Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 10:17 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Soha nem bántott egy ujjal sem és, csak a minap sikerült látnom Őt "akció" közben, de már igazából a megismerkedésünk estéjén is biztos voltam benne, hogy soha nem szeretném az ellenségeim között látni. Egy dolog volt dacolni vele úgy, hogy akár jogosnak is nevezhettük ezt a fajta reakciót tőlem, hiszen egy tök idegen pasashoz egyszerűen odarángattak és közölték, hogy Ő a férjem és Vele kell èlnem. Megint másik dolog azonban az, amit most tettem, hogy egyetlen szó nélkül lelèptem és konkrétan átgyalogoltam rajta az esti sokk és az agyam csúf kalkulálásai miatt. Megbántottam és most ennek az eredményèvel nézek szembe nagyokat nyelve, megfeszült izmokkal. Konkrétan, már attól feláll a szőr a hátamon, ha összevetem a mostani rideg tekintetét azzal, ahogy ezelőtt nézett rám, ahogy azon az éjszakán, szinte még a tekintete is simogatott, amilyen forró szerelmet árasztott magából, most pedig mindebből egyszerűen nem látszik semmi. Bezárkózott és, még csak nem is hibáztathatom érte, mint ahogy azért sem, ahogy az újabb sajnálkozásomra reagál, mégis úgy hat rám a rideg hangja, mintha minimum arcul csapna. Nyoma sincs már annak a kellemes, édes baritonnak, amihez egészen hozzászoktam pár nap alatt. Ez most ugyanaz a nyers, rideg férfi, akihez hozzámentem a másikat pedig úgy, ahogy létrehoztam, most ugyanúgy le is romboltam. Gratulálok magamnak. Csak csendben ácsorgok tovább az asztalnál tenyeremmel immár a bútorlapon megtámaszkodva, miközben Ő, ha nem is túl részletesen, de megemlíti az üzenetemet és azt is, hogy mennyire nem kíváncsi a további sajnálkozásomra. Pedig, ha tudná, hogy részben miatta jöttem el, hogy enyhítsek valamiképp a fájdalmán, vagy legalábbis akkor este ez tűnt a legjobb módnak erre, talán nem így nézne most rám. Talán, nem látnám és érezném rajta, hogy miféle feszültség tombol benne, ami olyan, akár egy időzített bomba, mert ezen a szinten, már őszintén fogalmam sincs, hogy mire számíthatok tőle. Ingoványos ez a terep és én épp berohantam a kellős közepébe, hogy aztán szépen lassan elsüllyedjek. Mégis felháborít valahol az a stílus, ahogy közli velem, hogy akár el is kezdhetek pakolni, ezzel egyértelműen elárulva, hogy azzal a céllal érkezett, hogy fogjon és haza vigyen, mint valami rossz gyereket, aki megszökött otthonról. És talán nem is ez dühít fel a legjobban, hanem az, hogy most azt várja, hogy én azonnal kezdjek el pakolászni, mintha én is valamelyik szófogadó embere lennék, aki lesi minden szavát. -Megèrtem, hogy dühös vagy rám, Dimitriy...- szólalok még végül egy hatalmas sóhajt követően, igyekezve megőrizni a hideg véremet, mert tudom, hogy abból semmi jó nem sülhet ki, ha most egymás torkának ugrunk, bár ebből még egy pillanat sem múlt el -De neked is meg kell értened...- folytatom tètován, miközben felé fordulok és már, csak azért is állom rideg pillantását, pedig olyan érzésem van tőle, mintha épp felnyársalna.-Szüksègem volt arra, hogy egyedül legyek picit.- suttogom halkan, bár valószínűleg most bármit mondhatnék, cseppet sem érdekelnè a lelki világom, mert szemmel láthatóan a sajátját is kidobta a kukába. Pár pillanatig, csak csendben állom tovább, tekintetét fürkészem, mintha a korábbi melegséget kutatnám íriszeiben, de nem találok az ég világon semmit, nyoma sincs az érzelmeknek, leszámítva a dühöt, ami viszont egyértelműen és félreèrthetetlenül ott tombol benne.-Akkor most fogsz és visszacipelsz?- kérdezem végül, karjaimat szét is tárom tanácstalanul egy pillanatra, hiszen végtére is nem sok mindent tudnék tenni ellene, ha tényleg úgy döntene, hogy magával visz, valószínűleg meg sem próbálnám, de azért lehet, hogy nem ártana ezt normalisabban is megbeszèlnünk. Vagy ez eszébe se jut? Csak megjött a mellét döngetve és visszavisz, mint egy szökött fegyencet?
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 9:35 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Viszonylag türelmesnek tűntem, bár belül zakatolt a szívem, miközben próbáltam a legközönyösebb álarcomat magamra erőltetni, és az elmúlt napok történései fényében, nem is volt túl nehéz dolgom. Ezúttal tényleg dühös voltam, nem is tudom, hogy utoljára mikor éreztem vele kapcsolatban ilyet, bár ez a méreg nem olyasmi volt, amit életem során már annyiszor megtapasztaltam másokkal kapcsolatban. Ezt a haragot nem tudtam csak úgy, egy csettintéssel elűzni, és amiben még biztos voltam, az az, hogy Ő sem fogja ugyanennyivel elintézni, bármivel is próbálkozna. Már ha akar egyáltalán próbálkozni, azon kívül, hogy megpróbál hatni rám és a lelkemre beszélni. Talán már az elején közölnöm kellett volna vele, hogy kár az erőlködésért. Szinte azonnal észrevett, amint belépett a szűkös kis helyiségbe, amit még jóindulattal sem csúfoltam volna szobának, de meg sem rezzent az arcom, mikor ugyanazzal a lendülettel leejtett egy csomó könyvet, mellé káromkodva egyet. Épp ellenkezőleg, inkább egy vontatott sóhaj szaladt ki a torkomon, tovább játszazodva az öngyújtóval ujjaim között, egyetlen mozdulatot sem téve, hogy a segítségére siessek. Olyan dac dolgozott bennem, mint benne úgy általában, és hiába éreztem valami kellemes megnyugvást a gyomromban, hogy újra láthattam, és hogy szemmel láthatóan nem volt semmi baja, ez a megkönnyebbülés ott is maradt, a szívem mélyén, gondosan elrejtve előle, mert azok után, hogy szinte minden szó nélkül cserben hagyott, eszembe sem jutott újra megosztani vele azt, ami bennem munkálkodott. Mindezek ellenére viszont ugyanúgy nem lettem volna képes bántani, hiába is vizslattam a közöny álarcán keresztül, mert a szerelmet nem tudtam csak úgy, varázsütésre eltüntetni a szívemből, és engem nem is részesítettek abban a kegyben, hogy elvegyék az emlékeimet. Csak egy komótos vállvonással reagáltam arra, ahogy közölte velem, hogy megijesztettem, bár kicsit fészkelődtem a fotelban, de amint az asztal környékén kezdett pakolászni, és meghallottam azt a bizonyos szót, ösztönösen forgattam meg a szemeimet, miközben zsebre vágtam az öngyújtót, és némileg előre dőltem. - Tudom, ezt már hallottam - szólaltam meg szárazon. - És az üzenetedet is volt szerencsém olvasni, úgyhogy - dőltem hátra ismét, mintha csak jelezni akartam volna, hogy nem szándékozom bármilyen óvatlan mozdulatot tenni felé. Tökéletesen kiszolgált ez a kibaszott fotel, és amúgy sem akartam rögtön azzal indítani, hogy ingerülten kezdek fel-le sétálgatni a helyiségben. -, a sajnálkozásból ennyi bőven elég is volt - fejeztem be az iménti mondatot, ekkor már nem is Őt, inkább a könyvhalmazt figyelve az asztalon, de volt annyi önuralmam, hogy nem kérdeztem rá, mit is csinál ezekkel. - Remélem, nem rendezkedtél be túlságosan - pillantottam végig a szobán lassan, kutakodva, mintha amúgy kerestem volna valamit, de valójában csak lekötni próbáltam magam. Hihetetlen, hogy mit váltott ki belőlem, és mennyire uralkodnom kellett magamon, hogy ne lágyuljak el már pusztán a tekintete láttán, de most nem engedhettem. És amúgy is, Ő választotta ezt az utat, ezt is kellett végigjárnia. Ha nélkülem, hát nélkülem. - Akár el is kezdhetsz összecsomagolni. Két sajnálkozás között - tettem hozzá félrebillentett fejjel, ekkor már ismét alakját fürkészve, szemrebbenés nélkül vizslatva minden mozdulatát, de én magam továbbra sem mozdultam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 8:40 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Az orrom előbb érzékeli férfias arcszesze illatát, ahogy benyitok a szobába, mint hogy az agyam képes lenne feldolgozni a kapott információt, felfogni, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy itt van. És ez, most nem egy képzelgès, nem egy ébredés utáni kába pillanat, mint amilyenre volt is példa az utóbbi pár napban, hogy szinte magamon éreztem ölelő karjait, hátam mögé simulva testét, olyan élethű volt az álmom. Most tényleg itt van és ez a felismerés amint belém hasít, amint megpillantom a fotelben ücsörgő alakját, úgy összerezzenek, hogy az összes könyv, amit ezidáig cipeltem, kicsúszik a kezemből és hangosan csattan a padlón. -Basszameg.- ez meg a számból csúszik ki halkan, mert bármennyire is lappangott bennem a gondolat, hogy talán keres, rohadtul nem voltam felkészülve erre, nem próbáltam el semmilyen jelenetet fejben, hogy mit csináljak majd akkor, ha megtalál. De megtalált és most itt ül a motel szobában a fotelben, a düh pedig egyértelműen leolvasható az arcáról. Nyelek egy nagyot, ahogy tekintetünk összefonódik, mert ez a tekintet most nem az a lágy, kedves, aggódó tekintet, mint amit rántotta készítés vagy épp a fürdővízem elkészítésekor láttam rajta, hanem inkább az, amit jóval korábban láthattam még az arcán. Mondjuk azon az estén, amikor az apja emberei leszállítottak, mint valami kibaszott csomagot. Lepillantok a lábam előtt heverő könyvekre, majd egyetlen szó nélkül leguggolok és sietve összekapom őket, már csak azért is, mert szükségem van rájuk és legalább addig sem érzem úgy, mintha a szemeivel nyúzna meg éppen. -Megijesztettèl...- sóhajtom halkan, bár nem a legjobb nyitó mondat, ha a férfi, aki szeret és mindent megtett érted, te pedig csúnyán elhagytad az éjszaka leple alatt, mint valami settenkedő tolvaj, épp elevenen perzsel fel tekintetével. De, mégis mit mondhatnék? Kérdezzem meg, hogy hogy jutott be ide vagy, hogy hogy talált meg? Az isten szerelmére, hiszen egy kibaszott maffiózó, akinek az a specialitása, hogy akár a föld alól is előrángasson bárkit. Kérdezhetném azt is, hogy mit keres itt, de erre meg tudom a választ és valószínűleg épp ezért fagyott meg bennem a vér, de azért kitartóan próbálom összeszedni magamat meg a könyveket is, hogy azokat az asztalra tegyem a többi mellé. Ahogy az utolsó könyvet is az asztalra teszem, egy pillanatra ott felejtem rajta a kezem, lehunyom szemeimet és sóhajtok egy nagyot. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, hogy mit kellene tennem, mert a szégyen eltölti minden porcikámat és egyszerűen képtelen vagyok értelmesen gondolkodni. Csak a szívem vad zakatolását hallom tisztán, ami elnyom minden egyéb értelmes vagy értelmesnek csúfolható gondolatot. -Sajnálom.- súgom végül halkan, mert úgy tűnik, hogy én már másból se tudok merítkezni, mást se tudok neki mondani, csak ezt az egyetlen kibaszott szót, ami lényegében csak egy szó. Nem nyújt gyógyírt a sebre, melyet nyilvánvalóan okoztam neki azzal, hogy olyan csúnyán lelèptem, sem arra, hogy a szívét már megint összetörtem, bár ha most ránézek, nyomát se látom annak a férfinak, akinek volt szíve. Mintha újra jègverembe zárta volna, elrejtette volna gondosan az egész világ elől és most már előlem is, ettől pedig elszorul a torkom.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 7:28 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Már akkor fel kellett volna kapnom a fejemet, mikor a fürdőbe indulva elsuttogta azt a bizonyos szót, aminek ott, abban a helyzetben nem is volt semmi értelme, viszont elaltatta a gyanakvásomat a folytatással, és az egész csak akkor nyert értelmet, mikor megtaláltam ugyanazt az egy szót egy papírfecnin, ami ki tudja, mióta árválkodott az üres szobájában. Igor látogatásának éjszakája több dologra is rádöbbentett, arra például, hogy még a ház falain belül sem volt igazán biztonságban, és hogy kibaszottul zárat kellett volna szerelnem az ajtajára, még mielőtt hódolt volna az egyik kedvenc hobbijának, és újra megszökik. Utólag miindig könnyebb volt bölcsnek lenni, de valójában eszembe sem jutott, hogy így, ilyen formában akar majd menekülni a rettegés elől, ahogy Ő nevezte az életet, amit mellettem kellett élnie. Pedig ha egy kicsit is átláttam volna a szitán, tudtam volna, hogy nagyobb az esélye ennek, mint a békés elválásnak, tekintve, hogy nem engedtem volna el, került volna bármibe. Azóta sem tudtam tisztán látni, vagy egyáltalán meghatározni, hogy mit éreztem abban a pillanatban, mikor rájöttem, hogy elment, mert nem hagyott nekem semmit. Sem egy támpontot, sem egy kapaszkodót, hogy hová ment, hogy visszajön-e még, úgy összességében csak... a teóriák maradtak, amik azóta is újra és újra alaposan meggyötörték az életemet. Tisztán emlékeztem, milyen volt megtudni, hogy megszökött az esküvőnk után, emlékeztem a megkönnyebbülésre, a kárörvendésre, amit apám szemébe nézve éreztem, és ha valamiben akkor biztos voltam, hát az az, hogy én a kisujjamat sem fogom mozdítani, hogy megtaláljam. A második alkalom azonban már egészen más volt, nem is jutott túl messzire, főleg nem úgy, hogy szinte azonnal a nyomába eredtem, de most... iszonyú volt a düh, ami eluralkodott rajtam, és ami egyetlen pillanat alatt semmisítette meg a nekem hagyott üzenetét. Még mindig éreztem a fülemben a vérem vad vágtázását, ahogy indulattal fűtve a földszintre sétáltam, azzal az eltökélt szándékkal, hogy bárhová is ment, előlem nem bujkálhat sokáig, és nincs az az isten, ami elrejthetné előlem. Már a kezemben volt a kabátom, mikor valami rideg hullám végigkaristolta a testemet, úgy késztetve megállásra, hogy még időm sem volt felfogni. Elment, mert el akart menni. Mert nem akart velem lenni, és nem akarta ezt az életet élni. Nem kért a világomból, abból, amit adni tudnék neki vagy a szerelemből, amit azóta is szüntelenül tápláltam iránta, még ha most jelenleg közelebb is álltam ahhoz, hogy megfojtsam, de a végeredmény ugyanaz maradt volna. Elment, mert nem akart a részesévé válni. Én pedig megígértem, hogy ha Ő kéri, akkor... elengedem.
Fel sem fogtam a napok múlását, hol kínzó lassúsággal, hol szélsebesen teltek, és míg napközben igyekeztem nem Rá gondolni, hanem beletemetkezni a munkába, az éjszakákat inkább az alkohol mámorában vászeltem át. Magamat leptem meg a legjobban, hogy nem forgattam fel utána rögtön az egész várost, pedig a düh az iránta érzett szerelemmel egy igencsak érdekes egyveleget alkotott, amit hiába próbáltam a közöny álarca mögé rejteni, nem végeztem túl jó munkát. Minden Rá emlékeztetett a saját házamban, és bár minden ízében tiltakoztam ellene, de néhány nap után feladtam a küzdelmet magammal szemben, és Kirill-lel együtt próbáltam rájönni, vajon hová vihette az útja. Így jutottam el a motelig, bár ezúttal több időbe tellett a nyomára bukkanni, elvégre jó pár nap előnyben volt velem szemben. Egy részem még mindig tiltakozott ellene, és kicsit a másik is, de amilyen düh tombolt bennem, hát most nem azzal akartam érvényt szerezni az akaratomnak, hogy a lelkére beszélek. Vagyis, de, csak egy kicsit máshogy, és az a Dimitriy hozzá jelenleg amúgy is közelebb állt időben, mint akit próbáltam neki megmutatni az Igor-eset előtt. Azt viszont még így, ezek után sem várhatta tőlem, hogy tisztességesen fogok játszani, mert ezúttal Ő sem volt az, így mikor némi rásegítéssel bejutottam a bérelt szobájába, csak egy kis időt engedélyeztem magamnak arra, hogy beszívjam az ismerős illatot, de még mielőtt elragadott volna az a bizonyos hév, amit vele kapcsolatosan éreztem, inkább az asztalhoz sétáltam, belelapozva abba a pár könyvbe, amit félig nyitva ott hagyott. Nem értettem belőlük semmit, de ez a pszicho blabla amúgy sem állt túl közel hozzám. Felsóhajtottam, miközben némi indulattal becsuktam az egyik könyvet, majd a közeli fotelhez sétáltam, hogy helyet foglaljak. Elképzelni se tudtam, mi játszódott le benne az elmúlt napokban, de most nem is akartam, hogy hasson rám bármi ilyesmi, mert most nem a szőke herceg jött el érte fehér lovon, nem. Ez most az a szörny volt, akit hosszú, hosszú hónapokkal ezelőtt egyszer már magunk mögött hagytunk, és miközben elővettem az öngyújtómat, hogy azzal kezdjek játszadozni, csak egy újabb sóhajra tellett tőlem. Főleg mikor meghallottam a zárban elforduló kulcsot, valamelyest kihúztam magam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 6:23 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Ma éjjel is ugyanúgy forgolódtam, mint akkor este, csak mostanra már egész más gondolatok kezdtek gyötörni. Akkor teljesen elmerültem az önsajnálatban és észérvekkel támasztottam alá, miért lenne Neki jobb nélkülem vagy, hogy miért nincs nekem helyem az Ő világában, mindezt egész addig folytatva, míg éjjel fogtam magam, összepakoltam pár holmimat és rákarcoltam egy cetlire, hogy "Sajnálom". Ennyit, semmi többet. Nem írtam hosszú üzenetet, hogy mennyire összezavarodtam, hogy megijedtem, hogy Őt is csak óvni akarom azzal, ha eltűnök az életéből, mert csakis fájdalmat okozok neki meg aggodalmat, ami lássuk be, nem a fő feladata egy maffiózónak, akitől irányítást várnak. Csak arra az egyetlen szóra futotta, amivel igazság szerint én sem tudom, hogy konkrétan mit akartam mondani. Mit sajnálok? Hogy berezeltem és leléptem? Hogy minden bizonnyal ripityára törtem a szívét -megint- és egyszerűen megfutamodtam esélyt se adva arra, hogy Ő is mondjon valamit? Na ezt mondjuk cseppet sem bánom, mert tudom, hogy marasztalt volna, hogy nem engedett volna el, már pedig kellett ez a pár nap magány, a távolság, hogy rendbe tegyek pár dolgot magamban, mert van, amit csak távolról láthatunk igazán jól, közelről nem több az egész egy elmosódott masszánál. Kellett a távolság, hogy rájöjjek, hogy pár nap alatt milyen fontos lett számomra, mert mióta csak kitettem a lábam a házból és felhúztam a nyúlcipőt, az idő nagy részében azon jár az eszem, hogy vajon Ő hogy van? Kétszer majdnem összeszedtem a cuccaimat, hogy visszakullogjak hozzá, mert egyszerűen...hiányzik, de mindannyiszor rá kellett jönnöm, hogy talán, csak az a szerelem hiányzik, a figyelme, amivel kitüntetett, a törődése, ami igazából nem is nekem szól, hanem annak a nőnek, aki viszont szerette, aki elveszett valahol a fene se érti hol és nem maradt más utána, csak egy gyenge koppintás. És ott a szégyen. Iszonyúan mardos a bűntudat, amiért fájdalmat okoztam neki, mert valahányszor csak megpróbálom elképzelni, hogy miként reagálhatott, amikor reggel meglátta az üres szobát és a vérszegény üzenetemet, minden verzióban ott lüktet a fájdalom, amiért cserben hagytam, megfutamodtam, lemondtam Róla... Rólunk. Ezek után, mégis hogy nézhetnék a szemébe? Aztán visszakanyarodtam ugyanoda, hogy minden bizonnyal jobb neki nélkülem, egy szellem nélkül, aki semmi másra nem emlékezteti, csak a nőre, akit szeretett, aki csak fájdalmat tud neki okozni és nem kevés fejtörést meg aggodalmat, de ezen gondolat ráébresztett arra is, hogy pontosan mit is kellene tennem. Azóta megállás nélkül kutatok, járom a könyvtárakat és bújom az archívumokat, hátha találok valamit vagy valakit, ami vagy aki válaszokkal tudna szolgálni arra, hogy mi történt velem és, hogy mindez egyáltalán visszafordítható-e, mert ha bármi mód van rá, vissza kell szereznem az emlékeimet, a múltamat, még akkor is, ha addigra Ő már réges-rég tovább lép és éli tovább az életét nélkülem. Mert ez is megfordult a fejemben, hogy talán, ha pár napig rossz is volt neki, mostanra már elengedett és egyszerűen visszatért a régi életéhez, ahol nincs helye sem érzelmeknek, sem bánkódásnak, de legfőképpen nekem.
Most is egy halom könyvvel baktatok vissza a motelba, ahol meghúztam magam, mert most volt annyi eszem, hogy rohadtul ne a Riviérán próbáljak meg eltűnni, ráadásul a pár nap alatt, mióta megléptem, ez már a második hely, ahol megszálltam. Mert a folyamatos agyalás és kutatás mellett, azért ott lappang állandóan bennem a gondolat, hogy talán rohadtul nem lépett tovább, rohadtul nem akar elengedni, rohadtul zabos rám és rohadtul engem keres, de magam sem tudom, hogy melyiknek örülnék igazán, amikor most is remegő kézzel dugom a kulcsot a zárba, mert ha csak eszembe jut, milyen érzés lenne a szemébe nézni, látni Őt, eltölt a félelem. És nem Tőle félek, nem attól félek, hogy bántana vagy kezet emelne rám, mert abban most is száz százalékig biztos vagyok, hogy sosem tenne ilyet, hanem a fojtogató szégyentől és attól, amit az Ő tekintetében látnék. Na attól kibaszottul félek.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 126 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 126 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.