Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 22, 2022 6:46 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem voltam a szavak embere, ez is szinte családi vonás volt, előbb léptem a tettek mezejére, minthogy bármit is elkezdjek szavakba önteni. És amúgy is, voltak olyan dolgok, amikről nem tűnt egyszerűnek a beszéd, és mióta Iris az életem részévé vált, állandóan ilyen szituációkkal szembesültem. Ennek ellenére mindig szavakkal bántottam, de mi értelme volt a szavaknak, ha a tetteim és a testem egészen más üzenetet akart közvetíteni? Amikor mögé léptem és kalitkába zártam, szintén nem szavakkal akartam csatát nyerni. A dühöm egy egészen más érzéssé alakult, a vágy megcsillant a szememben, még ha ezt egyelőre nem is láthatta. Már nem a harag miatt vettem nehezebben, lassabban a levegőt, és tettem egy felesleges próbát aziránt, hogy rájöjjek, vajon hogyan tudta ilyen gyorsan átalakítani a bennem tomboló érzéseket, de inkább nem akartam tudni. Nem volt szükségem további kérdésekre. A kérdésére nem válaszoltam, bár én hoztam fel az egészet. Mégis, ha elkezdtem volna szavakat formálni, talán még jobban bevittem volna magunkat az erdőbe, így inkább meghagytam mindet magamnak. Jelen pillanatban mindent vele akartam, és ami igazán megijesztett, hogy itt állva mögötte fogtam fel, hogy ez már nemcsak a testéről szól. Már nemcsak a testére vágytam, hisz azt már megkaptam. Mindent akartam. Mégis mi szükségem lenne egy Irina kaliberű nőre? Az ego-játékomon kívül, mert azt sem volt olyan könnyű kinőni. - Nem, nem voltam őszinte - ismertem el az egyértelműt, de dühében sok mindent mondott az ember, amit akár később, de néha még a következő pillanatban is képes volt megbánni. Tényleg kinézte volna belőlem, hogy beváltom az ígéretemet, és megütöm vagy megerőszakolom? Ez már nemcsak egy átkozott papírról szólt és az ígéretről, ami az apámhoz láncolt. A megfogalmazott szavak nem mentek kárba, mindet elraktároztam, közben továbbra is hadakozva magammal, hogy ne érintsem meg. Talán vágyott volna rá és ő maga is küzdött a sóvárgás ellen, de végül a szavaival egyértelműsítette, hogy nekem még dolgoznom kell magamon. Bár ő a lehető legszebb megfogalmazásba öltöztette az ultimátumot, én pedig a szemeit fürkészve hagytam, hogy a háta mögött matatva kitapogassa a kulcsot, majd elfordítsa. El kell döntenem... egész életemben döntéseket hoztam, és most egy egyszerűnek tűnő lány kifog rajtam. Ez valahol nevetséges. Egy más szituációban nem engedtem volna ki a helyiségből, utána nyúlnék és visszahúznám, megpróbálnám jóvá tenni azt, amit elbasztam, de ehelyett leengedtem a karjaimat, majd a tekintete helyett a padlólapot kezdtem fürkészni. Nehéz volt rendet tennem magamban, még nem is álltam rá készen, így mikor elindult a kijárat felé, egy ideig nem indultam utána. És még amúgy sem mehetek el, nem véletlenül kellett eljönnöm az apám helyett. Végül elindultak a lábaim, zsebre vágtam mindkét kezemet, hogy kövessem a feltételezett útján, és nem is tévedtem, mert már kinn a hidegben várt arra, hogy megjöjjön az autó. Megálltam mellette, fél szemmel rásandítottam, de nem szóltam egy szót sem. Mennyi volt az esélye ennek az egésznek? Kaptam egy látszatfeleséget egy kibaszott szerződés miatt, akit már az első pillanattól kezdve tehernek éreztem, majd ahogy egyre többször sodort minket egymás mellé az élet, szinte befészkelődött a bőröm alá. Vajon mi van meg benne, ami eddig senki másban nem volt? És benne miért van meg? Megköszörültem a torkom, majd mikor elénk gurult az autó, kinyitottam neki az ajtót. Én azonban nem ültem be mellé, átsétáltam a túloldalra a sofőrhöz, és az ablakon behajolva kezdtem beszélni hozzá. - Vidd haza, és ha megérkeztetek, szólj Kirill-nek - adtam egyszerű utasításba, majd még a válla fölött Iris-ra pillantottam. Nem szóltam egy szót sem, és valószínűleg már csak azért sem-alapon ő sem kérdezett volna semmit, de nekem még elintéznivalóm volt ezekkel odabenn. Köztük Igorral is, mert a Papa nemcsak azt várta tőlem, hogy bájologjak és cseverésszek. Nem erről szólt az életünk, és nem is olyan nagy baj, ha Iris ezt nem látja.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 9:18 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem akarom a tudtára adni, hogy milyen hatalommal rendelkezik felettem, főleg, mert ezzel Én ruháztam fel Őt . Én hagytam, hogy hozzám érjen, hogy az apró, kedves gesztusai, melyek tudom, hogy egy magafajta férfi esetében, milyen sokat számítanak, teljesen elpuhítsanak. Én hagytam, hogy először hozzám érjen meg azt is, hogy másodszor megtegye. Mind az én döntésem volt, Ő pedig hülye lett volna, ha nem él vele és valahol mélyen tudom, hogy nem szórakozásból tette, mégsem képes ezt még saját magának sem bevallani. Talán jobb is, ha nem vallja be. Nekem is jobb. Ennek ellenére képtelen vagyok olyan jól elrejteni az érzelmeimet, mint Ő. Tudom, hogy lerí rólam, hogy a féltékenység mardos, szavait idézem, hátha ez kizökkenti, de hatástalan. Inkább a menekülést választom. Le akarok lépni innen, hogy aztán a szobámban, a négy fal között kínozhasson a féltékenység anélkül, hogy bárki elől is el kellene rejtenem. Egyébként is, ez a party épp elég eseménydús volt, van mit megemésztenem, jobb lesz nekem egyedül. De Dimitriy nem enged. Az ajtónak támaszt, a kulcsot elfordítja, bennem meg valami hülye izgatottság lesz úrrá, de nincs az az isten, hogy újra hagyjam, hogy az eszem helyett valami egész más vezéreljen. Pedig, már az is iszonyú nagy hatással van rám, hogy a hátam mögül a fülembe suttog. Még, csak hozzám se kell érnie ahhoz, hogy teljesen megrészegítsen, ami már egyenesen nevetséges. Az általam idézett szavai megismétlődnek, de olyan hangon súgja, hogy attól máris megborzongok, mégsem reagálok semmit. Mintha lefagytam volna tőle, mozdulatlanul állok csupán és én magam sem tudom, hogy az ajtót akarom-e jobban feltélni, vagy Dimitriy-hez simulni a hátammal, hogy újra érezzem a teste melegét. Egyiket sem és mindkettőt. Nyelek egy nagyot. Én veled akarom. Még a szívem is beledobban szavaiba, de ahogy felidézi a múltkori vitánkat, egy egész picit kijózanodok. Még így se sokon múlik, hogy megforduljak és forró csókkal fogadjam ajkait vagy fene tudja, mit is tennék legszívesebben, de nem teszem. -De mit akarsz velem, Dimitriy? - súgom végül alig hallhatóan, lehunyt szemekkel, végül erőt veszek magamon és felé fordulok. Letaglóz a vágy, ami a szemeiben izzik. Olyan erősen hat rám, hogy inkább az ajtóig tolatok és neki vetem hátam, hátha a hűs fa észhez térít. Nem, mintha már nem döntöttem volna el és makacsoltam volna meg magam, hogy mit fogok tenni. -Legutóbb sok mindent mondtam, ahogy te is. Te őszinte voltál? - teszem fel a nagy kérdést, amivel egyben meg is válaszolom az övét, hiszen hiába érzi úgy, hogy ezt mondtam, hogy ezt akarom, nem biztos, hogy valóban ezt akarom. -Előbb vagy utóbb el kell döntened, hogy mit akarsz. - suttogom reszketeg hangon, kezem közben a kulcsért indul és nyelek egy nagyot, ahogy megérzem ujjaim közt. -Egyszer rideg vagy, aztán pedig forró. El kell döntened, hogy melyiket szánod nekem.- közlöm végül, szavaimat pedig a zár kattanása zárja le, amit akár végszónak is vehetünk, mert amennyiben hagyja és elvonja kezeit az ajtóról, kisétálok onnan és a kocsiig meg se állok.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 8:20 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mit meg nem adtam volna egy kapcsolóért, amit meg tudott volna nyomni rajtam, csak hogy néha el tudjak szakadni a régi önmagamtól. Elvégre minden rossz berögződés, minden düh és ocsmányság onnan származott, és még nem tudtam megítélni, ki fogja megnyerni ezt a csatát. Eleve gyűlöltem az érzést, ami belülről ketté akart hasítani. Az egyik el akarta üldözni a lányt, a másik pedig egyszerűen... rá vágyott. És mindarra, amit adni tudott, mert nem szívesen vallottam volna be, de a kóstoló, amit kaptam belőle, felülmúlt mindent, amire számítottam. Ez volt a baj ezzel az egésszel. Féltem, hogy elgyengít majd, a büszkeségem pedig a tekintélyemet féltette, ez pedig szinte készen állt arra, hogy megforgassa a kést ebben: bennünk. Az, hogy haragra tudtam gerjeszteni, talán még jót is jelentett, mert ezek szerint nem sikerült elérnem nála a közömbösség legmélyebb szintjét. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna. Más sem kellett volna ahhoz, hogy ez az egész értelmét veszítse. Egy közömbös nő rosszabb volt, mint egy dühös, tajtékzó nő. Figyeltem a tekintetét az ajtó mellől, a szavaiból egyértelműen lerítt, hogy éppen hazudik, mire vissza kellett fojtanom egy mosolyt, hogy még csak a nyomát se fedezze fel rajtam. Talán a tekintetem beszédesebb volt nálam, de eleinte nem szóltam egy szót sem. - Nem mondom, bátor dolog a saját szavaimat ellenem fordítani - ismertem el, de a hangomból nem szűrhetett le semmit. Így, ahogy most végignéztem rajta, a tekintetem pedig felfedezte a ruha vonalát, a mellrésznél az érdekes kivágást és a jól látható dekoltázst, valószínűleg kétszer is megbántam, hogy egy másodpercre is magára hagytam Irina miatt. Elindult ő is az ajtó felé, én közben már elengedtem a kilincset, és először nem is mondtam semmit a szavaira. Helyette a tettek mezejét választottam, így mikor ő nyúlt volna a kilincs után, megálltam mögötte, egyik kezemmel az ajtó lapját fogva vissza, a másikkal pedig elnyúltam mellette, hogy elfordítsam a kulcsot, aztán azt is megtámasztottam a feje mellett az ajtó lapján. Egyértelmű volt, hogy fogságba esett, azonban még így sem értem hozzá, csak fürkésztem hátulról, beszívtam a haja illatát, közben hagyva, hogy ha akar, felém tudjon fordulni. - Nagyon bölcs voltam, mikor azt mondtam, hogy azt csinálsz, és azzal, akivel csak akarsz - suttogtam a füle mellett, de még mindig nem érintettem meg. A hangomból eltűnt a düh, valami egészen mást kezdett el kiváltani belőlem az illat, ami nélkül már szinte nem is tudtam volna elképzelni az életemet. - Én veled akarom - fűztem hozzá, de közben már tudtam, hogy le kell állnom. Hagynom kellene elmenni. Legutóbb világosan fogalmazott, én pedig már csak dacból is tartani akartam magam az akkori ultimátumhoz. - De legutóbb azt mondtad, hogy nem akarod, hogy hozzád érjek - folytattam a gondolatmenetet szinte már lázas hangon, és így, a nyakát figyelve csak arra vágytam, hogy félresöpörjem a haját, majd végigcsókoljam a puha bőrt. Valójában az előbbi kijelentésem ebben a formában nem hangzott el, csak sugallta felém, én pedig azóta tényleg nem értem hozzá, már azon kívül, hogy táncoltunk, de az egy mentőakció része volt. És valószínűleg ezer hasonló döntés előtt álltunk még, de az egyik legfontosabbat mégis most kellett meghoznom, ahogyan neki is. Ha tényleg el akar menni, nem fogom akadályozni benne. Ha marad... meg kell próbálnom egy másik oldalamat mutatni. Azt, amit amúgy is csak ő ismert. Amitől irtóztam, de ha velem van, annyira nem ijesztett meg az ismeretlen újdonság.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 7:45 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem épp arra volt szükségem, hogy számon kérjen a történtek miatt, mintha az egész miatt én lennék a felelős. Mintha én akartam volna, hogy ő egy másik nővel táncikáljon. Mintha én akartam volna úgy ácsorogni ott, mint akinek senkihez semmi köze, ami végtére is, igaz is, ha lesarkítjuk a dolgokat. Hiszen, Dimitriy nekem senkim. Előttem meg volt valószínűleg a maga piszkos kis társasági élete, vagy legalábbis ebből az Irinából és a megjelenéséből erre tudok következtetni, hiszen olyan lazán taperolta le a férjemet, mintha csak a tulajdona lenne. De végtére is, mindez az én hibám. Iszonyúan felhúz a kérdésével, de nem segít ezen az sem, ahogy a plafonra emeli tekintetét. Kezdem magam tényleg úgy érezni, mint egy idióta feleség, aki folyamatosan próbál hatni a férjére - sikertelenül-, így aztán már nem képes másra, mint veszekedni állandóan, mint egy idegbeteg gumiszobába való némber. Teljesen kiforgat magamból ez az élet, ez a világ és ez a pasi. Főleg ez a pasi, aki akaratlanul is közel került hozzám, beette magát a bőröm alá, a gondolataimba, az életembe, miközben egyértelműen nincs szüksége rám. -De. Lassan kedvem lenne kiugrani rajta. Mindketten jobban járnánk.-sziszegem dühösen, el is pillantok az ablak felé, de francokat csinálnék én ilyet, mert ha nem is látszik rajtam, én bizony az a típus vagyok, aki küzd. Mondjuk az elején ez annyira nem volt igaz, de szerintem megkísérelni elszökni egy ilyen világ előtt, szintén küzdelemnek számít. Akkor azért küzdöttem, hogy lelépnek, most meg már a túlélés a lényeg. Meg az, hogy ne akarjam felképelni Dimitriyt. Fújok párat. Én sem akarok ezek után megint veszekedni, bár azt azért le sem tagadhatnánk, hogy a házasság ezen része remekül megy. Más része is, ahol viszont nem kell beszéd. Az általános dolgokkal van bajunk, mint például, hogy amikor megölelem, visszaöleljen anélkül, hogy egy darab szarnak érezném magam az undok szavaitól. Nem szólok egy szót sem, amikor az ajtó felé indul. Talán, jobb is, ha inkább elsétál, én meg majd fogom magam és szépen hazamegyek. Legszívesebben utána is köpném, hogy "szaladjon csak vissza Irinához", de egyrészt úgysem tennem meg, másrészt pedig megakad a gondolatmenetem, ahogy visszafordul és olyasmit kérdez, amire nem voltam felkészülve. Egész sokáig hagyom, hogy fogva tartsa pillantásomat, míg végül nyelek egy nagyot és elfordítom a fejem az ablak felé. Talán, tényleg ki kellene ugranom, de mivel ez nem az én stílusom, inkább visszafordulok felé. -Nem. Dehogy.- válaszolom halkan, de tudom, hogy lerí rólam, hogy hazudok. Nem is értem, miért kérdezi meg egyáltalán, amikor egyértelműen az voltam. Iszonyú féltékeny voltam arra a nőre. Meg arra is, hogy Dimitriy sokkal szívesebben foglalkozott vele, mint velem. Mintha én már arra se lennék érdemes, hogy egy ilyen lotyó elé helyezzen. De nem akarom, hogy tudja, ezzel is csak fájdalmat okozott, inkább megpróbálok odaszúrni, hogy azzal is eltereljem a zöldszemű szörnyetegről a figyelmét. - Azt csinálsz, amit akarsz. Azzal, akivel akarsz.- közlöm végül, majd újfent az ablak felé fordulok, végül, mielőtt még kisétálna az ajtón, megindulok én is abba az irányba. -Azt hiszem, én most inkább haza...szóval visszamennék, ha nem baj. - állok meg szembe vele, közben igyekszem teljesen érzelemmentes arcot vágni. Elég volt ebből az estéből ennyi. -Te pedig menj csak nyugodtan és szórakozz Irinával.- mosolyodok el, de a szememmel, ha ölni lehetne, Dimitriy most nézhetne rám utoljára.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 6:56 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
A vad temperamentumom egyre inkább kiütközött, ez pedig már egyértelmű véget sejtetett a beszélgetésünk esetében. Már ha beszélgetésnek lehet majd titulálni azt, ami kettőnk között lezajlik, mert már valószínűleg tényleg közel álltam ahhoz a ponthoz, hogy egy nagy pofonnal gazdagítson. Talán rá is szolgáltam és megérdemeltem volna, de ezt úgysem vallottam volna be. Azt sem tudom, hogyan reagálnék egy ilyen szituációra, magamat ismerve kicsit sem jól. Az, hogy nem bírtam a véremmel, közismert volt, mindenki tudta, aki ismert, és talán Iris el akarta hitetni magával, hogy minden ember képes megváltozni, én egyre inkább arra hajaztam, hogy kivétel legyek. Semmi bajom nem volt az életemmel, míg ő meg nem érkezett, és ráébresztett, hogy amúgy valami talán mindig is hiányzott. Csak nem tudtam, hogy mi. És hogy ez egyszerre volt kínzó, fájdalmas és dühítő. Inkább nem gondoltam rá, nem akartam, meg sem próbáltam felismerni, mi ez. Az talán végleg tönkretett volna, és velem együtt őt is. Tovább növelte kettőnk között a távolságot, láttam, hogy visszafojt néhány szót, majd azt kaptam, amire számítottam. Felesleges volt tovább húzgálni a strigulákat, hogy hanyadszorra okoztam neki csalódást, szinte rögtön fel tudtam volna sorakoztatni öt alkalmat, de nem volt időm. Újra és újra megszólalt, mire a mennyezet felé emeltem a tekintetemet, közben pedig felsóhajtottam. - Egy szóval sem mondtam, hogy te vagy a hibás - ráztam meg a fejem, közben azért felfigyelve arra, amit Irina-ról mondott és ahogyan mondta. Bár most nem volt idő arra, hogy csak úgy átadja magát annak a bizonyos zöld szemű szörnyetegnek. Elég volt, ha egyszerre egy szörnyetegre figyelt, és arra a célra itt voltam én. - Az ablakon nem akarsz kimászni esetleg? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, utalva arra, hogy egyre inkább kutatta a helyiség legtávolabbi pontját, ahol tényleg biztos távolságban lehet tőlem. Talán mert nem is akartam igazán reagálni a szavaira. Főleg a legutóbbiakra, mert egy mondaton belül kétszer tudtam volna meghazudtolni magam, ha azt mondom, amit először akartam. - Ne kezdjünk bele. Csak... ne - engedtem le végül mindkét kezemet magam mellé, közben nyelve egyet. Meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy jól van-e. Furcsa volt ilyen ellentmondásos érzelmekkel nézni rá, méregetni őt, közben tudva, hogy soha nem leszek elég jó egy ilyen nőnek. Ő pedig soha nem lesz elég rossz nekem, ami nem feltétlenül baj az ő szempontjából. Még egy utolsó pillantást vetettem az irányába, majd megindultam az ajtó felé. Már nem sok okom lett volna a maradásra, neki még annyi sem, de mikor a kilincsre simult a kezem, végül nem nyomtam le, helyette felé sandítottam. - Te féltékeny voltál? - kérdeztem váratlanul, mert az iménti gondolat csak nem eresztett. Láttam, hogyan nézett Irina-ra, végül a szavai sem cáfolták meg a nő irányában érzett érzéseit.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 5:55 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
A feszültség, csak lassan kezd távozni belőlem, mert ez az egész túl intenzív volt így egyszerre. Először félre lettem dobva, mint egy darab rongy -magamtól léptem le és adtam át a helyem Irinának, de Dimitriy se mondta, hogy ne tegyem-, aztán rám mászott az a vén perverz, utána meg Dimitriy kis híján meggyilkolta a szemem láttára. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Kicsit eszembe juttatják azokat a béna filmeket, meg a telenovellákat, amiktől az ember a plafonra mászik. Bennem meg itt zakatol ez az egész egyszerre, miközben látom, hogy Dimitriy sem a legnyugodtabb, én mégis úgy érzem, hogy meg kell valahogy köszönnöm. Tudatnom kell vele, hogy csatabárd ide vagy oda, akkor is borzasztóan hálás vagyok neki, meg annak is, hogy végül nem verte péppé azt a szar alakot. Nem bírnám a gondolatot, hogy miattam vetemedett olyasmire, mert kétlem, hogy eddig akadt volna köztük bármi probléma nők terén. Aztán ott az apja is, aki valószínűleg nem örült volna a hírnek. Talán, így sem fog örülni. Hirtelen jön az ötlet, talán ösztönösen is, hogy odamenjek és megöleljem, de már amikor átkarolom is érzem, hogy ez hülye ötlet volt. Olyan, mintha a téren ölelgetném az egyik szobrot pedig, ha eszembe jut, milyen finoman vagy épp szorosan tudott a karjában tartani múltkor...hát ez nem, hogy nem olyan. Még csak nem is lehet ölelésnek nevezni. Olyan, mintha épp megerőszakolnám. Aztán jön az "elég", ami egyértelműen jelzi, hogy ebből bizony nem kér, el is tol magától a karjaimnál fogva én pedig komolyan fontolóra veszem, hogy mindjárt bohóc kosztümös öltök magamra és golyókat dobálva végig sétálok a tömeg között. Nevetségesen érzem magam. Megint hagytam, hogy a hülye érzelmeim olyasmire vegyenek rá, amitől csak sebezhetőbbé válok, de igyekszem menteni a menthetőt. Lenyelem a könnyeket meg minden mást is, ami kikívánkozna belőlem és miután a pofámba kapom, hogy szedjem össze magam, úgy is teszek. A múltkori után rohadtul nem akartam ilyesmit tenni, megnyílni, közel engedni meg végképp nem, de azért azt meg szerettem volna köszönni, hogy segített. Hát ezek szerint errefelé nem szokás. Ahogy Ő, én is odébb sétálok, mintha valami szörnyű tett helyszínét próbálnánk magunk mögött hagyni. Kezemet ajkaimra szorítom, mielőtt még olyasmit mondanék, amit megbánok, amiből megint csak ugyanaz lenne, mint ami a múltkor volt, de végül, ahogy megszólal, leejtem kezem onnan és elképedt arccal rámeredek. Pillanatok alatt visszacsábítja belém a feszültséget, bár ez most egész más fajta. -Hogy mi van?!- kérdezem halkan, de olyan hangsúllyal, mintha legalábbis épp most küldtek volna el melegebb éghajlatra. Aztán persze, még tesz rá egy lapáttal, bár ezen már inkább elnevetem magam. Na nem jó kedvemben, mert teljesen abszurdnak tartom azt, amit mond. -Már bocsánat, de rohadtul nem voltam arra kíváncsi, ahogy Irinával enyelegsz. Vagy ott kellett volna állnom mellettetek és tartani a gyertyát? - förmedek rá őszinte értetlenséggel, hiszen most pont úgy csinál, mintha magamtól sétáltam volna el. Mintha én akartam volna, hogy mással táncoljon, holott az Ő tiszte lett volna közölni a kis Irinával, hogy "bocs, most nem táncolok veled" vagy akármi. De nem tett ilyet. Úgy bámulta azt a luvnyát, mintha megigézte volna. -Mellesleg ott akartam hagyni Igort. Akkor kapta el a karomat és rohadtul nem engedett elmenni. De lehet, hogy tökön kellett volna rúgnom. Én vagyok a hibás.- sétálok még odébb, mintha csak arra vágynék, hogy minél távolabb legyek tőle, holott az imént még a közelségére vágytam. Csak épp, akkor még nem sejtettem, hogy itt is az arab szabályok érvényesek. Ha egy pasi megkíván egy nőt, csakis a nő a hibás. -Jó, hogy nem vágod a fejemhez, hogy túl jól nézek ki. Locsolj le egy kis savval. Az mindent megoldana. - sziszegem, képtelen vagyok befogni a számat, mert a sok szarság fejében most, még ő is ilyen hülyeségeket vág hozzám, mintha tényleg én lennék a hibás. Valójában én vagyok, mert rá voltam szorulva a segítségére és ez szánalmas.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 5:01 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Még számomra is meglepő volt, hogy nem pattant el egyetlen ér sem a nyakamban, vagy a fejemben. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam, az artériák már kirajzolódtak ezeken a pontokon, és miközben Irist terelgettem a társalgó felé, egy-két mély levegővétellel próbáltam elérni valami nyugalmi állapotot. Kudarcot vallottam benne, egy fokkal sem lettem nyugodtabb, mert tudtam, hogy csak akkor kaptam volna meg azt a jóleső elégedettséget, ha legalább eltöröm Igor karját, de a teljes extázist az okozta volna, ha már a téglákat kötözték volna a lábára nehezékként. Ha másnak nem is, vízi hullának még éppen elment volna. Legurítottam a pohár tartalmát, közben elvétve Iris után kutatva, aki a szoba másik sarkában járkált fel és le. Ez nem segített abban, hogy megnyugodjak, csak még erősebben dobolt a szívem a fülemben, a teljes szívroham szélére sodorva. Idejét sem tudtam, mikor veszítettem el utoljára ilyen szinten a kontrollt, de a most érzett düh ezerszer intenzívebb volt, mint minap, mikor Iris-szal veszekedtem. Volt is különbség: Iris-t nem bánthattam, de Igort igen. Úgy éreztem magam, mint aki befejezetlenül hagyott egy ügyet, az agyam folyamatosan azt ordította, hogy menjek vissza és fejezzem be, amit elkezdtem, de túl sok lett volna a szemtanú. És Iris sem akarta. Nem is értem, ez miért érdekel egyáltalán. Legutóbb volt lehetősége kiadni magából, hogy mit is gondol rólam, most még azok a szavak is visszaköszöntek. Így mikor megindult felém, szinte már éreztem az arcomon egy jól irányzott pofont, amiért magára hagytam, vagy amiért engedtem, hogy idáig fajuljon a helyzet Igorral. A pofon helyett azonban a karjaim alá fészkelte magát, ettől pedig szinte lefagytam. Ami jó volt benne, hogy egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy milyen dühöt érzek, igaz, ez az állapot nem tartott sokáig. Habár nem láttam a szemeit, a hangjából nem tudta elrejteni azt, hogy a sírás szélén táncolt, és talán emiatt kellett volna türtőztetnem magam, legalább valami csekély vigaszt nyújtanom neki, de... nem én lettem volna, ha most egyszerűen belesimulok a helyzetbe, és visszaölelem. És ezt ő is tudta. Hisz egy embertelen, könyörtelen gyilkos voltam a szemében, aki most... tett egy szívességet, megkímélve attól, hogy egy Igor-féle mocsadék megtört szajhává tegye. A gondolattól, hogy Igor hozzáér, vagy hogy többet akar, ismét összekoccantak a fogaim, próbáltam elhessegetni a képet magam elől, elég kevés sikerrel. - Elég - szólaltam meg végül, a karjaira csúsztattam a kezem, hogy valamennyire eltoljam magamtól. Egyedül a húgom ölelését tudtam elviselni magamon, és most, hogy Iris zárt a karjai közé, egy pillanatra elhittem, hogy talán megérdemlem. De talán ezt még ő sem gondolta volna komolyan. - Össze kell szedned magad - tettem még hozzá, mint valami rossz diktátor, ekkor már megkeresve a tekintetét. Az íriszei szinte beszéltek helyette, én pedig egy másodperc alatt a legmocskosabb gazembernek éreztem magam, amiért nem tudtam megnyílni előtte, legalább amíg vigaszra lel velem. És nem vallottam volna be soha, de nekem is szükségem lett volna rá. Elsétáltam előle, ekkor már némileg nyugodtabban, majd a hajamba túrtam, a szabad kezemet pedig a csípőmre szorítottam. - Miért nem hagytad ott, mikor megjelent? - fordítottam felé ismét a fejem. Nem hibáztattam, csak nem értettem. Igor már rögtön mély benyomást tett rá, és mikor egyedül maradt, nem jutott eszébe... mondjuk arrébb sétálni? Bár ez elég nevetséges godnolat volt, ismertem Igor-t, nem engedte volna lerázni magát. - Vagy miért nem jöttél vissza hozzám?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 3:20 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Egy pillanatig sem kételkedek abban, hogy Dimitriy képes lenne most azonnal végezni Igorral és bár egyáltalán nem tetszett az, ahogy rám mászott, azért a halálát mégse kívánnám. Már, csak azért sem, mert nem tudom, miféle következményei lennének. Máskülönben, mivel úgy sejtem, hogy egy igazi féreg lehet -abból a pár mondatból, amit hallottam tőle, ez már kiderült-, talán elfordulnék inkább és úgy tennék, mintha nem látnék semmit. Na jó, igazából nem. A lelkiismeretem úgysem hagyna nyugodni. Dimitriy úgy fest, mint egy vicsorgó farkas. Mint amikor az alfa a helyére teszi a falkája egy tagját, aki túl merész próbált lenni. Valahol még szexi is, hogy így védelmez, hogy mindezt miattam csinálja, mert bár azt mondta, hogy cseppet sem érdekli a sorsom, most valahogy mégsem úgy tűnik. A tény pedig, hogy ölni is képes lenne értem, egy egész picit megrémiszt, de valahol jó érzéssel is tölt el, mert most már biztos lehetek benne, bármit is mondott a múltkor, bármennyire is veszekedtünk, még most sem hagyná, hogy bajom essen. Óvatosan érintem meg végül, ahogy az ember egy vicsorgó medvét érintene -senki sem tenné, ugye?-, majd megszólítom és, mintha a kettő elegye hatással lenne rá, végre felém pillant, hosszan bámulok dühös kékjeibe, míg végül úgy tűnik, hogy kezd megnyugodni. Mintha kezdene visszatalálni önmagához vagy... hozzám. Nevetséges lenne azt gondolnom, hogy úgy, ahogy miattam borult ki, ugyanúgy én lehetek az, aki megnyugtatja végül, de nagyon úgy tűnik, mert elengedi Igort. Na de, azért egy utolsó, életveszélyes fenyegetés még belefér, amit még nekem is elég végighallgatni ahhoz, hogy nagyot nyeljek, pedig nem is nekem van címezve. Igor pedig le van fagyva. Behúzza fület-farkát, bólint egyet és nyeldes, mert valószínűleg tisztában van vele, hogy nagyon kevesen múlott az élete. Remélem, egész este ezen fog töprengni és rájön, hogy legközelebb normálisan viselkedjen egy nővel, ha annak olyan férje van, mint Dimitriy. Iszonyúan büszke vagyok egyébként rá. Vagyis inkább arra, amit értem tett. Kedvem lenne a nyakába ugrani és szorosan magamhoz ölelni, hogy ezt Ő is érezhesse, de kétlem, hogy jelen pillanatban tetszene neki. Keze végül a hátamra csúszik, szinte bőrömön át is érzem, mennyi ideg és adrenalin munkálkodik benne még akkor is, amikor elvezet onnan, de ahelyett, hogy elhúznánk a fenébe, egy külön kis társalgóba megyünk, ahol végül kettesben maradunk. Csak ekkor engedem meg magamnak, hogy egy mély sóhaj szökjön ki tüdőmből, hogy aztán remegő kezemet csípőmre, másikat meg homlokomra helyezzem és pár pillanatig fel-alá járkáljak. Azt hiszem, most kezd távozni a feszültség, most döbbenek rá igazán, mi történhetett volna, ha Dimitriy nem jelenik meg. Igor nem fogta volna vissza magát attól, hogy lekeverjen egyet vagy, Isten tudja mi mindenre lett volna képes. Dimitriy is tiszta ideg a szoba másik felében, pedig ő még egy adag vodkát is felhajtott, mégis érzem, hogy majd' szétrobban és ez egyértelművé is válik, ahogy szitkozódik egyet. Annyi mindent szeretnék most mondani. Megköszönni, bocsánatot kérni -mondjuk az hülyeség lenne, mert ez tökre nem az én hibám volt-, leszidni, amiért ott hagyott egyedül és inkább Irinával enyelgett vagy szimplán csak megkérdezni, hogy jól van-e vagy tudja a franc, de végül inkább, csak átszelem azt a pár métert, ami köztünk van és szorosan átölelem. Az meg rohadtul nem érdekel, hogy ez kényelmetlen-e neki vagy sem, az se érdekel, ha leráz magáról vagy eltol, de most szükségem van erre. Rá. -Köszönöm.- súgom végül nyakába vagy inkább nyögöm, mert közben már könnyek mardossák a torkomat, pedig soha nem akarnám, hogy egyet is lásson belőlük. Most mégis kikívánkoznak, mert igazság szerint, rohadtul megijedtem.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 9:10 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem tudtam nevén nevezni az érzést, mert előtte még soha nem tapasztaltam, és a szörnyeteg, ami a gyomromra telepedett, éppen a karmait élezte a belsőszerveimen. A dühöm jól látható formát öltött, és ugyan eleinte próbáltam legalább a látszat kedvéért úgy lerendezni Igort, hogy ne legyen nagy visszhangja, de mintha ki akarta volna vívni, hogy orrba vágjam. Erre utaltak a szavak is, amiket még hozzáfűzött volna a feleségem taperolásához, de nem hagytam, hogy befejezze. Nem akartam hallani, és esélyes, hogyha végigmondja, tényleg minimum egy hiányzó testrésszel távozik innét. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy Iris még mindig itt állt mellettünk, és hogy a kíváncsi szemek úgy szegeződtek ránk, mintha cirkuszi előadást gyakoroltunk volna. A legkevésbé sem tartottam mókásnak a történteket, az arcom megmerevedett, a szemeim szinte vérben forogtak, ahogy szemrebbenés nélkül bámultam Igort. Talán ez volt az a pont, mikor felfogta, kurvára nem viccelek, és ideje volt meghunyászkodnia. Márpedig ő tudta, hogy a Papa milyen profi módszerekkel tüntette el a többé nem kívánatos személyeket úgy, hogy a hullájuk sose kerüljön elő, nyilván azt is sejthette, hogy ebben az apám a legjobb mentorom volt. Már szinte lángra kapott a testem, minden végtagom megfeszült, így egy pillanatra kényelmetlen érzés volt tapasztalni, mikor egy gyengéd tenyér simult a vállamra. Jól érezhetően megfeszültem, még mindig dolgozott bennem a harag, az arcom eltorzult a vicsorgástól, ahogy a fogaim összekoccantak, de még mindig túl szorosan tartottam Igor gallérját. Iris hangja iránymutatásként szolgált, ami segített visszautat találni a felfokozott állapotomból, de még így is túl lassan kezdtem el ereszteni a szorításomon. Tényleg, ebben a pillanatban ölni tudtam volna, és szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ezt ekkor már mindhárman tudtuk. Nem tudtam, mennyi idő telt el Iris kérlelése után, ahogy felé fordítottam a tekintetem, mintha hosszú percekre vesztem volna el a szemeiben, érezve a megkönnyebbülését és a néma hálát. Nagyot nyeltem, és szinte teljesen ellazítottam az ujjaimat, így engedve el Igort, majd még egyszer megkerestem a tekintetét. - Ha még egyszer ránézel, vagy kezet emelsz rá, esküszöm az istenedre, hogy a feleséged sem fog rád ismerni, mikor kihalásznak az öbölből. Ha kihalásznak egyáltalán - Elég egyértelmű fenyegetés volt, és szemernyi kétsége sem lehetett afelől, hogy tényleg megteszem, ha okot ad rá. Nem voltam hazug ember, ebben az apámra ütöttem, és ki, ha nem ő tudta volna ezt a legjobban. Elléptem előle, majd anélkül, hogy Irisra néztem volna, a hátára csúsztattam a kezem, ezzel ösztökélve, hogy merre menjen, de a mozdulatban több feszültség volt, mint eddig bármikor. Emlékeztetnem kellett magam, hogy már nem Igort szorítom, hanem a feleségem hátát... útközben még felmarkoltam egy pohár vodkát a szabad kezemmel, nem hagyva ki az alkalmat, hogy körbenézzek a jelenlévőkön, de egyetlen eltorzult pillantás elég volt ahhoz, hogy mindenki tudja, hol a helye, és újra kedélyes csevegésbe kezdjenek. Habár Iris azt kérte, menjünk, én nem a kijárat felé kalauzoltam, hanem egy kis társalgó felé, majd odaérve becsuktam mögöttünk az ajtót. Csak ekkor fordultam szembe vele, szinte rögtön kikortyolva az utolsó csepp vodkát is a pohárból. Nem nagyon tudtam volna mit mondani, a haragtól még mindig nehéz volt levegőt venni, a torkomban dübörgött a szívem, de lassan, egész lassan a tekintetem ismét rátalált Irisra. Pedig megfogadtam, hogy soha, semmilyen körülmény esetén sem teszek többé szívességet, nem mentem meg az életét, még csak látni se akarom, ha nem muszáj. Gyűlölni akartam Őt, ezt az egészet, az érzéseket, amiket kihozott belőlem, és a legrosszabb az egészben a tehetetlenség zord érzése volt. Mindig tudtam, mit kell tennem, de ő felülírt mindent. Vele kapcsolatban semmit nem tudtam. - A picsába - bukott ki belőlem aztán, a vodkától kissé megrekedt hangon, majd nagy levegőt vettem.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 21, 2022 6:28 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem sok képzelőerő kell ahhoz, hogy Igor tekintete láttán rájöjjek, hogy mit szeretne, vagy inkább akar tőlem. Pedig, a nyakamat tenném rá, hogy cseppet sem nézek ki úgy, mint egy escort, mint az a repedtsarkú Irina, mert meggyőződésem, hogy lerí rólam, hogy nem tartozom ide. Aztán lehet, hogy épp ez az, amivel felhívtam magamra egy ilyen vén szatír figyelmét. Talán, escortnak kellett volna öltöznöm, hogy beolvadjak a közegbe, de én nem egy kísérő vagyok vagy egy bérelt nőszemély. Bár, ha jobban belegondolok, igen, mert én is el lettem adva. Ahogy a karomra fog, próbálok nyugodt maradni és egy pillanatig sem kimutatni, hogy amúgy kezdek bepánikolni. Gondolatban az összes önvédelmi ütést és rúgást sorra veszem, amiől valaha hallottam vagy láttam egy filmben, de attól tartok, ezzel az ismerettel szépen kifejezve is kitörölhetem. A pánik pedig dolgozik bennem, mert a pulzusom máris felpörög, de ez szintén meg sem közelíti azt, ahogy Dimitriy képes felpörgetni. Még, ha a veszekedésünk is jut eszembe, az akkor is egész más volt. Más olyasvalakivel dacolni és szájalni, akit -ha egy kicsit is de- már ismerek és más egy vadidegen maffiózó, akit még egy papírdarab se tart vissza semmitől. -Szeretem, ha valaki úgy csinál, mintha ellenére lenne...- suttogja perverz vigyorral én pedig egyre erősebben próbálom elhúzni a karom, de ő vénsége ellenére túl jó erőben van. Valószínűleg, nem is először ragad karon egy nőt. A pánik ellenére azonban, nem akarok segélykérőn Dimitriy felé pillantani, mert valószínűleg, csak még jobban kiborítana, hogy míg engem itt molesztál ez a szar alak, ő úgy dörgölőzik a tánctéren Irinával, mint valami kanos tinédzser. És egyébként sem akarok se a buta kislány, se a bajba jutott nő lenni, hogy megint a fejemhez vágja, mennyire nem tartozok ide. Mintha magamtól nem tudnám. Egy pillanattal később aztán egy erős kéz Igor karjára fog, az ismerős hang pedig olyan veszedelmesen csendül, hogy nyelek is egy nagyot. Az se volt semmi, ahogy velem beszélt a múltkor, de most...még azon is túl tesz, a vén majom viszont nem veszi rögtön a lapot. A karomat azért elengedi, kezem azonnal az érintése helyére csúsztatom és megdörzsölöm bőrömet, miközben automatikusan Dimitriy felé húzódok picit. Az öreg persze nem érti, hangot is ad ennek, de mielőtt olyasmit mondhatna, amitől pipacsvörössé válna az arcom, a férjem megragadja a gallerját és belé fojtja a szót. Egy részem, szinte tapsikol örömében. Akár hős lovag, akár nem, iszonyúan jól esik, hogy ilyen vehemensen védelmez és nagyon hálás vagyok, amiért közbe avatkozott annak ellenére, hogy ez a féreg az apja ősrégi cimborája. A józanabbik részem azonban nem akarja, hogy olyasmit csináljon miattam, aminek következményei lehetnek. Nem akarom, hogy bajba kerüljön vagy tudja a fene, mi lenne, ha betörné az orrát ennek a rohadéknak, amit szerintem nálam jobban senki sem szeretne látni. Mindenki minket figyel, lelki szemeim előtt pedig olyan jelenet játszódik le, ahol patakokban folyik a vér. Nem, mintha bármi fogalmam is lenne arról, mi lehetne ennek a következménye. Talán, mindenki nevetne egyet és, csak rémeket látok. Végül Dimitriy mögé lépek és tenyerem finoman a vállára simítom. Érzem a belőle áradó feszültséget, talán meg is ijednék tőle, ha nem tudnám, hogy miattam van vagy inkább értem, mert engem védelmez és ez nagyon jól esik. -Dimitriy.- szólítom meg halkan, nyugodt hangon, mert isten ments, hogy azt gondolja, bele akarok pampogni a dolgába, csak próbálom megnyugtatni. -Minden rendben, csak...menjünk, jó?- súgom oda halkan, bár az én pillantásom is képes lenne Igort felnyársalni, de végül inkább elpillantok a férjem felé. Annak ellenére, hogy azt hittem, tesz rá magasról, hogy mi van velem vagy mi nincs, meg még az az Irina is leköti a figyelmét, ezek szerint azért rajtam tartotta a szemét. És ez valamiért melegséggel tölt el. -Kérlek.- teszem még hozzá halkan, tekintetem lágyan olvad az övébe, ha esetleg rám pillant és könnyedén kiolvashatja belőle, hogy mennyire hálás vagyok azért, amit tesz értem.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 20, 2022 8:50 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Valahol mélyen megkönnyebbülést éreztem, mert Irina érkezése egyet jelentett azzal, hogy nem kellett megmagyaráznom egy jóval összetettebb kérdést. És a választ rá. Bár ha tudtam volna a választ, a kérdés sem hagyta volna el a számat, de egyelőre úgy tűnt, hogy ezen nem is kell aggódnom. Későbbre talán összeszedem annyira a megmaradt darabkáimat, hogy ha Iris visszakérdezne, tudjam, mit tegyek. Már ha visszakérdez azok után, hogy Irina jószerével jött, tarolt és egyértelmű győzelemre játszott. Nem hagyott túl sok apellátát, a kérdése kicsit sem kérdésnek hatott, és nem is kellett több, hogy feltűnjön, ég és föld választotta el a feleségemtől. Irina testesítette meg a múltat, de Iris... a jelenem. Emiatt pedig egyre kevesebbszer jutott eszembe a búslakodás az olyanok iránt, mint Irina. Talán ez hiányzott, egy jó nagy löket, egy szelet a régi életemből, ami majd visszatérít a saját utamra. Iris úgy adta át neki a terepet, mintha kötelező lett volna, aminek nyomán egy ideig kutattam a tekintetét, de Irina nem sok időt adott hozzá, hisz amint Iris elszakadt tőlem, és arrébb sétált, szinte rögtön átvette a helyét, és a nyakam köré fonta a karjait. Nem szorult belé túl sok szemérmesség, oroszul kezdett duruzsolni a fülembe, mintha csak egyszerű erőfitogtatás lett volna az egész. Ahogy a mellei a mellkasomnak simultak, az incselkedő szavak pedig súrolták a fülemet, az emlékeim elkalandoztak az Iris előtti időkbe, mikor kétség sem fért hozzá, hogyan is végződne egy ilyen tánc egy Irina-hoz hasonló nővel. A gondolataim mégsem tudtak csak úgy fellélegezni, és ugyan a mosolyom őszintének hatott, de a fél szememet időről időre Iris-on tartottam. A visszanyert hidegvérem azonban múló ábránd volt, mikor percek elteltével feltűnt, hogy Iris már nincs egyedül. Úgy tűnt, Igor számára nincs elég hal ebben a tengerben, neki pont az az egy kellett. Először nem mozdultam, bár láttam Iris tekintetét, az arcvonásait és azt, hogy kínlódik a férfi jelenlétében, de Igor még nem tett semmit. Egészen a következő pillanatig. Amikor Igor ujjai látványosan a lány karjára fonódnak, szinte még a távolság ellenére is láttam, ahogy erővel teszi. Nem volt benne sem néma kérlelés - bár Irist aztán kérlelhette volna bármire -, csak a mohóság, a birtoklási vágy, ettől pedig ledermedtek a lábaim. Mintha egy gorilla ült volna a mellkasomra, a légzésem pedig elnehezült. Nem gondolkodtam szavakon, csak úgy otthagytam a legújabb táncpartneremet, magasról leszarva, hogy mit diktált volna az etikett az udvarias lelépésről, határozott léptekkel közeledve a vén seggfej irányába, aki még annak ellenére sem vette le a kezét a lányról, hogy az megkérte rá. Egyre kevésbé voltam ura annak, amit az ösztön kikényszerített belőlem, ráadásul ezt az érzést nem ismertem, nem tudtam mit kezdeni vele. A levegő szinte teljesen belém szorult, de mikor melléjük értem, egyetlen határozott mozdulattal markoltam rá Igor karjára, jóval erősebben, mint ahogy ő markolászta a feleségem karját. - Vedd le róla a kezed, különben a karod nélkül távozol innen ma este - suttogtam halkan, mégis egy egész falkányi vadállat erejével a hangomban. Nem tudtam volna megmagyarázni, miért teszem, és miért éppen apám egyik kedvenc pajtásával teszem, de jelenleg kurvára nem érdekelt, ki ő. Akár a kibaszott pápa is lehetett volna. Ő felnevetett, mintha bármi vicces lenne a jelenlegi helyzetünkben, de továbbra sem eresztette a lányt. - Dimitriy, ezek csak nők, ezt te tudod a legjobban - jött a válasz, amiből leszűrtem, hogy számára még mindig nem esett le, hogy nem vicceltem. Egészen a következő pillanatig, mikor meglazította a saját nyakkendőjét, mintha megérezte volna a helyzet komolyságát. - Úgy tűnt, nem bánod, ha más is felpróbálja a legújabb... - Eddig jutott a mondanivalójában, a következő pillanatban a hirtelen feléledő harag következtében elengedtem a karját, hogy megragadjam a gallérját, és én rángassam el Iris mellől. - Mi nem volt világos, baszd meg? - emeltem fel a hangom vele szemben, jelenleg távol állva attól, hogy ne akarjam kiverni az összes fogát. Még az sem érdekelt, ha közben minden szem ránk szegeződött.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 20, 2022 7:49 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Fogalmam sincs, hogy benne mi mehet végbe, bár gyanítom, közel sem az, mint ami bennem. Hiszen, megmondta, hogy nem érdekel senkit a sorsom, nem számítok és amúgy is, csak egy buta kislány vagyok. Ennyit a királynőről a sakk táblán. Viszont, bármi is van vagy épp nincs, miközben lassan együtt mozgunk a zenére, úgy mellékesen megjegyzi, hogy meg kell tanulnom megvédeni magam, amihez szerinte elég okos vagyok, hogy kitaláljam, miként kivitelezzem. Én pedig tény, hogy valószínűleg meg tudnám ezt oldani, de eddig valahogy úgy voltam vele, hogy vagy Ő véd meg vagy Kirill. Ez most egy kicsit úgy hat, mintha épp azt közölné velem, hogy innentől levette rólam a kezeit. Mindenféle értelemben. Mégis, amikor arra kér azon a mély, reszelős hangon, hogy nézzek rá, nem bírom megállni, hogy ne tegyem. Pedig tudok, hogy nem kellene. Sőt. Táncikálnom se kellene vele, hogy minél kevesebb legyen az inger, az érintés, de azt lehetetlen lenne kivitelezni, mikor a felesége vagyok. Ráadásul hiányzik, hogy magam mellett érezzem. Az illata, a hangja...talán, még az a rideg pillantása is, amiről eddig úgy hittem, hogy miattam képes meglágyulni, melegebb lenni. Most pedig, amikor felpillantok rá és hosszan egymásra nézünk, olyan sok minden látszik benne, hogy szinte fizikai fájdalmat érzek tőle. Mintha bánná, ami történt vagy hiányoznék neki, ráadásul a szavai, az a furcsa kérdése is, mintha erre célozna, hogy miért ilyen nehéz? . Én pedig máris érzem, hogy lágyulok, hogy az az irtó gyenge páncél, amit magamra húztam, máris repedezni kezd, de mielőtt még rákérdezhetnék, hogy mire gondol, mi az ami nehéz, egy alulöltözött szőke a vállára simitja karmokban végződő kezét. Ő pedig a néven nevezi, tehát az már biztos, hogy ismerik egymást. Ó, de még mennyire, hogy ismerik, hiszen a szőke éppen úgy viselkedik, mintha a saját részét követelné Dimitriyből. Egymást nézik, aztán a nő rám vezeti tekintetét és konkrétan jelzi a szándékát afelől, hogy ő szeretne a továbbiakban táncolni a férjemmel. Hát mi a picsa van már itt, hogy a nők kérik le egymástól a tancpartnert? Felforrósodik az arcom, de mielőtt még bármi velőset szólnék vagy esetleg elküldeném a francba, emlékezetem magam arra, hogy itt én vagyok az idegen, a kívülálló, akinek semmi köze ehhez a világhoz sem az előtte álló pasihoz. Ez a nő sokkal jobban beleillik ebbe az őrületbe, talán Dimitriynek is jobban megfelel, sőt, biztos én meg nem fogok itt úgy viselkedni, mint egy hárpia. Legalább, ő még jól érezheti magát ma este, ha én nem is. -Persze. Csak tessék.- varázsolom magamra a műmosolyt, amivel igyekszem túlélni ezek az alakok között, amivel igyekszem elrejteni mindent, ami bennem dúl, azt a mardosó féltékenységet, ami nem először üti fel a fejét, mintha legalábbis bármi közöm lenne Dimitriyhez. Hátrébb lépek, tekintetem a férjemre vezetem, majd vissza a szőkére, mintha csak azt nézném, milyen cuki kis párocska ezek ketten, végül elfordulok és odébb sétálok onnan. Hát nem fogok én olyasmiért hangot emelni, ami valójában nem is az enyém. Főleg akkor nem, ha az a valami alig várja, hogy megszabaduljon tőlem. Ennyi tartás azért, még bennem is van. Az egyik díszesen faragott oszlop mellé állok végül, vállammal a hideg kőnek tamaszkodok, másik kezemben pedig egy újabb pohár pezsgőt szorongatok. Újra és újra a tömeget nézem, az idegen arcokat, de hazudnék, ha nem vallanám be legalább magamnak, hogy tekintetem kerül-fordul Dimitriy felé cikázik. Persze, szigorúan csak futólag és akkor is, gyorsan a pohár tartalmára fókuszálok inkább. -Felháborító, hogy egy ilyen szépség itt tengődik egyedül.- érkezik a hang valahonnan a hátam mögül, amitől azonnal feláll rajtam az összes szőr, de nem a jó értelemben, nem úgy, mint ahogy Dimitriy szokott rám hatni, hanem inkább olyan horrorfilmesen. -Én biztos nem hagynám, hogy a gyönyörű feleségem magányosan ácsorogjon, mert még a végén valaki lecsapná a kezemről.- lép a hátam mögé a vén kéjenc, bennem meg azonnal megszólal a riasztó, így előrébb is lépek és szembe fordulok vele. Legalább legyen szem előtt a rohadék. -Egyáltalán nem vagyok magányos. Remekül szórakozom egyedül is.- jegyzem meg mosolyogva, remélve, hogy veszi a célzást és lelép a francba, de helyette inkább újra túl közel lép hozzám, amitől a gyomrom forgolódni kezd. Illetlenül közel áll, nem, mintha elvárnám, hogy ezekben a körökben ez bárkit is érdekeljen. -Ugyan. Ennél sokkal jobban is szórakozhatna, Iris.- simít végig csupasz karomon, a vészcsengő pedig megszólal a fejemben és már azt nézem, merre indulhatnék el innen, hogy lerázzam ezt a barmot. Mondjuk hazafelé. Igen. Hátrébb is lépek és már épp kezdenék bocsánatot kérni, amiért magára hagyom, de a keze a karomra fog és egy szorítással jelzi, hogy ne menjek, ezt pedig megspékeli egy vészjósló, veszedelmes ragadozóéhoz hasonló pillantással. -Megtenné, hogy elengedi a karomat, Igor? - sziszegem halkan, egyértelműen dühösen, bár a következő szerintem az lesz, hogy egyszerűen csak tökön rúgom, aztán vessen mindenki magára. Én is, de nem érdekel. Dimitriy meg, csak enyelegjen nyugodtan a ruszki escortjával, akinek csak az nem látja az egész hátsóját, aki nem akarja.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 20, 2022 5:05 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Valószínűleg nem tudta, hogy kibillentette a világomat a megszokott kerékvágásból, mióta visszahozták Franciaországból. Amennyire próbáltam elszeparálni magam tőle, minden alkalommal úgy került hozzám közelebb, és ez a nagy vitáig úgy tűnt, hogy talán esélyt nyit... valamire. Ezt még én sem gondoltam végig tisztán, annyira dacoltam magam ellen, hogy inkább nem vettem tudomást a hatásról, amit kiváltott belőlem. Az első együttlétünk után szinte biztos voltam abban, hogy megkaptam, amit akartam. Egy nőt, aki ellenállt nekem, és így bizonyítottam magamnak. De nem volt elég. Újra akartam, többet akartam. Talán még most is, pedig közel álltam ahhoz, hogy megfojtsam, a düh, amit tápláltam iránta, elapadhatatlannak tűnt, és ő sem igyekezett meggyőzni az ellentétéről. Mondjuk ha másban nem is, abban biztos voltam, hogy benne is két érzés csatározott, ezt pedig még a rideg, kilátástalan tekintetében is látni véltem. Nem tudott teljesen elrejtőzni, hiába próbálta. A teste lágyan mozdult a zenére, én pedig még mindig nem éreztem, talán nem is akartam érezni. Az, hogy kimentettem Igor társaságából, nem azt jelentette, hogy bármit elfelejtettem volna, de próbáltam tartani magam ahhoz, hogy ha vele vagyok, segítek. Márpedig Igor ellen a legkevesebb esélye se lenne egyedül. - Elég okos vagy ahhoz, hogy megoldd, nem? - kérdeztem, elvégre nem mondhattam neki, hogy tanuljon verekedni vagy járjon önvédelmi órára. Ha megkért volna rá, talán még én is segítő kezet nyújtottam volna, de jelenleg nagyobb esélye volt az antarktiszi jégpáncél olvadásának, mint annak, hogy bármit is kérni fog tőlem. Kételkedtem abban, hogy a kérésemre szót fogad, így mikor felém fordította a tekintetét, pár másodperc erejéig csak néztem a kék szemeket, úgy, mintha mi sem történt volna. Szerettem volna, ha meg nem történtté tehetem, vagy legalább visszafordíthatnám az idő kerekét, hogy másképp bánjak vele... de talán ennek így kellett lennie. Bár ettől még nehéz nem lesz nem úgy érinteni, és egyáltalán nem... megcsókolni. Erőt kellett vennem magamon, felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Miért ilyen nehéz, Iris? - kérdeztem, de nem akartam rá választ. Elfordítottam a tekintetem, nem fejtegettem, hogy mire gondolok, mert még én sem tudtam, de a következő másodpercben egy másik tenyér simult a vállamra, az érintésről pedig egyértelműen lerítt, hogy ez most nem Igor. Hátrafordítottam a fejem, hogy a látóterembe bekússzon az ismerős nő jellegzetes arca, a szőke haja kiengedve omlott a vállaira, a fekete miniruhája alig takart valamit, a domináns parfüm pedig szinte rögtön megtöltötte az orromat. - Irina - ejtettem ki a nevét, amint eljutott az agyamig a felismerés. Egy ideig az én tekintetem kutatta, majd mint aki jó munkát végzett, Iris-ra nézett, de közben nem eresztette a vállam. - Szabad? - hangzott el a kérdése a sajátos mély, mégis nőies hangján, jól hallható akcentussal, és nem is lepődtem meg a lényegre törő stílusán, mert ezt az oldalát már amúgy is jól ismertem. Iris azon oldalát viszont kevésbé, hogy miképp fog erre reagálni.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 20, 2022 8:04 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Megfogadtam, hogy távol tartom magam tőle, most mégis az tűnik a jobbik rossznak, ha táncolni megyek vele. Igazság szerint, szinte bármire képes lennék, hogy megszabaduljak attól a vén kéjenctől, ráadásul cseppet sem túlzok azzal, amikor majd, hogy nem bókolok Dimitriynek. -Vehetnéd.- jegyzem meg halkan, bár azt azért nem szabad elfelejtenem, hogy nála sem lenne jó sorom, ha nem lennék bebiztosítva egy szerződés által. De a fenébe is. Erre már inkább gondolni sem akarok. Nem akarok megint Vele hadakozni, ami majdnem olyan felesleges, mint egy szélmalommal küzdeni és még fájdalmas is, mert hiába, hogy nem ütött meg, akármennyire is húztam fel, a szavai talán, még jobban fájtak. És az az erődemonstráció is. De most nem tett hasonlót se. Nem volt semmi durva vagy kellemetlen az érintésében vagy a viselkedésében, miközben ringatózni kezdtünk a zenére. Szándékosan nem nézek rá, bár igyekszem úgy tenni, mintha ez azért lenne, mert olyannyira érdekel a körülöttünk lévő tömeg. Pedig, csak félek a szemébe nézni, nehogy megint olyasmit véljek feldedezni benne, ami nincs ott. Fogalma sincs róla, hogy mennyire egyetértek a további szavaival, csak épp azt nem tudja, hogy nekem Tőle is meg kellene magamat védenem, ha nem is szó szerint. Mert azt már tudom, hogy tényleg nem ütne meg, tartsa vissza egy papírdarab vagy akármi más, de nem tenné. Ha a múltkor nem tette, nehezen tudnék elképzelni olyan helyzetet, ahol mégis erre vetemedne. Mondjuk, ha elárulnám, az megint más lenne. -Az ilyenekkel szemben, mégis hogyan védhetném meg magam?- dünnyögöm halkan, lehetséges megoldásokon törve a fejemet, hogyan is vethettem volna véget ennek a kínos jelenetnek, ha egyedül vagyok. Szavakkal? Azok itt nem érnek semmit, főleg nem egy nő szájából. Mélyet sóhajtok. Teste melege, az illata máris megzabolázza az érzékeimet, mert azt az érzetet kelti bennem, hogy biztonságban vagyok. Pedig, egyrészt én magam mondtam, hogy nincs szükségem a védelmére, másrészt pedig épp, hogy Tőle kellene megvédenem magam a legjobban, hogy ne férkőzzön újra túlságosan a közelembe. Mégis, amikor azt kéri, hogy nézzek rá és mindezt olyan hangon súgja a fülembe, hogy attól máris felszökik a pulzusom, már tudom, hogy nem fogom ezt tudni kivitelezni. Egyszerre dolgozik bennem a félelem és a kíváncsiság, hogy mit látnék a tekintetében, ha eleget tennék a kérésének, vacilálok is pár hosszú pillanatig, míg végül rászánom magam és felnézek rá. Fürkészem kékjeit, melyek a minap úgy méregettek, mintha én lennék a világon a legutálatosabb dolog, a legnagyobb ellenség. Előtte meg úgy, mintha az egyetlen volnék, aki számít, bár ezt ugye megvétózta. Most meg úgy, mintha...nem is tudom. Megint, csak képzelődök.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 19, 2022 9:14 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem kerülte el a figyelmemet a furcsa feszélyezettség, amit Iris irányából éreztem, mikor Igor közeledni kezdett felé. Én hajlamos voltam megfeledkezni ezekről, mert ebben éltem, és általában nem volt beleszólásom abba, hogy egy nőt ki milyen szándékkal környékez meg. Csak hogy ő a szó legszorosabb értelmében is hozzám tartozott, és hiába fogadkoztam, hogy nem törődöm vele, minden dühöm és az ő közönyössége ellenére is tudtam, hogy nem hagyhatom belefulladni ebbe a számára még ismeretlen mocsárba. Főleg nem egy olyannal, mint Igor, akinek még rosszabb híre volt nők tekintetében, mint nekem. Valószínűleg ez játszott közre, mikor táncra invitáltam a lányt, közben biccentve egyet búcsúzóul Igor felé, bár tudtam, hogy nem ez volt a ma esténk utolsó beszélgetése. De jobbnak tűnt minden megbeszélnivalót Iris jelenléte nélkül kitárgyalni, nem kellett mindent hallania, főleg nem szembesülnie azzal, hogy mi minden volt jelenleg készülőben. Még előtte legurítottam a vodkát, a poharat pedig visszacsúsztattam a tálcára, kezemmel szinte rögtön Iris hátára simítva. Megfogadtam, hogy ma este nem érintem meg, még csak felé sem nézek, de úgy tűnt, ezúttal a cél szentesíti az eszközt. Márpedig mindketten ki akartunk szabadulni egy vén kígyó szorításából. Egy ideig még hezitáltam, mikor a többiek közé kalauzolt, pár másodpercre átvéve tőlem az irányítást, majd a nyakam köré fonta a karjait. Minden, amit elterveztem, úgy tűnt, itt és eddig tartott, lassan felemeltem a másik kezem is, és a tenyeremmel a hátára simítottam. Kicsit sem voltam táncos kedvemben, a zene ritmusa is idegennek tűnt, de nem tudtam nem észrevenni Iris kutakodó tekintetét. Annyi kivétellel, hogy éppen nem az én szemeimet igyekezett feltérképezni, hanem mindenki mást körülöttünk. Az újdonság varázsa csúnya pofonokat tudott osztani, neki pedig a múltkori után ez a mostani még mélyebb víz volt. Mégis, ahogy a nyakam köré fonta a karjait, egy egész másodpercre elfelejtettem, mennyire zabos is voltam miatta, teljesen megfeledkezve a minapi vitánkról. - Ezt vehetném bóknak is - jegyeztem felvont szemöldökkel, miután értelmeztem a szavakat. Tudtam, mire gondol, márpedig még ő maga is meglepődött volna, hogy hány Igorhoz hasonló férfi volt még ebben a társaságban, és mennyire nem szégyellték elvenni azt, amit jogosnak véltek. - Meg kell tanulnod vigyázni magadra - tettem még hozzá, ami szöges ellentéte volt mindannak, amit eddig bármikor mondtam neki. Hisz legutóbb biztosítottam arról, hogy vigyázok rá. De nem leszek mindig mellette. Főleg nem így, ilyen viták után, mikor látni sem bírom, ő pedig szintén a világ másik felére költözne előlem. A testem nehezen engedte el a merevségét, minden porcikám lázadt az egész ellen, mert nem akartam csak úgy elengedni a bennem tomboló érzéseket. Ha megtenném, ugyanott találnám magam, ahol előtte, és meg akartam szabadulni mindattól, amit Iris kiváltott belőlem. Mégis, ahogy éreztem a tenyerem alatt a forró és puha bőrt, az orromba pedig bekúszott a hajának illata, csak nagy levegőt vettem. Hiányzott. Mocskosul. Az érzéstől pedig összeszorult a gyomrom. - Nézz rám - suttogtam aztán a fülébe rekedt hangon. Előszeretettel kértem tőle hasonlót, de jelenleg nem tudtam volna megmondani, vajon szót fogad-e.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 19, 2022 8:35 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Érezhető a múltkori veszekedés hatása, mert most egy pillanatra se próbál megnyugtatni vagy bíztatni, csak szimplán az arcomba vágja, hogy mire számítsak -a lehető legridegebb stílusban-, az meg már az én dolgom, miként bírok el vele. De végtére is, mi mást várhatnék, amikor senkit sem érdekel, hogy velem mi van? Elég egyértelművé tette és eddig is, csak az apja miatt próbálkozott. Most végre önmaga lehet, de nem számít. Megbirkózom én egyedül is ezzel az egésszel. -Remek.- villantok rá egy bájos mosolyt a fegyveres megjegyzése után, majd elindulok befelé, de most nem úgy vonulunk be, mint legutóbb, mintha tényleg egy pár lennénk. Inkább az albánok jutnak eszembe, ahol a férfi előre küldi az asszonyt, hogy az lépjen rá a taposó aknára, ha netán keresztezné egy az útjukat, leszámítva, hogy legalább nem a szó szoros értelmében lépked mögöttem. Mellettem vonul, de legalább annyira rideg, mint egy albán terrorista, ha nem ridegebb. A hallba lépve aztán rögtön a hátsókert felé vezetnek minket, bár a rengeteg fura arc láttán akaratlanul is izgal tölt el, de nem a kellemes fajta. Úgy érzem magam, mintha besétáltam volna a fogdára, ahol rajtam kívül tíz széparcú fazon várja, hogy mi lesz a sorsa. A hideg futkos a hátamon, de nem hagyom, nem hagyhatom, hogy látszódjon rajtam, mert lehet, hogy ezek kiszimatolják a félelmet, aztán azon kapom magam, hogy belőlem lakmároznak. Vagy rosszabb. Sokkal rosszabb és most Dimitriyre se biztos, hogy számíthatok. Valószínűleg, még élvezné is, ha még jobban tönkre tenné az ő híres világa, ahol nekem nincs helyem. Egy idősebb fazon, szinte rögtön lecsap ránk, én meg a pezsgős poharak egyikére, hogy legyen mit szorongatnom a saját kezem helyett, főleg, amikor a férfi felőlem érdeklődik. Úgy mér végig, mintha máris a szobájába akarna cibálni, én meg akaratlanul is közelebb helyezkedek Dimitriyhez, mintha csak helyet adnék a mellettem épp elhaladó pasasnak. Dimitriy bemutat a férfinak, bár attól, amilyen hanggal teszi, akaratlanul is összezsugorodik a gyomrom. Nem gondoltam volna, hogy ezt képes lesz még valaha undor nélkül kimondani, most mégis úgy hat, mintha csak tudatni akarná a férfival, hogy akár hátrébb is mehetne az agarakkal. Iszonyú hálás vagyok ezért, akár szándékos, akár nem. -Örülök, hogy megismerhetem.- biccentek, bár a vén kéjenc már nyúl a kézfejemért, hogy aztán gyomorforgató csókot nyomjon rá, amitől olyan érzésem van, mintha egy meztelencsiga mászott volna rá, majd neki lát a ruhámról meg arról beszélni, hogy milyen tökéletesen passzol a testemre. Dimitriy meg a hülye vodkájával foglalkozik. Jellemző. A bókot azért megköszönöm, de igyekszem egyértelműen távolságtartó maradni, míg végre újra a férjemre terelődik a vén perverz figyelme. Ha ezt többször át kell élnem ma este, több pezsgőre lesz szükségem. Tekintetemmel már kutatok is a pincér után, pedig még csak ekkor tüntetem el azt, ami a poharamban van, mikor meghallok egy számomra idegennek tűnő nevet. Dimitriy viszont feltűnően mozdulatlanná válik egy rövid pillanatra és közli, hogy a nő szabadságon van. Gyanítom, valamelyik escort lehet és bár szeretném, ha ez rohadtul hidegen hagyna, mégis féltékenység fészkeli magát belém. Meg is szerzem a második pohár pezsgőt gyorsan, ám ekkor Dimitriy felém fordul, engem meg olyan váratlanul ér a pillantása, ami enyéimbe fúródik, hogy időm sincs dacosan elfordítani a fejem vagy bármi hasonló, elkerülő manővert villantani. A veszekedésünk óta most először nézünk egymásra, már várom is, hogy rám vetődjön az a gyilkos düh, de meglepő módon nyoma sincs. -Azt hittem, már sosem kérsz fel.- mosolyodok el, mintha ez valami kedves szúrkálódás, cukkolás lenne az asszonytól, pedig csak alig vártam, hogy megszabaduljunk ettől a vén majomtól. Még akkor is, ha furdal a kíváncsiság, hogy ki lehet az a Sienna és, hogy miért van szabadságon. Odébb sétálok arrafelé, ahol mások is táncolnak, majd Dimitriy felé fordulok és átkarolom a nyakát, hogy aztán a körülöttünk lévő embereket kezdjem vizslatni. Nem akarok a szemeibe nézni, mert túl sok mindent idézne fel, ha ezt tenném, miközben a nyakába karolok, már pedig nem vagyok hajlandó cseppnyi jelét sem mutatni annak, hogy hiányzik az érintése vagy, hogy bármennyire is számított az, ami köztünk történt. -Most amúgy rádöbbentem, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna.- jegyzem meg halkan, mert Igor láttán ez most tényleg, komolyan tudatosult bennem. Dimitriy legalább jóképű férfi és nem is csorgatja végig a nyálát a kezemen, nem beszélve arról, ha belőle sok mindent kinézek, hát ebből az Igorból meg körülbelül bármit. Rossz értelemben.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 19, 2022 7:09 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Szinte az arcomra volt írva, hogy semmi kedvem nincs megjátszani magam, amint beült mellém, ismét elkapott az érzés, amit minap éreztem mellette. Úgy tűnt, nem engedem el olyan könnyen ezt a haragot, de ő sem tett semmit annak érdekében, hogy oldódjon a kettőnk közötti feszültség. Én nem fogok bocsánatot kérni. Nem csináltam semmit. Még úgy sem, hogy szinte ki akarta kényszeríteni belőlem, de néhány fenyegetésen túl nem igazán tudott előcsalogatni semmit. És még azokat a fenyegetéseket sem váltottam be. Miután kiszálltam és lendületesen becsaptam magam mögött az ajtót, hallottam, ahogy a nevemen szólít. Csak emiatt álltam meg, amúgy eszem ágában sem lett volna bevárni, lemondtam arról, hogy bármilyen látszatot is fenntartsak, ő pedig szintén nem a saját akaratából volt itt. Vajon mit mondott neki a Papa, hogy erre kényszerítse? Gondolom nála nem kérte ki magának a bánásmódot. Ebben a kegyben csak engem részesített. A nyakkendőm után nyúlt, majd kibontotta, és elkezdte újrakötni. A kezeim a csípőmre simítottak, egy halk sóhajt hallatva. Az egész annyira nevetséges hatást keltett, de még így sem nézett a szemembe, ami beszédesebb volt minden szónál. - Ezek között a legkisebb gondom pont a nyakkendő lesz - fűztem hozzá minden további nélkül, továbbra sem alkalmazva túl sok arcmimikát. A dacom nagyjából egy gyerekével vetekedett, és ha valamit megtanulhatott mellettem, hogy nem olvadozom olyan könnyen. Meg akartam mondani neki, hogy ma nem kell túlzásokba esni a feleség szerepével, teszek rá, ki mit gondol rólunk, éppen ezért nem nyúltam a karja után, engedtem, hadd lépkedjen mellettem, míg a saját kezeimet nemes egyszerűséggel zsebre vágtam. - És itt sokkal több fegyvert fogsz látni, mint legutóbb - tettem hozzá, mintegy mellékes információként, bár talán a pisztoly látványához hozzászokott, mikor végignézte, ahogyan megtisztítom a sajátomat. Ez a parti azonban ellentétben az előzővel, nemcsak két tucat ember meghívásából állt, itt volt boldog és boldogtalan, aki valamilyen kapcsolatot ápolt apámmal, velük együtt a feleségeik, vagy éppen ideiglenes - bérelt - barátnőik. Rögtön a hátsó udvar irányába tereltek bennünket, és nem is volt túl nagy túlzás az iménti állításom az embertömegről, tényleg itt iszogatott mindenki, aki számított, én pedig egy pillanatra Iris felé sandítottam, mert nem tudott ma este mindent érdektelenséggel leplezni. Már a nyakkendőm mellett sem tudott elmenni szó nélkül. Azt mondjuk a vitánk előtt még... egész máshogy kezeltem volna. Talán még el is mosolyodtam volna a törődésén. Talán most is vágytam volna az érintésére, arra a bizonyos törődésre, a simogatásra, a csókjaira, arra, hogy csak nézzem őt ebben a csábító ruhakölteményben. De mindahányszor ezekre gondoltam, elnehezült a légzésem, és megjelent a szemem előtt a rideg tekintete és a fagyos mosolya. Ezzel pedig nem tudtam mit kezdeni. Egyelőre még nem. - Dimitriy - szólt egy hang valahonnan a hátam mögül, teljesen kibillentve a gondolataimból, bár ismertem már apám egyik leghűségesebb ficsúrjának a bájcsevegő tónusait. Odaérve mögém megpaskolta a vállamat, majd beállt elénk, közben leintve az egyik felszolgálót, hogy szervírozzon nekünk italokat. - Az öreg Smolensky újabban az utolsó pillanatban mindent lemond - panaszolta szinte rögtön, de tekintete ekkor már Irist méregette. - Leköti a legújabb ügylete, Igor - válaszoltam könnyedén, bár volt időm begyakorolni apám helyett a kifogásokat. Az utóbbi időben tényleg úgy tűnt, mintha belefáradt volna ezekbe a partikba, én mondjuk nem hibáztattam érte. Már annyira engem sem elégítettek ki. - És ki az ifjú hölgy? - hangzott el a kérdés, miközben továbbra is Iris-on tartotta a szemeit. Elég gyorsan kiheverte az apám hiányát, bár tény, vén kecske is megnyalta volna még a sót. - Ő itt Iris. A feleségem - adtam egyszerű választ egy egyszerű kérdésre, de még én sem tudtam rájönni, hogy hogyan sikerült összehoznom ezt a hangsúlyt. Túlontúl birtoklónak hatott, pedig megfogadtam, hogy leszarom, ha valaki rájön erre a kamura. - Iris, ez itt Igor. Apám hű társa... legalább ezer éve - vigyorodtam el, közben elvéve az érkező tálcáról egy pohár vodkát. Mint mindig. Ebben legalább tényleg nem tudtam senkinek csalódást okozni. Még duruzsolt valamit Iris felé, talán a ruhájáról, de szinte semmit nem fogtam fel belőle, mert tekintetemmel a jelenlévőket kutattam, hátha meglátom Ivan-t, de talán ő is talált jobb elfoglaltságot ma estére. Rajtam kívül szinte mindenki. Igor következő kérdése azonban már egyértelműen nekem szólt, mert felém fordult, mint aki szándékosan akar további tüzet gerjeszteni. Bár ő nem tudhatta, hogy éppen hadilábon állok az én egyetlen feleségemmel. - És Sienna? Ezer éve nem láttam - mondta, az én kezemben pedig megállt a mozdulat, amivel éppen bele akartam kortyolni a pohárba. Már csak ez hiányzott. Bár az egészben az volt a legfurcsább, hogy mióta Iris velem van, kicsit sem hiányoztak a... régen levetett göncök. Sienna is úgy tűnt el a fejemből, mintha soha nem fészkelődött volna be oda. - Sienna szabadságon van - válaszoltam könnyedén, megvonva a vállamat, majd Iris felé fordultam. Előre láttam, hogy Igor őt fogja bombázni kényesebbnél kényesebb kérdésekkel, és habár jelenleg kurvára tombolt bennem a düh irányába, ezt mégsem akartam megkockáztatni. - Van kedved táncolni? - kérdeztem, ekkor már tényleg felvéve vele a szemkontaktust, kutatva azt a nőt odabenn, aki talán egy pillanatra elfeledteti velem a haragot és a ki nem mondott csalódottságot, amit magam iránt éreztem.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 19, 2022 5:56 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem mondhatnám, hogy jobban érzem magam, mióta Dimitriynek a színét se látom, de tartom magam az elhatározásomhoz, miszerint mostantól tényleg, csak akkor találkozok vele, ha nagyon muszáj. Így is az jár a fejemben a múltkori meglehetősen durva vitánk óta, hogy talán elvetettem a sulykot, talán túlreagáltam az egészet és már megint olyasmi miatt akadtam ki, ami meg se történt. Mert akár szereti verni a nőket, akár nem, engem nem bántott és az annyira nem is számít talán, hogy miért nem tette. Ráadásul, hiába is próbáltam kihozni a sodrából, amikor vitatkoztunk, hiába próbáltam elérni, hogy úgy viselkedjen, ahogy azt épp elvártam tőle, nem ütött meg. Mondjuk a szavai sokkal nagyobb fájdalmat okoztak szerintem, mint akármelyik pofon. Nem egyszer álmodtam is arról, hogy erőszakkal veszi el azt, amit akar és cseppet sem volt sem izgató, sem kellemes. Egész jól sikerült elkerülnöm egészen a mai napig és ma sem azért jelenek meg előtte, mert szeretnék, hanem mert Vlad papus felhívott és közölte, hogy vagy megjelenek a mai partyn a férjemmel vagy nyugodtan vehetjük úgy, hogy a szerződés semmis. Ezt még, már csak azért sem hagyhattam, mert épp eléggé kudarcot vallottam az élet más területein. Hát ebben nem fogok. És igenis, bele fogok nézni Dimitriy szemébe, amikor lesétálok az odúmból és semmit nem fog látni bennük. Semmit. Mondjuk megfordul a fejemben, hogy felveszek egy napszemüveget, de nem akarom ilyen egyértelmű jelét adni annak, hogy el akarom rejteni előle a pillantásom. Szóval, inkább felkötöm a nacimat és kisétálok a kocsihoz a lehető legmagabiztosabban. Vetek rá egy pillantást még odakintről, ahogy a nyakkendőjével babrál, majd beszállok a helyemre és magam elé bámulok, miközben a sofőr bevágja az ajtót, beül és indít. Nem tudom, hogy lehetne-e még ennél kínosabb ez az egész de az a csend, ami közénk telepedik, ez a fojtogató hallgatás, csak még rosszabbá teszi. Felé sandítok, de kibámul az ablakon, így nem marad más, mint a hülye zene, ami a rádióból szól és az illata, ami betölti az egész teret. Ahogy megáll az autó, kiszállok és, amennyiben megvár odasétálok elé, ha pedig elindul befelé, hát megszólítom és azután lépek oda hozzá, hogy a nyakkendőt kioldjam és újra kössem, amit meg is teszek, hacsak nincs ellenére. -Ha csámpás nyakkendővel jelensz meg, az engem minősít én viszont kibaszottul jó feleség vagyok, úgyhogy nem hagyhatom.- suttogom, miközben sietősen rendbe szedem -szigorúan kerülve közben a pillantását-, végül az ajtó felé fordulok és magamra varázsolom a legbájosabb arcomat. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán belé kellene karolnom vagy ilyesmi, de végül inkább úgy döntök, hogy teszek az egészre. Az a nevetséges gyűrű úgyis ott fityeg az ujjamon és tudja mindenki, hogy az Ő felesége vagyok. Gondolom.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 19, 2022 3:56 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Talán ez volt a jó házasságok titka. Minden alkalommal úgy zárni egy beszélgetést, hogy napokon keresztül ne akarjon látni a másik, sőt, még az árnyékodat is messziről kikerülje. Talán nem kerülte el a figyelmét a robbanó pohár zaja, ahogy a becsukódó bejárati ajtónak csapódott, mikor elhagyta a helyiséget. Annak ellenére, hogy azt sugalltam felé, hogy kicsit sem érdekel, kivel és mit csinál, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy leállítsam Kirillt. Általa tudtam mindent a lányról, és arról, hogy mikor hová ment. És hogy történetesen nem szökött meg, bár a legutóbbi vitánk intenzitása felért egy atombomba robbanásával. Sok olyat mondtam, amit normális keretek között sosem mondtam volna, az pedig, hogy kezet emeljek rá vagy erőszakkal próbáljak a bugyijába mászni, józan keretek között soha nem jutott eszembe. Kihozta belőlem a legrosszabb felemet, és egyszerűen nem tudtam enyhülni, de ezzel nyilván nem voltam egyedül. Amikor a Papa rám parancsolt, hogy a feleségemmel karöltve tegyem tiszteletemet egy partin a nevében, már rögtön azzal indítottam, hogy túl sokat kért. És ezt a szart ráadásul éppen ő kavarta, így eszem ágában sem volt kérlelni Iris-t, hogy tartson velem. Intézze el a Papa, küldjön neki meghívót, bántam is én, hogy mit csinál, de nem akartam részt venni ebben a komédiában. Nem akartam meghunyászkodni, vagy egy pillanatra is azt a látszatot kelteni, hogy készen állok bocsánatot kérni bármely szavamért vagy éppen tettemért. Éppen a nyakkendőmmel bíbelődtem az autóban, mikor kinyílt a kocsi ajtaja. Fél szemmel odasandítottam, bár csak két női lábat láttam, nem mintha a magassarkúja kopogását nem hallottam volna, miközben levonult a feljáró lépcsőin. Nem szóltam semmit, az arcom pedig jó szokásomhoz híven nem árulkodott semmiről, de az, hogy itt volt, már azt jelentette, hogy a Papa meggyőző képessége felülmúlta az én dühkezelési képességeimet. Bár ezt ezer éve tudtuk. És ugyan csak alig-alig néztem rá, de még így, megannyi düh és dac mellett is észrevettem a páratlan ruhaválasztását. Az illata szinte rögtön letaglózta az orromat, és hiába idézett vele jó emlékeket, ezek ellenére nem szóltam semmit, csak elengedtem a nyakkendőmet, és egy sóhaj kíséretében inkább az ablak felé fordultam, miközben kényelmesen elfészkelődtem az ülésben. Nem akartam engedni, nem akartam, hogy újra bejárása legyen a bőröm alá, és szinte biztos voltam benne, hogy a legutóbbi fenyegetésem után már ő sem próbálja meg előcsalogatni belőlem a jobbik felemet. Talán már nem is hitt a létezésében. Hacsak ő nem szólt, én nem törtem meg a csendet a pár perces út alatt, nem kezdtem el magyarázni, hogy hová megyünk, hányan lesznek és kik, és már az sem érdekelt, ha valaki rájön, hogy ez az egész csak egy elcseszett látszatházasság. Ez már legyen az apám kibaszott keresztje.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 153 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 153 vendég :: 2 Bots és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.