Iris & Dimitriy

Magam sem tudom, miért közlöm vele, hogy általában pontosan tudom, hány órakor ér haza, mert ha netán alszok is, az érkező kocsi vagy épp a becsapódó ajtó hangjára mindig felriadok, bár ez nem is inkább az éberen alvásnak köszönhető, hanem inkább a feszültségnek és a helyzetnek. Bár az már tiszta, hogy élve többet érek, valamiért mégsem tudok annyira megnyugodni még álmomban sem, hogy ne ébredjek fék a legapróbb hangra is, de ezt már biztos, hogy nem fogom neki elárulni, így inkább én is az ágyra fogom a dolgot. -Az ágyat se, a szobát se.- vonok vállat tétován, mert megsérteni se akarom vagy azt éreztetni, hogy nem felel meg tökéletesen a lakosztályom, de az azért szerintem érthető, hogy ez az egész helyzet, nekem még mindig iszonyúan idegen. Meg az is, hogy talán még mindig feszélyez a gondolat, hogy egy csomó gyilkos szaladgál a házban, ahol én aludni próbálok.
A tortával együtt a tejszínhabot is az asztalhoz viszem, annyira nem is tartom rossz ötletnek, hogy a sajttortát megkoronázzuk még egy kis finomsággal, de amikor Dimitriy, már a szájába adagolja a habot, mint valami neveletlen, telhetetlen gyerek, nem bírok nem megrovó, de mégis jókedvű pillantást vetni rá. Nem gondoltam volna róla, hogy van ilyen játékos, bohókás oldala is, de igazából ma bebizonyosodott, hogy nagyon sok mindenr tud még produkálni, amit valószínűleg senki sem feltételezett még róla. Ha meglátsz egy rideg pillantású, heges, tetovált pasast, aki maffiózó és történetesen még orosz is, mindenre gondolsz, csak arra nem, hogy így képes nassolni a tejszínhabot. Ő mégis játékos mosollyal nyalogatja le ajkairól, én pedig próbálok nem azon agyalni, vajon milyen érzés lenne, ha ugyanezt én tehetném meg, bár a dolog egyik részére hamarosan felkínálja a lehetőséget, mert felém nyújtja a habot és kéri is, hogy nyissam ki a számat.
Alaposan fontolóra veszem a dolgot, de valamiért végül mégis belemegyek a játékba, előtte azonban figyelmeztetem, hogy vissza fogja kapni, ha aljaskodni próbál, de nem úgy tűnik, mint aki nagyon megijedt volna, sőt. Ekkor viszont, már késő visszatáncolni és a kíváncsiságom miatt, talán nem is akarok, na meg amúgy is imádom a tejszínhabot és ezt a vigyorgásom, valószínűleg el is árulja, ahogy lenyelem a nyelvemre fújt adagot.
A második mozdulata azonban nem sikerül olyan jól, mert érzem, hogy az alsó ajkamra is sikeresen nyomott egy keveset, már kapnék is oda a nyelvemmel, hogy eltüntessem, de Dimitriy gyorsabbnak bizonyul, én pedig, még levegőt is elfelejtek venni a meglepettségtől. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen aljas, de egyben aranyos módon fog kiharcolni magának egy csókot, de olyan édes és gyengéd a mozdulat, ahogy eltünteti a számról a habot, hogy egy hosszú másodpercig nem is mozdulok, mintha időt akarnék adni magamnak arra, hogy kiélvezzem a pillanatot, amit mindjárt tönkre fogok tenni. Mert nem történhet meg újra ugyanaz, mint tegnap, nem engedhetem meg magamnak, hogy a vágy eluralja a józan eszemet, pedig ajkai és a hab édes elegyének ízébe egészen beleborzongok és, ha nem is szándékosan, de egyértelműen közelebb hajolok.
Ajkaim gyengéden simulnak ajkaira, belesóhajtok a mozdulatba, amitől a vérem máris forrongni kezd bennem, de végül összekaparom a maradék józan eszemet és az asztalra simítom tenyeremet, mintha szükség lenne erre a támaszra ahhoz, hogy távolabb húzódjak tőle. Az arca felé lendülő kezemet, már nem tudom megállítani és talán nem is igazán akarom, mert valahogy meg kell végre értetnem Vele, hogy nem szándékozom én is a kibaszott játékszere lenni, mint az eddigi nőcskék az életében, az arcán csattanó pofon pedig, remélhetőleg elég érthető lesz számára. Akkor is, ha valójában egyértelműen vágyat ébresztett bennem és legszívesebben, a következő pillanatban már csókolnám is újra. -Annyira tudtam, hogy képtelen leszel visszafogni magad!- hátrálok el Tőle még jobban, a szék lába hangosan megcsikordul a kövön, majd feszülten a hajamba túrok, másik kezem pedig az ajkaimra simítom, mintha így akarnék valamiféle fájdalmat enyhíteni rajtuk. Pedig, csak igyekszem figyelmen kívül hagyni azt a kellemes zsibogást, ami azóta is ott honol bennük.-Bármennyire is sérti a büszkeségedet, akkor sem fogok az ágyadba mászni, Dimitriy. Hivd fel inkább valamelyik prostidat.- sziszegem dühösen, de talán nem is az dühít igazán, hogy megcsókolt, hanem az, amit kiváltott belőlem ezzel, mert testem minden sejtje feléledt ettől az apró mozdulattól is és, ha igazán őszinte akarnék lenni magamhoz, belátnám, hogy vágyom a folytatásra. De itt, most sokkal többről van szó, mint puszta vágy és az ilyesfajta luxust nem engedhetem meg magamnak.

Iris & Dimitriy

Nehezen tudom Róla elképzelni, hogy egy "munkával" töltött nap után tényleg úgy jöjjön haza, hogy vigasztalásra szoruljon de, ha valaha is így alakulna, ha valaha is azt látnám rajta, hogy valami nagyon a földhöz vágta, nem tudom, hogy képes lennék-e szó nélkül végig nézni. Egyébként is távol áll tőlem, hogy ne törődjek másokkal, azért is vagyok itt, mert még egy olyan rohadék élete is érdekelt, mint az apámé, de a mai nap után valószínűleg tényleg nem bírnám ki, hogy valamiképp ne akarjak javítani Dimitriy pocsék hangulatán. Na de az semmiképp sem úgy zajlana, ahogy Ő képzeli, és nem is nutellával vagy anélkül.
-Akkor marad a jó öreg vodka.- vonok vállat vigyorogva, ahogy eszembe jut a másik lehetőség, amit jó párszor már láthattam is, bár kétlem, hogy a tömény italt is, csak azért inná néha olyan lelkesen, mert épp valami miatt vigasztalásra szorulna. Igazából elképzelni sem tudom, mi miatt kellene Őt vigasztalni, de erre meg inkább nem is kérdezek rá, csak a mosogatóhoz megyek a tányérokkal és helyettük magamhoz veszem azokat, amiken a torták vannak. Fogalmam sincs, hogy eközben mi mehet végbe a fejében, de a testem önkéntelenül is reagál a hangjára, amikor megszólal, ennek azonban igyekszem semmi jelét se adni. Csak előhúzom a kért tejszínhabot és a tányérok után azt is odaviszem az asztalhoz nem felejtve el megemlíteni, hogy állítólag mennyire nincs oda amúgy az ilyen édes cuccokért.
Mosolyogva biccentek, végtére is tökéletesen értem, hogy mire gondol, mert a sajttortát alaposan feldobja a hab, de én mégis inkább a bornak szentelem most a figyelmemet és újratöltöm mindkettőnk poharát, ha már szolidan céloz arra a pillantásával, hogy Őt se felejtsem el. Aztán helyet foglalok, a másnap estével kapcsolatban érdeklődök és igyekszem nem látványosan  elszomorodni, amiért máris kérdésessé válik a bevezetni kívánt szokás, hogy majd együtt vacsorázgatunk esténként. Bekapok egy falatot a tortámból inkább és, csak a tétova felvetése hallatán sandítok fel rá, hogy majd nem kell ébren megvárnom. -Meg fogsz lepődni, de mindig tudom, hogy mikor érsz haza.- jegyzem meg halkan egy vállvonás kíséretében, de még mielőtt azt hinné, hogy titokban érte aggódok vagy fülig bele vagyok zúgva vagy ilyesmi, gyorsan hozzáteszek még némi magyarázatot. -Elég éberen alszom, úgyhogy a kocsi hangjára mindig felébredek.- legyintek közben egyet, mert amúgy ez egy teljesen érdektelen információ, de tény, hogy nem igazán tudok még olyan jól aludni ebben a házban, ahol mindenféle gyilkosok mászkálnak fel-alá és egyébként se tudni soha, hogy Dimitriy hazatér-e egyáltalán. Mert amúgy megfordult már a fejemben, hogy talán egy balhé majd rosszul sül el és magam sem tudom, hogy miként reagálnék egy ilyen hírre. Eddig sem gondoltam úgy, hogy tapsikolnék, ha megözvegyülnék, mert a halálát soha nem kívántam, de most már talán szíven is ütne egy picit.
Bólogatok az újabb falatot lenyelve, a torta valóban nem volt rossz választás, úgyhogy fel is vésem az agyamba, hogy erről a helyről, talán érdemes lenne még máskor, mást is rendelni, de amikor a tejszínhabbal szórakozni kezd és a desszert helyet egyenesen a szájába nyom belőle egy adagot, nevetve fejet csóválok. Egészen addig, míg felém nem tartja a flakont és konkrétan közli, hogy tátsam ki a számat, amivel azért kiérdemel egy őszintén csodálkozó és furcsálló pillantást, majd további kuncogást is, hogy a pirulást, már ne is említsem, mert a gondolat, hogy bármihez is kezdjen a számmal, még ha az csak annyi is, hogy enged bele egy kis tejszínhabot, egészen zavarbaejtő de...-Jól van. Legyen gyereknap.- sóhajtom a szemeimet forgatva, ahogy kelletlenül előrébb dőlök és egy dorgáló pillantást követően, ajkaim szegletében megbúvó mosollyal kinyitom a számat. El sem hiszem, hogy tényleg belemegyek ebbe, mert hát ennyire sem vagyunk jóban , de a korábbi megjegyzése, hogy tegnap viszont mennyire jóban voltunk, rávilágít arra, mennyire felesleges lenne most már játszani a szentet. -Remélem, nem sántikálsz semmiben de, ha mégis, remélem tudod, hogy úgyis visszakapod.-hadarom el még gyorsan, majd arcára szegezve pillantásomat, továbbra is mosolyogva várom a felkínált adagot. Csak ne élvezném ennyire a pimaszkodását és ne járna az a fejemben, hányféle helyről kínálhatná még ezt a nyamvadt habot, amit persze úgyis megtagadnék magamtól, de akkor is.

Iris & Dimitriy

A szemforgatásánál, már csak az arcára fagyó mosolya viccesebb, amikor felvetem a közös főzőtanfolyam lehetőségét, nem is próbálom elrejteni a kikívánkozó nevetést, ami egészen addig tart, míg szóba nem kerül a kés, amire valószínűleg szükség lenne azon a tanfolyamon, mert ennek hallatán bevetem színészi képességeimet és látványosan elborzadok. -Te maximum, csak fakanalat kapnál, a biztonság kedvéért.- kuncogok aztán jókedvűen, és már tudom is, mivel tehetném még próbára, hogy meddig lenne képes elmenni pusztán azért, hogy a kedvemben járjon a virág vásárláson túl. Mert az már egyértelmű a mai nap után, hogy ez a célja, hogy próbál nekem imponálni és megmutatni, hogy képes Ő másképp is viselkedni, nekem pedig tagadhatatlanul tetszik is, mert egy olyan élet reményét kelti még ebben a helyzetben is, ami talán még egész kellemes is lehetne. Képes vagyok ezek után bízni abban, hogy talán nem lenne állandó harc és gúny az az idő, míg a feleségeként kell vele élnem, bár a dolog másik része, ami egyre jobban fenyeget, minél többször csal mosolyt az ajkaimra, iszonyúan megrémiszt. Nem akarok a végén majd úgy elsétálni innen, hogy a szívem egy darabját itt hagyom.
Pedig, már most is, ahogy közli, hogy másnap már nem lesz itthon valószínűleg, egy pillanatra egészen elkedvtelenedek, de aztán emlékeztetem magam arra, mivel töltöttem eddig a napjaimat és már kész is fejben a haditervem, miként fogom elütni az időmet az új dolgozó szobámban vagy épp a plázában. Vagy épp a nutellával, minek hallatán fel is csillan a szeme, pedig most esküszöm, hogy nem szándékosan pimaszkodok vele. -Majd hagyok neked az enyémből, vagy kapsz valami finomságot a vacsora mellé.- vonok vállat hanyagul, pimasz mosollyal ajkaimon, de akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hogyan is nézne ki az, ha Ő állna neki megvigasztalni, mert én ennek kapcsán sok mindent el tudnék képzelni, de azt nem, hogy a vállára dőlve sírjak. -Nem tudom, hogy leszek-e valaha annyira depis.- vágok vissza mosolyogva, mintha nem tudnám pontosan, hogy miről beszél, hogy mire gondolhat, hogy mit tudna megmutatni és, mintha nem sejteném, hogy valószínűleg tényleg alaposan meg tudna vigasztalni.
Inkább összeszedem végül az üres tányérokat és a sajttortáért indulok, de azért rákérdezek, hogy bevállalja-e még, de nem is Ő lenne, ha nem elégedetlenkedne a desszertet illetően, vagy legalábbis nem utalna rá, hogy szívesen...elfogadna mást is.
Még meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg hozzá vágjak valamit, mikor sietve rávágja, hogy megfelel az eredetileg is elképzelt sajttorta, én pedig elismerően felé is sandítok, mintha csak a tanulékonyságát díjaznám ezzel, de a tekintete láttán, amivel méreget, inkább sietve visszafordulok a mosogató irányába és nyelek egy nagyot. Ismerem már ezt a nézést, hiszen tegnap épp ugyanígy pillantott rám, miközben félresöpörr mindent az asztalról, de igyekszem most ettől elvonatkoztatni és inkább előszedni a hűtőből a két tortaszeletet.
Beleborzongok, ahogy megszólal és nem attól, amit mond, mert nem egy eget rengető dolog tejszínhabot nyomni arra a nyamvadt tortára, hanem attól, ahogyan beszél, amilyen vágy hallatszik ki a hangjából. Nyelnem kell egy nagyot, mintha ezzel enyhíthetném a hirtelen forróságot, ami szét árad bennem és anélkül, hogy bármit is mondanék, újra kinyitom a hűtőt a felém áradó hűvös levegő pedig, egészen józanító hatással is van rám, miközben előveszem a habot. -Kell még hozzá valami?- köszörülöm meg a torkom, minek köszönhetően valamennyire normális hangon sikerül megszólalnom, de közben már fordulok is felé a tányérokkal a kezemben, a szokásos mosolyomat varázsolva az arcomra. -Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy édesszájú.- jegyzem meg halkan, de most a korábbi pimaszság valamennyire háttérbe szorul, mert nem vagyok benne biztos, hogy bölcs dolog lenne még incselkedni is Vele, na nem, mintha félnék tőle és attól, ami kiérződött a hangjából. Inkább attól félek, ami bennem van, amilyen hatással volt rám a rekedtes hangja, mert épp ez az, amit olyan nagyon igyekszek elnyomni.
A tányért a lehető leggyorsabban teszem elé, de igyekszem nem nyilvánvalóan kapkodni, majd a saját helyemre is lepakolom az én adagomat, hogy aztán visszasétáljak a habért, amiért készségesen elé is helyezek. -Szolgáld ki magad nyugodtan.- pillantok le rá szelíden, de aztán valami őrült ötlettől vezérelve, inkább a boros üvegért nyúlok, hogy újra töltsem a poharainkat. Mintha bármi jó származhatna abból, ha a fejembe száll az ital. -Minden esetre, ha bánatosak leszünk, ha nem, holnap estére is készüljek vacsorával, vagy később fogsz hazajönni?- kérdezem végül a lehető legközömbösebb hangon, de inkább kerülöm tekintetét és, ha kellő adagot nyomott a saját adag tortájára, elveszem én is a habot, hogy nyomjak egy keveset belőle az enyémre is.

Iris & Dimitriy

Csak egyetértően bólogatok, ahogy elismételi a szavaimat a házvezetőnő kapcsán, de ajkaimon ott bújkál a pimasz mosoly, mert tisztában vagyok vele, hogy iszonyatosan átlátszó tőlem ez a duma, de ha féltékeny is lennék rá, az egész más miatt lenne, mint amiért egy igazi feleség lehetne féltékeny. Én a megmaradt büszkeségemet próbálom védeni és pátyolgatni azáltal, hogy nem akarok megalázó helyzetbe kerülni, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá váljon, hogy nem vagyok egyéb, mint egy eszköz, egy befektetés, míg egy igazi feleség valószínűleg a szerelmét féltené és mindazt, amije van.
Miután közli, hogy a B terv a vodka, igyekszem elejét venni a pikáns megjegyzéseinek és már jó előre leszögezni, hogy hiába a vodka, többek között a vetkőzős pókerbe se mennék bele miatta, de minden alkalommal, amikor ehez a taktikához folyamodok, végül a saját síromat ásom meg. Hiába próbálok incselkedve visszavágni, végül mégis neki sikerül engem zavarba hoznia, mert azzal képtelen vagyok vitatkozni, hogy az említett esetben tényleg beérném a nadrágjával. -Nyugi. Megtarthatod, ahogy a nadrágot is.- vetek véget a témának, de a mosolyt még most se tudom leimádkozni az arcomról, hiába a zavarbaejtő gondolatok hada, melyek főleg a nadrágjával és az az alatt lapuló részeivel kapcsolatban támadják elmémet, mert történetesen egész biztos vagyok benne, hogy tegnap volt szerencsém valamennyire érzékelni.
Talán jobb, ha most nem gondolok a tegnapi napra, bár Ő maga is gondoskodik erről, amikor finoman utal arra, mennyire nem bánná, ha a mai nap megismétlődne én pedig képtelen vagyok arra, hogy dacból azt hazudjam, hogy nem érzek hasonlóan. Jól éreztem magam vele és a mai napnak köszönhetően, már egész más szemmel tudok rá nézni, így hamarosan már azon morfondírozunk, kinek is kellene a konyhában tölteni a délutánjait, bár hamarosan kiderül, hogy valahogy egyikünk se született mesterszakácsnak. -Pedig, ma egész ügyes voltál.- viszonzom a vigyorát, ahogy eszembe jut, milyen rutinosan mozgott a konyhában, bár azzal nem tudok vitába szállni, hogy talán a rántotta egy idő után elég unalmas menü lenne. -Maximum, majd beíratkozunk valami főzőtanfolyamra,ha már a szórólapokat is megunjuk.- nevetem el magam, mert az előttem megjelenő kép, ahogy valami csoportos tanfolyamon ott ácsorog Dimitriy kötényben, egyrészt elképesztően édes, másrészt meglehetősen mulatságos is, bár a mai teljesítménye után, én már bármit képes lennék kinézni belőle. Sose felejtem el azt, ahogy hűségesen sétált a kocsihoz a virágaimmal a kezében.
Nem hagy azonban nyugodni a gondolat, még a lebeszélt közös vacsorák után sem, hogy eddig egész mást üzent tetteivel és szavaival, leginkább azt éreztette velem, hogy nem kívánatos -vagy legalábbis nem ugy- vendég vagyok a házában, véletlenül sem azt, hogy szívesebben látna többször is, mint ahányszor muszáj.  Nem is fogom végül vissza magam, a kíváncsiságom győzedelmeskedik, mikor erre rá is kérdezek, de a tétova vállvonása és a mosolya egyértelműen tudatja velem, hogy ezt talán, még Ő maga sem érti igazán, a társasággal kapcsolatos megjegyzése pedig lágy mosolyt csal ajkaimra. Nem tudom, meddig leszek képes ellenállni ennek a sokkal kedvesebb, figyelmesebb Dimitriynek, de máris jelez az agyamban lévő kis riasztó, hogy ez így nem lesz egyszerű. De talán nem is akarom, hogy az legyen, mert ha Ő képes maffia főnök létére normálisan viselkedni, én sem lehetek egy undok hárpia. Az amúgy sem én lennék.
Nem reagálok azonban a kedves megjegyzésére, csak egy sejtelmes, hálás mosollyal, miközben tovább falatozok, és csak akkor pillantok fel rá újra, mikor a holnapi programjáról kezd beszélni, ami egyben azt is jelenti, hogy nélkülöznöm kell a társaságát. Nem szívesen árulnám el neki, hogy ennek talán egy picit még örülök is, mert ez nem azért van, mert nem élveztem volna ezt a napot, hanem mert rengeteg dolgot át kell gondolnom Vele kapcsolatban. -Nem baj. Majd nutellába fojtom a bánatom, míg haza nem érsz.- válaszolok incselkedő mosollyal, bár így utólag nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt újra szóba hozni azt a nyamvadt nutellát, de már olyan mindegy, nem igaz? -Akarjam tudni, milyen az, amikor te megvigasztalsz valakit?- biccentem oldalra a fejem kíváncsi, pimasz pillantással, ajkaim közé emelve közben egy újabb falatot, de inkább nem próbálok én magam választ találni erre a fantáziám által, mert abba könnyen megint belepirulnék. -Talán, sikerül majd lefoglalnom magam valamivel. Vagy elrángatom Kirillt plázázni, ha már annyira élvezi, hogy mindig arról beszél.- szólalok meg egy vállvonás kíséretében, bár arra is nagy esélyt látok, hogy majd bevetem magam az új dolgozó szobámba, bár már most tudom, hogy a kanapé láttán mindig a kutyával ott szundikáló alakja fog eszembe jutni.
A csirkét szép lassan végül sikerül belapátolnom, szerencsére az adagot is elég jól mértem ki magamnak, így még a desszert is vígan elfér, de mielőtt még érte indulnék megvárom Dimitriyt is és a maradék bort is kikortyolom a poharamból. -Jöhet a desszert?- kérdezem mosolyogva, ahogy felállok az asztaltól, magamhoz veszem előbb a saját, majd az ő tányérját is és  a mosogatóig meg sem állok velük.

Iris & Dimitriy

Elég sok idő eltelt már a mai ebedünk óta és tekintve, hogy Ő még edzett is, egy pillanatig se kétlem, hogy tényleg éhes, de a komisz vigyora láttán kénytelen vagyok szemet forgatni, mert valami azt súgja, hogy a vacsorán túl, valami másra is célozgat. Szándékosan persze, hogy még inkább zavarba hozzon, mintha már nem lennék így is nevetségesen izgatott emiatt a vacsora miatt, ami már végképp nem fér a fejembe, hogy miért van így. Ha ez az egész pár nappal korábban történik, valószínűleg egyrészt ki is hagytam volna, másrészt pedig ha meg is jelentem volna, teljesen hidegen hagyott volna, hogy jól sikerül-e vagy sem. De ma már egész más a helyzet, hiszen egész nap kitüntetett a figyelmével és azon igyekezett, hogy kellemesen töltsük el együtt a napot, én pedig tényleg élveztem, még akkor is, ha ez egyébként iszonyúan különös és meglepő volt. Most pedig őszintén azt szeretném, ha ez a vacsora is beállna a sorba és semmiképp sem fulladna kudarcba.
Még akkor is, ha épp nem én izzadt am legalább fél napot a konyhában azon, hogy finom vacsora kerüljön elénk desszerttel együtt, bár szívesen viccelődök ezzel én is. -Nem rossz gondolat, de szigorúan, csak valami ötven feletti asszony jöhet szóba, akinek van elég tapasztalata. A házvezetésben.- sandítok rá pimasz mosollyal és, bár a világért sem szeretném, hogy azt gondolja, hogy képes lennék féltékeny lenni rá, de...a francba is, igen. Natashától is égnek állt a hajam, hiszen bármennyire is kamu ez a házasság, tényleg zavarna, ha mindenféle nőcskék futkosnának itt nekem, de persze, ha annyira akarja, vigye őket hotelba nyugodtan vagy ahova akarja.
Főleg, hogy én még a vetkőzős póker lehetőségét is meglehetősen gyorsan elvetem, még ha a vodka nincs is annyira ellenemre, mire megint úgy grimaszol, amit nem bírok megállni kuncogás nélkül. -Szerintem, ha nagyon akarnám, blöff nélkül is megkaparinthatnám a nadrágodat.- pimaszkodok ajkamba harapva, de aztán tudatosul bennem, hogy már megint mit művelek, így inkább rendezem vonásaimat, csak azt az apró mosolyt őrzöm meg továbbra is és csendben figyelem, ahogy rutinos mozdulatokkal kinyitja a bort majd tölt is a két pohárba. Csak halk szavai hallatán válik egészen komollyá az arcom, de miután rájövök, hogy ez most nem pimaszkodás vagy vicc, ellágyulnak valamennyire vonásaim és, bár magam sem hiszem el igazán, de egy koccintás kíséretében egyetértek Vele. Annak ellenére, hogy ma már az is eszembe jutott, hogy talán jobb lenne, ha továbbra is inkább a régi, rideg férfi maradna, el kell ismerjem, hogy ez a nap kellemes volt, leszámítva a virágos részét, mert azt már szóvá tette, hogy abból nem szívesen csinálna rendszert. -Valószínűleg, én is gyorsan megunnám. - vallom be mosolyogva a virágokkal kapcsolatban, ahogy a két tányérért indulok, bár az agyam tovább zakatol és nem a virágokom, hanem a megjegyzésével kapcsolatban, végül miután elé teszem a tányért, nem bírom megállni, hogy ne nyújtsak én is békejobbot. Na meg, sokkal kellemesebb így vacsorázni, az Ő társaságában, mint egyedül, bár ezt se gondoltam volna, hogy valaha megfordul a fejemben, mégis mosolyogva bólintok. -Hát, vagy amikor épp alkalmas.- vonok vállat tanácstalanul, hiszen nem muszáj ezt kőbe vésni és nem is kötelező program minden estére, de úgy vettem észre, hogy neki is jól esne, ha többször is megejtenénk. Talán, a rideg külső ellenére mégis vágyik arra, hogy valaki néha ráköszönjön és még együtt is vacsorázzon vele olykor.
Helyet foglalok aztán én magam is az asztal másik végén, szembe Vele, majd a villát a kezembe veszem, de mielőtt még neki látnék a vacsorának, elnevetem magam az elképzelésén. -Pedig, biztosan jól állna neked.- pimaszkodok mosolyogva, magam is közelebb hajolva picit hozzá, de aztán bekapom az első falatot, a kellemes ízektől pedig elégedetten hümmögök. -Lehet jobb lenne, ha máskor is inkább, csak rendelnénk és akkor a köténnyel se lesz gondod.- vigyorgok rá szemtelenül, ahogy a borospohárért nyúlok, miközben el is játszok a gondolattal, milyen lenne esténként így ücsörögni ennél az asztalnál, mint már valóban...közünk lenne egymáshoz. Nem szívesen árulnám el neki, de tetszik az elképzelés, már ha közben megmaradna ilyennek és nem térne vissza a kevésbé jó fej Dimitriy. Nem, mintha annak nem lett volna még a maga vonzereje, de mégis jobb ez így. -Viszont úgy lenne fair, ha egyik nap te szenvednél a köténnyel, másik nap meg én.- vetem fel végül mosolyogva, bár nem biztos, hogy abból lenne köszönet, ha én betenném ide a lábam és ezt a grimaszomból sejtheti is. -Ha pedig egyikünk se érne rá, rendelhetnénk, mert ez a csirke nagyon finom.- falatozok tovább jókedvűen, kerül-fordul felé pillantva, lágy mosollyal figyelve, milyen jóízűen eszik, de aztán tekintetem jóval kutakodóbbá válik. -Valamiért azt hittem, jobb szeretsz egyedül lenni.- jegyzem meg végül halkan, hiszen cseppet sem úgy tűnt eddig, mintha keresni akarná a társaságomat, sőt. Nagyrészt inkább gondoskodott róla, hogy szándékosan elkerüljem. Olyan érzésem van, mintha valami miatt sikerült volna lehámozni róla a védőpajzsát, amit maga köré emelt, de azon kívül, hogy tegnap az asztalán kötöttem ki, nem tudok felidézni semmi eget rengető dolgot.

Iris & Dimitriy

Jót kuncogok azon, ahogy lebiggyeszti ajkait, mintha legalábbis börtönre ítéltem volna azzal, hogy kifejezetten kértem, hogy lehetőleg felöltözve jelenjen majd meg a vacsorán, de azt mégsem fűzhettem hozzá, hogy" máskülönben infarktust fogok kapni" vagy ilyesmi. Szavakkal is bevallottam volna azt, ami amúgy is nyilvánvalóvá vált odalent az edzőteremben, hogy a látványa cseppet sem hagy hidegen és ezt nem engedhettem meg magamnak. Csak felbátorítanám, pedig még mindig nem tudom, hogy mihez kezdjek Vele, hogyan viszonyuljak hozzá, hiszen mielőtt megérkezett, már azon töprengtem, hogy inkább visszavonulót fújok, bár ez cseppet sem a külseje miatt lett volna. Nem, mintha amúgy megtettem volna, mert akkor egyértelműen megfutamodtam volna és az is olyasmi, ami soha nem történhet meg.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulni fogok majd ezen a "nem randi"-n, de most mégis úgy érzem magam, mint egy első bálozó, miközben a borral odasétálok az asztalhoz és a széken ücsörgő alakjára vetek egy kósza pillantást. Nehéz valakitől távol tartani magad, amikor megtestesít mindent, amit valaha érzékinek gondoltál, legalábbis külsőleg, mert az valahogy soha nem fordult meg a fejemben, hogy valaha is egy maffiózó oldalán kötök majd ki. És tessék. Az élet tele van meglepetésekkel. -Hát ennek őszintén örülök, mert egyedül nem bírtam volna megenni mindkét adagot.- fújtatok megkönnyebbülten, mikor elárulja, hogy a vacsorával nem nyúltam mellé, ráadásul szerencsémre amúgy sem valami válogatós, de még mielőtt valami csalafintaság juthatna ezzel kapcsolatban az eszembe, már le is állít. -Már megint a fejemben kotorászol?- kérdezem cukkolva, bár annyira aljas azért nem lennék, hogy tényleg azon kezdjek sportolni, hogy mi az, amit nem lenne képes megenni. Nem, mintha nem lenne jó móka, de most is inkább azt szerettem volna, hogy olyasmit rendeljek, amit szívesen elfogyaszt vacsorára, ha már Ő is olyan finom ebéddel lépett meg.
Végül elárulom neki azt is, miféle desszertet választottam a vacsora mellé, az erre adott pimasz megjegyzésével pedig kiérdemel egy szúrós pillantást, de aztán egy halk nevetést is. -Fogalmad sincs, milyen fárasztó volt mindezt összedobni.-szállok be én is a játékba, mintha nem lennénk vele mindketten tökéletesen tisztában, honnan is ered a vacsora és a torta is, majd a bort magamhoz veszem és kísérletet teszek arra, hogy kinyissam, de egyrészt rá kell jöjjek, hogy nem is kérdeztem Tőle, hogy kér-e egyáltalán bort, másrészt pedig csak bénázok, így végül kénytelen vagyok a segítségét kérni. -Rendben. Legyen a vodka a B terv, de előre szólok, hogy nem fogunk vetkőzős pókert játszani.- figyelmeztetem vigyorogva, közben figyelve, ahogy az én mozdulataimnál jóval határozottabban kihúzza a dugót a palackból és, már tölt is a két pohárba. Egész végig ott virít arcomon az a lágy mosoly, ami főleg a zavaromat jelképezi, de a megjegyzése hallatán, amit a mai nappal kapcsolatban tesz, valószínűleg olyan arcot vághatok először, mintha valami teljesen idegen nyelven szólalt volna meg. Akaratlanul is kellemes melegség jár át, mert ennél szebben ki sem tudná fejezni, hogy jól érezte magát Velem, pedig a fene se gondolná, hogy egy olyan férfi, mint Ő, akinek az élete szerves részét képezi az erőszak és a ridegség, végül kiderül, hogy valahol vágyik az ilyen...harmóniára vagy nem is tudom minek nevezzem azt, amilyen hangulatban telt ez a nap. Elveszem tőle a felém kínált bort, de még eközben is úgy bámulok rá, mintha azt várnám, hogy majd közli, hogy ez csak valami poén volt vagy a szokásos incselkedés, de végül visszakívánkozik ajkaimra az iménti mosoly. -Leszámítva a virág vásárlást, gondolom...- közlöm halkan, szándékosan elviccelve picit a komoly szavakat, de a tekintetem még mindig gyengéden kutatja Övéit, miközben a poharam finoman az övéhez koccintom. -Nekem se lenne ellenemre. Sokkal jobb, mint odafent gubbasztani.- vágok egy kínos grimaszt, mert így utólag belátom, milyen nevetséges hozzáállás volt részemről, akkor viszont ezt láttam a legjobb megoldásnak.
Minden esetre kortyolok is egyet az elhangzott szavak örömére, majd a pult felé sandítok. -És most hozom a vacsorát, amivel egész délután güriztem.- vigyorodok el, a poharamat leteszem a nekem szánt teríték közelében, majd a pulthoz megyek, hogy a két tányért magamhoz vegyem és azokkal együtt térjek vissza az asztalhoz. -Ha szeretnéd, rendszeresíthetjük a közös vacsorákat.- vetem fel tétován, ahogy elé helyezem a neki szánt adagot -valamivel emberesebb, mint az enyém-, majd a saját helyemhez lépek és leülök a tányérral együtt. -Végtére is, egy fedél alatt élünk és úgyis eszünk mindketten.- vonok vállat tétován, bár fogalmam sincs, honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy ilyesmit szóba hozzak. Valószínűleg, az iménti szavai okozzák és a tény, hogy a rögtönzött vallomásától egy picit, még a zavarom is enyhült. Tényleg egész más most, mint amilyennek képzeltem.

Iris & Dimitriy

Nem akarok túlzásba esni a terítékkel, mintha valami eszelősen nagy dologról lenne szó, de azért igyekszem stílusosan tálalni, ha már a vacsorát nem én állítottam össze. Mikor azonban eszembe jut, hogy gyújthatnék egy gyertyát, leállítom magam és a fejemet csóválom a saját hülyeségemen, amiért kezdek tényleg úgy viselkedni és izgulni, mintha ez nem egy egyszerű vacsora lenne. Tekintve mondjuk, hogy Dimitriy egyértelműen csapta nekem egész nap a szelet, nekem pedig bármennyire is próbálom elhitetni magammal, hogy nem így van, mégis imponált, tényleg iszonyú nehéz nem randiként tekinteni erre a vacsorára. Ha pedig eszembe jut a mai ebéd, konkrétan ég az arcom, mert most nem nyilvános helyen leszünk és talán nem ártana kevésbé incselkedősre vennem a figurát, de tudom, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne menjek bele a játékba, amint elkezdi, de még az sincs kizárva, hogy én magam provokálom ki. Talán, bölcsebb lenne, ha lefújnám az egészet vagy felvonulnék a kis tornyomba és bezárkóznék, ahogy eddig is tettem általában, de amint ez megfordul a fejemben, már hallom is a szobája ajtaját csukódni, ettől pedig a gyomrom, ha lehet, csak még apróbbra zsugorodik.
A terítékre pillantok, de Dimitriy már épp besétál, mikor tudatosul bennem, hogy a poharakról megfeledkeztem, magamhoz is veszek gyorsan kettőt, miközben Ő elégedetten magába szívja az ínycsiklandó vacsora illatát. -Reméljük, nem csak az illata jó.- vigyorgok, ahogy a poharakat az asztalra helyezem és próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy a teríték vagy akármi más helyett, Ő inkább engem mér végig tetőtől talpig zavarbaejtő pillantásával. -Igen. Sikerült időben érkezned és még ruha is van rajtad.- pillantok végig rajta mosolyogva, de nem viszem túlzásba, mert még egy egyszerű fekete pólóban és farmerban is túl jóképű ahhoz, hogy sokáig nézegessem, így végül inkább a hűtő felé indulok, hogy a vacsora mellé szánt üveg bort is az asztalhoz vigyem egy nyitóval együtt. -Nem igazán adtál ötletet, úgyhogy kijevi csirkemellet rendeltem rizzsel. Remélem, szereted.- lesek rá kissé félve, mert az sincs kizárva, hogy sikeresen belenyúltam és olyasmit kértem, amit történetesen épp nem szeret, bár mintha azt mondta volna, hogy nem válogatós. -A desszert pedig epres sajttorta.- közlöm, miközben beletekerem a nyitót a palackba, de azért jelentőségteljesen felé sandítok, mintha így akarnám egyrészt látni a reakcióját, másrészt pedig egyértelműen üzenni, hogy nem terveztem semmiféle más desszertet ma estére. Vagyis inkább egyik estére sem, de ettől a gondolattól, csak még jobban zavarja jövök és ez jól látszik azon is, ahogy az üveggel bénázok, valamiért mégis abban reménykedem, hogy elkerüli a figyelmét és talán inkább a terítéket nézi vagy Maflást, vagy bármi mást.-Kinyitnád, kérlek?- sóhajtom végül kínomban nevetve és inkább el is engedem a palackot, mielőtt még sikeresen összetörném, meg amúgy sem árt odébb lépnem, ha netán segít. -Bár nem is kérdeztem, hogy kérsz-e bort.- kapcsolok idő közben, arcomon meg is jelenik egy kínos mosoly és komolyan nevetségesnek érzem magam, amiért így feszülök ezen az egyszerű vacsorán. Pedig, ez az. A lakótársak leülnek együtt enni vagy ilyesmi.

Iris & Dimitriy

Izgatott vagyok a vacsora miatt és minél többször pillantok rá, minél többször teszünk valami pikáns, incselkedő megjegyzést egymásnak, annál inkább tudom, hogy alaposan fel kell vérteznem magam ellene. Már, ha nem akarok valami orbitális nagy hülyeséget csinálni, de már én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes lépés és a helyes viselkedés részemről. Lehetnék vele rideg, viselkedhetnék úgy, mintha valami prűd, karót nyelt liba volnék, de az annyira távol áll tőlem, mint ide a Hold. Így legalábbis, hogy Ő is folyamatosan pimaszkodik, nem tudnám nem felvenni a kesztyűt és beszállni a játékba, mert az épp olyan lenne, mintha megfutamodnék pár pikánsabb bók hallatán, hiszen nem fukarkodik sem azokkal, sem az incselkedő megjegyzésekkel. -Csak nehogy beletörjön a fogad a harapnivalóba.- vágok vissza vigyorogva, mert tökéletesen értem én a célzást, ennél nyilvánvalóbban nem is közölhetné, hogy hol és mit szeretne harapni és, bár újfent sikerül zavarba hoznia ezzel, igyekszem nem sok jelét adni. Ritkán flörtölt velem bárki is ilyen nyíltan és pofátlanul, mint Ő, de kétségtelenül élvezem, még akkor is, ha a fagyival kapcsolatos ötletétől nem, hogy nem hűl le a vérem, inkább csak még jobban felhevül.
Nem is értem, ezek után honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy megérintsem és bár nem is viszem túlzásba a dolgot, csupán az ujjam hegyével érek hozzá, hogy úgy tessékeljem hátrébb, mégis olyan intenzív hatással van rám, hogy alaposan az eszembe is vésem, hogy még az ilyesmit is el kell inkább kerülnöm. Mármint, cseppet sem kellemetlen az érzés és épp ez a gond.
Igyekszem azonban ezt titokban tartani és a lehető legmagabiztosabban elsétálni Tőle, miközben még pimaszul figyelmeztetem is továbbra is szándékosan cukkolva, hogy lehetőleg ne késsen a vacsoráról, amitől már most görcsben áll a gyomrom. Amint kilépek az ajtón, ki is szökik belőlem egy hatalmas sóhaj, egy pillanatra meg is állok és a fejemet csóválva elvigyorodok, de ahogy észbe kapok, hogy mi a francot is művelek, rendbe szedem vonásaimat és tovább indulok.
A konyhában keresek pár étlapot a környező éttermektől, ha már olyan hűségesen dobálják őket a levelek közé és, miután kiválasztom a tökéletes fogást, fel is hívom az éttermet, hogy megrendeljem és külön kérem is, hogy lehetőleg hét óra előtt negyed órával hozzák ki. Ha egy kicsit is ismerik a címet és az itt lakót, vagy esetleg a nevet, amit külön hangsúlyozok is, nem nagyon mernek majd késlekedni.
Végül a szobámba veszem az irányt, miután megnézem Maflást is, hogy nem-e tett kárt azóta a virágomban, de még mindig elég jó kutya, úgyhogy neki állok ruhát keresni magamnak, bár elég sokat töprengek azon, mi lenne a tökéletes viselet. Nem akarok túl szűzies darabot se magamra húzni, mert azzal csak azt érném el, hogy Dimitriy még jobban cukkolna, de nagyon kihívót se, mert az meg felhívás lenne keringőre, így végül egy elől zárt, nyakban megkötős arany színű felső mellett döntök, ami viszont a hátamat egész mélyen szabadon hagyja, valamint egy elegánsabb fekete farmert húzok magamra mellé. A szoknyát, már előre látóan a lépcsőn felfelé jövet kizártam a lehetőségek közül, bár szerintem neki teljesen mindegy, hogy miben vagyok, ha épp zavarba akar hozni, de valamivel nagyobb biztonságérzettel sétálok így le a lépcsőn, hogy a konyhába vegyem az irányt tálalni. A futár is időben érkezik a kijevi csirkemellel, amit sikerült választanom, mellé pedig mégis csak kértem desszertnek két szelet epres sajttortát, nehogy tényleg kedvet kapjunk ahhoz a nutellához, így végül hét óra előtt pár perccel, már a térítéssel is bőven kész vagyok. Sőt. A plusz egy adagot, már Maflás edényébe készítem, mikor hallom csukódni az emeleten az ajtót. Nagyot nyelek, ahogy végig pillantok az asztalon és bármennyire is próbálok úgy tekinteni erre, mintha egy egyszerű vacsora lenne, mégis iszonyatosan ideges vagyok de...ez az a kellemes fajta idegesség.

Iris & Dimitriy

Nem tudok nem mosolyogni, ahogy eszembe jut az, ahogy mögém osont és torkát köszörülve hívta fel magára a figyelmemet, hogy aztán átadja azt a gyönyörű csokrot, amiről valószínűleg nem is sejti, milyen sokat jelentett nekem és, hogy a mai reggel után mennyire átformálta a viselkedésével kapcsolatos véleményemet. Egész addig meg voltam róla győződve, hogy csak a bugyimba akar férkőzni -valószínűleg, most se mondana rá nemet-, de mindez már túl mutatott egy egyszerű próbálkozáson arra, hogy megfektessen. Ha csak az lenne a célja, nem törte volna magát egész délelőtt miattam és főleg, nem állt volna elém egy csokorral, ami aztán végképp nem feltétlenül a kemény bűnözők fő ismertetőjegye. Arra mondjuk, még nem jöttem rá, hogy ha nem csak a szex, akkor mi más hajtja, vagy legalábbis nem merek alaposabban elgondolkozni ezen, és a mosoly, ami akkor jelenik meg az arcán, mikor megköszönöm a csokrot, annyira gyengéd és kedves, hogy amúgy is eltereli a figyelmemet.
Ahhoz azonban nem elég, hogy máris ledobjam magamról a ruhát, pedig ma már nem először tudatja velem ilyen vagy hasonló formában, mennyire vonzza a külsőm de, ha rajtam múlik, nem fogja látni. Mondjuk  olyan fogadalmakba, már nem merek bocsátkozni, hogy "soha", mert egyértelmű, hogy részemről is ott a vonzalom, hiszen alig tudom levenni róla a szememet, de azt azért szem előtt fogom tartani, hogy ha valaha be is adom neki a derekam, hát alaposan meg fogom előtte dolgoztatni. Nem akarok én is egy olyan könnyű kis nőcske lenni, akit pusztán a hatalma miatt az ágyába tud csalni, inkább az akarok lenni, akit tényleg igyekeznie kell levenni a lábáról, bár kezdek aggódni, hogy talán túl jól fog ez menni neki.
Már most klasszisokkal másabb a hozzáállásom, mint mondjuk tegnap, pedig már ott az asztalon se tudtam ellenállni a vonzerejének, bármennyire is haragudtam rá, most viszont még arról is biztosít, hogy mellette nem eshet bántódásom. Soha, senki nem tett még nekem ilyen vagy ehhez hasonló ígéretet és hiába próbálom kiforgatni a szavait azzal, hogy az apja miatti kötelességnek állítom be a védelmemet, nem hagyja, hogy másképp értelmezzem. Önszántából akar megvédeni, ez pedig csak még inkább zavarba hoz, de hála a vicces megjegyzésemnek és a pimasz kontrájának, nem kezdek el fülig pirulva, tátott szájjal elmélkedni, csak célozgatni kezdek inkább arra, hogy talán ideje lenne lelépnem. Távolabb kell kerülnöm Tőle, mert már így is borzasztóan összezavart a mai viselkedésével, most meg még ráadásul félmeztelen is. Nem is értem, hogy bírom megállni, hogy ne a testét bámuljam folyamatosan. -Már hogyne tartanálak fel? Hát így nem haladsz az edzéssel, aztán a végén még eltunyulsz nekem, akkor pedig kénytelen leszek én vigyázni a saját hátsómra.- nevetem el magam, ahogy lecsusszanok az ülésről, de mielőtt még bármerre is indulnék, finoman célzok rá, hogy az asztalnál jobb szeretném majd ruhában látni, de Ő inkább pimaszul rákontráz szavaimra. Az a baj, hogy még ki is nézném belőle, hogy képes lenne tök pucéran megjelenni a hecc kedvéért...
-Na igen. Azt sem árt megejteni. - vigyorgok a tusolás kapcsán, de végül a biztonság kedvéért -bármennyire is veszélyes a terep, amerre indulok- kikérem a véleményét a tervezett desszerttel kapcsolatban, amiről kiderül, hogy azt annyira nem is kellene rendelni, mert még van is itthon. -Lehet, hogy így tényleg csak vacsorát rendelek inkább, aztán majdcsak megtalálja mindenki a fogára való nasit.- értek egyet vele vigyorogva, de ahogy aztán széttárja a karjait és a teremben lévő melegre hivatkozva felajánlja, hogy kenjek rajta szét némi fagylaltot, már képtelen vagyok nem ringbe szállni. Csípőre vágom mosolyogva mindkét kezemet és félre biccentett fejjel, ajkamba harapva pillantok végig rajta, majd újra megkeresem tekintetét. -Szerintem, attól csak még inkább meleged lenne. Talán lángra is lobbannál, én pedig nem kockáztathatom meg, hogy felgyulladj itt nekem.- mosolygok rá pimaszul, de a hőséget illetően eszemben sincs vitatkozni, csak épp pontosan tudom, hogy ez nem a szoba klímajának köszönhető, hanem annak, ahogy elképzelem ezt a fagylalttal kenegetős jelenetet vagy épp azt, ahogy megszabadíthatnám később az édességtől. -De javaslom, próbálkozz a jó öreg hideg vizes tusolással, hátha az sikeresen le tud hűteni.- duruzsolom továbbra is pimasz vigyorral és bár nem indokolt, hogy ezt tegyem, mert könnyedén ki tudnám kerülni, mégis a mellkasára bökök mutatóujjammal és finoman még hátrébb tolom, hogy aztán az ajtó felé induljak. Meg sem érintettem igazán, mégis zsibog az ujjam hegye, az az aprócska felület, ami a forró bőréhez ért, így most már azt is tudom, hogy a legapróbb érintkezést is kerülni kell. -Megyek, készülődök és közben megrendelem a vacsorát is. Hétkor pedig várlak az asztalnál.- szólok hátra a vállam felett mosolyogva, lassan riszálva az ajtóhoz, a szándékos incselkedésemet pedig őszintén élvezem, mert tudom, szinte érzem, hogy le sem veszi rólam a pillantását, egészen addig, míg az ajtóig nem érek. -Ajánlom, hogy ne késs el.- jegyzem még meg kuncogva, incselkedő mosollyal pillantva a hátam mögött ácsorgó alakjára és meg se próbálom tagadni, milyen kíváncsian várom ezt a vacsorát. Akkor is, ha valószínűleg baromi nehéz lesz.

Iris & Dimitriy

Nem akarok a kelleténél többet gondolkozni azon, hogy miért van itthon nutellája, hogy miként szokta elfogyasztani vagy, hogy az, hogy ez a finomság ilyen közel van hozzánk, miféle veszélyt rejt magában. Inkább, csak elengedem ezt az információt a fülem mellett a perverz vigyorával együtt és miután alaposan körbe járom a helyiséget, valamint túl jutunk azon is, mennyire nem vagyok most súlyzózáshoz öltözve, kicsit komolyabb téma felé terelődik a beszélgetésünk, bár mentségemre szóljon, nehéz nem szóba hozni ilyesmit, amikor itt virít előttem a csupasz mellkasa, rajta a megannyi heggel. Valószínűleg, csak emiatt nem merengek el jobban azon, milyen is lenne, ha most más öltözékben lennék és együtt edzenénk.
Ijesztő látni, hogy milyen nyugodtan beszél arról, miféle veszélyeket rejteget az életmódja és, hogy "benne van a pakliban", hogy egy alkalommal talán nem lesz több heg, amit magán viselhet emlékül, mert picit az az érzésem ettől, hogy ennyire nem számít neki az élete vagy, igazából a fene se érti, hogy mi élvezet van ebben. Utóbbival azonban nem tudok vitatkozni, amit a váratlan támadások kapcsán említ, mert azokat tény, hogy nem nagyon lehet előre tudni de sokszor, még kivédeni sem és valóban, csak az lehetne az egyetlen megoldás, ha bezárkózik a házába, ahogy én tettem a szobám esetében, ami viszont egyáltalán nem passzolna a személyiségéhez. -Oké, ez igaz és végtére is, bármi meghalhat bármikor. Engem is elüthetne egy autó, de nálad azért nagyobb a rizikó faktor.- jegyzem meg szomorkás mosollyal és akármennyire is próbálok visszagondolni, nem dereng, hogy a délelőtt folyamán egyszer is láttam volna rajta, hogy aggódna vagy idegeskedne, amiért a nyílt utcán járkálunk, de így már tudom, hogy számára még ez is elég veszélyes volt és ezt meg is emítem neki. A válasza viszont, a komoly téma ellenére is mosolyt csal ajkaimra, mert kétlem, hogy boldogan halna meg három nyamvadt virág miatt és tudom, hogy nem is azok motiválták igazán. Miattam csinálta, ami megint csak olyasmi, ami őrülten jól esik.-Ha a csokrot is belevesszük, akkor négy.- javítom ki mosolyogva, de aztán kicsit enyhülnek vonásaim, miközben hosszan rábámulok és sóhajtok egyet.-Köszönöm, hogy elkísértél.- bököm ki végül, hiszen mondhatta volna azt is, hogy menjek csak nyugodtan Kirillel vagy valami, bár azt a hiúsága úgysem hagyta volna. Szerintem, Ő a virágvásárlást is valami kiívásként élte meg, hogy vajon képes-e túlélni, hogy annyi növény közt eltöltsön némi időt.
A nem létező életbiztosításomat gyorsan elengedjük mindketten, helyette a ruhám alatt meghúzódó hegek felől érdeklődik, de valószínűleg nem nagyon lepi meg, amikor elárulom, hogy nincs miről mesélnem. Arról meg, amit úgy általánosságban rejt a rajtam lévő textil, igyekszem minél előbb elterelni a figyelmét, de mintha valami játék lenne az egész, az orrom alá dörgöli, hogy most én is láthattam Őt, így aztán úgy lenne korrekt, ha Ő is láthatná. Persze, tisztában vagyok vele, hogy csak cukkol, mint ahogy azzal is, hogy ettől függetlenül nem venné zokon, ha egyszerűen ledobnám magamról a ruhámat, de végül inkább szomorkás mosollyal vállat vonok. -Sajnálom. Az élet, már csak ilyen igazságtalan.- jelenik meg ajkaimon egy pimasz mosoly, ami még akkor sem tűnik el onnan, mikor közelebb somfordál hozzám és a székemül szolgáló gép kijelzőjére támaszkodik, pedig nem nagyon akartam, hogy így, félmeztelenül túl közel merészkedjen hozzám. Már így is érzem a belőle áradó hőt, a bőrén csillogó verejték pedig, a látványt is kellően feldobja.
Ettől függetlenül igyekszem továbbra is inkább az arcára figyelni, miközben a saját testi épségem védelméről kérdezem, hogy mennyire kellene vajon nekem is készen állnom bármiféle támadásra, de tény, hogy Kirillt épp ezért állította mellém és, talán csak most fogom fel igazán a hegei láttán, hogy ez mennyire jó dolog annak ellenére, hogy egyben iszonyúan idegesít is. Nyelek egy nagyot és bólintok, tekintetem pedig a mellkasa előtt összefűzött karjaira siklik egy pillanatra, majd onnan mellkasára és talán el is méláznék a látványon egy picit, ha a következő mondata nem forrósítaná fel a bőröm és nem késztetne arra, hogy megkeressem tekintetét. Nem akarok magamnak hülyeségeket bebeszélni, de amilyen komoly arccal és hangon beszél, képtelen vagyok nem úgy érezni magam hirtelen, mint egy úrnő, akinek most esküdött fel egy kicseszett lovag, hogy védelmezni fogja őt, bármi áron. Muszáj vagyok megköszörülni a torkomat, hogy rátaláljak a hangomra és valamicskét rendezzem a bennem kavargó érzelmeket, hogy aztán mosolyogva, egy bólintással vegyem tudomásul szavait.-Ajánlom is, hogy vigyázz a hátsómra.- próbálom valamicskét elviccelni az egyébként iszonyúan megható pillanatot, amit azzal a gondolattal sikerül csak elhessegetnem, ahogy visszaemlékszek a korábbi szavaira.-Már, csak az apád miatt is.- biccentem kissé oldalra a fejem, hiszen ez itt a lényeg végül is, hogy az a befektetés, ami történetesen én vagyok, megmaradjon, hiszen ha nem élve kellenék az apjának, valószínűleg már az esküvő után halálos balesetet szenvedtem volna vagy ilyesmi. De nem így történt, tehát valamiért élve kellek, legalábbis egy darabig még biztosan. -Azt hiszem, jobb lenne, ha most már nem tartanálak fel tovább. Még úgyis ki kell bogarásznom, hogy milyen vacsorát tegyek a férjem elé.- pimaszkodok picit és óvatosan le is csúsztatom a hátsómat az ülésről, majd a hátam mögött lévő órára sandítok. -Ugye nem így fogsz az asztalhoz ülni?- fordítom ismét felé a pillantásomat, akaratlanul is végig nézve rajta, de már megint csak az a nyamvadt nutella jut eszembe, amit most esküszöm meg fogom keresni és kivágom mindet a kukába. Na jó. Egy üveggel azért, talán megtartok.-Desszertnek megfelel majd a fagyi?- bukik ki belőlem a kérdés, na nem, mintha ez sokkal ártatlanabb lenne, mint a nutella, de legalább már a gondolata is lehűti picit a kedélyeimet, mielőtt még tényleg azon kapnám magam, hogy letaperolom. Jobb volt, amíg távolabb ácsorgott.