Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Csüt. Márc. 09, 2023 10:33 am
Ylla Moren felhasználónak tetszik ez a poszt.
Bil && Reidar
Nem akartam senkit sem elsodorni futás közben, hisz nem volt ilyesmi a szokásaim, és a napirendembe belevéve, mint különböző pontok, hogy pl.: 10-11ig futás, majd 11:30-kor fellökök valakit, mert az olyan jó móka, aztán 11:40-től ismét futás. Baromság! -Nem szánok ilyen ébresztőt senkinek sem… -zavartan dörgöltem meg tarkómat, aztán csak figyeltem a lányt. Kíváncsi voltam mi van vele. Mi van a szüleivel, ám a kérdéseimet megtartottam magamnak egy ideig. -Vannak dolgok amik kőbe vannak vésve… -bólintottam, majd cseppet beszélgettünk, és igyekeztem nem jobban lejáratni magam a kelleténél. Meglehet elkezdtem túl emberesedni az itt töltött idő alatt. -Nos, én jól vagyok. - megengedtem magamnak egy mosolyt. - Sokan gondolnak rám, hála a filmeknek. - villantottam egy mosolyt, aztán az el is tűnt, hisz eszembe jutott, hogy én azért nem vagyok annyira gyökér, mint amilyennek feltüntették Thort az utóbbi filmekben. -Valóban színesebb, és változatosabb, de nekem olykor hiányzik az otthon. - megvontam egy pillanatra a vállam, de még is úgy voltam vele, azért itt sem olyan rossz, annak ellenére, hogy a múlt lépten-nyomon utolér, és fenékbe akar billenteni. Szavaira elnevettem magam, majd a távolban rohangáló kutyára emeltem tekintetem, aztán megvontam a vállam. -Rendben! Fogjuk csak a kutyára! - egyeztem bele, aztán egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyom, s mikor Sifre került a szó, bevallottam ami köztünk volt, hisz nem akartam titkokat. Meg aztán minek is kellene titkolnom, hogy a feleségemmel vagyok együtt? Bár ez az együtt még eléggé képlékeny, hisz még nem érzem magam olyan biztosnak a dolgomban, de minden igyekezetemet beleadtam. Mikor megerősítette szavaim, hát kihúztam magam észrevétlenül is, s megengedtem magamnak egy mosolyt is, szóval nem csak beképzeltem a változást, hanem tényleg ott kopogtatott kitartóan a küszöbön. -Mostanában nem akart senki sem az idegeimre menni… bár lehet csak Sif varázsa az egész. - mosolyodtam el újfent, majd tekintetemmel megkerestem az irányt, merre is lelhető fel az a kávézó, aztán arrafelé mutattam. -Arra van egy egész jó kávézó… meghívlak egyre a Corgi nevében. - kacsintottam egyet, aztán ha jött ő is, akkor együtt indulhattunk meg arrafelé, hogy most már lökdösődés nélkül haladhassunk tovább… már ami engem illetett. -És mesélj! Mi a helyzet a lovardával? Lehet egyszer elnéznénk Sif -el hozzátok… - valóban elgondolkodtam rajta. Nyílván neki is jólesne egy kicsit olyanok közelében lenni, akik hasonlóak mint ő, és akkor odahaza sem folyamatban az én képemet kellene bámulnia, meg aztán közös programnak sem lenne utolsó egy kilovaglás. Úgy is olyan rég ültem már lovon!
Kiskép : Rendeltetésem : Bil play by : Sydney Sweeney Posztok száma : 44 User neve : Ylla Csoport : istennő Pontgyűjtő : 21 Lakhely : Grünerløkka Foglalkozás : modell, reklámarc Előtörténet :
a new moon rises Keresem : my other half
Ylla Moren —
Elküldésének ideje — Szer. Márc. 01, 2023 10:29 pm
Furcsa helyzet volt ennyire véletlenszerű, hétköznapi és mondhatni vicces módon találkozni egy másik istennel, főleg az egyik leghíresebb alakkal, akit a halandók a mai napig ismernek és emlegetnek, nem úgy mint mondjuk engem és Hjúkit. De a legfurább még csak nem is Thor hírneve volt, inkább az, hogy mennyire beillett mégis az emberek közé, ahogy a reggeli köreit futotta a parkban, teljes felszerelésben, fülében biztos valami pörgős zenével, mint akárki más. Egy dolog volt a saját családomat látni ennyire beilleszkedni Midgardon, nekünk muszáj volt ezt megtennük, muszáj elvegyülnük, hogy észrevétlenek maradhassunk, Thornak viszont aligha volt szüksége rejtőzködésre. Nem mondom, hogy nem csodálkoztam legalább egy egészen kicsit, hogy mennyire… emberinek tűnt így a fegyverek, páncélzatok, megszokott asgardi kiegészítői nélkül, de közel sem volt feldolgozhatatlan a különbség. Sőt, talán még kicsit jól is állt neki?
- De annyi szent, hogy így jobban felébredtem, mintha megittam volna… - viszonzom bátortalanul a mosolyát, próbálva elsimítani a baleset okozta zavart. Igazán nem volt miért rosszul éreznie magát, hiszen nálam az ilyesmi szinte mindennapos, említésre sem érdemes és könnyen túl is tudok lendülni a történteken. Mindenesetre gyorsan rendeztem a kinézetem (már amennyire a helyzet engedte) és óvatosan, de annál kíváncsibban vetettem bele magam a beszélgetésbe. - Úgy fest senkinek nem könnyű manapság… se nekünk, se a halandóknak - biccentettem kissé komolyabban, látva rajta, hogy szavai mögött valami nehezebb gondolat futhatott át az agyán, de nem akartam feszegetni a témát, megvártam, míg újra beszélni kezdett. - Dolgok, amik elől senki sem tud menekülni - húzódott a szám féloldalas mosolyra és most rajtam volt a sor, hogy némileg elkalandozzak. Persze nagyon bölcsen hangzott ez a mondat, de tekintve, hogy másról sem szólt az életem csak pont az ezek elől való bújdosásról, kicsit talán képmutatóan is. Mondjuk mentségemre szóljon, ez családi örökségnek is beillett: kerülni a múltat és az érzelmeket mindenkinek jól ment az Elden-Moren házban.
- Biztosan te is élesen érzed a különbséget Asgard és Midgard között, de valóban… Nem olyan rossz itt sem - igyekeztem én is pozitívabban állni a témához és követni, ahogy a park egyik kijárata felé fordultunk. - Minden sokkal… pörgősebb, színesebb, talán kicsit izgalmasabb is. Tele új lehetőségekkel - tettem hozzá, hiszen valóban úgy éreztem a megszokott kerékvágásból bár a kényszer zökkentette ki az isteneket, mégis helyet adott annak, hogy jó irányba változzanak és új tapasztalatokat gyűjtsenek ahelyett, hogy az aranyozott pamlagaikon ülnek Asgardban és tétlenül várják az Idők Végét.
- Sose tennék ilyet és igazából az egész egy nagyon cuki corgi hibája volt - rázom meg a fejem vigyorogva, ahogy nevet, de eszem ágában sincsen azon vitatkozni, hogy melyikünk a bénább. Még a végén nyernék… Szóval gyorsan témát is váltok és őszintén megvallva, némileg meglep, hogy mennyire őszintén válaszolja meg a Sifre vonatkozó kérdésemet, amit inkább udvariasnak szántam, mint nagyon firtatónak. - Ahogy mondtam… Új lehetőségek - biccentek lágy mosolyra húzva az ajkaim, ahogy séta közben felnézek az arcára. - Nekem is úgy tűnik, bár nem ismerjük egymást olyan jól, de sokkal… komolyabbnak, nyugodtabbnak tűnsz, mint ahogy megismertelek. De lehet csak az osloi friss levegő teszi - pillantok körbe magunkon, ahogy a parkból kiérünk egy forgalmasabb utcára. - És most merre? Hol szerezzünk reggelit az istennődnek?
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 22, 2023 4:40 pm
Ylla Moren felhasználónak tetszik ez a poszt.
Bil && Reidar
Midgard valóban nem volt túl nagy. Talán a többi világhoz képest még aprócskának is lehetne mondani, ám még is az itteniek mondásai az elmúlt időszakban még rám is átragadtak. Megengedtem magamnak egy mosolyt, mikor figyeltem az egykori kislányt, ki már merőben másabb volt, nekem még is az a lányka jutott róla eszembe, aki hajdan volt. Szégyelltem magam amiért szó szerint levettem a lábáról, s még elnézést is kértem tőle miatta. - Az nem teszi vissza a kávét a poharadba.- mormogtam csendesen, egy félszeg mosollyal a képemen, miközben megdörgöltem tarkómat egy pillanatra. Aztán érdeklődtem mi újság vele, s hamarosan, miután eldobta a szemetét, már érkezett is a felelet. -Nem könnyű a helyzet… - bólintottam párat, aztán kihúztam magam, s rendeztem vonásaim. Igyekeztem nem anyámra gondolni, kit ugyan úgy sújtott a felejtés, s kinek állapota nem a legjobban érintett. Szerettem őt annak ellenére, hogy nem volt a vér szerinti anyám. Sokat jelentett nekem. Ám meglehet, ezt nem mondtam neki eddig egy alkalommal sem, vagy ha igen, az sem mostanában történt. -Néha megvisel pár apróság. - vallottam meg őszintén. - Rengeteg az érzelem, és a múlt olykor itt is visszaköszön. - magyaráztam, bár azt észrevettem magamon, hogy egyre kevesebb alkalommal akadok ki, és egyre kevesebbszer borítom viharfellegekkel az eget. Vagy megváltoztam, vagy nem volt kedvem dühöngeni, bár lehet csak nem húztam fel magam annyira, hogy mindez megtörténjen. -De nem panaszkodok! - mosolyodtam el kedvesen, aztán felajánlottam, hogy meghívom egy kávéra, s említést tettem Sif-ről, kinek újbóli jelenlétét kezdtem lassan ismét megszokni. -Nem hinném, de kedves, hogy nem akarsz bénának feltüntetni! - nevettem el magam, aztán ha követett, akkor lassan megindultam a megfelelő irányba, hogy beteljesíthessem a kitűzött célomat. Kérdésére bólintottam párat. -Néhány hete ismét… Akadt némi nézeteltérésünk, de visszajött. Engem is meglepett, mert azt hittem végleg elmegy majd, és nem látom többet. - magyaráztam elgondolkodva, miközben pulóverem zsebébe tettem kezeim. - De úgy döntöttünk, tiszta lapot nyitunk… megismerjük egymást. Én sokat változtam úgy hiszem. Elhallgattam. Azt nem tudtam, más mennyire látta rajtam a változást, de én magam éreztem. Rendesen, és teljesen. Úgy, mint eddig még soha. Szinte fel sem tűnt, de mióta Sif visszajött, kevesebbet piáltam. Azt hiszem jó hatással volt rám a jelenléte. Talán ő kellett ahhoz, hogy kirántson a gödörből amibe magam kevertem.
Kiskép : Rendeltetésem : Bil play by : Sydney Sweeney Posztok száma : 44 User neve : Ylla Csoport : istennő Pontgyűjtő : 21 Lakhely : Grünerløkka Foglalkozás : modell, reklámarc Előtörténet :
a new moon rises Keresem : my other half
Általában a hajnali kis barangolásaim nem torkollanak ilyen balesetekbe, de valahogy nem lepődtem meg a helyzetemen, ahogy felpislogtam a férfire. Ha van lehetőség valamit elbaltázni, hát én tuti megragadom - csak épp sosem tudatosan. Ahogy talpra állok, ujjaim már nyúlnak is az arcom felé, hogy legalább eldörgöljék az arcomon landolt kávécseppeket, magamban azon gondolkodva, hogy ezt most beszámíthatom-e valami teljesen adalékmentes energizáló vagy vitalizáló arcpakolásnak? A kézműves kávé elvileg a legjobb minőségű babból készült, szóval… Persze ahogy felismerem az előttem álló istent, már el is felejtem ezt a botor kis gondolatot és amikor neki is leesik, hogy ismerjük egymást, széles mosoly ül az arcomra. A csontropogtató ölelésre viszont nem számítottam, egy rövid sípolásra futja csak válaszul, ahogy kinyomja belőlem az előbb még bent akadt levegőt.
- Midgard sose volt túl nagy… - vakartam meg a tarkómat kissé zavartan ettől a hirtelen közelségtől miután elengedett. Tettem is egy lépést hátra és magam köré tekintve gyorsan felvettem a szerencsére érintetlen papírszatyrot, amin csak egy pár cseppfolt jelezte, hogy majdnem kilapítottam az esésemmel. - Semmi gond, szerintem tettek egy adag szalvétát a rendelésem mellé - túrok a bezacskózott croissant-ok közé, aztán míg ő felteszi a kérdéseit kicsit sikerül is felszárítanom a maradék kávét a szükséges pontokon. Végezetül felkapom a földön heverő üres papírpoharakat is, amiket a pont kézre eső szelektív gyűjtőbe dobok, míg a vállam fölött hátrafordulva felelek neki.
- Persze, jól vagyunk… Már amennyire jól lehet bárki közülünk - vonok vállat, feltételezve, hogy ő is pontosan tisztában van az isteneket érintő általános helyzettel. - De mind megvagyunk, én, Mani, Hjúki és Sol. Néha Heimdall is feltűnik - teszem hozzá sután, nem tudva, hogy mégis mit mondhatok neki és mit nem. Mani és Sol nekünk is alig beszél arról, ami elől bújkálunk a lovarda üzemeltetőinek szerepeiben, így nem akarok semmi olyat mondani Thornak, amivel esetleg újfent valami galibát okozhatnék.
- És te? Hogy bírod a midgardi életet? - kérdezek vissza, felnézve rá, épp mint Asgardban tettem anno. Mármint persze, már rég nem vagyok az a kislány, akinek megismert, de még itt a Földön is hátra kell hajtanom a fejem, hogy lássam az arcát és ez némileg visszacsalta a nosztalgikus mosolyt az arcomra. Vajon ő emlékszik még az asgardi időkre, amikor Hjúkival megpróbáltuk megemelni Mjörnirt vagy amikor összekötöttük az asztal alatt a csizmáinak fűzőit? A nevetése még mindig a fülemben cseng, hiszen ő mindig értette a tréfát, még ha később meg is kaptuk érte a magunkét Manitól…
- Megköszönöm, bár én is hibás vagyok a helyzetért… - ingatom a fejemet, amit aztán kissé felkapok a párja említésére. - Ó, Sifnek? Együtt éltek? - kérdezek rá egyből, némileg meglepetten, de próbálva nem nagyon érzékeltetni ezt vele. Elvégre nincsen abban semmi meglepő, hogy őket újból egymáshoz vezette a sors, sőt lehet van aki végig tudta és látta, hogy előbb-utóbb ez be fog következni.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Kedd Jan. 10, 2023 1:43 pm
Ylla Moren felhasználónak tetszik ez a poszt.
Bil && Reidar
Szerettem a hajnalokat. Olyankor minden olyan csendes, és békés volt. Csak az út és én, s nem állta utamat senki. Békés volt, s talán simogatón hatott zaklatot lelkemnek. Mondanám, hogy már jól vagyok, hogy már minden rendben, de nem így volt. Nem voltam jól, s csak a mardosó érzés maradt, a hibáimért, amik ellen nem tudtam tenni. De talán, hogy Sif ismét ott volt, talán segített. Idővel, biztos minden visszaáll a rendes menetébe. Futottam, s sokáig nem akasztott meg semmi és senki. Kerülgettem a lassan kiténfergő álmos arcú embereket, kik kutyáikat sétáltatták, vagy munkába igyekeztek. Kellemes napnak ígérkezett, de valami még is hiányzott egy cseppet. Gondolataim erdejéből egy ütközés szakított ki, s mikor a földre kerültem, hamar pattantam fel, hogy segítő kezet nyújthassak az áldozatomnak, kit olyan sikeresen sodortam el. - Sajnálom… - értettem mindenre is, ami a kellemetlenségeket okozta. Miután felsegítettem a földről, ő elég furcsán nézett rám, mire magam is oldalra billentettem fejem, s próbáltam összerakni a képet, bár az is benne volt a pakliban, hogy csak azért nézett meg magának annyira, hogy aztán majd a rendőrségen leadhassa a személyleírásom. Bár ez túlzás volt, de sosem lehetett igazán tudni, ki mire képes. Végül kimondta a nevem, s a szemöldököm akkor szaladt fel igazán, s egy darabig magam is gondolkodtam, majd jött a felismerés. -Hééé!! Kicsi lány!! - kiszélesedett egy mosoly az arcomon, és jó darabig le sem akart kopni onnan, majd gondolkodás nélkül öleltem meg. - Milyen kicsi a világ! - nem ropogtattam sokáig csontjait, hisz az ütközés is éppen elég volt ahhoz, hogy sokkot okozhassak a számára, szóval egyszerűen csak elengedtem néhány másodperc után. - Adnék egy zsebkendőt, de épp nem tudok vele szolgálni… - gondoltam a kávéra, ami rá fröccsent. - Leszámítva az esést, és hogy elsodortalak… hogy vagytok? Minden rendben? - kérdeztem, miközben zsebembe csúsztattam kezem, s úgy álltam ott vele szemben, testsúlyom áthelyezve egyik lábamról a másokra. Nem a legkellemesebb, mikor az ember nyakában liheg egy fenevad, s nekik kettő is jutott. Szemmel láthatóan nem volt már olyan kicsi, de ha szigorúan vesszük, hozzám képest az volt. -Kárpótólhatlak a kárbament kávéért? Úgy is reggelit szándékoztam venni Sif-nek… - a gondolatra eszembe jutott, hogy talán még mindig az igazak álmát alussza, vagy a konyhában szürcsöli az első kávét. Jó érzés volt, hogy ha hazamegyek, nem az üres lakás vár majd, vagy épp együtt érhetünk haza ismét a munkából. A napok múlásával egyre többet gondoltam rá, s talán a lelkem is kezdett a nyugalom útja felé kanyarodni ismételten.
Kiskép : Rendeltetésem : Bil play by : Sydney Sweeney Posztok száma : 44 User neve : Ylla Csoport : istennő Pontgyűjtő : 21 Lakhely : Grünerløkka Foglalkozás : modell, reklámarc Előtörténet :
a new moon rises Keresem : my other half
Ylla Moren —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 08, 2023 6:24 pm
Reidar Asheim and Milo Elden felhasználónak tetszik ez a poszt.
Oslo minden napszakban gyönyörű, mégis nekem a hajnali órákban tetszett a legjobban. Amikor már untam Mani mellett ücsörögve olvasgatni vagy Hjúki legújabb PR stratégiájának előadását hallgatni, általában vagy korábban aludni tértem, vagy ha épp úgy tartotta kedvem akkor egy kis hajnali bolyongásra adtam a fejem - persze apánk engedélyével. Nem mintha ilyenkor olyan sokan lettek volna az utcákon vagy nagy bajom eshetett volna, de egy kis körültekintés sosem ártott, főleg a sötétben. Engem nem zavart különösebben, de talán nem mondok újat, ha megemlítem, hogy a farkasok még mindig Mani és Sol nyomában voltak és bizonyára nem riadtak volna vissza az elrablásomtól egy óvatlan pillanatban. Szóval igyekeztem az utcai lámpák fénye alatt maradni és úgy felfedezni az alvó várost a hajnali órákban. Innen-onnan madárcsicsergés hallatszott, más részek felől szirénák, hajókürt hangját hozta a friss, éles levegő, amíg baktattam a Közpark irányába. Valamiért ott szerettem legjobban nézni a napfelkeltét, az ég köntösének színeit, ahogy beterítik a fák koronáját és aranyba borítják a leveleiket.
Asgardra emlékeztetett és az ottani ligetekre, ahol illatos virágok között hevertem gyerekként. Az újdonság varázsára, amit minden új nap hozott ott és most, itt, Midgardon is - csak épp évszázadok teltek el azóta. Mélyet lélegeztem a hideg harmatból és megpróbáltam megállapítani milyen íze is van a nosztalgiának, amit ritkán éreztem életem során. Nem volt mihez visszavágyjak, elvégre sokáig minden új hajnal jobb napot hozott, mint az előző. Hosszú ideig a hála betöltötte a vágyakozásnak fenntartott kamrát a szívemben, de talán ahogy az eget néztem, kicsit azt kívántam, bár újraélhetném azokat az időket. Ezzel együtt tudtam, hogy elcserélni viszont nem cserélném a jelenemet a múltért - még nem mentem elég messzire ahhoz, hogy visszafelé vegyem az irányt. Még akartam többet, jobbat, mást az életemtől és minden újabb naptól.
Amikor felbukkan Sol korongja a város felett, én is felkerekedek újra, hogy felvegyem a halandók rutinjának ritmusát és egy kávézó felé vegyem az irányt. Nem feltétlen a kávé, inkább a péksütemények gondolata mozgatta a tagjaim, ahogy a már jól ismert ösvényeket szeltem. Valami kardamomosat képzeltem el, valami vajasat, hmmm, valami igazán édeset. A kedvenc helyemben ismét nem kellett csalódnom, egy csodálatos kis zugban kapott helyet és elképesztő illatokat árasztott, amik biztosan mindenki lelkét megmelengették, mindegy, hogy isten vagy ember vagy akármi. Az én számban legalábbis összefutott a nyál, ahogy végigpillantottam a pult kínálatán és kiválasztottam pár süteményt, amik egy részét az otthoniaknak szántam. Ennek még Mani sem tudott nemet mondani, Hjúki pedig valószínűleg egy kosár pisztáciás croissant-t is percek alatt el tudna tűntetni. Nem véletlen ő a Telihold.
Egy kávéval és egy csinos papírszatyorral indultam hát vissza a parkba, azzal a céllal, hogy hazatérés előtt még elfogyasztom a reggelim és közben kutya-mozizok egyet. Egyszerűen odavagyok ezekért a szőrös kis farkasmutánsoként és a park a tökéletes hely arra, hogy az ember minden felelősség nélkül élvezhesse a társaságukat. Szerencsésebb napokon meg is simogathattam egy-két kis aranyost. Messziről ki is szúrtam a tökéletes helyet, de útközben megpillantottam két corgit, akik egymással fogócskáztak. Zömök kis testük előbb fürgén surrant a magas fűben, aztán hirtelen megálltak és egy pillanatra farkasszemet néztek - aztán újra indult a kergetőzés. Majdnem fel is nevettem a látványra annyira édesek voltak, de a levegő bennakadt, ahogy nekicsapódtam egy kősziklának.
Legalábbis olyan érzés volt, ahogy lepattantam róla és azzal a lendülettel hanyatt vágódtam. Közben annyi kevéske ösztön volt bennem, hogy a kezemben tartott dolgokat a fejem fölé emeljem, el a földtől, de ettől még a kávé kilöttyent a lendülettől és telibe találta az arcomat. Ez aztán az ébresztő… - Ó, pedig nagyon is sikerült - prüszkölve pillantottam fel a kellemes, bariton hang irányába és hunyorogva kinyújtottam a kezem a felajánlott jobbért. Deja-vum támadt, egy pillanatra minden részlet olyan ismerős volt, minden lehetetlensége ellenére, hogy ahogy talpra állított, csak bámultam rá egy hosszú másodpercig. A kedves mosoly, a Napot eltakaró magasság és azok a viharkék szemek… - Thor…? - ráncoltam össze a szemöldökömet a felismeréstől mielőtt elkerekedtek volna a szemeim. - Thor bácsi? Egek, ne haragudj!
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 08, 2023 7:44 am
Ylla Moren felhasználónak tetszik ez a poszt.
Bil && Reidar
Talán lehetett volna egy szabadnapom is. Talán lehetett volna, hogy csak leülök az ágy mellé, és figyelem Sif békés arcát, miként pihen az álom tengerén, de a rutinomat akkor sem törhetem meg, ha ő már ismét részét képezi az életemnek. Egész addig nem tudtam, mennyire szükségem van a jelenlétére, míg vissza nem tért, s magával nem hozta a békéjét. Nem számítottam rá, hogy egyszer majd ismét karjaimban tarthatom, ám arra nem hiszem, higy készenálltam. De persze... Tudom... Orbitális barom vagy, ám ott van az a lelkiismeret dolog, amivel megvert az élet, szóval...ám ő még is a rohadt sok hibám ellenére szeretett, és visszatért hozzám pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt valakire. Kikeltem a helyemről, majd felszedtem a futáshoz használt cuccaimat a szektényből, a nappaliban magamra kapkodtam, magamhoz vettem az irataimat, a mjölnirt otthagytam ahol, hisz ha szükség úgy kivánná, bőven elég lesz csak hívnom. Hagytam egy üzenetet, hogy futni mentem, s majd érkezem, és hozok valami reggelit hazafelé. Telefont a karomon egy tartóba tettem, aztán készen állva indultam el, hogy a parkban köthessek ki. A város javarészt még békés volt, s alig lézengtek páran, így nem kellett attól tartanom, hogy valakit majd elsodrok, vagy éppen az jön majd nekem. Útközben beugrottam a kávézóba, leadtam egy rendelést, ám ismertek már, így tudták nem kell annyira sietniük a kávék, és a szendvicsek elkészítésével. Szerettem futni. Olyankor csak én voltam, és az út. Senki más. Szóval a park, ahol akadt pár kutyás ember, nagyobb szőrmókokkal, a kisebb ölebekig. Én magam is gondolkodtam már kutyán, ám a munkám miatt nem sűrűn lenne rá időm A parkban kicsit megpihentem, egy ivókútból ittam pár kortyot, majd jöhetett az a néhány kör, amit ott szoktam megtenni. Kutyákat kerülgettem, régi ismerősöknek intettem, s közben fülemben a kedvenc bandám zenéi üvöltöttek, ezzel próbálva kiszoríteni a gondolatokat, hogy vajon Alex akarna e látni...és hasonló apróságok, de igyekeztem arra összpontosítani, hogy fejben is ott legyek, kizárva a zavaró tényezőket, amikor is... Belerongyoltam egy emberbe, amit már csak akkor vettem észre, mikor mind a ketten a földön kötöttünk ki. Szerencsénkre nem futottam olyan gyorsan, így nagy kárt nem okoztam neki. Legalább is reménykedtem benne. A földön terülve gördültem a hátamra, majd ültem fel, aztán talpra, hogy segítő kezet nyujtsak. -Elnézést... Nem állt szándékomban levenni a lábáról...- kivettem fél kezemmel a fülesem, másikat felé nyujtottam, s kedves mosoly költözött arcomra, de még is azt vártam, alaposan le fognak kapni a 10 körmömről. Rajta tartottam kékjeim, alaposan megszemlélve akad e rajta látható sérülés.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 47 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 47 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.