Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Felejteni… mond mit jelent elfeledni azt ami egykor voltál? Mi azzá tett, ami igazán vagy? Mond mit jelent teljesen elveszíteni önmagad, és napról napra nagyobb szeleteket hagyva hátra önmagadból? Mond mit jelent a rengeteg emlék, vagy álom mi a fejemben kavarog? Mond, lesz e még ugyan olyan mint egykor volt?
Vajon visszakapom e mindazt, mi egykor lényemet jelentette, s lehetek e ismét teljes?
Hogy tudatában vagyok e annak, hogy mi az mi történik velem? Teljes mértékben! Hogy tudom e mi ez az egész ami velem történik? Nem. Csak abban vagyok biztos, hogy napról napra kevesebb dologra emlékszem, és félek tőle egy nap majd végleg megszűnök létezni.
A tenger morajlik,a víz hullámokat ver a sziklákon, de én mégsem megyek a vízre, csak távolból hallgatom. Vajon van e jogom mi arra képez, hogy lábam tegyem oda? Vajon van e még részem mindabból mi képezi az egészet?
Vajon egyszer majd elfeledem, hogyan működik az erőm, és lényem darabkáival együtt, vajon képességem is messzire száll majd a sirályok szárnyán? Vajon olyan leszek, mint azok az őrültek, kik bizonygatják nem e világ szülöttei, s másnak képzelik magukat? Vajon egy nap az egész érzés, hogy ki vagyok én… elveszik, és csak ez a fickó maradok?
Ez a pasas, aki egy ideje bezárkózott a négy fal közé, s borongós kedve fellegeket szül az égre. Vagy teljesen megszűnök létezni?
Vajon megmarad e majd, hogy a felhők az égen kedvem szerint kavarognak, s járják végtelen táncukat, ha borongós a kedvem? Vajon a víz manipulálható marad a számomra és gyógyítást jelent? De ha valóban gyógyít is… akkor miért nem veszi le ezt a szörnyű átkot rólam? Miért hagy szenvedni?
Lehet már rég nem vagyok az aki voltam, vagy soha nem is voltam, pusztán egy álomkép az egész, mi arra ösztökél, hogy éljem túl az elkövetkező napokat, s mikor viharfellegek gyűlnek, s hatalmas szél kerekedik, az sem borongós kedvem miatt alakul, hanem pusztán az időjárás generálja mindezt.
Akár mondhatnám azt is, hogy hazugság az egész, és az átok nem létezik. Hogy mindig az maradok aki voltam. Aki vagyok.
Njörd vagyok… a Vánok egyike, a tenger, az időjárás, a kereskedelem, a gazdagság, a hajózás és a halászat istene. Hogy én vagyok, ki megteremtette a Krakent, hogy megzabolázza az embereket. Hogy én vagyok aki a racionalitás, és a gyors béke érdekében feláldoztam gyermekeim, kik a mai napig haragszanak rám érte. De nem érdekel. Akkor és ott abban a pillanatban az volt a leghelyesebb amit megtehettem. Ez járt a legkevesebb áldozattal, és mind élünk még.
De nem tudom vajon sajnálom e. Nem tudom, vajon bánom e azt a döntést, mit akkor hoztam, ahogy azt sem, hogy Skadit elvettem feleségül. Így ennyi idő távlatában, s hogy nem éltünk együtt szinte semmit sem, elgondolkodtam rajta olykor, vajon nem volt e botor dolog férjet választani a vádlija alapján?
Emlékeim igaz kezdenek megkopni, de még is vannak olyan dolgok, amikre tisztán emlékszem még, s talán ha naponta töröm rajta a fejem, talán akkor nem halványodnak el.
Sosem szerettem a hegyeket, az erdőket, a farkasokat… utáltam azt a régiót! Olyan messze volt a tenger! Sosem akartam ott lenni, és a kilenc nap is, mit ott töltöttem feleségem mellett, nem a leghangulatosabban telt el.
Ahogy ő sem szerette a tengert. A tengert, ami a lételemem. Éltet, és ad egyfajta fogódzót a számomra, hogy van még remény.
Amíg a víz moccan az ujjaim alatt, amíg táncra kel a tenger, addig létezik számomra a remény.
Igyekszek úgy tenni, mint akivel minden rendben van, és nincsenek gondok. Nincs felejtés. Ezt igyekszem akkor is tartani, mikor Skadi meglátogat. Mostanában gyakran jön, és próbál kimozdítani a négy fal közül.
Igaz, még nem olyan mértékű a feledés, de egyszer végbemegy. Egyszer majd megszűnik minden, ami azzá tesz ami vagyok. Miért én? És miért kell felednünk? Talán ez a büntetésünk, amiért önző mód magukra hagytuk az embereket? Vajon ez az ára annak, hogy annyi ideig Isteneknek mondhattuk magunkat?  
Feledni… mond mit jelent, s mennyi lesz a vége? Mikor lesz a vége?
Talán meg kellene tudnom, honnan jött, s miként kaptam eme átkot a fejemre, és megkeresni azt, ki felelős érte. Nem akarok feledni, és a semmibe tűnni. Megszűnni, hogy aztán elgyengülve hulljak a porba. Feledve, kitörlődve az emlékekből, hogy ne suttoghassák nevem.