Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Júl. 18, 2023 4:18 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Csendben maradtam. Figyeltem mit mond Aaron-nak, s annak reakciói sem hagytak hidegen. Nem reagált lányom szavaira, s abban a pillanatban nem tudtam mit is kellett volna tennem. Ha egyik mellé állok, a másikban okozok sebet. Ahhoz meg túlságosan sokat jelentenek a számomra, hogy ilyesmit kövessek el. Igaz Aaron-al még nem voltam teljesen tisztában, de tudtam, a tiszteletlensége előtt mit is éreztem iránta. Aaron valóban ügyes volt, ám még rengeteg fejlődés állt előtte. Kellett neki valami. Valami, amit eleddig elrejtett magában. Valami, amit türelemnek neveztek. Szüksége lett volna rá, de oly’ makacsul ragaszkodott olykor még a saját elképzeléseihez, hogy tehettem akármit. Aztán lassan magam is mellé léptem, ám ő kihátrált előlem, így leengedtem karjaim. Felsóhajtottam. -Olykor megesik, hogy az érzések győzedelmeskednek, és mi magunk is halandók módjára alul maradunk. Megesik, hogy egyszer megtapasztaljuk az összes érzést. - egy pillanatra elhallgattam, majd finoman felé emeltem karom, megérintve állát ha hagyta. - Nincs baj Hercegnőm! Az érzések van mikor fájnak. Még a legszebbik is. Mikor ellépett onnan, én magam csendben maradva figyeltem felváltva őket. Egyikre sem haragudtam. Úgy éreztem nincs miért. Aaront megtudtam menteni, s akkora kárt a cápa sem okozott benne, hogy haragra kellett volna lobbannom, hisz elevenen égett bennem, mikor megleckéztettem, s közben majdnem végeztem vele. Mikor aztán Kolga beleegyezett a kajálásba, széles mosoly költözött arcomra, s bármennyire is nem akarta, mellé léptem, finoman karolva át derekát, majd csókoltam homlokon. Imádtam, hogy itt volt, és nem úgy nézett rám, mint holmi árulóra, ki elhagyta őket. Imádtam, a jelenlétét, még akkor is, ha a hangulat nem volt annyira felhőtlen, mint mikor a tűz mellett beszélgettünk. Rengeteg emlék, rengeteg érzés, mi ott kavargott bennem. Ismertem már szinte valamennyit, s tudtam, egyszer majd ő is megismeri, s tudni fogja, melyik mit is jelent igazán. Emberiek, még is gyönyörűek, ám a bánatot… azt nem akartam osztályrészéül adni. Egy közelben lévő kajáldát néztem ki a számunkra, ahol elkölthettünk egy kellemes étket, s talán mindannyian jól érezhettük magunkat. -Örülök hogy itt vagy Hercegnőm. - kedves mosollyal arcomon emeltem rá tekintetem. - Remélem nem ez volt az egyetlen alkalom. Eszembe jutott, mikor még apró gyermek volt csupán, s térdemre ültetve mutattam meg neki a tengeri világot, mikor testvérei túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy hallgassák meséimet. Szerettem mesélni neki. Szerettem miként apró ujjacskáival kezemet fogta, s követte mozdulataimat, s lassan vízgömbb kúszott kezébe...Csodálatos volt. Azt kívántam, bár Aaron-al is ilyen kapcsolatom lehetett volna. A kezdetektől fogva, át élete nehéz szakaszain. Az étel remek volt a maga módján, s ha még beszélgettünk is, akkor meglehet még jobbnak éreztem. Csodás pillanat, melyet nem akartam elengedni.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Már hozzá szoktam hogy elmarom magam mellől az embereket. Ám a vissza édesgetés a legnehezebb. Hogy újra kedveljenek. Hogy újra szóba álljanak veled...vagy akár csak rád nézzenek. Már ez is elég...ám van mikor el kell engedni azt, aki nem akar velünk lenni. Nem ismerjük egymást Kolgával és még is volt hozzá erőm, hogy beszóljak felé. Sosem gondolom végig a tetteimet...a következményeket meg hagyjuk is. Nem ismerjük egymást, hiszen sosem ismerhettem meg éveken át az apámat és a család ezen ágát. Nem okolom emiatt az öregemet, inkább lenyelem a békát és elviselem a jóságát, hogy nem akarta hogy megerőltessem magam. Meghallgatom a segítségét, amit nyújtani akart, hogy kicsivel kezdjem a nagyobb sikerélmény miatt. Ne adjam fel, higgyek magamban. Tekintetem elréved a messzeségbe, a tengerre, a horizontra, majd elemelem másfelé a figyelmem. Hinni. Aki hisz bennem, az tudja hogy ennél többre is képes vagyok, csak edzenem kell, csak mennem kell tovább...amig bele nem törik a fejszém, mert túl hajtom magam. Lassítanom kellene, ez azt jelentené? Amikor apa felszólalt, csak akkor lépdeltem hátra felé, el tőlük, a homokot figyelve a talpunk alatt elterülve. Marasztalta, kis időt kért még maguknak, magunknak. S ez olyan érzésekkel dobált meg, mely fájdalmat okozott. Kolga szívesen töltötte velünk az időt, míg fel nem haragítottam...miattam lépne le, megbántottam, s tudtam olyan szinten bocsánatot kérni tőle, hogy megenyhüljön. Így jártam. Fájdalmat a fájdalomért. S szó szerint is fájni kezdett a mellkasom, képleteségről nem beszélhetünk. Elszúrtam. Kolga most hűvös, a kedvessége elapadt és ezt nekem köszönhető...megsértettem. S nem tudom rendbe hozni. Figyelem a párosukat nem messze tőlük, ahogy a nő megtartja apjától a tisztes távolságot. Bűntudat. Vajon mindenkit utolér? Vajon bennem is az ég most éppen? Érettebb viselkedés? Én miért nem érzem ezt magamban? Miért nem érzem magamban az, hogy az eltelt idő nem változott bennem meg semmit? Miért van az, hogy kettőt előre egyet hátra? Miért is vagyunk itt? Miért is kell edzenem a képességemet, amikor a normális kommunikáció alul marad ha a haragom úrrá lesz rajtam? Miért olyan ez az egész mint egy rohadt mókus kerék? Miért nem érzem a fejlődésemet? Apára pillantok, majd el is kapom róla a pillantásom, hiszen nem akarok a szemébe nézni. Úgyis engem fog okolni, hogy a leányát is ellöktem és most rá is pipa, mert ide hívta őt...nem akartam bántani! Azonban most hogy Kolga is beadta a kajálásra a derekát, megindultam a cuccainkhoz, hogy összekapkodjak mindent a táskába, majd megindulva igyekeztem is az egyik közelben lévő kajálda irányába. Nem akartam közel maradni az istennőhöz, nem akartam látni az arcát...a bocsánatkérésem semmit sem ért. Talán később megnyugszik...talán később majd szóba áll velem újra...és én várni fogok erre a pillanatra.
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Élveztem az eddigi társalgásunkat, az eltöltött perceket. Aaron tiszta apa, őt látom benne és nem csak a kinézetében, a viselkedésében, mozdulataiban. De mind ez megváltozott ostoba szavak miatt, mik nem régiben elhangoztak közöttünk. Lehet nem reagáltam én sem jól, de nem a rossz vezérelt. Nem hittem volna, hogy végül egy cápa lesz az, ami leállítja ezt a kisebb vitát közöttünk. Ha tudtam volna… messzebbre dobom, vagy arrébb… Elmélyedek a gondolataimba. Sok érzéssel istenként sose találkoztam korábban. Az emberek tanították meg nekem, hogy milyen sok rétűek is az érzelmek. De a mostani cseppet sem tetszik. Ha tehetném eldobnám és soha nem venném elő. Nem pillantok Aaronra, mikor mellém lép, de nem is megyek el. Végig hallgatom őt. Apára nem haragszom, sőt már ő rá sem. Nem ismer engem, ahogyan én sem őt. Így könnyű elítélni a másikat. Fogalma sincs, hogy mennyit tanultam, mennyit küzdöttem. Ezért sem tetszettek a felém irányított szavai. -Nem ismerjük egymást Aaron. Nem tudhatod, hogy én miken mentem keresztül, mennyit tanultam, gyakoroltam… Ahogyan én sem azt, hogy te miken mentél keresztül. Én csak segíteni akartam, nem lebecsülni téged. Ha rögtön nagy dolgokba akarod vágni a fejszéd félő, hogy csak beletörik. Jobb kicsikkel kezdeni, így több a sikerélmény is, ami csak még több motivációt ad, hogy tovább próbálkozz.-Anno engem is így tanított apa. Én is bele csaptam volna a közepébe, de az alapoktól kezdte a tanításunkat, és milyen jól is tette. -Ügyes vagy és minden ott van benned, csak hinned kéne magadban. A fagyasztás is sikerülni fog idővel, de ne add fel.-Csak most pillantok felé, de nem sokáig, mert másik oldalamra apa jön. Hagyom, hogy maga felé fordítson, de az ölelést már nem fogadom el tőle. Hátra lépek egyet. Nem érezem most azt, hogy megérdemelném, hogy viszonozni tudnám őszintén. Egy pillanatig még öt figyelem, majd ismét a víz felé tekintek. -Még sose éreztem ezt… Hogy is mondtad? Bűntudat? Nem egy kellemes érzés és közben meg elgondolkozom, hogy mire is volt jó ez az egész. Ha nem hagyom, hogy elborítson a harag… Ennél érettebben kellene viselkednem.-Rázom meg a fejem. Nem hagyhatom, hogy ez megint megtörténjen. Talán jobb megtartani a tisztes távolságot mindenkitől, így én sem bánthatok másokat és ők sem bánthatnak engem. De az nem lenne túl magányos? Nyolc testvérrel nőttem fel. Igaz szétszéledtünk régen, de akkor is tudom, hogy ők midig itt vannak, ahogyan apa és anya is. De nem zaklathatom őket mindig, mikor túlságosan is egyedül érzem magam… Kellenek a barátok… De akkor meg olyan dolgok is történhetnek, amiknek nem feltétlenül örülünk. Bah de bonyolult ezt az emberi élet…. -Menjünk.-Mondom halkan, majd hátat is fordítok a víznek. Fogalmam sincs, hogy mi merre, így hagyom, hogy ők vezessenek engem.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Jún. 20, 2023 5:28 am
Aaron Bergström and Aina Morstad felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Az események talán egy cseppet felgyorsultak, s minden olyan hirtelen történt. A reakciók felgyorsultak, s pillanatok alatt voltam fiam mellett, hisz ennek az egésznek, majdnem tragédia lett a vége, s azt nem engedhetem meg magamnak. Sokmindent megéltem már hosszúra nyúlt életem során, ám még sem volt köztük olyan esemény, mely...nos nem veszítettem el senkit akit...vagy már az én emlékezetem rozsdás, hisz ki emlékszik pontosan ezredekkel ezelőtti eseményekre, mikor maguk az emberek sem mindig képesek felidézni mi is volt az előző héten? Ám az egész a részemről ámítás volt. Emlékeim java részét szerettem, ám bízvást tudtam, s tudom, hogy még egy gyermekem sem veszítettem el, és nem is akartam belekezdeni ebbe a sorba. Miután helyretettem Aaront, szavaira megingattam a fejem, aztán visszavettem a fogat, hisz terveim voltak vele, s utána mentem leányomhoz, ki nem viszonozta az ölelésem, s szavaimra sem reagált. Ismerős volt az érzés, mit magában táplálhatott. Engem is motivált már harag, mikor összeakaszkodott Aaron hülyesége, az idegrendszeremmel, mely nos lássuk be, eléggé hirtelen olykor. Ez a bűntudat pillanata volt. Felsóhajtottam, testem mellett lógattam karjaim, de nem tudtam mit lenne még célszerű mondanom. Mondjam el, tudom mit érez? Hogy már én is majdnem megöltem a kölyköt, csak mert a harag eluralkodott rajtam, hisz olyan húrt pendített mit nem kellett volna? Hogy aztán jött a... Nem is tudom...talán akkor és ott, meg se bántam, csak morogtam még utána is. De mindent félre téve, valóban ismerős érzés volt... Aztán Aaron törte meg a beállt csendet, de nem emeltem rá tekintetem. A legőszintébb vallomás volt, mit valaha is mondott. Hasonló szavakat talán magam is kaptam már, ám többségben voltak azon dolgok, melyekkel inkább távozásom akarta, s hogy ne legyen egymáshoz közünk. Ám én még is visszatértem, s maradtam, hisz kötött talán a legősibb butaság, mit el lehetett képzelni. Az adott szavam. Büszke is lehettem volna rá, s meglehet egy részem az is volt, ám nagyrészt átjárt az aggodalom, hogy eztán majd nem akar visszamenni, s mindaz mit elértem eddig, azt kukázhatom, s érkezik valami más. Valami, amiért talán mégjobban kell küzdenem, hogy eredményt érjek el. -Mar a bűntudat, és a harag is ott ég benned. Tudom... Ismerem... De bánnád, ha nem adnál még egy esélyt.-úgy éreztem, többet nem kell mondanom. Úgy éreztem, bőven elég ennyi, s ha el akar menni, hát adok rá neki lehetőséget. Nem sok nő mondhatja el magáról, hogy bármikor is tepertem volna utána, s persze a családtagok más kategóriát képeznek ilyen téren. Akartam, hogy maradjon, és töltsön velünk még egy kis időt, bár időközben kidolgoztam egy tervet, ami talán majd megadja számukra a jobb megismerkedés esélyeit, ám azt megtartottam magamnak. -Gyere el velünk. Eszünk valamit, beszélgetünk, aztán ha akkor is menni akarsz, elengedlek. Csak ne haraggal vàljunk el.- akkor már mellette álltam, s ha hagyta, finoman fordítottam magam felé, felemelve àllát, lélektükreibe fúrva sajátjaim. Halvány, de kedves szeretetteljes mosoly siklott arcomra, majd ha nem ütköztem ellenállásba, megöleltem, ám ha így is menni akart, hát utat engedtek neki.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
A cápát megetetni saját magaddal tilos. Vajon ezt a környékre miért nem tesznek ki táblát, hogy vigyázz cápa ólálkodás...senkit nem okolok, hogy ez a cápa itt van. Hiszen én tehetek róla. Én húztam fel a hullámot és én nem úsztam ki időbe a part irányába, mert elvoltam foglalva a gondolataimmal. Igazából a cápa csak enni jött ide és megtalált engem. Lerántott a mélybe, majd mindketten “földbegyökerezett” lábakkal és uszonyokkal meredtünk a másikra. Én megrémültem ez biztos. Apa jelenlétét azonnal észre sem veszem, ahogy alakot ölt mellettem, magához ragad és a felszínre visz. Odafent egyből meghallottam apa hangját, levegőt sem vettem odafent, nem mintha a vízben szükség lenne rá, de levegőt sem venni a pániktól...meredek. Az izmaim megfeszültek, ám apám nem engedett szinte semmit sem, így aztán hagytam magam csendben hogy megmentsen. Szapora szívverésem fájt, ahogy a lábamat is végig járta a fájdalom hulláma. Kicsit másabb érzés volt, mint mikor Dora meglőtt, de ugyanolyan fájdalommal járt. Az még most is érzékeny bizonyos lépésekor, de elmondani mindezt...sosem fogom. Mikor apa a partra fektetett, akkor kezdtem el köhögni, mindez attól mert nem vettem levegőt hosszú ideig, mire kiértünk ide a parthoz. Apa egyből cselekedett, összeszorítottam az álkapcsomat és az eget figyeltem. Nem akartam akadékoskodni, vagy jajveszékelni...esetleg a fájdalom miatt azt sem akartam, hogy a harag legyen úrrá rajtam, így mozdulatlanságba dermedtem. Egy pontnál összeszorítottam a szemeim, mikor apa a sebbe kotorászott, vagy nem tudom mit csinált, elég nagy kellemetlenséget így az biztos. Még rántottam is aprót reflexszerűen a lábamon, jelezve a dolgot. Fájt. Nem kicsit. De aztán mintha mindez elmúlt volna és apa is a kezemért nyúlt, hogy felsegítsen. Ekkor nyitottam fel a szemeimet, a szemeim elé tolta azt a valamit. Ám nem akart olyan gyorsan összeállni a kép, mint azt szerettem volna. Fáziskésés. Nem is rövid időre. Amikor a tenyerembe helyezte és elmagyarázta mi is az, csak akkor fogtam fel a dolgot. Belém tört a foga mert kemény falat vagyok. Éreztem apa pillantását magamon, majd ahogy magamra hagyott, akkor néztem meg a fogat is. Még sosem volt cápa fogam...úgy meg aztán végképp nem, hogy megharapott és oda adta szuvenírként. Rossz vicc. Rövid ideig elnéztem a fogat, majd a korábban harapott lábamra néztem és a vérre, mi még ott volt kevéske. A többit a víz már elmosta. Magamhoz húztam a lábam és megtapiztam. Érzékeny pont volt, fájdalom nyílalt bele. Pillantásom tova siklott apa-lánya párosra, ám a fejem nem fordult oda. Apa marasztalta Kolgát, ám a lány csendben volt. Apa szarkasztikus felszólalására nem reagáltam, helyette csak talpra állítottam magam, mozgattam a bokám, ám volt olyan rész, ahol nagyon fájt, így abba hagytam. Pont akkor mikor apa is visszatért hozzám. Szavaira suta mosolyt eresztettem meg. Már nem volt bennem akkora félsz, bár még messze voltam a teljes nyugalomtól. Újabb dolog, amit átvészeltem. Újabb dolog amit kipipálhatok a listámról. - Nem tunyulhatsz el... - szóltam csak ennyit, majd mikor alaposabban kezdett átnézni, megint, csak megragadtam a vállait, hogy megállítsam a nézelődésében. Még a végén elhiteti velem, hogy nagyobb a baj...ha rám figyelt és nem a testem további nézegetését töltötte csak akkor szólaltam meg halkan, ám nem szemrehányón. Hálás voltam. - Jól vagyok... Apa! jól vagyok. - ismételtem meg, hogy biztosítsam a dologról. Ha sikerült, akkor jó. Aztán az evészetet is felhozta, amire nem reagáltam. Nem éreztem a gyomromat, talán csak aprócska méretet öltött a stressz végett. Elég volt a vízből mára. Figyelem Kolgát, ahogy odébb megy, lesiklik róla a pillantásom a homokba, végül lassan mellé sétálok. Nem túl közel és nem is szembe vele. Mellé, talán egy karnyújtásnyira tőle messzebb. A távolt figyelem magam is. Csendesen, összeszedve magam és a szavaimat. Amit azért sokszor nehéz. - Kolga... - kezdek bele a szavakba, de abba marad, az ujjaim között a fogat pörgetem. Nem nézek rá és apára sem. A bocsánatkérés lehetőség, hogy beismerjem a hibáimat. Sokat hibáztam az elmúlt időkben. Legtöbbjét helyre sem tudom hozni már. - Sajnálom. Nem akartalak megsérteni. És megbántani sem. Én csak...én... nem tudom kezelni a haragomat...ha egyszer...ha egyszer elborul az agyam, nem tudom, egyszerűen nem tudom visszafogni magam. És pont ezért, nem haragudhatsz apádra sem...Rá nem haragudhatsz. Ne menj el, jó? Ne hagyd itt Őt. Ne hagyj itt... - suttogtam a végére elszorult torokkal, bár nem azért, mert félnék apával kettesben maradni. Sokkal inkább azért, mert nem akarok több mindenkit elmarni magam mellől. Mert fájdalmat okozok ezzel másoknak és ugyanúgy magamnak is. Ha haragudni akar, akkor haragudjon. De rám és ne az apjára, aki nem tehet erről. Őt ne lökje el miattam a közeléből. Akár magukra is hagyhatnám őket pár napra, hogy összekovácsolódjanak. De úgysem mehetek el. Meg úgy nem is akarok.
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Aina Morstad —
Elküldésének ideje — Pént. Jún. 16, 2023 2:45 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz irányba fordulnak a dolgok. Örülök neki, hogy megismerhettem végre Aaront, de ez a vita, ez cseppet sem hiányzott, de gondolom egyikünknek sem. Én csak segíteni próbáltam. Anno én is kis dolgokkal kezdtem és úgy sikerült fejlesztenem a képességem. Ez volt a célom vele is, de ő ezt sértésnek vette. Apa szavai viszont csak rontanak a helyzeten. Hallom a szavait, de már nem vele foglalkozom, hanem a fiával. Ha megpróbálta volna, hívott volna engem is, hisz tudja számomra milyen fontosak azok a helyek, mennyit küzdök azért, hogy megmentsem azt a különleges világot. Megmutatom a kölyöknek, hogy a hatalmam nem olyan kicsi, mint ahogy azt képzeli. Mondjuk még így sem mutattam meg mindent, de nem akarom őt bántani, bármennyire is mérges vagyok rá. Figyelem, ahogy a vízbe zuhan, majd távozni szeretnék, de apám nem engedi. Oda lép mellé én meg engedelmesen felé fordulok, de dühöm nem csillapodik. Szemeibe nézek, de legszívesebben csak ott hagynám őt. Lehet, hogy nem így kellene viselkednem, de amint mondtam már, én sem vagyok tökéletes, ahogy egyikünk sem az. Nekem is megvannak a hibáim és talán pont ez az egyik… Viszont mielőtt bármit is mondhatnék neki Aaron ordítása csendül az én fülemben is. Ijedten kapom a tekintetem a víz felé. Apa azonnal cselekszik. A szívem hevesen kalapál. Érzem, hogy mi történik. Lassan hátrálni kezdek a vízből. Nem veszem el a tekintetem róla. Egy újabb furcsa érzés kerít a hatalmába. Már megint valami újat tapasztalok meg. Érzem, hogy könnyek szöknek szemeimbe, de azonnal eltűntetem azokat. Figyelem ahogy apa kihúzza Aaront a partra. Tekintetem a harapás nyomára siklik. Nem megye közelebb hozzájuk, és nem is szólalok meg. Csak a kifolyó vért figyelem. Az a furcsa érzés viszont nem hagy nyugodni. Bárcsak meg tudnám fogalmazni, mit is érzek legbelül, de nem találok rá szavakat, csak azt tudom, hogy rossz, nagyon rossz ez az egész és ha lehetne visszatekerném az időt és máshogy döntenék. Nem hagynám, hogy a harag ennyire eluralkodjon rajtam. Apa felém sétál, megölel, de én nem viszonzom ezt, még ha jól is esik a közelsége. Csak bólintok neki egyet válaszként. Bár semmi kedvem itt maradni, de ennyit azt hiszem megtehetek, ha már miattam került bajba a fia. Továbbra sem megyek közelebb hozzájuk, sőt kicsit távolabb sétálok. Pár lépést teszek a tenger felé, majd csak figyelem a horizontot és elmerülök a gondolataimba. Nem figyelek fel apa szavaira. Nem mozdulok meg, csak magam elé nézek és próbálom végig gondolni a cselekedeteimet, lenyugtatni magam.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Jún. 05, 2023 9:17 pm
Aaron Bergström and Aina Morstad felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Aaron meglepő mód csendben viselte korholásom, és nem is akart lelépni. Egyszerűen csak szembefordúlt velem, és végig hallgatta szavaim, akkor is ha nem épp a legfinomabb hangnemet ütöttem meg vele szemben. Végül Kolga felé fordultam, azonban szavaim irányában nem bántásnak szántam, még is úgy érezte, s ez sértett válaszából is tisztán látszott. -Képes lennék? Miből gondolod, hogy nem tettem már rá próbát?- hangom halkan csendűlt, talán meg sem hallotta, hisz addigra már el volt foglalva azzal, hogy Aaront zárja be egy gömb belsejébe. Hàt micsoda mázli, hogy nem tud megfulladni! Szóval csak felszaladt a szemöldököm, lehajtottam fejem, megdörgöltem arcom, majd hamarba túrva keltem fel, s figyeltem miképpen dobja el messzire, hogy majd vissza kelljen úsznia. Aaron szavai hallatán benedvesítettem alsó ajkaim, majd vettem egy nagyobb levegőt, s lányomra pillantottam, ki távozni akart sértett hiúságában. -Nem. Nem foglak elengedni. Így nem! Haraggal többet soha!- megingattamfejem, besétáltam hozzà a vízbe, finoman megfogtam karját, s magamfelé fordítottam. -Én viszont akarom hogy itt legyél Hercegnőm! Jobb helyen nem is lehetnél! Aaron ilyen. Nem tudja kezelni az indulatait...én dolgozok rajta hogy...-sikoltás csattant fel elmémben, s olyan lelkemig hatoló félelem lett urrá rajtam, hogy egy pillanatig földbe gyökerezett a lábam. -AARON!- szívem heves dobbanásával pillanatok tört része alatt léptem el lányom mellől, majd vetettem be magam a vízbe, s a következő pillanatban már ott voltam mindenhol. A cápa mi másodjára is megindult felé, oly hírtelenséggel rekedt meg a mozgásban, hogy a rideg fekete szemekben ott égett a meglepetés döbbenete. Egy gömbbe zártam, s nem engedtem kijönnie onnan, majd alakot öltöttem fiam mellett, felsegítve t a felszínre. -Nem lesz baj...Aaron...fiam...-mellkasom hevesen emelkedett s sűlyedt, miközben átfogtam húna alatt, s megfogtam vállát, majd kifelé úsztam vele. Ellenkezésnek nem volt helye. Nem engedtem az esetleges kapálózásnak, pusztán kifelé húztam a vízből, majd a parthoz érve lefektettem, ám a vízből nem vettem ki teljesen. Pillanatok műve volt csupán, hogy a víz elkezdte tenni a dolgát. A seb lassanként elkezdett összeforrni, ám egy helyen megrekedt a művelet. Odanyúlva kiemeltem egy egész aprónak látszó fehér valamit, minek redős éles szélei, s jellegzetes alakja volt. Talán még meg is mosolyogtam volna a dolgot, s elpoénkodom, ha nem a fiamról lett volna szó. Miután a fogat kiszedtem, a víz tette a dolgát, s mivel nem volt olyan nagy a seb, így apró heg marad majd csak emlékűl. No meg az a fog. Miután végeztem, finoman felhúztam, megveregettem arcát, s ha magánál volt, hát betoltam látómezejébe a fogat, majd beletettem a tenyerébe. -Belédtört a foga...kemény falat vagy fiam!- elmosolyodtam, megveregettem vállát, s meglehet kicsit jobban átnéztem, tényleg megvan e még minden darabkája, és egyben adhatom vissza az anyjának. Aztán lányomra emeltem tekintetem, ha ott volt a közelben. Ha maradt, hát csak odaléptem hozzá, majd magamhoz öleltem, homlokon csókolva. Az meg, hogy ez az egész miféle sokkot okozott hírtelen bennem...nos nem tartozott egyikükre sem. Bár akkor és ott a félelem tisztán látható volt szememben. Féltem, hogy elveszítem. Féltem, hogy nem vagyok képes még arra sem, hogy vigyázzak rá. Ha kicsit jobban figyelek, és a cápát idejében észlelem, és nem vagyok azzal elfoglalva, hogy önző céljaim nyomán ott tartsam lányom, akkor ez az egész meg sem történt volna, és megmarad egy könnyed pillanatnak. -Maradj még kérlek...-suttogtam, szomorú pillantást vetve lányomra, finoman fogva meg kezét.-Kérlek...csak pár órát... Persze Aaron is érdekelt, s körülötte zakatoltak a gondolataim, majd megszólaltam. -Már egyszer majdnem megette egy cápa... Karbantartást nem vàllalt volna utána...-jegyezerm meg szarkasztikusan, aztán odaléptem Aaron mellé, már ha még ott volt a parton, ha nem arra, akkor másfelé, de odamentem hozzá. -Extrémsportot űzöl a mozgásbantartásomból fiam...-a helyzetének megfelelő testtartást vettem fel, s újfent alaposan átnéztem, nem hagytam e ki valamit.-Mutasd magad! - ha megtette, ismét megszemléltem, ellenőrizve nincs e sokkos állapotban. -Mára elég volt ennyi extrémsport... Inkább együnk valamit...hárman...- ha lányom eleget tett a kérésemnek, és maradt, akkor ráemeltem pillantásom, s elmosolyodtam. Ha nem, nos akkor csalódott szomorúsággal pillantottam utána, ám akkor is tartottam magam ahhoz, hogy elég volt a vizeskedésből.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Megmondtam Kolgának, talán kicsit hevesebben, mint kellett volna, de nem vagyok szívbajos, ha kicsit megkell erőltetnem magamat. Neki ugrottam, hogy a szétválasztás megy az üvegnyi víznél nagyobb adaggal is, azonban...amit elterveztem, nem sikerült. Apa hangja törte meg a csendet, nem is akárhogy, dühös volt és közeli, így gyors egész testtel hátra fordultam. A rideg szemei semmi jót nem sejtettek, ahogy a két vízfal sem, mi mellettünk tornyosult. A tekintetem enyhült szavai nyomán, hiszen kicsit igaza van azt kell hogy mondjam. Mutatni akart valamit én pedig jobban tudtam... de ez nem így van. Megint a felszínre furakodott az az énem amit mindig is elakartunk nyomni mi ketten... Ahogy felém lépett, úgy hátráltam tőle. Nem szólaltam meg, nem ellenkeztem, nem emeltem fel a hangomat ellene és kezet sem emeltem. Nem feszültek meg az izmaim olyan mértékben. Kussoltam, de a szemkontaktust megtartottam. Tiszteletlen pöcs... tanulja az öregem az új szavakat ez biztos. Micsoda szleng! A haverjaim körében viselkedhetek így, ekképpen, de jelenleg ez nem az a rész ahol hangot emelhetek istenek felé. Tisztelet. Aztán elfordult tőlem, hogy a lánya felé is bocsájtson némi szót. A lány hisztizéséről szólt, valahogy egyetértettem vele, de a tengeristennőnek ez sem nagyon jött be az apja részéről. A víz összecsapott mögöttem, így behúztam a nyakam, míg elült mögöttem és alattam ez az egész. A kettősüket figyeltem, de aztán Kolga szavaira kiegyenesedtem. Ne oktassam ki...látni mire képes... épp mozdultam volna el, mikor a perifériámból látni véltem a vizet kinyúlni felém, de gyorsabb volt és esélyem se volt, hogy ez felett tartsam az uralmat...tehetetlen voltam ezzel szemben. Rémület volt a szememben, majd ahogy a gömbbe zárt, úgy enyhült a tekintetem, de aztán odébb kerültem és a vízbe dobott bele. Lemerültem csukott szemmel, végül lassan felúsztam a felszínre, de csak a fejem kandikált ki onnan. Megráztam a fejem, megtöröltem az arcomat. Majd a part felé néztem. - Vélemény szabadság van, nem? - értetlenül meredtem a part felé, majd kifújtam a levegőt. Oké, ez új! Az istenek nem szeretik a negatív kritikát. Hát nem szoktak hozzá azóta mióta itt élnek velünk? Mindegy, ehhez még nem szoktam nagyon hozzá... de hogy apa miért akadt ki? Mert a lányára emeltem fel a hangom? Meg van melyik a kedvenc leánya a kilenc közül. A haragom ettől kicsit csillapodott, körül néztem, csend volt és semmi mozgás, még madár se repült felénk. A hajók sem mozogtak a távolban, meg járókelők sem a parton. Nem tudom még úgy érzékelni a vizet ahogy azt a nagyok szokták, így nem éreztem magam veszélyben. Nem éreztem magam körül semmit, most inkább arra figyeltem, hogy ők mit magyaráznak egymásnak, bár hallani azt nem hallottam lószart sem. A figyelmem az ott volt és nem itt. Arra azonban egyből felfigyeltem, hogy valami hideg elúszott a combom mellett. Felvontam a szemöldököm, majd lepillantottam, ám abban a pillanatban fájdalom kúszott a végtagomba és ettől “sikítottam” fel, majd le is rántottak a mélybe. Lehunytam a szemem míg lekerültem, majd gyors felnyitottam és a fájdalom a lábamban egyből végig táncolt a gerincem mentén végig az agyam hátsó zugáig. Csak eddig voltam rab, hiszen elengedett, elúszott kicsit távolabb tőlem, így kiszúrtam a cápát, mely újra felém úszott egész gyors tempóban. A rohadt életbe! Nagyjából 3 méteres fiatal példány volt, egy bikacápa, ám mozdulatlanságba dermedtem, hiszen a lábam, tulajdonképpen a sípcsontomat kapta el, rohadt mód fájt, nem engedte a tiszta gondolkodást, hogy támadjak, vagy hogy meneküljek. Félelem. Ismét azon a napon éreztem magam, mikor Dora Gunn lábon lőtt... ez a fájdalom visszarántott abba a pillanatba, abba a percbe, szinte hallottam magam előtt minden egyes szavát.
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Aina Morstad —
Elküldésének ideje — Vas. Jún. 04, 2023 10:12 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Sose voltam irigy apám képességére. Tudtam, hogy lányaként sose érhetek fel ő hozzá, mert ő A tenger istene, én csak egy darabkája vagyok, de most mégis elfogott ez az érzés és magam sem tudom, hogy hogyan is kell jól kezelni. Sok érzéssel csak itt szembesültem, az emberek között. Nem hittem volna korábban, hogy ennyi mindent érezhetnek ők. De e miatt is oly gazdag a világuk, bár ez a féltékenység nagyon rossz dolog. Még magamnak sem tetszem így. Viszont így ezek után kicsit értetlen a számomra, hogy miért is én mutassam meg neki ezeket a dolgokat, mikor neki jóval nagyobb a hatalma. Meg is lepődőm kicsit mikor Aaron elkezdi mondani, hogy neki még nem sikerült ilyen erős örvényt létrehoznia. Egy kissé el is gondolkozom ezen. Lehet, hogy ő fél istenként tényleg nem lesz erre képes. De ez egy kicsit más valahol… Semmi rossz szándékom nincs azzal, hogy a palack üveget nyújtom felé. Csak arra gondoltam, hogy jobb kicsiben kezdeni, ahogy eddig is csináltuk. Ezért is lepődőm meg annyira a kifakadásán és mikor folytatja… A düh kezdi átjárni a testemet. Érzem ahogy egyre hevesebben kezd el verni a szívem. Kezeim ökölbe szorulnak, izmaim megfeszülnek, de próbálom visszafogni magam már csak apa miatt is. Viszont ő tovább folytatja és csak még jobban táplálja a bennem fortyogó tüzet. Egyik kezem kinyitom és a vízből egy csáp kezd el kiemelkedni, de apa gyorsabb nálam és előbb vág közbe, mint én. Dühös tekintettel figyelem őket és hallgatom, amit a fejéhez vág, majd az enyémhez. Ez nem segít rajtam. A düh csak erősebbé válik bennem. Mégis mi a francért hívott ide? Miért pont most? A tanítás az ő feladata. Az ő fia nem az enyém. Én már átadtam minden tudásom a fiamnak. Lehet, hogy nem úgy viselkedtem ahogy azt illő lett volna, de ezt a hangnemet sem érdemlem meg. Főleg nem tőle… -Az önbizalmammal nincs semmi gond apám… De az igenis dühít, hogy míg te képes lennél csupán a képességeddel megmenteni a jeges vizeket annál távolabb tartod magad tőlük…-Pillantok rá dühös tekintettel, majd Aaron felé emelem a tekintetem. -Te meg ne oktass ki egy nálad jóval idősebb személyt. Látni akarod mire vagyok képes?-A hangomat kissé felemelem míg a kölyökkel beszélek, majd megteszem most azt, amit korábban akartam volna. Egy víznyaláb kapja el őt és zárja be egy gömbbe. Kicsit megforgatom azt. Nem akarom megölni őt, így csak pár pillanat az egész, majd egy határozott mozdulattal engedem el őt, hogy a vízbe zuhanhasson, a parttól nem túl messze, így könnyedén ki tud onnan úszni. Ezek után csak fogom magam és elindulok a biztonságot nyújtó sós víz felé, de az valamiért nem hagyja, hogy eggyé válljak vele. -Apa engedj el!-Pillantok rá továbbra is hasonló haraggal a szememben, mint az előbb. -Nem akarok itt lenni veletek.-Ha nem engedi meg nekem, akkor elindulok az ellenkező irányba. Bár fogalmam sincs merre is vagyunk, de azt tudom, hogy most jobb ha nem maradok mellettük.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Jún. 04, 2023 8:19 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Nem arattam olyan nagy sikert ezzel a forralással, de nem is az volt a szándékom. Sokkal jobban érdekelt, hogy megmutassam, erre is képes vagyok, ha egyszer már kérdés tárgyát képezte. Kolga persze megjegyzéseket tett, amire csak elmosolyodtam, s körbeforgattam szemeim. -Nem is tennék ilyesmit. - mormogtam, majd lassanként felhoztam más lehetőséget, míg Aaron megszemlélte a gödröt, s annak melegségét, mit végig figyelemmel kísértem. Mosolyom egy ideig ott játszott képemen, még akkor is, mikor sértett hercegnőm, odalépkedett a vízhez. Megingattam a fejem. Számomra nem az volt a lényeg. Hallattam valami pff hangot, körbeforgattam újfent szemeimet, miközben lépteit tartottam szemmel, minek nyomán nem lett vizes a lába. -Igen… de nem ez a lényeg. - jegyzetem meg zsebembe ejtve kezeim, majd kicsit közelebb léptem, de nem álltam a nyakukra. Hagytam, had figyelje Aaron, és lássa, más mit akar megmutatni abból amit tud. Amit érez. Figyeltem miképpen lép el egy üres palackért, s tölt bele némi tenger vizet, majd nyújtja Aaron felé. Magamban persze már húztam a számat, hisz tisztában voltam vele, ennek a fele sem lesz tréfa. Tudtam már, s ismertem fiam reakcióit, ám az a kirohanás, mi felőle érkezett, egy cseppet meglepetésként érkezett. Úgy véltem, leányom csupán jót akart neki, s nem akarta hogy lefárassza magát a hirtelen próbálkozással, de Aaron kiakadt. Már maga a ciccegő hang nem tetszett, mit megengedett magának, hát még a hangnem! Ajkaim keskeny vonallá szűkültek, miközben figyeltem, s hallgattam szavait. -Aaron… - jegyeztem meg csendesen, miközben a palack meglendült, s erővel dobta el, én pedig odébb léptem az útjából, hisz nem akartam magamon érezni annak súlyát, még akkor sem, ha talán meg sem érezném annyira. A következő szavaira újfent körbeforgattam szemeim, aztán hátat fordítottam, kékjeim villantak, megtúrtam hajamat, kezem egy pillanatra ökölbe szorult, majd épp megfelelő pillanatban fordultam vissza, mikor megkezdte a szétválasztási műveletet, amit… eldöntöttem, hogy nem fogok hagyni neki. Pillanatok műve alatt léptem mögé hangtalanul. Kékjeim felvillantak, s a tenger elhúzódott. Nem hagytam hogy ő tegye meg. Helyette két oldalt hatalmas falat alkottak, s dühös morajló hangon szólaltam meg, mit már nem is egy alkalommal hallhatott. -Felvágás, és nagyképűség!! Valaki tanítani akar neked valamit! Mutatni valamit ami különleges, és erre Te, előveszed a nagyképű ki ha én nem viselkedésedet!! Hát tudod mit kölyök?! - megindultam felé. - Ez lehet elmegy a városban! Lehet elmegy a haverjaid körében, és lehetsz egy tiszteletlen Pöcs! De Itt és most, ezt a viselkedést tedd el félre, és adj némi tiszteletet! - aztán fordultam, s tekintetem leányomra szegeztem. -Te pedig… úgy viselkedsz mint egy sértett gyermek! Hisztizel, hogy miket nem tudsz, ahelyett, hogy azzal kérkednél mire vagy képes!! Lebecsülöd magad, hol ott a legcsodálatosabb vagy a világon! Hol marad az önbecsülésed leányom?! - csattantam fel ismételten, miközben a víz kicsit erősebben csapott össze két oldalt, ezzel tüntetve el a puha nedves fövenyt. -Szégyeljétek magatokat mind a ketten! - odaléptem a palackhoz, kiburítottam belőle a vízet, aztán elballagtam vele a kukához, s belevágtam, majd sértődötten tettem le magam a homokba, oda ahol nem is olyan régen a tűz volt, hol az ételt készítettem, s karba font karokkal üldögéltem ott, összepréselt ajkakkal. Hogy felkaptam e a vízet? Meglehet. Hogy nem kellett volna? Az is lehetséges. De úgy éreztem, meg kellett tennem, és rápirítanom mind a kettőre, s még örülhetnek neki, hogy nem húztam el messzebb tőlük, és nem akartam megakadályozni azt sem, hogy a tengerbe mehessenek. Bár ha közben Kolga távozni akart, akkor azt természetesen megakadályoztam. Nem engedtem meg hogy a vízbe vesse magát, hogy elmehessen innen, ahogy ha Aaron akart távozni, hát neki sem engedtem. Helyette egy vízcsápba fogtam testét, s kicsit megemelve tartottam, majd megálltam vele szemben, karba font karokkal. -Voltam magam is nagyképű, és követtem el hibákat… óriási hibákat… de tiszteletlen sosem voltam. - mindezt persze csak akkor mondtam, hogyha le akart lépni onnan. Ha csak Kolga akart lelépni, akkor pusztán nem engedtem a tengernek, hogy engedelmeskedjen neki. Azt akartam, hogy megbeszéljék a dolgokat. Ha azonban nem tettek semmit, és ledöbbentek reakciómon, akkor csak ültem ott karba font karokkal, duzzogva, hogy micsoda gyerekekkel vagyok körülvéve.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Fent tartottam a gömböt, míg apa a homokban gödröt ásott. Igaz a kinyújtott kezem a széttárt tenyerem a gömbön tartózkodott Vajon milyen beszélgetés lehetett kettejük között? Vajon mi történt, míg én szórakoztattam saját magam apa egyik képessége által? Figyeltem a nagyobb gömböt, ahogy a közelünkbe érkezik, kicsit odébb léptem, ne álljak az útjába, majd kicsit közelebb léptem, hiszen a kíváncsiság nagy úr. Felvontam a szemöldököm, előbb az öregemre, majd Kolga irányába néztem. Tényleg lemaradtam valamiről. A gömbömet a nagyobb vízbe helyeztem, tulajdonképpen belecsobbant a nagyobb gödörben lévőben. Amúgy sem tudnék két helyre figyelni és most apa mutatni akar valamit, szóval marad a fontosabb megfigyelése. Szó szerint leguggoltam a gödörtől egy lépésnyire és figyeltem, a karjaimat magam mellett lógattam. Ujjaim a homokot érték. Felfigyeltem a buborékokra és hogy egyre melegebb lett, majd forróbb. A szám is elnyílt, majd apa intő szavaira felkaptam felé a fejem. Ennyire hülyének néz?! Nem ejtettek a fejemre! Kicsit hűvösebb lett a pillantásom irányába, de visszaemeltem kékjeimet a forró vízre. Balomat a hőség felé nyújtottam, éreztem a felcsapódó meleget, nem káprázat volt, ezt már régóta tudom. Ez valóság. És még csak nem is álmodom! Hallottam a lány sértett szavait, felszaladtak szemöldökeim. Miért probléma ha keveset tud? Miért nem edzette az erejét amig lehetősége volt rá? Miért kell ilyenek miatt rinyálni? Közben apa által keletkezett forralása alább hagyott, a víz is felszívódott, így ezt kihasználva már nyúltam is, hogy a homokot végig tapizzam. Forró volt, ám a kellemesebbik fajtából. Kíváncsi vagyok ilyenekre persze! Apa sok mindenre képes, Kolga szavai is ezt mutatják. Kettévágni a tengert...ez elég menőn hangzik! Kolga felé fordulok, miközben felállok és figyelem a mozdulatait a vízig. Elaraszol a víz a lépései nyomán... - Hát ez frankó... - apró mosoly időzik a képemen, bár a szemeim több mindent súghatnak, hiszen szinte rácsodálkozok a dologra amit tesz. És én még tényleg sehol sem vagyok. Az örvény mit képez is erőteljesebb, mint az enyém, hiszen a kezdetek kezdetén vagyok ezen a területen. De én legalább - most!! – csendben tűröm, hogy nálam erősebbek vannak jelen. - Megtudom...meg hát. Csak olyan kis izé az egész. A tiéd meg erőteljesebb, felkavarja a homokot is az aljáról, a halakat is belekeveri...az enyém ilyent nem szív magába. - vontam vállat, hiszen ennyit értem el az egész tanulás mizériával, hogy jelenleg erő még nincs benne. Csak amolyan mutatószerűség, hogy jelen van az erőm. Erre még én is rájöttem. A labdáimat is simán szét lehet pukkasztani, nem tudom fenttartani ha már idegen anyag kerül bele. De van időm még az alaposságra azt gondolom. Hiszen tényleg még csak most fedezem fel mire is vagyok képes. És ezt nem lehet nagyon sürgetni. Felfogtam, hogy nem egy csettintésre megy, idő kell hozzá és folyamatos képzés szünetekkel, pihenéssel. Felfogtam csak nem mindig gondolok erre mert mindent azonnal akarok. Kolga lábait figyelem ahogy kisétál a vízből, majd az üres flakonra terelődik a figyelmem melybe tengervíz kerül. Nem mondom, hogy nincsenek kérdéseim, de azt sem tudom ennyi új információ mellett hogy merre vagyok fejjel előre szóval csak figyelem az üvegben a vizet, ahogy kettéválasztja a tengeristennő. Ez...egy pocsék próbálkozás. Egy isten miért csak ennyivel próbálkozik? És nekem miért kellene lejjebb adnom?! Ennyivel érjem be?! Francokat! Csak mert őszerinte ezzel próbálkozzak, holott már a gömböt is képes vagyok kézben tartani...nekem ennél többre futja. Hiába adja át az üveget, ajkaim közül kicsusszan a híres nevezetes névjegyem; CHHH. A kezeim ökölbe szorultak. - Szórakozol?! - emelem fel kicsit mérgesebben a hangomat a nő irányába, a palackot pedig messzire hajítom. Távol magunktól. Apára mutatok ingerülten, nem nézek rá, bár nem rá vagyok mérges igazából, meg nem is a lányára, de a haragomat nem tudom visszafogni, ha egyszer kicsapták valamivel a biztosítékot. - Nem rinyálni kéne, hogy a te erőd sehol sincs az apádhoz képest! Aegir maga a tenger, mégis mit vártál magadtól?! Csak a cseppjei vagyunk belőle, de ha csak arra vagy képes hogy felhánytorgatod hogy te mire vagy képes, meg ő, a kettőtök közötti különbséget, sose jutsz el az erőd forrásáig! A maximum amit kitudsz hozni az EZ?! - a szavaim ingerülten rohannak ki a számon, már vissza sem fogom a kiszökő haragot, eleve nem tudom, ha már elkezdődött, a szavaim végeztével a homokba rúgok hogy az üveg tengervíz felé potyoghasson. Levegőt kell vennem, a tekintetem ridegen felfénylik ahogy az üveget figyelem. Leeresztem a kezem, majd fejet ingatok. Nem érdekel hogy ki mit fog gondolni ezek után rólam, de legalább őszinte vagyok. Az se érdekel ha apa rendre akarna inteni...az apja erejét örökölte. Az apja pedig nem gyenge hogy ilyesmit mutogasson csak. Ebben több minden rejlik, csak ő hiszi azt hogy ennyi lenne az egész. Ezzel apát is lekicsinyiti... - Nem ennyire vagy képes hogy egy rohadt palackba szorult vízzel szórakozz!! Én meg nem tudom és nem is fogom beérni az apróságokkal...ne haragudj, de sose adom lejjebb! Te lehet...de én annál makacsabb vagyok... - morogtam a végére még mindig kicsit mérgesen, bár megindultam a víz felé, hogy belelépjek. Dühös voltam, a mozdulataim, a szavaim és a tekintetem is mind mind arról tanuskodtak. - Palack vízzel szórakozik, megáll az eszem...tengeristennek... - morogtam még mindig, bokánál érő vízig lépdeltem, tovább nem akartam, figyeltem a messzeséget, magam elé képzeltem Kolga előző lépteit, ahogy a száraz homokba lép és a víz nem érinti a lábát. Magam elé képzeltem ezt a keresztény Jézust, te jó ég milyen szar neve van, meg ahogy annó dokumentum filmet láttam róla kötelezően az osztállyal. Mózes. Egyiptom istene. Jó, az öreg egy botot vágott a tengerbe. Bot híján nekem az akaraterőm maradt. Előttem volt a mozdulat és a történések sokasága. Az is igaz hogy a skandináv és az ókori egyiptomi istenek mások, de mégsem. A jobb lábammal előre léptem, majd egy laza mozdulattal a karommal egyetlen legyező mozdulatot tettem, az ujjaim feszesek voltak, de most nem is erre kellett figyelnem. A víz a lábam alól megmozdult, lassan ketté felé nyílt, jobb oldalamra és bal oldalamra. Egyenesen pedig 10 centire nyúlott el, látszott a homok, a benne elterülő kisebb lények, végül a fenntartása csupán tényleg csak pár másodpercig maradt fent, de megcsináltam. Rohadt életbe! Megcsináltam! Aztán összekerült a két oldal egy nagy loccsanással. A lábaim megadták magukat, belerogytam a vízbe, kapkodó levegővétellel vettem levegőt. - Nem érem be.... egy palack vízzel...mikor előttem.... van.... a mindenség... nem érem be...apróságokkal...- leheltem a levegőbe hullafáradtan mint aki maratont futott le megint csak. De az eszéletemnél maradtam, lehiggadtam. Kiszökött belőlem a harag, ám mindezt nem az csinálta...én magam tettem, hogy bemutassam...többre vagyunk hivatottak, mint azt előadta korábban. Ő lehet hisztizik miatta, én teszek azért, hogy megleljem az erőm határait és feszegessem azokat. Mert ez az én erőm, tőle örököltem! Amúgy ha valamelyikük keresztű húzta a számításaimat, akkor elmarad az örömködés, a kibuggyanó szavak, a seggre ülés. Csupán a hüvös szemek maradnak és a kérdés. Miért?!
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Aina Morstad —
Elküldésének ideje — Vas. Jún. 04, 2023 1:26 am
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron nem reagál a szavaimra, így nem is erőltetem tovább. Csak reménykedek abban, hogy tényleg nem fogja feladni és még gyakorolni fog. Tudom több ezer évesen nem kellen, hogy ennyire fájjon ez az egész, de mégis nagy irigységgel figyelem apát és Aaront. Mennyi mindent tehetnék északon és délen is. Ezzel a képességgel sokat tudnék segíteni az ottani helyzeteken. De az enyémmel semmire sem megyek. Maximum csak látványnak jó. Figyelem ahogy rohangászik, ahogy lemerül a víz alá. A jókedvem kissé elapadt és ebben apa kedves gesztusa sem segít. Az ölelést gyengéden, de viszozom, majd egy apró mosolyt egedek meg magamnak. Igen most kislányként viselkedem, de néha nekem is szabad nem? -Nem azt mondtam, hogy forrald fel az egész hatalmas óceánt…-Talán túl mogorván is válaszolok apám szavaira. Így inkább veszek egy nagyobb levegőt és próbálok megnyugodni. Ilyet nem igazán éreztem eddig. Nekem ez most teljesen új érzés. Irigynek lenni valamiért ennyire… Mindig mondtam, hogy az istenek sem tökéletesek, de nem gondoltam volna, hogy egy képesség hiánya ennyire zavarni fog majd engem. Végül apa megmutatja fiának azt a víz forralást. Elfintorodom. Utálom a meleget. Egy jakuzziba se tudnék beleülni. Nem is tudom megérteni azokat, kik abban tespednek órákig…. Szemeimet forgatom apa újabb remek ötletére. -Jahm igen, képes vagyok ezekre, de mit sem ér a te erődhöz képest. Te egy egész óceánt képes vagy ketté vágni, és hajókat tudsz a mélybe húzni az örvényeiddel. Én ehhez képest sehol nem vagyok.-A hangomban még mindig ott van egy kis… hmmm talán sértettség, de nem apa tehet arról, hogy nekem nem olyan erősek a képességeim. Most inkább a világra vagyok mérges. De végül oda sétálok a vízhez és Aaron annyit láthat, hogy ahová beszem a lábam körülötte a víz eltűnik. Pár lépést teszek meg így befelé, majd megállok, ahol kicsit mélyebb a víz és az örvényt is könnyedén megcsinálom. Bár nem látom ennek értelmét. Szerintem ez is inkább egy „fegyver”. -Tessék… De az örvényt te is meg tudod csinálni egészen jól.-Egy apró mosolyt villantok felé, majd kilépek a vízből. -Ha meg akarod próbálni ezt a szétválasztást előbb szerintem egy üveg vízzel próbáld. -Azzal elmegyek az üres palackért, amibe teszek egy kis tenger vizet, majd megmutatom neki, hogy mire is gondolok. -Látod így is lehet csinálni. Tudod mint a keresztényeknél Jézus. Tessék próbáld meg.-Át is adom neki a palackot, majd kicsit távolabb lépek tőle.
[/color]
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Jún. 03, 2023 10:49 am
Aaron Bergström and Aina Morstad felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Nem mutattam még mire vagyok képes, bár magam sem tudtam miért nem tettem meg, hisz semmi sem képezett titkot. Azonban meglehet az indok az lehetett, hogy ne képezze féltékenység tárgyát? Nos, bármi lehetséges. Ám Aaron kérésének eleget tettem, s megalkottam a jeget, amit annyira nem is kedveltem. Megfagyasztani a világot, és abban a hidegben tartani, sosem volt kedvemre való. Meglehet, régebben talán megtettem volna, mikor a haragom irányított mindent. Meglehet, ez lett volna a kézenfekvő megoldás, ám akkor is inkább a viharokkal büntettem. Fiam szavai ütötték meg a fülem, mire mosoly költözött arcomra. Nem nagyképű mosoly volt az, hogy nesze most megmutattam mit tudok, sokkal inkább az a fajta, ami a szívből jött. Őszinte, s kedves. Olyan, melynek jólesik az elismerés, hisz meglehet azért hajtottam annyira. Elismerést akartam, még akkor is, hogyha nem vallottam be magamnak, sem pedig másoknak. Közben Aaron mellém lépett, megkapaszkodott vállamban, én pedig figyeltem a játszadozását, s amolyan pillantást vetettem felé, mint mikor a szülők figyelik első lépéseiket megtevő csemetéiket. Mondanom sem kellett, hogy tesztelje, hogy próbálja meg milyen is az, s bátran ajánlottam számára, hisz nem egy annyira törékeny emberke volt, akinek ártana az esetleges hidegebb vízbe való beleborulás. Jó ideig csúszkált, élvezve a jég hidegét, hisz tudtam, jobban szereti a hűvösebb részeket, s csak én vagyok az, aki inkább a melegebb tájakért van oda. Igaz persze elvagyok a hidegebb részekben is. Az igazat megvallva, azt is szerettem. Az is hozzám tartozott. Aztán eltűnt a szemem elől, de a közelben volt. Tekintetem lányomra emeltem, majd mellé léptem szavai nyomán. Átkaroltam vállánál, majd fordítottam egyet rajta ha hagyta, s magamhoz öleltem. Puszit nyomtam homlokára, s úgy néztem rá, mint mikor kisleány volt még. -Megvolt rá az okom Hercegnőm! - aztán jött a forralással, s arcvonásaim pillanatok alatt változtak meg, komor ábrázatot öltve. Finoman megemeltem állat, megsimítva arcát. - Vajon az jót tenne a benne élőknek? - felvontam szemöldököm, aztán a víz felé pillantottam, távolabb léptem, s Aaron abban a pillanatban jött fel a felszínre a jég mellett. Mosoly kúszott képemre szavai nyomán. Mikor odalépett hozzám, megszorította a vállam, én válaszképpen a rövid hajába borzoltam bele, majd szorítottam rá finoman a vállára. Gondolkodtam keveset, míg Aaron a gömbökkel babrált, s végül úgy döntöttem, megteszem. Eleget teszek a kíváncsi kérdésnek. Letérdeltem, készítettem egy gödröt, valami nagyobbat, majd egy nagyobb vízgömb emelkedett ki a tengerből, s indult meg a gödör felé, hová finoman ereszkedett bele. -Majd később akadnak még tanulni valók fiam. - ráemeltem tekintetem, aztán újfent a gödörben lévő vízre, mit nem hagytam a homokba szívódni. Lassan indult meg a folyamat. Elsőnek apró buborékok keletkeztek, úsztak a felszín közelébe, majd egyre több, és több jelent meg, mígnem a víz lobogva ontotta magából a hőt, s egyre bőszebb bugyborékolással kezdett el forrni. -Mi haszna lenne mindennek? Pusztítás, s nem lennék különb azoknál, kik az élővilágot pusztítják. De ne nyúlj bele! Nagyon forró! - fordultam Aaron felé, miközben a víz tovább lobogott, mintha csak tűz fölé tettem volna. Távolabb léptem onnan, s a messzeséget kezdtem fürkészni, miközben lassan alábbhagyott a fortyogás, mígnem a vizet elkezdte felszívni a homok, s csak forróságot hagyott maga mögött. Sosem akartam ilyesmit elkövetni, hisz mennyit használna lányom hőn szeretett sarkainak?! Kárt tennék, pusztítanék, és vége szakadna mindannak, mit eleddig ismertek. Zsebembe ejtettem kezem, aztán visszafordultam feléjük. Szeretett teljes pillantást vetettem rájuk, aztán felsóhajtottam. - Aaron biztos tele vagy kérdésekkel, és kíváncsi vagy rá, Kolga vajon tud e örvényt alkotni. - komisz mosoly kúszott arcomra. - Vizet szét választani, hogy ne legyen nedves a lába… - próbáltam bogarat ültetni fiam fülébe, csak hogy kicsit jobban megismerjék egymást, miközben én magam letelepedtem a homokba.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem sikerült. Nem éreztem magamban hogy sikerrel járok-e, de nem tomboltam miatta, hogy csak ennyire vagyok képes!? Nem lehetek mindent is tudó, mint az apám. Így aztán nem is örökölhetek mindent ezen a téren. Persze még mindig én akarok lenni a legerősebb...de nem az istenek között. Bőven alattuk vagyok erőben és tudásban is. Ha belegondolok, akkor a vesztemet is ez okozta, hogy mindenkinél feljebb valónak hittem magam. Az apámnál is. Aztán jött a fekete leves, Dora és felülírt mindent mit eddig hittem, vagy hinni akartam. Erősebb volt és tudásilag is kiemelkedő. De nem is Ő morzsolta el a szám, hanem Aegir tette meg mindezt. Töretlenül és haragudni sem tudok rá ezek miatt, mert miattam teszi a mai napig, hogyha kakaskodnék, hát leállít. Ő ott ált mindig mellettem, míg mások, mindenki más elfordult tőlem. Kolga nyugtató szavai eljutottak hozzám, ám most eléggé lestresszelt a dolog, így nem nagyon tudtam “jól” venni a szavakat tőle. Bár a vállbokszolásra enyhén elhúztam a szám...nem sok kellett, hogy vissza ne adjam számára, de jelenleg nem voltam itt fókuszban. A gondolataim a sikertelenségemen volt, de aztán jöttem apa erejével. Ő vajon mennyit tudhat, ha ő a főereje ennek az egésznek és mi csak egy cseppek vagyunk ebben a bizonyos tengerben. Vagyis hát csak én magam... egy picike csepp. Kolga pedig egy hulláma. Az istenek csodálatosak! Igen, már régóta így gondolom. Az én számból ezt hallani? Hát... Aegir felállt, így követtem a példáját, bár a mozdulatom hirtelen volt, hiszen azonnal tudni és látni akartam, a tekintetem kíváncsi és én magam is az vagyok. Felpörögtem a dologra, így ezért is a hirtelenség, gyorsasággal. Ezt a részt nem tudtam visszafogni még. De nem csak én voltam rá kíváncsi. Ahogy a lánya is. Ahogy apa a vízbe lépdelt, ahogy megált benne kicsit odébb...türelem. Az voltam. Türelmes. Vártam valami apró csodára, mit megmutat számomra, számunkra, ám ami lett belőle... az túlon túl hatalmas lett. Csak áltam ott földbegyökerezett lábakkal, ahogy a víz lassan jégbe öltözött, ahogy egyre vastagodott, majd egyre messzebb jutott el. A döbbenet az arcomra volt írva, majd mozdultam apa irányába, a két kezem a fejem hátsó részén támasztott. A szívem is meglódult pár pillanat erejéig. Történt már pár csoda a szemem előtt, mióta Aegirrel vagyok, de ezzel most tényleg nagyot alakított. Nem gondoltam volna hogy képes erre. Hogy képes ilyesmire. Mégis honnan tudtam volna, nem igaz? - Azt a rohadt!! - a mosolyom is láthatóvá vált, majd nevetni kezdtem önfeledten. - Apa! Csúcs vagy! Hát ez... hát ez....rohadt jó vagy! - közelítettem meg az apámat, hogy rálépjek a jégre, kicsit a vállához érjek, hogy lökjek rajta egyet finoman, hiszen ez megint egy olyan dolog lehet ami közelebb vihet hozzá. Ez számomra hatalmas dolog volt. - Hát ez állati! - felvont szemöldökkel és tátott mosolygós szájjal figyeltem a fagyasztást ameddig épp megtette, majd közölte hogy nem akar feltűnést kelteni így ez most csak ennyi. Nem szólaltam meg, a jég nem tűnt el, viszont az öregem visszatért a partra. Hátráltam a homokig, majd nekifutottam, hogy a jégen is fussak egy jó hosszt, csúsztam is rajta, majd ugyanezt leműveltem visszafelé is. Újabb nekifutás és újabb csúszás. Valahogy nem tudtam az ő beszélgetésükkel foglalkozni, most ez ezerszer jobban lekötötte a figyelmemet. A jég végén már nem tudtam időben lefékezni a csúszással így szó szerint beleborultam a fagyos lehűtött vízbe. Egy csöppet megéreztem a változást, amilyen eddig volt a víz hőmérséklete és a lehűtött. Lemerültem és a jég alá úsztam, hogy ott is megtapizzam két kézzel. Még sosem voltam olyan helyen ahol a jég dominált volna. Erre nesze! Apa erre is képes. Bámulatos az öregem! Elmosolyodtam, még kicsit finoman ütöttem is rajta ököllel, de ennyitől nem törött szét. Bevillant egy emlékkép ahogy az ütés is abbamaradt. Kopogás miatt mentem le az emeletről hogy ajtót nyissak. Magnus, az apám ált ott és kérdőre vont a hajó állapota miatt. Képen törölt, majd kiakart vinni, ám ellenkeztem, ő pedig a csomagtartóba tett. Üvöltöttem odabent és ütögettem a csomagtartó egyes részeit. Pánikoltam. A következő részlet amikor a partra léptem ki. Elkötötted a hajóm! Megint. Ráakartalak venni, ha már bezúztad, akkor segíts megjavítani. De. Jöttek a szitkok. A szidalmak. Most vágd a fejemhez, amit gondolsz rólam Aaron! A fejemben dörrent Aegir hangja. Dühös volt. Rám volt dühös. Ahogy elmondta nekem hogy ki is ő...hiszen Aegirt szidtam akkor nap a tengeren és ő jól tudta, holott sehol sem volt közben. Nem lett könnyebb azon a napon. A saját hangom vízhangzott a fejemben. Az istenek szégyene itt dühöng a kurva hajója miatt...NEM HISZEM EL!! A biológia szeszélye nem tesz az apámmá! És engem sem tesz a fiaddá! Ne akarj megvédeni, nincs szükségem rá! Nem tudsz te rólam szart se! Ugyanolyan szemellenzős dög vagy, mint mindenki más. Aegir szavai mázsás súlyként támadtak rám, amiket nem tudtam lefújni csak úgy. Miért ne akarna miattam maradni? Mert sosem vett részt az életünkben! Mi a bizonyíték arra, vagy a garancia, hogy végül marad, lehorgonyoz nálunk? Mit szólnak majd a szomszédok? Anya? Axel? Ide költözik? Anyával hál? Már nem maradok egyedül ha anya elmegy otthonról egész napra? Már nem lesz több nyugalmas egyedül létem? Cassie-nek mit mondok majd róla, ha meglátja? Hogy fogom majd bárkinek is megmagyarázni ezt itt előttem? Hogy hol volt eddig?? Végül apa arca mássá folyt szét, ahogy ált előttem, ahogy magyarázott...a hangja is változott, Dora alakja és hangja tűnt fel az emlékképekben. Igazi kis dög vagy, Aaron Bergström! Hidd el, hogy hálásabb volt az én anyámnak lenni, mint a tiédnek. Pánik tört rám, szabadulni akartam a fogságból, a jég azonban nemeresztett...igen, ha csak egy kicsit odébb úszok, kiszabadulok alóla, de az emlékek fogságában elég nehéz gondolkodni ilyenen. Éreztem a tarkómon a tűszúrás érzését, mely kizökkentett egy kicsit ebből. Aztán a felszínre kerültem a rúg-kapálózás miatt, felkapaszkodtam a jégre két kézzel és lehajtottam a fejem. Mint aki leúszott egy maraton úgy kapkodtam a levegőt, fel sem tudtam húzni magam a jégre, ennyire futotta. Körül néztem. A parton ott volt apa a messzibe a lányával. Dora halott. Itthon vagyok. Felmásztam a jégre, másztam rajta jó darabig, majd felkeltem, lábra álltam, ám kicsúszott alólam mindkét lábam és hanyatt vágódtam. Nagyokat pislogtam magam elé, de ahogy a nap sugarai elérték a bőrömet...ahogy melegítette a testemet, ahogy az alsó jégréteg pedig lehűtötte...egyszerűen fantasztikus érzés volt. Ám a jég olvadt, alattam is és ennek köszönhetően megrepedt a súlyom alatt és a vízbe potyogtam. Megint. A jég kicsit elterelte a figyelmem, de mikor valami sárga beúszott a látóterembe...elterelte ezzel a figyelmem. Igen, van hogy könnyen elterelődik, van mikor elég nehezen. Most ez a sárga valami magára vonta a figyelmemet. Egy hal. Nem is egy. Egy csapat kis hal. Pillangóhalak. Csipeszhalak. Jó sok volt belőlük. A jégre fókuszáltam, hiszen olyan dolog ez itt számomra és persze most, mint a csoda. Holott...itt előttem van a csoda. A tenger és a benne élő színes halvilág. Elnéztem a víz alatt lévő messzeségbe. Annyi felfedezni való vár rám, ám mégsem állok készen rá. Még nem. Még pár hét és talán apa megmutatja mennyi minden van itt, ami ott fent sosem lesz. Hogy ez itt lent sokkal szebb, mint odafent bármi más. Már elhiszem neki! Hiszek neki! Hiszek neked Apám! Újra felbukkanok a vízfelszínén, a végtelenség ott vár, ám mégsem mozdulok. Egyedül nem...nem egyedül akarom felfedezni, hanem ha már beleszülettem, akkor apa mutassa meg a csodákat. Visszapillantottam a part felé, még volt jégdarab, olvadt, hiszen apa nem tartotta fent a dolgot, amit megértek, hiszen nem vagyunk egyedül. Úszni kezdtem a part felé, még meg simítottam a jeget, hiszen felmászni rá már nem érdemes, eltörik alattam, olvad. Így a partra sétáltam és a homokba rogytam térdeimre háttal a hullámzó tengernek. Karjaim a testem mellett lógtak, nevetni kezdtem, jóízűen és felszabadultan. Ahogy talán még soha máskor. - Itthon vagyok már... - suttogtam, majd apa irányába néztem. Elidőztem rajta röpke tovaillanó pillanatig, végül magam elé fordítottam a fejem, megtámaszkodtam a homokba ahogy előre dőltem és felkeltem. - Felfedezni mindent ami odalent vár...egy nap és egy teljes hét is kevés lenne hozzá. - fordultam feléjük, végül a hullámzó vizet kémleltem, ahogy a jég eltünedezett róla. Fantasztikus érzés és a látnivaló...közelebb léptem hozzájuk, mély levegőt vettem és apa vállát érintettem meg, ha még ott ült a homokban. Ha nem ült akkor is a vállát, karját érintettem meg. - Fantasztikus vagy. - feleltem őszintén felé, elismertem már őt és az erejét is, de olyan dolgot mutatni ami felér az emberi ésszel...ráadásul még sok mindent is mutathat számomra. Nem tudom hogy apa mit beszélt Kolgának rólam, ha beszélt egyáltalán rólam a legutóbb abban a 10 napban míg ő lelépett, de igazából nem is érdekelt, ha rosszakat mondott rólam. Két fajta viselkedésem van, apa mindkettőt tapasztalhatta, Kolga még a másikat nem látta. Nem érezhette...de ez a nyugalom mi körbe ölelt engem és a helyet...felbecsülhetetlen volt. Az meg hogy nem voltam képes jeget csiholni...nem érdekelt. Ez a tudás biztos helyen van apánál. - Mindig készen állok valami újat tanulni, szóval ne tartogassátok magatokba, jöhetnek az új infók. - csaptam össze a tenyereimet, majd a bal kezem a víz felé tartottam, tenyérrel az felé, majd a víz megindult felém apró darabokban míg össze nem állt egy labdává. Koncentrálás. Ez a része ment (ha már a jég felejtős)...bár csak egy felé igazából, ha valaki most beszélne hozzám, vagy megbökne, teljesen elveszítem a kontrolt. Apa szerint szükséges a több felé való figyelem, de érthető okokból ez nem megy. Pedig gyakorolni kell. És még a szem-kéz kordináció is hátra van. De hát így jártam. Kaptam egy csodálatos nyaralást és egyben egy rehabilitációs programot. Ami rögtön két dolgot tesz rendbe bennem. Csudálos! A harmadikat már rendbe hozta úgy ahogy...az apámmal való döcögős kapcsolatot.
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Aina Morstad —
Elküldésének ideje — Csüt. Jún. 01, 2023 10:46 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Látványosan megforgatom a szemeimet apa beszólására. Akkor mosolyogjon így, ha majd fent leszünk Északon! No de most nem is róla, vagy rólam van szó, hanem az öcsémről. Hú.. ez így igen furcsa kimondani, de közben valahol jó érzéssel tölt el még a kezdeti nehézségek ellenére is. Figyelem őt, hátha sikerül most neki. Jó lenne látni ismét azt a csillogást a szemében. De erőltetni sem akarom a dolgot. -Hékás! Nehogy bocsánatot kérj e miatt. Megpróbáltad, most nem sikerült, pedig a bőrödön volt egy halvány jele annak, hogy neked is menne. Akkor kérj bocsánatot, ha feladod. Gyakorolj… Mármint nem most. Most inkább pihenj egy kicsit.. De gyakorolj mindennap.. Ha nem tudsz mindig kimeni a partra, vigyél haza egy kis adag tegervizet. Benned van ez is, csak légy kitartó.-Gyengéden a vállába bokszolok, majd összekócolom a haját. Nehogymár nekem itt szabadkozzon, amiért nem sikerült ez neki. Nekem sem ment egyből. Hisztiztem is egy sort miatta. -Nah erre én is kíváncsi vagyok. Szerintem nekem sose mutattad meg igazán, hogy mire is vagy képes.-Persze fagyasztott már meg vizet, de biztos vagyok benne, hogy visszafogta magát. Gondolom azért mert utálja a hideget, vagy nem akarta, hogy annyira nagyon féltékeny legyek, mit most. Szinte a szám is tátva marad, ahogy figyelem őt. Ezt nem hiszem el! Én miért nem tudom ezt? És akkor jövök ezekkel az ostoba kis trükkökkel, mint hópelyhek… Pfff… szánalmas próbálkozás volt. Közelebb megyek a jégdarabhoz és szemügyre veszem azt. Baszki ez jó vastag. Ez nem fair!! Apa láthatja rajtam, hogy nagyon is irigykedem, még ha ez nem is éppen a legjobb tulajdonság, de tényleg így van. Ő utálja a hideget mégis képes erre, sőt még többre. Nekem meg az életem a hideg és mire vagyok képes?... Hópelyhekre. -Ez nem fair.-Mormogok egyet, aztán durcisan arrébb vonulok. -Nem, soha nem mutattad.-És talán jobb is volt tudatlan lenni. Inkább csak kisétálok a vízből és magamhoz veszek egy hideg palack vizet, aminek a tartalmát majdnem ki is ürítem. Utálom ezt a meleget. Nem is értem, hogy tudnak itt élni emberek… Jó persze több a növényzet, meg könnyebb a megélhetés… Bla bla… De számomra nincs annál nyugtatóbb, mint végig menni egy hófehér síkságon, vagy az északi sarkfényt nézi esténként… -De gondolom felforralni is tudod a vizet.-Pillantok vissza rájuk.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 25, 2023 1:47 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Igyekeztem segíteni, hogy rendben menjen minden, hogy kipróbálhassa mit tud, s meddig mehet el, ám azt ami volt, nem tudta elengedni. Úgy éreztem, amíg azon rágódik, egyszerűen nem lesz képes teljesen uralni önmagát, hisz mindig lesz egy kapaszkodó a rémes múlt irányába. Abba az irányba, ami semmi jót nem sejtetett. Megmutattam neki, s el is magyaráztam a roham után, hogy mit is kellene tennie, s az egészet hogyan hajthatná végre rendesen, s mosollyal arcomon figyeltem a csodálatát, vagy épp ámulatát, mi kirajzolódott arcára. Örültem, hogy tudtam valami olyat mutatni neki, amivel elnyerhetem ezt az őszinte pillanatot. Miután megvoltunk vele, hagytam, had próbálkozzon egymaga, ám nem jött össze, és még engem is meglepett vele, hogy nem kapta fel a vizet, és nem kezdett el morgolódni. Mintha nem is ő lett volna. Aztán tekintetem lányomra emeltem, elmosolyodva szemléltem s vártam ki minden egyes szavát, majd a kis korholására csak megvontam a vállam, s villantottam egy mosolyt. Jóleső érzéssel töltött el, hogy akad valami, amiben egyetért velem, s lássuk be, talán annyira nem is haragudott meg rám, és talán még elérhetjük azt az állapotot kapcsolatunkban, ami egykor volt. - Nem lehet mindig az amit te szeretnél Hercegnőm. - valóban csodás trükk lett volna, a hópelyhekkel, ám ebben a melegben, a hatsásossága eléggé elmaradt, de mégsem éreztem szarúl magam miatta. Aztán ismét Aaron-ra emeltem pillantásom, hisz újra megpróbálkozott a jég megalkotásával, ám ez alkalommal sem járt sikerrel. Az igazat megvallva, azt sem tudtam, valóban képes lenne e erre, vagy csak egy álom marad, bár valahol lelkem egy része nem igazán akarta, tekintve, hogy a harag mikre lenne képes, ha a jéggel támadna, ám ezeket a vészjósló gondolatokat elhessegettem, s mikor újfent megszólalt, csak megtámasztottam magam derekamnál, s úgy hallgattam. Sajnálkozott egy sort, s elismerő szavai csendültek fel Kolga irányába, s mondanivalójára magam is bólintottam párat. Igaza volt. Amíg fejben nincs rendben, addig a képességének sem lesz ura. Már épp el akartam dőlni a homokban, hogy élvezzem cseppet a napsütést, a friss tengeri levegőt, mikor Aaron megkérdezte mire vagyok képes. Felhúztam lábaim, megtámasztottam magam térdeimen, aztán felvont fél szemöldökkel mosolyodtam el, aztán álltam fel, majd közelebb mentem a vízhez, hogy ellepjen a térdeimig. Nem kellett mondanom semmit sem. Pár pillanatig lehunytam szemeim, majd a következő percben, vékony jégréteg jelent meg körülöttem, majd fokozatosan vastagodni kezdett, ott, ahol jobbom ujjaival megérintettem, s végigsimítottam rajta. A jég fokozatosan növekedett, mígnem már tenyérnyi vastagon ült a víz felszínén, s egyre nagyobb területet ölelt át. Nem akartam az egész öblöt befagyasztani, pusztán megakartam mutatni mire vagyok képes. Meglehet, még Kolga sem látta soha, hisz a jég, nos nem szerettem a jeget. Jobban vonzott a melegebb régió. A meleg, s az mi körbevette. A homokos part, a pálmafák, a játszadozó delfinekkel, apró rohangáló rákokkal a parti fövenyben. Mire abbahagytam, a jég, már volt olyan vastag, hogy akár rá is lehetett volna menni. Megtartottam. Nem engedtem olvadni, csak Aaron felé emeltem pillantásom, s kitártam karjaim. -Ennél több is menne… de nem akarok feltűnést kelteni. - morogtam az orrom alatt, majd futó pillantást vetettem lányom irányába. Hangomban semmi nagyképűség nem volt, vagyis nem szántam annak szavaim. Hagytam, had menjen közelebb ha akar, s szemlélje meg közelebbről, nem csak valami káprázat az, mit elé tártam. Egész addig tartottam, míg érdekelte, majd szép lassan hagytam, had váljon azzá, aminek lennie kellett. -Nem mutattam még talán sosem. - emeltem tekintetem Kolga felé, aztán vissza a lassan olvadozó jégtáblára, minek olvadását akár fel is gyorsíthattam volna, ám inkább hagytam még egy ideig, Aaron had élvezze. A jégről, mindig eszembe jutott a kellemetlen találkozás a jégóriásokkal, s valahogy nem kívántam még egyszer átélni azokat a pillanatokat. Végül kiléptem a vízből, majd a homokra tettem le magam, figyelve a ringatozó olvadozó jeget.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem kellett volna negatívan hozzá állnom a dologhoz, akármilyen örömmel álltam neki a feladatnak. De az emlékek rohama az egész testemet szétfeszítette, szinte szétrobbant volna ha nem zökkenek ki a lefolyó víz érintésére. Apa ijedt arca, hogy nem jöhetett közelebb, hogy nem tudott hatni rám azonnal...nem akartam hogy a segítségemre legyen. Ezt elszúrtam, hát rendbe hozom. Nem tettem kárt magamban, az előbukkanó ismerős nevetésre nem reagáltam, csak a képzeletem szüleménye, így mikor leült a háború a fejemben, hát ekkor tértem vissza. De ekkor is Aegir érintésére lettem figyelmes. Az állandó aggódása...nem néztem rá, nem néztem Kolgára. Nem akartam tudni mire is gondolnak, hogy mit gondolnak rólam. Inkább újra nekifutottam, letérdeltem, már csak azért is megfogom csinálni, ám...én deresedtem be. Az akaraterő megvolt, ám a megközelítés helytelen volt. Apa pedig jött is a segítségemre, hogy kisegítsen, hogy máshogy gondolkodjak. A kezem az övére került, figyeltem a kezünket, rövid ideig figyeltem ezt a mozdulatot. Kellemes volt a közelében lenni, finom volt az érintése, majd ahogy megszólalt úgy emeltem rá lassan a pillantásom. Magyarázott, szelíden, csendesen, kitartóan, érthetően, hogy ne kelljen túlgondolnom. De ő jól tudta mi járt a fejemben, túl jól ismert már... apró mosoly szökött képemre, majd figyeltem a gömböt, ahogy fagyni kezdett, a mosolyom lelohadt, majd a rácsodálkozás maradt csupán az arcomon. Így ahogy elmesélte, mert ezt máskép nem igen lehet, jobban eltudtam képzelni. Hiszen sose figyeltem meg ilyenkor az ablakokat, sosem érdekelt a tél, vagy bármely időszak, mindig magammal voltam elfoglalva. Ám így...minden értelmet kap. Mindent eltudtam képzelni, főleg hogy láttam is. Végül a megfagyás eltűnt, megtartottam a gömböt ha szükséges volt, ha nem, akkor eltűnhetett ahová akart, majd Kolgát hívta hogy csatlakozzon, apa pedig letelepedett ide a közelembe. Hàt magam is leültem. Az öreg arcán elidőztem, míg a nővér is instrukciók hadával látott el. Hogy a hidegnek nem kell hogy negatív gondolatok társuljanak. Hiszen a gleccserek mozognak, hangot adnak ki és az is szép. Sajnos ilyennel még nem találkoztam így elképzelni sem tudom milyen ez az egész. De biztos szép ez az egész, melyet ők ketten már rég bejártak....én meg csak álmodozhatok róla. Az egyensúly és én olykor makacsul kerülgetjük egymást, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ezt nem kell elkapkodni és tényleg nem probléma ha nem sikerül elsőre és utána se. De én makacsul ragaszkodom hozzá hogy elsőre menjen. Biciklizni nem bicikliztem, gördeszka volt mindig a társam, meg apa ellopott autója...figyelem a lány miként dobja fel a vizet, ám az megfagy ugyan, de hamar megadja magát a hőségnek. Majdnem kinevetem ahogy apát oltogatja a meleggel kapcsolatban, lehajtom a fejem és ott somolygok, de nem sokáig bírom; felnevetek jókedvűen. Szeretem a családom és a vele kapott boldogságot is keblemre ölelem. Kolga új számomra, de végig hallgattam anélkül hogy háborúznék vele. Mindenki rám figyelt, előbb apára majd az istennőre figyeltem, majd magam elé. Nem tudok két helyre figyelni még teljesen, vagy semennyire sem, így ez kicsit bonyolultabbá tette a dolgot. Megtartani a vízgömböt és megfagyasztani. Vettem egy nagy levegőt, majd sóhajtotam. - Oké...- próbáltam ellazulni, bár ha jelenleg ennél is lazább leszek, tuti szétesek. Szóval neki álltam egy újabb gömbnek, nem túl nagy, de nem is kicsi, valahol a kettő között ami kényelmesen elfér a tenyerembe. Elsőnek próbálkoztam a vizet megtartó tenyeremmel, gondoltam az ablakon lévő fagyásra, mit apa is mesélt. Semmi nem változott. Így egy jégcsapra gondoltam, egy tiszta jegesedett hosszú nyúlványra melyet még gyerekkoromban meg kóstoltam. Hideg volt, hosszúkás és eljátszadoztam vele, az volt az ágyában és én voltam a hószörny. De még ez sem érte el a hatását. Semmi nem történt, csak a tenyerembe lévő víz változtatott mozgást, ahogy elkenődtem pillanatra, ahogy az érzéseim megugrottak. A szabad kezem is mozdult ezután, a gömb oldalához raktam és most azzal próbálkoztam, hiszen az egyikkel tartottam a formát, azt arra koncentráltam...igen az még kell, hogy ne hulljon össze minden. Így a másikkal a fagyra koncentráltam. Nem hunytak le a szemeim, féltem hogy valami gátat szabna ennek az egésznek, így a képzelőerő volt a mozgató rugó. A hópihe is megfagyott víz, láttam már közelről a formáit, míg kisebb koromban érdekelt mindaz, így újra elképzelhettem. De nem történt változás, nem éreztem hogy bármi is történne. Kicsit mérges lettem emiatt, de nem pattant el miatta a cérnám. Helyette amit a fagyaztásra szántam tenyerem ujjaimat csuktam össze, a mutató ujjamat tartottam csupán nyitva és arra helyeztem rá a labdát, mint egy kosárlabdát és azon egyensúlyoztam. Kb két másodpercig aztán széthullot. - Oké. Úgy tűnik én leszek az egyetlen, aki képtelen lesz erre. – erősítettem meg a látottakat, hiszen tényleg nem ment, vagy csak most nem akart működni. Kicsit csalódtam, hogy nem tudok megfagyasztani egy ekkora gömböt, viszont magamon meg sikerült korábban. Mindegy is, hiszen amíg az erőm ura nem vagyok teljesen, addig mit is várok, nem? - Sajnálom Kolga. Ez különleges, egyedi képesség, tökéletes, de a ti terepetek. Nem fog menni. Vagy ha nem most, majd ha ura leszek magamnak fejben...bámulatos erő. Gyönyörű. – mosolyodtam el szelíden, hangom őszintén csendült fel, ám ott lapult benne minden érzésem. Hogy nem sikerült, hogy képtelen vagyok rá. Hogy béna vagyok, hogy selejtes. Egy féltengeristen aki nem képes erre a nagy dologra. Elmosolyodtam. Azért annyira nem vészes a dolog. Megannyi jó dolog lehet ebben még. Szóval a legjobb ebben hogy nem vagyok átlagos. Apám fia vagyok és ez bőven elég. Összecsaptam a tenyereimet, majd apára pillantottam, a kaján mosolyom előfurakodott. Látni akartam mire képes ő ezen az apróságon túl. - Na és te? Megmutatod mire vagy képes? - buzgott bennem a kíváncsiság, hogy vajon apám mekkora csodára képes ezzel az egésszel. Mire képes valójában. Ha megmozdult hogy felkel, akkor magam is felkeltem mellőle de nem mozdultam a továbbiakban, csak erősen figyeltem.
Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Aina Morstad —
Elküldésének ideje — Szer. Május 24, 2023 7:02 pm
Aaron Bergström and Magnus Wiker felhasználónak tetszik ez a poszt.
Rég volt már mikor nekem is tanítanom kellett. Nem mindig olyan egyszerű az. Úgy sokkal könnyebb, ha ismerjük a „diákot”. Aaront viszont még nem ismerem. Oké hasonlít apára, nagyon is, de őt sose próbálnám meg tanítani. Eleve sokkal többet tud nálam, meg azt hiszem sokkal makacsabb is. Elmondom a fiúnak, hogy mire is figyeljen. Eszembe se jut, hogy esetleg a gondolatai rossz útra tévednek. Ahogy figyelem őt a rémület ül ki tekintetemre, de apa azonnal reagál, sőt… Már jóval korábban sejti, hogy valami baj lesz. Nem megyek oda hozzájuk. Én most idegen vagyok Aaron számára, hisz fogalmam sincs, hogy pontosan mi is történt vele. Apa viszont tudja és így segíteni is tud neki. De tanultam hibámból, így legközelebb más oldalról közelítem neki a dolgokat. Egy ideig némán figyelem őket kellő távolságból, majd egy mosoly kúszik arcomra, ahogy apa segítségével megdermesztik egy pillanatra azt a gömböt. Közelebb sétálok hozzájuk, majd Aaronra pillantok. -Apa jól mondja. A hideghez nem mindig szomorúság társul. Én mikor behunyom a szemeimet sokszor a gleccsereket képzelem el magam előtt, a reccsenéseket, amit lassú mozgásuk közben adnak ki. Nem voltam pontos az előbb. Bocsánat.-Sok szép dologban a hidegben is. Bár a legtöbben nem szívlelik, vagy csak rossz dolgokra tudnak gondolni. Sötétség, fájdalom… De majd egyszer elviszem őt északra és látni fogja az a sok szép csodát, amit én is. -És tényleg nem kell kapkodni. Ez egy tanulási folyamat. Biciklizni sem egyből tudnak a gyerekek. Idő kell mire ráéreznek az egyensúlyra.-A tenyerembe veszek egy kis vizet, majd feldobom azt, de vízcseppek helyett hópelyhek esnének el, ha ebben a nagy melegben nem olvadnának el ilyen hamar. -Na essék apa. A meleg mániád miatt most ez a trükk nem sikerült olyan jól.-Mormogok egyet, majd csak elmosolyodom és inkább csendben maradok én is, hogy Aaron a feladatra tudjon koncentrálni.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Márc. 30, 2023 5:26 am
Aaron Bergström and Aina Morstad felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron &Kolga& Aegir
Meglehet igaza volt. Meglehet, nem kellett volna akkor elzárnom a Krakent, ám akkor és ott, azokban az időkben, a pöchendi egoista "fiatal" fejemmel az tűnt a helyes megoldásnak. Elzárni valamit, ami elszabadult, aminek nem lehetett parancsolni ami...nos igen. Belegondolva, talán a bálnáim a mai napig biztonságban élnének. Rá emeltem tekintetem, aztán megingattam a fejem. -Meglehet, igazad van, és mai fejjel másképp cselekednék... De- ismételten fejet ingattam, majd megvontam a vállaim. Tudtam hogy igaza van. Mélyen legbelül tisztàban voltam vele, àm beismerést nem tettem róla. -Vigyázok Hercegnőm.- mosolyodtam el kedvesen, miközben finoman odanyúltam megfogva kezét, apró csókot hintve kézfejére, majd hagytam, had menjen oda Aaronhoz, hogy mutasson neki valami ujdonságot, ami megleget nekem eszembe sem jutott volna. Fagyasztás... Végigborgongott tőle rajtam a hideg. Megfagyni, lehülni, hogy aztán dermedt mozdulatlanságba állj össze, s ne tudj magadról semmit. Megfagyni, minden porcikával...eszembe jutott egy alkalom eszembe jutott, mikor nem tehettem semmit. Eszembe jutott, és csak terültem a parton mozdulatlan egy ideig, majd elmondtam mit tegyen, hogy Aaron jobban megértse a dolgot. Feltornàztam magam, s könyökömmel tartottam magamon, aztán elégedettség költözött elmémbe, ahogy első, és utoljára született gyermekeim figyeltem, miként okitja egyik a másikat. Mikor Kolga szólt, hogy menjek közelebb, egy darabig hezitáltam, aztán felültem. -Nem szeretem a jeget...így nem...-elhúztam a számat, megingattam a fejem. Nem akartam megfagyni, bár tudtam, ezt amúgy sem tudnám jégóriások nélkül kamatoztatni, de őket sem kívántam a hátam közepére sem. Mindenek ellenére felkeltem, majd nadrágom zsebébe tettem kezeim, s úgy ballagtam közelebb. Hagytam, Aaron had próbálkozzon, ám mikor megsimította fejét, már tudtam, ennek nem lesz jó vége. -Oh azok a hisztik!- körbeforgattam szemeim, megjátszva mennyire kellemetlen is volt azaz egész, annak ellenére, hogy remekül mulattam akkoriban.- Jobban belegondolva, inkább a hiszti mint a dühroham. Ismertem már annyira, hogy tudjam mihez fog nyúlni. Ujdonság... Valami olyan, amiben nem akar kudarcot vallani. -Nem lesz ez így jó....-morogtam, kivéve zsebemből kezeimrt, meggyorsítva lépteim, hisz a bugyborékoló víz, s mindaz mi kiemelkedni látszitt belőle, arra ösztökélt, hogy cselekedjek, ám mire odaértem, Aaron felkiáltott, aztán mintha kitisztult volna a szemeire hulló köd, s felém nyujtotta tiltakozón a kezét, s én megálltam. Szívem hevesen dobbant, egyik lábamról másikra álltam, aztán mikor csak a víz mellett állt, odaléptem hozzá, finoman arcára helyezve kezem, tekintetem jártatva arcán, s mikor meggyőződtem róla hogy minden rendben, elengedtem finoman megveregetve arcát. Felsóhajtottam. Aztán ujfent neki vágott. Nem akarta feladni, s egy csepp büszkeség költözött belém. Figyeltem miképpen kezd el deresedni, s egyre jobban szaladt össze a szemöldököm. Elöbb Kolgára, majd Aaronra emeltem tekintetem. -Aaron...-összepréseltem ajkaim, majd leguggoltam mellé, aztán féltérdre ereszkedtem. -Rosszúl közelíted meg.- megingattam a fejem. Kezét kezembe vettem úgy hogy tenyere legyen fellül.-Már párszor mondtam, vagy ha nem, akkor most...azt engedd el. Ne nyúlj vissza érte. Nem a haragod kell ide! Nem az erőszak. Dobd a kukába...- tenyerünk felett megjelent apráneként egy vízgömb.- Képzeld el télen az ablakot, miképpen kúszik jégvirág az ablakok üvegeire. Csodás táncát róva, s miképpen látszik meg leheleted a fagyos hidegben.- közben a gömbbön vékony rétegben kezdett felfelé kúszni egy kacskaringós minta, egyre nagyobb felületet körbezárva.- Nem kell a harag! Máskorra tartogasd. Nem védelemre kell! Nem akarunk vele senkit sem megölni...most csak valami szépet akarunk alkotni...-mormogtam, miközben figyeltem hogyan válik ismét vízzé a körbefagyasztott víz, aztán tekintetem Hercegnőmre emeltem, megengedtem magamnak egy mosolyt. Eszembe jutott, mikor őket tanítottam. Az én csodálatos hullámaimat. -Most próbáld meg újra. Az sem baj, ha nem sikerül.-elengedtem a kezét, aztán rendesen letelepedtem hozzá, s intettem lányomnak, csatlakozzon ő is, s még kezem is felé nyujtottam.- Gyere Hercegnőm!- ha odajött, hát rámosolyogtam, átkaroltam egy pillanatra, ha közel volt, aztán elengedtem, s minden figyelmem Aaroné volt.
- xxx szó // zene: On My Way // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Igen. Tudom hogy makacs vagyok. Túl makacs. És igen, már rájöttem. Szemet forgattam. Megint ezzel jött, de ezzel már Kolga is mindent megtudhatott rólam. Egy negatív tulajdonság a sok közül. Iigen, nem vagyok éppen egy szent. Viszont apa azt is elmondta, hogy magyarázza el a dolgot. Máshogy nem tudnám elképzelni, hogy mit tegyek... vagy mit kéne éreznem. Nem az én terepem még annyira a tenger és ez az erő amit képviselek. Türelmesen várakoztam, míg magyarázott. Kár hogy embereket nem tud lefagyasztani, csak kisebb területet. Pedig mennyivel jobb lenne, ha nem tetszik valakinek a képe, akkor csak megfagyasztod a picsába és ha úgy van és úgy akarod akkor kiolvasztod. Egyszerűbb lett volna így, de ha nem, akkor nem. Nem leszek ettől még csalódott, én lehet nem is tudok ilyesmit kreálni. Nem vagyok isten, ezek isteni képességek, mindent is mozgató erők. Egy fürdőkádnyi vízzel tökéletesen elboldogul. Mázlista. Én egy örvénnyel küszködök...pár nap kellett a gömbhöz...ez vajon mennyi időt fog elvenni? De apa kérésére tovább magyarázott rövid szünet után. Hogy mire hogyan figyeljek. Ne stresszeljek, nem baj ha nem sikerül. Ő hisztizett... végül kacsintott és apához intézte a szavait. Rá pillantottam az öregre. - Én sose hisztiztem...annál sokkal rosszabb vagyok....dührohamokkal küzdök... - régebben orvosokhoz jártunk és gyógyszerekkel csillapították le a haragomat. Ma már jól tudom, apám jellemét örököltem. Amivel nincs is baj. Vagyis hát csak annyi hogy eddig mindig apa húzta a rövidebbet miatta. Szavaim végeztével visszanéztem Kolgára. Még kijjebb léptem, majd törökülésbe vágtam magam, hogy kényelmesebb legyen. Kifújtam a levegőt, majd tenyerembe vettem egy kisebb adag vizet, ami nem csurgott ki belőle. A gömbbel nem próbálkozom, úgy sem fog sikerülni sokadjára sem. Egy kisebb tenyérnyivel sem lesz sikerélményem, de ha meg sem próbálom sose fogom megtudni, hogy tudok-e fagyasztani, vagy lehűteni kicsit... - Baszki.... - simítottam hátra a fejbőrömet szabad kezemmel, végül a vízre pillantottam a kezemben. Mint mikor a vízgömböt koncentráltam a kezembe, ez is hasonló, olyasmi, nagyjából. Már csak fagynia kéne...de mi legyen a kiindulópont? Még sosem éreztem olyan hidegen a vizet, hogy az kényelmetlen legyen...hogy fájjon. Hogy...fejet ingattam aprón. - Nem fog menni... - suttogtam, de nem akartam hogy próbálkozás nélkül abba hagyjam, hiszen akkor Kolga feleslegesen jött volna ide. Nem akarom hogy felesleges legyen az itt léte. Lehunytam a szemem, majd mélyre kerültem a gondolataimmal, az emlék képeimmel. Valami hideg emlékeztető kell. Otthon sose fürödtem hideg vízben, onnan nincs ilyen emlékem. Aegir meg csak a tengerbe vágott bele...ahogy a bátyám is azzal csutakolta le az arcomat. Hideg volt mind, de nem a kellemetlen fajtából... akkor jön az, ami nem fog tetszeni. Mikor Dora elrabolt... a gondolata sem tetszett, de kellett az emlék, az érzés arról a hideg jeges vödör vízről. Csak így tudom emlékeztetni a testemet a működésre. Emlékszem a lövésre. Emlékszem, mikor a testembe drogot fecskendeztek. Mikor az a valami végig mászott a karomon...csak hallucináltam akkor és utána öntöttek le jéghideg vízzel. Nagyon hideg volt, rettenetesen fáztam tőle utána. Rám nézésre nyugodtan ültem, azonban hófehérré váltam a kellemetlen emlékek hadától. A víz előttem bugyogni kezdett rettenetesen haragosan, lüktetően és intenzíven. A tenyeremben lévő aprócska víz paca azonban nem mozdult meg, nem fagyott meg. Csak az intenzíven mozgó vízdarabból kezdtek kiemelkedni apró gömbök. Újabb rémképre akartam emlékezni, de mikor éreztem ahogy lefolyik a kis tócsa a kézfejemről lefelé, végig simítva a karomat mindenhol, összerázkódva pattantam fel a földről és pánikolva elordítottam magam. Mint aki nem tudja hogy hol van. Még a kezemet is csuklótól könyökhajlatig vakarni kezdtem. - SZEDJÉTEK KI BELŐLEM! - hátráltam, fújtatva figyeltem a vizet, majd két kézzel simítottam rá a fejemre. Ha apa közben megindult felém, csak felé nyújtottam megállásra a kezem. Újra mindkét kezem a fejemen volt, majd kicsit el kellett vonulnom tőlük pár méterre. Próbáltam mély levegőt venni és lassan kifújni. Az ötödik ilyennél sikerült a pánikot legyűrni, így lassan visszatértem hozzájuk. De nem léptem bele a vízbe. - Sajnálom. - feleltem csak ennyit, mintha valami rosszat követtem volna el. A vizet kémleltem. Megfutamodtam volna? Gyáva mód ez miatt nem akarom folytatni? Ez nem erről szól. Máshonnan kellene megközelítenem. - Megpróbálom újra. - a vízbe léptem, leguggoltam, vizet merítettem, majd úgy maradtam. De nem akartam lehunyni a szemeimet. Éreztem a gyorsan verő szívverésemet. Éreztem a feszültségemet, ami hamar feltornázta magát. Másfelől közelítsem meg. Honnan? Melyik végéről? Milyen módszert... Megvan! Lehunyom a szemem megint. Képzeld el, ahogy valaki bajba kerül. Anya. Vagy Duncan. Ők úgyis közel állnak hozzám. Erőtlenek. És neked segítened kell rajta. De nem tudsz időben a segítségükre sietni, mert lefoglalnak. Haragra gerjedsz és vizgömböket kreálsz, amik tüskékké vállnak és megfagynak. Azzal aztán lehet ölni. Ölsz vagy téged ölnek! A vizes testem egy része láthatóan dermedni kezdett...apró réteg jég keletkezett rajta. Vagyis mint mikor dér van...de csak a testem egy kisebb látható részén.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
