Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Júl. 02, 2022 9:34 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
A terv egyszerű volt: minél gyorsabban kávét szerezni, csendben visszaosonni a szobámba és lehetőleg még jó pár napig ismételgetni ugyanezt, hogy elkerüljem a ház urát és így a tetteim okozta szégyent is, ez azonban rögtön az első reggelen megbukott, mert azzal nem számoltam, hogy Dimitriy korán reggel a konyhában fog kávézni. Amint megpillantom felforrósodik az arcom és görcsbe rándul a gyomrom, mert a legkevésbé sem vágyom arra, hogy a pökhendi stílusával felhozza nekem a tegnap történteket, hogy milyen készségesen tapadtam ajkaira az asztalán ülve, a pulton falatozó kutya azonban, gyorsan eltereli erről a gondolataimat és talán elejét is veszi a gúnyos kérdéseknek és megjegyzéseknek. Már, ha Dimitriy egyáltalán szóba hozta volna az egészet de, ahogy ismerem, nem hagyná ki az alkalmat arra, hogy az orrom alá dörgölje azt a csókot. Így azonban én kezdek beszélni vagy inkább kérdezni, meglepettségemet egy pillanatig sem titkolom és a pillanatnyi jókedvet sem, amit az apróság puszta jelenléte is kivált belőlem. Nem emlékszem, hogy eddig láttam volna a kutyulit és őszintén fogalmam sincs, hogy mikor kerülhetett ide, viccesen meg is jegyzem, hogy én csupán egy tervezőasztalt kértem annak érdekében, hogy lefoglalhassam magam, amin Dimitriy morfondírozik is pár pillanatig, mintha akkora nagy dolog lenne. Mondjuk így pechemre, épp én hoztam szóba a tegnap történteket, de még időben vissza is kanyarodok a kutyához, akinek a neve felől érdeklődök.-Maflás?- ismétlem meg, mintha csak ízlelgetném a szót, tekintetem a négylábúra is vetődik, miközben közelebb lépek a pulthoz és gyengéden megsimogatom, amit a kis apróság készségesen fogad, simul is a tenyerem alá és össze-vissza nyalja a kezemet. -Elég idétlen ez a név, de egész aranyos is.- vigyorgok a kutyára, mint valami gyerek, aki épp a karácsonyi ajándékát nézegeti de, ahogy Dimitriy megszólal, arcomra fagy a mosoly a meglepettségtől és az értetlenségtől. Nem értem ezt a hirtelen kedvességet, hogy egy kutyával vár a konyhában, ami még ráadásul az enyém is lehet, valahol várom is a dolog hátulütőjét, de végül az összenyalt és harapdált kezem felé sandítok és elmosolyodok. -Szóval kaptam egy kutyát.- vonom le a végső következtetést, majd megköszörülöm a torkom és a férjemre sandítok. -Köszönöm.- motyogom halkan egy vállvonás kíséretében, de a furcsaságok itt, még nem érnek véget, mert pillanatokkal később Dimitriy a tegnapi napomról kérdez, mintha olyan szokványos dolog lenne köztünk, hogy a reggeli kávé mellett megbeszéljük az előző nap eseményeit, ráadásul Ő pontosan tudja, hogy mit csináltam tegnap. Hiszen, a drága embere a nyomomban volt egész nap, valószínűleg be is számolt neki mindenről és aztán ott van az a csók is, ami a dolgozó szobájában csattant el. Kétlem, hogy elfelejtette volna és ahogy kiegészíti a kérdését, már kezdem kapizsgálni, hogy mire megy ki a játék, hogy miféle témát is kerülget ezzel, bár reméltem, hogy nem hozza fel. Arcomat ismét elönti a forróság, de most a szégyen mellé társul némi düh is, ahogy arra a csókra utal, mintha olyan nagy dolog lett volna, hogy a mai derűmről gondoskodjon, mintha attól olyan iszonyúan jó napom lehetett volna. Mondjuk leginkább magamra vagyok dühös, hiszen én csókoltam meg Őt. Nem is értem, hogy mit gondoltam. -Ne éld bele magad. Annyira nem volt nagy szám az a csók és nem is fog többé megismétlődni.- válaszolom sértett arccal, miközben a kutyát leveszem a pultról és azt megkerülve megközelítem a kávéfőzőt, hogy végre az igényelt koffein adagomhoz juthassak. -A többiről meg úgyis beszámolt az embered, ha már egész nap a sarkamban volt.- morgom halkan, előveszek egy bögrét, majd a hűtőből a tejet is, de közben gondosan ügyelek arra, hogy még csak futólag se érintsem Dimitriyt. -Te viszont nem tűnsz olyan derűsnek. Hosszú éjszakád volt?- kérdezem szúrós pillantással, hiszen nem tartom kizártnak, hogy este még elment "ügyeket intézni", aminek a gondolatától is kiráz a hideg, hogy jelenleg olyasvalkivel nézek farkasszemet, aki talán tegnap este is megölt valakit.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Júl. 02, 2022 7:10 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Újabb és újabb korty kávé csúszott végig a torkomon, és ugyan tekintetem még mindig a kis vakarcsot fürkészte, de idővel akaratlanul is elmerültem a saját, gondterhes gondolataim között. Annyi minden kavargott bennem, egy halvány reményem még arra is volt, hogy Iris ma már rendben lesz, de ha fogadnom kellett volna, erre tenném a legkevesebbet. Ő maga mondta, hogy bármi is történik vele, már napok óta tart, így bármennyire szorongatta a mellkasomat a tény, de esélytelennek tartottam, hogy a bevett minta egyszer csak megfordul. Csak lassan tudatosult bennem, hogy innentől kezdve minden más lesz, muszáj beszélnem Kirill-lel, és beavatnom a történtekbe, mielőtt olyat mondana, ami összezavarhatja a lányt. Nem hagyatkozhattam arra, hogy Iris minden reggelt naplóolvasgatással fog kezdeni, és egyáltalán... ki tudja, meddig fog emlékezni arra, hogy van egyáltalán naplója, aminek létezését elég ügyesen eltitkolta még előlem is. Gondolat gondolatot követett, ismét érezni kezdtem magamban azt a kétségbeesett menekülési kényszert, ami arra sarkallt, hogy ilyen korán lejöjjek ide, mintha azt akartam volna játszani, amit hosszú hónapokkal ezelőtt. Akkoriban úgy kerülgettük egymást, mint mások a forró kását, de ezúttal volt egy sarkalatos különbség. Tudni akartam és tudnom is kellett, hogy mi van vele, még ha abban nem is lesz köszönet, mert bármennyire is próbáltam alkalmazkodni, még mindig hiányzott a reggeli csókja és a gyengéd simogatása, amivel eloszlatta belőlem az álom homályát. Annyira elmerültem a saját fejemben, hogy nem is hallottam a közeledő lépteket, a halk káromkodás azonban kellőképpen kijózanított. Tekintetem a kutyáról rögtön Iris belépő alakjára tévedt, a szívem pedig újra és újra hatalmasat dobbant, de ennek az egynek valószínűleg akkor sem tudtam volna parancsolni, ha megszakadok. Ő viszont nem engem nézett, mintha kínosan ügyelt volna arra, hogy ne találkozzon a tekintetünk, ami lehetett akár a tegnapi beszélgetésünk utóhatása is, de... valami egész mást is előrejelezhetett, ettől a lehetőségtől pedig azonnal befeszült a gyomrom. Rájöttem, hogy miért nem akartam vele találkozni, és miért kényszerített arra minden érzékem, hogy próbáljam elkerülni. Egyszerűen nem készültem fel erre, a tekintetéből sugárzó ürességre és a közömbösségre, amit a legelején néha pusztán a testi vágy tudott megtörni, és miközben a fejemben csak tovább cikáztak a gondolatok, egyszerű vállvonással válaszoltam arra a kérdésre, hogy mióta van kutyám. Újra kapaszkodni próbáltam, óvatos méricskéléssel próbálva leolvasni valamit, bármit az arcáról, de nyoma sem volt annak a félelemnek, ami tegnap végig rajta időzött, inkább tűnt úgy, hogy zavarban van, semmint hogy roskadozna a félelem súlya alatt, így... kezdett beigazolódni az, ami azt a bizonyos félelmet szülte tegnap. Egyetlen éjszaka viszont kevés volt ahhoz, hogy fel tudjak erre készülni. - Szóval tervezőasztal... - sóhajtottam fel, miközben ismét a kis vakarcsra szegődött pillantásom, aki lassan végzett az elé pakolt reggelivel. Próbáltam összerakni a kirakóst, és ugyan cikáztak bennem a gondolatok, de előtte próbáltam megőrizni a hidegvéremet. Szavai azt sugallták, mintha még adósa lennék azzal az asztallal, pedig csak egyszer kellett kérnie, ráadásul nem csak egy asztalt kapott, hanem egy egész kibaszott dolgozószobát. Ami mondjuk most kiváltképp fontos is lehet, ha a házban akarom tartani, mert ugyan eddig eszembe sem jutottak a valódi hátulütők, de továbbra sem fűlött a fogam ahhoz, hogy az irodájába járkáljon. - Maflás - válaszoltam meg kérdését, magamban haloványan, de azért jót derülve ezen, mert szinte rögtön megjelent lelki szemeim előtt, hogyan is ötletelt a kis dög neve kapcsán, aki most, mint aki jól végezte dolgát, lassan közelebb tipegett Iris-hoz, hogy a kezei alá próbáljon bújni. Hát, legalább már ketten voltunk, akik hibátlanul emlékeztek erre a nőszemélyre, de a kutya legalább nem értett semmit. - A tiéd lehet - fűztem hozzá, egy kósza pillantást vetve Iris arcára, bár... alapból is az övé volt, nem az enyém, még ha én is hoztam haza. - Mit csináltál tegnap? - kérdeztem váratlanul, a csésze pereme felett fúródva bele tekintetébe, azzal egyelőre nem is törődve, hogy valószínűleg az általa ismert én nem kérdezne ilyesmit. Abban viszont tökéletesen hoztam a saját figurámat, hogy alig jött ki belőlem egy-egy szó, bár míg régen tényleg próbáltam minél tömörebben rövidre zárni a beszélgetéseinket, ezúttal inkább... óvatos akartam lenni. - Mármint, elég derűsnek tűnsz. Csak nem jó napod volt? - vontam fel a szemöldökömet, szinte ösztönösen villantva felé egy pimasz kis vigyort. Pedig ennél távolabb nem is állhattunk volna a megszokott kerékvágástól.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 01, 2022 10:10 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Alig bírom kinyitni a szemeimet, ahogy felébredek és ezen cseppet sem segít az, hogy az ablakon besütő napfény épp a retinámat vette célba egy ideje. Nyögve húzom fejemre a takarót, hogy az alatt kíséreljem meg először a korábbi műveletet, a jótékony félhomály pedig meg is teszi a hatását, így kellő szoktatás után, végre ki merem dugni a fejem alóla és körbe pillantok a szobámban. Halványan felsejlenek az előző nap emlékei, miként rontottam rá Dimitriyre, miután rájöttem, hogy az embere utánam szaglászik és, hogy mi is lett az eredménye az egésznek, bár utóbbi miatt érzem, hogy kellőképpen el is vörösödik a fejem. El sem hiszem, hogy képes voltam megcsókolni, de az a vita és a közelsége, úgy tűnik teljesen összekuszálta a hormonjaimat, bár mentségemül szóljon, már felidézni sem tudnám, mikor volt utoljára ilyen közel hozzám egy férfi. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy úgy tapadtam a szájára, mint egy kiéhezett pióca -vagy rosszabb-, de igazából az sem segített sokat, ahogy a lábaim közé fészkelte magát, míg én az asztalon ültem. Újra lehunyom a szemeimet, a takarót pedig, inkább visszahúzom a fejemre, hátha így kevésbé szégyellem majd magam amiatt, ami történt vagy, ami történhetett volna, ha Kirill nem zavar meg minket, mert őszintén nem tudom, hogy képes lettem volna leállni vagy sem. Minden esetre az már biztos, hogy nem szeretnék a drága férjemmel jó pár napig összefutni és, amikor ez a gondolat eljut az agyamig, lerántom a fejemről a takarót és az órára nézek. Korán van még. Ilyenkor általában nem szokott még fent lenni, hiszen egy gengszterről beszélünk, aki minden bizonnyal tegnap éjjel is kinyírt pár embert, így most éppen kipiheni a fáradalmakat, úgyhogy inkább ki is pattanok az ágyból, hogy magamra kapjak gyorsan valami göncöt, meg aránylag emberivé varázsoljam a külsőmet, mert ha mégis összeakadok bárkivel is, azért nem szeretném, ha azt hinnék, hogy a házat kísértő szellem vagyok. A tükör előtt, egy pillanatra elcsodálkozok, mert a felpuffadt szemeim épp olyanok, mintha végig bőgtem volna az éjszakát, a fejem zúgása pedig, hasonlóról árulkodik, pedig tisztán emlékszem, hogy ilyesmiről szó sincs. Egyedül, csak a szégyen mardosott, de az elég rendesen, így aztán legalább két filmet megnéztem, mielőtt elaludtam volna, így végül a gyűrött arcomat betudom annak, hogy keveset aludtam. Egyértelmű hogy kávéra van szükségem, így miután beleküzdöm magam a farmeromba meg egy egyszerű trikóba, már indulok is az ajtóhoz. Mielőtt kilépnék, előbb fülelek pár pillanatig, de semmi különöset nem hallok, és igyekszem azzal se zajt csapni, ahogy kinyitom az ajtót és elindulok lefelé a lépcsőn, bár párszor azért körbe nézek, nem-e ácsorog ott valahol és rajtam röhög, amiért... A konyhába lépve megtorpanok, hirtelen még levegőt venni is elfelejtek, miközben ajkaim közül kicsúszik egy finom és nőies "basszus" is, de a meglepettségemet tovább fokozza a tény, hogy nem csak, hogy Dimitriy ébren van és épp a pulton könyököl, de egy kutya meg ott reggelizik. Egy iszonyúan jópofa kölyök kutya, de igazából nem is az ittléte a meghökkentő, hanem hogy Dimitriy eltűri, hogy a pulton reggelizzen. -Hát ez meg...?- szólalok meg őszinte megrökönyödéssel, a szemöldökeim valószínűleg a plafont verik, de egy aprócska mosoly megjelenik a szám szegletében, ami egyáltalán nem a férjemnek, hanem inkább a kutyának szól. -Mióta van kutyád?- bukik ki belőlem a kérdés, de amint Dimitriyre pillantok, arcomat elönti a forróság és inkább újra a kutyára sandítok, mert már attól elöntött a szégyen, hogy csak ránéztem. -Tervező asztalt kértem, de végül is, egy kutyával is le tudom foglalni magam.- vonok végül vállat mosolyogva, hiszen a minap amiatt sopánkodtam neki, hogy rohadtul nem találom a helyem a házában és nem is igazán tudom mivel elütni az időt. Hát egy kutya mindenképpen jobb társaság lesz, mint a jeges tekintetű verőlegényei. -Van már neve?- kérdezem végül kíváncsian, ahogy közelebb megyek a pulthoz -szigorúan a másik oldalára- majd finoman megsimogatom az apró jószágot. Mindig is akartam egy kutyát.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 01, 2022 8:57 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Fel sem tudtam volna idézni, hogy mikor aludtam utoljára Iris nélkül, bár nem szívesen csúfoltam volna alvásnak azt az éber forgolódást, amit tegnap este végül a saját ágyamban leműveltem. Azóta, hogy ígéretet tettem neki hosszú, hosszú hetekkel ezelőtt, egyetlen éjszakát sem töltöttem külön tőle, és ha éjszakába nyúlóan is dolgoztam, mindig mellette kerestem megnyugvást, miközben a karjai között nyomott el az álom. Bármit is mondtam neki, legalább addig erős és szilárd akartam maradni, míg ki nem sétálok a szobájából, ez pedig végül be is következett, de elképzelésem sem volt arról, hogy vajon a távozásomat követően mi zajlott le benne. És hogy mi marad meg másnapra. Egy örökkévalóságnak tűnt, de eljött az éjfél, majd a hajnal, én pedig legalább annyi időre próbáltam álomba szenderülni, hogy mikor utolér az újbóli ébredés, rájöhessek, hogy ez az egész csak egy pokolian rossz rémálom volt. A nap első sugarai nem is késlekedtek, de amint megéreztem ujjaim alatt a saját ágyneműm hűvös, kényelmetlen anyagát, még ki sem kellett nyitnom a szemeimet ahhoz, hogy tudjam, én ugyanott vagyok, ahol tegnap este voltam. A gondolatok viszont egy pillanatra sem hagytak nyugodni, rögtön kérdések rohamozták meg a gondolataimat, de egyikük középpontjában sem én álltam. Az érdekelt, hogy vajon mi lehet vele, ugyanott tartunk-e, ahol tegnap, vagy... voltaképpen nem lehetett megjósolni. Lehetett jobb, de rosszabb is. Monoton mozdulatokkal kászálódtam ki az ágyból, téve egy rövid kört a fürdőszobában, hogy legalább a látszatát megadjam annak, hogy minden rendben, de a kialvatlanság rám nyomta a bélyegét. Irigyeltem azt, aki ezek után képes lett volna akár tíz egybefüggő percet szundikálni, én egyelőre azért imádkoztam magamban, hogy ne akarjak tönkretenni magam körül mindent. Egyszer a düh volt bennem erősebb, a következő pillanatban pedig már a keserűség, a tehetetlenség pedig néha-néha beköszönt, mintha csak emlékeztetni akart volna arra, hogy amúgy még ő sem ment messzire. Pár pillanatig álltam a tükör előtt, összeszorítottam szemeimet és ajkaimat, nagyot nyeltem, majd a hideg vízsugár alá hajoltam, hogy így mossam meg arcomat, majd visszasétáltam a szobába, hogy felöltözzek. Viszonylag korán volt még, és ugyan nagyon szerettem volna a végére járni, hogy mi van a feleségemmel, de már pusztán a gondolatba is belesajgott a mellkasom. Megfutamodásnak tűnt, de reméltem, hogy még azelőtt el tudok somfordálni itthonról, hogy felébredne, és szembesülnöm kelljen a valósággal. Ma inkább a gyávaságot választottam, egyelőre fájt volna szembenézni Vele. És azzal, hogy már nem voltam neki egyéb, csak egy szánalomraméltó valaki. Vagyis, tegnap még az voltam, ma már talán annyi sem. Komótos léptekkel vonultam végig a lépcsőn, halk nyüszítésre figyelve fel, ahogy a konyhába érkeztem, szinte majdnem felbukva a kis korcsba, akiről tegnap jószerével teljesen megfeledkeztem. Iris pedig... ebbe inkább bele se menjünk. - Éhes vagy, haver? - hajoltam le, hogy kézbe vegyem, majd egy nagy sóhajjal az alsó szekrényhez léptem, bár nem volt túl sok rutinom abban, hogy hol is volt a kutyakaja. Végül csak megtaláltam, ahogy a tálat is, és ugyan ki nem állhattam, ha a kis jószág bárhová is felmászott, de ezúttal én szegtem meg a saját szabályomat. A konyhapultra tettem a tálat, a kis korcs pedig már önuralmát vesztve próbált szabadulni a kezeim közül, így nem is álltam az útját a reggeliig, és míg jóízűen falni kezdett, kitöltöttem egy jó nagy adag kávét, majd odakönyököltem a kutya mellé, egy nagy sóhajjal, halvány mosolygással nézve, hogyan eszik, miközben újra és újra belekortyoltam a kávémba. Egy pillanatra eltöltött a nyugalom, ahogy belefeledkeztem a kis vakarcs jókedvű habzsolásába, de valahol mélyen már ekkor tudtam, hogy ez a nyugalom is maximum pár percig tart majd, míg újra eszembe nem jut és képen nem vág a valóság.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.