A nagyapa jelenléte felbosszantja a nyugis állapotokat. Aegir majdnem bemosott neki, majd elviharzott fel. Nekem addig szórakoztatnom kellett az öreget. Anyám meg fogalmam sincs mikor szándékozott haza érni. Hogy vajon Aegir ezek miatt lekeveredik-e fentről? Hogy az öreg mennyi ideig lesz távol? Hogy valódiak-e ezek a szavak, amik kicsúsztak a nagyapám száján? Vajon mikor akartak erről nekem is beszélni? Nyilván soha. Erre gondolhatott Aegir is, mikor azt mondta kérdezzem meg őt? És anyut is meg kell majd kérdeznem... majd kicsit később ha lenyugodtak valamelyest az indulatok. Várok. Kivárok addig. Ennyi probléma ebben a családban, nem hiszem el...talán jobb lett volna nem megszületni, vagy akkor nap meghalni és most béke lenne. De sebaj. Megoldhatóak talán ezek a dolgok, talán rendezhetőek a férfiak körül az utálat. Anyát kell kikérdeznem, vajon tényleg más férfi körül kavartak a gondolatai? Mi van ha nem is Aegiéré vagyok? Hülyeség, hisz féltengeristen vagyok, ez az irányitás a vizen is megmutatkozik. Az ő fia vagyok, anya nem csalhatta meg őt. A nagyapa utálja őt és azon van hogy lelépjen. Aegir távozóra fogta, üzenetet adott át, hogy szerény személye merre lesz és hogy este haza ér. Azzal távozott is, kettesben hagyott a vénnel. Szerencsére ez is csak pár percet maradt a továbbiakban, hiszen elviselhetetlen számára a viselkedésem. Nem szeret. Azt hiszem az ő szájából halottam párszor, hogy pszichológus kellene nekem. De leszarom. Az ő távozásával lefürödtem, felkentem a hajzselémet, majd kiküldtem egy sms-t, hogy találkoznunk kell. Hogy kivel? Magánügy. Kiakartam beszélni a bajomat, így egy jó kocsmázás mindig segít...de megemészteni azt, hogy elszedtek apám kezéből? A tulajdon öregapám... elszomorít a gondolat, hogy igazam volt korábban. Nem tervezett gyerek voltam, egyfajta kotonszökevények... fájdalmas a dolog és ez a mellkasomon mutatkozik meg. Kínzás. De felfogtam mindent, amit a tengeristen beszélt nekem, így neki jobban hiszek... túl sok mindent árult el magáról, ami azt hiszem hogy egyszer kölcsönös is lehet. A papíron egy üzenet állt. “Anya. Aegir este jön, nagyapa volt itt. Én elmentem Duncenhez, majd reggel jövök! Kis B. ” A papírt a doboz süteményre tettem, majd a táskámmal és a telefonommal távoztam is. Üres házba megnyomorodik az ember lelke...ha Aegir maradt volna... a folytatást is válaszul kapom...így marad a semmi és a minden!
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Nov. 17, 2022 9:27 am
Aaron && Aegir
Nem számítottam rá, hogy majd Aaron odalép, és elkapja a kezem, így az oszlop is megmaradt, s persze az öreg is. Abban a pillanatban, ha nem az lett volna aki, és nem terhelt volna annak terhe, hogy elveszítem szívemnek kedves hölgyem, hát Odin látja lelkem, megöltem volna. Minden gondolkodás nélkül. Összepréseltem ajkaim, majd egy utolsó mondattal elintézve robogtam be a lakásba, fel az emeletre a szobánkba, hangos csattanással vágva be magam mögött az ajtót. A düh megemésztett, és nem akart elengedni. Tudtam, ha otthon maradok, akkor annak nem lesz jó vége. Megpróbáltam lenyugtatni gondolataim, s még egy zuhanyt is vettem, hátha, de nem segített, hiába engedtem hosszabb ideig magamra a vizet. Végül úgy döntöttem, jobb lesz, ha elmegyek, és megkeresem az Írt. Volt rendes neve is, ám valahogy jobb szerettem, és ő is ezt a megnevezést. Szóval felkaptam egy pólót, inget fölé, farmert, és a bőrkabátom, majd lerobogtam a lépcsőn. A konyhában az öregre, aki épp javában magyarázott neki, s előtte nyilván elmondta, hogy süteményt hozott, ami ott pihent a pulton. nem figyeltem, csak fiamhoz léptem oda, miközben már a vállamon volt a táska. - Az Írrel leszek, ha anyád keresne! Este jövök! - érintettem meg vállát, majd kikerültem az öreget, és már indultam is kifelé, de nem ültem autóba. Gyalog indultam neki. Kellett a fejemnek egy kis szellőztetés, tisztulás. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Aaron nem kérdőjelez meg semmit. Hogy eztán majd másképpen fog rám nézni, hogy elfogad majd, vagy legalábbis jobban megpróbálja, és nem akar majd elkergetni, csak azért, mert fél hogy túl közel kerülünk egymáshoz, és valóban létrejöhet egy apa fia kapcsolat. Zsebembe ejtettem kezem, aztán homlokot vakarva vettem fel a megcsörrenő telefonom, és végighallgattam a dühkitörést, miszerint nem erről volt szó, mikor elvittem a hajót, hogy majd tropa állapotban viszem vissza, én meg húztam a szám, de ígérni semmit sem ígértem. Helyette csak annyit tettem, hogy közöltem kb mikor érkezek. Gondolataimba temetkezve haladtam a város felé, felkészülve a pofonokra, és azokra, amiket majd én adok viszonzás képpen, majd a hozott italok elfogyasztására.
- 805 szó // zene: Simple Man //Köszönöm a játékot - - ℤ -
Ő is átérezte a fájdalmat, mikor kitépnek belőled egy darabot. Anya és az ő kapcsolatára gondolhat? Vagy az, hogy nem lehetett velem. Azt mondta, hogy kérdezzem meg az öregapámat, hogy mit tett a kórházban. Összetűzésbe keveredtek? Nem akartam segíteni a matrózkodásban, de érdeklődtem azért. Idő kell majd neki is, hogy azt mondja, minden rendben, hiszen őket isteneket is magukba szippanthatják a múlt emlékei és érzései. Furcsák az isteni problémák. Olyanok, mint a sajátjaink. Az meg hogy egy kőóriással fog balhézni egy hajó miatt...nos nem féltettem. Mondjuk még nem láttam egy kőóriást sem, majd valamikor ha béke lesz, akkor megnézem miféle is. Nem zavarnám meg egy percre sem a kettősüket. Kérdésére, hogy haza vigyen, vagy valami mást tervezek, csak fejet ingattam. - Nem terveztem mára semmit, éppen szórakozásból hoztál haza...hulla vagyok. - vallottam be bűneimet és igen, ez válasz volt arra is, hogy haza vihet. Úgyis ezt csinálja. És ez kellemes érzéssel tölt el. Még akkor is, ha az egész út kussban telt el. Már elég sok mindent kérdeztem, úgy gondoltam, hogy tele van a mindene is ezekből és inkább hallgatna. A ház előtt parkoltunk le, magamhoz vettem a táskámat, amibe közben már az új szerzeményem is belekerült, majd kipattantam Aegir mellől. Az ajtóban egy ismerős alak matatott, közelebb érve tűnt csak fel, hogy az öregember az. A nagyapám. Kedveltem, mert voltak sztorijai, de utáltam is mert megvolt a maga stílusa. Elmormogtam a közelében egy köszönést, de nem velem volt elfoglalva. Aegirre volt haragos. A kulcsot elkapva az ajtót nyitva álltam meg a küszöb előtt. Bedobtam a táskámat, majd a cipőmet is venni kezdtem lefelé. Aztán kezdődött. Félszemmel figyeltem őket. Fogalmam sem volt eddig, hogy az öreg ennyire utálja az öregemet. Aegirre nem figyeltem oda, nem mentem be, ahogy kérte. Nem fogom őket ezek után kettesben hagyni. Főleg amit Aegir is mondott...hogy mit tett az öregapó a kórházban. Rájuk emeltem a pillantásom, ahogy az apó megállította apámat a tovább haladásban. Ahogy lökött rajta, Semmi keresnivalója itt. Az isten nem akart balhét, de a nagyapám semmibe vette a kérését és tovább tajtékzott. Semmi keresnivalója nem volt itt szerinte. A rendőrséggel... ez most komoly...roppantottam a nyakamon keveset, kezdett fel forrósodni a levegő körülöttem. Aegirt megfosztották a családjától. Az öreg is benne volt? Nyeltem egy nagyot, tekintetem kissé félve fürkészte őket, nem gondoltam volna, hogy kettejük között ilyen viszolygás van. Arra persze már riadt lett a tekintetem, mikor az is kicsúszott Apa szájából, hogy kikaptak a kezéből. A nagyapám tette? Elakarta tiltani tőlem? Nem volt joga...arra eszméltem fel, hogy a fiatalabb ököllel bever az idősebbnek. Felszisszentem. Ez fájhatott az öklének... de amikor az öregember tovább szidta... már nekem sem kellett több. Ám nem szólaltam meg, csupán a kezem megadta a kegyelemdöfést az ajtófélfának, ahogy rámarkoltam. Észleltem Aegir öklét, így mozdultam. Nem kellett beállnom az öregebb elé, elég volt ha csak az öklét sikerült elkapnom, ahogy a tata mellé léptem. Kellett egy vészfék, így is sajgott az elkapás, pedig nem gondolom hogy isteni erőt is vitt bele... Csak akkor engedtem el, amikor leeresztett, de a tekintetem mindent elmondott. Nem rá voltam mérges. Hanem arra, hogy ezt így és itt akarták elrendezni...ennek van másabb megoldása is. Nem szólaltam meg, figyeltem Aegir útját befelé, majd mikor felment a lépcsőn, akkor fordultam a papa felé. - Csalódtam benned... Beléptem magam is, majd a konyhapultra tettem fel magam, persze jött ő is, elkezdett papolni arról, hogy semmi keresnivalóm ott fent, üljek székre, szolgáljam ki, mert mint vendég van jelen most. Egyik fülemen be, a másikon ki. Jött azzal is, hogy tisztelnem kellene, meg hogy hagyjam abba ezt az életmódot, mert ez ki fog nyírni hamarosan. Valaki tuti ki fog érte belezni. Meg nem érti, hogy az anyám hogy nem volt képes a kezdeti lázadásomkor felképelni... és hogy hogyan tűröm meg Magnust a házban. - Pár hónap alatt Magnus Wiker ezerszer több mindent adott, mint te a 17 év alatt! - vágtam vissza ridegen felé végül. - Ha mégegyszer ócsárolni mered a házamban... megmutathatom neked is, milyen az, amikor örjöngök! - nyilván nem az én házam, hanem anyámé, de akkor is, neki itt kuss a neve. - Miért jöttél?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 16, 2022 9:48 pm
Katrine Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Na ezt a részét valóban ismerem. Mezítelennek érzed magad miatta. Mintha kitéptek volna egy darabot bellőled, és bármit teszel, sehogy sem tudod pótolni.- mormogtam magam elé meredve, s közben eszembejutott az a fájdalmas éjszaka. Visszamentem a kabinba, hogy jobban tudjak figyelni, azonban gondoltam kapok az alkalmon, s megkérdem van e kedve kicsit vezetni, ám válasza nemlegessége sem lepett meg. -Rendben matróz! -bólintottam, majd vonásaim elkomorodtak, hisz emlékek kuszasága kavargott elmémben. -Csak a mult… Olykor mi is rágódunk a multon. De reménykedek, hogy egynap, lesznek olyan stabil lábakon a dolgok, hogy elmondhassam, minden rendben.-feleltem, majd nemsokára ki is értünk a ködből, hogy aztán feltűnjön a kikötő, a dokokkal, és a hajókkal. Hagytam Aaronnak hogy segítsen, majd elhúztam a számat, és megdörgöltem tarkóm, aztán visszavettem öregebbik arcom. -Az Ír… no igen… dühös lesz, és valószínüleg behúz majd párat…-elfintorodtam.- Aztán iszunk néhány pohárral, és kijavítjuk a károkat. Tudod ő egy kőoriás.- emeltem tekintetem Aaronra, majd fogtam a táskám, és mentem utána. -Haza vigyelek, vagy akad programod?- kérdeztem, miközben már a kocsim felé tartottunk. Ha velem tartott, hát akkor ketten indultunk hazafelé, és csak akkor beszélgettünk ha ő is akarta, ha nem, akkor csendben telt az utunk hazáig. Ha nem jött velem, akkor egymagam hajtottam haza. Épp ki akartam szállni a kocsiból, mikor megláttam egy idősebb fickót az ajtó előtt kutakodva. Mintha pontosan a tudatában őrizné, még is merrefelé tartjuk. Összeszaladt szemöldökkel figyeltem az öreget, majd megvontam a vállam, amolyan nem érdekel alapon léptem ki a kocsiból, majd mentem a csomagtartóhoz, hogy kiszedjem a cuccomat, s esetenként Aaronét is. Ha Aaron velem volt, hát eképpen indítottam. -Fáradt vagy kölyök? - tettem fel a kérdést, miközben elmosolyodtam, aztán a táskámmal indultam meg az épület felé, mikor a rég hallott, ám de még is ismerős hang ütötte meg a fülem. Már tudtam ki az a fickó. - Te?! - csattant fel gúnnyal terhes hangja. - Mondták, hogy egy pasasa van a lányomnak, de nem gondoltam volna, hogy pont Te vagy az… Ökölbe szorult a kezem, majd léptem egyet felé, s talán még a kezem is nyújtottam irányába, hogy egy kézfogással üdvözöljem, hátha eltudom üldözni az ellenszenvét, ha kicsit jobban megnéz magának, azonban még csak pillantásra sem méltatta, így leengedtem, majd letettem a táskám, aztán a kulcsom Aaron-nak dobtam. - Menj be Aaron… - közben le sem vettem szemem az öregről. - Kat nemsokára hazaér. Bejössz? Megvárod bent? -Neked semmi keresnivalód nincs itt! Azt hittem a legutóbb világosan megmondtam. - hangja ridegen csengett. A leggyűlöltebb hang volt a világon. -Nem fogok elmenni. Most ha megengeded lefürödnék, amíg várod… - elém lépett, kezét mellkasomnak szorította, s megpróbált ellökni az ajtóból. - Engedj be. - oldalra léptem, hogy akkor majd megkerülöm, de abban a pillanatban meglökte mellkasom, ami nem tántorított meg, de elkezdett elindítani bennem valamit, amit nem tudtam igazán kezelni. -Ne csináld ezt. - már csak azért is próbáltam nyugodt maradni, mert Aaron is otthon volt, s mert még is csak Kat apja, és mindezek mellett öreg ember is volt. -Nem vagy a lányomhoz való! Egy Átkozott Korcs vagy, akinek semmi keresnivalója itt!! Egyszer már elvitettelek, most is megtehetem! - Jogom lett volna maradni! - még higgadt volt a hangom, ám a következő pillanatban már megemeltem azt, s már-már kiabáltam. -Megfosztottál a családomtól, és tiszteletlen vagy! -Nem érdemelsz tiszteletet fiam! Már akkor is megmondtam a kórházban, és most sincsen másként! - betudhattam volna annak hogy öreg, és nem tud tisztán gondolkodni, de annyira elöntötte elmém a vörös köd, hogy nem tudtam tisztán gondolkodni. -Azt mondtad, van más az életében! Azt mondtad, talált mást!! Azt mondtad boldog! A fia… -Nincs jogod így hívni! Nem voltál itt! - És vajon ki miatt?! Kikaptad a kezemből a fiam a kórházban! Azt mondtad semmi jogom nincs hozzá!! Oh ha tudnád ki vagyok!- csattantam fel újfent, miközben megragadtam a gallérját, s már készültem volna nekivágni a falnak, mikor az utolsó pillanatban meggondoltam magam, és elengedtem, majd a következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy az ökle meglendült, s alaposan állon vágott, ami igaz nem ártott nekem, de akkor is mélyen érintett. -Egy utolsó földönfutó senki! Egy koszos halász! Mindig is az voltál!- szinte köpte gúnyos szavait. A felszínre jött az összes elfojtott érzésem. A harag, amit iránta tápláltam, és ami nem akart elereszteni. Nem érdekelt közben Aaron mennyit hall vagy lát az egészből, feltéve, ha velemtartott a kocsiban, és nem akart a haverjaival találkozni inkább. Akkor eszméltem csupán fel, mikor lendült az öklöm, és pusztán másodperceken múlott, hogy nem az öreg fejét találtam el. Helyette fordultam egyet, s a veranda tartóoszlopát sikerült szilánkosra törnöm. Kékjeim izzottak a gyűlölettől. Ha közben Aaron kijött, és megpróbált esetleg visszatartani, vagy hazaérkezett időközben, és védelmezni az öreget, akkor bizony ő is közrejátszott abban, hogy nem a nagyapját ütöttem meg. Már nem emlékeztem pontosan mivel is tartott sakkban akkor, de ha jól emlékeztem, akkor közrejátszott benne az is hogy azt mondta, Kat tovább lépett, és boldog, és többet nem akar látni. Bolond voltam, hogy elhittem, és elmentem. Gyáva? Meglehet. De mit értem volna vele, ha az arcátlanságáért megölöm, mint ahogy régen is tettem volna?! Ha addig Kat nem is gyűlölt, bizony akkor a szerelem a szívében undorrá, és gyűlöletté változott volna át. -Nem fogok elmenni! Többet nem fogsz átejteni!- szűrtem fogaim között, majd kinyitottam az ajtót, és mielőtt bementem volna, hozzá tettem.- Kat hamarosan megérkezik… a nappaliban megvárhatod!- azzal felviharoztam az emeletre, a hálószobánkba.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Csendben volt és hallgatott. Nem szakított félbe, szóval ez valami családi vonás lehet, hiszen a testvérem is ugyanezzel tisztel meg. Ahogyan én is őket. Tisztelet. Áldozat. Megmutattam a sérülést, ami eddigi életem során a legnagyobb volt, jó persze, a bátyám testét számtalan díszíti, de ő olyan terepen is mozog. Nem vagyok rá büszke, de ugyanannyira önti el a lelkemet miatta valamiféle büszkeség, hogy találkoztam egy isteni lénnyel. Aki szóba állt velem és fel is pofozott. Elmeséltem Aegirnbekj, hogy nehéz eset vagyok, de őt mindez nem tántorította el. A fejemet maga felé fordította, így a kékségekbe bámultam. Hallgattam és emésztettem amiket mond. Mindenképp megakar ismerni, velem akar lenni, maradni akar. Tudja, hogy nem mondtam el anyának...ezt hallva felkúsztak a szemöldökeim a magasba, máris szégyellni kezdtem a képem, hogy hazudtam Aegirnek, hogy faszulni fogunk miatta. Eleresztett, majd Axel halálát is felhozta. Nem tudja milyen érzés elveszíteni egy testvért. Ezerszer bocsánatot akartam kérni tőle, és ezerszer nem csináltam semmit. - A sors letépte rólam azt, akit legjobban szerettem, ott maradtam kifosztva. Egyedül. A hiányában döbbentem rá, mennyire szerettem. Utólag. - feleltem csendesen, hogy tudja, hogy mit érezhettem át, bár, most hogy elmondtam az öngyilkossági kísérletet, lehet már jobban is tudja. Átérzi. Csak meg nem értheti. Nem vagyok mindig ilyen dúvad, nem mindig szoktam eltaszítani magamtól senkit. Van kedvesebb oldalam, amit kevesen láthatnak. Aegirt beengedtem mögé, hát érezze megtiszteltetésnek. Lassan a száraz testemre pillantottam, a ruhámról is eltűnt a víz, így ahogy Aegir felállt mellőlem, így vissza is vettem a pólót. Bólintottam. Jól vagyok... testileg biztosan. Lelkileg? Majd kiderül az is. Ott a földön ücsörögve figyeltem, ahogy az öreg körül néz, majd a hajóktól is megindultunk, hogy haza érjünk végre. Az idősebb visszatért a kormányhoz és valószínűleg jobban figyelt. Felkeltem, majd visszatértem volna a fenti helyemre, hogy békén hagyjam, de megkérdezett valamit? Felvont szemöldökkel fordultam felé, nekidőltem annak bejáratának. - Vezetni? Én csak egy matróz vagyok kapitány...felsuvickolom a padlót, meg megetetem a cápákat a huligánokkal... - szavaim komolyan csengtek, az arcom is komor volt, ahogy figyeltem, de aztán mindez enyhült, elmosolyodtam szélesen, közben fejet ingattam. - Nem, nem szeretnék belerondítani. Minden rendben? - kérdeztem meg óvatosan, bár a hangulata és a hogyléte érdekelt, dönthetett úgy is, hogy nem ad választ. Foglalkoztat több minden jelen pillanatban. Anyámnak szóló levelei. A nagyapa hallgatása Aegirről és arról a napról. Mindent tudni akarok, de lehet csak idővel kerül rá sor. Már épp kérdeztem volna, mikor a ködből kihajóztunk, tiszta terep volt előttünk, az öböl is felbukkant, ahonnan kijöttünk a bálnavadászokhoz. Egy pillanat műve volt csupán hogy egy mozdulattal a kabin tetején kössek ki és onnan bámuljak nagy kerek szemekkel, örömmel az ismerős tájra. Mikor már elég közel voltunk a mólókhoz, csak akkor tértem vissza a kabinhoz, hogy felöltözzek. Furcsa lenne, ha póló nélkül vonulnék le, sok kérdést szűlne, abból köszönöm de nem kérek. Magamhoz vettem a cókmókom, amiben egy hajzselé és fésű volt, de nem érdekelt, hogy rendbe szedjem magam. A hajam csak úgy volt. Lógott rá a homlokomra és leszartam. - Mekkora fejmosást kapsz az Írtől? - érdeklődtem, közben egy kézzel ha kellett segíteni, akkor belenyúltam a dolgokba, a hamarabbi kikötés érdekében. Ha a kikötés is megvolt az adott helyre, kiugrottam a hajóból a korláton át egy lendülettel, eszembe sem jutott a pallón át közlekedni. Gyorsabb volt. Nem vártam meg Aegirt, a kikötött hajókat figyeltem, hogy megtaláljam az övét. Mivel ismertem és tudtam hol a helye, ez gyorsan ment. A bedobott holmikhoz mentem, ahol aztán a táskámat is megtaláltam. A telefonommal karöltve. Feloldottam a zárat rajta. Nem foadott hívások száma 8. Dora és anya voltak az egyetlenek akik kerestek és SMS-t is írtak. Dora találkoznunk kell leveleit kitöröltem egy mozdulattal. Végül zsebre tettem a telefont és magamra kaptam a táskámat. Nem néztem bele, hogy meg van-e mindenem, bíztam az itteniekben. Ha meg mégis hiányozna valami, hát leverem rajtuk. Kiléptem Aegir területéről. Várjam meg? Induljak el haza? Akad még dolga? Érdekel ez engem? Lehunyt szemmel sóhajtottam, majd fordítottam hátat az egésznek. Majd haza sétálok, vagy tömegközlekedek. Megoldom.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 16, 2022 5:24 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Az a pánik ami egy pillanat alatt elfogott, mi vas marokkal tartott fogva, és a harag, mi ereszteni sem akart, mind egyszerre tüntek el, mikor már a karjaimban tartottam, és magamhoz öleltem fiam. Úgy éreztem, végre helyre áll minden. Azt akartam, hogy minden de tényleg minden megkapja az őt megillető tökéletes helyet. Abban nem kezdtem reménykedni, hogy eztán majd jobban elfogad, és nem akar majd elüldözni maga mellől, de azért lényem egy apró darabkája reménykedett benne. Mikor viszonozta az ölelést, kicsit jobban fogtam magamhos, s míg szüksége volt rá nem huzodtam el. Hallgattam mondanivalóját, s egy pillanatra lehunytam szemem. Csendben voltam. Nem szakítottam félbe. Mikor elhúzódott, hogy levegye a pólóját, távolabb kerültem tőle, figyeltem az éktelen heget, mi vállát díszítette. Hallhattam a történetét, hogy nem tudok róla mindent. Miután végzett a mondandójával, megérintettem arcàt, s fejét magam felé fordítottam, már ha hagyta. Ha nem akkor csak tekintetét kerestem. -Akkor hagyd hogy közel legyek.Hagyd, hogy ott legyek, mikor szükséged van rám. Hagyd hogy az legyek, akinek mindig is kellett volna lennem, mert engem nem érdekel, ha el akarsz üldözni, mert úgy sem megyek sehová! Tudom, hogy nem mesélted el Anyádnak ami a hajón történt. Nem érdekel, ha kibabrálsz velem, de ne akarj eltaszítani magadtól. -elhallgattam egy pillanatra, aztán leengedtem kezem, s úgy ültem mellette.- Tudom, hogy fájdalmas volt elveszíteni Axelt. De elképzelni sem tudom milyen érzés elveszíteni egy testvért...-mindenre akartam válaszolni. Legalább is majdnem mindenre. -Hagyd, hogy megismerjelek, hogy ne csak apróságokat tudjak rólad, és cserébe, én is hagyom, hogy megismerj.- megingattam a fejem. -Nem...nem vagy ilyen. Jelenleg, ennek mutatod magad! De nézd meg milyen voltál az imént a pubban... Nyoma se volt annak akinek mutatni akarod magad.-csendben maradtam, figyelve őt, majd pillanatok műve alatt szárítottam fel róla a vizet.Mafammal nem foglalkoztam. Közben a hajósok összeszedték az embereiket, mindenki épségben megúszta, leszámítva pár sérülést. Már csak vissza akartam menni. Visszamenni, hogy mindez csak egy rossz emlêk legyen.Egy emlék, amiről Katnek nem kell tudnia. -Ha készen állsz, akkor menjünk haza...- ha "minden rendben volt" felkeltem onnan, hogy leellenőrizzem a hajót, majd húztam a szám egy pillanatra, de nem mondtam semmit. Csak beindítottam a motort, és a hajó hamarossan tovasiklott velünk. Vissza akartam érni, hogy aztán odahaza, míg az anyja nincs odahaza, beszélgethessünk. Rengeteg dolgunk volt még a kapcsolatunkkal, s valahogy úgy éreztem, ennek ellenére sem lesz minden fenékig tejfel. El akartam hinni, hogy fontos vagyok a számára. El akartam hinni, hogy szüksége van rám. A kis malőrnek köszönhetően az utunk némivel hosszabb lesz, de azt a luxust nem engedhettem meg magamnak, hogy ismét elterelődjön a figyelmem,és ne figyeljek a jelekre. -Akarod vezetni a hajót? - fordultam felé.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem a vízben, mennyi idő volt mire felfogtam, hogy mi is történik körülöttünk. Az egyik pillanatban még a nagyapámról beszélt, a következőben meg valami nekünk jött. Csak egy pillanatra hunytam le a szemem, a következőben már éreztem valaki mellkasát a hátamnak préselődni. A vízből pedig Aegir emelt ki, elfektetett a földön. A tekintetem lassan emeltem rá. Vagyis csak a felsőruházatát figyeltem, nem mertem az arcára nézni. Szavaira szívtam csak meg az orrom, hogy visszafojtsam az esetleges könnyeimet, vagy sírást. Mert valami kikényszerül, de nem adhatok ennél több gyengeséget magamból. Hogy tehetném? Hiszen ismer. Jó fej srác vagyok... oldalra pillantottam, ahogy a vad hullámok a hajókat ostromolták, lassan felültem, hogy jobban rájuk lássak, bal kezemmel támasztottam meg magam oldalt. Nem esik senkinek sem baja ettől? Miért indulnak útra ekkora ködben ezek a hajók? De végül alább hagyott a pusztítás, mintha az előbb semmi sem történt volna. Aegir magához ölelt, olyan meglepő dolog volt, hogy engedtem a késztetésnek, engedtem magamnak egy cseppet belőle. Igen, csak egy cseppet. Nem löktem el magamtól, nem beszéltem csúnyán. Jobb kezemmel lassan a hátára csúsztattam a kezem, ahol aztán rámarkoltam a felsőjére, majd magamhoz vontam. - Nem tudtam megbirkózni a gyásszal. Felfalt egészben... csakis az járt a fejemben...hogy sosem kértem bocsánatot tőle. És sosem kapom vissza. Egyedül voltam és csak azok jártak a fejemben, amiket elkövettem. Nem ismersz... - halkan jöttek a szavak -mejdnem hogycsak hisztérikusan-, ahogy egyre jobban markoltam a férfi felsőjét, nem akartam az arcára nézni. Nem akartam, hogy mérges legyen. Hogy elitéljen. Tudom, hiszen emlékszem, hogy megígérte hogy ítélkezés nélkül ott lesz velem. Hát most adok egy parányit magamból. - Önző vagyok. Ezt mindenki megtudja mondani rólam! Fájdalmat okozok azoknak, akik szeretnek és közel akarnak kerülni hozzám...nem akarok fájdalmat okozni neked se. Közel akarlak engedni, de úgyis ugyanott fogunk kikötni. De nem akarlak elveszíteni... - eresztettem el a hátát és leejtettem az ölembe a kezem. Felültem normálisan, ha eleresztett ő is, majd lehámoztam magamról a pólómat. Emlékszem arra, hogy neki mentem egy Fenrir nevű lénynek, mert nem érdekelt hogy ki ő, ezért a nyomát a mai napig a testemen viselem. A karomnyomnak már csak a hege látszódik végig meg, amit Aegir hajójának elpusztítása után szereztem. Hegesedésig gyógyította a víz, tovább nem ment. De maradhat. - Az óriása farkassal is volt már nézeteltérésem, egyszerűen nem megy a szám féken tartása ha elveszítem az eszem. Az ökleimről meg ne is beszéljünk. Nem tudsz rólam sok mindent, de amit igen...mosolyt csalt a képemre. Félek elveszíteni a barátaimat és a családaimat. Félek közel engedni bárkit is, mert ha megsérülnek miattam, vagy meghalnak...soha többé nem jövök helyre. Ha bárki is meghal a kezem által... ha bárki is meghal miatta, az egy olyan törés lenne bennem, amit senki nem tudna helyre hozni bennem. Akkor vetnék véget az életemnek. Nem akarok ürességet érezni... - hiszen Axel is folyamatosan elhagy, neki másabb dolga van, amihez én nem érhetek fel. Anya sem ért mindenhez, amit csinálok. A barátaimmal való lógás meg megint más dolog. - Az egész eddigi életem azzal telt, hogy vandálkodtam és a bátyám húzott ki mindig a szarból. Grafitik, rendőrségen való ücsörgés... állandó veszekedések... csalódtak bennem... főleg miután drog is került hozzám...de a banda ahová tartoztam...kiléptem tőlük. Próbálom összeszedni magam és élni normálisan...de én meg a normális dolgok? - vallottam be az őszintét, Nem néztem az öregem arcába. Nyeltem egyet. A testemen van még egy kés szúrási hegesedés is, akkor is Axel és Aviva kapartak össze... nem tud féken tartani senki és semmi. - Ez volnék én?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 16, 2022 10:35 am
Aaron && Aegir
Mindent elmondtam neki. Talán túlságosan sokat is. Talán nem kellett volna ezt mind rázuditanom, de akkor és ott úgy éreztem el kell neki mondanom. Mindent! Kikívánkozott belőlem, és nem engedett menekülést. Ő pedig hallgatott, és nem szakított félbe. Beszéltem a nagy apjáról, beszéltem a kórházról, majd visszamentem a kabinba, hogy vezessem a hajót. -Ez soha! Mége...-és belénkcsapódott egy hajó! Hiába jeleztem, nem vettek észre! Mintha ott sem lettünk volna. -AAROOON!!!- Lendültem kifelé, nyúltam fiam után, de nem értem el. Egyszerüen képtelen voltam rá. Kétségbeesés kerített hatalmába. Épp fiam után akartam vetni magam, mikor a másik hajó is telibetalálta a bárkát, én meg nekipuffantam a kabinnak, alaposan beverve a fejem az egyik tartóvasnak. Nem! Ez nem történhetett volna meg, ha nem azzal vagyok elfoglalva, hogy Aaronnak magyarázzak! Ha időben adom le a jelzést... Jaaj Aaron!! Lélektükreim felizzottak, s a következő pillanatban mintha csak egy morzsa lenne az asztalon, egy hatalmas hullámmal söpörtem el a hajókat. -AAROOON!PICSÁBA!-bevetettem magam a vízbe, majd az ösztöneimre hagyatkozva úsztam felé. Megfogom találni! Ez az én terepem! Ő meg a fiam! Érzem hogy ott van! Jaaj Aaron! Ha elhinnéd mennyire.... És akkor megláttam. Hamar ott teremtem mellette, majd ragadtam meg a hóna alatt, mellkasa előtt átkulcsolva karom. Felúsztam vele a felszínre. -Figlak! Itt vagyok! Már...nem...már....- nem most nem szabad pánikba esnem. Nem engedhettem meg magamnak. A két nagyobb hajónál hatalmas volt a kàosz. Oldalra dűlve hevertek a víz felszínén, de akkor és ott csak a fiam érdekelt. Más nem létezett. Szíven hevesen dobbant, vad hullámok járták táncuk, orkán erejű széllel párosulva, ám a mi hajónk mintha egy békés burokban töltötte volna az időt. Odaúsztam vele, majd a következő pillanatban, már ott álltam a fedélzeten, miközben elengedtem. Ha nem volt magánál akkor elfektettem, s reménykedni tudtam csak, hogy nem sérült meg túlságosan. -Aaron... Nem veszíthetlek el! Az agyamra mész olykor de...- suttogtam, ha nem volt magánál, és akkor is ha igen. Az esetleges fejsebét begyógyítottam, és ha ő rendben volt(????) Csak akkor fordítottam figyelmem a másik két hajóra, mik olyan egyszerűen kerültek egyenes helyzetbe, mintha a jó előbb nem is döntöttem volna fel őket. Jaaj Aaron! Ha elhinnéd mennyire szeretlek! Ha nem volt eddig magánál, és eszméletéhez tért, hát szorosan öleltem magamhoz.Lehunytam szemeim, egy könnycsepp gördült végig arcomon. Egyszer már majdnem elveszítettem egy fiam, akkor sem volt jó érzés, most meg.... -Jaaj Aaron....
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Igen, azt eddig is tudtuk Axellal hogy becsúszott kotonszökevények vagyunk. Hogy apánk csak mint spermadonorként létezik, semmi több. Fájt ez a tudat, hiszen válaszok nélkül voltunk. Egészen eddig. Bár nem tudom hogy a bátyám mennyi mindent tud, de Aegir további magyarázatot ad. Hogy nem számít hogy ő mit mond, úgyis a mi álláspontunk van. Vagyis az enyém jelenleg. Már csak nekem kell döntést hoznom vele kapcsolatban. Kistestvérre nem kell számítani, így megkönnyebbülés lesz hamar úrrá rajtam. Nem akartam hogy anyám újra szüljön. Ha babát akarnak a karjaikban tartani, akkor várják meg hogy unoka érkezzen a házhoz. Bár ne tőlem várják ezt a csodát, jelenleg nem mozgat az hogy minden csaj az ágyamban kössön ki. Hogy Axelel mi lesz, nem tudom, de hiszek benne hogy a döntései jók lesznek. Aegirt figyeltem, ahogy mellém telepedett, majd levettem róla a pillantásom. Megint beletapostam páros lábbal a lelkébe. Igen! Ez vagyok én, akárhogyan is küzdök ez ellen ugyan az a végkimenetele. Elüldözés. Állandóan ez van. És önző mód csinálom, hiszen anyám (is) vágyik a szeretetére, mégsem mozgat meg a dolog. Vagyis hát...szeretném ha igazak volnának ezek. De amit korábban is mondott, hogy mindent feladott az én anyámért... A mi anyánkért! Elgondolkodtatott. Ha elűzöm, mindenkinek a szívét összetörőm. Láthatom anyámat újra sírni, egyedül lesz és magányos. Nem akarom hogy ezt kapja tőlem. Nem akarok csalódást okozni. De a mai nap már sokadjára szorongatom meg az istenét. Abba kell hagynom az ócsárolását. Kerülnöm kell egy kicsit, hogy ezt a sok mindent megemésszem. Idő kell. A nagyapa? A születésemkor? Ráemelem a pillantásom. Ott volt Aegir? A kórházban? Hát tudja, hogy mikor jöttem a világra? Csak a nagyapa tett valamit? Kíváncsi lettem, ám semmi nem jött a nyelvemre, hiszen közben harag is érkezett az öregember miatt. Újabb dolog, amit nem tudok és mindenképp tudni akarom! Válaszokat akartam! Nem szóltam, hallgattam őt, mert igenis számít a véleménye. A szavai! A válaszai! Tudni akartam a döntései okát, hogy szereti-e anyát és hogy mi miatt nem jelentkezett. A levéllel jön, amit anyának írt, hogy Rán fenyegette... az életünk vagy a béke. Szóval ez a feleség ilyen haragos és féltékeny? Igen, megóvta azzal anyát és minket azzal hogy odébb állt. Félmosolyt húztam fel, hiszen nem csak Aegir hibája az hogy lelépett. Nem is hiba ez. A nagyapa is elintézte hogy apa nélkül nőjek fel. Meg Rán is köpött egyet... A ködkürt felharsant, Aegir szavai pedig újra érkeztek felém. Ismer. És nem anyám révén. Tudni akart rólam mindent. Hiszen akart engem. Felsorol egy csomó mindent, amik tényleg igazak rám. Hogy elakarom űzni magam mellől az embereket... de azt tudja is, hogy miért teszem? A hallgatása után a bogyóimmal jön, hogy nem kellene szednem, hiszen nem betegség a dührohamom. Meglepődve, megszeppenve, értetlenül néztem az arcát, majd ahogy folytatta, hogy ez mind ő maga... nagy levegőt kellett vennem. Nem tudom kezelni. Nem tudom úgy kezelni, ahogy Aegir is teszi, ő el tudja nyomni, kitudja magából adni rendesen. Én pedig? Tombolok, ütök, szavakkal vagdalózok és közben a szívem is felpörög. Ezt tőle örököltem. Amit kezelni sem tudok. Figyeltem miképpen kapcsolja ki a kürtöt, majd lehajtott fejjel fogadtam magamba a további szavait. Tekintetem a padlón kereste a szavakat, ahogy a férfi beszélt. Egy évig volt anyával, de a nagyapa megakarta ölni. Hogy bánom-e? Hogy akkor nem itt lennék vele? Nem kellene fáradoznom, hogy elüldözzem? Aegir visszatért a kabinba hogy kormányozzon. Felemeltem fejem felé, tekintetem tele volt fájdalommal, hiszen nem tudja! Nem tudja! Kétségbeesetten hangosan válaszoltam neki. Fájdalom karolt belém az emlékek hatására. - Ha akkor nap, mikor Axel halálhíre megjött, ha bátrabb vagyok, akár csak egy lépéssel is, akkor ez a beszélgetés nem történik meg! A hajód is épségben maradt volna a kikötőben! És a levéllel sem kellett volna nyűglödnöd! Megakartam halni! Elakartam dobni az életem! - könnyes szemekkel figyeltem a férfit, de valami megzavart, felpillantottam az előző ülőhelyem környékére, apró alig látható fény szűrődött át a ködön, majd valami belénk jött olyan erővel, hogy megdöntötte a hajónkat, a lendület hátra vágott és a vízbe kerültem. Az érzés olyan volt, mint a lassított felvétel, de mindez rettenetes gyorsasággal történt meg. Ám azon a hajón kívül egy másik hajó is felbukkant mellettünk, ami sodort is rajtam, esésemmel odébb kerültem. Hogy a fejem hol koppant rajta nem tudom, de süllyedni kezdem...mozdulatlanná dermedtem a félelemtől, a tehetetlenségtől. A víz felszíne a hajók fényeitől volt fényes és világos, hogy milyen hangok érkeztek onnan... a fények távolodtak, majd sötétség telepedett mindenre.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Nov. 15, 2022 10:58 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Vissza akartam menni a kabinba, hogy kormányozzak a hajón, hogy leadjam a ködkürt jelzését, hogy más is tudja itt vagyunk, mikor Aaron megszólalt. Megtorpantam. Hallgattam szavait, és csak álltam ott, és abban a pillanatban nem éreztem semmi. Se haragot, se bánatot, pusztán figyeltem minden egyes szavára. Volt, hogy összeszaladt a szemöldököm, volt hogy felszaladt a homlokomra. Volt, hogy összepréseltem ajkaim, de nagyobb mozdulatokat nem tettem. Megvártam míg befejezi, és csak aztán fordultam felé, mikor a korláton ült már. -Tudom, nem sokat számít bármit is mondok, mert mind a ketten elkönyveltétek magatokban, nem vagyok több egy szemét alaknál aki kihasználta az anyátokat...A nagyapátok véleményén vagytok. - igyekeztem nem megvetéssel emlegetni az öreget, de a régi sebek olykor felszakadnak. Hangom meglepően nyugodt maradt.- Szándékomban sem állt még egy gyerek. Nem érdekel. Anyátok tudja. Mindig is tutta, hogy vissza fogok jönni. Mikor második alkalommal visszajöttem, nem az utódnemzés forgott a fejemben. Csak anyáddal, és Axellel akartam lenni. Elegem volt a távolságból.- elhallgattam, majd mellé lépve megtámaszkodtam a korláton mellette, és a vizet figyeltem. -Majd egyszer kérdezd meg a Nagyapád, mit tett a kórházban amikor születtél, és mit tett utána... Csak kérdezd meg.- oldalvást rá emeltem tekintetem.- Aztán majd mond el mit felelt. - ismét szünetet tartottam.- Aztán kérdezd meg anyádat, mit írtam neki miután első alkalommal, Rán fenyegetései miatt el kellett mennem, hisz nekem nem hinnéd el, ha azt mondom, azt kértem lépjen tovább, és próbáljon meg boldog lenni, még akkor is, ha én nem tudok. Nyálas és húzhatod a szád, de ez igaz.- elléptem onnan, majd beléptem csak annyira, hogy megnyomjam a köd kürtöt, majd beszélve jöttem vissza. -Tudom, hogy szereted a halat...tudom, hogy nem szereted ha rád akaszkodnak, és nem bírod a hülyéket. Tudom, hogy a haragod régóta nem tudod karban tartani, és tudom, hogy 10 éves korodban egy pasas talált meg egy kiránduláson... Tudom, hogy a szíved lassan teljesen kikészült a sok stressztől. Tudom, hogy jó gyerek vagy, de mindenkit el akarsz üldözni magad mellől.- egy pillanatra elhallgattam, de nem léptem be elé.- Egy ideje tudom, hogy azt a sok szart nem kellene szedned, mert nem betegség ami a haragot hozza. Olyan vagy mint Én! Haragos, lobbanékony, és ha elönt a méreg nem tudod kezelni! Többet tudok rólad, mint gondolod. - elhallgattam, aztán visszaléptem a kabinba, lekapcsoltam a ködkürtöt, majd visszaléptem Aaronhoz. -Azt kérdezted mennyi időt voltam az anyáddal. Első alkalommal egy évet...hozzám akart költözni... A nagyapád megpróbált megölni, persze anyád elött sosem említette. Gondolom bánod, hogy nem tette meg. Akkor most nem kellene azon fáradoznod, hogy elüldözz.- fejeztem be ezzel a mondandómat, és bementem a fülkébe a kormány mögé. Még 9 óra. Kilenc nyomorult óra, és kikötünk. Nem sokra vágytam, és azt sem kaphattam meg. Elfogadást... De azt még is megkaphatom, higy Kat átöleljen,és a karjaimban hajtsa álomra a fejét.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Aegir és a csodás ötletei. Hogy gondolhatja azt, hogy eme hatalmas tengeri lények megfogják engedni, hogy hozzájuk érjünk? Figyeltem, ahogy az isten tisztelettel bánik ezzel az állattal, ahogy vele úszik, ahogy visszatérnek mellém... ahogy Aegir mindenfajta tétovázás nélkül maga mellé húz, hogy élvezzem ezt az egészet. Belemarkoltam az állatba, nem eresztettem, az államat is finoman neki nyomtam annak bőrére. Még akkor is, mikor éreztem, hogy az isten nem ereszt el és nem hagy magamra. Csodálatos érzés volt, sosem voltam még ilyen közel és ilyen mód egy ekkora állattal. Tulajdonképpen a tengerben sem úsztam sosem. Nem sokat időztünk az állatok társaságában, hiszen vadállatokról volt szó, így mikor az érdeklődésük alább hagyott, úgy tértünk mi is vissza a fedélzetre. A pulcsim és a cipőm maradtak odalent szétdobálva, míg én vizesen visszatértem a korábbi helyemre, a kabin fölötti kényelmes placcra helyeztem el a seggem. Azonban valami történt. A tenger újra hullámokban tört ki, röpke pillanatra figyeltem meg a sodrást, a vad csapkodást, de aztán megragadtam egy oszlopot, még mielőtt levágódom fentről. Aegir hátára pillantottam, tekintetem fürkésző volt, bensőm inkább mást kívánt. Mondanom kellene valamit. El kell mondanom ami nyomja a lelkem. Vagyis ami miatt pikkelek rá. De félek, hogyha bármit is mondanék, magamra hagy...vagy újra elönti a düh az elméjét és hajóstól veszek oda a tenger mélyére. De akkor is. Tudnia kell! Ha nem mondom el neki, akkor ezen fogok őrlődni és felfog zabálni a saját nyomorom. Gondolataimból Aegir fütyülése zökkentett ki, nem volt ismerős a csengése, így nem tudtam hova tenni. Valami régi szomorkás dalé lehetett, de a felismerés elmaradt. Azonban ez kizökkentett abból, hogy csendben maradjak, szóval ahogy Aegir visszatért volna a kabinba a kormány közelébe... megszólaltam. - Axellal beszélgettünk Rólad az első felbukkanásod előtt! - töröm meg a csendet és ezzel remélhetőleg őt is megállásra késztetem. - Kíváncsiak voltunk, hogy mi miatt kerülnél elő. Anya jutott mindkettőnknek eszünkbe és az, hogy talán a családbővítésen gondolkodsz. Hiszen... - lassan elmosolyodtam. -...lassan 18 éves leszek. Megakartuk mindezt akadályozni. Úgy voltam vele, hogy minek akarnál még egy gyereket, mikor a másik kettőre sem jutott időd? Talán neki szánnál annyi időt, amit kettőnkre sosem? Talán egy új gyerek születése felbátorítana eléggé, hogy maradásra bírjon? Annak végre az apja tudnál normálisan lenni? - tettem fel folyamatosan a kérdéseket, ám erre válaszokat sem kellett adnia, hiszen költői kérdések voltak. Beletúrtam a hajamba, majd lepillantottam rá morcosan. - Úgy gondolom, hogyha szánnál elég időt a jelenlegi kettőre, akkor a harmadik már nem is kellene. De ha mégis beütne a krakh...akkor engem felejts el...soha többé nem fogsz látni utána! Szóval a micsodád maradjon a gatyádban! És minden rendben lesz. - szavaim végeztével, ha nem szólt közbe, feláltam, majd egy ugrással a korlátra ugrottam, onnan sokkal közelebb volt az öreg, felé fordultam és leültem oda. - Sosem tudtam eldönteni igazán, hogyha apámról kérdeznek, akkor mit mondjak róla? Miért nincs velünk? Egyetlen egy megoldás lebegett a szemeim előtt, méghozzá a további kérdések elkerülése végett, hogy halott vagy. Már régóta. Így nekem is könnyebb volt az elfogadás, hogy sosem jelentkeztél...akár isten vagy anya meséiből, akár egy hajléktalan senki. - elhúztam a számat miközben oldalra pillantottam, hogy szemügyre vegyem a hullámzó tengert, hogy olyat mondjak, ami feltétlen kell ehhez az egész mindenséghez. Hiszen ő őszinte volt velem. Én miért ne lennék vele az félig? Megvakartam a tarkóm. Rá pillantottam. - Elrejtőztél előlünk! Egy levél mögé bújtál! Egy levelet küldtél magad helyett, ám mikor a hajód látta kárát, akkor hirtelen meg is jelentél, hogy revansot vegyél rajta. Tudni akarod, hogy mit érzek!? Haragszom! Mert ennyi erővel megjelenhettél volna korábban és... - fejet ingattam, majd elfordítottam a fejem. - Csak ez bánt. Meg az, hogy semmit sem tudsz egyikőnkről sem és anélkül érkeztél haza... hogy bármit is tudtál volna rólam... - felé emeltem a pillantásom, majd félre billentettem a fejem. - Ha tudsz előbb a dührohamaimról, akkor is így döntesz?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Nov. 15, 2022 7:20 pm
]
Aaron && Aegir
-Ne csacsiskodj!- mosolyodtam el immár a vízben, s csak figyeltem a felséges lényeket. A hajzseléje egy pillanatig sem érdekelt, a tenger víztől majd úgy is összeáll a haja. Jobban tart, mint a legtöbb emberek által alkotott zselé, de ezt megtartottam magamnak.
-Akkor majd kapsz másikat!- feleltem, s már fordultam is, hisz mellettem bukkant fel egy újabb fekete uszony, s békés óriásokként úsztak el mellettem. Egy egész család!- Egy egész család...-suttogtam, miközben őket figyeltem. A világ legcsodálatosabb lényei voltak, és én... Mi itt lehettünk, hogy lássuk őket. Nagy nehezen csak bekerült ő is a vízbe, majd alámerült végre, s így mellé úsztam, majd a következő pillanatban, a nyugalmamnak köszönhetően ők is békések voltak, az egyikük, egy nagy hím olyan közel úszott el mellettem, hogy végigsimíthattam oldalán, majd fölé úszva megkapaszkodtam hatamas hátúszójában, s hagytam, had vigyen amerre csak kedve tartja. Felúsztunk a felszín közelébe. A hajót kerülgették, s amikor elúsztunk Aaron mellett, megragadtam a kezét, majd a bálna uszonyára tettem. Élvezd! Oldódj! Add át magad a pillanatnak! Persze nem hagytam magára, s olyan hosszú ideig nem is tartózkodtunk az állatba kapaszkodva. Azt akartam, hogy tudja nem vagyok önző, és utálatos alak sem. Azt akartam tudja, itt vannak ezek a csodás lények, és ha átadja magát a pillanatnak, minden egyszerűbben fog menni. Valahogy nem tudtam elfogadni hogy gyűlöl. Egyszerűen nem ment. Úgy szomjaztam az elfogadására, mint a fuldokló a levegőre. Nem a szeretetét akartam, és nem is hogy tiszteljen. Egyszerűen csak arra vágytam, hogy elfogadjon. Mikor a bálnák már túlhaladtak a fénykörön, és nem lehetett látni őket, felúsztam a felszínre, s csak akkor másztam vissza a fedélzetre, ha Aaron is ott volt. Előre hajolva kidörgőltem hajamból a vizet, ami szinte azonnal meg is száradt, majd nekitámaszkodva a korlátnak figyeltem a fekete messzeséget, s egy pillanatra lehunytam szemeim. Agyam egyre csak azon kattogott, hogy gyűlöl. Hogy a háta közepére sem kíván, s így egyre nagyobb hullámok kezdték dobálni a hajót. Kellett pár pillanat, mire annyira lehiggadtam, hogy a hullámzás alábbhagyott, s elindítottam a járművünket. Komor tekintettel álltam meg a hajó orrában, mikor már egy cseppet segítettem. Megmarkoltam a korlátot, és a messzeséget fürkésztem. Nagy volt a köd, ám ennek ellenére tudtam merre kell mennem. Ismertem a tenger minden porcikáját. Beszélt hozzám. Otthon voltam. Gondolataim fogaskerekei hangosan kattogtak fejemben, és nem hagytak megnyugvást. Vajon ha tudná amit én tudok, akkor is így viseltetne irányomba? Vajon jobb lenne ha feladnám, és eltávolodnék úgy ahogy azt akarja? Vajon képes lennék megszegni az adott szavam, csak azért, mert egy kudarcot vallottam? Már csak a magam megnyugtatására is, egy kalóz nótát fütyültem bele a csendbe, mire a szél felerősödött, s dobott egyet a hajónkon, mintha az is velem zenélt volna. Zord volt a kedvem, sajgott a szívem, ám még is igyekeztem megnyugtatni lelkem. Felsóhajtottam, majd visszamentem a fülkébe a kormány mögé, ám ha Aaron még odakint hozzám szólt, hát maradtam odakint.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Nekem nem kell jópofiznia. Nem kell kiselőadást tartani, hogy jó srác vagyok, ha nem éppen a harag tart életben. De megszólal, erre is van valamije. Maradni akar. Nem akar eltűnni újra. Gondolkodóba ejtettem a Magnus kérdéssel. Anyám korabeli. Anya segített neki munkát találni, de kellett neki egy emberibb név is. Igen, ez érthető így, de az, hogy... Gondolataimból a megtorpanás szakított ki, mikor egy csapat szórakozva sietett át. Aegire pillantok, az arcára, még mindig a fiatalos volt fent, mint egy álarc, de ez egy eredeti volt. A hajókhoz érve Aegir máris arculatot váltott, körül nézett és beszélgetett, jómagam csak egy cölöphöz dőltem le karba tett kézzel. Figyeltem miközben intézkedik, ahogy a más hajókon is a többi munkás. Nem, nem értettem hogy mit magyaráznak, egy mukkot sem értettem, de a tekintetem a csendes tengerre vetült. Vannak még kérdéseim és van amit tudnia is kell! Nem rólam. A kialakult érzelmi világomról és még valamiről, amit még Axellal beszéltünk, mikor ő megkapta a levelet ... Az intésre ellöktem magam a cölöptől, majd a hajóra léptem, onnan is felmásztam egy mozdulattal a kabin tetejére és onnan figyeltem az indulást. Rábíztam mindent. Egyedül csinálhatta. Nem őt figyeltem. A tengert bámultam és agyaltam a továbbiakon. Mit kellene még tennem azért? Hogyan csináljam a továbbiakat? Az öreg kérdésére nem válaszoltam, elment a fülem mellett a kérdés, nem foglalkoztam vele...a tájat figyeltem, már amit láttam belőle. A köd kicsit aggasztó volt, de a gondolataim nem ezen jártak... A hajó megállására figyeltem fel, meg aztán a hang irányába pillantottam. Nem mozdultam, csak figyeltem az öregebb izgatottságát, vetkőzni kezdett. Rideg tekintettel figyeltem, fogalmam sem volt hirtelen, hogy mi indította be ilyen hirtelen. Nem, nem akartam, hogy érdekeljen megint mi buzdíthatta fel ennyire, de aztán eltűnt. Így leugrottam fentről és a korláthoz léptem, oda könyököltem le alkarjaimra. Tekintetem a vizet fürkészte, olykor tényleg felbukkant egy fekete folt a vízben, egy hatalmas uszony féle is... Aegir is felbukkant, szavaira csak ráemeltem pillantásom. - Aha...hogyne, nem leszek hal eledel! Beszélnünk kell! - nem, nem érdekelt, hogy nem halakról van szó, hanem eleven szülőkről. Van ezeknél fontosabb dolog is...bár egy olyan érzésem akadt, hogy úgysem szabadulok, csak ha hagyom magam. De akkor megint... - Miattad fog elfogyni ennyi hajzselé! Nem hiszem el! - morogtam kissé ingerülten, igen, akad fontossági sorrendem, miközben a lábaimról rúgni kezdtem lefele a lábbelimet. Majd felegyenesedtem, hogy a pulóveremtől is megszabaduljak. Feltornáztam magam a korlátra. - Még jó hogy örököltem egyetlen jó dolgot tőled! A tengervíz és a hideg időjárástól semmi bajom nem lesz... ezért még hálás is vagyok. - szavaim végére bele ereszkedtem a vízbe. Nem ugrottam, hiszen fogalmam sem volt, hogy mivel lesz dolgom. Hiszen gyilkos bálnákra nem számítottam. A víz alá merültem, az idősebb egyből mellettem termett és együtt figyeltük a hajóhoz közel úszó állatokat. Szájtátva figyeltem a hatalmas állatokat, egy apró wow is kicsúszott hang nélkül. Aegire pillantottam felhúzott szemöldökkel, majd az egyik közelebb úszó feketeségre. A hajó oldalához értem a bal kezemmel, úgy fordultam, hogyha úgy adódik, akkor menekülőre is tudjam fogni.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Nov. 14, 2022 7:35 pm
Aaron && Aegir
Nem mintha azt terveztem volna,hogy majd egy helyiségben alszunk, de inkább nem fejtettem ki. Mondjuk nekem nem okozott gondot sohasem máshol aludni, lévén, mennyi helyen megfordultam már. Szóval kifizettem a kaját, és az italokat, hogy aztán egy köszönés után, induljak kifelé, s Aaron sem maradt el, s persze a telefonom is visszakaptam,amiről egy pillanatig sem gondoltam, hogy le akarta nyúlni. Sokkal inkább örültem, hogy vigyázott rá, mert én a végén a nagy ugrálásban még el is törtem volna, s mivel ő finomabban ropta, így nem kellett ilyesmi miatt aggodalmaskodnom, aztán megjegyeztem meggyire jó srác, s úgy ballagtam tovább, miközben fél kezem zsebre tettem. Idősebb alakom még nem vettem vissza. Úgy gondoltam, majd a kikötőben ráérek mielőtt a kikötőbiztosnak kifizetem a díjat. Az Anyának nyalizz mondatra, rápillantottam, majd bólintottam. -Megnézem mit tehetek! Nem akarok elmenni tőletek! Többet nem! - feleltem őszintén, aztán egy pillanattal később, mikor másfelé pillantottam, mosoly költözött az arcomra, és le sem akart onnan vakaródni, ám a következő kérdésnél erősen gondolkodóba ejtett. Mennyi idős lehet Magnus?! Még a saját kortalan korom sem tartom számon, nemhogy a fickóét, akinek a nevét viseltem. Megdörgöltem arcom, mintegy gondolkodás jeleként, aztán ismét zsebre vágtam kezem. -Azt hiszem Anyád korabeli lehet, legalábbis jelen kinézet szerint Mikor megismerkedtünk, idősebbnek tűntem nála... jóval idősebbnek. - pillanatnyi szünet után folytattam.-.... kellett egy név, mikor munkát talált nekem, és a rengeteg nézelődés után, ez akadt elém, így én lettem Magnus Wiker, elsőnek segéd egy halászhajón, majd jött a saját hajó viszonylag hamar. Elégedettek voltak, mert nem kellett tanítaniuk. Néhány dologban kicsit berozsdásodtam, de hamar belejöttem. - vallottam meg, miközben megálltam egy csapat előtt, had menjenek a dolgukra. Várta őket az este és a szórakozás, s én csak utána indultam meg Aaronnal az oldalamon. Kicsit később, már visszaértünk a kikötőbe, ahol aztán már a jól megszokott arcom nézett vissza a tükröződő felületekről. Néha azért jólesett kicsit a normálisnak lenni, de végül is egész megszoktam már ezt az ábrázatot. Kifizettem a számlát, majd intettem Aaronnak, hogy indulhatunk a hajóra, ahol aztán a kapitány fülkébe betettem a táskát, majd nekikezdtem eloldani a köteleket, felhúzni a horgonyt, ám ha Aaron segédkezett, akkor annál hamarabb indulhattunk. Persze leellenőriztem a javításokat, amiket kifizettem még előre, majd elégedetten simítottam végig az ajtón, és egyéb részeken amit tönkre vágtam. Az Ír nem lett volna boldog, ha ripityomra törve adom vissza a hajóját. -Van még kérdésed Aaron? - szívesen hívtam volna fiamnak, de még nem jött el az ideje. Mikor már tisztes távolságban voltunk, ismét fiatalos valómban álltam a fedélzeten, s némi segítséget adtam a hajónak, hogy azért ténylegesen ne 3 nap legyen a hazaút, ám azért figyeltem a vizet, óvatos voltam a nagyobb ködfoltoknál, hisz nem lett volna kellemes nekihajókázni egy másik bárkának. Meghúztam a ködkürtöt, majd visszaballagtam a hajó orrába, s a korlátnak támaszkodva lehunyt szemmel élveztem, miként csap az arcomba a friss tengeri levegő. Remek érzés volt. Aztán egyszer csak lelassítottam a hajót, majd lassan meg is álltunk. -AARON!! GYERE!!! NE SZALASZD EL!! GYERE!!! KÖVESS!!! VIGYÁZOK RÁD!!! - azzal levettem a cipőm, kibújtam a pulóveremből, majd felléptem a korlátra, s ha már Aaron is felfigyelt rám, egy pillanatig sem tétováztam, úgy vetettem be magam a vízbe, miközben hatalmas fekete hátúszók törték meg a hajó fénykörét, majd fejek bukkantak elő hozzá, én pedig egy ideig a víz alól figyeltem őket, majd a felszínre jőve, kisimítottam arcomból a vizet. -Gyere!! Bátorság!! Nem fognak bántani!! - intettem felé, s ha összekapta magát, és beugrott a vízbe, hát odaúsztam mellé, hogy a következő pillanatban együtt merülhessünk le, hogy had lássa miképpen úsznak el mellettünk, s hallja a hangjukat testközelből. Szó szerint mindent meg akartam mutatni neki! Mindent!!
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Válaszomra nem kapok egyértelmű választ, de be kell érnem ennyivel. Régóta. Szóval nem azonnal tanulja meg, szóval akkor rendben is vagyunk. Kell idő neki is a tanuláshoz. Bemostam volna neki, ha azzal jön, hogy egyszer elolvas egy fordító könyvet és kívülről beszéli folyékonyan perfecten. Nah arra harapnék! Nekem az angol is nehezen ment évekkel ezelőtt az anyanyelvem mellé. Anyával itt is jártak, aki csodásan táncol. Elmosolyodok ezt hallván, hiszen láttam anyut már pörögni és jól is érezte magát. Akkor ez akkor lehetett mikor Axel gondolat sem lehetett közöttük? Mindenesetre anya jól érezte magát vele. Ez tetszik. De amint ő kimondja hogy túl keveset voltak együtt, csak elhúztam a számat. Remek. Legalább nem 0-24-ben voltak együtt évente kétszer hat hónapot. Azt hiszem ez neki annyira nem kellemes. A kérdéseket okkal teszem fel. Ellene használnám fel? Anya részeit nem. De nem is a felhasználás érdekel most. Inkább mint istentől érdeklődöm, mintsem apámtól. Az istenek érdekesek. Meg a dala is amit énekelt, rákérdezésemre nem ilyen nyálas dologra számítok. El is húzom a szám. Az ajándék pedig kedves gesztus tőle de az újabb nyálas dologra csak szemet forgatok. Hős szerelmes! Mint Axel...ebben azért hasonlóak! Jobban hasonlít rá! Tuti! Gondolataimra elkuncogom magam, el is fordulok, hiszen nehezen hagyom abba. Mikor elmúlik, csak utána nézek rá vissza. De ekkor kapom az üdítőt és az arca való csókot. Nem az esetem a csaj. Az hogy lassan indulnunk kellene, csak újabbat kortyolok a kólából, de azzal már le is húztam az egészet. Maradt a csajtól kapott...az meg hogy maradhatunk is...egy lehetőség. Fejet ingattam. Nincs az a szándékom hogy egy jóval idősebb pasassal, aki az apám egy szobába kerüljek alvásra. Kicsit mérgessé tesz a gondolat is, hogy ő képes ilyen marha gondolatokra. Egy szobában aludni vele!? - Nem! Felejtsd el! Nem fekszem le veled egy szobába! – morrantam oda kicsit dühösebben, a tekintetem is hűvösebb lett, így ezt észlelve magamon csak elpillantottam egy másik társaságra. Nem azzal van bajom hogy vele, hanem mert tudom hogy milyen nyugtalanul alszok idegen ágyban. Ráadásul beszélek is álmomban, szóval felejtsük csak el! Nem akarom hogy kinevessen. Így csak kifejezte azt hogy elmegy fizetni és indulhatunk. Magamhoz vettem a hajhoz való kellékeket meg a kólát, aztán felálltam, hogy ha végez, akkor ne kelljen rám várnia. Majd otthon emlékeztetem magam arra, hogy ne legyek adósa... Utálok adósa maradni valakinek. Mint Axelnek. Hányszor hozott ki a szarból? Na igen. Két kezemen sem tudom megszámolni. Szóval igen...ami pedig a telefont illeti, csak kiszedtem a zsebemből és átnyújtottam mindenféle magyarázkodás nélkül. Nem lenyúlni akartam. Más ne nyúlja le. Megindultunk a móló felé, sötét volt, de a világítás szépen beszínezte a teret. Kellemes volt az idő...mármint számomra, hiszen egyesek téli kabátban járkáltak, én meg rövidnadrág és pulóver kombóban. De legalább senki sem nézett rám furcsán ez miatt. Ami jól esett. Aegir szavai meglepnek, még meg is állok és hosszasan figyelem a hátát ahogy távolodik. Kellemeség érzése jár át. Csikis érzés, ami kellemetlenség helyett király érzés. Elmosolyodok, majd utána sietve, de mellé érve már komor az arcom. - Anyának nyalizz, jó? - amúgy jól estek a szavai, de nem zökkenthetett ki, amit már megtett pár alkalommal. Így jártam. Kérdések...azok mindig lesznek ... De íme még egy. Felpillantok az ég felé. - Hm... Magnus Wiker mennyi idős? - kérdezek rá a dolgokra, hiszen anya lassan nyugdíjas, amilyen sűrűn együtt vannak, csak gondolkodott már ezen mit kamuzik másoknak ezen részen. Csak hogy tudjam, hogy én mit kamuzzak ha oda kerül a sor....tudni akartam. Kíváncsiság? Kitudja a mai napon nyomon követni ezt már? A többit meg a hajón. Megbontottam az üditőt és egyszerre lehúztam. Odébb sétáltam hogy az útszéli kukába dobjam, de igyekeztem is az isten után. Egymagam nem találtam volna meg a hajót, ő meg tudta hogy hol kötötte ki és hogyan mennek a dolgok erre, így csak mentem utána.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Nov. 14, 2022 5:26 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Jól mulattam, s már-már úgy éreztem, ennek meglesz majd a maga böljtje. Eljön majd a pillanat, amikor megbánom még ezt a nagy örömködést. Mivel Aaron nem jött fel velem az emelvényre, így egyedül ballagtam vissza, s zsebeltem be egy újabb sört. Mekkora szerencse, hogy nem tud megártani, és még csak spicces sem leszek tőle! Szóval visszamentem az asztalhoz, s mivel Aaron nemet mondott, így csak magamnak rendeltem halat, aztán visszamentem az asztalhoz, ahol élveztem a zenét. Jó móka volt. - Nézzük csak...- összevont szemöldökkel számolgattam, aztán megvontam a vállam. - Már nagyon régóta. Nem tudnám pontosan megmondani. - feleltem őszintén, s egy pillanatra komolyan elgondolkodtam, vajon mióta is ismerem én ezt a nyelvet. Annyit beszéltem, annyiféle emberrel, hogy szép lassan szinte az összes megvolt. Nem érdekelt a sötét. Annál izgalmasabb lesz majd az út hazafelé, és ha szerencsénk van, még láthatunk pár csodás tengeri élőlényt is hazafelé. Kérdésére ismét rá emeltem tekintetem, elégedett voltam, hogy kérdezett. Haladunk valami felé. Szépen haladunk. - Volt hogy eljöttünk igen. Anyád csodásan táncol. Mindig élvezte az ilyen kiruccanásokat, és én imádtam vele lenni. - magyaráztam, azonban a kérdése második felére összeszaladt a szemöldököm, majd bánat költözött lélektükreimbe. - Túl keveset...kevesebbet mint szerettem volna. Elgondolkodtam, vajon mennyit mondhatok el neki. Mennyi lenne az a mennyiség, amibe még nem őrülne bele az elméje? Aztán inkább a következő kérdésére figyeltem. -Egy munkanap a kikötőben, az első fizetésről, és egy gyönyörű nőről, akié örökké a szívem. Mindenkinek mást mond, de nekem anyátok jut róla az eszembe. Az örök szerelem… elrabolta a szívem. - mosolyodtam el, majd eszembe jutott a nyaklánc a nyakán. - Az első elválásunk után, az ajándékot, amit neki szántam, az Ír segítségével kapta meg… egy kagylós nyakláncot. Nyálas tudom, de azzal a szöveggel hogy bele van zárva a szívem. - zavartan elmosolyodtam, megdörgöltem a nyakam, s egy mosollyal pillantottam rá, aztán mosolyom kiszélesedett, mikor megkapta az újabb italt, amit Nem én kértem!! -Jól van! Nincs baj! Neki tetszel! - villantottam egy mosolyt, majd ettem még pár falatot, aztán felkeltem, és elmentem a táskához, és azzal tértem vissza. - Hamarosan indulnunk kellene, mert több lesz az út. De ha akarod, itt aludhatunk! - pillantottam körbe, s bólintottam párat, mikor megláttam a kiadó szoba táblát. - Remek a reggeli is! Azonban ha azt mondta, hogy mehetünk, akkor bólintottam. - Fizetek, és indulhatunk! - érintettem meg a vállát, majd a táskával együtt a pulthoz sétáltam, ahol váltottam pár szót a pultossal, kezet fogtunk, nevettünk kicsit, majd fizetés után, ha Aaron nem tartott velem, akkor elmentem érte, majd úgy indultunk el kifelé. Odakint aztán ráemeltem tekintetem. - Visszakérhetem a telefonom? - nyújtottam felé a kezem, s ha visszakaptam, megköszöntem. - Kösz! Zsebre tettem kezem, aztán megindultam a kikötő irányába, s ha közben akart, akkor beszélgettünk, s mesélhettem még neki egy két dolgot. Már egy cseppet sem haragudtam rá a történtek miatt. Betudtam annak, hogy elszállt az eszünk, és tulajdonképpen ő egy jó gyerek. - Tudod Aaron… jó srác vagy ha éppen nem önt el a harag. - hangom komoly volt, azonban egy mosoly csak odaköltözött az arcomra. -Ha szeretnél, kérdezz még bátran. Bármire válaszolok.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Az istenek szava szent és sérthetetlen, ha megszegik, hát fogalmam sincs mi történne. És ezért is ígértettem meg vele mindezt, s bízom a szavában. Anyának meg nem kell tudnia a szívemről, utálom ha körül aggódnak és kórházba is vinni akarna. Nekem ez nem kell. Róttam a táncot lassabb stílusban, robotosan inkább, hiszen nem voltam biztos a dolgomban, hiába élveztem... új volt. Ahogy a társaság is. Az idősebbet újra elrángatták, fél szemem rajta volt, újból ír dalt adott elő és ugyanolyan vagy annál is nagyobb tapsvihart kapott érte. Puszikat is kapott, ám mikor a végére ért az egésznek, csak akkor indultam meg magam is, hogy leüljek. Ám őt visszahívták egy refrénre, de nekem eszembe sem jutott, hogy a fahangomat előkaparjam a zsebemből. A sörből olyan sokat nem ittam, hogy kiüssön, inkább a kólát ittam. Sör a haverok részére van csak és az akkor való lerészegedés. Hamarosan be kell majd iktatnom egy tajtlerészegedő partit. Aegir ismét tartotta felém a korsóját, aprón érintettem hozzá a kólásüvegemet. Megroppantottam a nyakam, majd az éneklő fickó felé pillantottam. Volt hangja... és egész tűrhető kinézete volt. Arra lettem figyelmes, hogy Aegir közelhajolt hozzám és kérdezett. Felvont szemöldökkel néztem rá, eszembe jutott az előző hal is, az is nálam volt, az sem fogyott el, hát ez sem fog. Annyit nem eszek, vagyis nem tudok enni. Megingattam a fejem, így ő a pulthoz ment, hogy rendeljen. Addig a színpadot figyeltem és az ott mulatozókat. Miért a gitár volt a fő szempont, hogyha zenéről van szó? Miért nem más? Vagy az Íreknél ez szokás? Amikor Aegir visszatért a hallal, csak akkor fordultam felé... akkora bunkó nem vagyok azért, hogy hátat fordítsak neki, míg ő hozzám beszél. - Mióta tudsz írül? - érdeklődtem meg tőle kicsit hangosabban, hiszen honnan is tudnám, hogy az istenek mindent is tudnak. A hangom inkább kíváncsi volt, mint kötekedő és bunkó. Nem vagyok mindig kezelhetetlen és bunkó. Van egy stílusom nah. El kell fogadni. A halból nem ettem, ha volt hozzá köret, abból ettem egy falatot. Az a baj ezzel, hogy imádom a halat, ha egy falat is lecsúszna az egészet megenném, ráadásul tartanom kell a kondimat, hamarosan megyek gyúrni...az ablak felé pillantottam... baszki! Sötét van! Tud vezetni sötétben? Esetleg van B terve is? - Anyámmal is eljártál ilyen helyekre? Amúgy összesen mennyi időt mertél vele eltölteni? - kérdezek, hiszen megengedte korábban, így kihasználom a dolgokat, hogy megtudjak pár dolgot. Szerencsére a zene halkabb lett, kicsit megvakartam a tarkómat, megpiszkáltam a fülemet. Nem ehhez a zenéhez vagyok szokva... Elmosolyodom szélesen, majd felvont szemöldökkel közelebb hajoltam. - Mit énekeltél az elsőnél? Tudod egyáltalán? - kíváncsi vagyok, hogy mit jelentettek a szavak, vagy hogy kinek énekelt, volt-e célpontja a dalának. Az asztalunk mellett megállt egy csaj topban és farmernadrágban, elém csúsztatott egy üveg bontatlan kólát, majd arcon csókolt. Meglepődve figyeltem Aegirt, majd a távozó leány után néztem, végig vittem rajta a tekintetem, majd nagy levegőt kellett vennem. Aztarohadt! Még jó hogy még nem volt dolgopm csajokkal. Meg pasikkal sem. Szűz vagyok! Szerencsés vagyok, azt hiszem. - Nem az esetem! - emeltem fel a megkezdett kólámat és belekortyoltam. Sok lesz a kóla...megint fel leszek pörgetve... mondjuk ez a mai napon már mit sem számít.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 13, 2022 6:56 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem vártam el, hogy érdekelje miért is teszem amit, csak úgy éreztem, tudnia kell róla. Tudnia, hogy megbízok benne annyira, ilyesmit elárulhatok neki. Beavattam egy titkomba, amiről még az anyja sem tudott. Persze szívesen elé álltam volna, megmutatva arcomat, hogy aztán karjaimban kössön ki, és... Nos a többi nem lényeges. Legalább is most nem. -Miicsodát? - vártam a válaszra, vajon mit is kellene megígérnem neki, majd mikor kibökte, bent akadt az épp aktuális levegőm. Miért? És miért pont ezt ígérjem meg? Miért?! Aztán egy picsába arckifejezéssel simítottam át arcomon, majd túrtam bele hajamba. - Aaron ... - megingattam fejem.- A szavamat adom! -aztán jött az ismerős mondat. Ne mond el anyának! ugyan ezt használtam én is még az indulásunk előtt. Épp folytattam volna a gondolatmenetet, mikor egy lány elrángatott, majd mint kiderült a banda fellépése előtt szabad rablás van a mikrofonnál, szóval engem szemeltek ki erre a feladatra, s én énekeltem, közben figyeltem Aaron reakcióit is, aztán mikor a parkettre rángatták, elmosolyodtam, s befejeztem a dalt. Nagy tapsot kaptam, majd végül a helyemre egy idősebb fickó keveredett, aki szintén valami pörgős nótát énekelt, és jöhetett a kőrtánc,s kaptam egy röpke fenyegetést, s egy pillanatra megfagyott az arcom, majd elnevettem magam. -Úgy legyen! -aztán Aaron is lassan feloldódott. Táncolt, utánozta a lépéseket, és végre jól érezte magát. -Nekem már úgy is mindegy mit teszek! - füllentettem, aztán elkapott egy csinos szőke egy fordulóra, a többiek helyet hagytak nekünt, majd egy helyes szeplővel futtatott vörös hajú lány ragadta magával Aaront, és táncra ösztökélte, én meg a fene tudja hogyan, de megint az emelvényre kerültem. Visszakértek, ismétlést, vagy valami egészen mást, én meg még is hogyan tagadhattam volna meg tőlük ezt a " kegyet". Fenkölt fogalmazás, de egyszer megengedhetek magamnak ilyesmit. Aztán rázendítettem, s ismét pengett a gitár, jókedvűen táncoltak az emberek, én meg figyeltem fentről Aaront, hogyan táncol esetleg, s adja át magát a szórakozásnak. Itt nem fogják megszólni, nem kergetik el ha elront egy lépést. A lényeg a szórakozás. Persze a refrénnél páran csatlakoztak hozzám, az éneklésben, szóval alaposan beindult a hangulat így az este közepére. A dal végén tapsot,és füttyszót kaptam, s ha netán Aaron volt olyan bátor, hogy annyira elengedje magát, és csatlakozott a refrénhez, akkor vállát átkarolva indultam lefelé, s akkor mind a ketten kaptunk az arcunkra egy-egy puszit, pluszban még egy sört is, ám ha egymagam voltam, akkor pár korty után megkerestem a fiam, s csatlakoztam hozzá a szórakozó tömegben, s hamarosan nekikezdett a banda immár az énekes társaságában. Nem mintha elfáradtam volna, de egy kicsit letelepedtem az asztalunkhoz, ittam egy hatalmas kortyot, és figyeltem a mulatozó embereket. Ha Aaron is csatlakozott egy szuszra, akkor megvillantottam felé egy mosolyt, majd megemeltem korsómat, hátha most... hátha most koccint velem egyet. -Nem vagy éhes? - hajoltam kicsit közelebb, hogy tisztán hallhassa hangomat. -Én ennék pár falatot! - ha megkaptam a választ felkeltem.- Mindjárt jövök! Mulass! - azzal megindultam a. Pulthoz, hogy rendelhessek valami harapnivalót, közben pördültem párat pár sráccal karöltve, majd sikeresen elértem a célom. Ha Aaron még táncolt mikor én leültem az asztalunkhoz, akkor csak intettem felé egyet, hogy a pulthoz megyek, s a rendelés leadása után visszaültem a helyünkre, s vártam a halat sörbundában, amit szerencsére hamar meg is kaptunk. Ha ott ült, akkor ismét elmosolyodtam, majd doboltam az asztalon az ütemre, aztán a tányélt betoltam középre, hogyha kedve szottyant a friss halhoz, hát vegyen belőle ő is. Jófej kölyök volt, ha éppen nem pukkant el az agya... Olyan volt... Olyan volt mint én...
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
Anyámra vigyázni fog, erre szavát is adja, így bízom etéren benne. Legalább biztonságban tudom, ha nem leszek a közelben. Ha esetleg valami zűr akadna, tudom, hogy az istene vigyáz rá! Így a pubba érve kikérte az öregebb a két sört és kólát, szükségem volt rá, csak anya meg ne tudja, majd Aegir eltűnt a látókörömből. Nem, nem keresgéltem, nem jártam idegesen le s fel, hogy vajon hol lehet és miért hagyott magamra...ő dolga. Leszartam. Mikor visszatért, hát felvont szemöldökkel figyeltem fel rá, hiszen a nemrég mutatott valódi képében jött vissza. De legalább magyarázatot is adott a dologra. - Felőlem... - nem, tényleg nem érdekelt, hogy ezt miért teszi. Átkarolta a vállam és átvezetett a tömegen az italokkal. Ridegen figyeltem a rám markolt kezét, de nem ráztam le. Az üres asztalunkig vezetett a tömött helyen át, majd oda letelepedtünk. A szívemről kezdett kérdezni, le akartam rázni, számomra ez nem lényeges, de ő folytatta. Változást látott benne, ritmuszavart és hát a tekintete elárulta. Aggódott. Szavaival is megerősítette mindezt. Kinyögtem egy chh-t, majd a kólámba ittam. Idegesít az aggodalmával... jó persze, tényleg gond van, de... senki sem tudja és ez így is van jól. - Ígérj meg valamit! - tettem le az asztal lapjára a kólát, majd ráemeltem a pillantásom, kicsit szúrósan, majd meglötyikültem az üdítőmet. Kicsit gondolkoztam még rajta, de aztán kiböktem. - Ha bármi is adódna, soha nem raksz bennem rendet! Ígérd meg! - szavaim nem voltak ingerültek, apró kérlelés csúszott csak bele, de normális hangnem volt, hogy komolyan vegyen. - Nem mondhatod el anyának! Nem akarok szenvedni ez biztos. Ha meg kell halnom, akkor az gyors halál legyen. Telefonját letette, majd válasza után egy csajszi elrángatta mellőlem, meglepve pillantottam utána, de aztán a mobiljáért nyúlva zsebre tettem azt. Senki ne lopja el a távollétében. Figyeltem azért hogy hova viszik, hogy miért egyáltalán, de mikor megláttam a kezében a gitárral a színpadon, felvontam a szemöldököm. Körülötte bíztatták őt, éljeneztek, én pedig csak ültem ott a kólámmal. Persze hogy hallottam a szavait, de csak két ujjal intettem neki, hiszen őt várták, hogy tegyen valamit. Így kortyoltam egy újabbat, de mikor meghallottam a hangját, félre ment az az egy korty. Köhögni kezdtem, úgy figyeltem őt, ahogy gitározni kezdett és énekelt! Énekelt! A Tenger! Énekelt! Ha én ezt elmondom a bátyámnak! A nézők táncolni és énekelni kezdtek vele, jól érezte magát mindenki. Arra figyeltem fel, hogy az én karomat is megragadja valaki, reflexből markoltam rá a csuklójára erőszakosan, de mikor megláttam hogy csak egy nő az és benne van a bugiban...hirtelen engedtem el és szusszantam egyet. Magával rántott, be a tömegbe, ő táncolt, én meg csak álltam ott felvont szemöldökkel. Zavarban voltam, tököm sem tudta, hogy mit kellene csinálnom most... nem pillantottam az öregem felé, csak álltam a csaj előtt mint egy szobor, figyeltem a fiúkat, hogy ők hogyan ropják, de mozdulatlanná dermedtem. Aegir hangja elnémult, alig telt el egy perc mikor mellém szegődött széles vigyorral. Figyeltem a lépéseit, a lábát, hogy miképp ropja, majd fejet ingattam egy kínos vigyorral... én ezt aztán biztos nem. Ez baromi kínos ember! Arcára pillantottam, jól érezte magát, a tömeg sem érzett másképp...itt senki sem ismerte Aaron Bergströmöt...oda is lenne a Renomém egyből! Engedd el magad! Nagy levegőt véve lassú mozdulatokkal elkezdtem utánozni Aegirt. - Ha elmered mondani valakinek...véged mint a botnak! Kinyirlak, vili?! - néztem morcosan az apám szemeibe, de nem hagytam abba a mozdulatokat, utánoztam őt, meg a többi pasast, hogy hogyan kell ír táncolni. És végre előbújt az elnyomott mosolyom is, amely nem erőltetett, de mit hazudjak? Élveztem a táncot, pörgős volt és egyedi...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 13, 2022 12:57 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem igazán érdekelt volt e választása vagy sem. Sokkal fontosabb volt az, hogy ez a puszta megváltoztathatatlan tény, és semmi egyéb. Felsóhajtottam, aztán megvontam vállam. El kell fogadni. Nincs menekvés. Aztán csak meséltem neki, s szót említettem a világról, amit láttam. A hamuról a vulkán lábánál. Pompei mely örökre beleégett az elmémbe, és meséltem a sarkokról, az északi fényről, amit túlságosan költői volt elmondani is, szóval csak szavakba öntöttem ahogyan tudtam. Valóban megakartam neki mutatni a világot. Elvinni oda, ahol még soha se járt. Aztán választ adtam annyával kapcsolatos kérdésekre, s válasza egy cseppet meglepett, majd persze örömöt is szerzett. Ráemeltem tekintetem, majd nagy komolyan szólaltam meg. -Szavamat adom! - bólintottam is mellé egyet. Rettenetesen jólestek a szavai. Valahogy úgy éreztem, jó úton járok afelé, hogy elfogadjon, és némileg békét kössön azzal, hogy nem fogok elmenni. Emlékeztem, valóban azt mondtam miatta jöttem vissza, és ez igaz is volt, ám ha egyszer bónusznak az anyja is járt mellé, hát akkor miért ne lennék boldog ettől? Úgy éreztem, kijár már nekem, hisz annyit vártam rá. Finoman szorítottam rá vállára, megengedtem magamnak egy mosolyt, aztán invitáltam egy kajára, majd némi idővel később, már ott voltunk bent a pubban, ahol bocsánatot kértem tőle az illetlen viselkedésemért, amit meglepetésemre elhessegetett. Te jószagú... mi folyik itt?! Szóval kértem két sört, aztán gondoltam egy nagyot, kicsit odébb vonultam, letettem a megőrzőbe a táskám, majd beletúrtam hajamba, s immár fiatalos önmagamként léptem vissza a sörökért, majd tettem. Ha Aaron meglepődött, hát mellé léptem a tömegben, s füléhez hajoltam. Hangos zene szólt, zenészek álltak az emelvényen, s mindenki jól mulatott. -Néha ha ismeretlen helyen, vagyok, vagy egyedül, olykor pihentetem az erőm... -átkaroltam vállát, s megindultam vele egy szabad asztal felé, aztán letettem a két sört, ő pedig nyilván a kólát hozta, aztán csak az asztalnál feleltem a kérdésére a szívével kapcsolatban. -A víz alatt, észrevettem, hogy össze vissza kalapál... kihagy ütemeket, majd felgyorsul, és... - elhallgattam. Lélektükreimbe aggodalom költözött. - Ha adsz rá időt, rendbe tudom hozni. - lélektükreim övéibe fúrtam, s csak reménykedni tudtam válaszában, aztán épp témát váltottam volna, a telefonom letéve az asztal lapjára, mikor egy lány odalépett hozzám, karon ragadott, s a következő pillanatban már cipelt magával, én meg... nos kaptam egy sört a kezembe, amibe kortyoltam egyet, majd táncra kerekedtem, s a következő pillanatban, már az emelvényen álltam, egy gitárral a kezemben. -Aaron... szórakozz, érezd jól magad... sok mindent kihagytam az életedben... de... - a tömeg rázendített, bíztatott, én pedig nyelvet váltottam, majd elkezdtem egy dalt kezdtem el énekelni, s hamarosan a tömeg is velem énekelt. Táncoltak, s közben a gondolataimba Kat lopta be magát, majd egyre jobban kezdtem érezni magam. Elengedtem minden feszültséget, és abban bíztam, hogy majd Aaron is hasonlóképpen fog viselkedni. Élveztem a helyzetet, hisz utoljára ilyet Kat-el csináltunk egy kiruccanás alkalmával, amikor aztán... nos ebbe inkább nem gondoltam bele, csak végigvittem a dalt, majd végeztével tapsot, és még egy sört kaptam, aztán már húztak is táncolni, én pedig kiszabadulva a tömegből, Aaront kerestem. Ha közben csatlakozott a többiekhez, hát akkor ott álltam meg mellette, majd jöhetett a közös móka. Ám ha nem csatlakozott a tömeghez, ha nem ragadta magával a hangulat, hát letelepedtem mellé a sörömmel, s beletúrtam hajamba. -Lazíts! Próbáld meg élvezni a pillanatot. Most csak most van! Nem kell arra gondolnod, hogy valami tönkremehet. Gyere! - villantottam egy lehengerlő mosolyt, majd felkeltem, s igyekeztem, hogy magával ragadja a hangulat, majd a következő pillanatban belecseppentem egy körtáncba. -AARON!! GYERE!!- intettem felé. Nos, legalább én jól mulattam. Ám ha csatlakozott, akkor odavettem magam mellé, s megmutattam neki a lépéseket.
- 805 szó // zene: Simple Man //Mentsük ami menthető - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (94 fő) Pént. Nov. 26, 2021 11:34 am-kor volt itt.
Kezdőlap
-
