Kicsit sem lepett meg, hogy rögtön leszavazta a közös vacsora ötletét, a sunyi kis vigyorom viszont elárulhatta, hogy épp erre számítottam. Amúgy sem volt erős oldalam az ilyesmi, bár az amnéziája miatt nem emlékezhetett arra, hogy milyen is volt az, amikor úgy ülök le vacsorázni valakivel, hogy közben nem tudok uralkodni magamon, és ennek ékes bizonyítéka volt az az este is, mikor vérig sértve a szobájába üldöztem. Mondhatni, életünk első közös vacsoráját a szó összes létező értelmében elbasztam, a büszkeségem pedig aligha hagyta volna akkoriban, hogy bármivel is kárpótolni próbáljam, még ha utólag be is vallottam neki, hogy miután felvonult az emeletre, jó ideig azon gondolkodtam, hogy talán utána kéne mennem. De nem tettem, nyilván nem is véletlenül, akkoriban jóval nagyobb hatást gyakorolt rám az a Dimitriy, aki masszívan védelmezte a kis burkot maga körül, és nem akarta átengedni rajta sem Őt, sem senki mást. Őt nem érdekelte, hogy hányszor bántotta meg, vagy hogy miért, és ha úgy vesszük, ez a mai napig így van mindenki mással. Egyedül Ő került a kivételezettek listájára, aki láthatott belőlem egy olyan szeletet, ami mindenki más számára idegennek hatott volna. És nem is terveztem, hogy ezen változtassak. - Amúgy is jobban szeretem a kettesben eltöltött vacsorákat, még ha nem is mindig voltam jó bennük - vontam meg a vállamat nagy egyetértésben, bár, ha az apja egyszer tényleg egy asztalhoz kerülne velem, nem az jelentené rá a legnagyobb veszélyt, hogy vérig sértve elüldözöm a házamból. De talán jobb is, ha nem szembesítem Iris-t újra azzal a férfival, akit akkor látott teljes valójában, mikor kimondta azt a kicsit sem boldogítónak szánt igen-t. - Igazad van, befektetés - javítottam ki magam vigyorogva, bár annak idején azt sem gondoltam volna, hogy valaha viccelődni fogok azon, hogy voltaképp mindketten a szüleink befektetésévé váltunk, és ha valamire, hát erre soha nem számítottam még a saját apámtól sem. Nem is feszegettem tovább a témát, helyette apró csókot leheltem ajkaira, mikor odaléptem mellé, de szavait hallva újra széles vigyor kúszott arcomra, miközben a hajával babráltam, de mondanivaló helyett végül inkább pofátlanul megvontam vállamat, csibészes éllel a mosolyomban.
Ezzel az arcomon indultam vissza a kádhoz, hogy ezúttal már bele is lépjek, majd elnyúljak benne, de szinte rögtön csalogatni kezdtem magamhoz, közben kortyolva egyet a borból, már épp azon panaszkodva, hogy mennyire unalmas így egyedül, de talán enélkül is megszánt volna. - Tényleg nem az, de akkor már... unatkozzunk együtt - haraptam rá a fülére szemtelenül, mikor mellkasomnak dőlt, épp csak addig engedve el, hogy kézbe vegye a bort, majd egyik karomat gyengéden köré fontam, így szorítva finoman magamhoz, jólesően beleszimatolva a hajába. - És amúgy is, azt ígérted, hogy rendesen megfürdetsz, és az nem menne olyan távolról - tettem hozzá, tovább pofátlankodva, még mielőtt én is hátradőltem volna, egy jóleső sóhaj kíséretében élvezve ki a helyzet kellemességét, néha belekortyolva a poharamba. Ebből az állapotból kérdése csalt vissza a valóságba, mire halkan felnevettem, és megcsóváltam a fejemet. - Nem, bébi. Megszökni nem akartam - hajoltam vissza hozzá, elcsípve azt az édes csókot, amit államra hintett, majd lazán vontam egyet a vállaimon. - Arra viszont emlékszem, hogy szörnyen dühös voltam - billent kissé oldalra a fejem, mintha tényleg az emlékek között kotorásznék, majd ismét rántottam a vállamon. - Bár, nem az volt az utolsó alkalom, hogy meg akartalak fojtani - nevettem fülébe halkan, bocsánatkérő grimaszt villantva, amit ha nem is láthatott, de a hangomból kiérezhette. - De ennek ellenére már akkor tudtam, hogy tökös vagy, ha el mertél szökni az éhes oroszlánok elől - húztam végig orromat arca oldalán gyengéden. - Bizonyára felhőtlen és boldog napokat töltöttél a francia ficsúrok társaságában - pimaszkodtam tovább, ekkor már nyúlva a tusfürdője  után, hogy tényleg lemoshassam róla a rárakódott cukormennyiséget.

Nem voltak kapkodóak a lépteim, miután elindultam felfelé, ekkor már Vele a nyomomban, szándékosan toporogva ilyen lassan, elvégre, ha már a hátsómat akarta stírölni, hát minden lehetőséget meg akartam adni neki ehhez. Még vigyorogtam is, még ha ezt nem is láthatta, magamban jót derülve azon, hogy vajon mi ülhet most az arcán, és mi csillan meg tekintetében. Mert az egy dolog, hogy én minden kibaszott porcikáját élvezettel csodáltam, és nem hagytam ki egyetlen alkalmat sem, hogy ne így tegyek, de fordítva ez ritkán adatott meg. Talán nem is véletlenül, hisz mindig magam elé engedtem, ez pedig épp ugyanannyira nem volt véletlen, és ezt tudta Ő is. Magamba ittam a látványát minden alkalommal, csak hogy magányos óráimon legyen mibe kapaszkodnom, olyan élethűen képzelve magam elé, hogy szó szerint megfeszültem tőle az esetek többségében, alig várva, hogy végre hazaérjek.
Sunyin hátrapillantottam egy töredék másodpercre, mikor felértem az emeletre, de szinte rögtön indultam is az ajtó felé, meg sem állva a fürdőszobáig, majd miután letettem a poharakat, máris a vízzel kezdtem bíbelődni, kényelembe helyezkedve a kád szélén, kíváncsian fürkészve arcát, miután kibukott belőlem egy talán lényegtelennek tűnő kérdés. Talán az is volt, mert nem osztott vagy szorzott a kettőnk kapcsolatán semmit, hogy mit akart akár az Ő apja, vagy akár az enyém, bár pár hónappal ezelőtt a nap minden kurva percében arra vártam, hogy megcsörrenjen a telefon, és közölje velem, hogy véget ért ez a látszatházasságnak csúfolt cirkusz. Nem tudtam, hogy mi volt a tétje, vagy mit akart Iris apjától, a mai napig homály fedte, hogy miért éltünk egy fedél alatt, de ahogy teltek a napok, a hetek, lényegében már nem is volt jelentősége. Mert már nem számoltam vissza a perceket, sőt, néha azt is elfelejtettem, hogy valójában egy rohadt papír miatt csöppent az életembe, és ami egyik napról a másikra újra felforgathatná az életünket, ha a szüleink úgy döntenek. - Már sejtem, hogy miért értik meg egymást az apámmal - fintorodtam el legalább olyan látványosan, mint ahogy Ő is tette, miközben átvettem tőle az egyik poharat, szavaimmal ellentétben azonban továbbra is pimasz vigyor ült ajkaim szélében. - Talán egyszer meghívhatnád vacsorára. Bár, lehet, hogy megásnád vele a sírját - sóhajtottam fel egyszerű vállvonással, szándékosan nem magyarázva meg, hogy mire gondolok. Mert egyszerre állt fenn a lehetősége annak, hogy az örege szívrohamot kap, ha megtudja, hogy ez a látszatházasság azóta jóval komolyabbra fordult, de ugyanúgy benne volt a pakliban, hogy én magam ásom el, mert bármi is történt azóta, még ugyanúgy nehezteltem az apáinkra, és ezt nem is titkoltam. Talán életem legnagyobb leckéjét tanították meg azzal, hogy rám kényszerítették ezt a házasságot, vele együtt ezt a nőt, amiért egyszerre voltam hálás, mégis pokolian dühös. Pedig... be kellett volna látnom, hogy ha nem teszik, mi sem lennénk itt. Mert nem létezett olyan forgatókönyv, hogy más körülmények között ugyan megtörtént volna. - A mi házasságunk is igencsak gyümölcsöző. És jó biznisz volt valakinek - fordultam felé ismét, pofátlan vigyorgással a képemen, majd egy kis sóhajt követően felegyenesedtem, és kérdését követően egy sunyi kis csókot leheltem ajkaira. - Nem, engem általában eltiltani próbáltak a nőktől - vontam meg a vállamat csibészes vigyorral, finoman elsimítva egy hajtincset az arcából, míg másik kezemben továbbra is a poharat tartottam, majd újra a kád mellé léptem, de ezúttal már nem álltam meg a pereme mentén, helyet foglaltam a kellemes hőmérsékletű vízben, mutatóujjammal kezdve közelebb csalogatni. - Egyedül kell fürdenem? - kérdeztem végül, hátrébb csúszva, majd jólesően el is nyúltam a kádban, kortyolva egy kicsit a borból. - Már most unatkozom.

Hiába terelődött a szó rövid időn belül a pihenésre, csak egy szemforgatással jeleztem, hogy mennyire nem gondolkodom még alváson vagy épp pihenésen, mert bár elég rendesen kivette a részét abból, hogy feleméssze az energiáimat, de még így, ezek ellenére is nyilvánvaló volt, hogy ennek az estének továbbra sincs vége. Nem is akartam arra gondolni, hogy talán egyszer majd eljön az az idő is, mikor már nem fog ennyire pezsegni a vérünk, és nem fogunk ennyire nyíltan, ennyire kínlódva vágyni egymásra, de egyelőre nem éreztem a fenyegetés valódiságát. Annyi minden okozhatott fejtörést vagy épp félelmet kettőnk életében, de amiatt egyetlen pillanatig sem aggódtam, hogy a bennem tomboló vágy csak úgy kereket old, erről pedig újra és újra árulkodott az a perzselő csillogás, ami tekintetembe költözött, ahányszor csak ránéztem. Mert bár a testünk elkezdett megnyugodni, de még mindig éreztem ereimben a finom rezgést, vérem ingadozó, mégis heves lüktetését, ez pedig egyértelművé tette, hogy pimaszkodhattunk egymással bármennyire, de még mindig nem az alvás szerepelt az első helyen. Legalábbis, ha rajtam múlott, biztosan nem fog csak úgy egyszerűen lefürdetni, majd bebújni az ágyba, az pedig, hogy ilyesmit kérjen tőlem, annyira idegennek hatott, hogy azonnal elhessegettem a gondolatot.  
Egy ideig csak lestem utána, ahogy kitessékelte magát a konyhából, szándékosan nem indulva utána rögtön, mert ismertem magamat annyira, hogy tudjam, talán a lépcső tetejéig sem jutok el, ha előttem kezdi riszálni azt a formás fenekét. Márpedig ennek elég komoly valószínűsége volt, hisz minden alkalmat megragadott, hogy tovább ingereljen és játszadozzon, miközben végig tudta: az első adandó alkalommal vissza fogja kapni, méghozzá kamatostul. De nem is bántam, mert előre megjósolható volt a végeredmény, és ha azt vesszük, már eleve valami hasonló hozott le bennünket a konyhába is. És ezt is Ő indítottal, mint valami kibaszott lavinát, és közben végig tudta, hogy nem fogok tudni ellenállni neki, a süteményének meg még annyira sem. Mégis furcsa volt a csend, ami akkor fogadott, mikor utána eredtem, a lépcsőhöz érve már nem is láttam, és nem is fukarkodtam a kiabálással, csak hogy biztosan meghallja a mondanivalómat, bár, ha nagyon szemtelen akart lenni, talán már rég a fürdővizet engedte. De... nem, ahhoz nem lehetett elég ennyi idő, hogy már fel is érjen, és elkezdjen a vízzel foglalkozni.
Ezt pedig meg is erősítette, mikor a hátam mögül hallottam meg szavait, és meg sem kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam, milyen incselkedő, komisz vigyor ül az arcán. - Hamburger, sütemény, bor... ezt már nevezem - bukott ki belőlem egy igencsak pofátlan sóhaj, mintha kicsit is zavart volna, hogy ennyire faljuk az élvezeteket, és bár pár pillanatig szembe fordultam vele, de nem indultam meg felé, talán mert időközben Ő is szelni kezdte a lépcsőfokokat felfelé. - Szóval a hátsómat akarod látni - összegeztem tömören, mikor megállt egy lépcsőfokkal lentebb, én pedig egy ideig még félrebillentett fejjel fürkésztem huncut mosolyát, közben átvéve tőle a két poharat, de nem kértem, hogy előzzön meg, már csak azért sem. Épp ellenkezőleg, száznyolcvan fokos fordulatot vettem, és megtettem a maradék pár lépést, közben végig magamon érezve tekintetét, ami még így is előcsalt belőlem egy elégedett, ördögi kis vigyort.
Épp csak felé pillantottam, mikor a szoba ajtajához értem, a fürdőbe lépve pedig, a kád peremére tettem a poharakat, és a kád szélére ültem, hogy egy kis sóhaj társaságában kísérletezni kezdjek a hőfokokkal. - Szóval, az apád milyen férjet szánt neked? - kérdeztem váratlanul, nem is szemtelenkedéssel a hangomban, úgy nyalva végig alsó ajkamat, hogy tudtam, ezzel azonnal magamra fogom vonni a figyelmét.

Magam sem tudom, hogy mennyi időn keresztül élveztem gyengéd, mégis szoros ölelését, miközben én sem voltam hajlandó elengedni, együtt élvezve ki a gyönyör minden utórezgését, testén keresztül érzékelve, hogy miként is éli meg ezeket a pillanatokat. De én sem maradtam adósa, mert minden izmom pattanásig feszült, és csak egy nagyon mély, hosszú sóhajt követően tudtam ellazulni, valamennyire finomítva a kapkodó légzésemen, bár ekkor már nagyjából képes voltam úgy tekinteni az oxigénre, mint megváltásra, egy ilyen forró, minden porcikámat megmozgató orgazmus után. Egy halvány mosoly még át is suhant ajkaimon, mert az első, amit igazán felfogtam, az a sütemény édes illata volt, amit többek között a nyakán is szétkentem, és csak most, a lüktetés csillapodásakor vettem észre, hogy mennyire nem végeztem körültekintő munkát. Talán mert másodlagos szempont volt eltüntetni róla az édességet, bőrének finom ízére jobban áhítoztam, mint az émelyítően édes krémre, de volt egy olyan gyanúm, hogy az a bizonyos fürdő nem az imént látott bennünket utoljára, mikor pofátlanul otthagytam egyedül. Bár, erre számítani is lehetett, mert bár talán nem tervezte be, hogy a falatozásból és nassolásból ilyen őrjítő ízorgiát kanyarítunk, de ha valami finom desszertről volt szó, ami még ráadásul kenhető is, már Ő is tudta, hogy ezt bizony fürdés kell, hogy kövesse. Mintha a zuhany alatt vagy a fürdőkádban képes lettem volna uralkodni magamon egyszer is. Vagyis, talán pont egyszer, méghozzá éppen ma, a randink előtt, mert az nyilvánvaló lehetett neki és nekem is, hogy ha nekiesek az indulásunkat megelőzően, hát ma már kibaszottul nem mentünk volna sehová. Hiába nem voltam egy randis alkat, a stégen eltöltött kis kalandunkat nem szívesen hagytam volna ki, és nem is csak azért, mert minden gátlását odébb dobva képes volt rám ülni. Mert már nemcsak az volt a fontos, amit a testünk és vágyaink diktáltak, még ha ez volt kettőnk igazi önkifejezésének fő eszköze.
Nem hazudtam, mikor szóvá tettem, hogy szinte teljesen leszívta az energiáimat, Ő pedig, rá sem cáfolva önmagára, ismét előjött a pihenéssel, mire bosszankodó sóhaj kíséretében forgattam meg szemeimet, még ha ezt nem is láthatta. Nem is szóltam semmit, mert rájöttem, hogy bármit is mondanék, azt később szintén felhasználná ellenem, így pedig élhettem még a meglepetés erejével, nem mintha a fürdés lehetőségének felvetése nem hordozta volna magában az egyértelmű üzenetet, jelezve, hogy az a bizonyos pihenés még várat majd magára, hacsak nem tekintjük annak azt a pár perc nyugalmat, amit forró vízbe mártózva, egymás karjaiban töltünk el, még mielőtt alaposan megfürdetném. Ennyi pedig elég is volt ahhoz, hogy némi töltetet kapjanak az ernyedt végtagjaim, épp annyira, hogy pofátlanul csenjek egy keveset a mellettünk heverő sütemény krémjéből, pofátlanul nyaldosva le saját ujjaimról, úgy téve, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Sajnálom - konyultak le ajkaim megjátszott bűnbánással, mikor arról tett említést, hogy plusz munkát csináltam neki, de ajkam szélében ott bujkált egy komisz kis vigyor,  és csak az volt képes kicsit eltüntetni, ahogy helyet kért magának, hogy lekászálódhasson, de azt is úgy tette, hogy közben szorosan hozzám préselődjenek mellei, így pedig még jobban összekent engem is. - Oké - biccentettem aztán. - Már amúgy is untam a zuhanyzást - jegyeztem meg pofátlan vigyorgás kíséretében, szemtelenül vonogatva szemöldökömet, amit akkor hagytam abba, mikor apró csókkal közelítette meg ajkaimat, de mire ismét a karjaim közé zárhattam volna, hirtelen a számba harapott. Fel is szisszentem, de időm sem volt felfogni, mert már úton is volt kifelé, olyan sebes léptekkel távolodva tőlem, hogy a pimaszsága miatt ezúttal már én haraptam bele saját ajkamba, még mielőtt elindultam volna utána. - Azt ne mondd, hogy bújócskázni is akarsz fürdés előtt - kiabáltam utána, direkt kivárva, hogy elhagyja a konyhát, és csak ekkor indultam meg utána, de ahogy a lépcső felé haladtam, túl gyanúsnak tűnt a csend, főleg mikor a lépcső felé fordulva észrevettem, hogy már valószínűleg felért az emeletre, mert nem láttam a hátát vagy épp a formás hátsóját, ahogy felfelé riszál. - Valaki nagyon vágyik arra a forró fürdőre - szólaltam meg hangosabban, megtéve az első pár lépcsőfokot felfelé.

Hiába indult bosszankodással ez a késő esti vacsora, egyetlen porcikám sem bánta, hogy végül követtem, hisz túl nyilvánvaló volt, hogy mire is megy ki a játék, és bár abban is biztos vagyok, hogy akkor sem bántuk volna meg, ha az ágyban maradunk, de ahogy egymásnak estünk itt, a konyhában, nem törődve sem a tisztasággal, sem a renddel... olyasvalami volt, amit egyetlen ágyban töltött percért sem hagytam volna ki. Kibaszottul szükségünk volt minden ilyen pillanatra, mert a magányos napokon ezekbe az emlékekbe kapaszkodtam, ezek adták meg a néma, csendes vágyakozás szépségét, ahogy figyeltem az óramutató lassú, kínzó haladását, várva, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor végre hazatérhetek Hozzá. Bár, ezek az élmények is kínoztak eleget, hisz mikor csak a fejemben éltek, anélkül, hogy ott lett volna mellettem, csak hogy megérinthessem, szintúgy az ajkaimat kellett harapnom, elfojtva azt a mérhetetlen nagy energiát, amit életre keltett bennem már pusztán azzal, hogy eszembe jutott csupasz testének látványa, a vágytól izzó, tüzes tekintete, vagy épp a hangok armadája, amit a gyönyör és élvezet csalogat elő belőle. És nem tudtam tenni ellene, nem voltam képes kiverni a fejemből ezeket, néha olyan mohón kapaszkodva beléjük, hogy szó szerint, már fizikailag is fájt.
Mozdulataim nem kímélték, határozottan mozogtam benne, nyögései pedig tovább bátorítottak, a hátamon kalandozó ujjairól nem is beszélve. Szinte vágytam arra, hogy végighúzza körmeit bőrömön, hogy ismét nyomot hagyjon bennem, még ha fájdalommal is járna, de mindketten tudtuk, hogy milyen sorsra jut a fájdalom ezen a ponton. Csak tovább ingerelt volna vele, még mohóbb, még vehemensebb mozdulatokra késztetve, pedig már így sem jutott oxigén a tüdőmbe, hiába kapkodtam levegő után, a csók pedig, amibe újra és újra kapaszkodni próbáltam, csak még intenzívebbé tette a pillanatot. Le is lassítottam kissé, mikor megéreztem a gyönyör első simogatásait, épp annyi nyugtot adva a testemnek, hogy ne valljak teljes kudarcot, és ne hagyjam cserben, némi játszadozás után viszont, ahogy teste megfeszült szoros karjaim ölelésében, már én sem tartoztattam magam. Bármi is történt körülöttünk, már nem érdekelt, egyedül kettőnkre, Rá és saját magamra voltam képes koncentrálni, a külvilágot egyetlen pillanat alatt zárva ki, forrón ajkaira tapadva, mikor a mámor elragadta a testemet, vele együtt hajolva meg a gyönyör előtt, egy mély, öblös nyögést engedve ajkai közé, miközben csípőm tovább ringott, egy határozott, mély mozdulattal lüktetve belé, a levegő pedig teljes egészében bennem rekedt. Távolinak tűnt minden, ami nem közöttünk és bennünk történt, csak nagy nehezen eresztve el ajkait, hogy orrommal finoman végigsimítsak arcélén, csípőm pedig lassan megnyugodott, pár laza, gyengéd lökés után adva fel végleg a gyönyör hajszolását.
Hirtelen lett csend, ezt csak kettőnk zihálása törte meg, vigyorral reagálva a pimaszkodó megjegyzésére, majd nagyot nyelve megkerestem tekintetét, ellazítva annyira a kezeimet, hogy kissé meg tudjon szabadulni tőlem, ha akar. - Még rendelned sem kell - mormoltam halkan, viszonozva apró kis csókjait, egy halk sóhajt követően pedig végigsimítottam oldalán, homlokommal vállába támaszkodva. - Leszívtad minden energiámat - vigyorogtam tovább, hirtelen harapva rá vállára, majd incselkedő mosollyal egyenesedtem fel ismét, ujjammal egy kis adag krémet juttatva a saját ajkaim közé. - Szóval azt mondod, hogy újra meg kell fürdesselek, mert mocskos vagy - mondtam összegezve, tekintetemmel végigpásztázva testét, és csak ekkor tűnt fel, hogy a piskóta és a krém milyen károkat okozott a bőrén, amit nem sikerült maradéktalanul letisztogatnom. - Szörnyű munkát végeztem - biggyesztettem le ajkaimat megjátszott sértődéssel, tovább nyaldosva saját ujjamat.

Minden maradék józanságomat össze kellett szednem ahhoz, hogy időben meg tudjak állni, mert bármennyire is volt cél, hogy a gyönyörig juttassam, de még nem most és nem így akartam, hogy elérje az édes megsemmisülés. Ő maga is tisztában volt azzal, hogy mennyire szeretem kínozni és a végletekig feszegetni a határait, ez pedig akkor látszott beérni, mikor csípője ösztönösen mozdulni kezdett, és ajkaimra, nyelvemre ringott, így adva tudtomra, hogy mennyire élvezi azt az finom gyötrelmet, ami alá vetettem. Nem is fukarkodtam, még ha egyértelmű is volt a játszadozásom, hisz a folyamatosan váltakozó tempó egyértelmű üzenetként szolgált, nem is bírtam ki, hogy időközönként ne tekintsek fel rá és ne fúrjam tekintetemet íriszeibe, már amikor képes volt egyáltalán rám nézni. És attól, amit láttam, vérem még erősebben dobolt, még mohóbban akartam Őt, pedig azt hittem, hogy már fizikai képtelenség ennél jobban vágyni valamire, vagy épp valakire. Mindig rádöbbentett arra, hogy valójában nem is ismerem a saját testem valódi korlátait, hogy mindaz, amit eddig hittem, csak egy egyszerű délibáb volt, és az, ami most történik, amit kihoz és kivált belőlem, az a valóság. Mert hiába habzsoltam az életet, hiába nem vetettem meg soha a nők társaságát, minden este mást és mást keresve, még egyszer sem éreztem azt az erős, intenzív vágyat, ami miatt épp most reszketett a gyomrom. Talán mert ez a vágy nemcsak a testének szólt, hisze tőle jóval többre vágytam, és most még a magaménak nevezhettem mindenével együtt, de gondolni sem akartam arra, hogy ez egyszer megváltozhat. Most itt van velem, nyögései és sóhajai betöltik az amúgy sem szűkös helyiséget, újra és újra rávezetve arra, hogy nem tudnék élni enélkül. Nem tudnék élni Nélküle.  
Nem hagytam, hogy markába kapja az élvezet, elszakítottam nyelvemet tőle, csak hogy újra szemmagasságba kerüljek vele, azonnal kapva ajkai után, mohón, tüzesen kergetve nyelvét, egyre közelebb és közelebb húzva magamhoz, míg meg nem éreztem lábait csípőm körül. Erre vágytam, mióta lecsalt a kibaszott sütemény miatt, mióta először a szájába vette a tejszínhabot, vagy azt a villát, rajta az édességgel, mert tudtam, minden porcikámban éreztem, hogy ezt akarja elérni, és ahogy egyetlen határozott, mohó mozdulattal utat törtem magamnak testébe, egy pillanatig már-már olyan volt, mintha sikerült volna valóra váltanom ezt a célkitűzést. Pedig, a java még hátra volt, ami még türelmetlenebbé, még kiszámíthatatlanabbá tette mozdulataimat, egyetlen másodperc pihenőt sem adva sem magamnak, sem neki. Egyszerűen éreznem kellett, már az első mozdulat során olyan mélyen hatolva belé, hogy ismét hangos nyögés szakadt ki belőlem, és ezt még a szenvedélyes csókunk sem volt képes magába szippantani. Nem tudtam uralkodni a szabadon engedett fenevadnak, ami újra és újra akarta Őt, méghozzá olyan hévvel, hogy másodperceken át nem találtam csókunk valódi ritmusát, az viszont még így is mosolyra késztetett, hogy látszólag Ő is ugyanígy volt ezzel. Egyik kezem haját kutatta, néha pofátlanul rámarkolva a tincsekre, így rántva még közelebb ajkaimhoz, míg a másik háta aljában kapaszkodott meg, csak hogy néhány mozdulat során magamra mozdítsam, olyan jóleső sóhajokat és apró nyögéseket hallatva, hogy egy pillanatra azt se hittem el, hogy ezek tényleg tőlem származnak. - Megőrjítesz - búgtam ajkaira újra, pedig már ezerszer elmondtam, egy pillanatra szélesen elvigyorodva, de csak egy másodperc erejéig engedtem, hogy elragadtasson a komiszság, leginkább azért, mert a következő nyögés már inkább a közeledő gyönyörnek volt köszönhető. Magam sem tudtam, honnan tört elő ilyen hirtelen, talán végig lesben állt, kínzó fúriaként karistolva a gerincemet, miközben Iris sem vette le rólam ujjait, néha csakis azért lassítva le, hogy némi időt szerezzek magamnak, ezzel egyúttal pedig neki is. A gyönyör viszont készen állt, minden fokozódó mozdulatnál ostorként vágott végig testemen, egy hangosabb, egyre szaporább sóhajokat és lihegést váltva ki belőlem, épp addig a pillanatig húzva el a kéjt, míg teste meg nem feszült karjaim között.

Nem tudtam palástolni ördögi vigyoromat, ami akkor jelent meg ajkaim szélében, mikor a combjai közül felpillantottam Rá, egyértelműen megüzenve számára, hogy bármi is volt az eredeti terve, bárhogy is akart legyőzni vagy csak egyszerűen játszani a türelmemmel és azzal a lankadatlan vággyal, ami bennem dolgozott, immár enyém volt az irányítás, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ezen még jócskán volt lehetősége változtatni. Mert nem hagyhattam ki a képletből azt, amivel rendelkezett, az erőt, ami még azt is elérte, hogy kis híján térdre rogyjak előtte, és talán sejthette Ő is, hogy ez olyasmi, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról. Így talán máris változott a képlet, mert hiába volt egyértelműen nálam a gyeplő, mégis, valahol végig Ő irányított, mert a bűvkörébe kerültem, amiből nem tudtam, és valójában nem is akartam kiszakadni. Mert bárhogy is hatott rám ez az őrjítő, szenvedélyes szerelem, mégsem féltem attól, hogy egyszer teljes egészében meg akar majd változtatni, emiatt pedig most már bátran bíztam rá mindent, amit Ő alkotott és hozott létre bennem. Ő volt a mozgatórugója az életemnek, ami nélkül szürkék voltak a nappalok, színtelenek az éjszakák és íztelen az egész kibaszott világ, mert volt elég időm megízlelni nemrég, hogy milyen is, mikor egyszer csak nincs többé. Minden porcikám tiltakozott az érzés és az emlékek ellen, de még így sem tudtam mindenestül megszabadulni attól a félelemtől, ami gyökeret vert bennem, és napjában többször elismételgette, a fülembe búgta, hogy bármikor megtörténhet újra. Hogy elfelejthet, vagy ami rosszabb, hogy olyasmit lát vagy hall, ami alapjaiban rengeti majd meg a világát velem kapcsolatban, és... az még rosszabb lett volna annál, minthogy elfelejt.
Épp csak addig húztam az időt, míg elmormoltam néhány pimasz szót, egyértelműen megüzenve, hogy mi is vár rá, majd nyelvem birtokba is vette teste legforróbb pontját, olyan lassú, komótos mozdulatokkal indítva el a gyönyör felé vezető úton, hogy az érzéstől ismét befeszült a gyomrom. És nemcsak a gyomrom, mert feszült már mindenem, az izmaim és az ágyékom, olyan erősen lüktetve, hogy tényleg, csak valami láthatatlan erőnek köszönhettem, hogy képes voltam megmaradni lábai között anélkül, hogy ne vontam volna közelebb magamhoz, majd hatoltam volna belé, ezen a marcangoló érzésen pedig kicsit sem segített a belőle előcsalogatott hangok armadája, amiket azzal igyekezett nyomatékosítani, hogy mohón hajamba túrt, közben eltüntetve némi verejtéket a halántékomról. Nyelvem pedig tovább hajszolta, egyetlen pillanatra sem állt meg, épp ellenkezőleg: néha fokoztam a ritmust, csak hogy megtáncoltassam az idegeit, majd szándékosan lelassítottam, közben néha megkerestem íriszeit, hogy szemei tükrében lássam lobogni azt a vad tüzet, de ez is csak azt érte el, hogy újra feszülni kezdjen minden zsigerem, a bőröm pedig még forróbbá vált, mint eddig. Egyre türelmetlenebb lett a tempó, amit nyelvem diktált, éreztem tenyerem alatt, hogyan feszül meg teste, a hangok pedig, amik folyamatában érkeztek tőle, csak még egyértelműbbé tették a nyilvánvalót, a pontot mégis az tette fel az I-re, ahogy nevemet nyögte.
Elszakítottam magam tőle, olyan gyorsan egyenesedve fel, hogy nemcsak Ő, de még én sem igazán fogtam fel, rögtön ajkai után kapva, miközben lábait a csípőmre húztam, incselkedve ajkába harapva, majd nyelvemmel igyekezve tompítani az így okozott fájdalmat, de a lázas vigyort már képtelenség volt lemosni ajkaimról. - Finom ez a desszert - mormoltam ajkai közé, még közelebb vonva Őt ágyékomhoz, ekkor már önuralom nélkül tépve száját, majd kettőnk közé nyúltam, és egy határozott mozdulattal merültem el benne, az érzéstől újra megfeszülve, szorosabban kapaszkodva hátába, míg másik kezemmel tarkójára tévedtem, finoman rámarkolva hajtincseire, pár pillanatig azt is elfelejtve, hogy hogyan is kell megcsókolni valakit.

A csók, amit nagy nehezen kiharcoltam tőle, csak pár másodpercig jelentett valódi elégtételt, mert bár régóta vágytam arra, hogy megkapjam, de amint ajkai találkoztak az enyéimmel, már tudtam, hogy ez sem elég. Nem, ennél jóval többet akartam, és amint megérett a gondolat, ajkaim még mohóbban követelték száját, nyelvem még szaporábban kergette az Övét, miközben zsigereim egyre szorosabban fogtak rá gyomromra, és mintha körmöket növesztettek volna, egyre kegyetlenebbül karistolták végig a gerincemet. Alig tudtam visszafojtani a kitörni készülő vihart, a hévet, ami egyetlen másodperc alatt vonta volna uralma alá, mindenféle játszadozás nélkül merülve el benne, ágyékom pedig már a pusztán a gondolatba is belefeszült. Hiába is vágytam erre a szenvedélyes csókra, egyértelmű volt, hogy nem elég, túl telhetetlen voltam hozzá, és épp ez volt a gyújtózsinórja annak, hogy végül a pultra ültessem, és pofátlan megjegyzések közepette szétkenjem rajta a gondosan előkészített süteményt. Az íze nem is érdekelt, nem volt jelentősége, mert alig fogtam fel belőle valamit, mikor nyelvem vehemens tempóban elkezdte eltüntetni nyaka bőréről, javarészt Őt éreztem, a tusfürdőjét, az édes illatot, de egy más helyzetben talán kiéreztem volna a cukor édeskés illatát, ami a piskóta és a krém különleges egyvelegéből származott, és ami hol kisebb, hol nagyobb darabokban hevert a mellkasán szerteszét.
Pofátlan vigyorral haladtam lentebb, gondosan tüntetve el melleiről az odajuttatott édességet, nem egyszer sóhajtva vagy nyögve bele bőrébe, mikor a vágy végigrobogott gerincem mentén, újabb és újabb löketet küldve ágyékom felé, ezt pedig minden pillanatban közvetítettem felé azzal, hogy hozzá dörgölőztem, csak hogy tovább szítsam benne a vágy tüzét, mintha a bőre forrósága nem árulta volna el tökéletesen, hogy mi is tombolt benne. Közben tisztára nyalta ujjaimat, amit szándékosan, már-már követelve tartottam ajkai elé, csak hogy a következő mozdulattal rögtön tönkretegyem izgató nyelvének munkáját, és újabb adagot markoltam az édességből, de ezt már lentebb, hasán és combján kentem szét. Ezen a ponton már tényleg nem tudtam, hogy mi is ad erőt, vagy mi az, amibe épp kapaszkodok, hogy ne lökjem félre a saját kezemet, csak hogy magamra húzzam, de bármi is volt az, bíztam abban, hogy egy nagyon rövid ideig még velem marad, és kitartás ad majd ahhoz, amire készültem.
Mert nem álltam meg a hasánál, hiába tüntettem el gondosan a finom krémet, a combja belső oldalán még mindig ott virított az édesség, én pedig nem is voltam rest megindulni lefelé, ezzel egyúttal szinte le is térdeltem előtte, nyelvem hegyével finoman érintve combja belső, érzékeny felét, de még mielőtt tovább kalandoztam volna, kaján vigyorral megnyaltam ajkamat, próbálva úrrá lenni a kapkodó légzésemen, de amennyire Ő küzdött az oxigén hiányával, úgy nekem is akadtak vele gondjaim. Talán nem is véletlenül, a helyiséget mintha kétszáz fokra fűtötték volna, pedig egyértlemű volt, hogy a hőség nem a falakból, hanem belőlünk származik, ez fűtött mindent, már kicsalva egy-egy kósza verejtékcseppet a halántékom mentén, pimasz szavai hallatán viszont már nem tudtam palástolni azt az ördögi kis ízt mosolyomban, még mielőtt elmerültem volna lábai között. - És ha tudnád, te milyen izgató látványt fogsz nyújtani... úgy nagyjából öt másodperc múlva - leheltem halkan combja bőrébe, ismét rántva rajta egy kicsit, de ekkor már nem állított meg egyetlen szó sem, nyelvem rátalált lüktető forróságára, lassú, kínzó mozdulatokkal kezdve bele a kényeztetésébe, ahogy pedig az első hangok, amik elhagyták ajkait, megütötték a fülemet, ismét megfeszültem, jó ideig viszont nem voltam hajlandó fokozni nyelvem ritmusát. Lassan akartam az őrületbe kergetni, úgy masszírozva, hogy még bujább, még mámorosabb nyögéseket csaljak ki belőle, de közben készen álltam arra, hogy amikor teste árulkodni kezd gyönyöréről, szemtelenül félbeszakítsam nyelvem gyengéd kínzását, és elmerülhessek benne.  

A véremet uraló lüktetés egyetlen másodperc alatt érte el az áttörést, felrúgva azt az elhatározást, hogy egy ideig csak gyötörni akarjam, válaszként arra a pimasz kis játékra, amire akkor invitált, mikor előhozakodott a vacsora ötletével. Mintha tényleg az evés körül forogtak volna a gondolatai, az a szemtelen kis csillogás viszont azóta időzött ott tekintetében, hogy elindult volna lefelé, de amennyire tartani próbáltam magam a kialakított távolsághoz, most épp annyira voltam közel hozzá, szó szerint magamon érezve bőre forróságát, és ahogy néha pofátlanul hozzá dörgölőztem, már Ő sem maradhatott kételyek között azt illetően, hogy én vajon mennyire vágyom rá. Ismét, újra és újra, minden kibaszott percben, mióta átengedtem Őt a körém emelt falakon, és ez legfeljebb akkor csillapodott, mikor néha, éjszakánként lehunytam a szemeimet, hogy aludjak. Pedig gyűlöltem, ha elvonják a figyelmemet a kötelességeimről, a munkámról, de Iris mindezt úgy tette, hogy észre sem vettem, ráadásul még szükségem is volt rá. Minden nyavalyás pillanatban éreznem kellett, hogy itt van, és hogy ugyanaz a telhetetlen szerelem lobog a szívében, mint az enyémben, erről az emésztő, tűzforró vágyról, ami testünket marcangolta, már nem is beszélve. Soha többé nem akartam megtapasztalni, hogy milyen az, mikor közömbösen vizslat, vagy mikor nem engedi, hogy hozzá érjek, és nem akartam szembesülni azokkal a szavakkal, amik azt harsogták, hogy ez az élet, az én életem mocskos, és Ő nem tartozik bele. Minden ilyen, vágytól ittas pillanatban távolabb kerültünk attól, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem emlékszik rám, és hogy mindaz, ami közöttünk volt, az emlékeink, az élményeink, egyetlen pillanat alatt váltak köddé, de bármi is történt, vagy bármi is álljon még előttünk, de amíg ezzel a perzselő vággyal csókol, és így simul hozzám, nem volt okom az aggodalomra.
Combjai közé simultam, amint felültettem a pultra, egyetlen pillanatra sem eresztve ajkait, a villa csörrenése is csak másodpercekkel később tudatosult bennem, de továbbra sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ott hever mellettünk egy majdnem érintetlen sütemény, és miközben vágytól megrészegülve megszívtam alsó ajkát, pofátlan ívre húzódtak ajkaim, ezzel is jelezve, hogy az emlegetett baj talán annyira nem is nagy baj. - Már meghoztad hozzá az étvágyamat - mormoltam halkan, alig engedve el a haját, de már nyúltam is az édesség után, olyan mohó ujjakkal markolva rá a piskótára és a krémre, hogy abba még a gyomrom is belefeszült, de a szavaimmal ellentétben nem azért, mert annyira megéheztem volna. Nem is saját ajkaimhoz emeltem a megszerzett süteményt, hanem rajta kentem szét, méghozzá úgy, mintha teljesen normális lenne így tálalni a desszertet, de ahogy általában, úgy most sem érdekelt semmilyen protokoll, csak arra vágytam, hogy nyelvemmel barangolhassam végig a kezemmel felkent édességet, úgy tüntetve el róla, hogy attól minden porcikája sajogni kezdjen. Nehéz volt elvonatkoztatnom attól a kegyetlen, kínzó lüktetéstől, ami most is combjai közé feszült, amit érezhetett, ha kicsit is mozdította csípőjét, de próbáltam ellenállni teste hívószavának, úgy hajolva nyakára, mint valami éhező, mohó mozdulatokkal falatozva, miközben ujjaimat szájához emeltem, és tompán nyaka bőrébe nyögtem, mikor elkezdte eltüntetni rólam az édesség maradványait. Minden izmom pattanásig feszült, de még kitartottam, kicsit hátrébb döntöttem Őt, mikor elindultam lefelé, alapos tisztogatás alá véve kulcscsontját, és épp annyira ereszkedtem lejjebb, hogy gond nélkül ajkaim közé vehessem melleit, a tisztogató mozdulatokkal masszírozva mellbimbóját. Éreztem ajkaimra és államra ragadni a krémet, de kicsit sem érdekelt, hogy mennyire mocskoltam össze magam.
A hév még erősebben dolgozott ereimben, többet és többet akart, így mikor letisztogatta ujjaimat, pofátlanul újabb adag édesség után nyúltam, ezt már a hasa és köldöke köré juttatva, némi krémmel jelölve meg a további útvonalat, de ahogy combja belső oldalához értem, porcikáim megreszkettek az ott tapasztalt forróságtól. Bele is nyögtem melle bőrébe, miközben tovább ereszkedtem előtte, menet közben már lassítva mozdulataimon, mikor eltüntettem köldöke tájékáról a krémet, már majdnem térdelve a pult előtt, és mikor nyelvem végre rátalált combja belső oldalára, érzéki lassúsággal nyalogatva a sütemény maradványait, finoman megmarkoltam, szinte kihúzva a pult széléig, de mielőtt ajkaim rátaláltak volna teste lüktető pontjára, huncut vigyorral lestem fel rá.

Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy hová is akarom majd eljuttatni azt a kis habot, amibe ujjamat mártottam, miután egy kisebb adagot nyomott a mellkasomra, és mikor incselkedve ajkai közé fogadta, már nem is voltam képes magamban tartani azt a jóleső, reflexszerű hangot, amit előcsalt belőlem. Ezen a ponton már nem is érdekelt, hogy elárulom magam, ismét szembemenve azzal a komoly és masszív elhatározással, hogy ezúttal nem kegyelmezek neki, és a végsőkig húzom majd az agyát, de már nem is érdekelt. Akartam Őt, vágytam Rá, és bármilyen édes is volt a kín, ami a játékunkat körbeölelte, nem voltam hajlandó egy percet sem kidobni az ablakon. Nyelvének mozdulatai amúgy is csak feljebb korbácsolták az éledező vágyat testemben, szemtelenül feszülve combjának, csak hogy egyértelművé tegyem, pontosan mit is vált ki belőlem a lassú kínzással, vagy azzal a pimasz arckifejezéssel, ami eluralta vonásait, miközben mohón leszopogatta ujjamról az édességet. Abban a pillanatban bármit megadtam volna azért, hogy én lehessek az a tejszínhab, hogy engem fogadjon így ajkai közé, és talán nem is álltam olyan távol ettől az elképzeléstől. Szívem szerint könyörögtem volna neki, hogy csinálja azt, ami a fürdőben várt volna ránk, ha nem hagyom ott, hogy ajkai ne álljanak meg az ujjaimnál, de képtelen voltam megszólalni. És ahogy cserepessé váltak ajkaim, miközben figyeltem Őt és reakcióit, mindent megtettem annak érdekében, hogy nyelvem egy-két kósza mozdulattal benedvesítse őket, de újra és újra csúfos kudarcot vallottam.
Nem is kellett sokat várnom arra, hogy Ő is meginogjon, ekkor már nem türtőztetve magát, úgy csókolva ajkaimat, mintha tényleg valami finom desszertté változtam volna, én pedig egy pillanatig sem tiltakoztam, még közelebb is vontam, még több szenvedéllyel kutatva nyelvét, ami nemrég még ujjamat tisztogatta, az emlékképtől pedig egy tizedmásodpercig vigyor rándult ajkaim köré. De nem volt időm azzal foglalkozni, hogy nevessek vagy épp vigyorogjak, az ösztön döntött helyettem, mikor feneke alá nyúlva megemeltem, és miközben eljutottam vele a pultig, szorosan csípőmhöz szorítottam lábait. Éreztem a belőle áradó hőt, azt a forróságot, amibe mindennél jobban vágytam, és amivel még mindig, ennyi egetrengető orgazmus után sem tudtam betelni. Ajkára haraptam, mikor felszisszent a hideg konyhapult miatt, de nem hagytam sok időt, hogy hűsöljön, mellkasom pofátlanul az övének nyomódott, érezve bőrömön a hegyes mellbimbóit, az érzés pedig kicsalt belőlem egy halk morranást, miközben ujjaim továbbra is haját tartották. Egy óvatlan mozdulatomnak viszont a villa látta kárát, ami mellettünk hevert, azon a kibaszott tányéron, majd hangos csörrenéssel földet ér, de még addig sem szakadtam el tőle, hogy megnézzem, vajon mennyi süteményt rántott magával a padlóra. - Van egy kis baj - reagáltam csupán ennyivel, épp csak elszakadva ajkaitól, mikor válaszolt a kérdésemre, évődve húztam végig hüvelykujjamat ajkain, míg a másikkal lassan eleresztettem haját, és magunk mellé nyúltam, kicsit sem elegáns módon markolva a süteményből, szinte széttrancsírozva az egész szeletet, de mire felfogta volna, hogy milyen disznóságot művelek, már szétkentem az egészet nyakán, juttatva az édes, vélhetően gyümölcsös krémből a kulcscsontjára is, nem hagyva ki melleit sem a néma hadjáratból. - Imádom, mikor így szervírozzák a süteményemet... - búgtam újfent ajkaira, nagy nehezen szakadva el tőle, úgy esve neki a nyakának, mintha tényleg fel akartam volna falni. Közben hátánál fogva tartottam Őt, hogy ne tudjon elhajolni, csípőjét még közelebb rántva magamhoz, hogy újra megérezze, milyen hatással is van rám, és míg én a nyakával foglaltam le magam, úgy lakmározva róla, mint valami elszabadult vadállat, a jócskán krémes ujjaimat ajkaihoz emeltem, némán kérve, hogy tüntesse el rólam úgy, ahogy az előbb is tette.