A helyes tartás lebegjen a szemei előtt mindenekelőtt, enélkül, ha ez nincs meg, húzhatja le a rollót. De ki fog alakulni ez benne is. Még egy 5 éves is tud rendes poziciót felvenni, hát még egy húszonéves. Találja meg és használja. Akkor fog célt érni ha ez az alap dolog meg van! Nem nálam. A célközönségnél. Ha nem látják az apró mozdulatokat, hogy az ülését változtatja, akkor a zenére koncentrálnak, nem a mozdulatokra. Nem számít, hogy sok mindent nem ért, s nem tud, nem azért hoztam fel a c dúrt, hogy megnézzem mennyit ér, mennyire alkalmazhatom bármire. Nem erről szól. Sokkal inkább az oktatás miatt. Nem kell rögtön mindent tudnia. Elég, ha apránként haladunk és ez így rendben is lesz. Nem akarom rögtön kiválóra feleltetni. Érezze a kudarcot, majd azt is érezze, milyen mikor siker van a dolgok mögött. Akkor fogja érezni, milyen is az, mikor rendesen megkaparintott valamit. Nekem ez kell! - Semmi baj! A velem töltött idő alatt mindenre is lesz idő. Elér majd sikereket és megtudja milyen a verítékkel megszerzett dicsfényben fürödni! - nem arról vagyok híres, hogy oltogassam és megalázzam a diákjaimat, igenis tanulják meg, ha akarnak valamit, azt érjék el. Én ott leszek és kitartok mellettük, megmutatom merre kell haladniuk és ha célt tévesztenek, visszarántom őket. Ez minden. Amadeus rövidke műve célt ért nála, s olaj a tűzre, hogy megrendítette belül. Szívemet melengeti az érzés, hogy nem egyedül csodálom eme férfit. Vagyis csak ezt az egy előadását. Ám ahogy kiejti Für Elisét megugrik a magasba a szemöldököm. Egy kezdőknek is szánt könnyű darabról van szó, Beethoven egyik legismertebb zongoraműve. Nem nehéz, de nem is egyszerű mutatvány. - Hm...Rendben. Ez megoldható. - bólogatok aprókat, miközben felidézem magamban a zenét, a billentyűket, majd lenyomok egy véletlen billentyűt. - Tudja, hogy ki volt Elise? És hogy mi köze volt Beethowenhez? - akadt két kérdésem ide is, természetesen nem kötelező tudnia, de ha szépnek tartja és ha szerinte mindenki ezt akarja megtanulni, akkor kisebb ismeretség nem árt. - A távolból halk hangokat hoz felém a szél, És mint délibáb játék, összeáll a dal. Egy emlék szellemként feleszmél, Ahogy a húrok táncolnak az ujjaiddal, S a figurák úgy gördülnek mint az esővíz. Most te jutsz eszembe Elise. Dúdolom halkan, végül a billentyűk is lenyomásra kerülnek eddig a részig. Nem szaladok előre, okkal. De mindjárt hallhatja is miért. - Rendben, Anita. Megtanítom. De utána eggyel magasabb szintre lépünk. Ha Elise megy, akkor egy kicsit rákontrázhatunk. - mosolyodom el és kicsit oldalra sandítok. Nem kell félnie, nem hard stílusban akarom nyomatni a későbbiekben, csak érezze a könnyű és a nehezebb fokot. A haladás érdekében. - Megfelel önnek is? Vagy netalántán magára ijesztettem? - a billentyűk felé fordulnak szemeim, választ várok, akarja vagy sem, ha marad, akkor mindent megtud. Ha nem, akkor a közös munkánk véget ér, hiszen megfutamodik. Ne azért akarjon maradni, mert királyi vér. Azért maradjon, mert ő akarja!
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
“Music is a moral law. It gives soul to the universe, wings to the mind, flight to the imagination, and charm and gaiety to life and to everything”.
Jó érzés volt látni a mosolyát, megérte felfedni a bénaságomat. Valahogy nem szimpla sikerélménynek könyveltem el magamban a dolgot, annál sokkalta több volt. Még nem igazán értettem, hogy miért érzek így, meg pontosan mi is ez...de reméltem, hogy még ennél sokkal többször fog miattam mosoly díszelegni az arcán. - Jogos. Még sosem gondoltam bele, hogy milyen lehet egy akár több órás előadást végigjátszani. Minden tiszteletem a művészeké. - Már attól a rövidke kis időben, amíg tartanom kell a karjaimat a hegedűlés közben is megerőltető tud lenni. Sohasem gondoltam bele, hogy Herr Lehmann, mikor még aktívan járt hangversenyekre előadni, mennyire nagy kitartás és imádat a hegedű irányába, kellett hozzá, hogy végig tudja játszani az egészet. Ilyen idős korára sem látszik a tartásán, hogy bármi is fájna neki. Igazán csodálatra méltó. Én pedig hálám jeléül mindent, amit sikerült átadnia nekem, azt felhasználtam most, hogy válaszoljak Mr Lindquistnek és... Jól sikerült a válasz! Büszke mosolyt engedtem meg magamnak, ami kissé elhalányult a következő kérdésre. - Sajnos, nem igazán. - Annyira nem vagyok otthon a klasszikus művekben még. Pláne ha zongoráról van szó. Nagyon szeretem Beethoven darabjait például, de nem tudnám megmondani, melyiket milyen szólamban játsza..és én még azt hittem, hogy még a végén lenyűgözöm mr Lindquistet a tudásommal. Max azzal nyűgözöm le, hogy mennyire műveletlen vagyok, hercegnő létemre. Inkább figyeltem az ujjaira és ara a vidám, kellemes kis darabra, amit minden probléma nélkül, olyan légiesen adott elő, mintha hozzá sem ért volna a billentyűkhöz, a zenét pedig a levegő részecskéinke a rezzenései adták volna vissza. Tudom, egy művésznek ez igazán semmi lehet, de van különbség az előadók között és nem vélatlenül. Ki lehet hallani, ha valaki inkább csak magára erőlteti a tudást, akár egy szűk inget, vagy pedig tökéletesen erre termett és varázslatnak tűnik az egész. -Milyen rövid és mégis milyen megkapó volt. - Szinte még hallottam a füleimben a hangokat. Nem merném bevallani, de hiába néztem a kezeit, nem sikerült elhinnem, hogy nekem valaha is sikerülni fog ennyire ügyesen manővereznem az ujjaimat. -Vajon egyszer sikerül majd megtanulnom a Für Elise-t? Gondolom, mindenki ezt akarja megtanulni, mert ez a világ egyik legismertebb és legszebb klasszikusa, de...nagyon szeretném megtanulni. - Gondolom, a világon most minden zongora tanárja a haját tépi tőlem, hogy "Még egy diák, aki ezt akarja" de nem tehetek róla, tényleg annyira szép.
A lány szereti viccesre venni olykor a figurát, melyet nem bánok. Mosolyogtat a jelleme, de hát ez családban marad, még ha ő nem is tud erről. De nem bánom, legalább sok hűhótól kímélem meg. Meg a bátyám is és család többi tagja. De azt nem mondom, hogy a jelenlegi családja is remekebb lenne. Mindenesetre a tartás szóval kizökkent eme gondolataimból. - Hát elég kényelmetlen tud lenni egy húsz perc után...de már három perc is elég, hogy azt mond, kényelmetlen tartást vettél fel és ezt kell még kihúznod az előadás végeztével... derékfájás, vállak, csípő... ezek olyan problémák melyeket ki lehet küszöbölni. - magyaráztam csendesen el a lényeget, szóval igen csak fontos már ez az apróság is, hogy ne rontsunk el a játékban bármit is. Mert elég egy mozdulat és a játékot már elszúrtuk és a folytatás a rögtönzéssel sem azonnal érkezik. Érthető tehát az “aggódás”. Ráadásul a keze is elfáradhat... a C dúr lenyomása és magyarázata helyesen ment. Széles mosolyom arról árulkodhat, hogy mennyire remekül eltalálta. Talán nem is volt annyira rossz elkezdenie más hangszeren játszania a zongorán kívül. - Helyes helyes! - erősítem meg a helyes válaszadást, majd tekintetem is felé kanyarodik. Újabb kérdést teszek fel. - Ismer komolyzenei műveket C dúrban? - erős kérdés, de nem baj, ha nem tud erről semmit, nem ez miatt vagyunk itt, de ide tartozik részben. Szóval a válasz után megint csak előre pillantok és elkezdem a C-dúr Allegro, Wolfgang Amadeus Mozart második művét, ami csak 15 másodperc. Gyors és élénk darab. Nem szeretném hogy ezt most és azonnal megtanulja, csak megmutattam neki, hogy mire gondoltam. Először az alapok. Ez csak egy kis plusz információ, nem nagyon fontos most még.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Elküldésének ideje — Pént. Szept. 02, 2022 10:56 pm
Anita & Hödr
“Music is a moral law. It gives soul to the universe, wings to the mind, flight to the imagination, and charm and gaiety to life and to everything”.
Többnyire olyanokról álmodozok, hogy kalóz vagyok meg viking meg a középkorban vagyok valójában hercegnő, nem mostanában, mégis megmosolyogtat, hogy azért mégis vannak ilyen előnyei a technológiának, hogy nem kell mindenben más emberek segítségét kérni, pl Mr Linqvistnek. Egészen menő dolog ez a Masa. Eddig minden szempontból elégedett voltam az egésszel, a művész úr valódi profi és úgy is kezeli a helyzetet.Pedig nagyon szoktam attól tartani, hogy befeszülnek körülöttem és nem mernek majd úgy kezelni, ahogy egyébként bárki mással tennék. Sajnos erre hajlamosak az emberek és olyankor nekik is kellemetlen, meg nekem is. - Hűha! Ezt ígéretnek veszem és..ígérem, hogy mindent megteszek, hogy tudjam majd tartani a lépést. - Jókedvűen és őszintén válaszoltam, míg viszonoztam az egyébkétn nagyon szép mosolyát a sajátommal. Valamiért örömmel töltött el, hogy mosolyogni látom és nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, ahogy azt sem, hogy tudom egyből megkedvelni őt és a szüleit. Nagyon rendes és gyönyörű emberek, de nem túlzás ez a reakció tőlem egy kicsit? lehet, hogy nem csak azért ragaszkodtam Mr Lindqvisthez, mint oktató mert egyébként egy csodálatos művész, de azért is, mert ezt a furcsa érzést, ami birtokába kerít körülöttük, egyszerűen nem tudom hová tenni. S közben átnyújtom neki a kottákat, amit úgy tűnik, már kívülről ismer és még viccelt is velem. Legalábbis én viccnek vettem. - Ne aggódjon, sajnos a csaláshoz túl kétbalkezes vagyok. Elnevetem a dolgot, míg leülök mellé a padon, de valóban gyakran hallom innen-onnan, hogy a diákok puskáznak az órákon, meg mindent megtesznek a csalás érdekésben. Hát..szerintem én a puskát egyből kiejteném a kezemből, vagy tudom is én hogy, de lebuknék az fix. Olyan könnyen ment a társalgás az uarsággal, hogy remélni tudtam, a tanulás is legalább fele ilyen könnyen és gördülékenyen fog menni. Persze kezdés előtt még az utolsó instukrciókkal ellátott. - Igenis! - A tartás. Láttam már néhány filmben, könyvben, hogy mindig egyenes háttal ülnek, igazából már oda se figyelnek a kezeikre, csak a kottára és a könyökeikkel legáns derékszöget zárnak be, míg a csuklóik párhuzamban vannak a padlóval. Igyekeztem egy ahhoz hasonlatos pózt felvenni egyből, ahogy kiejtette a szavait, meg picit az ő tartását is megfigyeltem... - Valóban ilyen sok múlik a tartáson? - Az apró részletek végülis, amik csodássá tudnak tenni egy egészet és mondjuk, ha a helytelen tartástól fáj az ember válla vagy csuklója, akkor már biztosan nem is tud olyan kényelmesen és lágyan előadni egy darabot. - Hát, amit tudok róla, hogy a C-dúr skálán a C az alaphang és C-vel is végződik. A skála hangjegyei C,D,E,F,G,A, H és végül A C. Zongoránál nem vagyok biztos, de talán C, E és G? - Közben figyeltem, hogy melyik billentyűzetet nyomja ke, a kis fekete billentyűk között. Hüvelykujjam a C bilentyűre helyeztem, középsőt az E-re és a kisujjam a G-re...de, hogy egy kézzel, hogy mennek végig az összes hangjegyen, mikor már a G-nél megáll..hát azt majd meglátjuk. Közben észrevettem, hogy annyira a billentyűzet és az AbC-s hangjegyek kiszámítására fókuszálok, hogy begörnyedt a hátam, amit rögötn ki is húztam. - Ebből, hogy jön ki egy teljes skála? - Hegedűn nem kell ilyesmivel szöszmötölni és még azt mondják, a zongora magától jön majd..hát persze.
- A kedd és csütörtök teljesen jó. - elpillantok róla, majd megszólalok újra, ám nem hozzájuk intézem a szavakat. - Masa. Jegyzetelj. Kedd és csütörtök. Riasztás reggel 9-kor, 10-re Anita Ronningen érkezik. - majd rövid csend, egy halk csipogás, majd egy női hang szólal meg a közelből. A mobilom is. - Elkészült. Zongorázni szeretne, így az akarata és kérése számomra szent és sérthetetlen. Na nem azért, mert Ronningen, hanem mert engem kért meg egy ilyen nagy dologra és nekem ez számít. Nem pedig a neve és a kiváltságai. Azok csak egy apró dolgok a többi között. Az hogy miért szeretne zongorázni igenis fontos dolog, főleg most és a későbbiekben, hiszen ezek mindig változhatnak. De a válasza helytálló. - Rendben. Mert így akkor minden egyes órát nehezebbel kezdjük. A legkönnyebbtől eljuttatom a legnehezebb dolgokig. Nem adom fel magát kedves. Addig nyaggatom vele, míg kissujjból nem fogja tudni. - mosolygok, szóval nem véres és halálos fenyegetésnek szánom, de nem fogom hagyni azt, hogyha elsőre nem megy, akkor átlapozzuk. Megy az, ha odateszi magát és csinálja. Mikor megkértem hogy adja át a kezdőknek szóló kottát, megkaptam ám a szavaira mosolyognom kellett újra. Azzal a vigyorral tettem fel a helyére a kezemben lévő papírhalmazt. - Ugyanez a kötet van meg nekem is braile írással, szóval az összeset kívülről fújom, tudom, hogyha csalni próbál. - viccelek, de a Braille írás igenis komoly. Intek a fejemmel, jöjjön közelebb, leülök a helyemre a pad szélére, mellém telepedhet, van a zongoránál bőven hely. - Van pár dolog amit tudnia kell, mielőtt belekezdünk. - magam elé figyeltem, éreztem a tekintetét magamon, szusszantam, majd felemeltem a fejem, hogy felé fordulhassak. - Oda kell figyelni, hogyan tartja a kezét, hogyan ül, milyen a tartása! Muszáj megtanulni azért, hogy a legkényelmesebb legyen a zongoragyakorlás! Ha ez meg van, akkor három hét alatt megtanítom, hogyan kell lejátszani a négy akkordot, amelyeket sok ezer pop & rock dalban használnak! - a szavaim végeztével visszafordulok, majd lenyomok egy fehér billentyűzetet. - C dúr. Mit tudunk róla Anita? Nyomna ön is egy C dúrt? - várakozok, ha lenyomja az adott billenytűt, már abból is érzékelem, hogy hogyan tartja magát. Zongorán a C-dúr akkord lejátszásakor a C, E és G hangok szólalnak meg, amelyek a hangsor 1., 3. és 5. hangjai. Gitáron ez megint másabb.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
“Music is a moral law. It gives soul to the universe, wings to the mind, flight to the imagination, and charm and gaiety to life and to everything”.
Tulajdonképpen a bál óta erről az uraságról és az egész családjáról is csak jókat tudnék mondani. Nem is tudom, van-e olyan aki nem így van ezzel. Ott, azon a rendezvényen...mintha egy olyan csapat gyűlt volna össze, akikhez képest én, az ország egyetlen hercegnője is, sokkal kevesebbnek éreztem magam. Jó, volt már ez így még a személyzettel szemben is, akik olyan könnyen oldották meg, amiről nekem fogalmam sem volt, mégis az teljesen..más volt. Egyszerre féltem tőlük egy kicsit és szerettem meg őket. Vagyishát hármukat, Arsenit és a szüleit. Sosem tudom majd szerintem megmagyarázni, de az biztos, hogy mosolyt csalnak az arcomra már azzal is, hogy egy teremben vannak velem. Így nem is csoda, hogy nem tudtam levakarni a mosolyt, pedig nem mondott semmi vicceset, vagy kimondottan túl kedveset Mr Lindqvist. -Ez igazán kedves öntől. Nem szeretném a hétvégéin is zavarni, szóval a keddi és csütörtöki napjaim általában mindig teljesen szabadok. - Az uraságnak nagyon kifinomult, kellemes a technikája. Egy biztos, hogy ő egy olyan született tehetség, akinek ez a vérében van. Ez is egy ok, amiért őt kértem meg, hogy tanítson - Bár tudtam, hogy ha ezer évig gyakorolnék sem tudnám ezt a szintet megütni- hogy lenyűgözött a játékával. A másik az, hogy a közelében nem érzem magam olyan magányosnak, mint a palotában, ami az otthonom..a hely, ahol a családom lakik. Könnyen bele tud az ember kapaszkodni ebbe. - Igen! Nagyon szeretném megtanulni. - Fogtam kicsit visszább az indulataimat, már a második mondatom segítségével, mi már sokkalta nyugodtabban, elegánsabban hagyta el ajkaimat. Az rendben van, hogy nem vagyok a palota díszes falain belül, de nem kellene elhagyni a modoromat is. Míg vártam a válaszra, kíváncsi tekintetemmel követtem a művész úr mozdulatait, milyen ügyesen, rutinosan kiismeri magát. Szinte mintha nem is lenne semmilyen hátránya abból, hogy nem látja a világot. Vajon így is született, vagy esetleg később veszítette el szemének a világát? Melyik a rosszabb? Csak próbálni találgatni, hogy mi-hogy nézhet ki? Vagy tudni, hogy mi az amit elveszítettél? A szívem hasad meg, őszintén szólva. Mégis próbáltam nem kimutatni, nem hagyni az érzelmeimnek, hogy valahogy megszökjenek és esetleg, valami csoda folytán megérezze Arseni és megsértem vele. Úgy értem, ki szereti, ha sajnálják? - Örömmel hallom, hogy jól vannak. - Valahogy sejtettem, hogy azok ketten mindig, mindent is helyre tudnak hozni, bármi baj is szegje fel az ocsmány fejét. Kevés olyan párral találkoztam eddig, akik jobban összeillettek volna. Kivéve Lady Ellingboe-t és a férjét, akik szintén passzoltak, de nem éppen a legüdvösebb tulajdonságaikban. - Persze! Elnézést a kotnyelességért. - Őszinte mosollyal kértem bocsánatot, mielőtt belevetettük volna magunkat a kották rejtelmeibe. Ugyan van már fogalmam róluk, hála a hegedű óráknak, de az, hogy kimondottan miben különböznek a vonós és billentyűs hangszerek kottái, azt nem igazán tudtam. - Igazából, kicsit mindkettő? Főleg kikapcsolódásként szeretném megtanulni, de..ha már belekezdek valamibe, azt szeretném a lehető legjobban kitanulni és fejlődni benne. Semmit sem szeretek félben hagyni. - Ez vajon jó vagy rossz válasz? Van egyáltalán ilyen? Nem állásinterjún vagyok, nem is egy felvételin, mégsem szeretném magam cikis helyzetbe hozni Mr Lindqvist előtt. Csak szerettem volna, ha tudja, hogy attól még, hogy nincsenek világot megváltó céljaim és nagyközönség előtt fellépni, de igenis komolyan fogom venni az okulást. Ilyennel nem rabolnám egyikünk idejét sem. - Hogyne. - Már pattantam is, kikeresni az említett gyűjteményt, amit megforgattam a kezeim közt és belelapozgattam, míg nem értem vissza. Az én írásomnál kuszább volt benne minden jegyzet, de biztos voltam benne, hogy ezeket gyorsan, mégis sok odafigyeléssel töltötték ki. - Kicsit izgatott vagyok. Ez nem egy hegedű, itt azért jobban oda kell majd figyelnem mind a két kezem, összes ujjára. - Elképzeltem magam, ahogy valamilyen baki folytán sikerül bezavarodnom, melyik kezemet éppen hol is kéne tartanom. Ráadásul minden billentyű egyforma, honnan tudja, hol van a kezdő hang? A legelső lapon figyeltem meg, hogy szolmizációs és ABC-s hangjegyek is fognak szerepelni és az előbbinek a kézjelei is szerepeltek.
Bemutatja nekem a testőrét, de egy alig látható biccentésen kívül nem látnak tőlem semmi reakciót. A fiatal lánnyal jár a testőr is, így amig a férfi nem nyúl semmihez és távol tartja magát az útvonalamtól, addig békésen megleszünk egymás mellett. Most tudtam csak időt szakítani egy órára, amit bármeddig elnyújthatunk, de akár másnap is jöhet. Mehetnék én is, de az az igazság, hogy nem szívesen teszem be a lábam a “családjához”. Ő hozzánk tartozik, akármennyire is lehetetlennek tartom mindazt, amit a testvéremnek kellene megejtenie vele...nos...nekem lakat a számon előtte. Nem az én dolgom ezt megbeszélni vele. Vagyis, nem csak az enyém. - Tulajdonképpen innentől bármikor fogadhatom, amikor ráér, akkor csak hívjon és egyeztetünk egy időpontot. - erősítem meg a korábbiakat, hiszen a munkám felől ráérek, a diákok, akiket versenyre képeztem ki, velük végeztem - ami a munka oroszlánrészét illeti. Most úgyis magányra lennék száműzve, de így még az is elillan. Az meg egy újabb nagy pont, hogy nem nyúlnak semmihez, csak mosollyal illetem a hallottakat, majd tovább beszél. Zongorával kezdünk és azzal is folytathatjuk. Hegedült, de amióta engem látott játszani...nem felejtette el. Nem is akarta elfelejteni. - Rendben. Akkor most zongorázna először? - teszem fel a fontos kérdést, mielőtt válaszolnék a szüleimmel kapcsolatosra is. A családom...nos minden a megszokott mederben folyik, nincs okom panaszra, anyám ugyanúgy aggódik értem, apám meg nos...ő az apám. Lehunyom a szemem, szusszanok, majd megfordulok, hogy a zongorán elhelyezkedő kottát ragadjam meg, hajtsam vissza az elejére, majd tegyem el a többi közé, kisebb simításokkal utat mutatva magamnak., - Remekül vannak, édesanyámnak akadt egy kis problémája és apámmal igyekeznek rendbe rakni a dolgokat. - még ha nem is igaz mindez, de mit mondjak? Nem is hallottam róluk már több mint egy hete. - Rátérhetünk a zongoraleckékre? - csapom össze két tenyerem, miközben Anita felé fordítom üres tekintetem. - Meglátom hogyan tudunk ma haladni és akkor a következő órát úgy szervezem meg. Az első kérdésem, hogy csupán kikapcsolódásnak szánja a tanulást és stresszkezelésként vesz majd órákat. Vagy az eredményekre koncentrálna? - a tekintetem a kották felé irányul újra, majd arra is mutatok, hogy Anita tudja, hogy miről beszélek. - Ahhoz hogy hangszeren tudjon játszani meg kell ismerkednie a kottaolvasással. Létezik betűs kotta és vonalas kotta, én az utóbbival foglalkoznék, mert az elterjedtebb...talál ott egy Kezdő feliratút. Kérem, előkeresné. - azzal a lendülettel pedig kioldalaztam, hogy a nőt oda tudjam engedni, megtudja keresni a füzetet a többi között. Nagyobb és gyűröttebb, mint a többi, vastagabb, több minden le van jegyzetelve rá.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Elküldésének ideje — Szomb. Aug. 13, 2022 12:36 am
Anita & Hödr
“Music is a moral law. It gives soul to the universe, wings to the mind, flight to the imagination, and charm and gaiety to life and to everything”.
A nyár egy olyan időszak volt, amit egyszerre utáltam és imádtam is. Szerettem, mert a napfényben fürdőzve mindig sokkal energikusabb vagyok és a kedvem is sokkal jobb, ugyanakkor hiába örültem, hogy az emberek lazíthatnak ilyenkor egy kicsit, ez csak még szembetűnőbbé tette, hogy a család nem azért nem tölt együtt időt, mert nincs rá idő. Ilyenkor mindenki nyaralni megy, kivéve a királyi család. Mi nem igazán megyünk el egyszerre kikapcsolódni. Most is egy unatkozó napot töltöttem el a palota falai között, mert mindenkinek megvoltak a saját kis dolgai. Voltam lovagolni, lesunnyogtam a konyhába és ellestem pár egyszerű konyhai fortélyt. Már egész ügyesen tudok burgonyát hasábokra vágni... Heidi szerint már ez is haladás, de nem tudom, hogy ez tényleg igaz-e vagy csak nem akarta, hogy rossz kedvem legyen. Mindenesetre ledobtam magam éppen az ágyra és ábrándoztam egy kedvesebb, ragaszkodóbb családi kapocsról, mikor rezegni kezdett a telefonom..Csak azt nem tudtam hirtelen, hogy mégis merre. Végül a székem támlájára helyezett blézerem zsebében találtam meg. - Halló, Anita vagyok. Kivel beszélek? - Egyszerűen nem kényelmes a teljes nevemen bemutatkozni, aki kimondottan engem keres, már ennyiből is tudja, hogy mi a vezetéknevem. Na de amikor az ismerős hangot és nevet meghallottam, egyből jobb lett a kedvem is. - Óh, Mr Lindqvist, örvendek!- Köszöntésem után hallgattam a fiatalember mondandóját és hát, mit is mondjak? Azonnal kaptam az alkalmon. Már egy ideje kerestem valakit, aki megtanít zongorázni és százszázalékig meg is bízok benne. - Akkor Frogner zeneakadémia, száztízes terem. Ott leszek. Köszönöm. - Hálálkodtam, miután biztosítottam mindkettőnket arról, hogy sikerült megjegyezni az információt. Valahogy a családjuknak, neki és a fiatalos szüleinek is van egy bizonyos kisugárzásuk, ami nem engedi egyszerűen, hogy kételkedjek bennük. Olyan..mások. Közvetlenek, mégis mintha senki sem érhetné el őket. Arseni még a látása nélkül is inkább volt méltóságteljes, mint mások... Áh hagyjuk is, hogy kikkel volt ott a baj, Grethe Ellingboe-n kívül. Miután letettük a telefont, gyorsan végignéztem az outfitemen, amit megfelelőnek tartottam, majd Ivar keresésére indultam. Lassan megszokja már, hogy elhatározom magam egyszercsak és uccu neki, úton is vagyunk. Szerencsére, sosincs túl messze, ahogyan az akadémia sem. Érdekes érzéssel töltött el, mikor sétáltam a falak között. Vajon milyen lehet rendes iskolába járni, ismerkedni a diákokkal, elmenni velük osztálykirándulásra? Ezek mind olyan tapasztalatok, a csekkek kitöltésével és főzéssel együtt, amikben nekem nem igazán van, volt részem. Belépve az ajtón még gondot jelentett megtalálni a termet, viszont a zongora csodálatos dallama elcsalogatott minket a megfelelő irányba. Igyekeztem puhán, halkan lépdelni, el ne rontsam a dallamokat a kopogással. Mielőtt benyitottam volna persze, halkan koppantottam az ajtón, illemből, hogy készüljön fel az érkezésemre. -Köszönöm, hogy fogad minket Arseni, ő itt velem Ivar, a testőröm.- Mutattam be kedvesen a plusz egy főt, akivel érkeztem. Igazán kár, hogy egy ilyen ígéretes fiatalembernek anélkül kell leélnie az életét, hogy látná a világot, viszont szemmel láthatóan ez nem igazán veti vissza. - Ne is törődjön vele, inkább hálás is vagyok a mostani időpontért. Igazán figyelmes öntől. - Mire felfogtam, hogy közelít, pár lépést én is előre tettem, felé és kinyújtottam a kezem, hogy könnyebben elérhesse. Lehet, nincs erre szüksége, de én fontosnak éreztem, hogy tegyek én is a másikért, ne csak fordítva. - Óh, természetesen nem nyúlunk semmihez. Ivar megül egy sarokban, én pedig csak azt teszem, amire engedélyt kapok. -Ajkaim mögül kiengedtem egy kedves kacajt. Igazán nincs mitől tartania, azonban... lenyűgöző, hogy ilyen apró dolgok is, mennyire jól tudnak segíteni az emberek helyzetén. - Akkor...zongora. Hol kezdjük? Már pár éve tanulok hegedűlni, de mióta meghallottam az ön játékát Mr Lindqvist, azóta nem tudom a zongora hangjait kiverni a fejemből. - Nem volt szüksége nyilván segítségre, de mégis míg Ivar elhelyezkedett, addig én készenlétben álltam, hátha tudok valamiben segíteni a művésznek. - Hogy vannak a szülei? Nem találkoztam egy ideje a kamarás úrral és a kedves feleségével sem. - Az anyja megígérte, hogy megtanít pitét sütni, de sajnos nem volt még erre lehetőség. Ha helyet mutatott nekem, akkor leültem és minden figyelmem neki szenteltem.
A bálon ismertem meg a Baldur bátyám gyermekét, Norvégia hercegnőjét. Nem beszéltünk sokat, ám a zeném megihlette őt is, tanulni akart. Azonnal nem tudtam fogadni semmiképp sem, kis időt várnia kellett, ám nem örökké. Most jött el az idő, hogy rá érek, a zene suli így nyáron pedig kiürült a diákok mentessége miatt. A zeneszobában ülök a zongora előtt, a telefonomat készenlétbe állítottam. Atyám korábban bediktálta a mobilomba az elérhetőségét, így nem volt ennek sem akadálya. - Masa. Anita Ronningent, kérlek. - szólaltam meg, a telefonom búgott egyet, csendben maradt, majd kicsengett. A zongora billentyűi felé pillantottam üres tekintettel, ujjaimat végig húztam a billentyűkön, majd végre a telefont is felvették. - Áh üdvözlöm kisasszony. Arseni Lindqist vagyok. A múltkori bálon beszéltünk, zeneokítással keresett meg... most ha önnek is jó, akkor a mai napon elkezdhetjük. Estig bent leszek A frogneri zeneakadémián... 110-es teremben megtalál. Nem beszéltem vele túl sokat, telefonban amúgy sem szeretek, a lényeget elmondtam, így már csak tűkön ülve várakozhatok, hogy megérkezzen a legifjabb rokonom. Az ikrem gyermeke. A zongorához fészkeltem be magam, majd lenyomtam három billentyűt, újra és újra. Aztán nekifeszültem Az érzelmeim velem voltak, a haragom, a keserűségem, a csalódottságom, mind mind a falaknak feszültek, nem eresztettem őket messzebbre, hiszen képes lennék egész Frognert megríkatni...ami azt illeti...még keveset is mondtam. A zongora előadásom magamnak addig tartott, míg meg nem éreztem a vendégem és kísérőjének érkezését. Már akkor éreztem őket, mikor a főbejáraton betévedtek, majd keresni kezdték a 110-es termet. Bár a hangok alapján hamarabb eltalálnak ide úgyis. Mikor benyitnak a szobába, még akkor sem hagyom abba a játékot. Hosszúra nyúlik, de aztán úgy hagy alább. Ahogy a képességem is elporlad a semmibe. Felkelek és Anita felé fordulok. - Üdvözlöm Anita. És a kedves kísérőt is. - biccentek az utóbbinak, hiszen messzire érezni azt, hogy mi is ő valójában. Nem ártok a tulajdon családtagomnak, így akár le is teheti magát valahová. - Sajnálom, hogy csak most tudtam időt szakítani önre, de nem nagyon szerettem volna, ha tömegbe érkezik és ne tudna rám figyelni. Rengeteg verseny volt, így nagyon az én figyelmem is azon járt. Remélem megérti. - lépek közelebb, hogy személyes közelségből is üdvözölhessem. Fejet hajtok előtte aprón, kezéért nyúlok, tekintetem lehunyom, majd úgy csókolok neki kacsót. De aztán hátrébb is lépek, tekintetem felnyílik, majd úgy nézek az ő sajátjaiba, mintha látnám azokat. De nem. Csak reflex. - Egyetlen szabállyal inditanék. Mindkettejük számára! - pillantok a testőrre is, majd vissza Anitára, bár most már nem a szemeibe nézekl bele. Szinte már elnézek mellette. - Ha valamely hangszert elszednek a helyéről, ugyanoda kérem visszahelyezni. Fontos szabály! Az összes eszközről tudom hol van, szeretném ha ez így is maradna! Rendben?
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
