Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Másfél évvel ezelőtt:
Elmúlt este tizenegy óra, már csak az automatából tudtam beszerezni a negyedik kávémat. Rengeteg papír hevert az asztalomon, mind arra várt, hogy végre megfelelően eltároljam őket, de az utóbbi időben egyetlen ügyre helyeztem a hangsúlyt... bár beletelt egy időbe, mire a főnököm beleegyezett, hogy hozzám kerüljön a dosszié, benne a legújabb ügyemmel. Lánykereskedés. Akadt már dolgom ilyesmivel, de ilyen mélységekig még egy sem jutott el. Itt már egy teljesen komplett szervezet állt velem szemben, egybeolvadva más és más szervekkel. Minden annyira összetetté vált, a lányok már nem voltak elegendőek, mindig más nyomot kellett keresni emellé... nem véletlenül választottam ezt a szakmát, ez volt a szakterületem. De mindig ott időzött az a scenario, hogy a lányokat soha nem kapja majd vissza az apja és az anyja. Az, hogy néhány lány - az áldozatos munka ellenére - sosem kerül elő.
Felsóhajtottam, és újra leültem az asztal mögé - felkészülve egy újabb órányi görnyedésre. Újra és újra átnéztem a dokumentációt, a melléjük csatolt fényképeket. Az egyik lány csak tizenöt éves. A másik pár hónappal idősebb. És ez még nem az összes eset, hány olyan lehet, akiről nem is jelentették, hogy eltűnt? A lányok zömét mind egy fekete autóba rángatták, és ez volt az utolsó, hogy látták őket. Ezeket is általánosságban a térfigyelő kamerák rögzítették. A rendszám olvashatatlan, vagy egyes esetekben nem is kapott helyet a furgonon. Minden apró részletet megfigyeltem a felvételeken, mégsem tudtam rájönni, hogy vajon hová vihetik őket, és egyáltalán van-e mód arra, hogy épségben előkerüljenek. Ha elő is kerülnek... sosem lesz már teljes az életük.
- Eirik, hoztam neked valamit. - Felkaptam a fejem, mikor Lukhe besétált az irodába. Csak akkor vettem észre, hogy úgy markolom a hajam, mintha éppen kopasztani készülnék saját magamat.
Megropogtatva a fáradt végtagokat kerestem meg a tekintetét, de ő már le is ült a szemközti székre. - Mondd - kezdtem, ismét belekortyolva a kávéba, majd összecsuktam az előttem helyet kapó aktákat.
Jól is tettem, mert Lukhe elém dobott egy újabb köteget, szerencsére csak pár papírból állt. - Fejlemény. A lányok eltűnése hátterében valószínűleg egy szervezet áll. Ez a legújabb biznisz, már nem éri meg csak az egyiket csinálni. Elég busás összeget kapnak egy-egy eladott lányért - hajolt előre, hogy lapozgasson a mappában. Mindig meglepett, hogy hogyan tudják ennyire tárgyilagosan kezelni az ilyet, de inkább arra jöttem rá, hogy én engedtem magam túl közel. Inkább a lányokhoz, nem a bűnözőkhöz, mert ha a közelükbe kerültem, hát nem sokat gondolkodtam. - És? Ennyi? - kérdeztem.

Napjainkban:
Nem. Nem ennyi volt. Ultimátumot kaptam, be kell épülnöm, a nyomok pedig hamarosan elvezettek a egyik befolyásos családhoz itt Oslo-ban, a titkos pub-okhoz, az escort lányokhoz. Egy egész üzletágat húztak fel erre a tevékenységre. Valamit jól csinálhattam, mert a kezdeti gyanakvásuk lassan elillant. Nekem minden alkalommal jelentenem kellett a tapasztalataimat.
Az egész akkor vett érdekes fordulatot, mikor először megpillantottam a szőke hajú nőt a környéken szaglászni. Tudtam, hogy ismerem. Sok-sok évvel ezelőttről. Az akadémiáról. Nem tudtam, mit szaglászik a környéken. Mit akar. Ő is az eltűnt lányokat keresné?
Bárhogy is legyen.
Isten óvjon minket - engem -, ha felismer.