Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

„Napló bejegyzés? Jah, azt nem írok. Az olyan kislányos dolog. Most talán még flegmán körbe is forgatom a szemeimet, és vágok egy grimaszt. Hogy kissé gyerekes lennék olykor? Meglehet, hisz a magam nemében még fiatal vagyok! Még is mi az a 200 év egy Óriásnak?! Semmi! Szóval a lényeg annyi, hogy nem fogok itt neked arról picsogni, hogy nem volt egyszerű gyerekkorom, mert szar volt a világ akkor, vagy éppen nem olyan egyszerű mint hajdanán.
Haver!! A számítógép, és ezek a telefonok, meg a sok kütyü, maga a csoda!! Elképesztően leleményesek az emberek, és még az sem zavarja őket, hogy mindenki vájkál az életükben, a világhálónak hála.
Néhány éve elhatároztam, hogy beiratkozok Oslo-ban egy iskolába, és megtanuljam az emberek történelmét, hogy végig követhessem miken mentek keresztül.
Egész hamar sikerült beilleszkednem. De ennyi történelem óra bőven elég is. Vagy még kicsit dumálhatok magamról, de inkább lépek, mert még rengeteg dolgom van!”

Letettem a tollam, majd felpillantottam. Tudtam, hogy nem lesz elég, és elhinni sem fogja senki, elvégre az ittenieknek, ha a képébe vágod, hogy Haver! Én már 200 éves vagyok, és a legelső cipőm is öregebb nálad, akkor hajlamosan hülyének nézni a másikat, és ez bizony itt sem volt másképpen. Felkeltem a helyemről, majd kivittem a lapot a tanári asztalhoz, kacsintottam egyet, s még egy hangot is hallattam hozzá, s egy laza kézmozdulattal pisztolyokat formázva gyorsan mutattam a pofa felé, majd kaptam magam, és visszamentem a helyemre.
Felpakoltam a lábam az asztal lapjára, tarkómon összekulcsoltam kezeim, és igyekeztem a lehető legkényelmesebben elhelyezkedni, azon a törékenynek kinéző széken, ami még is elbírta a roppant súlyomat.
-Barness! Vegye le a lábát az asztalról! Nem otthon van! - harsant fel a tanár hangja, miközben fekete keretes szemüvege felett rám emelte tekintetét, s némi torokköszörülés után letette a lapomat, mit kegyeskedtem kitenni elé. A hitetlenség, és az unalom, mi kirajzolódott az arcára, gyerekek!! És ez nevezi magát Irodalom tanárnak?! Semmi fantáziája nincsen! Akkor sem mutatna semmi érdeklődést, ha eltemetné maga alá egy sziklaomlás.
Vágtam egy fintort, majd lepakoltam lábaim, és elhelyezkedtem némileg „tiszteletreméltóbb” pozícióban, aztán megropogtattam nyakamat.
- Sok van még hátra? Dolgom lenne… - csattantam fel, miközben rápillantottam az órára.
- Ez a kiváltság Mr Barness, amiért nem hajlandó viselkedni, és mindig közbekotyog. - ismét azt a gyűlölt pillantást vetette felém, és bizony legszívesebben hozzá vágtam volna az asztalt, majd fütyörészve kiballagtam volna a teremből zsebre vágott kezekkel.
- Jah… vágom… de ha egyszer annyi információ téves! - bólintottam végül még is, ám azért gondolatban eljátszottam vele, milyen csodásan nézne ki, ha beleépíteném a falba. Nem bírtam ezt a flegma barmot, és akkor sem, hogyha én akartam ezt az egészet magamnak.
A többiek persze nevettek, legalábbis akik bírták a képem, ám akadt olyan is, aki csak a szemét forgatta, vagy püffögött, mint valami köpködő kobra.


És így tanácsoltak el ebből az intézményből. Rövid volt a pályafutásom ezen a helyen, s egy darabig meg sem eröltettem magam, hisz a magam 200 évével mondhatnám azt, hogy visszamegyek hegymászónak, hisz az a nekem való terep, tanulok kis geológiát, már csak a poén kedvéért,hogy kő lényemnek eleget tegyek, am ott volt maga a tény, ami merőben fájdalmasra sikeredne, ha a családomnak be kellene vallanom, kudarcot vallottam. Én ezt az én egómmal nem engedgettem meg magamnak.
Szóval néhány hónap lébecolás után, fogtam magam, és kerestem egy másik iskolát. Egy másik helyet, ahol majd szépen továbbképezhetem magam. Hogy miért csinálom? Talán unalomból.Talán azért, hogy ne azzal kelljen eltelnie a mindennapjaimnak, hogy dolgozom a megszokot monoton keretek között, hanem szépen legyen valami izgalom is. Valami ami egy cseppet megengedi, hogy lazábbra vegyem a viselkedésemet.
Azért tudok komoly is lenni ha arról van szó, és talán épp ennek a bizonyítási vágyamnak volt köszönhető, hogy bekerültem egy olyan társaságba öhm... Ahogy az emberek szokták mondani...kockák...
De! Mivel tudok menő is lenni, így a hideg víz ellenére is elszoktam járni szörfözni... Talán ennek volt köszönhető, hogy egyszer majdnem a hullámsírba tett egy kiadós vihar. Na bumm! Nagy kérdés... Vajon megfulladnék, vagy korallok nőlnének rajtam a sziklaságom miatt? Szóval a deszkám széttört, én meg irónikusan zátonynak csapódtam, és cseppet zabossan másztam partra, hisz aznapra nem mondtak vihart.
Na szóval a sulinál tartottam igaz? Alakult cseppet az életem, és én lettem a védelmező néhány kölyök számára.Erős voltam, és vagyok, ám nem fitogtatom, akár a képességeimet sem. Manipulálni a sziklát, a földet... Csodás mesterség, de mostanában nem akartam gyémántot vagy aranyat keresni.
Szóval egyetem, tanulás és bulik, én meg laza jó arc kocka srác vagyok a szemükben, aki igyekszik nem kiakadni, ha valami nem smakkol a történelemben, vagy a mondák terén...
Hát ennyit rólam burkoltan... Ha érdekel több is, keress meg! Szabad időmben a kampuszhoz közeli kocsmában megtalálsz a pult mögött.