Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Nagyon nehezemre esett megállni, hogy forgassam a szemeimet. Szerintem, Ane és Rune esküvőjén, annyi éve, kitűnő betekintést nyertem arra, hogy milyen Módi amikor "bevetésen" van és célbavette az áldozatot. Az, hogy "flörtölgetés" egy enyhe kifejezés. Ő olyan akár egy természeti katasztrófa. Micsoda véletlen, hogy valamilyen szinten, az is.
- Mintha derengene valami, dehát sokan vagytok férfiak, akik ezt állítják.- Na, még a végén képes leszek és elárulom neki, hogy pontosan tudom, ki is ő valójában!  Habár van egy enyhe gyanúm, hogy egy pillanatra sem hisz nekem és a sztorimnak, hogy nem ismerem fel. Mégis ki felejtene el egy ilyen férfit? Egy olyan...csókot, ami bűnbe csábít. Elég visszaemlékeznem mindarra az érzelemre, ami kavargott bennem, érintései nyomán és már nem tudom nem megérinteni őt viszonzásképp. Olyan szárazak az ajkaim... "Vajon mit szólna, ha megkérném, hogy nedvesítse meg őket?"
- Csak ami számunkra fontos, Mr Reidarsen. - Ezek szerint pedig, nekem minden mozzanata fontos volt, azon a napon..estén. Minden olyan élénken él bennem, mintha csak most történt volt a, tíz perce. Nyilván kis elégtételként szolgál, hogy ő is emlékszik rám és a közös pillanatokra..és az is, hogy tekintetével követi a mozzanataimat.
Bár ne lenne ilyen csábító, akármit is csinál. Bár ne tudná mindig, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy egyre inkább felkorbácsolja az érdeklődésem..
- Mi másod van még? - Szinte túl érdeklődően kérdeztem, dehát nem is igazán volt rá szükség. Ki más, mint Módi lenne az, aki a kezébe veszi az irányítást, hogy megmutassa, ha nem ő? A kis helyiség rejtekében elveszi az összes józan gondolatom, pillanatok alatt és még csak eszemben sem volt ellenkezni. Dehát, annyira jó érzés ez, vele.
Próbáltam visszatalálni ahhoz a Mavishez, akit nem lehet elvarázsolni és gyilkol a szarkazmusával, de esélytelen volt. Elejtettem egy mondatot és a következő másodpercben már elaladtak a szavaim a szavai hallatán és a nyelvének nyomán, mielőtt csókba forrottak volna ajkai a nyakam bőrével.
- Ahhhh...- Pont eltaláta az érzékeny pontot azzal a csókkal, s annak a hatására, megmarkoltam a ruházatát, ahol értem és a csípőm is megmozdult, a közelségét keresve. - Úgy..úgy értem, ha ez mind ami belefért az időbe, mi lett volna a másik fele?
Nem vagyok biztos abban, hogy ez egy frappáns visszavágás neki, de hol érdekel, amikor a kezeiből áradó hidegség az amitől magamhoz térhetek. Neki, szemlátomást meg se kottyant az egész. Úgy összeszedte magát, mintha neki egy pillanatig sem veszett volna bele abba, ami köztünk történt.
Na várjon csak..ami késik, nem siet!
- Hm, milyen kis finoman tudsz másokat "lotyónak" nevezni...- Megforgattam a szemeimet, de tudtam hogy ilyesmiről szó sincs és egyébként is igaza van. Már így is belefutottam egy előítéletes díszpintybe, nem hiányzik mégegy.

Az órának, nagyon-nagy meglepetésemre, hamar vége lett. Értetlenkedve figyeltem, hogy véget vet az oktatásnak és mindenki úgy pakol, Ynest leszámítva, mintha legalább a matek órának lenne vége. Már késő volt menekülni, mikor Módi már közvetlenül engem kérdezett.
- A hat után megfelel, ami a mai napot illeti... - Nem! Szó sem lehet róla! Mavis, haza kell menned, venned egy hideg zuhanyt és felsorolgatni, hogy miért is egy idióta Módi...hogy miért rossz ötlet, azonnal vele is tartani, a találkozás aznapján. Gyerünk! Mondd, hogy..- Legyen! Úgysincs más dolgom. Mikor veszel fel, vagy hová jöjjek-menjek?
"Mi??????" "Mégis mi a fenét csinálok? Mondd vissza!"
Összeszedtem minden holmim, magam elé fogtam, hogy legyen köztünk valami, de azért közelebb lépdeltem hozzá és lábujjhegyre álltam, hogy a fülébe tudjak súgni. - Csak bírd megállni a történet második felét. - Tudja nagyon jól, hogy a nem olyan rég megtörtént dolgokra gondolok a kis szertárban.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Nem is igazán akarnám azt a látszatot kelteni, hogy másból sem állok, csak flörtölésből . . Mavis előtt legalábbis biztos nincs ilyen célom. Más meg gondoljon amit akar, legalább az jut majd eszükbe rólam, hogy egy szoknyapecér vagyok tényleg, és legalább nem akarnak majd közeledni. Jó taktika, nem? Nem vagyok öntelt, de azért vak se, hogy ne lássam, hogy néz rám jó pár nő, ami bár jól esik, ennél tovább ne haladjon a történet, mert nem igen vagyok vevő rá.
- Azt meg azért nem gyakorolom olyan gyakran, bár flörtölgetni tényleg szeretek. - vonok vállat lágyan, ez gondolom nem titok, udvarolni azért ritkábban sikerül, mikor tényleg szándékomban is állna esetleg közelebb kerülni az illetőhöz. De bármeddig is csűrném-csavarnám a dolgot, ami most - és akkor - Mavissel történik, az valami .. egészen más. Vele minden flört és bók teljes egészében őszinte, és nem várom, hogy elérek vele valamit - nem teljesen -, hanem csak a tudtára akarom adni, hogy is látom őt... nem tudom, fura. Elvarázsol..
És esküszöm azt is imádom, ahogy mellette én is azzá a féllé válok, aki újra és újra borzolgatva van, hiszen most is épp csak ugyan, de megérint, amit talán be se tudnék semmilyen szándékúnak, ha .. nem ezeket a szavakat ejtené ki közben azon a csinos száján. Még le is pillantok fél szemmel az érintésre, majd vissza gyönyörű tekintetébe, aprócska mosollyal szám sarkán.
- Pedig biztos lennék benne, hogy a nők a szavakra is tökéletesen emlékeznek... - jegyzem meg csak úgy mellékesen, szinte az orrom alatt motyogva csupán, mintha hangomban még egy szemforgatós érzés is megbújna, ami hát valahol igaz is. És pontosan tudják, mikor használják fel ellenünk! Egészen biztos vagyok benne, hogy az esküvőről is lazán felidézne komplett beszélgetéseket, amiről már nekem gőzöm se lenne, így talán már akkor keresztbe tettem magamnak, csak nem tudok róla. Ki tudja?
Ami viszont az állapotomat illeti, ha már itt helyben van egy doktornő, azonnali ellátást könyörgök ki, kerüjön bármibe... Szavaira viszont szemtelen mosolyom húzódik ajkaimra ismét. - Csak pénzzel fizethetek? - kérdezem hát, és nem is kell sok idő, hogy hamarosan már kettesben találjam vele magam, ahol bár eleinte csak óvatosan, de aztán egyre mohóbban érintem meg őt, csókolom, szorítom... hogy bírtam én eddig ki enélkül? Nélküle... De igen, tudom a választ, csak már nem érdekel, inkább koncentrálok rá, ránk, hogy végre újra a közelemben van, és hatalmas szerencsémre ő se bírt kiirtani magából, nem csak én dédelgettem az emlékét mélyen a lelkemben.
De akárhogy is élvezem minden pillanatát, akármennyire is folytatnám szívem szerint, hogy minél több porcikáját fedezzem fel magamnak, sajnos fogy az idő, és nem lenne kellemes, ha elkezdenek beszivárogni a terembe, mi meg idebent  .. vagyunk.
- ó, szóval így gondolod? - kérdezem halkan nevetve, majd folytatom: amúgy is, egészen pontosan mit kellett volna elérnem ennyi idő alatt? - kérdezem ismét, végül pedig az arcához, füléhez hajolok. - Emlékszel rám, élvezted az érintésem, a csókom, és majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy ha most nem kellene visszamennünk, egyre több és több hangot csalnék ki belőled, szóval .. Szerintem bizonyítóerejű öt perc volt. - duruzsolom fülébe halkan, szinte dorombolom a szavakat, de még mielőtt elengedném őt, ismét lentebb araszolok lassan, hogy a visszautat kulcscsontjától már ajkaim, nyelvem érintésével kísérjem végig, egészen álla alá, apránként haladva, szinte alig hozzáérve meleg bőréhez, mintha csak ízlelgetném óvatosan... de az utolsó csók, mi már álla alá kerül, sokkal mélyebb, erősebb, mohóbb, hogy finom nyomást gyakoroljak rá, és csak ez után emelem vissza arcom, hogy szemeit kereshessem. - Ez még belefért. - közlöm pimaszul, már-már büszkén, hogy aztán kezeimet arcára téve, picit hűteni kezdjem azt, gyönyörködve közben abban, amit látok; benne...
- Nincs szükségem arra, hogy ilyesmiket gondoljanak rólam, de azt se akarom, hogy rólad bármit is gondoljanak. Előbb jutnának arra, hogy lotyó vagy, mint, hogy én király, amit viszont nem biztos, hogy jó szemmel néznék, magyarázkodni meg végképp nem magyarázkodnék senkinek, hogy nem most láttál először. - magyarázom teljes nyugalommal, nyers fordításban annyit tesz, hogy csúnya vége lenne a jelenetnek, szóval jobb lesz megelőzni inkább.

Az órának a tervezettnél hamarabb lesz vége, de ... muszáj, nem bírok nem úgy nézni Mavisre, mintha bármelyik pillanatban magam alá tudnám gyűrni ... szóval a következő alkalomra majd .. lenyugszok. Vagy valami. Megbeszélem Ynessel az időpontot holnapra, és már csak Mavis marad, hogy vele mégis mikor tudnék találkozni, szigorúan az óra miatt!
Ahogy visszakérdez, csak mosolygok, majd hallgatom válaszát, na meg .. legeltetem egy jót rajta tekintetem, ahogy lehajol a tollért ... ó te jó ég, ez most nagyon kellett ... khm.
- Szóóval vagy holnaptól hat után minden nap, vagy .. Ma még ráérsz? Vagy elmenjek érted holnap a kórházhoz. - kérdezem, jó hát na, ő tudhatja, hogy semmi de semmi dolog nem jött közbe igazából, csak kényelmetlen volt ennyi ember előtt lenni ezek után . . Abban sem vagyok biztos, hogy ha a mai napot válassza, képes leszek ténylegesen órát is tartani neki.
 

< outfit >

12

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Tulajdonképpen...tulajdonképpen, miért is magyarázkodik nekem most Módi? Miért is várom el, hogy számottegyen az eddigi flörtjeiről? Nem  vagyok naiv, nyilván tudom, hogy egy ilyen férfi mint ő, milyen nőkkel múlatja az időt és milyen sűrűn. Azon felül, Isane is beszámolt párszor a norvég Don Juan szoknyavadászatairól. Előttem semmi sem titok, kár is lenne tagadnia... Még ha titokban vágytam is arra, hogy kiderüljön, mindig is csak én érdekeltem. Persze, ezt már csak az egó mondatja velem, nem holmi reménykedés, mint amikor már láttad a filmet milliószor, mégis szurkolsz, hogy más legyen a vége.
- Nem is minden nőnek, csak azoknak akiknek éppen udvarolsz. - Kis komisz mosollyal, játékosan vontam fel egy szemöldököm. Merje az ellenkezőjét állítani! Módi egy hatalmas flört, ez tudott minden világban és melyik nő ne szeretné, ha a két szép szemének mindent is elhisznek, mert "más" mint a többi?
- Ez mondjuk nem rossz taktika. A legtöbben sokkal pontosabban emlékszünk érzésekre... - Az ujjam végig szaladt kacéran Módi karján, míg a tekintetem próbált ártatlanabbnak mutatkozni, mint egy maszületett kismacska. - Mint a kiejtett szavakra. - Igaz, nagyon is erősen élnek bennem az emlékek arról, amikor Ane esküvőjén hozzám ért tánc közben, vagy az útvesztőben...de megmaradt egy mondata is, ugyanolyan erősen.
"Téged mivel vehetlek le a lábaidról?"
Azt hiszem, ezt egészen hamar kitalálta, sütik nélkül is, DE majd most máshogy lesz!
- Mmmh, tudja...a hálapénzt manapság már előre adják. - Sokba kerülök ám, legalábbis neki. Azért igazán kíváncsivá tett, hogy miképpen szeretné díjazni az...odafigyelést és szakértelmet. Vagy miképpen..tudja, mert amint az ajtó bezárul, már igazán nincs túl sok idő, hogy lerendezze a tartozását, amiből aztán van bőven.
Bevallom, nagyon meglep a kettősseg, amit érzek felőle. Egyrészt puha, már-már túl óvatos, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban ellökhetem magamtól, aztán bátorodik fel és akkor már igazi hadvezérként egyre többet és többet kér. Ugyanez nem csak a csókra, de a mozzanataira is vonatkozik. Le sem tagadhatná, hogy egy igazi taktikus, én pedig azt nem tagadhatom, hogy nagyon élvezem a helyzetet. Imádja a kis egóm, hogy még mindig szeretne meghódítani. Az már csak egy igazán nagy plusz, hogy milyen istenien csókol és milyen jó az illata és milyen izgató érzés, ahogy magához húz mohón. Legszívesebben hangot adtam volna a tetszésemnek, minden egyes mozzanatnál... Főleg akkor mikor már a nyakamat kényeztette, amivel csak lehet, miközben a ujjai belémmarkolva okoztak élvezetet, mindkettőnknek. Hát..haha, nem csak akartam hangot adni az érzéseknek, meg is tettem. Annyira jól ki tudta játszani minden gyengepontom, hogy mindent is hagytam volna neki, ha nem áll meg. Alig bírtam egyáltalán észhez térni, hogy még jusson energia szemtelenkedni is.
- Hm, szerintem ha több idő állt volna a rendelkezésedre, akkor sem sikerült volna. - M..mi ez? Szinte reménykedést vélek felfedezni, ha nem is a hangomban, de az érzéseim közt. Abban reménykedek, hogy nem hagyja annyiban és bebizonyítja, hogy simán képes újra levenni a lábaimról? Pfffft, szó sem lehet róla, kedves Mavis!
Persze, jó lenne ha nem adná fel mert most én akarok az lenni, aki csak játszik. Csak nehogy ez a "játék" engem is magával rántson. Szent Ygdarsil, kérlek ne hagyd!
Dehát nézzenek oda, milyen gondoskodó, hogy itt hűti a kis pofimat. Nem eresztem közben a szemeit, csak keresem azt a pillanatot, amikor újra bevihetek egy "ütést".
- Csak nem félsz? Még a végén félreértenék és azt hinnék, hogy ekkora király vagy, huh? - Ez aztán valóban nem lenne igazságos, nem? Pedig igaza van és vissza kell fogni a flörtből, hogy úgy tudjunk tenni, mintha tényleg nem ismernénk egymást. Pár percen belül az akciót sikeresnek könyvelhetjük el. Miután mindenki távozásra készül, még Ynes ajánlkozik fel holnapra, de nekem sajnos nem jó az időpont. Ezt pedig nagyoooooon sajnállozva adom Módi tudtára.
- Vaaaaaaaaaagy?- Látom, hogy Ynes úgysem vár meg, szóval minek is sietnék annyira. Kár, hogy a kedvenc kiképzőmnek fontos dolga akad ma.
- Nekem holnap bent kell lennem a kórházban egész nap, hat után végzek. Szóval, a "vagy"-ra szavazok.
Kicsit odébb próbáltam lépni, hogy kicsivel nagyobb legyen köztünk a távolság, de csak annyit értem el, hogy egy padnak ütköztem és lelöktem egy ottfelejtett tollat, amiért kénytelen voltam lehajolni. - Igazából, a héten így fogok javarészt dolgozni és önkéntes is vagyok egy házi orvosnál, amíg hiányzik az asszisztense, szóval tényleg jól fog jönni, egy-két plusz óra.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Az elmúlt százhuszonöt év alatt volt jó pár kapcsolatom, kár is lenne tagadni, meg se próbálnám . . miközben a körülöttem lévők egészen mást 'akartak volna' nekem. Nem, nem is Freydist... róla inkább mindig mindenki csak lebeszélni akart, míg már én se tudtam igazán, hogy miért is tartok ki ezen elképzelésem mellett, mindenféle eredmény, vagy legalább reménysugár nélkül. Azt se árt bevallani, hogy, ha ő nem döntött volna úgy, hogy lelép azzal a hogyishívják óriással, valószínűleg akkor se tudtam volna huzamosabb ideig tartóztatni magam Mavis közelében... ahogy akkor se tudtam. Ezért is kerültem őt ilyen sokáig.... mert egyszerűbb tartani magam, ha nincs a közelemben, hiszen mihelyt megérzem őt, megpillantom, valahogy egyre kevésbé tudom uralni a saját testem, gondolataim, szavaim. Teljesen mindegy lenne, hogy épp van-e valakim, vagy nincs... Valami olyat éleszt fel bennem, amire lassacskán nincs ráhatásom, és talán nem is akarom megtalálni a módját, hogy legyen.
Azt se nagyon hiszem el, hogy olyan könnyedén elfelejtett volna az évek alatt. Tudom, hogy hozzáadták ahhoz, aki előtte még a nővére után ácsingózott.... Azt is tudom, hogy mennyire utáltam magam amiatt, hogy nem tettem ezzel, vagy ellene semmit, de nem azért vagyunk istenek, mert mi mindig a tökéletes döntéseket hoznánk meg... sőt. Valahogy szokásommá vált a rosszakat meghozni, csak mert 'van időm, majd a jövőben lesz máshogy is'. Meg is van, az öröklét a hibás!...
De itt és most, hogy újra előttem van, újra elveszi az eszem, és minden józan gondolatom, nem nehéz visszacsöppenni abba az állapotba, abba a pillanatba, mikor megismertem őt Runeék esküvőjén, és mikor azt kezdtem érezni mellette, hogy márpedig enyém kell legyen... bármi is okozza ezt az érzést. Még most is.. Úgy általában flörtölős vagyok, de vele minden szavamat komolyan is gondolom, nem csak játéknak, hogy incselkedjek a másikkal, és minél jobban felveszi a fonalat, minél jobban visszadobja a felé küldött labdákat, én annál jobban odavagyok érte... és annál jobban vonzódok felé, hozzá. Ha ezt még lehet fokozni.. Szörnyen tetszik, hogy dacol velem, hogy ellenkezik, mégis tudom, hogy a szavak mögött más is megbújhat.
-  Touché. Mondjuk azért nem minden nőnek, és nem sűrűn, ekkora szoknyapecér nem vagyok, és főleg nem szoktam csak úgy győzködni senkit arról, hogy milyennek is látom őt. - szóval igaz is amit mond, meg nem is . . Szoktam én bókolni, ez tény, de .. ő más. Nem tudnám elmagyarázni miért, csak.. ez van.
- Hááát mondjuk .. tettekkel. Elmondani fölösleges lenne, az úgyse olyan hatásos. - felelem leheletnyi ártatlanságot tettetve, amilyen szemekkel ő pillog rám, de azért az a pimasz éle is megmarad, hogy sejtse csak nyugodtan, mire gondolhatok... ugyan már, régen is elég volt pár perc ahhoz, hogy elrabolja magának minden figyelmem!
- Az nem számít, csak gyógyítson meg a doktornő. - nagyon igyekszek kétségbeesettnek tűnni, mint aki tényleg az életéért könyörög, de elmosolygom, mert ... hát asszem' éppen a doktornő miatt produkálok gyorsabb szívverést és társait. De ha már ő az okozója, a minimum, hogy helyrehoz...!
Nem sokkal később pedig, mikor már a szertár ajtaja van köztünk, és a világ között, el is veszem, amire olyan nagyon vágyok tőle, de persze egy kis szemtelenkedés azért még belefér, ha már eddig annyira állította, hogy nem emlékszik rám.
- Nekem elég. - felelem egy lágyabb nevetéssel, tekintetét el se engedve szinte, hogy aztán egy finom bizsergés kövesse érintését, mi végigfut rajtam puhán, eljutva államig. Persze kérdésére csak egy pimaszabb, sokat sejtető mosollyal 'válaszolok', mielőtt még szépen lassan összebarátkoznék a gondolattal, hogy márpedig én nagyon akarom őt, és nem is kell ennek az érzésnek sokáig győzködnie, hogy kissé tétován eleinte, de végre megcsókoljam puha ajkait, mik még most is olyan tökéletesen passzolnak enyémhez... Ebből pedig könnyedén adódik, hogy egyre jobban élvezem ezt a táncot, egyre mélyebben hívom őt újabb és újabb fordulóra, egyre jobban érzem, hogy kell nekem ez az istennő, és kész... minden porcikája, minden apró nyögése, nyöszörgése, és minden, amit kiváltok belőle öt percen belül...
Ahogy hallom minden halk élvezetét, annál jobban esik csókolni őt, vagy épp megharapni finoman nyakát, ujjaim meg-megfeszülnek hajában, kezembe olyan odaillően simul feneke... hogy még egy igen őszinte, és előttes gondolkodás nélküli dicséret is kicsúszik számon, amit a lehető legészveszejtőbben reagál le.
De felébredni muszáj, hamarosan vége a szünetnek, és akkor már nem kellene itt lennünk, se felzaklatottnak lennünk... ami igen nehéz feladatnak tűnik hirtelen. Pedig szoríthatna még magához igen sokáig...
Válaszán jót mosolygok, mert elmondhatatlanul jól esik, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá... pedig tettem bőven azért, hogy végképp megutáljon. Emelem két kezem, hogy arcát fogjam meg velük puhán, míg egy utolsó csókot kérek még tőle, ujjaimmal cirógatom meleg bőrét, végül pedig elhúzódok egy picit tőle, hogy ne legyen ilyen kínzóan csóktávolságon belül...
- Ez még a fele sincs. - dorombolom szinte válaszul egy mosollyal, mint aki igenis megnyerte a fogadást, majd ahogy még mindig arcát simogatom, ha már részben jégóriás volnék, elkezdem nagyon finoman hűteni arcát, egyre hidegebbé téve kezeimet. - Ha kicsit lehűtöd a testhődet, előbb lesz kényelmes visszamenni a terembe. Nem mintha nem tudnád... - jegyzem meg halkan, tudom én, rezidens is, főleg tisztában lehet azzal, hogy így segíthet a pulzusán, de hátha ez éppen nem jutna eszébe.
Amint készen áll kilépni az ajtón, megint megfogom kis kezét, és visszavezetem a terembe, egészen el helyéig, és csak ott engedem el egy finom simítással, de mivel érzem, hogy közelítenek a terem felé, vissza is ballagok én is helyemre, mielőtt a szájára venné bárki a helyzetet, mert kénytelen lennék közölni, hogy ami nem a dolguk, ...
Hosszúra viszont nem tervezem venni a mai napot, igaz, csak fél órácskát lopok el az egészből, mikor is úgy teszek, mintha hű de fontos üzenetet kapnék, ami miatt hamarabb kell befejeznünk, mint terveztem, következő órán pótoljuk, és aki lemarad a szituációs részről, annak eltolódik, hogy kiszállhat, ha úgy érzi. Ketten maradnak le végül, és az egyikük persze... Mavis. Képtelen lennék nem a szertárban történtekre gondolni közben.. Elmondom azt is, hogy esetleg meg lehet beszélni egy közös, vagy egy-egy külön időpontot is a következő óra előtt, ha nem akarják, hogy csússzunk, amiről a holnapi napon akár, nyugodtan tájékoztathatnak. Ynes nagyjából egyből rávágja, hogy amikor nekem jó, úgyhogy meg is beszélünk egy holnap délelőttöt, annyi szünetet meg tudok oldani az őrsön is, majd, mikor már páran elmentek, a többiek pakolnak, én is távozáshoz indulva, Mavishez ballagok oda.
- Neked jó a holnap délelőtt? Vagy a következő óra elején szeretnéd. Vaaaagy... - mosolyodok el végül, nekem tökéletes egy teljesen más időpont is, ha esetleg szeretne kettesben lenni...
 

< outfit >

12

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Szerintem, én lennék a legboldogabb a világon, ha tudnám, hogy mégis milyen irányba akarok haladni Módival. Az évek alatt - habár mindig elő-elő törtek az emlékek arról az estéről a nővéremék esküvőjén- meg voltam győződve arról, hogy az emlékeim szépen, lassan elkopnak róla és egyszer majd csak úgy fog derengeni a dolog, mintha nem is velem történt volna meg, hanem valamelyik könyvben olvastam volna. A buta főhősnő, akit öt percnyi udvarlás után meg is lehetett hódítani. Habár szégyellni már nem szégyellem, inkább dühít fel, hogy mennyire naiv voltam akkor. Most ellenben, érettebb, bölcsebb vagyok és ennek remek bizonyítéka lenne, ha el tudnék szórakozni Módival anélkül, hogy magamat keverném bele abba az ingoványba, amit mások vonzódásnak neveznek.
Persze..könnyű ezt kigondolni. Cselekedni is eszerint már kissé kényesebb, ha egy olyan férfi áll velünk szemben mint a háború istene. Mint EZ a háború istene.
- Hm, nahát...valaki milyen kis sármőr. Fogadjunk, minden nőnek ezt mondod.- Kinézem belőle, igazság szerint, hogy amióta én házas voltam, sűrűbben cserélgette a hölgyeket mint mások az ágyneműt. Nyilván, akkor és ott mindegyikük épp a legszebb volt. Hiába is próbálkozik Módi, engem többé nem ver át ennyivel, mert már fel vagyok vértezve a szarkazmus és cinizmus páncéljával. Átverhetetlenné képeztem magam és ezt majd ő is megfogja látni, szerintem elég hamar.
Vagy mégsem? Nem számoltam azzal, hogy el fog távolodni, amint igazán közel kerülök hozzá.
- Meggyőzni? Na és hogyan? - Meg miről? A szemeim ártatlanságot sugároztak, fejem kérdőn oldalra biccentettem, mintha nem is jutott volna eszembe egy újabb emlék a múltunkból. Ezúttal, Módi éppen azt bizonygatta nekem azon az esküvőn, hogy mennyire jól ki tud engesztelni másokat. Nem fogok hazudni, ez őszintén kíváncsivá tett most. Miért hiszi, hogy kevesebb mint tíz percnyi akármi elég a nőknek? Annyi idő alatt még a kazánt se sikerül begyújtani az esetemben, nemhogy felmelegíteni. Szegény istenke, tévedésben él, de azt legalább magabiztosan és olyan tetszetősen, hogy szinte már kedvem támad elérni, hogy kipróbaljuk és utána menjünk két eltérő irányba, ha bebizonyosodott számára is, amit a legtöbb férfi egyszerűen nem akar elfogadni.
Azt pedig játszuk el, hogy nem futott végig rajtam egy érdekes bizsergés, amikor annyit ejtett ki csak a száján, hogy "Mmmmm" meg a többit utána. Az sem viselt meg túlságosan, hogy puszikat adott az ujjaimra, de..mégis hogy jutottunk el ilyen hamar idáig?
- Van..de az nem olcsó mulatság. - Nem vagyok biztos abban, hogy még biztosra tudom, miről van szó. Nagyon- nagyon szeretném azt hinni, hogy ez az isten már egyáltalán nem tud kísértésbe ejteni engem, hogy nincs rám hatással, hogy nem olvadok a karjaiba, ha megcsókol. Pedig érzem, hogy itt lóg a levegőben valahol nagyon közel, a vonzódással együtt ami kitölti az egész termet.
Na jó, legyen...megadom magunknak azt, amire egyértelműen mind a ketten vágyunk. - Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor lábujjhegyre álltam és ajkaihoz érintettem a sajátom. Azzal számoltam, hogy majd ő is alig bír majd ellenállni, ha már behúzott a sötétbe, nem pedig még szemtelenkedjen.
- Mmmmh, hát lehet, dereng valami.- Most már én is mosolyogva mondtam ezeket a szavakat, még mindig túl közel, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megtörténjen az a csók. A kezem felsimított a karján, a vállán, a nyakán fel és megállapodott az állán, megcirógatva azt a hüvelykujjammal.
- Miért, inkább mire menjen el a maradék öt és fél perc? - Éppen csak picit távolodtam el, hogy felpillanthassak a szemeibe, mintha tényleg soha senki más mondanivalója nem érdekelne, csak az övé. Mintha véletlenül sem szeretném tovább húzni az időt, nehogy még a végén tényleg neki legyen igaza. De ami igaz. Én...akarom, hogy tovább próbálkozzon, hogy el akarjon csábítani kerül amibe kerül. Persze, nyilván csak azért, hogy bebizonyítsam, már rég nem vagyok a hatása alatt..persze. Igen!
Amíg ő eldönti fejben, hogy megcsókoljon-e, én szemtelen mosollyal vártam a közeledést. Eddig egészen jól csinálom a nem elolvadást, csak az ajkairól nem tudom eltávolítani a pillantásom, meg a szívverésem sem tudom lelassítani, sem pedig kiutasítani a pillangókat a hasamból. Ez a nyavajás meg itt húzza az agyam. Nem akarok olvadni, nem akarok..nem..
Kellemes érzés, nem tagadhatom. Túl jó, túl izgalmas. A testem nem mozdítottam, nehogy túl hamar belelovaljam magam, de ennek ellenére az arcom már kipirosodott és a bőröm minden miniméterét libabőr fedte. Az összes idegszálam fejvesztett iramban küldte tovább az informaciót az agyamnak, hogy mmmh igen, ez jól esik, kérek még, mégtöbbet, mindenből. A csók után nem nyitottam ki a szemeim, csak vsendben vártam, hogy folytatódjon ajkaink játéka, de mivel éreztem a habozást, finoman bólintottam a fejemmel, hogy folytathatja, jöjjön és vegye el, ami kell neki.
Ha..ha..tudja persze.
A második, harmadik kör csók, sokkal szenvedélyesebbre sikerült, sokkal nehezebben állok ellen, egyre inkább érzem, hogy elvesztem az irányítást. Annyira vonz, annyira akarom őt. Régen még fel sem fogtam igazán, hogy ez a sok érzés mind, ezek mit jelentenek. Most is állíthatom, hogy ennyire még sosem kívántam semmit és senkit. Teljesen új, hogy khmm intim módon így felizgultam. Eddig féltem átadni magam, de csupán annyi kellett, hogy Módi jó erősen közel húzzon magához és már szaladt is ki az ajkaimon egy meglepett, sóhaj és csak ennyi kellett ahhoz, hogy karjaiba olvadjak végül és viszonozzam a csókot, olyan szenvedélyesen és mélyen, ahogy tőlem az kitellik. Azért próbáltam legalább a nyögéseket, a hangokat visszafogni, mert még mindig volt bennem egy leheletnyi kis szikrája a dacnak. Leheletnyi, ami el is illant, amint hátra vonta a fejem, hogy helyet csináljon magának a..a csókokhoz és a haraodálashoz. Azt hiszem, itt szakadt el a cérna végleg, halk, vékony nyögés hagyta el az ajkaimat, a lélegzetem zgyanolyan reszketve távozott, ahogyan a testem is megremegett. Nem hittem, hogy tud ennél jobbat, de aztán..a fenekemre simult a keze és a szorításai, a kis harapás...elindítottak valamit, amit nem is tudtam, hogy létezik. A lábaim alig tartottak így is, erőtlenül remegtek alattam, de köztük olyan forróság éledezett, a létező összes dologgal együtt, ami miatt hálát adok, hogy nem ruha van rajtam és hordok alsóneműt..khm. Eddig csak magamnak tudtam ehhez hasonlót elérni és nem kevés idő kellett hozzá és..uramatyám. Erre máris rászoktam.
- Mmmmmh.. - Ennyit tudtam csak reagálni, nyöszörögni a dicséretre. Mi történik velem? A kezei közt egy teljesen más Mavis vagyok. Veszélyes ez az isten, veszélyesebb mint gondoltam.
Szinte beleszédülve az intenzív érzésekbe, visszahajtom a fejem, de ki sem nyitom a szemeim, hogy menjek a csókja után, kérjem az ajkait, a nyelvét..és csak nagyon nehezen engedem útjára és lazítok a figásomon a tarkójánál és karján, mit eddig észre sem vettem, hogy úgy szorítok, mintha soha el sem engedném már.
- Ezt én is kérdezhetném... - Milyen varázslatot használ, hogy egy pár perc alatt elvesszen minden, amin olyan keményen dolgoztam. Az utolsó csókot még viszonozva, próbáltam magam összeszedni. Érzem, hogy lüktet az arcom, a fülem, biztos nagyon ki vagyok pirulva. Azt se tudom, hová koncentráljak, eddig is a hangját követtem, mint lepke a fényt.
- Mondtam, hogy..hogy..tíz perc, semmire sem elég. - És nyilván nem én élem át még annak az érintésnek az utóhatását...hiszen el sem tudom ereszteni.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Ha valaha, valaki el tudná mondani, miért is van ilyen hatással rám ez az istennő, .. bár úgy hallgatnám, mint aki egy szót se hisz el, nagyon is csüngnék minden betűn. Pedig éltem már meg dolgokat, ezt az egyet mégsem értem... de megjelenik, és egyszerűen elvarázsol. Még azt is imádom, ahogy incselkedik, játszik... talán nagyon is imponál ezzel, és talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy egyre inkább ne bírjak magammal.
Nem volt mit elfelejteni...!  Hah.. hát rendben. De azért közben el is árulja magát, így az eddigi mosolyommal pillantok el róla ahogy csóválom fejem,egy pillanatra már majdnem megbántott!
Végül persze visszakerül arcára tekintetem, pár néma másodpercig jót nézek rajta, felmérve minden apró milliméterét gyönyörű bőrének... vah! Mondom én, boszorkány...
- Általában egyáltalán nincs baj az ízlésemmel... ebben az esetben főleg. - elvégre csak rá kell nézni... Hát mondaná bárki őrá, hogy nem szemet gyönyörködtető látvány? Ha igen, az illető vak, vagy toronyhibás, és kész. Na meg nem mintha számítana bárki más véleménye, nemde?
Ahogy nem sokkal később közelebb dől hozzám, kénytelen vagyok én meg kicsit kihúzni magam, mert... nem állítom, hogy abban a közelségben nem próbálnék meg igen hamar tenni azért, hogy jobban emlékezzen erre-arra . . Bár még így se biztos, hogy elvetem az ötletet. Sőt...
- mmmm... Szerintem meg bírnálak győzni. - vágom rá pimaszul, nem hozzátéve, hogy 'hogy nincs igazad', ezt már megtartom magamnak inkább, azzal is csak telik az értékes idő! Szörnyen sok túl jó dolog tud történni ilyen kevés perc alatt, amiből már amúgy is eltelt legalább három sajnos.
Noha mikor éppen azzal telik éppen, hogy bőrömön simít, miközben tekintete is pásztázik rajtam, majd ajkát nedvesíti be... egészen kezd tetszeni a pillanat, csak azt is érzem, hogy kezd bennem többet követelni, és .. hát nem tudom, ő mennyire érezhet hasonlóan. Ki kéne deríteni... khm. Szörnyű önkontrollálatlanság! Ez az én diagnózisom...
- Fhú... - fújtatok, mint aki épp megkapta, hogy hét hete van hátra. - Azért tünetkezelés van? - kérdezem aggódást játszva, ha már itt a vég hamarosan, legyen jó a vége nem? Nem?
Talán ezért is döntök úgy, hogy apró csókot szórok puha ujjaira, majd húzom őt magam után, egyenesen a szertárba, hogy kicsit jobban kettesben legyünk végre. Szerencsémre követ, szó nélkül, olyan édes ahogy bárhová máshova tekintget, csak rám nem, de én meg .. határozottan tudom, hogy mit szeretnék, és úgy is közeledek felé, hogy elérjem azt. Szó szerint, és átvitten is... Ahogy leheletnyit közeledik, szinte levegőt is félve veszek magamhoz, alig észrevehető, apró mozdulattal majdnem moccanok én is, de egyelőre mégse, akarom, hogy ő is vágyja ezt a pillanatot, hogy beleengedje magát, hogy lépjen érte... és lép is, mikor éppen csak, de megérint ajkaival. A nevem hallatán persze azonnal elmosolyodom.
- mmmmhm, szóval mégis tudod a nevem. - jegyzem meg halkan, játékosan, oké, eddig sem volt kérdés, inkább csak szurkálódok picit, hogy jelezzem mennyire élvezem, hogy úgy érzem, megadta magát! Pedig még szinte nem is, csak majdnem...
- és hát ... Emlékeket elevenítek fel, hogy ne az újraismerkedéssel menjen el a maradék öt és fél perc. - vagy talán már csak öt... Mindenesetre hangom igen halk, szinte suttogás, reménykedő, kevésbé szemtelen, mint eddig, inkább már őszintén kíváncsi, ahogy tekintetem is, mi nem igazán tudja eldönteni, hogy Mavis szemeire, vagy ajkaira kíváncsi jobban, vagy porcikáit fürkészné inkább... De nem is derítem ezt most ki, helyette szinte már kínzó lassúsággal és határozatlansággal kezdem el biccenteni arcom, hogy azt a leheletnyi távolságot megszüntessem közöttünk, majd vissza is távolodom azt az apró szakaszt, pedig ajkaim már majdnem mozdulni kezdtek övéhez, végül... Egy másodperc elteltével ismét mozdulok, lassan, de annál érzelmesebben jutva el ajkaihoz, egyetlen finom, hosszú csókkal köszönve nekik. Néma nyögésként fújom ki orromon halkan a levegőt, mintha csak azt mondanám, végre, majd ahogy a csók véget ér, emelem pilláim, hogy tekintetét keressem, mintha azt szeretném kitudni, mit is szól ehhez... de el nem távolodok egyáltalán. Jobbom még mindig arcát érinti, ahogy balom kezét cirógatja, tekintetemmel pedig alig két másodperc alatt érzem úgy, hogy megtaláltam amit keresek, egy zöld jelzést, vagy bármit, amire testem már azonnal reagál is, hiszen a következő pillanatban ismét megcsókolom őt, csak ezúttal már sokkal erősebben, hevesebben teszem. Még mindig annyira jó... Annyira, hogy egy-két csók után már balommal sem kis kezét fogom, hanem inkább derekát, húzom magamhoz erősen, minél közelebb legyen hozzám, de közben jobbom még mindig ugyanolyan puhán érinti arcát, mintha nem is egy embertől származna a két érintés. Ekkor már - ha úgy érzem partner mindebben -, igyekszek elmélyíteni ezt a táncot, nyelvével is próbálok incselkedni, olykor-olykor halkan hangot adva minden tetszésemnek. Pár igen hosszúnak tűnő finom csók után alsó ajkába harapok puhán, húzom is azt, mielőtt elengedném, és újra rácsókolnék, hogy ezek a csókok elinduljanak pár pillanattal később arcára, állára, nyakára, füle alá először, apránként falva rajta a millimétereket. Jobbom ezzel együtt tarkója irányába simul, tincsei közé finoman, mikre - miközben csókjaimmal elindulok nyakán előre, hogy torkára adjak belőlük -, óvatosan, mégis erősen fogok rá, húzva is picit fejét hátra, hogy újabb és újabb csókkal ízleljem meg, eztán rá is harapok nagyon lágyan torkára, fogaimmal karcolom bőrét, mit ha más területről lenne szó, már húznék, nem csak karcolnám... végül persze mindig nyelvem simításával adok vigaszt, egy puha csókkal karöltve. Ahogy balom is egyre kíváncsibbá válik közben, úgy simul egyre lentebb derekáról, ujjaim hajában meg-megfeszülnek, csókjaimmal álla alá araszolok a puha részre, még egy picit jobban hátra hajtva fejét, hogy mire balom formás fenekére simul, és belemarkolok erősen... addigra újra bőrébe tudjak harapni, egy kevésbé fájó ponton. Jóleső nyögésem persze elrejteni sem tudnám... Olyan jó érzés fenekébe markolni, hogy arra most szavam se lenne - bár azoknak most amúgy is híján vagyok éppen -, így meg is teszem újra és újra, marva nadrágja anyagát, minek hálás is vagyok serényen, hogy ilyen tökéletesen átadja amit érezni akarok ... ennél már csak meleg bőre érintése lenne jobb, de ne legyek telhetetlen, főleg az én helyzetemben. Egy alig hallható dicséretet azért megejtek akaratlanul is persze...
Pár apró, levezetőnek szánt csók után engedem, hogy visszahajtsa fejét, sőt, irányítom is jobbommal, hogy így tegyen, hogy újra ajkaira adhassak egyet-kettőt.
- Még mindig nem tudom, hogy csinálod... - dorombolom szinte, puha szájának egy halkabb nevetéssel, hogy aztán újabb lágy csók kerüljön a mondat végére. Megőrjít...
 

< outfit >

11

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Az Ygdarsilra esküszöm, hogy nagyon vicces, ahogy Módi erőlködik, hogy bebizonyítsa, emlékszek rá. Viszont, azon kívül, hogy nem tudja, mi történt velem a majd másfél évszázad alatt, még azzal sincs tisztában, hogy ha megmakacsolom magam, akkor bizony rendíthetetlen tudok lenni. Márpedig én itt  nagyon is eldöntöttem valamit, amiből nem engedek és ha én nem ismerem Módit, akkor nem ismerem, kész.
Csak szeretnék mévmg egy kicsit játszadozni most, hogy tudom, milyen ha nem veszed komolyan a dolgokat.
- De hiszen nem is volt mit elfelejteni. - Kicsit túl játékosra sikerült a szemforgatásom. Jól hazudni sem tanultam még meg, dehát ami késik az nem siet, meg különben is...valamiért imádom ezt az ábrazatot, hogy magabiztos, szemtelen és valahogy, mintha kicsit boldognak is tűnne, hogy láthat. Ahwww..Pffffft, kellett neki eddig kerülnie!
- Azzal nem, de az ízléseddel már annál inkább. - Én is könnyeden megrántottam a vállam, egy csalafinta mosollyal arcomon. Elvégre mindenkinek más az ízlése, nem? Nem én tehetek róla, ha neki most is rossz, meg régen is az volt, haha.
Engedem, hogy kutasson szemeim kékjében, hiszen én is ezt teszem az övével. Sőt! Még közelebb is dőltem hozzá, hogy könnyebben megtalálja azt amit keres. Hátha sikerrel jár, bár én nem reménykednék benne. Vicces, hogy ahhoz képest, hogy mennyire kis bátornak mutatja magát, azonnal távolodik, ahogy én közeledtem. Hmmm, minek is az istene ez az úriember? Vagy ma fordított napot játszunk?
- Uhm, nem. A tíz perc az tíz perc, ne szépítsük..az pedig nálam semmire sem elég. - Ezt...is értse ahogyan csak akarja, nem fogom meggátolni benne, hiszen úgyis az a célom, hogy kibillentsem valahogy ebből a magabiztos, istenkirálycsászár szerepből. Mindenesetre, jól esett a bőrén, mellkasán simítani az ujjammal és mégjobban esett az a kézcsók, ami követte. Egy pillanatra vagy kettőre elképzelem, hogy az ajkai a csípőcsontom élén halad végig és már nehezemre is esik normálisan kiereszteni a benntartott levegőt.
Vissza kell vennem az irányítást. Muszáj. Ennek az eredménye, hogy az ajkaimat a nyelvemmel kellett benedvesítenem, amíg nem az övé teszi ezt meg..amíg..Hooo. Nem! Már megint elszalad velem a ló. Én ezt a férfit ki nem állhatom. Ezt az istent! Mégis állandóan ő jut eszembe, magányosabb óráimban. Sajnos, azóta sem vagyok képes másra..gondolni. Tessék! Ezt is Módi tette tönkre nekem. Óh jajj, válaszolni kéne.
- Hogy sajnos a páciens gyógyíthatatlan.- Nagyon művi, szomorkás kifejezést erőltettem az arcomra. Ez a páciens dolog most nem csak rá, de rám is ugyanúgy vonatkozik. Nem tagadhatom, hogy még mindig olyan hihetetlenül vonz,hogy hajlamos vagyok nagyon hamar megfeledkezni magamról.
Kíváncsian követem tekintetemmel, ahogy megmoccan és feláll, majd vezetni kezd? Óh, azt akarja, hogy kövessem. Ez édes, de hová visz? Veszélyt éreztem, mégis a kíváncsiságom győzött és hagytam, hogy bevezessen egy másik szobába. Ő most..azt akarja, vagy túl sok Grays klinikát néztem? Na és ha arra készül? Helyette az ablakra, a polcokra, a fehér falakra, mindenhová pillantgattam, amíg nem érintette meg az arcom és dőlt hozzám közel. Nem fogok hazudni, azonnal pillangók armadája lepte el a hasam, gyorsabban vert a szívem, az ujjaim megremegtek és ha meg akart volna csókolni, hagytam volna. Mit művel velem még mindig? Leeresztve egy pillanatra a maszkom, hatalmas, szinte reménykedő szemekkel néztem fel rá. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a pillanat és lassan közelebb hajoltam hozzá. A tekintetem az ajkaira vándorolt, majd vissza a szemeire és ismét közelítettem, éppen hozzáérintve az ajkaimat.
- Mit csinálsz Módi?- Suttogásként hagyták el a szavak az ajkaimat, mert egyszerűen nem tudtam határozott lenni ebben a helyzetben...sem észrevenni, hogy a rendes nevén szólítottam.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Az, hogy bárkivel is összekeverjem, teljességgel lehetetlen... ezt bizton állíthatom. Nem volt sokáig az életem része, csupán pár órahosszára, mégis olyan benyomással volt rám, hogy megjegyeztem magamnak csodás energiáit, és a mai napig felismerem azonnal. Ha a mai tudásommal visszamehetnék... nem vesztegetném az időt fölösleges dolgokra, kapcsolatokra, érzésekre, de .. de valamiért ezt is meg kellett tapasztalnom, ahogy neki is. Nem fogom erre, hogy én szúrtam el mindent... De hátha most jóvá tehetem az egészet, és hátha nem zár ki azonnal az életéből.
- Ó, élénk is ... de hidd el, nagyon is megjegyeztelek. - húzódik szám sarka közben szemtelen mosolyra,  a fantáziám is bizony néha kínzóan a helyén van, de nem erről van most szó.  -  Vagy te ilyen könnyen elfelejtettél? - kérdezem az előbbihez hasonló mimikával, incselkedve, azért azt nem gondolnám... vagy remélem, hogy nem? Is-is.
- Szóval akkor már nem vitatkoznál velem, hogy gyönyörű vagy-e, vagy sem? Amúgy se szeretek bizonygatni egyértelmű dolgokat. - vonok vállat enyhén, elpillantva róla egy apró pillanatra, majd mondandóm végére vissza is találok azokba a jeges kékségekbe, amikben olyan otthonosan érzem magam... és el is veszek bennük legszívesebben.
Na de mennyi idő is a szünet? Nem olyan sok, bár az a tíz perc is jó sok mindenre, mondhatni elég mindenre elég tudna lenni, ..
Mosolygok, hogy meglehet, folytatná az órát máris, tekintete miatt nem vagyok hajlandó komolyan venni, illetve helyezkedése miatt se, bár . . utóbbi nyomán muszáj vagyok picit kihúzni magam, hogy ne teljesen érintse mellkasom a támlát, különben ... különben tűrhetetlenül kevéske hely marad közöttünk, és nem garantálok semmit. Jó ég...
- Tűnhet szörnyen rövidnek is, attól függ, mivel töltöd el. Vagy kivel. - vagy kivel, És mivel? Nagyapára mondom, vele a világ összes percét nem tudnám beosztani, hogy elég legyen! De moderáljam már magam...
Szemeit, arcát figyelem, ahogy elkalandozik rajtam, ó tegye csak, egy pillanatra sem bánom, én is elmélázok ajkain újra és újra, milyen jót ízlelgettem én azon egykor, de mire beleélném magam túlságosan a gondolatba, keze elindul, én pedig szinte moccanni se moccanok, azt is csak óvatosan. Reflex szerűen feszítek állkapcsomon, ahogy bőrömhöz ér, simít rajta, ó de milyen jó helyen van az a nyaklánc! Ahogy tekintete találkozik enyémmel, hasonlóan kérdő pillantást láthat, mint ahogy én, mintha némán próbálnék valamit megtudni szemeiből, gondolataiból. És hát nyelnem is muszáj egy aprót .. annak álcázott hatalmasat. Sokkolni készül azzal, hogy még a száját is megnyalja?!
- Ha igen, mit állapít meg a doktornő? - kérdezem pimaszul, majd míg szemeimet le se veszem övéiről, balommal kis kezéért nyúlok, ujjai végét fektetem mutatóujjamra, hogy kézcsók helyett ujjperceire adjak egy leheletnyi puszit, végig tekintetét bújva. Már ha hagyja mindezt persze.. Biztos, hogy nem vagyok normális egyébként... de ilyen hatással van rám, nem tudok mit tenni vele.
Ha nem zavar el melegebb éghajlatra, valamivel erősebben fogom meg kezét, és elkezdek felállni a székemről, húzva őt is finoman, mosolyom visszafogott, reménykedő inkább, ahogy tekintetem is, mivel bűvölném magamhoz egyre jobban, és ha követ, megfordulok a terem szertára felé, úgy vezetem őt magam után. Benyitok, belépek, megvárom míg ő is így tesz, majd halkan csukom is az ajtót magunk mögött. Nem valami nagy ablakot sikerült erre a zugra tenniük, úgyhogy félhomály van - mert a villanyt meg én felejtettem el felpöccinteni -, de pont elég, hogy minden milliméterét láthassam arcának. Először csak közelebb lépek hozzá, kezét még mindig el se engedve, simogatom hüvelykemmel kézfejét, miközben jobbommal arcát érintem meg a lehető legpuhábban, mintha félnék megérinteni őt - ekképpen is kezdem cirógatni puhán. Pár másodperccel később csak annyira mozdulok, hogy homlokomat övének támaszthassam, fürdőzve az érzésben, hogy újra a közelemben van.
 

< outfit >

10

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Két érzés kavarog és küzd bennem. Elsőként és legélénkebben az, hogy menekülni akarok ez elől a férfi elől, ignorálni..pont úgy, ahogy ő tette és talán..mondom talán, egy evszázad múlva találkozhatunk újra és tehetünk úgy mintha minden rendben lenne. A másik, kicsit alárendeltebb érzés, hogy akármi is történt, muszáj beismernem, hogy még mindig legalább annyira vonz Módi, mint Ane és Rune esküvőjén. Sajnos, így kettesben vele már nem csak az utálat jut eszembe, s ilyen közel meg főleg nem. Inkább az emlékek törnek fel bennem, hogy milyen is amikor a karjaiban tart. Vagy amikor megcsókol és lángra borítja a lelkem az az izgató érzés, amiből sosem elég. Eszembe jut, hogy milyen amikor hozzámértek a kezei, pedig az akkori ruházatom nem igazán engedett meg bőr a bőrön kontaktust, a karjaimat leszámítva. Persze ezek után a csalódottság is felsejlett, az önundor mikor rájöttem, hogy amíg én mennyi mindent hagytam volna neki, ha én kellettem volna neki. Csak persze, nem voltam más mint egy pár percnyi szórakozás, egy kis nasi amíg a főfogást nem kaphatja meg... Jó, okés! Azt hiszem, ez pont elég lesz egy időre, hogy ne engedjem magam elkalandozni úgy mint a múltban. Azóta okosabb vagyok.
- Túl jó lenne a memóriád, vagy csak élénk a fantáziád és ez nem más mint egy erős dezsavű érzés? - Könnyeden, kedves mosollyal, megrántottam a vállam, mintha csak rezidensként akarnám megnyugtatni, hogy nincs semmi baja, nem fog elpatkolni, egyszerűen csak náthás. Nem eszik azt olyan könnyen drága Módi. Ha azt hiszed, hogy ugyanolyan könnyen bedőlök a kis cselednek, akkor nagyon tévedsz!
Én nem az a Mavis vagyok, hanem egy másik és..ez valahol igaz is. Mert ha az lennék akire ő gondol, akkor nem mernék ennyire közel merészkedni hozzá. Nem tudnék olyan magabiztosan, vagy épp kedvesen mosolyogni rá mintha nem tudnám, hogy egyébként mire képes a háború istene, ha az ellenségeiről van szó, vagy rólam... Szóval nézze csak meg jól az arcom, mert bizony, Ő rosszul emlékszik.
- A tükreim otthon tökéletes állapotban vannak, köszönik szépen.- Na jó, csak sokat sejtető lett a pillantásom a mosolyom féloldalas íve felett. Emlékszek, hogy azzal szédített, hogy nagyon szép vagyok, meg számára szebb mint a testvéreim. Emlékszek, hogy a Gleccseren a férfiak mindent megtesznek, hogy egy nő ne érezze magát túl szépnek, túl jónak magát hozzájuk. Emlékszek, hogy ez nálam bevállt, mert ha tudtam is magamról, hogy nem vagyok csúnya, valahol mindig kevesebbnek éreztem magam Isane és Dahlia mellett. Ennyi esztendő elteltével, lettem olyan magabiztos és modern, hogy tisztában legyek az értékeimmel, meg önmagammal és nem hagyom, hogy a tükreim "hazudjanak".
- Meglehet, hogy folytatnám.. - A bal könyökömmel a székének támlájára dőltem és a tenyerembe helyeztem az állam, érdeklődő, mégis valahol szemtelen tekintettel. - Szóval szerinted a tíz perc, az elég hosszú? - Értse ahogy akarja az istenke, én aztán nem állok az útjába. Jó, hát valahol elég szórakoztatónak tartottam így játszadozni vele, beismerem. Ynes is nagyon kedvesnek tűnik, meg Anton is, de azok a beszélgetések csak felszínes bájcsevelyek és csak belegondolva is unatkozok, míg...míg Módival még kötekedni is nagyon jól esik. Kíváncsi vagyok, most milyen hamar un meg és dobja be a törülközőt azokkal az izmos karokkal és tapasztalt kezekkel. Egy pilanatra végig is fut a tekintetem az egyik karján, ujjaitól végig, egészen a nyakáig. Talán, ez a része tetszik a leginkább, egyelőre. Nah, mi az, hogy egyelőre? Gyorsan elkaptam a tekintetem és így a dögcédulájára esett. Olyan természetellenesnek érzem a "Cameron" nevet olvasni rajta, Módi helyett. A jobb kezem el is indult, ujjaimmal mintha csak a láncot igazítanám meg, ujjam a bőrén is simított közben, majd elfordítottam a bilétát, de nem vettem el a kezem róla. Csak a szemeimet mozdítottam, hogy a tekintetem találkozzon az övével...mintha azt érezném, hogy kicsit szaporább a pulzusa. A nyelvemmel benedvesítettem az ajkaim és oldalra döntöttem a fejem, kérdőn. -Izgulsz...Cameron?

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Általánosságban elmondható, hogy igenis érdekel az éppen aktuális hivatásom, munkám . . és így van ez most is, mégis alig várom, hogy a teremben rajtam kívül már csak egy ember legyen, és az bizony Ő legyen... Nem is tudom, hirtelen olyan érzés, mintha meg se történt volna az elmúlt idő, mintha csak tegnap lett volna, hogy megpillantottam őt azon a bizonyos esküvőn. Milyen kár, hogy amúgy egyáltalán nem tegnap volt, sőt... és tudom, hogy mennyi mindent elrontottam, de végig úgy hittem, hogy megvan rá a jó okom, még ha magamat is átvertem közben, igen csúnyán. Most valahogy minden 'ok' csak ocsmány kifogásnak érződik, mikor ismét itt áll előttem az az istennő, akiért úgy oda tudtam volna lenni, és .. kicsit oda is voltam. Hirtelen volt az egész, letarolt, és képes lett volna el is taposni, és még élveztem is volna, hogy végre valaki megrengeti a világom, mégis voltam olyan hülye, hogy nem mentem az érzés után, de sajnos nem tudok visszaugrani, hogy egy egészséges tarkón vágást kiosszak magamnak, más meg hiába is próbálkozott vele, még ha csak szavakkal is. Minden bolond a saját kárán tanul...
Na de talán sikerül elnyernem a bocsánatát, még ha konkrétan nem is tűnik úgy, hogy ezért tennék akár tetteimmel, akár szavaimmal, pedig .. pedig valahol de. Nem akarnám vele azt éreztetni, hogy úgy gondolom, majd most szépen visszasasszézok az életébe, és mehet tovább, mintha mi se történt volna..
- Nem tudom. Túl jó a memóriám? - kérdezek vissza továbbra is szemtelenül, mert képtelen lennék azt mondani, hogy igen mély benyomással volt rám hozzá... akármikor megismerném, azonnal, ez nem vitás. Aztán azt se mondom ki, hogy még mindig mennyire gyönyörűnek találom, pedig ahogy eltéved rajta tekintetem, más szó se jut eszembe hirtelen, vagy, ha lenne ennél kifejezőbb, talán az még ugrándozna idebent társául.
Újra mosolyt csal ajkaimra ezzel a fránya miszterezéssel, de szívverésem inkább azzal foglalkozik ahogy érzem, hogy újra ilyen közel van hozzám... és ó azok az ajkak... khm. Hülyeség lenne azt mondani, hogy tökéletesen emlékszek rájuk?
- Hát.. valószínűleg sok mindent, amit mondanék.. deee, .. Ha azóta is hazudnak otthon a tükreid, még mindig szívesen vitatkoznék velük. - felelem pimasz módon, halkabban duruzsolva, és de még mennyire, hogy azóta még jobban is vitatkoznék... így, hogy már jóval többet láthatok belőle, mint 125 évvel ezelőtt. És mennyire tetszik, hogy az ő tekintete is rajtam szaladgál, elmondani nem tudnám, végül mégis hátrálni kezd tőlem.
- Elég hosszú. - vonok vállat enyhén, mintha csak nem tudnám megmondani pontosan, de ó bizony sok mindenre elég az a pár perc... nah. - Miért, máris folytatnád az órát? - kérdezem eztán, persze még ennek is van némi szemtelen éle, mert baromira érdekel, miért kérdezte éppen ezt.
 

< outfit >

9

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

A nornák nagyon jót nevethetnek most rajtam, hogy pont nekem kellett jelentkeznem, pont arra a kiképzésre, ahol Módi a tanárbácsi. Százhuszonöt évvel ezelőtt lett volna nálam esélye, sőt! Csak ugye, nekem nem volt nála és a bátorság istene azt látta a legmegfelelőbb megoldásnak, ha a nővéremék esküvője után, teljes lényével ignorál. Nah most, hogy ennyi idő után újra találkozunk, Módi..Mr Reidarsen szeretne úgy tenni mintha mi sem történt volna. Lehet engem hibáztatni amiért én meg követem ebben? Csak picikét visszább haladva az időben, amikor még valóban nem találkoztam vele és a legendákon kívül mégcsak nem is tudtam róla.
Azt hittem, hogy már réges-régen sikerült túltenni magam a sértettsegemet, de végignézve rajta, a szép karjain, izmos vállain, szép ajkain és ábrándos szemei... Khm, szóval most végignézve ezen az orkon, rá kellett jönnöm, hogy még igenis ég bennem a láng és a csalódás savként mardos, hogy ÉN akkor akár többet is elképzeltem volna, míg ő bizonyította, hogy semmit nem jelent egy éjszakányi beszélgetés, ismerkedés és "barátkozás" vagy mi. Persze tudom, amiben velem része volt, az sosem lehet egyenlő azzal az epekedéssel, amiben ő már ember öltők óta elmerül az egyetlen nornája iránt. Nem baj, akkor is kapja be. Gyáva.
- Óh igen? Na és miért van ez? - Belekapaszkodtam a székének támlájába én is és csak pár centire voltam tőle, olyan közel hajoltam. Mintha csak azt szeretném, hogy nézzen meg jól, minden apró részletet az arcomon, mert nem lehetek az a nő...lány, akivel akkor találkozott. Megemeltem játékosan az egyik szemöldököm és az ajkaim is efféle képpen görbültek. - Mit nem hinnék el, Mr Reidarsen? - Ennyire közel, nem tudok nem elmélyedni a zöld íriszeiben, de ha viszont ráerőltetem magam, hogy másfelé vigyen a tekintetem, akkor az ajkaival találkozik és az sem sokkal jobb. Na és? Ő is végignézett rajtam, amennyire csak tudott. Befordítottam az ajkam, hiszen hirtelen annyira száraznak éreztem...majd muszáj volt kissé eltávolodnom, csak pár centivel, hogy ne vonzzon túlságosan is.
- Milyen hosszú a szünet? - Miért is érdekel ez engem? Áh, biztosan nem azért, mert tudni akarom, hogy mennyi időnk van még, úgymond kettesben.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Igazából alig várom, hogy lemenjen a vetítés, mert  ... van valami-valaki, aki sokkal jobban foglalkoztatja a fantáziámat, mint a háború okozta sérülések. Persze, ettől még ugyanúgy felkészítem őket, mint bármikor máskor, csak ... legyen már szünet.
Így amint a többiek kimennek, fogom az egyik széket, hogy Mavisszel szemben foglaljak helyet, a szokásos szemtelenkedéssel utat törve a beszélgetésnek.
Ahogy visszakérdez, felhúzom szemöldökeim, ezzel együtt pedig bólintok párat; hát .. a madarak ilyesmit csiripeltek, nem? Már a madarak is hazudnak? Közben balommal már könyökölök azon a támlán, hogy fejemet támasszam kezemmel, és mikor folytatja, máris laposodik tekintetem, mikor leesik, miért is mondja így. Hát nem veszem be, hogy nem tudja, ki vagyok! Szóval csak nézek rá, amolyan 'most komolyan?' tekintettel, figyelve, ahogy helyezkedik, majd közelebb dől, és .. kérdez. Hát, ha ő így, akkor én is hasonlóan, szóval leveszem karjaim a támláról, helyette annak két oldalát fogom meg kezeimmel, mellkasommal nekidőlve, így hajolva szintén közelebb hozzá.
- Esélytelen lenne, hogy bárkivel is összekeverjelek. - felelem halkabban, de azért azzal a bizonyos szemtelen éllel hangomban, sőt, szavaim végén tekintetéről lassan téved le pillantásom, ameddig sikerül anélkül, hogy fejem is mozdítanám, majd hirtelen ismét szemeit fürkészem. Elnyitom ajkaim, veszek egy kis levegőt, mintha mondanék valamit menten, helyette azonban csukom szám, és ki is fújom azt a levegőt, hogy csak egy-két pillanattal később szólaljak meg.
- Mondanék valamit, de ... lehet, még most sem hinnéd el. - pedig még mindig őszintén mondanám... egyre növő áhítattal. Vajon emlékszik, mire célozhatok?
 

< outfit >

8

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Mindenki tudja, hogy béke párti vagyok és egyszerűen utálok mindent, ami a háborúval együtt jár. Nincs abban semmi magasztos, ha lekaszabolsz egy rakás embert, egy olyan valaki parancsára, akit nem hogy nem érdekel az egészséged, de egyáltalán azt sem tudja, hogy létezel. Ezért is vonzott, hogy menjek és segítsek ott a sebesülteknek, ahol lehet. Módi, mint a háború istene, egészen lenyűgözött, mikor először találkoztam vele. Akkor nem csak az derült ki, hogy ennyire gyönyörű, de az is, hogy mennyire vonzó maga a személyisége is. Mégcsak véletlenül sem olyan mint amilyennek leírták. Magával ragadott és nagyon sokáig  senki más nem járt a fejemben...csak éppen mind hiába. Ő egyenesen kerülni kezdett és visszatért ahhoz a nőhöz, aki állítólag "csak barát". Persze...
Eldöntöttem, hogy többé nem hagyom, hogy lenyűgözzön a csábos mosolyával.
Nem egyszerű nem úgy nézni rá, mint a világ legcsodásabb férfijére, amikor megvéd egy bunkó-paraszt orvostól. Nem szabad! Viszem tovább a tervem, miszerint nem ismerem meg.
Sajnos a fegyverek nevéről, tényleg nincs fogalmam se.
- Az...ágyu. - Gondolom.. Menjünk inkább nézni azt az előadást a rémes sérülésekről, mert az is kellemesebb lesz, mint az, hogy a többiek azért fixírozzanak, mert nem értek a tüzérségi fegyverekhez.
Módi előtt belépve az ajtón, olyan furcsa, de kellemes borzongás futott végig a testemen, mintha...mintha a tekintete végig rajtam maradt volna és csak egy egészen picit reménykedtem abban, hogy tetszik neki amit lát.
Nagy levegő és tegyük magunkat túl rajta! Az előadás, eddig valóban eléggé valódi és borzasztó képet fest le az emberek által vívott harcokról. Rettenetes. Pont jókor jött a szünet, amit a tanár úr felkonferált.
Mindenki más kihúzott a teremből, de én még meg akartam írni egy üzenetet a nővéremnek, hogy képzelje el, ki az aki most engem oktatni fog. Igyekeztem nem Módi energiáját követni közben, dehát...valakinek pont nosztalgiázni támadt kedve és...az nem én vagyok. Haragszok rá. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy nem-e akar most is kerülni?
- Ki nem állhatlak? - Ártatlanul és értetlenül rebegtettem rá a szempilláimat. - Dehát Cameron. Szerintem nem váltottunk eddig még Öt teljes mondatot sem. Már hogy utálhatnálak? Meg miért? - Gyerünk Módi..mondd csak ki, hogy milyen vagy. Miért is gondolod, hogy ki nem állhatlak? A széket nem fordítottam meg, de magamat igen, így rendesen szemben lehetek vele, anélkül, hogy két szék támlája is köztünk lenne. - Csak nem összekeversz valakivel? - Kicsivel közelebb hajoltam, mintha egy titokra várnék választ.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Bevallom, valahol kicsit feszélyez is az egész helyzet, hogy Mavis a csoportkám része, de .. jó értelemben. Tetszik, hogy itt van, még ha újra és újra vészjelzésként hangzik is el a fejemben jó hangosan, hogy 'nem szabad', hiszen közben meg azon kapom magam, hogy rajta felejtem a pillantásom egy-két másodperccel hosszabban, mint kellene, és már azon is agyalok kósza gondolatokként, hogy vajon máshogy tekint-e rám azóta.. Tudom, hogy hogy lettek nevelve, tisztában vagyok vele, mégis szeretném, ha azóta már meggondolta volna magát.. Bár gyanítom Rune nem segített a kis manőverével az istenek helyzetén, nyilván most ő minden szörnyűség ami valaha történt, már persze csak utánam, de szorosan a második helyen . .
Na de majd javítunk ezen a helyzeten! Már csak azért is... bár valahogy biztos vagyok benne, hogy nem mindenkivel érdekelne ennyire, mit is gondol, de ez egyelőre az én kis titkom marad.
Ahogy magázódik, mikor visszaadja a mappácskát, majd miszterez is ráadásként, mosolyom igyekszek nem olyan szélesre engedni, mint amilyen amúgy belül érzem, hogy lenne, és inkább foglalkozok azzal, ami miatt eredetileg itt vagyok. Már persze csak az után, hogy dr senkiházit kitessékelem, mert nem vagyok híve ennek a hozzáállásnak, amit produkál, és nem csak azért, mert éppen pont Mavist akarná eltávolítani az épületből. Magának köszönheti, hogy végül neki kell visszaadnia a kártyáját, és lelépnie, hogy aztán nyugodtan folytathassuk tovább a napot.
Folytatásként pedig kezdem egy válasszal, mégpedig Mavis kérdésére, felvázolom, hogy is fog kinézni a mai nap, mire lehet számítani, mikor pedig azt mondja, mégis meg kellene nézni a képeket, kíváncsian pillantok körbe, hogy újra átgondolva mit szólnak hozzá. Ahogy pedig végül úgy döntenek, mégse hagyjuk ki a 'tantervből', bólintok, hogy jó, rendben, hogy aztán ismét az istennőre pillantsak, mikor folytatja a gondolatmenetét. - .. ágyú? - kérdezek vissza, a lehető legkedvesebb módon, amit csak produkálni tudok ilyen jellemzés után, visszatartva a mosolyomat ismét, nem sokkal később pedig már mutatom is az utat a terem felé, ahol ezt az egészet elkezdhetjük majd. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lopva nem szaladt végig tekintetem Mavisen ahogy előttem lépett be a terembe... és hiába is tagadnám, átfut az agyamon, hogy tudnék mit kezdeni vele, de ezt persze igyekszek elhessegetni, mert nem ezért van itt, és én sem. És pont. Vagy vessző?... Mindegy!
Inkább a megbeszéltek alapján, kapcsolom a laptopot, a kivetítőt, majd előkeresem pillanatok alatt az összeállított anyagot, amiben képek, videóbevágások vannak, dokumentumfilmekből, háborús filmekből, életszerű pillanatok, amire fel kell készülnie egy olyannak, aki a kellős közepébe akar menni gyógyítani. Én közben hol az arcokat nézem, hol pedig szintén a vetítést, kíváncsian fürkészem mimikáikat újra és újra, kiben hogy csapódik le mindez, néha hozzáteszem, mi is okozta az adott sérülést, van-e értelme elkezdeni ellátni az illetőt, mik az esélyei, mik a jó döntések, stb stb, na meg persze ha kérdés van, azt is megválaszolom nagyon szívesen. Egy bő harminc-harmincöt perc után csukom fel a villanyt, és hajtom le a laptopot.
- Nyugodtan menjetek ki szünetre, tíz perc múlva ugyanitt. - mutatok az ajtó felé, emésszék csak meg a látottakat, ráérnek majd éles helyzetben azonnal kapcsolni, most még jár ez a pár perc nyugalom. Én közben már Mavisre pillantok, remélve, hogy ő nem akar szünetre menni, és ha így van, elindulok az asztala felé, hogy egy másik padtól vegyem el a széket, fordítsam neki háttal, lábaim közé véve azt, úgy helyezkedve el rajta, alkarjaim elfektetve annak háttámláján. Ha kimenne, először persze megkérdezem, hogy beszélhetnék-e vele egy kicsit.
- Ha nem tudnám, hogy ki nem állhatsz, azt gondolnám, még háborúba is mennél, csak, hogy előtte találkozhassunk. - vágok bele a közepébe pofátlan módon, hiszen ki mondta, hogy egyáltalán találkozni akar velem? Senki, de mégis jobban hangzik így, minthogy megkérdezném, mi újság vele...
 

< outfit >

7

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Az rendben van, hogy nagyon ellenszenvesnek találom Módit, hiszen annak is kell találnom, annyi szörnyűség után, amit hallottam róla, dehát..van neki egy bizonyos kisugárzása, ami vonz. Ane esküvőjén még jóval fiatalabb voltam és könnyebben elérte volna, hogy a lábai elé térdeljek, ha akarta volna, de nem akarta és utána sem jelent meg semmilyen összejövetelen amit a nővéremék szerveztek, szóval feleslegesen lobbizott amellett Isane, hogy milyen remek férfi is valójában a háború istene. Azóta pedig már tényleg felnőttem, túl vagyok egy házassagon, egy váláson, beilleszkedtem az emberek közé és nem olyan sokára orvos leszek az egyik legjobb kórházban. A mostani énemmel már sokkal nehezebb dolga lenne. Ezért is könnyű számomra eljátszani, hogy nem ismerem meg, mintha soha nem is varázsoltak volna el a szemei, azzal a tekintettel...több mint egy évszázada.
- Azt jobban is teszi Mister... - Persze semmi fenyegető éle nem volt a mondatomnak, csak éppen olyan pimasz akár az ő mosolya és így vagyunk egálban, nem?
Hihetetlen, hogy még ennyivel is sikerül elérnie, hogy egészen mókásnak találjam ezt a kiképzősdit és úgy éreztem, akár még jól is elsülhet. Egészen addig volt így, amíg Dr Hogyishívják el nem döntötte, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem és ki nem akart szavazni. Rá sem hederítettem, ahogy nagyjából mindenki más is ignorálta. Kivéve Módit.
Bevallom, mikor elhangzott a szájából, hogy "Egyet értek." hát én majdnem lefagyasztottam a borsóit a nadrágjában. Mégis mit képzel, hogy ilyennel ért egyet? Fuh, hát az istenek még mindig szexista, hímsovinisza barmok? A jéghegy ami a Titanic süllyedését okozta sem volt olyan kemény és rideg mint a tekintet, amit neki szántam. Kapja be a kisujjam.
Hülye Módi. Béna Módi és különben sem jó a kölnije. Bamba Módi, gonosz, hímsoviniszta, csodálatos és szuper zseni, hát nézzenek oda! - Így változott róla a véleményem, fokozatosan, abban a pillanatban, hogy nem is Dr Haugennel értett egyet és őt küldte el. Hát mégis van számára remény. A pillantásom is ezzel együtt kezd olvadni, s zimankós hóvihar helyett, hálás csillogással telik meg.
Jó, persze nem feltétlenül engem akarhatott védeni, de már a tény is elég, hogy nem értett egyet azzal a tuskóval.
Ezzel be is írtam a háborúnak egy hatalmas piros pontot, mert lássuk be, megérdemli.
Remekül áll neki ez a munka, ez a komolyság. Látszik, hogy ért hozzá, tapasztalt és ez nekem..nagyon bejön. Lehet, azért is kérdezgettem, mert egyszerűen imádom, ahogy válaszol, még a mimikája is magával ragadó ilyenkor.
- Szerintem, mégis jó ötlet megnézni azokat a képeket és úgy könnyebben el tudjuk majd képzelni a helyzet komolyságát a szituációk gyakorlásakor. - Végtére is mindenki átgondolta és beleegyeztek, hogy nézzük meg azokat a sebeket.- Mégicsak más egy sima kézi pisztoly által okozott lőtt sebb, mint azzal az..izével, ami olyan..nagy.
Mit tudom én, hogy mi azoknak a neve, de egy aknára mégis más rátaposni, mint egy rozsdás szögbe lépni. Fel kell készülni a borzalmas látványra, amit ember-emberrel képes művelni. A tanterembe utoljára léptem be Módi előtt, úgyhogy már csak a második sorban maradt hely, mindenki más az elsőbe ült le. Sebaj, legalább feltűnésmentesen nyársalhatom át Mr Reidarsent a tekintetemmel.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Már az esküvő óta egy olyan pontja Mavis az életemnek, amiről újra és újra lebeszéltem magam, és amit inkább kerültem. Megfogadtam már jó ideje, hogy istennőkkel nem szórakozok, soha nem is tettem, ő mégis egy gyenge pont, aki ha körülöttem van, nagyon győzködnöm kell magam, miért is hoztam meg ezt a szabályt, és miért tartok ki mellette... Egyszerűen érzem, hogy vonz, hogy felkelt bennem bizonyos érzéseket, ezért is költözik gyomromba izgatott görcsösség, ahogy egyre közelebb érek .. hozzá. De hát kellemetlen lenne azt mondani, hogy nem vállalom egy hölgyemény miatt, nemde? Úgyhogy inkább bele is vágok ahogy szoktam, próbálva úgy tenni, mintha nem vágtázna bennem őrült iramban az adrenalin, mikor megállok mellette.
Pár mondat után körbemegy a jelenléti is, mit persze végül külön neki adok oda, addig is kalandozhat arcán, szemein tekintetem.
- Ugyan, nem hagynálak le Pont téged. - felelem pimaszkás mosolyommal, a mappára pillantva egy másodpercre, mikor meg is érint, ahogy elveszi azt, majd továbbra is rajta felejtem pillantásom, míg alá nem írja a papírt, és vissza nem adja azt. Természetesen magázva... mire megint csak mosolyom húzódik egy leheletnyi fejcsóválással, de rá is térek a lényegre ahelyett, hogy ezt reagálnám le bárhogy is. Nyilván nem tudja ki vagyok ugyebár... Talán nem tett jót a 'kapcsolatunknak', hogy véletlenül mindig elkerültem, ha úgy alakult volna, hogy találkoznánk a nővéréék miatt.
Ahogy látom, a média anyagokat nem igazán kell átfutni, - vagy csak senki nem vallaná be, hogy kellene ... -, kérdő tekintetem tehát egy bólintásba vált át egy halkabb 'jó' szócskával, mikor valaki mégis úgy dönt, hogy véleményezné a helyzetet. Ahogy belekezd a mondatába, enyhén felszegett állal, kíváncsian hallgatom, remélve, hogy valami hasznosat fog kiejteni a száján, de mikor a bizonyos rezidens hölgyet kezdi el alábecsülni, már most, eléggé 'most komolyan?!' tekintettel nézek rá tovább, kissé ráncolva homlokom. Ahogy befejezi bölcs gondolatmenetét, látszólag elismerően biggyesztem ajkam, bólintva is pár aprót.
- Egyetértek. - vágom rá végül, egy-két másodperc múlva pedig emelem a jobbomban lévő mappát, bal kezemben lévő tollal pedig a neveket kezdem sorról sorra venni, keresve az övét. - doktooor.... - felpillantok a nyakában lógó belépőre, szerencsére igen jó látásom van, így le is tudom róla olvasni. - Haugen. - azzal a lendülettel pedig jó erősen rányomva a tollat a papírra, áthúzom a nevét, az aláírásával együtt, majd visszaengedem magam elé a mappát, és ránézek. - Kész is, kérlek add le a belépődet ott, ahol nemrég bejöttél. A következő toborzóra hátha megtanulod, hogy nem becsmérlünk le valakit csak azért, mert nő, vagy csak azért, mert rezidens. Ha szerencséd lesz, másodjára nem engem kapsz, és indoklásnak nem írom oda, hogy egy hímsoviniszta fasz, akivel nem lehet együtt dolgozni. Azért köszönjük, hogy megpróbáltad. - azzal kilépek oldalra - nem Mavis felé -, és emelem jobbom, mintha csak előre engedném őt, hogy bizony arra tessék kifáradni.
Ha pedig elballagott, visszaállok Mavis mellé, hogy akkor folytassuk csak a napot, mégpedig azzal, hogy kíváncsi pillantásom ezúttal rá emelem.
- Az első napon csak mentális felmérést szoktam tartani, ezért is állítottam össze képeket, videókat, mert egyébként teljesen eltérő, hogy ki hogy bírja ezeket. Van olyan orvos, aki egy háborús sérüléstől elszalad hányni, meg van olyan, akit az utcáról behívsz, és lazán végignézi, jellemfüggő. Utána szokott lenni egy kis szituációs játék, mindenki kap egy sérültet, elmondom mit láttok az illetőn, mit tapasztaltok, és eldönthetitek, megpróbáljátok-e megmenteni az életét, ha igen, hogyan, vagy inkább lemondotok róla. Ezzel leginkább arra vagyok kíváncsi, mennyire forog gyorsan és élesen az eszetek nyomás alatt. Szóval az első nap összességében olyan két- két és fél óra szokott lenni, és annak a napnak a végén még lehet azt mondani, hogy mégsem szeretnétek részt venni. - fejtem ki bővebben, néha a többiekkel felvéve közben a szemkontaktust, míg máskor Mavisnek válaszolva szavaimmal.
- Szóval, ha a médiaanyagot úgy gondoljátok, nem kell végignézni, a szituációs játék kötelező, és még utána is dönthettek úgy, hogy mégis megnéznétek. Ehhez arra kérek mindenkit, hogy induljunk el abba a terembe, ott szembe. - mutatok a terem felé, majd ha elindultak, ballagok utánuk, az ajtaja nyitva van, szóval mehet nyugodtan az első, kereshetnek maguknak helyet, nagyjából normál osztályterem méretű teremről van szó, az elején a szokásos táblával, kivetítővel.
 

< outfit >

6

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

Amíg beszélgetésbe elegyedtem Ynesszel és Antonnal, sikerült őket jobban is megismernem. Ynes korábban traumatológián volt főorvos, de már inkább háziorvosként praktizál, Anton pedig érsebész, akinek az öccse katonaként vesztette az életét tavaly, mert nem volt a közelben orvos aki el tudta volna látni időben. Mind a ketten, ahogy én is, arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen lehet az a személy, aki minket fog majd oktatni. Én úgy képzeltem el Cameront, akinek táskák vannak a szemei alatt, tekintete rideg és olyan éles, hogy már azzal embert lehetne ölni, egy gyilkos tekintete. Ő, aki mesterlövész más, mint a többi fegyveres szerv tagja, mert ha ő meghúzza a ravaszt, valaki biztosan meghal. Persze, értem én, hogy valakinek ezt is el kell vállalnia és nincs a földön olyan, hogy csak fehér vagy csak fekete. De az erőszak, nem csak további erőszakot szül?
Nem jelent meg olyan későn Mr Reidarsen,  de nem is törte magát, hogy időben érkezzen. Amíg a többiek -tipikus orvosként- ezen voltak fennakadva, én inkább azt találtam igazán zavarónak, hogy Cameron Reidarsen nem más, mint Módi. A háború, a vihar, akinek a fejszéje egy lendítéssel ezrek életét tudja kioltani. Módi az ellenfelei vérében fürdik, a koponyájukból iszik, szemei pedig gyűlölettől izzanak vérvörösen. Ez az, amilyen mondák szólnak róla ott ahonnan én jöttem. Az óriások a szülőföldemen utálják az isteneket, mindet, válogatás nélkül, mégis Módi az akitől a leginkább rettegnek és akit a legjobban utálnak. Nagyon utáltam őt, amikor először megláttam Ane és annak az istennek az esküvőjén, de próbáltam a nővérem kedvéért kedves lenni, megértő. Ane miatt kezdtem elhinni, hogy nem mind vérengzős szörnyeteg és nem mind hűtlen a kedvesével. Tulajdonképpen, ahogy az évek múltak, Rune már majdhogynem olyan szintre lépett mintha a bátyám lett volna. Nagyon cukinak, kedvesnek és békésnek látszott, aki fülig szerelmes a nővérembe. Talán így is van, mégis megcsalta, s ezzel kezdődött el a nővérem szenvedése és ez az átok...Most visszatért ugyan Rune, de sosem fogok neki megbocsátani azért amit tett és eldöntöttem, hogy ilyen hitvány alakok nem vernek át többé. Még akkor is, ha tulajdonképpen én magam is istennő volnék, a lényem egy jégóriásé.
A megjelenése az egyetlen, amire nem lehet panasz, ezt beismertem már egy évszaddal ezelőtt is, mikor a nővérem célozgatott rá, hogy nem egy rossz parti. Azóta a divat rengeteget változott és így láthatom, hogy a testalkata egyenesen tökéletes, mintha egy szobrász faragta volna, az arca is helyes, kedvességet sugároz, a szemei pedig ártatlanok ahhoz képest, amilyennek elképzeltünk egy hidegvérű gyilkost. Szószerint köpni-nyelni nem tudtam, hogy pont neki kellett megjelennie.  
A megjelenésére nem lehet panasz, Ynes szószerint olvadozik tőle, na de a modora? Biztos vagyok benne, hogy megismert, mégis mintha itt sem lennék...Fuh, de utálom. Ha nem is köszön külön nekem, de a szemeimbe nem néz, felém se tekint és habár én vagyok mellette, eggyel odébb adja oda a jelenléti ívet.
"Persze Módi, csinálj csak úgy mintha itt sem lennék."
Rizsázik itt a tiszteletről, miközben engem teljesen ignorál, haha..de vicces ez az istenke. "Nyugi Mavis, volt már dolgod rosszabbal is."
Egyáltalán nem volt őszinte a mosolyom, de talán nem lehetett felfedezni benne a hamisságot, mire végre hajlandó volt nekem is átadni a jelenléti ívet, mindenki után. Ha ő így, hát akkor én is tudok úgy tenni, mintha nem ismerném meg.
- Áh, pedig már kezdtem azt hinni, hogy kimaradok. - Könnyed nevetés közben, elvettem tőle a mappát -ügyelve arra, hogy finoman érintsem az ujjait- és aláírtam azt. Közben próbáltam ám kizárni az érzést, hogy rajtam vannak a szemei, dehát ő Módi, a háború istene, így nyilván már az, hogy néz, is olyan mintha vihart próbálna indítani a lelkedben. Miután szignóztam, ugyanolyan mosollyal nyújtottam neki oda a mappát, végig, bátran tartva a tekintetét.
- Tessék parancsolni, Mr...Reidarsen.- Úgy vittem fel a hangsúlyt, mintha már most nehezemre esne emlékezni a nevére, pedig ha tudná, hogy ha van egy név a világon amit jól az eszembe véstek, az az övé.
Igaz, ami igaz...ez a hivatalos, katonás hangnem, a kiállása..igenis nagyon jól áll neki és ha nem lenne az aki...De az! Nem szabad hagynom, hogy elkalandozzak. Isane is így kezdte és lám hová jutott. A sérülések milyenségéről nagyjából lehet fogalma már mindenkinek, bár kétlem, hogy egyáltalán lőtt sebet láttak volna valaha. Én már vagyok olyan idős, hogy ne lepjen meg egy rocsolódott, csonkított halandó látványa, szóval magabiztosan vártam, hogy ki lesz az, aki máris meggondolja magát.
Senki. Úgy látszik, hogy minden egyes egészségügyben dolgozó kolléga elhivatott lélekben. Kíváncsi voltam, hogy a képek megnézése után is ez lesz-e az arány. Tőlem kicsit messzebb volt egy férfi, akivel habár bemutatkoztunk egymásnak, de beszélgetni nem beszéltünk - Talán valamilyen Dr Haugen a neve - ő volt az egyetlen olyan aki eldöntötte, hogy hallatja a hangját.
- Elhiheti nekünk Mr Reidarsen, hogy a képek után elmegy a kedve a rezidens hölgyikének is. - Ezzel egyidejűleg felém bólintott, az egyetlen rezidensként.- Én azt mondom, ne is húzzuk az időt és szanáljuk ki azokat akiket kell. - Összecsapta, összedörzsölte a kis tenyerét, alig várva, hogy lásson valami izgalmasat. Tanulóként gyakorlaton, meg egyáltalán már a Gleccseren is megtanultam, hogy ezekre rá kell hagyni amit kell és ha nem kapják meg a tapsikoló közönséget, úgyis befejezik. Azért nem árt majd emlékezni arra, hogy nem véletlenül vagyok a skorpió jegy mintapéldánya, időm meg aztán végképp megengedi, hogy türelmesen kivárjam a megfelelő alkalmat.
- Egyébként, még nem lettünk tájékoztatva arról, hogy egy-egy ilyen óra, mennyi időt vesz igénybe. Szóval pontosan mi lesz a menete?
Igyekeztem a lehető legsemlegesebben pillogni Módira, de nagyon nehéz, mert egyszerre néz ki kiállhatatlannak és ellenállhatatlannak is.

Mavis 'n' Módi

When you least expect it, something great will come along. Something better than you ever planned for.

Egy ideje azt veszem észre, hogy bár szinte minden napot Freydissel töltök a munka miatt, valahogy azon kívül... egyre kevesebbszer találkozok vele. Lehet, az átok miatt, vagy ez a valaki miatt akit megismert, de egyre inkább úgy érzem magam, mint egy pótlék, egy út szélén hagyható kiskutya, akit megsimiznek ha nincs jobb, de amúgy foglalja le magát, mert nincs rá idő, se igény. Nem mondanám, hogy az önbecsülésem annyira szereti ezt a helyzetet... sőt. A mai nap is úgy indult, hogy bejöttem a kapitányságra, köszöntem neki, ahogy mindig, azzal a kivétellel, hogy nem álltam meg a pultjánál bazsalyogni, mert egész éjszaka hergeltem magam, és egyáltalán nincs kedvem most ehhez az egészhez... se hülyét csinálni magamból. Mondjuk az is segített, hogy Rune rákérdezett, hogy és én ezt még tűröm is...? És bár a válaszra még nem jöttem rá, mindenesetre ma nem vagyok hajlandó körberajongani őt, és kész. Inkább megyek az asztalomhoz, ahol már látok egy aktát, mikor a felettesem is megérkezik, hogy felvázolja, miről is van szó, és mi lenne a dolgom, én pedig amúgy is rábólintanék, de a névlistán ahogy átpillantok gyorsan, egy név felkelti az érdeklődésem. Norgaard... a keresztnévvel meg egészen csábítóan cseng, hiszen kétlem, hogy pont egy ilyen nevű valaki lenne a városban - ha mégis, hát igen morcos leszek egész nap -, nem sokkal később pedig már úton is vagyok a laktanya felé. Már útközben azon kapom magam, hogy egyre jobban remélem, hogy nem egy druszáról van szó,.. Tudom, a legutóbbi találkozáskor miért is beszéltem le magam az istennőről, most mégis egyfajta izgatottságot érzékelek magamon, hogy tudom, ő is ott lesz.
Odaérve leteszem a kocsit, magamhoz veszem az aktát, majd elindulok befelé, ha pedig elnavigálnak, a csapatkám felé veszem az irányt, és bár már a parkolóhoz érve éreztem azt a bizonyos energiát, amit Mavis sajátjának tudhat, csak akkor 'hiszem el', mikor már látom a sziluettjét, hamarosan pedig az arcát is. Még mindig elképesztően csinos és .... jó-jó, hagyjuk! Inkább csak megállok mellette, mintha hozzá nem is igazán intézném a következőket.
- Na jó reggelt! Kezdésnek odaadnék egy jelenléti ívet, amit szeretném, ha mindenki aláírna. A késést nem szeretem, szóval ha holnap nem lesz itt pontban mindenki, és nem lesz ezen a lapon az aláírása, akkor akár haza is mehet, és ne is jöjjön többet. - nézek körbe rajtuk Mavis kivételével, szinte kérdőn pillantok végig mindenkin, hogy érthető-e, és csak aztán adom oda mappácskára tűzött lapot egy tollal, hogy adják körbe azt, de nem Mavisnek adom, hanem a mellette állónak, hogy onnan menjen körbe.
- Mint már gondolom tudjátok, a nevem Cameron, a Mr. Reidarsent nem igénylem, viszont ha én tisztelettel állok valakihez, azt szeretem, ha vissza is kapom, ha ez megvan, nem hiszem, hogy összekötjük a bajszunkat. - közben pedig végig is megy a lap, amit elveszek, és Mavis felé nyújtom, természetesen őt se hagyjuk ám ki!
- Norgaard kisasszonyt se hagyjuk le. - pillantok rá, leheletnyit kevésbé hivatalosan szólva hozzá, hiszen őt .. ismerem. Fogjuk rá, hogy ezért szentelek neki több pillantást és figyelmet, mint a többiekre összevetve, már most, mikor még csak a papírt kell aláírja, amit ha megtesz, elveszem tőle a mappácskát, és igyekszek visszavenni a hivatalosabb énemet.
- Mivel mind valamilyen doktorok vagytok, feltételezem egyikőtök se riad vissza a vér és sebek látványától, de ha valaki esetleg nincs tisztában vele pontosan, mi is várhat rá felcserként, kezdhetjük a média anyagok feldolgozásával a napot. - kezdek bele, majd várok egy kicsit, ki hogy dönt. Nem biztos, hogy ilyen sérülésekkel találkoztak már, mint ami odakint tud lenni.
 

< outfit >

5

Módi & Mavis

We started buzzing, blood was rushing, but it wasn't only to my head. To my head. You make me weaker, you're my keeper
Pull me deeper, take me to the edge
And I jump in..

 Már olyan sok éve élek az emberek között, hogy kezdenek elfakulni az emlékeim, a szokások, amiket otthon, a Gleccseren tanultam és már arra is haloványan emlékszek csak, hogy milyen érzés volt annak a zárt közösségnek a tagja lenni. Néha még eszembe jutnak azok, akiket tényleg szerettem, de az a szeretet gyufa lángja ahhoz a szeretethez  amit az itteni barátaim iránt érzek. Sokkal szabadabb, sokkal boldogabb, sokkal elégedettebb vagyok az itteni életemmel, mint azzal. A munkámban fejlődök mint rezidens, a betegek imádnak, az orvosok is szívesen hívnak magukkal, hogy segédkezzek. Minden remekül halad és hálás vagyok a nornáknak ezért, mégis megtörtént valami..amire nem számítottam. Egyáltalán nem láttam ilyesmit a jövőnben. Egyszercsak elém került a nővéri pulton a szórólap és addig- addig izgatta a fantáziám, míg el nem döntöttem, hogy ezt a lépést meg kell tennem. Vonzott, menni akartam. Olyan erő volt ez, amivel nekem nem volt képességem ellenkezni, pedig utálom a háborút és mindent ami képviseli. Mégis megakadtak a szemeim a felhívás betűin, amik elszólítanak a közel keletre, életeket menteni. Írtózok az öldöklés gondolatától is, de..mehetnék és gyógyíthatnék, ami viszont az életem részét képezi, amióta csak az eszemet tudom.
Próbáltak lebeszélni róla a kollégáim, főleg olyan indokok miatt, hogy nem nekem való az a színtér, hogy a csata és halál borzalmai majd megtörik a lelkem. De ők nem is sejtik, hogy még a nagyijuk nagyijának a nagyija is lehetnék és engem aztán nem könnyű kicsinálni.
A szórólap hátulja jelezte a helyszínt, ahol a toborzást tartják és az első napot az edzésre.
Állóképesség fejlesztése, pszichológiai állóképesség szűrése, lövészet. Ha van valami, amit sohasem akartam volna megtapasztalni az ujjaimmal, az a fegyver hideg féme és annak a súlya. A tudat, hogy ha a ravaszt meghúzzák, az azért történik, hogy valakinek ártsunk. Mély levegőt veszek és túlteszem magam rajta, hiszen áldozatokkal kell járnia mindennek, ami a javunkat is szolgálja.
Miután leadtam a munkát, mehettem is a kapitányságra jelentkezni, ahol felvették az adataimat és megadták nekem, hogy másnap kivel is kell majd találkoznom. Állóképesség fejlesztés és lövészet Cameron Reidarsennel. Cameron..Milyen furcsa név. Hazafelé menet többször is lepillantottam a papírra felkarcolt névre. Mi lehet ez a furcsa érzés?
Egész éjjel fura álmaim voltak. Vitáztam síetam, nevettem, sírtam ismételtem de végül egy férfi karjai közt kötöttem ki. Felpillantottam rá, s habár az arcára nem emlékszek, de a nevét olyan gyengédséggel és szeretettel ejtettem ki, hogy mikor felkeltem még könnyesek voltak a szemeim. Egy álomképbe beleszerelmesedni, csak azért mert Cameron nevét nem tudom elfelejteni? Remélem, szuper csúf lesz szegénykém és elengedhetem a gondolatot, akár egy leeresztett lufit.
Természetesen kényelmes göncbe bújtam, felfogtam a hajam és egy táskába bedobáltam mindent amit egy edzésre vinnék. A papírjaimmal és egy ajánlással együtt.
A kapitányságon összegyűjtöttek minket, rajtam kívül még egy karakánabb nőt és négy férfit, akik a harmincas éveik elején lehetnek, majd elvittek minket a laktanyára, ahol lehet gyakorolgatni. Épp Ynes és Anton társaságát élveztem, amikor lépteket hallottunk. Én egyből éreztem, hogy ez az energia, ami a hátam mögül közelít meg minket, az nem emberi. Úgy fordultam meg, mintha lassított felvételben élném az életem. Ismerős volt, túlságosan is ismerős Cameron Reidarsen, vagyis...Módi.
Ki más is oktathatná jobban a háborút, mint a háború maga? Fogalmam sem volt, hogy reagáljak az isten jelenlétére. Először és utoljára Ane esküvőjén láttam őt, de az után oly sok minden történt.