A fájdalom a testemben, a fenyegetés a fülemben. Természetesnek tűnő dolgok, amelyekhez hozzá szoktam már, most még is más. Más, mert még csak nem is akartam kiprovokálni, egyszerűen bele estem egy hálóba, amely aztán elindított ezen a lejtőn. Nem kellett volna engednem Sif csábításának, még is, ahogy visszagondolok, nem tudom, mikor lett volna az a pillanat, amikor úgy éreztem volna, hogy vissza kell utasítanom. Azt hittem, hogy ura vagyok a helyzetnek, és a végén kiderült, hogy az orromnál fogva vezettek. Valahol meglepett. Valahol büszkévé tett. Valahol mélyen sértett. Sif megváltozott, és nem úgy tűnik, hogy a régi időkre se emlékszik. Nem csodálom. Rég volt már. Még is, nekem nem koptak az emlékeim, pontosan ezért érzem az egész helyzetet kivételesen igazságtalannak. Thor is összeköt a nővel, pedig azóta nem láttam, hogy a csapdájába csalt volna. Mikor elindul kifelé, átveszem az emberi alakomat, a pikkelyek egyenként sietnek vissza a bőrömbe. A kérdésre nem kapok választ - normálisat legalábbis -, de az egészből letudom szűrni, hogy egyfajta szeretőnek hisz. Tévesen, de ezt már nem kötöm az orrára, úgy sem érdekli őt. Hagyom, hogy elsétáljon, nem áll érdekemben itt tartani őt. Én biztosan nem fogok magyarázkodni neki, majd a felesége. Felemelem a fejemet, hogy kitekintsek a még szürke égre, a lyukakon át még csurog befelé a hirtelen lezúdult eső vize. Az ajtón Sandra lép beljebb, bizonytalanul néz körbe, és rám. Még nem látott ehhez fogható dolgot. - A tervezést halaszd el. Egy építész fog elsőnek kelleni. - nézek a nőre, aki csak némán bólint, és kisiet. Én még állok egy ideig a romjaimon, hagyva, hogy a fájdalom motivációként terjedjen szét a testemben. Még úgy is visszafogom ezt adni. Kamatostul.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Pént. Feb. 04, 2022 10:02 am
TRYGVE && Raidar
Dühöm lassan csillapodni látszott, ám bár csak elfojtottam az egészet. Valahogy fejemben szöget ütött a gondolat, hogy mellette Sif talán boldog lehet… emellett a… kígyó mellett… Undor futott át porcikáimon, s pillantásomból sem süthetett ki más, miközben körbekígyózott körülöttem. Mozdulatai tanúbizonyságát adták, nem akar nekem ártani. Legalábbis még nem. Összepréseltem ajkaim, majd néhány pillanattal később, mikor kérdése a fejemben csendült felé, emeltem rá tekintetem, mi újfent szikrákat szúrt, ám ezúttal már nem járt villámlás, és mennydörgés hozzá. Hogy miféle kép élt bennem róluk? Miféle?! -Bármilyen is legyen, csak egy esélyed van! - dörrentem felé, miközben kalapácsomra szorítottam, s megemeltem felé azt, ám mindez csak amolyan mutatás célzattal volt, s nem következett utána, amit szívem szerint oly’ nagyon megtettem volna. Igaz lehetnék elnéző, és gondolhatnám, hogy képes lesz megváltozni, de valahogy úgy gondoltam, az ilyen, mint ő, sosem változik meg. Sosem lesz más, mint aki eddig is volt. A Ragnarög elhozója… a vég megteremtője. A végé, amiben nekem is részem van, minden egyes alkalommal. Lassanként leengedtem kezem, vágtam egy fintort, megingattam fejem, s elindultam kifelé. Nem akartam tovább egy helyen lenni vele, sem pedig a gondolattal, mi eddig az enyém volt, az már nem az enyém! Nem tartozik hozzám. Sif már nem az életem része, és fel kell keresnem apámat… egy látogatás nála, s kérvényezés, tegye semmissé egymásnak tett fogadalmunkat, hisz oly’ régen már, hogy megszűntünk egymás szerető hitvesei lenni. Nem mondtam, semmi hangzatosat távoztamban, sem az ajtóban állva, már ha hagyott távozni. Ha nem állt az utamba, kifordultam az ajtón, s nem érdekelt a rengeteg eső, amit rázúdítottam a városra, sem pedig a kár, amit az épületben okoztam. Nem érdekelt, csupán önön sértettségem, haragom, mely elfojtva sugárzott mélyen bennem, ám még is csökkenni látszott. Ha utamba állt, hát maradtam, de nem tudtam mit is mondhattam még, hisz cselekedetem, sértettségem elég feleletnek képzeltem mindenre.
A villámlással kirobbantotta mellettem a falat, de ez már jelzi, hogy kezd józanul gondolkodni. Nem támadtam rá. Csendesen vártam. Épp úgy, amikor betört a helyre, most is csak rá függesztett szemekkel, türelmesen, de mindenre készen vártam, választ nem adva kérdésére. Ennek ellenére Ő azonban nem támad. Az épület ázik, az utcán több centis esővíz zuhog végig, de a mennydörgések kezdenek elülni, mi pedig farkas szemet nézünk egymással. Látom rajta hogyan feszül meg még mindig a dühtől, de ahogy leengedi a fegyvert, úgy hagy alább testem kígyózása is, megemelt fejem lassan engedem le a földre, jelezve, hogy én is hajlandó vagyok abba hagyni a csatát. Szavaira fújtatok egyet. Idegesít, hogy úgy beszél róla, rólunk, mintha együtt lennénk. Pedig ez távol van attól, ami történt. Ami történt, az mindentől távol van, amit eddig tapasztaltam. Őszintén szólva, egészen friss érzés ilyenfajta módon kihasználni engem, de nem lepődök meg. Már nem. - Megbántani? Még is milyen kép él rólunk a fejedben, viharisten? - sziszegem fejebe a szavakat, testem lassú kúszással húzom el a tág réstől, hogy a lassan az utcára kecmergő halandók szemét ne szúrjam ki teljesen. Megkerülöm Thort, de a mozdulat egyáltalán nem fenyegető, még csak felé sem fordítottam a fejemet, teljes érdektelenséget mutatva az isten irányába. Persze, át még nem változok, mert az ő esetében soha nem tudni, hogy mikor pattan el valami, de az, hogy eljutottunk a beszéd részéhez, már haladás volt.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 07, 2022 2:57 pm
TRYGVE && Raidar
Szavaimat nem kifogásnak szántam, egyszerűen csak ez volt a válaszom számonkérő szavaira. -A múltnak ehhez semmi köze! - csattantam fel, mit sem foglalkozva remegő sziszegő ingerkedésével, s mindezzel egyetemben lendítem a kalapácsom, mi mellkasán találja el, s csapódik neki a falnak. Elégedett voltam a találattal, ám közben még is ott motoszkált fejemben a gondolat, vajon miért nem keresett meg Sif?! Vajon miért nem Tőlem kért segítséget?! Megtehetné bármikor. Megtalálhatna, hisz nem rejtőzködöm. De ezen ráérek majd mindezek után gondolkodni. Már éppen csaptam volna sziszegő vonagló testének a villámokat, mikor valami hirtelen támadt gondolat hatására, még is másfelé irányítottam a villámokat, s feje mellett nem sokkal csapódtak bele a még meglévő falba, robbantva ki azt onnan, törmeléket szórva szerte szét. Nem érdekelt ha nekem esik mindezek után, hisz számítottam rá. Készen álltam! Tisztában voltam vele, hogy végeznénk egymással a végére, de … Ahelyett, hogy újfent támadásba lendültem volna, leengedtem kalapácsot tartó kezem, s tettem fel kérdésemet, amire nem kaptam választ. Vékony vonallá préseltem ajkaim, vonásaim megfeszültek, izmaim ugrásra készen várták a támadást. Hogy miért nem támadtam ismét?! Eszembe jutott amit a mitgardiak szoktak mondogatni. Minden két emberen múlik. Nem egy ember szúrja el a dolgokat, ahhoz mindig kettő kell. Még akkor is, ha te úgy gondolod tökéletes voltál, és mindent beleadtál abba a kapcsolatba. Szemeim szikrázása lassan alábbhagyott, s ezzel egyetemben kezdett el csitulni a kinti vihar is. A dörgés, s villámlás, az égi csata hangjai elhallgattak, majd lassanként simult ki az ég, mintha az előbb semmi sem történt volna, aztán felemeltem kezem, s felé szegeztem mutató ujjam. - Ha csak egyszer is megbántod… ha átmered vágni, nem lesz kegyelem!! - morogtam felé mérgesen, dörgő hangon, miközben jobban ráfogtam kalapácsomra. Ez persze nem azt jelenti, hogy megbékéltem a gondolattal, hogy a kígyó, és a feleségem… csak egyszerűen már nem éreztem azt a tombolási vágyat, hisz nem ütött vissza. Nem kapott felém fogaival. Történt pár dolog az életemben ahhoz, hogy rájöjjek, vannak pillanatok, mikor fel kell nyitnom a szemem, és hagynom kell hogy az események a saját ütemükben sodródjanak tova. Pusztán remélni tudtam, hogy Sif valamikor majd boldog lesz, hogy őszinte mosoly fog izzani arcán, s csillogni tekintetében. Ha nem esett nekem, és nem akart megtámadni, hát körbepillantottam odabent, a romokon, amiket okoztunk… okoztam, de tudtam, bocsánatot nem fogok kérni érte, hisz jogosnak láttam a kirohanásom. Még nem indultam el kifelé a romok közül, csak vártam vajon mi lesz reakciója szavaimra.
Most már én is dühös vagyok. Nem érdekel az épület, se a halandók. Testem kígyózik a teremben, lerombolva annak megmaradt berendezését, miután átvágtam Thort az épületen. Míg feltápászkodik, felteszem neki dühös kérdéseim, amire olyan választ az, testem ingerülten rezeg hörgő, sziszegő fejemtől a végéig. - Ez a kifogásod a múltra?! Ostoba Áz! - dörrenek fel, míg a kalapács ismét kezébe repül. Ezúttal nem lengeti olyan sokat, így felkészülni sem tudok arra, ahogy felém vágja a pörölyt. A hideg fém olyan erővel csapódik testemnek, hogy az neki vág a mögöttem lévő falnak, amit át is szakítok, de még ez a hang sem nyomja el a fájdalmas hangomat. Ugyan csak félig logók ki az utcára, ez elég ahhoz, hogy "megcsodáljam" a villámok cikázását az égen. Gyors mozdulattal fordulok meg, testem kúszva, kígyózva követi a mozdulatot a hurokban a zuhogó esőben. Bár már oda bent is esik a tönkretett és beomlott, lángokban álló tető miatt. Ismét szembe nézek az istennel, aki már az égből hívja le villámait a kalapácsba. Méreggel fertőzhetném elméjét és a levegőt, de még mindig küzdök a késztetés ellen, hogy elindítsam magunkat a lejtőn. Válasza, hogy a saját tetteim következménye nem érdekel ismét dühvel tölt el. Az egész életemet úgy élem, hogy ezeket a következményeket manipuláljam, csak azért, hogy aztán ők újra kezdhessék a rugdosást, a dőzsölést és a felhőtlen életet! Hogy van képe azok után, amit az apja és ő tettek velünk még engem kérdőre vonni?! A gondolattól testem idegesen vonaglik mögém, ismét átszakítva a fal egy részét. Épp időben készítem fel izmaim, mert a következő pillanatban már villámok cikáznak felém. Várom a fájdalmat, hogy tovább bőszítsen, de nem jön el. Az isten félre húzza a nyalábokat, annak csak szikrái érik el fejemet, negyed annyi kellemetlenséget okozva. Újabb kérdése van, de ez olyan dolog, amire nem akarok választ adni. Támadni továbbra sem támadtam. Testem fenyegetően kígyózott mögöttem, és ezen nem változtat az sem, hogy most már meg jött a hangja. Talán lenyugszik végre. Élettelen, fekete szemeim mereven rajta tartottam, szám épp csak annyira volt nyitva, hogy hirtelen haraphassak, ha védekeznem kellene megint.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 07, 2022 11:27 am
TRYGVE && Raidar
Nem engedett el. Szorítása nem lazult, s még az sem hatotta meg, hogy villám csapott az épületbe, s potyogott a törmelék lefelé. Az esőnek hála egy cseppet sikerült kikeverednem szorításából, és sikerült megragadnom a kalapácsom, azonban a következő pillanatban kicsúszott a kezemből, és a földön foglalta el az őt megillető helyét. Miután nekiszegeztem kérdésem, újfent berobbant a tető, egy újabb villámcsapás kiséretében. Azonban a válasz amit kaptam tőle, mit dühösen sziszegett elmémben nem kicsit lepett meg. Mielőtt még felelhettem volna, úgy dobott el magától akár egy rongydarabot, s én keresztül repültem a termen, s csapódtam bele a falba. Lassan feltápázkodtam, cseppet nyöszörögve, hisz nem játszottam meg, hogy nem okozott egy csepp fájdalmat sem. Tekintetem újfent villámokat szórt, majd nyújtottam kezem, s a következő pillanatban Mjölnir a kezemben landolt, s újabb villám sujtotta az épületet hatalmas robajjal. -Látni sem akart!!! -csattantam fel dühösen, miközben meglengettem kalapácsom, majd felé hajítottam, s ha szerencsém volt, és nem siklott félre, hát eltaláltam őt, és megérezhette annak hatalmas súlyát „mellkasán”, adva ezzel esélyt számomra, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Azonban ha elsiklott előle, csak haragvón indultam meg felé, s nem érdekeltek a következmények. Nem akartam elhinni abból semmit sem amit a fejemhez vágott vádakként. Nem akartam elhinni, hogy Sif ilyesmire vetemedett. Nem akartam elhinni, hogy ennyire kétségbeesett volt, és mégsem engem keresett fel. Nem akartam elhinni. Csak hazugság lehetett. Mjölnir időközben visszatért hozzám, s újfent ráfonódtak ujjaim. Nem tudtam mit is kellene még mondanom, vagy kellene e mondanom bármit is. Helyette inkább, ha közben nem lendült támadásba emeltem fel kezem, s tekintetem szegeztem az ég felé a lukas tetőn keresztűl, ezzel hívva magamhoz a vihar minden erejét, hogy majd azzal súlytsak le rá. Elmém egy része azt súgta, hagyjam annyiban a dolgot, és inkább keressem meg a feleségem, ám másikfelem kiáltva szakította le a józan ész láncait. -Te talán nézel következményeket önön önző céljaidon kívül?! Semmivel sem vagy különb mint mi! Sosem tanulod meg, hogy elég volt! - morrantam gúnnyal hangomban, miközben Mjölnir közreműködésével felé irányítottam a villámokat. Azt akartam, hogy a lábaim elött heverve könyörögjön életéért. Azt akartam hogy...Az utolsó pillanatban lendítettem másfelé a kalapácsom, ezzel irányítva el mellette azokat, mindössze néhány centire hatalmas fejétől, majd engedtem le kezem. -Miért Ő?! - szegeztem neki a kérdést, persze csak akkor, ha időközben nem rontott nekem, s nem támadott meg, hisz az esetben védtem magam, s kalapácsommal súlytottam le rá. De ha nem tette, hát maradt a kérdés, ami ott lógott a levegőben. A kinti vihar közben egy kicsit sem csillapodott. Igaz másként döntöttem menet közben, de még sem lettem nyugodt. Nem higgadtam le. Szinte harapni lehetett a feszültség szikráit a levegőben.
Igyekeztem visszatartani magamat és hideg fejjel gondolkodva csapdába szorítani Thort, hogy le tudjam őt állítani. Felé martam többször is, míg kalapácsa távol volt. Sikerült a terv, és ahogy háta neki feszült testemnek, annak többi része mint az ő villámai csavarodott rá. Amilyen nagy voltam most, elég volt egyszer körbe vennem, hogy lefogjam őt és karjait. Szorításom nem volt túl erős, de elég ahhoz, hogy megállítsam. Kiszolgáltatott volt, fejemben megfordult a gondolat, hogy végezzek vele, de azzal csak a saját ügyemen rontanék és hoznám el saját halálom is. Úgy hogy nem tetttem. Egyébként is küzdött, a tetőt berobbantotta egy villámcsapása. A törmelék füstölve potyog fejemre, majd ömlik be rajta az eső, csillogást adva a fekete pikkelyeknek. Sajnos csúszóssá is teszi őket, így mikor a férfi neki áll kiszabadítani magát, érzem, hogy nem tudok eléggé magamra szorítani. Lassan eltol testétől, pedig most már erősítek a szorításon. Kiszabadítva kezét kalapácsa már oda is repül, de ezzel ismét visszanyerem az előnyt és újra testére tekeredek teljesen. Kiabálása, jobban mondva parancsa nem hat meg. Látom, miként esik ki a Mjölnir a markából, következő kérdése pedig haragra lobbant. - Milyen kivételes férj vagy most! De hol voltál, amikor halandók közt kereste a boldogságát? Hol voltál, amikor az utcán összeroskadva zokogott? Hol voltál, amikor annyi fájdalmat élt át köztetek, hogy még azért könyörgött, oltsam ki az életét?! - dühös és nyugodt sziszegésem földön túli morgásba megy át, testem minden kérdéssel jobban köré szorul. - Ti ázok semmiből nem okultok, és soha nem néztek szembe a tetteitek következményével! - kiabálom fejében a halál dühével és egy heves mozdulattal dobom el, repítem keresztül az épületen. Most már az sem zavar, ha leromboljuk ezt a helyet.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 07, 2022 10:04 am
TRYGVE && Raidar
Dühöm mardosott, s szinte majd felrobbantam benne, s talán ennek köszönhetően odakint a vihar egyre inkább fokozódott. Nem is tűnt fel várakozása, miféle higgadt türelemmel van míg megérkezik a kalapácsom, hol ott neki testén, s hatalmas fogain kívül más fegyvere nem igazán akadt. A vak düh, és az agresszív vélemény csere. Akkor és ott csak az létezett. Nehezen tudnám elképzelni róla, hogy nem fűtti a gyűlölet, és nem akarja hamvaiba rontani eme világot. Úgy éreztem, revansot kell vennem. Úgy éreztem, a fejére kell koppintanom amiért hozzá mert érni a feleségemhez. Az a tény pedig nem jutott el a tudatomba, hiába suttogta a józan ész, hogy kihűlt és elveszett az egész már hosszú ideje. Szavaim után, ahogy fejemben csengett hangja, azzal a puhasággal, szemeim újfent szikrákat vetettek. Kezem ökölbe szorult, s abban a pillanatban dobtam el kalapácsom, mi elől oly könnyedén csusszant el, hogy akár meg is tapsolnám, ha éppen nem lennék vak a haragtól. Nem érdekeltek gondterhelt szemei, pusztán csak hátrább léptem a felém villanó hatalmas fogak elöl, s míg a kalapácsom visszafelé tartott, csupán késve eszméltem fel, hogy testem köré fonta gyűrűit. Szorítása fokozódásával megfeszítettem testem, hátravetettem fejem, összepréseltem ajkaim. Nem fájt annyira ez a szorítás, ám a bennem munkálkodó harag egyre nagyobb méreteket kezdett ölteni. Kinyitottam szemeim, melyekben villámok cikáztak, s a következő pillanatban hatalmas robajjal robbant szét a tető a villámok ereje alatt, s kapott lángra a fa szerkezet. Azonban ha szorítása erősödött, hogy kiszorítsa belőlem a szuszt is, vagy hogy ártalmatlanná tegyen, kezeimmel igyekeztem eltolni magamtól, szabadulni a szorításából. Dühöm nem múlt, talán csak nem akartam hagyni, hogy így érjen véget az egész. Lehet nem gondoltam bele teljesen mi is történhetett, de jog szerint, Sif még a feleségem volt, ő pedig köré kígyózott, és elbűvölte, ahogy arra csak egy kígyó képes. Megbabonázni, elvenni szabad akaratát. Az meg se fordult a fejemben, hogy esetleg Sif akarta így Ha szorítása nem gyengült, valahogy még is kiszabadítottam kezem, hisz azért kilyukasztani nem akartam Mjörnir-el a bőrét, hisz abban nem lenne semmi élvezet, szóval csak kezembe fogtam, ám a kellő lendületet nem tudtam felvenni hozzá, hogy hatásosan hozzá vághassam, meg aztán magam nem akartam a falba ékelődni vele együtt. Fölöttünk a hiányos tetőnek köszönhetően beesett az eső, s egyre hidegebb lett odabent. Hatalmas dörrenések, villámok cikáztak odakint, hisz haragom nem csillapodott. - Eressz el!!!- csattantam fel, rá emelve tekintetem, s kalapácsom kiejtettem kezemből, mi a padlót berepesztve ért földet. -Annyi nő rohangál Midgardon! Miért az én asszonyom kellett?! - csattantam fel újfent, miközben igyekeztem kiszabadítani magam a szorításából. Választ nem vártam, hisz költői kérdésnek szántam szavaim, minek következtében újabb hatalmas dörrenés közepette szakadt be a tető nem is olyan messze tőlünk.
Úgy tűnt, haragja nagy, de annyira nem nagy, hogy ne fogná fel, hogy beszélnek hozzá. Még választ is képes formálni, ami jelzi számomra, hogy talán megállítható. Nem akarom ezt a ciklust beáldozni. Nem akarom, hogy hirtelen haragvó istenek miatt induljon meg újra ez az egész. Hellel elég volt eljátszani ezt, nem kell nekem még Thor is, pont most, mikor minden olyan tökéletes ahhoz, hogy megszakítsam az ördögi kört. Habár az én halálomról beszél, tisztában vagyunk mindketten, hogy miként végződik sorsunk. Minden alkalommal, minden ciklussal, mikor egymásnak feszülünk, ugyan az a vége: halálunk elkerülhetetlen. Őt azonban elvakítja a harag annyira, hogy ezt ne lássa. Amikor kinyújtja karját, már pontosan tudom, hogy kalapácsát hívja. Megtehetném, hogy most támadok rá, amíg nincs fegyvere, de ahogy mondtam: nem én vagyok az agresszor ebben a csatában. Amint kezében a kalapács, fenyegetően mutatom meg méregfogaimat, és olyan borzongatóan rásziszegek, mint a jeges szél. Persze, tudom, hogy ez nem fogja őt visszafogni, de jelzem számára, hogy megvédem magamat, ha kell. Már pedig kell. - Sif. - a nevet olyan sziszegéssel, és elhaló puhasággal ejtem fejében, ahogy csak egy kígyó tudja. Kifejezéstelen pofámon a szemek gondterhelten ülnek. Vajon elhinné, ha azt mondanám, nem én kezdeményeztem? Nem. Ki hinne a kígyónak? Oda kint hallom ahogy tombol a vihar, és érzem a hideget beáramolni az ajtón. Az épület most jól jön, hogy megvédjen a villámoktól, de ha Thor nem nyugszik le hamarosan, úgy hiszem nem sokáig örülhetek, hogy birtoklom ezt a helyet. Méretemhez képest gyorsan rántom el a fejem a kalapács útjából. Az átszeli magát az épületen, mint kés a vajon. Hirtelen mozdulattal hasalok a földre és kerülöm meg Thort, mintha csak hátba akarnám támadni. Fenyegetően felemelem a fejem és ismét megmutatom a fogaim. Villám gyorsan felé harapok ahogy azt egy kígyótól elvárná bárki, de támadásaim direkt nem érnek el felé. Terelni akarom őt mögötte kígyózó testem felé, míg szembe vele továbbra is fenyegetést jelentek. Ha a "csapdába" sétált, testemmel körbe veszem őt, és igyekszek rá szorítani, de csak azért, hogy lefogjam őt. Ha nem, akkor kígyótestemmel igyekszem útját állni, vagy elsodorni őt, míg fejemet magasban tartom.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 06, 2022 11:26 pm
TRYGVE && Raidar
Dühös voltam. A felgyülemlett haragtól, szinte már alig láttam. Mondhatnám azt is, hogy mindent alaposan átgondoltam, és a lehető leglogikusabban cselekedtem, de azzal csak meghazudtolnám az igazságot. Haragvó sértet lelkem bosszúért kiáltott, amiért pont egy ilyennel állt össze. Egy mihaszna kígyóval, ki önön magán kívűl senkivel sem törődik! Nem kellene féltékenynek lennem, ám még is majd felrobbantam a méregtől, s ezen az sem segített, hogy tárt karokkal várta a földbe döngölést, s mikor ingét kigombólva várta, hogy a falhoz vágjam, bennem mégjobban feljebb csúszott az a bizonyos harag mutató. Az sem segített semmit, mikor előtűnt a fal romjai közül a kígyó hatalmas feje, s sziszegett a képembe. Mindeközben odakint egyre hatalmasabb morcosabb felhők gyülekeztek. Kavarogtak. Dörgés köszörülte a torkát, villámok egymást érve csapkodtak, orkán erejű széllel, s a vihar lassanként egyre jobban fokozódott, míg én odabent villámló tekintetem szegeztem az óriás kígyóra. Ahogy gangja felharsant a fejemben, haragom újfent fellobbant. -Csak a Tiédet!- - dörrentem el magam, majd nyujtottam ki kezem, s várakoztam. Jó persze hülye dolog volt, nem magammal hozni a kalapácsom, de ahogy szokták mondani, mindenhová kell egy hatásos belépő! Már épp indultam volna felé, mikor a még épp ajtószárnyon berobbant Mjölnir, és egyenest a kitartott kezembe érkezett. Undor futott ár ábrázatomon, miközben végignéztem, hogyan siklik a parkett közepére. Ha nem lennék ilyen dühös, talán még meg kérdezném, hogy csak nem táncolni akar e velem, de jelen helyzetben, ez az eshetőség nem forgott kockán, szóval egyszerűen csak elkezdtem lengetni a kalapácsom, hogy majd ezzel verem bele a fejébe, hogy az én asszonyomhoz egy ujjal sem érhet hozzá! -Ne tégy úgy mint aki nem tudja! - csattantam fel, majd a következő pillanatban felé irányítottam a kalapácsom, eldobtam, s hacsak nem csusszant odébb, akkor célba találtam, s ő Mjölnir súlyától, és a lendület erejétől közelebbről megvizsgálta a falat. Ha odébcsusszant, hát már nyujtottam is a kezem, hogy ismét elfoglalhassa helyét az őt megillető módon, s közben résen voltam ugrásra készen, ha esetleg úgy döntene megmutatná mekkorát is tud harapni. Talán ha tiszta fejjel tudnék gondolkodni, csak annyit vetek oda neki, ha bántani vagy megbántani merészeli Sif-et, én kígyóbőr csizmát csinálok az irhájából, s egy kiadós jobbhorog után otthagyom a fenébe... Ám mint tudjuk, ha elpattan a cérna, csak az erő marad. Elakartam intézni, hogy többet ne okozhasson galibát. Elakartam intézni, hogy ne tehesse rá ismét a mancsát a feleségemre!
Ahogy mondtam. Az ajtó egyik szárnya már is szomorúan lóg oldalra, csak az alsó részén kapaszkodik, a másik ketté hasadva repül a terem oldalsó részébe. Dühös. Én még is, a magamhoz illő nyugalommal állok és várok, hogy elérjen hozzám. Egy szó nem sok, annyit sem pazarlok, tudom, hogy nem ezért jött. Felé fordulok, kiveszem a kezemet a zsebemből és laza, könnyed mozdulattal kigombolom a zakóm egyetlen gombját. Szükségem lesz a mozgást térre. Szemeim villantak egyet, ahogy megragadott és hagytam, hogy arrébb dobásommal megnövelje a távolságot, és ezzel talán kicsit elégítsen dühén. Abban a pillanatnyi időben, míg a levegőben vagyok, kezdetlegesen alakulok át. Az ing alatt a bőrömre kiülnek az erős pikkelyeim, így mikor becsapódok és át viszem a vékony téglafalat, kevésbé ér kellemetlenül. A por és a törmelék elrejti egy pillanatra alakomat, de a hangokat nem. Hallani a téglák ropogását és csikorgását ahogy megmoccannak és a porfelhőből lassan előre haladva kiemelkedik fekete orrom, széles fejem, majd azt követi a hullámzó, fekete kígyó testem. Igyekszem olyan méretet választani, amely még elfér itt kényelmesen a két emeletnyi belmagasságban, de még is elég kihívás lehet az istennek. Szemem, akár a halál sötétsége, Thort tartja maga előtt, villás nyelvem pillanatra megkóstolja a szikrákkal telt levegőt, ahogy a magasba emelem fejemet. Olyan morgó, sziszegő hanggal tekintek le rá, amit inkább tulajdonítanak sárkányoknak, mint kígyóknak, de a mérettel ez jár. - Már most kívánod a Ragnarököt és a halált, Thor? - szavaim mint a szelek suttogása kúszik be alattomosan elméjébe. Nem szeretnék pont itt, pont most, halandók által lakott területen harcolni, de hagyni sem fogom magam, hogy csak úgy kénye kedvére kiadja rajtam a dühét. Erre találjon magának mást. Hosszú testem szét töri az ajtófélfát és a falat, ahogy gyakorlatilag át préselem magam a tágas térbe, vissza a tánctérre. Magam mögé gyűjtöm testem, hogy hirtelen csaphassak le, ha szükséges, több méteres fekete testem fenyegetően kígyózik mögöttem, azt az illúziót keltve, hogy sokkal hosszabb vagyok. - Mit akarsz viharisten? - sziszegem a kérdést elméjébe úgy, mintha nem sejteném ennek okát.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 06, 2022 7:14 pm
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megérint majd a dolog. Naív módon úgy hittem, ha Sif lejön ide, majd engem keres fel elsőnek, és lesz esélyünk helyrehozni a dolgokat, ám nem így történt. Elevenen élt lelki szemeim előtt a kép, miképpen tette be magát Jörmungandr autójába. Abban a pillanatban nyomtam egy satuféket, s pillantottam hátra, majd szálltam ki, ám addigra már nyomuk sem volt. A kocsi eltűnt, így tenni ellene semmit sem tudtam. A helyzet az, hogy nem voltam boldog. Az események peregtek el mellettem, s mielőtt még valaki olyanban tettem volna kárt, akiben nem kellene, leállítottam magam, s ökölbe szorított kézzel csaptam egy hatalmasat a küzdőtér padlójába. -Mára ennyi! - emeltem meg hangom, s tekintetemben villámok cikáztak át. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Összeszaladt szemöldökkel léptem ki a ringből, majd mentem az öltözőbe, s egy gyors zuhany után, álltam be a tükör elé. Tekintetem tükörképem tekintetébe fúrtam, s mikor ismételten villámok cikáztak át tekintetemen, harag lobbant szívemben, hisz képzeletem szabad útjára engedett. Elképzeltem, miként vonaglik testük, s csábítja el a nejem. Haragomban gondolkodás nélkül emeltem fel kezem, s öklömmel zúztam be a tükröt, majd egy padot kaptam fel, és hangos üvöltés kíséretében vágtam a falhoz, hogy a fája darabjairatőrt, a vasa pedig majdhogynem átszakította a falat. Dühtől tajtékozva léptem ki immár felöltözve teljes pompámban az utcára. Nem ültem autóba, hisz kitudja ilyen állapotban tudtam volna e vezetni, s nem okozok valami balesetet. Szóval megindultam arra, ahol legfrisebb értesüléseim szerint tölteni fogja a napja egy részét, s elhatároztam, hogy bizony Beszélgetni fogunk. Ha akarja, ha nem! A logikus gondolkodás messzire elkerült, s csak a harag volt a tanácsadóm, ami talán tiszta fejjel még nekem sem tűnne jó ötletnek, ám most… most egy cseppet sem érdekelt. Akár csak akkor sem, mikor belöktem magam előtt az ajtót, és vágódtam be rajta. Lélektükreimen villámok cikáztak át, miképpen egyre közelebb értem hozzá. Dühített a jelenléte! Dühített, hogy itt van. Dühített, hogy hozzáért a feleségemhez. Dühített már-már puszta létezése is. Megragadtam gallérjánál fogva, s undorral fűszerezett haraggal emeltem rá villámló tekintetem, s a következő pillanatban, ha nem tartott ellen, s volt rá lehetőségem, hát a falhoz vágtam, s dühödten közeledtem felé újfent. Ha mindez nem jött össze, vagy kisiklott karjaim közül, hát utána kaptam, s akkor ragadtam meg. Így vagy úgy… de mi bizony „megbeszéljük” a dolgokat.
_________________
it is not the roaring thunder that smites
but the silent lightning
Vendég —
Reidar | Trygve
Your world has got you Controlled in silent You can't fill a whole With a billion empty souls
A hely nem volt olyan rossz állapotban. Nyilván, mivel jó az elhelyezkedése a városban, így igazából egy felújítás után könnyen lehet belőle pénzes emberek epicentrumává alakítani. Talán az új partnereknek is szorul ide hely, ki tudja. A hely zárva volt határozatlan ideig, éppen ezért zsebre tett kézzel jártam a fényes tánc teret, és gondolkodtam azon, mi és hogyan legyen itt. Eközben Sandra mögöttem, az ajtóhoz közelebb már egy tervezővel beszélt a belső kialakításról, átépítésről és mindenről. A gondolataim a helyről könnyen kalandoztak el egy egészen más terepre. Felrémlik előttem a parketten át törő fekete tünemény alakja. Nem is olyan rég még ennek az épületnek az oldalán kiabált és zokogott. Furcsa, mennyit tudott változni a hangulata órák alatt. De nem sokáig tudok a tegnapi napon merengeni. Megtorpanok a lépteim közben, ahogy egy igen erős érzés jelenik meg a levegőben. Szinte marja a nyelvemet a feszültség, amivel megérkezik. Még nem lépett be az ajtón, de elég közel jár, hogy ereje előszele legyen viharának. - Kifelé. - szólok, mire a mögöttem állók elhallgatnak és rám tekintenek. Félig fordulva tekintek feléjük. Süketek talán? - Most! - Sandra azonnal veszi a lapot és kérdés nélkül fordul sarkon. A tervező még bámul rám pár másodpercig, de végül ő is elindul kifelé, hogy aztán az ajtó előtt várakozzanak és beszéljenek tovább. Én halk sóhajtással várom, hogy Thor ajtóstul rontson a házba. Nem lennék meglepve, ha mindezt üvöltve tenné, sőt. Egészen várható ez, ismervén "előbb agyon verlek, aztán ha még lélegzel kérdezek" mentalitását. Mindenesetre a nyugalom ugyan úgy ott van kifejezéstelen arcomon, szikár, magas alakomon. Gyere csak, vihar isten. Úgy is rég találkoztunk már.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 122 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 122 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
