Mr and Mrs

Sok mindenre fel voltam készülve azt illetően, hogy miféle helyre tévedek majd és igazából nem is lőttem annyira mellé, csak épp arra nem szakítottam, hogy Dimitriy miatt kell idejönnünk. Na jó, igazából csak Kirillnek kellett volna jönni, nekem a kocsiban kellene ülnöm, de a fenébe is, nem vagyok egy kibaszott pudli, hogy ott várjam a gazdit az autóban.
Egyértelműen látszik, hogy a drága férjem nem is örül túlzottan, amiért itt lát és bár nem értem, hogy miről beszélnek, a nyakamat tenném rá, hogy épp alaposan lebassza emiatt Kirillt. Kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, mert ha a kocsiban maradtam volna, akkor nem kerül bajba, de végtére is, nem érdekel. Sokkal jobban leköti a gondolataimat az, hogy a férjem itt van ezen az undorító helyen. Tényleg így néz ki, ha "mostantól minden más lesz"?
Megemberelem magam, magamra öltöm a legkifejezéstelenebb arcomat és Kirill felé veszem az irányt. Dimitriyre rá se akarok nézni. Igazából másra sem vágyok most már végképp, mint hazamenni, vagyis a házába menni és bezárkózni a lakosztályomba. Mondjuk nem is igazán értem, hogy mit gondoltam vagy, hogy miért lep meg, hogy itt látom, amikor ebből áll az élete. A bűnözésből meg a kurvákból.
Úgy szólítom meg Kirillt, mintha csak egy hétköznapi csevegést kezdeményeznék, de míg én az ő arcát figyelem, Ő Dimitriyt nézi, aki közben szolidan elküldi a fenébe némi fenyegetést követően, majd közli ellentmondást nem tűrve, hogy én maradok. Meg sem kérdez, hogy szeretnék-e egyáltalán még több időt eltölteni itt vagy sem, egyszerűen eldönti helyettem, Kirill pedig már lódul is kifelé. Igazából időm sincs ellenkezni vagy felszólalni, mert már folytatja is, de én csak még szorosabbra fűzöm karjaimat magam körül, miközben mindent úgy szemlélek még a pulton is, mintha életemben először látnék mondjuk poharat.
Arra számítok, hogy most majd jön az osztás nekem is, amiért egyáltalán be mertem ide jönni, amiért így lebukott, miközben én meg azért vagyok dühös, mert Ő itt van. Legszívesebben a képébe is vágnám, de emlékezetem magam arra, hogy megígértem, hogy nem rendezek jelenetet, pedig kedvem lenne hozzá. Inkább az egyetlen, még megmaradt eszközt használom fel ellene; egy pillantásra se méltatom. Aztán két egy percet, hogy megmagyarázza, ezzel pedig őszintén meglep. Nem is tudok rá mit mondani, de azért a közhelyes "nem az, aminek látszik" mondatnál hitetlenkedő mosollyal megcsóválom a fejem. Miért nem tudnak a férfiak ennél jobb dumát kitalálni?
A rúdon vonagló nőt nézem elgondolkodva, a sértett düh pedig épp úgy kúszik fel bennem, mint ahogy az a lotyó tekereg fel a rúdon guggolásból. Tényleg, annyira izgalmas ez a hely, hogy inkább itt tölti a szabadidejét? Értem én, hogy ebből áll az élete és nem is akarom, hogy megváltozzon miattam, de azért azt elvártam volna, hogy ha tegnap megígér valamit, legalább a következő napot nem azzal kezdi, hogy az ellenkezőjét teszi. Mármint, belekezdtünk ebbe a valamibe , talán kapcsolatnak is nevezhetnénk, ha eltekintünk attól, hogy amúgy is házasok vagyunk, erre ő félpucér csajokkal múlatja az idejét.
Meglehetősen erélyesen kéri végül, hogy nézzek már rá, én pedig meg is teszem egy fáradt sóhaj kíséretében. Meglep, hogy őszinte aggodalom tükröződik az arcáról, mintha tényleg érdekelné, hogy mindez szarul érint. -Nem kell magyarázkodnod nekem, Dimitriy. Maffia főnök vagy, nem? Azt csinálsz, amit csak akarsz.- szólalok meg nyugodt hangon, és magamra is erőltetek egy kiegyensúlyozott mosolyt, miközben tekintetét továbbra sem eresztem. -Ha te itt érzed jól magad...- hagyom is függőben inkább a mondatot, hiszen ki volnék én, hogy ítélkezzek bárki felett? Nehéz levetkőzni magunkról negyven vagy isten tudja hány év szokásait, na meg tegnap óta akár arra is rájöhetett, hogy neki kevés mindaz, amit én nyújthatok vagy épp nem olyan, mint amire vágyik. Franc tudja, mi mehet végbe a fejében néha. -Csak azt nem értem, hogy nekem miért kell itt lennem, amíg neked "elintéznivalód" van?- mosolygok továbbra is, bár már olyan szorosan tartom karjaimat, hogy lassan elzsibbadnak, de valamin muszáj levezetnem a stresszt, ha már nem üvölthetek vagy törhetek-zúzhatok.

Mr and Mrs

Féltem a reggeltől, hogy talán majd egész más hangulat lesz úrrá rajtunk vagy esetleg Dimitriy már nem is lesz mellettem, de az első, amit megpillantottam, az Ő arca volt, kutakodó tekintete, ahogy engem figyelt és ez...iszonyúan jó érzés volt. Nem is bánnám, ha minden reggel így indulna, nem beszélve a folytatásról, amikor beváltotta az esti fenyegetését, ezzel is megnyugtatva afelől, hogy nem változott a véleménye. Pedig, rettegtem attól, hogy majd hibának nevezi az előző estét vagy gyenge pillanatnak, vagy tudja a franc, hogy mit szoktak még mondani, de csak azt láttam rajta és éreztem forró csókjából, hogy tényleg akarja ezt. Kettőnket.
Ez pedig kellőképpen bearanyozta a napomat, még akkor is, ha a nagy része azzal telt, hogy az elkészült terveket adtam át az illetékes cégnek, akinek bevállaltam a melót. Nem volt egy könnyű tárgyalás, jó párszor kellett megmagyaráznom, hogy mi és miért praktikus épp úgy, ahogy van, míg végül elfogadták és rábólintottak.
Alig várom, hogy végre hazainduljak, de nem azért, mert annyira fáradt lennék, hanem mert kivételesen látni szeretném a férjemet. Pedig, egész eddig a legtöbb esetben, inkább bújkáltam előle, kerültem Őt, de most másra sem vágyom, mint lopni tőle egy forró csókot, elveszni erős karjaiban és talán megejteni egy olyasmi fürdőzést, mint amit tegnap este is csináltunk.
Kirill viszont, amikor kisétálok az épületből, kínos arccal fordul felém és szabadkozni kezd, hogy nem tudjuk hazafelé venni az irányt, bár azért hozzáteszi, hogy Dimitriy sincs otthon, mert elintéznivalója akadt. Megkérdez ugyan, hogy bánom-e, ha be kell valahova ugranunk, de érzékelem, hogy elég nagy macerát okoznék, ha nemmel válaszolnék, így végül rábólintok a dologra. Egyébként is azt mondja, hogy csak pár perc lenne az egész, nekem addig a kocsiban kellene várnom.
Esküszöm, meg is próbálom. Legalább két percig ott ülök a kocsiban és nézelődök, de már a számat rágom, dobolok a lábammal, míg végül kinyitom az ajtót és az ajtó felé indulok, ahol Kirill is eltűnt. A nagy darab kopasz nem kérdez semmit. Valószínűleg látta, hogy Kirillel érkeztem, talán tisztában is van vele, hogy ki vagyok, úgy végül kitárja előttem az ajtót anélkül, hogy bármit is kérdezne. Ahogy belépvek, egy pillanatra megtorpanok, mert odabent, csak pár halványabb lámpa világít, de amint megszokja a szemem, tovább indulok. Sok választási lehetőségem nincs, egyetlen ajtó van a folyosó végén, ami felé határozottan elindulok, egyébként is arról dübörög a zene, de amikor benyitok és az első dolog, ami a tekintetem elé kerül, egy pár meztelen csöcs, azért egy pillanatra meghőkölök.
Na nem, mintha nem láttam volna még hasonlót, de azért eléggé meglep, hogy Kirill azért hagyott a kocsiban, hogy egy nightclubba besétáljon. Kíváncsi tekintetek vetődnek rám, némelyik meglehetősen pajzánul méreget, de megregulázom vonásaim és Kirill alakját kutatom a tömegben, hogy aztán meg is induljak felé.
Ahogy tovább haladok, sikerül megpillantanom azt is, akihez érkezett, amitől rögtön kétszáz lesz a pulzusom, de tovább megyek. A férfi ismerős. Túlságosan is. Igazság szerint, épp előző éjjel térképeztem fel alaposan minden porcikáját, ugyanis a férjem az, akivel Kirill beszél. Akinek "fontos elintéznivalója van", ami annyit jelent, hogy egy csomó félmeztelen ribanc közt ücsörög egy pultnál.
Ökölbe szorulnak kezeim és bár legszívesebben ott, azonnal számon kérném, mégis megtorpanok pár méterrel odébb és míg ők beszélgetnek, alaposabban szemügyre veszem a helyet. Már attól HIV pozitívnak érzem magam, hogy egyáltalán körbe nézek, de nyelek egy nagyot és túl jutok ezen a gondolaton, már csak azért is, mert pillantásom összeakad a férjemével és a düh láttán, ami árad belőle -nem feltétlenül felém-, összeszorul a gyomrom. Tényleg ezt jelenti az, hogy minden más lesz? Kiderül, hogy azzal tölti a napjait, hogy ilyen gusztustalan helyeken ücsörög? Igazi mintaférj. Összefonom végül karjaim magam előtt és rendezem vonásaim, hogy lehetőleg semmit ne lehessen leolvasni róluk, majd Dimitriy felé indulok, de nem szólítom meg. Kirill felé fordulok inkább és megköszörülöm a torkom. -Unatkoztam a kocsiban. Mehetünk végre?- kérdezem aztán, mintha mi sem történt volna, elővéve azt a rideg stílust, amivel általában felvértezem magam ebben a világban és szándékosan, még csak nem is pillantok Dimitriy felé. Ennyit a csodás reggelről meg a tegnap estéről.