Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

I

Csupasz háttal a zuhanyzó falának dőlök és hagyom, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot miközben a mennyezetbe épített hatalmas, négyzet alakú zuhanyrózsából forró víz zúdul rám. Még arra se voltam képes, hogy villanyt kapcsoljak nemhogy kibújjak a fekete farmerből. A visszafojtott zokogástól megremeg a vállam ahogy a földre huppanok, a vízcseppek égetik a bőröm minden egyes négyzetcentiméterét miközben megtámaszkodok a térdemen és lehajtom a fejem.  Azt mondtad, hogy a fájdalomtól csak úgy szabadulhatunk meg, ha még erősebb fájdalmat érzünk. Vajon ez arra is igaz, amikor a mellkasod mélyén fáj valami, amiről már réges-rég lemondtál? Minden miattad van, Lilin kibaszott Shotland.


- Veled vagyok – a homlokom a tiednek támasztom és egy pillanatra sem engedem el a tekinteted, ahogy az ujjaim hátulról a nyakadra fonódnak miközben az én fekete maszkom a te arcodat fedő fehér-piros álarcnak nyomódik. Veled vagyok. Veled vagyok, amikor az öklödtől felszakad a szája, amikor a sokadik ütést viszed be a fejére, amikor már nincs magánál, amikor a többiek feléd lépnek, hogy megállítsanak rájuk kiáltok. Kíváncsi vagyok mikor állsz meg. Mikor érzed úgy, hogy elég. Bárhol is állsz meg, veled leszek. Még egy ütés. Soha nem hagylak el téged. Soha nem hagylak el titeket.

Ti se hagyjatok el engem.


Azt, hogy én hagytalak-e el előbb titeket vagy ti mondtatok le rólam korábban, nem tudnám megmondani. Csak azt tudom, hogy minden tökéletes volt amíg le nem vettem az álarcot előtted. Érinthetetlenek voltunk. Mindannyian. Aztán jöttél te, és tönkretettél mindent. Lilin kibaszott Shotland. A bőröm lángol, de még mindig nem elég. Még mindig nem múlt el. A hajam az arcomba lóg, egyes tincsek a bőrömhöz tapadnak ahogy figyelem amint a vérrel, sárral összekeveredett víz a lefolyó felé igyekszik. Valahol a távolban egy ajtó nyílik és csukódik. A tekintetem az ujjaimra esik, ökölbe szorítom őket majd kinyújtom.  Három hónap farkasalakban sok idő. Három hónap nélkületek sok idő.


- Bízz bennem, Lil – suttogom a füledbe és csak annyira lépek hátra, hogy szemügyre tudjam venni az arcod, odaadjam a bukósisakot majd a kezednél fogva a motorhoz vezetlek - és szeretem, hogy felnevetsz, hogy minden további nélkül hagyod, hogy segítsek ráülni. Mögéd csusszanok, az ujjaim a tiedre fonom, ahogy megragadom a kormányt és ellököm magunkat az aszfalttól. Lassan minden elmosódik mellettünk a sebességtől, nem marad más csak az előttünk levő és a szembejövő kamion. Az út közepére vezetem a motort, ha nem mozdítasz rajta, csak a gázon tartod a kezed, akkor pontosan a két kamion között fogunk elsuhanni. Még három másodperc. Elengedem a kezed. A vér a fülemben dübörög, nincs más csak a sebesség, sisak alól kiszabaduló szőke tincseid és a kamionosok dühödt dudálása ahogy elszáguldunk közöttük. Egy kanyarral, három perccel és két szívroham közeli állapottal később továbbra is adrenalintól ködös tekintettel veszem le rólad a sisakot és esküszöm, hogy nálad gyönyörűbb dolgot még nem láttam az életben – Az enyém vagy, Lilin Shotland.


Valahol ajtó nyílik és csukódik, majd szapora léptek ütik meg a fülemet és a káromkodást már nem tudja elnyomni a víz csobogása. Csodálkozom, hogy nem téped ki az ajtót a keretből amikor berontasz. Máskor talán elkapnám az állad és leszidnálak azért, mert így beszélsz, de most nem futja még erre se, amikor térde zuhansz előttem majd megégeted magad a vízzel. A szám sarka egy aprót rándul amikor a forróságot jéghideg váltja fel. Ahogy a karjaid zokogva a nyakam köré fonod, ahogy a fekete hajad beteríti az arcom – nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdek el én is sírni.


- Pontosan ezt érdemled – az ujjaim a nyakadra fonódnak, Lilin,  és a tudata annak, hogy egyetlen mozdulattal el tudnám törni, hogy teljes mértékben az én kegyeimre vagy bízva olyan elégedettséggel tölt el, amit már nagyon nagyon régen éreztem.
- LEVI – csak Hrooar, te ne hagytál volna csendben. Megfeszül az állkapcsom, ahogy rád villan a tekintetem, Per a halántékodhoz tartja az apjától lopott pisztolyt, a béklyókból pedig nem igazán tudsz kiszabadulni hiszen én kötöztelek le. Pedig esélyt akartam adni neked, Hrooar, de téged is megbabonázott a szőke fürtjeivel, az égszínkék szemével és azzal a nevetéssel, amit soha nem felejtesz el.
- Mire vársz, Lev? – Per hangja sürgető, de én még nem akarlak megölni, Lilin, nem-nem ahhoz túlságosan keveset szenvedtél, még nem tudod milyen mindent elveszíteni, milyen amikor nem fordulhatsz senkihez, milyen amikor teljesen magadra maradsz. Érzem, ahogy a könnyeid az ujjaimon csorognak végig.
- Ugyan, Lilin. Nem tanultad még meg, hogy sírással nálam nem sok mindenre mész? – sziszegem a füledbe, de közben egy percre se eresztem a tekinteted, Hrooar. Egy percre se eresztem és minden egy másodperc alatt történik. Ahogy Per a halántékodra mér egy ütést és kisebb betongolyóval együtt lelök a hajóról, ahogy a pisztollyal rád céloz, Lilin és egy tized szekundum múlva elsüti. Gondolkozás nélkül löklek félre és változok át, vetem magam Perre és tépem ki a torkát. Vér és hús fémes íze árad szét a pofámban miközben porcok ropognak a fogaim alatt, de nincs időm. Visszaváltozok és a vízbe ugrok. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindkettőtöket nem tudom megmenteni.

Pedig már mindketten rég elhagytatok.

Zihálva húzlak a partra, simítom el a szőke hajzuhatagot az arcodból és bizonyosodom meg róla, hogy még lélegzel.

Utána elhagylak. Még egyszer, utoljára.


- Vége, Lev, vége – fogalmam sincs mióta térdelsz előttem és öleled a nyakam, hogy mennyi ideig sírtam, hogy mikor apadtak el a könnyeim. Azt sem érzem, hogy fáznék pedig a vacogástól a fogaim össze-összekoccannak – Itthon vagy – a hangod egyre közelebbről jön, egyre hangosabb, ahogy az ujjaidat is érzem a tarkómon.
- Hrooar? – a hangom rekedtes, rég volt már, hogy beszélnem kellett bárkivel is.
- Él – sóhajtva hámozom le a karjaid és dőlök hátra.
- Nincs vége. Minden csak most kezdődik, Nina -