Mr and Mrs

Szívesen megnyugtatnám, hogy nem az Ő hibája, hogy nem szúrt neki szemet az az apró minta, ami kamaszkori lázadásom szimbólumává vált, de inkább úgy döntök, hogy játékosan adok neki lehetőséget, hogy kitalálja, hol található. Elég alaposan meg tudott nézni magának múltkor, kevés olyan hely van rajtam, amit ne vett volna szemügyre, de mivel akkoriban én magam is úgy voltam vele, hogy nem akarok egy tetkót villantgatni, mikor majd egy neves cégnél fogok dolgozni, olyan helyre csináltattam, ahol csak akkor látszik, ha úgy akarom. Ez mondjuk, ki is zár jó pár területet és a ruha is elég sokat szabadon hagy rajtam.
A játékos hangulat azonban részéről elillan, mikor az állára csókolok, ez látható és érezhető rajta. Akár vissza is számolhattam volna, hogy meddig bír majd meglenni a csúnya maffiózó nézése nélkül, de nem hagyom, hogy ez engem is befolyásoljon. Tovább mosolygok, miközben hallgatom töprengését. -Szóval úgy gondolod, hogy átverlek?- kérdezek vissza, de azért a két tippet meghallgatom, amit megoszt velem, nem is csodálom, hogy ilyen helyekre gondol, azonban mindkettő téves. De legalább kíváncsivá tettem.
-Ez csak két tipp volt, de inkább elmondom hol van, mint hogy azt gondold átverlek és továbbra is így nézz rám. - sóhajtok egy lapos pillantás kíséretében.  Őrjítő, milyen hirtelen tud változni a hangulata, miként tud reagálni apró, jelentéktelen dolgokra, mintha csak valami védekező mechanizmus lenne. Csoda, hogy még egyáltalán itt lehetek a kanapén Vele. De legalább, már kezdek rájönni ezekre a dolgokra. -Utáltam, hogy mindig el voltam rángatva azokra a hülye partykra és, bár gyerekként el tudtam kerülni, hagytak a szobámban tespedni, később már nem volt erre lehetőségem, szóval...- fordulok háttal neki végül, a hajamat meg felfogom és folytatom a magyarázatot. -Felnyírattam a tarkómat és csináltattam egy tetoválást, így akárhányszor valami béna kontyot kellett csináltatnom egy hülye party miatt, ott virított a tarkómon, mennyire nem érdekel az apám véleménye.- túrok picit az apró hajszálak közé, hátha úgy látható valamennyire a lótuszvirág, de mivel már jó ideje nincs felnyírva a hajam, rejtve van mindenki elől. Ezért nem láthatta Ő sem. -Tehát, ha én azt mondom, hogy van tetoválásom, de te nem láttad, az nem azért van, mert átverlek.- szögezem le végül, majd ülő helyzetbe küzdöm magam és miközben belebújok a magassarkúmba, felé pillantok. -Nem tudom, mi minden történt a múltadban, valószínűleg nem is fogom, de nem kellene mindenkitől azt várnod, hogy majd átver. Nekem legalábbis nem szokásom. - vonok vállat végül, majd a lépcső felé pillantok. Fel kellene mennem, mielőtt még összeveszünk valami baromságon, megsért valamivel, vagy akármi, mert most már ez következik majd, ezt már tudom. Azon a randin megtanultam.

Mr and Mrs

Kicsit olyan érzésem van, mintha nem is az a Dimitriy feküdne most mellettem a kanapén, mint akivel egy házban élek együtt már hetek óta. Most olyan más, kicsit nyugodtabb, felszabadultabb, nem is tudom. Minden esetre iszonyúan tetszik ez a hangulat, ami közénk telepedik, még akkor is, ha múlandó.
Elvigyorodik, amire én is hasonlóan válaszolok, már csak azért is, mert ezek szerint már ismer annyira, hogy ezen az apa ellen lázadós dolgon el se csodálkozik. Ellenben annyira nem térképezett fel legutóbb, hogy kiszúrja rajtam a tetoválást. -Azt hiszem, az lehetett a gond, hogy nem a nézegetésen volt a hangsúly.- mosolygok rá kacéran, mert még abba is beleborzongok, ha eszembe jut, mit művelt velem. Nem is igazán tudnám eldönteni, hogy a mai vagy a múltkori alkalmat élveztem-e jobban. Valahogy mindkettő épp olyan volt, mint amire akkor szükségem volt, mintha a zsigereiben érezte volna, hogy mire vágyom. Mint ahogy azt is érezte, hogy most erre vágyom. Egyébként se volt még alkalmam alaposabban megnézni magamnak, pedig van rajta mit nézni, iszonyú jó kondiban van és a tetoválásai is, csak dobnak a vonzerején. Számomra legalábbis vonzó, mint ahogy a hegek is, amiket megnézek alaposan magamnak, és kíváncsiskodok is felőlük, jobban mondva a legelső heg érdekel, amit szerzett. Őszintén meglep, hogy válasz is érkezik.
Követem tekintetét, kicsit hátrébb is húzódok, hogy alaposabban megnézzem magamnak a köldöke melletti sérülés emlékét, mely egyértelműen egy golyó nyoma. Figyelem az arcát, ahogy beszél, el is mosolyodom vele együtt, de amikor rátér, hogy milyen okból sikerült ezt begyűjteni, egy ideig a heget bámulok, majd tekintetem kékjeire talál és jó ideig nem is eresztem. A családjukban volt valaki, aki áruló volt. Ez a mondat valahogy nem hagy nyugodni, valami azt súgja, hogy ez olyasmi, ami fölött nem szabad csak úgy elsiklanom, a gondolataimnak azonban, melyek megfogalmazódnak bennem, mégsem adok hangot. Csak lesegetem tovább a tetoválásokat, végül így döntök, kicsit talán jobb, ha feldobom a hangulatot, mert ez az áruló sztori eléggé lehúzta. -Tippelj hármat, hol lehet a tetoválásom. Ha eltalálod, meg is mutatom.- nézek rá pimasz mosollyal, miközben visszahelyezkedek könyökömről mellé, így viszont csábítóan közel kerül hozzám az arca, nem is bírom megállni, hogy állára ne hintsek egy apró csókot. Megmagyarázni mondjuk nem tudnám, hogy miért csináltam ezt. Egyszerűen, ez esett épp jól, ha talán neki nem is.

Mr and Mrs

Nem hiszem, hogy bármelyikünk is érti, hogy mi a fene történik épp. Ő maga mellé invitál, én pedig odafekszem. Nem kérdezem, miért hív oda, ő sem kérdezi, miért fekszek végül mellé, csak befészkelem magam hozzá és bámulom a mellkasát, mintha ez egy teljesen normális dolog lenne. Vagyis annyira nem, mert valahogy érződik mindkettőnkön, hogy feszengünk ebben a furcsa helyzetben, mégis kellemes. Nekem legalábbis az és mivel ő sem taszít le maga mellől vagy kér arra, hogy mégis csak távozzak, talan ez azt jelenti, hogy neki sem esik rosszul. Mondjuk ez nem is az a tipikus kanapén összebújás, hiszen nem ölelkezünk össze vagy cirógatjuk egymást, csak egyszerűen fekszünk és míg én mellkasán bámulom a tetoválásokat, végig magamon érzem a tekintetét. De nem zavar.
Helyette a tetoválás alatt húzódó heggel foglalkozok, ujjbegyemet finoman végig húzom rajta és óvatosan megkérdezem, mi okozhatta. Na nem, mintha nehéz lenne kitalálni, még egy olyannak is, mint én, aki egyáltalán nem szakavatott vagy mi, hiszen elég jellegzetes heg.
Halkan válaszol, lehelete cirógatja bőrömet, én pedig tovább haladok a következő heg felé, ami már teljesen másképp fest, talán egy lövés nyoma lehet. Ő azonban, meg az előző heghez fűz egy apró infómorzsát, mire felpillantok arcára, kékjeit fürkészem némán, de nem kérdezek többet. Csak nyelek egyet. Iszonyú élete lehetett.
Újra testét veszem szemügyre, épp az egyik motívumot nézegetem, mikor az én tetoválásom felől kérdez. Akaratlanul is elnevetem magam halkan, úgy lesek fel rá. -Miből gondolod, hogy van tetoválásom?- kérdezem kacéran, tenyeremet ott felejtem a hasfalán, úgy lesek fel rá újra. Hosszan kutatom tekintetét, végül vállat vonok. -Van egy, de nem feltűnő helyen. Csak azért csináltattam, hogy kiakasszam az apámat.- kuncogok halkan, de azt azért nem lövöm le máris, hogy merre található, bár egyáltalán nem lep meg, hogy a múltkor sem látta és most sem. Általában takarásban van. -Melyik volt az első?- kérdezem végül kíváncsian, felkönyökölök és úgy veszem szemügyre a felsőtestét, majd érdeklődve tekintetébe mélyedek. Heg avagy sérülés, azt nem fűzöm hozzá.

Mr and Mrs

Csak bámulok kékjeibe, melyek folyamatosan arcomat, tekintetemet fürkészik, mintha csak várna vagy keresne valamit, de én csak azt érzem, hogy ez így most jó, ezt pedig a tudtára is adom. Vagyis nem ezt, hanem hogy jól vagyok, de végtére is majdnem ugyanaz. Jó most így, hozzásimulva várni, hogy a lélegzetem újra normálissá váljon és elveszni pillantásában, miközben azért teszek egy vicces megjegyzést az alsóneműm kapcsán, amit szó szerint letépett rólam.
Arcára simítok, amitől látom, hogy egy pillanatra megváltozik tekintete, számítok is rá, hogy majd letesz és megint itt hagy egyetlen kibaszott szó nélkül, de végül nem ez történik. Helyette tovább néz, mintha most látna először életében és a kanapéhoz indul. Ott enged csak le magáról, lerogy a párnák közé, én meg, mivel fogalmam sincs, hogy most mit csináljak, megigazítom a ruhámat. Az még épségben van, nem úgy, mint a bugyim meg a nadrágja, ami felé le is pillant és vigyorogva fejet csóvál. Túl ritkán csinálja ezt, pedig imádom ezt látni az arcán, csak hát emlékeztetnem kell magam rá, hogy ő egy rosszfiú, azok közül meg talán, csak Joker vigyorog mindig.
Végül közli, hogy felmehetek, ha akarok. Nyelek egy nagyot, mert magam sem tudom, hogy mit szeretnék, főleg, mert aztán hellyel kínál maga mellett. Tudom, hogy nem ezt kellene csinálnom. A helyes lépés az lenne, ha felsétálnék az emeletre és kész, itt hagynám úgy, ahogy Ő tette velem a múltkor, de olyan csábító a gondolat, hogy odabújjak mellé, hogy nem tudok neki ellenállni. -Talán kényelmesebb, de még képtelen lennék felsétálni a lépcsőn.- sóhajtom halkan, részben ez igaz is, csak nem biztos, hogy egyedül a lábaim akadályoznak benne, de ezt neki nem kell tudnia. Csak csendben leülök a kanapé szélére, kibújok a magassarkúmból és eldőlök mellette. -Ledőlök pár percre, aztán felmegyek...ha tényleg nem zavar. - nyögöm helyezkedés közben, de végül rá kell jönnöm, hogy hanyatt fekve nem fogok elférni, így inkább felé fordulok, egész közel fészkelem magam hozzá, kezeimet magam elé gyűröm, mintha így próbálnék valami akadályt képezni magunk közé, tekintetem pedig mellkasára szegezem. A tetoválást figyelem, de aztán szemét szúr a halvány, hosszúkás heg, ami alatta bújik meg, mire pedig észre veszem magam, már finoman végig húzom rajta az ujjam. -Ez egy kés nyoma?- súgom halkan, bár az se lepne meg, ha Ő már elaludt volna, hogy nyugodt lett mostanra a légzése. Talán, az lenne a legjobb, akkor az én agyam is kapcsolna, hogy ideje visszatérni a valóságba és felmenni a helyemre , a kamufeleség lakosztályába.

Mr and Mrs

 A ma este után pontosan erre, Rá volt szükségem, erre a vad, tomboló hurrikánra, erre a hévre, amivel nekem esik, amivel ostromolja testem. Mégsem érzem egy pillanatig sem, hogy kellemetlen lenne vagy durva, csak a vágy dübörög bennem a kielégülésért, azért a csodás pillanatért, ami mindent eltöröl pár pillanat erejéig. Kételyt, csalódottságot, dühöt és talán még a hiú ábrándokat is, melyek kialakultak idő közben a fejemben Dimitriyről. Mégsem éreztem most sem azt, hogy egy szörnyeteg lenne vagy egy torzult elme tulajdonosa, mert akárhogy is bánt más nőkkel, velem most is -a heves, kemény mozdulatok ellenére- figyelmes. Ha egy szemét vadállat lenne, csak magával törődne és egy pillanatig sem érdekelné, hogy nekem jó-e, de szinte érzem rajta, hogy rám vár, mint ahogy azt is, milyen vihar tombol most benne, nyögései mégis a legszexibb dallamok számomra. Kétségtelenül elment az eszem, hogy épp erre, egy ilyen férfira vágyom, hogy ennyire élvezem, ahogy neki adom magam és ezt a hibát már másodjára követem el. Mégis akarom.
Egy pillanatra még összefonódik pillantásunk, talán a szemeiben izzó vágy adja meg az utolsó löketet a gyönyör kapuja előtt, ami olyan vadul söpör végig rajtam, hogy képtelen vagyok visszafogni a torkomból kikívánkozó hangokat. Ő pedig tényleg rám várhatott, mert pillanatokkal később nyakamba fúrja arcát, bőrömbe harap, én a hátán feszülő izmokba marok és nyögve, lihegve élvezem ki ezt a csodás pillanatot, ahogy újra és újra megrándul bennem.
Sosem volt ilyesmiben részem, nem is hittem, hogy két ember ilyen vadul, türelmetlenül képes egymásnak esni, mert már ennyire feszíti őket a kielégülés iránti vágy, de most már tudom, hogy nem csak a filmekben van ilyen, nem túlzás vagy ilyesmi. Létezik és iszonyúan felpezsdítő érzés, pedig lehet, hogy még holnap is érezni fogom a nyomát, de legalább biztos lehetek majd abban, hogy tényleg megtörtént.
Kifújom magam, igyekszem rendezni légzésemet és szapora szívverésemet, miközben gyengéden tarkójára simítok és lehunyom szemeimet. Nem siettetem, hogy engedjen el, nem akarom még, hogy forró teste elhúzódjon az enyémtől, és mintha ő sem akarná, olyan szorosan tart továbbra is. Végül tekintete az enyémre talál és a hogylétem felől érdeklődik. Homlokom az övének támasztom, még mindig szaporán lélegzek, így válaszként előbb, csak bólintok. -Igen, jól vagyok.- súgom rekedten, halvány mosollyal. Hát hogy a fenébe lehetnék, amikor az előbb kis híján sikítoztam a karjaiban? Vagy attól fél, hogy a hevessége kellemetlen volt? Mert egy percig sem volt az. Én is így, ennyire őrjítően akartam Őt. -Ez eszméletlen volt.- nyögöm, mert még az emléke is olyan intenzíven hat rám, hogy kis híján beleremegek, bár a lábaim amúgy is folyamatosan azt csinálják. Nem is baj, hogy még nem engedett el, mert valószínűleg úgy állnék itt, mint egy újszülött gazella. -Amúgy jössz nekem egy bugyival...- jegyzem meg halkan, pimasz mosollyal, kezem akaratlanul is arcára simul, pedig tudom, hogy nem "bújós" fajta, tehát valószínűleg az ilyesmi sem az Ő stílusa de...én meg akarom érinteni. Szívem szerint csókolnám is még, de nem szabad többet képzelnem ebbe az egészbe, mint ami, az pedig nem több, mint egy szerep és ez gyorsan le is lohasztja arcomról a mosolyt.

Mr and Mrs

Letaglóz a nyers vágy, ami köztünk tombol, ami már a múltkor is jelen volt, csak én idióta azt hittem, hogy majd egyetlen együtt töltött éjszaka elég lesz, enyhíti, kioltja és vége. De ahelyett, hogy enyhülne, inkább olyan, mintha egyre jobban tombolna, mintha egyre többet akarna belőle újra és újra. Lehetőleg most azonnal, itt a falnál, ahogy Ő is kéri és kapja is, mert úgy olvadok hozzá, úgy falom ajkaim, mintha az életem múlna rajta. Valószínűleg akkor is ezt tenném, ha nem tett volna ígéretet, de kellett, hogy megnyugtassam a kis lelki világomat, mert egy dolog egyszer lefeküdni vele. Arra még mondhattam volna, hogy pillanatnyi gyengeség volt, a gyógyszer hatása vagy a franc tudja, hogy mi, de ezt, ahogy most tapadok ajkaira, ahogy falom őket, ahogy testéhez simulok és lecibálom róla a kabátot, már képtelenség kimagyarázni.
Az mondjuk átsuhan elmémen, hogy a ház ezen része, talán nem a legmegfelelőbb hely arra, hogy kiéljük egymáson a vágyainkat, de mindez tényleg, csak egy kósza gondolat, ami még arra sem képes, hogy egy pillanatra is csitítson. El is neveti magát, én vele nevetek, miközben egy kis időre elszakadnak egymástól ajkaink, de ki is használom ezt az időt arra, hogy a nadrágját bontogassam. -Most konkrétan semmi más nem érdekel. - suttogom felhevülten, rekedtes hangon, amit a vágy torzít így el, amit iránta érzek, szívem szerint hozzá is tettem volna szavaimhoz, hogy "csak Te", de az már túl...nyálas lett volna talán. Ott meg azért nem tartok, hogy ilyesmit sutyorogjak a fülébe, mert ez most amúgy sem erről szól. Egyszerűen csak akarom őt, vágyom rá, kezem be is kúszik a nadrágba, hogy érezzem az Ő vágyát és azt, amilyen hatással vagyok rá, ahogy ajkaimba nyög, mintha most én lennék az, aki vezet, aki uralja ezt a férfit. Mert most tudom, hogy én vagyok az, amit a világon a legjobban akar, hogy nem egy kibaszott escort kell neki épp, hanem én, és ez az érzés, csak még jobban beindít, mint ahogy a reccsenő hang is, ahogy szinte szó szerint letépi rólam a bugyit és már vezeti is karjaimat nyaka köré. Én pedig ölelem, kapaszkodom belé, lihegek már a vágytól, hogy újra magamban érezzem, hogy újra az Övé lehessek, de most egyáltalán nem úgy, mint először. Akkor figyelmes volt és gyengéd, de most, a mai este után arra vágyom, hogy alapjaiban rengesse meg a világomat, hogy nyers és vad legyen, ahogy elveszi, amit akar. Hogy érezzem, ahogy eluralkodik rajta a vágy, amit Én ébresztettem benne.
Ő pedig, mintha érezné, hogy mit akarok -vagy szimplán csak ugyanarra vágyunk-, mindenféle játszadozás és teketóriázás nélkül merül el bennem teljesen, amitől mélyen, vadul felnyögök, miközben hajába túrok, hogy aztán ajkaiba lihegve élvezzem, ahogy újra és újra megismétli a mozdulatot kíméletlenül és keményen, vad ritmust követve. Én pedig élvezem, hogy az övé vagyok, hogy akar engem és, hogy el is veszi, amit akar, miközben nekem is gyönyört okoz vele.
Tekintete olyan tömény, mindent felemésztő vágyról beszél, hogy az csak fokozza az élvezetet, ahogy mozog bennem, ajkai nyakam bőrén időznek, én pedig levegő után kapkodva veszek el a mámorban, hajtom hátra a fejem, hogy még jobban hozzám férjen, csókolja bőrömet, fokozva ezzel az élvezetet. Karjaimmal úgy karolom nyakát, mintha attól félnék, hogy örökre elveszek, ha nem teszek így, de talán már el is vesztem, mert úgy érzem, talán senki más nincs, aki így, ilyen élvezetet tudna okozni, ennyire ráérezve, hogy épp mit akarok.
Aztán a gyönyör olyan hirtelen és vadul söpör végig testemen, hogy az általam kiadott hangokat nem győzi visszhangozni a ház, talán nem is akarok uralkodni magamon, mert szeretném, akarom, hogy hallja, mit művel velem. A francot se érdekli, ki hall minket vagy ki nem, semmi sem érdekel most, csak az, hogy a karjaiban vagyok és Ő úgy ér hozzám, ahogy épp akarom. Ahogy más, talán nem is tudna.

Mr and Mrs

Nem tehetek róla, de már attól teljesen beindultam, mikor a ruhám leszedését említette a kocsiban, most pedig, amikor testével a falhoz présel és látom rajta, hogy meg is fogja tenni, már képtelen vagyok uralkodni magamon. Próbálok én valami ellenállást tanúsítani, de veszett ügy, mert nem megy, ennyire jó színésznő már én sem vagyok, hogy totál az ellenkezőjét tegyem, mint amit valójában akarok. Már csak azért sem, mert a testem, a pillantásom, a lélegzetvételem elárul. Semmi mást nem látok tekintetében, mint vad, izzó vágyat. Olyasfajtát, amit nem lehet már csak úgy a szőnyeg alá söpörni, különben felemészti az embert. Tudom, mert valószínűleg, ha kívülről, az Ő szemével látnám most magam, saját lélektükreimben ugyanezt látnám.
Felsőhajtok szavaira, nyelek egy nagyot, mert minden idegszálam azt üvölti, hogy "Csináld!". Akarom, hogy úgy essen nekem, mint valami éhező az elé kerülő falatnak, hogy úgy söpörjön végig rajtam vágya, mint valami kibaszott hurrikán. Itt, ennél a falnál tegyen a magáévá, mintha már arra is képtelenek lennénk, hogy eljussunk bármelyik szobáig vagy bútorig. Én mondjuk képtelen lennék rá. Nem bírnám ki. Az is csoda, hogy az ajtón be tudtam jönni és képes voltam Őt ott hagyni a kocsiban. Még egyszer, már nem tudnám megtenni, mert nem is akarom igazán.
Mégis, némi félsz azért van bennem, aminek hangot is adok, tűnjön az bármekkora hülyeségnek is a szemében, de most konkrétan megígértetem vele, hogy ezek után majd nem változik semmi, nem leszek a játékszere, az escortja, az ágymelegítője vagy fene tudja, mi minden lehetnék még. Ő pedig megígéri. Tekintete egy pillanatra se szakad el enyémtől, ahogy elsuttogja ezt az egyszerű, de számomra annál fontosabb szót, hogy aztán ugyanazzal a hévvel csapjon le ajkaimra, mint ami az előbb áradt testéből. Én pedig ugyanúgy válaszolok, kezeim életre kelnek, vadul matatják a bőrdzsekit, hogy aztán leszedjem, szinte letépjem róla ezzel is közelebb kerülve hozzá. Olyan forró a bőre, hogy még ruhán keresztül és éget, ágyéka ölemnek feszül, felnyögök, nyelvem nyelvével jár vad táncot. Úgy érzem, ha most nem kapnám meg, abba belepusztulnék és ez most cseppet sem az a múltkori, egymást felfedezős, óvatos vágy, amit egy lassú, kínzó szeretkezés követ. Ez most inkább olyan, mint egy erdőtűz, ami letarol és feléget mindent, ha az ember nem enyhíti.
Keze fenekemre mar, megemel, lábaim fonom is csípője köré és mindez olyan kibaszottul természetesnek, normálisnak tűnik, hogy az már fáj. -Ne fogd vissza magad.- lihegem ajkaiba, de már vándorol is tovább, hogy nyakam bőrét ízlelje, ujjaim kíméletlenül túrnak hajába, kúsznak le hátán, aztán már húzom is a pólót felfelé, hogy végre megfoszthassam tőle és izmain cikázhassanak végig ujjaim, míg ajkaim újra övéire találnak. -Nagyon remélem, hogy senki nem mászkál ilyenkor erre.- suttogom elfúló hangon, ahogy megvonom tőle csókom egy pillanatra, de igazság szerint az se érdekelne jelenleg, ha összedőlne körülöttünk a ház.
Hátam a falnak feszítem, hogy kezeim közénk férjenek, kapkodva bontani kezdem az övet, a nadrág gombját meg az is lehet, hogy letéptem, de amilyen tömény vágy tombol benne, nem hiszem, hogy érdekelné. Teljesen megvadított, igazából magamra sem ismerek, ahogy lentebb tolom rajta a nadrágot és férfiasságára fogok. Kéjes nyögésem ajkaiba rejtem, rácsókolom, ahogy megérzem Őt ujjaim között, rámarkolok, újra és újra mozdítom rajta kezem, csókját követelem, legszívesebben belefulladnék, az sem érdekelne. Nem tudok uralkodni magamon, talán nem is akarok, csak átadom magam a vágynak, amit Ő ébresztett bennem ezzel a nyers, vad tűzzel, hogy így, ennyire akar engem. Nem tudom, hogy éreztem-e már hasonlót.

Mr and Mrs

Szent meggyőződésem, hogy elment az eszem. Mással nem tudnám magyarázni azt, amilyen hatással van rám, amit kivált belőlem az érintése. Gondolhatnék arra, hogy azzal a kézzel húzza meg a ravaszt és gyilkol meg valakit -valószínűleg- heti rendszerességgel, amivel engem megérint, de valószínűleg épp emiatt annyira vonzó is egyben. Ezzel a kézzel képes ölni, de egyben olyan vágyat is ébreszt bennem, amilyet még senki. A rideg, elszánt, kegyetlen gyilkos úgy tud rám nézni, hogy attól a vérem az utolsó cseppig felforr, szavai pedig végképp olajat öntenek a tűzre, ami bennem ég.
A háztól remélem a védelmet, mint egy gyerek, aki épp fogócskázik, csak itt az az ultra nagy bökkenő, hogy ez az Ő háza. Én meg az Ő felesége vagyok, ami bármennyire is kellene színjáték legyen, mostanra már egyáltalán nem az. A férjem csókjára és a férjem érintésére vágyom, ami már egyáltalán nem a szerep része. Nem azért érzem, mert kötelességem lenne egy idióta egyezség miatt, hanem mert tényleg Én akarom és ez nem helyes. Ennek nem így kellene lennie.
Belépek az ajtón, odabent pedig síri csend honol, ami csak ront a helyzeten, mert így mást sem hallok, csak a szívem vad lüktetését a mellkasomban, mintha csak ellenkezne, felemelné a hangját gazdája ellen, mert ő mást akar. Őt akarja még akkor is, ha tudja, tisztában van vele, hogy összetörhet. Sőt. Szinte biztos, hogy össze fog törni, de ez az idióta húsdarab, ez a létfontosságú dolog akkor is vadul kalapál. Én meg próbálok parancsolni neki, megregulázni és magamban folyamatosan azt mantrázom, hogy "most felmegyek a szobámba és veszek egy hideg zuhanyt". De Dimitriy...keresztbe húzza a számításaimat.
Szinte magával sodor a szoba faláig, egész testével odaprésel, hogy szinte minden részemmel érzem Őt, a forró testét, a zakatoló szívét, tekintetem pedig látja kékjeiben azt a vágyat. Én meg neki feszülök, mintha nem ugyanaz a vágy lobogna bennem is, de alig két másodperc, míg ezt produkálom, míg az ellenszegülés apró csírája látszik bennem, mert aztán már inkább nevezném simulásnak azt, amit művelek. Mert érezni akarom Őt mindenhol.
Lihegek, mint aki kilométereket futott, miközben váltakozva figyelem parázsló tekintetét és ajkait. Őszintén nem tudom, hogy mivel érdekeltem ezt ki, hogy épp Ő az, aki ilyesmit képes kiváltani belőlem, egy bűnöző, egy gyilkos, megátalkodott férfi, de képes rá. Még a hangja is úgy hat rám, mint valami ajzószer, a torkom is kiszárad, reflexből nyalom meg ajkaim, ahogy két szót mond csupán, azt is halkan.
-Azt hittem, ennél kevesebb is elég.- bukik ki belőlem akaratlanul is a válasz, csípőm ágyékának feszül, szívem szerint én magam tépném le magamról ezt a nyamvadt ruhát, amit Ő választott. Csak bámulok rá, elveszek kékjeiben, tekintetemben nyers vágy lobog, a szívem meg továbbra is dübörög, közelében csak hevesebb lesz az üteme, mintha így akarna jelezni számomra valamit. Csak azt nem tudom, hogy mit. -Nem akarok én is valami ócska escort lenni...- súgom végül halkan, tekintetem az övét kutatja, kérleli, mert bár már tudom, hogy nem tekint rám akként, mégis a tudtára akarom adni, hogy ezután sem vágyom arra a szerepre. Tényleg akarom Őt, minden zsigerem vágyik rá, de nem akarok az a nő lenni, akire rátelefonál, hívatja vagy bekopog az ajtaján, ha akar valamit. -Ígérd meg, hogy nem leszek az.- lehelem szinte ajkaiba, reszket a sóhajom, üzen neki a testem, hogy csak centikre, milliméterekre van attól, hogy megkapjon, de ahhoz tudnom kell, hogy nem változik ettől semmi, vagy legalábbis nem rossz irányba. Tudnom kell, hogy nem rontok el mindent azzal, ha újra engedek a vágynak. Ha újra elkövetem ezt a hibát, ami talán nem is hiba igazán, mert édes és mámorító.

Mr and Mrs

Magam sem tudom, hogy bátor vagyok-e vagy inkább teljesen bolond, de tényleg...sok mindent érzek a közelében, de félelmet nem. Pedig, sok mindentől félek. Többek között attól is, hogy hova vezet ez az egész, hogy miként lesz majd vége vagy, hogy ki leszek majd akkor, amikor véget ér. De Tőle egyáltalán nem félek. Attól, amilyen hatással lehet rám, már sokkal inkább, mert megőrjíti az érzékeimet, megbolondítja őket teljesen. Már attól is végem van, ha tenyerét a térdemre helyezi, ami lássuk be, házas emberek között egy teljesen normális, hétköznapi dolog. De mi nem vagyunk házasok , vagy legalábbis nem azért, amiért más emberek házasodni szoktak. Minket a kényszer köt össze, a kötelesség vagy valami idióta hűség a családunk, az apáink iránt. Mostanra mégis oda jutottam, hogy komolyan veszem az egészet. Tényleg mellette akarok lenni, mert valami hülye hang azt súgja, hogy talán szüksége van rám. Még akkor is, ha Ő maga sem látja be. Pedig, olyan sok cikket olvastam a neten arról, amikor egy naiv picsa meg akarja javítani a rossz fiút, de én igazából nem megjavítani akarom. Csak szimplán akarom.
Még nekem is nehéz ezt elfogadni, ki is bámulok a kocsi ablakán, miközben ő pofátlan módon tovább merészkedik. Meglehet, ellen kellene állnom. Ellökni a kezét, rászólni, csúnyán nézni rá vagy akármi. Felpofozni. De nem teszem, mert élvezem, mert hiányzik az érintése, az a szenvedélyes pillantás, amit akkor este láttam, ahogy akkor este magához húzott, csókolt és ajkaimba lihegett. A francba már, teljesen elvette az eszem azzal az éjszakával, én pedig gyenge voltam, mert hagytam, hogy ez megtörténjen.
Próbálok erős maradni, ennek ellenére inkább úgy tűnik, mintha kacérkodnék, amikor rákérdezek, hogy keres-e valamit. Igazából azt remélem, hogy talál is, mert a testem már ettől is ég, lángol, akarom, hogy érintsen még akkor is, ha ez csak testi vágy, illúzió vagy valami beteges őrület. Vágyom rá. És tudom hogy ezt látja rajtam. Érzi a bőrömön, a lélegzetvételemen, a testem hőjén. Látja rajtam, hogy mit akarok, hiába is hozakodok elő valami teljesen más témával, valami mentőövvel, amitől azt várom, hogy majd megóv ettől az őrülettől. Mert az, hogy éppen Rá vágyom , nem több, mint valami őrület. A hormonok teszik vagy épp a tény, hogy nincs más férfi jelenleg az életemben, csakis Ő, ez az akaratos, "ki, ha én nem", maffia hálózatot vezető férfi, aki semmi mást nem akar, mint uralkodni bármin, mindenen. Én meg szánalmas vagyok, mert akarom, hogy uraljon, hogy magasodjon fölém és tegyen a magáévá. Pedig, az elején pont ezt nem akartam.
Végül hangot ad gondolatainak, én pedig újra kifelé pillantok, mintha ez segíthetne testem lángolásán, azon, amit szavai okoznak bennem, amire vágyom. Ugyanarra vágyunk. Nyelek egy nagyot, majd tekintetem felé fordítom. Némán esdeklek, hogy ne tegye ezt, ugyanakkor azt is üzenem, hogy akarom. Totál kétértelmű jeleket küldök felé, de a szívem vad dübörgése elárul, mert már a gondolattól is felhevülök, hogy megérint újra, hogy ajkait bőrömön érezhetem. Akarom.
A kocsi végül megáll, én pedig úgy nyitom az ajtaját, mintha menekülnék, mintha magam mögött akarnék hagyni mindent, Dimitriyt, a vágyat, amit lassan képtelen leszek legyűrni. Sietősen indulok a bejárat felé, szinte feltépem az ajtót, miközben a szívem vadul lüktet mellkasomban. Mert azt akarom, hogy járjon utána, derítse ki, hogy mennyi időbe telne megszabadítania a ruháimtól.

Mr and Mrs

Örülök, hogy ő is belátja, hogy nem kifejezetten vagyok olyan fajta nő, akit escortként lehetne kezelni. Jó, biztos be lehet valahogy minden nőt törni, de én valahogy nem szeretném megtudni, hogy ez lehetséges-e nálam is vagy, hogy a makacsságom meddig bírná, mikor törődnék bele a sorsomba és alázkodnék meg végérvényesen.
Szöget üt viszont a fejembe, hogy talán Dimitriy ezt valahol bánja is, hiszen ő maga mondta, hogy jól érezte magát az ilyen lányok társaságában. Olyan kis édesen mosolyognak, nem beszélve a prostis szerkóikról...talán, megkímélhettem volna magam ettől az egésztől és hagyhattam volna, hogy más nőket vigyen magával az ilyen estékre. Én meg el lennék a kis tornyomban nyugodtan, nem kellene azon idegeskednem, hogy kivel hogyan viselkedek. Eleinte mondjuk nem is igazán érdekelt volna ez, akkor inkább csak a büszkeségem miatt nem akartam, hogy én is egy olyan feleség legyek, akiről köztudott, hogy a férje minden nőt megkefél, aki csak a közelébe kerül. De most már valami más miatt nem akarnám, hogy más nővel legyen. Én akarok Vele lenni, mert látni akarom a világát, Őt, hogy mi ez az egész és, hogy milyen a feleségeként mellette lenni. Vagy mi. Olyan zavaros már minden.
Nem is szeretném, hogy máskor esetleg ne engem akarjon vinni, így a korábbi kiborulásomért bocsánatot is kérek, na meg nem szeretném, ha aztán valamivel visszavágna, amiért nem tartottam magam ahhoz, amit ígértem. Mondjuk nem lep meg, hogy számított erre, maximum csak az, hogy ennek ellenére elmondta. Épp itt. Mintha szándékosan tudatosítani akarta volna bennem, hogy ez tényleg mind hozzá tartozik, ez Ő. Mintha akarná is, hogy rossznak lássam. Sőt. Azt hiszi, hogy félek tőle vagy a haragjától, ha elcseszek valamit.
Pimasz mosoly jelenik meg arcomon, felé fordítom arcomat és hosszan rábámulok. -El kell szomorítsalak, Dimitriy.- jegyzem meg halkan, továbbra is fogva tartva kékjeit. -Nem félek tőled. - közlöm rezzenéstelen arccal, mert ez valóban igaz. Tudom, hogy nem bántana, mert akkor már megtette volna jóval előbb, hiszen volt már, hogy kihúztam nála a gyufát. Számon kértem a saját irodájában is, mégsem bántott. Fizikálisan, szerintem sosem tenné. Lelkileg viszont annál inkább kinézem belőle.
Végül az ablak felé fordítom a fejem és csendben ücsörgök mellette a kocsiban. Próbálom elrendezni magamban mindazt, ami ma este történt, amit megtudtam meg, úgy általában ezt az egészet, amit jelenleg az életemnek nevezhetek ezzel a férfival, aki mellettem szintén csendbe burkolózva ül. Egészen mélyre bolyongok gondolataimban, de ahogy Dimitriy a térdemre helyezi tenyerét, az rögtön visszaránt a valóságba. Már, csak azért is, mert ettől az egyetlen, apró, ártatlan mozdulattól is melegség tölt el és végig cikázik testemen az ismerős borzongás. Lefogadom, hogy már megint csupa libabőr vagyok, de nem mozdulok, még a fejem se fordítom arra, mintha az ég világon semmit észre se vettem volna.
Ő viszont felbátorodik vagy épp tovább merészkedik, mert forró tenyere odébb siklik bőrömön, ujjai combom belső felén cikáznak és ez így megy egészen a ruha pereméig. Már ettől gyorsabb a pulzusom, a forróság úgy árasztja el testem, mint valami vulkán, de ajkamba harapok és makacsul kifelé bámulok továbbra is. Eszembe jut mindaz, ami a múltkor történt köztünk, aminek emléke azóta is állandóan kínoz, de előbb rágnám le a nyelvem, mint hogy ezt eláruljam neki. Megköszörülöm a torkom, összeszedem magam és felé pillantok. -Keres valamit, Mr Smolensky?- kérdezem és, bár csípős megjegyzésnek tervezem inkább, vagy valami határozott, megrovó kérdésnek, a hangom mégsem úgy viselkedik, mint terveztem. Inkább rekedtes, búgó hang ez, mintha dorombolni is képes lennék egyetlen puszta érintésétől is. Legszívesebben kitépném a saját hangszálaimat, mert ha valami nem akarok lenni, az a játékszere. Vagyis akarom, de nem úgy, ahogy Ő gondolja, mint egy escorttal hogy majd akkor szólít magához, ha épp kedve szottyan. Mi lenne, ha nekem szottyanna kedvem? Mert az előfordulhatna, hiszen azóta is újra akarom Őt érezni, mert a múltkori nem volt elég, még nem élveztem ki annyira, hogy ez a vágy csituljon bennem, de ezt inkább próbálom elnyomni magamban. -Akkor ma este is el kell menned?- kérdezem végül halkan, tekintetem talán aggodalomról is árulkodik, pedig csak terelni akarom a témát, hogy ne csábuljak el -pedig, irtó könnyen menne-, mert nem történhet meg újra az, ami a múltkor. Most már tudom, hogy képes lennék belezúgni a szörnybe, mint az a kibaszott Belle, bármennyire is rossz vagy veszélyes, mert a ma este történtek után is ugyanolyan hatással van rám, mint azelőtt. Semmivel sem másabb, nem undorodom tőle vagy akármi, egyszerűen csak akarom Őt és ez nem jó, mert itt a szörny nem képes rá, hogy szeressen bárkit is, az Ő világában ilyennek nincs helye.