you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Hitetlenkedve, de elvigyorodom és megrázom a fejem, amikor megint azt mondja, hogy húztam az agyát hajnalban. Inkább nem kezdek bele, hogy milyen lett volna, ha húztam volna az agyát, mármint rendesen, szándékosan és minimum nyolcvan százalékos teljesítménnyel. Az a kis simogatás meg az a kérdés nem volt tíz százalék sem. Hiába hallgatok viszont én erről bölcsen, ha a témát addig-addig húzzuk a házavatással kapcsolatban, mígnem a végén meg kell adnom magam és még az ablakot is le kell húznom. Skygge persze élvezi ez utóbbit, már meg is jelenik a feje az enyém mellett, de csak elmosolyodva még lejjebb húzom az üveget, hogy kiélvezhesse. Axel felől csak egy upsz hallatszik, körülbelül nulla átéléssel, szóval megérdemel egy sokatmondó pillantást a szemem sarkából. Tudom én, mennyire sajnálja, de majd jön ő még az én utcámba... A tématerelés először a szállásokra mutat, de miután azzal kapcsolatban mindent letudtunk, eszembe jut, hogy akadna még egy jó téma, ha már eddig mindenre volt időnk, csak arra nem. Megmosolyogtat és boldoggá tesz a lelkessége, a korábbi egyezségünkre pedig természetesen bólogatok, hiszen semmi nem változott. A helyszín inkább kérdéses lehetne, bár azt is rövidre zárom, a nászúttal kapcsolatos válaszán pedig halkan, boldogan nevetek egy kicsit. – Reméltem is – bólogatok rámosolyogva. – Az azért más, ott csak nekünk kell utazni. Elmehetnénk Olaszországba – pillantok rá újra egy sokatmondó mosollyal. Az nincs olyan messze, és bár tudom, hogy vannak rossz emlékeink, de azt hiszem, a Robin és Flavia számára kitalált megismerkedési történetet mindketten nagyon szerettük. És hogy megnézném-e, amint a valóságban is kisétál a tengerből szörfdeszkával a kezében? Naná. Aztán pedig randizni is elmennék vele; minden nap. – Egyébként ha megpróbálom tényleg minél közelebbi dátumra szervezni, akkor még itt sem fáznék annyira. De majd te felmelegítesz, ha mégis – bazsalygok rá, hiszen tudom, hogy nem tagadna meg tőlem soha ilyesmit... sem. Akkor még a ruhát is meg lehetne oldani úgy-ahogy. Eszembe jut viszont még egy fontos dolog, mégpedig Ephraim és a családja, amikor pedig ezt megemlítem, csak azt a gyengéd mosolyt kapom tőle, ami miatt egy kicsit újra belezúgok. Boldogan mosolygok rá, újra megfogom és finoman megszorítom a kezét, a szavaira pedig halkan nevetve bólintok. – Igen, persze. Azt hiszem, ideje lesz felhívnom a napokban. Talán a dátumban is segít majd, ha megmondja, mikor tudnának jönni – gondolkozom hangosan. Nem mintha nem úgy ismerném a bátyámat, aki nem oldaná meg akár rögtön aznap is, hogy elinduljon, ha rólam van szó. Sóhajtok egy kicsit, mert belegondolok, hogy mennyi mindent nem tud még, amit el kell majd neki magyaráznunk... de nem baj. Remélhetőleg lesz rá időnk. A gondolataim viszont visszatérnek Várra, ha már a hagyományokat is fenn akarjuk tartani. Elterveztük, hogy őt is megpróbáljuk felkeresni, csak aztán erre sem maradt időnk, szóval most az isteni rokonságon a világ szeme. Nos, legalábbis azon a részén, akit mozgósíthatunk. Ez hagy némi keserű érzést a szívemben, de nem azért, mert haragudnék az apámra, egyszerűen csak... nehéz és rossz érzés ez az egész. A tehetetlenség. Axel megnyugtat, hogy megkéri Aegirt, én pedig halványan rámosolyogva bólintok mindkét dologra. Persze nem is ö lenne, ha nem értette volna a kimondatlan gondolatokat is, hálásan, lehunyt szemekkel simítom az arcomat finoman érintő ujjaihoz. – Továbbra is csak stagnál... vagy nem mondja el, ha rosszabbul is van – sóhajtok halkan. Nem hibáztatom ezért, hiszen nagyon büszke, bár jó lenne, ha tudnánk róla, ha romlik az állapota. Persze... aligha tudnánk segíteni rajta. – Csak azért nem akarom ezzel megkeresni, mert nem tudom, akadályoztatva lenne-e, és ha igen... Nagyon nehéz ez neki, tudod? Mindenben szeretne segíteni, de nem tud, és nem akarok neki újabb emlékeztetőt adni erről. Így is épp eléggé megviseli már a helyzete – rázom meg a fejem lemondóan, az ujjaimat piszkálva az ölemben. Hogy lefoglaljam magam, inkább visszahúzom az ablakot, bocsánatkérőn pillantva a csalódott Skyggére. Abba inkább nem is gondolok bele, hogy apám is azért költözött a hegyekbe, mert bujkál az isten társai elől, az esküvő pedig egyet jelentene azzal, hogy találkoznia kellene néhányukkal... Remélem, hogy azért eljön. – Arra gondoltam, hogy majd felhívnám anyukádat is – terelem el inkább a szót valami vidámabb felé, és ezúttal már élettel telibben tudok rámosolyogni. – Szerinted örülne neki, ha bevonnám a szervezésbe? Elterelhetném vele egy kicsit a figyelmét minden másról és közben igazán érezhetné, hogy részese a házasság- és szerelemtagadó, szerelmes nagyfia házasságának – cukkolom egy kicsit mosolyogva.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Elmosolyodom a szavain, hogy tulajdonképpen a bosszú hiánya az, amikor durcássá tudom tenni. Fontos információ, úgy hogy el is raktározom magamban. Aztán jön, hogy mit hitt először, én pedig elvigyorodok. - Igazából simán lennék ennyire elvetemült, de most tenyleg csak az érdekelt, amivel hajnalban húztad az agyam. - mosolygok magam elé a vezetésre is ügyelve. Persze, ez a téma húzódik még egy kicsit, ami odáig fajul, hogy Avivának le kell húznia az ablakot. Skygge persze azonnal beletolja a fejét a beáramló levegőbe, jobbról megjelenve Aviva feje mellett, én pedig elmosolyodom. - Upsz... - nem tudom teljes átéléssel sajnálni, mert a szemem sarkából már most azért végig mérem, és elképzelem a fenyegetését, de egyébként mélyen hallgatva bazsalygok az orrom alatt, megadva neki a lehetőséget a téma váltásra. Az pedig ki is fut a házasságunkra én pedig aktívan kezdem őt kérdezgetni. Annak külön örülök, hogy emlékszik Várra, pedig rengeteg istenünk van. - Tarthatjuk itt az esküvőt, de ha azt hiszed, hogy nem viszlek el nászútra valami jó meleg helyre, akkor ki kell ábrándítsalak. - biztosítom mosolyogva, rá pillantva. Ez az egész nem az én, hanem a mi kényelmünkről szól. Amikor azt mondja, hogy a bátyját is megakarja hívni, gyengéddé válik a mosolyom. - Én annak csak örülnék. Azért korábban is felveheted vele a kapcsolatot, nem kell utolsó pillanatra hagyni. - biztatom mosolyogva. Azon én is halkan elnevetem magam, hogy a bátyja számára minden nagyon hirtelen lesz majd, de reméljük lesz időnk mindent át beszélni majd. A Várral kapcsolatos kérdésre elmerengek, de nem csak azért, hogy tud e apám segíteni, hanem azért, mert Aviva szavaiból ítélve Tyr... - Megkérdezem, aztán remélem válaszol. Ha nem, akkor forduljunk Módiékhoz. - bólintok rá nézve, és oda nyúlva megsimogatom az arcát. - Apád nagyon...beteg? - tudom, hogy az, csak azt nem tudom, hogy kérdezzem meg tőle finoman, hogy romlott-e az állapota azóta.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Ugyan számíthat arra, hogy később nagyon is szándékomban áll majd felhasználni ellene eme új tudást - ami nem is értem, eddig hogy nem jutott el az agyamig -, egyelőre azonban megkímélem tőle. Még mindig igyekszem szem előtt tartani, hogy épp vezet és minden bizonnyal szeretne is vigyázni ránk, szóval nem kísértem a sorsot. Inkább mosolygok, felhagyva a durcáskodással, a visszakérdezésén pedig halkan elnevetem magam. – De, azért mindig dulifuli lennék, ha nem tudok utána bosszút állni. Viszont ha nem lennél rám olyan hatással, amilyennel, nem kerülne nevetségesen rövid idődbe elérni ezt az állapotot – világosítom fel somolyogva. – Igazából jobban zavart a feltételezés, hogy én egy ártatlan futással próbáltam előnyt szerezni, te meg bevetetted a teljes fegyverarzenált – teszem hozzá kiszélesedő mosollyal. Oké, azóta megbeszéltük, hogy nem ez volt a helyzet, de a durcázás kezdetekor ez még nem volt tisztázott. Persze az asztal mellett "elszenvedett" állapotomon nem segít sokat, hogy hamarosan már a ház felavatásának részleteiről beszélgetünk. Különösen, amikor felhívom a figyelmét a felsorolás hiányosságára, ő pedig az étkező kapcsán finom falatokat kezd emlegetni, mindezt viszont olyan mosollyal, hogy... Nos, igen, nem az ebédet falva látom őt a lelki szemeim előtt, de ahogy elképzelem, hogy engem pakol fel az asztalra, hogy aztán engem faljon fel lelkesen... Halkan, hosszan, álmodozva sóhajtok fel, ellenállva a kísértésnek, hogy lehúzzam egy kicsit az ablakot. Inkább nem is válaszolok, hátha tovaszáll az érzés, de a következő mondatok is csak oda vezetnek, hogy nem fogja visszafogni magát, és erre már kis híján felnyögök. Megnyalom a hirtelen kiszáradtnak érződő ajkaimat és védekezően felteszem a kezeimet. – Oké, oké, oké, de most váltsunk témát, ha nem akarod, hogy az öledbe másszak! – fenyegetem meg, mosolyogva rázva a fejemet, aztán - csak hogy biztosan értse, mekkora bajban vagyok - most már tényleg lehúzom egy kicsit az ablakot. Inkább el is terelem a témát az esti szállásra, és igazából viszonylag gyorsan sikerül is kiválasztanunk a tökéleteset. Lefoglalom, aztán a navigációba is bepötyögöm, hogy Axel is lássa a célt. Arra viszont rá kell jönnöm, hogy álmos most nem vagyok, szóval úgy döntök, inkább szóval tartom a sofőrt - és az arcán megjelenő, na meg a válaszában tükröződő lelkesség alapján nagyon jól választok témát ehhez. Halkan kuncogok is egy kicsit ezen, de a szemeim csillogása egyértelművé teszi, hogy azért én sem maradok el a lelkes várakozásban. – Még szép – felelem lelkes bólogatással a kérdésére, a rögtön következő felajánlásra viszont ellágyul kissé a mosolyom. – Nekem itt is tökéletes lenne – biztosítom, miközben átnyúlok a kezéért, hogy finoman megszorítsam azt. Persze vonzó gondolat, hogy elkápráztassam őt valamilyen szép ruhával - nem mintha érdekelnének az esküvői ruhák, de azért emlékszem még, hogyan nézett rám azon az évfordulós vacsorán -, ami a norvég klímában nem igazán lenne kivitelezhető... de már túl sok minden szól ez ellen, azt hiszem. Nekem pedig nem ez a lényeg, hanem ő maga. – Nem szeretném utazgatással húzni az időt, amit kapsz majd, nem akarom, hogy rohanás legyen belőle. Egyébként is mindenki itt van, aki számít, nem kell, hogy az én kényelmem miatt mindenkit repülőre kelljen ültetni – teszem hozzá magyarázat gyanánt egy kis mosollyal. Persze a "mindenki itt van" részemről kevésbé igaz, ezt pedig nem is tartom magamban. – Szeretnék szólni a bátyámnak is – mondom először a nadrágom piszkálgatva, aztán felnézve rá. Tudom, hogy még sosem találkoztak Axellel, és eddig valószínűleg túl veszélyesnek ítéltem volna meg, hogy idejöjjön, de így, hogy elvileg elhárult minden veszély... miért ne? Ezer éve nem láttam már őket és egy ilyen fontos pillanatot szeretnék megosztani velük, ha megtehetem. Szeretném, ha megismernék Axelt, hiszen nekem már ő is a családom. – Szerintem már azt sem akarja majd elhinni, hogy férjhez megyek, hát még ha tudomást szerez a babáról is... – mondom ki hangosan is a gondolataimat, halkan elnevetve magam. – Az apád tud segíteni Vár felkutatásában? Vagy beszéljek az... ikrekkel? – javítom ki magam, mielőtt a saját apámat nevezném meg. Akármennyire fáj is, rá sajnos kevésbé támaszkodhatunk "isteni" dolgokban. Viszont az istennő keresésében ugyanúgy nem jutottunk előrébb, mint semmi másban a folyamatos problémák miatt.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Igazából már csak a morgásomra reagál, tehát elgondolkodhatott azon, amit mondtam. Remélem nem lesz olyan, mint én, hogy azonnal fegyverként használja ezt a tudást... aztán a végén mindig kapnék egy ilyen kósza érintést, csak úgy véletlenül. Annak örülök, hogy végre mosolyog és nem csak a durcás, pufi, hörcsögarcot nyomatja, de azért azt is megmagyarázza. - Mármint? Ha nem szeretnél, nem lennél dulifuli, miutan istenesen felizgattalak, majd elengedtelek? - kérdezem elmosolyodva, valahogy meg sem fordul a fejemben, hogy talán a vezetés miatt mondja ezt. Persze ilyesmiről nem nehéz beszélgetni, a nehéz az, hogy közben ne kívánjam meg, bár a gondolataimat azért nagyban leköti a vezetés is - így szerencsére nem tudok túlságosan elkalandozni. De azért listára vesszük a látatlanban is felszentelésre váró helyiségeket, sőt, ő meg ki is egészíti. - Ó, bocsánat, az étkező. Hogy is hagyhattam ki, mikor ott vannak a legfinomabb falatok? - bazsalygok sokatmondóan az orrom alatt, finom falatok alatt nyilvánvalóan nem a bolognai spagettire utalva. Aztán szóvá teszi a győzelmeket, ha már elkönyveltem magamnak őket, de a kontrázásra elmosolyodom. - Egy pár napig még veled leszek, nem kell mindent egy éjszakán felszentelni...majd elosztjuk, hogy minden szobára bőven legyen elég idő... és az se legyen baj, ha netán korábban készülsz ki. Megmondtam, hogy nem fogom vissza magam, hiszen azt szereted, nem? - nézek rá huncut mosollyal. Ami azt jelenti, hogy a maratont több napra elnyújtva élvezheti, akár amíg el nem megyek. Már most tudom, hogy meg fogok halni olyan izomlázas leszek, de ha valami, hát ez megéri. Ezután némi segítségét kérem a választáshoz, és inkább hozzánk közelebbi helyszínre esik a választás, mert azt tuti el fogjuk érni, akkor is, ha mondjuk besűrűsődik a forgalom. Egyedül Skygge a kérdőjeles, de megkérve, hogy nézze át a képeket, kiderül, hogy rengeteg kutya szokott ott lenni, szóval ez sem lesz probléma. A döntés így megszületik, lefoglalja, kérem a navigációt, amit félszemmel áttekintek, hogy mikor kell majd visszacsatlakozni az autópályára, aztán felhozza az esküvőt, én pedig szinte felragyogok. - Naná! - nézek rá lelkes mosollyal. - Abban megegyezhetünk, hogy az egyetlen kulturális közös pont miatt akkor északi módra házasodjunk, és ha el tudom érni, egy istennő által? - kérdezem, az arcomra pedig szinte oda ragad a mosoly. - De egyébként ez nem jelenti azt, hogy Norvégiában kell tartanunk, ha szeretnéd, melegebb helyre is mehetünk. - ajánlom fel azért gyorsan cserébe.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Oké, be kell látnom és vallanom, hogy a szavai egészen más megvilágításba helyezik a dolgokat. Nyilván igaz, amit rólam mond, ezt sosem tagadtam, de akkor... igen, akkor miért ne lehetne igaz ez fordítva is? Ebből a perspektívából még sosem gondoltam ezt végig, de így, nos, megint kaptam egy megdönthetetlen igazságot. Mire ezt így végiggondolom, ő már csak maga elé mormog, azok a szavak viszont már odavarázsolják az addig visszatartott mosolyt az arcomra. – Tudod, hogy én is érted – szusszanok fel, aztán mosolyogva megrázom a fejem. – Máskülönben most sem lenne okom durcáskodni – vallom be, na nem mintha most már annyira nagyon annak tűnnék - és már rég nem is vagyok az. Igazából nem is voltam, csak egy kicsit zavart, hogy én talán túl apró fegyverrel indultam a ki a sofőr csatába. Amikor aztán enyhítés gyanánt megígéri, hogy majd este bepótol mindent, ha megállunk, kénytelen vagyok figyelmeztetni arra, hogy mintha aludni akartunk volna megállni. Újabb igazságra világít rá, amit megpróbálok kicsit elmismásolni, de nem hagyja, úgyhogy én is csak elnevetem magam. Még akkor is, ha ez tényleg nem teljesen igaz, hiszen bőven volt és van is még bajunk, amiért az éjszakák-alvások-ébredések Bermuda-háromszöge nem túl ígéretes számunkra. Ezt viszont nem is akarom felhozni. Inkább arra hívom fel a figyelmét, hogy miért lenne jó, ha pihenne, de a szobák számát illetően el kell oszlatnom némi kétséget. Ezután már jóval konkrétabb felsorolásba kezd, mire meg kell nyalnom az ajkaimat, a mosolyom pedig egyre szélesedik. – Lehúzhatod az "akár"-t a lépcső elől és kihagytad az étkezőt – javítom ki sokatmondó csillogással a szememben. Az sem érdekel, ha amerikai konyhás lesz az elrendezés, akkor majd csak az étkezőasztalt hívjuk "étkező"-nek. Mondjuk nem tudom, mennyire lenne helyes egy potenciális vendégszobát felavatni... de persze ennyi erővel kukázhatnánk a sorból az összes közös teret, szóval úgyis mindegy. Eddigre Axel már a saját győzelmét könyveli el előre, úgyhogy felhívom a figyelmét arra, hogy én is győztem már. Nem mintha meghatná. – Jól van, jól van. De ha gyorsan elájulok, nem fogjuk tudni végigjárni a lakást – figyelmeztetem kuncogva, hogy azért jobb lesz, ha csak módjával veti be az eszközeit. A lehetőségek viszont túlságosan gazdagon jelennek meg a fejemben, szóval mielőtt még megint elveszi az eszem, inkább elterem a szót magukra a szállásokra. Némi keresgélés és számolgatás után leszűkítem az opciókat kettőre, amiket fel is vázolok, meg egy-egy pillantás erejéig képen meg is mutatok neki. A másodikra szavaz inkább, ami valamennyivel közelebb van, a kutyás ötletére pedig bólogatni kezdek. Átböngészek pár képet, és nem is kell sokat keresgélnem, hogy egymás után jöjjenek a kutyás képek. – Bingó – mosolyodom el. – Nem is kevés kutya szokott itt lenni, szóval ha a nagyfiúnak szerencséje van, még játszópajtásokat is talál majd magának – nézek hátra az említettre, aki olyan vidáman csahol és bámul rám a nyelvét lógatva, hogy esküszöm, érti, amit mondtam. – Igenis – szalutálok egyet játékosan, bár előbb a foglalást rendezem le, hogy biztosan oda kelljen mennünk, ahova. Szerencsére gyorsan le tudom zavarni a dolgot, megjegyzésbe beleírom Skyggét is, hogy ne legyen majd meglepetés, aztán kész is. Amint ez megvan, elintézem a navigációt is, beírom a kemping címét, felerősítem a szélvédőre... aztán nincs több dolgom. Viszont álmos sem vagyok, szóval úgy döntök, az lesz a legjobb, ha szóval tartom a sofőrt. – Szóóóval... – helyezkedem el kényelmesen, félig felé fordulva, mosolyra húzva az ajkaim. – Eléggé ébren tartana az a téma, ha megkérdezném, hol nézegessek esküvői helyszíneket? – kérdezem élénken. Ha már egyébként is össze vagyunk zárva erre a hosszú útra, megpróbálhatjuk bepótolni az elveszített időket.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
- Most komolyan! Neked a térdeid is meg tudnak remegni, ha úgy nézek rád. Miért olyan nehéz elhinni, hogy nekem elég egy érintésed meg egy incselkedő célozgatás? - állítom szembe a tényekkel. Emlékszem ám, amikor a hegyen lebuktatta magát, és fegyvernek adta a kezembe ezt a tudást arról a bizonyos tekintettől. Van fogalma róla, hogy nem csak én vagyok rá, de ő is hatással van rám? Láthatóan nincs, pedig nem véletlenül ért vele kapcsolatban minden sokkal erősebben. Jó és rossz dolgok, bármi ami történt velünk. - Megőrülök érted. - motyogom ezt már inkább csak magam elé a gondolat befejezésének. De aztán csak megenyhül, és már azt firtatja, hogy nem is olyan rég még aludni akartam éjszaka, de amikor megjegyzem, hogy egyébként nem ez az éjszakai általános főprogram, azért még az orra alá somolyog. - Ó, szoktunk mi aludni... nap közben... miután nyulak módjára végig szórakoztuk az éjszakát. - nevetek halkan. Mostanában azért sikerült időben feküdni és kelni, de neki sokáig az álmok is nehezítették az estéit. Akkor viszont hitetlenné válok, amikor csak szobákat számol, de aztán hozzá teszi, hogy az csak a szorzó, mire elmosolyodom. - Én a következőkre számítanék: előszoba, folyosó, konyha, nappali, emeleti folyosó, akár lépcső, fürdőszoba, és biztos, hogy legalább két hálószoba is lesz. - tessék, akkor most már számolhat. Igazából igyekszem elkönyvelni a győzelmemet, de felhozza azt, amikor a yachton legyűrt. Felvont szemöldökkel nézek rá. - Akkor még te sem voltál ilyen szenzitív és én sem durvultam annyira. A kinkedet csak hónapokkal rá ismertem meg... - védekezem gyorsan, mosolyogva. Ha már akkor elkezdem megkötözni, biztosan nem esett volna nehezemre annyira kikészíteni, hogy elájuljon. Azóta azért sokat fejlődtem! A szemem sarkából azért rá sandítok, mert ez a hatalmas sóhaj azt jelzi, hogy még mindig nem sikerült teljesen lehűtenie magát - vagy újra felhevült -, amitől nekem meg mosolyoghatnékom támad, de inkább mélyen hallgatok, mielőtt neki áll valóságba átültetni azt, amit az asztalnál elnyögdécselt nekem. Végül visszatérünk az esti szállás kérdésére. Mivel semmi konkrétat nem találtam még, ezért rábízom a keresgélést, és fel is hoz két opciót. - Mosjøent biztos elérjük "normális időben". A motelhez lehet túl későn érnénk már. A kempingek pedig általában állatbarátok, a képeket nézd meg. Ha van kutya, biztos bevihető Skygge is. - javaslom. - Majd a navigációt kapcsold be, mert nem ismerem egyébként azt a települést. - kérem rámosolyogva.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Persze, hogy nem elég mindaz, amit addig csinált az asztalnál. Persze, hogy még egy rohadt csók is kell. Persze, hogy én is maximálisan beleélem magam... Még némi bosszút is belecsempészek a nyögésemmel, de az általam diktált hevesség és forróság rám is ugyanolyan hatással van; talán nem is meglepő, hogy aztán még egyszer kimegyek a mosdóba. Mindezt csak azután, hogy megint úgy nézett rám, az ajkait nyalogatva, és én... egyszerűen meg tudnék őrülni. Hogy lehet képes már a puszta nézésével megsemmisíteni minden önuralmamat?! Visszaérve mondjuk én perzselem őt a tekintetemmel, nem a jó értelemben, mert azt hiszem, ez az egész csak azért kellett, hogy újra övé lehessen a kormány. Ezt persze tagadja, de a valódi indokot valahogy nehezebb elhinnem. Amiatt a kis simítás miatt?? – De majdnem a térdednél – helyesbítek egy kicsit. – És nem volt csak... két másodperc, maximum! – teszem hozzá. Ezután már a farmer és a fenekem a hibásak, és igazából már majdnem mosolygok is, épp csak meg tudom állni a dolgot, de a következő szavainál már halkan elnevetem magam. Emlékeztetem, hogy eddig még az alvás miatt akartunk megállni valahol, de ő csak a vállát vonogatja és mosolyog. – Néha azért azt is szoktunk... – somolygok csak orrom alatt. Ezt az érvet nem tudom megdönteni, szóval inkább felhívom a figyelmét, hogy a ház felavatására azért érdemes lenne energiát tartalékolni. Úgy kérdez vissza a szobák számát illetően, mintha a világ legostobább kérdését tettem volna fel, mire sokatmondóan elmosolyodom. Oké, ennyit arról, hogy nem gondolok bele, ugyanakkor... – Az a szorzó tényező – világosítom fel, beharapva az ajkamat, ahogy az előbb elfojtani kívánt gondolatok újra előtérbe kerülnek. Szusszanok egyet, arra gondolva, hogy igazából felesleges is lett volna fehérneműt cserélni, de ő már megint rátesz egy lapáttal. A szavai valószínűleg jogosak, viszont eszembe juttatnak még valamit. – Azért volt már, hogy én nyertem, ha még emlékszel – fordulok felé élénk pillantással, felhívva a figyelmét egy bizonyos éjszakára, amikor egy yachtot avattunk fel. Lehet, hogy a végén már akkor is reszkettem, ha nem ért hozzám, de akkor ő maga adta meg nekem a győzelmet. Nem mintha a visszaemlékezéssel nem csesznék ki magammal is megint - még mindig? -, de ezen a ponton azt hiszem, egyszerűen csak el kellene engednem a bugyim szárazságának kérdését. Veszek egy mély, nagyon mély lélegzetet, aztán jobb híján a szálláslehetőségekre terelem a szót. Ez talán kevésbé lesz félreérthető. – Persze – mosolyodom el a válaszán, és már nyúlok is a telefonomért, hogy elkezdjek nézelődni. Böngészés közben kérdezgetek tőle, hogy nagyjából milyen környéken keressek, meg ilyenek, aztán beállítok még pár feltételt. Keresgetés közben ezeket némileg módosítani kell, hogy legyenek találatok, de így már azért van egy-két lehetőségünk. Átnézegetem őket és mutatok neki is egy-kettőt, bár inkább körülírom őket, hogy ne kelljen vezetés közben sokat néznie a képernyőt. – Van egy aranyos motel Korgen közelében, onnan már csak hét és fél óra lenne Ramsund. Állatbarát is. Mondjuk már csak egyágyas szobájuk van, de szerintem össze tudjuk húzni magunkat – mosolygok, hiszen úgyis megbeszéltük, hogy én leszek majd a takarója. – Vagy egy kicsit korábban van egy kemping, ahol van egy szabad kétszemélyes faház, Mosjøen mellett. Onnan valamivel több mint nyolc óra Ramsund. Ez egy kicsit drágább és nem tüntették fel külön, hogy állatbarát lenne, szóval lehet, hogy be kell vetned az igazolványodat – mondom a leírásokat böngészve. – Egyébként mindkettőt lehet azonnal foglalni online is. Melyik legyen? Vagy nézzek még? – pillantok fel rá.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Jó, tudom, hogy nem kellett volna ennyire messzire mennem ahhoz, hogy... igazából mi is volt a célom? Ja igen, a hajnali dolgok... Jó, rá lehet húzni arra, de mindketten tudjuk, hogy anélkül is elkezdtem volna ezt. Csak élvezek játszadozni vele, ennyi az egész. Neki nyilvánvalóan nem így jön le az egész, mármint egy ideig játéknak veszi ő is, de amikor már azért nyög fel panaszosan, mert abba hagyom, akkor már tudom, hogy átléptük az ő játékos határát. De hát sajnos így járt, ugyan is mások is elkezdik használni ezt a pihenőt, a WC meg legyen akármilyen tiszta, nem fogom ott megdugni. Úgy hogy marad az általa előre jósolt "stop", de azért még utoljára adok neki egy csókot. Amibe bele nyög, elnyújtva az erekciómat. Nem baj, két élű fegyver ez is, engem nem zavar se a hossza, se a hevessége, hagyom, hogy így is tegyek a tűzre, amelyet épp a paddal próbál hűteni. Amikor elhúzom az ajkamat, elégedetten nyalom le róluk az ízét, és nézem még meg magamnak utoljára kipirult arcát, mielőtt pakolni kezdenék. Amíg én a kocsihoz viszek mindent, ő elmegy mosdóba. Bepakolom a kutyát is, aztán míg várok, hoteleket nézegetek. Persze, amikor visszajön, már kapom is tőle a gyilkos pillantásokat, és amikor beül, meg is kapom a vádat, hogy mindezt a vezetői ülésért tettem. Igyekszem védeni magam, hogy nem a vezetés, hanem a hajnali akciója motivált, és olyan hitetlenkedéssel néz rám, mintha nem tudná nagyon jól, hogy milyen hatással van rám. - Először is, nem a térdem, hanem a combom fogdostad. Másodszor is, nem csak fogdostál, hanem incselkedtél is! - mondom olyan tudományosan, mintha ez alapja lehetne a mostani akcióm védelmének. De azért felhozom azt is, hogy bűnösen jó a feneke, és hát.. én meg gyenge vagyok. Persze, vágja a duli-fuli arcot és nem szól egy szót se, úgy hogy bocsánatot kérve megígérem neki, hogy bepótlom majd azt, amiről beszélgettünk. Aztán végre elneveti magát, és felhozza, hogy eddig még aludni akartam hotelben, én pedig ártatlan mosollyal megvonom a vállam. - Most őszintén, úgy ismersz minket, mint akik a kiadós alvásaikról ismertek? - nem, minket a kiadós szexuális aktivitásunkról ismerhetnének a legtöbben. Amikor felhozza a házavatást, meg a szobák számát, meglepett mosollyal nézek rá. - Te csak a szobákat számolod? - kérdezem ezt úgy, mint aki már az alaprajz látszata nélkül is elképzelte, hogyan hancúrozza végig az előszobát, folyosót, konyhát, nappalit, lépcsőt, másik folyosót, három szobát, a fürdőket és esküszöm, ha jó idő lesz, a tornácot is a listára veszem. Ezzel szemben az ő szoba száma... Meh, kicsit alul lövésnek hangzik. - Attól meg nem kell félned, hogy nem állok fel, te úgy is előbb fogsz elájulni, mint én elfáradni. - mondom ezt elégedett mosollyal az útra pillantva. Azt meg se említem, hogy milyen érzékeny mostanában, szóval ezt gyakorlatilag biztosra könyvelem el magamban. És ha már itt tartunk, megkérdezi, hogy néztem-e szállást. - Nézegettem néhány hotelt, de le még nem foglaltam semmit. Út közben van néhány, választunk egyet és foglalsz? - mivel vezetés közben nem szívesen telefonálnék, jobb lenne, ha inkább ő tenné ezt meg, ha már ő ül a kispadon.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Hiába az érzelmes nosztalgia a padon, nem sokkal később egészen más jellegű nosztalgiába fogunk az asztal mellett. Na jó, egy idő után már csak ő nosztalgiázik, legalábbis aktívan, mert engem a beszédkészségemtől is sikerrel foszt meg azzal, ahogyan a testemet ingerli minden fronton a kezével, az elmémet pedig a szavaival. Igen, fejben én is jócskán nosztalgiázom, főleg a tegnap éjjel és a büntetések emlegetésekor, amelyek önmagukban is fel tudnának izgatni, hát még így, eleve felajzva... Nem tudok segíteni az automatikus rámozgásra sem, nem mintha megállítana, bár úgy hiszem, hamarosan ő maga fog megállni, ha már büntetések. Amikor ezt szóvá teszem, még megadja a kegyelemdöfést a szavaival, de aztán tényleg elenged. Ezt mondjuk nem csak az elszabadult fantáziám, de a lábaim sem köszönik meg, amelyek már most alig akarnak megtartani, szóval inkább le is ülök. Axel persze olyan elégedetten néz, mint mester a mesterművét, szóval inkább meg is mondom neki, hogy pakolhat, ha már megnyerte magának a lehetőséget. Nem mintha ezt csak úgy elfogadná; még odalép hozzám, megint félreérthetően fogalmaz, én pedig kis híján felnyögök... de amikor megcsókol, akkor tényleg megteszem. Úgyis tudom, hogy neki meg ez a gyengéje, szóval csak tessék: miközben hevesen, azzal az éhséggel csókolom vissza, amit szándékosan felébresztett bennem, halkan a csókba nyöszörgök, érezze csak a törődést ő is. Persze a csók nem segít semmit a helyzetemen, meg az azt követő nézése sem, úgyhogy teszek még egy kört a mosdóban. Rendbe szedem magam, megigazítom a melltartómat is, megmosom hideg vízzel az arcom és a csuklóm, hogy aztán már lehűlve menjek a kocsihoz. Ami megint sofőrt cserélt. Axelre meredek, amire persze veszettül vigyorogni kezd, úgyhogy beszállva nem is ússza meg egy kis mormogás nélkül. Engem bezzeg csak lefutnia kellett volna! Én meg majdnem tényleg fehérneműt kellett cseréljek. – Épp csak megfogtam a térdedet! – nézek rá hitetlenkedve, amikor még azt mondja, tulajdonképpen az én hibám az egész. Aztán persze kiderül, hogy duplán az én hibám, mert még a fenekem is túl jó, és bár ezen a ponton már belülről az ajkamba harapok, hogy ne mosolyodjak el, azért fenntartok még némi sértett kismacskás puffogást. Ez egészen addig tart, míg be nem sorolunk a forgalomba és az arcomra simítva bocsánatot nem kér, mert akkor már halkan elnevetem magam. Na nem ezen, hanem azon, hogy most már mintha nem aludni akarta a hotelben. – Kiadós alvásról volt szó, nem? – nézek rá felvont szemöldökkel, mosolyogva. Azért most már lenyugodtam annyira, hogy ne szárnyaljon el újra a fantáziám és ne kapjak kedvet az ölébe mászni - pedig egyébként vezetés közben is nagyon szexi. – Talán úgysem árt, ha rápihensz a házavatóra... Hány szoba is lesz? – szúrok oda neki egy kicsit, bosszú gyanánt, sandán pillantva rá a szemem sarkából. Ha belegondolok, hogy... Nem, nem gondolok bele. Megköszörülöm a torkom és inkább témát váltok, mielőtt magamat is csapdába csalom - megint. – Találtál egyébként szállásokat? Vagy nézzek valamit? – kérdezem ezt már hátsó szándékok nélkül, és ha kell, magamhoz veszem a telefont, hogy keresgélni kezdjek az útvonalon, vagy megnézzem azokat, amiket esetleg már kinézett korábban.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Egy kis nosztalgiázás is bele szövődik a napba. Furcsa bele gondolni, hogy milyen messzinek tűnik minden ami történt, pedig nem is volt még egy éve. Mindenesetre annak örülök, hogy nem hangolja le Avivát, de azért szorosan az oldalamhoz karolom, élvezem a simogatását az arcomon, adok neki puszit és a fejére hajtom a sajátomat. Később már a teljes súlyomat is érezheti, amikor az asztalnak nyomva elkezdem édesen kínozni őt. Vagy inkább egymást, mert őt aztán nem kell félteni, ha az izgatásomról van szó. Nyilván, azért eleinte még olyan bátra kérdez vissza arra, hogy valóban olyan könnyen felizgatható-e, de ezt épp most fogja tapasztalni is. Persze, a hadműveletem sikeres, és a végén már a beszédképességét is elveszti, csak a sóhajba fojtott nyögéseit hallom, ahogy felvázolom neki, hogy mit is csinálnék vele a legszívesebben. Azt is bevallom, hogy igaza volt, a hevességgel kapcsolatban, és hogy innentől nem fogom őt kímélni, mert tegnap is milyen csodás látvány volt, amikor majdnem elvesztette a világot. Most is az egyébként ezzel a kipirult arccal, az elnyílt, telt ajkaival. Ha ez nem lenne elég, a mozdulataimhoz igazodik, ezzel nem csak én, de ő is ássa a saját sírját, de hát én csak élvezem ezt, nem akadályozom meg benne. Helyette felemlegetem a kínzásokat is, és most végre elgyötört nyögéssel szólal meg. - Hidd el, ha sötét lenne és gyér forgalom, már az asztalra nyomva döngölnélek. Nem rajtam múlik. - és ahogy ennek a végére érünk, már kanyarodik is be a parkolóba egy autó, szóval kénytelen vagyok elengedni őt, még akkor is, ha panaszosan nyüszít miatta. Megigazítom a kabátját - bár a melltartóra nem volt időm -, és arrébb állok, mielőtt még túl feltűnő lenne. Látom, miként támaszkodik meg, és nem tudom visszafojtani azt az elégedett mosolyt, amely az arcomra kúszik. Kicsit olyan zilált, mint mikor az öltözőfülkében alaposan megujjaztam. Meg is nyalom az ajkaimat a látványra is, meg az emlékre is. Végül leül, és úgy mondja a pakolást, mintha csak büntetés lenne, szóval ugyan ezzel az alattomos, apró vigyorral hajolok hozzá, de kezemmel az állára fogva emelem fel a fejét. - Nagyon szívesen bepakolok. - morgom az ajkára, mielőtt még azt is rendesen kiélvezném egy hosszú, forró csókkal. Sokáig nem lesz rá alkalmam a vezetés miatt, szóval most kell mindent bepótolni! Miután elengedem, még egy elégedett ragadozó pillantásával mérem végig, aztán elkezdek tényleg visszapakolni a kocsiba. Kell egy-két perc, mire végre fel tud állni, és időt kérve elmegy a mosdó irányába, én pedig kihasználom az időt, hogy betereljem a kocsiba Skygget és az ülést eligazítva a vezetői oldalra helyezkedjek el, mostanra már nyugodtan. Amíg várok Avivára, telefonon már a hoteleket nézegetem, az árakat, a helyeket. Amikor felemelem a pillantásom a mozgásra, a megtorpant Viva vádló tekintetével találom magam szembe, ahogy rám mered, én pedig akaratlanul is elvigyorodok ezen az arckifejezésen. Végül beül mellém, de olyan oldalpillantást kapok, hogy attól félek, mindjárt a legrosszabb értelembe fog keresztbe lenyelni. Megköszörülöm a torkom, de a kijelentésére elnevetem magamat. - Nem azért izgattalak fel, mert vezetni akartam, hanem mert hajnalban, miután elhintetted a gondolataidat, majdnem végig erről fantáziáltam, míg aludtál. - nevetek halkan, miközben elveszem a kulcsot és elindulunk. - Meg mert rohadt jó segged van ebben a farmerban, és hátulról nehéz volt ellenállni. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, miközben kisorolunk a forgalomba, és ismét csatlakozunk a főút forgalmához. Rápillantok Vivára mosolyogva, és oda nyúlva megsimogatom az arcát, míg vissza nézek az útra. - Naaa, ne haragudj rám, esküszöm, ha éjszakára megállunk valahol, bepótolom az elmaradásaimat. - vigyorodok el halványan.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Megbeszéljük, hogyan lehet majd ígyis-úgyis ötvözni a hotelben és az ölében alvást, bár engem a magam verziója beletaszít némi nosztalgiázásba. Nem azt mondom, hogy keserédesek az emlékek, mert azok csak édesek most már, de azért hazugság lenne azt állítani, hogy nem emlékszem az azt a bizonyos éjszakát megelőző dolgokra. Mégis inkább a képre koncentrálok, amikor ott találtam az ágyon, álomba merülve, aztán a takaró alá kucorodva végre ismét a karjaiban alhattam el. Ez persze előhozza belőlem a késztetést is, hogy újra szerelmet valljak neki, végtelenedjére is, ő pedig azonnal reagál és azonnal látja rajtam azt is, hogy valami történt. Odasimulok hozzá ebben a kis ölelésben, és bár letagadhatnám, nem tagadom meg tőle a választ, mert nincs benne semmi rossz. – Csak eszembe jutott a moteles éjszakánk, amikor tényleg elaludtál – árulom el neki, de láthatja rajtam, hogy nem rossz emlékként idézem ezt fel. Mosolygok és még az arcán is végigsimítok, szeretettel és odaadással, aztán még közelebb bújok hozzá néhány hosszú pillanatra, míg fejét az enyémre hajtja. Nem gondolok a rossz emlékekre, csak arra, hogy most már itt van, én is itt vagyok, és együtt vagyunk. Evés után viszont már egészen más módon gondolok magunkra és az együtt levésre, miután az asztalhoz szorítva találom magam, aztán egyre mélyebbre ássuk magunkat - és egymást - egy jól ismert, forró és kéjes verembe. Úgy tervezetem, hogy megelégszem majd egy kis dörgölőzéssel meg azzal, hogy egy mondatnyi dirty talkot suttogok a fülébe, de aztán megmutatja - szavakkal és tettekkel -, hogy ennél most sokkal mocskosabb játékra számítsak... úgyhogy beszállok. Miközben ő a testemet kínozza édesen, én újra bevetem a hátsó felem mint egyetlen fegyverem, aztán már nem is spórolok a szókimondással sem, miközben nekiállok részletesen kifejteni, mit csináltam volna vele a kocsiban. Figyelem, ahogy lehunyt szemekkel elképzeli, amiket mondok neki, a fenekemmel pedig érzem is ugyanezt, és amikor a nyakamra mormolja, mennyire igazam van, elégedett, kéjes kis hümmögést hallatok. – Gondolod, hogy így van? – kérdezek vissza, pedig nagyon is így van, ezt én érzem a legjobban... de aztán még mélyebb szintre viszi a játékot. Eddig szabad kezének is elfoglaltságot talál, ezzel engem megfosztva az egyik fegyveremtől; bár, hogy őszinte legyek, ahogy ujjaival hozzám ér, a másiktól is, mert nem tudok megszólalni sem. Csak egy elfúló sóhajba oltott nyögés szokik ki elnyílt ajkaimon, miközben vágyakozva még jobban az ujjaihoz dörzsölöm magam, elnyújtva és felerősítve a mozdulatot. Mondjuk ha attól féltem, hogy ennyiben marad, ismét tévedtem, ugyanis fenntartja ezt az érintést is, így már két fronton ostromolva a testem - három, ha a fülembe mormolt mocskos, de annál izgatóbb szavakat is vesszük. Gyakorlatilag végleg megfoszt minden válaszcsapástól, mert nem tudom tovább ingerelni őt, és továbbra is képtelen vagyok értelmes szavakat megfogalmazni káromkodásokon és a nevén kívül. A fantáziám elszabadul, az arcom pedig egyszerre pirul ki ettől és attól, ahogy a testem kínozza. Még a büntetéseket is felemlegeti, és ez az első alkalom, amikor meg tudok szólalni. – Majd térünk vissza rá? – kérdezek vissza elhaló, kéjes sóhajjal. Ha jól megnézi, most is ugyanezt csinálja éppen, csak tudom, hogy ezúttal tényleg nem lesz folytatás. Mintha csak a gondolataimban olvasna, elenged - én egyáltalán nem veszem észre az autót -, én pedig elkínzott, elnyújtott nyögés-sóhaj közti hangot hallatok. Ahogy ellép mögülem, az is kiderül, hogy a lábaim már rég felmondták a szolgálatot, csak ő tartott meg azokon; a térdeim úgy remegnek, hogy meg kell támaszkodnom, de aztán inkább egyenesen visszaülök a padra, mert ahogy tennék egy lépést, egyszerűen tudom, hogy nem menne. Leteszem a hátsóm - most legalább nem igazán jut el hozzám a kellemetlenség -, még áldom is az eget a hideg felületért, aztán Axelre nézek. – Megnyerted magadnak a pakolást. Meg még egy kis késedelmet – közlöm vele. Ééén innen most nem fogok megmozdulni még egy kicsit, és utána is a mosdóba megyek majd, szóval... Ekkor már érzékelem a másik autót, ezért csak keresztbe teszem a lábaimat, tovább enyhítve a testi reakciók intenzitását, és mély levegőket véve próbálom szó szerint lehűteni magam. – Mindjárt jövök – szólalok meg aztán, amikor már úgy érzem, hogy képes vagyok a lábaimra állni. Megyek még egy kört a mosdók felé, mert ha a bugyimat nem is cserélem le, azért némi kárelhárítást így is lehet kivitelezni. Megmosom az arcomat is hideg vízzel, mielőtt kimennék, ekkor már nyugodtabban, de ha Axel valóban visszaszerezte közben a vezetőülést, akkor egy pillanatra megtorpanok és rámeredek a szélvédőn keresztül. Szusszanok egyet, csak aztán megyek tovább, beülve melle a szemem sarkából nézve rá, míg bekötöm magam. – Én meg csak futóversenyre hívtalak ki... – mormogom, biztosra véve, hogy az egész játék erre ment ki végül.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Elmosolyodom arra a képre, ahol elalszok a fotelben, ő pedig mint egy kiscica az ölembe kuporodik és alszik rajtam egyet. Valahogy olyan idilli és kellemes kép ez. - Rendben, én is benne vagyok. - mosolygom, és nekem nem is jut eszembe semmi negatív erről. Ezzel úgy tűnik, hogy valamennyire egyedül vagyok, mert Viva sóhajt, aztán hozzám bújik, és mosolyogva közli, hogy szeret. Nem tudom, honnan jött ez neki hirtelen, de nem kell várnia egy pillanatot sem, hogy átkarolja a vállait és távolabbik felkarját megsimogassam a tenyeremmel. - Én is téged cicus. Minden oké? - kérdezem kis mosollyal fürkészve az arcát. Ha elmondja, milyen emlékek szállták meg őt, hát én is sóhajtok egyet, mert aznap este tényleg versenyt futottam az idővel, de ha csak megnyugtat, én azzal is beérem. Bárhogy is, kap egy hosszabb puszit a fejére, mielőtt kicsit oda hajtanám a sajátomat. Később már nem ennyire romantikus a helyzet, inkább rontok rajta olyan tekintetben, hogy meleget csinálok kettőnk közé. Pontosabban ő csihol meleget, én csak kérdezgetem. Jó, aztán már nem csak kérdezgetem, de miután nekem dörgöli a fenekét, ne is reménykedjen abban, hogy nyugton maradnak majd a kezeim. Addig nem elégszem meg a szavaival, amíg nem lesz elég egyértelmű. Persze, amikor ehhez elindul a kezem is, már jön a Bassza meg, Axel, de ezt inkább már csak vártam, mint megállítana bármiben is. Továbbra is élvezettel játszadozom érzékeny mellével, és tudom, hogy vissza akar majd vágni. Csak hát annyi fölényem van, hogy nekem szabad minden kezem, és könnyen elérem őt, míg neki az egyetlen támadási felülete a feneke - amit ki is használ -, és a szavai, amikkel nem élt eddig. Most viszont bele is kezd, és egészen részletesen kifejti, hogy mit csinált volna, én pedig a szememet behunyva képzelem magam elé a szavait. - Ebben biztos lehetsz. Nagyon jó technikáid vannak. Imádom amikor mélyen a szűk torkodra veszel, de attól őrülök meg igazán, amikor a lelket is kiszívod belőlem. - mormogom még mindig a bőrére, amitől nem vagyok hajlandó elszakadni a nyakán. - Azt is imádom, hogy ilyen egyszerű dolgoktól is milyen könnyen beindulsz. - sóhajtok halkan, miközben eddig várakozó kezem kihúzom a kabátja alól, csak azért, hogy kettőnk között, hátulról nyúlhassak vele a lába közé és ujjaimmal mély mozdulattal simítsak végig rajta. Elölről kényelmesebb lenne, de most az asztal megakadályoz ebben, úgy hogy így kell kiélveznem. - Lefogadom, hogy most is, ha benyúlnék, már olyan nedves lennél, mint akinek egy hete húzzák az agyát. Csoda, hogy még nem érzem a nadrágon át... - szuszogom vágyakozóan a füle mellé, újra végig szántva ujjaimmal az érzékeny területeken. Igazából nem is állok meg ezzel, csak a mellbimbóját kínzó kezemhez igazítom a mozdulatokat. - Legszívesebben most is letolnám a nadrágot, és élvezettel tömném be a nedves, forró, szűk pinádat a farkammal. Jól kiélvezném, ahogy imádod, addig hajtva, amíg el nem megy a hangod és fel nem akad a szemed... mint mondjuk tegnap éjjel. Ó, ha tudnád micsoda látvány voltál, amikor lefogtam a kezed. - bazsalygok egy kicsit az emléken, kicsit erősebben markolva a mellére. - De be bizonyítottad, hogy igazad volt, és nem kell kíméljelek. Szóval lehet, hogy visszatérünk majd a büntetésekre is, és addig húzom az agyadat, amíg nem lesz elég egy mozdulat, hogy sikítani kezdj. Emlékszel még, igaz? Milyen volt hátra kötött kézzel a falnak dőlve várni, hogy végre betegyem... - ha azt hitte, csak neki éles a nyelve, remélem ezzel bizonyítottam, hogy nekem is az. A kínzását aztán csak azért hagyom abba, mert hátulról meghallok egy autót rákanyarodni a parkolóra, és mellettünk fognak elmenni, úgy hogy megússza azt, hogy teljesen kikészítsem. De jó fej vagyok, megigazítom a kabátját, és még utoljára végig simítok rajta, mielőtt kihúzni a kezem a lábai közül. Mondjuk, így hogy mások is vannak itt, vetkőznie se lesz egyszerű a kocsiban, és fehérneműt cserélni, de szerencséjére van mosdó, ott még megteheti. Amint magához tér. Én pedig ki fogom használni az alkalmat, hogy bepakolás után visszaszerezzem a kormányt.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Tartunk egy kis pihenőt, hogy Skygge is tudjon enni és inni, ne csak mi, ráadásként pedig rohangálhasson egy kicsit a füves részen. Mi sem töltjük tétlenül az időt, miután végre Axel is leül mellém és enni kezd, felveti a lehetőségét, hogy megálljunk valahol aludni. Ezt már csak azért is díjazom, mert mindkettőnkre ráférne - és majd még jobban ránk fog férni - egy normális és kiadós alvás, bár amikor felvázolja, hogyan alhatnánk a kocsiban, nekem azért az is csábító. Persze nem is ő lenne, ha nem állna elő mindjárt egy tökéletes ötvözési módszerrel. Szélesen, boldogan mosolyodom el és már bólogatok is. – Benne vagyok. Vagy ha nagyon fáradt leszel és előbb kidőlsz, majd én leszek a takaród – teszem még hozzá, és a mosolyom egy kicsit ellágyul, mert eszembe jut egy bizonyos este. Akkor is motelben aludtunk, és akkor történetesen annyira fáradt volt, hogy mire megfürödtem, már elaludt az ágyon. Az is egy olyan este volt, ami nem a forró emlékek miatt, de nagyon is beleette magát az emlékezetembe. Akkor kaptam vissza őt és hosszú hetek után aludhattam újra a karjaiban, azzal a tudattal, hogy életben van, hogy itt van... Mélyen felszusszanok, mert a puszta emléke is borzalmas azoknak a hónapoknak, amíg halottnak hittem őt. Egy kicsit közelebb ficergek hozzá a padon, hogy meg tudjam csókolni az arcát - puhán, úgyhogy az sem baj, ha épp tele a szája. – Nagyon szeretlek, ugye tudod? – nézek rá, mosolyogva gyönyörködve kicsit benne. Tudom, hogy tudja, de ilyenkor mindig úgy érzem, hogy nem tudom elégszer elmondani, meg egyébként is. Mindig el kell mondanunk, azok a hónapok voltak a legjobb emlékeztetők erre. Már amikor a második szendvicsre és az összetöpörödésre reagálok is látom, hogy veszettül mosolyog valamin, de inkább nem kérdezek rá, mert szinte érzem, hogy ez is valahova oda mutatna, ami az etetésemnél elkezdődött a kocsiban. Nem mintha nem szeretnék vele játszadozni, ó, nagyon is imádok, még mindig, de próbálom szem előtt tartani, hogy időhöz vagyunk kötve, vezetünk, meg minden ilyesmi. Igazából nem is számítok arra, hogy ő ezzel ellentétben mennyire elvetemülten akar válaszokat egy bizonyos kérdésre... de akkor már vannak róla elképzeléseim, amikor az asztal mellett állva becserkész ezzel. Nagyon kegyes vagyok, mert még rá is kérdezek, biztos-e a dolgában, viszont amikor igent mond, nos... onnantól magára vessen. Nem mintha engem kicsit is hidegen hagyna, ahogy az asztalhoz szorít, pláne ahogy érzem az egyre élénkebb érdeklődését a fenekemnek nyomódni. Ezt még megspékeli a bőrömre kúszó ujjaival is, aztán pedig azzal, hogy a nyakamhoz bújik, miközben befejezem a neki adott válaszomat. Az elégedett mosolyom persze csak addig tart, míg meg nem szólal, olyan egyértelmű szavakat suttogva a fülembe - aztán még a nyakamba is csókolva -, hogy már érzem is azt ismerős, erőteljes borzongást végigfutni a gerincemen, egyenesen a lábaim közé. – Faen, Axel... – sóhajtom egyszerre kéjesen és panaszosan, amiért egy piknikasztal mellett csinálja ezt velem, de ha már itt tartunk, akkor újra elkezdek hozzád dörgölőzni a fenekemmel. Érezze csak a törődést ő is, még ha a fenekemet most nem is kaphatná meg. Persze ha azt hittem, hogy ennyivel megúszom, akkor is nagyon nagy tévedésben vagyok: újra megszólal, a fülembe dörmög, a hangszíne borzongat, a lélegzete simogatása libabőrössé tesz, a szavai pedig rátesznek egy-egy nagy lapáttal a lábaim között egyre élénkebben érződő bizsergésre. Hogy ez még ne legyen elég, érzem a kezét is felfelé simítani, és már attól mélyen felsóhajtok, amikor a melltartó anyagán keresztül tapintja ki az izgalomtól megkeményedett mellbimbómat. Ezen a ponton szedném magam össze a válaszra, hogy visszaadjak neki egy keveset, de még tovább feszíti a húrt: őrjítő, elégedett kis hangok közepette lehúzza a mellemről az anyagot, ujjai pedig nekiállnak játszani az érzékeny testrésszel, amire már halkan fel is nyögök. Újabb halk káromkodást sóhajtok fel, de kényszerítem magam, hogy képes legyek válasznak beillő szavakat is kipréselni a számon. Megérdemli. – Mmm, először biztosan csak a kezemet használtam volna – vágok bele lassan, elnyújtott hangokkal, és nem szégyellem a szavak közé szövődő halk sóhajokat sem; tudom, hogy azok meg őt őrjítik meg. – Tudom, mennyire szereted, amikor olyan szoros fogással dolgozom meg a farkadat, én meg imádom nézni, amikor élvezel valamit. Az öledbe hajolva nem látnálak rendesen, úgyhogy alaposan kiélveztem volna a látványt, miközben verem neked. – A csípőm ismét megmozdul, miközben beszélek, hogy a fenekemmel tovább ingereljem őt, ha már ennyire aljasul játszunk. – De biztos, hogy előbb az öledbe hajoltam volna, mint az utolsó pillanat. Alaposan ki akartalak volna élvezni a számmal is, hogy többször tudjam mélyen a torkomra engedni a farkadat, aztán erősen meg is szívni felfelé jövet. Azt úgyis nagyon szereted, igaz? Ha vezetés közben nem is tudod megdugni a számat, ettől azért biztosan a torkomra tudtál volna élvezni – sóhajtom a szavakat közel a füléhez, ha kell, ehhez ismét közelebb húzva az arcát az enyémhez. Szemeim persze közben élénken figyelik a reakcióit is; ha szókimondást akart, hát megkapta, és csak remélni merem, hogy ez méltó revans azért, amit épp művel velem.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Miután másodszorra megállunk enni, és én is tényleg végre eszek, elkezdem az estét tervezgetni. Ha ilyen jól haladunk, akkor lesz majd időnk egy normális alvásra egy normális ágyban. Tudom, hogy Aviva múltját tekintve, őt nem zavarná a kocsiban alvás, de ha egyszer megtehetjük, hogy normális körülmények között aludnánk, akkor miért ne tennék meg? - Majd megengedem, hogy elaludj az ölemben a fotelben, aztán elcipellek az ágyig. - mondom mosolyogva, csak hogy kombináljam a kocsiban alvás élményét a hotellel. A repetára kapott kuncogást igyekszem azzal kivédeni, hogy muszáj sokat ennem ahhoz, hogy ilyen szép nagy maradhassak, és nem kell Avivának sem az incselkedésért a szomszédba mennie, mert azonnal olyan választ vág rá, amit akár félre is érthetek. És meg is teszem. Egy elégedett, széles mosoly terül el lassan az arcomon, aztán inkább én is bele temetem a második szendvicsembe. Harmadikat - egyelőre - nem eszek. A gondolataim úgy is sokfelé járnak, aztán ahogy megnézem magamnak a kisasszony hátsóját a farmerben, miközben épp pakol, igazából a gondolatok iránya megváltozik és egy útra terelődik. Főleg, hogy hajnalban még olyan gonosz játékokat űzött velem. Ideje visszaadnom a kedvességet, nem? Majd a kocsiban cserél bugyit, ha kényelmetlen lesz majd. Át is ölelem, megkezdve az offenzívát, és habár ellenfelemre találok benne, van egy-két előnyöm. Persze, az ő támadása, fenekének dörgölése és a szavai nem hagynak hidegen, nagyon is érezheti a kerek kis popójával, hogy felkeltette az érdeklődésem, főleg, hogy már a sokadik alkalommal nyomja hozzám. Nem vagyok rest azonban az asztalnak szorítani őt, és a kezeimnek is szabad utat engedek. Élvezem a sóhaját, a libabőrt az ujjaim alatt, azt, ahogy hozzám simul. Persze, jobban szeretném, ha nem lenne ennyire visszafogott, és beszélne megint virágnyelven, és ugyan úgy helyként emlegetné azt, amire egyszer már rákérdeztem, hogy micsoda, de nem baj, én állok a kihívások elé. Aztán az utolsó mondatba még is csempészik egy kis szókimondást, én pedig bele bazsalygok a bőrébe, ahogy a nyakához hajolok, miután magához húzta a fejemet. - Tudom. Ezért is imádom mindened szét kefélni. - sóhajtom némi vágyakozással a nyakára, mielőtt finoman bele csókolnék. - És hogy nyertél volna előételt magadnak, hm? Oda is hajoltál volna, vagy csak a kezeddel vertél volna, amíg az utolsó pillanatban a szádba nem élveztem volna? - dörmögök az újabb kérdéseket a fülébe - én viszont nem vesződök a virágnyelvvel-, miközben az egyik kezem a hasáról felkúszik a bőrén, hogy szemtelenül kitapintsa mellén, mennyire is élvezi a játékot. Elégedett hümmögő hangot adok ki, ahogy hosszú ujjaim kitapintják a kemény mellbimbóját, aztán - pusztán segítségből ugye - le is húzom róla a kosarat, hogy szabadon érinthessem és dörzsöljem, játszhassak vele.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Egyelőre minden szempontból sima és szerencsés utunk van. Én is tudok aludni, aztán Axel is - még ha nem is előzetes megegyezéssel került a "kispadra" -, és bár a délelőtti órákkal sűrűsödik a forgalom is, nem akadályoztat minket semmi. Miután Axel is felébredt és visszahoztuk őt a jelenbe, kiderül, hogy mindenki éhes - ételre, bár Axel szava járása azért mást is eszembe juttat -, ezért a következő pihenőnél le is húzódok, hogy meg tudjunk állni. Mielőtt még leülünk, én megnyugtatom magam Axel hogylétével kapcsolatban, mert szokatlan és rossz érzés, hogy nem tudtam teljes egészében rá figyelni közben - nem is akarok belegondolni, milyen lesz, ha egyáltalán nem vagyok ott. Szerencsére nagyon is úgy tűnik, hogy jól van, ezért nem is akadályozom meg, hogy jöhessen, amiért megálltunk... bár Skygge is elég akaratosan fejezi ki a türelmetlenségét. Persze Axel mindenkit maga elé sorol, ezért mosolyogva és szeretettel, de rá is szólok, mire leteszi végre a formás hátsó felét mellém, aztán ő is enni kezd. Közben felveti az ötletet, hogy megállhatnánk majd valahol pihenni éjszakára, én pedig lelkesen támogatom, ha már előző éjjel nem hagytam sokáig aludni. – Oké – bólogatok mosolyogva, ez a mosoly pedig kiszélesedik, amikor felveti a kocsiban alvási opció pontos megoldását is. – Mmm, ez is jól hangzik – jegyzem meg elégedetten. Persze legfeljebb nekem lenne kényelmes őt párnának használni, szóval a pihenés érdekében remélem, hogy lesz hely valahol. Közben befejezi a szendvicset és már nyúl egy újabbért, de én csak örömmel figyelem és nevetek egy kicsit az éhségén. Aztán meg azon, hogy ha nem eszik, össze fog töpörödni. – Van miből dolgozni, de azért kár lenne érte – somolygok a magam szendvicsébe, a szemem sarkából figyelve őt. Ő az én termetemet imádja, én meg az övét, még ha öregkoromra gerincferdülést kapok is, hogy állandóan felfelé kell néznem. Miután mindenki kedvére evett, ivott, mosdózott és kergetőzött - na jó, utóbbit csak Skygge csinálja -, elkezdünk összepakolni. Kidobom a szemetesbe a szalvétákat és fóliákat, aztán a maradék dolgokat visszapakolom a táskába, de épp ahogy becipzározon azt, engem is becserkésznek. Persze nem titkolt élvezettel simulok hozzá Axel ilyen hidegben is nevetséges meleget sugárzó testének, a kérdése viszont veszélyes, ezért megadom neki a lehetőséget a visszakozásra. Nem él vele, amin bazsalygok egy sort, de ha eddig nem lett volna neki egyértelmű az irány - ami meglepne -, hát a fenekem kellemes kis dörgölőzése majd azzá teszi. Mély sóhajára újra kellemesen kiráz a hideg, élvezettel feszülök a testének, szorosabban ölelő karjaira csúsztatva a kezeimen. Persze visszaadja a szót nekem, de aztán nekiszorít az asztalnak, és ezúttal rajtam a sor, hogy sóhajtsak egyet, ahogy kiszökik a levegő a torkomon. Ezt még megfejeli azzal, hogy megint a fülembe dörmög, sőt, valamivel mögé, amivel pont az egyik legérzékenyebb erogén zónámat ingerli, aztán még az ujjait is a ruhám alá simítja. Halkan, élvezettel szisszenek fel, de a bőröm mostanra már eléggé felforrósodott ahhoz, hogy kiolvadjanak rajta a hideg ujjak. Épp csak a hideg ráz ki, amitől érzem, hogy a melltartó anyaga kissé kényelmetlenné válik. Ez méltó bosszút kíván. – Nos, először megmutattam volna rajtad egy helyet, amit nagyon szeretek különböző módokon érinteni és érezni – kezdek bele, szándékosan virágnyelven beszélve mindenről. A miheztartás végett azért a fenekemmel újra odadördölőzök ahhoz a helyhez. – Persze az is eszembe jutott, hogy ha eléggé felélénlülsz, játszhattam volna egy veszélyesebb játékot... amiből én előételt nyertem volna, de neked még nehezebb lett volna az útra figyelni – teszem hozzá, beszéd közben fokozatosan lehalkítva a hangomat, a végén már szinte csak halkan dorombolva neki. Ha kell, ehhez egyik kezemmel a hajába túrok és közelebb húzom magamhoz a fejét; már csak azért is, mert ezután a fülébe suttogok, mintha én is attól félnék, hogy meghallanak. – Tudod, hogy mindenhol szeretem a farkad a testemben – adom meg neki a kegyelemdöfést némi dirty talkkal. Én megkérdeztem, akarja-e tudni...
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Megúsztam. Egyelőre. Egyikünk se olyan bátor, hogy kialvatlanul kezdje vezetés közben hergelni a másikat, úgy hogy... ezúttal békén hagy. Később nem is térünk vissza erre a témára. Először ő alszik, aztán levált és én. Egész jól haladunk északnak, a forgalom sűrű, de a balesetek elkerülnek minket és a pályát, a végén pedig főutat váltunk. Mire felébredek már Elverum környékén vagyunk, és amikor megemlítem, hogy talán nem ártana enni, akkor egyöntetűen eldöntjük, hogy akkor itt most evés lesz, de azért nem hagyok ki egy pici célozgatást Viva számára, amit ő fel is vesz egy vigyorral az arcán. Persze Skygge miatt nem tesszük meg ezt menet közben, inkább megállunk, de nem is baj, mert egyébként is ki kell nyújtózni. Kiszállva és pakolva először egymást ölelgetjük meg és én Aviva nyugtató jelenlétébe ringatom az utolsó árnyékokat is az elmémből. Megnyugtatom, adok neki egy homlokcsókot, aztán Skygge már nem bír magával, így kiszolgálok mindenkit. Először persze Avivát, és csak aztán a kutyát, de mielőtt még én eljutnék az evésig, hozom a kabátját, mert véletlenül sem szeretném, ha megfázna. Persze, amikor leülök, már meg is kapom a jószívű korholást, hogy igazán maradhatnék a seggemen és kinyithatnám végre a számat. - Igenis. - mosolygok Vivára, és el is veszem tőle a szendvicset, amelyet kikutat nekem a táskából. Nem is fogom vissza magam, jó étvággyal eszem, és közben eltervezgetem az esténket is. Tele szájjal. Na mindegy. - Szerintem kinézek egyet, amelyet biztosan elérünk becsekkolásig, és felhívom őket. Ilyen időszakban nagyon sok a kiránduló, és tele tudnak lenni a hotelek, szóval jobb, ha előre telefonálunk és foglalunk. - magyarázom, aztán két falat között rámosolygok. - De ha kell, a kocsiban is szívesen alszok veled. Hátra döntöm az ülést és jöhetsz az ölembe. - mosolygok, de aztán be is falom a szendvicsem. Gátlástalan módon veszek ki még egyet a táskából, nevetésre késztetve Avivát. - Kell is, különben összetöpörödök. - mondom ezt úgy, mintha attól nőttem volna ekkorára, mert mindig megettem a zöldséget a tányéromról. Attól nem félek, hogy nem lesz mit ennünk, majd max megállunk valahol enni, ha elfogyna a szendvics. Miután elégedettre ettük és ittuk magunkat, még elvégezzük kis és nagy dolgainkat. Skygge megkergeti a helyi faunát és míg kiélvezi a friss füvet bele dörgölőzve, én addig mást cserkészek be. Átölelem az éppen pakolászó Vivát és felteszem neki - nem a nagy kérdést, az meg volt - kérdést, hogy még is mit csinált volna, ha akkor azt mondom, csinálja csak? Persze kihúzva magát nekem simul, én pedig finoman tartok ellen, hogy alakja tökéletesen bele illeszkedjen az enyémbe. - Nem kérdezném, ha nem érdekelne. - biztosítom egyre kíváncsibban, mikor visszakérdez, de a hangjából, és abból ítélve amit látok az arcából, sejtem, hogy itt alattomos dolgok fognak történni, és nem is marad el sokáig ez az igazság. Nekem dörzsöli a fenekét, én pedig egy mély sóhajjal hunyom le a szemem, testét szorosabban ölelve magamhoz. Persze, a szavai nem kerülik el a figyelmem, végül is azért kérdeztem, nem? - Ó, én nagyon sok mindenre gondoltam abban a percben, de most a te gondolataid érdekelnek. - dörmögöm a füle mögé a hajára, és ha már ő ilyen arcátlanul nekem dörgölte a fenekét, hát én sem vagyok rest számára is némi kényelmetlenséget okozni, és neki szorítani az asztalhoz. - Milyen "szeretett helyekre" gondoltál? - kérdezek újra, őt ölelő kezeimmel besimítva a kabátja alá. Talán kicsit hidegek lehetnek neki az ujjaim, de majd ő felmelegíti őket, nem?
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Talán kellene, hogy legyen egy kis lelkiismeret-furdalásom... de nincs. Én csak játszadozni akartam egy kicsit a kérdésére, és még csak nem is annyira, mint normális esetben tenném, de ő erre is erőteljesen reagál. Kuncogni kezdek, ahogy nekiáll köszörülni a torkát, mereven előre nézve, a szavaira pedig bólogatni kezdek. – Ahogy akarod – tartom fel a kezeimet ártatlanul, és most tényleg ártatlanok, mert nem is nyúltam velük olyan helyekre... ahova megtehettem volna. A sorsot viszont nem kísértem tovább, na meg őt sem, figyelembe véve, hogy vezet.
Később viszont már nem ő vezet, hanem én, hála a leleményességemnek és annak, hogy egészen csekély, sőt, kifejezetten élvezetes árat kell fizetnem a kulcsért. Ezúttal Axelen a sor, hogy pihenjen, aztán Skyggén és rajtam a világ szeme, mikor ébredezni kezd. Szerencsére a nagyfiúval kiegészülve elegek vagyunk így is, hogy vezetés közben nem tudok eléggé figyelni rá. Fél kézzel azért kitartóan simogatom a karját, egészen addig, míg meg nem simogatja a kezem, mert akkor már tudom, hogy itt van. Gyengéden mosolygok rá, finoman megszorítom a kezét, aztán hagyom, hogy a szendvicsekért nyúljon. Igazság szerint én is megéhezem a gondolatra - de nem csak én. Persze nem is ő lenne, ha nem úgy reagálna az éhségemre, ahogy. – Aggódtam volna, ha nincs az az is – vigyorodom el. Nem is próbálok meg úgy tenni, mintha csak szendvics-éhségről lehetne szó, de azért most ez az elsődleges, így meg is egyezünk egy megállóban. Hamar elérjük a pihenőt, ahol aztán meg is állunk. Mindhárman kiszállunk, de mielőtt leülnénk, én még odalépek Axelhez egy ölelésre, hogy megbizonyosodjak a jólletéről. Halkan, boldogan nevetek egy kicsit azon, hogy most szinte ő bújik macskamód a hajamra, az arcomhoz, a nyakamba. Megnyugtató válaszára rámosolygok, megsimogatom az arcát, aztán egy kicsit szorosabban fogom magamhoz, ahogy homlokon csókol. Válaszra viszont már nincs lehetőségem, mert Skygge szó szerint beleugat a beszélgetésbe. – Úgy látom, nem csak mi vagyunk éhesek – mosolygom meg Skygge látványát. Axel persze így sem hazudtolja meg magát: először én kapok egy szendvicset, aztán Skygge kap enni-inni, majd megkapom még a kabátomat is a hátamra. – Most már te is egyél – szólok rá mosolyogva, már keresve is neki egy szendvicset a táskából. Öröm nézni, ahogy enni kezd, de ugyanilyen jól hangzik az ötlete is. – Jó ötlet. Talán most többet tudunk majd aludni – somolygok bele a szendvicsembe. – Nézzünk valamit út közben, vagy majd nyitott szemmel járjunk estefelé? – kérdezem aztán. Mondjuk az is lehet, hogy már nézett ki lehetséges helyeket, nem lennék meglepve. – Egyél csak – nevetem el magam, és megsimogatom a haját is egy kicsit, amikor egy második szendvicsnek is nekiesik. Az sem baj, ha elfogy a szendvics, legfeljebb majd megállunk valahol enni, ha kell. Miután ettünk-ittunk (mindhárman), Skygge rohangált egy kicsit, mi pedig mosdóba is mentünk, elkezdünk összepakolni, hogy tovább tudjunk indulni. Arra számítok, hogy Axel is inkább az indulásra akar majd koncentrálni, de ehelyett megérzem őt magam mögött, miközben épp a hátizsákot cipzározom be az asztal mellett állva. Mindentudóan somolygok az orrom alatt, de rossz ajtón kopogtat, ha azt hitte, hogy majd ellenállok. Kihúzom magam, testem az övének simítom, élvezve az enyémnek simuló teste melegét. A mormogásától kellemesen megborzongok. – Biztosan tudni akarod? – kérdezek vissza bazsalyogva. Ha valamilyen módon igennel felel, nem vagyok rest a fenekemmel egy kicsit az öléhez dörgölőzni; ő akarta, magára vessen, ha kényelmetlen lesz visszaülni. – Valami hasonlót csináltam volna a kezemmel, felhívva a figyelmet bizonyos... szeretett helyekre – öntöm szavakba is a gondolataimat. – Vagy te valami másra is gondoltál...? – kérdezem elnyújtva kissé a szavakat. Igen, én is tudnék még mire gondolni, bár az talán már túlzott figyelemelterelés lett volna.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Hát persze, hogy a nászéjszaka témája már megint kezdi kihozni belőlünk a kisördögöt. Főleg belőle, ami azt illeti, mert én csak azokra a dolgokra kérdezek rá, amiket szeret bennem, de ő már incselkedve a combomra is simít, és még akkor is, ha nagy kegyesen ezt úgy tette, hogy a térdem felé, és rövid ideig ért hozzám... nem hiszem, hogy be kell mutatnom, hogy milyen könnyen fel tud csigázni. Akkor is, ha konkrétan négy órája keféltem félig eszméletlenre. Mondtam már, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom ezt az éhséget később kielégíteni? - Erhm-khm... - köszörülöm meg a torkom, miközben inkább előre szegezem a tekintetem. - Ezt majd... később megbeszéljük. - zárom le gyorsan a témát, mielőtt kényelmetlen lenne vezetni.
Később, már egy megálló és játékos helycsere után pihenek kicsit én is. Aviva mellett nem nehéz álomba szenderedni, még akkor se, ha nem épp a legkényelmesebben fekszem. Kárpótol a jelenléte, és az, amilyen gyengédséggel felébreszt. Mondjuk, jobban örültem volna annak, ha inkább ő nyalogatja a fülem és nem Skygge, de mire eljutok a valóságig, már azért rájövök, hogy vezetés közben elég nehéz lenne nyalogatnia akárhol. Egy-két perc alatt visszatérek a valóságba hála az együttes munkájuknak, és amikor már fel is fogom, hogy merre és miért megyünk, igyekszem összeszedni magam, felülni, megtörülni a fülem - fúj -, és megsimogatom Viva engem cirógató kezét. Miután megbizonyosodott arról, hogy minden rendben és itt vagyok, és én is meggyőződtem róla, felkelve a szendvicsekért nyúlok, ugyan is kezdem érezni, hogy a reggeli kimaradt. Vivának is éppen csak nem csordul ki a nyála - ami Skyggéről nem elmondható -, úgy hogy úgy döntünk, hogy megállunk. - Én szívesen etetlek! ... Mindenféle perverzség nélkül! Is... - mondom mosolyogva, miután az éhség rohamokról beszél, és nekem kicsúszik a számon mindenféle hülyeség. Nem is kell sokat autókáznunk egy pihenőig. Kiveszem a táskát és a vizet, kiengedem a kutyát, kiveszem a táljait, és a közeli asztalra pakolok. Mielőtt azonban bármit elhelyezhetnék, Aviva jön és megölel, én pedig szélesen elmosolyodva ölelem vissza. Lehajolva örömmel fúrom bele arcomat hajába, majd arcába, nyakába, élvezve finom illatát. - Nem az alvással, hanem az ébredéssel vannak gondjaim. - mosolygom rá biztatóan. - De melletted az is könnyű. - adok csókot a homlokára, aztán valaki a lábunknál már ugat is. - Oké, veled is! Szörnyű milyen akaratos lettél! - sóhajtok, de elmosolyodom Skyggen, ahogy a tálját bámulja. Persze, hogy csak azért kell neki a figyelem, hogy ehessen! Elsősorban akkor is Viva kezébe nyomok egy szendvicset, csak azután kezdek "megteríteni" Skyggenek. Töltök az egyik tálba vizet, a másikba száraz tápot. Aztán mielőtt még én is enni kezdenék, ellépek a kocsihoz, kiveszem belőle Viva kabátját, és visszasétálva a hátára terítem. Nem fogunk sokáig itt álldogálni, de akkor is legyen rajta, én meg úgy is szokom a hideget. Leülök mellé, és magamnak is keresek egy szendvicset, aztán jóízűen elkezdek befalni. - Arra gondoltam, hogy este megállhatnánk egy hotelnél normálisan aludni, hogy másnap, ha megérkezünk, akkor ne erőtlenül kelljen kipakolnunk. - vázolom fel a tervet nap végére, lepillantva életem szerelmére. Bár, amilyen lelkességgel eszem a második szendvicset, lehet ebédelni is meg kell majd állni majd valahol. - Ez nagyon jó lett. De lehet, hogy csak az éhség beszél belőlem! - motyogom teli szájjal a zsemlét nézve és falva. Miután megettük, és kicsit kinyújtóztunk, Skygge is kirohangálta magát a vad pockok után, meg mi is használtuk a mosdót, pakolás közben azért nem vagyok rest hátulról Viva vállára tenni az államat. - Visszatérve a hajnali kérdésemre... - ölelem magamhoz sunyi mosollyal. - Mit csináltál volna, ha akkor azt választom, hogy mutasd? - kíváncsiskodom a füle mellett morogva a kérdést, mintha csak attól félnék, hogy hirtelen más is meghallja - pedig senki nincs itt rajtunk kívül.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
A nászéjszaka emlegetésére adott sóhaja még velem marad egy darabig, mert önmagában is olyan üzeneteket hordozott, amitől nagyon kellemesen rázott ki a hideg, és ami azt is sugallta, hogy megint ugyanarra gondolunk. Bele is mehettem volna mélyebben, de az út hosszára és fontosságára való tekintettel inkább az alvás mellett tettem le a voksom játszadozás helyett, hogy ne hergeljem Axelt vezetés közben. Miután aludtam egy kicsit, újra beszélgetni kezdünk, de amikor elérünk arra a pontra, ahol belegondolhatna a külön töltött időbe, megpróbálom elterelni a figyelmét. Nekem is fáj, nekem is nagyon rossz, viszont egyelőre nem szeretnék erre gondolni. Lesz elég időnk hiányolni egymást, kár előre keseregni rajta. A játékos visszakérdezésére halkan elnevetem magam, mert nincs az az isten, hogy mindent fel tudjak sorolni és kellő alapossaggal meg tudjak fogalmazni, szóval inkább egy kis incselkedére szavazok. – Mondjam vagy mutassam? – vonom fel a szemöldököm kihívóan, egy játékos kis mosollyal, fele eső tenyerem pedig a combjára simítom. Persze továbbra is kegyes vagyok hozzá, mert a kezem a térdéhez van közelebb, nem a combtövéhez, és nem is tartom ott sokáig az ujjaimat, de azért az üzenet biztosan átmegy így is. Megállunk egy benzinkútnál, ahol újra játszom vele egy kicsit, csak máshogy. Megszerzem magamnak a vezetőülést - bár van egy olyan érzésem, hogy hagyja -, aztán miután rávilágít, hogy a vezetéshez kulcs is kell, annak is megfizetem az árát, ami egyébként nagyon is kellemes. Kiélvezem a hosszúra nyúló csókot, mosolyogva veszem át a "trófeát", aztán az ajkai puhaságának és ízének emlékével igazítom el magam az üléssel, míg ő Skyggével megy egy kört a füvön. Miután mindenki újra a kocsiban van, már mondja is, hogy kihasználná a kispadot, én pedig nem vitatkozom. Mosolyogva hajolok hozzá egy csókra, az útbaigazításra bólintok egyet, aztán elindulunk. A szemem sarkából figyelem, nem tudom nem megmosolyogni azt a felvett boss pózt, és remélem, hogy tud majd pihenni egy kicsit. Körülbelül három órával később, már a mondott úton haladva kap el egy ismerős, mélyről jövő, kellemetlen érzés. Axelre pillantok, felé eső kezemmel átnyúlok hozzá és óvatosan a karjára fektetem a tenyerem. – Axel – szólítom meg finoman. Érzem, hogy megfeszülnek a bőre alatt az izmok és az inak, Skygge is nyüszíteni kezd, aztán már mászik is közelebb hozzá. Ennek most különösen örülök, mert vezetés közben nem tudok eléggé rá figyelni, de folyamatosan beszélek hozzá és simogatom, míg Skygge a fülét nyalogatja. Hamarosan érzem, hogy összerezzen, mire újra rápillantok. Gyengéd, apró mosollyal fürkészem őt, nem veszem le a kezem a karjáról, finoman simogatom, míg azt nem érzem, hogy újra köztünk van, rá-rápillantva. – Nos, igen – mosolyodom el a kérdésére, és amikor a szendvicseket említi, majdnem megint hangoskodni kezd a gyomrom. – Jöhet – felelem azonnal, elhúzva és a gyomromra simítva a tenyerem, aztán halkan elnevetem magam. – Lehet, hogy nekem nem is reggeli rosszulléteim lesznek, hanem éhség-rohamaim – viccelődök egy kicsit, már csak azért is, hogy mielőbb lerázza magáról az álmai emlékét. Skygge persze nem díjazza a gondolatot, hogy mi együnk, ő meg ne, Axel szavaira pedig elmosolyodom, egyetértően bólintva. Egyébként sem kényelmes már sehogy ülni. – Persze. Nemsokára lesz egy parkoló, láttam a táblát – felelem. Pár perc múlva el is érjük a kisebb, de egyébként hangulatos parkolót, ami inkább piknikhelynek illik be, mert még néhány pad is ki van rakva. Lehúzódok, megállok, aztán kiszállva kellemesen át is nyújtóztatom a tagjaimat, miközben megkerülöm az autót. Axelhez lépek, és mielőtt mindenki enni kezdene, én egy kicsit magamhoz ölelem. – Tudtál azért pihenni? – simogatom meg az arcát.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Vannak dolgok, amiket szívesen ismételnék meg vele, még ha akkor nem is feltétlenül jó dolgok miatt kezdtünk bele. A Radissonos randevút gyakorlatilag bármikor képes lennék újra játszani vele, még akkor is, ha kínszenvedés volt egészen addig a pillanatig, amíg rá nem tehettem q kezem. Szenvedés volt, de jó szenvedés. Amikor pedig sokat sejtető mosollyal egyetért, akkor már tudom, hogy egy olyan estét ő sem utasítana vissza. Azt azért sajnálom, hogy nem mostanában fogjuk ezt újra élni. Az esküvővel kapcsolatban biztosítom, hogy mindenképp ott leszek, ha törik, ha szakad. A nászéjszakát emlegetve meg sóhajtok egy kicsit, ugyan is a képzeletemben ott sem aludnánk egy percet sem.
Annak azért örülök, hogy a munkám miatt nincs elkeseredve. Én néha nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Nem akarom őt hátra hagyni, de közben meg kell tennem, amit meg kell tenni. - Ó! És miért szeretsz még? - kérdezem ezt úgy, mintha valaha is fel tudnám sorolni azt a sokmindent, és tőle még is elvárnám. De számítok arra, hogy elviszi valami viccbe, mert miért ne tenné, én biztos ezt tenném. Egy rövid megálló után visszaversenyzik a kocsihoz, pedig nem is tudja, hogy ha nem akarnám, hogy nyerjen, akkor simán lenyomhatnám ebben a versenyben, de az elégedett mosolyt megéri látni az arcán. Ennek ellenére játékosan megmutatom neki, hogy van nálam valami, ami nélkül nem igen fog minket sehová sem vinni, de azért adok neki lehetőséget megszerezni. Eleinte gyanakvó, ahogy behajolok a kocsiba, de amikor szótlanul közlöm, hogy mit akarok, már rögtön mosolyog. Ujjaival húz közelebb magához, én pedig engedek a csábításnak és a B oszlopra támaszkodva hajolok hozzá egy hosszabb, kellemes csókra. Amikor úgy érzem, épp elég, elhúzódom, kijelentem a győzelmét és átadom a kulcsot. A mosolyát viszonozom, de azért még egy picit csipkelődök vele, mielőtt Skygget is megsétáltatnám. Az autóba ülve - miután kiszedtem a motorból az ülést -, azért csak elkap a fáradtság. Szerencsére nem kell magyarázkodni, Aviva már mondja is, hogy rám ugyan úgy vonatkoznak a szabályok. Szól, ha kellek. - Nagyon helyes. Majd a hármas útra kell rácsatlakozni. - mosolyodok el elégedetten, aztán a háttámlát hátrébb döntve, a kezeim karba fonva, lábaim kinyújtva helyezem magam kényelembe. Nem alszok el azonnal, de azért kárpótol, hogy helyette viszont mély álomba merülök.
Már az emlegetett úton járunk Elverum környékén, amikor összerezzenve nyitom ki a szemeimet. A rémálmok és a roham most sem került el, de Skygge már a fülemet nyalogatja nyüszögve, és mintha Aviva hangját is hallanám. Mikor visszatérek a valóságba, megdörzsölöm az arcomat, és az órára nézek. Úgy három órát aludtam. Álmosan nézek Vivára, ilyen fejjel mosolygok rá egy kicsit, aztán megérzem, hogy most az én hasam kezd követelőzni. - Már inkább délelőtt van, nem? Kérsz szendvicset? Én asszem éhen veszek. - kérdezem tőle a táskában turkálva. Persze, amint előveszem a szendvicset, hátulról nyelv slappogást hallok meg. Hátra nézek Skyggere, akinek a szemei akkorák, mint egy traktor kerék. - Lehet megkéne állni. Akkor legalább őt is megetetném, mielőtt lenyalja a fejemről a fülemet. - mosolygok Vivára. Abban is biztos vagyok, hogy neki is jól esik majd egy kicsit kinyújtózni.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
Hitetlenkedve, de elvigyorodom és megrázom a fejem, amikor megint azt mondja, hogy húztam az agyát hajnalban. Inkább nem kezdek bele, hogy milyen lett volna, ha húztam volna az agyát, mármint rendesen, szándékosan és minimum nyolcvan százalékos teljesítménnyel. Az a kis simogatás meg az a kérdés nem volt tíz százalék sem. Hiába hallgatok viszont én erről bölcsen, ha a témát addig-addig húzzuk a házavatással kapcsolatban, mígnem a végén meg kell adnom magam és még az ablakot is le kell húznom. Skygge persze élvezi ez utóbbit, már meg is jelenik a feje az enyém mellett, de csak elmosolyodva még lejjebb húzom az üveget, hogy kiélvezhesse. Axel felől csak egy upsz hallatszik, körülbelül nulla átéléssel, szóval megérdemel egy sokatmondó pillantást a szemem sarkából. Tudom én, mennyire sajnálja, de majd jön ő még az én utcámba...
Elmosolyodom a szavain, hogy tulajdonképpen a bosszú hiánya az, amikor durcássá tudom tenni. Fontos információ, úgy hogy el is raktározom magamban. Aztán jön, hogy mit hitt először, én pedig elvigyorodok.