- ☠ -

Aaron & Shane

Furcsa volt ez a hónapos távlat, hisz számomra sokkal többnek tűnik. Mondjuk nálam a hit furcsa lábakon állt, hisz ên magam nem hittem, hanem tudtam. Persze bonyolult ezaz egész, s valahogy úgy éreztem, jobb nem is belefolynom ebbe az egészbe, hisz hatalmas viták lehetnének ezzel kapcsolatban, mibe nem egy alkalommal keveredtem már hosszúra nyúlt életem során.
Persze tudásom javarészt szüleimtől eredt, hisz én magam a csöpp 200 évemmel, szinte gyermeknek számítottam hozzájuk képest.
-A képedbe nyomta, hogy ott van... De nem szidalmazhatja mindenki, és nem ússza meg mindenki annyival, hogy beverik a képét.-villantottam egy mosolyt felé, mi egyre szélesedett, aztán ismét a kútra emeltem tekintetem.
-De a hitet is egyre nehezebb kezelni...és ott van még jó néhány dolog, mi nehezít rajta.- morfondíroztam, aztán megvontam vállam kérdésére.
-Nem tudom. Valószínüleg régóta. A legtöbb helyről elszokták vinni. Kiszedik, beváltják, és a kút karbantartására fordítják.-mormogtam az egyik hattyú szoborral szemezve.
Hamarosan megérkezett a túrista csoport, s a viszonylag csendes környezet úgy vált zajosabbá, s Aaron is magyarázni kezdet, hisz nem állhatta meg az egészet szó nélkül.
Persze én magam sem gondoltam, hogy a helyében másképp cselekednék.
Okozott ugyan egy kis meglepetést, mikor nem ugrott neki az embereknek, a buta kérdések miatt, de a buta kérdés is kérdés, s a tudás által változik egyre okosabbá.
Figyeltem miképpen szedte elő a palackot, majd ballagott oda vele, s tette le magát a kút peremére, s elötte persze én magam is kaptam egyet, aminek fel is bontottam a kupakját, s vártam csendesen.
Figyeltem az emberek reakcióit, a kétejt szemeikben, s páran még puffogtak is hozzá, hisz az egészet egy újabb unalmas shownak gondolták, mit az idegenvezető eszelt ki.
Úgy gondoltam, magával az Istennel jobban járt volna. Bár az is lehet, hogy végighallgatta volna csendben a sok balgaságot, mosolyogva a bajsza alatt, aztán csendben eloldalog.
Persze volt aki már mobilt kapott elő, hisz selytett valamit, én persze gyanútlanúl ültem a palackkal a kezemben, bár nem is tudom mit hittem akkor mi a francért kaptam egy palack vizet.
Abban a pillanatban, mikor polipcsápokként magasodni kezdett felfelé a víz olyan szinten ugrottam meg, a váratlanság hevében, hogy majdnem felborítottam azt, és utólag el is dűltem a pad támlájához, s egy Oh havert suttogva kaptam az arcomhoz, aztán megingattam a fejem, kimosolyogtam magam, majd figyeltem a telefonok hadát. Volt ki döbbenten figyelt, volt ki fényképezett, volt aki azt suttogta, hogy a kölyök a legjobb illuzionista akit eddig látott.
Én meg...nos én meg ültem ott még egy darabig majd felkeltem, s karba fontam karjaim, azonban nem tettem semmit, hisz nem az volt a feladatom, hogy egy kisebb földmozgatással pánikot keltsek.
Ezt a "műsort" lehet pár évtizeddel hamarabb kellett volna előadni, még a modern technika előtt.
Láttam barátom arcán, hogy talán már nem bírja tovább. Szóval magam sem tudtam miért, de letelepedtem mellé, s egy megtudod csinálni suttogással telepedtem le mellé, de nem értem hozzá, hisz nem akartam kizökkenteni.

- ☠ -

Aaron & Shane

-Ez is egy nézőpont. -bólintottam, ám hogy igazán mit gondoltam a hitről, nos azt vagy elmondtam már, vagy megtartottam magamnak, ám végül még is megszólaltam.-Én is voltam már hitehagyott, de az enyém másfajta volt, mert én Tudom hogy ők vannak...-böktem a szökőkút istenei felé.
-Hogy mit nem akarhatott?- felpillantottam a szobrára, aztán oldalra billentettem enyhén a fejem. -Ezt csak tőle tudnád meg igazán. De ha.... Nem...nincs rá jó válaszom.
Elhallgattam, majd jött az érmedobás, amit talán rendesen végig sem gondoltam, ám még is megtörtént. Még is lendült a pénz, s landolt a többi között.
-Kölcsön...-elmosolyodtam.-És mi lenne amire beváltanád? -karba fontam karjaim, aztán visszatelepedtem a padra.
-Magam sem tudom igazán. Talán áldást kértem a küldetésünkre. Vagy egyszerűen csak bedobtam, mint sok százan már. Rád bízom mit gondolsz.-elkényelmesedtem, s egy pillanatra lehunytam szemeim, élvezve a napsütést, ám a nyugalom nem sokáig maradhatott, hisz Aaron magyarázni kezdett.
Elsőre csak fél szemmel sandítottam fel, majd felültem egészen, s lassan kirajzolódott egy mosoly az arcomon.
-Régi szép idők valakinek biztos... Kérlek álld meg a hajóm, hogy ne tudjon elsűlyedni a viharban! Kérlek álld meg a hálóm, had fogjak halat a családomnak! Kérlek kérlek kérlek... Rengeteg kérés. De vajon kapni kaptak valamit cserébe a hiten kívűl? -több volt bennem mint általában mutatni szoktam, s néha azért kifigyelt az a kétszáz év, bár annyira nem hatalmas távalt, hogy bölcsnek nevezhetném magam, inkàbb csak láttam pár dolgot, s sokat mesélt a családom.
-Igen, de vajon meddig maradna itt egy szélcsengő?- emeltem rá a tekintetem, majd újfent hátradűltem, lehunytam szemeim, s csendben maradtam, ám ismét megtört a hely mormogástól, vaku villanástól terhes varázsa.
Nyüzsgés támadt, mire újfent felpillantottam, aztán egy nő kérdésének hallatán karba fontam karom, aztán Aaron felé sandítottam benedvesítva ajkam, de nem keltem fel. Még is ugrásra készen várakoztam, hátha meg kell fékeznem varátom.
Az idegenvezetőnek esélye sem volt válaszolni, hisz Aaron közbekotyogott, mire kiszélesedett a mosolyom.
Megkapartam állam, villantottam egy mosolyt.
-Aaron...- pusztán ennyit mondtam. Nem akartam féken tartani, csak egyszerűen nem akartam bajt. Lelki szemeim elött láttam miképpen ugrik neki a pasasnak, s csapkodja meg azért, mert nem a legpontosabbak az ismeretei, vagy kiabálja le az emberek fejét.
Az emberek szkeptikusak. Nehezen hisznek el dolgokat. Hisz ha azt mondod, egy Isten az apád, vagy az anyád, nos hamar csattan a szeretem magam pulcsi, és üldögélhetsz életed végéig egy gumírozott szobában.
Aztán tekintetem a palackra tévedt, s kíváncsian ültem fel rendesen, várva, vajon mire készül. Mondjuk volt rá egy ezresem, hogy csak bűvész trükknek vélnék az egészet.

- ☠ -

Aaron & Shane

Első blikkre nem igen értettem miért is kell elutazni ide, ám mikor megemlítette a kutat, beindultak a vezérhangyák a fejemben, s kezdtem kombinálni. Bár az még eléggé vak folt volt a számomra, hogy miért is nem az apját hozta el ide magával, ám mivel választ igazán úgy sem kaptam, így azt a csontot el is engedtem, bármennyire is forgott az elmémben minduntalan.
Kérdéseire sem emeltem felé tekintetem, pusztán a kutat szemléltem, a szobrokkal, s a körülötte nyüzsgő embereket.
- Nem tudom. Még sosem voltam Isten. - megvontam a vállam. - Az imádat nem mindig vezet jóra, hisz a nevedben rengeteg kegyetlenséget követhetnek el. Hogy ezt most Te parancsoltad így, és annak úgy kell lennie. Bár ez akkor is megállja a helyét, ha rettegnek. Ha jobban belegondolsz, mindegyik a hiten alapszik. Hisz amiben nem hiszel, attól nem félhetsz. Nem igaz? - felé fordítottam tekintetem, aztán kicsit közelebb léptem az egyik bronz hattyúhoz, s finoman megérintettem, majd visszahúztam a kezem, hisz nem akartam sem kárt tenni benne, sem pedig tiszteletlennek lenni.
Lassú léptekkel jártam körbe, hátam mögött összekulcsolt karokkal, s alaposan megnéztem magamnak a kidolgozott arcvonásokat, majd megálltam, s megszemléltem a szakállas istenséget. Vajon valaha rendelkezett ilyen arcszőrzettel, vagy egyszerűen csak mindegyik istenséget ilyennek képzelték el? Szakállal, s öreg emberként. Elgondolkodtató volt.
Aaron szavaira a vízbe pillantottam, hol akadtak érmék szép számmal, s felvontam szemöldököm, majd kicsit közelebb hajoltam, s belepillantottam.
Aztán zsebemben kotortam keveset, előszedtem egy érmét, majd magam sem tudtam volna megmondani milyen inditatásból, de csókot hintettem rá, aztán belepöcköltem a kút vizébe, hová pár levegőben való pörgés után elegánsan meg is érkezett.
-Vannak akikről keveset tudnak. - vállat vontam, s ismét felpillantottam a szobrokkal tarkított műalkotásra, enyhén oldalra billentett fejjel. - Mi van, ha ő nem akarta?
Elfordultam a kúttól, majd letelepedtem egy padra, s onnan szemléltem az embereket, miközben levettem a hátamról a táskámat, s letettem a két lábam közé.
Azt mondta, nem fog tetszeni amit mond, s első gondolatra úgy éreztem, lehet igaza lesz, hisz mi mindent lehetne csinálni egy szökőkúttal, vagy éppen szobrokkal?! Kipingálni, dekorálni, tönkretenni… ám mikor folytatta, úgy tűntek el arcomról az érzelmeim, s helyüket megkapta a kíváncsiság.
-Szóval… ellopod a város pénzét, a szökőkútból, veszel belőle valami értékesebbet… - egy pillanatra elhallgattam, felkeltem, s Aaron mellé léptem. - Ez mind szép és jó haver… de nem te mondtad az imént, hogy nem érdekli a pénz? Miből gondolod, hogy a földi javak mérvadóak lennének?
Valóban kíváncsi lettem, hisz tudni akartam mit akar kezdeni a pénzzel, s még is mit szeretne kezdeni magával azután. Nyilván, nem megrongálni akarná, hisz ahhoz nem kellene megvárni, míg mindenki elmegy. Vandálkodni bármikor lehet, ám mindazt nem néztem ki belőle.
Azért körbepillantottam, keresve a térfigyelő kamerákat, s bizony találtam is párat.
-Miért zavarnak azok az érmék? Akár ott is maradhatnának nem? - morfondíroztam. Sok volt a kamera.
Igaz nem voltam nyuszi, de még is rengeteg kérdésem akadt, s míg nem tudtam rájuk megfelelő választ találni, addig bizony azok az aggályok ott is maradnak.

- ☠ -

Aaron & Shane

Váltani… úgy gondoltam, egyszerű mondani, és ezzel egyetemben annál nehezebb is megtennem. Változtatni.
Legyintettem egyet, hiszen úgy gondoltam, sokkal egyszerűbb úgy tennem, mintha mi sem történt volna, és csak a pillanatnak kell élnem. Úgy éreznem, az egész felesleges szócséplés, és a végén szép lassan majd minden harmóniába kerül.
Nyugodtan üldögéltem az út további részében, néha ittam pár kortyot az italból, aztán Aaron megtörte a beállt csendet.  
Magamra mutattam.
-Én mutassak példát? - felvontam a szemöldököm, elmosolyodtam, aztán megingattam a fejem. - De tudod mit?! Ha te is megpróbálod, akkor én is, és talán akkor nem lépek le.
Arról nem ejtettem szót, hogy mi is volt az igazi indokom. Persze ott volt bennem az is, hogy megrémültem egy esetleges kapcsolattól. Ahogy az is, hogy ismét magam maradtam mint a kisujjam, és úgy éreztem, részemről ezen a földtekén ennyi volt.
-Nem tudom. De szerintem nem vagy az. - ismét vállat vontam. - De ha kiderül az ellenkezője, rám akkor is számíthatsz! - finoman a vállába boxoltam, amolyan minden rendben lesz haver módon, majd jöhetett a leszállás pillanata, szóval bekötöttem az övemet, és nyugodtan ültem végig az egész végét, s csak akkor keltem fel, mikor arra engedélyt adtak.
Szerencsére elég hamar kiértünk a reptérről, és odakint álldogáltunk.
-Akkor menjünk taxival. - adtam meg a választ, hisz túl sok volt a lehetőség, és fontosnak tűnt az amit tenni akar, még akkor is, hogyha én magam nem sokat tudtam róla.
Megindultam arrafelé, hogy akkor fogjak egy taxit, és elvitessem magunkat a Molin kúthoz.
Szóval ha Aaron benne volt, akkor fogtam egy taxit, beültem hátra, a táskámat a lábamhoz tettem, majd megmondtam hová is szeretnénk menni.
Útközben persze végig csendben voltam. Nem akartam egy idegen előtt olyan dolgokról beszélni, amihez abszolút nem volt semmi köze.
Figyeltem az utat, a környezetet, s közben a fejem teljesen kiürült.
Meglehet a legjobbkor jött ez a kis kiruccanás. Meglehet tényleg erre a levegőváltozásra volt szükségem.
Hamar megérkeztünk, s ki is fizettem az utat. Úgy gondoltam, Aaron állta a repjegyet, én pedig ennyit simán bevállalhatok.
Felvettem a táskámat a hátamra, megkapaszkodtam jobbommal a pántjában, majd barátomra emeltem tekintetem.
-Szóval… mi a terv? Vagy mész és mutatod mire gondoltál? - fejemmel a kút felé bökve indultam meg arrafelé.

- ☠ -

Aaron & Shane

Az igazat megvallva, magam sem tudtam miért született meg bennem a gondolat a tàvozásra, de...nem. ez hülyeség, hisz nagyon is jól tudtam mi volt az, ami elindított ezen az úton.
Akadt valaki, vagy éppen valami, ami menekülésre ösztönzött. Valami, ami új volt, ahhoz képest amiket addig megéltem.
Az illemhelyen elég sokáig elidőztem, de mentségemre szolgáljon, talán a pánik miatt, és nem azért mert akkora hatalmas dolgom akadt.
Szóval visszaérve letelepedtem a helyemre, majd szinte egyből kérdeztem is, mire választ is kaptam azonnal.
-Imprózni? -vágtam egy grimaszt, bólintottam párat, majd megengedtem magamnak egy mosolyt is felé.-Remek!
Persze azt hittem kész tervvel érkezik, és nem csak úgy odaesünk a kúthoz, hogy hali megjöttünk!
Mielőtt még ezt előadhattam volna, már érkezett is a replika arra, mit mondtam neki mielőtt elvonultam volna.
-Öhm...nézd... Itt vagyok 200plussz...és eddig még nem igen akadt komoly kapcsolatom. Aztán jön egy kiscsaj, aki felforgatja a szuperűl berendezett életemet. Szerintem te is frászban lennél.- csendben maradtam egy ideig, aztán elnevettem magam szavaira.
-Nézd öreg...nem hinném hogy az lennél, de úgy vélem te még nagyon kölyök vagy, vagy lefoglal a pukkancskodás.- vállon böktem az öklömmel, s mellé villantottam egy mosolyt is.-De ha kiderűl hogy meleg vagy, nem kell titkolnod! Bár úgy képzeltem, majd együtt csajozunk! -széles mosoly kúszott arcomra, aztán lassanként hátradűltem, egy pillanatra behunytam szemeim.
-Semmi extra esemény, csak egy buli volt, ahová elmentem. Ott táncoltam, jó volt a hangulat, és összeszedtem egy kiscsajt. Nem gondoltam semmi komolyra, pusztán egy kis kaland, mielőtt lelépek, ha már Te is dobbantottál, aztán a minap megjelent az ajtómban. Csatak részegen közölte nem kerestem, és szégyeljem magam.-meglódúlt a nyelvem, s elmondtam. Kiadtam magamból.- Savannah a neve... Elhagyta a családja...- vállat vontam.- Nincs vele baj. Helyes lány...
Elcsendesedtem, s meredtem a kijelzőre, figyelve merre járunk, mekkora utat tettünk meg eddig a magasban, s mennyi van még hátra, bár a számokból semmit sem fogtam fel.
Aztán ismét megszólaltam.
-Le akartam lépni, mert nem volt miért maradnom. Nem kellett vigyáznom senkire. Elhajtottam magam mellől mindenkit-megkapartam a fejem.-Totàl bunkó voltam, de... Azt hittem, ha lelépek, talán valahol találok valami célt magamnak. Aztán jött az a csaj, és most Te is itt vagy...jó ez hülyén hangzott! Szóval...talán nem fogok lelécelni...de ahhoz meg kell ígérned, hogyha beleroppanok egy kapcsolatba, majd összesepersz egy árokparton!
A kősziklahumort nem hagyhattam ki. Talán saját egyediségem volt azthiszem. Mondjuk az is jó érzés volt, hogy megkönnyebbültem.
-Mellesleg...miből gondolod, hogy meleg vagy?- fordúltam felé vehemens érdeklődéssel.

- ☠ -

Aaron & Shane

Az, hogy kinek az oldalán állok, elêg képlékeny fogalom volt. Pusztán meg kellett nézni a tényeket, vajon hihetünk e a szemünknek, vagy egyszerűen csak az kell tennünk, amit mások, és ráfogni mindent az időjárásra, és annak szeszélyeire.
Legszívesebben rohantam volna, hogy meglessem ezt az egészet magam is, és ámuljak hatalmas erején, de csak annyit tettem, hogy megvontam a vàllam, kitártam a karjaim.
-Pártatlan vagyok Öcsém! Nem állok senki oldalán sem!- mosolyt villantottam, visszadobtam a táskám a vállamra, s hamarosan már a gépen csücsültünk, hol feltettem a legkézenfekvőbb kérdést, hiszen annyira látszott rajta, ám az is benne volt a pakliban, hogy pusztán izgul, mit talál annál a kútnál, és az vajon fog e segíteni amit kiagyalt.
Meglehet ezért is terelte a témát felém, de én sem voltam a legközlékenyebb kavics akivel valaha találkozott, szóval csak bólintottam, mintegy rudomásúl véve, ő itt lesz nekem.
Rengeteg kérdés kavargott bennem, ám egyiket sem tettem fel, csak a repüléssel kapcsolatban, és válaszára bizony mosolyom ott ragadt arcomon.
-Jó hatással van rád az öreged!- bólintottam párat, de a mosoly maradt.-Klassz hely! Szuperek a hegyei! Minden Istennel nehéz!-tettem hozzá mintegy mellékesen, aztán csak üldögéltem a helyemen, élvezve az utat, hisz szerencséte a pilóta sem volt fakezű,és viszonylag az időjárás is jó volt.
Jó érzés volt, hogy akad valaki az életében, aki foglalkozik vele, annak ellenére is, hogy mekkora barom tudott lenni. Kiakadni, puszta nyers haraggal tombolni... Ám azt reméltem, ez az egész segít neki majd abban, hogy leküzdje mindazt, mi benne lakozik.A haragot, mi szép lassan felemészti.
Csendben hallgattam szavait a rémálmokról, a traumájáról,aztán csak egy bólintásra futotta.
-Igen. Igaz harapófogóval kellett szinte kiszedni belőle, de hallottam. Aggódtam is, de azt mondta, kézben tartja a dolgaid. Addig nem nyugszik, míg helyre nem hozza.-morogtam immár az utaskíséreő felé pillantva, kinek intettem, elnézést kértem, majd pedig egy pohár innivalót, s ha Aaron is kért, akkor természetesen ő is kapott.
Szerencsére gyorsan megkatam/tuk, így hamar olthattam szomjamat.
Szerettem volna azt mondani, hogy teljesen nyugodt voltam, ám az adrenalin minduntalan ott dobolt bennem. Egyre erhteljesebben, egyre jobban, s határozottabban. Izgultam? Én? Még is miért? A viszontlátás vêgett? Azért, mert ott volt velem az, aki tudta milyen is vagyok? Mert visszakaptam egy barátot? Meglehet. Vettem egy nagyobb levegőt, hàtradöntöttem a fejem, majd lassanként megeredt a szavam.
-Épp azon agyaltam, hogy elhagyom a várost, és megnêzem, máshol milyen a világ, mikor egy csaj betoppant az életembe. Nem tudom mit kezdjek vele... Őhm... Nem vagyok rasszista, semmi bajom azokkal akik nem olyanok mint én... De...- megingattam a fejem, felkeltem. -Mindegy is. Mindjárt jövök!
Szerencsére az illemhely szabad volt, így beléphettem. Megtámasztottam magam a kis csapszerűségen, lehajtottam fejem egy pillanatra, aztán tekintetembe révedve ácsorogtam ott vagy 2 percig, aztán lemostam a képem, s visszaballagtam a helyemre, immár mosollyal arcomon.
-Izgulsz már? Kiváncsi vagyok mit találtál ki!

- ☠ -

Aaron & Shane

Sajnálja, én sajnálom, mindenki sajnál valamit, de ami megtörtént, az már a múltat képezi, és talán arra a múltra ráboríthatjuk azt a bizonyos fátylat, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen.
Persze mesélt cseppet arról, hogyan tengették a napjaikat, és az a csepp tényleg csak egy apró csepp volt.
-Bírom azt a hegyet! Időztem kis ideig a környéken, de a szerzeteseket nem lestem meg annyira. - megvontam a vállam, vágtam egy grimaszt. -Engem inkább csak a hegy érdekelt. - csendben hallgattam tovább. A szegényes körülmények engem annyira nem zavarnak, bár tény és való, hogy elég hamar hozzászoktam a jóhoz, és hogy van miből tengetni az életem ezen a világon.
Az hogy elverték pár alkalommal, inkább csak mosolyra késztetett volna, de inkább fa arccal szemléltem a világot, legalábbis egy ideig.
-Ha megelégelik, hogy folyton morogsz, akkor ez szokott lenni. - villantottam egy mosolyt, s dobtam egyet a táskámon.
Az, meg hogy nem maradnak olyan sokáig, valahogy nem ért meglepetésként.
-Miért is várják el tőled, hogy szót fogadj, makacs kis barátom!? - fejet ingattam, s közben azért elgondolkodtam, vajon az ő helyében én mit tennék. Főleg az esetben, ha egy Isten parancsolná meg nekem, hogy ne menjek el sehová.
Meglehet némi hezitálás után szót fogadnék neki, és maradnék a hátsómon nyugodalomban, még akkor is, ha már esetleg unom a képét bámulni. Ám az is benne volt a pakliban, hogy amilyen makacs, és kemény fejem van, a szava ellenére sem cselekednék aképpen, ahogy kellene.
-Velem semmi érdekes nem történt. A szokásos marhaságok. De azon gondolkodok, otthagyom ezt az egész színjátékot, és kezdek magammal valamit. Unalmas. - vágtam egy grimaszt, aztán rá emeltem tekintetem, egy fej ingatással. - Vagy a motivációm fogyott el, vagy egyszerűen csak elég volt.
Arra persze nem tértem ki, hogy elvesztettem egy mentort, és arra sem, hogy talán lassanként akad egy nő is az életemben. Majd talán később.
Aztán mikor kinyögte végre hová is megyünk, egyből kereszt kérdéssel reagáltam, és a válasza… nos lehet egy kicsit meglepett.
-Én nem olyannak gondolnám, aki nem érne rá veled foglalkozni… Itt nagyobb szar van a palacsintában, és gondolom köze van ahhoz is, amivel tele volt a híradó… - nem konkretizáltam, hisz úgy voltam vele, talán saját maga is tudja miről hadoválok.
Jó nem számonkérni akartam, csak jogosnak éreztem, ha egyszer ahhoz a kúthoz tartunk. Persze azt is megtudtam közben, hogy nem azonnal jövünk vissza, ám mivel számítottam rá, így csak torkot köszörültem, s büszkén kihúztam magam, peckesen lépkedve mellette, akár valami hatalmas uraság.
- Tudom! Mivel ide hívtál, és nem egy busz állomásra, így úgy gondoltam, jobb ha csomagolok is. - megvontam a vállam, visszaeresztettem a laza stílusba, majd miután áthaladtunk az ellenőrzésen, és meglepő módon megengedték neki, hogy áthozza azt a sok palackot, amit persze karba font karokkal néztem végig, benedvesítettem ajkaim, s úgy bandukoltam immár mellette, miközben átkarolta a nyakam, és úgy haladtunk egymás mellett.
A mozdulat tőlem sem maradt el.
-Ne aggódj! Nagy duzzogva, de valahogy el fogom viselni! - mosolyt villantottam, aztán követve az instrukciókat, megindultam a beszállókapuhoz, ahol leadtam a jegyem, majd helyet foglaltam, s feltettem a táskámat a tárolóba, aztán kényelmesen elhelyezkedtem addig, míg el nem kezdődött a beszéd.
Övek használatáról, hogy ha olyan helyzetbe kerülünk, akkor a fejünk felett vannak maszkok, amit az arcunkra kell tenni, s hogy milyen hosszú is lesz az út, és hogy majd ha felszálltunk, akkor majd az övet is kikapcsolhatjuk.
Nem első alkalommal repültem már, így nem volt ismeretlen az előadás.
Az övet bekapcsoltam, a mobilomat meg ki, hiszen nem lenne jó, ha bezavarna a pilótának.
A gép lassan megindult, majd egyre gyorsult, s a kifutópályán elérve a megfelelő sebességet, megkezdte az emelkedést.
A fülemnek nem volt a legkellemesebb érzés, de még mindig jobban viseltem mint mások. Rágót tettem a számba, majd Aaron felé nyújtottam a csomagot. Hamar felértünk a kellő magasságba, így aztán az övem is kikapcsoltam, majd újfent kényelembe helyeztem magam.
-Repültél már?

- ☠ -

Aaron & Shane

A lényeg lényege mindig lényegtelen...vagy talán lényeges? Ki tudja már! Annyi biztos, hogy teljes mértékben tisztában voltam vele, talán életem leghatalmasabb hülyeségét követtem el, mikor letelepedtem ahhoz a zongorához. Bár elnêzve az embereket, és a kíváncsi tekinteteket, sokkal inkább kezdtem azt érezni, őket teljesen hidegen hagyja hogy nézel ki, ha tudsz játszani rendesen, és nem csak hülyeségeket klimpírozol.
Szóval oda is pattantam Aaronhoz, aki viszonozta a köszönést, majd kezembe nyomott egy jegyet, bár inkább akarta beleékelni a mellkasomba.
Szavaira igyekeztem komoly képet vágni, ám az arcom nem akart engedelmeskedni, és egy mosoly kúszott felfelé képemen, miközben zsebre tettem a jegyet, s szabad kezemmel mutattam felé.
-Te? Nos legyen! De... -megráztam fejem.- Felejtsd el! Nincs de! -megindultam arrafelé, ahol áteshetünk az ellenőrzésen, s közben hallgattam Aaron szavait.
-Jah hàt...igen...próbáltam veled beszélni, de lekoptattál egyszer részegen, aztán a tengerek haragos ura, aki akkor inkább volt egy roncs... Felvilágosított pár dologról, és hagytam az egészet. Sokszor érdeklődtem, de...lényegtelen! A helyzet változatlan bizonyos mértékig! -megvontam a vàllam. Savannah-val még nem volt olyan a kapcsolatunk, hogy bárkinek is vilàggá kürtölném, szóval arról hallgattam. Mikor megállított, s belépett velem szemben, úgy menve elöttem, felszaladt a szemöldököm. Sóhajtottam.
-Ahm...Akkor ünnepélyesen fogadom, hogy vigyázok a seggedre! Máskülönben az őseid megcsapkodni találnak, és lássuk be... Nem lenne egyik sem kellemes!- megdörgöltem a tarkómat, aztán csendesen haladtam tovább, mindaddig míg ki nem nyögte végre hová is megyünk.
-Várjál már! A Molinhoz? De... Mi? És pont engem? Nem mintha nem örülnék, de nem az öreged kellett volna elcincálnod oda? -megemeltem kezem, megráztam jelezvén, hogy nem úgy gondolom ahogy gondolja, és folytattam.- Megyek veled szívesen, talán egyszer ha làttam... De... Fuh...-megdörgőltem tarkóm, aztán átadtam a csomagom, kipakoltam a zsebeim, és várakoztam.-Mit akarsz ott csinálni?.... Neeee! Várj! Ne válaszolj! Majd megtudom, ha odaértünk.
Szóval átléptem a kapunk, előre hátra dülöngéltem miután visszavettem a cuccaimat.
Lehet cseppet meggondolatlan voltam, de kellett ez a kis kiruccanás. Mondjuk majd szépen igazolhatom merre csatangoltam, de mondjuk egy cseppet sem érdekelt. A gondolataim összekuszálódtak cseppet, de majd kiegyenesítem őket. Idővel.

- ☠ -

Aaron & Shane

A hosszú napok tengerében éldegéltem, egyik esemény a másik után talált rám, és még egy lány is besétált az életembe. Annyi szépséghibával, hogy ember volt, de nem bántam semmit. De nem is az volt a lényeg.
Épp a zuhany alatt áztattam magam, énekelve a rádióval, majd megmostam a hajam is, hisz sosem lehet elég tiszta az „ember”. Szóval egy jó ideig tartó zuhanyzás után, kiléptem a szárazra, magam köré tekertem egy törölközőt, s épp nekiálltam a fogmosásnak, mikor csippant a telefonom. SMS.
Rég nem kaptam már sms-t.
Fogkefével a számban kaptam fel a készüléket, majd nyitottam meg az üzenetet, s nem kicsit lepődtem meg azon, még is kitők érkezett.
-Mi a…. - összeszaladt szemöldökkel olvastam el, majd minden gondolkodás nélkül kezdtem el öltözködni, összepakolni magamnak pár holmit egy hátizsákba, vettem magamhoz néoi pénzt, meg kártyákat, aztán magamra kaptam a táskámat, és már kapkodtam is a lábaim a garázsba, hogy ott aztán kocsiba pattanjak, és meg se álljak a reptérig.
Sok idő eltelt azóta, hogy utoljára próbáltam vele kapcsolatot létesíteni, hogy beszélni tudjak vele, de nem emlékezett rám, szóval az egészet hagytam lógva, és szinte már „elfelejtettem” a telefonszámát. Ami persze nem volt igaz, de ha meg akarnám játszani a sértődöttet, tuti ezzel jönnék elő.
Bár ahogy magamat ismerem, hogyha a családom is előkerülne, akkor sem mondanám a szemükre, hogy szarjanak sünt, amiért minden szó nélkül leléptek.
Meglehet, nekem is azt kellett volna tennem, ám akkor sosem ismerem meg ezt a srácot, és akkor a csajjal sem találkozok… szóval mondhatni minden a megfelelő ütemben alakult, leszámítva, hogy a mentoromnak is lábanőlt, de a gondolatok helyett, inkább csak az utat figyeltem. Próbáltam úgy hajtani, hogy ne kapjanak el gyorshajtásért, hisz nem akartam elkésni sem.
Mondjuk annyira rohantam, hogy elfelejtettem választ írni Aaronnak, ami persze már csak akkor jutott eszembe, mikor letettem a kocsimat, és kifizettem a tárolását három napra.
Kaptam a táskám, felkanyarintottam a vállamra, zsebembe ejtettem szabad kezem, s laza eleganciával majdnem bent ragadtam a forgóajtónál, de szerencsére sikerült mozgásra bírni a szerencsétlenséget.
Iiigen… az ajtó volt szerencsétlen, és nem én! Ő nem akart kinyílni!  Szóval, miután többed magammal kiszabadultam, szépen útnak eredtem, hogy megkeresem Aaront.
Mivel nem beszéltük meg, hogy pontosan hol, így nem is kezdtem el rajta pánikolni, csak szépen fogtam magam, s haladtam a tömeggel, egészen addig a helyig, ahol a jegyeket lehetett megvenni.
Villantottam egy mosolyt a hölgy felé, majd körbefordultam, s megindultam a tér közepe felé, ahol megakadt a tekintetem egy zongorán.
Túl hamar érkeztem, így aztán odaléptem a kis emelvényre, ledobtam a táskám, majd belekezdtem egy ismerős dallamba.
Bírtam a fickót, és cseppet sajnáltam mikor meghalt, de nem élhet mindenki örökké… szóval belekezdtem játszani egy dalt, s egy idő után énekelni, bár talán a lelkesedésem jobb volt, mint az ének, és el is kellett foglalnom magam valamivel, míg Aaron is befut.
Szóval remekül szórakoztam, és még közönséget is szereztem magamnak.
Mikor aztán megpillantottam, épp akkor lett vége a dalnak.
Legördültem a székről, meghajoltam, kaptam a táskám, aztán pattantam is a haver elé, s igyekeztem sértődött pofát vágni.
-Késtél… - mosoly siklott képemre, majd ha engedte megragadtam alkarját, majd magamhoz húztam így egy gyors ölelésre, aztán elengedtem, zsebre tettem lazán a kezem, és torkot köszörülve kérdeztem. -Hová megyünk?

- ☠ -