Iris & Dimitriy

Különös most visszagondolni azokra a verbális csatákra, melyeket eleinte vívtunk, hogy mennyire más hangulatúak voltak és, hogy mennyivel másabb volt a cél, hiszen akkoriban Ő minden alkalmat megragadott arra, hogy éreztesse velem az erő és a helyzet adta fölényèt, én pedig már, csak azért is dacoltam vele, ellenszegültem és még akkor is tovább beszéltem, mikor Ő már egyértelműen lezártnak vett egy vitát.
Most ugyanilyen csatákat vívunk, csak ezek sokkal édesebbek, sokkal izgatóbbak, mert már nem arra megy ki a játék, hogy borsot törjünk egymás orra alá, hanem hogy egymás fantáziáját piszkáljuk, mintha nem akarna így is lángra lobbanni körülöttünk minden, valahányszor csak egymás közelébe kerülünk. Felmerül azonban bennem a gondolat, hogy talán tudat alatt, már az is valami ilyesmi akart lenni, amit eleinte műveltünk, csak még sokkal dominánsabb volt benne a düh és a büszkeség, és még magunk sem értettük, mi mással tudnánk levezetni azt a rengeteg feszültséget.
Nem, mintha le lehetne vezetni, hiszen most is épp ugyanúgy nézek rá, mint tegnap éjjel vagy ma reggel, de amikor szándékosan bèbizni kezd ezzel vágva vissza a pimaszkodásomèrt, már egyértelműen figyelmeztetem, hogy...igazából magam sem tudom, hogy mire, hogy mit is jelent az, ha nem állok majd jót magamèrt.
-Igen. Elég édes vagy.- értek egyet vele huncut vigyorral, de a limuzin kapcsán, már inkább csak legyintek és a szemeimet forgatom, mielőtt a fejemre húzná a bukósisakot, a kabátra viszont nemet mondok. Így is majd' meggyulladok, mikor felemlegeti azt a pizzát, amit kénytelenek voltunk félig-meddig hidegen megenni, mert éhség ide vagy oda, sokkal mohóbban vágytunk egymásra, mint akármilyen pizzára, mint ahogy most is jobban érdekel Ő és a Vele töltött idő, mint az, hogy mit fogunk enni. Hamburgerre voksolok végül, ha már engem kérdezett a vacsorával kapcsolatban, már csak azért is, hogy ne kelljen túl sokat várni valami puccos ètteremnèl és, mert talán a motorozás mellé mindenképp valami ilyesmit tudok elkèpzelni, de azt nem kötöm az orrára, hogy útközben ez még változhat attól függően, mi akad elém vagy, hogy mit kívánok meg.-De lehet más is, ha szeretnéd. Te vagy farkasèhes, nem én.- vetem fel mosolyogva, miközben pár pillanatig kièlvezem a látványt, amit a motoron ülve nyújt, majd én magam is mögé pattanok szorosan hozzá simulva és átfogom a derekát a kabát alatt -Elárulok egy titkot.- kezdek bele mosolyogva az amnéziám kapcsán.-Ezzel emlèkezetvesztès nélkül is bármikor le tudsz venni a lábamról.- mosolygok jóízűen a sisak alatt, már csak amiatt is, mert feltűnik, hogy végre nem úgy beszél erről az amnézia dologról, mintha legalábbis meghaltam volna. Nem, mintha azt várnám, hogy repessen a boldogságtól, amiért elfelejtettem Rólunk mindent, mert ez Neki lehet a legnehezebb, de most már legalább újra mellette vagyok és vele együtt küzdök majd azért, hogy visszakapjuk, ami a miénk.
Végül magára kapja Ő is a sisakot, én pedig igyekszem nem nagyon ficánkolni mögötte, mikor pedig keze gyengéden végig simít a lábamon, pár pillanat erejéig határa hajtom a fejem.-Nem ígérhetem, hogy vissza tudom majd fogni magam.- nevetek jóízűen, a tapizással kapcsolatos megjegyzésèn, mikor pedig beindul a motor, a hangjától vigyorogva harapok alsó ajkamba, mint valami lökött csitri és még szorosabban átölelem Dimitriy derekát, mintha ezzel akarnám jelezni, hogy én készen állok.
Lassan, kényelmes tempóban indul el a város felé, én pedig mosolyogva bámèszkodok, mint aki még nem látta soha az elè kerülő épületeket, de ez a mosoly az élménynek szól inkább, és minèl gyorsabban haladunk, minél jobban húzza a gázt, annál szélesebb a vigyorom is. Mikor a látóterembe kerül olyan hely, ahol akár be is szerezhetnènk a hamburgert, finoman meghúzom rajta a pólót, ha pedig érti a célzást és félre áll végül, leszállok mögüle és lehúzom a fejemről a bukósisakot is. -Remegnek a lábaim.- nevetgèlek halkan, de tény, hogy a szokatlan élménytől felszökött bennem az adrenalin, mert pokolian élvezem, de nagy eséllyel, ha Ő nincs, az életben nem motoroztam volna többet soha, így viszont meg van rá az esély, hogy többször is befűzöm majd.-Egyèbkènt itt vannak sültek is. Mit kérsz vacsora, édes?- fordulok felé vigyorogva, szándékosan pimaszkodva az új becenèvvel, ha már olyan büszkén megállapította, hogy Ő amúgy is elég édes és hát valóban az. Teljesen le is vett a lábamról a motorozással és az estènek, még nincs is vége.[color=peru]-

Iris & Dimitriy

A szememet forgatom szavai hallatán, mert bár nagyon sok mindenre nem emlékszem, ezáltal nem is tudok neki példákat felhozni -holott biztos vagyok benne, hogy van egy pár-, mégse tudnám azt mondani, hogy nem egy hősszerelmes típus, bár más kérdés, hogy ez kinek, mit jelent. -Pedig, számomra már az vagy, bár van egy olyan érzésem, hogy nem ugyanúgy képzeljük a dolgot.- jegyzem meg halkan kuncogva, mert szerintem számára az a hősszerelmes, aki lépten nyomon áradozik álmai asszonyáról, pedig szerintem, sokkal fontosabbak a tettek, mint a szavak. Ő pedig, már rég megütötte az általam idealizált hősszerelmes-mèrcèt azzal, hogy nem mondott le rólam, hogy az őrülten abszurd nehézség ellenére is próbált visszakapni, megmutatni, hogy mi rejtőzik a szívében és, ha nem is szaval nekem lépten-nyomon Shakespeare-t -amitől amúgy is a falra másznèk-, valahányszor csak rám néz vagy hozzám ér érzem, hogy mit érez irántam. Abból, ahogy óvni próbált ma is lénye sötétebb részènek nyomaitól, ahogy vigyáz rám vagy, ha elkísèr virágot venni, ha reggelit csinál vagy épp, ha szán időt arra, hogy ne csak egy szimpla vacsorára vigyen el, hanem valami igazán meglepő programot találjon ki, amivel igaz, hogy őrülten kíváncsivá tesz, mégis élvezem és boldog vagyok közben.
Arra mondjuk nem számítok, hogy egy motor bukkan fel majd végül a garázsajtó mögül, de még ekkor sem bánom, hogy nem választottam végül inkább a másik két program közül és a makacsságomra hallgattam, bár azt képtelen vagyok magamban tartani, hogy még ettől a nyomorult kétkerekűtől is, csak még vonzóbbnak látom. -Ha tovább bèbizel, én sem állok jót magamèrt, édes.- sandítok rá pimasz mosollyal, bár kétségtelenül megmozgatja a fantáziámat az a félbe hagyott "vagy" kezdetű mondat, de végül, mikor megemlítem, mennyire nem tűnt motorozós típusnak, Ő csak a "sznob" szót ragadja ki szavaim közül, amivel ki is érdemel egy fáradt sóhajt és egy mosolyt.-Èpp ez az, hogy nem tartalak sznobnak, pedig erre számítottam az elején.- sóhajtom megtámaszkodva a motoron picit.-A motor sokkal vagányabb, lazább, nem az a tipikus maffiózós-limuzinos stílus.- fűzöm még hozzá, de végül csak megrázom a fejem és legyintek egyet, hiszen feleslegesen is magyarázkodok, mert van egy olyan érzésem, hogy csak szándékosan húzza most is az agyam. -Sajnálom. A férjem ragaszkodott hozzá, hogy nadrágot húzzak, mert motorozni visz.- rázom a fejem, mint valami szófogadó leányzó, de ajkaimon továbbra is az az incselkedő mosoly látszik, mikor pedig a fejemre húzza a sisakot, jókedvűen elnevetem magam.-Szerintem nem fogsz összetörni és amúgy sem jönne rá a másik kabátra.- pillantok le arra, amit amúgy is magamra vettem, de aztán máris azon jár az agyam, honnan is szerezzünk majd magunknak vacsorát, bár a pizzás megjegyzésèn akaratlanul is elpirulok és elnevetem magam. -Pedig, nagyon finom volt az a pizza.- sóhajtom ábrándosan, tovább töprengve, végül vállat vonok és megigazítom a fejemen a bukót, ami máris iszonyúan zavar, de csak azért, mert így lehetetlen, hogy csókot lopjak tőle.-Akkor, most legyen hamburger a menü. Hátha annak nem marad ott a nagyja.- kacsintok pimasz mosollyal, a táska pántját pedig átemelem a nyakamon, hogy ne hagyjam el a vállamról majd útközben, végül összefonom karjaimat mellkasom előtt és sóhajtok egy nagyot. -Minden nap okozol valami meglepetést...- csóválom a fejem végül lágy mosollyal, szerelmes pillantással, ha pedig idő közben felül a motorra és jelez, hogy akár én is követhetem, én magam is felszállok mögé és szorosan hozzásimulva, a kabát alatt átkarolva simítom hasfalára a kezeimet. Pokolian izgulok, amit az arcomon virító mosoly is elárulhat, félni azonban, egy pillanatig se félek semmitől.

Iris & Dimitriy

Nem tudom, hogy tudna-e egyáltalán rosszul elsülni ez a randi, hiszen már a puszta jelenléte is elűzi belőlem az egész napos magányt, a borús gondolatokat és az aggodalmat is, hiszen mióta csak hazaèrt és még az is kiderült, hogy egy haja szála sem görbült, le se tudom magamról vakarni a mosolyomat. A testemet kínzó vágyról meg, már ne is beszéljünk, ami most is épp úgy munkálkodik bennem, mint ahogy manapság szokott és nagy eséllyel pont emiatt nem kellene sokáig erőlködnie, hogy az ágyába csaljon. Egyébként is ott tervezem lezárni ezt az estét majd, az Ő karjaiban akarok most is elaludni, de a holnap reggelt, már biztos, hogy nem úgy fogom indítani, hogy ne ébresztenèm fel egy forró csókkal, mielőtt bármihez is kezdenék. Leszámítva azt az eshetőséget, ha az ajkaim valahova egész máshová vándorolnának, de a lényeg, hogy ha vissza is szundítana, akkor is éreztetnèm vele valahogy, hogy mellette vagyok és, még véletlenül sem szöktem el.
Vigyorogva fejet csóválok, mikor odakintről meghallom sürgető szavait, bár tisztán érzem hangjából, hogy ezzel is, csak cukkolni akar, mégis sietősebbre veszem a figurát, már csak azért is, hogy mielőbb kezdetét vehesse az a randi, ami miatt amúgy is majd' megöl a kíváncsiság. Fogalmam sincs, hogy mit találhatott ki vagy, hogy egyáltalán mikor álmodta meg azt a három lehetőséget, de már az is levesz a lábamról, ha arra gondolok, hogy talán napközben is szakított időt arra, hogy a randinkra, Rám gondoljon.
Mikor végül kilépek az ajtón, nem hagyom ki a lehetőséget arra, hogy legeltessem rajta szemeimet, bár enyhe pírt csal az arcomra, hogy Ő pontosan ugyanezt teszi a lehető legèhesebb pillantásával, miközben a napfelkelte miatti aggodalmára utólagosan reagálok.-Hát, nem tudom. Szerelembe esős típusnak se tűntél, mégis itt vagyunk...- biccentem oldalra a fejem pimasz mosollyal, mert ezt azért kénytelen vagyok elismerni, hogy elég sok mindenről gondoltam úgy, hogy az nem az Ő terepe, hogy bizonyos dolgokra nem képes, mint ahogy azon is elég sokat járt az agyam az első pillanattól kezdve, hogy mi mindenre lehet viszont képes. Jót és rosszat is beleèrtve egyaránt.
Elé lépek, lágy csókot lehelek ajkaira és próbálok tovább puhatolózni, de gyengéd intelme hallatán megrökönyödve felszisszenek, mintha a világ legrosszabb hírét közölte volna épp és sóhajtok egy nagyot.-Nem engedhetem meg magamnak, hogy máris ráncos vén szatyor legyek, szóval...- sóhajtok lemondóan, lebiggyesztett ajkakkal, így adva tudtára, hogy megpróbálom visszafogni magam a kíváncsiságom kapcsán, de ettől függetlenül még mindig ugyanúgy izgulok, hogy mire készülhet, hogy mit tervezett, amihez kifejezetten nadrágot kellett húznom és amihez Ő is a szexi, laza öltözéket választotta.
Mosolyogva indulok lefelé a lépcsőn, de míg eleinte mögöttem lèpkedve követ, a lépcsősor közepe táján pofátlan vigyorral az arcán beelőz és a bejárati ajtó helyett a konyha felé veszi az irányt. Arcomon tovább szélesedik a vigyor, mert tudom, hogy kibaszottul élvezi, hogy előnyben van, hogy velem ellentétben pontosan tudja, hogy mi fog történni, mégse tudok emiatt neheztelni Rá, sőt. Iszonyú édes, hogy meg akar lepni, élvezet látni az arcán ezt a játékos vigyort, így amikor felveti a lehetőséget, hogy elálljak a korábbi választásomtól, rögtön megrázom a fejemet, bár tekintetem ekkor már, a lassan kinyíló garázsajtóra szegeződik.-A-a. Makacs nőszemèly vagyok és már elhatároztam magam. Nem tudsz megijeszteni.- kuncogok halkan, de amikor felfedi előttem az ajtó az ott lapuló kètkerekűt, ami nagy eséllyel ma este fuvarozni fog minket, leesik az állam egy pillanatra. -Utoljára tinédzser koromban ültem motoron.- nevetem el magam, az izgatottság pedig minden bizonnyal az arcomra van írva, mert annak ellenére, hogy mindig is tetszettek a motorok, valahogy sosem volt rá lehetőségem, hogy ilyesmivel foglalkozzak.-Basszus. Ettől most, csak még jobban beindultam Rád.- csóválom a fejem nevetve és, bár úgy lèpkedek közelebb, mintha hozzá terveznèk odasètálni, végül pimasz vigyorral irányt váltok és inkább a motornak szentelem a figyelmemet, lassan végig húzva ujjaim hegyét az ülésen. -Nem gondoltam volna, hogy motorozol. Inkább olyan sznob, terepjárós maffiózónak tűntél mindig.- pimaszkodok tovább felé fordulva, izgatottan ajkamba harapva már a gondolatától is annak, hogy felülök majd mögé erre a gépre. -De így legalább, már értem, miért kötötted ki, hogy nadrágba bújjak. Miniszoknyában elég kényelmetlen lenne.- vigyorgok tovább óvatosan megtámaszkodva tenyeremmel a motoron, szándékosan a lehető legkacèrabban ácsorogva, úgy pislogva rá, mint aki képes lenne most azonnal felfalni. És igen. Képes lennék rá.

Iris & Dimitriy

Képtelenség úgy a közelében tartózkodni, hogy ne lóduljon meg a fantáziám, hogy ne forrósodjon fel a bőröm, amit cseppet sem könnyít meg az, hogy meztelenül, egymáshoz simulva ácsorgunk a víz alatt. Érzem forró leheletèt nyakam bőrén, kezei gyengéd mozdulatokkal kenik szét rajtam a tusfürdőt és ahogy megemlítem az edzés kapcsán a hátsómat, finoman hozzám is dörgölőzik, mintha így akarná jelezni, miféle irányt vettek a gondolatai már ennyitől is. Gyanítom az, ami az én fejemben jár, több ponton is találkozik az Ő fantázia képèvel, mégis próbálom türtőztetni magam, ha már annyira kitartott amellett, hogy randizni vigyen. Egyèbkènt is izgatottan vártam egész nap, hogy végre hazaèrjen és, hogy kettesben kimozduljunk, ahogy valószínűleg minden normális pár teszi és most, azok után, amilyen pokoli napja lehetett, tényleg úgy érzem, hogy Neki is jót tesz majd egy kis környezetváltozás, még ha csak pár óra erejéig is. Hogy elterelődjenek a gondolatai, hogy még véletlenül se jusson eszébe se az, amivel a napot töltötte, se az igazi életünk, csak két átlagos ember legyünk, akik oda vannak egymásért.
Mondjuk nem a legjobb úton járok én sem a tervemet illetően, hogy ez tényleg csak egy gyors zuhany legyen, mert amellett, hogy szóba hozom azt a reggeli, őrjítően szenvedélyes szeretkezèst a konyhában, még egy forró csókot is lopok tőle, amit egy gyengéd harapással zárok, de ilyen ez, ha nem tud az ember uralkodni a másik közelében. Már pedig, én nem nagyon tudok és, ha Ő nem küzdene legalább annyira, mint én és nem segítenè a zuhanyzás vègeztèt azzal, hogy elzárja a vizet, nem biztos, hogy eljutnánk bárhová is.-Szerintem, te pont, hogy ezt szereted bennem.- duruzsolom incselkedve, kacér mosollyal ajkaimon, mikor rám aggatja a "pokoli" jelzőt, egyértelműen elárulva ezzel, mennyire vissza kell neki is fognia magát, bár a teste is elég nyilvánvalóan tudatja velem, miféle vágy munkálkodik benne, mégis sikerül nagy nehezen elhúzódnom tőle, amihez elég nagy erőt ad a pimaszságom is. -Ha jól sikerül a randi, talán hagyom majd, hogy az ágyadba csábíts.- incselkedek tovább Vele mosolyogva, bár ehhez már, csak akkor van bátorságom, mikor az ajtó környékén járok és, még azt is igyekszem lehetőleg gyorsan elhagyni, mielőtt még sikerül kihúznom a gyufát a pimaszságommal.
Inkább a szobámba igyekszek, a lehető leggyorsabban kerítve elő magamnak a már kigondolt ruhadarabokat, majd egy egyszerűbb, finom sminket követően a hajamat is megigazítom picit, de ekkor már hallom odakintről az elégedetlenkedèsèt, na nem, mintha egy percig is komolyan venném. Hallom a hangján, hogy szándékosan cukkol, szinte látom is magam előtt pimasz vigyorát, amitől az én ajkaim is mosolyra húzódnak, miközben a lehető leggyorsabban elvègzem az utolsó simításokat. -Csak nem a csillagokat fogjuk bámulni?- lépek ki az ajtón széles mosollyal, egyik kezemet pedig csípőre vágom, míg tetőtől talpig végig mèrem, ahogy a korlátnál ácsorog, de most is épp ugyanarra jutok, mint újabban minden nap; szívdöglesztően néz ki. -Vagy, milyen más élményt rontana el a napfény?- kíváncsiskodok mosolyogva, hátha elárul valamit arról, hová is megyünk vagy, hogy egyáltalán mire készül, közben pedig odalèpek hozzá egy pillanatra és gyengéden megcsókolom. -Mondtam, hogy sármos a pasi, akivel randim lesz.- sutyorgom vigyorogva, végül a lépcső felé fordulok és inkább elindulok lefelé, mert minél előbb indulunk el, annál előbb fogom megtudni, hogy mit is talált ki nekünk ma estére és, hogy egyértelműen a tudtára adják, hogy felőlem, akár már mehetünk is, a vállamra kapom a táskámat is.

Iris & Dimitriy

Egykor tényleg nem volt egyéb, mint egy rideg, gúnyos, tenyèrbemászó börtönőr, aki sportot űzött abból, hogy annyira megsèrtsen, hogy inkább a magányt válasszam a szobámban, mint az Ő társaságát vagy akár, csak a látványát. Pedig, az már akkor is sokkal jobban tetszett, mint amennyire megengedett lett volna, főleg, ha figyelembe vesszük, hányszor esküdtem meg arra, hogy semmiképp sem leszek minden értelemben a felesége, és ebben sokáig segítségre volt a lekezelő stílusa is. Hogy idő közben mi változott meg, mi váltotta ki belőlem azt, hogy más szemmel kezdjem látni vagy, hogy Őt mi késztette arra, hogy másképp kezeljen, sajnos előttem még mindig titok, de bármi is volt az, az eredményét már napok óta érzem.
Hiszen, mostanra nyoma sincs annak a férfinak és, bár sokáig azt hittem, hogy csak valami csúf játékot űz velem, hogy ez csak egy aljas húzás, amivel meg akar téveszteni, mostanra már tudom, hogy olyan erős érzelmeket táplál irántam, melyek még egy ilyen abszurd amnézia ellenére is kitartottak. Pedig, élhetett volna a lehetőséggel, eldobhatott volna anélkül, hogy tudnék róla és élhetnè tovább a korábban megszokott életét, mégsem tette. Vállalta a kockázatot, hogy talán most másképp végződik, hogy összetöröm a szívét és a gondolat, hogy még most is félt attól, hogy majd elítèlem amiatt, aki, szinte fojtogat. Egyszer már neki adtam a szívemet és hiszem, tudom, hogy ezt megtehetem újra, mert ha egy olyan férfi szeret, mint Ő, aki mindeddig elzárta a szívét a világ elől, az nem egy semmiség, nem egy kósza fellángolás.
Ezt pedig most is érzem gyengéd érintéseiből, ahogy Ő kezd engem fürdetni, ahogy finoman bőrömbe masszírozza a férfias illatú tusfürdőjèt, ami pont annyira zavar, mint tegnap este, azaz semennyire.-Nèha én is szívesen foglak erős kezekkel...- jegyzem meg halkan kuncogva, de szavai és az, hogy így ragaszkodik az ígéretèhez, a randevúnkhoz, csak tovább táplálják mellkasomban azt a melegséget, amit újra felèlesztett bennem. -Nem is várom tőle, hogy kímèljen.- vonok vállat, ahogy Kirill cseppet sem gyengéd módszerei szóba kerülnek, szándékosan terelve aztán a szót a fenekemre, aminek olyan finoman hozzásimul gyengéd csókjai és finom mozdulatai közben, hogy végül már, csak arra tudok gondolni, mennyire vágytam ma erre is. Hogy érezzem a teste melegét, az érintéseit, ajkait a bőrömön és, bár egész más kezd felèledni bennem, mégis megfordulok, hogy magamhoz öleljem, mert mindazok után, ahogy hazajött, amennyire aggódtam érte, még az is eszembe jut, hogyan indult a nap.-Rá nem jöttem volna, hogy tetszik a hátsóm.- duruzsolom halkan bőrébe, lágy csókot hintve nyakára és állára halk nevetésem közben, de végül ahogy elzárja a vizet és körèm tekeri a törölközőt, egy halk, feszült sóhaj kíséretében pillantok fel rá.
Pokolian vágyom rá most is, ugyanúgy mint reggel, vagy épp este, mintha ez az érzés már nem is akarna szűnni, de mivel annyira a szívén viseli azt az ígért randit, a világért sem akarnám, hogy azt gondolja, én nem várom vagy vártam egész nap, hogy ne akarnék kimozdulni Vele és kettesben, nyugodtan tölteni ezt az estét, mégis, ahogy megszólal és azzal a pimasz mosollyal emlékeztet, mit is érez irántam, egyre nehezebb ellenállnom. -Nem, azt hiszem, ma még csak éreztetted velem. Reggel, a konyhában.- sutyorgom halkan, majd finoman átkarolva nyakát tüzes, forró csókot lopok tőle, amit azzal zárok, hogy egy feszült sóhaj kíséretében alsó ajkára harapok. -Èn is szeretlek. Mocskosul meg tisztán is.- kúszik pimasz vigyor ajkaimra, de aztán megpróbálom elszakítani magam tőle és egy újabb sóhaj kíséretében magam köré tekerem a törölközőt.-Megyek és magamra kapok valamit. Nadrágot, természetesen.- sandítok rá vállam felett az ajtóból kacér vigyorral, de pokolian nehéz tovább indulnom a szobám felé, hogy tényleg neki álljak felöltözni.

Iris & Dimitriy

Órákig elmélkedhetnék azon, hogy vajon miféle dolgokat művel, hogy hány embert ölt már meg élete során, hányszor vert félholtra valakit vagy, hogy miféle kínzási módszereket ismer, de már épp eleget elmélkedtem ezen, míg a motelben voltam és mindannyiszor arra jutottam, hogy egyszerűen nem érdekel. Ha bűn egy ilyen férfit szeretni, akkor én rohadtul bűnös vagyok, mert attól függetlenül, hogy kicsoda Ő, hogy mennyi vér tapad a kezéhez vagy épp mennyi vért szívott magába a pólója, valahányszor csak rám mosolyog, hozzám ér vagy rám néz azzal a gyengéd szerelemmel tekintetében, a szívem hevesebb tempóra kapcsol és semmi másra nem vágyom, mint hogy megérintsen. Bármilyen szörnyűséget is követ el nap, mint nap, egyszerűen nem érdekel, mert velem úgy bánik, olyan figyelmességgel és szeretettel, amire egy igazi szörnyeteg képtelen lenne, ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy Ő nem az. A bűn az élete része, ebbe született bele, így nőtt fel és ez a kötelessége, bármilyen erkölcstelen is legyen ez az élet, én pedig elfogadom, hogy ez is hozzá tartozik. Az már más kérdés, miként viselném, ha egyszer szemtanúja is lennék annak, miféle férfivé változik, amikor elhagyja a hálószobánkat, a házat, de épp ezért nem kíváncsiskodok és épp ezért nem dörgöli Ő sem az orrom alá a "munkáját". Ez a kis vérfolt pedig rohadt kevés ahhoz, hogy bármit is kétségbe vonjak miatta, hogy másképp lássam.
-Szerintem simán maradj inkább, csak a férjem. Bár börtönőrnek is elég szexi voltál.- duruzsolom vigyorogva, töprengő arccal, ahogy felidézem azokat az időket, mikor még annak láttam, mert arra természetesen, még én is emlékszek, hogy egykor én aggattam rá ezt a titulust, főleg, miután kinevezte a szobámat az én kis tornyomnak, ahol majd raboskodhatok, mint valami hercegnő. Akkor még iszonyúan gyűlöltem Őt, ezt a helyzetet, mindent, most meg önként vonulnék vissza abba a toronyba, ha tudnám, hogy Ő is bezárkózik oda velem.
Persze, a randi sem hangzik rosszul, igazság szerint egész nap ezt vártam, Ő pedig nem is egy, hanem mindjárt három lehetőséggel is előáll, amiből az egyiket titokban tartja előttem, mintha ezzel akarná még vonzóbbá tenni, ez a taktika pedig, nálam mindig beválik. Hiszen tudom, hogy bármi is legyen az, mindenképpen élvezni fogom, mert Vele leszek, az pedig, hogy mivel akar meglepni, már önmagában megéri a kockázatot.-Mit is mondhatnék? Szeretek kockáztatni és kíváncsi fajta vagyok.- vonok vállat incselkedő mosollyal, de mindezt Ő már pontosan tudja rólam, ennyire már bizonyára ismer, sőt, jelen állás szerint, Ő sokkal jobban ismer, mint én saját magamat. -Vettem. Nadrágos randi lesz.- bólintok elszántan, bár igazán nem is bánom, hogy nem kell kisestélyibe vagy akármibe küszködni magam, viszont ettől, csak még inkább furdalni kezdi a kíváncsiság az oldalamat, hogy vajon mire is vállalkoztam a választásommal, azonban annyira mégse érdekel ez most, hogy ne kezdjem magunkat a fürdő felé navigálni, ahol pár gyengéd mozdulattal megszabadítom a maradék ruhájától és én is levetkőzök.
Gyengéd mozdulatokkal kezdem lemosni a bőrét, lágy csókot is lehelek rá, és alaposan kiélvezek minden pillanatot az egész napos várakozás után most, hogy végre itthon van épségben, de még azt a lehetőséget is felvetem, hogy a mára tervezett randit elnapoljuk, ha túlságosan fáradt lenne, de Ő azonnal megvétózza még a gondolatát is ennek, apró mosolyt csalva ezzel ajkaimra.-Tudod, néha azért tetszik is, mikor parancsolgatsz.- duruzsolom vigyorogva, bár ez most egész más helyzet, mint mondjuk amikor meg akarja szabni, hogy hova mehetek vagy épp hova nem, hiszen épp a randink mellett áll ki ilyen elszántan, amit én se szeretnék a világért se lefújni, bármennyire is mozgatott meg Kirill ma délután.
Engedek a gyengéd noszogatásnak és lassan megfordulok, hogy háttal állva simuljak mellkasához, Ő pedig gyengéd mozdulatokkal kezdi bőrömet a tüsfürdővel masszírozni, amiről rögtön eszembe is jut, hogy ma már egyszer terveztem, hogy ebbe a fürdőbe is hozok magamnak egy saját tüsfürdőt, bár cseppet sem lep meg, hogy végül elmaradt. Egész nap Ő járt a fejemben, úgyhogy meglehetősen nehéz volt bármi másra koncentrálnom.-Nehéz eldönteni, hogy ki akart-e nyírni vagy sem, de azt hittem, hogy kipurcanok...- dünnyögöm kelletlenül, ahogy az edzés felől kérdez, de hangomról érezheti, hogy mindvégig mosolygok, hogy valójában hálás vagyok annak a szadista dögnek, hogy rögtön a rendelkezésemre állt és a lehető legalaposabban megdolgoztatott. Mondjuk, szerintem tényleg élvezte, hogy még kínoz is, de lássuk be, jó pár hét kihagyás után, talán meg is érdemeltem. -Megcsináltam vagy ötszáz felülést, fekvőtámaszt, guggolást, meg a franc tudja még mit, bár a fenék edzéssel, szerintem titokban Neked akart kedvezni.- forgatom a szemeimet mosolyogva, finoman hátra is sandítok rá a vállam felett, majd egy egész pici nyújtózkodást követően, mosolyogva lopok tőle egy leheletkönnyű csókot. -De cseppet sem vagyok fáradt, ha ez aggasztana.- nyugtatom meg gyorsan, mielőtt még azt hinné, hogy így majd vonszolni fogom magam durva fájdalmakkal küszködve, mert ez nagy eséllyel holnap vár majd rám, de igazából, ha most izomlázam lenne se érdekelne túlzottan. Olyannyira felvillanyozott, hogy egészben jött haza, nem pedig mindenféle harci sebekkel, mint ahogy képzeltem, hogy most konkrétan úgy érzem, bármire képes lennék. ettől pedig nem is bírom leküzdeni végül a vágyat, hogy ismét felé forduljak és egyetlen szó nélkül, némán magamhoz öleljem, mintha így akarnám a tudtára adni, mennyire örülök, hogy jól van.

Iris & Dimitriy

Egész nap ezt a pillanatot vártam, hogy végre hazaèrjen, hiszen már elengedni is pokolian nehéz volt, mikor végre tényleg őszintén átrágtuk magunkat az Igor nevezetű problémán, most mégis tétovázok picit, mielőtt magamhoz ölelnèm végre, de mindez csupán annak köszönhető, hogy nem ismerem a késése okát és ezáltal azt sem tudhatom, miféle hangulatban ácsorog most előttem. Mégis, mikor végül magamhoz ölelem a rajta lévő állítólagos kosz ellenére is, szinte érzem, ahogy ellazul picit, de ez csupán addig tart, míg fel nem fedezem a pólójába ivódott vért, mert akkor újra elbizonytalanodik, pedig engem semmi más nem érdekel jelenleg, csak hogy Ő épségben van-e. -Van egy olyan érzésem, hogy fogok ennél rondább dolgokat is látni még.- jegyzem meg egy aprócska grimasz kíséretében, de tekintetem továbbra is ugyanolyan lágy marad, mint eddig volt és az ép felsőteste láttán is, csak még inkább megnyugszok. Nem azon akarok agyalni, hogy kinek a vére lehet a pólóján, mert egyszerűen nem az én dolgom, nem is számít, mert bárki is az illető, valószínűleg nem a jók által járt ösvényen akadt össze a férjemmel. Inkább azzal nyugtatom magam, hogy a vér tulajdonosa, valószínűleg épp egy olyan alattomos féreg lehet, mint amilyen Igor is, ez pedig elegendő elgondolás ahhoz, hogy ne törődjek vele.
Engem Ő érdekel, hogy Ő térjen haza épségben, hogy mellettem legyen ma éjjel is úgy, mint tegnap, aztán a következő éjjel is és így tovább, mert mióta csak láttatni engedte, mi rejlik a szívében, miféle érzelmeket táplál irántam, minden nappal egyre jobban ragaszkodom hozzá. Ezért is fenyegetem meg a hátsóját, Ő pedig viccesen úgy is tesz, mintha egyébként borzasztóan megijedne tőlem, talán tényleg tartana is a reakciómtól, ha egyszer sérülten jönne haza, de mindez most, ahogy az emelet felé indulunk, már tényleg nem számít.
A szobába érve, inkább a ruháinak szentelem a figyelmemet, hogy minél előbb megszabadítsam a kabáttól és attól a vères pólótól, amit el akart rejteni előlem, amiről úgy érezte, hogy jobb, ha nem látom, ezt a csendes, nyugodt pillanatot pedig ki is használom, hogy emlékeztessem arra, mennyire nem dédelgetek Vele kapcsolatban hiú ábrándokat. -Nem vagy szörnyeteg.- sutyorgom a szemeimet forgatva, kissé dorgáló pillantással, de igazából bárhogy is utal saját magára, engem már úgyis elcsábított és egyèbként is, valószínűleg minden szörnyeteg megtalálja a hozzá illő szépséget, ha már a lovagok felé kanyarodtam az előbb is.-Pont így szokott viselkedni egy szörnyeteg...- bólogatok mosolyogva, felvont szemöldökkel, de szavaimból csöpög az irónia, hiszen ha valóban olyan borzasztó alak lenne, mint ahogy Ő gondolja, rohadtul nem érdekelte volna, hogy rám milyen hatással lesz majd, ha így látom. Egyszerűen elém állt volna, talán még az orrom alá is dörgölte volna, hogy már pedig ez Ő, bármennyire is tetszik ez nekem vagy sem, de nem így tett és épp az ilyen apró figyelmességekkel vett le a lábamról.-Engem csak az érdekel, hogy te jól vagy.- ismétlem újra halkán, mielőtt forró csókot lehelnèk ajkaira, de a gyengéd figyelmeztetése hallatán próbálom megemberelni magam, na nem, mintha olyan borzasztó elképzelés lenne, ha végül nem mennénk sehova.
Csendben, lágy mosollyal az arcomon figyelem, miközben felvázolja a három lehetőséget, melyek közül még választhatok is, de bármennyire is csábító az első két opció, azzal, hogy a harmadikat nem árulja el, egyértelműen felkelti a kíváncsiságomat és arra késztet, hogy már, csak azért is azt válasszam. Ő pedig valószínűleg tisztában is van ezzel, talán már előre tudja is, hogy ezt fogom választani, de azért igyekszem húzni picit az agyát, ahogy látványosan töprengni kezdek. -Nem könnyíted meg a dolgom, bár a mozizáshoz lehet, hogy gyakorolnom kell még, hogy csendben tudjak lenni...- morfondírozok mosolyogva.-Vacsizni pedig mindenképp fogunk, mert úgy sejtem, nem nagyon ettèl ma...- folytatom tovább, de közben már finoman, lassú léptekkel a fürdő felé kezdem tolni.-Legyen a harmadik. Kíváncsivá tettél és legalább gyorsabban el is készülök majd, ha nem kell puccba vágni magam.- kuncogok halkan, gyengéd csókot lehelve állára, majd a tusoló mellé érve elhúzódok tőle, hogy megnyissam a vizet és, miután kicsatolom az övét és meglazítom a nadrágot is rajta, én magam is elkezdek vetkőzni, majd továbbra is azzal a gyengédsèggel tekintetemben behúzom magammal a víz alá.-De ugye tudod, hogy akkor sem haragszom meg, ha inkább itthon akarnál maradni?- duruzsolom a víz alatt állva, kérdés nélkül nyúlva a tusfürdőèrt, amiből nyomok egy keveset a tenyeremre és már el is kezdem masszírozni bőrén.-Nehèz napod lehetett.- sóhajtom halkan, újra megvillantva egy keveset a korábbi aggodalmamból, gyengéd csókot lehelve vállára, mielőtt azt is alaposan bedörzsölnèm.

Iris & Dimitriy

Biztos vagyok benne, hogy egyébként Maflás is borzasztóan hiányolta, csak épp rajta nem látszott annyira a szenvedés, mint rajtam, míg próbáltam magam egész nap lefoglalni mindenféle baromsággal, hogy ne Dimitriy körül járjanak a gondolataim. Mintha tényleg valami lökött kamasz lennék, egyszerűen mindenről Ő jutott eszembe és mindaz, ami történt köztünk, amire jutottunk kettőnkkel kapcsolatban még azok után is, hogy az a szemét Igor a frászt hozta rám és olyannyira elbizonytalanított, hogy már azt is megkèrdőjeleztem, hogy tényleg szüksége van-e rám az előttem ácsorgó férfinak. Most viszont, ahogy tekintetem az arcát kutatja, miközben próbálom végre eltüntetni magamból a felesleges aggodalmat, már semmiben sem vagyok biztosabb, mint a szerelmèben, amit még egy ilyen -valószínűleg- fárasztó nap után is tisztán látok a szemeiben. Ha pedig nem lenne elég érthető, amit bennük látok, hát a szavai még egyértelműbben tudatják velem, hogy Ő is hiányolt, ettől pedig gyengéd mosoly jelenik meg arcomon.
Mégis tartom tőle a távolságot, mintha nem lennék biztos abban, hogy most, ebben a helyzetben is örömmel fogadná az érintésem, de mivel Ő csak azt a nevetséges okoz hozza fel ellene, mint hogy össze fog kenni, már nem fogom vissza magam többé. Egy nagy sóhaj és némi motyogás kíséretében bújok hozzá, arcom nyakába fúrom és egy pillanatig sem titkolom tovább előle, mennyire hiányzott, amiből Ő rögtön le is vonja a következtetésèt Maflást illetően, de a hangjából kièrzem, hogy csak viccel.-Nem az ő hibája. Én vagyok menthetetlen.- kuncogok halkan, miközben elhúzódok tőle, de tekintetem azonnal megakad a pólóján, amit eddig takart a kabátja -valószínűleg nem véletlenül-, és amin egyértelműen vérfolt èktelenkedik, nem paradicsomszósz vagy vörösbor vagy akármi más. Vér, ettől pedig rögtön belém költözik újra az aggodalom, de mielőtt még túlságosan frászt kapnék, már húzza is fel magán az anyagot, hogy láthatóvá váljon a felsőteste egy része és az, hogy annak történetesen semmi baja.-Ja, hogy ez...- kezdek bele halkan, miután tenyeremmel finoman végig is simítok bőrèn, mintha a szemeimnek nem hihetnèk, a mondatot pedig, még időben elnyelem és felpillantok rá. -A lényeg, hogy Te jól vagy.- sóhajtom halkan, szándékosan nem nevezve nevén a dolgot, hogy ez egy másik ember vére, hogy valaki talán holtan hever valahol és a halálát az előttem álló férfi okozta, mert sokkal jobb, ha inkább...nem gondolok erre. Tudom, hogy ki Ő, hogy milyen férfi, miféle életét él, amit jó ideje már én is Vele élek, mint ahogy azok is tisztában vannak ezzel, akik esetlegesen az útjába állnak. Nem fogok olyanokèrt lelkizni, akik valószínűleg egytől egyig mind bűnözők. Az egyetlen rosszfiú, akiért valaha könnyet ejtenèk, az előttem ácsorog, mert Róla már tudom, hogy bármit is művel munka címszóval, engem mégis úgy tud szeretni, ahogy talán senki más nem tudna és nekem ez számít.-Zuhanyozz nyugodtan, viszont ettől a pólótól, szerintem már el is búcsúzhatsz.- fogom meg grimaszolva az anyagot az alján, ahol még épp tiszta is, majd ahogy finoman állam alá nyúl és lágyan megcsókol, emlékeztetve arra, hogy semmi baja, hogy épségben jött haza, bármiféle gondolatok is gyötörtek délután négy óra óta, gyengéden elmosolyodok. -Szerencsèd, különben szèt rúgtam volna a hátsódat még pluszba.- kuncogok halkan a csókba, élvezve gyengéd érintéseit, amiről talán most érzem igazán, milyen különleges dolog, ha eszembe jut, a pólóját valaki más vére áztatja. Akárhogy is került az oda korábban, akármilyen erőszakos és veszélyes is tud lenni, mint ahogy azt láthattam is Igor esetében, ilyenkor mégis úgy tud érinteni, hogy arról minden eszembe jut, csak az erőszak nem. Mintha egy teljesen más férfi állna előttem. Az, aki miattam kelt életre és, aki miattam létezik, ez pedig olyan melegséggel tölti el a szívemet, amit semmilyen vérfolt nem tudna elhűteni.-Èn is épp oda indultam, úgyhogy mehetünk.- nyomok még egy lágy csókot ajkaira, majd a kezèèrt nyúlok és, már indulok is az emeletre, hogy az Ő szobája felé vegyem az irányt, az ajtót halkan be is csukom magunk mögött, majd anélkül, hogy egyetlen szót szólnèk, szembe fordulok Vele és lecsúsztatom vállairól a kabátot. A póló láttán halkan sóhajtok, de ez inkább a korábbi aggodalom egy maradéka még, mert ha eszembe jut, hogy ez akár az Ő vére is lehetne, akaratlanul is belém költözik újra a kellemetlen érzés.-Soha ne szègyelld előttem, hogy ki vagy, rendben?- szólalok meg végül halkan, bár igazából fogalmam sincs, hogy miért akarta elrejteni előlem, hogy mi rejtőzik a kabátja alatt, de bármi is volt rá az oka, akarom, hogy tudja, hogy ettől semmivel sem látom másképp.-Tisztában vagyok vele, hogy ki vagy. Tudtam, amikor hozzád mentem és most is tudom.- simítok gyengéden az arcára, majd a póló aljáèrt nyúlok és felhúzom rajta, hogy végre megszabadítsam tőle, hanyagul ledobom a földre a kukába való rongyot, majd finoman hozzá simulok.-Nem is vágyom szőke hercegre. Én a sötét lovagra bukok.- sutyorgom végül vigyorogva, újabb csókot lehelve ajkaira, de ez most jóval forróbb és hosszabb, mint az előző, hogy érezze belőle, hogy komolyan beszélek.

Iris & Dimitriy

Fogalmam sincs, hogy mire kell felkészüljek, de az agyam természetesen rögtön a legrosszabb forgatókönyveket kezdi elém sorakoztatni, amint kiderül, hogy Dimitriy késni fog, bármennyire is próbálok nyugodt maradni és nem a falra festeni az ördögöt. Egyedül attól csillapodik picit az aggodalmam, ahogy meghallom az érkező autó hangját, de  teljesen mégis, csak akkor nyugszom meg, mikor a lépcső tetején állva, végre megpillantom Őt, ahogy a gyengécske dorgálásom hallatán, még el is mosolyodik. Nem tudhatom, talán jobb is, ha nem tudom, hogy min ment keresztül a mai nap folyamán, mi történt vele, mi miatt késett, de végtére is nem is számít, mert most, ahogy felnéz rám és a kis csúszás miatt kezd sajnálkozni, a tekintetében ugyanaz a gyengéd szerelem látszik, ami reggel is, nekem pedig, csak ez számít.
El is indulok lefelé a lépcsőn, egész az utolsó fokig lépkedek, de ott aztán megállok tétován pár pillanatra, mert mosoly és gyengédség ide vagy oda, nem tudhatom, mennyire venné jó néven most, ha a nyakába ugranék vagy ilyesmi. Ha igyekszik is távol tartani tőlem az élete azon részét, attól még Rá hatással van és sosem lehetek biztos benne, hogy milyen kedvében találom épp, na meg attól, hogy látszólag nincs semmi baja, azért még fájhat neki itt-ott. Vagy legalábbis, ez fut át az agyamon, miközben alaposan végig nézek rajta és még rá is kérdezek, hogy rendben van-e minden. Pár bólintást követően aztán Maflás után kezd érdeklődni, ha már azt állítottam róla az sms-be, hogy olyan nagyon hiányolja a gazdáját, pedig valójában én voltam az, aki egész nap nem találta a helyét nélküle és én vagyok az, aki alig várja, hogy végre érezhesse teste melegét, de ezzel természetesen Ő is tisztában van. -Hát... itt ácsorog előtted, Maflás viszont legutóbb még a nappaliban húzta a lóbőrt.- sandítok is az említett irányba, de végtére is, most annyira nem is a kutya érdekel, vele tudom, hogy minden rendben, a férjem azonban úgy ácsorog előttem és tartja továbbra is a pár lépés távolságot, mintha...nem is tudom.
Nyelek egy nagyot és bólintok párat, ahogy a rajta lévő koszra hivatkozva máris a zuhanyzót kezdi emlegetni és, talán két másodpercig tiszteletben is tartom ezt, még a számba is harapok, hogy ne kezdjek hangosan tiltakozni, de végül sóhajtok egy nagyot és eltüntetem azt a kevés távolságot is közülünk, hogy nyakát átkarolva bújhassak végre hozzá. -Nem érdekel a kosz, valószínűleg én is bűzlök, mert Kirill kihajtotta a lelkemet is.- hadarom nyűglődve nyaka bőrébe, ahogy oda fúrom arcomat, pár pillanatig ki is élvezem, hogy végre átölelhetem, már ha egyáltalán hagyja és nem húzódik el, majd hátra húzódok tőle egy picit, épp csak annyira, hogy tekintetét felkutathassam és sóhajtok egyet, mintha csak most tudatosulna igazán bennem, hogy végre nincs mi miatt idegeskedni. -Kibaszottul aggódtam érted.- csóválom a fejem mosolyogva, mert ez még számomra is hihetetlen, egykor nem is gondoltam volna, hogy valaha is így fogok miatta érezni, de most mégis úgy zakatol a szívem a boldogságtól, hogy valószínűleg még Ő is tisztán hallja. -Na de, most már mehetsz zuhanyozni, ha szeretnél, csak...- vonok vállat tanácstalanul, ahogy hátrébb is lépek tőle, de a kabát alól kibukkanó vörös folt láttán elakad a szavam és még azt is elfelejtem, hogy mit is akartam mondani.-Basszus, megsérültél?- húzom szét rajta finoman az anyagot, már ha hagy rá lehetőséget, miközben tekintetem újra aggódóvá válik és ahogy meglátom, mekkora területet is takart eddig a kabát, riadtan felpislogok rá.

Iris & Dimitriy

Egész jól lefoglalnak végül a tervrajzok, de bármennyire is merülök a munkába, folyton azon kapom magam, hogy az óra felé sandítgatok, ami újra és újra kíméletlenül dörgöli az orrom alá, hogy még mindig órák vannak hátra addig, míg végre Dimitriy haza jön. Próbálom erőszakkal rávenni magam arra, hogy inkább értelmes felnőttként, ne pedig lökött kamaszként viselkedjek, de mindaz, ami reggel történt, kerül-fordul a gondolataim közé furakodik, beleértve a rossz és a jó részt is. A pánikot, amit láttam rajta, mikor reggel nem talált maga mellett és azt a szenvedélyt, ami fellobbant köztünk, miután megnyugodott és eljutott a tudatáig, hogy nem mentem sehova. Újra és újra eszembe jut, hogy talán most, amíg távol van is azon őrli magát, hogy vajon itthon leszek-e még, mikor majd jön, így aztán dél táján nem bírom megállni, hogy ne küldjek neki egy rövidke üzenetet, amiben csak annyit említek, hogy Maflás milyen nehezen viseli, hogy nincs itthon, de természetesen rohadtul nem a kutyáról beszélek. Ő tök jól el van a kis világában, néha kiköveteli magának az én figyelmemet is, amit hálásan neki is adok, hogy addig se a saját gondolataimmal gyilkoljam magam és, miután a róluk készült rajznak szerzek egy keretet és kiteszem az egyik szekrényre, visszatérek a munkához.
Mikor már a szemeim össze akarnak akadni a sok vonaltól és számtól, úgy döntök, hogy a kanapéra heveredek és nézek valami filmet, de ennek az az eredménye, hogy fél négy körül térek magamhoz riadtan, mikor a film végén megszólal a zene, bár valamennyire pozitívumként élem meg, hogy a szundításomnak hála egész sok idő eltelt. Egész izgatottá is válok a gondolattól, hogy Dimitriy hamarosan majd hazaér, de amikor megcsörren a telefon és meglátom a nevét a kijelzőn, már tudom, hogy valami hiba csúszott a számításba. Bosszankodni azonban, talán csak két másodpercig bosszankodok, mert aztán emlékeztetem magam arra, hogy Ő  mennyire nem szívesen szokta megszegni a szavát, így aztán a bosszankodás gyorsan aggodalommá változik, felvetődik bennem, hogy talán valami baj van, ezzel pedig kis híján az őrületbe kergetem saját magamat.
Kirillt hívom végül segítségül, és bár nem mernék megesküdni rá, de mintha örömöt látnék rajta, mikor arra kérem, hogy folytassuk azokat a korábbi edzéseket, amikről Dimitriy beszélt, bár ennek ellenére olyan alaposan megdolgoztat, hogy végül egy órával később, miközben felmászok az emeletre, mindenem sajog. Az agyam azonban, még ekkor sem képes leállni, fél percenként a telefonomat bámulom és a számat rágcsálom az idegtől, mert a gondolat, hogy Dimitriy-nek valami baja esett, szinte fojtogat. Tudom, hogy nem ok nélkül késik és azt is tudom, hogy nála nem olyasmiről van szó, hogy dugóba keveredett volna vagy valami, ez pedig, csak még inkább megnehezíti az egészet.
Épp tusolni indulnék, mikor meghallom a ház előtt megálló kocsi hangját, és bár még ettől sem nyugszom meg teljesen, mert még így sem tudom kizárni a lehetőségét annak, hogy baja esett, mégis valamennyivel megkönnyebbültebben indulok a lépcső felé, majd annak a tetején megtorpanva bámulok a bejárat irányába, ahogy besétál rajta. Hatalmasat sóhajtok, mintha mázsás súlyokat dobtam volna épp le magamról, ajkaimon széles mosoly jelenik meg, majd megjátszott lazasággal megtámaszkodok a korláton és a képzeletbeli karórámra pillantok. -Késtél...- jegyzem meg dorgáló hangsúllyal, de tekintetem és az a megkönnyebbült mosoly ajkaimon egyértelműen elárulhatja, hogy rohadtul nem érdekel, hogy mennyit késett, csak az számít, hogy végre itthon van.
Nem is bírom megállni végül, hogy ne induljak el lefelé a lépcsőn, szinte kettesével szedve a fokokat, majd valahol az utolsó pár foknál megállok és egy újabb sóhaj kíséretében veszem alaposabban szemügyre. -Minden rendben?- kérdezem végül halkan, még mindig némi aggodalommal, de a legborzalmasabb lehetőséget legalább, már ki tudom zárni azáltal, hogy itt ácsorog előttem, látszólag épen és egészségesen.