M E T A N O I A
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Axel & Aviva | a few more steps
 :: Valhalla csarnokai ;;
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Elégedetten méregetjük egymást, míg leszállok róla és rendezem magamat. Úgy mér végig, mint egy prédával elégedett nagymacska, épp hogy nem nyalja meg csak a pillantáshoz a száját. Imádom, hogy ilyen. A szekrényhez lépve emlékeztetem, hogy nem felejtettem el a büntit, mire pimaszul válaszol. Megigazítom a friss pólót magamon, közben hátra somolygok rá.
- Csak nehogy megint sírva könyörögj. - vigyorodok el egy kissé, bár amikor már odáig kínoztam, értelmes szavak nem hagyták el a száját. Az emlékre egy kicsit szélesedik a mosolyom, de aztán neki állok készülődni, persze ő közben örül magának, hogy nem hozott nekem ruhát, hisz cserélni kell, meg aztán rám fogja, hogy miattam nem tud öltözködni. Sokatmondó pillantással nézek végig rajta, mintha megkérdőjelezném, hogy kettőnk közül épp melyikünknek van nehezebb dolga, mert ő sokkal többet mutat a levett felsőivel és a melle alá húzott tépett melltartóval. Egy pillanatra észre sem veszem, hogy mennyire bele merültem a látványába, csak amikor felkel. Mintha felocsúdnék figyelem, ahogy öltözködik, aztán az ajtóban előre engedem őt, még ha tudja is, hogy ez sose önzetlen dolog... Most se az, és amikor még egyszer utoljára bele markolok, kuncogva néz hátra. Rá kacsintok, aztán az asztalhoz lépek.
Míg összeszerelem a telefont, Viva is pakolgat valamit. Nem igazán értem, micsodát, hiszen csak eldob és értem jön - elvileg -, kérdőn nézek a kis táskára, amit magával hoz, de úgy vagyok vele, úgy is elárulja majd, mit csinál, ha akarja. Egyébként is lefoglal a magam "nyomora", és amikor elindulva ezt ki is sóhajtom magamból, bátorítóan mosolyog fel rám, mikor elindulunk, még az oldalam is megsimogatja. Halványan lemosolygok rá, remélem, hogy tényleg így lesz. Amikor a vezetést mondja, bólintok, mögé ülve el is indulunk, én pedig próbálok megnyugodni, felkészülni. Amikor közelebb érünk az utcához, másik, kerülő úton megyünk, hogy hátulról érkezzünk. Amikor jelzek, megállunk, én pedig leszállok és a ház felé pillantva révedek el egy kicsit. Aviva kérdése ránt vissza, miután leszállt. Rá pillantok, elmerengek.
- Egy óra. De nagy valószínűséggel nem lesz elég. Majd jelzek. - paskolom meg a zsebem, amiben ott van a kikapcsolt telefon. Egyetértése után ismét biztat. Szusszanok, oda hajolok hozzá egy rövid csókra, majd rá pillantok, egy kissé aggodalmas mosollyal, de nem most fogok visszafordulni. Még megsimítom az arcát, hogy magammal vihessem az érzést, aztán elindulok, hónom alá véve a sisakot.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Még mindig kellemesen dobol a fülemben a vér és kevésnek érződik a levegő, amikor felemeli a fejét és én is kinyitom a szemem, így találkozhat a tekintetünk. Az arcán nyugalom és elégedettség tükröződik, nyoma sincs már a rossz emlékeknek, és ez engem is még egy plusz löketnyi elégedettséggel tölt el, ha nem lenne elég a testem finom, zsibbadt lüktetése. Ajkunk szenvedélyes csókban forr össze, de egyikünk sem próbálja ezt most másik irányba terelni, egyszerűen csak levezetjük az előző heves pillanatokat. Meg sem próbálom leplezni az elégedettségemet, amikor felkelve elkezdi visszarendezni az öltözékét, én pedig élvezettel figyelem a műveletet, őt méricskélve, úgy nézve rá, mintha már csak az kellene a képhez, hogy még az ajkaimat is megnyaljam, annyira tetszik, amit látok. Az ő tekintete is hasonló módon jár végig rajtam, és ettől kellemes borzongást érzek, csak úgy, mint a szavaiban megbúvó ígéretektől.
– Mmm, egész végig reszketni fogok a félelemtől – húzom széles mosolyra az ajkaimat, szemeimben huncut fénnyel pillantok vissza rá, élvezve azt a sunyi vigyort az ajkán. Amikor feláll és a szekrényhez lép, én szinte meg sem moccanok, épp csak egy kicsit áthelyezkedek, nem azért, mert nem tudnék, hanem mert van jobb dolgom is. Felkönyökölök, az előzőhöz hasonló pillantással nézem végig, ahogy leveszi átnedvesedett pólóját, hogy aztán újat húzzon magára helyette.
– Látod, végül mégis nekem lett igazam, hogy nem vittem neked ruhát – jegyzem meg közben szemtelenül, de amikor hátrapillant rám, csipkelődő kérdésére elégedetten elvigyorodom.
– Nem tudok öltözni, ha eltereled a figyelmem – mérem végig még egyszer, egyértelműen rákenve minden felelősséget, de miután úgy ítélem meg, hogy eleget bámészkodtam, én is feltornázom magam az ágyról. Megigazítom magamon a fehérneműt - alul-felül, bár utóbbinál már kiszúrom az apró szakadásokat, ami miatt kap is egy sokatmondó szemöldökfelvonást a tettes -, visszahúzom és begombolom a nadrágomat, aztán visszaveszem a pólómat is. A pulóvert egyelőre a kezembe fogom, mert most épp egyáltalán nem fázok, és már akkor vigyorgok, amikor maga elé enged az ajtóban, mert ez is annyira lehet ártatlan, mikor a lépcsőn engednek maguk elé. Ennek megfelelően érzem is a tenyerét a fenekemen, de csak kuncogva megcsóválom a fejem, hátrapillantva rá a vállam felett.
A víz jól esik, egy finom csókkal köszönöm meg neki, aztán míg ő összeszereli a telefont, én is visszamegyek az íróasztalhoz, hogy a rejtett fiókból előbányásszam a sajátomat. A SIM-kártyát nem rakom bele, azt külön tárolva teszem el, majd elég lesz akkor, amikor be kell kapcsolnom. Előveszek a szekrényből egy kisebb táskát, ami bőven elfér akár a kabát alatt is, és beleteszek még néhány dolgot a telefonon kívül, amire talán szükségem lesz. Elteszem a csavarhúzó-készletet, amivel Axel lakását is feltörtem és egy pár bőrkesztyűt ujjlenyomatok ellen, és ezúttal nem feledkezem meg a tőrjeimről sem. Az agyam erre a kis időre átkapcsol a régi üzemmódba, elkezdek gondolkozni a lehetőségeken, mert bár Axel nem tudja, én sem itthon fogok unatkozni, míg ő a családjával van. Miután visszamegyek hozzá, megadom a számomat, hogy el tudja menteni a telefonjába, én az övét úgyis megjegyeztem, majd beírom később. Amint mindennel megvagyunk, elteszem a Berettát, felveszem a pulóverem, a bakancsom, majd a kabátom is, aztán a bukósisakot megragadva és a motor kulcsait felmarkolva indulásra készen állok én is. Lemegyünk a motorhoz, és én nem tudom nem meghallani azt a kissé feszült sóhajt.
– Minden rendben lesz – pillantok fel rá egy bátorító mosollyal, őt ölelő kezemmel megsimogatom egy kicsit az oldalát. Tudom, hogy nem lesz könnyű az, amivel szembe kell néznie otthon, ez az egész helyzet sokkal bonyolultabb és kellemetlenebb, mint szeretném, de azt is tudom, hogy szeretik őt.
– Ha a környékre érünk, a szokásos módon irányíts majd a megfelelő helyre, jó? – nézek még rá, mielőtt felvenném a sisakot. Azt mondta, valahonnan hátulról szeretné megközelíteni a házat, és ebben a kérdésben rábíznám magam, ő ismeri azokat az utcákat úgy, mint a tenyerét. Felveszem a sisakomat, felszállok, aztán amint ő is fent van mögöttem a motoron, indulunk is.
A környékre gond nélkül odatalálok, a házat is megtalálnám első próbálkozásra - hogyan is felejthetném el? -, de amint megérzem Axel jelzéseit, azokat kezdem el követni, hogy el tudjon navigálni a neki is jó helyszínre. Amint jelzi, hogy megérkeztünk, félreállok a motorral, és miután leszállt, én is leszállok, levéve a sisakot is.
– Mennyi idővel számoljunk első körben? – pillantok rá. A szabályokat már megbeszéltük, azok nem is változtak, a világ összes ideje az övék lehet, de tudnom kell, mikor kapcsoljam be a telefont. Ha megkapom a választ, bólintok, aztán magamhoz ölelem egy kicsit, hátha ezzel tudok neki egy kis bátorítást adni.
– Csak ügyesen – simítom meg az arcát, bizakodó mosollyal pillantva a szemeibe. Adok neki egy rövid, finom csókot, de aztán elengedem, és hagyom elindulni. Figyelem távolodó alakját, egészen addig, míg el nem tűnik a sötétben, aztán veszek egy mély levegőt és felveszem a sisakot.
Mire visszaülök a motorra és célba veszem Frognert, az elmém már a régi Aviva szerint dolgozik.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Először a falnál, majd ülve, végül az ágyra fektetve élvezzük egymást, és azt, hogy végre nem kell visszafogni magunkat. Hevesen estem neki, hiszen egész nap ez a pár perc járt a fejemben - a szűkös időbeosztás miatt sajnos valóban csak pár perces. Már a "poén" kedvéért is végig járom vele a nap folyamán azokat a pontokat, amikor megkívántam, egyedül az asztal maradt ki, de nem baj, majd bepótolom később. Miután az ágyon egy heves lezárást adok a közénk feszülő, egész napos játéknak, kell pár pillanat, hogy összeszedjem magam. A hátamon ég a bőr, hiszen végig karmolta, de kellemes érzés ez, ahogy az arcomra simuló keze is. Fülemben még ott cseng hangos nyögdécselése, a pólóm pedig lassan omlik vissza a helyére, ahogy kicsit megemelem magamat. Lepillantok rá, fürkészem arcát, még mindig zihálok, de arcomon elégedettség és nyugalom honol, most már tényleg elszállt a rosszkedvem, és mérgem. Oda hajolva csókolok ajkára szenvedélyesen, támaszkodó kezemmel megsimítva kézfejét, amely arcomon pihen, aztán felkelek - nem nehéz úgy, hogy félig térdelek az ágyon, megigazítom magamat, és mint aki jól tette dolgát, begombolom a nadrágom és az övem, miközben mélységes elégedettséggel pillantok végig Aviván. Leülök mellé, kezemmel lábára simítok, majd szavaira elmosolyodom.
- Tudnám folytatni, de nem akarok sietni. A büntetésed úgy sem felejtettem el, szóval... jobb ha számolsz azzal, míg távol vagyok.. - pillantok hátra rá a vállam felett, egy sunyi kis  mosollyal a szám szegletében. Ezután megpaskolom a lábát, felkelek az ágyról, mert kénytelen vagyok lecserélni a pólómat, úgy hogy ezt meg is teszem a szekrénynél. Amint lecseréltem a felsőmet, hátra pillantok rá, és elmosolyodok.
- Hagyjalak még pihenni, vagy mehetünk lassan? - kérdem enyhe csipkelődéssel a hangomban. Ha nincs szüksége több időre, és fel is öltözik, akkor előre engedem kifelé a szobából, hogy a fenekére markolhassak egy játékos vigyorral a fejemen. Még indulás előtt iszok egy pohár vizet és megkínálom vele Vivát is, gyorsan összeszerelem a telefont, hogy anyánál már csak kapcsolgatni kelljen. Elmentem Viva számát, aztán inkább kezd egy olyasfajta izgalom elönteni, ami már az elkövetkező családi beszélgetésnek szól. Érzem, hogy a gyomrom enyhe görcsbe feszül, de remélhetőleg minden jól fog menni. Amint indulásra készen vagyunk, felveszem a bakim, a kabátom, elteszem a telefont, és a bukósisakot fogva elindulunk. Most már a nap is lement már egy ideje, szóval anyáék biztosan otthon lesznek. Lent elsétálunk a motorhoz, kicsit feszülten sóhajtok is, amikor meglátom, mert egyre közelebb kerülök a vélhető vita időpontjához, de ezen túl kell esni. Megvárom, míg Viva felszáll, felveszem a sisakot, aztán magam is mögé pattanok.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

A mély, érzelmes pillanatok után újra bizonyítást nyer az is, hogy nem véletlenül húztuk egymás agyát szinte egy egész napon keresztül. Hamarosan a falhoz szorítva találom magam, kínzóan édes, kéjes csapdában a hűvös felület és forró teste között, megadja nekem, nekünk azt, amire már a próbafülkében is mindketten vágytunk. Nem is kell sokat dolgoznia azért, hogy engem ezzel el is vigyen, de ezzel még messze nem tekinti befejezettnek az ügyünket. Csak annyi időm van, hogy ledobjam magamról a pulóverem - bár én sem bírnám tovább nélküle -, aztán már húz is az ölébe, az ágy szélén ülve. Nyögésem összekeveredik a sóhajával, ahogy mélyen magamba fogadom, és amint csillapodik kissé a testemben az előző orgazmus utózöngéje, a térdeire támaszkodva kezdem magunkat újra a gyönyör felé tartó útra terelni. Kiélvezem őt és azt, hogy nekem adta az irányítást, de neki sem hagyok okot a panaszra, sóhajai borzongatják az érzékeimet a heves mozdulatok közben, amikor pedig hátradőlve még mélyebbre engedem magamban, halk nyögésére kiráz a hideg. Élvezem magamon a kezeit, érintése perzseli a bőröm és tovább tüzeli a vérem, míg csípőm körkörös mozgásával, kéjes nyögésekkel hajszolom magunkat tovább. Az ő kezeivel gyűröm feljebb a pólómat, amit végül egy türelmetlen mozdulattal át is húz a fejemen, hogy aztán a melltartót se kímélje. El sem jut az agyamig a cérnák finom szakadása, cseppet sem érdekel, akkor meg pláne nem, amikor ujjait a mellem fedetlen bőrén érzem meg, egyidőben azzal, hogy fogai a vállamba mélyednek. Hangosan nyögök fel, a testem megvonaglik, és amikor hátranézek rá, meglátva a tekintetét és annak minden üzenetét, újra felnyögök. Hihetetlenül izgató látvány, ahogy kéjtől ködös szemeivel úgy néz rám, mintha fel tudna falni, szét tudna tépni, és én másra sem vágyom, mint hogy megtegye. Újra a térdeire támaszkodok, hogy folytassam a mozgást, fújtatásától borzongás fut végig a gerincem mentén, de ezúttal már nem hagy sokáig érvényesülni.
Zihálva, nyögve simulok hozzá, amikor mélyen magára ránt, de aztán hagyom, hogy felállítson, majd miután ő is felállt, ezúttal engem ültessen az ágy szélére. Hátradőlök, amikor elhelyezi a lábaimat, zihálva, vágytól izzó szemekkel figyelem őt, és ahogy fölém hajol, kezeim éhesen kapnak a teste után. Ujjaim rögtön utat találnak a pólója alá, feljebb gyűröm azt, hogy érezhessem ujjbegyeim alatt forró bőrét, és ahogy újra elmerül bennem, majd rögtön heves tempót kezd diktálni, vadul nyögök fel. A testem az ágynak feszül, erősen kapaszkodom belé, ujjaimat, körmeimet a bőrébe vájom, tudom, érzem, hogy ezt a hevességet nem fogom tudni sokáig bírni, főleg az előzőek után. Zihálok és reszketek alatta, a nyögéseim hangosabbak lesznek és összefolynak, mígnem a testem megadja magát, a hátam ívbe feszül a takarón, a körmeim hosszú, vörös csíkokat festenek a hátára, miközben az orgazmus erőteljesen végigvág rajtam. Nem lassít és nem is áll meg, de ezzel is tökéletesen hosszúra nyújtja az érzést nekem, és amikor végül ő sem bírja tovább, a gerincem mentén borzongok végig a hangjára, megfeszülő testének érzésére, az arcára kiülő élvezetre.
Hevesen zihálva, vadul dobogó szívvel, hunyom le a szemeimet, hosszú ideig képtelen vagyok megmozdulni, csak a testem lüktet lázasan és a pólója alatt felejtett kezem ujjai cirógatják lustán a bőrét, ahol épp érik. Csak akkor nyitom ki a szemeimet, amikor már képesnek érzem magam a mozgásra, vagy ő mozdul meg, tekintetemmel megkeresem az övét és elmosolyodom, lustán, elégedetten, szerelmesen. Kihúzom egyik kezem a pólója alól, hogy az arcára simíthassak vele, aztán magamhoz húzom, hogy finom, nyugvó szenvedéllyel követeljek magamnak egy hosszú csókot.
– Azt hiszem, ez méltó pótlása volt az elmaradásainknak – dorombolom aztán halkan, még mindig mosolyogva simítva ki a haját a homlokából. Ha mellém akarna gördülni, hogy kifújja magát, hagyom neki, de én is utánafordulok, hogy hozzá tudjak simulni, élvezve még egy kicsit a közelségét. Ugyan végül nem jutottunk el odáig, hogy megkérdezzem, mikor akar indulni, de azért tudom, hogy most nem vehetjük nagyon ráérősre a figurát.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Ha valaki látta volna, mennyit gondolkodtunk az üzekedésen és húztuk egymás agyát, valószínűleg elvonóra küldene minket. Tényleg úgy érzem, mintha Aviva lenne a drog, amelyre rá akadtam, ő pörget fel, ő vidít fel, nem bírok tőle sokáig távol lenni, és ha messzire is kényszerülök minden gondolatom körülötte forog. Nem csak szexuálisan természetesen, de azért tagadni sem fogom, hogy nagyon régóta nem voltam már ennyire aktív, mint ebben a pár hónapban vele. Nem mintha zavarna, mások véleménye pedig nem érdekel. Neki, és csak neki akarok megfelelni, őt akarom boldoggá tenni a tetteimmel, és ha ehhez az kell, hogy estig kibírjam, akkor is, ha neki megkönnyebbülést és örömet okoztam, akkor ez így teszek. Most már viszont nem tudom visszafogni magam, szerencsére nem is kell.
Hamarosan már ismét kezeim közt remeg a katartikus élményektől, hangja megtölti a szobát és a fejemet is. Élvezettel forr fel a vérem, ahogy karmol, hozzám simul, nem tudok érintésével betelni közben én sem. Elengedem, hogy váltsak egy kényelmesebb pózra, és amíg hátra lépek, ő már lekapja magáról a pulóvert, feltárva előttem az újabb finom, lila foltot a nyakán, amivel magaménak titulálom. Magamhoz húzva nem is hagyok neki több időt vetkőzni, az ölembe ültetem, erről pedig eszembe jut, hogy a moziban is ezt ígértem neki, úgy hogy még az is be lesz ezzel pótolva, még ha nem is teljesen ugyan olyan. Az ölembe ülve mélyre engedi magát, halkan sóhajtok fel az érzésre. Kezeim élvezik a helyüket a derekán, és csak akkor simulnak le csípőjére követelően marva bele, amikor már türelmetlenül akarom érezni őt. Lassú, ingerlő mozgásba kezd, amivel folyamatosan csak hergel, de nem avatkozok közbe, mert lassan magától is gyorsabb mozdulatokra vált. Sóhajtva élvezem az érzést, veszem el, és adom oda azt, amire szükségünk van egymástól, épp úgy, ahogy ő is megadja nekem ezt az élvezetet. Végül leengedi magát, hátra dől, halkan felnyögök, ahogy az eddigieknél is mélyebbre kerülök benne. Kezeim ismét testét járják, buján marom mellét, simítom alhasát, míg ő körözni kezd csípőjével. Az intenzív érzésre legszívesebben szét tépném, csak feltüzel vele, ebből eredő türelmetlenségemet pedig pólója tapasztalja meg, ahogy kezeimet felvezeti, felcsúsztatva a ruhát, ingerült mozdulattal veszem le róla, mert úgy érzem, útban van. A melltartóra marva húzom lejjebb, nem kímélve azt se, ujjaim alatt fájdalmasan hallok elpattanni egy-két varrást rajta, de ez nem az a pillanat, amikor foglalkozni fogok vele. Ujjaim türelmetlenül markolnak rá melleire, fogaim vállába marnak, majd a harapás helyére csókolok. Akkor pillantok fel ködös, bőszült tekintettel, amikor hátra pillant rám. Az idegeim pattanásig feszülnek csípőjének mozgásától, és már azon gondolkodom hogyan forduljunk, amikor ismét megemeli magát. Hangosan fújtatok az érzésre, még sem érzem elégnek, többet akarok, hevesebben. Kis idő után magamra rántva állítom meg, aztán felállítom, magam is felkelek. Határozott mozdulattal ültetem le az ágy szélére, lábait egyszerre fogva húzom fel őket mellé az ágyra, csípőjét az oldalára fordítva így. Félig az ágy szélére, az ő lábainak hajlatához térdelve hajolok és támaszkodok fölé, fél kézzel dereka alá nyúlva, fogva, hogy megtartsam majd, mert a következő pillanatban, amikor újra elmerülök benne cseppet sem visszafogott mozdulatokkal, hevesen kezdem magamévá tenni. Most kivételesen nem állok meg akkor sem, ha érzem, hogy őt elvittem. Olyannyira kívánom, hogy képtelen lennék pont most megállni, de nem kell nekem sem több perc, hogy a végén nyögve érjem el a csúcsot, és élvezzek el, hosszan, mélyen simulva belé. Zihálva hajtom fejem vállára, most már én is bőven kimelegedtem, és azt hiszem, ezt a felsőt is le kell majd cserélnem, mert érzem a hátamra tapadni.
-
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Noha a mosolya, a nevetése, a szerelmes pillantásai és szavai igazi ajándékok voltak a lelkemnek a nehéz események után, egyetlen panaszos hangot sem hallhat tőlem, amikor nyilvánvalóvá teszi, hogy valami más is eszébe jutott, amivel elterelhetnénk a figyelmét. Ó, nem, eszemben sincs panaszkodni, sőt, a mai nap után, azt követően, hogy tulajdonképpen folyamatosan az őrületbe próbáltuk kergetni egymást, különösen gyorsan fel tudja tüzelni a testem; nem mintha máskor ne lenne elég szinte egyetlen érintés, vagy akár a szemének egy megfelelő villanása ahhoz, hogy megkívánjam. Élvezem minden érintését és csókját, a lehetőségeimhez mérten én is igyekszem kihasználni, hogy érezhessem őt az ujjbegyeim alatt, még ha nincs is könnyű dolgom így, hogy mögém pozicionálta magát. Felidézzük a próbafülkében történteket, de ezúttal úgy, ahogy mindketten vágytunk volna rá már akkor is, nem vesződünk különösebben a ruhákkal és nem is érdekel, mert mire odáig jutunk, már csak az foglalkoztat, hogy végre tényleg magamban érezhessem. Hihetetlenül izgató minden egyes hang, amit kiad magából, de még a türelmetlensége is, vágytól ködös szemmel pillantok hátra rá, a vágy forró borzongásként fut végig a gerincem mentén, ahogy a tekintetünk találkozik, és én akkor sem veszem róla a szemeimet, amikor már az utolsó akadályt tünteti el, csak akkor hunyom le őket, amikor egy határozott mozdulattal mélyen elmerül a testemben. Az érzés olyan felszabadító, hogy nem is kell várnia arra, hogy megjöjjön a hangom, különösen, amikor még a kezével is rásegít az élményre. Az érintése mintha mindenhol ott lenne a testemen, ujjai a bőrömet égetik a póló alatt, ajkai pedig a nyakamat, míg magamhoz nem vonom egy heves, hosszú csókra. Zihálva, reszketve élvezek mindent, amit csak tesz velem, ujjaim a hajába markolnak, körmeim a bőjébe vájnak, és ahogy a zihálásom és a nyögéseim is sűrűsödnek, úgy fokozza ő is a tempót. Ezen a ponton már akkor sem tudnám visszatartani az érzést, ha akarnám, a fejem hátrabukik a vállára, hosszan elnyúló, kéjes nyögés tör fel a torkomból, aztán a testem megfeszülve, megremegve adja át magát a gyönyörnek.
Zihálva kapaszkodok belé, míg az orgazmus a testemben lüktet, halk, rekedt nyögésekkel fogadom ajkai, fogai érintését a nyakamon, miközben szuszogása is izgatóan simogatja a bőrömet. Érzem, hogy kezdek kimelegedni, amikor elenged, egyetlen gyors mozdulattal húzom át a fejemen a pulóvert és dobom félre, mással nem foglalkozom, és azt hiszem, egyébként sem hagyná. Nagyon is jól tudom, hogy még nem végeztünk, érzem is a kezeit a derekamon, engedelmesen lépek hátra, leengedem magam az ölébe, rá, és lehunyt szemekkel, halkan felnyögve fogadom újra magamba, olyan mélyre engedve a testemben, amennyire csak a helyzet engedi. Élvezem egy kicsit az érzést, de aztán megérzem ujjait a csípőmbe vájni. Nem kell sokáig segítenie, az érzés hamar kiragad a gyönyör utóhatásaiból, a térdein találva támaszt veszem át az irányítást, ha már nekem adta ezzel a pózzal. Az előző megkönnyebbülés után most már nem okoz gondot kicsit jobban észnél maradni, először lassabban emelem fel, majd engedem le magam, de amint megtalálom a megfelelő ritmust, már hevesebb tempóban veszem el tőle az érzést, amire a testem vágyik - és tudom, hogy az övé is. Hátravetett fejjel, kéjes nyögésekkel mozgok rajta, minden mozdulatnál mélyen magamba fogadva, a combizmaimmal is rásegítve a tempóra és arra, hogy kellően ki tudjon élvezni, és én is őt. Egy kis idő után hátrébb dőlök, hogy a hátam a mellkasához simulhasson, amitől még mélyebbre csúszik bennem, én pedig kéjes nyögéssel fogadom az érzést, és egy kicsit ott is tartom magam, csak a csípőm körzésével izgatom tovább magunkat, míg kezeimmel az övéire simítok, bárhol is legyenek épp a testemen, jóformán az ő kezeivel gyűrve feljebb a saját pólómat, hogy verejtéktől nedves bőröm egy kis levegőre leljen. Zihálva nyitom ki a szemeimet, bár észre sem vettem, mikor csuktam be őket, hátrapillantok rá, hogy láthassam őt, az izzó, kéjtől ködös szemeit, halk nyögéssel élvezve ki a látványt is, mielőtt ismét támaszt találnék a térdén, hogy újra fel-le kezdjek mozogni, visszavéve az előző tempót is, tovább hajszolva magunkat a gyönyör felé.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
A mai nap után azt hiszem, ez a kis szünet mindkettőnkre rá fér. Rám biztosan, de ahogy érzem, ő sem panaszkodik, hogy megjött a kedvem hozzá, megjött rá az étvágyam, amit egész nap gerjesztett. Még csak azzal se bajlódok, hogy levetkőzzünk, egyrészt meg van a maga pikantériája annak, ha így idézzük fel a plázában történteket, másrészt nincs türelmem kibújtatni abból a rengeteg rétegből, ami rajta van. Amit akarok, azt elérek így is, forró bőrére simítok a ruhák alatt, semmit nem hagyok az utamba állni. De nem csak a tenyereim és ujjaim élvezik az érintését, ajkam, nyelvem ugyan úgy hevesen simul az övéhez, valahányszor csak kéri, követeli. Sóhajtásai, halk nyögései zene füleimnek, és néha én is képtelen vagyok visszatartani egy egy sóhajt, amikor hozzám dörgöli magát, vagy a hajamba mar. Amikor szavaira és érzetre is elégnek tartom az előjátékot, lejjebb tolom a nadrágját, és úgy igazítom testét, hogy könnyebben hozzá férjek. Amikor szép ívet ad hátával és hátra pillant rám, majdnem elvesztem a fejem, de ez csak abban mutatkozik meg, hogy lendületesebb és nagyobb a mozdulat amivel a bugyit csúsztatom félre, mint igényelné, és ha nem azt figyelném, akkor látnám azt a harapást, akkor biztosan el is téptem volna. Szerencséjére nem azt figyeltem, hanem hogy mit csinálok. Egyszerűen, akadály nélkül, mélyre hatolok benne, fel is sóhajtom a "nevét" a régóta vágyott érzésre, és hallgatom közben az ő hangját. Mozogni kezdek, oda hajolok, csókolom a nyakát, ajkát, kezeimmel marom testét, simítom ahol csak érem, mintha nem tudnék betelni vele, az érzéssel, amit felszabadít bennem. Nem kell sokat várnom arra, hogy nyögései hangosabbak legyenek, teste pedig reszkessen. Körmei a bőrömbe vájnak a fejemen, mire finoman gyorsítani kezdek, a hosszú mozdulatok lerövidülnek, hevesebbek, de ugyan olyan mélyek lesznek, aztán mire kettőt pislognék már meg is remeg a karjaim között, és érzem, ahogy lüktető orgazmussal ölel körbe. Megállok egy kicsit, halkan szuszogva csókolom nyakát, újra harapok és szívok bele, mintha fel akarnám falni. Kezeimmel magamhoz szorítom őt, bőrét dörzsölve vezetem le neki az érzést, aztán elengedve ajkammal húzódok tőle kicsit hátrébb, elhagyva testét, bár nem sok időre. Egy lépést teszek hátra, hogy le tudjak ülni az ágy szélére, aztán derekánál fogva húzom hátra magamhoz, és ültetem bele ölembe, olyan mélyre csúszva, amennyire csak leengedi magát rám. Halkan sóhajtok, ha netán még túl nehéz lenne az előbbiek után mozdulnia, csípőjére markolva segítek rá fel-le irányuló mozgására, emelve és engedve őt magamra. Meghagyom neki, hogy a térdeimre támaszkodjon, ha akar, és megszabja a gyorsaságot, amivel kíván engem: mert ha valamiben, abban biztos vagyok, hogy ennyi nem volt elég neki.
-
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Ha eleinte azt is hittem, hogy beérjük majd a jókedvre derítésével, ami a rossz emlékek elűzését illeti, miután utánam jön a hálószobába, gyorsan bebizonyosodik, hogy valami más is eszébe jutott időközben. Nem hibáztatom érte, elég tőle egyetlen érintés, egyetlen csók a nyakamra, hogy bennem is felidéződjenek a mai nap emlékei - ezúttal a jó emlékek, a forró, kínzó pillanatok, amelyek alatt lassan az őrületbe kergettük egymást. Élvezem, ahogy a teste az enyémhez szorul, minden simítását és csókját, nyelve heves táncát az enyémmel, aztán amikor felidéz egy konkrét emléket egy bizonyos próbafülkéből, több szempontból is elveszek ezekben a pillanatokban. A falhoz szorít, a türelmetlenségben is osztozunk - bár egy ilyen nap után talán nem csoda -, ezért egyáltalán nem zavar, hogy nem fordít különösebben nagy gondot arra, hogy levetkőzzünk. Ugyanúgy tolja lejjebb a nadrágomat, mint a fülkében, aztán ugyanúgy is érint meg, eddig is forrón égtem utána, de ezzel sikerül újra az őrület szélére sodornia. Nem kell sokat várnia, hogy érezhesse is, mennyire vágyom rá, már a puszta gondolat feltüzelt, az érintése pedig elvette az eszemet is. Amikor még lejjebb húzza a nadrágom, én magam adok neki több helyet a lábaim között, halkan nyögök fel, ahogy a fenekembe markol, de az én kezem sem marad tétlen. Elégedetten sóhajtok fel, érezve, mennyire kíván engem, jobban is kiélvezném ezt, de azt hiszem, ahhoz most túl türelmetlenek leszünk.
Újra magamhoz vonom, ajkunk és nyelvünk hevesen, éhesen találkozik, miközben én már az övét és a nadrágját bontogatom, amire rá is segít. Hátrébb lép, a csípőmnél fogva igazít a megfelelő szögbe, én pedig a falnak támaszkodok, hátamat ívbe feszítve nézek rá hátra a vállam felett. Elnyílt ajkaim között sűrűn jár ki-be a levegő, vágytól égő szemekkel figyelem őt, aztán az ajkamba harapok, mikor érzem, hogy egyszerűen csak elhúzza a bugyimat az útból. Felszabadultan nyögök fel az érzésre, ahogy végre elmerül bennem, de így is eljut hozzám, hogyan sóhajtja a becenevem, amitől újfent megborzongok. Ujjaim a hűvös falnak feszülnek, egy pillanatra lehunyom a szemem, kiélvezve az érzést, amire minden pillanatban vágytam, amikor az agyamat húzta a mai nap folyamán. Mozogni kezd, nem túl hevesen, de annál alaposabban, és én nem is fukarkodom azzal, hogy lelkesen nyögdécselve élvezzem mindezt, hiszen ezúttal nem kell visszafognom a hangomat. Ismét a hajába túrok, ahogy a nyakamra hajol, libabőrös leszek a csókjától, pedig egyébként is az egész testem borzong a kéjtől. Sűrűn zihálva élvezem a mozdulatait, fejemet a vállára ejtem, amíg ilyen közel van hozzám, és hamarosan egyik kezét is megérzem a pólóm, majd a melltartóm alatt.
– Axel... – nyögök fel kéjesen, megremegő testtel, ahogy ujjai játszani kezdenek a mellemmel. Lehunyt szemekkel harapok az ajkamba, megborzongva nyögök fel hangosabban minden egyes alkalommal, amikor a mellbimbómat morzsolgatja az ujjai között. Újra a hajába markolok, hogy a fejem oldalra fordítva megkóstolhassam az ajkait, bár az én érzékeimet annyira lefoglalja, hogy már sűrűbben zihálok, de azért alaposan kiélvezem a csókját is, ameddig tudom, időközben a gyönyörömet nem sajnálom az ajkaira nyöszörögni. Csak akkor engedem el, ha elhúzza a fejét, vagy ha úgy érzem, hogy elfogy a levegőm, de hacsak nem húzódik hátrébb, ujjaim a hajában maradnak, a körmeim pedig finoman a fejbőrébe vájnak, ahogy lassan érzem magamon eluralkodni a kéjt. Aztán ahogy ez az érzés egyre fokozódik, úgy válik ez a karmolás is intenzívebbé, hamarosan érzem végigfutni a testemen az ismerős remegéseket is, túl erőteljesen és túl sokszor akartam már ezt az érzést ahhoz, hogy sokáig tudjam tartani magam. A nyögéseim sűrűbbé és hangosabbá válnak, és ha közben még gyorsít is a tempón, akkor addig sem bírom, mint eredetileg gondoltam volna, egyszerűen csak átadom magam az érzésnek és hagyom, hogy átlendítsen a csúcson, elhaló, heves nyögéssel feszülve és remegve meg a kezei között.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Amikor haza értünk, még nem gondoltam volna, hogy ide fogunk kilyukadni, mert őszintén szólva semmihez sem volt kedvem, csak akkor, hogy ledőljek valahová, aztán bámuljak kifelé a fejemből. De aztán egyre jobb kedvre derített, elfeledtette velem a problémákat, és így már sokkal könnyebb másfelé is kalandozni a gondolatokkal, amelynek aztán az a végkimenetele, hogy ismét megkívánom. Egész nap ezen dolgozott, most, hogy itthon vagyunk, persze, hogy eszembe jut. Habár a fülkében büntetést ígértem neki, most biztos nem fogom ezt behajtani rajta, mert ahhoz túlságosan is kívánom őt, szóval talán később, ha visszajöttem a családlátogatásból. Most még a falhoz nyomom, élvezem reakcióit, nyögését az ajkamra, ágyékomhoz dörgölőző fenekét, ujjait a hajamban, nyelvét a nyelvemen. Eljátszunk a gondolattal, mi lett volna ha, reprodukáljuk amit lehet, így nem is vesződök azzal, hogy vetkőztetni kezdjem. Egyszerűen kigombolom és letolom a nadrágját, és míg válaszol, az én ujjaim már le is csúsznak testén. Érintésem oda lent megszakítja egy pillanatra, a nyögésére megborzongok, lelkesen izgatom oda lent, noha érzem, hogy olyan sokat nem kell dolgoznom most se rajta. Csípője mozdul, és ahogy rámozog az ujjaimra, úgy dörzsöli fenekét az ölemhez. Szavaira igazat adok némán, ugyan is én is türelmetlenebb vagyok most, szóval lejjebb tornászom a nadrágját a feneke alá, amire aztán fel is simítok, és meg is markolom egyszer. Ha nem nyúlna oda, akkor is érezheti, hogy már én is nagyon kívánom őt, de amikor kezét hátra nyújtja, hogy tenyere és ujjai rásimuljanak feszülő férfiasságomra, akkor ismét szusszanok egyet. Amikor csókra húz magához, hevesen viszonozom, és elengedve őt másik kezemmel is segítek neki kibontani a saját nadrágom. Akkor húzom el az ajkam, amikor szétbontva a farmert épp csak egy kicsit lejjebb tolva azt és az alsót szabadítom ki farkam. Egy fél lépést hátrálok, ráfogva Viva csípőjére egy picit húzom azt hátrébb, hogy kényelmesebb legyen majd a szög, határozottabb mozdulattal húzom félre a fehérneműjét, aztán oda igazítva magamat nem is várok tovább.
- Cicus... - sóhajtok fel halkan, míg tövig merülök benne. Élvezem a szűk, forró, nedves testét egy-két másodpercig, aztán csípőmmel rá is kezdek. Nem vagyok olyan heves - még -, mint szoktam lenni. Teljes hosszában, alaposan kiélvezem testét, közepes tempóval, hogy kényelmesen nyakába tudjak csókolni, anélkül, hogy légszomjat kapnék. Egy kis idő után csípőjéről egyik kezemet újra felvezetem testére, pólója és melltartója alá csúsztatva simítom rá tenyerem mellére, élvezem kerekded formáját néha rászoruló ujjaim között, néha rá térve mellbimbójára is, hogy morzsolgassam kicsit, azzal a szándékkal, hogy teljesen az őrületbe kergessem, és egyre több hangot csaljak ki belőle.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

A mozi kellemetlen élményeinek emlékét hamar sikerül kicserélnünk olyan pillanatokra, amiktől a lelkem szárnyalni, a szívem pedig lángolni kezd a szerelemtől, és szerencsére rajta is ezt látom. Számomra teljesen természetes volt, amikor újragondoltam a telefon-ügyet az ő szempontjából, ő mégis hálás érte és megköszöni, olyan mély érzésekkel nézve rám, amibe bele tudnék pusztulni. Aztán a telefonszám kapcsán felidéz egy nagyon kedves emléket, félig a múltból, félig az éjjeliszekrény fiókból, és akkor rajtam a sor, hogy elöntsenek az érzéseim. Még a szavait is megpróbálja felidézni, én pedig szinte újra beleszeretek... mondjuk nem hiszem, hogy ez lehetséges.
Amikor követ a hálószobába, még nem tudom, hová fog kilyukadni ez az egész, bár akkor talán még ő sem. Csak a tekintetét érzem magamon, míg elteszem az új ereklyét a többihez, aztán ahogy felegyenesedek, már azt érzem, hogy mögém lépve ölel át hátulról, de még itt sem gondolom túl a dolgot. Az már sokkal gyanúsabb, amikor elsimítja a hajam az útból, hogy a nyakamra csókoljon, aztán felemeli a kezeimet a nyakam köré, hogy szabadon simíthasson végig a testemen, ujjaival a pulóver anyaga alá kalandozva. Sokatmondó szavai ugyanúgy borzongatnak meg, mint az érintése és a csókjai, és amikor kérdésemre válaszul szusszan egyet, lélegzete is végigcsiklandozza a nyakam érzékeny bőrét. Mélyebb sóhaj tör fel a torkomból, amikor megérzem a bőrömön a nyelvét is, egyidőben azzal, ahogy kezeit felvezeti a melleimre, hogy finoman megmarkolja őket. Lehunyt szemekkel ejtem a fejem a vállára egy pillanatra, libabőrös leszek a hangjától, a pólóm alá kúszó ujjak érintésétől. A bőröm felforrósodik, a légzésem pedig elmélyül, érzem, hogy a vérem máris sebesebben száguld az ereimben, ujjaimmal élvezettel túrok a tincsei közé, hogy aztán finoman a hajába is markoljak, így húzva magamhoz egy forró, szenvedélyes csókra. Amikor válaszul felmordul és a csípőmre marva magához szorít, halkan az ajkaira nyögök, de befejezem a mozdulatot, magamnak követelem azokat a puha ajkakat, miközben a fenekemmel ugyanúgy dörgölőzök hozzá, mint a próbafülkében tettem, csak most sokkal szabadabban. Ahogy eszembe jut az a fülke, egyébként is csak még tovább forrósodik a vérem, kizárólag azért szakítom meg a csókot, hogy ezt megoszthassam vele is. A reakciója hihetetlenül izgató, újra magamhoz húzom, de ezúttal nem hagyja, hogy sokáig élvezzem az ajkait, inkább elhúzódik, hogy aztán a következő mozdulatával nekitoljon a falnak mellettünk, és aztán hozzá is préseljen, pont úgy, mint az üzletben, a függöny mögött. Nem tudom eldönteni, hogy erre, a kérdésére, vagy a kettőre egyszerre nyögök fel, de nem is találom meg azonnal a szavakat a válaszhoz, mert egyik keze már a pólóm alatt van, hogy úgy simítson a mellemre.
– Igen – sóhajtom, sűrű légzésem pedig lassan alakul zihálássá, ahogy másik kezét levezeti a testemen, ismét a korábbi pillanatokat felidézve, ahogy kigombolja és lejjebb tolja a nadrágomat.
– De most nem fogom beérni a... ah, az ujjaiddal... – A szavaim megakadnak és nyöszörgésre fordulnak, amikor újra megérzem magamon az ujjai érintését, éppen akkor, amikor felidézni készültem ezt a kínzóan édes emléket. Újra a vállára ejtem a fejem, halk nyögésekkel élvezem az érintését, de nem sokáig foglalkozom magammal, kihasználom, hogy most nem is próbál lefogni. Kezdetben csak a csípőm mozgatásával játszok rá egyszerre az általa keltett kéjes érzésekre és arra, hogy a fenekemmel továbbra is izgatóan törleszkedjek hozzá, de aztán bevetem azt a kezem, amivel könnyedén hátra tudok nyúlni.
– Most már érezni akarlak – fejezem be az előző gondolatot sóhajtva. Kettőnk közé nyúlok a kezemmel, tenyeremet felé fordítva, egyenesen az öléhez vezetve a kézfejem, hogy ne csak a csípőm mozgatásával tudjam még jobban felajzani, hanem a tenyerem és az ujjaim intenzívebb érzésével is. A másik kezemmel is hátranyúlok, ujjaimat újra belefuttatom a hajába, hogy a tincseire fogva ismét heves csókot követeljek tőle, és miután elégnek találtam az erre fordított időt, eddig odalent kalandozó kezemet inkább arra használom, hogy elkezdjem kioldani az övét, aztán kigomboljam a nadrágját is.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Sokkal megkönnyebbült vagyok mostmár, mint voltam mondjuk fél órája, órája. Ez nagy részben köszönhető Avivanak és annak, hogy mindent próbál megtenni ezért. Sikerrel is jár, ami azt illeti. Legjobban viszont az esett, amit a mobillal kapcsolatban mond. Az, hogy erre is, egyszerűen mindenre gondol, azt... Én nem is tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire boldoggá tesz ezzel. Hogy mennyire lángra gyújtja a szívem, és hogy  hirtelen olyan aktív leszek tőle, hogy legszívesebben felkapnám és megpörgetném. Gyönyörű, törődő nő, és aki nem hiszi, az nem ismeri őt. Még jogosabbnak érzem egyébként az orr törést, mint eddig. A legszebb az egészben, hogy ezt önzetlenül tette, meg se kértem rá és különösebben ő se kér semmire, csak hogy okosan használjam. Hihetetlenül örülök ennek.
Ezután újra éljük egy kicsit a múltat, próbálom idézni magamat, de nem vagyok egy Nelson Mandela, szóval csak nagyjából sikerült, de még ez is hat rá, látom rajta és az izgatott, szerelmes pillantásán, ölelésén, amivel aztán magához szorít. Követem őt a hálóba, hogy megnézzem, ahogy elrejti a kincsét, és így figyelve őt, karcsú alakját, és visszagondolva a napra megfordul a fejemben valami, amire még épp akad idő. Oda lépve hozzá átölelem, kezeimre simít és azt hiszem, nem is sejt semmit, míg a haját el nem teszem az útból, és a nyakára nem csókolok. A sóhaja elárulja azért, hogy ha meglepetés is, mindenképp kellemes neki, így aggodalom nélkül folytatom a dolgot, emelem karjait fel, hogy alakján zavartalanul simíthassak fel. Közben megjegyzem, hogy habár volt egy kis közjáték, nem felejtettem el, mit művelt velem egész nap. Dorombolására szinte szusszanok, míg ajkaim szabaddá tett nyakát csókolják, nyelvem ízeleli, addig kezeim melleire kúsznak és marnak finoman beléjük.
- Csak te gondolod tartozásnak... - dörmögöm a nyakára, míg hozzám simuló és törleszkedő testét élvezem. Halkan sóhajtok, kezeim újra és újra végig simítják, közben újabb réteg ruha alá bújva, be a pólója alá. Ujjbegyeim alatt érzem forrósodó bőrét, ajkaim alatt nyakát. Érzem, ahogy a hajamba túr, megmosolyogtat a gondolat, hogy mennyire izgatott lett ettől, mikor én csináltam a fülke előtt. Amikor bele markol, mordulva markolok rá csípőjére és szorítom magamhoz, miközben viszonozom a csókot, amelyet magának követel egy mozdulattal. Forró és heves ez a találkozás, csak akkor szakítja meg nyelvünk és táncát, amikor megszólal. Hangosan fújtatok, amikor feldereng a fülkében történt esemény, és mindaz, amit akkor éreztem rajta. Viszonozom a csókot, de csak pár másodpercig, mert utána elhúzódom, hogy neki tudjam vezetni a mellettünk lévő falnak, és szinte ugyan úgy neki nyomjam, mint akkor.
- Szeretnéd bepótolni, ami akkor elmaradt? - kérdezem, egyik kezemmel finoman simítva fel a póló alá keblére, a másikkal pedig lefelé, hogy ismét kibontsam a nadrágját, csak úgy, mint akkor. Szinte ugyan azzal a mozdulattal tolom egy fokkal lejjebb róla, majd tűnök el a nadrágjában, hogy aztán ismét félre tegyem az útból azt, ami megakadályozza, hogy ujjaimmal kellemesen elérjem oda lent.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Amikor végre egy halk nevetést is sikerül előcsalnom belőle azzal, hogy töredelmesen bevallom: azért a törölköző odakészítésén is gondolkoznom kellett egy kicsit, akkor érzem, hogy én is kezdek megnyugodni és visszatérni az eredeti kerékvágásba. Csatlakozik a viccelődéshez, még vigyorog is, nekem pedig szárnyal a szívem, hogy ismét ezt láthatom rajta a keserű fájdalom és a fáradtság helyett. Nem akarom, hogy a kelleténél akár egy perccel is tovább emlékezzen azokra a pillanatokra.
A telefonnal aztán elterelődik az én figyelmem is, először csak azt kezdem el megmagyarázni, végül is milyen telefont vettem, aztán azt is, hogy miért, bár ahogy felpillantok rá, azt hiszem, már tudja. A pillantása olyan mély, hogy kis híján belém fagy a szó, de azért folytatom, és bár én ezt épphogy kompenzációnak érzem a rengeteg rosszért, ő megköszöni. A csókjában ott van minden, és én is a szívem minden szerelmével igyekszem azt viszonozni, miközben azon tűnődöm, vajon mivel érdemeltem ki ezt az egészet. Őt, a szívét... Bele tudnék halni az érzéseim intenzitásába, minden pillanatban azt hiszem, hogy ennél jobban már nem szerethetem, hogy aztán a következő pillanat rácáfoljon erre. Így van ez most is, hiszen miután elenged, egy olyan emléket idéz fel, amit nem csak féltve őrzök a szívemben, de a kézzel fogható emlékét is magammal hordtam egészen idáig. Vigyorogva figyel, ahogy papírért és tollért megyek, aztán én figyelem üdvözült mosollyal, hogyan memorizálja, majd írja fel a telefonszámot a legfelső cetlire.
Egy kicsit elveszek a pillanatban, mert még nagyon hasonló szavakat is használ, amikor átadja a cetlit, mint akkor. Ha szó szerint nem is tudnám visszaidézni, az biztos, hogy majdnem ugyanezt mondta, érzem a szívemben, és ezredjére is átértékelek a fejemben mindent, amit még akkor tudtam és gondoltam az életemről. Ő már akkor is képes volt megingatni a hitemben, már akkor azt kívántam, bár tényleg felhívhatnám azt a számot... És most mégis itt vagyunk. A szó nem hivatalos, de mégis legfontosabb értelmében az életemet hozzá kötöttem, és ez volt a legjobb döntés, amit valaha hoztam. Csak nézem őt, megvallom neki a bennem tomboló érzéseket az egyetlen szóval, ami állítólag lefedi őket, aztán magamhoz ölelem; hosszabban, mélyebben, érzelmesebben, mint akkor, a hajó mellett állva. Most már nem kell úgy tennem, mintha nem jelentene nekem semmit, sőt.
Mosolyogva engedem aztán el, hogy az új szerzeményemmel visszatérjek az ereklyékhez. Érzem, hogy követ, még ha lassabban is, magamon érzem a tekintetét, míg a cetli megkapja megérdemelt helyét a másik mellett. Mire a helyére tolom a fiókot, már mögöttem van, hátulról ölel magához, én pedig elmosolyodva simítom kezeimet az övéire. Már éppen megkérdezném, mikor szeretne indulni, amikor egyik kezét kiszabadítva a hajamhoz nyúl, a következő pillanatban pedig megérzem ajkai érintését a nyakamon, és rögtön elfelejtem, mit akartam kérdezni. Halkan sóhajtok, kellemesen kiráz a hideg már ennyitől is, engedelmesen emelem fel a kezeimet és fonom a nyaka köré őket. Érintése végigsimít a testem vonalán, bekúszva a pulóverem alá is, én pedig lehunyt szemekkel borzongok meg az érzéstől, mielőtt szavai hatására újra libabőrössé nem válna a nyakam. Lassan elmosolyodom, az előző kérdésem már egyébként is okafogyottá válik, mert úgy tűnik, nem most szeretne indulni.
– Azt mondod, tartozom neked? – dorombolom halkan, miközben a testem újra megborzong ajkai finom érintésére. Kicsit oldalra billentem a fejem, hogy még könnyebb hozzáférést biztosítsak neki a nyakamhoz, egyik kezem ujjai utat találnak a hajába, finoman túrva a tincsek közé. Közelebb, szorosabban simulok hozzá, törleszkedik a testem az övéhez, hogy még jobban érezhessem, mert képtelen vagyok betelni ezekkel az érzésekkel, érintésekkel. Hagyom, hogy kedvére kergesse az érzékeimet az őrületbe még egy kicsit, de aztán a hajába bújtatott ujjaim segítségével finoman rámarkolok a tincseire, hogy amikor oldalra fordítom a fejem, magamhoz tudjam őt húzni. Ajkaim forrón és szenvedélyesen keresik meg az övéit, amilyen érzelmes volt az iménti csókunk, ez most olyan éhes, majdnem olyan, mint a próbafülkében volt, de annyira talán nem intenzív... még.
– Én is sok mindenre emlékszem – szuszogom az ajkaira, egy rövid pillanatra szakadva csak el tőle, mielőtt ismét megcsókolnám. Ott az üzletben elég sajátos és kimerítő módszert talált arra, hogy szó szerint elvegye az eszem - megint -, de egész nap az őrületbe kergettük egymást, és én is érte égtem, nem csak a megkönnyebbülésért. Most viszont nincs semmi, ami miatt vissza kellene fognunk magunkat, és neki is ezt üzenem a csókommal. Egyelőre nem is mozdulok meg, csak a testéhez simulok szorosan, az ajkait kóstolom hevesen, ujjaim a nyakát cirógatják; ha már ő világított rá a tartozásom tényére, akkor hagyom, hogy kedve szerint alakítsa amire most vágyik tőlem, velem.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
A meglehetősen hullámzó plázás kaland után jól esik haza érni. Nagyon jól esik Viva gondoskodása, de az egyetlen, amire vágyok, az egy fürdő. Még gyenge a gyomrom enni, inni meg ittam az üdítőből, amit nekem adott. Sokáig áztatom magam, adva magamnak időt arra, hogy lenyugodjak, és kimossam a fejemből mind azt a sok mocskot, amelyet összehordtam. Az önutálatot például ismét mélyre teszem magamban, egy félre eső polcra, reménykedve, hogy nem kell elővennem újra. Aztán csak végzek, megtörülközök a Viva által kikészített törcsivel, majd miután felöltöztem, csatlakozom hozzá. Amikor megköszönöm neki a dolgokat, megemlíti, hogy a törülközőn nagyon kellett gondolkodnia, hogy adjon-e. Halkan elnevetem magamat.
- Nagy önuralomról tettél tanúbizonyságot. - viccelődök kis vigyorral, végig simítva a hátát. Határozottan jobban vagyok.
A telefonra kérdezek, aztán a válaszát egyre mélyülő pillantással, szerelemmel, és légzéssel hallgatom. Megtehette volna, hogy csak vesz egy eldobhatót, de ő azt akarja, hogy tudjam tartani a családommal a kapcsolatot, és az, hogy erre is gondolt... Ha nem lenne papíron az álfeleségem, most megkérném a kezét. Gyengéd szerelemmel figyelem a szemeit, amikor felpillant rám, és habár egy picit lelassul a szavaiban, végül folytatja. Mintha felakarnék robbanni, úgy érzem, sugárzik belőlem ez az érzés, és nem is tudom máshogy szavakba önteni, mint egy köszönömmel. Nem is próbálkozom, inkább csókkal fejezem ki minden érzésemet. Érzem, ő is ugyan ezt érzi, épp úgy viszonozza a csókot, mint ahogyan kapja, és nem is akarja rövidre zárni. Viszonylag sokáig - mihez képest? - élvezem az ajkait, aztán elengedve őt rásomolygok, hogy bizony új cetlit kell írnom. Persze felcsillan a szeme, az ajkába harap - damn woman - aztán elenged és már megy is a konyhába. Én mosolyogva figyelem, milyen lelkes igyekezettel megy a papírokért és a tollért, majd hozza oda nekem. Elvigyorodom, elkezdem kibontani az "ajándékot", mintha csak karácsony lenne. Megnézem a plasztikon a számot, elolvasom párszor, hogy ne felejtsem el, aztán mosolyogva kapom fel a tollat a szavaira, és lefirkantom azt, aztán letérve a tömbről a nőnek nyújtom egy mosollyal.
- Tessék. Ha netán bajba kerülnél, ezen elérsz. - próbálom magamat idézni egy kicsit a múltból, bár nehéz felidézni ugyan azokat a szavakat, még ha maga az esemény nagyon emlékezetes volt számomra. Figyelem őt, látom, miként válik gyengéddé és szerelmessé a pillantása, amelyet a sajátommal fogok, aztán érintése arcomon megmelegíti a testem. Nézem, ahogy fürkészik, szavaira pedig gyengéden rámosolygok.
- Én is téged. - ölelem magamhoz, amikor nyakamhoz fúrja arcát, ráhajtom a fejemet az övére, élvezem testének melegét pár másodpercig, aztán amikor elhúzódik, elengedem. Vigyorogva figyelem a mosolyát. Elindul, én pedig ráérősen megyek utána. Megállok a háló ajtajában, figyelem, ahogy kihúzza a fiókot, és a kép, meg a megfakult papír mellé teszi az újat. Halvány mosollyal figyelem, pillantásom végig cirógatja alakját, és őt nézve elkalandoznak a gondolataim. Szemem sarkából az órára tekintek a komódon, aztán vissza a nőre. Szerintem bele fér.
Amíg becsukja a fiókot, mögé lépek, átölelem hátulról. Halkan szusszanok egyet, élvezve az illatát, aztán felemelve jobbom füle mögé hajtom haját, felfedve nyakát, amihez hajolva finoman bele is csókolok. Kezeit felemelem, nyakam köré fonom, hogy megnyúlt testén simíthassak végig, de ügyelve arra, hogy mindezt lentről felfelé, a pulóver alá simítva tegyem, hogy minél többet érezzek belőle.
- Nem felejtettem ám el, mennyire kínoztál egész nap. - mormogom a fülébe, mielőtt arra is rá csókolnék, majd tovább vinném le ajkaim ismét a nyakának puha bőrére. Kizárom a mai napból a rossz élményeket, meghagyom a jót, de annak legtöbbje elég forró emlék... Az étterem, az öltönyüzlet, a mozi... nem csodálkozhat, ha most követelem rajta mindazt, amit csak ízelítőnek kaptam.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

A mozis élményeket végül mint kiderül még egy konfliktus zárja, bár azt Axel gyorsan rövidre zárta az elmondása alapján. Nem ráz meg a dolog, egyáltalán, eleve tudtam, hogy oka kellett legyen, amiben csak meg is erősít, én pedig hiszek neki, mert mi mást tennék? Ismerem őt, és egyébként is, ha hazudni akart volna, valószínűleg el sem mondta volna, mi történt. Inkább megnyugtatom azzal, hogy azért amikor orrtörésről van szó, én sem panaszkodhatok; én sem azért törtem el annak a ribancnak az orrát, mert engem becsmérelt, hanem mert Axelt merte a szájára venni. És azért fog meghalni, amit vele tett. Ezt a gondolatot viszont egyelőre nem folytatom, inkább Axel halvány mosolyában fürdőzöm, mert most ő az, aki számít.
Hazaérve rögtön faggatni kezdem, hogy mivel tudnék a kedvében járni, és végül hagyom is elmenni fürdeni, amikor azt hozza fel egyetlen kívánságának. Én addig elpakolok mindent, a telefont kivéve, aztán viszek neki egy törölközőt - szigorúan csak azt, hogy utána legeltethessem rajta a szemeimet, amikor csak egy törölközővel a csípőjén kénytelen a hálószobába menni ruhákért. Ezt az alattomos kis tervemet mondjuk be is vallom neki, amikor már felöltözve visszatér hozzám és én újra élvezhetem a közelségét.
– Azért a törölközőt is alaposan meg kellett fontolnom – vágok egy kicsit tűnődő fejet, csak hogy megerősítsem benne, milyen nehéz döntést kellett meghoznom. Szeretném vele véglegesen feledtetni, ami nemrég történt, magamhoz is ölelem, mert bár azt mondják, a férfiak figyelmét könnyű elterelni, azért mégis furcsa taktikának érezném, ha most csak úgy a semmiből fognám és felhúznám a pólómat, vagy ilyesmi. Majd talán később bevetem ezt is, ha más nem működik. Ujjai finoman kúsznak a hajamba, élvezem a simogatását és a közelségét, az a jól ismert melegség átjárja a mellkasom és egy pillanatra lehunyom a szememet is, hogy kiélvezhessem ezt. Csak a kérdésére nyitom ki a szemem, én is a telefonra pillantok, de egyelőre nem eresztve őt kezdek magyarázatba.
Félúton pillantok fel rá, kis híján el is akadok a válaszban, amikor meglátom, hogyan néz rám, milyen mély érzések csillognak a szemeiben. Azért mégis befejezem, mert szeretném, ha tudná, hogy ezzel könnyebb lesz majd nekik ez az elcseszett helyzet is... Ő pedig megköszöni, mintha neki kellene bármiért is hálásnak lennie, és olyan gyengéden ér hozzám, olyan mélyen néz a szemembe, hogy érzem, legbelül egy kicsit belehalok ebbe, a szó lehető legjobb értelmében. A bőröm bizsereg ott, ahol hozzáér és megsimítja, kezemet felemelve simítom tenyeremet az ő kézfejére, arcom a tenyerébe hajtva.
– Ez a legkevesebb, amit adhatok neked cserébe azért, hogy itt vagy velem – suttogom, egy pillanatra sem engedve el szemeinek végtelen kékjét. Csak akkor hunyom le a szemeimet, amikor közelebb hajol és ajkai megtalálják az enyémeket, a csókját ugyanolyan forró szerelemmel viszonzom, ahogy kapom is. A kezem visszahelyezem az előző helyére, ismét átölelem, szorosan és közel tartva magamnál, míg másik kezemmel a tarkójára simítok finoman. Kiérzem a csókból minden érzését, a szerelmét, a háláját, a ragaszkodását, és próbálom ugyanezeket elmondani neki én is ezzel a szenvedélyes, mégis lágy érintéssel. A mellkasomban ismét inkább forróság tombol, mint sima melegség, már szinte nem is emlékszem a fájdalomra, ami néhány napja még kötelező velejárója volt a mindennapjaimnak, már ő tölti ki a szívem, a mellkasom, a fejem, a tudatom. Ismét. És el sem tudnék képzelni ennél szebbet, tökéletesebbet. Amikor elhúzódik tőlem, a szívem hevesebben dobog az érzéseimtől, elmosolyodva veszek el csillogó szemeiben, a szavaira pedig ismerős izgalom jár át. Kiszélesedik a mosolyom, az ajkamba harapok, majd kibontakozom az öleléséből, de csak azért, hogy a konyhapulton levő jegyzettömbbért és tollért induljak. Sokatmondó pillantással térek vissza hozzá és teszem le azokat az asztalra, a telefon doboza mellé.
– De ezt már használni is fogom, nem csak megjegyezni – fenyegetem meg játékosan megcsillanó szemekkel. Ha kibontja a telefont, igazából rögtön a doboz tetején van elhelyezve egy bankkártya nagyságú plasztik kártya, amiből ki lehet pattintani a SIM-kártyát, és a nagyobb kártyán ott is van minden adat, a telefonszám is. Megvárom, hogy tényleg felírja a számot, és ha odaadja a cetlit, akkor a mosolyom egyszerre játékos és vidám, ugyanakkor... egy kicsit meghatott is. Nem tudom nem felidézni azt a pillanatot a kikötőben, hogy milyen fontosnak tűnt már akkor is, pedig még fogalmam sem volt, hogy hová vezet majd. Szinte hallom a fülemben a fiúk dobolását és kiabálását, látom magam előtt Leon veszett vigyorát, és bár ezek valahol összetörik a szívemet, ezek miatt az emlékek miatt örülök is annak, hogy Axel mellett lehetek ezekben a nehéz időkben. És... végtére is mindannyiuknak igazuk lett. Még akkor is, ha csak a hamis papírokon mondtam igent.
Felemelem a szabad kezem, végigsimítom az arcát, tekintetemmel gyengéden követem végig. Figyelem a szemeit, magamba iszom minden vonását, a haját, a szakállát, a sebhelyet, az ajkai vonalát, és újra egyetlen dolgot tudok biztosan: én vagyok a legszerencsésebb a világon. Nem csak most; akkor voltam én a legszerencsésebb, amikor ő jött el értem abba a pöcegödörbe Szíriában. Mert most már valahogy végképp nem tudok hinni a véletlenekben.
– Szeretlek, Axel – sóhajtom ezt az egyszerű igazságot, ismét a szemeibe pillantva. Túl egyszerűnek tűnik ahhoz képest, amit mélyen magamban érzek, de nem tudom jobban kifejezni, és tudom, hogy így is érti. Magamhoz ölelem, arcomat a nyakához fúrom, szusszanva élvezem ki azt a jól ismert érzést, hogy itt vagyok otthon. Mélyen magamba szívom az illatát, aztán elengedem, de csak azért, hogy az arcomra huncut mosoly költözzön. A cetlire pillantok, tulajdonképpen ezzel már meg is jegyzem a számot, aztán sarkon fordulok és a hálószoba felé indulok, hogy ezt a cetlit is ünnepélyesen az ereklyék közé helyezzem.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
And it all began with you
And it ends for me the day you leave
And it all began with you
So today we stop the world
When you whisper my name
I'll be with you
When you reach out your hand
I'll be with you

- -
Szerencsére most sem kell Vivának a szomszédba mennie megértésért, mert amikor megmagyarázom, hogy bizony nem csak azért fejeltem meg valakit, mert olyan vagyok, mint egy bivaly, és ha nem tetszik valaki, felöklelem, hanem azért, mert cseszegetett. Persze, lehettem volna türelmesebb is, meg egyszerűbb lett volna elküldeni a halál retkes ... és igazából csak ennyibe vettem volna a dolgot, ha nem áll meg ott, hogy engem szapul. Azt viszont nem engedem senkinek, hogy Vivat ócsárolják. Különben is, ha nem rendezem el, még a végén visszaért volna a cicus, aztán akkor kellemetlenebb elintézni a dolgokat. Csak gyorsan elrendeztem, aztán már ott sem voltunk: még ha nem is ez volt a legjobb megoldás. Azért külön hálás vagyok, hogy felemlegeti, hogy ő is tört már el orrot miattam, és amikor eszembe jut az a roppanás, kicsit ellazulok, mert megkönnyebbüléssel tölt el az emléke. El is mosolyodok halványan, de nem firtatom a témát, mert Theara gondolva tartok attól, hogy más gondolatok is eszembe jutnak.
Az út rövidebb haza motorral, még ha a hidegben továbbra is furcsa látványnak tartanak minket, nincs senki, aki emiatt feltartana megkérdezni, hogy mi a francot csinálunk. Haza érve pedig ismét csak örül a lelkem, hogy Viva gondoskodni próbál a nyugalmamról.
- Ha nem is szó szerint, de... szeretem hallgatni a hangodat. - mosolygok rá. Végül egy erős zuhany és mosakodás is jót tesz, na meg az, hogy a hálóba menet majd fel fal a szemeivel. Jó érzés tudni, hogy lehetek gyengébb, erősebb, ép, vagy heges, neki aztán tök mindegy. Azzal is szembesülök, hogy elpakolt, és ez ismét kellemes érzéssel tölt el. Miután felöltözök, csatlakozok hozzá, átölel, én is őt, és élvezem a közelségét, a simogatását az arcomon. A huncut pillantására halkan elnevetem magamat.
- Szóval mindent kiterveltél. Cseles vagy. Még jó, hogy törülközőt hoztál, mert én azt is elfelejtettem, látod? - somolygok, mert ez azt jelenti, hogy ha nem hozott volna be, akkor vagy kiszólok, hogy kérek egyet, vagy csupasz seggel vonulok át, vizes lábnyomokat hagyva a padlón. Amikor fejét a mellkasomra hajtja, gyengéden elmosolyodva kezdem simogatni fejét, ujjaimat finoman hajának fekete fürtjei közé simítva. A telefonra is rá kérdezek, és eleinte csak egy egyszerű választ kapok, de aztán elkezdi fejtegetni, én pedig csendesen hallgatom, a szavaitól pedig egyre kellemesebb meleggel árasztja el a mellkasomat minden kiejtett hang. Amikor felpillant rám, már ezzel a szerelmes tekintettel figyelem, és hallgatom tovább, hogy miért is nem vett csak simán eldobhatót, én pedig halkan sóhajtok egyet.
- Nagyon köszönöm, Viva. - suttogom, egyik kezembe fogva arcát simítom meg hüvelykujjammal bőrét, míg mélyen csillogó szemekkel figyelem őt.
- Köszönöm.. - sóhajtom újra, mert szeretném neki elmondani, mennyire sokat jelent nekem ez, és az, hogy ekkora bizalmat fektet belém - hiszen simán megtehette volna, hogy marad a megbeszélteknél. Forró, szerelmes, hálással csókkal hajolok az ajkára, hogy inkább ebben fejezzem ki mind azt, amit érzek, és gondolok, mert úgy érzem, hogy a szavak most nem elegek arra, hogy elmondjam. Nem tudom kifejezni ezt mellkasomat majd szétvető érzést, mintha kiakarna belőle törni mindaz, amit elültetett, mert már nem fér oda több ebből a szeretetből és hálából, amit kivált belőlem. Nem is vagyok hajlandó elengedni őt egy kis ideig, most nekem van szükségem arra, hogy kiadhassam ezt magamból egy egyszerű csókkal, és amikor úgy érzem, talán átment az üzenet, kicsit eltávolodva tőle pillantok le rá egy kis mosollyal.
- Azt hiszem meg kell írnom egy új cetlit az út számommal... - somolygok kicsit játékosan az orrom alatt.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Nem számítottam rá, hogy bármiféle következménye lesz azoknak a pillanatoknak a mosdóban, de arra sem, hogy Axel mindezt csak úgy követte volna el, minden ok nélkül. Ezért is kérdezek rá, mi történt, a válasza pedig elárulja, hogy a sejtéseim ismét jók voltak. Nem kérdezek rá, mit mondott pontosan, egyrészt nem is érdekel, másrészt pedig nem akarom, hogy felelevenítse és ettől esetleg feszültebb legyen. Egyszerűen csak értőn elmosolyodom, bár egy apró megjegyzést azért teszek arra vonatkozóan, hogy most egyébként meg kellene húzni magunkat. Mondjuk én sem élem meg nagy tragédiaként, az esetleges bekamerázottságot is csak a biztonság kedvéért csekkolom le, de amikor bocsánatot kér, visszafordulok hozzá.
– Ne sajnáld. Én is törtem már orrot miattad – kacsintok rá mosolyogva. Ennél többet nem is mondok, mert már csak annak a libának a felidézése hiányzik a napunkból, csak nem szeretném, ha úgy érezné, ítélkezem. Úgyis megoldjuk, ha baj lesz belőle, bár nem tartom valószínűnek, hogy a srác szívesen besétálna a rendőrségre elmesélni, mennyire felspannolta magát azon, hogy egy férfi szerint nem elég nagy a farka.
A mozgólépcsőn és a garázsban is lopok még néhány pillanatot magunknak, ami alatt megbizonyosodhatom róla, hogy tényleg kezd jobban lenni, de aztán nem tökölök tovább a hazaindulással, mert mégis ott lesz igazán nyugta. A lakásba érve lepakolunk, én pedig már faggatom is, mivel tudnék a kedvében járni, bár a "békén hagyás" fogalmát tisztába kell tennünk. Mondjuk aranyos, hogy azt hiszi, képes lennék rá.
– Csacsogással sem vádoltak még soha – kuncogok egy kicsit, saját magamon viccelődve, tovább oldva a hangulatát, mielőtt arcon csókolnám és tényleg hagynám a fürdőszobába menni. Mondjuk tény, hogy szerintem az elmúlt évtizedben összesen nem beszéltem annyit, mint most vele, az apámmal és Joe-val.
Nem zavarom meg fürdés közben, meghagyom neki a csendet és a gondolatait, csak akkor pillantok rá, amikor beviszem neki a törölközőt, hogy lássam, minden rendben van-e, de aztán egy kis mosollyal az arcomon újra magára hagyom. Amikor viszont felbukkan a törölközővel a csípője körül, nem tagadom meg magamtól a látványt, ha már elintéztem magamnak, akkor sem, ha láthatóan észre is veszi ezt, csak akkor még elégedetten el is vigyorodom. Ott virít a csuklóján a jelzés, hogy az enyém, akkor meg is nézhetem magamnak nem?
Felöltözve és mosolyogva lép aztán oda hozzám, ami önmagában is megmelengeti a lelkem, és ezúttal már nem is vonom meg magamtól, hogy megérintsem.
– Ruhát elfelejtettem neked bekészíteni – mondom egy huncut szikrával a szememben, élvezve, hogy a szemei már sokkal nyugodtabban figyelnek, és láthatóan a vonásain sem ül már az a feszültség. Nekem már ez is bőven elég. Arcomat a mellkasára hajtom, magamhoz ölelve egy kicsit, beszívva friss illatát, aztán kérdésére a telefon dobozára pillantok.
– Igen – bólogatok. Mivel ő sem engedett el, én sem sietek, továbbra is átkarolom a testét, egy ilyen telefon egyébként sem olyan bonyolult, hogy közösen kelljen kibontani és bekapcsolni, igazából indulás előtt is ráérünk majd ellenőrizni, hogy működik-e.
– Végül nem eldobhatót vettem. Rendes mobil, de még a hagyományos fajtából, amiből ki lehet szedni az akksit is, nincs összeépítve, mintha muszáj lenne. Van hozzá egy kártya is, szolgáltatótól független, így nem kell hozzá se név, se semmi. Van rajta fix lebeszélhető idő, elküldhető SMS, és mobilinternet kerete is van. 180 napig él a kártya, utána akkor is cserélni kell, ha nem fogyasztottad el a kereteket róla – magyarázom, aztán felpillantok rá egy kis mosollyal. – Úgy éreztem, hogy ezt sokkal jobban tudnád kamatoztatni. Megadhatod a kártyához tartozó számot a családodnak és csak félévente fog változni, így könnyebben tudjátok tartani a kapcsolatot. A mobilnetre vigyázni kell és nem tarthatod bekapcsolva, de ha megbeszéltek egy stratégiát, mikor érnek el... akkor jobb mint a semmi – folytatom tovább. Már megint sokat beszélek, de úgy érzem, muszáj magyarázkodnom, amiért lényegében elszakítom a családjától és ez lesz az egyetlen kommunikációs csatornájuk. Borzasztóan hálás vagyok neki azért az áldozatért, amit értem hoz, és szeretném ezt valahogy... jóvátenni neki és a családjának. Még ha egy rohadt telefon vajmi kevésnek is tűnik ehhez. Talán egyszer majd elő tudok állni valami jobbal is.

walk through the fire || coded by eirik

Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
I'm floating through outer space
I'm lost and I can't find a way
All the lights going dark and my hope's destroyed
Help me, is anybody there?
Is anybody there?
Save me, I'm running out of air
Calling out mayday

- -
« Zene; Mayday»
Számítottam arra, hogy rá kérdez a dolgokra, de titkolózni meg nem akarok előtte. Elmondom, hogy eltörtem egy orrot, bár elsőre nem esik le neki, kié, kell egy másodperc. Aztán rá kérdez, miért csináltam, én meg fújtatok egyet.
- Nem vagyok hajlandó elviselni másoktól, ha a szájukra vesznek téged. - mondok csak ennyit. Nem akarom azzal terhelni, hogy mit mondott az ipse, az se biztos, hogy érdekli őt. Amikor neki kezd, hogy most igazából meg kellene húznunk magunkat, csak mormogok az orrom alatt, még akkor is, ha sejtettem, hogy ez lesz belőle. Tudom.... Tudom, hogy nem most kéne felhívni mások figyelmét magunkra, de egyébként is feszült voltam, és elpattantam az agyam. Nem kerüli el a figyelmem egyébként, amikor Viva hátra tekint meg körbe néz, mire halkan sóhajtok.
- Sajnálom... - morgom egykedvűen, mert tudom, hogy most azt fürkészi, mennyire tudnak visszakövetni, ha akarnak. Én inkább előre felé figyelek, nehogy neki menjünk az embereknek, egyébként is túl feltűnő, ha ketten bámulunk hátra.
Lent a garázsban még oldjuk egy kicsit a feszültséget, kint pedig kicsit átszellőzik a fejem. Még is, akkor kezdek igazán jobban lenni, amikor haza érünk, bár még mindig érzem azt a kellemetlen nyomást a mellkasomban, a rossz érzést, hogy tönkre tettem az estét és a hangulatot, na meg hogy nappal is sikerült megint összehoznom egy epizódot. Viva aranyosan kérdezget, már ebből érzem, hogy aggódik, el akar kényeztetni és lazítani, de én igazán csak a mosakodásnak tudnék most örülni.
- Te mindig csacsoghatsz nekem. Majd a fürdőben leszek eleget csendben. - válaszolok neki kis mosollyal, miközben lepakolunk. Ezután tényleg elmegyek fürdeni, aztán mivel Viva magamra hagy a fürdőben a gondolataimmal, ezért szinte jegessel fürdök meg. Viszonylag sokáig, úgy fél órát állok a víz alatt, megmosom arcomat, meg mindenemet, úgy is kellően megizzasztott a roham. Közben figyelem szemem sarkából, ahogy Viva bekészít egy törülközőt, ezen elmosolyodom, és habár eddig sem éreztem, hogy fáznék, most végképp nem tudnék a testemet eluraló melegtől. Kikászálódok, megtörlöm az arcom, meg a testem, hajat nem mostam, azt úgy is most csinálták, de fogat azt viszont rendesen. Mivel a nyirkos ruhákat nem venném vissza, csípőmre csavarom a törülközőt, és azzal sétálok ki a hálóba, hogy felöltözzek, út közben pedig kis mosollyal figyelem, ahogy Viva leplezetlenül megbámul. A csuklómon lévő karkötőt is áttörlöm - hajó kötél és rozsdamentes acél, szóval le se vettem fürdéshez - , hogy ne legyen vizes. Öltözködés után kisétálok Vivához, látom, hogy már mindent elpakolt, mire rá mosolygok. Hozzá lépek, átölel, arcomra simít. Kérdésére adok egy csókot a fejére.
- Jobban. Köszönöm, hogy eltetted a ruhákat. Meg a törülközőt is. - simogatom végig haját, nyugodt tekintettel fürkészve arcát, aztán oda hajolva adok egy csókot a homlokára.
- Ez a szerzemény? - bökök a fejemmel az asztalon pihenő telefonra, de őt nem engedem el, az előbb átkaroltam, és továbbra is úgy tartom.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Először egyáltalán nem gyanakszom semmire a mosdóból jövő hangok hallatán, talán még az sem tűnne fel, hogy a homlokához nyúl, de ha ez utóbbit összerakom a fejemben azzal, hogy a válaszát meglehetősen érdekesen fogalmazza meg, akkor már rá kell kérdeznem. Nem mintha rögtön megérteném, mit mond.
– Mikro... oh. – Mielőtt még befejezném a kérdést, meg is világosodok. Újra a mosdó felé pillantok, akkor már hátra a vállam felett, aztán vissza rá. – És miért csináltál ilyet? – fürkészem utána inkább az ő arcát. Értem én, hogy a roham miatt nincs valami jó passzban, de ettől még egyáltalán nem olyannak ismerem, aki csak úgy visszament volna eltörni a srác orrát azért, mert korábban felhördült a mosdóban, vagy mondjuk kifelé jövet csúnyán nézett rá.
– Gondolom nem kell megjegyeznem, hogy most azért óvatosabbnak kellene lennünk... – jegyzem meg aztán, nem azért, mert meg akarnám vétózni a döntését, de azért tényleg nem árt, ha odafigyelünk. A sebhely miatt most pláne elég jellegzetes személyleírást lehetne róla adni, de bízzunk benne, hogy nem lesznek következmények, vagy ha mégis, akkor majd megoldjuk. Még hátrapillantok a vállam felett, meggyőződve róla, hogy a területet nem figyeli kamera, szóval ha mást nem is, még mindig bevethetem Flaviát és a felesége becsületét védő férj sztoriját. De még jobb lenne, ha mikropénisz inkább a törött orrával foglalkozna. A zsémbes mormogását muszáj megmosolyognom egy kicsit, aztán nem is szentelek ennek több gondolatot, inkább az emberek közé érve átmegyek a másik oldalára, hogy újra át tudjuk karolni egymást.
Amikor leérünk a motorhoz, már egészen élettel teli mosolyt és még egy kis viccelődést is elő tudok csalogatni belőle, amitől az én lelkem is kezd felderülni. Rá kell jönnöm, hogy az lett az életcélom - az egyik -, hogy mindig mosolyt csaljak az arcára, mert a gondtalanságot, a vidámságot, a szerelmet akarom látni a szemeiben, semmi mást. Még egy bókot is bezsebelhetek tőle, mire kuncogva rákacsintok, de aztán ahogy felül mögém, már indulunk is, hogy minél hamarabb megadhassam neki a fejszellőztetést és a nyugalmat. Út közben tényleg magamon élvezem az érintését, a piros lámpáknál én is finoman a kezére simítom a sajátomat, és tudom, hogy a simítása erre válasz, ettől pedig ismét felmelegszik a szívem.
A lakás közelébe érve leteszem a motort egy szabad helyen, aztán újra átkaroljuk egymást és bemegyünk. Levesszük a kabátokat, bakancsokat, letesszük a dolgainkat, én pedig már kérdezgetem is, hogy mivel tudnék neki segíteni, bár az utolsó tippemet láthatóan nem úgy érti, ahogyan én.
– Szerintem nem is tudnálak. Inkább csak arra értettem, hogy függesszem-e fel a kérdezősködést és hagyjalak mondjuk fogat mosni és zuhanyozni – somolygok rá a vállam felett, miközben kiveszem a nadrágom derekából a Berettát és leteszem. Odalépek hozzá és arcon csókolom, de aztán hagyom is menni, hátha utána majd jobban fogja érezni magát. Beviszem neki a törölközőjét, hogy arra ne legyen gondja, de ruhát nem kap, nem szalasztanám el a lehetőséget, hogy végignézzem, amint törölközővel a derekában átsétál a hálószobába, nem vagyok hülye, de aztán magára hagyom. Addig is ezzel tökéletes lehetőséget nyújt nekem arra, hogy a zacskóból eltüntessem a saját titkos szerzeményemet és azt jó alaposan elrejtsem a saját dolgaim között a szekrényben. Egyébként is lefoglalom magam, amíg ő rendbe szedi magát, kipakolom az ő szerzeményeit is, aztán a telefont kiteszem az asztalra, hogy majd megnézhessük együtt, végezetül pedig kiveszem a zsebéből az aznapi második megállónk extra szerzeményét is, amit kis mosollyal az arcomon viszek be a hálószobába, szíves későbbi felhasználásra. A tekintetem közben elkalandozik a csuklómra, gyönyörködök még egy sort az ott díszelgő karkötőben, és egy apró, elégedett, szerelmes sóhajt is megengedek magamnak.
Amikor végzett és megjelenik a fürdőszoba ajtajában, mosolyogva pillantok rá, de uralkodok magamon és meghagyom a szemeimnek, hogy gyönyörködjenek benne, nem akadályozom meg, ha el akar menni felöltözni. Ha viszont felöltözött és csatlakozik hozzám, akkor nem vonom meg magamtól az élvezetet, egyik kezemmel az arcára simítok, míg másik kezemmel átölelem a derekánál - kényelmesebben elérem, mint a vállát -, kis mosollyal fürkészve az arcát és a szemeit, keresve bennük a megnyugvás jeleit.
– Jobban érzed magad? – kérdezem lágyan.

walk through the fire || coded by eirik


Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
Aviva <<>> Axel
I'm floating through outer space
I'm lost and I can't find a way
All the lights going dark and my hope's destroyed
Help me, is anybody there?
Is anybody there?
Save me, I'm running out of air
Calling out mayday

- -
« Zene; Mayday»
Általában békés és nyugodt vagyok, nem az agresszív fajta, legalábbis mióta Avivaval vagyok. De vannak esetek, amikor pont miatta vagyok agresszívebb és hevesebb. Ilyen ez a kategória is, amikor a mosdó előtt egy fejeléssel küldöm vissza a "helyére" az ipsét, aki a lehető legrosszabb időszakot választotta, hogy belém álljon, és szájára vegye szépséges asszonyomat. Persze, úgy teszek, mintha mi se történt volna, aztán elindulunk Vivával. Sajnos feltűnik neki a hang, ami a mosdóból szűrődik ki, és rá kérdez. Az első válasszal nem tudom eltussolni a dolgot, úgy hogy megvonom a vállamat.
- Eltörtem mikropénisz orrát. - mondom ezt félvállról. Alapesetben ezt is elviccelném, legalább valami játékos grimasszal, mint akit rajta kaptak, hogy tompítsam az élét annak, hogy "megtámadtam" valakit és súlyosan megsérült, de ez nem az a perc, amikor sajnálni fogom, amit tettem. Egy szem megbánás nincs bennem, és azt hiszem, soha nem fogom megbánni ilyen irányú tetteimet, ha Avivát veszik a szájukra az emberek. Most nem mosolygok, csak kijelentem a tényt, miszerint okoztam "némi" kellemetlenséget az illetőnek, mindezt úgy, mintha egy kicsit se érdekelne, és ez így is van. Nem tulajdonítok neki jelentőséget, mert nincs. Azt persze sejtem, hogy Viva talán megemlíti, hogy még lowprofile-ban kéne lennünk, de arra csak mormognék az orrom alatt, mint egy zsémbes öregember. Távozva a mozitól, Viva igyekszik jobb kedvre deríteni engem, és ez egy-egy halvány mosolyt fakaszt is rám, főleg ragaszkodó karolása és puszijai. A garázsba érve már jobb is néhány fokkal a hangulatom, bár még mindig tompa az előzőek után. Annak kifejezetten örülök, hogy lent is rákérdez, és megölel, érzem rajta ismét azt a figyelmet és gondoskodást, ami miatt fülig beleszerelmesedtem. Egy picit viccelődök is, és láthatóan ez kicsit könnyít a vállán lévő súlyon. Bólintok, amikor azt mondja, hogy menjünk haza. A kijelentésre ismét elmosolyodok kicsit.
- Nem tudok olyan hetero pasit mutatni, aki ne akarna inkább mögötted ülni, hogy szabad legyen a keze. - bókolok kicsit, míg magamra veszem a sisakot. Felszállva magunk közé fogom a zacskóm, aztán elindulunk. Hol a derekát, hol a combját fogom, utóbbinál, lámpánál megérzem Viva kezét a sajátomon, mire halványan elmosolyodom a sisak takarásában. Hüvelykemmel megsimítom a combját. Amikor visszatérünk a lakás közelébe, és leparkolunk, leszállok, megvárom őt. Átkarolva megyek be vele a házba, aztán fel az emeletre. A lakásba belépve halkan felsóhajtok, leteszem a sisakot, lerúgom magamról a bakit, aztán leteszem a zacskót. A kabátom belső zsebéből kiveszem Viva zacskóját is, és míg leveszem a kabátom, a kérdéseit hallgatom. Aranyos tőle, bár van, amit nem értek.
- Soha nem kérném, hogy hagyj békén. Viszont én szerintem csak fogatmosok, meg zuhanyzok egyet. Nem vagyok se éhes, se szomjas, olyasmire nem vágyom. - rázom meg a fejemet. Legjobb az lenne, ha csak hozzá bújhatnék, de rendbe is akarom szedni magamat, úgy hogy ez az első, be is foglalom a fürdőt, hogy túl legyek a felsoroltakon.
Vissza az elejére Go down
Anonymous


Vendég —
I'm always wondering if it's ever gonna end, I can feel it in my bones standing in the dust of what's left of us, I can see you in my soul
 
Axel && Aviva

Igyekszem megnyugtatni őt a mosdóban. Újra megígérem neki, hogy én mindig mellette leszek, ezerszer is megtenném, és aztán még egyszer, ha neki fontos, hogy hallja ezt, még ha tudja is. Látom a szemeim, hogy nem kételkedik a szavaimban, és egyben jól is esik neki, hogy hallhatja őket, és én komolyan is gondolom. Az ölelésünk szorossága és az az ismerős mozdulat, ahogy a homlokunk összeér, mind ezt a ragaszkodást pecsételi meg. Akárcsak a karkötők a kezünkön. Tudom, hogy ezzel ő is így van, tudom, hogy mindig ott lesz nekem, amíg csak lehetőségünk van rá, most mégis az a fontos, hogy én éreztessem vele a magam részét.
A kinti események nekem teljesen kimaradnak, mert egyedül megyek be a maradék cuccainkért, visszatérve hozzá pedig vele foglalkozom csak - még mindig, már megint, vagy mindkettő egyszerre. Örülök, hogy iszik az üdítőből, szerintem jól fog neki esni. El is indulunk, a másodszori próbálkozásra már odaadom neki a bukósisakját, de közben feltűnnek a furcsa hangok a mosdó irányából. Meglepve nézek arra, éppen akkor fordulva vissza, mikor ő leengedi a kezét a homlokától. Gyanakodva méricskélem egy kicsit, mert érdekesnek találom a szóhasználatát, főleg azzal a mozdulattal kiegészítve.
– És mi az, amivel nem kellene foglalkoznom? – vonom fel a szemöldököm kíváncsian.
Amikor megkínál az üdítővel engem is, csak megrázom a fejem, és miután megszabadult a pohártól, már megyek is át a másik oldalára, hogy felvehessük a szokásos felállást. Megmosolyogtat a puszi a fejemen, a mozgólépcsőn állva viszonzom is, mielőtt a vállára hajtanám a fejem. Leérünk a motorhoz, és miután belebújtunk a kabátokba, én azért kihasználom a lehetőséget még egy ölelésre. Már pusztán a mosolya is jól esik a szívemnek, de az, hogy viccelődik is egy kicsit, pláne határozottan jó jel. Szélesen elmosolyodom és bólogatni kezdek.
– Amit csak a férjem szeretne – fejezem ki az egyetértésemet. Megsimítom az arcát, míg viszonzom a csókját, majd újra rámosolygok.
– Menjünk haza – javaslom a szemeibe pillantva. Azt hiszem, most jót fog tenni neki egy kis nyugalom. – Meg sem kérdezem, akarsz-e vezetni, fogdoss csak – kacsintok rá aztán vidáman. Előveszem a kulcsot a zsebemből, rendesen becipzározom a kabátom - mert van, aki megérzi a hideget, bár most rá is figyelek, mert elég nyirkos lett a pólója az előbb -, aztán felteszem a sisakot és felülök a motorra. Amint ő is felült, már indulok is, a garázsból úgyis gond nélkül kijutunk, mert bőven belefértünk a három órás intervallumba.
Az esti forgalom sűrű egy kicsit, de a motorral könnyedén lavírozok el az autók között, így nem tart soká, hogy hazaérjünk. Ha Axel közben valóban a combomat fogja, engem egy kicsit sem zavar, sőt, egy-egy piros lámpánál még meg is érintem egyik kezét a sajátommal. A lakás közelébe érve aztán leteszem a motort egy szabad helyen, és őt követve leszállok én is, levéve a sisakot, majd megragadva a kezét és hazasétálva vele. Odabent a lakásban még én is üdvözlöm egy kicsit a nyugalmat, ma jó sok időt töltöttünk emberek között. Leteszem a sisakot, leveszem a kabátomat, aztán kis mosollyal rápillantok.
– Éhes? Szomjas? Álmos? Vagy csak hagyjalak békén? – viccelődök vele egy kicsit, csak hogy tovább oldjam a hangulatát.

walk through the fire || coded by eirik


Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom —
Vissza az elejére Go down
 
Axel & Aviva | a few more steps
Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Axel & Aviva | way down we go
» Axel & Aviva
» Axel & Aviva | recalculating
» Aviva & Axel - The End of the Journey
» Aviva & Axel - I want You back

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
M E T A N O I A :: Valhalla csarnokai ;;-
Ugrás: