Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

A válás nehéz volt, mégis elkerülhetetlennek tűnt. Kibékíthetetlen ellentét. Ez állt az indokláson, pedig tudjuk, hogy hazugság. Egyszerűen képtelenek voltunk alkalmazkodni egymáshoz, a másik által megálmodott életkörülményekhez. Alex mindig is a tengereket kedvelte, ahhoz húzott a szíve, míg az enyém a hegyekbe vágyott, ahol egykor atyám, Thjazi is élt. Furcsa, hogy az esetek nagy részében Njörd problémamegoldó képessége kiváló, kompromisszumok millióját kötötte hosszú élete során, hogy a leggyorsabb és legideálisabb helyzeteket teremtse meg. A feleségével azaz velem képtelen volt erre. Ketőnk harca régre nyúlik vissza, talán a döntése miatt kezdtem haragudni rá és váltam hűvössé. A döntése mely megváltoztatta az életünket és a gyermekeinkét is. Az első háborút követően hajlandó volt lemondani róluk minden ellenérzetem hidegen hagyva és oda adta őket Odinnak. Frey jogosan haragszik az apjára, míg Freya megbékélt. Anyai szeretetemnek hála én sosem mondtam le róluk és ha tehettem velük töltöttem az időmet, most sincs másképp a halandók világában. Jó kapcsolatban állunk, ugyanakkor hagyom hadd éljék az életüket, nem lógok a nyakukon. Tisztában vagyok az átokkal és csak reménykedni tudok, hogy valamelyik nálam hatalmasabb isten megoldást talál erre a kényes helyzetre. Muszáj hinnem benne mielőtt elveszítem a fiamat. Őt megtalálta a kórság, látom rajta, hogy szenved bármennyire tagadja. Az emlékeit apránként veszíti el, ahogy az emberek tudatából teljesen kikopik a léte. A lányom szerencsére mellette él a bajban, így nekem jutott a feladat, hogy meggyőzzem a férjem vegye fel vele a kapcsolatot, ássák el végre a csatabárdot. Felemelve a kezem könnyedén kopogok a viskó - számomra az a hotelomhoz képest - ajtaját, bebocsájtást várva.
- Alex, örülök, hogy ajtót nyitottál! Beszélnünk kell - szólalok meg, amint kinyílik az ajtó. Mielőtt bármit is mondhatna csókkal hintem az arcát, hogy ezt követően beljebb lépkedjek. Nem kell nekem invitálás, egykor ezt hívtam az otthonomnak. Az a kibékíthetetlen ellentét most semmisnek tűnik, ahogy előttem áll. Emlékszem az első találkozásunkra Asgardon, az első alkunknak köszönhetően lettünk férj és feleség, majd az idők folyamán összecsiszolódtunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem még most is. Ugyanakkor nem élhetek vele együtt, mert a szívem a hegyekbe húz, a hótakaróval borított erdőkbe, ahol minden tiszta fehér. Körbe pillantok a házon, hogy húzzam az időt, azt vizsgálom, hogy mi változott mióta utoljára itt jártam. Felvillannak az utolsó látogatásom alkalmával történtek, hogyan feküdtünk az ágyban, míg a kandallóban pattogott a tűz. Néha vannak jó pillanataink, melyek arról árulkodni, hogy nem aludt ki teljesen a szerelem lángja közöttünk, ilyenkor elhiszem, hogy még van remény kettőnk számára. A kezembe veszek egy kagylót és azt vizsgálom, mintha ennél fontosabb dolgom nem is lenne, majd nagyot sóhajtva leteszem az asztalra.
- Beszélned kell a fiaddal, ez nem tűr halasztást. Éppen elég ideig haragudtatok egymásra - mondom ki a jöttem okát, nem tűrve ellenkezést. Mégis ellágyul a szívem és közelebb lépve végig simítok borostás arcán. A meghitt pillanatot a telefonom éktelen csengése szakítja félbe, mire megnézve a kijelzőt egy bocsánatkérő pillantással felveszem.
- Mondd gyorsan Gyda - az asszisztensem, aki a távollétemben ügyezi a sportkomplekszumot - Nem, az nem lehet. Tudod, hogy az őszi napéjegyenlőség ünneplésére akkor rendezzünk a bált. A meghívókat kiküldted már? Igen, ott a lista az asztalomon. Rendben, mindjárt indulok - hallottam, hogy még lett volna pár kérdése, de bontottam a vonalat, hogy figyelmem megint a férjemnek szentelhessem. Újra bocsánatkérően nézek rá, majd megforgatom a szemeimet, ahogy hallgatásba burkolódzik.
- Gyere el a bálra, ott lesznek ők is - szólalok meg újra egy apró mosollyal az arcomon, majd apró csókot hintek az ajkára - Ígérem legközelebb tovább maradok - ezt követően el is indulok a kocsihoz, hogy visszatérjek a hegyekbe. Túl sok az elintéznivaló és az idő sürget.