a reggeli, amit a ház asszonya akar, de aztán megjelenik mellettem és hosszan rám bámul, kutakodó tekintettel, mintha keresne valamit, amitől akaratlanul is nyelnem kell egy nagyot, mert fogalmam sincs, hogy azt a valamit megtalálta-e vagy sem. Egészen más ma reggel, mintha kicserélték volna, mintha a rideg maffiózó, aki előző nap a képembe vágta a fegyvere tisztítása közben, hogy úgyis az lesz, amit Ő akar, háttérbe szorult volna és valaki egész más lépett volna a helyébe. Valaki, aki talán tényleg békésebb megoldást akar találni a helyzetünkre.
Értetlenül pislogok, ahogy finoman odébb taszigál a csípőjével, akaratlanul is elnevetem magam a mosolyát látva, egy pillanatra, talán meg is feledkezek arról, hogy miért is vagyunk itt ebben a konyhában és, hogy normális esetben mennyire nem lennénk most egy és ugyanazon konyhában, majd a szavait hallva mosolyogva szemet forgatok.-A fenébe.  Most oda a tökéletes tervem.- sóhajtom kelletlenül, mintha valóban elejét vette volna egy ilyen aljas húzásnak, pedig valójában eszembe se jutott, hogy így toljak ki vele, mert...nem tudom. Az ilyen kicsinyes bosszúk távol állnak tőlem, főleg úgy, hogy tudom, nem az Ő akaratából vagyok itt, nem Ő rángatott ebbe bele, hanem lényegében ő is ugyanolyan áldozat, mint én. Talán, ez az, amire végül ő is ráébredt és most emiatt próbálja elviselhetőbbé tenni ezt az egészet? -Most jön az, hogy együtt fogunk reggelit készíteni, mint az igazi házasok?- sandítok rá somolyogva és bármennyire is szeretnék úgy tenni, mintha nem tetszene az, amit éppen művel, képtelen vagyok az egyre jobban kikívánkozó mosolyt eltaszigálni az arcomról. Fogalmam sincs, hogy mi történt vele egyetlen éjszaka alatt de, ha ilyen maradna, talán még el is tudnám magam mellett viselni a mindennapokban.-Aprítsam a zöldségeket vagy feszélyezve éreznéd magad, ha kést vennék a kezembe?- kérdezem pimasz mosollyal, miközben -ha már odébb lettem taszigálva- elő veszek egy kést meg egy vágódeszkát és azon megtámaszkodva, másik kezemet csípőre vágva, kihívó mosollyal ajkaimon rápillantok. Vajon tudja, hogy a légynek sem ártanék soha és ezáltal Neki sem?

Iris & Dimitriy

Csak a szemeimet forgatom szavai hallatán, de a tegnap történtek után, igazából egyáltalán nem lep meg, hogy nem esküdözik. Én se tenném, még akkor sem, ha komolyan elszántam magam amellett, hogy többet, még csak hasonló sem történhet köztünk. Eszem ágában sincs teljes mértékig magamra ölteni a feleség szerepét és behódolni neki, hogy aztán azon kapjam magam, hogy belezúgtam egy olyan férfiba, aki képtelen bármilyen érzelmet produkálni egy másik élőlény iránt. Ráadásul még gengszter is, akinek igazából semmi sem szent és valószínűleg az a mennyiségű vér, amit én el tudok képzelni, hogy a kezéhez tapad, meg sem közelíti a valóságot.
A témát, inkább el is engedem. Nem állok neki bizonygatni, hogy mennyire nem fog megismétlődni az a tegnapi csók, mert még a végén kihívásként venné, inkább egy ködös megjegyzéssel próbálom más nők felé terelgetni, bár nem hagyom ki a lehetőséget a gúnyolódásra, amiből egyértelműen leszűrheti, milyen véleménnyel vagyok a nőcskéiről még akkor is, ha eddig egyet se láttam. -Inkább, csak az egészséged miatt aggódom, drágám.- villantok felé egy gúnyos mosolyt, de tagadni sem tudnám, mennyire élvezem a kis szócsatánkat, hiszen másképp már rég itt hagytam volna a konyhában ücsörögni, ehelyett azonban, inkább a napi programomról kezdünk beszélgetni, ami egy röpke pillanatra tényleg azt az érzetet adja, mintha valóban házasok lennénk. Épp ezért olyan különös az egész és ezért kérdezek vissza olyan értetlenül, de a válaszán ismét, csak a szemeimet forgatom. Egyértelmű, hogy ez inkább megint az irányítás mániájáról szól, de amikor azt mondja, hogy beülne hozzám a dolgozó szobába, már annyira nem vagyok biztos ebben.-Ezt csinálják a normális férjek?- kérdezek vissza pimasz mosollyal a fintorgását látva, de őszintén nehéz Őt elképzelnem normális vagy akár nem normális férj szerepben is. Egyszerűen nem olyan és az Ő egója egyébként sem hagyná soha, hogy bárkit is maga elé helyezzen.
Egyáltalán nem értem, hogy mire megy ki a játék, igyekszem is eltántorítani azzal, hogy valószínűleg nem ez lenne élete legizgalmasabb elfoglaltsága, de nem úgy fest, mintha sikerrel járnék. Nem értem, mi ütött belé, de végül csak vállat vonok. -Tudom, hogy készülsz valamire, de most már azért is kiderítem, hogy mi az.- sóhajtom gyanakvó pillantással, ahogy picit odébb sétál, majd a munkája említésére felvonom szemöldökeimet és  szinte azonnal a fejemet kezdem rázni tiltakozásom jeléül. -Semmit sem akarok tudni a munkádról, mert a végén még szó szerint halálra unnám magam és bármilyen hihetetlen, még ebben a helyzetben is inkább az életet választom.- engedek meg magamnak egy túlságosan is kedves mosolyt, de még, ha valaha be is akarna avatni bármibe is, azt inkább tényleg kihagynám. Amíg nem tudok semmit az ügyeiről, addig legalább biztonságban vagyok -valamennyire- és talán kevésbé érzem magam bűntársnak ebben az egészben, kevésbé kell harcot vívnom a lelkiismeretemmel.
Ahogy a pulthoz sétál a majdnem házasságunkat említve, ismét gyanakvóvá válik tekintetem, karjaimat összefonom magam előtt és úgy figyelem, ahogy helyet foglal, de ahogy közli, hogy éhes és elvigyorodik, akaratlanul is elnevetem magam. Komolyan nem értem, hogy mi ütött ebbe a hapsiba, de a nyakamat tenném rá, hogy készül valamire. Leginkább arra, hogy kiharcoljon egy újabb veszekedést, de nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy feldühítsen.-És most mit szeretnél? Etesselek meg?- kérdezek vissza kétkedve, hosszan rábámulva, mintha csak a a csattanót várnám, majd a hűtő felé biccentek állammal.-Tudod, hogy hol a hűtő, nem?- hangzik el az újabb kérdés, de végül közelebb lépek a pulthoz és egy egész picit lehajolok hozzá, hogy úgy méricskéljem az arcát apró mosollyal ajkaimon.-Szerintem, te ma reggel próbára akarod tenni a türelmemet, de lásd, kivel van dolgod...- suttogom a képébe a szavakat, de már csak azért is felveszem a kesztyűt, felszegett állal a hűtőhöz lépek és kinyitom az ajtaját, hogy leltárba vegyem gyorsan, hogy egyáltalán mik a lehetőségek.-Az a szerencséd, hogy én is éhes vagyok, másképp a képedbe vágnám azt a paradicsomot és itt hagynálak.- sandítok felé az ajtó mögül mosolyogva, majd vissza a polcokra, kicsit turkálok is kíváncsian, bár őszintén szólva, meglepően jól fel van tankolva a szekrény. Nem tudom, hogy ki intézi a bevásárlást, de tényleg mindenre fel van készülve. -Szendvicset vagy rántottát szeretnél reggelizni, drága férjecském?- kérdezem végül csilingelő hangon, mintha csak magamra öltöttem volna a tökéletes feleség szerepét, amire mellette egyébként tudom, hogy soha nem lesz se lehetőségem, se szükségem, de a poén kedvéért, most még jól is esik kicsit eljátszadozni ezzel. Ha már valódi házasságom nagy eséllyel nem lesz ebben az életben, legalább egy reggeli erejéig úgy tehetek, mintha ez az lenne. Aztán mindenki mehet a dolgára, vissza a valóságba.

Iris & Dimitriy

Az első pillanatban, még nem igazán tudtam, hogy mire számítsak Vele kapcsolatban. Tudtam, hogy egy gengszter, hogy vér tapad a kezéhez és, hogy valószínűleg hozzá van szokva ahhoz, hogy mindenki fület-farkát behúzza a közelében és ennél a résznél kezdtem aggódni amiatt is, hogy fogok mellette életben maradni. Arra viszont soha nem gondoltam, hogy a szúrósnak szánt megjegyzéseim, lassan majd inkább játékos pimaszkodássá fejlődnek, amire Ő is hasonlóan reagál majd ahelyett, hogy a helyemre utasítana vagy mondjuk lekeverne egy nagy pofont.
Most sem marad el a perverz, pofátlan megjegyzés a hátam mögött való lihegéssel kapcsolatban, szavai hallatán vetek is rá egy lapos pillantást, de ajkaimon ott bújkál a mosoly és a fejemet csóválom. -Pedig, akár meg is esküdhetnél.- vágok is vissza azonnal, bár a tegnapiak fényében, talán nem hangzik ez olyan véresen komolynak, mint szeretném, mert őszintén nem tudom, hogy kitisztult-e volna az elmém annyira, hogy lekászálódjak arról az asztalról. Talán igen, mert a büszkeség, még mindig jóval erősebb bennem, mint holmi testi vágy és tudom, hogy azzal, ha átadnám magam neki, végleg a játékszerévé válnék.
Valamilyen szinten, már így is az vagyok, vagy legalábbis ilyesmi elképzelés él bennem arról, miként vélekedhet rólam, de az, amit mindezek után elém tár, amilyen meglepetés fogad a dolgozó szobája melletti helyiségben, ahol eddig igazából nem is nagyon volt semmi, kicsit megváltoztatja róla a véleményemet. Mármint, ha egy idegesítő játékszer is vagyok, azért mégis csak kaptam egy saját dolgozó szobát, hogy kicsit jobban megtaláljam itt a helyemet, bár ez igazából nem tudom, hogy jelent-e bármit is. Talán, így akarja elérni, hogy kevesebbet lásson és ritkábban idegesítsem.
Bármit is jelent, a lehetőséget nem hagyja ki arra, hogy pimaszkodjon picit egy perverz megjegyzéssel, vagy épp az orrom alá dörgölje, hogy velem ellentétben, Ő bizony tényleg bárkit a szobájába kísér zokszó nélkül, bárhogy is érintene ez engem, amibe jobban bele sem akarok gondolni, mert már most elfogott valami különös sértettség. Mármint, nem akarok igazán a felesége lenni, de valahol mégis sértő, ha mástól kapja meg azt, amit normál esetben a feleségétől kellene. Ki érti ezt? -Csak nehogy baja essen az...ecsetednek. Bár igazából, a te gondod, ha így is lesz.- vonok vállat lazán és, ha próbálok is komoly maradni, azért átsuhan ajkaimon egy mosoly, mert ez az egész csipkelődés, bármennyire is szeretném ezt letagadni, irtó szórakoztató. Ki gondolta volna, hogy az a morcos orosz még egész vicces is tud lenni? Leszámítva a pofátlanságát, mert abban nem szenved hiányt.
A nem létező terveimről röviden mesélek neki, bár azt nem kötöm az orrára, hogy eredetileg előle akartam bújkálni napokig, inkább az új szobámmal kapcsolatban kezdek tervezgetni, amiről eszembe is jut az előző napi vitánk meg a hülye irányítás mániája. -Remek. Akkor ott se nagyon kell meztelenül járkálnom.- szögezem le egy bólintás kíséretében, mintha komolyan venném a szavait, bár még magam sem jutottam dűlőre a kérdéssel kapcsolatban. Sosem lehet tudni, nem igaz? -Csak nem szabadnapot akarsz adni Kirillnek, vagy miért érdekel ez most ennyire?- kérdezem értetlenül, ahogy visszakérdez, mintha csak meg akarna róla bizonyosodni, hogy tényleg nem megyek sehova, vagy épp inkább azt akarja, hogy menjek?
Teljesen összezavar és ezen nem sokat segít az sem, amikor ötletelni kezd, hogy talán majd beül mellém, amíg én rajzolok. Valószínűleg, az arcomra tökéletesen rá van írva, mennyire meglepnek a szavai, nem is igazán tudom hova tenni az egészet, mert most még csak nem is azt a piszkálódós vagy éppen irányítás mániás ábrázatát látom, hanem...hát igazából nem is tudom. -Ez még mindig a Te házad, oda mész, ahova szeretnél, de szerintem halálra unnád magad.- nevetem el magam kétkedve, lányos zavaromban, mert komolyan nem tudom eldönteni, hogy  most szórakozik velem vagy épp tényleg komolyan gondolja, bár akárhogy is nézzük, ma reggel egyébként is tele van meglepetésekkel. -Komolyan be akarsz ülni hozzám?- szűkítem kicsit össze a szemeimet, mert hiába, hogy voltak már egész kellemes pillanataink, azért még mindig több olyat tudnék felsorolni, ahol inkább az erejét fitogtatta vagy gúnyolódott velem. Most viszont, mintha...nem is tudom.

Iris & Dimitriy

Nehéz elképzelni, hogy bárkivel is felvonulnék a nyugati toronyba és nem azért, mert annyira hűséges akarnék lenni a kamu férjemhez, hanem mert egyrészt iszonyúan groteszk lenne belegondolni, hogy míg én valakivel enyelgek, Ő itt téblábol valahol, másrészt pedig, mert semmiképp sem akarnám így megalázni, még egy egyszerű jött-ment előtt sem. Nem mindenki látja át ezt az egészet és nem mindenki tudja, hogy a házasságunk bármiféle érzelem nélkül köttetett meg -mondjuk az ő köreiben mozgók, valószínűleg sejtik- én pedig inkább próbálnám fenntartani a látszatot, mint hogy beismerjem az egész világ előtt, hogy érdekből házasodtam. És még, csak nem is az én érdekemből.
Piszkálni a csőrét azonban, elég vicces ezzel, még akkor is, ha különösebb reakciót nem vált ki belőle most sem, mert még ha ügyesen el is rejti a gondolatait és az érzéseit, azt azért még én is tudom, hogy ez elég megalázó dolog lenne vele szemben. Kisetálna innen egy pasas úgy, hogy épp most hancúrozott Dimitriy Smolensky nejével...mondjuk, itt eszembe is jut, hogy a kisétálásról szó sem volt. Ő csak azt mondta, hogy felvinni vihetek fel bárkit...
-Legalább annyira, igen. Bár ez a tegnapi lehet, hogy még azt is felülmúlta.- válaszolom nagy egyetértéssel, de ennél a résznél már nem vagyok biztos benne, hogy tényleg a csók szörnyűségéről beszélek még, amikor tisztán emlékszek, milyen intenzív és heves volt az egész, milyen mohó vággyal feszült teste az enyémnek és, hogy miként söpört le mindent az asztaláról csak, hogy felszabadítson nekünk még egy kis helyet. Szörnyű volt.
Az azonban még szörnyűbb, hogy az emberét beosztotta mellém, mintha valami felügyeletet igénylő gyerek lennék, de valahol megértettem az érveit is, miért van szükség erre. Még akkor is, ha dühít a gondolat, hogy minden lépésemről tudni fog, tény, hogy Dimitriy feleségeként még célpont is lehetek, bár azt azért kétlem, hogy a végén majd még haverok is leszünk ezzel a Kirillel és ezt egy kétkedő nevetéssel el is árulom neki. Egész addig hallatszik ez, míg meg nem szólal újra, míg el nem hangzik a fenyegetése, amivel tudom, hogy csak húzni akarja az agyamat, én meg be is szállok a játékba. -Még csak az kéne, hogy a hátam mögött lihegj. Jól el leszünk mi Kirillel.- bólogatok is szavaim mellé, mintha magamat is épp meggyőzném erről, pedig egyébként már beletörődtem, hogy testőrrel fogok járni, mint a celebek, bár ettől még nem számítok arra, hogy ma még ajándékokkal is el leszek halmozva. Gyanakvóvá is válik pillantásom, de ettől függetlenül arra indulok, amerre a meglepetésem vár, de azért magammal viszem Maflást is a biztonság kedvéért, na nem, mintha az apró jószág bármitől is megvédhetne, vagy épp tényleg tartanék bármitől is, főleg úgy nem, hogy Dimitriy még utánam is szól, megjegyezve, hogy nála reklamálhatok.
Arra azonban egyáltalán nem számítok, ami az ajtó mögött vár, kicsit nehéz is felfognom, hogy ezt tényleg nekem intézte, mert ez durván megmásítaná az eddigi képet, amit róla alkottam a fejemben, de ezt semmiképp sem kötöm az orrára, miután visszatérek hozzá. Csak azt, hogy mennyire tetszik a dolgozó szoba, amit kaptam tőle, de ezt tényleg őszinte hálával köszönöm meg, mindenféle gúny nélkül.
A rajzról viszont muszáj megkérdeznem, amit az asztalon találtam, de válaszán, csak a szememet forgatom én is, az apró mosolyt viszont, ami megjelenik ajkaimon, nem tudom elrejteni. Még akkor sem, mikor felveti, hogy modellt állhatnék neki, mert még ezzel a pimasz megjegyzéssel sem tudja most elvenni a jó kedvemet, amit meglepő módon neki köszönhetek. -Szerintem épp elég nő vesz körül téged ahhoz, hogy megfelelő alanyt találj magadnak, Picasso.- nevetem el magam a fejemet csóválva, de mikor szóba kerül a mai programom, ami nyilvánvalóan nem az, hogy előtte feküdjek pucéran, mintha csak újra akarnánk játszani a Titanic jelenetét, sóhajtok egy nagyot és tanácstalanul csípőre vágom a kezeimet.-Úgy terveztem, hogy behúzódok a nyugati toronyba, a helyemre, úgyhogy ne várj szaftos pletykákat Kirilltől.- jegyzem meg némi rosszallással, hiszen ez még mindig böki a csőrömet, majd az ott hagyott kávémért indulok és magamhoz veszem a bögrét. -De az is lehet, hogy így már felavatom az új szobámat.- sandítok rá a bögre fölül, mellé lépve pedig újfent megállok egy pillanatra és kicsit komolyabbra veszem a figurát. -Nem tudom, hogy miért csináltad és, talán nem is fontos, de tényleg hálás vagyok érte. Akkor is, ha valószínűleg tele van az is pakolva kamerákkal.- vigyorodok el, hiszen tegnap ezzel is sokáig húzta az agyam, hogy mennyire nyomon követi minden lépésemet és, hogy talán a szobám is be van kamerázva, már tudom, hogy nincs. Tegnap átnéztem.

Iris & Dimitriy

Amikor tegnap számon kértem Kirill miatt és beviharzottam hozzá, nem gondoltam volna, hogy a vége majd az lesz, hogy az asztalon ülve megcsókolom, főleg, hogy előtte inkább szerettem volna letépni a fejét. Irtó kínos az egész és, ha megkérdezné, hogy miért csináltam, miért csókoltam meg, nem biztos, hogy tudnék értelmes választ adni. Talán azért, mert a lábaim közé fészkelte magát és olyan piszkosul közel került ezáltal hozzám, hogy abban a pillanatban nem a józan eszem, hanem valami egész más gondolkodott helyettem. Bár Őt ismerve, nem fog erre rákérdezni, úgyhogy nem is nagyon kell aggódnom ezen. -Nem pont egy kutyára gondoltam, amikor azt mondtad, hogy bárkit felvihetek a szobámba.- jegyzem meg egy vállvonás kíséretében, miközben továbbra is a kutyát figyelem, aki nagyon úgy fest, hogy mától hű társam lesz, együtt fogunk rabosokodni a nyugati toronyban, ahogy Dimitriy viccesen elnevezte a lakosztályomat és tagadni sem tudnám, hogy egyébként mennyire örülök a kis apróság társaságának. De ez még nem azt jelenti, hogy bármivel is szívesebben viselem el Őt vagy éppen az utánam koslató emberét.
Egy köszönöm-öt azért kipréselek magamból, de a következő pillanatban, még ezt is megbánom, mert úgy utal vissza a csókunkra, mintha annak köszönhetném a jelenlegi derűs hangulatomat, ami egyébként annyira nem is derűs tekintve, hogy azon voltam, hogy Őt elkerüljem. Szinte azonnal megpróbálom elvenni a kedvét attól, hogy egyáltalán többet próbáljon belelátni, mint kellene, de arra nem számítok, hogy majd Ő is visszavág és, ha nem is hagyom, hogy a sértettség kiüljön teljesen az arcomra, szikrákat szóró tekintetem azért bőségesen árulkodik róla. Összepréselem dühösen ajkaimat, de végül megköszörülöm a torkom és szelíden elmosolyodok. -Igen. Egyetértek. Szörnyű volt. - vágok vissza pimaszul, mintha valóban az lett volna, pedig nagy eséllyel nem álltam volna le és szerintem Ő sem tette volna, ha Kirill nem ront ránk és rángat ki abból az érthetetlen kábulatból. Nem állt volna le, mert nem hagyta volna ki a lehetőséget arra, hogy megkaparinthasson, én meg...nem is értem, mit gondoltam. -Igen, ezt már tegnap közölted  és felfogtam, bár ettől még nem utálom kevésbé a gondolatot, hogy majd követ mindenhova.- forgatom a szemeimet kelletlenül, mert a tény, hogy ezáltal Dimitriy minden lépésemről tudni fog, valójában sokkal jobban zavar, mint az, hogy Kirill kísérget majd mindenhova. Az talán annyira nem is érdekelne, mint a drága férjem irányítás mániája.
Feltűnik azonban, hogy velem ellentétben Ő cseppet sem tűnik se derűsnek, se kipihentnek, de azzal tényleg nem téved sokat, hogy valójában nem kifejezetten érdekel, hogy épp mi miatt nem tudott rendesen aludni. Valószínűleg, a piszkos lelkiismerete nem hagyta, de ezt a megjegyzést, inkább meghagyom magamnak, mert nem szeretném korán reggel egy csata kellős közepén találni magam és egyébként is folytatja a mondandóját valami sejtelmes utalással az egyik szobára, aminek az irányába el is pillantok, majd összeszűkült szemeimmel vissza sandítok rá. -Remélem, nem egy kínpad lesz, amire önként rá kellene feküdnöm...- jegyzem meg kelletlenül, de amikor azt mondja, hogy "szívesen", egyrészt még inkább tanácstalanná válok, másrészt viszont valami gyermeki izgalom is eltölt, hogy mégis mi a fene várhat abban a szobában.
-Gyere, kishaver. Nézzük meg azt a szobát.- nyalábolom fel a kutyát, de közben Dimitriy arcát figyelem, hátha le tudok róla olvasni valamit, ami támpontként szolgálhatna, arról azonban eddig se tudtam következtetni soha semmire. Egyértelmű, hogy a kíváncsiságomat, csak úgy tudom kielégíteni, ha magam sétálok oda, így aztán ott is hagyom Dimitriyt és az említett ajtóhoz lépek, de amikor kinyitom, kis híján még a kutyát is leejtem. Köpni-nyelni nem tudok a látványtól és a figyelmességtől, amit a szépen berendezett szoba magában hordoz, hiszen nem egyszerűen egy asztalt kaptam, mint ahogy kértem, hanem egy egész dolgozó szobát, még csak nem is eldugva a padláson vagy ilyesmi, hanem konkrétan az Övé mellett. -Hát erre egyáltalán nem számítottam, Maflás. Te tudtál erről?- magyarázok halkan a kutyának, kezemmel folyamatosan nyaka alatt vagy épp a füle tövénél simogatva, mire Ő felnyújtózik inkább annyira, hogy pofán tudjon nyalni. Elnevetem magam, de a kölyök cukiságán felül, ez a meghatottságnak is köszönhető, mert akárhogy is nézzük, ez a gesztus irtó kedves Dimitriytől.
Kicsit bentebb is lépek, végig vezetem tekintetem a szoba minden négyzetcentiméterén, de aztán a pillantásom megakad az asztalon és a rajta heverő félkész terven, ami teljesen összezavar. Homlokráncolva fogom kezembe a papírt, közelebbről is szemügyre veszek rajta minden vonalat, majd szóra nyitom ajkaimat, a konyha felé fordulok, de végül inkább be is csukom a számát. Nem igazán értem a helyzetet, de megfordul a fejemben a gondolat, hogy talán Dimitriy ezért olyan nyúzott, mert még tegnap neki állt ennek, míg én bezárkóztam.
Kissé zavarodottan, de fülig érő szájjal sétálok vissza a konyhába, kezemben még mindig Maflással, aki egyre kevésbé tűri, hogy rabságban van, már szanaszét harapdálta a kezemet, így inkább leteszem a padlóra és a maffiózó férjemre pillantok. -Nagyon tetszik. Köszönöm.- közlöm végül lágy mosollyal ajkaimon, mert őszintén nem számítottam rá, hogy ha kiverem a balhét, ez lesz a jutalmam. Egy kutya és egy saját dolgozószoba. -Az a te rajzod az asztalon?- kérdezem végül kíváncsian, kissé értetlen arccal, mert őszintén nem néztem volna ki belőle ilyesmit, bár azt sem, hogy ilyen meglepetésekkel fog várni ma reggel.