Szemtelenül elvigyorodtam válaszán, már ami a francia ficsúrokra vonatkozott, és bár nem először húztam ezzel az agyát, de már korábban se gondoltam komolyan. Nem mintha hibáztattam volna érte, nem tartozott elszámolással azért, amit a szökésének ideje alatt csinált, mert az azt jelentette volna, hogy nekem is el kéne számolnom, és volt egy olyan gyanúm, hogy nekem sokkal több van a számlámon abból az időszakból, mint neki. Néha elkalandoztak a gondolataim, hogy miben alakult volna másképp az életünk, ha akkor nem a szökés mellett dönt, de azóta már meggyőztem magamat is, hogy ennek így kellett lennie. Nekem mindenképpen szükségem volt időre, hogy eltűnjön belőlem az a marcangoló düh és pusztítási vágy, amit az esküvőn éreztem, és kapóra is jött az Ő kis kiruccanása. - Nem is Barcelona-nak kell izgatnia - válaszoltam végül, tekintetemmel figyelve a fészkelődését, ahogy közelebb csúszott hozzám, én pedig újabb levegőt vettem, és csak akkor szakadtam el szemeitől, mikor lába az enyémhez simult, csak hogy ismét végigpásztázzam testét. Más helyzetben aljasnak tituláltam volna, de láttam rajta, hogy Ő is nehezen éli meg ezt a rögtönzött cölibátust, ezt pedig még nehezebbé tette, hogy szerettem Őt érinteni, és általában, ha mellettem volt, még a kezeimet se szívesen vettem le róla.
Keze futólag simított végig mellkasomon, mire játékosan megforgattam a szemeimet, majd végignyaltam az alsó ajkamat. - Könnyebb téged boldoggá tenni, mint gondoltam - vált pofátlanná a vigyorom, reagálva a csillogó tekintetére és az arcán időző, meleg mosolyra, amik ezúttal inkább a mellkasomat melengették. Eddig még soha nem éreztem ilyesmit, a boldogsága és öröme láttán bennem is valami hasonló kezdett dolgozni, még ha én magam tisztában is voltam azzal, hogy nem teljesen tiszták a szándékaim ezzel az egész úttal kapcsolatosan. De ha azt az ügyletet sikerül majd rövidre zárni, még lesz egy csomó időnk együtt. És másra nem is igazán vágytam, még ha nem is volt tisztességes rögtön hazugságokkal indítani. A gondolatból az arcomra simuló keze zökkentett ki, kérdésére egy halk sóhajjal válaszoltam először, miközben ujjaim gyengéden végigbarangolták oldalát. - Talán nem pont Barcelona-ban - gondolkodtam el, majd ismét megkerestem tekintetét. - Ahol Te vagy, ott nekem is jó lesz - vigyorodtam el, majd pár másodperc múlva grimaszolva el is húztam a számat. - Ez tök nyálas volt - fintorogtam játékosan, majd hátára simítva még közelebb vontam magamhoz. - Felejtsd el, hogy valaha is ilyet mondtam. Ez nem illik a szerepemhez - nevettem fel halkan egy pimasz szemöldökfelvonással, bár inkább azért, hogy a témából származó komolyságot elűzzem kettőnk közül. Talán néha vágytam arra, hogy más legyek és más életet éljek, de még én magam is beláttam, hogy egy idő után hiányozna az életem. Nem lettem volna képes csak úgy kiszállni, és eddig Ő sem adta jelét, hogy elvárná tőlem, hogy ezt tegyem.
Pár pillanat erejéig csak élveztem a közelségét, nem törtem meg a csendet, és mikor orra az enyémet érintette, gyengéd, apró csókot leheltem a hegyére. Még szavakra sem volt szükség ahhoz, hogy tudjam, mit érez, én pedig, ha valahol, hát itt és vele soha nem akartam megjátszani magamat. Az életemet annyi éven át itta át a mocsok, hogy már nem is hittem abban, hogy képes lehetek egy ilyen tiszta érzésre. Vagy hogy érdemes lehetek Rá. - Hát, amit a rendes emberek, nem? - kérdeztem, ekkor már ismét egy ártatlan pofát magamra erőltetve, hogy legalább egy pár pillanatig kibírjam nevetés nélkül. A hangja és tekintete is elárulta, mennyire nem a városnézés körül forognak a gondolatai, ez pedig szinte azonnal végigborzongatta a már majdnem lenyugvó testemet. - Téged akarlak majd feltérképezni. Újra és újra, amíg nem fogsz könyörögni, hogy hagyjam abba - suttogtam végül ajkaiba halkan, rekedten, kezemet ekkor már derekán nyugtatva, még közelebb húzva Őt, míg mellei hozzá nem simultak mellkasomhoz. - De talán egy fagyi néha belefér majd valahol, közel a hotelhez - mosolyodtam el, homlokomat az övének támasztva. Még mindig pokolian éreztem magam, már kedvem támadt visszafelé számolni a perceket, hogy mennyi idő van még hátra ebből a napból, mikor üt éjfélt az óra, hogy beköszöntsön az a bizonyos holnap, még ha eredetileg nem is így szólt az a bizonyos ígéret. Nem is bírtam ki, hogy ne lendüljek előre, gyengéden fölé gördülve, két karommal a feje mellett támaszkodva, csípőmmel helyet túrva magamnak két combja között, már amennyire a hálóruhája anyaga engedte. - Hogy is mondtad az előbb? Ha valami az enyém, akkor az az enyém - vigyorodtam el, apró csókokat hintve álla vonalára, szándékosan kikerülve ajkait, gyengéden beleharapva a fülcimpájába. - Talán itt az ideje a lámpaoltásnak - súgtam halkan fülébe, szándékosan kétértelműen fogalmazva.

 Kicsit sem lepődtem meg, hogy kettőnk között már a betakargatás is egészen új értelmet kapott, és egy halk, de annál vágyakozóbb sóhaj bukott ki belőlem, miután elszabadult a fantáziám. Nem segített csillapodni, ahogy elképzeltem, milyen kibaszottul izgató a hátára simulni, a mellkasomon érezve teste minden apró rezdülését, bőre forróságát, miközben én irányítom minden mozdulatát. Egy pillanatra még a számba is bele kellett harapnom, hogy újra megtaláljam azt a józan pontot, és leginkább az vigasztalt, hogy bármit is ígértem neki, az holnap már nem lesz érvényben, és kamatostul fogja visszakapni mindazt, amit ma este kihagytunk. Jelen állapot szerint még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán a szobából kiengedem-e, ami nyilván megnehezítette volna a munkába jutását, a beharangozott közös ebédről már nem is beszélve, de azt amúgy is jobban szerettem róla elfogyasztani, legyen szó bármilyen ételről. Ezt pedig nehezebb lett volna kivitelezni egy zsúfolt étteremben, bár... nem ismertem lehetetlent. Főleg ha a feleségemről van szó.
Tekintete ismét a tévé felé kalandozott, én viszont inkább az Ő látványába feledkeztem bele, miután letettem a gyümölcslevet, néha elvigyorodva azon, ahogy a fagyit majszolgatta. Talán nem kellett volna annyira mélyen elmerülnöm abban, ahogy lenyalja a kanálról a hideg finomságot, éppen ezért szólaltam meg aztán ismét, bedobva egy olyan témát, amiről eddig csak érintőlegesen beszéltünk a hotelban töltött éjszakánk során. - Hát, akkor éppen itt az ideje - mosolyodtam el én is, miután megláttam a vigyorát. Tagadni se akartam, hogy egész kellemes folyamatokat indított el vele a mellkasomban, még ha sunyi módon nem is avattam be több részletbe. A munkaügyekbe amúgy sem szoktam, mert tartani akartam magam ahhoz, hogy neki ezekhez soha semmi köze nem lesz. Ahogy ledőlt, én is követtem a mozdulatban, oldalra fordulva fürkésztem tekintetét, ezúttal már szándékosan nem méricskélve teste egyéb részeit, bár még ezt a kis távolságot is soknak éreztem kettőnk között. - Nem is hagyok majd túl sok lehetőséget, hogy stírölhess bárkit. Már rajtam kívül - válaszoltam szemtelenül, burkoltan célozgatva, hogy talán nem fog annyit látni a városból, vagy nem fog annyit fürdőzni a tengerben, mint azt Ő így elsőre gondolná. Minden figyelmét magamnak akartam, bár már előre elkönyveltem, hogy valamiféle kompromisszumot kötnöm kell majd vele. Már csak azért is, mert nekem is lesz elintéznivalóm, de egyelőre még nem raktam össze, hogyan is fogom ezt az egészet kivitelezni úgy, hogy Ő ne vegyen észre belőle semmit.
Viszonoztam apró kis csókját, tenyeremmel gyengéden végigsimítva vállán, majd a karján, egy nagy sóhajjal húzva vissza végül a kezemet. - Hát, talán még nem tűnt fel, de - kezdtem bele pofátlan szemöldökvonogatással.- A magam ura vagyok, és azt csinálok, és oda megyek, ahová akarok. Főleg ha a feleségemről és a megígért nászútról van szó. És már amúgy is kisajátítottál - vontam egyet lazán a vállamon szemtelen csillogással a szemeimben, közben közelebb csúszva hozzá, viszont továbbra sem könnyítette meg a dolgomat azzal, hogy újra és újra hozzám simult, lába pedig az enyémet érintette. - Talán vissza sem akarok majd jönni - tettem hozzá mély levegővétel után, ekkor már nyaka bőrét figyelve, majd odanyúltam, csak hogy egy hajtincsébe kapaszkodva azzal kezdjek játszadozni. - Még ebben a hónapban nyélbe üthetjük. Ha szeretnéd - szólaltam meg pár másodpercnyi csend után, miután újra megkerestem tekintetét, kezem pedig elengedte a kósza hajtincset, csak hogy tenyeremmel gyengéden arcára simítsak. - És van szabad hely a naptáradban egy ilyen több napos... konzultációra - vált ártatlanná a pislogásom.  

 Egy kezemen össze tudtam volna számolni, hogy hányszor vágytam hétköznapiságra vagy normális életre. Hiányzott volna az a bizsergető, erőteljes löket, az adrenalin, ami reggelente kisegített az ágyból és ami vitt előre, még a mocskosul nehéz napokon is. Ehhez képest éles váltásnak tűnhetett, hogy valami egész normális, már-már hétköznapi programot akarok vele szervezni, habár nem akartam szóvá tenni, hogy soha nem lesz igazán hétköznapi az élete, ha velem marad. Egy illúziót megpróbálhatok megteremteni és fenntartani, mintha szokványos házasok lennénk, de ennek ellenére mindig a legrosszabbra készültem. A veszély és a halál kéz a kézben kísérték végig az életemet, és már Ő maga is láthatta, hogy egy-egy haláleset és a mellé társuló gyász mennyire letaglózott és megviselt. Pedig próbáltam elrejteni, úgy tenni, mintha rajtam nem fogna ki semmi, de hiába próbáltam fenntartani a jeges, közönyös ruszki álarcát, Ő talán már az első pillanattól kezdve átlátott rajta. Máskülönben meg sem próbált volna mögé látni, és nem is lennénk most itt.
A kudarcot sem szerettem beismerni, de ahogy tekintetem elidőzött a testén, újra és újra végigpásztázva Őt tetőtől talpig, majd ujjammal is elkalandozva rajta, kezdtem rájönni, hogy ez az egész már eleve bukásra ítéltetett. Képtelen voltam kordában tartani azt a mohó, vehemens vágyat, ami minduntalan tombolt bennem a jelenlétében, és még akkor is, mikor egy fél város választott el minket. Ez a legyőzhetetlennek tűnő sóvárgás úgy dolgozott bennem, mintha soha nem tudna kialudni, és hiába fogadkoztam, hogy a ma este más lesz, mást és máshogy akarok éreztetni vele, de kezdtem belenyugodni, hogy valamire még én sem vagyok képes. Többek között arra, hogy figyelmen kívül hagyjam a parázsló tekintetét, vagy az ujjaim alatt felforrósodó testét. Nincs fából, és a picsába, én sem vagyok abból. Ez a gondolat pedig akkor érett be igazán, mikor véletlenül a nyakamra kent egy adag krémet, és nyelve rutinos mozdulatokkal kezdte eltüntetni onnan. Én, aki soha nem könyörögtem, de nagyon még kérni sem kértem soha, most képes lettem volna kérlelni, hogy ne álljon le, a bizsergés már eluralta minden porcikámat, mire elhajolt, én pedig nem gondoltam volna, hogy létezik akkora önuralom bennem, hogy ne kezdjem el zsigerből szórni a káromkodásokat. Nem kellett volna belekezdeni ebbe a játékba, hogy ki tudja jobban húzni a másik agyát, mert egyértelmű volt a végkimenetel, de ahelyett, hogy megültem volna a seggemen, én is felültem, eltoltam közülünk a tálcát, és egy jó adag krémet kenve a szájára, már hajoltam is, hogy onnan tüntessem el nyelvem mohó mozdulataival. Még kavargott számban az édes íz, mikor ujjaim elmerültek hajában, forró csókban forrva össze vele. Ismét olyan volt, mint valami tiltott gyümölcs, csak most nem azért, amiért korábban, mintha ismét tilosban járnék, amiért ilyen égetően vágyom rá és meg akarom kapni. - Meg fogsz ölni - sóhajtottam fel kínlódva, mikor kiszakadt a csókból, rögtön babrált is a jégkrémmel, hogy egy kanállal megkínáljon, és egy újabb sóhaj kíséretében el is tüntettem róla az hideg édességet. Ha azt a célt hivatott szolgálni, hogy lehűtsön vele, hát csúfos kudarcot vallott, meg is csóváltam a fejemet, amit egy laza mosollyal próbáltam palástolni, de ha nem csaltak a megérzéseim, kicsit sem voltam a helyzet magaslatán, ezen pedig még az az apró kis csók sem segített. Nem voltam az a hősszerelmes típus, aki rosszul érezte volna magát azért, amiért meg akar kapni egy nőt, vagy szégyenkezett volna a pajzán, perverz gondolatok miatt, de lassan újra körvonalazódni kezdett előttem, hogy mi is volt az eredeti motivációja ennek az amúgy siralmas ötletnek. Nem mintha ettől egy fokkal is hűvösebbé vált volna a bőröm vagy a testem bármely pontja. - Azt hiszem, jobb híján az, hogy betakargatlak és elaltatlak - jegyeztem meg viccelődve, nem részletezve, hogy amúgy betakargatni máshogy is be tudnám, de éppen ezt volt az ígéretem lényege. Az éjjeli szekrény irányába nyúltam, ahová az előbb leraktam a narancslevet, magamhoz vettem, hogy egy jó nagy kortyot leküldjek a torkomon, majd felé nyújtottam, hátha időközben ő is megszomjazott a tömény édesség-sokktól. Próbáltam másra gondolni, ami kicsit tompította a vágyat, szerencsére volt miből merítkezni, bár örültem, hogy hangosan azért nem bukott ki belőlem az asztal-szék kombó folyamatos mantrázása. Végül eszembe jutott valami, amit jó ideje meg akartam osztani vele, bár jobb ötletnek tűnt más köntösbe bujtatni a dolgot, mint ahogy eredetileg kinézett. - Mit szólnál Barcelona-hoz? - kérdeztem, mint derült égből villámcsapás, úgy váltva témát. - Mint... nászút - tettem hozzá, közben a tálca alá nyúlva, hogy elpakoljam az ágyról, de a jégkrémet egyelőre nem vettem el tőle. A választás okát végül nem kezdtem el firtatni, valószínűleg amúgy sem repesne, ha tudná, hogy nem feltétlenül csak a múltkor kihagyott nászút csábítana a kontinens másik végébe, hanem egy komolyabb munkaügy is. Vele vagy nélküle, de amúgy is mennem kell. - Szerintem már eleget stírölted a francia srácokat, szóval vedd úgy, hogy a Riviéra nem opció - vigyorodtam el.

  - Hát - kezdtem bele elgondolkodva, miután eltüntettem a falatnyi nutellát  a felém nyújtott kanálról. - El akartalak vinni ebédelni valami normális helyre - vontam meg vállaimat könnyedén, szám szélében egy halvány vigyorral. - Tudod, olyasmit csinálni, ami már-már teljesen hétköznapi - tettem még hozzá, szándékosan nem térve ki arra, hogy bármennyire is akartam a hétköznapiság egy csekély illúzióját kelteni, valami mindig felülírta ezeket a terveket. Ma például az a kibaszott virágcsokor, de valahol még hálás is voltam érte. Ha nem ott, a szemem előtt történik, ki tudja, Iris egyáltalán elmondja-e időben. És ez volt az, amibe aztán én nem akartam belegondolni, mert csak újra szikrát kapott volna a már nagy nehezen lecsillapodott haragom.
Nem vártam meg a következő adagot, kiszolgáltam magam, ujjamat belemártva a finom krémbe, és miközben lenyaltam, tekintetem végigpásztázta alakját. Ennél feltűnőbben talán nem is csinálhattam volna, egyértelműnek volt, hogy a tekintetem beszél helyettem, mert hiába fedte teste nagy részét egy vékonyka kis anyag, pontosan tudtam, mit rejteget alatta, így mikor ujjamról eltűnt az édesség, ahelyett, hogy újabb kör után nyújtózkodtam volna, inkább nyaka vonalához tévedtem. Gyengéden érintettem meg bőrét, hol tekintetét, hol testét mustrálva, ahogy egyre lentebb merészkedtem, majd mikor szemtelenül az öléhez értem, egy pofátlan vigyor kíséretében kértem bocsánatot. Bár egyértelmű volt, hogy egy pillanatra sem bántam, főleg nem sajnáltam, de csak magam alatt vágtam vele a fát. És nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy lássam a tekintetében ugyanazt a vágyat megcsillanni.
Amikor a konyhában álldogálva a narancslére esett a választásom, még nem gondoltam, hogy talán valami erősebbre is szükségem lehet még az este során. Nem mintha az alkohol tompította volna bennem azt az állandó, szűnni nem akaró vágyat, inkább csak rontott volna a helyzeten, annyi különbséggel, hogy legalább lett volna mire fognom, miért nem bírok magammal. Mintha bármikor szükségem lett volna kifogásokra vagy mentségekre, ha megkívántam egy gyönyörű nőt, bár az is tény, hogy még soha nem fogadkoztam ilyesmire. Amikor eldöntöttem, még nem tűnt teljesíthetetlen küldetésnek egyetlen éjszaka erejéig jófiúnak lenni, főleg az Ő kedvéért, mert egy ilyen nehéz nap után valahogy támaszt kellett nyújtanom neki, de a kisördög már ott ült a vállamon, ami az életvitelemből kiindulva nem számított újdonságnak, és ezúttal azt tűzte ki célul, hogy bármire is fogadkoztam ma este, csúnya kudarcot fogok vallani benne. Nem könnyítettem meg a saját dolgomat, és mikor ülő pozícióba került, majd elkapta a kezemet, hogy szájához vezetve Ő nyalja le róla a finomságot, még a levegő is bennem akadt. Nem számítottam a mozdulatra, ennek ellenére nem csillapodott a vigyorom, bele is haraptam alsó ajkamba, ahogy incselkedve eltüntette ujjamról a krémet, pimasz csillogás költözött a tekintetembe, mert már elég egyértelműen rajzolódtak előttem a játékszabályok, de nem fejezte be ennyivel. A következő adag a nyakamon végezte. - Más elképzeléseink vannak a véletlenekről - jegyeztem meg halkan, félrebillentett fejjel, legalább úgy, mintha ezúttal én lennék az a bizonyos megterített asztal, szavaimat pedig csak alátámasztotta azzal, hogy az édesség előtt még ráharapott a fülemre. Bele is borzongtam, libabőr futott végig minden porcikámon, a vérem szinte azonnal meglódult, én pedig még erősebben mélyesztettem fogaimat alsó ajkamba. Szinte fájt, meg is lepődtem, hogy még nem sértettem fel a saját bőrömet, nyelve ekkor már a nyakam bőrén időzött, én pedig abban a pillanatban talán még könyörögni is képes lettem volna neki, csak hogy ne hagyja abba, folytassa tovább, nyelve mozdulatait már egy egészen más terepre képzelve, ami még intenzívebb szorítást gyakorolt a gyomromra.
Aztán eltávolodott, a hűvös érzés szinte dermesztően ütötte meg bőrömet. Szavai még valahol eljutottak a fülemig, valami vastag falon keresztül, de már egészen máshol jártam, egyik kezemmel eltolva kettőnk közül a tálcát, csak hogy a következő mozdulattal feltérdeljek vele szemben, és ugyan oda sem néztem, de valahogy vakon is sikerült megtalálnom a nutella üvegét, hogy ismét belemerüljön ujjam, és egy jó nagy adaggal vegyek magamhoz belőle. - Kurvára nem érdekelnek a dinoszauruszok - súgtam neki halkan, egy pillanatra sem eresztve tekintetét, ujjamat a szájához emelve, egy vastagabb réteg krémet kenve alsó ajkára. - Tudok egy jobb műsort - fűztem hozzá, szabad kezemmel haja után kutatva, tarkója mentén veszve el a tincsek között, majd szinte egyetlen pillanat alatt törtem meg a kettőnk közötti távolságot, szinte rögtön alsó ajka után kapva, hogy egy mohó, ellentmondást sem tűrő csókcsatával tüntessem el róla először a krémet, rögtön érezve a kellemes, édes ízt a számban, majd szünet nélkül törtem be ajkai közé, nyelvemmel kutatva az övé után.

 Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem tartottam magam nosztalgikus típusnak, most furcsa, kellemes érzés járt át az emlékek felidézése kapcsán. Még ha nem is volt mindegyik túl kellemes, mert attól az első csóktól merőben eltért az első randink hangulata, és nem is tudnám megmondani, vajon előtte vagy utána sikerült-e egyáltalán megközelítőleg úgy megsértenem, mint akkor este. Most persze már mosolyogtam rajta, megspékelve egy szokatlan vallomással, mert ugyan tényleg foglalkoztatott a gondolat, hogy utána kellene mennem, de végül nem azért nem tettem, mert annyira féltem volna attól a borosüvegtől. Túl nagy volt bennem a büszkeség, a kettősség érzéséről nem is beszélve, és hiába birizgálta a fantáziámat, akkoriban még tényleg foggal-körömmel küzdöttem ellene. Ettől függetlenül a szavai még inkább táplálták az arcomon időző mosolyt, főleg mikor közölte, hogy tényleg a képembe akarta  önteni a bort, mire grimaszolva elhúztam a számat. - Szóval lemaradtam egy dühös szexről - biggyesztettem le ajkaimat, szándékosan ezt az egy részt ragadva ki a burkolt mondanivalójából. Igazából mindkét forgatókönyvet el tudtam volna képzelni, már amire következtetni engedett, mert vagy tényleg hozzám vágja a teli üveget, vagy pedig kiesik a kezéből, és bár az utóbbit jobban preferáltam volna, de mégis reálisabb esélyt láttam az elsőre.
Ugyan szavaimmal arra törekedtem, hogy elengedje a komoly gondolatokat, és ne ezeken agyaljon most, mert már így is túl sok jutott a mai napra, de bennem ettől függetlenül gyökeret vert a gondolat. Az elmúlt hetekben annyira lubickoltam ebben az új élethelyzetben, hogy szinte teljesen elfelejtettem, nem magától érkezett az életembe, arra pedig főleg nem szívesen gondoltam, hogy az apámnak ehhez bármilyen köze is volt. Mégis, talán ideje lett volna utánajárni, megtudni, hogy mi is van abban a kibaszott fecniben, amiből ez az egész elindult, és mi lesz, ha egyszer semmissé válik. Valahol mélyen mindig is furcsa, baljós érzés fogott el emiatt, mert ismertem az apámat. És a legfontosabb információk mindig az apróbetűs részben rejtőztek. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy célt értem, talán sikerült Őt, ha nem is sokáig, de megnyugtatnom, legalábbis annyira, hogy ma már ezen ne kattogjon, de amúgy sem tudtam volna mást mondani. Nem tudom, mit kellene tartalmaznia annak a szerződésnek ahhoz, hogy megmásítsam a döntésemet. - Hát, vagy majd sűrűn emlékeztetlek - vigyorodtam el, majd elhúztam kezemet az arcáról, csak hogy immáron tényleg a fagyival és a kanállal tudjak foglalatoskodni, ha már eldöntöttem, hogy befogom a száját.
Egy adagot a szájához is emeltem belőle, míg ő már azon töprengett, mivel foghatná be az én számat, és nem is bírtam ki, hogy ne emlékeztessem arra, miként is csinálta legutóbb. Minden porcikám belefeszült a gondolatba, örültem, hogy az a fagyi jelenleg nem a bőrömön van, mert most szó szerint lefolyt volna rólam, annyira felforrósodott a vérem. Az egész kezdett egy olyan küzdelemnek bizonyulni, amiben úgysem nyerhetek, már pusztán azért sem, mert amennyire szerettem, éppen annyira vágytam is rá, és tagadni sem tudtam volna, hogy mennyire férfiból volt minden porcikám. Ezt pedig minden bizonnyal a tekintetemből is kiolvashatta, éppen ezért kezdtem el először a nutellás üveggel babrálni, míg ki nem vette a kezemből, aztán pedig a tévét lesni, mintha bármi érdekes műsor is ment volna benne. - Te is tudod, mivel akarok foglalkozni - sóhajtottam fel, nem is leplezve a vágyat a hangomban, az pedig csak tovább szította bennem az érzést, hogy felfedeztem hangjában azt a kis rekedtes élt. Korábban azt mondta, sok ilyen esténk lesz még, mikor csak tévét fogunk nézni, és már előre rettegtem az összestől. Végül egy torokköszörülés kíséretében lenyaltam a krémet a kanálról, jólesően elhümmögve rajta, ebből már inkább kispórolva a szemtelenkedést, míg el nem olvadt a számban.
Közelebb csúsztam hozzá, közben gyengéden viszonozva a kis csókot, amiért odahajolt hozzám, de nem bírtam ki, hogy utána ne nézzek végig fekvő alakján tetőtől talpig. - És az irodádban akarsz ebédelni, vagy elvigyelek valahová? - kérdeztem félrebillentett fejjel, de nem vártam meg a következő adagot, én nyúltam az üveg után, csak hogy ismét belemélyesszem a mutatóujjamat, és a saját számhoz emelve ízleljem meg ismét, de ekkor már nem a szemeit fürkésztem, tekintetem lentebb siklott, hiába fedte ruha a testét. Ahelyett azonban, hogy a kezemet magam mellé húztam volna vissza, inkább gyengéden a nyaka vonalához érintettem, ujjaimmal zongorázva végig puha bőrén, szinte biztossá téve magamat, hogy egy kibaszott mazochista vagyok. Nem szóltam egy szót sem, végigbarangoltam mellkasa fedetlen részén, majd mellein, amit már eltakart a vékony anyag, mutatóujjammal végighaladtam hasán, majd alsó ajkamba harapva a combjai között állítottam meg, szinte azonnal kitapintva a forróságot, ami éppen annyira árulkodott, mint amennyire az én testem is tette épp. - Neki is hiányzom - suttogtam halkan, majdnem minden hang nélkül, majd egy óriási sóhaj kíséretében megcsóváltam a fejemet, mint akiben éppen most tudatosult, hogy túl messzire ment. - Pardon - vigyorodtam el aztán, ebbe a gesztusba pedig egyszerre vegyült pimaszkodás és kínlódás, miközben végül elhúztam a kezem a testéről, csak hogy újra az üvegben kezdjek matatni.

 Nehezen álltam meg, hogy ne szaladjon ismét előre a fantáziám, főleg mikor az ujjaimról és a billentyűkről beszélt, majd beharapta ajkát, amivel egyenesen megbolondított. Legalább olyan hatással volt rám, mint mikor az én ajkamat harapdálta, de fogadni mertem volna rá, hogy mindkettőnk fejében ugyanaz a gondolat ütötte fel a fejét. Ezerszer jobb helyet is el tudtam volna képzelni ezeknek az ujjaknak, amiben valószínűleg Ő is nagyobb örömét lelné, mint egy zongorajátékban, de inkább megálljt parancsoltam a fantáziaképeknek egy torokköszörülés kíséretében. Annak ellenére, hogy kegyetlenül frusztrált az egész helyzet, a küzdelem saját magam és az ösztön ellen, mégis élveztem, mert már most tudtam, hogy mennyire mámoros és intenzív lesz újra megkapni Őt. Jobb híján... holnap. - Máshogy emlékszünk arra a csókra - vigyorodtam el szemtelenül, ahogy az egész felevenedett a lelki szemeim előtt. - Csókot ígértél, de csak puszit adtál. Pedig szerintem megdolgoztam azért a csókért - vontam meg vállaimat ártatlan pislogással, pajzán éllel a hangomban, miközben újabb falatot emeltem a számhoz. Ott és akkor Ő próbált meg játszani velem, már az is eszembe jutott, hogy talán csak tesztelt az egésszel, hogy mit lépek válaszként, én pedig már akkor sem cáfoltam rá magamra. Amit akartam, azt meg is szereztem, és a csók után már tudhatta, hogy mire is számíthat tőlem. Konkrétan, bármire.
Azóta hosszú utat jártunk meg, nem egyszer akartam kihátrálni, visszafordulni és elengedni, vagy inkább eltüntetni az életemből, mégis, valószínűleg soha többé nem tudtam volna ugyanúgy élni az életemet, mint előtte. Magával hozott valamit, amit eleinte idegennek éreztem és amire nem gondoltam, hogy én is képes lehetek. És már nem is akartam enélkül élni. Vagy inkább nélküle nem akartam. Azzal persze csak újabb vigyort váltott ki belőlem, hogy elmondta, dacból nem jött át soha, még meg is forgattam a szemeimet egy fejcsóválás kíséretében. - A dac. Mi más? - kérdeztem költőien, halkan felnevetve. Nem egy alkalommal szembesítettem vele, hogy megőrjített a folytonos dacolással, ami nélkül viszont soha nem hívta volna fel magára a figyelmemet. Szófogadó kislányból ismertem éppen eleget. - Amikor volt az a félresikerült randink... még valamikor a legelején - kezdtem bele, miközben távolabb toltam magamtól az üres tányért. - Mikor megsértődve felvonultál az emeletre egy üveg borral - vigyorodtam el. - Majdnem utánad mentem - ismertem be végül egy kis sóhaj kíséretében. - De nem akartam, hogy a fejemen verd szét a borosüveget - bukott ki belőlem egy újabb halk nevetés, bár ezt inkább viccnek szántam. Valójában inkább nem akartam, hogy azt gondolja, bennem több is van, mint addig mutattam felé, mert akkoriban még arra készültem, hogy apám füttyentése után rögtön el is tűnik majd az életemből. Nem akartam esélyt adni sem neki, sem magamnak semmire.
Valahol meg sem lepődtem, hogy ismét egy komolyabb témát kezdett boncolgatni, bár annyira nem bántam. Nem akartam, hogy bármit is magába fojtson, általában én sem tettem, így még legalább időben meg tudtam nyugtatni, már ha éppen megnyugvásra volt szüksége. - Nem, nem hiszem, hogy ez volt a motivációja, ő nem ilyen szentimentális típus - sóhajtottam fel, ekkor már nem viccelve el a szituációt. Az apámnak nem ért volna ennyit az, hogy kiderítse, reménytelen vagyok-e vagy sem. - De egyszer úgyis megtudjuk, hogy miért vitték vásárra a bőrünket, nem? - kérdeztem csendesen, ekkor már arca után nyúlva, gyengéden simítva el rajta ujjaimat, ő pedig finoman bele is simult ebbe a gesztusba, apró csókot lehelve a tenyeremre. - Nem tudna olyat mondani vagy tenni, amivel arra kényszeríthetne, hogy elengedjelek. Csak ezt tartsd fejben - küldtem felé egy gyengéd mosolyt. Folyamatosan küzdöttem érte, hol magammal, hol másokkal, és ha egyszer az apámmal szemben kell majd, hát érte megteszem. Ha nem jelentene többet mindennél, ez az egész este meg sem történt volna, legalábbis nem ebben a formában, nem így. És ezt már tényleg nem vehette el tőlünk senki.
Már ott volt a kezemben a kanál, míg másikkal éppen a jégkrém tetejét varázsoltam le, és nem eltitkolt szándékom volt belefojtani a gondolatokat, ezt pedig szóvá is tettem egy pimasz vigyor kíséretében. Nem is hagyta ki, hogy ne kontrázzon vissza, és miközben a jégkrémbe mártottam a kanalat, hogy egy adagot a szájához emeljek, tekintetem pedig egy pillanatra sem eresztette szemeit. - Hát, te is lefoglalhatnád. Ráülhetnél úgy, mint a múltkor - grimaszoltam ártatlan pislogással, még mindig jól emlékezve, hogy mit is váltott ki belőle, mikor a rögtönzött nászutunkon a számra rántottam, a saját reakcióimról nem is beszélve. Kibaszottul felizgatott minden mozdulata és minden hang, ami akkor és ott bukott ki belőle. - De most amúgy is szomorú vagyok. Ezt a nutellát inkább rólad akarnám lenyalni, nem... a kanálról - sóhajtottam fel csalódottan, ahogy másik kezemmel az üveg után nyúltam, mintha csak a címkét akarnám elolvasni rajta, de inkább csak a figyelmemet próbáltam elterelni arról, amin eredetileg gondolkodtam. - Van olyan csatorna is, ahol dinoszaurusz csontokat ásnak elő? - kérdeztem kínlódva, ekkor már a tévé felé fordulva.

 Válasz gyanánt először elvigyorodtam, bár tény, hogy eddig nem merültünk bele egymás zenei ízlésének felfedezésébe. Vele kapcsolatosan egész másfajta mélységek érdekeltek, és nem is voltam rest kihasználni minden kínálkozó alkalmat arra, hogy felderítsem azokat, ma este azonban jó pár egyéb dolgot is megmutatott magából. Számos szokásunk bizonyította, hogy nem ugyanúgy éltük az életünket a házasságunk előtt, és nem is ugyanabból a körből származtunk, a szüleink pedig más típusú üzletekből gazdagodtak meg, de úgy tűnt, mi magunk hidat találtunk egymáshoz. Egy rögös, néha kíméletlen út után, mert azt nem tagadtam le, hogy számos alkalommal próbáltam földbe tiporni a lelkét, jobb híján szavakkal. Azóta sem szívesen gondoltam arra, hogy ha az apám nem köti meg a kezemet, talán egészen máshogy alakult volna kettőnk kapcsolata. Még ha mai szemmel el is borzasztott a gondolat, hogy akár csak egy hajszála is meggörbüljön általam. - Ha el akarnám érni, hogy beindulj, játszanék neked valamit - böktem a földszint felé fejemmel, célozva a zongorára, majd kajánul felvontam mindkét szemöldökömet. - Attól már múltkor is majd' kicsordult a nyálad. Ne tagadd, láttam - húztam tovább az agyát vigyorogva, miközben elvettem ujjai közül az ételt. Jólesett valami meleget enni végre, de ha valami, hát maga az evés háttérbe szorult ma, jó ideig nem is tudtam gondolni egyetlen falatra sem, az összeszűkült gyomrom nem is vett volna be semmit. Ez pedig nem annak szólt, hogy ölnöm kellett, mert az nem számított újdonságnak, és nem vette volna el az étvágyamat, inkább miatta rángott görcs minden porcikámban, mert még mindig nem tudtam volna szavakkal kifejezni, mennyire nem tudtam, mire számítsak ma este, miután hazaérek. Kibaszottul féltem, és furcsa volt bevallani, de mostanában akárhányszor csak féltem, annak köze volt ahhoz, hogy elveszíthetem Őt. Szavakkal végül nem is válaszoltam a kérdésére, tekintetemmel üzentem, hogy kicsit sem kicsi az a bizonyos sajnálat, amit az asztalom hiánya okoz, és nem is tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ne valamely testrészéről nyaljam majd le azt az édes krémet.
Tovább folytattam az evést, bár jóval nagyobb falatokat küldtem le, míg ő inkább csak csipegetett, mint valami kismadár, emiatt pedig szemforgatva meg is csóváltam a fejemet, de a mosolyom továbbra sem lankadt. - Hát, bébi. Szerintem nem lennénk itt, ha csak úgy átjöttem volna behajtani rajtad a házastársi kötelességeidet - kerestem meg tekintetét egy pillanatra, majd újra a tányérom felé fordultam. Nem akartam ennél jobban belemenni a gondolatba, mert Ő is tisztában volt vele, hallott rólam eleget ahhoz, hogy tudja, mi mindent tettem másokkal, köztük azzal a csomó nővel. - Neked sosem jutott eszedbe átjönni? - kérdeztem pofátlanul, pajzán vigyorral tolva el magam elől a leürült tányért.
Tovább válogattam a csatornák között, bár ahogy szavaimnak hála eszembe jutott, hogy mi mindenben lesz vele holnap részem, kicsit sem fogtam fel, hogy hol milyen műsort vagy filmet adtak épp. Ismét a fülemben hallottam nyögését, magam alatt éreztem teste feszülését, és ez rosszabb volt, mint valami kibaszott elvonókúra. Nem is kellett volna sokat bátorítania, mégis megtette, ahogy szinte felhívást tett keringőre a holnappal kapcsolatosan, de erre már inkább csak vigyorogtam. Ekkor már minden figyelmemet neki szenteltem, csak spontán megállva valahol a válogatásban, és le is tettem a távirányítót, mikor megkomolyodott az arckifejezése. - Miért ne mondanám el az apámnak? - kérdeztem vissza, ekkor már közelebb helyezkedve hozzá. Bár jogosan merült fel benne a kérdés, mert ez még soha nem került szóba, és én sem agyaltam túl sokat azon, hogy miképp is fogom ezt az apám elé tálalni. Nem mintha kicsit is érdekelt volna jelenleg bármi, ami vele kapcsolatos, nem tudtam túllépni a dühön, amit tápláltam iránta, de előbb-utóbb bizonyára amúgy is megtudná, hogy mi is történik a fia házában. Akkor pedig már inkább tőlem tudja meg. - Nem tudom, hogy mit tervezett, és azt se, hogy a te apád mibe egyezett bele, és hogy... mit írtak le abban a kurva szerződésben, de - emeltem fel egy halk sóhaj kíséretében a kezemet, gyengéden az arcára simítva ujjaimat, csak hogy így tartsam tovább tekintetét. - Talán még örülni is fog neki. Bebizonyítottad neki, hogy nem vagyok reménytelen - grimaszoltam incselkedve, hátha így tompítani tudom benne a komolyságot, szabad kezemmel pedig közben megfogtam az egyik kanalat, majd felemelve játékosan meglóbáltam előtte. - Kibaszottul szeretlek, és ezt még az apám sem tudná felülírni - fűztem még hozzá, apró csókot lehelve alsó ajkára, majd egy kis sóhajjal elhajoltam tőle. - Inkább foglaljuk le a szádat - folytattam tovább a pimaszkodást, lelökve a jégkrémes doboz fedelét.

 Még a pislogásra sem fordítottam energiát, miközben nyelve laza mozdulatokkal eltüntette ujjaimról a finom édességet, mintha csak így akartam volna az emlékezetembe vésni ezt az egészet - egyetlen másodpercet sem kihagyva. Pedig ez az egész felért egy erősebb kínzással, próbáltam a józan eszemre hallgatni, ami ma este komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy bebizonyítsa, kettőnk között ez az egész nemcsak a testiségről és szexről szól. Ennél jóval mélyebb érzelmeket tápláltam iránta, és ismerve magamat, már régen ráuntam volna, ha nem szólna többről. Azt sem tudtam, hogy kinek akarok bizonyítani, neki vagy inkább saját magamnak, de ahogy elmélyültem tekintetében, ugyanazt a parazsat láttam fellángolni benne, így szemernyi kétségem sem volt, hogy ugyanaz jár a fejünkben. És talán ugyanúgy egyetlen utolsó hajszálba kapaszkodtunk, csak hogy bizonyítsunk. Éppen ezért tűnt megváltásnak a megmelegedő étel hangja, meg is köszörültem torkomat, egy elnéző vigyor kíséretében megrázva a fejemet. - Jó-jó-jó. Megbékélek a pazar vacsorával - mondtam ki hangosan is, ekkor már újra összegyűjtve magamban némi erőt, egy apró közjáték után pedig a narancslé után nyúltam, csak azt követően vettem át tőle a tálcát, ő pedig segítő szándékkal kézbe fogta a gyümölcslevet és a gyümölcsökkel teli tálat.
Tekintetem néha találkozott az övével, ahogy felfelé indultunk, ő pedig hátrasandított rám, így minden bizonnyal elkapta azt a csúnya grimaszt, amit az újabb film ötletét hallva villantottam. Mégis rám bízta a döntést, nem erőszakoskodott, amit fordított esetben én talán simán megtettem volna, ahogy pedig sorolni kezdte a lehetőségeket, halkan még fel is nevettem. - A gyilkosságról szóló filmeket is passzolom - vontam meg vállaimat, de inkább nem is mondtam tovább. Ezek a műsorok annyira nem hoztak lázba, az egész életem gyilkosságokból és túlélésből állt, arról már nem is beszélve, hogy ha úgy volt kedvem, egy laza stand up-ot még én is lenyomtam volna neki. Ezekhez nem kellett se műsor, se tévé. - Ha már háttérzaj... inkább valami zene, nem? - kérdeztem, bár végig sem gondoltam igazán. Függött a zene típusától is, de lehet, hogy annak megint csak egy folytatása lett volna, és mindaz, ami jelenleg még előttem sorakozott a tálcán, könnyedén a padlón is végezhette volna.
Lecsúsztattam a tálcát az ágyra, majd őt követve én is helyet foglaltam. Már nyúltam volna az étel után, ezúttal azonban ő tartott a számhoz a sült húsból, és nem kellett kétszer mondania, rögtön ráharaptam a falatra. - Kicsit sajnálom, hogy ma este nem te vagy az én megterített asztalom - sóhajtottam fel, mintha csak sajnáltatni akartam volna magam, ekkor pedig már én is kézbe vettem egy porciót, szavaira egy halvány mosollyal reagálva. - Hát, sokan mondták már - billent oldalra a fejem pimaszkodva, miközben egy csibész vigyort villantottam felé, miután apró puszit lehelt a számra. Bár ők nem abban a kontextusban gondolták azt, hogy elképesztő vagyok, mint ahogy most Iris, de nem is ez volt a lényeg. Próbáltam jobb lenni, legalább vele, valahogy eltüntetni a fejéből, a gondolataiból azt, ami ma történt, és ha ehhez olyasmiket kellett csinálnom, amiket amúgy nem szoktam, hát... nem megérte? Még soha senki iránt nem éreztem ekkora önzetlenséget, soha nem törődtem senkivel, és még ha nem is vártam el cserébe, de ugyanazt adta vissza. Ez pedig napról napra olvasztott le újabb jégdarabokat a szívemről. - Bár nem mondom, hogy nem... szokatlan. És nem kurvára nehéz - fűztem végül hozzá, tekintetemmel ismét megkeresve a távirányítót, csak hogy a szabad kezembe vegyem, és közelebb húzzam. - De holnap behajtom - lestem felé, majd visszakapcsoltam a tévét, csak hogy ezúttal én kezdjem el bogarászni a kínálatot. Valamivel le kellett kötnöm magamat, megelőzve az előbbi nutellás fiaskó folytatását.

 Majdhogynem teljesen mindegy lett volna a helyszínválasztás, mert akár itt a konyhapultnál, akár a hálószobában esünk neki a tálca tartalmának, a pajzán emlékek mindkét helyen visszaköszöntek volna, és ezt annyira nem is bántam. Szerettem emlékezni azokra a mámoros, észveszejtő pillanatokra, szinte már hallottam is a fülemben hangos nyögéseit, amiket már neki bevallva is imádtam, éreztem bőrömön körmeinek nyomát, tűzforró testének gondolata pedig rögtön görcsbe rántotta a gyomromat. Még nagy hasznát is vettem annak, hogy éppen a hűtő előtt álltam, közelebb is léptem, hogy úgy kutakodjak, a hideg pedig ugyan csak kicsit, de segített, hogy valamennyire lehűtsem magam. Mintha erre lett volna egy szemernyi kis esély is.
Amíg ő elővett egy doboz fagyit, én némi maradékot halásztam elő, és míg az a mikróban melegedett, visszataláltam mellé, közvetlen közelről fürkészve, mi mindent halmoz a tálcára. A nutellát viszont még azelőtt elvettem tőle, hogy az akár csak hozzáérhetett volna a tálcához, lecsavartam a tetejét, és mint valami nagy gyerek, már rögtön mélyesztettem is ujjamat a sűrű krémbe. Idejét sem tudtam megmondani, mikor ettem belőle utoljára, és amíg elő nem vette a szekrényből, abban is kételkedtem, hogy tartozéka-e a háztartásnak, de szinte rögtön eszembe is jutott, hogy már együtt élek egy nővel. És valószínűleg nem a nutella okozná a legnagyobb meglepetést, ha kinyitnám a konyhaszekrényt.
Továbbra is szemeit fürkésztem, miközben eltüntettem saját ujjamról a krémet, jóleső, elnyújtott mormogással kísérve, majd megnyaltam saját ajkaimat, de az a pimasz, sunyi vigyor csak nem akart eltűnni, közben ujjam ismét elmerült az üvegben. - Nem vagyok önző. Annyira - vontam meg lazán vállaimat, mikor megközelítettem a száját, és bár tudtam, hogy ezzel is magam alatt fogom vágni a fát, de engedtem, hogy lenyaldossa rólam a ragadós krémet. Azonnal szárnyalni kezdett a fantáziám, ahogy szemei rabul ejtették az enyémet, ajkai finom szorítását éreztem ujjam körül, a nyelve lassan eltüntette rólam a nutellát, a hang pedig, ami mindezek mellé párosult, kis híján minden józanságomat romba döntötte. Kicsi választott el attól, hogy ne kapjak utána, egyre kevésbé mozgatta a fantáziámat az étel vagy a fagyi gondolata, inkább az kezdett foglalkoztatni, hogy jelen helyzetben képes lennék-e vele eljutni a hálószobáig, vagy itt tépném le róla azt a kibaszott hálóruhát. - El tudnék képzelni más finomságot is - szólaltam meg végül, mielőtt halk, rekedtes sóhaj bukott volna ki belőlem, ekkor már hol szemeit, hol ajkait bűvölve tekintetemmel. Tényleg, ott abban a pillanatban képes lettem volna sutba vágni a korábbi fogadalmamat, azt, hogy a ma este másról fog szólni, mint az eddigiek, de a mikró időzítőjének csipogása kizökkentett ebből. Hát mi ez, ha nem égi jel?
Feszülten sóhajtottam fel ismét, és míg ő kivette a megmelegített ételt, én pedig biccentettem szavaira. - Narancslé megfelel? - kérdeztem, még mindig ujjal matatva a krémben, amit visszaérve ismét ő tüntetett el, ekkor már valamivel szolidabban, már ha lehetett ezt egyáltalán visszafogottan csinálni. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy az ujjam helyett éppen ezt mással is csinálhatná, és ettől a gondolattól ismét megfeszültem.
Le is tettem az nutella üvegét a tálcára, ismét a hűtőajtó mellé lépve, hogy elővegyem a beharangozott narancslevet, majd átvettem tőle a tálcát, fejemmel intve neki, hogy menjen Ő előre, vissza az emelet irányába. Legalább míg hátat fordított, nem láthatta az arckifejezésemet, amit az újabb film gondolata eltorzított. Követtem őt, lépcsőfokról lépcsőfokra, hol a hátát figyelve, hol a tálcát a kezemben, majd nagy levegőt véve megcsóváltam a fejemet. - Jelenleg bármit hajlandó vagyok megnézni, amivel kicsit lehűtesz - vigyorodtam el pofátlanul, némi kínlódással a hangomban. Ki gondolta volna, hogy ez ennyire nehéz lesz? Hetekig élt velem egy fedél alatt úgy, hogy még csak hozzá sem érhettem, egyetlen estét pedig... illett volna kibírni. Minden normális pár attól félt, hogy ez a meleg szikra halványodni kezd, esetleg kopni, de a picsába is, jelenleg nulla esélyt láttam arra, hogy ne akarjak szétrobbanni minden alkalommal, mikor ennyire közel volt hozzám. - Szóval minden, aminek köze van a romantikához, kuka - nevettem fel halkan, a szobaajtóhoz érve.

 Ha másért nem is, azért már megérte erőfeszítéseket tenni, hogy láttam, mennyire tetszik neki ez a fajta helyzet, mikor csendben, egymás mellett töltjük el az időt. Valószínűleg akkor is elöntött volna valami kellemes megnyugvás, ha nincs is bekapcsolva a tévé, és bár mindig is egyértelmű volt, hogy férfi mivoltomnak köszönhetően nem gondolkodunk egyformán, mert én egész más módszerekkel kerestem volna a saját megnyugvásomat, de már egészen hozzászoktam ahhoz, hogy kettőnkben gondolkodjak, ne csak magamban.
Szavai azonban egyik pillanatról a másikra felébresztették azt a bizarr nyugtalanságot, rögtön felkavarva ezzel a gyomromat, és már tényleg a legrosszabbra számítottam, mikor elnevette magát, én pedig ugyan megkönnyebbültem, de nem tudtam elfojtani egy szemforgatással megspékelt fejcsóválást. Én is szoktam szivatni Őt, talán ezt adta most vissza, és nem mondom, valószínűleg meg is érdemeltem, ennek ellenére nem sokáig tudtam visszafojtani a saját kis vigyoromat. - Dehogy sajnálod - vágtam vissza szinte rögtön, belesóhajtva a szavakba, közben már kicsusszanva az ágyból, csak hogy magamra vegyem a nadrágot, és felé nyújtsam a kezemet. Tényleg éhes voltam, bár eddig lekötött a film annyira, hogy ne vegyek róla tudomást, és valljuk be, a nap eddigi részeiben egyik porcikám sem kívánt ételt. Nagyon mást sem, főleg miután délben magára hagytam az irodájában, és ha valamire mérget vettem volna, hát az az volt, hogy ő sem evett azóta semmit. Ugyan elöntött a nyugalom, mintha nem is történt volna ma semmi komoly, mintha nem lett volna veszélyben az élete, de már nem is akartam gondolni rá. Abban is bíztam, hogy ő sem fogja a közeljövőben szóvá tenni újra, mert abban talán egyetértettünk, hogy mindent megbeszéltünk az üggyel kapcsolatban. Nem maradtak kérdések, bár holnap még lehetnek nehéz pillanatai, mikor mindenki elkezd majd beszélni a féreg haláláról.
Csak a hűtő mellett engedtem el a kezét, rögtön szemügyre is véve, hogy miből tudnánk kihozni egy gyors és rögtönzött vacsorát. Szavai hallatán mondjuk nem bírtam ki, hogy ne pillantsak a konyhapult irányába, ahol többek között szóba jöhetett volna a vacsora, és szinte rögtön eszembe is jutott, hogy azon a pulton is okoztunk már egymásnak kellemes perceket. El is vigyorodtam, egyértelművé téve, hogy hová kalandoztak a gondolataim, majd lazán megvontam a vállamat. - Együnk odafenn - válaszoltam végül, és ahogy visszafordítottam tekintetemet a hűtőszekrény tartalma felé, akaratlanul is kibukott belőlem, hogy valami édes ízre vágyom. Nem tudtam, honnan jött a sugallat, egyszerűen csak megkívántam, Ő pedig nem is vitatkozott, rögtön nyúlt a mélyhűtőbe, én pedig egy biccentéssel jeleztem, hogy a jégkrém nekem is megteszi, már ami az édesség iránti vágyamat illeti. A gyümölcsöket sem hagyta le a közben előkerülő tálcáról, és amíg a nutellát kereste, én újra a hűtőt kezdtem bújni, míg a kezem ügyébe nem került egy kis maradék. Kellett valami tartalmasabb is a sok édesség mellé, mert ha igaz, hogy Ő sem vitte túlzásba ma az evést, kevés lesz a fagyi és mellé a nutella. - Biztos, ami biztos - vigyorodtam el, a mikróhoz lépve, hogy betegyem a maradékot, majd odaléptem mellé, és ujjaim közé fogtam a nutellát. - Jó a dobozból - válaszoltam a kérdésére, de közben letekertem az üveg tetejét, csak hogy a krémbe dugjam az ujjamat, és a számhoz emelve le is nyaljam róla az édességet. - Mmmm - mormogtam jólesően, ahogy az édes íz szétáradt a számban, közben végig tekintetét fürkészve, majd mikor újra az üvegbe mártottam az ujjamat, már nem a saját számhoz, hanem az övéhez emeltem. - Kóstolót? - kérdeztem tőle pimaszkodva, felvont szemöldökkel.