Mr and Mrs

I don't need a nanny

Tényleg nem lett volna szabad ezt ennyire élveznem, de itt már azóta nem a józan ész diktált, hogy felültem erre a nyomorult asztalra. Annyira nem akartam, hogy Dimitriy bármilyen szinten is hasson rám, mégis hatással van, mert a puszta közelsége is lángra lobbant. Főleg a múltkori csók óta. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a csókot, azt a vágyat, amit éreztem belőle áradni felém, amit ébresztett bennem, mert a testem tudja, hogy ennél több is lehetne.
Most talán meg is szédített annyira, hogy tényleg lehetne, mert már megint érzem a belőle áradó hőt, a vágyat, amit igazság szerint a vitánk szított egész addig, hogy most már képtelen vagyok megállni, hogy ne érezzem újra csókját. Sőt. Követelem, kiharcolom magamnak ajkait, de nem is kell igazából harcolnom, mert adja önként, készségesen, hogy bele is nyögök halkan, miközben karjaival megemel és visszatesz eredeti helyemre.
Kezem hajába túr, lábaim csípője köré fonódnak, úgy érzem mindjárt felgyulladok attól, amilyen hatással van rám, miközben szinte hanyatt dönt az asztalon. Kezem sietve nyúl az ingért, tépi szét rajta, hogy végre érezhessem tenyerem alatt forró bőrét, de mielőtt még túlságosan belemerülnék ebbe az egész őrületbe, az ajtó felől kopogás hallatszik, ami úgy ránt vissza a valóságba, mintha csak áram csapna meg.
-Francba.- csúszik ki ajkaim közül lihegve, tolom is el magamtól, taszítom sietve, hogy aztán lepattanva az asztalról kényszeresen igazgassam magamon a felsőmet vagy akármit, csak ne kelljen Rá pillantanom. Tényleg a francba! Hát elment teljesen az eszem? Túrok is hajamba fújtatva, fordulok el tőle, hogy végre visszatérhessek a valóságba, ahol ennek az egésznek semmi értelme, mert csak kényszerből tartózkodunk egy légtérben, pusztán azért vagyok itt, mert muszáj . Az első adandó alkalommal elsétálnék, ahogy mondta, ő pedig nem állítana meg, ahogy mondta. Mindez pedig, csak testi vágy, semmi egyéb, szóval valamennyire meg is könnyebbülök, amikor Kirill besandít az ajtón és valami halaszthatatlan ügy miatt Dimitriyt keresi. Nem is gondolkozok sokáig. Jó asszonyhoz híven, már vonulok is kifelé onnan, igen sietősen. Mindegy, csak minél távolabb kerüljek tőle. Aztán holnaptól megint bezárkózom a tornyomba és próbálok ép ésszel gondolkozni.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Percekkel ezelőtt még meg tudtam volna fojtani a puszta kezemmel, most meg másra sem vágyom, mint hogy elfektessen ezen a nyamvadt asztalon és kicsókolja belőlem a lelket. Azon jár az agyam, hogy vajon elég stabil-e ez a bútordarab, de igazából tennék rá magasról, ha nem is bizonyulna annak. Minden kibaszott zsigerem vágyik rá, ami iszonyúan dühít. Nem lenne szabad hagynom, hogy ez történjen. Nem lenne szabad élveznem, ahogy teste hozzám simul, ahogy ölemhez nyomódva érzem, miféle hatással vagyok rá. De élvezem. Valószínűleg épp azért, mert ezt nem lenne szabad, tilosban járok.
-Soha nem voltam és nem is leszek az. Ilyesmit ne várj tőlem. - suttogom halkan, nem eresztve pillantását, miközben lesimít vállamra, én pedig veszem végre a bátorságot, hogy egyik kezemet arcélére csúsztassam. Így, suttogva ez most egész...más. Kicsit, mintha hátrahagytuk volna mindketten a büszkeségünket és végre szólnánk pár őszinte szót is. -Sose tudtam befogni a számat. - súgom halkan és még egy apró, cinkos mosoly is megjelenik szám szegletében. Nem fogok az a bólogató kiskutya lenni, bármennyire is szeretné, mert az nem én lennék. Tudom, hogy rohadt sokszor lesz még, hogy nem fog tetszeni, amit rám akár erőltetni, vagy épp neki nem fog tetszeni az, amit én csinálok, de valahogy meg kell tanulnunk elviselni egymást. Elég nagy ez a ház. Nem muszáj nekünk egy légtérben tartózkodni, bár ha az mindig úgy végződne, mint ahogy most, hogy a teste az enyémnek feszül és így bámul le rám...hát basszus. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Kezdek rájönni, hogy számomra Dimitriy nem csak azért veszélyes, mert egy maffiózó, hanem mert iszonyúan vonzó is. Nagyon vonzó.
Igaza van - kivételesen -, mert tényleg el kellene mennem. El kellene tolnom magamtól, hogy aztán kisétáljak innen és vissza se nézzek rá. -Igen. Talán jobb lenne.- köszörülöm meg a torkom és hát mozdulok is én, hogy így tegyek, azaz megemelem csípőm, hogy előrébb csússzak és lekászálódjak az asztalról, de ezzel csak azt érem el, hogy még jobban hozzá préselem magam. Oké, talán egy kicsit szándékos is, de a fenébe is. Ennyi élvezet nekem is jár, nem? Meg mondjuk annyi, hogy hüvelykujjam végig húzzam alsó ajkán, mielőtt értük is kapnék enyéimmel és most én csókolom meg őt úgy, ahogy a múltkor ő tette, miközben minden lehetséges felületemmel hozzápréselem magam.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Nem fogok nekiállni söprögetni meg port törölni, ezt elég egyértelműen a tudtára adom. Inkább olyasmit teszek, amit rohadtul nem akartam, de kénytelen vagyok rá, ha nem akarok itt megbolondulni az unalomtól: kérek tőle valamit. Nem szokásom, jó ideje próbálok is úgy élni, hogy ne kelljen ilyesmihez folyamodnom, de végtére is, neki fogalma sincs erről. Mint ahogy valószínűleg arról sem, hogy mit csinálok egyébként, mivel foglalkozok, mert még mindig ott tartunk, hogy igazság szerint nem is nagyon ismerjük egymást. Hiszen, még csak most puhatolózunk és feszegetjük a határokat.
Ő viszont nem használja ki a helyzet adta lehetőséget, nem dörgöli az orrom alá, hogy épp most kértem egy szivesseget, ami megint csak kellemes csalódás számomra. Azt már magam sem tudom, hogy ez vagy más okok miatt döntök úgy, hogy mellé telepedek, amikor erre kér, de megteszem. Eddig se bántott, pedig alaposan felidegesítettem, hát akkor gondolom nem most fogja megtenni, meg egyébként is kezdem úgy sejteni, hogy nem is nagyon tervez ilyesmit. Szóval leülök, de azért teszek egy-két vicces megjegyzést, kérdezek, ötletelek, de nem sokat súg azzal kapcsolatban, hogy mit akar mondani vagy mutatni.
Csak leteszi a fegyvert meg a kendőt, aztán mire kettőt pislogok, már elém kerül, combjaimat szétnyitja, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne és már férkőzik is közéjük csípőjével. Úgy letaglóz ez a merész húzás, hogy mukkanni sem tudok, ráadásul áruló testem azonnal reagál a közelségére és még valamire, amire gondolni sem akarok inkább. Francba. Francba. Francba.
Tudom, hogy azt gondolja, hogy végig ment rajtam egész Franciaország, amíg távol voltam, de valószínűleg meglepném, ha közölném vele, hogy ilyen közel, mint ahol most Ő van, nem volt senki már nagyon nagyon régóta. Mondjuk hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy csak ezért bizsereg az egész kicseszett testem, mert ez neki is köszönhető. A férfias, nyers erőnek, amit a szememben képvisel.
Nyelek egy nagyot, ahogy kezei arcomra simulnak, pillantásom rászegeződik de magam sem tudnám megmondani, mennyire látszik benne a vágy, amit körülbelül tíz másodperc alatt szított bennem. Egy részem legszívesebben megpróbálná eltolni, sőt. Felháborodna azon, hogy ilyen pofátlanul közel merészkedett, de a másik felem...epekedve várja, hogy újra érezhesse azt a forró, lázas csókot, amiben a múltkor már részem volt. -Tényleg?- suttogom alig hallhatóan, le nem véve róla pillantásom, ha pedig valamivel bátrabb lennék, valószínűleg közölném vele, hogy nekem azért lenne most perpillanat pár ötletem, de nem vagyok ennyire biztos a dolgomban. -Én is így vagyok ezzel...- sóhajtom halkan, közben megtámaszkodom tenyereimmel az asztal lapján, de csak azért, hogy ezzel is visszafogjam magam picit, mert most igen csak kedvem lenne mondjuk a mellkasára simítani a praclijaimat vagy ilyesmi. Vajon bűn az, ha az ember lánya gerjed a férjére?

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Iszonyúan felhúz ezzel a portörölgetős dumával, mintha legalábbis egy nő csak azzal köthetné le magát, hogy takarít. Mármint, nem vagyok én feminista a maga tömény jelentésében, sok mindenről úgy gondolom, hogy nem való a nőknek vagy épp a férfiaknak, de azért a régimódi hozzáállással egyáltalán nem értek egyet. Ma már rohadtul tovább tanultunk attól a szinttől, hogy cselédek legyünk otthon meg ágyasok, de végtére is teljesen mindegy, mert valószínűleg nekem nem lesz létfontosságú ilyesmiket csinálni. Egyiket sem. Olyan tiszta itt minden, hogy a légy seggre ül a padlón.
Persze, Dimitriy megragadja az alkalmat, hogy a szavaim legperverzebb oldalát világítsa meg a pajzán vigyorával és megjegyzésével, de inkább csak látványosan szemet forgatok. Naná, hogy tetszene neki. Szerintem a szobalány ruha sem lenne ellenére, ha épp abba flangálnék. És ezt a gondolatmenetet itt el is engedem inkább.
De azért haladunk ezzel a barátkozós dologgal. Én lebunkózom, ő elviselhetetlennek nevez, végtére is olyan az egész, mint egy béna párterápia, miközben kedvesen visszautasítom a hálószoba látogatós ajánlatát, amire érdemi válasz nem is érkezik. Helyes. Én is így gondoltam. Nem fogok odáig lesüllyedni, hogy majd "feleség" címszóval az uraság kerül fordul magához szólítson, ha épp olyanja támad. Aztán mehet minden úgy, mintha mi sem történt volna. Ebben végképp nem veszek részt.
Lelépni viszont még nem lépek, bár ő elfordul, mintha vége lenne ennek a csodás beszélgetésnek és a stukkerral foglalkozik újfent. Iszonyú nagy erőfeszítés kell ahoz, hogy előálljak a kérésemmel és bár számítok arra, hogy majd cukkolni vagy gúnyolódni fog, meglepő módon nem teszi. Elintézem. Őszintén meglep ezzel, de azért vetek rá egy hálás pillantást, akár látja, akár nem. Ennek ellenére annyira sokkol, hogy ilyen egyszerűen belement ebbe, hogy elfelejtek elindulni vagy akármit csinálni, de végül nem is kell, mert oda invitál maga mellé, amit még szép, hogy pár pillanatig gyanakvó pillantással fogadok. Tudom, hogy javarészt én csavargattam most itt a hangulat gombot, de ez már nekem is magas. Nem is tudom eldönteni, hogy ez most csapda e vagy sem, de mivel állítása szerint nem harap és klasszisokkal nyugodtabbnak tűnik, mint volt -kB, mint mielőtt betipegtem ide és szándékosan felhúztam-, végül odalépek az asztalhoz és elhelyezkedem a lapján. Persze, nem túl közel Dimitriyhez, mert már így is épp elég sokáig voltam túlságosan közel hozzá. -Légyszi, csak ne azzal a gusztustalan ronggyal fojts meg. - sóhajtom, próbálom elpoénkodni a helyzetet, bár valahol mélyen azért kinézném ezt belőle, de most remélhetőleg nem erre készül. Talán, leesett neki végre, hogy azért nem tudok itt mihez kezdeni magammal, mert nem ismerem a határaimat, a helyet, nem érzem az otthonomnak ezáltal nem is tudom, mit csinálhatok és mit nem. Gondolom, a nappali közepén teli torokból karaokezni például annyira nem lenne elfogadható időtöltés. -Megtanítasz lőni? - ötletetek hangosan a fegyverrel pillantva, mert azt momentán nem tudok, nem szoktam én lövöldözni meg ilyenek. De más ötletem nincs, miért kellett mellé ülnöm az asztalra.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Nem vitatkozom azzal, amit mond, mert igaza van, viszont nem is fogok helyeselni, így végül csak vállat vonok és élvezem, hogy sikeresen felhúztam. Hát nehogy már olyan nyugisan stukkert pucoljon itt, miközben én most döbbentem rá, hogy valószínűleg mindenről tud, amit az utóbbi pár napban esetleg csináltam. Vagyis, igazából sok minden nincs, amit tudhat, mert ugye ki se dugtam az orrom innen, de a franc tudja már, nem-e vagyok tényleg megfigyelve még a szobámban is.
És akkor ráadásként még tesz is egy gúnyos megjegyzést, amivel végképp összezavar, mert se nem tagadja, se nem ismeri be, hogy valóban ott is figyelne. Na jó, azt mondta korábban, hogy a házban szabad a pálya, a veszély odakint leselkedik rám, de akkor is lehet egy perverz kukkoló is akár. -És kisebb az esély rá, hogy a lépcsőn összefut a férjed és a szeretőd.- fűzöm még hozzá töprengő arccal, de igazság szerint a francnak se hiányzik még egy púp a hátamra. Épp elég lesz Vele megbékélnem, nem majd még kutyulnám tovább a dolgokat egy idiótával, akit aztán vagy eltetetnének láb alól vagy nem.
Úgy döntök végül, hogy a vitával nem jutunk semmire, meg már amúgy is sikeresen lenyugodtam valamennyire azáltal, hogy végre boldog családként együtt idegeskedtünk egy jót, szóval taktikát váltok. Igyekszem semleges dolgot szóba hozni, bár valóban érdekel a válasza, de arra amit kapok, egyáltalán nem számítok. Fel is vonom egyik szemöldökömet, pillantásom egészen lesújtóvá válik, majd negédesen elmosolyodom. -Szeretnéd, hogy szobalány szerkót is magamra kapjak vagy jó lesz anélkül is? - kérdezem gúnyosan, hát majd a francokat fogok én itt takarítani, hogy ő meg majd a golyóit vakarászva heverjen a tv előtt és néha odakiabáljon nekem, hogy vigyek neki egy sört. Jézusom, még a hideg is kiráz erre a gondolatra.
Inkább igyekszem újfent barátkozni vagy legalábbis megpróbálni lekötni magam a segítségével, hátha megtudok még róla egyet s mást, hasznos dolgokat, de cseppet sem lep meg, hogy nem vevő a dologra. -Borzasztóan undok vagy.- sóhajtom csüggedten, az ajtó felé is pillantok, mintha fontolgatnám, hogy tényleg megkeresem Kirillt és most táncolok picit az ő idegein is, de ő még Dimitriynél is fagyosabb társaság. Marad ez a tulok, aki mostanra rátalál önmagára és a szobáját kezdi ajánlgatni. -Tudom, hogy minden vágyad becsábítani az ágyadba, de meghagyom a fizetős vendégeidnek a lehetőséget.- vetek rá egy fagyos pillantást a túlontúl kedves mosolyom kíséretében, pedig hazudnék, ha a múltkori csók óta nem játszottam volna el a gondolattal, hogy... -Na jó. Nem tudnál legalább egy...- akadok el egy pillanatra, zavarba is jövök picit, mert baromira utálok kérni bármit is bárkitől, viszont nincs az az isten, hogy beszéljek az apámmal. Azóta nem tettem meg, hogy hozzáadott az orosz maffiafőnök édes kicsi fiához. -Szóval, kaphatnék legalább egy tervezőasztalt? - fűzöm össze karjaim kínomban, mert ha valamit, hát ezt végképp nem akartam, de már a minap is olyan sok terv cikázott az agyamban, hogy legszívesebben leültem volna lerajzolni őket, de itt nincs meg a cuccom hozzá. -Ha nem túl nagy kérés...- teszem még hozzá halkan, kerülve a pillantását, hogy lehetőleg ne lássa rajtam, mennyire gáz ez nekem, de muszáj valamivel elterelni a gondolataimat. Leginkább Róla.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Soha nem árulnám el neki, de egészen lenyűgöz a türelme, hogy mindannak ellenére, hogy látom rajta mennyire sikerült kihoznom a sodrából, nem tör-zúz vagy épp ütlegel, csak fújtat, mint egy megkötözött vadállat. Ez a vita, ha másra nem is, arra jó, hogy rájöjjek, meddig is mehetek el, mikor jön el az a pillanat, amikor már képtelen visszafogni magát, de mára talán ennyi önfegyelmi gyakorlat elég is lesz. Arra azért tényleg nem vágyom, hogy félholtra verjen, bár ezek után merészelném azt gondolni, hogy nem is tenné meg. Ahoz túlságosan tart az apjától -vagy inkább tiszteli-, hogy ilyesmivel kihúzza nála a gyufát, de azért nem szeretnék tesztalany lenni. Tisztelet vagy félelem ide vagy oda, biztosan lenne egy pont, ahol már nem tudná visszafogni magát és tekintve, hogy milyen testi adottságai vannak, nekem annyi lenne. Tudom.
-Dehogynem. Egy nagy adag kakiba, de nem csak tenyerelek. Úszom is benne.- válaszolom kelletlenül, igyekszem palástolni, hogy amúgy egy egész picit furcsa hatással van rám az a drágám , vagy legalábbis ahogy ő mondja és talán ennek köszönhetően veszem a bátorságot ahoz, hogy közelebb lépjek hozzá. Tényleg piszkálom az oroszlán bajszát, de ez van, ha az ember lánya napokig unatkozik a kis tornyában, aztán meg hirtelen alkalma nyílik arra, hogy figyeljenek Rá egy picit. Lehet, hogy emiatt is élvezem ezt annyira, mert a múltkori után nem akartam valami hülye okkal elé sétálni, ő viszont cseppet sem bánta, hogy kerülöm és ez iszonyúan sértette az önbecsülésemet. Most viszont Rám figyel. A teljes figyelmét magaménak tudhatom és ez némiképp javít az önbecsülésemen, amit egyébként taccsra vert a tény, hogy a múltkor annyira lehengerelt a csókjával. Legyen már tisztában vele, hogy ettől még nem heverek a lábai előtt.
-Na de akkor ez azt jelenti, hogy bárkit haza is hozhatok vagy inkább menjek hotelba?- kérdezem kíváncsian, pimasz éllel, de most meg már én sem értem, miért csinálom ezt, miért hergelem és miért szeretném azt hallani tőle, hogy bizony ne fetrengjek én akárkivel, mert nem díjazná. Komolyan, mintha kezdene zavarni, hogy itt egy hús-vér pasi, akit valóban hidegen hagyok. Mivel lenne jobb, ha lépten nyomon próbálkozna? Főleg, hogy nem is akarok ebbe a kamu szarságba többet beleképzelni, mint ami.
Aztán rákérdez, akarok-e még valamit és persze megragadja az alkalmat ahoz is, hogy odaszúrjon még egy cseppet sem kedves megjegyzést, mire csak szemet forgatok és sóhajtok. Sikeresen felhúztam, most pedig úgy fogok tenni, mintha mi sem történt volna. Apámat az őrületbe kergettem ezzel. -Ha már így kérdezed...- vágom csípőre én is kezeimet, mintha csak a tükörképe lennék, miközben továbbra sem eresztem pillantását, ha már van olyan kedves és meredten bámul rám. Gyanítom, már legalább ötvenszer elképzelte a halálomat, annak is izgalmasabbnál izgalmasabb kivitelezését. -Mi a fenét lehet itt egész nap csinálni?- kérdezem végül, mert ha már tényleg a hátsómba fog lépkedni mindig valaki, talán nem is olyan szívesen hagynám el a házat. Edzhetnék itt is, ha lenne edzőterem, de nem igazán lettem még körbevezetve, magamtól meg véletlenül se indulok útnak, mert még hullahegyekbe botlanék valami koszos pincében. -Vagy Kirillt kérdezzem inkább, ha már olyan sok időt fogok vele együtt tölteni?- szúrok még oda biztos, ami biztos, de egyben végérvényesen el is fogadom, hogy innentől csak azzal a mamlasszal mehetek bárhova is. Mondjuk nekem is egyszerűbb, ha tudok róla és akár vezethet is helyettem.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Van egy pont a viták során, amikor egyrészt ráébredek, hogy esetleg nincs igazam vagy annyira nem is jogos a felháborodásom, másrészt pedig, már sokkal inkább arra kezdek hajtani, hogy ha már engem szét vet az ideg, akkor minimum a másik is agyvérzés közeli állapotba kerüljön. Afféle revans ez vagy nem tudom, minek kellene neveznem, de mióta világ a világ - vagy inkább, mióta rájöttem, hogy ki tudom nyitni a számat-, az apámmal is ugyanígy zajlottak a viták.
A különbség most, csupán az, hogy az apámat nem láttam iszonyúan szexinek -hála az égnek! - miközben próbálta visszatartani az indulatait. Dimitriy viszont az, ahogy kezd elvörösödni, ahogy kiduzzadnak nyakán az erek és, ahogy ökölbe szorítja a kezét, miközben azt kérdezi, miért kényszerítem arra, hogy kimondja. Nem is tudom. Talán ez is inkább, már csak a határok feszegetése miatt van vagy, mert élvezem még ezt a rohadt vitát is, mert már napok óta be voltam zárkózva a tornyomba és csakis azon a nyavalyás csókon meg az utána való megszégyenítésen járt az eszem. Mármint, ahogy kitárta előttem az ajtót olyan volt, mintha felkínáltam volna legalábbis magam, neki meg le kellett ráznia. Vagy nem tudom. Na ezért kattogtam én ezen napokig. Most viszont ez az elégtételem, hogy legalább már ő is sík ideg.
Az uralkodós dolognál mondjuk összehúzom szemeimet és elgondolkodva bámulok rá pár pillanatig.-Mármint, hogy micsodát] akarnék e egyáltalán? - kérdezek vissza értetlenül, mert valami azt súgja, hogy ez a mondat már nem feltétlenül az uralkodásról szól, de abban sem vagyok biztos, hogy tudni akarom, miről beszél. Ettől függetlenül azért végig fut rajtam valami különös borzongás. Akkor is, amikor ledobja a kendőt meg a fegyvert és konkrétan megfenyeget. De francokat fogok én majd megijedni tőle. Állom dühös pillantását, kicsit még ki is húzom magam és elmosolyodom. Már, csak azért is. -Mert mit csinálsz, Dimitriy? Megversz? - vetek rá kétkedő pillantást, na nem, mintha nem nézném ki belőle, hogy képes rá, de kétlem, hogy azért őriztetne az embereivel, hogy aztán meg összeverjen. Vagy fene tudja, de ahoz nekem is lenne egy-két szavam.
Csak állunk és bámulunk egymásra, mintha azt méregetnénk, ki is itt a főnök, holott egyértelmű, hogy nem én vagyok, viszont próbálok legalább valami kis területet megjelölni vagy megtartani magamnak, ha már arra kényszerültem, hogy itt éljek és úgy, ahogy Ők akarják. Üdvözöl is a családban, amitől igen is meg nem is érzem magam jobban, ha ez jár ezzel, hogy a sarkamban liheg valaki majd mindig. -Azért megnézném azt a balféket, aki épp engem rabolna el. De rendben. Legyen.- sziszegem dühösen végül, mert az már leesett, hogy ebből úgysem fog engedni. Tudni akarja, hogy mikor hol vagyok és mit csinálok, mert azt a felét még most sem hiszem el, hogy tényleg érdekelné a testi épségem. Abba se vagyok biztos, hogy nem épp Kirill lesz az egyszer, aki a megfelelő pillanatban eltesz láb alól, de oké. Figyeljen csak.
-Viszont...- lépek még közelebb hozzá, bár már így se túl nagy köztünk a távolság, de a fenébe is. Akkor sem akarom, hogy olyan nagy fölényben érezze magát, ráadásul túl csábító a közelében lenni. Az illata, már megint olyan aljas módon ivódik be az elmémbe, pedig legszívesebben felképelném. Aztán megcsókolnám. Aztán megint felképelném, amiért egyáltalán eszembe jut ilyesmi vele kapcsolatban. -Ezentúl majd úgy csinálom, hogy legyen is miről beszámolnia a törpjeidnek.- mosolyodom el szelíden, de ez nem az az ártatlan, kedves kis mosoly, mert pillantásom közben inkább arról árulkodik, hogy cseppet sem békéltem meg ezzel az egésszel.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Nem is értem, mire számítottam. Hogy majd meghazudtolja önmagát és nem fog pont úgy viselkedni, mint egy kicseszett maffiavezér? De hát az! Ezek után, már az sem lepne meg, ha kiderülne, hogy a telefonomat is lehallgatja és, hogy a híres nyugati szárny roskadásig van pakolva kamerákkal. Mostantól, csak bikiniben vagyok hajlandó fürdeni. És még ő áll neki sértegetni engem. -Hogy te mekkora seggfej vagy!- fűjtatok dühösen, mert szerintem rohadtul nem jogos, amit a képembe vág. Úgy értem, napok óta szándékosan elkerülöm, még csak annyi ideig sem zavarom a nyugodt kis életét, hogy keresztezzem az útját a folyosón, erre most úgy beszél, mintha állandóan rágnám a fülét valami miatt. Szerintem teljesen jogos, hogy ezen konkrétan kiborultam. Ő sem élvezné, ha valaki figyelni minden egyes mozdulatát.
De végül, legalább már sikerül kicsikarni belőle valamit az önelégült pöcs stílusán kívül, mert a kendőt levágja az asztalra -amit elkönyvelek pirosra festett kendőnek, mert nem akarok azon agyalni, kié lehet a vér-, hogy aztán dühösen rám förmedjen. Mondjuk őszintén meglep, amit a képembe vág, csak ne kételkednék minden egyes szavában. Még el is nevetem magam, bár a dühvel, ami bennem dolgozik, mindez eléggé Jokeres hatást kelt. -Ne akard nekem beadni, hogy hirtelen aggódni kezdtél a testi épségem miatt! Csoda, hogy nem te magad festesz rám céltáblát!- vágok vissza értetlen arccal, hiszen egyértelmű, hogy a leggyorsabban úgy tudna tőlem megszabadulni, ha el tenne láb alól. Francokat fogom én elhinni, hogy ennek ellenére abba feccöli az energiáját, hogy megvédjen. Hát tényleg ennyire hülyének nézek ki? -Most te tégy egy szívességet és inkább nyíltan lőjj fejbe!- intek is a fegyver felé, amit olyan gondosan lepucolt, bár azért nagyon remélem, hogy nem fog tényleg fejbe lőni, csak mert most ezt kértem tőle. Iszonyú gáz lenne, ha hirtelen ennyire szófogadó lenne. -Francokat végeztünk! Nincs szükségem tőled semmire, Dimitriy. Főleg nem arra, hogy uralkodni próbálj felettem azzal, hogy megfigyeltetsz.- sziszegem dühösen, majd csípőre vágom egyik kezemet és fújtatva elfordulok. Na persze. Majd pont azon aggódik, hogy élek-e vagy halok. Hát ez egyszerűen nevetséges. Nem is értem, miért nem mondja meg őszintén, hogy pusztán érezni akarja, hogy az Ő kezében van a gyeplő és emiatt akar tudni minden mozdulatomról. -Remélem, a szobám is tele vanaggatva kamerákkal, hogy láthasd, nem-e álmodok rosszat vagy fuldoklom éjszaka.- vágom oda gúnyosan újfent felé fordulva, miközben ő magához veszi megint azt a hülye rongyot és úgy kezdi pucolni a stukkert, mintha legalábbis az lenne a hibás mindenért.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Nem telik sok időbe, míg meglelem a drága férjemet, bár a kép, ami fogad, azért egy röpke pillanatra meglep. Mármint, épp a fegyverét tisztogatja, amikor benyitok hozzá, ami számára legalább annyira szokványos, hétköznapi cselekvés, mint számomra a hajmosás, csak hát erre olykor emlékeztetnem kell magam. Nem vagyok hozzászokva, hogy fegyveres pasik mászkálnak körülöttem, de igazság szerint a jelen állapotomban teszek is rá magasról. A dühöm fikarcnyit sem hagy alább attól, hogy neki stukkere van. Inkább, csak még tovább szítja a megjegyzésével. -Sajnálom, tőlem csak erre kell számíts.- válaszolom gúnyosan, karba tett kezekkel, miközben Kirill is befut, kinek láttán úgy fest, talán megvilágosodott Dimitriy és nagyjából kezdi sejteni, miért is vagyok ennyire pipa. Legalább nem próbálja tagadni egy pillanatig sem, hogy megfigyeltet, na nem, mintha értelme lenne. -Bizony. A picsába.- jegyzem meg szikrákat szóró szemekkel, bár némi elégtételt érzek, amiért a kis titkos akciójuk dugába dőlt és lebuktak. Most pedig, majd szépen megértetem vele, hogy rohadtul nem akarom, hogy kövessen bármelyik embere is, ha kiteszem a lábam a házból, azt meg végképp nem, hogy minden lépésemről tudjon. Én se tudom, hogy Ő mit csinál a nap nagy részében -talán jobb is-, szóval illene egymásnak némi személyes teret hagyni.
Annak ellenére viszont, hogy én robogtam be ide úgy, mint aki pankrációra készül, ő mégis Kirillnek szenteli a figyelmét, egy pillanatra talán meg is sajnálom szerencsétlent, felé sandítok sajnálkozva, de ez ennyiben ki is merül. Utána közelebb lépek Dimitriy felé, mintha csak követelném, hogy ne azzal a flótással, hanem inkább velem foglalkozzon és dühösen rámeredek. -Ne őt hibáztasd, amiért te képtelen vagy uralkodni az irányításmániádon.- sziszegem dühösen, hiszen az, hogy Ő hülyének akart nézni, egyáltalán nem Kirill hibája. Csak végezte a nevetséges feladatot, amit Ő kiszabott neki. Jobbnak is látom, ha egy szúrós pillantással tudatom Kirillel, hogy igazán hálás lennék, ha most lelépne a bús picsába -ajánlom, hogy így tegyen -, hogy aztán odasétáljak közvetlenül Dimitriy elé és megtámaszkodva az asztalon a képébe bámuljak. Akár akar figyelni rám, akár nem, hát most rohadtul meg fog hallgatni. -Elárulnád, hogy mégis mi a jó büdös francért koslatnak utánam az embereid? - vágom a képébe ridegen a kérdést, amin egész úton kattogtam, mert bevallom, tényleg nem nagyon értem, mi a fenét gondolt, amikor ezt kitalálta. -Nem vagyok hülye. Nem fogok újra elszökni, hogy aztán vissza legyek ide toloncolva. Vagy tényleg ennyire idiótának nézel?- kérdezem dühösen, igazság szerint fel is tudnék robbanni, mert ha valamit, hát azt nagyon utálom, ha uralkodni akarnak felettem, már pedig az, hogy ő figyeltet, nekem nagyon is úgy jön le, mintha ez lenne a célja.

Mr and Mrs

I don't need a nanny

Napok teltek el azóta, hogy vissza lettem cibálva ide, ami a dolog kevésbé kényelmetlen része, ha figyelembe vesszük, hogy nem sokkal utána olyan smárolást csaptunk le, aminek a gondolatától is zsibog a kislábujjam a fejem búbjáig. Az már bebizonyosodott, hogy nem kevés kémia van köztünk, vagy legalábbis abból, ahogy utána nézett rám arra következtetek, hogy rá is legalább olyan hatással volt az a csók, mint rám, ennek ellenére aztán szolidan kipaterolt onnan. Mondjuk ezért hálás vagyok, mert bár én is indulni terveztem, nem biztos, hogy képes lettem volna kisétálni onnan, ha egy picit is megpróbál marasztalni.
Tényleg kellemesen csalódtam. Vagyis a frászt kellemes. Inkább, csak összekuszál mindent a felismerés, hogy nem egy rideg vadállat az, akinek a neve a "férj" megnevezés felett áll azon a nyüves papíron. Még a végén képes leszek azt feltételezni, hogy érző lény, ami mindent megváltoztatna. Még a végén szimpatikussá válna, aztán tényleg a kikötő aljában kapnék észbe tíz kiló betonnal a bokám körül, mert naiv voltam és azt gondoltam, hogy bármi jó kisülhet ebből. Francokat. Ez mind a vodka hibája.
Azóta igyekszem elkerülni, ami tekintve, hogy egy baromi nagy palotában élünk, egyáltalán nem olyan nehéz. Csak fülelek és figyelek, hogy mikor nem kell nagyon a "nyugati szárnyon" kívül mozognom és máris meg van oldva minden probléma. De ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy előbb utóbb szembe kell majd néznem Dimitryjjel na meg azzal is, hogy az irtó kellemetlen lesz. Hiszen, nem hülye. Levágta ő, hogy milyen hatással volt rám, engem meg azóta is esz az ideg, amiért ilyen előnyre tett szert velem szemben.
Ezért is használtam ki az adandó alkalmat arra, hogy lelépjek picit - nem, nem szökni szándékoztam-, és lemenjek az egyik kedvenc edzőtermembe, ahol aztán azt remélhetem, hogy kitisztul picit a fejem. De nem sikerül. Csakis ezen tudok kattogni és egyáltalán nem segít az idegállapotomon az, amikor a teremből kilélve az utca túloldalán parkoló kocsiban Kirill kíváncsi pillantását fedeztem fel. Enyhén szólva is elönti a szar az agyamat, így aztán igen nagy sebbel-lobbal indulok "haza", a kocsit is hanyagul vágom le az udvar közepén a bejárat előtt, hogy aztán dühösen feltrappolva a lépcsőn kitárjam magam előtt a hatalmas ajtót. Egyetlen szót üvöltök, de azt torkom szakadtából. -Dimitriy! - zengi a ház is és a hatás kedvéért a végére még az ajtó is bevágódik, pedig tudom, hogy az a két marha ott lohol a sarkamban. Mégsem rájuk haragszom, hiszen nem maguktól csüngnek rajtam. El is indulok a múltkori szobába, ahol úgy sejtem, ott találom a drágalátos férjemet.