Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

A bankett morajlása kihallattszódott az utcára. A régi, díszes épület termei tele voltak szépen kiöltözött, kiöregedett emberekkel. Miniszterek, elnökök, királyi családtagok, vezetők és politikusok innen és más országokból, színészek és színésznők, mind itt beszélgettek a fényűző teremben. Különböző okokkal voltak itt. Kit a kaviár és a flancos pezsgő vonzott, ki a kapcsolatait építette ki, és itt köttettek a korrupt megegyezések is. A rendezvény csak a krémnek szólt, és nem akárki volt a szervező. A lépcsőn fekete lakkos cipőben, tökéletesre vasalt ruhában, a hozzá illő arany órával, és pecsét gyűrűvel sétált le Ő, mögötte egy szintén kiöltözött legénye. Jelenléte egyszerre okozott csodálatot és gyomorgörcsöt. A legtöbben a kedvében akartak járni, és nem véletlenül, hiszen az egyik legbefolyásosabb férfi a világon. Nem csak a pénzzel, de a tetteivel is elérte már régóta, hogy kedvében akarjanak járni. Ma viszont valaki rossz fát tett a tűzre. A jeges szemek egyetlen egy embert kutattak, és ahogy meglátta a közlekedés ügyi minisztert, nyugodt, de céltudatos léptekkel haladt hozzá. Mint a riadt galambok, a miniszterrel beszélgetők úgy rebbentek szét, látván Trygve elégedetlen, inkább csalódott szemeit.
- Miniszterelnök úr... Válthatunk két szót négyszem közt? - a hangja halk volt, még is metszette a levegőt, és habár kérdést tett fel, a vele szemben álló idős férfi tudta, hogy nincs választása. Meghunyászkodva követte a szikár alakot egy másik, csendesebb helyiségbe. Jörmungandr leült az egyik antik, vörös bársony párnázott székbe, míg a miniszterelnök reszketve állt meg előtte.
- Úgy tudom, volt egy egyezségünk. - szólalt meg puhán, de ez csak a vihar előtti csend volt.
- Amit kért, az lehetetlen... Ennyire nincs rá hatásom a...
- Kíméljen meg a vernyogástól és a hazugságaitól. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy meddig ér el az Ön keze. - szakította félbe nyugodtan, fürkészve a férfit. Felállt a székből, megigazította a szmokingot, annak belső zsebéből elő vett egy apró dobozt. Akkora volt, mint egy óra tokja. Oda lépve át nyújtotta azt a másiknak, akinek öreg kezei megremegtek.
- Ez önhöz tartozik. Ha nem teljesíti a kérésemet, a következő dobozban az öné lesz. - jelentette ki hideg, színtelen hangon a férfi, majd zsebre tett kezekkel megkerülte az öreget és kilépett a szobából. Amikor a miniszterelnök kinyitotta a dobozt, öklendezve esett térdeire, kezéből kiesett a doboz, abból pedig kiesett az, amit már elsőre is felismert: feleségének a szeme gurult arrébb a padlón a lendülettől.