Visszatértem az asztalunkhoz, felkaptam a táskámat, elvettem még egy szalvétát, amit zsebre gyűrtem, majd apa is megindult, szóval mentem utána. Figyeltem ahogy a mobiljával ügyködik, nem akartam belehallgatózni, vagy beleszólni, így jóval odébb mentem. Onnan nézelődtem. Pont ekkor állt meg mellettem egy autó, jó közel, majdnem hogy csak a lábamra hajtott, egy versenyautó féle... a korábban a WC-be igyekvő srác húzta le az ablakot és hajolt ki rajta. Végig nézett rajtam, majd a szemeimbe nézett. - Szevasz. Elvihetlek? - bökte ki a mondanivalóját, bőgette a motort, majd rám kacsintott, újra végig nézett rajtam megnyalva ajkait... összeszűkült szemekkel kezdtem figyelni. Mi baja van? Tán meleg? Vagy fogyatékos? Vagy unatkozó gazdag kis ficsúr? - Nincs rád gusztusom... - nem tudtam folytatni, ahogy ezt meghallotta már normálisan beült a kormány mögé és a gázba taposott meg a fékbe, ezzel felkavarva a port, mi rám zúdult... Felmutattam a középső ujjamat búcsúzásul, megtehettem volna hogy utána dobok egy kavicsot, félisteni erőmet bevetve jó nagy erővel...de hagytam elsuhanni ezt a gondolatot. Nem akartam használni az erőmet. A héten pihenőre tettem. Szóval visszatértem apához, pont akkor tette le a mobilt is, kérdésére csak vállat vontam, a fütyszó elhangzása után megállt egy autóféle. Kicsit hezitáltam, de aztán beültem, útnak indultunk. Apa hangjára és szavaira nem feleltem. Minden rendben lesz. Aha. Az lesz. Rendben. Kinéztem az ablakon, figyeltem az elsuhanó tájat és az itt élőket. Előre néztem, figyeltem a sofőrt a tükörben, ahogy rám emelte fel a szemeit, hogy lásson a tükörben, nem kaptam el a szemeimet onnan. Megnéztem magamnak az arcát, nem azért mert bajom volt vele...inkább megjegyezni akartam. Aztán újra oldalra néztem, hogy a fákat figyeljem. Hosszú úton keresztül ez követett minket, fa fa hátán, majd néha hegyvidékes rész, aztán még több fa. Nem kellene ráparáznom, de az új dolgok kipróbálása mindig vonza a bajt. Ne így legyen, de ódzkodtam a lovaktól és úgy minden olyantól, ami nem tudott beszélni...nem néztem apára. Kattogtam, bár nem voltam ideges. Még. Legyűrtem a feltörő feszültséget, bár még az ott pulzált a bőröm alatt. Végül egy betonkerítés is előbukkant. Nem volt magas, olyan egy méteres lehetett, állatok legeltek mögötte békésen. Talán birkák, meg kecskék voltak, meg tehenek...meg...fel kellett ehhez ülnöm jobban, hogy az ablakhoz közel hajoljak és úgy nézzek vissza, hogy rálássak az állatra amit már elhagytunk. Strucc? Ennek a fazonnak strucca van? Az út mellett kutyák ugattak, a kőkerítésen túl egy rendesen lekerített rész mögött lovak voltak. Hosszú területen haladtunk el, de aztán a sofőr megállt. Szóval kiléptem a kocsiból és a fent elterülő táblát néztem … a kinek a birtoka? Nem tudtam elolvasni, nem az én nyelvemen íródott, de még az én olvasatomban biztosra vettem, hogy itt vagyunk, valami farmon. Kutya ugatás törte meg a csendet, a két csaholó utolért minket, farkat csóválva üdvözöltek minket...én azonban odébb mentem. Nem komáltam semmilyen állatot...megóvom a tengerieket és ennyi... az egyik a lábamat kezdte szagolni, ám ahogy kicsit megmozdítottam, hogy elhessegessem már morogni kezdett. Ám fütyszó harsant, az ebek felkapták a fejüket és rohantak be, gondolom valami terelőjuhász ebek voltak. Hosszúszőrű fekete fehér ebzetek... Az autó dudált egyet, a fazon intett, majd visszatolatott, hogy a szélesebb helynél megtudjon fordulni. Az autó után fordultam és figyeltem ahogy távozik. A táskámat a kezemben lógattam, végül szemet forgattam, de sehová sem mentem. Ott álltam csak mozdulatlanul. A feszültség nem oldódott...most hogy ide értünk ez csak rosszabb lett. Láttam a fickót, a kutyái elszaladtak a legelő állatokhoz, majd az ipse integetni és magyarázni kezdett Aegir felé...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Márc. 29, 2023 4:56 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem nyerte el a tetszését az ötletem, de valahogy nem is igen érdekelt. Eldöntöttem valamit, és azt végre is akartam hajtani. Úgy éreztem, szüksége van az új élményekre, és nem csak arra, hogy újra és újra ugyan azt a mókuskereket járjuk körbe. Persze azon is fenakadt, hogy éjszaka mennénk ki az erdőbe, mire megvontam a vállam, aztán enyhén széttártam a karjaim. -Akkor… - persze emlékeztem a tigrisre. Emlékeztem, hogy majdnem fel lettek falva, de az nem teljesen a nagymacska hibája volt, bár lehet ezt a részt Aaron nem éppen így látta. -Nem lesz baj! - próbáltam nyugtatni, de lehet nem is az erdő gondolata volt zavaró a számára, hanem sokkal inkább maga a lovaglás ténye zavarta meg ennyire. Aztán evésre szólítottam fel, mire nekiesett az ételnek, s magam is belekortyoltam a kávéba, majd piszkálni kezdtem a tányéromon heverő rántottát, majd nekiveselkedtem az evésnek, hisz kellett valami odabentre, még akkor is, hogyha alapból nem voltam éhes. Nem igen beszélgettünk, s én hamar végeztem az adagommal, mire persze Aaron nem bírta ki, hogy ne tegyen megjegyzést, de nem akadtam fel rajta. Míg Aaron evett, addig én a kávés poharamat fogva dőltem hátra, s figyeltem az embereket, miképpen mászkálnak, mennek a dolgukra, mosolyognak, beszélgetnek. A megköszönésre nem feleltem, hisz természetes dolog volt, aztán felkelt, s elment mosdóba. -Menj csak! - bólintottam, majd megittam a kávémat, de a helyemről nem keltem fel. Míg Aaron oda volt, ismerős alakokat véltem felfedezni, kik aztán nevetgélve, beszélgetve, a tekintetem meg megakadt rajtuk, s mikor elmentek mellettem, finoman megérintve vállam, jöttem rá, hogy ezek ugyan azok a lányok voltak. -Hölgyeim! - villantottam egy mosolyt, aztán felkeltem, rendeztem a számlát, majd a falnak dűlve vártam Aaront, hogy tovább indulhassunk. Amikor visszatért, ellöktem magam a faltól, majd felkaptam vállamra a táskámat. Nem kapkodtam el semmit, szóval bőven volt időm megejteni egy újabb telefont, hogy hamarosan indulunk, és ahogy a forgalom engedi, meg is érkezünk. Igaz azt is felajánlotta, hogy ott aludhatunk, s akár egész héten nagyon szívesen vendégül lát minket, ő és a családja, de finoman visszautasítottam ezt a megtisztelő lehetőséget. - Készen állsz? Mehetünk? - kiléptem az út szélére, majd jobbom ujjait ajkaimhoz emeltem, füttyentettem egyet, megpróbálva túlharsogni a hangzavart, s mikor megállt egy „taxi” mellettünk intésemre, akkor megköszöntem, majd ha Aaron beszállt, akkor én is aképpen tettem, majd megadtam a címet, hová szeretnénk eljutni, mire minden zokszó nélkül megindultunk a megfelelő irányba. -Ne parázz rá nagyon! Minden rendben lesz! - emeltem felé tekintetem, majd az utca további sodrát figyelve vártam, hogy végre megérkezzünk.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem volt nagyobb baja, legalábbis amit körül írt. Bántotta a szemét a világosság. Az csak agybaj, nincs komoly baja szerencsére. Megynyugodhatok kicsit... még ha teljesen nem is, de legalább megmarad, itt van és nincs egyedül. Nagy társaság lehetek... A lovakon kiakadtam, ő meg csak tovább ment és beszólt. Be mert szólni. Nem tudom tulajdonképpen mit éreztem...félelmet és haragot, meg talán kevés önbizalomhiányt a lovak és lovaglás terén. Sose lovagoltam, azt se tudtam hogy mi fán terem, azon túl hogy növényevő patás patkolnivaló nyivogók... városi suhanc...az. Hogyne. Pár pillanatig álltam még ott mint egy szobor, próbáltam megemészteni, hogy nincs menekvés ez alól...azt hittem csak sétálni fogunk. Erre neh. A lovaglást is bevezeti az életembe... tovább haladtam utána. Az étteremnél szó esett a csávóról is, akit ismert és jó barátnak bizonyult akkoriban. Aki barát az barát most is, nem csak régen, nem? Bár sok sok éve történt attól még pajtizhatnak. Bár fogalmam sincs hogy az öregeknél ez hogyan működik, még csak 17 és fél vagyok...baszki! Nem! Már 18 vagyok. Marha. Bár az is igaz, nekem csak hasonlókorú barátaim vannak, mint én magam, talán egy 22 éves akad és ennyi, Jó Shane is, de ő egy óriás és hát az emberekről beszéltem. Akiket megismertem az évek alatt és az utálatukból barátság lett. Osloi mind, nekem nincsenek ilyen távolságban ismerőseim. Barátaim. Aegir mázlista, hogy ennyi baráttal áldotta meg a sors...vagy hát nem a sors, hanem az, hogy mert megmozdulni, lépni és nem temette be magát a problémákkal. Tovább haladt az úton és visszajött anyához. Hozzám. Hozzánk. Apa tud lovagolni. Valahogy nem döbbentem le, hiszen sok újdonságot mutatott már magából. Meg mesélt is. Ráadásul már megtett egy hasonló utat régen is. De ez a lovaglás... az még oké, hogy járt már Tibetben, meg a fagyos északon, meg még gitározni is tud, meg énekelni... Közben megjött a kaja is, szóval összefutott a nyál a számban. Mindenféle földi finomság. Nah nem mintha az éhségem az egekben lenne, de arra jó lesz, hogy érezzem a kedvenceim ízét...közben fotót is lőttem, megörökítettem pár pillanatot, amik jók lesznek majd valamire. Nem mindig van ihletem ezekhez, de most szükségem lesz valami kis... apró gesztus lesz csupán majd. A tervét hallgattam. Megismerni a lovakat. És éjszaka mennénk ki a...az erdőbe? - Éjszaka? Az erdőbe? Apa! - igen...az éjszakai lovaglásról nem volt szó, így maradt a döbbenet és a következő szó. Egyél. Igaz, voltak rajtunk kívül itt mások is és apa sem az öregebbik arcában volt jelen, de ez a kis részlet nem érdekelt. Nem húztam meg magam a kimondott szó miatt, nem rezzentem össze, mert kimondtam. Szeretem az öregemet és leszarom hogyan néz ki. Nem szégyellem. Nem fogom az emberi nevén szólítani, amikor már elismertem őt Apámnak. Elfogadtam. Nem másítanám már meg. Soha. Csak ha ő utasítana valamiért arra. Az meg hogy egyszer kétszer kicsúszik Aegir...annak meg oka van. Akkor az istent akarom és nem az apámat...vagy valami olyasmi. Szóval jah. Bonyolultak vagyunk. Szemet forgattam, majd az evőeszközhöz nyúltam. - Jó étvágyat...remélem bírni fogsz vele. - húzódtak fel szemöldökeim, miközben a reggelijét figyeltem, aztán az enyémnek álltam neki. Kóla is volt, apa megengedi hogy igyak, anya nem szereti, mert túlpörget, de sosem érdekelt. Csendben ettem, néha felpillantottam hol apára, hol a többi vendégre, de az étel jobban lekötötte a figyelmemet. A kedvenceket gyorsan letuszkoltam, a köret annyira nem ragadta meg az ízlelőbimbóimat...íztelen volt. Szóval az maradt a tányéron. - Köszönöm a... regbédet. - elengedtem magam, hiszen kipurcantam az evéstől, hátra dőltem és úgy figyeltem. De aztán ha menni kell, akkor menni kell. Így felálltam és megindultam. - Ha ki kell menni, akkor ki kell menni. Bocsi. - igen, vagyok olyan tisztelettudó, legalább vele, hogy elnézést kérek egy ilyenért. Ott hagytam a táskámat és megérdeklődtem a pincértől, hogy a mosdót merre találom. Útba igazított, így mehettem is könyíteni magamon. A kézmosásnál jártam, mikor bejött egy csávó és ahogy elment mögöttem végig mért...felvont szemöldökkel néztem a tükörben, ahogy elmegy a WC-re, majd dolgom végeztével vissza mentem apához. Ha még ott ücsörgött, akkor visszaültem én is, azonban ha várakozott rám valamerre, akkor oda indultam meg.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Márc. 29, 2023 2:23 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
A gondolatok maguk alá képesek temetni az embert. Gyakran arcátlan alattomossággal kapkodnak utánunk, és nincs időnk még csak továbblépni sem. Érkeznek a gondolatok, aztán kis idő elteltével, minden a feje tetejére áll, és kikerekedik belőle vagy az önutálat, és a harag, vagy a büszke hiúság, mi szintén párosulhat haraggal. Egy pillanatra összeszaladt a szemöldököm, aztán megengedtem magamnak egy apró mosolyt. Gyengéden érintettem meg közben arcát. Elégedett voltam a válasszal, bár tudtam, ez mind olyan pillanat volt az életében, amit nem tud majd elfeledni. Ott ég majd az elméjében, s talán még fel is emlegetheti, bár nem tudom mennyire érdekelt az egész. Aztán érkezett a kérdés. Hogy érzem magam?! Nos, nem igazán tudtam volna megmondani, hogyan is érzem magam. Annyi minden kavargott bennem, de csak megvontam a vállam. -Megmaradok… csak ne lenne ilyen világos. -morogtam elhúzva a számat, majd jöhetett a pakolás, amivel mind a ketten hamar megvoltunk, szóval nem is húztuk sokáig az időt. Ő is összepakolt, aztán mehettünk, hogy egy étteremnél letelepedhessünk. Persze előtte telefonáltam egyet, s intéztem valami olyasmit, amiben talán még nem volt része sosem. Nem lehetett folyamatosan a szokások rabjának lenni. Ha távol kell lennem onnan, ahol a legszívesebben lennék, akkor láss csodát, tovább kell lépni, amire alkoholos állapotban nem igazán jöttem rá, de kezdtem tisztábban látni. Talán tényleg az kell, hogy magam is eltávolodjak kicsit, és tovább haladjak valami olyan felé, ami segíthet a fejlődésben. -Nem is tevéket. - mormogtam az orrom alatt, tovább haladva, de nem torpantam meg, mikor ő megállt. Helyette tovább haladtam. Élvezni akartam a pillanatokat, ám közbeszóltak a napsugarak, az éles zajok. Ha az itteniek által készített italt fogyasztottam volna, nem éreztem volna semmit sem, hisz a hatása elenyészőnek bizonyulna. Ám így… nos inkább azzal akartam foglalkozni ami előttem van, és nem azzal, ami megtörtént. -Gyere te Városi suhanc! Elől harap, hátul rúg! Most elég ha ennyit elkönyvelsz magadnak! Jó móka lesz hidd el! - vontam meg a vállam, s kicsit jobban rádobtam a táskámat. Azt már el sem mondtam neki, hogy szabad ég alatt fogunk éjszakázni, hisz úgy gondoltam ezzel az információval még bőven ráérek majd akkor ha odaérünk. Az étteremnél aztán letelepedtem, s Aaron is hasonlóképpen tett, szóval megengedtem magamnak egy mosolyt irányában, aztán a napszemüveget még nem szedtem le magamról, csak fogtam az étlapot, majd a kellő pillanatban leadtam a rendelést. -Igen. - feleltem rá emelve tekintetem. - Néhány éve… jó néhány éve ismertem meg. Sokat beszélgettünk, gyakran meséltem neki anyádról, és az érzéseimről. - megvontam a vállam, majd megengedtem magamnak egy mosolyt. - Kedves fazon. Megvan a magának való stílusa, de tökéletes barát volt akkoriban. Míg várakoztunk, a város forgatagát figyeltem egy ideig, aztán lehunytam szemeim, s úgy támasztottam meg nyakam a tarkómnál pár pillanatig, aztán a napszemüveget letettem az asztalra, s épp akkor sikerült odapillantanom, mikor Aaron lefényképezett. Nem a legjobb arcomat mutattam, hisz elég nyúzott voltam, de még is több volt, mint a semmi. Végre előkerült a készülék, s talán az anyja is fog majd képet kapni tőle. -Tudok igen. - bólintottam. - Rég nem csináltam már, de tudok igen. Lassan megkaptuk a rendelést, Aaron mindenféle finomságot kapott, amiről tudtam, hogy megfogja majd enni, én meg, valami kis egyszerűvel is beértem, hisz nem voltam éhes, meg aztán akkorának éreztem a gyomrom mint egy golflabda, szóval jobbnak láttam, ha csak kérek egy kávét, meg mellé valami kis „reggeli” félét. -Elmegyünk erre a birtokra, Te megbarátkozol a lovakkal, én meg kicsit összekaparom magam. Aztán éjszakára már ha te is, és a lovad is úgy akarja, akkor kint leszünk az erdőben. - ráemeltem komoly pillantásom, aztán félmosoly költözött az arcomra. - Egyél!
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Vannak dolgok, amiknek nem lehet gátat szabni. Ilyen az ivás, ha a gondolataiddal vagy össze zárva. Az olyan gondolatokkal, mik nap mint nap zargatnak és sosem hagynak békén. Bizonytalan hullámok, amelyet a félelem vagy a vágy szeszélyes szele korbácsol magasba vagy csillapít le. Súlyuk van. Kis időre...idő, chh, pár percre elváltunk a hajóban. Megyünk, ez biztos, el a tengertől. Ebben is biztos voltam. Pakoltam ruhát, a mobilom, mely 40 %-al csúfoskodott, de nem akartam feltölteni. Akartam anyának valami képet küldeni. Megérdemelné most már. Honvágyam van, de nem térhetek haza. Akkor maradna minden a régi kerékvágásban és akkor apa megszegné a szavát. Hiszen megígérte hogy egyszer elvisz magával kiképezni. Meg világot látni és hát most a kettő pont össze is jöhet, nem? Boldog vagyok? Kellemesen meleg érzés járja át a lelkemet, nem érzek szomorúságot, mert volt pár kellemetlen időtöltésünk Aegirrel. Nem érzek haragot iránta, próbálok más szemmel nézni a világra. Próbálok nem önző lenni. Ami a legnehezebb...próbálok nem mindenre haraggal válaszolni. Bár ha nem adom ki magamból, akkor mi fog történni? Ha csak elnyomva hagyom, lenyelve? Apa hogy csinálja ezt az egészet, hogy nem robban a sok szartól fel? Az biztos hogy tapasztalat teszi a mester és a szerzetesek sokat taníthatnak, de ha robbanni fogok, azt nem apa fogja megsínyleni. Nem akarok neki megint ártani sem testileg, sem lelkileg. Eleget kapott már. De majd ha lesz elég bátorságom hozzá, akkor rákérdezek pár dologra. Biztos örülne neki, hogy kérdezek. Olyan dologra adhat választ, melyet csak ő ismer, ő tudhat. Tettem el közben vizet is, a kaja tényleg nem mozgósított, gyomorgörcsöm van, stresszelek, szóval az éhség most nem az úr. Mitől stresszelek? Fogalmam sincs. Talán most kezd kijönni rajtam ez az egész. Szóval egy sóhajjal megindultam apa felé, előtte álltam meg és közben vállam felett hátra néztem a hajóra. Hallgattam apát. Elakarja hagyni kis időre a helyet, mert így lesz könnyebb. A hegyekbe akar menni. - Nem haragszok érte, ne parázz rá, jó? - emeltem felé kékjeimet, ne érezze magát letörtnek, mert nem ezt beszéltük meg korábban. Ne mindig csak engem nézzen, foglalkozzon magával is, mondjuk most, hogy sikerüljön ez a hülyeség. A szigonyt bármi áron, de megfogja szerezni. Egy hét? Mondom én hogy pikk pakk lemegy. - Hogy érzed magad? - tettem fel a kérdésem, hiszen amennyit ivott, most tuti fájhat a feje, vagy nem tudom, hogy az istenek tulajdonképpen lehetne-e másnaposak. Érdekelt-e a dolog? Apám egy isten, szóval igen. Ha nem lenne az, tulajdonképpen a kérdés sem érdekelne. De tudni akartam a saját határaimat meddig tudom feszegetni és az öregem meddig tud elmenni. A gondolataimat az útra hagytam, Aegir csendben haladt előre, én pedig vele tartottam. Vajon félistenként mire lehetek még képes azon kívül, hogy a tengerrel bánhatok? Gyógyulás? Fagyasztás? Bírom a hideget, szóval azt már kitapasztaltam. De mennyire kellene lesüllyednie a hőfoknak amit még bírnék? Apa a fagyos vidékre is elment, bár fogalmam sincs én azt hogy bírnám. És vajon elvinne-e magával? Hagyná hogy elmenjek? Tulajdonképpen bárhová elmegyek vele. Még az isten háta mögé is. Ha nem engedi meg? Hát...olyan talán nem lesz. Talán örülne a társaságomnak. De mi van ha meg lesz a kiképzésem és ő befejezetnek veszi a feladatát? Ahogy apa telefonálni kezdett, úgy kizökkenek a gondolatmenetemből. Szóval apára figyelek és a gondolataimat elnyomom. Nem vagyok én annyira genya, hogy ne figyeljek rá. Mindig figyelek...kivéve mikor nem, szóval...azért bocsánat tőle. Kapunk pár lovat kölcsönbe, a csávónak a birtoka a városon kívül van. Először le sem esett, hogy miről beszél, csak mikor sétáltam utána, akkor jött a ledöbbenés, amire megálltam. Értetlen arccal meredtem magam elé. - Mi van? Lovakat ad nekünk? - kérdeztem, aztán apára néztem, széttártam a kezeimet. - Lovagolnom kell? Nem tudok lovagolni! Városi fenegyerek vagyok, sose voltam ló közelében...- igen, kicsit ki voltam akadva ettől, de nem a harag dolgozott bennem. Valami más. Az újdonság varázsa, amit még sosem tapasztalhattam és tartottam tőle. Való igaz, sose volt dolgom lovak közelében. Grünnerlokkában van lovarda, de sosem volt alkalmam megnézni és úgy tulajdonképpen nem is érdekelt sosem. A városban nem volt szükségem megtanulni lovagolni, érdektelen voltam az állatok felé mindig is. Most meg apa még erre is rá akar venni? Igazm hajózni sem hajóztam korábban és most mégis megtettem. Igaz sokat kell majd még tanulnom róla, apa meg majd ha ráér megmutatja. Ugyan így a féltengeristenséget is kb pár hónapja fedeztem fel, pár hónapja apa mutatta meg mire is vagyok képes és mire lehetek még...de a lovaglás más tészta volt. Az étteremhez értünk, kint foglaltunk helyet, hagytam apa hadd rendeljen, az itteniek nyelve szerint volt az étlap és hát semmi kedvem nem volt megkeresni az anyanyelvemet rajta, de még az angolt sem. Igen, értem az angolt, ahogy a norvégot is. Az az anyanyelvem, azt tanultam mindig is. Másmilyen nyelvet nem értek, szóval meghagyom apának a választási lehetőséget. Jobban értett hozzá, mint én. Szóval mikor leadta a rendelést, maradt a várakozás. - Szóval ismered azt a csávót akihez tartunk? - igen, foglalkoztatott a kérdés, már csak azért is, mert ő nem volt kiakadva a lovaglás miatt. Ha már lovaglás...abba hagytam a terítő mintájának fixirozását és az istenre pillantottam. Elidőztem arcán, próbáltam valamit keresni rajta, de nem azért hogy bele kössek... - Tudsz lovagolni? - újabb kérdés őt fürkészve, majd figyeltem az üres asztalokat a külső részen. Talán túl korán van még hogy legyen itt bárki is. Bár már hozzá szoktam a korai keléshez, ahhoz, hogy mindig történik valami. A táskámhoz nyúltam és kiszedtem belőle a mobilomat. Amíg várakozunk a reggeli-ebédre, addig előkeresem a fényképező üzemmódot és az apámról lövök is egy képet. Igen, csak úgy a nyúzott fejéről. Közös kép? Majd ha nem lesz ilyen nyúzott. Nem gáz a dolog... de nem akarom hogy basztatásnak, vagy tolakodásnak vegye...bár... háttal fordultam hamar apának és úgy állítottam be a dolgot, hogy ő is benne legyen. Béke jelet mutatva lőttem egy képet így...aztán majd másképp is lesz. Ezt majd kinyomtatom és kiteszem otthon a falamra. De...a többit majd csak otthon tudom elintézni. Közben az étel is kiérkezett, szóval elpakoltam a mobilom és a kihozott ételt néztem. Kóla... szemet forgattam és apára pillantottam. Már megint én? Az ételre néztem. Tojás, gomba rántva, némi zöldség, hal, hús és némi köret, talán rizs, bár az itteniek étrendjében nem igazán tudtam kiigazodni. De aztán elővettem megint a telefonomat és lefotóztam az előttem lévő dolgot. Majd anyámnak megmutatom, hogy nem haltunk éhen sosem. Bár apa is tud főzni, nem is akárhogy, de most arra nem érünk rá. Visszatettem a mobilt, majd evőeszközhöz nyúltam és enni kezdtem. A halat kezdtem enni, bár mivel nem nagyon vagyok a kés-villához szokva ilyen téren, így néha a kezemet is igénybe vettem, leszarva a körülöttünk lévőket. - Amúgy hova akarsz eljutni ma? - szeretnék tisztában lenni a terveivel és hát szeretem tudni előre hogy mire vállalkozok...hegyet mászni nem akarok. Vagyis hát...fogalmam sincs merre megyünk, de ha csak megyünk, haladunk előre, akkor azzal is megfogok elégedni.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Márc. 28, 2023 6:25 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Bocsánatot kértem. Úgy éreztem meg kell tennem. Megkérnem, hogy ne haragudjon rám, pedig tudtam meglehetne rá minden oka. Bizonyára nem viselkedtem valami szépen, hogyha a kezem össze volt szabdalva, és biztosra vettem, nem az alku miatt történt. Figyeltem, miközben ott voltam a mellette, aztán a dokk szélén ülve is a kezem fixíroztam, még beszéd közben is, s mivel nem ült le mellém, így nem emeltem rá tekintetem, s azt sem tudtam, vajon elfogadta e a bocsánatkérésemet, avagy sem. Egyedül azt tudtam, hogy ki kellett mondanom. Minden egyes szót. Aztán felkeltem, mivel választ nem kaptam, s megindultam a hajó felé. Aztán megragadta a karom, én megálltam, s tekintetem a karomat fogó karjára siklott, majd pedig őrá. Szavaira leemeltem róla tekintetem. Ráncoltam homlokom, miközben végiggondoltam miért is tettem, de végül nem jutottam racionális magyarázatra, csak megingattam a fejem. -Csak beszélgettünk, egyik pohár jött a másik után. - felpillantottam rá. - Búcsúzóul kaptam pár üveget, hogy majd próbáljam felülmúlni… mivel te aludtál, így maradtak a gondolataim… az ital, és. - lepillantottam tenyeremre, aztán megingattam fejem. - Akadnak dolgok, amiknek nem lehet gátat szabni. Lassan elindultam vissza a hajóra, hogy szedjek össze magamnak némi cuccot, de a tenger víz ezúttal kimaradt. Nem tettem oda, mert nem használhattam, s csak remélni tudtam, nem történik olyasmi, amiért meg kellene szegnem a szavam. Csak álltam a szekrény mellett, miközben levettem a napszemüvegemet, majd megdörgöltem arcomat, aztán hajamba túrtam. Nyúzottnak éreztem magam, mintha a fáradtság teljesen kiült volna rajtam. Benedvesítettem ajkam, majd magamhoz vettem némi ruhát, és elhelyeztem a táskámba, aztán feldobtam vállamra, majd elindultam a kis konyha felé, ahol elvettem egy palack vizet, mit meg is ittam szinte azonnal. Kiszáradtam, s legszívesebben bementem volna a tengerbe, hogy kicsit élvezzem a vizet, és feltöltődjek, de nem tehettem meg. Nem használhattam, mert elbuknám az egészet. Szóval felmentem a fedélzetre, hunyorogtam, majd visszatettem a szemüveget az orromra, és talán egy fokkal kellemesebb volt az egész. Nem volt konkrét tervem, csak menni akartam valamerre, hogy elfeledhesse, vagy épp a szőnyeg alá söpörhessem azt a pár dolgot, amire emlékeztem. Végül a móló végén megálltam, a kikötő elején, s farmerom zsebébe süllyesztettem épp kezemet. -Arra gondoltam, itt hagyjuk a partot, ha egyszer úgy sem tudok olyasmit tanítani neked. Szóval felmegyünk a hegyekbe. - ráemeltem tekintetem, várva, vajon miképpen reagál. - Tudom, hogy nem erről volt szó, de… nekem így lesz könnyebb. Azt már nem vallottam be neki, hogy mennyivel könnyebbnek érzem a lelkem, hogy elmondtam neki a Krakent. Igaz nem szándékosan tettem, de akkor is elmondtam. Annak ellenére, hogy megkértem Kolgát is, hogy ne tegye meg. Volt bennem egyfajta félsz, hogy nem akar majd bemenni utána a vízbe. Ám ha előző napi tetteimen, viselkedésemen túl tud lendülni, akkor arra is képes lesz, hogy ne érdekelje, hogy valami sokkal hatalmasabb úszkál a vízben, ami felett nincs hatalma. Jó mondjuk ott vannak a bálnák, a cet cápák, akik szintén óriási teremtmények. Valahogy úgy gondoltam, csak azért lehet annyira félelmetes, vagy éppen riasztó a gondolat, mert saját magam is gyengébbnek gondoltam magam. Onnantól kezdve csendben haladtam egy darabig, aztán előszedtem zsebemből a telefonomat, majd vettem egy nagyobb levegőt, tárcsáztam egy helyi fickó számát, s lebeszéltem vele egy találkozót az egyik étterem előtt. -Most találkozunk valakivel, aki ad nekünk kölcsön pár lovat… a városon kívül van a birtoka. - magyaráztam, miközben megindultam abba az irányba. - Eszünk, megbeszéljük, majd mehetünk is. - magyaráztam, végigpillantva rajta. Nem voltam éhes, de inni azt akartam. Úgy éreztem, teljesen kiszáradok, ha nem guríthatok le valami folyékonyat a torkomon, aminek nincs semmi alkohol tartalma. Miután odaértünk az étteremhez, egy külső asztalnál foglaltam helyet, majd villantottam egy mosolyt, mikor ismerős arcokat láttam, köszöntem egy intéssel, majd kezembe vettem az étlapot, hogy kiválaszthassak valami tartalmasabb ételt, Aaronnak, magamnak meg… nos nem voltam olyan éhes, szóval valami kisebb adagot fogok magamnak kérni, ám ha Aaron maga akart rendelni, akkor meghagytam neki a lehetőséget.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Ellenkezett, de nekem sikerült nyerésre állnom, így aztán a tenyerét is sikeresen varrtam, kötöztem. Szavaira azonban nem regáltam, bár fogalmam sincs, hogy mit kellene gondoljak erről. Vajon részegen meri csak kimondani ezeket, vagy józanul is? Vagy józanul el sem ismerné ezeket a szavakat? Kár lenne ezen agyalni tovább, apa lement a kabinok felé, én meg csak később jutottam el addig hogy a dobozt visszavigyem és ránézzek. Lepihent. Szóval remélem egy jó darabig ott is fog maradni és húzza majd a lóbőrt. Nem akartam sem aludni, sem enni, sem mást csinálni, közben magamhoz vettem egy vizespalackot, szóval vissza léptem a fedélzetre és a kormányhoz léptem. A térképet figyeltem, de nem akartam előszedni, így maradt a beljebb lévő hajózós kézi könyv. Minden ami tudni kell erről a hajóról. Igen, ez jó lesz. Ez felcsigázza annyira az elmémet, hogy ne akarjak másra gondolni, ne akarja bealudni és lelépni se akaródzón. Lelépnék? Igen, be a vízbe és ott is maradni jó sokáig. De nem fogom megtenni, osztozni akarok ebben az egész hacacáréban, szóval maradnom kell. Maradni és végig csinálni még akkor is hogyha nekem nem kellene. Mert ő is része a szerzeteskedésben. Szüksége van rá, ahogyan rám is. Ezzel hogy itt maradok őt is segítem ebben. Ahogy magamat. Túlszárnyalom a tegnapi önmagamat. Nem fogok csalódást okozni se neki, sem magamnak. Az éjszakázás könnyen ment, zseblámpát találtam és úgy olvastam a könyvet. A csillagok az égen is világítottak, ahogy figyeltem őket úgy éreztem, hogy mostantól minden könnyebb lesz. Túljutottam azon, hogy utálva vagyok. Mert apa nem utál, csak nehezen mondja ki az érzéseit. De most kimondta. Igaz, hogy nem éppen úgy ahogy vártam, de kimondta. Sokat jelentettek a szavai, így melegség áradt el akkor a bensőmben. Jóleső érzés, melyet akkor éreztem, mikor esélyt adtam neki, hogy megismerjen. Mikor leengedtem a bunkóság falát, összetörtem előtte azt a vastag falat mely közénk ékelődött és megmutattam magamat. Most is erre lenne szükség. Falakat bontani. De most féltem. Nem Aegirtől. Inkább magamtól, hogy kárt teszek benne, ezáltal másokban is. De leginkább attól tartottam, hogy összekapunk, többé látni se akar. A könyvet olvasva ezen gondolatok kerítettek hatalmukba, felsem tűnt ott a hajó orrán ücsörögve, hogy apám közben magához tért. Arra eszméltem, hogy leült mellém. Odasandítottam, majd vissza a könyvre. Aztán megindult. Mennem kellett vele. Figyeltem miképp hagyja el a hajó orrát, majd magam is felkeltem, könyvet lógatva a kezemben követtem. Ezernyi apró érzés áradt át rajtam. Félelem, keserűség, gyomorgörcs, szomorúság. A harag nem volt köztük. Nem tudom mit akart, de féltem attól, hogy befejezetnek veszi az egészet a tegnapi után és … ne így legyen vége a kettősünknek kérlek! A dokk végén állt meg, nem mentem közvetlenül mellé, pár lépésre tőle álltam meg, hogy halljam mit szeretne. Nem néztem rá, S nem is szóltam. De ő bocsánatot kért a viselkedése miatt. Tudja és érzi, hogy valami történt így nem mondhatom, hogy nem csinált semmit. Nem szöktek fel szemöldökeim, csak magam elé meredve fixiroztam az előttünk elterülő vizet. Hogy én tettem-e rendbe a kezét? Megtaníthatja, ha akarom. Akarom? Naná! De nem azért, hogy magamat gyógyítsam...azért akarom, hogy másokon segíthessek, mondjuk rajta, ha olyan állapotban van. Mások segítése a cél, elég volt az én központúságból és az önzőségből. Ezt tanultam meg, ezt tanulom, de úgy érzem hogy rohadt nehezen vergődök át ezen a tanulási részen. Szeretem magam... ahogy megmozdult, hogy visszamenjen a hajóhoz, elment mellettem, lépett még párat, akkor fordultam csak utána és kaptam a karja után, megállásra késztetve ezzel. Nem tudtam azonnal mondani neki bármit, hiszen bocsánatot kért. - Bocsánat. Nem akartam, hogy csak piával tudj túlélni egy egyszerűnek tűnő dolgot. Nem akartam, hogy a túl sok piától begőzölj és...árts vele. Féltem, hogy ha túl sok pia gurul le benned...véget vetsz ennek az egésznek. Nem akarok haza menni még... szeretek veled lenni. - halkan jöttek a szavak, de figyeltem a szemüvegét, hátha mögé láthatok. Nesze neked vallomás, ő amit józanul nem tett meg, nekem az most megy sok sok hónap után talán először. Őszintén. Tisztelettel felé. Mert amit tegnap tett is megtanított arra, hogy tisztelhető olyan állapotban is. Elengedtem, majd előre siettem vissza a hajóra, könyvet közben felnyitottam, megjelöltem benne egy szamárfüllel, hogy hol tartottam benne, majd visszatettem a kormány alá, utána mentem le az alagsorba, hogy a szobámból előkaparjam a táskámat. Fogalmam sincs hogy hova tettem, talán be a szekrénybe. A szekrényt kinyitottam ugyan, de a táskám nem volt benne.. Voltak ott pólók dögivel, csak nem az enyémek...asszem. Hacsak Aegir be nem vásárolt még nagyon régen a méreteimből, hogy ha majd egyszer megyünk, akkor legyen váltás ruhám. Kivettem egyet és megnéztem benne a címkét. Az én méretem volt, Aegirnek L-XL mérete van... Ez lehet...tényleg nagyon sok mindent vissza kell fizetnem neki. Könnyek szöktek a szemembe. Annyi mindent tett értem láthatatlanul, olyanokat is, melyekről nem tudok... megnéztem a mintát... PS kontrollerekkel volt tele. Leültem az ágyra, majd az arcomhoz húztam a pólót, hátha azzal megtudom akadályozni a bőgést. Emlékszem mikor otthon ezeket néztem a neten, hogy megrendelem, de egy pólóért nem adtam volna ki 230 koronát akármennyire is imádtam volna olyan pólót venni. Honnan tudta meg? Mégis...? Azt ne mond hogy a többi is... ezeket edzésre nem fogom felvenni. Ez biztos. Elvettem a pólót az arcomról, leszartam a legördülő könnyeimet, hadd folyanak. Az öröm könnyeket nem szokás letörölni vagy mi... Összehajtottam a pólót, majd visszatettem a szekrénybe. Becsuktam. Anya fényképére pillantottam. Elmosolyodtam. Letöröltem a könnyeimet, majd az ágy alá néztem. Megvolt a táskám, kivettem onnan, felnyitottam, majd kivettem egy edzéshez használatos pólót. Csak sima, semmi minta. Tökéletes. Anyára pillantottam. Egy mosollyal hagytam ott a kabint, fogtam a táskámat, még akadt benne pár dolog, ami kelhet az edzés során, szóval... amúgy fogalmam sincs mára van-e terve az öregnek, de felőlem pihenhetünk is. Apa hosszútávra tervezett velem úgy tűnik, főleg azóta hogy megmutatta magát...emlékek gyertek haza! A fedélzetre mentem, készen álltam arra, hogyha Aegir megindul, akkor megyek vele. Aztán majd valamit eszünk útközben, de leszartam a kajálást is most...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Márc. 27, 2023 8:21 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Mindent elmondtam amit gondoltam. Kijött az összes elfolytott szó, hiàba is tartogattam magamban, minden utat talált. Az összes érzelmem. Vettem egy nagyobb levegőt, miközben a hajón üldögéltem, és próbáltam megszabadítani a kezem a szilánkoktól. Nem volt kellemes, de a fájdalmat sem éreztem igazán. Aztán mikor Aaron megfogta a kezem, hogy kitakarítsa a sérülést, elsőre elhúztam a kezem, aztán mikor visszahúzta magához, felvont szemöldökkel hagytam neki, hogy aképpen tegyen. Nem szóltam, még a varrás ellen sem tiltakoztam, csak figyeltem mit ügyködik, aztán mikor végzett, szintén csendesen keltem fel előle, megdörgöltem a fejét. -Ha még egyszer szar alaknak titulálod magad, magam csaplak agyon! -morogtam, mintegy megerősítve előző szövegelésemet, majd lementem a fedélközbe, aztán a tenyerem fixírozva elheveredtem az ágyamra, miközben szép lassan magával ragadott az álom. Feketeség. Egy árva kép sem lebegett lelki szemeim előtt. Nyugalom, s hangtalan némaság vett körbe. Csendes volt akár a halál. De még is volt benne valami vészjósló. Aztán a sötétségből óriási csápok tekergőztek elő, szorítva rá kezemre, s szinte abban a pillanatban pattant fel szemem. Olyan kényelmetlen pozícióban aludtam, hogy alig akad olyan porcikám, mi ne akarta volna vilàggá kiálltani fájdalmát. A hírtelen támadt világossàgra összehúztam szemeimet, nyöszörögtem, majd felkeltem, bementem a mosdóba, letusoltam, fogatmostam, majd meglepetten pillantottam tenyeremre. "Mi a franc?!" Dörzsölgettem, piszkáltam, de nem tűnt el, s fájt is, akár az alkarom,min ott éktelenkedett a vágás nyoma. Mivel a napsütés nem volt épp a legjobb cimbim, hunyorogva mentem fel, majd kaptam magamra egy napszemüveget, miközben a tenyerem piszkáltam. Próbáltam összerakni a morzsákat, még is mi történhetett a tàvozás óta, de úgy döntöttem kérdezősködni nem fogok. Csak egyszerűen odasétáltam a függőágyhoz, majd leültem rá, továbbra is a tenyeremet fürkészve. Vajon miért nem gyógyult meg? Vajon miért nem lett...? Kicsivel később felkeltem, majd odasétáltam a hajó orrában üldögélő Aaron mellé, s csendesen letelepedtem hozzá, továbbra is a tenyeremet fürkészve. Megkapartam a homlokom, majd lelógattam lábam a víz felé. Úgy ültem mellette hallgatva, ha csak közben meg nem szólalt. Ám ha közben nem szólt, felkeltem. -Gyere velem kérlek!- épp kezemet betettem a zsebembe, majd elindultam lefelé a hajóról, a dokk végéhez, ahol belsétáltam az utolsó elötti fokig, hol még pont nem ért el a víz. Ha Aaron odaért hozzám, akkor sem pillantottam rá, csak az összefércelt tenyeremet piszkáltam. Nem akartam ott megbeszélni a dolgokat. Nem akartam a hajón megejteni a beszélgetést. Volt pár dolog ami tisztán derengett, de olyan is, amit komplett homály fedett. - Aaron én... Szeretnék Bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésemért....- lepillantottam a vízre, majd rá.- Nem emlékszem mindenre, de úgy érzem, nem viselkedtem épp a legjobban.- hangom halkan, de még is érthetően hallatszott.-És ne mond, hogy nem kell bocsánatot kérnem, mert tudom, érzem hogy kell.- ismét tenyeremet fixíroztam. -Te varrtad össze... Igaz?- felsóhajtottam.-Ha szeretnéd, majd ezt is megmutathatom. Hogyan használd gyógyításra a vizet...persze ha még akarod...- felsóhajtottam, felkeltem, s a tenyerem fixírozva tovább haladtam visszafelé. Nem akartam eltüntetni onnan. Nem marad majd nagy nyoma, de emlékeztetni fog arra, hogy hibát követtem el. Hogy túl sokat mondtam el, túl rövid idő alatt, aláásva a tekintélyem, s úgy éreztem, többet nem tud úgy rámnézni, mint azelőtt. Sok volt a napsütés. Sok volt a fény.kellemetlen volt ez a másnap, de helyette, hogy panaszkodtam volna, inkább elhallgattam az egészet. Nem szóltam, ha aztán nem jött velem, vagy ha egyáltalán nem tette meg. Csendben maradtam akkor s ott ültem elmélkedve, aztán elterültem a dokk végén, a napszemüvegen keresztűl szemlélve az eget. De ha ott volt velem, s vissza is jött a hajóhoz, akkor lementem a fedélközbe, összepakolni a cuccaimat.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Ő is így élne...emberként. Akkor mégis milyen hülye ötlet vette rá a folytatásra, ami az ivászatot illeti...de nem akarok belefolyni a dolgaiba. Ha tudja mit csinál, lelkem rajta. De ne merjen még egyszer így lerészegedni, mert nem tudok majd mellette lenni. Most is erővel tartom vissza magam... Mindenesetre sok, na jó, túl sok mindent köszönhetek neki és ez miatt ő van állandóan cseszegetve és sok mindenről lemarad csak mert velem kell lennie. Simán elkaphatta volna a krakent is, ha nem hozzám robog, hogy lásson meghalni...ami miatt megint csak nem tud elmenni nyugodtan. Zavarja az hogy meghaltam, hogy nem érkezett időben ám hiába mondtam, hogy nem az ő hibája, ő minduntalan csak felhozza. Írja a rohadsz számlámhoz mindezeket és vissza fogom fizetni neki mindegy szálig amint készen állok. Én észben fogom tartani, de vajon ő is? Ő azt hiszi, csak poénnak szánom, hogy nem lesz semmi? Vissza fogja kapni erre mérget vehet. A szavai, miszerint nem vagyok szar alak... nem lenne velem, ha szarnak tartana. Nem mentett volna meg és nem engem választott volna. A szemöldökeim felkúsztak...részeg és azért mondja ki és így van, hiszen józanul nem tudná mindezt kimondani... Sokat jelentesz nekem... ajkaim elnyíltak ezt halván, majd össze is préseltem azt vékony vonallá. Jól estek-e a szavai? Szeret? Minden szar és pofon mellett is kiáll mellettem? Már rég hátra arcot kellett volna vennie és kisétálni az életemből. De nem tette meg. Nem eresztettem el a pillantásommal a szemeit, még akkor se, mikor a szar napokról beszélt. Tudom! Nem kell ismételgetnie magát! Azóta nem alszik nyugodtan, hogy meghaltam! Nem ölelheti át az anyámat és hiányzik neki... és még fel sem soroltam mindent ehhez. Végül megindult, hogy teljesítse a dolgokat, hogy kifizesse a helyét. Nem mentem utána. Álltam ott földbe gyökerezett lábakkal és próbáltam megemészteni a hallottakat. Tisztában voltam vele már egy jó ideje, hogy szeret, mint gyermekét. Csak ép jóvá tenni nem tudok körülötte semmit. Minden amit elrontottam még mindig ott lebeg felettünk és egyszerűen nem teszek érte, hogy kevesebb legyen. Hogy a számlámon kevesebb dolog szerepeljen. Aegir visszatért, a kezéről leszedte a kötést, a pólóm, vagyis a kötés a kukában landolt ő pedig felment a hajóra. Jobb ha egy szót sem szólok egy kis ideig...jobb ha magára hagyom? Vagy nem kellene? Mi van ha egyedül ha nem látja senki, akkor istenkedik? Az nem lenne jó...ráadásul tanú vagyok, szóval ez mit is jelent pontosan? Hogy 0-24-ben figyelnem kell hogy tisztában legyen ezzel az egésszel. Fejet ingattam, majd az öregem után léptem a hajóra. Az ajtót nyitottam a kulccsal, majd lementem és felkutattam a hajót valami elsősegélyládáért...egy tengeristennek is kötelező a hajóján ilyesmit tartania nem? Mint a mentőmellény, meg a mentőkarika vagy mi az a szutyok... a sokadik fiókot nyitottam ki, a sokadik szekrényt...legközelebb mindent átfogok nézni hogy mit hol tart és akkor nem lesz ennek ilyen hosszadalmas kutatása. Meg lett végre a láda és azzal együtt mentem fel a fedélzetre, hogy apa elé üljek le. Felnyitottam a ládát, előszedtem belőle egy tűt, cérnát és apró végű csipeszt. Megragadtam a sérült kezét, majd óvatosan az ujjammal végig húztam a sérült szakaszokat. Amit találtam benne, azt óvatosan kihúztam a csipesszel, bár nagyon apró volt, próbáltam nem nagyobb fájdalmat okozni ezzel. Kellett kis idő mire az a pár darab kikerült onnan. Ha elhúzta a kezét visszaszereztem magamnak és erőszakkal tartottam magamhoz azt. Nem szólaltam meg. Csökönyös makacsságomat szem előtt tartva rendeztem el a sérülését. Fertőtlenítőt fújtam rá, majd a széles vágásokat varrni kezdtem. Csak pár öltés, hogy összehúzódjon. Nem akartam hogy fájjon neki... végül lekentem az egészet és bekötöztem. Nem tudtam úgy gyógyítani ahogy ő, így megkellett elégednie ezzel. Bosszantott ez az egész. De... majd meggyógyul. Nem tudok gyógyítani, szóval ha nagyobb sérülést szerez...szarban lenne. Meg én is. Összepakoltam a dobozt, visszavittem lefelé a helyére, majd visszatértem fel. Nem akartam pólót felvenni. A kedvencemet téptem el és dobta bele a kukába. Nem fáztam. Sőt...a szavamat sem fogom megszegni. Ha ő nem istenkedhet, nem teszek keresztbe neki. Nem akarom hogy szarul érezze magát, így én sem fogok semmilyen isteni erőfélét használni. Hogy könnyű lesz-e vagy nehéz? Hát 17 és fél évig megvoltam nélküle, eztán is menni fog egy hétig.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Márc. 27, 2023 5:50 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Meglehet igaza volt, vagy csak ő felejtette el, pedig megigértem, hogy megmutatom hogyan kell a vízpalyzsot, de nem voltam olyan állapotban, hogy fellobbanó harag nélkül képes legyek válaszolni mindarra amit mondott, szóval inkább csak körbeforgattam szemeim, ám következő szavai mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Az sem érdekelt, hogy összeroppant az üveg a kezemben, és a szilànkok húsomba fúródtak. Nem érdekelt a fájdalom, csak arra koncentráltam, amit ő vágott a fejemhez. -Oh igen... Majd pont én fogom szarnak tartani az embereket, mikor magam is aképpen akartam élni...persze. Hidd csak ezt ha annyira akarod.- gúnyos volt a hangnemem, hisz felbosszantott szavaival. Valahogy úgy éreztem, revansot kellene vennem valamiképpen. Elégtételt, hisz belegàzolt abba ami az igazság volt. Eltiporta, s felállított valami olyasmit ami egyáltalán nem képezte tárgyát a valóságnak. Megsértődtem, így javarészt elengedtem a fülem mellett, hisz válaszom nyomdafestéket sem érdemelt volna, nem hogy azt, hogy hallja. Aztán újabb szavaira szólásra nyitottam a szàm, majd inkább becsuktam, összepréselve ajkaim, majdhogynem ráharapva nyelvemre, hogy ne küldjem el a búsba, csak azért mert volt képe megmondani a szemembe azt amit gondolt. Legszívesebben ellöktem volna magamtól, had essen le a mólóról bele a vízbe, miközben nem épp a legszepp szavakkal küldöm el, ám még is inkább csak hagytam, had kösse be a kezem, had szorítson rá. Felháborító volt maga a gondolat is, hogy azért ittam, mert lealacsonyítónak gondoltam a halandólétet. Jó persze bevallhatom bármikor, hogy szeretem azt ami vagyok. Szeretem azt amit képviselek. Szeretek Istennek lenni. Egynek a sok közül. Igaza volt. Valóban vagyok olyan makacs, hogy végig tudjam csinálni. Vagyok olyan makacs, ellenállás nélkül megtegyem amit kitűztem magam elé. -Azt hittem, én vagyok a részeg, és nem te kölyök! Ha úgy gondolod, szar alaknak tartalak, akkor orbitális tévedésben vagy! Még is mi a picsáért lennék veled, ha szarnak gondollak?! Miért ültem volna végig azt a förtelmes szagú kórházat, és a műtőt, neked magyarázva, ha szarnak gondollak?! Hm? Ebbe nem gondoltál bele mi?! Ahogy abba sem, hogy téged választottalak! Hát ennyire vak vagy arra, hogy milyen sokat jelentesz nekem?! -emeltem fel hangom, majd böktem felé a bekötözött kezemmel, amit mennyivel egyszerűbb lett volna belemártanom a vízbe, hogy az tenyeremen összeforrjon minden, és ne maradjon nyoma, de nem tehettem meg, hogy belemártom. Nem volt szabad. Valóban ki kell bírnom. Valóban meg kell tennem azt, amit kijelöltek a számomra. Egy egyszerű feladat. Se több se kevesebb, ám ezt nem igazán tudtam felfogni a nem éppen tiszta elmémmel. -Tudod mi a gond veled kölyök?! Minden szart magadra veszel! Azt hiszed, hogy csak neked lehet szar napod, szar pillanatod! Ki kell hogy ábrándítsalak, mert ez nem így van. - enyhén gunyoros mosoly jelent meg arcomon, miközben összeszorítottam bekötözött kezemet. Egyszer mindenkiből kijönnek a gondolatok. Nekem ital kellett hozzá ezen a napon. Igaz jókedvvel vàgtam neki a visszaútnak, mosollyal arcomon, ám az egyedüllét gondolatokra sarkallt. Arra ösztökélt, hogy végigforgassam az eseményeket, és a logikus gondolkodás lehúzta a rolót. Valahol mélyen magamban, tudtam, hogy hogyan kellene viselkednem, de azt a felemet jelenleg semmi sem érdekelte. Nem kellett jeleznie, hogy mit kellene tennem, ám még is csak akkor indultam meg arrafelé. Lépteim nem voltak a legegyenesebbek, de legalàbb megindultam arrafelé, de kinyitottam az ajtót, köszöntem, meglepően illedelmesen, majd átadtam a papírokat, aztán fizettem. Végezve kiballagtam onnan, eltettem a bizonylatot, majd végignéztem bekötözött kezemen, elhúztam a számat, aztán elindultam a hajó felé, de útközben levettem a kötést, bevágtam egy szemetesbe, s piszkálni kezdtem, hogy minden szilánk kijöjjön belőle, amiről éreztem, hogy még szúr. A hajón aztán morogva álltam meg, mert nem volt nálam a kulcs, így nem tudtam lemenni, szóval leültem a fedélzetre, s hogy ne vérezzem össze a függőágyat, a padlón üldögélve piszkáltam ki a maradék szilánkot. Legalább is megpróbáltam.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Részegen tudná csak magát erőtlennek “felhasználni”? Csak így, ebben az állapotban képes arra, hogy egy erőtlen valaki legyen? Most legalább lenne kire fognia Magnus Wikert is. Igaz, az az öreg pofa, de kimondta, hogy annak az öreg pofának nincsen idősebb fiagyereke, aki ugyanazt a nevet képviseli? Vagy mitől tart? Hogy ha most erőtlen, akkor ha ezt lejjebb adja, akkor egy nincstelen senki lenne? Egy kisemmizett isten? Az egyetlen baja ez volna? Hogy őt kellene istenítenie mindenkinek és lesüllyedne az emberek szintjére azzal, hogy halandó lenne? Csak egy hétről van szó, semmi több. De ha ez a problémája, hogy a halandóság nem neki való, nem tudná pia nélkül végig csinálni, ezzel nem magát minősíti. Minket halandókat alacsonyít le, mintha egy semmit érő népség volnánk. Többesszámban igen, mert csakl félig vagyok isten, félig ember vagyok, halandó, ami sokszor munkálkodik bennem. Tizenhét és fél évig elhittem magamról, hogy ember vagyok... de ő miért nem képes erő mentesen létezni...azért mert túlságosan egoista? Azt hiszi ő a valaki, mert hatalma van...igen, ő a valaki, a többiek meg hajtsanak fejet nagysága előtt. Több mint egy évig kibírta a szeretett nője nélkül. Anyám nélkül... mert veszélyben forgott annak élete. Majd akkor mondjak ilyet, ha visszatértek az emlékeim. Mellkason bökött, visszaadta a dolgot. Azt bezzeg kibírta, hogy távol maradjon... és mi van, ha nagyobb kihívás elé kell állítani, hogy megnyerje a fogadást? Mi van ha én is fogadást kötök vele? Ha az életem volna a tét, képes lenne józanul ember lenni egy hetet? Kizárt. Én nem anya vagyok...az nem ugyanaz lenne. Anya életével meg nem fogok fogadásokat kötni. Nem is lenne fair a részemről ilyesmi fogadás. Megindult, de szavaimra megállt, felé fordultam, hogy figyeljek rá...de bűntudatom lett. Az én hibámból képtelen aludni. Az otthoni napok rémálmok lettek... ilyenkor tudatosul bennem, hogy tényleg a kraken után kellett volna mennie. Most nem lenne problémája az alvással, nem lenne szar a palacsintában és most nem kellene távol lennie anyámtól és felesleges fogadásokba sem venne részt. És józan is maradt volna. Napirendre kellene térítenem? Mégis hogyan? Vigyem el a hajót, addig meg itt maradhat...ám hiába dobtam fel a dolgot, az üveg a kezében megadta magát. Megrezzentem a hangra, a vér láthatóvá vált. A kezét figyeltem, majd fejet ingattam, lekaptam magamról a felsőmet, apához léptem, közben széttéptem a kezemben az anyagot három felé legalább. A kezéért nyúltam és igen, hallottam a dolgot is, de csendben maradtam, míg megszemléltem az állapotát a kezének. Telibekapta rendesen az üveget, amit tudtam kiszedtem a tenyeréből, remélhetőleg annál minibb szilánkok nem kerültek bele. A tenyerére kötöttem a szétnyeszett pólómat, majd mindjárt keresek neki valami orvost, aki rendbe szedi, vagy majd én megvarrom... - Nem ígértél ezzel kapcsolatban semmit. Csak azt, hogy keressünk valami nyugodt helyett...azt nem mondtad, hogy mit akarsz és hogy mikor...ez lehetett a sima bottal való edzés...amit célszerűbb előbb megtanítanod, mint beledobni a mélyvízbe. Igazad van, nem tudom milyen érzés lehet, de jelenleg semmilyen szavadat nem szeged meg, csak mert fogadást kötöttél... - elhallgattam és a szavaim végeztével felpillantottam az arcára. - Halandónak lenni pedig nem lealacsonyító dolog, hogy piálnod kelljen miatta. Vagy szerinted annyira gázok vagyunk mi emberek, hogy nem érdemel meg a dolog egy esélyt? Mert ha gáz ez a fogadás, főleg hogy nem használhatod az erőt, ami megadatott neked kitudja mióta és most úgy kell élned egy hetet mint Magnus Wiker és nem mint Aegir... kell az a rohadt szigony, vagy nem? Akkor tegyél érte! Ne szólj le minket halandókat, csak mert te vagy itt a valaki! - szorítottam kicsit rá a tenyerére, hogy érezze a törődést, ez jár azért, mert azt hiszi lealacsonyíthat minket. Mert azt hiszi ha nem használhatja az erejét, akkor egy senki lesz ettől. - Vagy te olyan makacs, hogy kibírjad és nem fog kelleni a pia se mellé...Képes vagy rá. Tudom! - vonok vállat, hiszen ismerjük a másikat már régóta mint a rohadt rossz pénzt. - Amúgy meg... - elhallgatok és eleresztem a kezét. - Írd a számlámhoz azt is, ha nem sikerülne a fogadás... ha elbukod az egészet. És a nemalvást is... - csukott szemmel elmosolyodtam, mintha tök természetes lenne, majd elnéztem a hajó irányába. - Figyeld csak meg, pikk pakk elfog menni ez az egész és még jól is fogod érezni magad. - vagy a pokolba fog kívánni, hogy ilyesmit mondtam. Egyik szar követi a másik szart... és nem lehet a nővel akit szeret... szóval ennek tartja a kettősünket? Szarnak? - Ha egy hónapot eltudtál a szar ellennére viselni engem, akkor ez az egy hét gyorsabban elmegy... aztán a szar lefog szállni rólad, hamar, ha tényleg így gondolod. - a fejemmel a szavaim végeztével a kikötőmester irányába böktem. Azzal kellene folytatnunk, aztán a kezével is kezdek valamit... aztán csak lesz valahogy. Ennyire szar társasága még senkinek sem voltam... ezért utálnak ennyien? Ezért fog ő is megutálni...mert csak a pofonok érkeznek mióta velem van. Ennyire őszinte még nem volt... ne vegyem komolyan? Az a baj, túl komolyan mondta mindezt...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 26, 2023 10:03 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Odin làtja lelkemet, nem akartam neki ilyet mondani sosem. Ám vannak dolgok, qmikről nem tudott, én pedig nem néztem épp a legjózanabb felfogàssal a dolgok egész kerekét. Elmém fűtötte az alkohol, és nem hagyott pihenést a gondolat, hogyha elbukom, akkor sosem lesz meg az a fegyver. Sosem lesz a birtokomban, és nem fogom tudni használni, ám akkor csak az kattogott a fejemben, hogy nem mehetek a víz közelébe. Ám nem amiatt volt gond, amit Aaron gondolt. Részeg ember őszinte. Hallottam már pár alkalommal ezt a Mitgardi kifejezést, de vajon mi a helyzet a részeg Istenségekkel? Szavaira nem szóltam, csak lepillantottam a kezemben tartott üvegre, aztán elhúztam a számat. Az első gondolatom kapásból az volt, hogy "Ez!" Aztán Aaron visszafordúlt hozzám, megbökte mellkasom, s a képembe vàgta szavait. Én meg lepillantottam kezére, majd leengedtem magam mellé karjaimat, aztán tekintetem haragossá vàlt, ám a tenger még sem moccant. -Nem mi?! Távol attól amit szeretek? Egy napot sem bírtam ki... Ühüm...persze...De had mondjak neked valamit kölyök! Kibaszott hosszú évekig voltam tàvol attól akit szeretek, és még egy árva üzenetet sem küldhettem, mert az életével játszottam volna! Eljöttem a vilàg végére, hogy távol bírjak maradni! Egy év...volt az több is! Nem tudsz semmit! Majd akkor vágj ilyesmit a fejemhez, ha mindenre emlékszel!- csattantam fel, s böktem egyet a mellkasán, majd hàtat fordítottam, gondolván a fizetés ráér, és majd megteszem késöbb. Menni akartam. Vissza a hajóhoz, ám mielőtt Aaron ismét megszólalt volna, én megtorpantam, és felé fordultam. -Mióta láttalak meghalni, szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam! Az otthon eltöltött idő maga volt a rémálom! Egyik szar a másik után következik, és azt mondod, hogy egy napot nem bírtam ki? Nincs nap, mikor nem akarnék itthagyni mindent, hogy visszamenjek hozzá! De én csak egy piás vagyok! Mit tudhatok az egészről nem igaz?! -elhallgattam. Azt már nem vágtam a fejéhez, hogy azt hiszi csak neki lehetnek gondjai, hogy csak az ő fejében léteznek rémképek?! Aztán odalépett ismét hozzám s közölte elviszi a hajómat, és lelép. Nos akkor és ott csak az jutott el a tudatomig, hogy lelép, és elviszi a hajót. Szóval hangos roppanással az üveg megadta magát. Szilánkok mélyedtek a tenyerembe, vér melegen csurgott lefelé ökölbe szorított ujjaim közül. Osztozik a kínomban...persze... Harag, s tombolás vágya futott végig rajtam, ám nem rá voltam dühös. Magamra. A könnyelmű viselkedésemre, és arra, hogy belementem ebbe az egészbe. Aztán megfogta a vállam, tekintetem rá emeltem, majd a kezét figyeltem egy ideig. Hiányzott Kat... Akkor és ott abban a pillanatban rettenetesen hiànyzott. Megigértem, hogy megmutatom a vízpajzsot, ám nem tarthatom be a szavam az alku miatt, és a gondolat, hogy meg kell szegnem egy ígéretem...mindennél rosszabb volt. -Ígéretet tettem, és nem tudom betartani...megígértem valamit, de nem tudom...nem tudod milyen érzés ez...meg kell tartanom amit ígértem...- ráadásképpen le is járattamagam előtte, szóval dupla égés volt a részemről. Aztán lepillantottam kezemre, miben nem is olyan régen még az üveg volt, ám mostanra csak a szilánkok maradtak, és a vér fémes szaga.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem igazán tetszett neki egyik szavam se, ám nekem sem tetszett a jelenlegi álláspont vele kapcsolatban. Ám letolta magáról a kezeimet, nem vettem le róla iriszeimet, ám a szavai amik előbuktak belőle...kicsit bántottak. Jó nyilván őt is bántották az akkori szavaim...de ez most más volt. Ő még sosem mondott nekem ilyet, mégis lesüllyedt idáig. A tekintetem összeszűkült, megsértődtem persze, az első gondolatom az volt, hogy haza akarok menni. Elég volt ebből az egész hülyeségből, oldja meg úgy a bánatait ahogy neki jobban fekszik. Megindultam el mellette, ám további szavaira megkellett hogy álljak jó lassan. Nem fordultam egyből felé. A hajó irányába mutattam a vízhez közeli kezemmel. A másikkal magam előtt suhintottam a levegőt szét haragosan. - Nem úgy mennek a dolgok, ahogy akarod Aegir?! Kicsit más diktálja a tempót akkor máris ez a rohadt megoldásod!? - fordultam felé kissé dühödt arckifejezéssel, ám nem emeltem nagyobb hangerőre beszélőkémet...esküt tettem és akármennyire nehéz mindezt kordában tartani, hogy ne szegjem meg...a szavak így is úgy is kibuknak belőlem. Kihozta belőlem. Nem volt még dolgom vele ilyen formában és hát frusztrálttá tett pillanatok alatt. Az hogy ittam pár kortyot és nem tudtam mi a helyzet velem és hogy ők mit műveltek...lemaradtam, hát így jártam! - Kicsit szétesel, mert egy hétig távol kell maradnod az istenkedéstől? Távol az otthonodtól?! - sietős léptekkel haladok felé, a mutató ujjammal bökök erőteljeset a mellkasára mikor a közelébe érkezek és tovább folytatom dühödt tekintettel. - Üdv a világomban! Honvágyam van, mert ide hoztál! Mégis egy hónapig túléltem úgy hogy nem hívtam fel az anyámat! Te viszont még egy cseszett napot sem bírtál ki józanul! Mi lett volna, ha neked is hónapokat kellene megvonás alatt lenned attól, amit szeretsz? He!? - elhátráltam tőle, fejet ingattam, majd a hajó felé mutattam. Kerestem a megfelelő szavakat. Vagy megérti és feltudja fogni, vagy telibe szarja, de akkor nem tudom mit teszek. Nem tudom kezelni az ilyen szituációkat, nehezen mennek ezek a dolgok, pedig igyekszek. Komolyan mondom, hogy nagyon is igyekszek! - Nem a világ vége ez az egész. Meg lehet oldani mindent is, ha akarja kicsit az ember! De! Vagy piálsz, vagy befejezed az ivást... ha továbbra is piálni akarsz, míg letelik az egy hét, mert elviselhetőbb...akkor fogom a hajód és elmegyek vele...Ha viszont leteszed azt és kijózanodsz holnapra...akkor segítek elviselhetőbbé tenni a kínodat! Osztozom az egészben, hogy könnyebb legyen! - igen, ha így tudok segíteni neki, akkor megteszem. Nem megyek vízközelbe én sem és nem használom az erőmet. Egy hét...kettőt pislogok és eltelik pikk-pakk...csak neki nem megy ez józan gondolkodással... sóhajtok és megragadom a vállát jobbommal, megmarkolom. - Nézd...nehezen kezelem az új dolgokat, köztük ezt az egészet is... segíts nekem, hogy segíthessek neked! Oké? - apró mosolyt ejtek felé végül.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 26, 2023 7:16 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem akartam tenni semmi mást, csak lerészegedni, elaludni, hogy aztán jóval később arra ébredjek, higy eltelt egy nap ebből a vacakból, de az álom nem jött, és Aaron sem volt épp segítőkész, szóval mikor megjegyzést tett a megnyúzásról, hát csak megengedtem magamnak egy gúnyos mosolyt, egy fintorral, majd legyintettem, mint egy jelezve, hogy nem érdekel az egész. Nem akartam szembeszédet hallgatni arról, hogy elszúrtam, és nem úgy viselkedek, ahogy azt egy Istennek kellene. Józan ésszel nyilván olyannak látnám magam mint egy hisztis gyereket, akit megfosztottak a kedvenc játékàtól. Igaz én voltam a hülye, amiért belementem, de valami egészen más forgott a fejemben. Igaz, már nem tudtam pontosan, mi is volt az, csak egyszerűen meg kellett tennem. Ott volt minden amit akartam. A tőr, és a szigony. Az ivás azon a napon nem szerepelt a terveim között, de vittek magukkal az események. -Az a tervem, hogy kifizetem amit kell, majd... A többit nem tudom.-vontam meg a vállaim. Most pedig ott tartottam, hogy elindultam fizetni, s Aaron elém lépve mellkasomra fektette kezét, mire ráfüggesztettem kékjeim, felvontam szemöldököm, aztán egyik lábamról a másikra helyeztem súlyom, majd talán gunyoros mosoly költözött pár pillanatra a képemre, majd ajkaim összeoréselődtek, összeszorítottam fogaimat, aztán letoltam magamról kezeit. Kékjeim nem villantak fel, nem moccant a tenger sem, megfeszültek izmaim szavai nyomán egy pillanatra. -Menny a picsába Kölyök!-csattantam fel közvetlen azután, hogy letoltam magamról kezeit.- Talán van jobb terved? Hm? Tudod pár dologról lemaradtál míg édesdeden szundikáltál.- ha közben esetleg elindult, akkor széttárt karokkal fordultam felé, de a hírtelen mozdulatot nem kellett volna.-MOST MEG MÉG IS HOVA AZ ISTEN NYILÁBA MÉSZ?!-csattantam fel, ám ha nem ment sehová, hanem bemutatott esetleg, akkor csak horkantottam egyet, majd tovàbb haladtam, aztán a kikötőmester irodája előtt megálltam, megköszörültem, majd meglàttam magam az ablakban. -Picsába...-vágtam egy grimaszt, majd Aaronra emeltem tekintetem.- Aaron...- végigmutattam magamon.-Nem... nem az álapotommal van baj...az arcom...nincs Isteni erő...-odaléptem hozzá, majd mellkasának nyomtam a papírt, és a tárcámat.-Fizesd ki...-megveregettem a vállát, majd letelepedtem a moló szélére, lelógattam a lábam, aztán kinyitottam az üveget, majd felsóhajtottam. -A francba is! Igaza van...pfff... Miért van igaza?! - ittam ismét egy kortyot, majd morgolódva felkeltem, s elindultam visszafelé a hajóhoz, s járásomon látszitt bizony, már nem kellene többet innom az önsajnálatra. Ha Aaron nem jött velem, akkor valahogy megoldottam saját magam is, s igyekeztem nem tulzottan idegbajt kapni az akadékoskodás miatt. De ha Aaron megtette, hogy fizetett helyettem, akkor egy pár méter után megvártam. Kedvem lett volna eloldalogni valamerre, keresni egy helyet, ahová beülhetünk, s ehetünk pár falatot. -Nem vagy éhes?
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem volt jó húzás az istenek piájába bele inni, hiszen kidőltem tőle és kitudja meddig aludtam. Matt részeg voltam kettő kortytól. És még ilyen sem történt velem. Szóval mikor megébredtem a hajón voltam, lent a kabinban. Nosztalgikus érzés volt, mint mikor először indultunk útra... de most más helyzet volt. Másnapos voltam ez biztos, fájt a fejem, a gyomrom kevergett. Soha többé nem iszok ilyet. Dereng valami, a két felsőbb hatalom kitalált valami fogadást, atyám a szigonyát a teljesítés után kapja meg. Vízmentes napoknak állunk elébe. Remek, ennyit az edzésről, amúgy filmszakadás következik, fogalmam sincs mi történt a pia kortyolása után...de borzalmas íze volt. Kicsit összeszedtem magam, felfrissítettem az arcomat jéghideg vízzel. Ittam is keveset, majd felsétáltam a fedélzetre, ahol Aegir is tartózkodott. Felszöktek szemöldökeim az állapotát figyelve. Most...részeg? Kiszúrtam az üveget a kezében persze. Még sosem láttam részegnek, vagyis hát de, a múltkor, de most...állandóan piállna....és nem is maradtunk ott. Figyeltem hol vagyunk, majd apa szavaira ismét felé pillantottam. Szavait hallva felciccentem. A kraken mi...és az egy hétben mi a szart csináljunk? Vagy legalábbis én egy részeg istennel, aki nem használhatja az erejét? Hogy fogom túlélni? - Majd élve foglak megnyúzni, ha megint ilyennel pökhendiskednél. - figyeltem a járását, figyeltem a kedvét, majd azt is, hogyan megy el a dokkokhoz, hogy fizessen. Fejet ingattam, szemet forgattam, majd bezártam a kabinokhoz vezető ajtót, aztán Aegir után iramodtam sietősen, hogy elé álljak, hogy két kézzel állítsam megállásra. Tenyereimet a mellkasának nyomtam és megfeszültem. Úgy pillantottam fel rá. Kicsit szigorú arckifejezéssel. - És most mi a nagyterved nagy okos? Ugye tudod, hogy amíg piálsz, nem tudlak komolyan venni? - húztam egy grimaszt az arcomra, majd a fejemmel az üveg felé böktem, szúrós szemekkel figyeltem apa piától ködös szemeit. Ez a baj velem...nem tudok komolyan venni olyanokat, akik nem önmaguk. Amíg én is olyan voltam amilyen, magamat sem vettem komolyan és hát a körülöttem lévőket sem. - Ez a hétre való terved? Iszol, vedelsz, majd kezded elölről, míg le nem telik az egy hét? Izgalmas lesz tengeristen. - vetem oda neki szúrósan, majd ha menni akar a továbbiakban, hát nem tartom fel ezután, eleresztem. Én tudom magamról, hogy mekkora seggfej és dúvad vagyok, mikor iszom, de vajon ő tudja e magáról, hogy ilyenkor mit tesz? Szarban vagyunk azt hiszem...amíg ő ittas állapotban van és lesz is gondolom egy darabig, addig az én mérgem is felfog szökni...ő nem komoly, nem bölcs, így nem tudok melette önmagam sem lenni... patt helyzet. Miért nem tudok? Mert hiszek benne és most hogy így látom... kételkedek magamban. Tudom, az ő döntése volt mindez. De ennyire nem lehet nehéz ez az egész. Én megtudom állni hogy bizonyos dolgokat nem teszek, nem megyek vízbe, neki vajon ez miért megy nehezebben?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 26, 2023 11:26 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Mielőtt szólhattam volna, hogy inkább hagyja ki, már emelte a szájához a poharat, s beleivott, én meg csak pislogtam párat, majd összepréseltem ajkaim, és elmélkedtem rajta, vajon most itt fog nekem megpusztulni, vagy mi pusztulunk meg, mert annyira fejre áll, hogy nem bír majd magával. Magamnak jegyeztem meg, hogy még sosem ivott ilyesmit, és talán az anyjának sem kellene elmondanom, hogy a …. Még a gondolat végére sem értem, s Aaron már össze is esett, én meg odaugrottam mellé, karjaimba fogtam, majd vendéglátóm utasításait követve, hogy hova is fektethetném, letettem egy kanapéra, aztán az események egy cseppet felgyorsultak. Akadtak italok szép szerével, beszélgettünk, mulattunk, s szép lassan odáig jutottunk, hogy hajnalodott, én pedig kisebb filmszakadásokkal feljutottam a hajóra, s Aaront lefektettem az ágyára, majd az elcsórt üvegemmel a kezemben lógattam a lábam a vízbe, miközben morogtam magam elé, hogy hogy lehettem ilyen hülye. Belefolyni egy ilyen ügybe. Beletúrtam hajamba, felkeltem kicsit gyorsítottam a hajón, majd fátyolos tekintettel léptem a függőágyhoz, ittam egy kortyot, aztán rátettem magam a szokásos helyemre. -Picsába...hogy lehet ilyen feltételt szabni?! És mi van ha nem kötök ki? Mi van ha itt fogok keringeni? Pfff…. - megdörgöltem arcomat, aztán ittam még egy kortyot, majd felültem, de nem szálltam ki onnan egy jó darabig. Hintáztattam magam, majd karba eltakartam szabad kezemmel a szemeimet, mormogtam, majd nem sokkal később kiszédelegtem onnan, beálltam a kormány mögé, ismét kortyoltam egyet, testem mellett lógatva azt. Az égen a csillagok halványodni kezdtek már, de nem jött álom a szemembe. -Még hogy nem használhatom… pofátlan Törp!! - legszívesebben ledobtam volna a fedélzetről az üveget, de a saját vizeimet csak nem fogom szennyezni. Szóval még mielőtt bármit tettem volna, leállítottam a hajót, beleugortam a vízbe, úsztam egy keveset, kiélveztem az utolsó pillanatokat, majd víztől csatakosan tettem fel magam a fedélzetre egy hullám segítségével, ám nem józanodtam ki ettől az úszástól, inkább csak még dühösebb lettem. Beindítottam a hajót, majd vettem egy nagyobb levegőt, s kicsit később már a part közelében voltunk. Nem kicsit voltam részeg, és valahogy összefolytak a pillanatok. Csak a kellemetlen érzések maradtak, mik egyre ott égtek bennem, és ki sem akartam szállni a partra. A kikötőt is el akartam kerülni messzire. Az üveg tartalma lassan fogyóban volt, ám valamiért úgy rémlett, nem érkeztem teljesen üres kézzel, szóval otthagytam a kormányt, lebotorkáltam a konyhába, majd elégedett képpel vettem észre, hogy bizony még akad ott ahonnan az jött! -Hogy rohadnál meg!! - lepillantottam karomra, majd előszedtem a másik üveget, s felbontva baktattam felfelé. Közben ha Aaron még aludt, akkor egymagamban álltam a fedélzeten a kikötő felé emelve tekintetem, majd morogtam párat a magam nyelvén, aztán visszazártam az üveget, s megindítottam a hajót a kikötő felé. Lépteket hallva szólaltam meg újra. -A vizes edzésnek a hétre lőttek fiam! - hangomon hallható volt, hogy nem voltam épp a legcsodásabb hangulatban, és bizony az állapotom sem volt tipptop. Az üveg ott fityegett a kezemben a kikötés után, de nem léptem le a hajóról hisz tudtam, akkor kezdetét veszi az egy hét. - Ha még egyszer belevágok egy fogadásba, mielőtt ismerném miről van szó, kérlek dobj egyenest a Kraken pofájába! - dohogtam, majd leléptem a fedélzetről, ingó léptekkel, hogy kifizessem az illetéket, immár teljes egésszében.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Megérkeztünk a birtokra, beérve apát néztem meg újra a helyet. Mindig elkápráztatnak az efféle magasztos helyek. Főleg akkor ha egy természetfeletti él benne. Csodás épület, csodás udvar. A nézelődésem nem tartott sokáig, hiszen apa elkapta a felé dobott fegyvert. Egy szigonyt. Újra kovácsoltatta és milyen menő darab lett már. Vajon régen is így nézett ki? Vagy jobb volt? Vagy most a legtökéletesebb? Amikor apa megmozdította a fegyverét hamar kiléptem annak hatótávolságából így szabadon pörgethette anélkül, hogy lecsapta volna vele fejem. Őszinte csodálattal figyeltem a mozdulatait, szinte pislogás nélkül néztem, míg a törpe meg nem támadta egy gyors mozdulattal. Lefagyottan álltam ott, nem tudtam mire vélni ezt a párfordulást, de apa sem volt rest támadni, így kihátráltam a harctérről, hogy kellő távolságban figyelhessem. Így apa is odatehette magát rendesen, nem kellett rám vigyáznia. Visszafolytott lélegzettel figyeltem a harc kimenetelét, majd mikor a kard a hozzám közelebb lévő fába szúródott azért a fejemet is oda kaptam. Nem sokáig bámultam a fegyvert, a felnőttek dolga jobban érdekelt, így tovább figyeltem őket. De már vége volt, apa elismerte a fegyvere erejét. A törpe beinvitált minket, én azonban csak apa jelzésére vártam, biztos ami biztos alapon, hogy tiszta-e a terep, nem lesz több csetepaté...mert ha lesz, akkor itt megvárom az egészet. De úgy tűnik vége volt ennek a résznek, így megindultam apa nyomában, hiszen engem várt. Nélkülem nem akart bemenni? Mindegy. Valami feltételről beszélt a fickó, kíváncsi vagyok milyen agymenéssel árasztja el apámat. Odabent apa mellett álltam meg ugyan kicsit távolabb, hogy ne legyek egyiküknek sem útban, náluk nem lehet tudni mikor esnek egymás torkának valamiért...mint odakint pár pillanattal ezelőtt...nem akarok kapni. Persze, kiszúrtam a poharakat, csak azt nem értettem miért pont három volt? A figyelmem átkalandozott Aegirnek nyújtott tőrre, ami a szigony anyagából készült. De vissza is vette, majd tokkal kapta vissza. Megugrottak a szemöldökeim egy pillanatra, de mikor én kellettem neki, hát egy kis fáziskéséssel léptem elé és figyeltem rá. Összeszűkült szemekkel figyeltem az újabb kést, mivel nem ismerem a fazont, ám mikor megvágta magát és apának nyújtotta, már tudtam mi következik. Szemet forgattam, hiszen kezdődik... sóhajtottam és figyeltem miképpen végzik el ezt az egész szertartást, vagy mi is ez valójában. Vér a vérrel keveredik és előttem tesznek esküt. Hát hurrá. Minek kellek én is amúgy ide? A kést persze megfogtam amit apa nyújtott nekem, nem néztem meg magamnak, nem tettem zsebre, leengedtem testem mellé ahogyan azt megkaptam. Eskü kezdődött. Fogadalmukhoz hűek lesznek. Elhalkultak, ám mindketten rám pillantottak. A törpére néztem, majd apára...most mi van amúgy? Nekem ehhez mi közöm? Nekem is kell valamit csinálnom? Vagy...vállat vontam, tanácstalanul emeltem fel mindkét kezem tenyérrel felfelé feléjük mutatva enyhén. - Mit bánom én. - a magam módján helyeseltem, hogy megfelel eme akármicsoda, amit most itt végig esküdöztek pár pillanat alatt. Leengedtem kezem, végül a másik szólalt meg számomra ismeretlen nyelvem. Hiába hallgattam, figyeltem, nem halandzsázott, tényleg egy kukkot sem értettem, hogy mit akart ezzel. Apára pislantottam, hiszen ő mindent megértett belőle. Hát nyazsgem. Végül újra értelmes szó is elhagyta a szájukat és italt is töltött a vendéglátónk. Az egyik hozzám került, felvont szemöldökkel vettem át és figyeltem a tartalmát. A kettő egyből lehajtotta a poharak tartalmát, én még szemeztem vele kicsit. Nem akartam alkoholizálni több okból is...de ha visszautasítom, megsétem a természetfelettieket ezzel. Az meg bunkóság, nem? - Miért nevezik isteni italnak? - bukott ki belőlem a kérdés, de nem néztem fel rájuk, tulajdonképpen bármelyikük válaszolhat...a törp beelőzte apámat. - Meg kóstolod? Isteni finom. - nem néztem fel rá milyen vigyort ereszt meg, de apa felé sem figyeltem milyen vészjoslón néz rám. Tényleg nem ittam még ilyet, így képtelen voltam felfogni, hogy miért ez a neve. Abba bele sem gondoltam, hogy nem embereknek, halandóknak találták ki. Isteni ital...isteneknek szánt...és nem épp túl finom. - Végül is, egy korty nem a világ vége... - belekortyoltam a pohárba, két kortyot tüntettem el a pohárból, majd vágtam egy fintort, hiszen borzasztó íze volt, letettem még a poharat hogy utána ócsárolni kezdjem a micsoda finom ellentetjeként, de ahogy a poharam felé mutattam és szólásra nyitottam a szám, belefagytam az egész mozdulatba. Szédült velem a világ, mint mikor picsa részegre ittam magam Aegir levele után, bár ez sokkal rosszabb jelenleg. Fentakadt szemekkel vágódtam el mint egy zsák krumpli, végül elsötétült minden is.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Márc. 25, 2023 10:53 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Kellemes meglepetés volt az ölelés, de már így is tulsàgosan gyengének mutattam magam ahhoz, hogy kiérdemeltnek véljem tiszteletét, meg amúgy is megérkeztünk lassanként a szigethez is, ahol aztán megkezdtük a kikötést. Ügyes volt. Többmindenre emlékezett, mint amit vártam, s elégedettséggel töltött el. Az már kevésbé tetszett neki, hogy velem kellett jönnie, ám még is megtette. Nem szóltam hozzá, csak mentem vendéglátónk után, ki elégedetten magyarázta, hogy sikerrel végződött a kovácsolás, és már csak majd tesztelni kell a csodás darabot, így aztán, mikor megérkeztünk, a zárt, magas falakkal körbevett udvarra, ő előre ment, majd felém dobta a szigonyt, mi ismerős érzéssel áraszotta el elmém, s testem porcikáit. Megforgattam magam mellett, fejem felett, hátam mögött, tettem vele pár mozdulatot, majd egy váratlan pillanatban nekemesett. Mindenféle formalitást mellőzve csapott rám balról, mit játszi könnyedséggel védtem ki, s a szigony hegyével megakadztottam kardja suhanását. Izmaink megfeszültek, majd egyszerre léptünk kicsit tàvolabb, majd folytatódott a küzdelem. Nem beszéltünk, hisz nem a szavak képezték az egész lényegét. Harc volt a lényeg, s hogy a szigony bírja, így nem fogtam nagyon visszamagam. A rég elfeledettnek vélt mozdulatok maguktól kerültek a felszínre. A szigony szinte táncot járt a kezemben, majd mikor a kovàcs kardja a közeli fába fúródott, engedtem le fegyverem végét a földre, aztán fejet hajtva ismertem el a küzdelmet, akár csak ő maga. -Tökéletes!-szóltam elégedetten, aztán visszaadtam, s Aaront kerestem tekintetemmel. -Jöjjetek hát beljebb! Odabent elmondom a feltételeimet! Karommal intettem, s ő ment előre, én pedig Aaront bevárva haladtam a kovács nyomában, aki a nappaliba vezetett minket, hol ott volt a kerek asztal, rajta egy nagyobb üveg, s három pohár. Szemöldököm összeszaladt, majd vékony vonallá préselődtek ajkaim. Ő odalépett az asztalhoz, aztán elemelt onnan egy tőrt, s nyelével fordítve felém nyujtotta át nekem. -Ez amit ígértem. A szigony anyagából készült. Különleges darab!- elégedett mosoly kúszott arcára, ahogy figyelte miképpen nézem meg alaposabban az apró fegyvert, ám válaszomra egy pillanatot sem várt. Behelyezte egy tokba, aztán visszaadta, mit szinte azonnal az övemre akasztottam. -Gyere ide fiú!- intett Aaron felé, majd fogott egy másik pengéz, megvágta az alkarját, aztán átadta nekem is.-Megkapod a szigonyt, Egy feltétellel...de mielőtt elmondom, meg kell esküdnöd. Arcán hamiskás mosoly játszott. Pillantása sokat selytető volt, de nem kezdtem el ellenkezni. Megfogtam a tőrt, megvàgtam az alkaromat, aztán a fegyvert odaadtam fiamnak, s szinte ugyan abban a pillanatban ragadtuk meg egymás karját, hogy a sebeink összeérjenek. -Véremmel esküszöm, Aegir fia Aaron színe előtt, hogy fogadalmamhoz hű leszek!- mind a ketten Aaronra emeltük tekintetünk, várakozón, s ha elégedett volt, ha jóváhagyta, akkor szólalt csak meg, egy ősi nyelven, hogy még annak ereje is szentesítse alkunkat. -Képes vagy rá, vagy nem vagy képes rá... Egy hét az egész mit végig kell járnod. Tekints el önmagadtól, nézzél túlra. Erő nélkül lépj az útra. Megtartod szavad, tiéd lesz a szigony... Elbukod, az már a te gondod...- tekintetem elsötétedett, majd lélekükreim felvillantak. -Mikortol lép életbe? -Visszaértek a kontinensre.- arcvonásai elsőre komolyak voltak, majd villantott egy mosolyt, s immál mindannyiunk által ismert nyelven folytatta, miközben megtöltött két poharat, majd a harmadikba is öntött egy keveset. -Pecsételjük meg...-Aaron felé nyujtotta a harmadikat. Tekintete csillogott, én pedig nem mondtam semmit, koccintottunk, majd felhajtottuk a poharaink tartalmát. Erős ital volt, mely forrón járta át bensőm, s jóleső érzéssel áramlott szét bennem. Beszélgettünk, letelepedtünk, s közben figyeltük Aaront, s a kovács igyekezett szóba elegyedni vele.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Szükséges volt az ölelés. Szavakkal nem tudnám kimondani, hogy mennyit is jelent nekem. Nem hinné el. Tettekkel viszont annál többet bizonyíthatok. Azt hogy segítek neki, azt hogy erőt adjak neki. Azt hogy nyugalmat adjak és kapjak. De inkább adjak, nem akartam viszonzást, nem akartam hogy másképp érezze. Visszaölelt. Talán ekkor éreztem igazán, hogy tényleg szükségünk van erre az egészre. Bölcseletemre eltolt magától, kérdésére csak mosolyt ejtettem, majd újra visszahúzott, ezúttal már szorosabban ölelve. Honnan lettem ilyen bölcs? Mintha nem az ő gyermeke lennék. Ezt is örökölhettem, vagy túl sokat lógok vele de nem érdekelt honnan van mindez. Ki kellett mondanom mit éreztem ezzel az egésszel kapcsolatban. Még akkor is, ha kevesebb szó és több tett kellett ehhez az egészhez. Nem bátorság kellett hozzá. Egyszerű érzelmek segítettek ehhez hozzá. Elengedett, keze az arcomra siklott, a mosolya is végül előkerült, végül visszalépett a hajóhoz. Hamarosan megérkezünk. Előre pillantottam...és tényleg. Láttam a helyet ahová mennünk kellett. Nem akartam megint eljutni oda...a múltkor is szívtam a fogam miatta. Nem akartam Aegirt részegen látni... túl sokat beszél...józanul is tud sokat beszélni, de így még azt is képes túlszárnyalni. Túl sok információt jutatott el hozzám rohadt rövid idő alatt. És igen, ebbe belefájdult a fejem elég rendesen. Csak tudnám mitől annyira igazán különleges Cheduba szigetén...bár hiába keresek erre választ, úgysem fogom meglelni. Főleg úgy hogy apa feladatot osztott ki számomra. Nem néztem rá, figyeltem a szigetet, majd lassan megmozdultam, hogy teljesítsem a feladat rám eső részét. Egyszerű feladatot kaptam, a köteleket előszedtem a helyeikről hogy kéznél legyenek időben, majd a horgonyt is a megfelelő pillanatban eresztettem le. A kötelekkel megfelelő módon bántam, mindent a helyére akasztottam, vagy kötöztem, nézőpont kérdése. A kettejük üdvözlését nem akartam újra megnézni, de apa szavaira hátrapillantottam a vállam felett. - Ne már! Muszáj? - egyedül is letud részegedni én ahhoz már nem kellek. Simán maradhatnék a hajón, vigyázni rá vagy hasonló.... bár úgysem bízik meg bennem az öregem ilyen téren, úgyse hagyna egymagamra itt. Itt az idegen területen kitudja mik vagy kik bóklásznak. Sóhaj szakadt ki belőlem, fejet hajtottam a törpnek üdvözlés gyanánt, hiszen természetfeletti volt, méltón kellett köszöntenem. Aztán hátul kullogva megindultam utánuk, kicsit lemaradva kellő távolságot tartva párosuktól. Nem nagyon akartam kihallgatni őket, majd időben megtudhatom úgyis, hogy minek kellett nekem is jönnöm.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Márc. 25, 2023 6:52 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Ha nem is figyeltem oda teljesen, ha nem is maradtam mellette, akkor is tudtam szinte mindenről. Ha közbeavatkoztam volna, sosem érti meg az egész lényegét. Nem érzi, milyen mikor szenvednek, s milyen mikor szinte dalolva zeng a végtelen. Egoista dolog, tisztában voltam vele, de szerettem a tengert. Szerettem azt, amit örökül kaptam az apámtól. Szerettem a mindenséget, s azt, amit képviselt. Egy pillanatra eszembe jutottak a testvéreim, de az a pillanat, nem arra kellett, hogy a szél, és a tűz erején elmélkedjek, ám egyszer majd valamikor róluk is említést kell tennem. Az élőlények csodás színes kavalkádja mindig magávalragadó volt, s hálás szívvel gondoltam azokra, kik segítették őket. A törp feltétele zaklatta elmém, s nem hagyott menekülésre, vagy épp kibúvásra lehetőséget. Meg kell tennem, be kell adnom a derekam, hisz ha nem teszem, meglehet nem kapom meg azt, amit oly' nagyon áhitottam. Persze nem csak a szigonyt akartam, hanem kértem egy tőrt is, mit magammal cipelhetek bárhová. -Nem.- ingattam meg a fejem -Nem gondolnám hogy átverés lenne.Mindig akadnak feltételek. Mindig vannak apró "játékok"ilyesfajta alkuk során. Valóban furcsák voltunk az ő szemükkel nézve, ám még is úgy éreztem, ez így van jól. Nem álldogálhattam sokáig a kormány mellett, már-már azt hittem, mikor elrángatott onnan, hogy azért csinálja, hogy belém köthessen, s készen álltam rá, majd védekeznem kell, ám a következő pillanatban olyat tett, amire egy cseppet sem számítottam. Megölelt. Nem csak amolyan tessék lássék módon, ahogy azt általában szokta, hanem az igazi szoros, érezhető vàltozatot kaptam. Egy rövid ideig kezeim testem mellett lógtak, arcomon értetlenség tükröződött, aztán felemeltem őket, s viszonoztam az ölelést. Hagytam, had tegye addig, amíg neki jólesik, nem löktem el magamtól, ám kezdeti meglepettségem átváltott jóleső érzésbe, mintha csak erre lett volna szüksége a lelkemnek, a feszült elmémnek, mi rohanvást futott volna bele a káoszba, felkészültség nélkül, azt gondolván ugyan úgy képes lehetek megoldani mint akkor, feledve, hogy kevesebb az imádság. Aztán ismét megszólalt, s nekem összeszaladt a szemöldököm, majd mosoly kúszott arcomra. Finoman toltam picit távolabb, szemeibe nézve. -Mikor lettél ilyen bölcs?- mosolyom ott játszott arcomon, de még lélektükreimben is. Elevenemre tapintott ezekkel a szavakkal. Elmondott mindent mi végigfutott bennem, hol ott a kételyek harcát eddig csendben magamban vívtam. Aztán visszahúztam magamhoz, s kicsit erősebben öleltem meg, majd lassanként elengedtem, kezem arcára emelve, mosollyal sajátomon. Eddig nem ölelt át ilyen ragaszkodón. Ennyire erőteljesen, mintha csak attól tartana, bármelyik pillanatban elveszíthetne. Közben a hajó azért haladt, s hamarosan a horizonton feltűnt ismét a sziget, ahová indultunk/indultam. -Pár pillanat, és kikötünk.- böktem fejemmel a sziget felé, miközben visszaléptem a kormánykerékhez. Nem éreztem zavart, amiért megölelt, s kezdeti döbbenetem is elpárolgott. Helyét átvette a nyugalom, mi egyre jobban áradt szét bennem, s hamarosan a vízen is megmutatkozott. Békesség. Felemelő érzés volt. -Aaron! Készítsd elő a köteleket, és ha odaértünk engedd le a horgonyt!- adtam ki az utasításokat, miközben irányba állítottam a hajót, aztán a kikötőben ha megvolt a kötelekkel, akkor nekikezdtem a kikötésnek, miután leállítottam a motort. A törp pedig, akit annyira nem is lehetett annak nevezni, már várt ránk. Leugrottam a fedélzetről, mosolyt villantottam a pasas felé, majd megragadva alkarját fogtam vele kezet. -Aaron, neked is jönnöd kell fiam!- pillantottam felé, ám a fickó arcára kirajozolódó mosoly, semmi jót nem selytetett.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
