Eltelt némi idő azóta, hogy Aaront megmentettem, majd a felbőszült viselkedése végett, egymagam jöttem el erre az útra. Kerestem már mindenfelé azt a nyavalyás üstöt, de eleddig nem leltem sehol, szóval, mivel kinéztem Ránból, hogy épp a fagyos északi sarkra dobta egy viharral… így errefelé is el kellett kalandoznom.
Igaz az a hideg ami ott volt, még nem számított olyan rémesnek, de még is alaposan beöltözködtem, hisz a tenger is képes megfagyni, szóval, vastag csizmában, szőrmekabátban, kesztyű, és sapka kíséretében vettem be magam a jég birodalmába.
Napok óta jártam a tájat, lestem be gleccser szorosokba, de eredményt nem sokat leltem, egész addig, míg ismerős szurkálás hasított a tarkómba, így a hívogató érzés felé vettem az irányt, hátha ott majd kicsit kiengedhetek, és találok valami megfelelő magyarázatot arra, miért nem lelem a katlant semerre sem.
Vagy két teljes napi járóföld múlva, egy épületet vettem észre a hófúvásban, mi egy pillanatra megálljt parancsolt a számomra, ám mivel hosszas figyelés után sem bizonyult látomásnak, így megindultam odafelé, majd megragadva a kilincset, kinyitottam az ajtót, s egy nagyobb viharos széllökésnek köszönhetően estem be az ajtón, miközben a tarkóm szurkáló érzése felerősödött, aztán semmivel sem törődve terültem el a padlón, élvezve, hogy végre nem volt hó a talpam alatt.
Lehunytam szemeim, fújtattam, s a kellemesen meleg levegő lassan kezdte átjárni fagyos testem.
Ledobtam kesztyűimet magam mellé, majd letoltam fejemről sapkámat, s felemeltem pillantásom a kíváncsi tekintetekre.
-
Ne is törődjenek velem! Mintha itt sem lennék! - intettem párat, ám hamar körém gyűltek, felsegítettek, no nem mintha kellett volna. Sürögtek forogtak, fagyás jeleit keresték.
-
Ember!! Megveszett!! A legnagyobb viharban nem kószálunk odakint!! - korholt az egyikük, majd a fűtőtest mellé ültettek, amiért nem haragudtam, s hamarosan kaptam egy pohár forró teát a két mancsom közé, mibe bele is kapaszkodtam. Ha Aaron ezt látná!
Furcsa, hogy pár nap elég volt ahhoz, hogy teljes mértékben lehiggadjak, és elhessegessem a sértettségem, mit irányában éreztem.
Beleittam a teámba, s egy pillanatra lehunytam szemeim.
-
Köszönöm a teát! - pillantottam a pasasra, majd a többiekre, kik hitetlenkedve magyaráztak egymásnak, hogy nyilván a viharban tévedtem el egy másik csapattól, de inkább nem világosítottam fel őket, hogy bizony arról egyáltalán nem volt szó.
Ám mikor a másik helyiségből egy nő lépett be, csak a poharam felett emeltem rá tekintetem, s engedtem meg magamnak egy mosolyt, de nem neveztem valós nevén.
Egy ideje nyomon követtem munkásságát, figyelve a távolból mit is tesz, de közel soha nem merészkedtem. Valahogy úgy gondoltam, ha ő nem keres, hát én sem fogom. De mivel itt az alkalom maga adott volt, és kellett már egy kis meleg, így követtem az érzést.
-
Aina… - suttogtam, de egyelőre mosoly nem költözött az arcomra.
Kezdőlap
