Minden, ami hosszú perceken át szüntelenül tombolt bennünk, lassan csillapodni kezdett, finoman adva át a terepet némi friss oxigénnek, de még ennek ellenére se voltam hajlandó hátrálni tőle, gyengéden fontam köré az egyik karomat, továbbra is hátának simulva, és ha nem is kért volna meg rá, valószínűleg akkor sem lettem volna hajlandó máris elereszteni. A köztünk beálló csend lehetővé tette, hogy végighallgassam, hogyan kezd megnyugodni a vadul dübörgő szíve, az enyém pedig nemkülönben, mintha tényleg egyszerre dobbantak volna, ugyanazt a ritmust követve, és bár távol állt tőlem a szentimentalizmus, a nyálasság meg még inkább, de továbbra sem voltam képes betelni azzal a szerelemmel, ami ott lángolt közöttünk, és hiába a számos kudarc, az állandó akadályok, de semmi nem tudott rajta fogást találni. Még az elkóborolt emlékei sem, amiket ugyan az elmúlt napok történései miatt mindketten háttérbe szorítottunk, de még mindig ott ficánkolt bennem a tettvágy, hogy végre valahogy, bárhogy, de visszaszerezzük őket. Mert nem volt elég az, hogy ismét kivívtam a szerelmét, többre volt szükségem, és tudtam, hogy neki is. Látnia kellett a teljes képet, nemcsak azt, amivé váltam általa, hanem hogy mi kellett ehhez, és bár számos keserédes, fájdalmas emlék is akadt azon a bizonyos palettán, de nem építhettem hazugságra kettőnk kapcsolatát. Nem akartam, hogy azt higgye, mindig minden ennyire szép volt, mert... nem volt az. Kibaszottul hosszú volt az az út, ami elvezetett minket egymáshoz, és akartam, hogy emlékezzen rá, arra a szörnyetegre, aki voltam, és akit Ő szelidített meg.
Csak annyira engedtem el, hogy némi verejtéket letörölgessek az arcomról, továbbra is gyengéden mosolyogva, annak ellenére, hogy az elmúlt percek mindenről árulkodtak, csak gyengédségről nem, és valahol még most is mardosta izmaimat az az extázis, amit a hevességgel és a kéretlen vehemenciával előcsalogatott belőlem. Csak akkor húztam el ajkaimat egy pillanatra, mikor megláttam szemrehányó íriszeit, bocsánatkérő kis mosolyt villantva felé, majd hagytam, hogy kezemre fogva átcsalogasson a fürdőbe. - Oké. Gyors fürdés, vettem - biccentettem menet közben, elismételve szavait, és bár kedvem támadt tovább pimaszkodni vele, tovább játszva ezt az ártatlan kis szerepet, amiben eszembe sem jut hozzáérni, de nagyon is jól emlékeztem, hogy milyen véget ért az a fürdőzés, mikor szándékosan nem értem hozzá, sőt, még hátat is fordítottam neki. De... csak utána jutott eszembe, hogy Ő erre szintén nem emlékszik. Talán az az este volt az utolsó olyan, amikor még minden rendben volt közöttünk a nászutunkon.
Rosszallóan megcsóváltam fejemet, mikor a fenekemre paskolt, miközben csutakolni kezdett, végül áttérve a hátamra, de még ezt a kis fejrázást sem gondoltam komolyan, a mosolyom és az ajkamba maró fogak el is árulhatták neki, hogy mennyire szeretem még mindig, ha incselkedik, bár ezúttal szándékosan nem kértem a szivacsot, hagytam, hogy előbb Ő végezzen velem. - Lehet döntetlen is - vigyorodtam el szemtelenül, bőrömön pedig jóleső borzongás futott végig, mikor finoman tarkómra csókolt, ujjai pedig mellkasomat cirógatták. Nem is mozdultam egy darabig, csak áztattam magam, ujjaim finoman a mellkasomat simogató kezére simítottak, így fogva meg a kezét, majd kiszakadt belőlem egy hatalmas, önfeledt sóhaj. Régen nem éreztem, hogy minden ennyire rendben lenne az életemben. - Ugye nekem nem kell rangsorolnom, hogy mik a kedvenc részeim rajtad? - kérdeztem aztán, miután hosszú csend állt be közénk, hisz ahogy én, úgy valószínűleg Ő is igyekezett kiélvezni azt a békés hangulatot, ami ránk telepedett. Csak lassan fordultam meg, vizes kézzel masszírozva meg ott, ahol a nutella nyomokat hagyott, érezve ujjaim alatt egy keveset a ragadós édességből, de közben végig tekintetét fürkésztem. - Most mondanám, hogy... ha mindig ez lesz a végeredménye a szökésednek, akkor nem állok az utadba, de. Nem, inkább ne szökj el többet - vigyorodtam el pimaszkodva, pofátlanul felrántva a szemöldökömet.

Már semmi jelentőséget nem tulajdonítottam az eltelt időnek, fogalmam sem volt, hogy mióta ugrott ki az ágyból, és hogy mennyi ideje préseltem tűzforró testét a komódhoz, de nem is azért álltam mögötte, hogy görcsösen számolgassam a másodperceket. Nem is volt értelme, mert mellette szó szerint mindenről megfeledkezhettem, és miközben testébe menekültem a való világunk gondjai elől, ma már ki tudja, hogy hanyadszorra, ismét azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. Hogy végre ismét hazataláltam, méghozzá Vele. Vele, akit nemrég még elveszettnek hittem, és akiről azt gondoltam, hogy csak erőszakkal tudok majd visszacibálni a házamba. És meg is volt rá minden esély, mert a dühöm csak később kezdett csillapodni, megtehette volna, hogy megpróbálja a képembe vágni az ajtót, vagy akár a kegyetlen igazságot is, hogy többé már nincs hozzá semmi közöm, és hogy tényleg akarja azt az új, tiszta lapot, csak épp nem velem. Ezer gondolat mérgezte a lelkemet, mióta kitette innét a lábát, egyik rosszabb volt. mint a másik, az egyikben Ő gyűlölt engem, míg a másikban én gyűlöltem Őt, a szívem egyszer meghasadt, míg máskor összeroppant, vagy épp lángolt a dühtől, a csalódottságtól és az elvesztett szerelemtől, de most, ahogy testem újra és újra mozdult mögötte, vehemens ritmussal hajszolva mindkettőnket a gyönyör felé, mintha apráként tényleg visszakaptam volna mindent, és ezt csak megkoronázta azzal, hogy ismét képes volt kimondani azt, ami az elmúlt hónapokban már magát a világot jelentette nekem. Mert minden túlzás nélkül a szemébe tudtam volna mondani, hogy Ő az én kibaszott világom, Ő adja a színt, az oxigént, a mindent... és nélküle csak színtelen árnyéka voltam önmagamnak.
Ujjaira kulcsoltam kezemet, határozottan rájuk szorítva, miközben elhúztam testét a komódtól, és bár minden tombolt körülöttem, de még így, ebben a felfokozott állapotban sem akartam messzire menni, óvatosan döntve a falnak, összekulcsolt ujjainkat azon támasztva meg, míg szabad kezem a lábai közé talált, és ahogy újra megéreztem érintésem alatt teste vad és émelyítő lüktetését, már nem is volt semmi, ami akadályt görgetett volna elém. Csípőm tovább járta őrjítő táncát, ajkam pedig hol nyakát, hol arcának élét kutatta, mohó csókokkal borítva be minden porcikáját, ahol csak elértem, így fokozva még tovább a tempót, a szívem pedig olyan sebes ütemre kapcsolt, hogy egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy kiugrik majd a torkomon, ha így folytatom. Apró verejtékcsepp kezdte csiklandozni halántékomat, miközben az élvezet lassan a tetőfokára hágott, összeszorítottam ajkaimat, keményen beleharapva az alsója, hogy a fájdalom késleltesse kissé a közeledő gyönyört, de amikor megéreztem testének első jelzéseit, már egyáltalán nem szabtam határt a gyönyörömnek. Körém feszült, izmai béklyóba szorítottak, miközben én magam is belé lüktettem, újra és újra mozdítva egyet a csípőmön, amibe Ő maga is belemozgott, de szinte fel sem fogtam semmit, elmosódott előttem a világ, miközben hajába fúrtam orromat, hosszú másodpercekig még csak levegőt sem vettem, úgy nyögve a tincsei közé, mintha ezen múlott volna, hogy lesz-e egyáltalán holnapunk. Izmaim hosszú másodperceken át feszültek, szinte fehéredésig szorítottam ujjait, de Ő sem kímélte az én ujjaimat, és miközben lassan a falnak döntötte homlokát, én elhúztam hajából az orromat, helyette a homlokomat támasztva meg fejében, mellkasommal szorosan hátához simulva, így keresve azt a bizonyos megnyugvást, amit szavaival szakított meg pár pillanat erejéig. Ajka finoman érintette az enyémet, ahogy hátrafordította fejét, orra csiklandozta az enyémet, és nem is bírtam ki, hogy ne jelenjen meg ajkaimon egy kis vigyor. - Eszemben sincs elengedni... - búgtam csendesen, karommal még szorosabban ölelve, majd erőtlenül elvigyorodtam, apró csókot leheltem gerincvonalának csúcsára, majd kiszakadt belőlem egy halk, elégedett sóhaj. - Kihozod belőlem az állatot... - tettem hozzá, ujjaim pedig gyengéden köröztek közben hasán. - Akarod még azt a fürdést? - kérdeztem aztán, ismét várva jó pár másodpercet, míg egyáltalán újra a hangomra találtam, fejemmel a fürdőszoba ajtaja felé bökve. - Megpróbállak... megvárni idekinn, ha igen - tettem hozzá, bár engem annyira nem zavart a rám ragadó nutella, vagyis, ami maradt belőle, és ami általa tapadt a bőrömre, de még csak sejtéseim voltak arról, hogy komolyan gondolta-e azt a tussolást, vagy csak incselkedett vele.

Azzal, hogy átkaroltam derekát, megamhoz szorítva testét, lényegében elvágtam előle minden menekülési útvonalat, még ha jelenleg nem is tűnt úgy, hogy ilyesmin gondolkodna. Ezen a ponton már amúgy is piszkosul meg kellett volna küzdenem saját magammal, hogy egyáltalán képes legyek leállni és megfékezni a száguldozó véremet, de ha Ő kérte volna, minden bizonnyal azonnal hátrébb húzódtam volna, jelezvén, hogy bármennyire is uralkodott felettem a vágy, Őt képes vagyok hallani és mindennek elébe helyezni. De ahogy az én testem, úgy az övé is igazi árulóvá vált, miközben vadul csókoltam száját, már-már fogaimmal téptem a húst, mielőtt még nyaka irányába indultam volna, a nyögések és sóhajok pedig, amik előtörtek belőle, úgy ingereltek tovább, hogy talán észre sem vette, mennyire izgatóak. Pedig nehéz volt bármi mást is meghallani a vérem vad dübörgésén túl, ami ott zúgolódott valahol a fülemben, elnyomva mindent, ami a külvilág felől érkezhetett volna, egyedül Őt érzékeltem, a tűzforró testét, ahogy az enyémnek feszül, és amiről biztos voltam, hogy még most is direkt csinálja. Mert nem volt neki elég, hogy én húzom az agyát a dörgölőzéssel, rá akart tenni még egy lapáttal, újra és újra ágyékomnak tolva fenekét, nem egy hangos, kínlódó sóhajt csalva elő belőlem. Már magam sem tudtam, hogy melyikünk az elvetemültebb, vagy hogy ki irányít kit, mert még a korlátozott lehetőségei ellenére is bevetett ellenem mindent, én pedig egyszer sem maradtam adósa, ujjaim először gyönyörének forrására találtak, határozott mozdulatokkal kezdve Őt masszírozni, majd tovább merészkedtem, és mikor ujjaim elmerültek testében, olyan mohó nyögés szakadt ki belőlem az ott tapasztalt forróságtól, hogy kis híján tényleg elveszítettem minden józan eszemet. Azt, amiből már amúgy sem volt sok, és ami még kevésbé volt jelen, amint kitapítottam azt a lüktető nedvességet. Ahogy mozgattam benne az ujjaimat, egyre gyakrabban simította végig gerincemet az érzés, hogy mielőbb magam körül akarom érezni ezt a szűkösséget és izmainak finom pulzálását, így amint kihúztam belőle ujjaimat, nem is késlekedtem sokáig. Csípőjére fogva igazítottam magamat hozzá, Ő pedig megemelte fenekét, ezúttal azonban kihagytam azt a finom és játszadozó ingerlést, amit ilyenkor még be szoktam vetni ellene. Ezúttal nem volt lélekjelenlétem játszadozni, a dacosságával épp azt a hatást érte el, amit mindketten kibaszottul imádtunk, némi fészkelődés után pedig, egyetlen mozdulattal hatoltam belé, teljes egészében kitöltve testét, az érzéstől pedig azonnal előtört belőlem egy újabb nyögés. Arcomat egy pillanatra a nyakába temettem, miközben mozogni kezdtem, mély, vehemens ritmushoz igazítva magam, de nem kerülte el figyelmemet, hogy egy-két mozdulat közben ujjai erősen a komódra martak, mire nyakához szorítva ajkaimat, bőrébe fojtottam feltörő nyögéseimet. Teljesen kiszáradt a torkom, egyik kezem elengedte csípőjét, ujjai után kapva, hogy a komód tetején szorítsam meg őket, lassan összekulcsolva a saját ujjaimmal.
A vágy egyre többször markolt rá gyomromra, újra és újra végighullámzott mellkasomon, a valódi tűz erejével dübörögve végig ereimen és a véremen, és már azt sem tudtam, hol harapom éppen, vagy hogy miért harapom egyáltalán, de nem tudtam megálljt parancsolni a bennem tomboló hévnek. Újra és újra neki feszültem, és hiába éreztem már azelőtt, hogy mocskosul vágyom rá, csak még keményebbé váltam benne minden átkozott mozdulat által, ahogy a gyönyör egyre közelebb és közelebb ért, én pedig egy utolsó mozdulattal karoltam át mellkasát, elrántva Őt a komódtól, hogy eltoljam a falig, összekulcsolt ujjainkat a falnak támasztva, miközben másik kezem ismét elindult, akkor érintve meg teste lüktető forróságát combjai között, mikor már minden rezdülésén éreztem, hogy a gyönyör már ott van a kanyarban, én pedig vele együtt készültem szabadon engedni azt a hullámot, ami sanyargatta a testemet, abban a másodpercben robbanva fel, mikor teste végre megadta magát, és pattanásig feszült, az enyémmel együtt.

A vágy minden porcikámat eluralta, a bennem lüktető tűz szinte teljesen felemésztett, forró lávává változtatva a véremet, és ha éreztem is volna fáradtságot, hát egy az egyben elűzte volna azzal, ahogy a pillanatnyi gyengülésemet kihasználva, fölém kerekedett. Láttam szemeiben, hogy tudja és tisztában van vele, hogy ezt nem tudta volna megoldani saját erejéből, kellett hozzá az is, hogy hagyjam magam, de egyre biztosabb voltam abban, hogy bármennyire is gyűlöltem, ha uralkodnak felettem, neki bármikor és bárhogy engedném, a tudat pedig, hogy egyetlen pillanat alatt vethetnék véget az uralmának, ördögi vigyort csalt ajkaim köré. Az ajkak köré, amiket végül nem csókolt meg, helyette kizökkentett, a szó minden értelmében, és míg felocsudtam, Ő már le is mászott rólam, hagyva, hadd terüljek el az ágyon a váratlan mozdulatai miatt, gyors iramban eredve meg a fürdő irányába, ahogy arra számítottam is. Mert nem is Ő lett volna, ha nem kap az alkalmon, újra demonstrálva, hogy Ő még mindig ugyanaz a dacos nőszemély, akit feleségül vettem, ettől pedig egyszerre feszült meg ágyékom, miközben a szívem még hevesebb ütemre váltott, olyan dobbanásokkal reagálva a pimaszkodására, hogy talán szabad szemmel is jól látta volna ringatózó mellkasomat. Elmondhatatlanul szerettem Őt, még akkor is, mikor az idegeimen táncolt, mikor gyengéden vagy épp szemtelenül mosolygott rám, mikor teste ugyanarra a ritmusra mozdult, mint az enyém, vagy mikor minden szó nélkül kereket oldott, lassan, de biztosan rávezetve arra, hogy soha nem akarok nélküle élni. Mert ez a szerelem néha épp annyira fájt, mint amennyire gyógyított, nekem pedig talán erre volt szükségem. Hogy gyógyítson és fájjon egyszerre, így éreztetve, hogy élek, hogy velem van, és hogy bármi is történik, bárki is áll az utunkba, együtt mindenen átjutunk majd.
Most azonban csak azon a pár méteren akartam átjutni, amit kialakított közöttünk, olyan gyorsan karolva át derekát, hogy azon talán még Ő is meglepődött, és mire pislogott volna kettőt, már finoman, némi vehemenciával a komódhoz préseltem testét, és míg vad szenvedéllyel ízlelgettem, már-már téptem ajkait, néha mohón hajába túrva, ahogy nyelvem újra és ujra rátalált az övére, űzött vadként kergetve, addig mellkasom a hátának, ágyékom pedig a fenekének feszült. Eszembe sem jutott titkolni, hogy mit váltott ki belőlem, de nem is tudtam volna, a testem arulóként adott át minden kis titkot, mintha szándékosan fegyverhez akartam volna juttatni magammal szemben. - Igen... kibaszottul elkaptalak - nyögtem ezt már fülébe, miután végighúztam nyelvemet a kidudorodó ütőerén, és ahogy ujjaim lassan combjai közé találtak, kitapintva vágyának fő forrását, újra kibukott belőlem egy furcsa, kínlódó sóhaj és egy halk nyöszörgés furcsa egyvelege. Lehunytam szemeimet, masszírozó mozdulataim pedig tovább kalandoztak, addig furakodva, míg ujjaim testébe nem csusszantak, a tűzforró érzés hatására összekoccantak fogaim, állkapcsom befeszült, még nyomatékosabban tolva magamat a fenekének. Szinte teljesen eltüntette belőlem azt a gyengéd szeretőt, akit nemrég emlegettünk, mert ami bennem tombolt, minden volt, csak lassú és visszafogott nem. Hosszú másodpercekig kínoztam ujjaimmal, fogaimat néha nyaka bőrébe vájva, az esetleges fájdalmat nyelvem lágy mozdulataival igyekezve eltüntetni, majd mikor már tényleg nem bírtam tovább a vágy vad lüktetésével, elhúztam tőle ujjaimat, mindkét kezemet csípőjére vezetve, így helyezkedve tovább, hogy aztán egyetlen határozott mozdulattal elmerüljek testében, de ezúttal egyetlen masodpercet sem hagytam kettőnknek, azonnal mozogni kezdtem benne. - Kikészítesz... - mormoltam fülébe rekedten, két mozdulat között, közben egy pillanatra sem eresztve el csípőjét.

Szavaira elvigyorodtam, ravasz kis fénnyel a szemeimben, bár vegyült mellé némi keserédes szájíz is, mert az ilyen mozzanatok még egy ilyen felfűtött, szenvedélyes pillanatban is képes volt az arcunkba tolni a valóságot, nem mintha egyikünk is nekiült volna bánkódni amiatt, hogy nagy eséllyel újra fel kell idéznem benne, milyen is az, mikor mást is az Ő tálalásában tüntetek el. Az emlékek azonban ugyanolyan intenzitással hatottak rám, testem minden porcikája reagált rájuk, a sejtelmes vigyorom azonban rögtön elárulhatta neki, hogy némi emlékezetvesztés még nem jelenti azt, hogy nem idézem fel vele újra ezeket a momentumokat, mert Vele ellentétben én minden kibaszott másodpercre tökéletesen emlékeztem, és pontosan tudtam, bőröm és nyelvem alatt éreztem, hogyan is reagált teste a néha hűvös édességekre, hogyan reszketett meg finoman, mikor némi tejszín került combjai közé, és az is kerek egészként élt bennem, hogy nemcsak a mellkasa és a hasa környéke lett pokolian nedves, mikor a köldökéből kortyolgattam ki azt a kesernyés löttyöt. Iris pedig soha nem maradt adós, ez pedig csak jobban ráült a gyomromra, csak még jobban akartam, hogy újra felidézzek vele mindent, és nemcsak azáltal, hogy előbb-utóbb, kerül bármibe is, de visszakapja majd az emlékeit. Így, csupaszon, emlékek nélkül is meg akartam neki mutatni, mi is az, ami ennyire ingerlően, ajzószerként hat a testemre.
Azzal pedig, hogy egyértelműen átadtam neki az irányítást, mintha jelezni akartam volna felé, hogy Vele még ezt is hajlandó vagyok megtenni, még ha ezzel arra is kényszerített, hogy korlátozzam a saját lehetőségeimet, néha finoman mozdulva alatta, kezemmel telhetetlenül a fenekébe markolva, közben fájóan harapva ajkaimat, főleg mikor lehetőségem nyílt néhány pillanatig a ringó melleit figyelni, és nagyon szerettem volna most rögtön utána nyúlni, és visszafordítani magam alá, csak hogy visszakaphassam a jócskán lekorlátozott lehetőségeimet, de nem tettem, mert amit művelt velem, az valami olyasmi volt, amihez még az én általam diktált ritmus sem ért volna fel. Ölével finoman, incselkedve ingerelt, csókjaival nemkülönben, nem is bírtam ki, hogy ne kapjak haja után, és ne osszam meg vele, hogy mennyire élvezem a pokol rekkentő hőségét, amivel már most kikészített. És mint derült égből villámcsapás, úgy hozakodott elő a fürdéssel, de ahelyett, hogy heves tiltakozásba kezdtem volna, inkább felkönyököltem, a fenyegetés pedig, ami elhagyta ajkaimat, olyan nyílt és egyértelmű volt, hogy szinte már előre elkönyveltem a reakcióját. Mert ez a dacos, szófogadatlan nőszemély ezúttal sem lesz képes ellenállni az ösztönös késztetésnek, hogy már csak azért is próbára tegyen, pedig ha valamit nagyon hamar megtanult velem kapcsolatban, az az volt, hogy tartom a szavam, bármilyen mocskos ügyekben is volt benne a kezem. - Lehet, hogy nem kellene - bólintottam egyetértően, és meglepő módon még a légzésem is szabályossá vált, ahogy arcát fürkésztem, felfedezve íriszeiben azt, amit az előbb még csak sejtettem, hogy meg fog jelenni. - De te kockáztatni fogsz - tettem hozzá, meg sem moccanva alatta, egészen addig tartva tekintetét, míg váratlanul rá nem rántott karjaimra, így érve el, hogy egy pillanatra megbillenjen a figyelmem, azzal együtt pedig én is, és míg ismét hanyatt fekve találtam magam az ágyon, Ő már pattant is fel rólam. Az adrenalin rögtön ostorozni kezdte izmaimat, a következő pillanatban már én is mozdultam, hogy utána induljak, határozott léptekkel téve meg azt a pár méter távolságot, amit a váratlan akciója miatt ki tudott alakítani kettőnk között, de még mielőtt elérte volna a fürdőszoba ajtaját, a dereka köré kulcsoltam egyik karomat, szorosan átkarolva rántottam vissza magam felé, forró háta a mellkasomhoz simult, én pedig, eltérítve az eredeti céltól, oldalra toltam, és miközben vállánál előre hajoltam, ismét hajába fúrtam ujjaimat, és ahogy magam felé fordítottam arcát, már tapadtam is ajkaira, kiengedve magamból azt a löketet, amit a kis játszadozása hívott bennem életre, meg sem állva addig, míg a közeli komódnak nem préseltem, szorosan hátához préselve mellkasomat, majd fenekéhez dörgölőztem, éreztetve vele, hogy csak még erősebben lüktetek miatta, miközben lihegve kiszakadtam a csókból. - Ennél messzebb úgysem fogsz jutni még egyszer - nyögtem fülébe rekedten, és miközben ajkaim nyakán keresztül vállára tévedtek, a szabad kezem, ami nem a derekát ölelte, utat tört magának a komód és a hasa között, de ezúttal nem játszadozott hosszan, rögtön a combjai közé tévedt, masszírozó mozdulatokkal ingerelve Őt tovább, én pedig feszülten a bőrébe nyögtem, mert ahogy az én testem, úgy az Övé sem csillapodott, ezt pedig tökéletesen éreztem összpontosulni a kényeztető ujjaim alatt.

Meg sem próbáltam eltüntetni azt az incselkedő, szemtelen vigyort, ami ajkaim körül játszott, miközben szóvá tette, hogy elég rutinosnak tűntek a mozdulataim, és bár kezdetben nem akartam visszakalandozni az időben, végül mégis magával ragadott az emlékezet, érezve, hogyan áramlik végig testemen az a kellemes melegség, amit ez indított el bennem. Soha nem törődtem úgy igazán senkivel, és sokáig a gyengédséget is olyasminek tartottam, ami a gyenge ficsúroknak való, de amikor elkezdte lebontogatni a falaimat, talán még Ő maga sem gondolta, hogy milyen visszafordíthatatlan változásokat fog hozni az életembe. - Hát, volt szerencsém párszor lenyalni rólad ezt-azt - vontam meg pimaszkodva a vállamat, még ha ezek nagy részére nem is emlékezett, bár emiatt nem éreztem magam kiváltképp nyeregben. - És nemcsak a nutella áll jól rajtad... - suttogtam tovább, bár már a gondolattól is forrni kezdett a vérem, nem mintha egy másodpercnyi nyugtot is adtam volna a testemnek az előző eszméletlen menet után. Még a nyelvem alatt éreztem az édes tejszínt, vagy épp az epret, a kettőnek édes egyvelegét, ahogy zsongatták az ízlelőbimbóimat, az az emlék pedig, hogy mindezt a testén tálalta annak idején, olyan erőteljes erővel ragadott rá gyomromra, hogy végül ez is egy sóhaj formájában távozott belőlem. Az pedig, mikor a nászutunkon a köldökéből kortyolgattam ki azt a kesernyés italt... görcsbe állt minden izmom, Ő pedig fokozta azzal, hogy mozdult alattam egyet, mintha tényleg csak ellenőrizni akarta volna, hogy milyen hatást gyakorol rám az incselkedéssel, de valószínűleg bőrének puszta forrósága sem hagyná, hogy lehiggadjak. Keményen feszültem belé, legalábbis addig, míg kedvet nem kapott ahhoz a bizonyos birkózáshoz, én pedig, mint elgyengült férfi, akit leigázott néhány női trükkel, már hagytam is magam, ingerlően feszülve fenekének, miközben kényelembe helyeztem magam, kezeim pedig ugyanúgy feneke után nyúltak némi simogatás után, mohón rámarkolva a formás domborulatokra, érezve, hogyan koccannak össze a fogaim attól, amit épp egymással műveltünk. - Hmmm... - gondolkodtam el kérdésén, legalábbis látszólag, mert amúgy egyértelmű volt a válasz, és ezt tekintetemből is tisztán kiolvashatta. Az, hogy néha kibaszottul felhúzott a nagyon alapos, elnyújtott játszadozással, a részét képezte ennek az egésznek, és soha, egyetlen pillanatát sem bántam, még ha meg is szenvedtem a gyeplő hiányától. De egyre biztosabbnak éreztem, hogy nála jó helyen van. - Igen, ez itt maga a pokol. Szinte már most éget... - suttogtam, bár menet közben elfogyott a hangom, egyértelműen utalva arra, ahogy ágyékomnak dörgölőzött, így jó pár másodpercen érezhettem a testéből áradó hőséget, és a lüktetést, ami ölében összpontosult, és amit bizonyára nem fog csak úgy, a két szép szememért újra megosztani velem, pedig a testem már készen állt, ezt pedig minden feszülésnél és ingerlő mozdulatnál érzékelhette. Ajkai után akartam kapni, mikor szemtelenül végigsimított rajtuk szájával, de már haladt is tovább, legközelebb már nyakamon érezve tüzes nyelvét, ahogy bőrömet kutatta, de még maradt bennem annyi erő, hogy megforgassam szemeimet, mikor felfogtam a kérdését. - Ha most elmész zuhanyozni... - húztam el kezeimet a fenekéről, és megtámaszkodtam magam mellett, könyököm segítségével emelkedve fel kissé. -, nem garantálom, hogy el is jutsz a fürdő ajtaáig - hajoltam közel arcához, hangomból egyértelműen kivehette, hogy ez most egy valódi, igazi fenyegetés, tekintetemben megcsillant a tettvágy, mosolyom pedig ördögi vigyorrá változott, és miközben ajkamba haraptam, ismét megmozgattam alatta a csípőmet.

Hiába tesztelgettem Őt hosszú ideig, valójában már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy Ő nem olyan, mint a többi. Lerítt róla, és még csak megszólalnia sem kellett, mikor az esküvőnkön szembesítettek minket egymással, az pedig, hogy az első adandó alkalmat kihasználva elszökött, csak meggyőzött abban, hogy még csak hasonló nővel sem hozott össze soha az élet. Nem véletlenül, ki nem állhattam, ha valaki ellenszegült nekem, vagy dacolt velem, és ezt annak idején előtte sem próbáltam titkolni. Kibaszottul idegesített a viselkedésével, és bár nem egyszer bújtattam az indulatokat a ragadozó álarcom mögé, szerintem nagyon is érezte, hogy amúgy az idegeimre megy. Azt viszont nem tudta sem akkor, sem most, hogy nem is folyamodhattam a szokásos módszereimhez, miután megkötötték a kezemet, és bár nem egyszer kellett fájóan, dühösen az ajkamba harapnom miatta, de mindvégig tartottam magam az adott szavamhoz. Mennyivel más lett volna az életünk, ha az apám nem annyira előrelátó, de visszatekintve az útra, amit együtt jártunk be, egyetlen dühös, fájdalmas, kínzó vagy épp forró, szenvedélyes és szerelmes pillanatát sem bántam. Vele váltam egésszé, nála volt a szívemből hiányzó, utolsó kis darab, és ha egyszer tényleg elmenne... valószínűleg örökre félember maradnék.
Nem tudtam kihagyni, hogy ne húzzam kicsit az agyát az alvással és az esti mesével, szándékosan olyan körítést kerítve, hogy újra életre hívjam a fantáziáját, és ahogy teste finoman libabőrözni kezdett alattam, már elég nyilvánvaló volt, hogy a próbálkozásomat siker koronázta, és emiatt szinte zsigerből kúszott pimasz vigyor ajkaim köré. Továbbra is arcát fürkésztem, de ahogy az Ő teste, úgy az enyém is reagált minden kósza érintésre, és ahogy ujjai megérintették mellkasomat, kibukott belőlem egy nagyon halk, gyenge kis sóhaj. - Te vagy a fő szakterületem - búgtam ajkai közé, halkan mormolva a szavakat, - Bár elég amatőr dolog ilyen nagy koszt hagyni magam után... - folytattam tovább a pimaszkodást, rosszalló fejcsóválással, ahogy újra kettőnk közé vezettem tekintetemet, és miközben egyik kezem továbbra is hajánál kutakodott, gyengéden cirógatva ujjaimmal arcélét, egyre biztosabbá vált, hogy nem lesz semmi abból az alvásból, amit az előbb előrevetítettem. Bár, még kicsit sem voltam fáradt, legfeljebb az a kellemes kis zsibbadás masszírozta végtagjaimat, de ahogy tekintete újra és újra rátalált az enyémre, egyre biztosabbá vált, hogy a takaró egy jó ideig még nem kerül elő, és ha be is takarok valamit, az Ő lesz, méghozzá a testem által, de szavai inkább arról árulkodtak, hogy nem feltétlen akarja nálam hagyni azt a bizonyos irányítást. És ahogy agyamon végigfutott ez a gondolat, már mozdult is alattam, mintha tesztelni akarta volna, tényleg annyira kemény vagyok-e, mint ahogy állítom magamról, ezzel pedig el is érte, hogy kaján vigyor üljön az arcomra, egy gyors csókot lopva tőle. - Lehet, hogy hagyom magam - vontam meg vállamat megjátszott bizonytalansággal, mintha abból a fából faragtak volna, pedig valójában minden izmomat össze kellett feszítenem ahhoz, hogy hajlandó legyek alul maradni, de mintha csak sejtette volna, hogy mi jár a fejemben, elkezdett puhítani, tovább gyengítve a kemény eltökéltséget, nyelve ingerlőn érintette ajkamat, mellbimbói pedig mellkasomnak feszültek, amivel újra előcsalt belőlem egy gyötrődő sóhajt. - Ez övön aluli - szólaltam meg halkan, már-már hang nélkül, és bár az elején álnok módon tartottam magam, nem engedve, hogy kibillentsen az egyensúlyomból, de végül ellazítottam magam, hagyva, hogy fölém tornázza magát, én pedig, mint aki kényelembe helyezte magát, rögtön a fejem alá toltam a párnát, jólesően felsóhajtottam, miközben ujjaim finoman végigpásztázták oldalát, át a derekán, végül mohón rámarkolva a fenekére. - Csak meg ne bánjam... hogy hagytam magam legyőzni - mormoltam halkan, nem véletlenül használva ezeket a szavakat, mellé ördögi vigyort villantva, tovább húzogatva azt a bizonyos mézesmadzagot.

Tanulva a pár nappal ezelőtt történtekből, talán jobb is volt, ha minden olyan gondolat, ami bántja, napvilágot lát, mert így lehetőséget ad mindkettőnknek a megoldás felkutatására, és bár pár másodpercig keserédessé változott a hangulat, de ezt egy percig sem bántam. A magam példájából is tudtam, hogy az eddigi életem során soha, senkivel nem oszthattam meg azokat az érzéseket, amiket vele most igen, és nem is véletlen, hogy nem tudtam csak úgy, egyszerűen beszélni a bennem tomboló kavalkádról. Ha akkor este máshogy döntöttem volna, és a csendes beleegyezés helyett inkább beleálltam volna a döntésébe, annyi minden máshogy alakulhatott volna az elmúlt napokban, és valószínűleg megkíméltem volna attól, hogy szembesülnie kelljen ma reggel azzal a kimért, rideg, dühös Dimitriy-vel, akitől a másik Iris már szinte teljesen elszokott, és a nő, akit épp az ölemben tartottam sem találkozott vele mostanában, még ha az Ő esetében máshogy is telt az idő. Nehéz volt megmondani, hogy mi lett volna a jobb megoldás, az pedig, hogy állandóan azon morfondírozzak, hogy mi lenne, ha..., csak a türelmemet tenné próbára. Azt az időt szánhattam olyasmire is, ami kibaszottul boldoggá tett, és ennek fő forrása épp itt ült az ölemben, tekintete olyan gyengéden izzott a nemrég átélt mámortól, hogy ismét megdobogtatta a szívemet, keményen küzdve az ösztön ellen, hogy ismét ajkai után kapjak. - Ha elfelejtenél, és  utána rögtön igent mondanál egy ilyen alapos emlékeztetőre, hát... azon is elgondolkodnék, hogy elraboltak és kicseréltek - vigyorodtam el pimaszkodva, elvégre hiába dolgozott közöttünk a vágy olyan rendíthetetlenül, de kiindulva abból, hogy minek látott engem az elején, nem sok esélyét láttam annak, hogy tényleg csak úgy zöld utat adna. Emiatt pedig annak idején sokat bosszankodtam, mert ez volt az egyik, ami kiemelte Őt a többi közül: nem hagyta magát, nem állt kötélnek, hanem küzdött ellenem, a pofátlan és kegyetlen ostromom ellen, és mikor végül mégis felhívást tett keringőre, már nem azt a jeges közömbösséget és az elégedett diadalt éreztem Vele kapcsolatban, még ha akkor az egész nem is szólt másról holmi testi vágynál.
Finoman végigdőltem az ágyon, magam alá temetve testét, és anélkül, hogy elhúzódtam volna tőle, visszafeküdtem lábai közé, feje mellett lelve támaszra karommal, míg ujjam szemtelenül játszadozott két ajkán. El is bambultam, miközben figyeltem a heves csókoktól kipirult ajkakat, majd utána íriszeit, amik továbbra sem csillapodtak, úgy lestek rám, mintha minden kibaszott titkomról tudnának. - Mesélhetnék Piroskáról. És a gonosz, nagy farkasról - vigyorodtam el, egyértelmű perverz élt villantva a hangomban, jólesően megborzongva, ahogy ujjai a mellkasomon kutakodtak, megállapítva azt, amit valószínűleg mindketten láttunk előre. - Én mindent megpróbáltam - konyultak le ajkaim megjátszott bűntudattal, majd lenéztem kettőnk közé, felkutatva a ragacsos nyomokat. - De nem ez a fő szakterületem - tettem hozzá halkan, szinte ajkai közé súgva a szavakat, mikor gyengéd, lágy csókra invitált, finoman csúsztatva nyelvemet ajkai közé, átadva magam annak a hévnek, amit a csókba költöztetett. - Esetleg tehetnék még egy próbát, hogy megtisztítsalak - simult kezem combjára, majd rámarkolva ismét csípőmre húztam egyik lábát, közben teljesen elhajolva ajkaitól, így vizslatva arcát. - Vagy, elmehetsz fürdeni, ha nagyon zavarnak ezek a kis... foltocskák - nyúltam az egyik kis maradványfolthoz, csak hogy utána lenyalhassam a saját ujjamról. - Bár, ahhoz felül kell kerekedned - sóhajtottam fel drámaian, burkoltan közölve, hogy ahhoz engem kellene legyőznie. - És elég kemény ellenfél vagyok.

Nem tudtam volna megmondani, hogy mennyi ideig szorítottam magamhoz remegő testét, miközben az enyém is hasonlóan reagált az édes és gyötrő mámorra, és nem is akartam sietni, minden kibaszott pillanatot élvezni akartam abban a másik világban, amit kettőnk teremtett, méghozzá csakis nekünk, a mi kettőnk szerelmének, és abban a világban senki másnak nem volt keresnivalója. Ahogy a problémáknak, a haragnak, vagy a fájdalomnak sem, próbáltam kiszorítani mindent, ami akár egy másodpercig is mérgezhette volna, de valójában én voltam az, aki legutóbb mindenáron tönkre akarta ezt tenni, még ha a gyújtózsinór Igor keze által is kapott szikrát. Mert nem hagyhattam volna magára, akkor sem, ha ordít vagy kifakad, ha a képembe vágja, hogy megvet, és gyűlöli az életet, amit mellettem kell élnie, de nem így tettem. Amikor arra kért, szó nélkül becsuktam a szobája ajtaját, csak hogy legközelebb, mikor kinyissam, már hűlt helyét találjam. Nem akartam emlékezni arra az érzésre, mintha a szívemet tépte volna ki az egyértelmű üzenettel, ami ugyan csak egyetlen szócska volt, mégis világossá tette számomra, hogy nem sétálni vagy kocogni ment, hanem... el, tőlem. Több volt abban a szóban, mint amit hajlandó voltam megosztani vele, és hiába vágtam a képébe a motelben számos alkalommal, hogy a sajnálkozására semmi szükségem, ott, akkor mégis mindent elmondott, amit Ő nem volt hajlandó a képembe vágni.
Kisimítottam arcából pár tincset, ami nedvesen tapadt bőréhez, de nem bírtam ki, hogy ne harapjak a nyakába, még közelebb vonva magamhoz derekánál fogva, legalább úgy, mintha tényleg azt akartam volna, hogy eggyé váljon velem. És ha lett volna rá lehetőség, meg is tettem volna. - Jó válasz - vigyorodtam el pofátlanul, mikor őrjítőnek nevezte az elmúlt perceket, és miközben hátamat cirógatta, néhány ujjammal hasonlóan tettem én is, de még eszem ágában sem volt elengedni. Légzésem lassan csillapodott, de még mindig kapkodtam az oxigén után, mikor eljutottak hozzám szavai, én pedig épp annyira hajoltam el tőle, hogy néhány másodpercig elkaphassam íriszeit. Eddig bele sem akartam gondolni abba, hogy minden nap újabb veszélyeket hordozott magában, ráadásul úgy, hogy el sem kellett hagynia hozzá a házat, mert... a láthatlan ellenség bármikor megjelenhetett, és ott hagyhatta a nyomát, Ő pedig ismét nem emlékezett volna rám. Vagyis... rám talán igen, de arra nem, ami közöttünk alakult és bontakozott, és bár egyre biztosabb voltam abban, hogy ez a szerelem áthidal bármit, még ezt a kibaszott helyzetet is, de... leélhetünk úgy egy életet együtt, hogy időről időre elfelejt? - Bármikor szívesen emlékeztetlek a felejthetetlen képességeimre... nemcsak az ágyban - kacsintottam rá, mikor észleltem, hogy inkább oldani akarja a témából fakadó fájdalmat, finoman orrához érintve a sajátomat. - Bár, ha megint elfelejtenél, nem hiszem, hogy rögtön engednéd ezt az... emlékeztetőt - moccantam alatta szemtelenül, halkan felnevetve, apró csókot hintve ajkára, közben jólesően magamba szívva azt a nevetséges illatot, amit teste produkált a tusfürdőtől. - Én is szeretlek. És ha hiszed, ha nem, annyiszor foglak emlékeztetni rá, ahányszor kell majd - hintettem csókot a füle mellé, miközben kiszakadt belőlem egy nagyobb sóhaj, és lassan előre dőltem, úgy feküdve végig vele az ágyon, hogy nem húztam ki magam belőle, újra combjai közé fúrva csípőmet, de mozdulatlanul fürkésztem arcát, könyökömmel megtámaszkodva a feje melllett. - Most kellene esti mesét olvasnom neked, hogy elaludj? - kérdeztem elgondolkodva, másik kezem egy ujjával először alsó, majd felső ajkán kalandozva végig.

Más helyzetben talán fel is nevettem volna szavain, amikor tovább folytatta a pimaszkodást, és szóba hozta az alvást, de jelenleg azon túl, hogy szinte a szájába nyögtem a rövid és tömör választ, nevetni már egyáltalán nem volt lélekjelenlétem. Pedig már maga a feltételezés is jó okot adott volna rá, mintha nem tudta volna, hogy ha a közelemben tartózkodik, az alvás az utolsó, amire képes vagyok gondolni, és bár az elmúlt hetekben jó pár éjszakát kellett tőle külön, magányosan töltenem, de még így sem tudtam tőle szabadulni. Az Övé volt minden gondolatom, uralt bennem mindent, és most, hogy újra a karjaim között tartottam, már nem voltam hajlandó egyetlen pillanatot sem elpazarolni, menjen az bármi másnak a rovására.
Elrugaszkodtam testétől, és hiába éreztem, hogy a szoba levegője szinte lángol körülöttünk, mégis megcsapta mellkasomat a kellemetlen, szúrós hideg, amit bőrének hiánya tett még intenzívebbé, a kihűlés veszélye azonban egy pillanatig sem fenyegetett, erről Ő maga gondoskodott, mikor a mozdulatlanságomat kihasználva, tolni kezdte felém csípőjét, így folytatva tovább csípőjének gyengéd táncát, a látvány pedig olyan intenzíven hatott rám, hogy ajkamba kellett harapnom, a vágy vadul vágtázott át izmaimon és ereimen, ami újra kikényszerített belőlem egy hangos, jóleső nyögést. Nem tudtam betelni vele, és azzal, amit kiváltott belőle ez az őrjítő szenvedély, és ahányszor csak eszembe jutott, hogy milyen utat jártunk végig együtt, míg eljutottunk idáig, mialatt levetkőzte magáról a gátlásait, újra befeszült a gyomrom. Kis híján lemondtam róla, abba a hitbe ringatva magam, hogy jobbat és többet érdemel, de egyre biztosabb voltam abban, hogy ahogy nekem Ő a minden, úgy neki is én lehetek, és bár kapott egy új esélyt, de úgy tűnt, hogy bármennyire is akar mindent összekuszálni a sors kettőnk között, van, ami megbonthatatlan, és egyre biztosabb voltam abban, hogy a kettőnk között húzódó kötelék ilyen. De bármennyire is volt izgató, amit művelt az érzékeimmel, újra és újra beringatva csípőjét, mintha csak tovább akarta volna szítani az amúgy is tetőfokára hágott vágyat, pár mozdulat után teste alá nyúltam, és magamra emeltem, és míg egyik kezem határozott, telhetetlen ritmust diktált a fenekére markolva, addig másik kezem végig haját túrta, markolta, néha teljesen belefeledkezve abba a szenvedélybe, ami bennem uralkodott. Csak bíztam abban, hogy a fájdalom egy leghalványabb szikráját sem keltem benne, miközben tovább mozgattam magamon, de még így sem engedtem szabadjára az ösztöneimet, mert hol lassítottam a mozdulatokon, hol fokoztam őket, néha gyengéden furakodva belé, néha azonban hallgattam a vágyam hívószavára, és vehemensen mozdultam felé. Ajkam nyakát kutatta, élvezettel nyögve, ahogy kezei bebarangolták testemet, közben már fel sem fogva, hogy mit mondott, a szavak olyan jelentéktelenné törpültek, hogy már értelme sem volt elemezgetni őket, a fülemben csak a doboló véremet hallottam, miközben forró bőre újra és újra nekem feszült, karjai a nyakam köré fonódtak, néha a hátamban érezve körmeit, ajkaim pedig lassan visszataláltak az övéire, de ha Ő nem csókolt volna olyan mohón, és nyelve nem kutatta volna az enyémet, talán én magam már nem is lettem volna képes rá. Mindent elvakított előttem a közeledő gyönyör, ahogy egyre szaporábban merültem el benne, egyre többször bukott ki belőlem egy elnyúló sóhaj, vagy reszketeg nyögés, és mikor megadta magát nekem, izmai pedig határozottan kulcsolódtak körém, már nem tudtam visszatartani a régóta késleltetett gyönyört. Egyetlen pillanat alatt robbant fel a testem, egy utolsó mély, vehemens mozdulattal adva meg magam neki, miközben testébe lüktettem, a nyögés pedig, ami előtört belőlem, nem állt meg ajkainál, belengte az egész helyiséget, kitöltve a szinte rezzenéstelen csendet, amit csak a kapkodó légzésünk tört meg néha. Reszketett minden porcikám, kezeimmel még ösztönösen mozgattam tovább magamon, majd lassan elengedtem, átöleltem derekát, még szorosabban húzva mellkasomra, arcomat pedig nyaka hajlatába temettem, szemtelenül ráharapva izzadt bőrére. - Ez volt az arany középút - szólaltam meg végül, lassan elvigyorodva, utalva arra, amiről nemrég beszéltünk, elvégre ez az együttlét jóval mohóbb volt egy gyengéd szeretkezésnél, mégsem volt olyan vehemens, mint ahogy pár napja nekiestem a zuhany alatt.