you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Elviszem őt, ameddig csak akarja, hiszen ez volt a kihívásom lényege, és bizony ha ő végig akarja, akkor úgy csináljuk. Minden borzasztó szexin és rekedten elnyögött kérését vagy épp követelését örömmel teljesítem, hiszen szeretem elégedettnek látni és kielégíteni, szeretem nézni és hallgatni és érezni rajta a kéjt, akkor is, amikor mélyen a torkomra élvez, még ha könnybe is lábadnak a szemeim a mélységtől. Akkor is, ha tudom, hogy ez nekem mit jelent, amit egyébként megosztok vele is, amikor újabb kihívást kínálna nekem. Nem sétálok bele ebbe a csapdába, mert mindketten tudjuk, hogy nekik egy második kör már sokkal hosszabb lenne, mint amennyi időnk van, én pedig amúgy is gyorsan elveszíteném a gondolkodási képességeimet, hogy aztán a végén rám legyen fogva, miért nem jutottunk el a pályára... Szóval nem. Visszapakolom őt a nadrágba, aztán fel is állok, újra elengedve a megkönnyebbülés gondolatát. Vagy legalábbis elengedném. Már az is gyanús, ahogy megszólal, de aztán a mondat közepén elkapja csuklómat, hogy aztán a hátamra csavarja a kezem, szorosan a testéhez öleljen és a fülembe morogjon. – Axel... – sóhajtok fel megborzongva. Pontosan tudja, milyen hatással van rám, és eddig az egyetlen vigaszom az volt, hogy nem kínzott meg annyira, de ha ezt most folytatja... Márpedig folytatja, de még hogy. Egy-két lépéssel az asztalhoz terel, én pedig először rá sem jövök, mire készül, mert próbálok nem beleesni a csapdába, de aztán megérzem az asztal sarkát szorosan a lábaim közé csúszni, hogy éppen azon a ponton fejtsen ki nyomást a testemre, ahová a vágyakozó lüktetés még azelőtt visszatért, hogy igazán elküldhettem volna. – Faen... – nyögök fel halkan, de aztán már nyom is le az asztal lapjára, még a csípőjét is nekem nyomva. Megborzongok, elhaló sóhajjal hunyom le a szemeimet, ahogy az épp elűzni kívánt képek újra bekúsznak a lelki szemeim elé. – Ne csináld ezt velem – zihálom halkan, újra és újra lecsukódó pillákkal, miközben a fenekemet markolva és arra csapva suttog bűnös mondatokat egyre közelebbről, a végén már a nyakamba morogva, amitől kiráz a hideg. – Az előbb még... azt mondtad, fél óra sem elég neked – szuszogom nehézkesen, hiszen innen indult az egész előző szituáció. A csípője újra mozdul, én pedig halkan felnyögök az érzéstől és attól, hogy ezzel a csiklómat is dörzsölni kezdi az asztal a nadrágon keresztül. – Nem... bízom benned és a módszereidben – lehelem elgyengülve. Pontosan tudom, hogy szeret játszani velem, imád az őrületbe kergetni, ráadásul már a büntetéseket is előre megígérte, de én nem biztos, hogy kibírnám épp ésszel, ha most megint a végletekig felizgatna, hogy aztán újra felültessen. Pedig még tudja fokozni. Hogy ne tudná. A keze ismét a ruháim alá kúszik, gyorsan megtalálva a mellemet - ami még mindig különösen érzékenynek hat -, és miközben újra pusztító dolgokat suttog a fülembe, mindezt demonstrálja is. Elkínzottan nyögök fel a mellbimbómra csípő és azzal játszó ujjak érintésére és gondolatára; nem elég, hogy a testem szinte összerándul az érzésre, még el is képzelem azokat a hosszú ujjakat... valahol máshol is. Hogy aztán már a nyelvéről adjon emlékeztetőt szavakkal és tettekkel is, és ezen a ponton már szinte nyüszítésnek is elmegy az újabb elgyötört nyögésem, különösen, hogy utána megint mozdul a csípője és ezzel együtt az enyém is. Nem akarok belegondolni, de nem tudok nem belegondolni, milyen tehetséges azon a téren is és ezen a ponton már szinte bizsereg a bőröm, a lábaim között pedig mindennél erőteljesebbé válik a vágy lüktetése. Hát eddig tartott ismét teljesen felhúznia... – Axel... – zihálom a nevét újra, nekifeszülve kissé a testének. – Ha még egyszer felizgatsz azért, hogy utána itt hagyj... – kezdek bele a fenyegetésembe, de halkan felnyögök, mert a ficergésemmel is csak magammal cseszek ki. – Kénytelen leszek hirdetést feladni a kempingben, hátha valaki tényleg ad valami megkönnyebbülést végre – fejezem be végül nehézkesen a mondatot. Persze az a valaki maximum én magam lehetnék, de őszintén? Azt hiszem, hamarosan eljutunk arra a pontra, hogy ha ismét lógva hagy, be kell zárkóznom a fürdőbe és saját magamon könnyíteni egy kicsit, mert különben még a bowlingban is játszi könnyedséggel fog elverni. Márpedig tényleg nem hiszem el neki, hogy nem csak kínozni akar, szóval már alig várom, hogy nyerjek, és akkor, ha ügyes vagyok, kénytelen lesz többször is a csúcsra juttatni. Végre.
He'd had would have tried oh He'd would have faced you All night long Then at last you've gone all night
Ha bárki megvádolna azzal, hogy gyenge vagyok, akkor nem tudnám tagadni, egyszerűen csak rámutatnék Vivára, és megkérdezném, hogy ki nem lenne vele szemben gyenge? Mindenki. Bárki. Nincs olyan férfi a világon, aki egy ilyen lelkes, heves, odaadó munka alatt képes lett volna megállítani az adakozó felet. Szóval igen, ebben a tekintetben gyenge vagyok, amiért Viva szájának játékát szó szerint gátlások nélkül élvezem, és a végén el is élvezem - ezzel választ adva a kérdésére, amelyet feltett. Rosszul nem érzem magam tőle, mert habár úgy tűnik, nem akar engem ismét felállítani, csak nem gondolja, hogy ennyiben hagyom majd? A szemei villanására elmosolyodom. Mondjuk lehetnék ilyen szemét, csak azért, hogy utána láthassam, ahogy igazán küzd azért a győzelemért, mert az biztos, hogy ennél tudom még jobban motviálni. Még eldöntöm, de addig is... - Még mindig van 20 percünk... - simítok végig a karján, aztán megfogva a csuklóját az általa kedvelt erős, erőszakos mozdulattal fordítom ki vele együtt, és felhúzom a lapockái közé, hogy ne tudjon csak úgy kiszabadulni. - ...szándékomban áll kihasználni. - morgom a fülébe, míg szabad kezemmel magamhoz ölelem, aztán a szemem az asztalra kúszik. Egy sunyi kis mosollyal vezetem a sarkához, úgy irányítom és igazítom őt, hogy a sarok a lábai közé csússzon, így finom erőkifejtéssel hátulról pont ott dörzsöli, ahol akarom. A csuklóját továbbra is szorosan a hátára fogva nyomom le az asztalra, csípőm hozzá simítva demonstrálom azt, ami a gondolataimba kúszott. - Az előbb még nagyon akartad, hogy megkeféljelek... tényleg ennyire tartasz attól, hogy kettő orgazmus között ragadsz? - dörmögöm, korábban őt ölelő kezem a fenekére kúszik, bele markol, aztán rá is csapok, élvezve hogy csípi a tenyerem a feszes feneke, amibe ismét bele is markolok, míg közelebb hajolok hozzá. - Nem arról van szó, hogy nem végeznék húsz perc alatt, igaz? Neked nem érné meg, mi? Neked nem elég egy... Telhetetlen, rossz cicus. - csapok rá ismét a fenekére, a becézését már a nyakába mormolva, ahogy bele temetem az arcom a bőrébe, a csípőmmel ismét rányomva őt az asztalra. - Pedig más opciók is lettek volna. - nyúlok be a hasa alá, utat keresek a ruhái alá, hogy ismét a mellére markolhassak. - Az ujjaimmal is könnyen ki tudtalak volna elégíteni... vagy kinyalhattalak volna. - mondom mindezt úgy, hogy közben szinte demonstrálok is, hiszen az ujjaim mellbimbójára csippentenek, édesen kínozzák, aztán a nyelvemmel megnyalom a fülét, csak hogy azzal is emlékeztetőt adjak. Ismét neki nyomom a csípőm, csak hogy újabb inger érje a lába között az asztal felől. - Fogy az időd, biztos nem akarod, hogy rendesen kezelésbe vegyelek? - kérdezem, bár igazából mindegy mit mond, nekem már motoszkál a fantáziámban valami, amit szeretnék átültetni a valóságba. Hiszen ahogy mondtam, szándékomban áll kihasználni azt a húsz percet, és még csak két perc telt el azóta.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Eleinte nehéz eldönteni, hogy a látszólag semmiből jövő - de a mai napunkat tekintve annyira talán mégsem váratlan - támadás annak a mocskos játéknak az előszele-e, amit megígért nekem. Persze, még ha az is lenne, eszemben sincs ellenállni; ó, dehogy. Élvezem, ahogy letámad, ahogy éhesen falja a számat, a nyakamat, az izgató csapdát, mibe ejt. Borzasztóan kívántam őt egész nap és nincs ez másként most sem, hamarosan pedig azt is érezhetem, hogy ezzel ő is pontosan ugyanígy van. Aztán kihívás elé állít. És ki vagyok én, hogy ne fogadjam el? Sőt, vissza is fordítom azt, de csak miután a kezem az alsója alá is bejutott, hogy teljesen a farkára markolhassak. Forró sóhajokkal élvezem, ahogy csípőjével a kezemre, a kezemben mozog, miközben határozottan a tarkómra fog, de nem érem be ennyivel. A kihívás ennél határozottabb tetteket kíván, amibe hamarosan bele is kezdek, és alig fél perc múlva már a nadrágok fogságából szabadítom ki a farkát. Élvezem a rám ragadó ködös pillantását, de azt akarta, hogy gyorsítsak neki a dolgokon, úgyhogy nem kegyelmezek. Olyan lelkességgel kezdem megdolgozni a számmal, a nyelvemmel és a szívásaimmal, amitől tudom, hogy meg fog őrülni. Élvezem a látványát - mert a szemem nem veszem le róla -, a belőle feltörő hangokat, az érzést, ahogy összefogja a hajam. Amikor megszólal is csak egy elégedett hümmögéssel válaszolok, nem engedve ki a farkát a számból, de mintegy mellékes megjegyzésként erősen rászívok, hogy lássa, mennyire akarom. A szemeimben ott ég a kéj és a kihívás; kibírod vagy sem? A kívánságaiból ítélve inkább az utóbbi tűnik esélyesnek, de ez nem állít meg abban, hogy teljesítsem, amit kér. Mélyen a torkomra engedem, és ahogy ajkaim elérik a farka tövét, már el is kezdem szívni, folyamatosan fenntartva a mozzanatot, ahogy lassan kifelé engedem a számból. Elégedett kis hangokat hallatok, miközben újra és újra megismétlem ezt, főleg, amikor már egyre intenzívebben érzem az ízét is a számban. Továbbra sem az a pont következik viszont, amikor azt mondja, elég volt és folytassuk azzal, amit az előbb előrevetített: újabb kérést kapok, bár ez már inkább parancs, ugyanis mindkét kezével a fejemre fog, így egyébként sem lenne választásom. Nem mintha ellenkeznék; újra és újra tövig engedem a torkomra, hosszan ott is tartva, az sem érdekes, ha könnybe lábad a szemem tőle egy kicsit vagy kevésbé kapok levegőt. Aztán már egyáltalán nem kapok levegőt és egyben az is eldől, hogy az én kihívásomat elvesztette. Végig őt figyelem, miközben mélyen a torkomra élvez, de hagyom, hogy addig tartson magán, ameddig jól esik. Ahogy enyhül viszont a szorítás, már elkezdek visszahúzódni, levegőért. Kiengedem a számból, majd nagyot nyelve körbenyalom az ajkaimat, a szavaira viszont egy apró mosoly költözik az arcomra. Nem-nem. Ismerem őt, tudom, hogy a második kör neki már túl hosszú lenne, szóval... így jártam, azt hiszem. Hogy csalódott vagyok-e? Nem tudom; élveztem az előzőek minden pillanatát, de a testemben lüktető türelmetlen vágy frusztráló is egyben. Hogy vágytam-e végre magam is a kielégülést? Borzalmasan, de szó sem volt dupla körről. Ha nem bírta ki, akkor ez van, ismét hoppon maradtam. Legalább lesz okom nyerni. És legalább most nem kínzott meg közvetlenül. – A kérdés az volt, hogy kibírod-e élvezés nélkül – rázom meg a fejem, és készségesen elkezdem őt visszapakolni a nadrágjába. – Mindketten tudjuk, hogy neked már nem férne bele az időbe egy második kör, szóval... – Megvonom a vállam, aztán felkelek a földről. – Majd ha nyerek, az én kívánságaim teljesülnek – villannak meg a szemeim.
He'd had would have tried oh He'd would have faced you All night long Then at last you've gone all night
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg az út alatt többször is a fejemben, hogy mit csinálnék vele, ha a szállásra érünk. Csak épp a történet akkor teória volt, főleg mert 11-re számoltam az érkezésünkkel. Az, hogy az úton rá tudtam húzni - akaratlanul is egyébként, mert nem figyeltem, vagy siettem különösebben - és másfél órával korábban érkeztünk, azért kicsit átírta a dolgokat. Ugyan is így már is lett időnk egy kis játékra a játék előtt, ahová 10re foglaltunk pályát. Persze, kettőnk közül csak én vagyok ennyire számító, ez azonnal kiderül, amikor Aviva meglepődik a letámadásomra. Nem kell aztán félteni őt... pillanatok alatt simul a szituációba, és olyan hevesen ad, mint ahogy kap. Hamar elérem, hogy többször is a csókba nyögjön, aztán megtámadom a nyakát, egészen addig, amíg ő át nem veszi egy kicsit az irányítást. Nem csak játszadozni akar, hanem kiélvezni azt a fél órát, én pedig nem vagyok ellene, de azért szembesítem a ténnyel, hogy harminc perc az harminc perc, és amíg őt el tudom vinni többször egymás után, addig neki nehezebb a dolga... ez pedig csak motiválja őt. Figyelem a csábító mosolyát, pillantását, aztán viszonozom a csókját, és a végén elégedetten sóhajtok fel, amikor kezét az alsóm alá csúsztatja. Elengedem őt, inkább fogok a tarkójára, élvezettel mozgatom csípőm az ő kezének ritmusára, aztán elkezdi húzni szavakkal is az agyamat. A pillantásom elködösül, ahogy magam elé képzelem, amit felvázol, de kizökkent. Majdnem kelletlenül felmorranok, ahol eltol magától: a végén kiderül, hogy csak az ajtót akarta becsukni. Megbocsátható bűn. Nem mintha utána koncentrálni tudnék, mert a szemeim figyelve térdel le elém, és olyan határozott, céltudatos módon bontja ki a nadrágom, hogy eszembe se jut ellenkezni. Sőt, megbabonáz a látvány, hogy ennyire akarja. Figyelem, ahogy mindent csak addig húz le, ameddig nincs útban, aztán szinte utánam is kap a szájával, hogy mélyen a torkára vegyen. Behunyva a szemem sóhajtok kéjesen, de ez aztán egy nyögésbe megy át, amikor azonnal neki áll hevesen megdolgozni. Kinyitom a szemem és lenézek rá, halkan fújtatva figyelem, ahogy szó szerint mindent megtesz azért, hogy elélvezzek, és egyébként rohadtul jó úton jár. De éreztem ám a szavai mögött rejlő, nekem felállított kihívást is. Elélvezek és lógva hagyom őt, vagy kibírom, és megdugom, ahogy megígértem? - Faen..! - sóhajtom újra, és minden egyes szívásánál érzem, hogy az akaraterőmtől is megfoszt. Összefogom a haját a kezeimmel, hogy ne legyen neki útban, balommal lófarokba tartom a fején, de nem veszem el tőle az irányítás lehetőségét: annál sokkal jobban élvezem, hogy most mindent ő csinál. - Nagyon akarod, hogy a torkodra élvezzek.. - jegyzem meg rekedten, ködös szemekkel figyelve, ahogy a farkam sűrűn csúszkál nedves ajkai között. Figyelmeztethetném, hogyha így tesz, akkor utána ismét fel kell majd állítania, ha nem akar majd hoppon maradni, de azt hiszem tisztában van a biológia működésével, szóval nem pazarlom a szót erre. Ehelyett teljes mértékben kiélvezem amit csinál, sőt, egy kicsit még segítek is neki, bár csak szavakkal. - A teljes hosszán... - szuszogom két zihálás között, és ha változtat a ritmuson, és követi a "kérést", akkor már is intenzívebben fogom érezni, ahogy szop engem. Ha teszi, amire kértem, akkor persze fel is nyögök egy "ez az"-t, meg a látványtól is kis híján, mert rohadt szexi, ahogy eltűnök benne. Egy kis ideig kiélvezem, hogy szinte a lelket is kiszívja belőlem, ezzel pedig vészesen közel kerülök az orgazmushoz. - Mélyebbre... - nyögöm rekedten, és most már a másik kezemmel is a hajába túrok, de nem állom meg, hogy azokkal szorítsam közelebb magamhoz, heves, rendkívül mély mozdulatokat követelve tőle. Ebben a percben az sem érdekel, ha nem kap levegőt, amit egyébként se vehetne, mert a következő pillanatban egy elégedett nyögéssel adom meg neki azt amit akart, meg azzal együtt az előételt is a vacsorához. Nem tudom, hogy csukva van-e a szemem, vagy csak egyébként nem látok, de azért így is tudom, hogy abban a pillanatban szinte erőszakosan szorítottam magamra, hogy a farkam tövig nyomjam ajkaihoz, és mélyen a szűk torkára érjek, miközben elélvezek. Halk zihálással, némi kellemes zsibbadással a tagjaimban engedek a szorításon, és ahogy ismét felfogom, amit lát a szemem, már csak azt figyelem, ahogy önmagával - és ha elengedett, akkor azt, hogy nyel. Az órára pillantok. 10 perc telt el. - Nem is rossz. De ahhoz, hogy te is megkapd a jussodat, még dolgoznod kell egy kicsit. - szuszogom számító mosollyal figyelve őt, legyek még - már - benne, vagy sem.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Mondhatni hiába az annyira sikeres figyelemelterelés ebéd után - az, hogy idő előtt a kempingbe érünk, a legkevésbé ártatlan következményekkel jár. Mivel nem vagyok gondolatolvasó és én kivételesen tényleg arra készülök, hogy az előjáték a bowling pályán kezdődik majd, meglepetésként ér Axel támadása, de hazudnék, ha azt mondanám, ellenállok, vagy akár egy fikarcnyit is bánom. Ugyanolyan hévvel csókolom őt vissza, ahogy ajkai az enyémeket érik, ujjaim a hajába túrnak, markolnak, és egyetlen apró reakciót sem rejtek el előle. Elhaló, kéjes sóhajaim mellé meg is reszketek, amikor ujjai csapdájába eső melleim mintha különös érzékenységet mutatnának, de meg sem lep, hogy ő ettől csak lelkesebb lesz. Teljesen elveszi az eszem a csókjaival, érkezzenek azok az ajkamra vagy a nyakamra, a bőrömre mormolt felvetése pedig több mint izgató, akárcsak a ritmikusan egymáshoz dörzsölődő ölünk okozta súrlódás. Én mégsem érem be csak ennyivel; a tenyerem alatt, az ujjaim között akarom érezni, mennyire akar engem, és amikor a nadrágon keresztül a farkára markolok, fogaim között csapdába esett ajkára sóhajtom kéjes elégedettségemet a keménységét érezve. Ennél már csak az izgatóbb, ahogy a harapásra reagál, szinte felnyögök az érzéstől és a hangtól, de eltereli a figyelmem, amikor a kezemre fogva a farmer alá vezeti azt. Emiatt és a tekintete miatt már tényleg felnyögök, ujjaim most már még szabadabban tudják kitapintani a farkát, hogy már majdnem köré szoruljanak, miközben ő mozgatja a kezem. – Igen – sóhajtom kéjesen az egyértelmű választ, kéjesen szusszanva fel az érzéstől, ahogy csípője a kezemre mozog. Aztán újra kérdez, szavai mögött egyfajta kihívással, én pedig szinte kéjjel égő szemeibe kapaszkodva mosolyodom el. Lassan, kéjesen, csábítóan. – Tégy próbára... – súgom forrón a szájára, aztán még egy kicsit magamnak követelem azt. Nem kevesebb hévvel és éhséggel csókolom meg, és miközben szuszogva élvezem ajkai és nyelve izgató táncát, ha hagyja, átmozdítom a kezem, ujjaimat az alsó alá is becsúsztatva. Így már kényelmesen rá tudok markolni, a szűkös hely miatt pedig egyébként sem lenne választásom, mint szorosan fogni, miközben mozgatni kezdem a kezem. – Szerinted ellen tudsz állni a számnak, Axel? – lehelem az ajkaira. – Gondolod, hogy meg tudod állni, hogy a torkomra élvezz, ha most elkezdelek szopni? Vagy kielégületlenül hagysz majd, és mégsem kefélsz meg? – Pontosan tudom, milyen hatással tud lenni rá a dirty talk, de ő akarta, hogy húzzam fel és vigyem el gyorsan. Egyébként is teljesen mindegy, mit válaszol; hacsak nem állít meg fizikailag, kiszabadítom a másik kezem is, majd egy kicsit távolabb tolom magamtól, hogy a karja mellett átnyúlva bezárjam a kis konyha ajtaját - mielőtt még Skygge kedvet kap csatlakozni -, aztán pedig kihasználva, hogy több helyem lett, végig a szemeit figyelve letérdelek előtte. Várakozás nélkül kezdem kibontani az övét, a nadrágját, majd húzom is azt egy kicsit lejjebb az alsóval együtt, hogy kiszabadíthassam a farkát. Ha pedig továbbra sem állít meg, már csúsztatom is az ajkaim közé egy halk sóhajjal, készen arra, hogy kieszközöljem: őt se várakoztassa soká az orgazmus. Márpedig tudom, hogy megőrül attól is, ha mélyen a torkomra engedem, hát még amikor erősen szívom minden mozdulatnál, és bizony mindent bevetek. Még hogy fél órán belül...
He'd had would have tried oh He'd would have faced you All night long Then at last you've gone all night
Miután kellően elterelem a témát és a gondolatokat a veszett kornyikálásommal, és Avivát is nevetéstől ríkattam meg, a kérdésére közlöm, hogy nagyon is tervben van egy fiú banda, de mivel ez csak pöcsösöknek van, neki csak a háttértáncos szerep maradt. Persze, a válaszára magam is felnevetek, mert úgy tesz, mintha nem tudna táncolni, pedig én bármikor be tudnám bizonyítani neki, hogy tehetsége van hozzá: aki így tudja mozgatni a csípőjét és ilyen ritmus érzéke van, az rossz táncos nem lehet, de egyelőre ez elég végszónak. Bizonyítani ráérek később is!
A kempingbe érve hamar átvesszük a kulcsokat, aztán felfedezzük a helyet. A bowling épületét is látom, igazából egy 5 perc sétára van a mi kabinunktól, de egyelőre más köt le. Belépve a kis házikóba meg főleg más köt le. Féket tehetnék magamra, mert Viva láthatóan nem olyan szándékokkal lépi át a küszöböt, mint én, de igazából már a kérdése elég ahhoz, hogy úgy gondoljam, félórába belefér egy gyors numera. A meglepettsége, az elfogadása, és az engedelmességének finom, halk nyögései elégedetté tesznek, ahogy a hajamba túró ujjak, és a mellkasomra simított tenyér érzése is. Pár lépés alatt bezárom a csapdámba a pult és testem közé, aztán gátlástalanul kezdem falni ajkát, nyakát, míg a kezemmel a mellét gyötröm. Utóbbinak különös figyelmet szentelek amikor érzem, hogy mennyire érzékenyen reagál rám. Persze közben a gondolataimat is a bőrére dörmögöm, és habár jön valami figyelmeztetés a nevem képében, a végén Aviva épp olyan lelkesen dörgöli nekem altestét, mint ahogy én neki. A megjegyzésre, hogy "nem fogunk eljutni a pályáig" nem felelek semmit, mert ha azt hiszi, hogy nem tudok megállni, akkor rosszul hiszi... Kivéve, ha olyat mond, vagy tesz, ami miatt el sem akarok majd jutni a pályára, de ez már csak is rajta múlik. Mondjuk amilyen hévvel és éhséggel viszonoz mindent, szerintem nem lesz levegője olyan szinte felhúzni az agyamat, hogy a vacsorától kezdve a megbeszélt játékot is kihagyjam. Aztán még is kettőnk közé csúszik a keze, ajkamra szuszogja a kérdését két csók között, aztán szinte rám markol. Van mit éreznie, már olyan kemény vagyok, mintha egész nap csak smároltunk volna. Mondjuk fájdalmasan neki is feszül a nadrágomnak, amikor megharapja az ajkamat, de ezt egy bőszült szusszanás keretein belül adom csak a tudtára. Elengedem a lábát, hogy a kezére fogva másként igazítsam: a farmerom alá, magamra szorítva a kezét kezdem el finoman a vonalán mozgatni azt, míg a másik kezemmel az állkapcsára fogok rá, hogy kiszabadítsam az ajkam, és tüzes, éhesen égő tekintettel nézzek rá. - Akarod? - morgom az ajkára, csípőmmel rámozdulva kezére, az érzéstől halkan az ajkára sóhajtok, míg szemeimmel az övét tartom satuban. - Nagyon gyorsan a csúcsra tudlak kefélni, de te vajon el tudsz vinni fél órán belül? - dobom fel a kérdést akár kihívásként, szinte megnyalva az alsó ajkam. Rajtam ne múljék a boldogsága, ha kell, csak félre túrok mindent az útból, aztán úgy meghajtom, hogy a hátamon kell átcipelnem, de ő el tudja-e venni úgy az agyam, hogy ne gőzöljek be annyira, hogy itt maradjunk, hanem épp elég legyen?
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Miután nemcsak az ebédnél, de később a kocsi mellett állva - ki hibáztatna egy olyan forró csók után?! -, majd a kocsiba beülve is elkalandozok egy kicsit, muszáj vagyok megkövetelni egy kis tématerelést, főleg, hogy már én vezetek. Csak arra nem számítok, hogy Axel mennyire tökéletesen csinálja ezt is - a tökéletestől igen távol álló énektudásával. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer végighallgatom majd az Oops, I did it again-t az ő előadásában, azt meg pláne, hogy Skyggével együtt játszanak majd sakál-vokált, de... megtörténik. Nem győzök nevetni és a könnyeimet törölgetni, bár a hecc kedvéért nyilván el kell jatszanom, hogy megpróbálok megszabadulni a gyűrűmtől. Úgy alakítom, mintha le sem akarna jönni az ujjamról, de Axel még így is közbelép, bevonva a kezemet a táncba, szóval nincs más választásom, mint nevetve résztvevővé válni. Mire a koncert véget ér, már szolidabban könnyezem, de azért még rákérdezek, nem akar-e mégis szakmát váltani és énekessé válni - a válaszára pedig újra kitör belőlem a kacagás. – A magam tánctudásával tökéletesen illenék a bandához – jegyzem meg vidáman.
A felvezető koncert nagyon jó iramot ad az út folytatásának, mert megállókkal együtt is jóval hamarabb odaérünk, mint terveztük. Simán át tudjuk venni a kulcsot a lefoglalt házhoz, Skygge kap egy kis ajándékot, aztán meg is kereshetjük a szállásunkat. Érzem magamon Axel tekintetét, míg kinyitom a házat, de azért ennyiből még nem sejtem meg, mi vár rám; szentül hiszem, hogy csak a bowling alatt akar majd elkezdeni játszadozni velem. Azért amikor az ártatlan megjegyzésemre is célzatosan kérdez vissza, én is sokatmondóan pillantok rá, de végül csak elmosolyodom és megrázom a fejem. – Az alvásról, természetesen – válaszolok ártatlanul. Aztán persze rövid úton kiderül, hogy Axelnek más tervei vannak. Én a házat szemlélem, és bár érzem a közeledtét, nem számítok a támadásra - az ilyesfajta támadást pedig az ösztönöm sem jelzi. Egy meglepett kis nyögéssel találkozik a testem az övével, ajkaim azonban rögvest válaszolnak az ellenükben érkező rohamra. A meglepett nyögést felváltja annak halk, kéjes társa, kezeim felsimítanak a testén, egyik a mellkasára simul, másikkal a hajába túrok élvezettel. Hagyom magam hátrafelé vezetni és rövidesen neki is ütközök a kis konyhapultnak; újabb halk, élvezettel teli sóhajjal adom át magam az érzésnek, hogy megint csapdába estem. Lehunyt szemekkel billentem oldalra és kissé hátra a fejem, ahogy csókjaival az arcomon, majd a nyakamon halad végig, halkan felnyögve feszülök a testének a nyakam különösen érzékeny pontjain. – Axel... – szuszogom a nevét, de a gondolat egyelőre befejezetlen marad. Felhúzza a lábam a teste mellé, hozzám dörzsöli magát, én pedig egy halk nyögéssel markolok finoman a hajába és a ruhájába a mellkasán. Ujjai bekúsznak a ruháim alá, amikor pedig megtalálja a mellemet, elhaló nyögéssel mozdulok én is a csípőmmel. – Így el sem fogunk jutni a pályára... – jósolom egy mély sóhajjal. Talán csak képzelem, talán ez is természetes most, de mintha a melleim még érzékenyebbek lennének és ennek megfelelő érzékenységgel reagálnak az ő érintésére is. Az ajkamra suttogotr vallomást hallva halkan felnyögök, bár a hangot elnyeli az újabb heves csók; nem hiszem, hogy ne tudná magától, hogy nekem is. A hajába markolva tartom közel magamnál, egyre forróbban és éhesebben csókolva őt, mintha az ajkai és nyelve ízén múlna az életem, másik kezemet pedig én sem vagyok rest a ruhái alá bújtatni. Kitapintom forró bőrét, végigsimítom az oldalát, a hasát, a hátát, felsimítok a mellkasáig, aztán ujjaimat a hátába vájva húzom még közelebb magamhoz, mintha csak eggyé akarnék válni vele. Szégyentelenül dörzsölöm magam neki, de aztán kihúzom a kezem a ruhái alól, hogy tenyeremet a teste felé fordítva csúsztassam a kézfejem kettőnk közé. A pihenőben ő taperolt, de most én akarom érezni, hogy mennyire kíván engem. – Biztos csak előjátékot akarsz? – súgom forrón az ajkaira, épp csak annyira szakítva meg a heves csókunkat, hogy ezt megtehessem. A fogaim közé veszem puha alsóajkát, finoman szívom azt az ajkaim közé, hogy aztán meghataphassam, miközben tenyerem és ujjaim a nadrágon keresztül fedezik fel, mit vont meg tőlem egész nap... ha a gondolatokat nem számítjuk.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
A fogadásról hamar kiderül, hogy miért kerül bele a plusz pont, de nem baj, pikánssá varázsolja majd a játékot a pályán, ugyan is közlöm, hogy ez esetben nincs okom visszafogni magam, ő pedig nem is vár ennél kevesebbet. Mondjuk, nem tudom, hogy akar majd nyerni, ha köztudottan olyan hatással tudok lenni rá, hogy már egy pillantás is elég ahhoz, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Mondjuk lehet ez lesz a technikám. Direkt hozzá sem érek majd végig, csak úgy figyelem majd, hogy kénytelen legyen bele gondolni, hogy mi járhat a fejemben. Szerintem semmi sem bosszantaná jobban ennél, hiszen pont azt várja majd, hogy mindent bevessek majd. És be is fogom a mentál-haditechnikát. A kocsinál forró csókkal adom csak át a slusszkulcsot, és még messze vagyunk a kempingtől, még is már most elkalandozik, egyből levágom, amikor ránézek. Egyszerű dolgom lesz. Persze, beszálláskor megjegyzem ám hangosan, hogy hol nőtt fel, aztán én is megkapom a magam válaszát tőle, de legalább a kacaja mellé. Azt szeretem hallgatni. - Nem tudnám tagadni. - somolygok rá vissza, beszállva végre a kocsiba. Persze aztán jönnek megint a piszkos gondolatok, és én vissza is kérdezek valamire, a válasz pedig korrigál az én félre értésemen. - Ha több lenne, késve érnénk Ramsundba. - jegyzem meg kis vigyorral, aztán kötelező témaváltás miatt egy másfajta kínzásba kezdek vele. Viva hallását próbálom tönkre tenni az énekemmel, és ehhez a végén Skygge is csatlakozik - vagy egyszerűen ő is csak szenved, nem tudom - de a boldog faroklóbálása szerintem azt jelzi, hogy élvezi, hogy mindketten élvezzük a helyzetet. Már annak ellenére, hogy Viva füle mindjárt vérezni kezd. Persze, hangosan kacag is, és ez csak újabb lendületet ad, hogy folytassam neki a bohóckodást. Azt persze véletlenül sem hagyom, hogy levegye a gyűrűt, énekelve fogom meg a kezét és "táncoltatom" azt a ritmusra. Amíg véget nem ér a szám, aztán utána kifulladva helyezkedem vissza az ülésbe. - Igazából fiúbandát alapítunk majd. Szóval bocsi, de te csak háttértáncos lehetsz majd! - vigyorgok rá, mielőtt ezt a témát is elengednénk.
Igazából észre sem veszem, hogy talán túl gyorsan megyek, mert másfél órával korábban érünk oda, még úgy is, hogy egyszer megálltunk és helyet cseréltünk. Nem bánom egyébként, mert legalább lesz idő mindenre. Bejelentkezünk, Skyggét örömmel fogadják, és még egy kis jutifalit is kap, míg mi a kulcsokat vesszük át. Utána megkeressük a szálláshelyünket, és mellé parkolva kinyújtóztatjuk magunkat. Én beviszem a táskáinkat, és a verandán hagyom a hűtőládát gondosan lezárva - ide kint hűvösebb lesz, mint oda bent. Miután Viva kinyitotta az ajtót - és én végig stíröltem a mozzanat közben -, bemegyek utána. Felkapcsoljuk a lámpát és körbe nézünk, ki-ki a maga módján. Skygge a padlót szagolva, példának okáért. Leteszem a táskákat oldalra, hogy ne legyenek útban, ha ki akarunk menni. - Miről is beszélünk? - jegyzem meg sunyi mosollyal a szám sarkában, míg be is csukom magam mögött az ajtót. Az órámra pillantok a csuklómon, és megállapítom, hogy van még félóránk. Egy normális pár valószínűleg azzal töltené az időt, hogy kicsit kifújja, felfrissítse magát.. de ami engem illet, kicsit sem vagyok normális, szóval amíg Skygge a végig szagolja a kis házat addig én bezárom a távolságot Vivától és érte nyúlva húzom magamhoz. Ismét forró csókot nyomok az ajkára, szenvedélyesbe fordítva folytatom aztán, míg lassú, de biztos léptekkel neki nem vezetem az apró konyha, apró pultjának. - Mit szólnál... ha... - engedem el az ajkát és fordulok az arca, nyaka felé, csókokkal megszakítva a bőrére adott mormogásomat. - ...tartanánk egy kis... előjátékot... a bowling előtt? - fejezem be a mondatot még mindig a nyakát falva, fél kézzel felhúzva egyik lábát a csípőmre, amit aztán ütemesen neki is dörzsölök. A szabad kezemmel újra felfedezem bőrét a ruhák alatt, ismét felnyúlva a már egyszer megkínzott melltartóhoz. Most sem vagyok kevésbé lelkesebb, mint reggel, bár most nyilván sokkal többet dörgölöm magam hozzá, mint akkor. - Egész nap ez járt a fejemben. - hajolok vissza ajkához, hogy a szavaim végét szinte bele fojtsam a heves nyelves csókba, amit követelek tőle.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Emelem a fogadás tétjét és még csak nem is tagadom a telhetetlenségem, sőt, elmondom neki, hogy én így csak nyerhetek. Persze Axel vigyora is egyértelműen mutatja, mennyire zavarja ez; meg is kapom az ígéretet, miszerint így ő is mocskosan fog majd játszani. Álmodozó sóhajjal mosolyodom el és dőlök hátra. – Nem is vártam ennél kevesebbet – szusszanok fel. Még csak nem is bánkódom, hogy szándékosan hátráltat majd, sőt, alig várom az aljas kis módszereit. Az biztos hogy élvezni fogom, a folyamatot és az eredményt is, akármelyikünk is nyer... Hamarosan elindulunk vissza a kocsihoz, de mielőtt elindulnánk, meg kapok egy kis ízelítőt abból, mennyire is tudja elvenni az eszem, ha akarja. Ismét meg kell fizetnem a slusszkulcs árát és a legkevésbé sem bánom; mondanám, hogy az a forró csók van rám olyan nagy hatással, de igazából a puszta létezése is. A csók csak a hab a tortán, mondjuk annak egészen tökéletes - ha ilyen csókokkal tereli majd el a figyelmem bowlingozás közben, gyorsan cseppfolyóssá válok majd. Tudom, hogy ezt ő is látja rajtam, amikor elenged, és rendkívül elégedettnek tűnik emiatt, én pedig nem bánom. Tudja csak, milyen hatással van rám. Mondjuk ahogy beszállunk es nekikezdünk az ülések igazgatásának, nehéz nem kinevetnem őt, amit ki is szúr, a megjegyzése hallatán pedig lőttek az előző próbálkozásomnak. Kitör belőlem a kacagás, aztán megvonom a vállam. – Nem, te a magaslati levegőn nevelkedtél – vágok vissza somolyogva. Végül aztán sikerül neki is beszállnia, én pedig felajánlom neki, hogy aludjon nyugodtan. Elutasítja a javaslatot... de hogy! Nem is nézek rá, mert elég elképzelnem a mosolyt mellé, a válaszomat viszont némileg félreérti. Erre már rápillantok, a szemeim pedig sokatmondóan csillannak meg. – Úgy ismersz? – kérdezek vissza egy huncut mosollyal. – Megnyugtatlak, minden kívánságom mentes lesz az ártatlanságtól. Csak a számuk alacsonyságára akartam rávilágítani – pontosítok egy kicsit. Őt ismerve ha én nyerek sem fogok tudni értelmesen gondolkodni már a második kívánságom után sem, de sebaj. Minden pillanatát élvezném. Akárcsak azt, ha ő nyerne... de ezekbe most talán jobb lenne nem belegondolni. Meg is követelem magamnak a tématerelést, bár azt hiszem, arra nem vagyok felkészülve, ami következik. Már akkor furcsán nézek rá, mikor elkezdi felhangosítani Britneyt, majd közli, hogy ez a kedvenc száma, de a java csak ezután jön: ugyanis elkezd vele együtt énekelni. A nevetés szinte azonnal kitör belőlem, mert nem túlzott a hangjával kapcsolatban - legalább most már tudom, hogy ő sem teljesen tökéletes. A dalszöveg is csak nyomokban stimmel, leginkább a refrénnél, de ez mit sem segít a sakál-vokálon, amin lassan könnyesre nevetem magam. Egy idő után Skygge is becsatlakozik, bár nem tudom eldönteni, hogy azért vonyít, hogy Axel hagyja már abba, vagy épp háttérénekest játszik. – Hová kerültem?! – nyögök fel színlelt megrökönyödéssel. Fogást váltok a kormányon, a csuklóimat támasztom meg a tetején, hogy közben el tudjam játszani, hogy megpróbálom lehúzni a gyűrűt az ujjamról, de az túl szoros, és sajnos nem megy. – A francba, ez rám ragadt! Nincs menekvés! – játszom tovább a csapdába esett hercegnőt, aminek nem kicsit mond ellent, hogy aztán (és közben) tovább nevetek, a könnyeimet is törölgetve a szemem sarkából. Amikor a számnak végre vége szakad - és így a koncertnek is -, megpróbálok mély levegőket véve megnyugodni, de aztán Axelre pillantok. – Gondoltál már arra, hogy... bandát alapíts? – kérdezem, és ettől megint nevetnem kell. Legalább a terelés száztíz százalékos volt.
Végül nagyon jó időt futunk. Kényelmesen be tudunk iktatni még egy-két megállót enni-inni, lábat nyújtóztatni, mosdóba menni, meg még egyszer sofőrt cserélni, de valamivel este fél tíz után már így is odaérünk a Mosjøen melletti kempingbe. A recepción meg is kapjuk a lefoglalt kis ház kulcsát, Skygge pedig nem csak szívesen látott vendégnek bizonyul, de még egy kis finomságot is kap. Tíz órától még a bowling pályát is be tudjuk magunknak biztosítani, és emiatt különösen elégedett kis mosollyal a szám sarkában nyitom ki a faházat. Szerencsére a kocsival is meg tudtunk állni a közvetlen közelben. A ház pont olyan kompakt és takaros, mint a képeken, erre az egy éjszakára tökéletesen megfelelő lesz. Egy kicsit olyan érzésem van tőle, mint amikor megszálltunk egy motelben egy éjszakára, ettől pedig kellemesen nosztalgikus érzéseim támadnak. – Azért ez egy fokkal kényelmesebb lesz, mint az autó – mosolygok Axelre, miközben Skygge elhalad mellettünk, orrával a padlón, mint egy nagyra nőtt porszívó, lelkesen járó farokkal szaglászva végig a kis házat.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Mosolyogva fürkészem a szemeit, amikor közlöm vele mennyire telhetetlen és elfogadom a kiegészítést a fogadást illetően. Akkor még inkább, amikor közelebb hajolva oda suttogja nekem, hogy így mindenképp nyer, és ezen el kell, hogy vigyorodjak. - Nem csak telhetetlen, de csaló is vagy. Jól van, de majd akkor én is piszkosan fogok játszani, amikor oda jutunk. - mondom ezt mindenféle rossz érzés nélkül, épp csak az orra alá dörgölöm, hogyha ő ilyen játékot játszik, hát biztosra veheti tőlem, hogy én sem fogok finomkodni. Mostanában egyébként sem szoktam. Látom rajta, hogy kicsit elkalandozik, és utána bele is iszik a poharába, amitől sokatmondóan elmosolyodok, aztán el is indulunk... Először csak ki a kocsihoz, ott aztán egy kicsit meg is akadunk, de nem olyan okok miatt, amit bánnék. Éppen csak a kocsikulcsért cserébe kérek tőle megint egy csókot, most már sokkal forróbbat és szenvedélyesebbet, amelyet ő készségesen meg is ad nekem, de előtte még azért felhívja a figyelmemet, hogy kergetőzés nélkül is illegálisan szexi vagyok. Élvezem magamon a kezeit, a szuszogását, ajkai és nyelve játékát, kerek fenekét, ahogy lekúszó ujjaim közé markolom. Persze az ő ujjai a hajamba futnak, ami arra ösztönöz, hogy még pár pillanatig kiélvezzem ezt a finom játékot, de aztán elengedem, még mielőtt megint kényelmetlenül szűk lenne a nadrágom. Persze, a hogy ránézek, látom rajta, hogy neki már mindegy. A hümmögő válaszára halványan elvigyorodom, aztán a helyemre sétálok, hogy először beállítsak megint mindent, és közben nem nehéz észrevenni Aviva arcát, aki csak centikre van attól, hogy körberöhögjön. - Nem mindenkit neveltek Törperősék! - panaszolom kicsit sem komolyan, mosolyogva, hátha kitör belőle az a kacaj, amit szeretek tőle hallani, aztán beülök a kocsiba. Az alvást elutasítom egy igen egyszerű indokkal, amelyet tetézek is egy kicsit, Viva pedig feltűnően nem néz rám, amin szélesen elvigyorodok. - Ó, szóval azt akarod mondani, hogy a kívánságok egyike sem kapcsolódna nálad szexualitáshoz egy ici-picit sem? - bujtatom ki a zsákból a szöget továbbra is vigyorogva. Persze aztán már követeli is a téma terelést, én pedig a rádióra nézek, aztán rá, mert fél füllel azért hallom, mi megy és hát... normális ember nem hangosítana rajta, de én igen. Britney Spears - Oops I dit it again című számával kezdem ... kínozni, de legalább játszom is hozzá az agyamat. Nincs jó hangom, mindig is mondtam, hogy inkább hangszeres és táncoslábú vagyok, de most majd megtapasztalja... - Úúú ez a kedvenc számom! - mondom annyi szarkazmussal a hangomban, amennyivel csak tudom, de közben azért addig hangosítom a rádiót, hogy a majdnem idegesítő szintet elérje. Aztán ennek élét elveszem azzal, hogy szó szerint, a hollók énekképességét cseppet meghaladva kornyikálom a rádióval a számot, amelynek csak a refrénjét ismerem, de nem érdekel, összehalandzsázom én a köztes versszakokat, remélve, hogy Avivát kellőképpen megnevettetem.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Lehet, hogy nem kellett volna zsigerből rávágnom azt a nőgyógyászos megjegyzést, de ha egyszer igaz?! Nem azért tudok megfeledkezni az ágyban mindenről, mert olyan fantasztikusan erős vagyok, hanem mert Ő van ott velem és egyszerűen csak... ennyi elég is, hogy minden más megszűnjön rajta kívül. Ettől még persze sosem hagynám, hogy ilyen szakmára váltson - pedig biztos rekordidő alatt a legnépszerűbb rendelőt tudhatná magáénak... -, bár ahogy rápillantok a szemem sarkából, látom, hogyan harapja be az ajkát, mintha így akarna elfojtani egy megjegyzést. Meg ne szólalj, rimánkodok magamban, bár nem is tudom, mitől félek jobban: hogy a tapasztalatszerzésre tesz megjegyzést, vagy a tehetségére. Előbbi a gyilkos, utóbbi pedig a szaporodási ösztönöket ébresztené fel bennem. Végül szerencsére egyikkel sem kell megküzdenem, a téma elterelődik. Sok mindenről beszélgetünk, akaratlanul is belehajszolom némi feszültségbe az orvos kapcsán, de sem Axel, sem Skygge nem hagyják ezt elfajulni. Mindkettőjüknek hálás vagyok emiatt, és Axel lezét szorongatva el is engedem magamból a feszült gondolatokat.
Később megállunk egy rendes ebédre, Axel pesig felfedezi, hogy a szállásunkon lesz majd lehetőség bowlingozni. Felajánl egy játékos fogadást, tétnek a holnap reggeli első sofőr szerepét ajánlva, amit el is fogadok... és természetesen ki is egészítem egy kicsit a dolgot. Telhetetlenséggel vádol, de szélesen mosolyog mellé, válaszul pedig én is pont úgy vigyorgok, mint aki ezt nem is akarná tagadni. Persze eszében sincs ellenkezni, a fogadás megköttettik, én pedig megnyalom az ajkaimat és közelebb hajolok hozzá. – Így legalább lesz valami, amivel mindenképp nyerek – suttogom neki elégdetten megcsillanó szemekkel. A vezetés egy dolog, de a kívánságok? Ha én kívánhatok, az is egyfajta nyeremény, ha pedig ő... mondjuk az nem kívánság lenne, hanem parancs, és ennek már a puszta gondolatától is megborzongok, úgyhogy gyorsan iszok egy kicsit a vizemből, mielőtt még nagyon elkalandoznék. Ahogy visszamegyünk a kocsihoz, természetesen újra feltámad bennem a versenyszellem, de hamar kiderül, hogy ez nem igazán lesz verseny. Cukkolom egy kicsit Axelt a lustasága miatt, mire ő a rendőrséggel jön, amin halkan elnevetem magam. Inkább nem teszek megjegyzést arra, hogy azt mondta, egyszer majd én köthetem ki őt, szóval tudnám mire használni a bilincset a csuklóján. Egyébként is eltereli a figyelmem, hogy miután beengedte Skyggét hátra, odaáll elém, és pont úgy mér végig, mint aki azon gondolkodik, hogy szeretne-e enni a desszertből. Megnyalom az ajkam a gondolatra, különösen, hogy akkor már én is méregetni kezdem őt, és nem kérdés, hogy én kérnék desszertet. Már attól halkan felsóhajtok, ahogy szorosan elém lép, mert bűnösen szexi a mozdulat, ahogy fél kezével a kocsira támaszkodik mellettem, miközben csapdába ejt saját maga és az autó között. Kezeim felsimítanak a mellkasán és mormogok valamit arról, hogy ez biztosan törvényellenes, mert senkinek nem szabadna csak úgy ennyire tökéletesnek és pofátlanul szexisnek lennie. Elgondolkoznék, hogy biztosan csak tengeristeni géneket hordoz-e, de addigra már hozzám hajol, az ajkaimra forró ajkak pedig egy pillanat alatt kiürítik a fejem. Ugyanazzal a telhetetlen szenvedéllyel csókolom, amivel égek iránta, és borzalmasan élvezem, hogy érezhetően ő sem akarja ezt elsietni. Szuszogva csókolom, testem tökéletesen simul az övéhez, amikor pedig az ő keze a farzsebembe csúszik és belemarkol a fenekembe, én a hajába túrva sóhajtok halkan a csókba. Egyszerre csalódás és megkönnyebbülés, amikor elenged, mert én már így is elkalandoztam egy kicsit, amit biztosan láthat is a szemeimben. – Mm-hmm – helyeselek halkan dünnyögve, lenyalva ajkaimról a csókja ízét. Mosolyogva figyelem, ahogy átsétál a másik oldalra, majd egy kis szusszanással visszaerőszakolom magam a valóságba. Kiveszem a kulcsot a farzsebemből, beszállok, ülést állítok - és próbálom nem kinevetni Axelt, amiért megint nem fér be -, aztán indítom a motort. Megnyugtatom Axelt, hogy nyugodtan aludjon, ha szeretne, a válasza pedig egyszerű és érthető... de aztán hozzátesz még valamit. Ellenállok a kísértésnek, hogy ránézzek, mert ehhez tutira dukál egy olyan mosoly is. – Csak három kívánság volt a tét – emlékeztetem, bár ez lehet, hogy elhibázott taktika volt. Megint eljutok a kívánság-parancs párhuzamhoz, és megint kényszerítenem kell magam, hogy ne éljem bele magam túlságosan a dolgokba. Most már végképp nem tudom, nyerni vagy veszíteni szeretnék-e, de az biztos, hogy vezetés közben nem a parancsoló Axelre kellene gondolnom. – Na jó, jobb lesz, ha valami semleges témával próbálsz lekötni, különben mindjárt meg is állunk újra – fenyegetem meg ezúttal én, és még ha játékosan teszem is, azt hiszem, érteni fogja, hogy megint mi forog kockán. Ő már csak ismeri ezt az oldalam.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Habár én hoztam fel a bárkát, nem bánom, hogy Aviva nem viszi messzire ezt a témát, csak lezárja egy rövid, de sokatmondó mondattal. Hiányoznak a srácok, hiányzik a korábbi életem, de nem ragadhatok a múltban. Itt van nekem Viva, a születendő gyerekünk, és ha már itt tartunk, akkor szóba jön még az, hogy mikor jelentsük be, hogy ki tud róla már, ki nem, és hogy Módiék épp úgy a homlokukra csapnak majd később, mint korábban Viva, amikor összerakta a szálakat. Vagy kirakóst. Vagy mi. De ha már gyerek, akkor orvos, és ha orvos, akkor Viva feszültsége, amit nem hagyhatok csak úgy gyűlni, és szerencsére Skygge sem. Persze, arra nem számítok, hogy hirtelen azt hozza fel ötletnek, hogy nekem kéne a nőgyógyásznak lenni ahhoz, hogy ebből is gyorsan "kigyógyuljon". Egy pillanatra beharapom az ajkamat, és kérdeznék valami nagyon pimasz dolgot a nők lába közötti turkálásról és a tehetségemről, de inkább mélyen hallgatok, mielőtt megint befűtök alá a kocsiban. De aztán csak felhozom, hogy a saját kárára nem helyezheti maga elé a gyereket - főleg, mivel benne fejlődik. Meg azt is megígérem neki, hogy segíteni fogok ebben, meg az álmaiban is, meg.. mindenben. Is. A végére már egy kicsit élettel telibb okét ad vissza, és ettől - nagyjából - meg is nyugszom.
A következő megálló már ebédidőben történik meg. Minden hatalmas, minden finom, és amíg pihenünk és kinyújtóztatom a lábam, addig megnézem a szállásunkat is. A leírást olvasva eszembe jut egy játék, amivel feldobhatnánk az utazásunkat, és amikor csintalanul felvezetem, nyitott fülekre találok. Persze Vivát nem kell győzködni, tetszik neki az ötlet. Persze, amikor felhozza a kívánságokat, én is felvonom a szemöldököm. Vezetés mellé még három kívánságot is akar? - Telhetetlen. - mosolyodom el szélesen, de kezet fogok vele. Mennyire jellemző ez rá. Vagy csak nem harcolna ellenem akkora lelkesedéssel, ha nem tartozna hozzá a kívánság sorozat? Eddig pedig mekkora motiváció volt a vezetés! Nem mintha nem teljesíteném bármilyen kérését, bármikor. Miután rendeztük a számlát és könnyítettünk magunkon, a kocsi felé menet ismét versenyre hívna, ám most még annyira sem lendülök utána, mint korábban. Csak mosolyogva megyek oda, oldalamon Skyggevel. Először őt engedem be hátra, hogy utána teljes figyelmemet az autó mellett álldogáló nőre tudjam fordítani. - A futással sosincs baj. A végén rám hívják a rendőrséget, mert üldözlek. - viccelődök elé állva. Kényelmesen végig mérem, aztán úgy vagyok vele, hogy a korábbi deal most is jól esne, úgy hogy mindamellett, hogy szorosan közel lépek hozzá, jobbommal a kocsinak támaszkodok, balommal pedig átkarolva őt hajolok le hozzá. Ajkaimat forrón tapasztom az övére, és most kihasználom, hogy végre megálltunk. Órák óta nem csókolhattam, és ismét csak órák múlva tehetem majd rá a kezem legközelebb, így jó hosszan elnyújtom a csókot bepótolva utólag és előre is. Csak annyit "gonoszkodom" vele, hogy a derekáról a farzsebébe csúsztatom a kezem, és bele markolok a fenekébe, mielőtt ott hagynám benne a kocsi kulcsot, és elhúznám az ajkamat. - Na menjünk, mielőtt beindulok tőled. - "fenyegetem" meg mosolyogva, aztán elengedem, és az anyós oldalra megyek. Mindkettőnknek be kell állítania megint mindent, de neki egyszerűbb, mert elég csak a kormányba kapaszkodva előre húznia magát, míg nekem kintről behajolva kell először hátra tolni az ülést, hogy egyáltalán be tudjak ülni. Amikor ez megtörténik, bekötöm magam, elindulunk, és Viva felajánlja, ha fáradt vagyok, aludjak. Elmosolyodva rázom meg a fejem. - Áh, akkor nem fogok aludni éjjel... Lehet egyébként se. - teszem hozzá halkabban, egy csalafinta mosollyal, nem feledkezve meg a parkolóban tett ígéretemről.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Talán nem is olyan meglepő, hogy a barátkozási képességeim kapcsán felemlegeti a bárkát. Ránézek, látom a keserédes mosolyát, én pedig gyengéden mosolygok vissza rá. Nem akarok ebbe nagyon belemenni, mielőtt bármi kellemetlenséget élne meg miatt, ezért csak felemelem a kezem, hogy gyengéden végig tudjak simítani a haján. – És milyen jól tettem – felelem röviden, de annál sokatmondóbban. Tudom, hogy így is érteni fogja, hogy ezzel egyszerre gondolok rá is és a fiúkra is; arra, hogy most itt lehetek vele, és arra, hogy a fiúk emlékét együtt őrzöm vele, még ha engem nem is köthet hozzájuk annyi emlék, mint őt. Tovább beszélgetünk, a szó pedig csakhamar a gyermek-téma felé terelődik, ki fog segíteni és hogyan, meg egyáltalán mikor jelentjük be. Utóbbi kapcsán mondjuk könnyű megegyeznünk az esküvőben, az egyszerűség kedvéért. Axel felveti, hogy az istenek már talán most is tudják, ezért elmesélem neki az estét, amikor Módiéktól megkaptam a rúnákat, és hogy mi történt, mégsem jöttek rá. – Az biztos – nevetem el magam halkan. Már magam elé is képzelem Módi arcát, amikor megtudja, és igazából szinte tudom, hogy ugyanúgy jár majd vele, mint velem is. Biztosra veszem, hogy ő lesz a következő, akit felír a "nem halhatatlanok, akikkel mégis törődöm" listára. Persze elkerülhetetlen, hogy a gondolataim ismét az orvosi vizsgálatok és az orvos kérdése felé terelődjenek, de ezúttal már nem tartom magamban a dolgot. Axel próbál azzal nyugtatni, hogy talán ha női orvost szerzünk és beszélek is a traumámról, könnyebb lehet ez az egész, de én rettegek és nem igazán tudok ebben hinni. Olyannyira így érzek, hogy hangosan kimondott szavak nélkül is elkezdem magam túlstresszelni, míg Skygge bő nyálas kedveskedése ki nem ragad a gondolataimból. A nyálmennyiség elég undi, le is törlöm a pulcsimmal, de aztán hálásan megsimogatom a fejét, míg bocsánatkérőn Axelre mosolygok. A szavain halkan elnevetem magam; mintha az nem az ő érdeme lenne. – Talán ha szakmát váltasz és elmész nőgyógyásznak – javaslom egy pillanatig sem komolyan gondolva. Egyrészt talán jobb is nem belegondolni, hogy azért nem kis tapasztalata és szakértelme van a női nemi szerveket tekintve, másrészt biztos nem hagynám, hogy más nők lábai között tapogatva keresse a kenyerét. A-a. Inkább egészen másra teszek halk megjegyzést, mégpedig arra, hogy ha meg kell tennem, akkor meg kell tennem, de persze ezt sem hagyja csak úgy annyiban. Hogy is tenné? Tudom, hogy számára én is ugyanolyan fontos vagyok. Nagyot szusszanva szorítom meg finoman a kezét és bólogatni kezdek. – Oké – felelek egy már élettel telibb "oké"-val, mint az előbb, aztán felemelem a kezét az enyémmel, hogy adhassak rá egy hálás puszit. Rá is mosolygok, ugyanezzel a hálával, na meg persze a mellkasomba költöző melegséggel, de nem folytatom a témát, mert tényleg ráérünk vele és nem szeretnék feszült lenni emiatt.
Legközelebb ebédelni állunk meg, egy olyan helyen, ahol még Skygge is királyi ellátást kap. Én grillezett csirkemellet eszek, ami nagyjából akkorának bizonyul, mint a fejem, így nincs hiányérzetem, hogy saláta van mellé köretnek... bár amikor Axel megkínál a sültkrumplival, kiderül, hogy még annak is van hely. Még a végén tényleg éhenkórász leszek. Vagy bálna. Előbb-utóbb bálna. Axel közben a telefonján nézi meg jobban a lefoglalt szállásunkat, és amikor csibészes mosollyal néz fel rám, én is elmosolyodva vonom fel a szemöldököm. – Nem sokszor próbáltam még, de nem ment rosszul. Miért? – kérdezem kíváncsian. Hamar kiderül, hogy van, amit én nem szúrtam ki a honlapjukon, a javaslatára pedig halkan elnevetem magam. – Ez fair ajánlat. Nem úgy, mint a pihenőben... – jegyzem meg egyszerre kissé elsötétülő szemekkel és némi megjátszott rosszallással. Megtörlöm a kezem és felé nyújtom a jobb tenyerem. – Áll az alku. A vesztes pedig teljesíti a nyertes három kívánságát? – ajánlom fel, és ezúttal rajtam a sor, hogy rosszcsont mosollyal nézzek rá. Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mi jár a fejemben - valószínűleg nem a kutyasétáltatás megúszására gondolok. Miután mindent megettünk és -ittunk, fizetünk, indulás előtt pedig a mosdóba is elmegyünk. Bennem persze ismét feltámad a kisördög, meg a versenyszellem, de épp csak elkezdenék futni a kocsi felé, amikor már egyértelmű, hogy hagyni fogja magát. – Tele hassal nem tudsz futni? – ugratom vidáman, de mivel a kulcs ismét nála van, csak a sofőrülés ajtajáig jutok. Ott ígyis-úgyis meg kell várnom, hogy kinyissa az ajtót, de ha esetleg ismét vágyik némi fizetségre, mielőtt átadná a kulcsot, hát én boldogan állok rendelkezésére. Ha ismét csókot kér, még el is húzom egy kicsit azt, a nyakát átölelve élvezve ki az ajkai finom puhaságát és ízét, addig nem is engedve el, míg úgy nem érzi, hogy megfizettem a slusszkulcs árát. Amint megkapom a kulcsot, mosolyogva ülök be és igazítom el az ülést, aztán bekötöm magam és elindítom az autót. – Nyugodtan aludj, ha fáradt vagy – mosolygok rá, megsimogatom az arcát, aztán sebességbe teszem a kocsit, hogy indulhassunk tovább.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Elmosolyodok a somolygásán és a válaszán, mi szerint ő aztán nem az a barátkozós fajta, meg hogy Joék nem valószínű, hogy visszajönnek majd. Talán az esküvőnk motiválják majd őket egy kicsit. - Velem és a fiúkkal azért egész jól összerázódtál anno a Bárkán. - vetem ellen a korábbi kijelentésének keserédes mosollyal. Örülök, hogy legalább ő meg van nekem még onnan, még ha nem is volt része a hajó életének, még is emlékezetes számomra az az egy hét, amikor egymást kerülgettük, és visszafogottan ismerkedtünk. Még ha utólag sok mindenről kiderült, hogy nem volt valós, tudom, hogy a nagyja igen, és ez a lényeg. Persze nem hajszolom bele magam egy rohamba, inkább elütöm a beszélgetések nagy részét viccelődéssel. A témák haladnak egyikről a másikra, végül kilyukadunk a fejlődő gyerekünknél, és ott, hogy anyám biztosan segítene Avivának, ha arra kérjük őt. Nem úgy ismerem, mint aki elutasítana egy ilyet, sőt, valószínűleg ő is fel fogja ajánlani, ha megtudja majd. Ez valószínűleg az esküvőn lenne egyébként leleplezve, bár elmerengek, hogy mint istenek talán már most is tudják..? Mondjuk amit Viva mond, az nem hülyeség, és az alapján, hogy "valaki valaminek az istene", talán csak Frigg tudhatja, mint a családok és anyák "védőszentje", a nagyanyja. Aztán felhozza, hogy még az ikreknek se esett le, pedig ők érezték, hogy nem csak Avivával osztják meg az erejüket, hanem mással is. Őszintén szólva, így utólag visszagondolva nem baj, hogy a gyerek kapta a másik felét. Habár nem tudtam róla, de utólag is biztos lehetek abban, hogy biztonságban volt. - Hát.. most majd megtudják, és le fog nekik is esni. - mosolyodom el halványan, Vivára nézve. Remélem, hogy nem az lesz ebből az egészből, hogy azt hiszik, azért házasodunk össze, mert felcsináltam az unokahúgukat... De ezen igazából felesleges is feszkóznom, mert ha ezt hiszik ha nem, Vivát ő érte veszem el, nem a gyerek miatt. Aztán ha már gyerek, akkor orvos, és én tudom, hogy ez az utóbbi Avivának egy igen nagy rés a pajzson, és muszáj lesz bele mennie. Persze, ötletelek, mivel lehetne ezt az egészet jobbá tenni, vagy enyhíteni rajta, és elsőnek az jut eszembe, hogy jobban érezném én is magam - és talán ő is -, ha női nőgyógyásza lenne, nem pedig férfi. Meg lehet, hogy több rugalmasság szorul beléjük, ha tudják, hogy Viva mennyire is érzékeny ezen a területen - arról nem is beszélve, hogy egy lehetséges pánikrohamot így is meg kellene magyaráznia, akkor meg már érdemes inkább elé menni a dolgoknak. Egy feszült, kis mosolyos "oké"-t kapok vissza, és túlságosan nem győz meg, de nem akarom ezzel rágni a fülét. Talán jobb is így, mert Skygge így is önállósítja magát, és előre hajolva hangos sluppogások közepette kezdi tisztára nyalni Viva hallójáratát, de megkockáztatom, hogy ezzel a hosszú nyelvvel szerintem a másik oldalra is átérne Viva agyán keresztül. Elmosolyodom, hogy ő is figyel rá, a fújjoláson pedig elvigyorodok. Nem mintha túl jó emlék lenne, hogy reggelente én is így keltem, csak nekem az orromat tisztogatta ki kb a garatomig, de.. azért még is csak örülök, hogy ennyire egymásra hangolódtak. - Nem baj. Ha olyan gyorsan túl leszel ezen, mint a lepedőakrobatikai durvulásokon, akkor hamar rendben leszel. - mosolygom rá bátorítóan. Aztán amikor halkan hozzáteszi azt a mondatot, halkan sóhajtok. - Igen tudom, de nem a te károdra. A te szíved alatt nő a gyerek, szóval a te jó léted épp olyan fontos, mint az övé. De ahogy ígértem, tényleg fogok neked nézni technikákat az álmokra is, meg erre is, oké? Ebben már részint van tapasztalatom, de erről ráérünk még beszélgetni akkor, amikor oda érünk a hídhoz, oké? - nyúlok oda megint, és szorítom meg a kezét bátorítóan. Pár óra múlva megállunk ismét, ezúttal ebédelni az egyik főútszéli kis étteremben. Szerencsére állatbarátok az utazók miatt, úgy hogy Skygge is kap egy nagy adag vizet, és száraz tápot is kap, amit úgy fal fel, mint akit éheztettek két hete. Én egy sima hamburgert rendelek, bár van akkora, hogy jól lakjak tőle, és még krumplit is kapok hozzá, amit megosztok Vivával, ha kér belőle. Közben telefonról megnézem a célunkat is, és elmosolyodom. - Szoktál bowlingozni? - somolygok fel rá csibészen. - Ha oda érünk 11-ig, még lesz egy óránk játszani, mielőtt éjfélkor bezárják a pályát. Mit szólnál, ha a nyertes kapná a vezetés jogát másnap reggel? - kérdezem elvigyorodva. Egy kis játékos fogadás nem árthat egyikünknek sem. Az ebéd után fizetünk, aztán indulunk is tovább, és habár most is elmegyek mosdóba, ismét hagyom Vivát nyerni, ha netán megint versenyezni szeretne. Ha ő akar vezetni, hát nyugodtan, úgy is jól esik nekem is egy kicsit másodpilótának lenni ennyi km után.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Egy kicsit még mindig hihetetlen, hogy az esküvőnkről beszélgetünk, de azért egyszer talán majdcsak elhiszem... vagy nem. Egyszerűen csak alig fér a fejembe, hogy mennyire szerencsés vagyok; hogy megtaláltam - vagyis inkább ő engem -, hogy szeret engem, hogy össze akarja kötni velem az életét. Olyan, mint egy álom. A legszebb álom. Azért amikor barátokról kérdez, halkan elnevetem magam, hiszen nem igazán olyan életem volt, ami gazdag lett volna akár huzamosabb ismeretségekben is. – Nem tudom feltűnt-e, de nehezen barátkozó fajta vagyok – somolygok rá, de nem rosszindulatúan. – Nem hiszem, hogy Joe-ék visszajönnének Norvégiába, de azért mindenképpen szólok neki majd. Rajtuk kívül csak a családom van – mondom, de közben mosolygok, mert nem érzem, hogy ez baj lenne. Nekem ez pont elég; az apám és Módiék a legfontosabbak innen, meg persze a családom másik fele, Izraelből. Fel is hozom őket, ha már erre kanyarodott a téma, Axel pedig viccelődik is egy kicsit azon, hogy vajon Ephraim nem valaki teljesen mást szánt volna-e nekem. Nekem elég egy alapos megtekintés, hogy tudjam: nem; a tökéletes férj alapanyag ül mellettem. De komolyan, hogy lehet, hogy még a karja is külön szexi, ahogy fogja azt a rohadt kormányt? Halkan felsóhajtok, de a mosoly a szám sarkában marad. Menthetetlen vagyok. És élvezem. Eljutunk az anyukájához is a témákban, onnan pedig egyenes út vezet ahhoz is, hogy lassan bővülni fog a család, mi pedig teljes tudatlanságban szenvedünk ezen a téren. Vagy legalábbis én; neki némi gyakorlata azért akad, de persze ezt is elmismásolja. Mosolyogva ingatom a fejem azon, hogy flúgos családja lenne, én is segíthettem volna az unokaöcsém körül, csak én nem akartam. Jogos viszont a felvetés, hogy segítségre bizony szükség lesz, főleg, ha Axelnek is vissza kell majd mennie dolgozni. Ephraim és Esther persze csak előzetes tanácsot tudnak majd adni, meg közben távsegítséget - az igazi kulcs Kat lenne, valószínűleg. Elmosolyodom Axel válaszán és bólintok egyet. – Azt hiszem, ez rá vallana – értek egyet. Nincs rossz érzésem azzal kapcsolatban, hogy az anyósom beköltözzön hozzánk egy kicsit; kedvelem Katrine-t és azt hiszem, ő is engem, abban pedig biztos vagyok, hogy segíteni fog majd, nem pedig a fejemre nőni. Egyszerűen nem az a fajta. Ebből viszont következik a kérdés, hogy mikor mondjuk el... mert az esküvőn sok dolog feltűnő lehet majd. Azon halkan elnevetem magam, hogy ha igazán fifikásak akarnánk lenni, megoldhatnánk gyerekpezsgővel. – Nem szeretnék ilyeneken görcsölni. Ha istenekkel vagyunk körülvéve, talán nem rossz ómen egy korai bejelentés – vonok vállat. Arra, hogy tudhatják-e már most, egy kicsit elgondolkozom, de aztán lassan megrázom a fejem. – Nem hiszem. Hacsak nem gyermekáldás istene valaki. Igazából... – gondolkozom el újra. – Emlékszel a rúnákra, amit az ikrektől kaptam? Volt egy furcsa pillanat utána, azt mondták, úgy érezték, mintha nem csak velem osztották volna meg az erejüket, hanem még valakivel. Persze akkor még fogalmam sem volt erről, és igazából az egészet azzal magyaráztuk, hogy biztosan túl szorosan rád voltam kapcsolódva. Ha akkor nem érezték, mi a helyzet, szerintem nem is tudnák maguktól – rázom meg a fejem. Viszont ez... egyben azt is jelentheti, hogy a gyerek az én ágamról fogja örökölni az erejét? Vagy csak azért érezték ezt, mert most még szó szerint is a részem? Megint valami, amit nem fogunk tudni magunktól megválaszolni. És vajon baja lehetett ettől...? Mondjuk ezt nem hiszem; nekem sem lett. De ha már baj, akkor eszembe jut az orvos kérdése, Axel pedig azt hiszem azonnal érti is, mi mindent hoz ez magával. – Oké – sóhajtok fel halkan, egy feszült, kis mosollyal. Nem tudom, ez mennyit segítene. Azt sem tudom, tudnék-e beszélni róla; erről még Módival sem tudtam, csak Axellel tudtam megosztani egy-két dolgot. Abban sem vagyok biztos, hogy lesz női orvos, mert mi van, ha nem is tudunk majd válogatni? Arról nem is beszélve, hogy hiába nő, ha... Nem azzal volt a baj, hogy férfi volt az orvos, nem is igazán láttam őt, csak éreztem, amit csinál, és... Nyál. Észre sem veszem, hogy emelkedni kezdett a pulzusom, csak amikor Skygge beúszik a képbe kettőnk között és végignyalja a fülem. – Óh, fúj – grimaszolok egyet, beletörölve a fülem a vállamon a pulcsimba, de közben hálás mosollyal pillantok az éber, sötét szemekbe, és némi boldog csaholás kíséretében megvakargatom a nagyfiú füle tövét. – Azt hiszem, ezen a téren még van hová javulni – pillantok már-már bocsánatkérőn Axelre. Igazából nem hiszem, hogy az orvos ne ajánlott volna fel másik opciót, ha lehetett volna, ha pedig nem lehet... – Tudod, hogy az az első, hogy minden rendben legyen – teszem hozzá halkan, de komolyan. Ha nincs más mód, akkor ezt kell csinálni. Mindenképp tudnunk kell, hogy minden rendben van, hogy a baba egészséges, hogy nincs komplikáció, és az én felelősségem, hogy ezt biztosítani tudjam, trauma ide vagy oda. Még ha már előre rettegek is, hogy Axel nélkül nem fog menni. Mert milyen anya vagyok, ha már a legegyszerűbb vizsgálatokat sem bírom ki érte...?
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Örülök, hogy minderről olyan könnyen és felszabadultan tudunk beszélgetni. Végre van időnk kifejteni mindent, és elmondani egymásnak, mikre gondolunk, vágyunk. Mondjuk sok közös pont van, és egyelőre nincs olyan, amely ellentétes lenne, szóval szerintem nem lesz gond ezzel később se. Persze a magam részéről bele viszem a viccelődést a dolgokba - mert miért ne - és örömmel veszem, hogy ehhez is csatlakozik. Arcomon nem szűnik meg a mosoly egy pillanatra sem. Elképzelem, ahogy hozzám jön, hogy táncolunk, napnyugtától napkeltéig bulizunk, aztán ha elég józan leszek máshogy is megünnepeljük a házasságot, csak hogy utána elutazhassunk egy kellemes helyre barnulni, és tovább játszani egymással. - Rendben, megegyeztünk. Akarsz egyébként ismerősöket meghívni? Mármint.. fogalmam sincs, milyen barátaid vannak, mármint Joen kívül, de ha bárkit akarsz ott látni, én nem vagyok ellene. - nekem a baráti köröm meglehetősen leszűkült a Bárka süllyedésével, de csak azért, mert nekem nincsenek közeli ismerőseim, nem jelenti azt, hogy neki nem lehetnek ott, ha vannak. Még a kikötőben sem barátkoztam, de nem is baj, hogy elkerültek. Ott úgy is csak én voltam a bajos fickó. Aztán Ephraimék is szóba kerülnek, és hogy szeretném őket megismerni. Azon bólogatok, amikor azt mondja, hogy biztosan korábban is jönnének ha úgy szervezzük. Persze, Viva biztosra veszi, hogy kedvelne engem, de én azért viccelődve felemlegetem, hogy ne igyon előre a medve bőrére, mert lehet, hogy egy francia életművésszel jobban szeretné őt látni. A viccelődést sikernek könyvelem el, amikor elneveti magát, én pedig szélesen mosolygok az ötleten. Persze, ennél távolabb se helyezhettem volna Vivát a valóságtól, de nem számít. Utána látom a szemem sarkából, hogy úgy mér végig, mint egy tigris a falat húst, és talán egy ici picit erősebben markolok a kormányra, hogy az alkaromon szebb izmokat csodálhasson. Mintha egyébként szükség lenne ilyesmire, tudom, hogy így is belém van esve, még is úgy feszítek neki, mintha még nem így lenne. Amikor anyám felé kanyarodunk a beszélgetésben, mesél egy kicsit arról, milyen volt, amikor halottnak hittnek, és hogy anya mennyire odaadó és kedves volt vele annak ellenére, hogy a rossz hírek hozója volt. Nem is anya lenne, ha nem így lett volna, egyébként. Aztán ha már felmerült ez, felhozom azt is, hogy biztosan segítene a gyerek körül is, mert én hiába tudok alap dolgokat, nem leszek ott. Aztán amikor zavartan elneveti magát, bátorítóan rámosolygok. - Gyorsan megtanulható, hidd el. Nekem meg csak azért kellett, mert flúgos családom van, szóval ne irigyeld. - nevetem el magamat halkan. Ha normális körülmények között nőttem volna fel, akkor most én se tudnék többet, mint Aviva. Szóval nem probléma ez az egész, nekem legalább is. Felhozza a bátyjáékat, de igazából csak ingatom a fejem, mert hacsak nem jönnek át Aviva szülése után, távolról nem sok dologban tudnak segíteni. Ezt szerintem Viva is látja, mert utána felhozza, hogy szerintem anya felutazna-e segíteni neki. - Erre az unokára várt szerintem 5-6 éve, kétlem, hogy nemet mondana nekünk, ha megkérnénk, hogy segítsen, ha nem eleve ő ajánlja fel, hogy átjön. - mosolygok rá, mert anyuról egyáltalán nem tudnám elképzelni, hogy ne akarna a feleségem és a gyerekem körül sündörögni, és besegíteni, ahol tud. Ő mindig is ilyen volt. Aztán jön a kérdés, hogy mikor jelentsük be, ha nem az esküvőnkön? Hiszen nehéz lenne megmagyarázni, hogy Viva miért nem bulizik velünk olyan hévvel, ha ő is annyira örül ennek az egésznek. - Szervezés függő, hogy neked mindig gyerek pezsgőt csenjünk, de.. igen. Szerintem hamar szagot fognának, nem hülyékkel leszünk körbe véve, hanem istenekkel. Igazából lehet, hogy ők már most is tudják..? Még mindig fogalmam sincs, hogy mettől meddig terjed a hatalmuk... - mondom elmerengve egy kicsit. Akkor pillantok rá, amikor az orvost emlegeti, és halkan sóhajtok. Sanszos, hogy a további vizsgálatok is épp olyan problémákba futnak majd, mint legutóbb, én pedig minél kevesebb kellemetlenséget szeretnék neki. - Keresünk neked. Szigorúan nőt. És szeretném, ha elmondanád neki, hogy mi történt veled, hátha fel tud hozni más opciókat is. Oké? - nézek komolyan Vivára. Talán ha több bizalmat fektetünk egy valódi orvosba, aki tisztában van azzal, hogy mennyire traumatikus Avivának egy ilyen vizsgálat, akkor lehet, hogy rugalmasabb lesz, mint a korábbi faszkalap. - Ha gondolod, elintézem neked. Mivel a feleségem leszel, a hozzánk tartozó orvosokhoz is mehetsz majd, lesznek kiváltságaid. - ajánlom fel bátorító mosollyal.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Halkan elnevetem magam a különböző táncolásos ötletek hallatán. Persze abban igaza van, hogy nem ismerem a részleteket - még, mert biztosra veheti, hogy ennek is utána fogok nézni -, de azért ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor akarja csak a bolondját járatni velem. – Abban még benne is lennék – vonok vállat somolyogva, amikor azt mondja, ő fog végig táncoltatni. – Viszont ameddig Vár ki nem mondja, hogy a feleséged vagyok, nem vagyok hajlandó másokkal táncolni – jelentem ki, huncut csillogással a szemeimben pillantva rá. Az igazság mondjuk az, hogy egyébként sem fogok nagyon táncolni, hiszen még csak nem is ihatok majd, hogy el tudjam engedni magam, de nem akarom elrontani ezzel a könnyed pillanatokat. Ahogy felhozom a bátyámat, Axel részéről csak ugyanazt a melegséget kapom, amivel mindig is viseltetett irántam. Még azt is felhozza, hogy szeretné megismerni őket az esküvő előtt, én pedig megígérem neki, hogy így lesz - Ephraimot ismerve ahogy felhívom, az első gépre fel akar majd ülni és máris idejönni, szóval ezzel nem lesz baj. – Jól van. Biztos vagyok benne, hogy korábban idejönnek majd, úgyhogy megbeszéljük a részleteket, amikor már biztos lesz – mosolygok rá. Legalább én sem leszek egyedül a nagy házban Skyggével, és tölthetek velük egy kis időt úgy igazán. Megnyugtatom azzal kapcsolatban is, hogy a bátyám biztosan el fogja őt fogadni, de aztán újabb viccel reagál, én pedig elnevetem magam az elképzelt képekre. – Igen, szerintem a festővel fején találtad a szöget – rázom meg a fejem mosolyogva. Mintha Ephraim nem tudná, hogy néhány óra a saját ecsetével végeznék ki egy festő-típust. Nem, sokkal inkább az én típusom a norvég tengerészgyalogos viking félisten... és ahogy erre gondolok, somolyogva végig is mérem eme csodás példányt a szemem sarkából. Esküszöm még az is szexi, ahogy a kormányt fogja, pedig ez egy neveteséges gondolatnak tűnik. Az apámról nem beszélünk sokat, de szerencsére Axel ebben is tökéletesen megért engem. Bőven elég most az a támogatás, ahogy megfogja a kezem, mert akármennyire fáj is... ennél többet nem tehetünk érte. Csak a hitemmel és a szeretetemmel tudom őt támigatni, másképp nem árthatom bele magam ebbe az egészbe. A beszélgetés viszont utat nyit az ő édesanyja felé, én pedig azon kapom magam, hogy hiába az emlék pusztító szomorúsága egy bizonyos szemszögből, egy másikból nagyon is szívesen osztok meg vele néhány dolgot. Rámosolygok, és látom, hogy ő is mosolyog, szóval nem vette rossz néven a felemlegetést - persze azok az emlékek inkább nekünk szörnyűek, mintsem neki. Aztán rávilágít, hogy a gyerek körüli teendőkben is sokat tudna majd segíteni, én pedig felsóhajtok, amikor újra tudatosul bennem, hogy fogalmam sincs semmiről. – Akkor te már jobb vagy nálam – nevetem el magam zavartan, mert tőlem a pelenka- és tápszertapasztalatok is messze állnak. Persze Aaron miatt ez érthető nála, de a mi családunkban csak Noach van, az ő életéből pedig szándékosan nem vettem ki annyira a részem. Nem akartam, hogy túlságosan kötődjön hozzám, mert az életem soha nem volt tartósra írva... eddig. – Ephraim és Esther is szolgálhatnak majd némi tanáccsal, azt hiszem, de tartós segítségnek tényleg csak anyukád marad – értek egyet, de a hangsúlyom sem sugallja, hogy bánnám ezt, sőt, meg folytatom is. – Gondolod, hogy eljönne hozzánk Ramsundba egy kis időre? – pillantok Axelre némi reménnyel a hangomban és a szemeimben. Közvetlenül a szülés után valószínűleg Axel is kapni fog egy kis időt, hogy velünk lehessen, de utána... teljesen magamra maradnék. A rátermettségem teljes hiánya pedig még mindig megrémiszt egy kissé. – Egyébként... szerintem az esküvőn mindenképpen be kellene jelentenünk, nem? – kérdezem aztán. Ha valóban sikerül gyorsan leszerveznem, még nem leszünk benne abban az időben, amikor már nem lehet baj, de így is sokat kellene magyarázkodnunk, hogy miért nem ihatok meg egy pohár pezsgőt sem. A nem lehet baj pedig felvet egy újabb problémát, amitől izzadni kezd a tenyerem is. – És keresnünk kell majd egy orvost is Ramsund környékén. Meg... mindent, ami még kellhet – fogalmazok kissé darabosan, mert fogalmam sincs, mivel jár még a szülésfelkészítés, de biztos vannak még dolgok.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
- Honnan tudod? - somolygok rá játékosan. - Lehet, hogy az ónorvég szertartása végig tűz körüli tánccal megy végbe. - viccelődök mosolyogva. - Vagy én táncoltatlak közben. - teszem hozzá vidáman, nyilván ezt sem gondolva komolyan. Nem úgy, mint a családja megismerését. Az isteni felekkel már megismerkedtem, de jó lenne, ha a közelebbi rokonokkal is összejönne a személyes találkozó, akár az esküvő előtt. Főleg azért, mert jó lenne, ha Ephraimnak nem az esküvőnkön kéne bizonyítanom a rátermettségem és megfelelőségem a húgához. - Ha kell, elkérem magam pár órára. Vagy vállalok őrposztot, aztán majd oda jöhetnek zargatni. - gondolkodom a lehetőségeken. Aztán amikor gyengéden megjegyzi, hogy azok után, amit tettem, biztos kedvelni fog. Viszonozom ezt a mosolyát, de azért nem bírom ki, hogy ne viccelődjem el megint az egészet. - Oh, ne írd még le, hogy kedvelni fog. Lehet, hogy ügyvédet akart volna melléd. Vagy festőt. - harapok bele az ajkamba, hogy ne vigyorogjam el magam túl szélesen, de azért így is kikívánkozik... Elképzelem Vivát, ahogy egy francia, kacskabajszos monsieur festővel próbál élni. Nevetséges párosnak hangzik, a filantróp és a tökéletes gyilkos kombinációja. Az apjáról nem beszélünk sokat, igyekszem támogatásom nyújtani neki, fogni a kezét, hogy ne azt piszkálja, és együtt érezni vele. Persze, teljesen nem tudok, de... azért igyekszem támasza lenni. Az apukájától végül eljutunk az én anyukámig, és aztán meglepetésemre elkezd mesélni arról a napról, amikor is elment hozzá, hogy teljesítse a kérésemet. Arról az esetről egyikőjük se beszélt különösebben és én se firtattam, mert Vivának már a sírom látogatása is nehezére esett, pedig ott álltam mellette. Hallgatom őt, és elmosolyodom a szavakon, amelyeket használ. Hogy anyám csodálatos, és hogy egy ponton majdnem örökbe fogadta őt. - Nem beszéltünk róla, őszintén szólva. De igen, ez egészen úgy hangzik, mint anya. - valahogy a külön töltött időszakban, amikor megpróbáltam lábra állni, és összeszedni magam, új munkát találni és felépíteni az életemet a romjaiból, nem akartam anyámmal Aviváról beszélni. Igazából senkivel se, mert bőven elég volt őt az álmaimban viszont látni. Persze, talán ő tudott volna a legjobban megérteni, hiszen neki Aegirrel nem volt könnyű dolga, de... túlságosan fájt minden. Annak viszont örülök, hogy végül jól kijöttek, és hogy most beakarja vonni a szervezésbe. - Igazából később a gyerekkel kapcsolatban is elláthatna minket tanácsokkal. Tudok pelenkát cserélni, meg elkészítek egy tápszert, de őszintén szólva, finom sincs, hogy mi zajlik a terhesség alatt, szüléskor, azután... - mondom elgondolkodva. - Biztos szívesen be is segítene, ha arról van szó. - nézek rá Vivára biztatóan. Igazából az anyám az egyetlen olyan közeli rokonom, rokonunk, aki nő, gyerekei vannak, és mindezekkel a tanácsokkal és segítséggel el tudna minket látni. Jó, ott van Frigg is Aviva oldaláról, de őt nem ismerjük, és nem biztos, hogy olyan segítőkész lesz, mint amilyennek elsőre képzeljük.
Vendég —
Axel & Aviva
you are the only one I'll ever love yeah, you, if it's not you, it's not anyone looking back on my life you're the only good I've ever done yeah, you, if it's not you, it's not anyone
Megegyezünk abban, hogy ha az esküvőt nem is külföldön tartjuk meg, nászútra azért majd meleg helyre megyünk. Nem is vitatkozom, hiszen oda már csak ketten megyünk majd, és egyébként is bármikor szívesen felelevenítek vele indonéziai emlékeket - a jókat, természetesen. Azt azért még hozzáteszem, hogy ha elég gyorsak vagyunk, még a nyári időszakban lehet olyan napunk, amikor egészen jó idő van. Mihez képest, persze, de akkor is. A megmelengetésem lehetőségére persze ő is lelkes lesz, én pedig az ajkamba harapva mosolygok vissza rá, de visszafogom magam és nem teszek célzást semmire. – Azért a szertartás alatt még csak nem táncoltat el senki mellőled – nevetem el magam halkan. Valószínűleg úgyis inkább az lenne szabadtéren, a későbbiek már fedett helyen... vagy ki tudja. Ez majd még kiderül. Az utazás és a ki hol van, aki fontos téma viszont további lehetőségeket vet fel, ami örömmel látom, hogy Axelt is felvillanyozza. Egy kicsit nevetek az önjellemzésén, aztán megrázom a fejem. – Szerintem ennél jobban bízik az ízlésemben – somolygok rá. – Ha tudnak úgy jönni, megpróbálom idecsalni őket korábban, hátha meg tudtok ismerkedni – válaszolom meg aztán a kérdését is. Persze ez nagyban függ majd attól is, hogy Axel hogy kap kimenőt, de sebaj. – Biztos vagyok benne, hogy kedvelni fog téged. Már az is elég lesz ha megtudja, mi mindent tettél meg értem – biztosítom egy gyengéd mosollyal. Nyilván meglesz majd a "ha összetöröd a szívét, összetöröm az arcod" kör is, de ettől úgysem kell félnünk, és Ephraim nem is lenne igazi báty, ha nem mondana ilyeneket. Még akkor is ha tudja: senki orrát nem kell betörnie helyettem, ha úgy hozza a szükség, megteszem én is. Na nem Axellel - oké, egyszer őt is megütöttem már... -, hanem mondjuk bárkivel, aki úgy néz rá, ahogy az nekem nem tetszik. Szóba kerül az apám is, az állapota pedig feszültséggel tölt el, mint mindig - Axel érintése azonban megnyugtat, mint mindig. Hálásan pillantok fel rá, amikor megfogja a kezem, abbahagyom a saját kezem piszkálását, inkább a kezeim közé fogom az övét és az ajkamhoz emelem, hogy megpusziljam a gyógyító ujjait. – Remélem – sóhajtok fel. Szokás szerint nem viselem jól a tehetetlenséget, de elfogadtam, hogy ez a nagyok harca, amiből nekem ki kell maradnom. Most már végképp. Kapva az alkalmon inkább el is terelem a témát az ő másik szülőjére, és már a vigyora alapján egyértelmű, hogyjó úton járok az ötletemmel. Mosolyogva hallgatom, amiket mesél, és nem tudok nem bólogatni Katrine jellemzésén. – Az anyádnak hatalmas szíve van – mosolygok rá szeretettel. – Nem tudom, hogy ő mesélt-e erről, de amikor elmentem hozzá... Indonézia után, akkor annyira... csodálatos volt, tudod? Nem esett nekem, nem hitetlenkedett, nem vádolt hazugsággal, hanem csak... azt hiszem, látott és érzett mindent, amit tudnia kellett. Egy idő után fogalmam sem volt, ki vigasztal kit – mosolygok magam elé kicsit szomorkásan, hisz maga az emlék borzalmas, valahol mégis megvan a maga keserű szépsége. – Egy ponton azt hittem, örökbe akar majd fogadni engem – nevetem el magam halkan, visszaemlékezve Katrine aggodalmas kérdéseire az én jólétemmel kapcsolatban. Újra Axelre pillantok, a szeretet mellé pedig beköltözik a szerelem, ahogy ránézek.– A saját anyámra emlékeztetett, de egyben azt is megtudtam, te kitől örökölted a szívedet – mosolygok rá. – Akkor mindenképp bevonom őt is. Biztosan tud segíteni a helyszínnel kapcsolatban is, ha már ti vagytok hazai pályán – térek vissza az esküvő témájára, hüvelykujjammal elgondolkozva, mosollyal a szám sarkában simogatva a kézfejét.
NOTHING GETS ME GOING LIKE THE SOUND OF WHEELS ON A GRAVEL ROAD MEANS I'M FURTHER FROM THE WORLD AND A LITTLE BIT CLOSER TO YOU
Vannak ám gondolataim arról, hogy ha valóban húzni akarta volna az agyam, mármint úgy istenesen, akkor úgy csinálja, mint anno a hotelben, ahol először csak villantott. Itt mondjuk elég lett volna, egy "szerinted mi van rajtam?" és biztos mindent rá képzeltem volna. A vigyora is hasonlóról árulkodik, de inkább mélyen hallgatok, nem akarok neki ötleteket adni. Örüljön annak, hogy én is épp olyan könnyen felhúzható vagyok, mint ő. Azért a comb markolászás vezetés közben nagyon is ingerlő. De azért én is tudok az lenni, főleg ha szavakról van szó, szóval miután akaratlanul is befűtöttem velük Aviva alá, eltereljük a beszélgetést különböző témákon, egészen az esküvőig. Ez rendkívül felvillanyoz, szinte mocorgok egy helyben és miután letisztáztuk, hogy Norvégiában házasodunk, azért biztosítom arról, hogy én szeretném őt egy nagyon meleg helyre elvinni, hiszen ő ott érzi elemében magát, és arról nem is ejtek szót, hogy sokkal jobban szeretem, ha lengén öltözik. Nem csak azért, mert szeretem, ha nem választ el tőle túl sok dolog, hanem mert elképesztően gyönyörű, amikor hagyja, hogy a nőiessége ilyen módon is előbújjon. Kicsit mosolyogva elmerengek és vissza emlékszem arra a finom sminkre és a dögös fekete ruhára, amit a hoteles randevúra vett. - Rajtam nem múlik, tudod, hogy milyen szívesen melengetlek meg. - nézek rá egy csibészes félmosollyal. - De szerintem nem úsznád meg tánc nélkül, és akkor egyébként is ki fogsz melegedni. - teszem hozzá azért komolyabban, de még mindig mosolyogva. Amikor szóba hozza Ephraimékat, én csak örülök, hogy végre elég biztonságban érzi magát ahhoz, hogy beszéljen velük. Elégedettséggel tölt el, hogy nem gürcöltem magamat feleslegesen, és végre Viva számára is kinyílik a világ. Alig várom, hogy olyan legyen, mint.. bárki más. Hogy végre bátran tudja csinálni, amit szeretne, anélkül, hogy a háta mögé kéne pillantgatnia. - Szerinted... lesz lehetőségem vele találkozni, még az esküvő előtt, vagy... csak akkor? Vagy beszélni vele, hogy tudja, nem egy totális seggfejhez mész férjhez? - kérdezem kis mosollyal rá, majd vissza pillantva az útra. Tök jó lenne, ha megismerhetne már korábban, csak úgy, mint ahogy a családja többi része is tette, például az apja...akiről érdeklődve most kiderül, hogy vagy stagnál, vagy csak hallgat az állapota romlásáról. Megértem, hogy mit érezhet most, és azt is, hogy Tyr mit. Mások büszkeségnek gondolhatnák, de szembe néznünk a saját gyengeségünkkel, és egészségünk hanyatlásával borzalmas, és nem feltétlenül az egónk miatt. Aviva is érti ezt, és amikor mondja, hogy nem akarja emiatt a belső konfliktus miatt az apját megkérni, bólogatok, a kezemmel meg átnyúlok hozzá, hogy megfogjam az övét, amelyet éppen piszkál. - Sajnálom, hogy nem jut sehová ez a dolog. Remélem van azért olyan isten, aki ennek a megoldásán ügyködik. - az apám biztos nem, de nem is olyan képességekkel rendelkezik. De bizonyára Odin és Frigg rajta van az ügyön, hiszen még is a fiúkról van szó. Aztán feljön az anyám is, és amikor Viva felteszi a kérdését, felvont szemöldökkel vigyorgok rá, főleg a rám használt jelzők után. - Viccelsz? Szerintem galambot lehetne vele fogatni. Egyébként is magányos lehet, most hogy apa elvitte Aaront a vízre. Nem szokott egyedül lenni. Tuti jól esne neki, ha foglalkozhatna, arról nem is beszélve, hogy rólad is terhet venne le, plusz még jól össze is barátkozhattok. Én szeretném, hogy jóban legyetek. Anya néha túl gondoskodó tud lenni, de közben meg nem mindig meri bevallani, vagy.. egyáltalán kimutatni, hogy törődni akar velünk, veled. Két fiút nevelt fel, mi meg minden egyes puszi után fintorogtunk, tudod. Legalább is én amíg fel nem nőttem. - vigyorgom egy kicsit az emléken.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
Elviszem őt, ameddig csak akarja, hiszen ez volt a kihívásom lényege, és bizony ha ő végig akarja, akkor úgy csináljuk. Minden borzasztó szexin és rekedten elnyögött kérését vagy épp követelését örömmel teljesítem, hiszen szeretem elégedettnek látni és kielégíteni, szeretem nézni és hallgatni és érezni rajta a kéjt, akkor is, amikor mélyen a torkomra élvez, még ha könnybe is lábadnak a szemeim a mélységtől. Akkor is, ha tudom, hogy ez nekem mit jelent, amit egyébként megosztok vele is, amikor újabb kihívást kínálna nekem. Nem sétálok bele ebbe a csapdába, mert mindketten tudjuk, hogy nekik egy második kör már sokkal hosszabb lenne, mint amennyi időnk van, én pedig amúgy is gyorsan elveszíteném a gondolkodási képességeimet, hogy aztán a végén rám legyen fogva, miért nem jutottunk el a pályára... Szóval nem. Visszapakolom őt a nadrágba, aztán fel is állok, újra elengedve a megkönnyebbülés gondolatát.
Ha bárki megvádolna azzal, hogy gyenge vagyok, akkor nem tudnám tagadni, egyszerűen csak rámutatnék Vivára, és megkérdezném, hogy ki nem lenne vele szemben gyenge? Mindenki. Bárki. Nincs olyan férfi a világon, aki egy ilyen lelkes, heves, odaadó munka alatt képes lett volna megállítani az adakozó felet. Szóval igen, ebben a tekintetben gyenge vagyok, amiért Viva szájának játékát szó szerint gátlások nélkül élvezem, és a végén el is élvezem - ezzel választ adva a kérdésére, amelyet feltett. Rosszul nem érzem magam tőle, mert habár úgy tűnik, nem akar engem ismét felállítani, csak nem gondolja, hogy ennyiben hagyom majd? A szemei villanására elmosolyodom. Mondjuk lehetnék ilyen szemét, csak azért, hogy utána láthassam, ahogy igazán küzd azért a győzelemért, mert az biztos, hogy ennél tudom még jobban motviálni. Még eldöntöm, de addig is... 
Miután nemcsak az ebédnél, de később a kocsi mellett állva - ki hibáztatna egy olyan forró csók után?! -, majd a kocsiba beülve is elkalandozok egy kicsit, muszáj vagyok megkövetelni egy kis tématerelést, főleg, hogy már én vezetek. Csak arra nem számítok, hogy Axel mennyire tökéletesen csinálja ezt is - a tökéletestől igen távol álló énektudásával. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer végighallgatom majd az Oops, I did it again-t az ő előadásában, azt meg pláne, hogy Skyggével együtt játszanak majd sakál-vokált, de... megtörténik. Nem győzök nevetni és a könnyeimet törölgetni, bár a hecc kedvéért nyilván el kell jatszanom, hogy megpróbálok megszabadulni a gyűrűmtől. Úgy alakítom, mintha le sem akarna jönni az ujjamról, de Axel még így is közbelép, bevonva a kezemet a táncba, szóval nincs más választásom, mint nevetve résztvevővé válni. Mire a koncert véget ér, már szolidabban könnyezem, de azért még rákérdezek, nem akar-e mégis szakmát váltani és énekessé válni - a válaszára pedig újra kitör belőlem a kacagás.
A fogadásról hamar kiderül, hogy miért kerül bele a plusz pont, de nem baj, pikánssá varázsolja majd a játékot a pályán, ugyan is közlöm, hogy ez esetben nincs okom visszafogni magam, ő pedig nem is vár ennél kevesebbet. Mondjuk, nem tudom, hogy akar majd nyerni, ha köztudottan olyan hatással tudok lenni rá, hogy már egy pillantás is elég ahhoz, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Mondjuk lehet ez lesz a technikám. Direkt hozzá sem érek majd végig, csak úgy figyelem majd, hogy kénytelen legyen bele gondolni, hogy mi járhat a fejemben. Szerintem semmi sem bosszantaná jobban ennél, hiszen pont azt várja majd, hogy mindent bevessek majd. És be is fogom a mentál-haditechnikát.