A vérem forró lávává változott, ami sebes vágtával száguldozott testemben, fel és le, mint valami kibaszott hullámvasút, annyi kivétellel, hogy itt nem volt jó és rossz, erről pedig leginkább az egyre csak lüktető ágyékom árulkodott, és talán még soha nem esett ennyire nehezemre, hogy uralkodjak magamon. Pedig, ha Ő képes volt rá, én sem maradhatok alul, pedig Ő épp annyira feszengett, mint most én, miközben ajkai megállás nélkül kényeztettek, olyan élvezetet okozva a végén, hogy még most is éreztem a finom utórezgéseket a gyomrom környékén, ahogy újra és újra belekapaszkodtak a zsigereimbe, emlékeztetve arra, hogy mire is képes azokkal a csodálatos ajkakkal, de mindez mit sem érne, ha közben nem időzne ott tekintetében az a kis szikra, amit a kettőnk közötti szerelem táplált, és ami nélkül már nem tudtam volna elképzelni az életemet. És nem is kényszeríthetett rá senki, mert bár abban biztos voltam, hogy önként soha nem leszek hajlandó lemondani róla, vagy hagyni, hogy kicsússzon a karmaim közül, de azt még így sem zárhattam ki, hogy bármikor jöhet majd egy másik Igor, egy új Natasha vagy egy kibaszott meghunyászkodó, aki rosszat akar majd vagy neki vagy pedig nekem. Vagy kettőnknek, bár azóta sem tudtam megítélni, hogy az amnéziája minek volt köszönhető, és hogy valójában azzal inkább Őt akarták-e bántani vagy engem. Mintha lett volna jelentősége, mert ha Őt bántották, akkor azzal engem is bántottak.
Teste egyre gyakrabban remegett meg érintésem nyomán, így váltam egyre mohóbbá, pofátlanul elvigyorodva, miközben a nyelvem egyre kínzóbban fokozta mozdulatait, Ő pedig válaszként újra és újra ajkaimra ringott, de minden alkalommal elemi erővel vágott végig gerincemen az érzés, hogy mennyire szeretném, ha rajtam ülve ringatná így magát, egészen a gyönyörig sodorva mindkettőnket. Talán épp ezért bukott ki belőlem egy újabb lázas nyögés, egyre keményebben tartva kordában saját magam, pedig egyetlen hajszál híja volt, hogy ne rontsak rá, és ne változtassam meg a tervezett végkimenetelt, de közben finoman reszketni kezdett, ami elvonta a figyelmemet minden másról, leginkább saját magamról. Ahogy markába kapta a gyönyör, még mohóbb mozdulatokkal cikázott rajta a  nyelvem, az utolsó pillanatig gyötörve, de a hangok hallatán, amik kibuktak belőle, egy erős kéz markolt az én gyomromra is, egy pár pillanatig abba a hitbe ringatva, hogy talán már a gyönyörének látványa is elég lenne a saját mámoromhoz.
Végül nagy levegőt vettem, miután elhúztam róla ajkaimat, gyengéden szorítva rá ujjaira, közben tekintetemmel arcát vizslatva, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, vagy akár visszatalált volna a valóságba, odakúsztam hozzá, ajkaimmal nyakát, majd arcélét cirógatva, felszabaduló kezem pedig oldalán cikázott végig, visszatartva kapkodó légzésemet. - Kibaszottul szeretlek - mormogtam, mikor füléhez értem apró csókjaimmal, mellkasommal finoman melleinek feszülve, majd homlokomat az övének támasztva, a láztól izzó tekintetét kezdtem méricskélni. Annyi mindent tudtam volna mondani neki, pedig életem során egyszer sem jutott eszembe, hogy érzésekről kellene beszélnem, de bármit is művelt velem, bárhová is fészkelte magát, talán nem is kellett mondanom semmit. Minden, ami körülvett bennünket, beszélt helyettem, egy szemernyi kétséget sem hagyva afelől, hogy mi is tombol bennem valójában.

A hangok, amiket produkált, szinte kényszeríteni akartak arra, hogy én is leutánozzam őket, minden nyögésével és sóhajával az őrületbe kergetett, főleg akkor, mikor a tekintetét elkapva láttam, hogyan harapdálja saját ajkait. Kibaszottul a helyében akartam lenni, hogy én ízlelhessem száját, még ha olyan hév is dolgozott bennem, ami azt eredményezte volna, hogy néhány másodpercre fájdalmat kell okozzak neki. A saját példámból tudtam, hogy ez a fájdalom nem maradandó, egyetlen pillanat alatt szűnik meg és alakul át, beleolvad a vágyba, a mohó lüktetésbe, amit akkor is éreztem ajkaim alatt, mikor finoman a melle alatti bőrbe haraptam. Ugyan nyelvemmel próbáltam enyhíteni a pírfoltot, amit fogaim nyoma hagyott ott, hallottam közben, ahogy felszisszent, de még ez sem tudta levakarni arcomról azt a komisz, sunyi kis vigyort, ugyanolyan szemtelenséggel fürkészve vonásait, ahogy eddig. Hiába haladtam tovább, nem találtam egyetlen olyan pontot sem, ami ne égetett volna, a bőre lángolt, szinte leforrázva nyelvemet és ajkaimat, mire újra görcsbe rándult a gyomrom, és hiába, hogy nemrég ért el ajkai között a megsemmisülés, újra testébe vágytam, méghozzá olyan türelmetlenül és olyan lüktetéssel, hogy azt már szavak formájában nem is tudtam volna közvetíteni felé. Érezhette mozdulataimon, hogyan nő bennem is a türelmetlenség, pedig ezúttal végig akartam játszani, úgy, hogy egyedül Ő maradjon a középpontban, mégis féltem a saját testemtől, a vágyaimtól, amik készen álltak kitörni belőlem, így mikor végre nyelvem elérte gyönyörének fő forrását, nem bírtam ki hangok nélkül.
És Ő sem, ezúttal a belőle kicsalt hangok lengték tele a szobát, úgy törve meg a csendet, hogy ágyékom még keményebben feszült tőle, pofátlanul karolva át combjait, hogy egy hirtelen, lassú rántással még közelebb jussak hozzá, olyan lassan kezdve el kényeztetni, hogy kétsége se legyen afelől: mindent vissza fog kapni, amit az imént Ő adott nekem. Jólesően morrantam fel, mikor ujjai elmerültek hajamban, míg másik kezét az én kezemhez csúsztatta, ujjainkat szorosan fonva össze, és nem is voltam képes mosoly nélkül hagyni a reakcióját. Ez volt az a pont, amikor nyelvem még erősebben kezdte megdolgozni a gyönyörét, még határozottabban masszírozva Őt, újra és újra morranva egyet teste minden egyes reakciójától, néha lehunyva a szemeimet, hátha ez segít arra koncentrálni, hogy ne akarjak most rögtön változtatni a felálláson, de káromkodása ismét visszaköszönt a fejemben, visszhangot verve fülemben, én pedig még erősebben kapaszkodtam combjába, már pusztán attól kikészülve, hogy mi mindent produkált a teste nyelvem és ajkaim alatt.
Elhúztam tőle egyik kezemet, hogy egyik ujjamat gyengéden testébe csúsztassam, nyelvemmel azonos ritmust követve, és bár megizzasztott a küzdelem saját magammal szemben, úgy hajszolva a gyönyörét, hogy közben élet-halál harcot vívtam az ösztön ellen, mégsem álltam le, még keményebben hajszolva az élvezet felé, kétséget sem hagyva, hogy ezt addig fogom folytatni, míg fel nem robban benne a gyönyör, és teste pattanásig nem feszül nyelvem alatt.

Még nagyon is jól emlékeztem arra az érzésre, ami a gyomromat szorongatta, mikor besétáltam a szobám ajtaján, és szinte gondolkodás nélkül álltam be a zuhany alá, hátha némi hideg víz segít koncentrálni és tisztán látni. Akkor még nem számítottam arra, hogy a ma estét a várakozásokkal ellentétben mégis velem tölti majd, ahogy arra sem tettem volna egy huncut vasat sem, hogy képes lesz félretenni azt, amit szerinte látott ma az irodában. Egyszerre fűtött az indulat, amiért olyasmit feltételezett rólam, amit soha nem tennék meg vele, közben pedig mérhetetlen fáradtság uralkodott minden testrészemen, amiért újra és újra ugyanazokat a köröket futottuk, ez pedig kurvára nagy pofon volt ahhoz képest, ahogy reggel búcsúztunk el egymástól. Már beleéltem magam, hogy mi fog történni akkor, mikor végre hazaér, hogy a vacsorából mindenhová jut majd, csak a gyomrunkba nem, mert az első adandó pillanatban elkaptam volna, de ahogy most érintettem Őt, nyelvemmel és ajkaimmal édesen kínozva minden forró porcikáját, már kétsége sem lehetett afelől, hogy ebből senki másnak nem akarok adni. Minden, amit Neki mutattam magamból, egyedül az Övé, akkor is, ha vércse karmok markolásszák a nyakkendőmet vagy épp az ingem gombjait, és ahogy néha elkaptam pillantását, azt figyelve, hogyan ül ki arcára a vágyakozás, már biztos voltam abban, hogy előttünk hevert a tiszta lap, és még egyszer nem akartam beszennyezni sem Igor vérével, sem pedig egy Natasha-hoz hasonló nő rúzsával. - Miért mesélnék? - kérdeztem vissza, hangomban megjátszott értetlenség csendült, de arcizmaim egyértelműen elárulták, hogy ezzel továbbra is Őt akarom kínozni, és ahogy teste reagált jelenleg érintésemre, úgy voltam vele, hogy nagyon is jó úton járok. Mert bármit is tett, bárhogy ficánkolt vagy fészkelődött alattam, nem érintettem meg combjai között, és hiába talált rá időközben nyelvem a mellbimbójára, szemtelenül játszadozva hol az egyikkel, hol pedig a másikkal, eszem ágában sem volt gyorsítani ezen a komótos, lassú tempón, ami még így is ugyanolyan szenvedélyes és izzó maradt, mintha épp a ruháit téptem volna róla. - Inkább megmutatom - tettem hozzá, még mielőtt a melle alatti érzékeny bőrbe haraptam volna, bőrömön azonban végigfutott a kellemes bizsergés attól, ahogy közben hajamba markolt. Bármit a lábai elé tettem volna, hogy halljam ezeket a hangokat, szinte elvonási tüneteim voltak az elmúlt pár napban, de ezért is legfeljebb magamat tudtam hibáztatni. Pedig a lehetőség mindannyiszor ott volt a kezemben, csak élnem kellett volna vele, talán akkor adva fel ezt az egész ego-játékot, mikor bezárták egy mocskos cellába. Nem szabadott volna, hogy elragadjanak az érzelmek és az a rettenetes félelem, amit csak lassan tudtam elengedni, miután tudatosult bennem, hogy nem veszítettem el.
Épp csak annyira szakadtam el bőrétől, hogy tovább pimaszkodjak, apró csókokkal halmozva mellkasát, majd a köldöke melletti szabad részt, már most érezve, hogy milyen forróság vár combjai között, mégis megkapaszkodtam a saját elhatározásomban, és ravasz pillantással lestem fel rá, pofátlanul végignyalva ajkamat. - Már, ha képes leszel nyitva tartani őket - válaszoltam pofátlanul, kétséget sem hagyva afelől, hogy mire is gondolok valójában, apránként csúszva tovább, ajkaim nyomát hagyva combja belső felén, finoman ízlelgetve érzékeny bőrét, lassan találva rá teste valódi forróságára, miközben finoman combjaira kulcsoltam karjaimat. Nem akartam kegyelmezni neki, ez volt a méltó revans azok után, amit Ő játszott velem az előbb, olyan lassú, komótos mozdulatokkal kezdve el masszírozni nyelvemmel, hogy abba belefeszült a gyomrom, közben finoman rántva testén egyet, hogy még inkább ajkaim felé mozdítsam, de nem bírtam ki, hogy ne nyögjek bele teste lángoló forróságába.

Lehetőséget sem hagytam neki, hogy ellenkezzen, éppen ellenkezőleg, az irányítás adta összes lehetőségtől megfosztottam, mikor magam alá fordítottam, és bár kezeit nem préseltem a matracba, de még így sem maradt ellenem szinte semmilyen esélye. Nem is tűnt úgy, mint aki épp dacolni vagy ellenkezni készülne, nem próbálta lefejteni magáról kezeimet, és nem keresett menekülőutat, mikor forró testem beborította az Övét, gyengéden feszülve melleinek, már ösztönösen alakítva magamnak a helyet combjai között, de egyelőre ajkainak szenteltem minden figyelmemet, úgy kergetve nyelvét, mintha legalábbis az életem múlna rajta. Pedig nem szabadott volna hagynom, hogy még tovább korbácsolja bennem a vágy tüzét, hisz ezúttal én készültem merényletre ellene, én akartam az őrületbe kergetni Őt, mégsem tudtam csak úgy elsiklani a tény felett, hogy ami Őt lázba hozza, az engem is kibaszottul felizgat. Erőnek erejével kellett megálljt parancsolnom a saját véremnek, hogy ezúttal képes legyek türtőztetni magam, és ne rontsam el a játékunkat már azelőtt, hogy valójában elkezdődött volna. Minden figyelmemet Neki akartam szentelni, méltó módon kárpótolva mindazért, amiért a büszkeségünk kettőnk közé állt az elmúlt napokban, azok után pedig, hogy nem is olyan rég ajkai között ért el a megsemmisülés, már nem is volt kétséges, hogy addig nem nyugszom, míg méltó választ nem adok, a pimaszkodását és egyértelmű kínzását viszont még így sem voltam képes csak úgy elengedni.  Még ha elmondása szerint nem is emlékezett arra az elsuttogott fenyegetésre, de cserfes kis mosolya és az, ahogy szemöldökeit vonogatta, inkább az ellenkezőjéről árulkodtak.
Ismét forróvá vált a levegő, amit kilélegeztem, miközben nyakára tévedtem, közben ujjaimmal masszírozva egyik, majd másik mellét, gyengéden ingerelve bimbóját, vágyva arra, hogy ajkaimmal is megízlelhessem őket, mégsem csaptam le rájuk rögtön. Nyaka minden apró négyzetcentijét fel akartam fedezni nyelvemmel, úgy ízlelgetve bőrét, mintha először kóstolnám, pimasz vigyorral lesve fel rá, mikor mellei között megtámaszkodtam az állammal, kezem pedig már a köldöke alatt játszadozott. - Na látod, mégis emlékszel valamire - jegyeztem meg halkan suttogva, hangomat azonban ismét uralma alá vonta a rekedtség, szinte már érezve Őt nyelvem alatt, és ahogy egyre lentebb csúsztam, már bőrömön is éreztem, hogy milyen forróság vár combjai között. Mégsem oldoztam fel, ujjaim formátlan motívumokat rajzolgattak alhasára, miközben ajkaimmal már mellei között barangoltam, gyengéden szívva meg az egyik, majd a másik mellbimbóját, majd kiengedve ajkaim közül, gyengéden a melle alatti bőrbe haraptam, nyelvemmel tompítva a talán pár pillanatig fájó érzést, egy bocsánatkérő, mégis pofátlan vigyort villantva felé. - Még most is konkrét terveim vannak - pillantottam le kettőnk közé, már amennyire a helyzetünk engedte, kétséget sem hagyva afelől, hogy merre akarom majd folytatni a megkezdett utamat, bár, ez valószínűleg eddig sem vetett fel benne kérdéseket. Az már inkább, hogy meddig terveztem csak szimplán ostromolni, mert ujjaim továbbra sem mozdultak lefelé, ajkaim is inkább a melle alatti területet barangolták, majd nyelvemmel végigbecézve bőrét, a köldöke mellé értem. - De akár abba is hagyhatom - mormoltam bőrébe halkan, már magam is kínlódva, ahogy lábai közé értem, nyelvemmel már a köldöke alatt érintve Őt, akaratlanul engedve ki magamból egy türelmetlen, mohó sóhajt. Pedig, még csak nem is magamnak akartam jót, hanem Neki, de már a puszta látványával és a Tőle remélt hangokkal is tovább ajzott, ez pedig alapjaiban nehezítette meg a dolgomat. - Fáradtnak tűnsz - szítottam tovább a benne meghunyászkodó indulatokat, pofátlan vigyorom azonban egyértelműen elárulta, hogy mennyire szeretnék az idegein táncolni az ostoba gondolatmenetemmel.

Még ebben a bódult állapotban sem tudtam elengedni tekintetét, miután gyengéden arcára simítottam, finoman ösztönözve arra, hogy rám nézzen, minden ilyen pillanatban megnyugodva attól az élénk, lüktető csillogástól, ami ilyenkor íriszeiben úszik. Még nagyon is jól emlékeztem, hogy milyen volt egyik napról a másikra elveszíteni ezt, szemtől szemben látni, hogy hogyan tűnik el egyik napról a másikra a szeretett nő, aki falakat döntött le és felülírt egy tisztességtelen, mocskos életet. Szinte biztos voltam benne, hogy Nélküle és a szerelme nélkül mindent elveszítek, és hogy az a Dimitriy, aki nélküle lennék, még annál a szörnyetegnél is kegyetlenebb lenne, mint ami azelőtt volt. Az emlékei kis híján magával vittek mindent, nemcsak belőle, de belőlem is, minden pofonnál újra és újra ott találva magam, hogy nem fog menni, még egyszer nem tudom végigcsinálni úgy, hogy máshogy tekint rám, de ezúttal már szinte biztos voltam, hogy mindig lesz egy kapaszkodó, ami visszavezeti hozzám, még ha ezért röhejes és nevetséges dolgokat is kell művelnem, ha épp virágot venni támad kedve. - Vannak sejtéseim - jegyeztem meg halvány, de jókedvű vigyorgással, közben kicsit nyújtózva a fejem alá csúsztatott karommal, hogy lazítsak izmaimon, kieresztve magamból egy hatalmas sóhajt, és bár először úgy terveztem, hogy az első adandó alkalommal elkapom és behajtom rajta a fenyegetésemet, de pimaszkodó tekintete láttán, bennem is valami hasonló éledt fel.
A hirtelen kapott türelmemet persze rögtön próbára is tette a megjátszott gondolkodással, szándékosan húzva az agyamat, mintha nem emlékezne arra a fenyegetésre - vagy inkább ígéretre -, ami pár perccel ezelőtt hangzott el, de nem is volt kérdés, hogy valójában talán szó szerint fel is tudta volna idézni. Épp úgy, ahogy én is, közben tudatosan nem reagálva az emlékeivel kapcsoaltos megjegyzésre, bár ez az elhatározás épp addig tartott, míg meg nem láttam keserédes mosolyát, mire dorgáló pillantással kezdtem méricskélni arcvonásait. - Ez most nem a sebek nyalogatásának ideje - jegyeztem meg pofátlan, perverz vigyorral, remélve, hogy ez egyelőre elég lesz a keserű mosolya eltüntetéséhez, de ahogy eszembe jutott, hogy miként is fogom az őrületbe kergetni, már hevesebben kalimpált a szívem, ezt pedig még valószínűleg Ő is megérezte. Még ha épp megint elő is vette a takaró témát, de már ösztönöen rázni kezdtem a fejemet, párosítva mellé egy lemondó sóhajt. - Na jó, ez elég jó mentség - láttam be végül, mikor szóvá tette, hogy más kötötte le a figyelmét, a vérem rögtön reagált is arra, ahogy végignyalta ajkát.
Ha volt is bennem elhatározás, hogy megpróbálom elnyújtani ezt az egészet, ezen a ponton megszűnt minden, elhúztam karomat a fejem alól, majd váratlanul felültem, rögtön nyúlva utána, karjain és derekán találva fogást annyira, hogy magam alá fordítsam, és miközben pofátlanul felröhögtem, már be is takartam testét, ajkaimmal mohón keresve az övét. Izzani kezdett a bőröm, szinte égetett, ahogy mellkasom a melleinek feszült, szabad kezemmel benyúlva közénk, hogy finoman mellére markoljak, ujjaim mellbimbójával kezdtek játszadozni, közben vágyakozva nyögve ajkaiba, hisz az, ahogy teste egyből reagált, ismét rámarkolt gyomromra. De ez most nem rólam szólt, minden erőmmel próbáltam félrerakni a vágy hívószavát, miközben ajkaim a nyakára vándoroltak, lassú, kínzó mozdulatokkal kényeztetve nyirkos bőrét, egyetlen apró pontot sem hagyva ki, néha olyan szemtelenül harapva belé, mintha a vérére szomjaznék. Pedig, valami egészen mást akartam, és ahogy kezem lassan elengedte a mellét, hogy elindulhasson lefelé, már nem is hagytam kétséget benne sem. Még ha egyelőre meg is álltam köldökénél, épp úgy rajzolgatva láthatatlan köröket bőrén, ahogy Ő szokta az én mellkasomon, majd mielőtt nyakáról tovább indultam volna, állával finoman megtámaszkodtam két melle között, így pillantva fel rá. - Mintha kezdene derengeni valami - jegyeztem meg elgondolkodva, de továbbra sem mozdulva, ravasz pillantással méricskélve tekintetét, de közben a kezem sem indult tovább, épp ugyanúgy rajzolgatott, ahogy az imént.

Az a hosszú kínlódás már nem is tűnt annyira fájdalmasnak, miután végre ajkai közé fogadott, forró nyelve pedig úgy simult végig rajtam újra és újra, hogy ha akartam volna sem lettem volna képes visszafojtani a belőlem kikívánkozó mohó, türelmetlen nyögéseket. Csak az első lépést tette meg, mert bár megfeszülő izmokkal vártam ezt a pillanatot, a varázslat, az igazi robbanás még váratott magára, de a türelmetlenségemet legalább már kioltotta, de nem is tudtam másra koncentrálni azon túl, amit épp művelt velem. Lehettünk volna bárhol, akkor sem fogtam volna fel rajtunk kívül senkit, csak kettőnket, Őt, ahogyan mozgatta körülöttem ajkait, olyan fájóan harapva számba, hogy szinte éreztem vérem keserédes ízét. A fájdalom csak tovább korbácsolta a bennem tomboló vágyat, azt a lüktetést, amit Ő maga is érezhetett ajkai között, mikor egy-egy keményebb hullám végigperzselte testemet, ösztönösen ringva ajkai közé, együtt alkotva meg azt a ritmust, amitől még a maradék józan eszemet is elhajítottam. Mintha elvágták volna a láncaimat, hogy végre kiszabaduljon és tomboljon a bennem szunnyadó vadállat, néha finoman hajába markoltam, így jelezve azt, ami amúgy is túl egyértelmű volt számára, összeszorított szemekkel várva azt a pillanatot, amikor megszűnik minden, és ahogy arra számítottam, ajkai és mohó nyelve mocskosul hamar juttatott el a gyönyör kapujáig, úgy robbanva ajkai közé, hogy még időm sem volt felkészülni az intenzív, nem e világi érzésre. Pedig elmosott és beborított mindent a rám hulló vörös köd, csípőm ösztönösen mozdult még párszor, miközben nyögésem belengte az egész heyiséget, megtörve a merev, rideg csendet, nyögésemet pedig apróbb, halk morranások követték, próbálva küzdeni az utolsó szál oxigénért is, amit megfeszülő izmaim alig engedtek eljutni a tüdőmig.
Alig akart lecsendesülni körülöttem a világ, kezemmel gyengéden arcára simítottam, jólesően megborzongva azon, ahogy ujjával rajzolgatott bőrömön, és miközben nagyot nyeltem, lassan megkerestem tekintetét, szám szélében azzal a pofátlan vigyorral, amit eddig nem engedett felszínre az élvezet. - Még mindig a takarón jár az eszed? - kérdeztem vissza halkan, de hangom továbbra is remegett. Néha még én is meglepődtem azon, hogy mennyire nem zavar, ha ilyen állapotomban lát, pedig volt elképzelésem, hogy mit gondolt rólam, mikor először meglátott vagy amikor beszélgettünk az elején. Már, ha lehetett beszélgetésnek nevezni azt az állandó adok-kapok játékot, amit produkáltunk. Nyoma sem volt annak a férfinak, aki akár egyetlen mozdulata alatt megremegne, legalábbis nem így, de már túlvoltunk azon a ponton, amikor bármit is szégyelltem volna előle. Tudta,h ogy van egy sebezhető oldalam, és furcsa mód, minden, amivel bántani tudtak, az Hozzá kötődött.
Megköszörültem torkomat, és bár minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magam, de egyelőre képtelen voltam megmozdulni, karomat a fejem alá csúsztattam, így támasztva meg magam annyira, hogy könnyedén szemmel tarthassam, szavai hallatán azonban előcsalt belőlem egy szemforgatást. - Azt hittem, eléggé egyértelmű az ellenkezője - vigyorodtam el végül, mozdítva magamon alatta, hogy érthesse, miről beszélek, hisz épp most szembesülhetett azzal ismét, hogy mennyire nem az alváson jár az agyam, és ha így fog rám nézni, ez jó ideig még így is marad. - Mintha ígértem volna valamit közben... - kezdtem el hangosan morfondírozni, összeszűkült szemmel bűvölve a mennyezetet. - Te emlékszel, hogy mi volt az? - kérdeztem rá pimasz ábrázattal, mint aki tényleg elfelejtette, pedig valójában nagyon is jól tudtam, hogy mivel fenyegettem meg, mi lesz a jussa és hogy bárhogy is nézzük, annak most jött el az ideje, ezt pedig mi sem bizonyította jobban, minthogy végignyaltam alsó ajkamat, mintha legalább már Őt érintené a nyelvem.

Még soha nem kerültem ennyire közel ahhoz, hogy könyörögni kezdjek, talán nem is hallottam volna, ha kibukik belőlem a vehemens kérlelés, az, hogy tegyen végre valamit, enyhítsen a kínlódásomon, még mielőtt szétfeszít a vágy, érezve, hogy újra és újra ujjai közé feszülök, miközben a vérem ereimben hullámztott. Már azt is elfelejtettem, hogy hogyan kötöttünk ki itt, hogy mi előzte meg ezt a békülést, vagy hogy mi okunk volt egyáltalán békülni, pedig normális körülmények között sem akartam elfelejteni, vagy csak úgy túllendülni a történteken. Mármint, akartam a bocsánatát és szükségem is volt rá, még mielőtt teljesen megölt volna a kétség és bizonytalanság, pedig ha a józan eszemre hallgattam volna, egy pillanatig se jutott volna eszembe komolyan gondolni, hogy egyedül akar maradni. Ki akart volna egyedül maradni az Ő helyzetében? Én pedig, mint egy kibaszott szörnyeteg, tényleg magára hagytam, pedig meg kellett volna hallanom a néma segélykiáltást, amit éreztetett velem akkor este is, mikor lelökte magáról karjaimat, vagy mikor a rácsok mögé mentem utána, csak hogy kiszabadítsam onnét. Talán még nagyobb volt a felfordulás a fejemben, mert míg Igor halálát lemoshattam róla, azt már nem tudtam volna ilyen könnyedén, hogy beismerte azt. És a legrosszabb mégis az volt, hogy nem is az igazságszolgáltatástól kellett félnie, mert ha fény derült volna arra, hogy Igor vére az Ő kezén szárad, sokkal kegyetlenebb ellenséggel nézett volna szembe, olyan mélyen fürdőzve meg az alvilág mocskában, hogy talán még én sem tudtam volna kirángatni belőle.
Nagy levegő szakadt ki a tüdőmből, úgy fújva mellkasom felé, mintha ez egy kicsit is csillapított volna a bennem tomboló hőségen, pedig valójában már az is tűzforró volt, ami kibukott belőlem. Csípőm újra és újra ajka felé mozdult, nem érve be annyival, hogy csak kezét legelteti rajtam, és bár nyelve néha végigsimított rajtam, szándékosan ingerelve, hogy még inkább a falat kaparjam tőle, még mindig nem volt elég. Többet akartam, és nem is féltem követelni, türelmetlenül morranva, majd sóhajtva, szinte felszakítva saját bőrömet, mikor ajkamba haraptam, úgy suttogva el a következő fenyegetést, hogy az még inkább megragadja a fantáziáját, talán még jobban a magam alatt vágva a fát, hisz tudtam, mennyire élvezi, mikor eléri nálam a határokat, és ezt soha nem voltam rest viszonozni. Hangom ismét rekedten csendült, mégis jól kivehető volt belőle a vehemencia, ahogy elsuttogva nevét, némán könyörögtem a folytatásért, amikor pedig végre ajkai közé csúsztam, olyan intenzív nyögés szakadt fel torkomból, hogy jó pár másodpercig visszhangot vert a fejemben. - Picsába - bukott ki belőlem kontroll nélkül, szabad kezemet ökölbe szorítva, míg másik továbbra is haját kutatta, ujjaimmal gyengéd hévvel kapaszkodva tincseibe, a várt megkönnyebbülés azonban épp csak egy másodpercig tartott. Mert ugyan megkaptam a forróságot, ajkai szorítását és a gyengéd, mégis határozott ritmust, amivel ajkai és nyelve járt rajtam, de ezzel még közel sem ért véget a játék. - Mindjárt megmutatom, hogy mi jár érte - leheltem halkan, felgyorsuló légzéssel, ahogy egyre jobban szorított a gyomrom, egyre kevésbé éreztem, hogy közöm lenne a valósághoz, ezt pedig folyamatosan érzékelhette Ő is, hisz mellkasom megállás nélkül hullámzott, testemen minden szőrszál felemelkedett, bizsergés pedig egészen a lábfejemből indult, miközben ajkai közé mozdultam, újra és újra elmerülve közöttük, minden mozdulatnál feszült nyögéssel reagálva a szorító érzésre. De nemcsak én jöttem lázba, rajta is éreztem és láttam, hogy hogyan reagál a közeledő mámorra, ami készült maga alá gyűrni, én pedig nem akartam ellenállni az ösztönnek, úgy feszülve ajkai közé, mintha nem alig pár perccel ezelőtt lüktettem volna testébe, elnyújtott, hosszú nyögéssel adva meg magam, miközben testem minden izma pattanásig feszült, saját nyögésem pedig visszhangot vert fejemben.

Szinte minden érzékem felett átvette az uralmat, nem voltam képes sem józanul gondolkodni, vagy azon törni magam, hogy visszavegyem az irányítást, amit nem is olyan régen még masszívan tartottam, most mégis úgy hevertem alatta, mintha szó szerint levett volna a lábamról, és talán ebben még volt is valami. Épp csak annyira támadtam le, hogy elkapjam ajkait, jólesően nyöszörögve ajkai közé, ahogy a vágy újra és újra végigkarmolta bőrömet, olyan ütemben ringatva a szívemet, hogy kis híján átszakította mellkasomat, de szinte biztos voltam abban, hogy még tudja fokozni ezt az állapotot. Ahol csak hozzám ért, bőröm lángra kapott, vérem egyetlen pillanat alatt színezte vörösre az apró felületet, annak ellenére, hogy ágyékom már most is keményen feszült alatta, a gyomromat pedig olyan erősen markolászta a néma sóvárgás, hogy az már önmagában újabb nyögéseket csalt elő belőlem.
A szoba csöndje csak akkor tört meg igazán, mikor elszakadt ajkaimtól és ahogy elindult lefelé, apró csókjaival ingerelt tovább, nem egy lázas sóhajt csalva ki belőlem. Próbáltam ajkamba harapni, valahogy útját állni a hol halk, hol hangosabb morajlásnak, de már ott elbuktam, hogy tekintetemmel követtem Őt, az pedig, hogy tisztában voltam vele, mire is készül, csak még intenzívebbé tette az érzést. Melleinek feszültem, újra fájón ajkamba harapva, szinte érezve, hogy felsértem a saját bőrömet, de hiába, nem tompított semmit, csak még erősebben szorította a gyomromat, ekkor viszont már minden csepp vérem az ágyékomban lüktetett. Fel sem fogtam igazán, hogy mit mondok neki, ösztönösen bukott ki belőlem, meleg, gyengéd mosolyára viszont nem tudtam nem mosollyal reagálni, annak ellenére, hogy kibaszottul kínlódtam, épp amiatt, amit ajkai és tekintete ígért, ujjairól már nem is beszélve. - Ez is a csomag része - jegyeztem meg remegő hanggal, de még volt annyi lélekjelenlétem, hogy pimasz vigyort villantsak, jólesően borzongva, ahogy orrával finoman ingerelte mellkasomat. Szerettem volna azt hinni, hogy mostantól minden ennyire békés és egyszerű marad majd, hogy csak mi leszünk, ez a lángoló érzés, ez a forró szerelem, és minden gondot magunk mögött hagyunk, de egyre biztosabb voltam abban, hogy bármi is vár ránk, bármi is legyen még ebben a csomagban, akár emberi élet függ tőle, vagy sem, nem leszek képes lemondani róla, és ha kell, akár vérre menő küzdelmet is vívok érte, ha az kell, hogy megóvjam Őt. A lila ködöt azonban a vörös felhők váltották fel, ahogy egyre több fantáziakép villant be lelki szemeim előtt, már szinte érezve magam ajkai között, és ahogy nyelve végigsimított rajtam, majdnem biztos is voltam benne, hogy a forró, szoros érzés fogja követni, mégsem történt meg. Helyette tovább incselkedett, mire feszülten felsóhajtottam, kicsit határozottabban túrva hajába, kérlelő szemekkel keresve meg íriszeit. - Most valami egészen mást készülsz kiérdemelni - mormogtam rekedten, újra lehunyva szemeimet, akkorát nyelve, hogy azt még Ő is tisztán hallhatta, miközben pofátlanul megmozdítottam alatta csípőmet, így próbálva közelebb juttatni magam a célhoz, de tisztában voltam vele, hogy ha nem akarja megadni, akkor erőlködhetek akármennyit, nem fogok sikerrel járni. - Iris - bukott ki belőlem a neve feszülten, szinte a szélén állva annak, hogy ha nem enyhít a szenvedésemen, én magam fogom átvenni tőle az önként átadott gyeplőt, és olyan szemtelenül, olyan hosszan fogom gyötörni, hogy Ő is könyörögni kezdjen.

Testem minden része bizseregni kezdett, mikor nekem szegezte kérdését, mert bár alig pár másodperce hintettem el, hogy mielőtt takaróként fedné be testemet, találhatnánk más elfoglaltságot is, Ő tovább kíváncsiskodott, ajkaim pedig pimaszul görbültek felfelé, szemöldököm pedig egészen a homlokomig szaladt. - Ha elmondanám, hol lenne a meglepetés? - kérdeztem tőle suttogva, közben már hol íriszeit, hol telt ajait fürkészve. Még csak megtippelni sem akartam, hogy vajon meddig kínzott volna aljas kis játékával, ha nem veszem kézbe a gyeplőt, már ami a mohó, forró csókunkat illeti. Teljesen elvette az eszemet azzal, ahogy hosszú másodperceken át szavak nélkül ígérgette nekem ajkait, hol nyelvével incselkedve gyengéden, hol pedig lehetetét érezve arcomon, de mikor ujjaim feszülten hajába túrtak, én pedig birtokba vettem ajkait, már elég nyilvánvaló volt számára is, hogy ezt a csatát ezúttal elveszítette. Legalábbis egy részét, mert míg piócaként ízlelgettem ajkait, nyelvem pedig őrült módjára kutatta az Övét, esélye sem volt kitörni vagy elszabadulni, erről a hajába markoló ujjaim is gondoskodtak, de egy pillanatig sem éreztem rajta, hogy bánná vagy ellenére lenne ez az őrjítő tempó. Főleg, hogy amennyire csak ismertem, azt is tudtam, hogy vissza fogom kapni még a türelmetlenségem árát, méghozzá nem is akárhogy, a legédesebb, mégis legkegyetlenebb módon kínozva, és bár eddig még egyszer sem került sor arra, hogy könyörögjek, de egyre inkább tartottam attól, hogy el fog jönni az a pillanat. Én pedig egy kicsit sem fogom megbánni, ha kicsalja belőlem.  
Már nemcsak ajkaink, hanem testünk is álnok csatározásba kezdtek, teljesen bevadítva azzal, ahogy újra és újra ágyékomnak feszült, de nem maradtam adósa, ölének dörgölőztem, miközben görcsösen fenekét markoltam, csak akkor engedve el haját, mikor elindult a nyakamon lefelé. - Ha ez igaz, nem tudom, hogy miért nem nősültem meg korábban - vigyorodtam el én is, bár nem tartott sokáig, egyszerűen képtelen voltam arcizmaimra koncentrálni, hirtelen minden annyira ösztönössé vált, és bár kibaszottul szerettem volna ismét ajkaira harapni, de már csak tekintetemmel követhettem, ajkait azzal igyekezve pótolni, hogy közben nyaldosni kezdtem a saját számat. Azon sem gondolkodtam sokáig, hogy mit is mondtam, egyáltalán volt-e értelme a szavaknak, mert ezerszer hallotta már, mennyire nem akartam sem Őt, sem más feleséget az életembe, főleg nem egy kibaszott papírt, ami röghöz köt és megfoszt az előző életemtől, de a világom hihetetlen gyorsasággal fordult ki a négy sarkából, én pedig már mást sem akartam, csak hogy Ő velem maradjon, akár köti az a mocskos papír, akár nem. - Azt hiszem, Rád vártam - bukott ki belőlem halkan, végig sem gondolva, hogy ki akarom-e mondani, vagy sem, de amennyit látott már belőlem, tisztában volt azzal is, hogy nem vagyok olyan fekete és fehér, mint ahogy megismert. Már nem, mert olyasmit szabadított ki a palackból, amit előtte még senkinek nem sikerült.
Görcsös sóhaj bukott ki belőlem, érezve, hogyan marja valami láthatatlan szörnyeteg a gyomromat, egy pillanatra hunyva le szemeimet, hogy aztán ismét Őt keressem, de csak még jobban feszültem attól a látványtól, amit a mellkasomnál megállva nyújtott. Már épp szóra nyitottam volna ajkaimat, mikor melleivel ágyékomnak feszült, szavak helyett egy jóleső sóhajt csalva ki belőlem, de rögtön vigyorra rándult a szám. - Inkább azt mondanám, hogy ha most megállsz... - bukott ki belőlem már felgyorsuló légzéssel, ereim pedig szinte szétfeszültek attól a vérmennyiségtől, ami végigzúdult rajtuk, főleg hogy közben ujjai finoman marokra fogtak. -, kénytelen leszek bosszút állni - fejeztem be végül nagy nehezen, a párnába hajtva a fejemet, mikor nyelve végigsiklott rajtam, fájón ajkamra harapva, ösztönösen nyúlva utána, hogy finoman hajába túrjak. - Bár, azt így se, úgyse úszod meg - suttogtam neki rekedten, még feszültebb sóhajokkal, mint előtte.

- Hát, mivel kisebb vagy, kevesebb a takaró-igényed is - válaszoltam sunyi vigyorral, szándékosan hergelve tovább, mintha amúgy tényleg arról szólna a házasság, hogy melyikünk mekkora takarót kap egy éjszaka, de mind közül mégis az épp elcsípett mosolya ejtett rabul. Nem kellett sokáig törnöm a fejemet azon, hogy mi is hiányzott annyira az elmúlt napokban, mert bár magunk mögött hagytunk néhány olyan mámorító gyönyört, amiknek emlékétől ismét görcsbe rándult a gyomrom, de ez csak a képlet egyik felét jelentette. Erre a játékos pimaszkodásra is épp annyira vágytam, mert pontosan azt kaptam, amire számítottam, mindahányszor cukkolni próbáltam. Felvette a kesztyűt ellenem, megküzdve azért a bizonyos utolsó szóért, úgy dacolva velem, ahogy annak idején is, és mai szemmel már nem tudtam megmondani, hogy annak idején miért nem vett le rögtön a lábamról ezzel az eszméletlen kombóval. Talán mert épp annyi dac lapult bennem, mint benne, csak míg Ő egy az egyben rám zúdította az egészet, addig én egyszerre küzdöttem Vele és saját magammal is, azt remélve, hogy ami történik közöttünk, csak egy futólagos kis fellángolás, egyszerű testi vágy, amit ha kielégítünk, mindketten ott folytathatjuk az utunkat, ahol azt előtte abbahagytuk. Történt, ami történt, de mégsem tudtam visszatérni az eredeti kerékvágásba, és hiába hagytam faképnél az első együtt töltött éjszakán, újra és újra akartam Őt, ez pedig hol idegesített, hol pedig megrémisztett. Nem volt még egy olyan nő az életemben, akit ne untam volna meg az első pár éjszaka után, és ahogy ezúttal szembesültem cserfes, huncus kis mosolyával, már tudtam, hogy nem is lesz és nem is kell több. Nem kell más, mert hiába, hogy nem kerestem Őt sem, valami egy egész életre hozzá láncolt, és az nem az apám kibaszott papírfecnije volt.
Kezem finoman követte teste vonalát, mikor fölém mászott, egy mozdulattal arrébb is lökve a takarót, mintha ma már nem is lenne rá szükség, gyengéden combjára simítva tenyeremet, mikor lábai közé ékelte csípőmet, de nem tudtam elvonatkoztatni ajkaitól, amik vészesen közel voltak az enyémhez, mégsem hagyta, hogy elkapjam őket, helyette tovább játszadozott, épp azt a hatást váltva ki belőlem, mint amit mindig. És ezt Ő is nagyon jól tudta, szinte éreztem, milyen hatást gyakorol testem az Övére, mintha tényleg szó szerint kommunikáltak volna egymással, miközben az én legnagyobb dilemmám az volt, hogy mivel érjem el azt a régóta vágyott csókot. - Előbb-utóbb igen - bólintottam egyet, de hangomat már átitta a vágy, és meg sem próbáltam leplezni, hogy mennyire felajzott már pusztán azzal, ahogy rám feküdt. - De ha már úgyis itt vagy... - kezdtem el újra, próbálva megemberelni a hangomat. - Először másra használnálak, és csak utána takaróként - vontam meg vállamat, közben érzékelve, ahogyan finom lehelete borzolta ajkaimat, nyelvéről nem is beszélve, és ez volt az a pont, mikor feladtam minden küzdelmet, nem érdekeltek a játékszabályok, ahogy az sem, hogy most nyerek vagy vesztek-e. Lecsaptam ajkaira, mint egy mohó pióca, úgy kergetve nyelvét, mintha nem lenne holnap, érezve, hogyan tölt fel a szenvedély, és hogyan válik egyre keményebbé alatta az ágyékom, aminek Ő újra és újra nekifeszült. Nem is bírtam ki, hogy egy-egy kóbor nyögést ne engedjek ajkai közé, annak a határán táncolva, hogy könyörögni kezdjek a teste forrósága után, hisz egyetlen mozdulatra volt attól, hogy rám üljön, és újra érezhessem Őt magam körül, mégis türtőztettem magam. Még  ha túl nyilvánvaló is volt, hogy kibaszottul szenvedek.  Nem is igazán fogtam fel kérdését, mert bár csókunk néha megszakadt, de csípője ugyanúgy járta őrjítő táncát, én pedig válaszként néha ugyanúgy neki dörgölőztem, továbbra is hajába kapaszkodva, sejtelmes kis vigyort villantva, mikor a saját ötleteit helyezte kilátásba. - Égek a kíváncsiságtól - markoltam rá fenekére szabad kezemmel, míg másikkal finoman megmarkoltam hajtincseit, ajkaimmal ekkor már orra hegyére lehelve egy forró csókot. - Remélem, a Te listádon is szerepel, hogy egy jó férj kielégíti a feleségét, máskülönben... - vált pimasszá vigyorom, ajkaimmal lentebb kanyarodva, finoman ízlelve meg bőrét az álla alatt, de bennem akadt a mozdulat, mert Ő is elindult lefelé, először nyakamon húzva végig nyelvét, majd a mellkasom került sorra, tekintetemmel végig követve a mozdulatsort, érezve, hogyan feszülnek meg izmaim, ahogy tudatosult bennem, hogy mit is akar csinálni. - Ez sem egy rossz gondolat - haraptam saját ajkamba, de még nem éltem bele magam abba, amit nemrég elképzeltem, hisz ki tudja, talán egy újabb játék áldozatává válok épp.