Fürdőzni akartam a pillanatban, ebben az édes, forró megsemmisülésben, ami ismét elkalauzolt egy olyan világba, amiben nem volt keresnivalója senkinek, csak nekünk. Neki és nekem, még ha Ő ezt nem is tudta hová tenni. Benne talán nem lobogott az az érzelem, ami az én mellkasomat viszont ugyanúgy fűtötte, de ezt a szenvedélyt nem tudta csak úgy a szőnyeg alá söpörni, úgy téve, mintha mi sem történt volna. Vagy mi több, hogy nem létezik, és nem is tett próbálkozást, hogy eltüntesse tekintetéből azt a pimasz, incselkedő kis fényt, amit annyira kutattam, miközben gyengéden melleihez préseltem mellkasomat, továbbra sem elégedve meg azzal a hővel, amit a testem produkált, mindenáron szükségem volt az Övére is. Egyedül ez tudott meggyőzni arról, hogy ami történt, az nem csupán a képzeletem szüleménye, nem egy látomás vagy vízió, amit az agyam vetít elém, miközben továbbra is alszom odafenn az ágyamban, és inkább nem latolgattam annak a lehetőségét, hogy mi lett volna, ha nem hallom meg a halk neszezést. Ha nem jövök utána, és nem teszem meg azokat a lépéseket, amik valójában mindig is rajtam álltak. Most pedig, ahogy szinte reszketve visszatévedtem kettőnk valóságába, jólesően beszippantva enyhén virágos illatát, amit nem egyszer nyelvem hegyén is éreztem, azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget ez az éjszaka. Mert nem tudtam, hogy mit kellene tennem vagy hogy mit mondjak, engedjem-e tovább, láncoljam-e ide vagy kössem-e magamhoz, hogy még véletlenül se tudjon rossz útra tévedni, és hogy még véletlenül se választhasson olyan utat, amin ne akadunk egymásba folyton folyvást.
Jó ideig egy szót sem szóltam, mert a testem pontosan elárulta mindazt, amit én soha nem lettem volna képes mondatokba foglalni, de még így is megosztottam vele egy apró gondolatot, lényegében burkoltan közölve vele, hogy egy egészen más helyzetben most nem tudnám visszafogni magam, és elfojtani azt a szerelmi vallomást, amitől annyi ideig féltem. És most is, talán még jobban, mint amikor először tudatosult bennem, hogy mi is az, amit érzek, mert akkor legalább abban biztos lehettem, hogy viszonozza az érzéseimet, most viszont túl nyilvánvalóvá tette már, hogy közel sem tart ott, ahol én. És hogy is várhattam volna tőle, hisz nem emlékezett semmire, még arra sem, hogy mi történt az első együtt töltött éjszakánk után, és hogy mi minden játszott kulcsszerepet abban, hogy végül egymásba szeressünk.
Egy halk sóhaj szakadt ki belőlem, miközben elhúztam ujjamat ajkáról, és bár igyekeztem tudomást sem venni róla, de muszáj volt belátnom, hogy újra zuhanni kezdtünk, szinte rögtön azután, hogy elmúltak a gyönyör utórengései. Újabbat sóhajtottam, biccentve egyet, mikor felfogtam, hogy mit vár tőlem jelenleg, fel is emelkedtem róla, de Vele ellentétben nem kezdtem rögtön a ruháimra vadászni, helyette odaültem a kanapé egyik végébe, kinyújtva a karomat, hogy el tudjam kapni a hozzám vágott nadrágomat. Még pislogni is elfelejtettem, ahogy követtem Őt tekintetemmel, mintha nem is az a nő lett volna, aki pár perccel ezelőtt még a karjaim között élvezett el ki tudja, hogy hanyadjára, most pedig úgy viselkedett, mintha egyetlen szekundum alatt idegenekké váltunk volna. És ezzel egyelőre nem tudtam mit kezdeni, nem még hozzászólni.
Épp csak annyira álltam fel, hogy magamra húzzam a nadrágomat, majd vissza is ültem, félrebillentett fejjel méricskélve, hogy mit is csinál még, mivel igyekszik elterelni a saját figyelmét vagy hogy meddig bírja ki, hogy nem néz rám. Még jó, hogy nem kötöttem rá fogadást, mert tovább bírta, mint azt gondoltam volna, amikor viszont megfogta a naplót, a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem átütötte a mellkasomat. Talán tényleg hibát követtem el, mikor belerángattam ebbe a kis játékba, ahogy hiba volt az is, hogy felültettem arra a kibaszott asztalra, mert tudnom kellett volna, hogy ez lesz a vége. Hogy... ez nem jelent egy új kezdetet, és nem ígér egy boldogabb jövőt. - Inkább ne is mondj semmit - ráztam meg a fejemet, inkább újra felegyenesedve, és miközben karjaimat összefontam mellkasom előtt, újra az asztalhoz sétáltam, onnan figyelve, ahogy kisétál a helyiségből.

Nem kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy vajon honnan származik az a vad és mohó szenvedély, ami irányította mozdulataimat, hisz nem is olyan régen éppen Ő lobbantotta lángra bennem incselkedő nyelvével, tűzforró ajkaival, és az a tekintet, ahogy engem méricskélt, miközben újra és újra a szájába engedett, szinte ösztönből kényszerített arra, hogy engedjek a kísértésnek, és fordítsak egyet a pozíciónkon. Pedig talán egyetlen hajszál választott el a beteljesüléstől, szívem már régen ott dobogott a torkomban, a közelgő gyönyör nyögéseiről és sóhajairól már nem is beszélve, de teste minden mozzanatán érzékeltem, hogy mennyire vágyik rám és ezzel együtt arra a mámorra, amit én viszont minden zokszó nélkül képes voltam megadni neki. Csípőm járni kezdte az ismerős táncot, de ezúttal rögtön lecsaptam rá, csípőm mozdulatai épp azt a szenvedélyt közvetítették, ami bennem is tombolt, miközben próbáltam csókolni ajkait, vagy épp a nyakát, arcának selymes bőrét, miközben ujjaira kulcsoltam ujjaimat, és egy az egyben a feje fölé szorítottam. Nem volt durva vagy erőszakos a mozdulat, inkább árulkodott a bennem munkálkodó hévről, a vad temperamentumról, ami eddigi életem során végig elkísért, de még így, ebben a felfokozott állapotban is próbáltam figyelni arra, hogy mi esik jól neki, vagy hogy mikor lépem át azt a vékony kis határt, amikor már nem élvezetet, hanem fájdalmat okozok neki. Segítségemre volt, hogy már úgy ismertem testét, mint a saját tenyeremet, tudtam, hogy mikor mire vágyik, eszerint igazgatva magam combjai között, hol mélyebben merülve el testében, hol incselkedően kihagyva egy ilyen lehetőséget, de ez már inkább saját gyönyöröm késleltetésének szólt. Mert Ő maga is érezhette az imént, milyen közel jártam a mámorhoz, hogy pusztán néhány másodperc választott el attól, hogy ajkai közé robbanjak, feszülő testem pedig most sem lazított, jólesően nyögve fel, mikor nyakamra karolt a még szabad kezével.
A belőle kiszakadó hangok még egyértelműbben árulkodtak Róla, pedig a teste sem hagyott kétségek között, ekkor már egy pillanatig sem lassítva, ajkára harapva a gyönyör forró pillanatában, amikor pulzáló izmai maguk közé szorítottak, mintha így akarta volna megadni nekem is az utolsó kegyelemdöfést, egy utolsó mély mozdulattal lüktetve belé. Csípőm ösztönösen mozdult, a hangokat ajkaira próbáltam fojtani, miközben a forró vér végigzubogott testemen tetőtől talpig, olyan erővel markolászva zsigereimet, hogy kis híján tényleg elveszítettem uralmamat a saját testem felett. Nem tudtam csillapodni, ujjaim a gyönyör átélte után is szorították kezét, arcomat nyaka hajlatába temetve, nyelvemmel ingerelve az izzadt bőrét, és bár lihegtem, mint aki lefutott egy maratont, de még így is jól hallottam a fülem alá kerülő szívének vad dübörgését, ami legalább olyan őrült ritmust járt, mint az enyém.
Hosszú pillanatok teltek el, mire újra visszataláltam íriszeihez, úgy merülve el bennük, mintha most látnám magam előtt őket először, ajkam szélében egy gyengéd, meleg mosollyal, ami kicsit sem tükrözte vissza azt a vad szenvedélyt, ami nem is olyan régen elragadott mindkettőnket, majd lassan elengedtem kezét, és míg Ő hátamat simogatta, én felkönyököltem mellette, tenyeremmel támasztva meg államat, jólesően megborzongva érintése alatt. Nem eresztettem tekintetét, szótlanul kutattam azt az apró kis fényt, ami ott időzött íriszei mélyén, de végül csak kiszakadt belőlem egy mélázó sóhaj, ezzel adva tudtára, hogy még észnél vagyok, csak... kicsit elkalandoztam. - Bár elmondhatnám, hogy mit érzek irántad - bukott ki belőlem, át sem gondolva igazán, hogy mit beszélek, de talán épp egy ilyen löket szülte az előbb azt a bizonyos másik kellemetlen kérdést is. Meg akartam osztani vele, hogy mennyire szeretem, és hogy nekem Ő jelenti a Mindent, de túl jó volt ez a pillanat ahhoz, hogy csak úgy tönkretegyem, főleg amíg a testem nem nyugszik meg teljesen. - Talán hagynom kéne, hogy elmenj végre aludni - húztam végig mutatóujjamat alsó ajkán, majd egy kört leírva, végül a felsőn is, szinte teljesen a saját gondolataim rabjává válva.

Jó ideig eszembe sem jutott, hogy leállítsam, mert amint eltűntem ajkai között, már nyilvánvaló volt, hogy túl jó, amit csinál, és hiába tette már meg legalább ezerszer előtte, mégsem tudtam betelni azokkal az ajkakkal vagy a forró, tüzes nyelvével, amit előszeretettel kergettem én magam is. Bármit megtettem volna, hogy örökre ebben a pillanatban maradjunk, és hogy ez a vágy benne se csillapodjon le csak úgy, vagy épp, hogy ne felejtse el holnap reggelre. Bár, talán épp a vágy volt az, amit egyikünk sem tudott elengedni, mert nem tudatosan hoztuk létre, hanem alattomosan ivódott minden mozdulatunkba, és ott nyugodott közöttünk, amióta először megpillantottuk egymást. Mellette már nem volt szükségem senki másra, tőle akartam megkapni mindazt, amire szükségem van, és még így, ennyi viszontagság és bosszankodás ellenére sem gondoltam azt, hogy valaha képes leszek csak úgy elengedni. Mert bármilyen akadályt is gördít majd elénk az élet, lehetünk akár áldozatok vagy bűnbakok, de már semmit nem akartam úgy csinálni, hogy Ő nem válik a részesévé. Ez viszont túlmutatott azon a vágyon, ami közöttünk munkálkodott, ez mélyebbről jött, méghozzá egy olyan helyről, aminek létezésében még én magam sem hittem, így nem is lett volna tisztességes, ha tőle meg elvártam volna, hogy az első néhány mondatom után higgyen nekem. Elvégre, ki hitte volna el, hogy képes vagyok igazi, szívből jövő szerelmet érezni valaki iránt?
Kihasználtam a pillanat adta lehetőséget, és addig küszködtem, míg be nem fordítottam magam alá, mellkasommal szinte azonnal melleinek dörgölőzve, ajkai közé morranva, ahogy még közelebbről éreztem tűzforró testének vibrálását, de ezúttal nem kezdtem hosszú körítésbe, vagy újabb alattomos játszmába, mert amint combjai közé engedte csípőmet, anélkül, hogy akár kósza pillanatra hozzá dörgölőztem volna, már el is merültem benne,ösztönösen nyúlva lába után, hogy még jobban csípőmre emeljem és még jobban hozzáférhessek. Teljesen bezsongtam attól a forróságtól, amit magam körül tapasztaltam, főleg mikor pulzáló izmai finoman körém kulcsolódtak, mintha szándékosan akart volna ingerelni ezzel, és nem is bírtam ki, hogy ne harapjak rá emiatt ajkára, de amint csókjaim elindultak nyaka irányába, a fülcimpája sem úszott meg egy apró, pofátlan kis harapást. - Tudom - válaszoltam lihegve, és bár a vérem a fülemben dobolt, mellkasom pedig kis híján kilökte magából tüdőmet, még volt bennem annyi önuralom, hogy egy sunyi vigyort villantsak, még ha nem is nagyon látta. Nem is láthatta, hisz elvesztem nyakában, oda préseltem arcomat, miközben csípőm lassan mozdult, de ezúttal nem fukarkodtam a tempóval. Rögtön gyötörni kezdtem, azzal az őrjítő, mohó ritmussal, amit megszokott tőlem a végjátékok során, tökéletesen visszatükrözve, hogy mennyire türelmetlenül akarom a gyönyörét, ezzel együtt a sajátomat is, amit az utolsó pillanatban akadályoztam meg az imént. Ott tombolt bennem még most is, készen állva arra, hogy kitörjön, de Vele együtt akartam átélni újra, mert kezdtem azt hinni, hogy Nélküle már ez sem ér semmit. - Megveszek érted - nyögtem bőrébe, nedves homlokomat állának támasztva, még mielőtt újra ajkai után kaptam volna, egyik kezét úgy kapva el, hogy szinte rögtön a feje fölé szorítsam, összekulcsolva ujjainkat a kanapé kartámláján, és bár mindent megtettem, hogy csókolni tudjam, de ajkaim elfelejtették a ritmust, elfelejtették, hogyan kell tisztességesen megcsókolni valakit, miközben minden idegszálam arra koncentrált, hogy Ő eljusson a csúcsra, csak hogy a gyönyörébe kapaszkodva végül én is megkapjam az utolsó kegyelemdöfést.

Végig arcomon őrizgettem egy sunyi, pimasz kis vigyort, miközben leheletfinoman érintettem ajkát, mégsem kaptam utánuk, pedig a lehetőség adott volt, hogy rajtuk csüngjek, ameddig csak jólesik, viszont még esélyt sem adott arra, hogy igazán belelendüljek a hergelésébe, mert nem sokkal később már követelte azt a csókot, szinte teljes egészében átvéve a gyeplőt tőlem, de felesleges lett volna tagadni, hogy éppen ez volt a cél. Valahol még mindig megdöbbentő, hogy ilyen egyszerűen adtam át magam neki, mindenféle akadékoskodás nélkül engedve, hogy irányítson, pedig ha valamit igazán gyűlöltem, az az, ha kirántják a kezemből a kontrollt. Valószínűleg az Ő esetében sem viselném el egy másfajta helyzetben, de amikor a teste olyan közel volt az enyémhez, hogy szinte hallottam a dübörgő szívét, amikor ajkai ilyen mohón keresték az enyémet, vagy mikor nyelve incselkedő táncot járt az én nyelvemmel, már nem is volt igazán kérdés, hogy éppen ki irányít. Éppen ezért engedtem magam irányítani, miközben először feltérdeltem, majd hallgatva a szavak nélkül ösztönzésre, hátra is dőltem, elterülve a kanapén, de nem volt időm arra, hogy panaszkodni kezdjek a hűvös sugallatok miatt, mert teste szinte azonnal befedte az enyémet, tűzforró bőre beborított, mellei mellkasomnak feszültek, amikor pedig rám markolt, ki is szaladt belőlem az első hangosabb nyögés, gerincem mentén végigfutott rajtam a kellemes, már-már tolakodó bizsergés, gyomrom pedig egyenesen görcsbe rándult.  
Néhány másodperc múlva már hiányoztak ajkai, pedig nem mentek messzire, végigsimítottak nyakamon, majd tovább haladtak a mellkasomra, de ahol csak ott hagyta ajkait, zsibbadni kezdett a testem. A bizsegés csak intenzívebbé vált, és így, hogy az Ő száját nem tudtam már harapdálni, be kellett érnem a sajátommal, olyan fájón mélyesztve fogaimat alsó ajkamba, hogy még fel is szisszentem tőle, de két másodperc múlva már nyoma sem volt a fájdalomnak, és egyre nehezebb küldetésnek tűnt, hogy az újabb nyögéseket és sóhajokat elrejtsem előle. Azt sem értettem, hogy miért próbálkozom egyáltalán ilyesmivel, mikor jól tudtam, hogy felesleges, én maga voltam a tanú arra, hogy mennyire izgatóak azok a hangok, amiket elő tudtunk csalni egymásból, de amikor keze csak tovább és tovább cirógatott, ajkai pedig egyre lentebb kalandoztak, már nem is tettem kísérletet arra, hogy elfojtsak bármit. - Az édesdeden alvás egy kicsit túlzás - vigyorodtam el egy pillanatra, miközben tekintetem végig követte mozdulatait, újra és újra elkapva íriszeit, amikben még mindig ott izott a vágy, ez pedig olyan löketet indított el bennem, hogy kénytelen voltam megnyalni kiszáradó ajkaimat, mintha ez segített volna rajtam bármennyit is.
Nem is húzta sokáig, pokoli lassúsággal adta meg a kegyelemdöfést, mikor nyelvével is rám talált, kicsikarva belőlem egy sóhajba csomagolt nyögést, néhány pillanatra még a szemeimet is összeszorítottam, izmaim pedig olyan erővel feszültek meg, hogy csak jó néhány másodperc elteltével voltak hajlandóak elernyedni. Már az apró kis csókokkal, nyelve kalandozásával is pokolian felizgatott, mikor még csak a mellkasomat hintette tele, miközben keze folyamatosan járt rajtam, azzal viszont, ahogy nyelve rám talált, és megéreztem forró ajkai szorítását magam körül, feltette a pontot az I-re. Ösztönösen markoltam rá tincseire, csak hogy néhány pillanat múlva lazítsak ujjaim szorításán, jóval finomabban túrva hajába, rekedten nyögve fel újra és újra, miközben továbbra sem eresztettem íriszeit, csak még erősebb szorítást érezve a gyomrom körül, ahányszor összeakadt pillantásunk. Vérem szinte lyukat égetett az erekbe, ahogy szívem egyre vadabb ütemben járta őrült ritmusát, néhány alkalommal úgy megfeszülve, mintha a testem máris kész lenne megadni magát, de eszem ágában sem volt hagyni, hogy ilyen gyorsan végezzen velem. Pedig minden mozdulatával megőrjített, nem is tudtam ellenállni az ösztönnek, hogy ne mozgassam csípőmet, a két ritmus pedig olyan mocskosul kiegészítette egymást, hogy már felesleges lett volna küzdenem a belőlem kibukó hangok ellen. És minél tovább bámultam Őt, annál lüktetőbben vágytam Rá, újra és újra ajkai közé feszülve, ahogy már puszta látványával is ingerelt, és talán éppen ez volt a mozgatórugója annak a lépésnek, amikor elengedtem haját, addig fészkelődve, míg át nem vettem újra azt a kibaszott gyeplőt, és ugyanott nem találta magát, ahonnan indultunk: hanyatt fekve a kanapén, de ezúttal már sokkal türelmetlenebb voltam, miközben ajkaira lihegtem, lázasan csókolva ajkait, csípőmmel újra helyet teremtve magamnak combjai között, de ezúttal már nem kezdtem játszadozni, ajkait tépve merültem el testében, tompán szájába nyögve, miközben homlokomat a homlokának támasztottam. - Én így szeretem - mormogtam szájába rekedten, még mielőtt egyáltalán megmozdultam volna. Orromat végighúztam arcélén, forró csókokkal haladva egészen a füléig.

Továbbra sem vettem le Róla szemeimet, úgy fürkésztem minden mozdulatát és rezdülését, mintha valaki parancsba adta volna, pedig egyszerűen csak nem tudtam betelni látványával, azzal a felhevült, forró tűzzel, ami tekintetében csillant meg, már amikor engedte őket láttatni, és nem épp csukott szemekkel dolgozott azon, hogy tönkre tegye a kanapé egy részét. Más helyzetben még el is vigyorodtam volna rajta, már azon túl, hogy még így is kibaszottul felizgatott, alig bírtam magammal, hogy ne csapjak le rögtön Rá, egy percet sem hagyva neki, hogy megpihenjen, csak hogy mielőtt igazán felocsúdott volna, már újra érezze azt az érzéki ritmust, ami az én eszemet már régen elvette. Néhány pillanat erejéig azt kívántam, hogy bárcsak a fejébe látnék, és tudnék olvasni a gondolataiban, vagy legalábbis megérteni, hogy mi miért történik, hogy mi jár most a fejében, de egyrészt ez az egész lehetetlen küldetésnek bizonyult, másrészt jelenleg semmi más nem érdekelt, csak az, ami arcán is visszatükröződött, olyan egyértelmű jelet küldve ezzel, amihez nem is volt szükséges gondolatolvasónak lenni.
Lassan kúsztam fel hozzá, finoman érintve testét kezeimmel és mellkasommal, míg el nem értem ajkait, de a vágyott csókot végül nem loptam el tőle, helyette pimaszul incselkedni kezdtem vele, a vigyorom pedig nem is lehetett volna árulkodóbb, hogy újra játszadozom Vele. De most felvette a kesztyűt, ahogy előtte annyiszor megtette már, és most is felvillanyozott vele, érezve, hogyan futnak végig testemen az apró kis rezgések, végül egyetlen pontban összpontosulva, ezt pedig Ő is érezhette, mikor újra lehetőségem nyílt az ölének feszülni. - Harapni is - válaszoltam szemtelenül, újabb pillantást vetve íriszeire, ami ilyen közelről még erőteljesebben hatott rám, alig pár centi távolságból nézve végig, mi megy végbe benne, Ő pedig valami hasonlót láthatott az enyémben, miközben ajkaim szélén ott játszott az a sunyi kis vigyor, egészen addig a pontig, amíg át nem lendült az eddigi kereteken, és le nem csapott ajkaimra. Még szélesebb vigyorra rándult a szám, miközben kutatni kezdtem nyelvét, és bár reméltem, hogy a testem ennyi idő alatt már hűlni fog egy kicsit, de felesleges volt ilyesmiben reménykednem, miután bőre tűzforró lepedőként tapadt az enyémhez.
Szinte teljesen átengedtem neki az irányítást, mikor arra kezdett ösztönözni, hogy emelkedjek fel, fel is térdeltem, szavait hallva pedig pofátlanul felvontam egyik szemöldökömet, de már az, amire engedni következtetett, olyan hatást gyakorolt rám, hogy szinte teljesen kiszáradt a torkom. - Sejtésem sincs, miről beszélsz - vált ártatlanná a hangom, és valahol még én magam is meglepődtem, hogy most itt vagyunk, éppen egy ilyen helyzetben, mikor pár órával ezelőtt még azon tanakodtam, hogy mégis hogyan kellene minél távolabb tartanom magamból. Pedig, mintha a szívemet tépték volna ki közben, és talán még az sem okozott volna akkora szenvedést, ha tényleg megteszi valaki. Sosem gondoltam volna, hogy a szerelem tényleg képes fájni, de mellette mindenből jutott, jóból és rosszból egyaránt, és amikor épp rosszul mentek a dolgok, mint most is, akkor tanultam meg igazán értékelni azt, amikor még minden jó volt. Nem kellett sokáig nógatnia, hogy a feltérdelést követően a kanapé másik felére dőljek, és ha nem jött volna magától, hát én markoltam volna karjaira, hogy magammal húzzam, de ajkai szinte nem is akartak elválni az enyéimtől, miközben kezemmel gyengéden végigsimítottam hátát, ujjaim végigzongorázták gerincét, de még a levegő is bennem akadt, mikor megéreztem magam körül ujjait, ahogy rám markolt, és szinte rögtön szájába nyögtem. A vérem ismét száguldani kezdett, még a levegővételeim is reszkettek, főleg mikor elengedte ajkaimat, és a nyakamra, majd mellkasomra vándorolt tovább, de ahol csak hozzám ért, marni kezdte bőrömet az alatta hömpölygő, tűzforró vérem. Voltak pillanatok, amikor tényleg úgy éreztem, hogy az erek megadják magukat testemben, de a világért sem kívántam volna, hogy ez a pillanat véget érjen, még ha meg is őrjített közben, hogy ilyen szűkös a hely. - Én is szeretem, amikor jó éjszakát kívánsz - jegyeztem meg rekedten, miközben kezemmel haja után nyúltam, ezúttal csak simogatva a tincseket, legalábbis egyelőre.

Bár már egy év telt el az éjszaka óta, amikor először az ágyába engedett, de még mindig olyan élénken élt bennem a kép, mintha tegnap történt volna. És az Ő emlékei szerint talán tényleg tegnap történt, még nagyon is hűen tudta felidézni, hogy mi mindent tettem Vele, vagy hogy mennyire nem bíztam a véletlenre a gyönyörét, amit már akkor is úgy csikartam ki belőle először, mint most. Elveszve lábai között, bőrömön érezve a combjaiból árasztott hőt, miközben a szoba hőmérséklete kis híján lángra lobbantotta testemet, és hiába nem éreztem még semmit azon a mohó, őrjítő vágyon kívül, de ez nem volt akadálya annak, hogy minél intenzívebben segítsem a gyönyöréhez. Pedig, szinte biztos voltam abban, hogy önzőnek gondol, aki csakis magának akart jót, magának akarta a kielégülést, és amint megkapta, már tovább is áll, mit sem törődve azzal, hogy mit él meg a másik az egészből, vagy épp mit nem. És talán tényleg így gondoltam előtte, valószínűleg emiatt is nyilvánvaló, hogy valami már akkor is volt közöttünk, mert amíg véget nem ért az a túlfűtött, szeszélyes pillanat, eszembe sem jutott, hogy ne okozzak neki is örömet. Az már egy más lapra tartozott, hogy milyen menekülési útvonalat terveztem magamnak, és talán emiatt tényleg megérdemeltem volna, hogy a következő viszontlátás alkalmával egy kibaszott nagy pofonnal jutalmazzon, de végül még az is máshogy történt. Mennyire megváltoztunk azóta, és mennyi minden történt, amire nem emlékszik, pedig máshogy tekintene rám most is.
Csak egy rövid ideig kínoztam, mert a türelmetlenségem ugyanúgy felütötte fejét, mint minden más, ehhez hasonló alkalommal, és miután gyengéden combjába mélyesztettem fogaimat, ügyelve arra, hogy inkább ingereljem, semmint fájdalmat okozzak vele, már semmi nem állt utamba. Egyik kezem mellére markolt, miután ajkaim és nyelvem játszadozni kezdtek vele, olyan lassú, komótos tempóval indítva el a gyönyör felé vezető úton, hogy még magamat is megleptem vele, közben végig arcát fürkészve, csak néha hunyva le szemeimet, mikor előbukott belőle egy-egy nyögés vagy épp a hajamat kezdte markolászni, engem is teljesen magával rántva ezekben a pillanatokban. Mert éreztem nyelvem alatt, hogyan áramlik testében a tűzforró vére, majd mikor testébe csúsztattam ujjamat, és mozgatni kezdtem, már nem is próbáltam elhitetni Vele, hogy ez csak egy játék. Vagyis, valamilyen szinten az volt, mint mindig, hogy melyikünk bírja tovább ezt az eszeveszett tempót és melyikünkben van több önfegyelem, de ezen a teszten rendszerint én magam buktam el, és nem is szégyelltem bevallani. Gyengébb voltam, mint Ő, főleg most, hogy jóval több érzelem cikázott bennem, de ennek az egésznek már semmi köze nem volt hozzájuk, sokkal inkább a nyers vágyhoz, ami szüntelenül lüktetett mindkettőnkben.
Nehezen álltam meg, hogy ne adjak ki valamilyen hangot, mikor ajkaimra ringott, vagy épp a körmeit élezte bőrömön, szinte biztosra véve, hogy mindennek nyoma fog maradni, de ez inkább izgatott, mint bosszantott. Néha még erőteljesebben markoltam mellére, mikor hirtelen ringott ajkaim alá, de ezzel is csak azt tette nyilvánvalóvá, hogy milyen közel jár már a vágyott beteljesüléshez, épp emiatt fokoztam a tempót, nyelvem őrült ritmusát, karöltve ujjammal, míg meg nem feszült ajkaim alatt, abba pedig, ahogy teste felrobbant karjaim között, még a gyomrom is belelüktetett, a gerincemet karistoló karmokról már nem is beszélve. Éreztem, hogyan gördül le egy izzadságcsepp halántékomon, szinte teljesen megsemmisülve abban, ahogy nevemet nyögte, próbálva nagy levegőt venni, miután végre képes voltam elszakítani magamat Tőle, majd lassan kúszni kezdtem felfelé, egyik kezemmel finoman megcirógatva a vörösre harapdált ajkait. - Ez lehettem volna én is - nyaltam meg saját ajkamat, hangom pedig rekedten csendült, de csak a saját kínlódásomat fokoztam mindezzel. - Imádom harapni a szádat - érintettem orromat az orrához, miközben ajkaim ajkaival játszadoztak, alig-alig érintve meg őket, mintha meg akarnám csókolni, de ez inkább volt egy újabb sunyi játék kezdete.

Hiába az elhamarkodott kérdés, vagy a furcsa, rám egyáltalán nem jellemző mentegetőzés, valójában már régen elengedtem azt a gondolatot, hogy velem akarjon éjszakázni, és abban a helyzetben, amiben Ő volt, még csak nem is hibáztathattam érte. Mert neki nem azt jelentette volna, amit nekem, és iszonyúan nehéz volt szembesíteni magamat ezekkel a tényekkel, de be kellett látnom, hogy ezzel az egésszel nem bántani, hanem éppen védeni próbálja az én kibaszott érzéseimet. Már a gondolat is nevetséges, hogy valaki épp az én érzelmeimet próbálja kímélni, pedig világ életemben nevettem a hősszerelmes bájgúnárokon, azokon, akik térdre rogytak egy nő előtt, feláldozva magukból mindent, csak hogy elkápráztassák és lenyűgözzék szívük választottját. Én nem erre vágytam, legalábbis nem terveztem, hogy valaha is megtörténik majd, és ugyan nem emlékezett rá, de még romantikus sem tudtam úgy lenni, ahogy azt egy normális, hétköznapi kapcsolatban megkapta volna valaki mástól. Mert minden ízemben bűnöző maradtam, egy makacs, csökönyös és pofátlan maffiózó, aki néha tényleg nem volt képes színekben gondolkodni, csak feketében és fehérben, de ahhoz, hogy Őt megértsem, muszáj volt változtatnom, a fő kérdés pedig éppen ez volt: hogy megéri-e az a változás. És a picsába, ha nem érte volna meg, most nem lennék itt, nem küzdöttem volna meg a saját démonjaimmal, nem kerülgettem volna napokig, mint valami ijedt kisegér a nyilvánvaló csapdát, és nem kaptam volna fel a vizet, mikor közölte, hogy a munkatársával fog vacsorázni. Ez mind olyasmi volt, amit Ő váltott ki belőlem, Ő tett rájuk képessé, minden rosszal és jóval együtt, ehhez pedig nekem jelenleg csak annyi dolgom volt, hogy egy kicsit még kibírjam azokat a magányos éjszakákat.
Nem kapkodtam, lassú tempóban kényeztettem mellbimbóját, majd egy pofátlan megjegyzést követően áttértem a másikra, de közben kezem sem maradt tétlen, körözni kezdett teste érzékeny pontja körül, szinte teljesen eszemet vesztve attól a forróságtól, amit tapasztaltam combjai között. Tényleg megőrjített, és ekkor viszont már ismét ott tartottam, hogy ötletem sincs, hogyan voltam képes napokig kibírni nélküle, mikor minden porcikám reszketett a hiányától, nemcsak a szívem, de a testem is érezte a pokoli magányt, miközben másra sem vágytam, csak hogy tűzforró testét magamon, alattam vagy épp fölöttem érezzem és lássam, miközben arca és tekintete visszatükrözi azt a gyönyört, amit éppen átél. Nem is bírtam ki, hogy ne nyögjek néha hasa bőrébe, míg elhaladtam ott, köldökét hintve tele apró csókokkal, majd a vállamra húzott combjának belső felét, finoman ízlelgetve nyelvemmel az érzékeny, vékony bőrt, és csak hogy nyomatékosítsam a sunyiságomat, finoman, kicsit sem fájón, de ráharaptam bőrére, közben végig tekintetét őrizgetve, még ha közben végig is futott hátamon a kellemes bizsergés, amit az Ő érintése váltott ki belőlem. - Megszámolni sem tudom, hogy hányszor volt rá példa... - búgtam halkan, de teljesen felesleges volt szavakba önteni a nyilvánvalót, hisz sejthette, érezhette magán, a kettőnk között vibráló láthatatlan, de erős köteléken és vágyon, hogy nem vagyok képes megmaradni mellette csak úgy, anélkül, hogy érinteném vagy neki esnék, és ezt nemcsak az ágyban szerettem bizonyítani neki.
Szavait meghallva pofátlanul végignyaltam alsó, majd felső ajkamat is, majd nyelvem megközelítette teste forróságát, masszírozó mozdulatokkal tapadva rá, míg szabad kezemmel felnyúltam, hogy marokra fogjam egyik mellét, de még így sem lehetettem hozzá elég közel, pedig szívem szerint jelenleg akár még eggyé is váltam volna Vele, csak hogy még közelebb lehessek. A másik kezem eddig a vállamra emelt combját simogatta, miközben nyelvem egyre mohóbb ritmust diktált, kezemet pedig lassan vezettem nyelvem és ajkaim mellé, finoman csúsztatva testébe, csak hogy pár másodperc után a nyelvemmel megegyező ritmussal kezdjem mozgatni benne, elég egyértelműen sugallva, hogy ha rajtam múlik, akkor Neki itt és most vége.

Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem jó taktikát választottam néhány nappal ezelőtt. Nem szabadott volna visszavennem azt az álarcot, ami a legtöbb ellentétet és feszültséget szülte közöttünk, de már maga a gondolat is megijesztett, hogy leüljek Vele és átbeszéljük ezt az egészet, de ha így tettem volna, ideje korán ragadnak magukkal az érzelmek. És most is így történt, mert amint megálltunk egymással szemben a hazaérkezésem után, mintha az elmútl napok meg sem történtek volna. Hiába tudtam, hogy távolodnom kellene, legalább amíg rátalálok a megoldáshoz vezető útra, mert így csak elvonja a figyelmemet és könnyen beleélem magam abba, hogy még így, mindezek ellenére is itt van velem. De csak a szívem akarta azt hinni, hogy ez a kibaszott szerződés nélkül is így lenne, elvégre abban a fázisban, ahol jelenleg Ő tartott, vagy amit még hitt néhány órával ezelőtt, egy pillanatig se gondolkodott volna azon, hogy menjen vagy maradjon, ha érvényét veszti az a mocskos papírfecni. A félelem azonban dolgozott bennem, percről percre lüktette belém a fájó gondolatokat és a kicsit sem tetsző forgatókönyveket, és nem akartam végignézni, hogyan omlik majd össze újra attól, hogy egy teljes évet elfelejtett. Ismét, miután még csak nem is először történt meg, de nem akartam arra támaszkodni, hogy idővel majd könnyebb lesz neki ezeket elmondani. Azt akartam, hogy magától emlékezzen mindenre, és nem az én elmondásaim alapján, és ne csak emlékezzen, de érezzen is, úgy, ahogy előtte. Ahogy én is érzek, pedig ha valamire egy árva vasat se tettem volna egy évvel ezelőtt, az éppen ez volt. Hogy én valaha is... érezni fogok majd.
De ez az egész dilemma jelentőségét veszítette akkor, mikor hagyta magát az asztalomra ültetni, vagy ahogy utána az ölembe mászott, és már a puszta gondolatra reagáltak izmaim, érezve azt a forró, erőteljes lüktetést ereimben, amit a belőle áradó illat csak tovább fokozott, és mikor magam alá tepertem a kanapén, szótlanul kérve helyett combjai között, már nem is volt kérdés, hogy miként is fog végződni ez a mai este, és nem úgy, ahogy Ő azt az első közös éjszakánk után feltételezte volna. Szinte lángolt a bőröm, főleg mikor ujjai megindultak rajtam, érzékelve, hogyan is tapogatja végig hátam izmait, csak hogy végül a fenekembe markoljon, válaszként pedig halkan felmorrantam, pofátlanul feszülve ölének ágyékommal. Egy percnyi nyugtot sem akartam hagyni neki, így téve nyilvánvalóvá, hogy milyen életet élünk egymás mellett, milyen forró és mohó az a szenvedély, ami nemcsak az én, de az Ő szívében is jelen volt nem is olyan régen, és hiába hittem régen, hogy ez lesz az első, ami majd elmúlik, besüllyedve a szürke, unalmas hétköznapokba, ez a vágy képtelen volt csillapodni, újra és újra kielégülésre vágyott, én pedig meg sem próbáltam ellenállni neki. - Szóval Téged nem motivál az ébresztő gondolata? - kérdeztem halkan, melle bőrébe súgva a szavakat, miközben a mozgatni kezdtem a combjai közé vándorolt ujjaimat, magam is belenyögve abba, ahogy teste reagált érintésemre, de még most sem bírtam ki, hogy ne lessek fel rá, épp annyira engedve el mellbimbóját, hogy egy sunyi, pofátlan vigyort küldjek felé, még mielőtt újra lecsaptam volna rá, de ekkor már másik mellére hajoltam vissza, gyengéden, mégis mohón szívva meg, de még így sem tudtam levenni szemeimet az arcáról. Egyre jobban hergelt azokkal a hangokkal, amik kibuktak belőle, nyelvemmel közben még tovább indulva, még lehelve pár apró csókot a köldöke körül, majd az egyik combját vállamhoz húztam, nyelvemmel kényeztetve combja belső, érzékeny oldalát, de szándékosan nem indultam tovább, ezt a komisz fényt pedig Ő maga is láthatta megcsillanni tekintetemben.

Nemcsak a jó, de a rossz is hozzánk tartozott, és korábbi szavaival csak ráerősített arra, hogy tisztában van azzal, mennyire nem ment minden csettintésre, és hosszú út vezetett odáig, hogy végül így, álarcok nélkül legyek képes szembenézni Vele, anélkül, hogy egy pillanatra is megjászottam volna magamat. Nem is volt értelme színezgetni ezeket a történeteket, mert úgysem hitte volna el, hogy az első együtt töltött ésjszakánk után hirtelen minden jó irányt vett, mert bár már tudtuk, hogy mit kaphatunk a másiktól és milyen szenvedélyes és odaadó az a vágy, ami munkálkodik mindkettőnkben, de messze álltunk attól, hogy csak úgy, csaták és háborúk nélkül beismerjük egymásnak, főleg miután olyan viharosan indult kettőnk kapcsolata. Már ha egyáltalán volt értelme kapcsolatnak nevezni egy kényszerházasságot és egy kibaszott papírt, amiből még csak nem is mi, hanem a szüleink nyerészkedtek, és már csak azért sem voltam hajlandó engedni. Tönkre akartam tenni, mintha Ő maga lett volna az ellenség, pedig valójában csak egy bábu volt, mint én, és talán ehhez a felismeréshez kellett a legtöbb idő. És az, hogy a büszkeségem valamennyit hajlandó legyen engedni, mindehhez azonban idő kellett és türelem, de még csak nem is az enyém. Mert Ő kellett hozzá, az Ő türelme és akarata, hogy képes legyen minden alkalommal a szemembe nézni, olyan daccal és erővel, amit azóta is csodáltam benne. - Ezt nem állítanám ilyen magabiztosan. Inkább attól függ, hogy a kedvére akarok-e tenni valakinek - válaszoltam pofátlan vállvonással, mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna, mozdulatomba némi lazaság költözött, de még így is jól kihangsúlyoztam az utolsó szót, csak hogy biztos lehessen benne: Rá gondoltam. Azt még Ő se hihetette rólam, hogy ezek után majd mindenkivel jópofiskodni fogok, vagy randira hordani őket. Erre egyedül Ő tudott rávenni, és ha nem is volt mindig ínyemre, de soha nem azért tettem, mert elvárta volna.
Hiába kezdtem pedzegetni a lefekvés gondolatát, vagy azt, hogy jó éjszakát kellene már kívánnom, végül nem mozdult a kezem, ugyanúgy arcát cirógattam, közben száját fürkészve, ebből pedig nem is csináltam túl nagy titkot. Ahogy abból sem, hogy mennyire forró a bőröm, és hogy alig ért hozzám jelenleg, de a vér szinte pattogott ereimben, amikor pedig végül magam alá fordítottam, eldőlve vele a kanapén, már azt is éreztem, hogy mennyire keményen feszülök combjának, majd végül ölének, amikor kicsit szélesebbre tárta lábait. Még csak esélyt sem adtam neki, hogy ellenkezni kezdjen, ajkaimmal rögtön befogtam a száját, nyelvem pedig önálló életre kelt, önzőn kutatva az Övé után, mellkasommal még szemtelenebbül feszülve melleinek, halkan ajkaiba nyögve, mikor csípője megmozdult, így viszonozva az imént megkezdett kínzást. - Mindig - mormogtam ajkaiba, épp annyira szakadva el tőle, hogy orromat végighúzzam arcélén, végül állánál állva meg, hogy apró csókokkal borítsam be bőrét, de testemen jóleső borzongás futott végig, mikor hátamon végigsimítva, végül a fenekembe markolt, emiatt pedig szinte már ösztönből jött, hogy még keményebben feszüljek ölének. - De jó reggelt-et is mindig így kívánok - búgtam bőrébe, egyik kezemmel végigzongorázva oldalán, hogy előcsaljak belőle némi libabőrt, közben már nyakán húzva végig nyelvemet, de ezúttal már meg sem álltam kulcscsontjánál, az ösztön vitt tovább, ajkaim közé véve egyik mellbimbóját, de már mást sem hallottam, csak saját vérem vad zubogását, és azt, ahogy szíve egyre gyorsabb ütemre kapcsol. - Mindig érdekes dolgokat rejtegetsz a takaród alatt... - mormogtam rekedten, kezeimmel nagy nehezen beférkőzve kettőnk közé, hogy végre ujjaimmal is kitapintsam teste forróságát, hangosan belemorranva abba, ami combjai között fogadott.

Amennyire igyekeztem nem elrontani a megnyugvás édes pillanatait, ezt a pár percet, amit még karjaimban tölthet és akár még hozzám is bújhat, anélkül, hogy bármit mögé láthatnánk, már az első szavaimmal sikerült áthúznom ezeket a számításokat. Érezhetően befeszült tőlük, éreztem tenyerem alatt, ahogy izmai egy pillanat alatt állnak vigyázzba, tekintete pedig döbbenetről beszélt, pedig nem is olyan régen még magamban fogadkoztam, hogy nem fogom tönkretenni ezt az alkalmat is. Mintha saját magamat akartam volna szabotálni, vagy inkább megteremteni neki a lehetőséget, hogy bűntudat nélkül hagyhasson hátra, úgy vonulva el a szobájába, hogy történt, ami történt, de ettől még nem változott semmi, most mégis olyasmit üzentem neki, ami talán azt ültette el a fejében, hogy elvárásaim lennének ezek után. Hisz az, hogy együtt aludjon velem, az Ő világában még lehetőségként sem merült fel soha, főleg az első együttlétünk után, ahol szándékosan azt a látszatot akartam kelteni, hogy soha nem fog hasonló megtörténni, mert én nem bújok oda senkihez, és ha valaha is eszébe jutott, hogy ennél többre is képes lehetek, hát ott nyilvánvalóvá tettem, hogy ez bolondság. Pedig... kibaszottul nem volt az, ahogy a folytatás mutatta. Bárcsak csendben tudtam volna maradni, békében táplálkozva abból a forró tűzből, ami tekintetében lobogott, ehelyett pedig kapásból mentegetőznöm kellett. Mintha bármi rosszat csináltam volna, de néha még megfeledkeztem arról, hogy nem ugyanott tartunk, és hogy ami szerinte rossz, az szerintem már normális, vagy mi több, hétköznapi. Épp olyan hétköznapi, mint bárki másnak, aki a feleségével akar aludni.
Alig láthatóan biccentettem egyet kérdése hallatán, ekkor már némi feszültséggel rágcsálva ajkamat. - A magánynál semmi sem motivál jobban - erősítettem rá szavakkal is, és talán ez az egész már nem is indokolt több magyarázatot. Lehet, hogy nem sejtette korábban, mennyire az életem részévé válik majd, azt pedig főleg nem, hogy egy kibaszott percet nem akarok majd nélküle tölteni, de mióta az új felállás szerint éltünk egy fedél alatt, másba nem kapaszkodhattam. Csak abba, hogy mennyire gyűlölöm az egyedüllétet, a csendet, és az éjszakai sötétséget, amit nem tör meg egy-egy békés szusszanás, egy álmatag ölelés, vagy egy forró, rögtönzött szeretkezés. Minden porcikám üvöltött a hiányától, de mégsem szabadott volna, hogy ezt ilyen nyíltan az orra alá dörgöljem.
Hajamba markoltam, de közben testem bizsergéssel reagált érintésére, mikor ujjai mellkasomon járkáltak, és nem is bírtam ki, hogy ne kövessem néha tekintetemmel is ezeket a mozdulatokat. - Azért - kezdtem bele egy hosszabb csend után, mintha amúgy arra vártam volna, hogy kitisztuljon a fejem, és rájöjjek, mit kellene mondanom, de még soha nem tapogatóztam ekkora sötétségben. Már ha leszámítjuk az Igor körül kialakult kálváriát. - Akadtak romantikus részek is - vigyorodtam el halványan, de ez inkább szólt a nosztalgiának, mint a saját elgyengülésemnek, majd lassú mozdulattal felemeltem kezemet, és finoman arcára simítottam a tenyeremet. - Elég nagy előnyt tudsz kovácsolni abból, ha mindenki rideg bűnözőnek tart. Könnyebb meglepetést okozni - tüntettem el magamból az iménti kellemetlen hangulat minden cseppjét, egészen addig, míg ki nem bukott belőle, hogy nem tudja, mitévő legyen. - Talán itt lenne az ideje, hogy jó éjszakát kívánjak - reagáltam a megkezdett gondolatmenetére, de tetteimmel egyáltalán nem ezt sugalltam, hisz ujjaim arcát cirógatták, tekintetem pedig nemcsak íriszeit, de ajkait is folyamatosan bámulták, majd mielőtt tényleg azt tette volna, ami ebben a helyzetben logikusnak tűnne, szabad kezemmel átkaroltam derekát, egy nagyobb lendülettel dőlve el vele a kanapén. Nem is engedtem, hogy megszólaljon, ajkaim rögtön beterítették ajkait, nyelvem pedig újult erőre kapott, miközben mellkasom újra melleinek feszült, csípőmmel újra helyet keresve combjai között, miközben ágyékom pofátlanul öléhez feszült.