Iris & Dimitriy

Saját magammal kell harcot vívnom, mert egy részem mást sem akar, mint tovább csókolni és megszüntetni az általam felhúzott határt, lerángatni Róla ezt a nyamvadt pólót, hogy végre ne csak az ujjam hegyével érinthessem forró bőrét, mint ahogy az edzőteremben tettem, de a másik részem tudja, hogy kell az a határ és kell némi idő. Nem akarok ész nélkül belefutni valamibe, ami fenekestül felfordítana mindent, ami teljesen megváltoztatná a hétköznapokat.
Bármennyire is vonzódom hozzá, bármennyire is akarom azt a második, majd a harmadik, negyedik, ötödik randit, nem szabad elfelejtenem, hogy kicsoda Ő és annak ellenére, ahogy ma bánt velem, át kell gondolnom, hogy képes lennék-e elviselni a gondolatot, hogy egyébként mi is a "munkája". Ma színét se láttam a maffiózónak, talán egy időre meg is feledkeztem róla, de mi lesz, ha úgy jön haza, hogy egyértelműen tudom, épp most nyírt ki valakit. Rá kell jönnöm, végig kell gondolnom, hogy képes lennék-e eltekinteni az élete azon részéről, szemet hunyni és magamba fojtani az erkölcseimet, bár tekintve, hogy ma egy egész más arcát láttam, egy sokkal törődőbb, figyelmesebben férfit, az az érzésem most, hogy talán menne.
Őrjítő az a vágy, amit éleszt bennem és, ami érezhetően benne is tombol, amitől csókunk egyre mohóbbá válik, testem forrón lüktetve simul hozzá, de még mindig sikerül megálljt parancsolni magunknak, kiszakadni a mámoros pillanatból és míg homlokunk újra egymásnak támaszt, a lefekvést hozza szóba. Mármint azt, hogy én elmegyek aludni, amihez nem túl sok kedvem van, egyszerűen nem akaródzik elszakadnom teste forróságától, de felvetődik bennem, hogy talán nem véletlenül említi ezt meg.
Nyelek egy nagyot és ajkamba harapok, ahogy szavaival is alá támasztja a sejtésemet, egy apró mosoly kíséretében pedig bólintok egyet, tudomásul véve, hogy ezt is, mint ma oly' sok mindent, miattam teszi. -Rendben.- súgom válaszul, igyekszem nem tudomást venni testem borzongásáról, amit a szavai váltanak ki belőlem, mert a fantáziám máris meglódul, milyen is lenne az, ha nem tudna már megállni, végül pedig sóhajtok egy nagyot, amivel egy időben még utoljára, alaposan magamba szívom illatát és hátrébb húzódok tőle picit. -Már, ha időben hazaérsz és nem fogok még aludni.- vigyorodok el én magam is, kezem finoman arcára csúszik, majd már jóval nyugodtabban, kellőképpen lehűtve magam hajolok ajkaihoz, hogy egy lágy, de gyors csókot leheljek rájuk. -Csodálatos este volt. Köszönöm.- súgom mosolyogva, tekintetem még pár pillanatra elmerül övéiben, majd ellépek Tőle lassan, kezemet finoman lecsúsztatva vállán és mosolyogva az ajtó felé indulok. Nem bírom megállni, hogy ne pillantsak vissza rá, mielőtt még kilépek a nappaliból, de aztán a lépcső felé veszem az irányt és egy hatalmas sóhaj, meg fülig érő vigyor kíséretében a szobába indulok. Ettől féltem a legjobban, hogy majd közelebb férkőzik hozzám, mint kellene, most mégse félelmet érzek, hanem inkább boldogságot és nyugalmat. És azt, hogy totálisan végem van.

Iris & Dimitriy

Csak egyetlen, rövid, aprócska mozdulat az, amivel próbálok jelezni neki, a tudtára adni, hogy mennyire vágyom arra a csókra, aminek az asztalnál olyan csúnyán vetettem véget, mégis olyan, mintha egy gátat szakítanék át vele. Egyetlen tétova pillanatig húzódik el tőlem, mintha próbálna még egy utolsó szalmaszálba kapaszkodni, de aztán olyan heves csókkal forr ajkaimra, hogy abból minden vágya, de még valami különös ragaszkodás is kiérződik. Úgy szorít magához, ahogy a fuldokló kaphat a mentőöv után, mintha ezen múlna a létezése. Testünk minden lehetséges része összesimul, egymásnak feszül, mégis úgy érzem, hogy még közelebb akarok lenni hozzá, még többet érezni belőle, ebből az őrjítő forróságból, ami még mindig magában hordozza a veszélyt, hogy talán megéget, de már azt se bánom, ha így lesz.
Lüktető, forró csókunktól meglódul a vérem, szinte levegőt se kapok, de jelenleg úgy érzem, hogy arra van a legkevésbé szükségem, mert sokkal jobban kell ez a mámorító csók és mindaz, ami kiérződik belőle, teste borzongásából, ahogy halkan felszisszen, mikor csípőm ágyékának feszül. Érzem, miféle hatással vagyok rá, milyen vágy éledt fel benne, halkan bele is nyögök a csókba, mert ugyanez tombol bennem is, mégis próbálom megőrizni a hideg vérem, mert bármi is ez, ami elkezdett kialakulni köztünk, nem akarom elrontani vagy elkapkodni. Főleg, mert még azt se tudom, hogy pontosan mi is ez.
Lihegve szakítom meg csókunkat, de nem túl messzire húzódok Tőle, nem akarok még kibontakozni ebből a perzselő forróságból, miközben elsuttogok pár józanító szót, tovább karolom nyakát, melleim újra és újra mellkasának feszülnek, ahogy próbálok levegőhöz jutni, ahogy Ő is ugyanezzel próbálkozik, ami apró mosolyt is csal ajkaimra, mint ahogy a költői kérdése is. Mert nem várja meg a válaszomat, talán nincs is szükség rá, hiszen az újabb csókot ugyanolyan mohón viszonzom, ugyanúgy többet akarok belőle és már kezeim is bátrabban indulnak meg testén, ahogy végig simítok hátán. Még a pólón keresztül is érzem, milyen forró a bőre, miként feszülnek meg rajta az izmok és, bár újra elszakadunk egymástól, most sem távolodunk el. -És, ha még nem akarok aludni?- kérdezek vissza halkan, ahogy homlokunk újra egymáshoz ér, kezem nyakára, arcára csúszik, hüvelykujjam futólag ajkán simít, én pedig nyelek egy nagyot, mert megfordul a fejemben, hogy talán épp a kérésem miatt veti ezt fel. -Táncolhatnánk még.- mosolyodok el végül, de elég tétovára sikeredik és tekintetem is hezitálásról árulkodik, mert ha úgy érzi, hogy az lenne biztonságosabb, ha elvonulnék a kis tornyomba, akkor megteszem. Nem akarom szándékosan kínozni, gyötörni, mert azt már tudom, hogy úgyis próbálná visszafogni magát. -Jobb lenne, ha mennék?- nyelek egy nagyot újra, kicsit el is húzom tőle homlokomat, hogy a szemeibe tudjak nézni, kezem pedig nyakáról vállára simít, mintha így akarnám valamivel szolidabbá tenni a helyzetet, bár tekintve, hogy még mindig hozzá vagyok préselődve, valószínűleg nem sok értelme van ennek.

Iris & Dimitriy

Sok mindent látok most, ahogy ránézek, de vadállatot semmiképp és talán, ez a legmegdöbbentőbb ebben az egészben, hogy egyetlen nap leforgása alatt olyan, mintha teljesen a szőnyeg alá söpörte volna azt az oldalát. Na nem, mintha ettől még nem tudnék a létezéséről, mert tisztában vagyok vele, hogy ugyanúgy ott van benne az a maffiózó is, aki zokszó nélkül eltüntet bárkit az útjából, de az, hogy nekem most megmutatja ezt a Dimitriyt is, aki képes úgy nézni rám, mintha...
Olyan gyengéd, mégis határozott az érintése, amivel magához húz újra, amivel arcomra simít, hogy most mégis nehéz elhinnem, hogy ez ugyanannak a férfinak az érintése, akinek a testén hegek díszelegnek az életvitel miatt, amit folytat. Ami most, valahogy mégsem tud annyira érdekelni.
Látom tekintetén és érzem, hogy ez a pillanat, a tánc, ahogy testünk együtt mozdul, miféle hatással van rá, ajkaim és tekintetem közt cikázó íriszei pedig tökéletesen el is árulják, hogy mire vágyik, de végül mégis inkább homlokomnak dől és lehunyja szemeit. Én is így teszek, próbálok észérvekkel hatni magamra, hogy miért is kellene visszafogni magam, de már semmi sem annyira fekete és fehér, mint eddig volt. Teljesen a feje tetejére állított mindent azzal, ahogy ma viselkedett és, ahogy most viselkedik, amilyen óvatosan közelít felém, mintha tényleg nem akarná elszúrni újra és megkockáztatni, hogy végleg magára haragít, elodázva ezzel a második randi lehetőségét, ez pedig csak még nehezebbé teszi az ellenállást.
Az a Dimitriy, akit eddig ismertem, cseppet sem törődne azzal, hogy mit gondolok vagy érzek, sőt. A pofon után a képembe vágott volna valami sértő megjegyzést, amivel elérte volna, hogy inkább vérig sértve elvonuljak és a legkevésbé sem bánná, ha napokig a színemet se látja. De Ő más. Ő tényleg, őszintén akar közeledni, megmutatni, hogy nem csak az a rideg, kegyetlen maffiózó, mint aminek eddig láttam, vagy legalábbis, most minden erről árulkodik és, ha jobban belegondolok, egész nap ezen igyekezett.
Akarom, hogy érezze, hogy mindez mennyire jól esik és, hogy milyen hatással van rám, már a puszta érintése is anélkül, hogy az asztalra ültetne és a vad, mohó vágyat csalogatná elő belőlem, ami mindenre késztet csak józan gondolkodásra nem. És akarom, hogy tudja, hogy most, ebben a pillanatban én is vágyom a csókjára, mert ez a visszafojtott vágy, ami tánc közben közénk telepedett, erre sarkall.
Lágyan, csalogatón simítok végig ajkain ajkammal, de ennél többet nem teszek, csak a pólójába markolok finoman, míg várom a reakcióját -bármi is legyen az-, mert a pofon után megfordul a fejemben, hogy talán most Ő fog megálljt parancsolni, el is húzódik egy pillanatra, mintha maga sem tudná, hogy mit évő legyen, de aztán olyan mohó, forró csókkal tapad ajkaimra, hogy  még levegőt is elfelejtek venni. A forróság, ami egész idő alatt itt lappang bennem, mióta csak keze a hátamra simult, mióta hozzám ért, most szétárad bennem, úgy érzem képes lennék lángra kapni és ahogy még szorosabban magához húz érzem, hogy belőle is hasonló hőség árad.
Kezem  tarkójára vándorol, másikkal finoman átkarolom nyakát, miközben még jobban hozzá préselem magam, mintha az utolsó milliméter távolságot is meg akarnám szüntetni köztünk. Nyelvem mohón kutat nyelve után, halkan belenyögök az érzésbe, ahogy egymáshoz simulnak, csípőm ágyékának feszül, de mielőtt még túlságosan elszabadulnának az indulatok, elhúzódok tőle pár centire és mutatóujjam finoman ajkaira simítom. -Kell az a második randi.- súgom halkan, de még engem is meglep, mennyivel szaporább a légzésem, hogy mennyire feltüzelt a csókja és bár minden vágyam, hogy tovább merészkedjek vele, valahogy mégsem akarom elsietni ezt az egészet. Bármi is legyen ez. -De az elsőn maradjunk csak a csóknál, rendben?- sóhajtom halkan, szinte küszködve, mert a testem egész mást akar, másra vágyik, leginkább mindenre, amit képes lehet nyújtani, de most nem engedhetem meg magamnak, hogy felelőtlen legyek.

Iris & Dimitriy

Mosolyogva szemet forgatok, de eszem ágában sincs vitatkozni vele a vezetési képességeit illetően, amikor minden nap látom, mennyire tisztelik és félik az emberei, bár egyébként sem tudnám róla elképzelni, hogy valaha bárkinek is átadná a gyeplőt. Még szerencse, hogy a tánc pont olyasmi, ahol Ő kell vezessen, míg én teljesen rábízom magam az irányítására, ami most annyira nem is esik nehezemre. Sosem vallanám be neki, de valahol egész vonzónak látom a belőle áradó határozottságot, még akkor is, ha egyébként sosem tűrném el neki, hogy nekem is úgy ossza a parancsokat, mint az embereinek. Mondjuk ezzel, szerintem már Ő is tisztában van és talán emiatt nem is próbálkozik ezzel.
Most mégis készségesen bízom Rá magam, együtt mozdulok Vele a zene andalító ritmusára, miközben teljesen elveszek gyengéd, érzelmes pillantásában. Ujjaim gyengéd érintéssel találnak tarkójára és, csak némán bámuljuk egymást, ami más esetben, akár még kínos, zavarbaejtő is lehetne, talán el akarnám kapni róla pillantásomat, de most...levegőt is alig merek venni, nehogy tönkre tegyem a pillanatot. Olyasmit üzennek, amitől az egész testem megborzong, amitől csak még jobban szétárad bennem a forróság, ami mellé jó nagy adag értetlenség is keveredik, mert elképzelni se tudtam volna, hogy valaha így fog majd rám nézni.
Vállára hajtom végül a fejem, kezem mellkasára simítom és lehunyt szemmel élvezem azt a nyugodtságot, ami eluralkodik rajtam, miközben állát a homlokomnak támasztja és ez az egész egyszerűen annyira normálisnak, természetesnek hat, hogy ha kellene, se találnék rá szavakat. De szerencsére nem is kell.
Elmosolyodok, ahogy keze az enyémre fog, a mosoly pedig vigyorrá szélesedik, mikor körbe forgat, de aztán újra egymáshoz simulunk, visszahúz magához finoman, másik keze pedig gyengéden arcomra csúszik. Tekintetünk ismét egymásra talál, bár hol én pillantok ajkaira, hol Ő az enyémekre, de érzem rajta, hogy hezitál,  mintha folyamatosan emlékeztetné magát arra a pofonra és az ígéretére. Pedig, valószínűleg tökéletesen érzi a hozzá préselődő melleimen át a vadul zakatoló szívemet, vagy talán csak én hiszem, hogy ilyen nyilvánvalóan árulkodik a testem arról, mennyire a hatása alá kerültem, hogy mennyire élvezem, hogy ilyen közel van hozzám és, hogy magamon érzem érintését.
Egész más most ez a pillanat, mint mondjuk az, amikor az irodában értünk egymáshoz, mert az csak nyers vágy volt, de ez most...annál sokkal több és, mintha csak ezt a "sokkal többet" próbálná féken tartani, homlokát homlokomnak támasztja és úgy ringatózunk tovább.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha az ellen kell majd küzdjek, hogy meg akarjam csókolni, de most mégis ez történik, ahogy újra és újra az alig pár centire lévő ajkait fürkészem. Halkan sóhajtok, testemmel még jobban belesimulok a mozdulatokba, orrom gyengéden orrához érintem, míg kezem óvatosan nyakára simul és nyelek egy nagyot. Azok után, ami történt, egyáltalán nem lep meg, hogy most nem mer újra próbálkozni és őrülten édes tőle, hogy így visszafogja magát miattam, mintha így akarná a tudtomra adni, hogy igenis, tiszteletben tartja a kérésemet. Az pedig épp emiatt egészen egyértelmű, hogy ha csókra vágyom, azt most vagy nekem kell kezdeményezni, vagy fel kell emelnem egy zöld táblát. Az utóbbi mellett döntök, kihasználom a helyzet adta lehetőséget és alsó ajkammal gyengéden végig simítok ajkain, de már ebbe az apró mozdulatba is beleborzongok.

Iris & Dimitriy

Fogalmam sincs, hogy honnan jön ez a táncos ötlet vagy épp a bátorság ahhoz, hogy ezt meg is említsem, hogy konkrétan szóvá tegyem, hogy akár fel is kérhetne táncolni, de egy rövid pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán majd most én fogok égni egy nagyot, amikor elutasít vagy mondjuk kiröhög. Talán, ezt a pillanatnyi zavart próbálom az ártatlan testtartásommal elrejteni, de már a cukkolása is megnyugtató, hiszen ha el akarna utasítani, azt valószínűleg egyértelműen tenné.
Különös érzéssel tölt el, ahogy figyelem Őt, miközben felém sétál, az izgatottság keveredik bennem némi kíváncsisággal is, mert nem először fog hozzám érni, mégis ez most egész más helyzet lesz és nem tudom, hogy miként fog rám hatni. Már attól hevesebben ver a szívem, ahogy elém lép, az engedélykérése hallatán pedig elmosolyodok és zöld utat adok neki, Ő pedig gyengéd, de határozott mozdulattal a hátamra simítja kezeit és közelebb von magához. Ahol csak hozzám ér, zsibog a bőröm, felforrósodik épp úgy, mint az arcom a milliónyi apró inger hatására, majd ahogy szófogadóan átkarolom nyakát és a felsőtestünk is összesimul, nem bírom ki, hogy ne pimaszkodjak tovább Vele. Már csak azért is, hogy legalább ezzel eltereljem a figyelmem egy picit arról, milyen elemi erővel hat rám a közelsége, de ez elég gyenge próbálkozás.
Elvigyorodok, mikor korábbi szavaimat idézi, próbálok lazának tűnni, pedig valójában, még levegőt se merek venni, mikor keze derekamra simul, de nem is én lennék, ha nem próbálnám zavaromat egy újabb vicces megjegyzés mögé rejteni, amin valószínűleg tökéletesen átlát, mégis belemegy a játékba és tovább pimaszkodik. -Hát, azt mondják minden azon múlik, hogy a másik hogyan vezet.- vonok finoman vállat ajkaimon játékos mosollyal, de aztán lassan mozogni kezd a zenére engem is magával vonva a lassú ritmusba, én pedig önkéntelenül is elveszek kutakodó pillantásában. Fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében vagy, hogy mit érezhet jelen pillanatban, de abban biztos vagyok, hogy legalább olyan kellemes érzés számára ilyen közel lenni egymáshoz, mint nekem. Legalábbis tekintete ezt sugallja, némán kommunikál enyéimmel, bár emellett még olyan sok minden kavarog bennük, hogy meg se próbálom inkább megfejteni.
Csak bámulok rá csendben, lágyan mozogva a kellemes dallamra, de minden egyes mozdulatnál, mikor testünk még jobban összesimul egy pillanatra, komoly energiát igényel tőlem, hogy megpróbáljam elrejteni, miféle borzongást okoz néha egy-egy ilyen találkozás. Teljesen magával ragad a tekintete, a pillanat és valahogy olyan érthetetlenül helyesnek érzem az egészet, ezt, ahogy hozzám ér és együtt ringatózunk, hogy végül meg se próbálok megálljt parancsolni a kezemnek, mikor finoman hajába túr a tarkóján.
Egyre többször kúszik tekintetem ajkaira, azon töprengve, vajon milyen érzés lenne újra érezni őket enyéimen most, hogy talán már nem érne olyan váratlanul, de mielőtt még túlságosan elragadtatnám magam, inkább vállára hajtom a fejem és pár pillanatig lehunyom szemeimet, így adva át magam a zenének, a közelségének, az illatának és mindannak a zavaros érzésnek, ami kavarog bennem. Egyik kezem ellazítom, lassan engedem le a nyakából, hogy végül mellkasán allapodjon meg, de ahogy megérzem tenyerem alatt, miként zakatol a szíve, ajkamba harapok és lágyan elmosolyodok. Még mindig nem értem, hogy mi történt és, hogy minek köszönhető mindez, de tisztán érzem rajta a felém irányuló vágyat, ami cseppet sem hasonlít arra a vágyra, mint ami tegnap uralkodott el rajta. Ez sokkal gyengédebb és forróbb, nem csak a testiségről árulkodik, hanem valami sokkal többről és, ahogy ez tudatosul bennem, orrom hegyével finoman végig simítok nyaka bőrén.
Irtó kellemes az illata, egészen bódító hatással van rám és meglepően ismerős, mintha már milliószor éreztem volna, pedig egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kerültünk hasonlóan közel egymáshoz.
Ujjaim apró, cirógató mozdulatot tesznek mellkasán a zene ritmusára és annak ellenére is, hogy más sem jár a fejemben, mint újra megízlelni ajkait, olyan kellemes nyugalom jár át, amit már jó ideje nem éreztem. Egy mély lélegzettel magamba szívom illatát és megnyalom kiszáradt ajkaimat, az ajkamon bújkáló mosolyt pedig, most valamiért örülök, de egyben szomorú is vagyok, amiért így nem láthatja. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész vagy, hogy tényleg, valóban megtörténik-e, de tagadhatatlanul élvezem.

Iris & Dimitriy

Nem tudom, hogy mi késztette arra, hogy megpróbálja megmutatni nekem, mi más bújik még meg a vadállat mögött, de kétségtelen, hogy kedvelem ezt a férfit, akivel a mai napot töltöttem és talán, túlságosan könnyen hozzá tudnék szokni a jelenlétéhez. Nem véletlenül féltem már napközben is attól, hogy ez az egész, csak valami rafinált taktikázás Tőle, hiszen olyan más ez a Dimitriy, aki most a durva elutasítás után, még így is újabb randiban reménykedik, hogy szerintem egyáltalán nem róható fel, amiért még mindig kételkedek a létezésében. Pedig itt van és most már egyértelmű, hogy maga sem tudja igazán, hogy mit és hogyan csináljon, hogy imponáljon nekem, ez pedig csak még kedvesebbé teszi számomra.
Talán, még soha nem próbált kedveskedni, udvarolni senkinek és ez, ma először jut eszembe, hiába is keresgéltem olyan bőszen a válaszokat a viselkedésére. Nem próbált bárkit is alaposabban megismerni, talán nem is igazán érdekelte egyetlen nő sem, mert minden létező kapcsolata velük kimerült abban, hogy a testi igényeit kielégítette én pedig nem is felejtem el emlékeztetni rá, mennyire nem tartozom azon nők közé. -Legalább, most már tudom, hogy nem feleslegesen igyekeztem annyira.- vigyorodok el a rövid jellemzés hallatán, ami miatt igazán, még haragudni sem tudnék, mert cseppet sem dorgáló az, ahogy beszél hozzám, sőt. Inkább, mintha valaki olyasmiről beszélne, ami lenyűgözte, de talán ezt már, csak én akarom beleképzelni.
Talán, ez is közre játszik abban, hogy végül egyértelmű választ adok arra a második randira, amire igazából, csak célozgatott, de mostanra már világossá vált, hogy tényleg komolyan szeretné, még akkor is, ha ezt is fel kell jegyzeteltetnie a nem létező titkárnőjével. -Ha egyszer valóban lesz egy titkárnőd, máris el lesz maradva a sok teendővel.- csóválom a fejem mosolyogva, kicsit visszatalálva a korábbi pimasz hangulathoz, de mielőtt még túlságosan belemerülnék, inkább lenyelem a maradék vodkát és zenét kapcsolok.
Nem tudom, hogy honnan jön az ötlet, azt meg végképp nem, hogy honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy felkéressem magam egy táncra, de miközben megállok tétován a szoba közepén, igyekszem teljesen más szemmel nézni Őt. Azt, ahogy ellép a zongorától, ahogy vonásain átsuhan valami meglepettség vagy, ahogy zsebre csúsztatja kezeit és egyértelműen szándékosan cukkolni kezd. -Elég nagy csalódás lenne, ha nem tudnál...- jegyzem meg kínos arccal, mintha máris arra keresném a választ, miként viselhetném el a felsülésemet, de végül mégis elindul felém, nekem pedig máris meglódul a vérem, már a puszta gondolatától is annak, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz. -Igen, szabad.- súgom halkan egy bólintás és a szokásos játékos mosolyom kíséretében, de nem teszek ezen kívül más mozdulatot, csak hagyom, hogy Ő vegye át a vezetést.
Kíváncsian fürkészem az arcát, ahogy keze a hátamra simul, közelebb lépek hozzá, mikor magához húz és bár érzem, hogy az arcom lángol, nem igazán foglalkozok most a zavarommal. Csak nézem ezt az ismeretlen Dimitriyt, aki egyre kíváncsibbá tesz, aki váratlanul és érthetetlen okokból jelent meg, bár azért úgy, ahogy a mai nap során többször is, most is emlékeztet rá, kivel is állok szemben.
Elvigyorodok és finoman ajkamba harapok, miközben karjaim gyengéden nyaka köré vezetem, de kénytelen vagyok megköszörülni a torkom az érzéstől, ahogy melleim finoman mellkasához simulnak, útjára engedve ezzel testemben a már korábban tapasztalt lehelet könnyű borzongást. -Mondjuk...így jó lesz?- kérdezem aztán halkan, mintha legalábbis életemben először táncolnék, pedig valójában, csak én is cukkolni akarom Őt, mintha nem lenne már így is kellőképpen újszerű a gondolat, hogy mire is készülünk éppen. -Lehet, hogy mégis csak tudsz táncolni?- kérdezem végül pimasz mosollyal, egészen felpezsdülve a kíváncsiságtól, mert ez is valami olyasmi lesz most, amit még soha nem csináltunk együtt, mint ahogy a reggeli készítés vagy a vásárlás is. Valami olyan, amiről nem gondoltam, hogy képes lesz rá, de talán ideje lenne nem alábecsülni Őt és legfőképpen, nem beskatulyázni. -Ha esetleg a lábadra lépnék, előre is közlöm, hogy nem szándékos.- figyelmeztetem, de inkább csak a poén kedvéért teszem, mintha ezzel elterelhetném a figyelmem az illatáról és a kellemes érzésről, ami érintése nyomán járja át a bőrömet.

Iris & Dimitriy

A kellemetlen, kínos hangulat, még mindig ott lebeg közöttünk annak ellenére is, hogy nem küldött el a fenébe, csak egy kezembe nyújtott pohárral adja tudtomra, hogy akár csatlakozhatok is én pedig, egy egész picit megkönnyebbülök. Még akkor is, ha egyébként még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem-e a szobámat kellett volna-e inkább megcéloznom vagy, hogy nem-e lenne végzetes hiba, ha én is próbálnék tényleg, őszintén nyitni felé. De végül mégis követem a zongoráig, ahol vele szemben, alkaromat elfektetve a fényes felületen helyezkedek el és visszakérdezek a második randevús megjegyzése kapcsán. Ha eddig kételkedtem is abban, hogy tényleg, őszintén közeledni akar hozzám, ezek után már nem vagyok biztos benne, hogy tartanom kellene valami sunyi cseltől. Durván megsértettem az imént az egyértelmű elutasítással, bár azt talán még Ő is belátta, hogy nem a közeledéssel és nem is a csókkal volt baj, hanem inkább a tempóval. Megmutatott ma magából valamit, amiről nem is sejtettem, hogy ott van, aztán rám rontott épp ugyanúgy, mint a korábbi énje, bár kétségtelenül édes volt. Csoda, ha összezavart és elbátortalanított?
-Ha kudarc lett volna, már nem lennék itt.- jegyzem meg halkan egy jelentőségteljes pillantás kíséretében, mert megint más lett volt a végkimenetel, ha nem töltjük együtt a napot, ha nem csal olyan sokszor mosolyt az ajkaimra, csak szimplán egy laza vacsora alkalmával lekap és kész, de így egész más a helyzet. Talán, csak a vacsora számít randinak, de én igazából az egész napot úgy éltem meg, mintha az lett volna, hiszen egész végig az volt az érzésem, hogy épp most ismerem meg, pedig párszor már megcsillogtatta a foga fehérjét.
A következő megjegyzése hallatán ledermedek, az arcom felforrósodik és, ha eddig rajta is pihent tekintetem, most elvonom róla újra. Körülbelül ezt érezhette az imént, csak míg én fizikálisan pofoztam fel, addig ő verbálisan adja vissza, de nem tudnék lázongni az ellen, amit mond. Pontosan így álltam most hozzá, ezért löktem el magamtól, mert még mindig él bennem az elképzelés Róla, miszerint egy kegyetlen vadállat és most borzasztóan szégyellem is magam, amiért ezzel szembesít. -Van értelme.- bököm ki halkan, mintha így akarnám tudtára adni, hogy ha nem is járt sikerrel egyetlen nap alatt, azért jócskán megváltozott róla így is a véleményem és, már nem feltétlenül a "vadállat" miatt tartok tőle, hanem mert ezt a Dimitriyt, akit a felszínre engedett, talán még meg is tudnám kedvelni. Igazság szerint ez az énje ezerszer ijesztőbb, mint a másik volt, mert míg amaz csak az arcomat és a testemet tudná alaposan összetörni, emez talán, már a szívemet is.-Most már tudom. Vagyis sejtem.- jegyzem meg egy apró, bújkáló mosollyal az újabb emlékeztető hallatán, de a folytatás, ahogy eszembe juttatja a tegnap történteket és a vágyat, amit ébresztett bennem, arra késztet, hogy nyeljek egy nagyot. -Én csak...te is mondtad tegnap, hogy nem olyan nő vagyok, mint amihez szoktál.- súgom végül kissé tétován, de egy hálás pillantással és egy gyengéd mosollyal azért megköszönöm, hogy lényegében vette az este üzenetét, hogy valamivel lassabb tempó kell, bármi is legyen abból, ha tényleg randevúzgatni fogunk. Nem vagyok egy escort, aki mindenféle érzelem és vonzalom nélkül képes bárkivel lefeküdni, bár itt most nincs is híja a vonzalomnak, mert ahogy csak megemlítette a tegnapi asztalos mutatvány, felforrósodik a bőröm. Itt inkább az akaratlanul is kialakuló érzelmekről van szó, amelyek mindezt követnék és amelyek iszonyúan megrémisztenek.-Benne lennék egy második randevúban.- közlöm végül hirtelen, szinte kibuknak belőlem a szavak, majd inkább felhajtom a maradék vodkámat, az alkohol maró hatása miatti grimaszomat pedig próbálom azzal elrejteni, hogy inkább elfordulok és körbe pillantok a nappalin.
A zenelejátszó felé indulok végül és be is kapcsolom találomra, mindenféle keresgélés nélkül, majd Dimitriy felé fordulok és kihívó pillantással rámosolygok. -Ha esetleg szeretnéd még ezt a randit megmenteni, akár fel is kérhetnél táncolni.- közlöm végül ártatlan arccal, apró mosollyal ajkaim szegletében, ahogy megállok egy viszonylag nagy, szabad helyen és hátul, derekam mögött szégyenlősen összefogom a két kezem. Nem akarom a vadállatot látni benne és azt se szeretném, hogy Ő úgy érezze, hogy az erőfeszítései ellenére is, csak azt látom benne, úgyhogy most próbálok teljesen üres, tiszta lappal állni hozzá.

Iris & Dimitriy

Nem gondoltam volna, hogy az a B terv ilyen gyorsan életbe lép majd, de végtére is meg tudom érteni, hogy hirtelen kedve támad a vodkához, mert nem a legfinomabban utasítottam el a közeledését. Abban a pillanatban szentül hittem, hogy a lehető legtávolabb kell kerülnöm Tőle, hogy meg kell védenem magam, mert bármi is a célja, végül úgyis én lennék az, akinek fájdalmat okozna, aki megsérülne és jelen pillanatban, amikor az életem egy spanyol szappanoperához hasonlít, könnyen lehet, hogy egyetlen sérülés is túl nagy ár lenne.
Mégis,  ahogy igazságtalannak nevez, ahogy egyértelműen csalódottság látszik rajta a fortyogó düh vagy bármi más helyett, amit egy maga fajta férfitől el tudnék képzelni, egészen összezavarodok. Még annál is jobban, mint amennyire az egész napos viselkedésétől és a csókjától összezavarodtam, az pedig, hogy Ő maga is teljesen tanácstalan, hogy fogalma sincs mit kellene tennie, csak tejszínhab azon a kurva tortán.
Nem is állítom meg, mikor a nappaliba indul, mert azon túl, hogy bocsánatot kértem a pofon miatt, nem sokat tudnék tenni és egyébként sem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán kellene. Talán, az lenne a helyes lépés, ha hagynám elsétálni és én is felmennék a szobámba, hogy ismét bújócskát játsszak vele, mint ahogy eddig is és el is szánom magam arra, hogy így tegyek, de amint a lépcsőhöz érek és felidézem magam előtt a mai napot, képtelen vagyok elindulni az emelet felé. Nem akarok így véget vetni ennek a csodálatos napnak, bár még én magam is nehezen hiszem el, hogy így érzek.
A nappaliba veszem az irányt, de az ajtónál beljebb nem merészkedek azonnal, csak próbálom szolidan meghívatni magam egy adag vodkára, mintha ezzel akarnék békejobbot nyújtani, de számolok azért azzal a lehetőséggel is, hogy mára már, talán épp elég volt Neki belőlem. Olyan hosszan bámul rám, hogy tényleg kezdem kényelmetlenül érezni magam, megfordul a fejemben, hogy talán ez egy óvatos célzás akar lenni arra, hogy húzzak már el a fenébe, de végül mégis feláll és tölt nekem is egy pohárral, amitől egészen megkönnyebbülök. Tényleg nem tudom már, hogy mi a fenét csináljak vagy, hogy mihez kezdjek Vele és a helyzettel, de a vodkát azért elveszem tőle, szavai hallatán pedig vállat vonok. -Nem szeretem a gyógyszereket.- közlöm halkan, óvatos, talán kissé szégyenkező mosollyal, ami még mindig a korábbi pofon miatt kívánkozik az arcomra, de nem sokáig ácsorog előttem, mert már sarkon is fordul, hogy aztán az üveget magához véve a zongorán támaszkodjon meg.
Nyelek egy nagyot. Előbb, csak a torkomat markolászó érzés miatt, aztán pedig már a vodkából, miközben még mindig nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet volt-e csatlakozni hozzá ahelyett, hogy menekülőre fogtam volna, de a kérdése hallatán őszintén elcsodálkozok és még az a sok duruzsoló gondolat is elhal a fejemben. Komolyan egy második randiban reménykedik? Még ezek után is?
Sóhajtok egy nagyot, a poharat tartó kezemet pedig leengedem hanyagul magam mellé, úgy sétálok közelebb hozzá, majd a zongora túlsó oldalán, szembe Vele találok helyet magamnak és onnan nézek rá hosszan, kutakodó tekintettel. Komolyan nem tudom elhinni, hogy ez a férfi, akit most nézek, ugyanaz, mint akit eddig olyan szorgosan kerültem, mert az a Dimitriy egy ilyen durva elutasítás után, inkább minden lehetőséget megragadna, hogy vérig sértsen, mint hogy egy újabb randi lehetőségéről érdeklődjön. -Tényleg kudarcnak neveznéd a mai randit?- kérdezem végül halkan, de ekkor már inkább a poharat kaparászó ujjamat figyelem, mintha lenne bármi azon a nyamvadt poháron, amivel annyira foglalkoznom kellene. -Én csak...nem voltam rá felkészülve, hogy tényleg, komolyan közeledni akarsz hozzám. Ez...- sóhajtom, elakadok a mondattal, tanácstalanul meg is rázom a fejem, miközben felpillantok rá. -Tényleg igazságtalan voltam Veled, de azért nem nevezném kudarcnak ezt az estét.- súgom végül halkan, mert akármennyire is letaglózott az a húzása, ahogy váratlanul, pimaszul megcsókolt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam. -Olyan más vagy most.- bököm ki végül, arcomról pedig könnyedén leolvashatja, mennyire zavarodott és tanácstalan vagyok Vele kapcsolatban, mert most úgy érzem magam, mintha megint egy teljesen új férfit ismernék meg, aki közben teljesen úgy néz ki, mint a másik. Kortyolok is inkább még egyet gyorsan, hátha az alkohol maró íze kitisztítja picit a fejemet.

Iris & Dimitriy

Próbálom felidézni a mai nap eseményeit, végig görgetni a jeleneteket, mint egy filmet, szépen sorban egészen idáig, ahol most vagyunk, ebben a kényelmetlen, fagyos hangulatban, amit a kiosztott pofonnal sikerült ránk szabadítani. Próbálok félidézni akár egyetlen momentumot, amikor nem éreztem magam jól Vele a mai nap folyamán, de nem találok semmit, ami okot adhatott volna arra, hogy így reagáljak a közeledésére. Mindez a tegnap és a múlt hatása, ami lássuk be, annyira nem távoli, hogy képes legyek róla megfeledkezni, még akkor sem, ha ma tényleg annyira igyekezett végig a kedvemben járni és a bizalmamba férkőzni. Annyira más most, annyira másként viszonyul hozzám, én pedig folyamatosan az okokat keresem, hogy vajon miért van ez, mi késztette erre, de talán egyszerűen csak meg kellene próbálnom végre nem hátsó szándékot keresni mindenben, amit mond vagy tesz, csak egyszerűen átadni magam ennek az estének. De végtére is, ezen a ponton, már teljesen mindegy, mert akármilyen kellemes is volt a hangulat eddig, most szinte dermesztő hideg telepedik közénk, amit próbálok némi zavaros magyarázattal és egy tétova bocsánatkéréssel enyhíteni.
Hosszú, fojtogató csend áll be végül, amit Ő tör meg azzal, ahogy Ő is elismeri a tanácstalanságát, de közben továbbra sem fordul felém, háttal állva nekem, a mosogató felé fordulva beszél, mintha az iménti pofon után nem is akarná, hogy láthassam, mi megy végbe benne. Mintha Ő is próbálna most már valahogy védekezni, bár a szavai egyáltalán nem erről árulkodnak, mert azzal szemben, amire számítok, hogy ezek után rideg lesz és kínosan ügyel majd arra hogy az elfelejtsük az iménti fiaskót, Ő inkább kihangsúlyozza, mennyire nem bánta meg.
A poharakat kezdi elöblíteni, én pedig az asztalról pakolom el a felesleges cuccokat, míg végül már csak a bor marad, amibe visszatuszkolom a dugót és azt is beteszem a hűtőbe egy halk sóhaj kíséretében. Ha tényleg helyes volt véget vetni annak a csóknak, miért érzem most ilyen pocsékul magam? Mintha szándékosan vágtam volna tönkre mindazt, amiért Ő egész nap dolgozott és egy egyszerű, apró csókból iszonyú nagy balhét generáltam. Jó tudni, hogy a házas élet ezen része, legalább nekünk is jól megy, vagy legalábbis így képzelek egy házastársak közti vitát, amit aztán hosszú csend és mosogatás követ.
Félve pillantok rá, ahogy a vodkát említi, de mielőtt még bármit is szólhatnék, már ki is viharzik a konyhából és minden bizonnyal a nappalit veszi célba, én pedig hosszú másodpercekig bámulok arra, amerre eltűnt, végül az egyik székhez lépek és egy hatalmas sóhaj kíséretében lerogyok rá. Fogalmam sincs, hogy Maflás hol volt eddig, valahogy teljesen elkerülte a figyelmemet a kialakult kellemetlen hangulat közben, de most megjelenik a lábamnál és felágaskodik a combomon találva támaszt, hogy megnyalja a kezemet. -Remélem, neked is ízlett a vacsora.- simogatom meg a buksiját magamra erőltetve egy mosolyt, de közben újra és újra az ajtó felé sandítok, mintha azt várnám, hogy Dimitriy majd mindjárt megjelenik újra és minden megy tovább onnan, ahol a csók előtt jártunk. -Talán, hagynom kellene, hogy elcsituljanak a kedélyek, nem? -kérdezem végül a kiskutyát, mintha egyébként lenne bármi fogalma arról, hogy milyen baromi nehéz embernek lenni és egy ilyen helyzetben találni magad, ahol egyszerre rettegsz az idegen, váratlan helyzettől, de közben megijeszt az a gondolat is, hogy talán elszúrtál valamit, már a legelején.
Erőt veszek végül magamon és egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodok a székről, hogy az emelet felé vegyem az irányt, de mielőtt még a lépcsőhöz érnék, megállok egy pillanatra és a nappali ajtaja felé sandítok. Nem akarom így lezárni ezt az egyébként kellemes napot, változtatok is az irányon és bár lassan, tétován teszem meg azt a pár méter távolságot, végül mégis megállok a nappalinál és vállammal az ajtókeretnek támaszkodva belesek. -Talán, lefekvés előtt nekem is jól esne egy pohárral...- szólalok meg halkan, szégyenlősen, mert őszintén szólva nem lepne meg, ha elküldene a fenébe, de ha bármi jelét is látom, hogy másképp viszonyul hozzám, teszek még beljebb egy tétova lépést. -De, ha inkább egyedül szeretnél maradni, azt is megértem.- fűzöm hozzá halkan, hiszen épp az imént sértettem vérig és igazából, bármennyire is lepett meg azzal a csókkal, talán tényleg nem így kellett volna reagálnom.

Iris & Dimitriy

Nem vagyok biztos benne, hogy okos döntés belemenni ebbe a játékba, ami egyrészt vicces és kedves, másrészt viszont, talán már túlságosan bensőséges viszonyt igényelne, hiszen ilyesmit nem csinál az ember egy idegennel, de már abban sem vagyok biztos, hogy Dimitriy az. Hiszen, a minap jócskán túl haladtunk azon a határon, amit két idegen húzna egymás közé, de épp ez az, ami óvatosságra int, mert nem tudom, hogy okos dolog lenne-e, ha tovább engedném Őt, mint azt a józan ész diktálná. Már így is sokkal jobban kedvelem, mint az elején terveztem és, ha most az estét egy olyan randival zárjuk, ami utólag majd mosolyt csal ajkaimra, valahányszor csak eszembe jut, az talán, csak még tovább rontana a helyzeten. A végén meg, majd azon kapnám magam, hogy olyan álmokat kergetek, amelyeknek se értelme, se valóságalapja nincsen.
Most mégis hagyom magam sodródni a kellemes, játékos hangulattal, ahogy tejszínhabot nyom a nyelvemre, majd az ajkamra is, de amikor ajkaimra hajol és egy gyengéd csókkal tünteti el róla az édességet, csak egyetlen másodpercig tart, míg észhez térek, mert utána bekapcsol a pánik üzemmód és úgy húzódok el tőle, mintha fájdalmat okozott volna a gyengéd mozdulattal. Pedig, talán épp az ijeszt meg, hogy ilyen gyengéd és óvatos a közeledése, hogy már nem a tegnapi akaratos, pofátlan maffiózó próbálkozását érzem benne vagy a mohó vágyat, hanem valami egész mást, valami édesebbet és...többet.
A tenyerem az arcán csattan, a szívem a torkomban dobog és szinte már menekülök a helyzetből, mintha legalábbis valami életveszélyes dolog történt volna épp, pedig Ő csak megcsókolt és a legijesztőbb az egészben az, hogy még élveztem is. Dühös vagyok, de magam sem tudom eldönteni, hogy rá vagy inkább saját magamra, miközben arca és tekintete láttán elönt a szégyen is. Fogalmam sincs, hogy mit művelek vagy, hogy amit teszek az helyes-e vagy sem, hogy túlreagáltam-e vagy épp jogos a felháborodásom, mert bármennyire is igyekezett ma, egyszerűen nem tudom kitörölni az fejemből mindazt, amit olyan határozottan hittem Róla, amilyennek elképzeltem, hogy Tőle semmi másra nem számíthatok, csak fájdalomra és sebekre.-Nem tudom, Dimitriy! Tegnap még egész más voltál, ma pedig...- válaszolom ingerülten, tanácstalan arccal, mert ezzel az egésszel kapcsolatban leginkább, csak azt érzem, hogy iszonyatosan összezavar és épp a tanácstalanságom szüli most a félelmemet is, mert nem értem az egészet, mert nem látom át, hogy mi miatt ez a nagy változás és, mert igyekszem az egyetlen dolgot védeni, ami még teljes mértékig az enyém, az pedig a szívem.
Valahol mélyen tényleg igazságtalannak érzem magam, mert ha most ez tényleg egy első randi lett volna valakivel, akiről nincs már konkrét elképzelésem, akit fejben már nem könyveltem el valamilyennek, egyáltalán nem így reagáltam volna egy ilyen gyengéd, apró csókra, de Vele mindez...egész más. Olyan, mintha épp arról próbálna meggyőzni, hogy a tűz nem tud megégetni, pedig gyerekkorom óta hiszem és tudom, hogy igen. -Nem tudom, hogy mit higgyek.- sóhajtom halkan, valamivel nyugodtabban, mert az ingerültsége, a fájdalma láttán, amit egyértelműen okoztam -na nem a pofonnal-, némiképp józanító hatással van rám, de ettől még egyáltalán nem bánom, hogy véget vetettem annak a csóknak. Fogalmam sincs, hogy mit hitt, de egyetlen nap, egyetlen randi nem tud megváltoztatni egy hetek óta kialakult véleményt Róla, még akkor sem, ha a mai napot őszintén élveztem.
Legszívesebben rákérdeznék, hogy mit hitt, hogy mi járt a fejében vagy, hogy mi volt a célja, ha nem az, hogy elcsavarja a fejem annyira, hogy olyasmit kövessek el, amit másnap minden bizonnyal megbánnék, de úgy zárkózik be a szemem láttára, mintha a pofonnal nem csak a csókot állítottam volna meg, de azt a ma megcsillogtatott Dimitriyt is visszaüldöztem volna, ahol eddig rejtegette. Újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy a két tányért magához veszi és a mosogató felé indul velük, tekintetemmel minden apró mozdulatát követem, mintha ezzel válaszokra találhatnék a ki nem mondott kérdéseimre, de olyan zavaros bennem most minden, hogy ember legyen a talpán, aki képes lenne rendet tenni bennem. -Iszonyatosan összezavarsz és fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem.- szólalok meg végül halkan, miközben a hátát szuggerálom és még a testtartásom is egészen megváltozik, ahogy a düh egyértelműen elillan belőlem, mintha mázsás súlyok telepednének rám. Sok mindennel számoltam, hogy mi minden történhet majd azidő alatt, míg itt leszek, de az meg sem fordult a fejemben, hogy közeledni fog hozzám és, hogy mindezt mindenféle hátsó szándék nélkül teszi majd. Ha számítottam volna erre, akkor most nem így reagáltam volna.-Sajnálom, hogy felpofoztalak.- folytatom halkan, nyelek is egy nagyot, miközben a tejszínhabot magamhoz veszem, a kupakot visszateszem rá és a hűtőhöz sétálok vele, hogy azt is eltegyem, ha már ennyire neki álltunk elpakolni. Lopva felé pillantok néha, próbálok rájönni, miként javíthatnék ezen a kellemetlen helyzeten, de talán van, amit nem is lehet megjavítani, ha egyszer tönkre tettük. Most pedig, már nem a közeledésétől félek, hanem attól, hogy holnaptól mégis csak az lesz újra, aki ezelőtt volt. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok.