Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Nekiállunk a meccs utolsó két körének, és miután az utolsó előtti gurításom még egész jó lesz, az utolsó előtt kamatostul visszakapok mindent, ami miatt Axelnek korábban ki kellett mennie levegőzni. Gyakorlatilag félig leolvas az agyam, a fejemben koncentráció helyett izgalamasabbnál izgalmasabb képek jelennek meg, így hát talán az a legmeglepőbb, hogy egyáltalán egy bábu eldől. Az is egyfajta csoda. Annyiban segít csak a dolog, hogy mire ez is megvan, egy kicsit már tisztábbak a gondolataim... mert így vissza tudok vágni. Axel arckifejezése minden pénzt megér, mikor törölgetni kezdem az arcát, mert láthatóan nem ért semmit, de aztán elég céloznom egy kicsit, a szemei pedig úgy villanak meg, mint aki már nagyon is érti. Izgalom fut végig rajtam a mosolyát látva, de azért még bezsebelem a forró csókomat. Figyelem, ahogy szinte odasiet a golyókhoz, majd a pályához, aztán felvonom a szemöldökömet a teljesen érthetetlenül elbénázott gurításon. Ami megismétlődik. Ezen a ponton pedig már elnevetem magam.
– Axel! – szólok rá, mert bár mindkétszer strike kellett volna neki, hogy nyerjen, azért ennyire nem kellett volna egyértelműen hagynia magát! Ő viszont addigra már lehúzta a sörét, aztán már fog is kézen és húz kifelé. Izgatottan és halk nevetéssel követem, próbálom tartani a lépést a hosszú lábaival...
- Uram! Hölgyem! - hallom meg, hogy valaki utánunk szól. Megtorpanok és a pultos néz ránk kissé furcsán, nekem pedig eszembe jut, hogy rendeltünk még egy kör italt. Hoppá. Meg mindig Axel kezét szorongatva gyorsan visszalépek a pulthoz.
– Hozzá tudná írni a két italt a négyes számú faházhoz? – mosolygok rá kedvesen. Amikor a monitorra pillant, gyorsan hozzáteszem a nevem, amin a ház van, ő pedig már csak biccent egyet és az orrom alá nyom egy blokkot és egy tollat. Gyorsan aláfirkantom, megköszönöm neki, aztán már tolom is kifelé Axelt, hogy mehessünk.
– Hé, nekem nincsenek óriás-lábaim! – szólok rá nevetve, amikor alig tudom tartani vele a lépést, aztán ez még rosszabb lesz, ahogy alám nyúl. Élesen szívom be a levegőt, rávillantom a szemeimet, aztán megszorítva a karját kezdek szinte futni.
Talán az előbbi beszólás miatt, talán egyébként is így tett volna, de amint bezáródik mögöttünk az ajtó, a vállán találom magam. Újra nevetni kezdek, de hagyom magam becipelni a hálóba, hogy aztán a nevetésem forró sóhajokká váljon az ajkain. Szinte beleépülök az ajtóba, de így is hozzápréselem magam, a hajába markolva csókolom heves éhséggel, és csak azért engedem el, hogy le tudja venni a felsőimet.
– Nem spoilerezek – zihálom az ajkaira, miközben felgyűröm a pólóját, hogy levegyem azt róla.
– Borzasztóan kívánlak... megőrjítettél odabent... – mormolok neki újabb és újabb elsóhajtott vallomásokat, míg a kezem a felsőtestére tapad, bejárja azt, majd az övéért nyúl. Mivel valóban nem akarom lelőni a poént, csak kioldom az övet, aztán kigombolom a farmerját is, ugyanolyan lelkesen, mint korábban, csak most közben hevesen falom az ajkait. Én közben lerúgom a cipőimet valahova oldalra, ahol nem lesznek útban, és ha ő is így tesz, szinte lejjebb rángatom, majd az egyik lábammal húzom le teljesen a bokájáig a farmert, hogy már csak ki kelljen lépnie belőle. Mondjuk az alsó sem fog rajta maradni, de azt ráér félúton az ágy felé elveszíteni, addig is segítek neki a saját nadrágomtól is megszabadulni.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Miután Axel visszajött a friss levegőről és elfogyasztottuk a pizzát, találunk időt egy kis ártatlan tevékenységre. Azt a bizonyos napot felemlegetve nem nehéz nosztalgiába mélyedni, csak hogy újra érezzem a másik értelmét is annak, ahogy meg tudok őrülni érte. Szárnyal a szívem a szavaitól, pedig pontosan tudom, hogy így van, de egyszerűen nem tudom elégszer hallani. A finom csókot is ezzel az érzessel viszonzom, tenyerem puhán az arcára simítva.
Ezután nem sokkal viszont visszatérünk az eredeti játékhoz, a pályára. Mivel enyém az első gurítás, ő támadhat először, én pedig hiába készülök fel lélekben, ettől nem lesz kevésbé hatásos. Őrjítő képek jelennek meg a szemem előtt, ami a gurításom eredményén is meglátszik, de azért nem annyira szörnyű. Ezután ő jön, én pedig viszonzom neki a szívességet, élvezem a kezem alatt megfeszülő izmokat, a sóhaját, az elsötétülő szemeit - aztán pedig azt, hogy úgy tűnik, bebiztosítani készül a győzelmemet. A diadalittas vigyor azonban nem sokáig marad az arcomon; két lépéssel terem előttem, aztán olyan forró és heves csókot ad, hogy ebbe önkéntelenül nyögök bele a gyönyörtől. Megborzongva simítok a hátára és kapaszkodok bele, és jól is teszem, mert a következő szavakra már a térdeim is elgyengülnek kissé. Megborzongok és halkan felsóhajtok, ahogy kissé a hajamba markol, a szavai által elém vetített képek hatására pedig szinte érzem, ahogy átnedvesedik a fehérneműm. Ajkaim elnyílnak, a nyelvem hegyével érintem meg az alsóajkamra simító ujját. Közelebb húzom magamhoz, teljesen a testéhez szorítom a sajátom, hogy a melltartón keresztül is érezhesse a rám gyakorolt hatását, de ahogy folytatja, még mélyebben és hosszabban sóhajtok.
– Faen, Axel... Van fogalmad róla, milyen észbontóan szexi voltál felettem? – nyögöm a fülénél lehunyt szemekkel, magam elé képzelve a pillanatot, hozzáadva, milyen érzés lenne, ha a mostani érzékenységükkel játszana a melleimmel. Csoda, hogy a nadrágom még száraz...
Már-már csalódottan sóhajtok, ahogy elenged. A szemeim ködösek, mint az elmém, szinte kábán dolgozom fel, hogy megint én jövök. Mély levegőt veszek, megrázom a fejem, megint mély levegő... a golyó pedig úgy gurul végig az oldalsávon, hogy észre sem vettem, hogy elgurítottam. Beletúrok a hajamba, adok magamnak egy kis időt, mielőtt újrapróbálnám, de a golyó másodjára is épp csak egyetlen bábut tud felborítani. A francba... túl jó volt a terelés. Mélyen beszívom a levegőt, ám csalódottság helyett harcra készséget érzek. Akkor most én jövök.
Úgy sétálok el Axel mellett, mintha közbe se akarnék lépni és meg akarnám neki adna a zavartalan gurítás esélyét, pedig ó, a legkevésbé sem. Az asztalhoz megyek, elveszek egy tiszta szalvétát és azzal sétálok vissza hozzá.
– Hé, Axel! – szólítom meg, ha esetleg már a golyó is a kezében van. A szemeim megcsillannak, ajkaimra pedig ördögi mosoly kúszik, miközben odalépek hozzá. Felemelem a szalvétát, hogy megtöröljem az arcát, de nem csak úgy, mintha a szája szélén maradt volna valami, hanem annál szélesebben.
– Mivel még így is vezetek... gondoltam előkészítem az első kívánságomat és letakarítom egy kicsit a helyemet – nézek mélyen a szemeibe. Ó, igen, emlékszem még arra a bizonyos snusnura, amit végül sosem ültettünk át a gyakorlatba, de most nagyon szívesen bepótolom. Az ajkaira pillantok, mint aki épp maga elé képzeli, mi mindent tud ott is művelni, aztán közelebb hajolok hozzá, forrón megcsókolom, és mielőtt elengedném, vágyakozó sóhajjal harapok ismét az alsóajkába.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Miután Axelt elüldöztem egy kicsit, ahogy visszaér, muszáj rákérdeznem, hogy azért minden rendben van-e. A sajnálatom persze nem túl kerek, és erre ő is rávilágít, mire csak kiszélesedik a mosolyom, mert azért látom, hogy ő sem sajnálja annyira. Ennek is hangot ad, mellé pedig a fenekembe csíp, én pedig halkan elnevetem magam, de nem állok ellen, inkább nyomok egy csókot az állára.
Nekiállunk a pizzának, és bár lennének ötleteim ennek a kihasználására is, nem teszek semmit. Az egyetlen játék, amit teszünk, az egy kis nosztalgia Axel szavai nyomán, mert a megjegyzését nem kell elmagyaráznia, egyáltalán. Pontosan tudom, mire gondol, és azt hiszem, ő is kiolvas a szememből mindent, amit kell. Ez az egyik olyan dolog, ami miatt annyira szeretem őt; hogy néha szavak sem kellenek. Elmosolyodom a ragaszkodó kis dörgölőzésre, még rá is játszok a mozdulatra, és míg ő az összekócolt hajam igazgatja utána, én őt figyelem szerelmes mosollyal.
– Szeretlek – mondom ki hangosan is, egyetlen szóval mindazt, ami most a fejemben kavarog. Az egyetlen és legfontosabb szót, ami úgy érzem, az egész életemet meghatározza.
Ezúttal már én is többet eszek a pizzából, mint legutóbb, de Axel még így is képes lenne tovább etetni. Tele vagyok egyébként, de azért viccelődök is vele egy kicsit kezdetben, a válaszán pedig halkan elnevetem magam.
– Ez a szerencséd! – mutatok rá játékos fenyegetéssel. Látom rajta, hogy egy kicsit elkalandozik, és az is gyanús, hogy mekkorát kortyol a sörből, de lehet, hogy jobb is, ha nem tudom, mégis milyen gondolatmenetet vezetett le a bálnákból.
Miután a poharainkat is kiürítettük, jöhet a két befejező kör. Állok a kihívás elébe, de mikor szorosan a nyomomban maradva követ a pályára is, akkor tényleg elkezdem élesen figyelni a szemem sarkából. Amikor a kezeit a zsebébe süllyeszti, össze is szűkítem a szemeimet, mert olyan nincs, hogy nem készül semmire... és aztán amint a golyóval a kezemben felegyenesedem, már oda is hajol hozzám és belekezd.
– Hmm, tényleg? – kérdezek vissza gyanakvástól csöpögő hangon, mert még nem mondott semmi konkrétat, de érzem, hová tartunk. A folytatás pedig jön is, ráadásul a fülem mellé morogva, amitől végigborzongok; a hangja tónusát és a lélegzete simítását is mindenhol érzem. Egy pillanatra lehunyom a szemem, mély, reszketeg lélegzetet veszek, de amikor már azt ecseteli, hogy új csomókat is megtanulna, akkor egy pillanatra megtorpanok. Megjelennek a képek a lelki szemeim előtt, a forróság pedig rögtön elönti a testemet.
– Tudod... – szólalok meg, de meg kell köszörülnöm a torkomat, mert kissé rekedt a hangom. – Nagyon sok időd lesz csomókat tanulni, ha én kezdem a vezetést holnap – folytatom aztán, bár én feleannyira sem vagyok magabiztos a gurítással, mint a szavaim. Így is elgyengültem már az elém vetített képektől, de azért próbálkozom. Elsőre nem is sikerül valami fényesen, alig négy bábu dől el a bal oldalon, de a következőnél megpróbálom az előző célzási technikámat használni... amivel még mindig nem sikerül mindent vinni, de legalább csak három marad állva. Az előző előnyöm így még megmaradhat, csak ügyesen kell hatnom Axelre. Van valami a fejemben, de azt valahogy nagyon erősnek érzem az újdonság miatt, szóval úgy vagyok vele, hogy maradjunk a bevált dolgoknál és az ő stratégiájánál. Én mondjuk nem tudok hátulról a fülébe suttogni, mert ahhoz túl kicsi vagyok, de míg ő szerez magának golyót, addig igenis tudok kellemetlenkedni mellette.
– Azért miközben a csomókat tanulod, figyelj arra, hogy letérdelni mindig le tudjak. Nem venném a lelkemre, ha nem tudnánk megismételni, ami az előbb történt a faházban... – duruzsolom a fülébe. A kezem most csak a mellkasát érinti, de azon úgy simítok lefelé a hasára, hogy a körmeimet finoman érezze a pólóján keresztül is. – Vagy elég az emléke is annak, mit műveltem a farkaddal? – sóhajtom még oda, mielőtt egy csábító pillantással elhúzódnék tőle, hogy hagyjam gurítani. Meglátjuk, ez mennyire lesz elég.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Várható volt, hogy a játék nem sokáig marad majd annyira ártatlan, és ez be is következik. Axel megígérte, hogy mocskosan fog játszani, de én is ehhez méltón veszem fel a kesztyűt; ő kezdi a hadjáratot, amikor biztossá válik, hogy az eredmények túl szorosak lesznek, a taktikája pedig beválik, mert nem teljes erőből vágok vissza, így az ő gurítása jól sikerül. Még. A következő körben ugyanis sikerül a strike és a diadalom hevével kapja meg a visszavágót, mielőtt guríthatna, az eredmény pedig azt mutatja, hogy ezt a kort több szempontból is megnyertem. Egy kicsit talán még jobban is, mint akartam, ugyanis az asztalhoz lépve közli, hogy kimegy rágyújtani, én pedig elbizonytalanodom, hogy talán túl messzire mentem. Azt sem akarja, hogy vele menjek, szóval némi lelkiismeret-furdalással maradok hátra Skyggével.
Szerencsére neheztelést nem látok rajta, amikor visszajön, leül mellém és még rám is mosolyog, de azért rákérdezek, biztos ami biztos. A kendőzetlenül őszinte válaszon halkan elnevetem magam, megnyugodva dőlök hozzá finoman, ahogy a fejemre csókol.
– Sajnálom – pislogok aztán fel rá, de a mosolyomban van némi elégedettség, mert hogy annyira nem sajnálom. Nem akartam őt kellemetlen helyzetbe sodorni, de mikor bántam én valaha, hogy ennyire kíván engem? Soha. Soha nem is fogom. Addig jó, ameddig megőrül értem.
Azért nem húzom - még - tovább az agyát, inkább az evésre koncentrálok. Szerencsére a benti zene elnyomta a gyomrom korgását, pedig már nagyon éhes voltam - ilyen értelemben is. Nekilátunk a pizzának, miközben Skyggétől persze megkapjuk a kijáró pszichológiai hadviselést. Egy idő - és némi furcsa hanghatások - után feladja a könyörgést és inkább a lábunkat igyekszik palacsintává varázsolni. Amikor Axel megszólal, rápillantok, a szavai pedig széles, boldog mosolyt csalnak az arcomra. Melegség költözik a mellkasomba, felemelem a kezem, hogy a kézfejem hátuljával - hogy véletlenül se kenjem össze - meg tudjam simogatni az arcát.
– Azt nehéz lenne felülmúlni – erősítem meg, szerelmes pillantással figyelve a szemeit. Emlékszem, amikor először kirajzolódott előttem az arca a holdfényben, amikor először láttam meg a heget az arcán, az opálos hatást a bal szemén. A szeme most már csillog a lámpák fényében; a heg még mindig ott van, de én csak abba is szerelmes vagyok. A mutatóujjam hátulra finoman végig is fut rajta, mielőtt odahajolnék hozzá, hogy szerelmesen, ragaszkodóan megcsókoljam.
– Így mondjuk ez is finomabb – jegyzem meg elhúzódva, mosolyogva nyalva meg az ajkamat, ahol a pizza már összekeveredett a csókja ízével.
Hamarosan megérkeznek az italok is, ami legalább olyan jól esik, mint a pizza. Valóban többet eszek most, igazából négy szelet is lecsúszik - bár a negyedik már elég vékony volt, azért ettem még meg -, és Axel kérdéséből ítélve ez neki is feltűnik. Halkan elnevetem magam.
– Bálnát akarsz feleségül venni? – kérdezek vissza vidáman, de aztán megrázom a fejem. – Egyébként nem, tényleg elég volt – erősítem meg mosolyogva, komolyabban is a viccet.
Én is befejezem az evést, aztán egy kicsit még üldögélünk és emésztünk, iszunk. Axel oldalához bújok, a fejemet a vállára hajtva, és csak élvezem ezt a kis békés pillanatot, a közelséget, a jelenlétét. Minden másodpercet meg akarok becsülni, mielőtt még be kellene vonulnia. A felcsendülő kihívásra aztán kihúzom magam és mosolyogva összecsapom a tenyereimet.
– Győzzön a jobbik! De figyellek – villantom rá a szemeimet, bár a mosolyom árulkodik róla, hogy nem igazán számítok sima küzdelemre most sem. Sőt, ami azt illeti, revansra számítok az előző miatt. Mondjuk ettől még félni sem fogok, én is kikászálódok utána az ülésről, aztán a pálya felé indulunk. A szemem sarkából figyelem őt, szemmel tartom, próbálok mentálisan felkészülni bármire, amit be akarhat vetni ellenem. A gurításaim eredménye nyilván ezeknek súlyosságától függ, de ha valamivel bele is mászik a bugyimba fejembe, megpróbálok koncentrálni, és legalább az előnyömet valamennyire megtartani. A válaszcsapásom pedig csak annyira súlyos, amennyire az övé volt - vagy talán egy kicsit visszafogottabb, mert dolgozik bennem az előző lelkiismeret-furdalás. Még.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Amikor már a pályához tartozó asztalnál ülve kóstolgatni kezdjük egymást - ezúttal csak szavakkal, még -, és Axel kimondja az egyszerű, de nagyon is egyértelmű igazságot, egy pillanatra lehunyt szemekkel borzongok meg finoman, miközben ő magához szorít. A szám kiszárad, mert igen, tudom, hogy így lenne, és el is képzelem... Álmodozó sóhaj szökik ki az ajkamon, de talán ezért sem mondok semmit. Ha ezt folytatnánk, még azelőtt rángatnám vissza magammal a házba, hogy elkezdünk bowlingozni.
Szerencsére sikerül egy kicsit elterelnünk a figyelmünket: kiválasztjuk a pizzát, Axel mindent megrendel, aztán nekiállunk a valódi játéknak. Kezdetben ismerkedünk a pályával és talán ezért is kíméljük jobban egymást is, megelégedve néhány kétértelmű megjegyzéssel és némi bámulással, de aztán kiderül, hogy mindkettőnknek egész jól megy, az állás pedig szoros. Ez pedig meghozza a piszkos eszközöket. Ő kezdi azzal, hogy alám nyúl, sokat rontva a gurításom eredményén, aztán ezt még tetőzi egy mély, forró csókkal is, amitől el is felejtem, hogy az előbb még morcos voltam. Az én módszerem nem sokat ront az ő gurításán, szóval a következő körbe már én is óvatosabban és tudatosabban kezdek. Először bepótolom az előző bénázásomat, aztán bevetem ellene a nehéztüzérséget. Nem mondom, hogy nekem könnyű, mert a csók számomra is ugyanolyan izgató, az ő vágya engem is felajz, amikor pedig felmordul és a fenekembe markol, képes lennék elindulni az asztal felé vele, hogy újra megkönnyebbüljünk, de mindazt, ami a fejemben van, inkább szavakba öntöm. Látom, hogyan ködösülnek el a szemei, hogyan válnak szinte sötétkékké az íriszei, és már ettől a látványtól is kis híján felnyögök, de nem tetézem tovább. Talán ennyi is elég lesz. Visszamegyek az asztalhoz, leülök - muszáj valamivel elnyomni a saját problémáimat -, és önmagammal elégedetten bazsalyogva figyelem a küzdelmét. A golyó is alig marad a kezében, a hajába túr, koncentrálni próbál, de szinte ide érzem, hogy nincs jelen, mint amikor az étlapot vagy a sütis dobozra írt utasítást nem tudta értelmezni. Ez a dobásán is meglátszik, végre én vezetek, de amikor az asztalhoz lépve azt mondja, kimegy egy cigire, elbizonytalanodom.
– Jöjjek én is? – kérdezem automatikusan. Azt mondja, maradjak, én pedig bár elfogadom, a számat rágcsálva figyelem, ahogy elindul. Lehet, hogy elvetettem a sulykot? Nem akartam szó szerint elüldözni... Skygge is felkel a földről, Axel után néz, de megsimogatom a fejét és megnyugtatom, hogy mindjárt visszajön, úgyhogy visszahuppan a földre, bár a fejét egyelőre nem teszi le.
Megérkezik a pizza, amit megköszönök és kérek még egy kör italt mindkettőnknek - hiszen Axel is megitta a sörét -, aztán szerencsére már látom is Axelt belépni az ajtón. Mosolyogva figyelem, azt különösen, ahogy megállítja a pultost; talán túl messzire mentem az előbb a felhúzásával, de megfeledkezni azért nem fogok róla. Amint Axel visszaér az asztalhoz, Skygge is újra teljesen elengedi magát, leteszi a fejét, bár látom ahogy fél szemmel a pizzát figyelve Axel felé tendál az asztal alatt. Elnyomok egy mosolyt, Axel kérdésére viszont bólintok, és kicsit beljebb húzódva csinálok neki helyet magam mellett.
– Minden oké? – kérdezek azért rá, megcsókolva az arcát. Ennek az egésznek csak játéknak kell lennie, és van egy kis lelkiismeret-furdalásom, amiért miattam még ki is kellett mennie. Ha megnyugtat a válasza, rámosolygok, aztán elé teszem az egyik kisebb tányért és teszek rá neki egy szeletet a pizzából, mielőtt ugyanígy tennék magamnak is.
– Jó étvágyat – mosolygok rá, pont abban a pillanatban, amikor Skygge feje bepréselődik a lábaink közé, letámaszkodva az ülésre, és már kapjuk is a hatalmas bociszemes áldást. Elnevetem magam, de éhes vagyok és Axel egyszer mondott valamit az evési sorrendről, szóval egyelőre magamra koncentrálok. Mondjuk azt hiszem, ezúttal nem csak egy szeletet fogok tudni megenni.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Miután egészen tokéletes bevezetőt adtunk a bowlingozásnak, végül - ha nem is egyszerűen, de - sikerül elindulnunk a pályához. Úton odafelé azért elvétek egy fontos kérdést, amit persze ki is használ, de  mivel közben a fenekemet fogdossa, nem aggódok amiatt, hogy rá ne lenne hatással a helyzet. Az épülethez érve átvesszük a lefoglalt pályát az asztallal, én pedig megnyugtatom Axelt, hogy nyugodtan igyon sört... és aztán persze azt is hozzáteszem, hogy a hatása úgyis ki fog menni még alvás előtt. Amivel persze nem vitatkozik. Elégedetten mosolygok, mert az legalább biztos, hogy bármelyikünk nyer, a végkimenetel ugyanaz lesz.
A játék persze már akkor elkezdődik, ahogy szemügyre vesszük az étlapot, ugyanis gátlástalanul fogdosni kezd, és ezért cserébe én sem fogom vissza magam. Mondjuk még így is sikerül meglepnie, mert aztán ő maga igazítja a kezem a tökéletes helyre - én pedig mélyen felsóhajtok, ahogy megérzem a tenyerem alatt a nadrágja alatt feszülő farkát. A mormogására látványosan libabőrös leszek, ujjaim pedig automatikusan rászorítanak, amennyire csak tudnak a farmer anyagán keresztül. Megnyalom az ajkaimat, és ahogy az étlapra pillant, most én hajolok a füléhez.
– Bezzeg ha alaposan megkeféltél volna az asztalon... – suttogom vágyakozó hangon. Nem mondom, hogy egyszerű, mert én is elképzelem a jelenetet, ahogy kimondom, de lássuk be, nehéz egymással teljesen ártalmatlanul játszadozni, ha egyszer mindketten ugyanarra vágyunk. Veszek egy mély levegőt és kényszerítem magam, hogy én is inkább a pizzákra figyeljek.
Megegyezünk a szalámis pizzában - nekem a nosztalgia miatt jut eszembe, neki pedig azt hiszem, nem kell magyaráznom, mire gondolok, mert úgy mosolyog rám, amitől a másik értelemben dobban hevesebben a szívem. El is megy megrendelni a pizzát és az italokat, visszatérve pedig már ki is hív a megbeszélt játékra. Állok elébe a kihívásnak, noha egy cseppet sem lep meg, hogy én kezdek, és az sem, hogy a tekintete szinte lyukasra égeti a farmert a hátsó felemen. A megjegyzésére elvigyorodom. A golyóval a kezemben egyenesedek fel - szabályos mozdulattal -, aztán hátrapillantok rá a vállam felett.
– A fenekemet jobban szoktam érezni – közlöm vele ördögien megcsillanó szemekkel, és szerintem nem kell elmagyaráznom neki, hogy nem az emelésekre gondolok perpillanat. Sikerül elsőre egy elég jót gurítanom, aztán persze amikor megkérdezem, tetszett-e neki, megint pontosan érti, mire gondolok. A mozdulatra, ahogy megnyalja a száját és a morgására együttesen csillan meg az én szemeimben is a vágy, de közben játékosan rákacsintok. Egyelőre én is hagyom őt nyugodtan gurítani, csak a szememmel falom a látványát, és már majdnem örülök a fejemnek, amikor az első próbálkozás nem sikerül valami jóra... hogy aztán utána mindent vigyen. Tipikus. Azért cseppet sem bánkódva dicsérem meg.
– Nagyon jó vagy – mosolygok rá, és a képzeletére bízom, mire gondolok éppen. Ezek és a faházban történtek után pláne jól esik egy kis hideg ital, de aztán már terünk is vissza a játékhoz. Ismét hagy gurítani, ezzel el is altatja a gyanakvásomat... hogy aztán a következőnél kis híján eldobjam a golyót, amikor alám nyúl. Rávillannak a szemeim, mire rám néz azzal a mindenre kész tekintetével, és nekem rögtön melegem lesz. Próbálom kizárni a fejemből a gondolatot, de persze nem tudom, és olyan bénán gurítok, hogy a golyó egyetlen további bábut sem talál el, hanem csak távozik az oldalsávon. Ádáz tekintettel fordulok meg, készen arra, hogy rákenjem az egészet, de Axel ehelyett elkap egy mély és forró csókra, aminek nem lehet ellenállni, úgyhogy taktikát váltok. Kellemesen, élvezkedve nyöszörgök bele a csókba, csak hogy neki se maradjon tiszta a feje, bár én ezzel nem érek el eleget, mert így is túl jót gurít.
A számokra nézek és nem vagyok elégedett, mert ha nem is sokkal, de vezet. A következő körnél már  szemmel tartom, felvértezem magam érintésekre, szavakra, hangokra, nézésekre... mindenre, és csak akkor gurítok, amikor tiszta a fejem. Akkor pedig úgy, mintha a golyó a kezemben fegyver lenne, a bábuk pedig a célpontok. Nehéz eldönteni, hogy a taktikám jó-e, vagy csak szerencsém van, de elsőre sikerül a strike. Diadalittas mosollyal fordulok meg és lépek oda Axel elé.
– Ügyes voltam? – kérdezem tőle megnyalva az ajkamat, miközben a csípőjénél fogva magamhoz húzom. Akármit is válaszol, azt a kezemet, amelyik nem a fal felé van - azaz másik is láthatják - felemelem, hogy a hajába túrva követelhessek magamnak egy az előzőhöz hasonló csókot. Azt már csak a fal láthatja, hogy a másik kezem a csípőjéről a farmerja elejére csúszik kettőnk között, hogy újra rá tudjak markolni. Elégedetten sóhajtok az ajkai közé.
– Remélem tudod, hogy olyan nedves vagyok, hogy csak az asztalra kéne döntened és rögtön megdughatnál – mormolom halkan a szájára. Elengedem, majd ellépek tőle, megnyitva az utat a pálya felé. Lássuk, neki hogy megy a gurítás, ha épp leköti a fantáziája.

Axel & Aviva

It's crazy, how did we get to this?
we both fell for something we didn't know exists
me to you, you to me
I'm loving every whisper, love the way you tease

Végül bebizonyosodik, hogy valóban nem csak játszani akart velem: megkapom, amire vágytam, aztán a ráadást is. Ez utóbbit pedig még egy fajta ráadás követi, de azt hiszem, az már csak azért, mert ő is újra kíván engem - ezt biztosan érzem -, és egyenlő esélyekkel szeretne indulni. Miután kedvére kijátszotta magát rajtam - nekem pedig újra felhevült a bőröm és felforrt a vérem -, közli, hogy indulnunk kell, de nem is számítottam másra... csak aztán még tovább izgat a puszta látványával és a nézésével, szóval pláne nem csoda, hogy kicsit takarítanom kell magamon és magam után. Egy csókot azért még magamnak követelek az előző percek lezárásaként, aztán az ajkára suttogom a kihívásomat. Én válaszként egyfajta vallomást kapok tőle, vagy inkább előrevetítését annak, hogy mi lehetne az ő egyik kívánsága. Buján elmosolyodom, és ha már az ajkaimat figyeli, megnyalom azokat.
– Majd meglátom, mit tehetek érted... – dorombolom ígéretekkel teli szemekkel, nem titkoltan értve a célzást, hogy abban a szituációban valójában én repetáznék.
Ezt követően valóban elindulunk, Skyggével együtt, út közben pedig rákérdezek a vacsorára... aztán legalább kétszer javítom a megfogalmazásomat, hogy ne tudjon semmi olyat válaszolni, amitől tovább rontok a bugyim állapotán, de persze őt semmi nem tartja vissza ettől. A szavai, a mosolya és a fenekembe markoló ujjai együttes erővel küldik a borzongást vegig a gerincemen, egyenesen a lábaim közé, én pedig halkan felsóhajtok egy káromkodást. Egy pillanatra lehunyom a szemem is, de ettől csak elképzelem, ahogy engem fal fel, szóval ez egyáltalán nem segít. Megköszörülöm a torkom, ő pedig már a tényleges választ mondja.
– Jó, a pizza jó – bólogatok, még ha perpillanat nem is arra jött meg az étvágyam. Valamit ki kell találnom, hogy felvértezzem magam Axel ellen, ha nyerni akarok, mert így túl könnyű lesz hatnia rám.
Bemegyünk az épületbe és meg is kapjuk a lefoglalt pályát az asztallal. Skygge az ülés lábánál kap helyet, én pedig addig körbenézek odabent, de ahogy megszólalz hozzá fordulok. A kérdésen halkan elnevetem magam.
– Miattam nem kell visszafognod magad – rázom meg a fejem mosolyogva. Jól esik, hogy ennyire figyelmes, de nem fogok összetörni attól, ha sörözik egyet, miközben én nem ihatok. Ahogy leül es értem nyúl, készségesen ülök oda mellé, szorosan, hogy érezzem őt, még ha jelen esetben az sem lenne elég biztonságos, ha az átellenes oldalra ültem volna.
– Én azt hiszem, egy kólával fogok kirúgni a hámból – felelem mosolyogva. A pizzához illene, a cukor pedig felspannolna kicsit a játékhoz. Persze a játék már most beindul, ugyanis ahogy az étlapra függesztem a tekintetem, Axel átkarol, az ujjai pedig könnyedén és természetesen érnek oldalról a mellemhez. Kellemesen kiráz a hideg, de nem esek kétségbe, felőlem így is lehet; felé eső kezem tenyerét én is könnyed természetességgel helyezem a combjára, majd simítok rajta felfelé. Most még csak úgy sem teszek, mint aki a térde felé vágyik.
– Egyébként a sör hatása miatt sem aggódok... bőven kiizzadod majd reggelre – duruzsolom a füléhez hajolva, emelve egy kicsit a tétet, mielőtt ismét az étlapra tekintenék.
– Vagy mondjuk... szalámis? – somolygok rá, és a célzásom ezúttal kivételesen nem szexuális, hanem sokkal inkább nosztalgikus tartalmú. Emlékszem még, hogyan falta a szalámis pizzát abban a motelben és azokra a pillanatokra, arra a hihetetlennek tűnő boldogságra, amit akkor éreztem, bármikor szívesen visszaemlékszem. Persze ha most a felsoroltakat kívánja, nekem az is tökéletes, akkor a sonkásra szavazok, aztán mosolyogva figyelem, ahogy a pulthoz megy rendelni. Skygge közben készségesen ráfekszik a lábamra, de csak mosolyogva lepillantok rá.
Axel visszatérve nem ül le mellém, csak az asztalra támaszkodik, én pedig mosolyogva, leplezetlenül mérem végig az alakját, a karján megfeszülő izmokat, a kihívóan csillogó szemeit, és azt a szívdöglesztő félmosolyt az arcán.
– Játsszunk! – szélesedik ki a mosolyom. Kiszabadítom a lábfejeimet Skygge alól, aztán a pályához sétálunk, hogy felmérjük azt és a golyókat is. Persze hölgyeké az elsőbbség, amit meghallva huncut mosollyal pillantok rá a vállam felett.
– A látvány is beleszámít a pontozásba? – vonom fel a szemöldököm mindentudóan. Persze mindketten tudjuk, milyen magasan pontozná a fenekemet, szóval túl könnyű is lenne úgy nyerni. Én mindenesetre nem zavartatom magam, sőt, természetesen rá is játszik kicsit. Egyenes háttal és domborodó fenékkel hajolok le egy golyóért, és miközben felmérem, kb. honnan kellene indítanom azt, ugyanígy hajolok előre. Nézelődjön csak. Maga a gurítás sem mutat kevesebbet, bár én akkor már nem erre, hanem a mozdulatra és a golyóra koncentrálok. Az erő egész jó lett, de az irányon még csiszolni kell majd, mert kicsit balra húzott, így néhány bábu állva maradt a jobb oldalon. Azért kezdetnek nem rossz.
– Tetszett? – fordulok Axel felé egy sokatmondó mosollyal, nyilván nem annyira a gurításra gondolva. Szerencsére komputer számolja a pontokat, így nem kell felírnom semmit. Átadom a pályát Axelnek, bár azt nem mondhatnám, hogy én kevesebbet nézelődök, sőt... némileg úgy tekintek a látványára, mint aki szemmel táplálkozva fogyaszt el némi előételt. Tényleg törvényben kellene tiltani, hogy valaki ennyire szexi legyen - vagyis nem, csak azt, hogy ezt bárki más láthassa.
Axel gurítása után egy rövid pihenőt tarthatunk, mert kihozzál az italokat. Én oda is lépek az asztalhoz, hogy igyak néhány kortyot, mert azért kimelegedtem a másik asztalon nemrég... A pizzáig viszont van időnk még egy körre, szóval ha Axel is ivott, újra a pályához lépek. Ez a gurítás már jobban sikerül, csak két bábu marad állva - bár ez egyben azt is jelenti a pontok alapján, hogy szoros lesz a meccs. És úgy hiszem, ez meg fogja hozni a mocskos eszközöket...

Axel & Aviva

I've gone crazy when you look at me like this
'cause its never enough
don't mess with my mind

Hamarosan kiderül, hogy ezúttal márpedig igenis beváltja az ígéreteit, nem csak az agyamat húzza, mint reggel a pihenőben, én pedig boldogan állok a pillanat elébe. Na jó, inkább félig önkívületben, de azért tényleg boldogan is. Természetesen ezúttal is játszi könnyedséggel juttat el abba az állapotba, amikor már szinte cseppfolyóssá válok alatta és értelmes szavak helyett csak a nevét vagyok képes felidézni, de azért némi türelemmel - és részemről annál több küzdelemmel - eljutunk arra a pontra, amikor végre megadja nekem, amire már annyira vágytam. Pont olyan hevesen élvezek el, mint akinek a teste már egy napja erre a feloldozásra vágyott, de nem hagy sokat pihenni. Újra ostromolni kezd, én pedig ellenállás helyett csak csatlakozom a játékhoz, már amennyire egyáltalán mozdítani tudom a csípőmet ebben a helyzetben. Hangos nyögésekkel, vadul zihálva élvezem az ujjait és a csókjait, amikor pedig a kérésemet teljesítve azok a követelő ajkak az enyémekre forrnak, hagyom ezeket a hangokat a csókba veszni. A csók olyan nyers és vad, hogy igazából önmagában attól is képes lennék elélvezni; ennél már csak az lenne a szebb, ha újra elővenné a farkát - aminek a keménységét a mozdulatok közben néha érzem izgatóan a combomnak nyomódni -, hogy azzal dolgozzon tovább. Persze az csak egyféle kimenetelt jelentene, ezért sem kísérlem meg ezt kérni tőle, inkább hagyom, hogy a testem megadja magát az intenzívebbé váló mozdulatok és az ajkaimat faló ajkak őrjítő együttesének. Az orgazmus újra elsöprő és katartikus, a testem hosszan reszket az övé alatt, az izmaim ütemesen szorulnak össze az ujjai korul, miközben levegőért kapkodok. Csak a kérdése hatására tudom kinyitni a szemeimet; a rekedt hangszíntől végigborzong a testem, a kérdése pedig egy lassú mosolyt csal az ajkaimra, miközben ködös szemeimmel magamba szívom a látványát.
– Igen. Veszélyes vagy... – suttogom magam is rekedten. Azt nem kell hozzátennem, hogy és imádom ezt, mert úgyis tudja magától - és aztán bizonyítja is. Igazából már meg sem lep, hogy a játéknak még nincs teljesen vége; a saját nedveimmel keni össze a mellemet, hogy aztán legyen oka ismét kezelésbe venni őket. Azt is sejtem, hogy ez már az előjáték a bowlinghoz, azaz ebből nem lesz megkönnyebbülés egy darabig, de már ellen sem állok. Érzem, hogy ő is feszül a vágytól, így legalább egyenlő esélyekkel indulunk majd, úgyhogy csak hagyom megtörténni. Mély, kéjes sóhajtásokkal és halk nyögésekkel élvezem, ahogy ismét feltüzeli a testem, bár számomra még akkor sincs teljesen vége az ingereknek, amikor elenged. Ködös szemekkel, elnyíló ajkakkal figyelem, ahogy felegyenesedve a szájába veszi az ujjait, letakarítva azokat, miközben úgy méreget, mint aki már most azt tervezi, mi minden fog velem csinálni, amikor ismét itt leszünk. A gondolatra látványosan megborzongok, ő pedig épp ezt a pillanatot választja, hogy a tekintete a lábaim közé simogasson. Épp csak az ajkait nem nyalja meg, az arcára kiülő gondolatoktól viszont megrándulnak a lábaim, mert ösztönösen szorítanám őket össze, enyhítve a bizsergést, ha tudnám. Mélyen felsóhajtok. Ez hosszú bowlingozás lesz.
Halkan, kissé rekedten nevetem el magam, amikor közli, hogy mennünk kell, mintha csak a kanapéról kellene felkelnünk a tévé elől. Segít felkelni az asztalról - szerencsére a lábaim is megtartanak -, aztán a kezeimet is kiszabadítja. Megigazítom a felső ruházatomat, de mielőtt tovább mennék, szemeimmel megkeresem a zsebkendős dobozt a konyhapulton. Érte nyúlok, elveszek belőle néhány zsepit, hogy kicsit megtöröljem magam, mielőtt felöltözök - és amikor odapillantva meglátom az asztallapon hagyott nyomokat, somolyogva letörölgetem azt is. Csak ezután húzom fel a bugyimat és a nadrágomat, de miután begomboltam azt, még nem hagyom rögtön elmenni. A pólójánál fogva magamhoz húzom, aztán ujjaimmal élvezettel beleszántok a hajába, miközben felpipiskedve lopok magamnak egy rövidebb, de annál forróbb csókot. Szerintem egész életemben képes lennék csókolni azokat az ajkakat és akkor sem lenne elég.
– Alig várom, hogy nyerjek – suttogom aztán az ajkaira mosolyogva, megcsillanó szemekkel, előkészítve a versenyszellemet. Ezután már elengedem, hogy aztán kimehessünk a szűkös konyhából. Odakint Skygge úgy durmol az ágy melletti szőnyegen, mint akinek már teljesen természetes, hogy a gazdái eltűntek egy másik szobában, ahonnan nyögések, sikolyok és zihálás hallatszik ki. A gondolatra kis híján elnevetem magam, pedig valószínűleg pontosan így van. Arra persze rögtön felfigyel, hogy megjelenünk, aztán pedig izgatott farokcsóválás közepette indul meg velünk együtt kifelé, csak míg mi egymást átkarolva sétálunk a bowlingpálya épülete felé, addig ő a bokrok és fák szagolgatásával és jelölésével köti le magát.
– És vacsorára mit terveztél? Mármint enni. Ételt, úgy értem – fordulok Axelhez, gyors egymásutánban javítva ki magam, mielőtt lehetősége lenne lecsapni a magas labdákat és elnyújtani az előjátékot.

Axel & Aviva

I've gone crazy when you look at me like this
'cause its never enough
don't mess with my mind

Az utolsó épkézláb gondolataim akkor intenek búcsút, amikor abban a kiszolgáltatott pózban felfektet az asztalra - bár a nagy részük már az öve előtérbe lépésekor távozott. Ezt követően már akkor sem lenne erőm tovább ellenkezni, ha még mindig nem hinnék neki... mondjuk az az igazság, hogy már nem is hiszek semmit, mert nem tudok gondolkozni sem. A ruházatom felső részei hasonló sorsra jutnak, mint az alsók, csak ezek felfelé túródnak, hogy aztán Axel kedvére kezdhesse felfalni a feltárt melleimet, amik egyébként még mindig borzasztóan érzékenyek. Egyébként is könnyedén cseppfolyóssá tudott tenni a szakértelmével, de így különösen nehéz a valóságban maradnom már ennyitől is. Fogalmam sincs, hogy ez az érzékenység meg fog-e maradni, de ha igen, nagy bajban leszek, mert így mintha minden egyes szívását, a nyelve minden egyes simitását és az ujjai, tenyere játékát is mintha fokozottan érezném. A mellbimbóim szinte elvágják a kezét és a nyelvét, a számat becsukni, a szememet pedig kinyitni nem tudom - de az is lehet, hogy csak nem látok -, és csak annyira tudom összeszedni magam, hogy kérlelni kezdjem. Persze elsőre nem sikerül, a harapásra elhalón nyögök fel, mielőtt megpróbálnám specifikálni... de ezt is félreérti, szabad keze pedig úgy csúszik lejjebb, hogy ujjai kínzóan szorosan ugyan, de csak a csiklóm mellett siklanak el.
– Axel...! – nyögöm elgyötörten, mintha a neve válasz lenne a kérdésre, de az az igazság, hogy perpillanat örülök, hogy egyáltalán ezt ki tudom mondani. A csípőm mozdításával próbálok többet elérni, de ez már csak a testhelyzetem miatt sem könnyű, szóval összegyűjtöm minden maradék erőmet és megint megpróbálkozom a szavakkal. Ezúttal már több sikerrel.
Érzem, hogy fölém hajol, de épp csak a sötétben ragyogó szemeit tudom kivenni, mielőtt végre megérintene, a kép pedig összefolyik a szemeim előtt. A testem összerándul, ahogy ujjai a csiklómra simulnak, torkomból elmélyült, hosszú nyögés tör fel, és minden izmom várakozóan megfeszül. Hevesen zihálok elnyílt ajkaimon keresztül, amikor pedig még lejjebb mozdítja az ujjait és azok elmerülnek a testemben, újra megvonaglok a kéjtől. Amennyire csak a helyzet engedi, a csípőm automatikusan rámozog a mély mozdulatokra, pont annyira űzve és akarva a kéjt, mint amennyire egy egész napi éheztetés után vágyhattam rá. Megveszek az érzésért, hogy közben a bőrébe mélyeszthessem a körmeimet, de így is hevesen és szabadon élvezek el, hosszan, erőteljesen reszketve, rekedtre nyögve magamat. Az orgazmus hullámai hosszan elnyúlnak és végig elhalón nyöszörgök közben, aztán csak lihegve, szinte elolvadva fekszem tovább, még mindig finoman reszketve. Érzem a nyakamon az ajkait, minden egyes csókot és szívást halk sóhajokkal vagy nyögésekkel élvezek, közben meg-megnyalva kiszáradt ajkaimat. A testhelyzetem és az elsöprő élmény miatt is ki vagyok most neki szolgáltatva, de élvezem, hogy még mindig szinte fel akar falni...
Aztán az ujjai ismét megmozdulnak a testemben. Megremegve, rekedten nyögök fel, de még csak meg sem próbálok ellenkezni; a testem önálló életre kel és a csípőm már mozog is ellen a mozdulatoknak.
– Faen... Axel... – zihálom, még csak nem is tudom, mi borzongat meg jobban, a sóhaja, a szavai, vagy az ujjai játéka. Borzasztóan izgató ez az egész összjáték, a hangja, ahogy elégedetten morog, a csókjai, a nyelve a bőrömön, az ujjai... Ő is tudja, hogy kedvére játszhat velem, a testem pontosan úgy fog reagálni minden ingerre, ahogy szereti. Felsőtestem az övének feszül, élvezem a teste melegét, az érzést, ahogy a pólója a még mindig érzékeny és kemény mellbimbóimat súrolja, miközben a nyögéseim szabadon és szégyentelenül törnek fel a torkomból.
– Csókolj meg – nyöszörgöm aztán kérlelőn, hiszen most nem tudom a hajába fúrni az ujjaimat, hogy elérjem, amit akarok. Ha viszont teljesíti a kérésemet, felszabadultan nyögök bele a csókba, hevesen szuszogva, de annál éhesebb szenvedéllyel viszonozva azt. Elveszek az ingerek között, a testem szinte hullámzik az övé alatt, ahogy közeledik az újabb orgazmus, amikor pedig elér, muszáj vagyok elengedni az ajkait, mert szinte a nevét kiáltva robban ki belőlem az újabb, intenzív gyönyör.

Axel & Aviva

I've gone crazy when you look at me like this
'cause its never enough
don't mess with my mind

Egy részem tényleg elhitte, hogy a kihívásom meg is marad az eredeti formájában, azaz hogy ezt most az ő fél órája tíz perce volt, nekem pedig annál több okom lesz nyerni, hogy így hozzájussak a magam adagjához is. Neki viszont más tervei vannak. A kezdeti kínzásoknak még csak be sem dőlök - a saját szemszögem szerint -, mert tényleg úgy hiszem, hogy csak egyre tovább akarja feszíteni a húrt, hogy teljesen elvegye az eszem. Összezavar, mert már azt sem tudom, mit vár tőlem - és már nem tudok tisztán gondolkozni -, egyszer még arról van szó, hogy hiába adná meg nekem, amit akarok, fél óra nem elég neki, aztán már húsz perc is elég, most pedig már nem is kettőnkről van szó, csak rólam... Esküszöm, próbálom követni, de nem tudom, már csak azért sem, mert közben egyre több ingerrel ostoroz. Aztán már-már lemondóan felsóhajt, felegyenesedik, de ahelyett, hogy elengedne, hallom, hogy kihúzza az övét a nadrágjából.
– Axel...? – pislogok fel rá szinte eskedlőn. Ha mindezt még az övvel is fokozni fogja, akkor én... De aztán már érzem is a csuklóim köré fonódó bőr hűvösét, és amint összekötötte a kezem, megfordít, és mielőtt még bármit is mondhatnék, ajkai hevesen az enyémekért kapnak. Elgyengülve nyöszörgök bele a csókba, különösen, hogy érzem a farmerom gombjánál matatni, és ezen a ponton már kezdem elhinni, hogy talán mégis megkönyörül rajtam. Nem sokat teketóriázik, a nadrágomat rögtön a bokámig letolja, aztán felültet az asztalra, olyan kiszolgáltatott pózt vetetve fel velem, amitől  önmagában is megborongok. A légzésem már halk zihálásra vált, ahogy a hátul összekötött kezem miatt ívbe feszülő felsőtesttel elfekszek az asztalon, de még ennyivel sem elégszik meg, a felsőruházatomat is feljebb tolja, miközben lélegzete és szakálla felhevült, érzékeny bőrömön simít végig.
Szóra nyitom a számat, de a szavak egyetlen elhaló nyögésbe fúlnak, ahogy egyik oldalon ajkával és nyelvével, a másikon pedig ujjaival veszi ostrom alá a melleimet. Ha eddig azt hittem, hogy érzékenyebbek lettek, hát most ennek a hatványozott verzióját érzem; szinte felrobban a fejemben az érzés, ahogy a szája forróságát is megérzem a mellbimbómon. A szám elnyílva marad, csak a kéjes nyögések és a zihálásom tud kiszűrődni az ajkaim közül, miközben a testem még jobban megfeszül, még többet követelve az érzésből. Nem mintha amúgy visszafogná magát... Felváltva tapasztja ajkait hol az egyik, hol a másik oldalra, a nyelve simításai és az erőteljes szívások miatt szinte reszketni akarok, bár a borzongás tényleg újra és újra végigfut rajtam, még ha egyébként is libabőrös már az egész testem.
Valahol ott veszek el végleg, amikor a másik kezét az alhasamra simítja, úgy, hogy még épp csak nem érint meg. Elgyötört nyögéssel feszítem meg a testem, hogy úgy mozdítsam a csípőm, hogy jó legyen, bár nyilván ő nem fog rajtam csak úgy megkönyörülni. Nem, Axel mindig tőlem várja vagy a könyörgést vagy a vágyaim kimondását.
– Kérlek! – nyögök fel elkínzottan, rekedt hangon. Még csak azt sem tudom, mit akarok, mert a tudatomig csak annyi jut el, hogy mennyire vágyom a megkönnyebbülésre, mindegy, hogy hogyan. – Érints meg, kérlek... – zihálom, minimálisan specifikálva a kérésemet, bár számítok rá, hogy ha teljesíti is valamennyire, az is csak minimális lesz. Nem mintha a testem ne rándulna össze már valami nagyon kis dologtól is, de azért próbálok többet kisajtolni magamból. Kényszerítem ködös szemeimet, hogy nyíljanak ki, miközben megkísérlek mondatokat faragni a fejemben kavargó vágyakból.
– Vigyél el, Axel – sóhajtom rekedt, könyörgő hangon. – Nem érdekel, hogyan... az ujjaddal, a száddal... csak kérlek... El akarok élvezni... – Szinte nyüszítem a szavakat, de az is csoda, hogy ennyire képes voltam. A gondolataim már csak kusza összevisszaságot alkotnak, nehéz közülük kiragadni egy-két értelmeset, mert csak arra tudok koncentrálni, hogyan lüktet a testemben a vágy. Különösen a lábaim között, amit csak ha szerencsém van lesz hajlandó enyhíteni végre, pedig már olyan nedvesnek érzem magam, hogy azon sem csodálkoznék, ha az asztalt is összemocskoltam volna.