Iris & Dimitriy

Azokra az időkre még én is emlékszem, amikor inkább azt vártam, hogy kitegye a lábát a házból, hogy végre szabadon mozoghassak, már amikor egyáltalán hajlandó voltam kitolni az arcom a szobámból, de ha arra gondolok, hogy vajon mikor változhatott meg mindez, szomorúság tölt el. Hogy mikor kezdtem nyugtalanságot érezni, ha elment és mikor jelent meg először mosoly az ajkaimon, amikor épségben hazajött, mert bizonyára, ilyen időszak is volt. Magamat ismerve, valószínűleg amint elkezdtem megkedvelni, meglátni benne a jót is, onnantól kezdve aggódva várhattam, hogy végre este halljam az autó motorjának hangját, majd a kocsi ajtajának csukódását, mert abból tudtam, hogy itt van és remélhetőleg jól van. Most meg már az is nehezemre esik, hogy egy méternél távolabb kerüljek tőle, de kénytelen vagyok így tenni, másképp sosem fog tudni elindulni és valószínűleg annál később ér majd haza, annál később kaphatom Őt vissza.
Számtalan fontos pillanat lehet, amire emlékeznem kellene, amiket mellette vagy Vele éltem át, de bármennyire is szeretném ismerni ezeket a pillanatokat, arra még nem vitt rá a lélek, hogy elkérjem azt a naplót, mert az olyan...idegen lenne talán. Hiába tudnám, hogy azokat a sorokat én írtam, fogalmam sincs, hogy miként élném át pár mondat alapján azokat az eseményeket, érzéseket, gondolatokat, bár a tény, hogy ugyanúgy fél Ő is attól a kibaszott naplótól, még a komor gondolatok ellenére is mosolyt csal ajkaimra. -Biztosan volt valami beceneved.- bólogatok elgondolkodva, bár elképzelni sem tudom, miként utalhattam rá a naplómban, ha mondjuk épp haragudtam rá vagy iszonyúan megsértett, amiről nagy eséllyel ugyanúgy írhattam, mint minden másról is, de igazából ez már tényleg nem is számít annyira.
Gyengéden karolom át, ahogy elém sétál, szinte már most hiányzott az a melegség, amit áraszt magából és bár megfogadtam, hogy nem fogom megnehezíteni a dolgát, mégis viccesen megkérdezem, nem-e vinne magával, amivel végül is nem is marasztalnám. -De most veled mennék el...- súgom pimasz mosollyal, kiélvezve gyengéd érintését és csókját, és valahol tényleg vicces, hogy úgy viselkedünk, mintha legalábbis örökre intene most búcsút, pedig csak pár órára megy el. Legalábbis nagyon remélem, ezt pedig nem titkolom előle sem, miközben finoman fenekére markolok, Ő pedig máris azon kezd hangosan töprengni, hogy vajon a normális emberek mikor is szoktak hazamenni a munkából. -Rendben. Négy óráig talán kibírom.- bólintok mosolyogva, de ahogy érintését finoman végig vezeti  a nyakamon azzal a vágyakozó pillantásával karöltve, amitől a vérem még normál esetben is könnyen meglódul, én magam is sóhajtok és nyelek egy nagyot. -Egész kényelmes. Talán máskor is kölcsön veszem majd.- jegyzem meg pimaszul az ing kapcsán, de végül nagy nehezen elengedem, hogy tényleg elindulhasson készülődni és, míg az emeletre vonul, én a konyhát próbálom rendbe szedni, hogy addig is lekössem magam valamivel, de valahányszor csak eszembe jut, hogy indult a reggel, beleértve a riadtságát is, kedvem lenne tényleg könyörögni azért, hogy maradjon itthon. Hiszen, bármennyire is nyugodtunk most meg mindketten, tudom, hogy elég mély sebet ejtett rajta a távozásom, amit tényleg igyekezni fogok minél előbb begyógyítani és megértetni Vele, hogy többé nem fogok elsétálni innen.
Épp a kezemet törölgetem, mikor ismét megjelenik, a látványától halványan el is mosolyodok, bár végtére is, arra már rég rájöttem, hogy ugyanolyan szívdöglesztő látvány ruhában is, mint meztelenül így, miután a nedves papírdarabot kihajítom a kukába, már mosolyogva lépek is oda hozzá egy csókra. -Eléggé ki is borultam volna, ha köszönés nélkül távozol.-súgom ajkaira, gyengéden simítva tenyereimet arcára, majd egy hatalmas sóhajt és pár apró puszit követően nagy nehezen elengedem, mosolyogva bólintok szavaira és, ahogy a bejárati ajtó végül csukódik mögötte, még jó pár pillanatig mosolyogva ácsorgok.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen pillanatokat is megélek majd Vele, hogy alig akarom majd elengedni magam mellől, de ez a gondolat, csak még szélesebb mosolyt csal ajkaimra, miközben nagy nehezen rászánom magam, hogy én is felöltözzek egy kellemes zuhany után, neki álljak rendet rakni valamennyire, majd levonuljak a dolgozó szobámba, hogy én is haladjak végre a melóval. Mondjuk az első fél órát azzal töltöm, hogy a rajzomat bámulom mosolyogva, amit megtalálok a papírhalmok alatt, de miután kigyönyörködtem magam, a munkának is neki látok, mert azzal is gyorsabban telnek a kínkeserves órák.

Iris & Dimitriy

Gőzöm sincs, mi történhetett akkor este, mikor Igor először próbált erőszakoskodni velem, de az a mosoly, ami megjelenik ajkain és, ami pillanatokkal később meglehetősen pimasszá válik, elég sokat elárul arról, hogy köztünk miféle véget érhetett a dolog, bár ettől még szívem szerint alaposan kikèrdeznèm minden pillanatról. Arról, hogy ha nem sírtam, akkor mi mást csináltam, mi történt köztünk, hogy Ő mit csinált, de igazából az egészet szívesen meghallgatnám elejétől a végéig. Vagy legalábbis onnantól, ahonnan már nem emlékszem.
Neki látok végül lepakolni az asztalról, mikor végez a reggelivel, szándékosan növelve a köztünk lévő távolságot, mielőtt még kedvem támadna más programot beiktatni a készülődése helyett, amit szóvá is tesz szomorúan lebiggyesztve közben ajkait, de csak a fejemet csóválom mosolyogva és a pultnak támaszkodok.-Egyetlen milliméter választ el attól, hogy megpróbáljalak marasztalni, szóval ne kísérts.- dorgálom kuncogva, karjaimat összefonva magam előtt, a mosolyom azonban ellágyul, mikor a feleségekènt előtérbe helyez a munkával szemben, ami hiába, hogy sosem várnám el tőle, azért elképesztően jól esik. De tudom, hogy Ő nem szimpla munkát végez, mint ahogy azt is, hogy ha elkezdenè azt hanyagolni, bármit is csináljon valójában ilyenkor, az itt nem a munkahely elvesztèsèvel fenyegetné, mint más, egyszerű embereket, hanem valami sokkal veszélyesebbel. Legalábbis, ha a főnök hirtelen nem törődne a dolgaival, az gondolom nem nagyon vetne rá jó fényt és isten őrizz, hogy még jobban összekuszáljak mindent az életében.-Ezt a feleséged nagyon jól tudja, de nem akar kellemetlen helyzetbe hozni.-lesek rá pimasz mosollyal, de tekintetemben ugyanaz a lágy fény csillan, mint ami az övéből is árad és még akkor is ott honol íriszeimben, amikor felhívom a figyelmét arra, hogy talán nem is fogok emlékezni mindarra, ami velünk történt, mert talán hiába lesz minden erőfeszítés, főleg, hogy Ő sem tudja, egyáltalán hogy is kellene neki fognia ennek az egésznek. Nagyot nyelek, ahogy az asztalt kezdi bámulni, mintha valami borzasztóan érdekes dolog lenne rajta, mert tudom, hogy valószínűleg most próbál megbarátkozni ezzel a gondolattal, de amikor újra rám pillant, egész elszántnak tűnik és ez...pokolian megható.
Mosolyogva figyelem, ahogy feláll és ugyanúgy helyezkedik, mint én, ahogy erre az egészre küldetéskènt utal, de megnyugtat azért az is, hogy nem fog beleőrülni ebbe, ha mégse jár sikerrel. Új emlékeket is könnyen lehet szerezni, bár ettől függetlenül iszonyúan vágyom a régiekre, de inkább nem is növelem ezzel tovább a terhet a vállán. -Párszor eszembe jutott már az a napló, de rettegek tőle.- nevetem el magam a saját szavaimon, hiszen elég nevetségesen hangozhat, hogy egy kibaszott könyvtől féljek, de fogalmam sincs, milyen érzés lenne úgy olvasni, hogy tudom, hogy mindazt én éltem át, mégsem emlékszek semmire. Talán, teljesen idegennek érezném az egészet vagy lehet, hogy pont nem.
Finoman simítom oldalára tenyereimet, ahogy elém lép és gyengéden megcsókol, pimasz mosollyal lesek rá, mikor meghúzza rajtam az inget, de végül csak sóhajtok egyet és bólintok. -Gondolom nem vihetsz magaddal...- jelenik meg kínos mosoly ajkaimon, de gyengéden belesimulok arcommal érintésèbe, majd finoman tenyerèbe csókolok és huncut pillantást vetek rá. Nevetségesnek érzem magam, amiért nehezemre esik még dolgozni is elengedni, de legszívesebben tényleg arra kérnèm, hogy maradjon.-Na jó. Talán kibírom ezt a pár órát, de igyekezz minél előbb hazatolni a szexi hátsódat.- sóhajtom végül gondterhelten, miközben tenyerem pimasz mosollyal a fenekére is csúsztatom, ajkaira pedig gyengéd, forró csókot lehelek.-Ès ne nagyon fáraszd le magad, mert még randira kell vinned...- pimaszkodok halkan, de végül lazítok az ölelésemet, mert félő, ha sokáig így bújok hozzá, végül tényleg nem fogom tudni elengedni.

Iris & Dimitriy

Hosszú órákat töltöttem azzal a motelban, a csendes magányomban, hogy próbáltam megérteni, mégis mi a fene volt a célja annak a rohadéknak, hogy mit akart elérni azáltal, ha ... a lényeg, hogy nem sikerült véghez vinnie a tervét, bár jómagam úgy gondolom, hogy ez inkább, csak egy hirtelen ötlet volt, amikor ajtót nyitottam és, még csak ellenszenves sem voltam vele azok után, hogy egyszer már volt nézeteltérésünk. Talán, csak elindult ide, mert valami ügye lett volna Dimitriy-el, aztán úgy gondolta, ha már itt az alkalom, él vele. Még most is összerándul a gyomrom, ha felidézem magam előtt a jelenetet, de mindezek ellenére se érzem úgy, hogy ne lennék Mellette teljes biztonságban. Tudom, hogy mindent megtesz azért, hogy ne eshessen semmi bajom sem fizikailag, sem lelkileg, de úgy vélem, az élet úgyis állít majd elém feladatokat és akadályokat, melyekkel úgyis egyedül kell majd szembe néznem, hiszen Ő sem lehet mindig mellettem. Talán olyasmivel is, amivel soha nem akartam volna, de mindezek ellenére is úgy érzem, hogy most vagyok a tökéletes helyen, mellette, az ölében ücsörögve, a párjaként, mert az ami köztünk van és ami az eltűnt emlékeim ellenére újra feléledt bennem, nem olyasmi, amit csak úgy eldobhatnék magamtól.-Ne őröld magad ezen, jó?- súgom halkan, fájdalmas mosollyal, ahogy hangosan töprengni kezd, majd egy gyengéd csókot követően visszaülök a helyemre és előhozakodok a legújabb ötletemmel, amiről kiderül, hogy annyira nem is új. Soha nem tartottam magam egy elveszett királylánynak, az pedig, hogy már korábban is fel akartam venni a kesztyűt, egészen megnyugtat, hogy talán nem is sodródtam olyan messzire önmagamtól azáltal, hogy elvesztettem pár hónap emlékét. Igaz, jelenleg ezek tűnnek a legfontosabbnak, az a hosszú út, míg egymásra találtunk, míg megnyíltunk egymásnak és képesek voltunk őszinte érzelmeket produkálni, de vigasztal valamennyire a gondolat, hogy talán most is a jó úton járok. -Gondolom, az az eset is elég pocsékul érintett, de örülök, hogy nem bújtam el egy sötét sarokba sírni.- vigyorodok el, próbálva kicsit javítani a kellemetlen hangulaton, ami Igor miatt újra és újra közénk telepszik, mert nem akarom hagyni, hogy ez megmérgezze a napunkat vagy a gondolatainkat, mert már így is épp eleget ártott. Inkább igyekszem valahogy túl tenni magam rajta, elfelejteni, hogy mit művelt és, hogy mit művelhetett volna és nem túlságosan belemerülni a "mi lett volna ha?" elmebomlasztó játékba.
Még jó, hogy nem fenyeget minket túlzottan a veszély, hogy magunkba roskadnánk, mert már egy olyan egyszerű és hétköznapi dolog kapcsán is, mint egy edzőterem, újra incselkedni kezdünk egymással, mert tény, amikor legutóbb odalent voltunk kettesben, sok mindenen járt az eszem, csak edzésen nem. -Nem tudom, hogy miről beszélsz. Teljesen lekötötték a figyelmemet a gépek.- pimaszkodok, ahogy a korábbi esetet említi, pedig egyértelmű, hogy alig bírtam levenni róla a szemem és hiába váltottam azóta valóra az akkor vágyott dolgokat, hiába csókoltam végig a mellkasát és ízleltem meg bőrét, minden kibaszott pillanatban ugyanúgy vágyom erre. -Úgy érted, bárhol?- kérdezek vissza kuncogva, de aztán igyekszem rendezni vonásaimat, hogy tényleg elkészülhessen és elindulhasson a dolgára, mert engem sem kellene túl sokáig unszolni ahhoz, hogy újabb edzéshez támadjon kedvem. Igazából, már ez a kis pimaszkodás is elég volt ahhoz, hogy elmémet eltöltsék a pulton történtek emlékei, de próbálom megregulázni magam és inkább magamhoz veszem az üres  bögréket meg a tányért is, miután végzett a reggelivel. -Nincs több edzés. Munka van.- sandítok rá hátra a vállam felett a mosogatóba pakolva a holmikat, majd megfordulok és derekammal a pultnak dőlve megtámaszkodok két tenyeremen. Egészen ellágyulnak vonásaim, tekintetembe pedig újra beköltözik az a melegség, amit iránta érzek és, bár jómagam is azon vagyok, hogy az emlékeimet valahogy visszaszerezzem, azért jól esik hallani, hogy erről Ő sem feledkezett meg. Végtére is, az a nő jelenleg Neki hiányzik igazán, nekem fogalmam sincs róla, hogy mi mindent vesztettem és ezért nehezebb ez az egész neki, mint nekem.-De azt azért remélem tudod, hogy azok nélkül is igényt tartok a férjemre?- biccentem kissé oldalra a fejem, kutakodó pillantással fürkészve tekintetét, egyben felkészítve arra is, hogy mi lesz, ha netán mégse kerül vissza minden a helyére. Hiszen, azt amit most érzek iránta, már nem tudja megváltoztatni se az, ha visszakapom az emlékeimet, se az, ha nem. Akkor is befészkelte magát a szívembe és most, hogy már tudom, milyen férfit sodort mellém az élet, eszem ágában sincs lemondani róla.-És...azt sem szeretném, ha valami szent küldetésként fognád ezt fel, mert számolni kell azzal is, hogy többé nem térnek vissza.- nyelek végül egy nagyot, miközben halkan és talán kissé kíméletlenül felhívom erre is a figyelmét, de ez nem jelenti azt, hogy én ne kutatnék majd tovább valami értelmes válasz vagy gyógymód után, ami helyre tenne mindent, mert minden vágyam, hogy lássam mindazt, amin együtt keresztül mentünk.

Iris & Dimitriy

Fogalmam sincs, hogy mit tenne, ha valaha bárki is megkörnyékezne udvarlási vagy egyéb szándékkal, de talán jobb is, ha erre sosem derül fény, mert akárki is lenne az a szerencsétlen balfék, esélye úgysem lenne és, csak feleslegesen bajba keverné magát. Mondjuk azt már nagyjából tudom, hogy egy erőszakosabban fellépő udvarló esetén mit csinálna, hiszen Igort biztos vagyok benne, hogy kész lett volna puszta kézzel megölni akkor este, az a féreg pedig, csakis Kirillnek köszönheti, hogy még életben van, meg talán annak, hogy Dimitriy inkább utánam jött az emeletre, mint hogy végezzen vele. Nem a legkellemesebb emlékeim közé tartozik, talán még örülnék  is, ha ez eltűnne, ha már a többi is képes volt elszivárogni, bár akkor talán nem is tudnám, hogy milyen vehemensen tud védelmezni és, hogy mennyire elveszíti a józan eszét, ha rólam van szó. Talán, most vitatkoznék, amikor azt kéri, hogy többé ne nyissak ajtót, valószínűleg úgy érezném, hogy ezzel is, csak korlátozni akar és uralkodni fölöttem, mint ahogy eleinte is tette, hogy éreztesse, hogy itt Ő a valaki, de így egész másképp látom a dolgot. Én sem akarok még, csak hasonlót sem átélni többé, mint ahogy azt sem szeretném, hogy álló nap azon agyaljon, hogy vajon jól vagyok-e, bár azt nem tartom kizártnak, hogy lesznek még emiatt vitáink annál édesebb béküléssel, ami szerencsére neki sincs ellenére. -Talán olyan is lesz, hogy direkt veszek veled össze, csak hogy békülhessünk egyet utána.- pimaszkodok tovább, de a benne megjelenő feszültség láttán, amit Igor tettének már a megkörnyékezése is okoz, jobbnak látom, ha inkább áttelepedek az ölébe, hogy egy picit megnyugtassam Őt is és magamat is, mert bármennyire is próbálok uralkodni az érzés fölött, azért még mindig pokoli visszagondolni arra, hogy akkor mit éreztem, hogy mi zajlott le bennem és, hogy mennyire kétségbeesett voltam, mert fogalmam sem volt arról, miképp úszom meg azt, ami nyilvánvalóan rám várt volna.-Van valami sakálos bölcsesség, de most úgyse fogom tudni felidézni. A lényeg, hogy idővel majd úgyis megedződök.- vonok vállat szomorkás mosollyal, mert hiába is akarok én továbbra is jó és patyolat tiszta lenni, valószínűleg erre esélyem se lesz az Ő világában, de egyáltalán nem bánom, ha miatta meg kell tanulnom az alvilágban is mozgolódni. Egyébként sem árt végre kihúzni a fejem a homokból, hiszen az én apám ugyanannyira részese volt ennek az egésznek, valószínűleg az Ő kezéhez is tapad vér és mocsok bőséggel, nem beszélve arról, hogy az én világomban ugyanennyi bűnöző és rossz arc mászkál, csak ott mindenki elrejti a valódi énjét. Itt legalább tudom, hogy mire készüljek.-Tudom, hogy ez is csak azért történt meg, mert te sem számítottál rá.- sóhajtom halkan, hiszen az Ő helyzetében, ha azt nézzük, hogy ki is Ő, nekem sem fordulna meg a fejemben, hogy ilyesmivel megpróbálkozik majd valaki, bár az is igaz, hogy egykor talán annyira nem is érdekelte volna. Akkor, mikor még én is csak egy jelentéktelen nőcske voltam számára, mint amilyen Igor szemében azóta is vagyok.
Visszaülök végül a helyemre, mikor már úgy érzem, hogy képes vagyok közénk ékelni azt a fél méter távolságot, Kirill kapcsán pedig, csak bólintok egyet, elfogadva és megértve, hogy miért van szükség arra, hogy körlöttem lebzseljen, de ha már ez szóba kerül, eszembe jut egy másik megoldás is. Hiszen, ha már egy maffiózó feleségeként akarok élni, talán nem árthat szó szerint is megerősödnöm és tisztában lenni azzal, miként védjem meg magam, de annyira nem is lep meg, hogy erre már korábban is gondoltam. Tényleg igyekeztem ezek szerint mindent megtenni azért, hogy képes legyek Vele élni, ez a gondolat pedig mosolyt csal ajkaimra, mert ez azt jelenti, hogy most sem a megfutamodást választottam, hanem a küzdelmet. Értünk is. -Akkor már tudom is, mi lesz a mai programom, ha megunom a melót.- vigyorodok el, de a pimasz megjegyzése hallatán, hogy miért is nem Őt kérem fel inkább mentornak, az én ajkaimon is perverz mosoly jelenik meg, amit igyekszek a kávés bögre mögé rejteni. -Ki tudja? Talán, egy nap majd téged is lecsallak az edzőterembe, hogy mutass nekem ezt-azt.- incselkedek mosolyogva, finoman beharapva alsó ajkamat, de már egyáltalán nem lep meg, hogy valahogy mindig visszaterelődünk a pikáns megjegyzésekhez és a kacérkodáshoz, mintha képtelenek lennénk akár pár percig is elvonatkoztatni a másik jelenlététől, de cseppet sem bánom, hogy ilyen erős köztünk a vonzalom. Inkább az lesz aggasztó, ha ez valaha is megváltozik, de mielőtt még elkezdenék ezen agyalni, inkább megiszom a maradék kávémat és elégedetten figyelem tovább, ahogy eltünteti a reggelit. -Azért megnyugtató, hogy talán annyira nem változtam meg az emlékeim nélkül sem.- jegyzem meg végül halkan egy lágy mosoly kíséretében, hiszen mégis mi lett volna a garancia arra, hogy azok után, ami történt, nem az jut inkább eszembe, hogy elmeneküljek inkább vagy bezárkózzak valahova, hanem hogy megpróbáljak tenni ellene?

Iris & Dimitriy

Nehéz megállnom, hogy ne nevessem el magam, hogy ne hagyjak fel ezzel az őrült játékkal, mintha valaha is érdekelhetne bárki Rajta kívül, amikor megtestesít mindent, amit valaha is vonzónak találtam egy férfiban. Mondjuk tény, hogy eleinte remekül titkolta, hogy mi minden rejtőzik benne, hogy milyen édes, vicces és figyelmes tud lenni, és csak azt sajnálom, hogy nem emlékszem arra, miként vetkőzte le magáról azt a kemény páncélt, amit eleinte viselt. De nem állok le, mert Ő is beszállt a játékba és ahogy látom rajta, még élvezi is.-Szóval inkább nem kellene?- kérdezek vissza pimasz vigyorral, ahelyett, hogy válaszolnèk, mikor pedig a vetèlytársakat említi, finoman ajkamba harapok és pár pillanatig tekintetét kutatom. -Fèltèkeny típus?- sutyorgom kínos mosolyra húzva ajkaimat, pedig ha valamiben hasonlítunk, akkor az pont ez. Nem bírnám elviselni, ha valami nőcske elkezdenè kerülgetni, bár igazán nem is félnèk attól, hogy bármi esélye lenne annak a nőnek, mert tudom, hogy én raboltam el a szívét és nem más, mint ahogy azt is tudom, hogy egyéb téren sem lehet oka panaszra. Hiszen, most is ugyanúgy kívánom Őt, mint egy órával ezelőtt vagy, ahogy délután is fogom, mikor hazaèr majd és tusolni megy, ahova nagy eséllyel úgyis követni fogom én is. Ha csak eszembe jut, milyen érzés a víz alatt ácsorogva hozzá érni, megcsókolni és remegve elèlvezni a karjaiban, libabőrösè válok.
Hiába azonban a kellemes, èlcelődő hangulat, amikor az ajtónyitással kapcsolatos kérése szóba kerül, akaratlanul is komorabbá válok, de próbálom továbbra is megőrizni a humor egy morzsáját azzal, hogy úgy teszek először, mintha nem tetszene ez a "parancs", pedig most véletlenül még egyet is értek Vele. Ettől még persze mindketten tudjuk, hogy lesznek még vitáink az irányításmániája miatt, de igazság szerint, amíg egy vita úgy végződik majd, mint mondjuk tegnap is, egyáltalán nem aggódom.-Nem baj. Imádtam veled tegnap veszekedni és kibékülni.- pillantok rá gyengéden, halvány mosollyal, miközben finoman megszorítom a kezét de amikor egy pillanatra megjelenik arcán az aggodalom és a tanácstalanság, aggódó pillantással állok fel a szèkemről és mit sem törődve azzal, hogy mi van épp a kezében, az ölébe helyezkedek oldalt ülve és átkarolom a nyakát. -Mint látod, én is azon leszek, hogy elkerüljem az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket, szóval nyugodj meg, jó?- sútyorgom halkan megkeresve közben tekintetét, majd arcára és állára hintek pár apró csókot és pár pillanatig szorosan hozzábújok.-Tudod...abban a pillanatban én is azt kívántam, hogy öld meg.- szólalok meg végül halkan, majd picit hátrébb dőlök, hogy újra a szemeibe nézhessek és keserédes mosoly jelenik meg ajkaimon.-Pedig, én soha nem kívántam még senkinek semmi rosszat, de...- nyelek egy nagyot, majd finoman vállat vonok, ahogy próbálom elterelni a gondolataimat arról, miféle kegyetlenséget csalogatott elő belőlem az a helyzet. Idővel azonban rájöttem,hogy az Ő világában, valószínűleg még nagyon sokszor meg fog fordulni ez a gondolat a fejemben.-Nem akarom, hogy egész nap miattam aggódj, szóval kerül-fordul üzenetekkel foglak bombázni és az ajtó közelébe se megyek.- mosolyodok el végül finoman megcirógatva az arcát, majd sóhajtok egy nagyot és felállok, hogy végre meg tudjon kényelmesen reggelizni, én pedig újra a kávèmnak szentelem a figyelmemet.-Mondjuk, szerintem Kirill se fog nagyon elmozdulni mellőlem.- kuncogok végül halkan, mert bár nem tudom, hogy őt miként érhette ez az egész, de valószínűleg ő sem gondolt arra, hogy idebent bármi baj érhet valaha.-Talán, megkèrem majd, hogy mutasson pár fogást, amivel én is megvèdhetnèm magam.- vonok vállat végül tanácstalanul, hiszen nem biztos, hogy vevő lenne az ötletemre, de én azért örülnék neki, ha tudnám, miként rázzak le magamról valakit, ha valaha is hasonló helyzetbe kerülnèk. Mondjuk nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen.

Iris & Dimitriy

Úgy érzem magam, mintha végig söpört volna rajtam egy vad és heves vihar, egy tornádó, mely után most úgy állok neki ismét a reggelinek, mintha mi sem történt volna. Pedig a testem még mindig zsibog mindenhol, ahol hozzám ért, ahol ajkai végig barangolták bőrömet és a forróság is, ha ideig-óráig most úgy fest, hogy kicsit szunnyad, érzem, hogy ugyanúgy ott lappang bennem. Az első pillanattól kezdve vonzónak láttam, bár az még csak a külsejére vonatkozott, mert a jelleme nem épp volt megnyerő, nem is azon volt, hogy az legyen, mint ahogy én sem, de most már minden annyira más. Nyoma sincs már tekintetében annak a ridegsègnek, annak a haragnak és megvetèsnek, csak a szín tiszta szerelem árad belőle, valahányszor hátra sandítok rá, ettől pedig az én szemeim is megtelnek melegséggel, arcomra pedig lágy mosoly költözik.
Töltök magunknak a korábban lefőzött kávéból, az Ő bögrèjèvel pedig oda is sétálok hozzá, mosolyogva teszem le elé, de nem is Ő lenne, ha nem csapna a fenekemre amint visszafordulok a tűzhely felé, mire csak fejemet csóválva, kuncogva hátra sandítok rá.-Különös reflexeid vannak.- vigyorgok kacéran, megrovó pillantással, mintha olyan nagyon bántam volna a mozdulatot, majd figyelmem újra a tojásnak szentelem, hogy végre olyat is sikerüljön sütni, ami ehető is lesz. A napi terveim felől érdeklődik, bár azt kihangsúlyozza, hogy csak addig vagyok szabad, míg haza nem ér, ami rögtön arra késztet, hogy már csak azért is pimaszkodjak kicsit, mintha egyébként nem tudná Ő is, ki az a sármos férfi, akivel randim lesz. -Mert, ha férjnèl vagyok, már nem is randizhatok?- kérdezek vissza megjátszott döbbenettel, de alig bírom megállni, hogy ne nevessem el magam, főleg mikor Ő maga is igyekszik elrejteni a mosolyát, amiben valamivel tehetségesebbnek bizonyul, mint én vagyok.-Azt hiszem, számára nem nagy akadály lenne egy szekrény. Valami mást kell kitalálnom.- húzom el kelletlenül a számat, tovább játszva egy olyan nő szerepét, aki történetesen nem a rá pislogó férfièrt van odáig, de aztán valamivel komolyabban próbálom megtudakolni, egész pontosan hogy is tervezi az estènket. Vagyis, csak azt a részét, hogy mi a terve, rögtön indulunk-e, ha hazaèrt vagy, még bőven lesz időm akkor is elkészülni. -Igaz is. Egy zuhany biztos nem árt majd előtte.- kúszik az én ajkaimra is pimasz vigyor, akaratlanul is felidèzve a tegnap esti emlékeimet arról a szűkös kabinról, ahol együtt tusoltunk és már most tudom, hogy pokolian nehéz lesz megállnom, hogy ne csatlakozzak majd hozzá én is, pedig bizonyára azon leszünk mindketten, hogy minél előbb elkészüljünk. Bizonyára.
Egy csók kíséretében teszem le végül elé a reggelit és foglalok helyet én is az asztalnál,  bár a jóval korábban elkèszült és mostanra már valószínűleg elhűlt bacon miatt burkoltan elnézést kérek, egyben Rá is hárítva a felelősséget.-Borzasztó, hogy miféle nők vannak manapság.- csóválom a fejem kacér mosollyal, gondterhelt sóhajjal a kávés bögrét pedig a számhoz emelem, de mielőtt még kortyolhatnèk belőle, finoman emlékeztet rá, hogy kihez is mentem hozzá, mert konkrétan parancsba adja, hogy innentől kezdve Kirill nyit majd ajtót. A világért se árulnám el azonnal, hogy ugyanez a gondolat, már az én fejemben is megfogalmazódott, helyette inkább durcásan összeprèselem ajkaimat és összeszűkítem szemeimet, mintha egyébként nem tartanám véletlenül kifejezetten édesnek, hogy már megint engem akar megóvni.-Azèrt két óránként kivihet majd egy sétára vagy magán zárkát is kapok?- dünnyögöm morcosan, de mielőtt még azt hihetné, hogy ebből tényleg vitát akarnék indítani, elmosolyodok és a kézfejère simítok, finoman megszorítva a kezét.-Utálom, amikor meg akarod szabni, hogy mit csináljak...- sóhajtok gondterhelten az asztal lapját bámulva közben, majd picit előrébb dőlök és halvány mosollyal ajkaimon közelebb hajolok hozzá egy csókèrt. -De most véletlenül épp ugyanerre gondoltam én is, szóval oké.- súgom pimasz vigyorral ajkaimon, ha pedig megkapom a kívánt csókot, ismét hátrébb dőlök a székemen és most már tényleg kortyolok egyet a kávémból. -Nem szeretnék hasonlót átèlni, mert egész ijesztő gondolatokat ébresztett bennem ez az egész abban a pillanatban.- jegyzem meg halkan, mert igazán nem csak az volt fájdalmas és sokkoló, ami történt, hanem az is, ami akkor átsuhant az agyamon, ha csak pár másodpercre is.

Iris & Dimitriy

Fáj belegondolni, hogy mennyi mindent felejthettem el, mennyi édes vagy épp keserű pillanat veszett el emlékeim közül, melyek mind részei voltak annak a hosszú folyamatnak, míg egy pár lettünk, mind egy-egy darabkák voltak kettőnkből. Arra azonban történetesen, még én is emlékszem, hogy milyen sorsra juthat az a pizsama, ha tényleg úgy döntök, hogy mostantól csakis az egészségem érdekében bebugyolálom magam éjszakára és pont ezèrt vagyok tisztában azzal is, hogy teljesen felesleges lenne erre pazarolnom az időmet. Akármi is lenne rajtam, valószínűleg épp ugyanarra a sorsra jutna, mint a múltkori hacukám, ami végül, még jó szolgálatot is tett, bár magam sem tudom eldönteni, hogy a rajtam lévő inggel, vajon megtennè-e ugyanezt. Csodával határos módon, ez ép maradt, így most vissza is tudok gombolkozni, míg Ő sopánkodva felsöpri a pórul járt bögrèk darabjait.
Alig nyugodott meg a testem, a forróság pedig, még igazán el se tűnt belőlem, mégse tudom megállni, hogy az előadása láttán ne incselkedjek picit Vele, mintha olyan iszonyúan sajnálnám, hogy a pulton töltött mohó, szenvedélyes perceinkèrt két bögre kellett megfizessen és, már csak azért is fogadkozni kezdek, hogy máskor majd jobban odafigyelek rá, hogy mit művelek, hogy én is cukkoljam egy picit cserébe.
A szám elé kapok kezemet, mikor megfenyeget, így talán sikerül is elrejtenem előle az ajkaimra kívánkozó huncut mosolyt, miközben tekintetem követi mozdulatát és a pult felé sandítok, majd kérdése hallatán tanácstalan ábrázattal vállat vonok.-Lesznek bögrèid...- válaszolok pimaszul, ahogy a tűzhely felé indulok és egy gyors kérdéssel megtudakolom, jó nyomon jártam-e egyáltalán a tervezett menüvel, de mivel cseppet sincs ellenére a tojás-bacon duó, nincs mi miatt aggódnom. Csak a kávét hiányolja, ami még azelőtt lefőtt, hogy egymásnak estünk volna, bár erre gondolnom se szabad, mert már ettől is libabőr fut végig rajtam, miközben az ott felejtett tojást Maflásnak adományozom.-Ó, igen. A kávé.- bólogatok, bár így most ismét nyújtózkodhatok egyet két újabb bögrèèrt, melyeket látványos, túlfèltő mozdulatokkal teszek le a pultra, hátra sandítva közben Dimitriy-re a kedvenc reggelijèvel kapcsolatos megjegyzésèt egy kacér mosollyal díjazva.
-Hát...elég fura lett volna, ha besètál az ajtón...- sandítok közben a kis szörnyetegre, aki mintha csak hallotta volna, hogy reggelihez hívom a tányérjára túrt tojással, jóízűen neki is áll falatozni.
Miközben töltök magunknak kávét, Dimitriy felé pillantok, aki kényelmesen az asztalra könyökölve máris a mai terveim felől érdeklődik, én pedig miközben odasètálok és elé teszem a kávét, látványosan gondolkodni kezdek.-Hát, megpróbálom magam lekötni a munkával...- vonok vállat, visszafordulok a tűzhely felé, de miközben újabb tojásèrt nyúlok, csóválni kezdem a fejem és hosszan felszisszenek, mintha valami borzasztó nagy gubanc lenne. -Az a baj, hogy már elígèrkeztem estére...- lesek rá hátra vállam felett kínos mosollyal.-Egy iszonyúan sármos pasi visz majd randizni.- változik mosolyom pimasszá, ahogy emlékeztetem, miről is volt szó este, bár arra már nem igazán emlékszem, hogy konkrét programot megbeszéltünk-e végül vagy sem. A mozit, talán kizártuk a hangoskodásom miatt, de mintha bizonygattam volna, hogy képes vagyok csendben maradni. -Na és, elkèszüljek majd, mire jössz vagy ráérek utána is?- érdeklődök jó kedvűen, miközben különös izgatottság tölt el a randi gondolatától, pedig a múltkor is ebédeltünk már együtt és úgy sejtem, hogy korábban is csináltunk már ilyesmit, de mentségemre szóljon, ezekre szintén nem emlékszem. Tükör tojást viszont, legalább még tudok sütni és, amint elkèszülök pár darabbal, a bacon mellé pakolom és magamhoz véve az evőeszközöket is, elé teszem az asztalra egy gyengéd csók kíséretében.-Lehet, hogy a bacon már kihűlt, de sajnos eltereltèk kicsit a figyelmemet közben...- duruzsolom kínos arccal, majd elsètálok a saját kávémèrt és azzal együtt helyet foglalok én is az asztalnál.

Iris & Dimitriy

Kiindulva a tegnap estéből, nagy eséllyel ugyanitt vagy maximum picit odébb kötöttünk volna ki ma reggel akkor is, ha nem úgy indul a nap, mint ahogy indult, de abban biztos vagyok, hogy az őrjítő, tomboló vágy annak a rémisztő pániknak köszönhető, amit rajta láttam és, ami rám is a frászt hozta. Mégis, hiába volt olyan rémisztő és keserű az a pár perc, hiába szakadt meg érte a szívem, míg végig néztem, ahogy önmagával viaskodik, közben mégis úgy érzem, hogy ettől is, csak még jobban szeretem, mert ennél őszintébb bizonyítéka annak, hogy mennyire szeret és akar engem, nem is lehetne.
Én pedig soha többé nem akarom, hogy újra egy pillanatig is attól féljen, hogy elhagyom, hogy elsètálok innen, mintha nem lenne nekem is szükségem Rá, ezt az üzenetet pedig minden heves mozdulatom magában hordozza, mint ahogy az Övéi is a megkönnyebbülést és azt a szenvedélyes szerelmet, amit irántam érez. Ezek fűtik fel ilyen iszonyú mértékig bennem a vágyat -valószínűleg benne is-, mert az, ahogy most esünk egymásnak, ahogy most öleljük egymást, miközben testünk ebben a vad, őrjítő ritmusban válik eggyé, nem csak egy heves lègyott részei a konyhapulton. Ez most annál jóval több, jóval fontosabb és meghatározóbb pillanat, mert mindez azt jelenti, hogy nem csak Ő; én is akarom kettőnket és én is szeretem Őt még, ha ez az érzés el is veszett korábban belőlem.
A gyönyör, mely végül letarolja a testemet, belemar majd megremegteti minden létező izmomat, olyan heves és csodálatos, hogy sírni tudnék tőle, ha épp nem azon küszködnèk, hogy valamiképp levegőhöz jussak, hogy még most, ebben a kínzó pillanatban is ajkait csókoljam, miközben olyan szorosan ölelem magamhoz, mintha már soha nem is akarnám elengedni. Minden újabb lüktetése, amit magamban érzek, ahogy belém feszül reszketve, zihálva, csak tovább nyújtja az élvezetemet, ezt a kínzó forróságot, amitől már verejték cseppek indulnak útjukra hátamon, míg végül hosszú pillanatokkal, talán percekkel később nagy nehezen magamra találok és homlokának dőlve, lágyan cirógatva bőrét, egyszerűen csak jó reggelt kívánok.
Magam is elvigyorodok mosolya láttán, ajkam finoman beharapom, mikor válaszol, de végül egy kelletlen sóhaj kíséretében nagy nehezen elhúzódok tőle, kihasználva még az alkalmat arra, hogy tekintetem végig vezessem testén, míg tenyere finoman bőrömre simít és összehúzza rajtam az inget. -Szerintem megbirkóznál a feladattal, de igazad van. Jobb, ha mostantól pizsamába bújok majd.- bólogatok nagy egyetértéssel, szándékosan cukkolva, miközben teljesen begombolkozok, csak annyi időre állítva meg kezeimet, míg forró csókját viszonzom, bókja hallatán pedig finoman ajkamba harapok és kacér pillantással folytatom az "öltözködèst".
Már épp mozdulnèk, hogy lekászálódjak a pultról, mikor figyelmeztet a padlón heverő bögre darabokra, így gyorsan meg is gondolom magam, helyette inkább kièlvezem a látványt, ahogy összesöpri a törmeléket, lábaimat lóbálva, ajkamat újra fogaim ostroma alá véve követem mozdulatait, de a színészkedèsèn végül kelletlenül sóhajtok egyet és szemet forgatok. Vagy legalábbis próbálok úgy tenni, mint aki borzasztóan magára veszi a dolgot, de tekintetem bizonyára árulkodik arról, milyen jól mulatok valójában.-Sajnálom. Elragadott a hév...- pimaszkodok halkan, de mostanra már képtelen vagyok elrejteni mosolyomat, majd pár pillanatra mozdulatlanná válnak eddig bőszen járó lábaim, töprengő arccal a porcelán darabokra meredek, majd vállat vonok és megrázom a fejem.-Hazudtam. Igazából kibaszottul nem sajnálom.- kuncogok halkan, de persze tisztában vagyok vele, hogy a legkevésbé sem érdeklik Őt se a bögrèk, hogy csak pimaszkodik velem most is, amit tagadhatatlanul imádok. -De mostantól igyekszem majd visszafogni magam és vigyázni, hogy több bögre ne lássa kárát a mohóságomnak.- engedek ki magamból én is egy drámai sóhajt, miközben lecsúszok a pultról és egy kacér pillantást követően a serpenyőhöz lépek, amiben ott maradt a cseppet sem biztató külsejű tükörtojás. -Azt hiszem, ma Maflás is velünk fog reggelizni.- sétálok a kutya edényèhez, majd a tojást bele is lököm egy laza mozdulattal és már lépek is vissza a tűzhelyhez, hogy folytassam a reggeli készítésèt, mert az még mindig a terveim közé tartozik, hogy rendes reggelit is adjak a férjemnek, mielőtt elindulna.-Jó lesz a bacon és a tojás, vagy inkább, valami mást szeretnél?- kérdezem végül, na nem, mintha már ne sült volna meg a reggeli fele de, ha netán inkább pirítósra vágyna, még annak is neki lehet állni.

Iris & Dimitriy

Mintha az egész kicseszett konyha összeszűkülne, olyannyira nem érdekel már rajta kívül semmi más, olyan piszkosul vágyom már rá, de mégis élvezem, ahogy ingerlőn ölemnek feszül újra és újra, miután végre letolja magáról a nadrágot. Pokolian kínoz a vágy, mintha belülről akarna szétègetni a bennem tomboló forróság, mégis akarom még, hogy gyötörjön, mert tudom, hogy annál édesebb lesz majd, mikor végre magamban érezhetem, mikor a hosszú incselkedès és pimaszkodás után, végre enyhít majd testem lüktetésèn, amire egyedül csakis Ő képes. Rá vágyom, Őt akarom és ez minden nappal egyre nyilvánvalóbb, hiszen csakis Ő járt a fejemben minden percben, még éjjel is, míg távol voltam tőle és az Ő karjaiban tudtam végre olyan békés álomra lelni, hogy hiába az esti forró szeretkezések sorozata, mégis úgy ébredtem, mintha kicseréltek volna. Az Ő illatát akarom magamon érezni és az Ő ingèben akarok flangálni korán reggel, hogy reggelit készítsek neki és, csak remélni tudom, hogy mindezt most érzi testem minden rezdüléséből, minden sóhajomból, hogy látja lázas tekintetemben miközben végre elmerül bennem és elakasztja lélegzetem csípője izgató ritmusával.
Alig kapok levegőt, a szívem majd' kiszakad mellkasomból, mégsem akarom elereszteni ajkait, mintha az életem múlna azon, hogy csókolhatom-e őket és, csak akkor vagyok hajlandó megválni tőlük, mikor elindul nyakam felé, hogy ott ízlelje az érzékeny bőrt, míg én lehunyt szemmel, hátra vetett fejjel adom át magam az èlvezetnek, amit szenvedélyes, heves mozdulataival és a belőle kikívánkozó izgató hangokkal  okoz. Minden morranása és nyögése, csak tovább fokozza a mámort, testem lüktetése és a belőlem elő csalogatott hangok a válasz rájuk, vagy ahogy ajkaiba nyögöm a nevét pikáns szavai hallatán, akadozó lélegzettel, míg végül a gyönyör, egyszerűen szètrobban bennem és olyan kíméletlenül mar testembe, hogy pár pillanatig, még levegőt se tudok venni. Remegve karolom át nyakát, testem úgy feszül meg, akár egy felhúzott íj, forró lélegzete és nyögései nyakam bőrét simítják, miközben zihálva, küszködve próbálom túlélni ezt a gyönyörű, mégis kínzó gyönyört, amit még őrjítőbbè tesz az, ahogy Ő is belém feszül újra és újra, ahogy magával ragadja Őt is ez a semmihez sem hasonlítható, csodálatos érzés.
Hosszú másodpercekig remegek karjaiban, ölelem nyakát, míg csípőm önkéntelenül mozdul még párat, de én egyedül csak arra próbálok koncentrálni, hogy képes legyek tüdőmet megtölteni levegővel, hogy valahogy megpróbáljam összeszedni magam ezután a szédítő gyönyör után, de végül inkább lepillantok rá, mámorittas pillantásom tekintetébe fúrom és, csak némán, lihegve kutatom őket. Ujjaim finoman cirógatják bőrét, gyengéd csókot lopok tőle, homlokom homlokának támasztom, hogy aztán lehunyt szemekkel, nagyot sóhajtva szívjam magamba édes illatát, ami úgy vált az életem legfontosabb részévè, hogy talán észre se vettem. -Jó reggelt.- súgom végül halkan, rekedten, kissé bűnbánó mosollyal, így próbálva eljátszani, hogy a korábbi borzalom meg sem történt, hogy a nap nem azzal a pánikkal indult, mint amit átèlt, hanem még, csak most kezdődött el a nap, én pedig kibaszottul itt reszketek a karjaiban és egy pillanatra sem tűntem el. Ha pedig egy mód van rá, soha többé nem akarom úgy, olyan riadtnak és kétségbeesettnek látni, mint ahogy megállt nem rég a konyhaajtóban, ahogy rám nézett, miközben a pánik fojtogatta. -Lehet, hogy mostantól minden reggel a Te ingedben fogok mászkálni.- suttogom halkan ajkaira, tenyerem arcára csúsztatom gyengéden cirógatva bőrét, majd lehunyom egy pillanatra szemeimet és orrom hegyével orrához érek, lágy mosollyal élvezve ki ezt a csodás pillanatot.

Iris & Dimitriy

Az eddig nagy nehezen visszafojtott vágy épp úgy szabadul el bennem, ahogy az ing gombjait kioldom, ahogy lassan szèthúzza rajtam az anyagot, mindenem csupa libabőrössè válik a konyha -a testemhez képest hűs- levegőjétől és attól, amilyen mohón végig pillant rajtam. Most is épp úgy vezeti végig rajtam izzó tekintetét, mintha életében először látna, mintha soha nem lett volna még alkalma szemügyre vennie minden porcikámat, ettől pedig engem is épp olyan izgatottság kerít hatalmába, mintha tényleg először látna.
A szívem a torkomban dobog, miközben érezhetően elpattan benne valami, mert olyan vad, szenvedélyes csók kíséretében dönt hátra, amitől az egész testem lángra lobban,  zihálva, nyögve falom ajkait, mintha csak az utolsó lehetőségem lenne arra, hogy csókoljam és, már ez a kósza gondolat is arra ösztönöz, hogy még jobban hozzá simuljak, de mielőtt még túlságosan belelovalnám magam a gondolatba, hogy milyen veszélyes az, amit Ő "munka" címszóval művel, a bögrèk csörömpölèse és az, ahogy mohón ajkamba harap, kellőképpen elvonja figyelmemet. Halkan felszisszenek, zihálva csókolom tovább, kapkodó, türelmetlen mozdulatokkal, élvezve érintésèt, ahogy finoman melleimre markol, majd tovább vándorol a nyakam felé.
Teljesen megvadít minden mozdulata, ez a hév, ami eluralkodik rajta, amihez valószínűleg nagyban hozzájárul a korábbi ijedtség, a megkönnyebbülés, hogy nem tűntem el, bármennyire is látott rèmeket, én pedig ugyanilyen hévvel reagálok minden érintésère, mert akarom, hogy érezze, hogy kibaszottul itt vagyok, hogy nem sétáltam el megint és egyáltalán nem is tervezem, hogy megtegyem, mert akarom Őt, kettőnket, még akkor is, ha nem emlékszem arra, milyen volt azelőtt.
Nyögve, levegő után kapkodva feszülök hozzá újra és újra, míg nyelve és ajkai melleimet ízlelik, izgatón játszadozik mellbimbómmal ezzel is még jobban megőrjitve, pattanásig feszítve a húrt, míg már azt fontolgatom, miként cibáljam le róla azt a mackónadrágot, hogy végre Őt is érezzem, hogy ne álljon közénk egyetlen milliméternyi textil se. Ő pedig, mintha csak érezné rajtam, mennyire felajzott már, vagy talán Ő maga sem tud már tovább várni, újra mohón ajkaimèrt kap, karjaim nyaka köré fonom, míg egy türelmetlen mozdulattal lentebb csúsztatja magán a nadrágot és ahogy ismét nekem feszül, ahogy megérzem forró, kemény vágyát az ölemhez simulni, ajkaiba nyögök az élvezettől.
Minden egyes kínzó mozdulatát egy-egy feszült sóhajom követi, ahogy testemen végig robog az az izgató zsibogás, ahogy a vágy egyre türelmetlenebbül lüktet bennem, majd ahogy végre belém hatol és testemet eltölti az a forró, bizsergető érzés, még a lélegzetem is elakad pár hosszú pillanatra. Hirtelen, még arra is képtelen vagyok, hogy tovább csókoljam, olyan elemi erővel hat rám, ahogy mozogni kezd bennem, a tüdőmben rekedt levegőt pedig, végül reszketve, nyögve engedem ki magamból, de már feszülten kapok is az újabb adagèrt.
Fentebb húzza combomat, de én magam is emelem lábaimat, hogy csípőjèt körbe kulcsolva velük még közelebb engedjem magamhoz, körmeimmel finoman végig karcolom hátán a bőrt és, bár próbálom tovább csókolni, de úgy zihálok, hogy az egész inkább, csak esetlen simogatásnak tűnik. Újra és újra ajkaiba nyögök, feszülten kapkodok levegő után, de testemet úgy kínozza a forróság a szívem pedig olyan őrült tempóban dübörög, hogy már szinte semmi másra nem vagyok képes figyelni, csak a közeledő mámorra, ami máris torkomat szorongatja és tudom, hogy iszonyú erővel fog végig söpörni rajtam.