Magnus & Anita

Minél többet beszéltünk róla, annál jobban sajnáltam, hogy nincs valóban fent egy árbóckosár. A fenti szélnek hála, biztosan szörnyen néznék ki, ha lejutnék onnan egyszer, de azt hiszem, nem bánnám meg egy percre sem.
- Sajnos nem rendelkezek tehetséggel, ami a fára mászást illeti, pláne ha az ilyen magas és egyenes... - Hallottam ám hírét annak, hogy az iskolákban rudat, meg kötelet mászni tanítják a gyerekeket. Még a kötél az rendben is van, na de a rúd!? Különlegesen erős csemeték lehetnek azok akik megmásszák. - Igenis, kapitány! - Jobbomat emeltem a homlokomhoz, akár egy igazi matróz, miután már ő is szalutált nekem, viccből. Persze a fejemben egyből megjelent a Spongya Bobnak a nyitánya. Sosem szerettem igazán, mert ijesztőnek találtam benne a karaktereket, viszont a dal az elején igen fülbemászó és aranyos...és most ki sem fogom tudni verni a fejemből egy ideig. Remek! Éljen a dallamtapadás. Nem is ezzel van a probléma, hanem az, hogy a fejemben folyamatosan újrajátszódik, csak egy lépéssel van távolabb attól, hogy el is kezdjen dúdolászni. Biztos vagyok benne, hogy Magnusnak már van legalább egy gyermeke és ha nem is voltak, vagy éppen nem is hatalmas nagy fanjai a mesének, nem kockáztatnék, hogy ez a modern "tengerész" megismerje, vagy ne adj Isten Ivar.
- Igen, már nagyon régen elvágyok egy ilyen kirándulásra, de..nem olyan egyszerű. - Inkább tartanám magamban, hogy miért sem olyan nagyon egyszerű eljutnom egy hajókázásra. Így is csoda, hogy úgy tudtam eljönni Ivarral, hogy nem kellett még négy másik férfit is magammal hozni.
- Hű..Akkor tényleg megtaláltad a hivatásod. Ezt szereted jobban vagy búvárkodni a víz alatt? - Mindkettőnek megvan a maga bája, de odalent olyan békés lehet...Mintha pihekönnyű lennél és egyedül az egész világon, nem zavar senki, csak a tenger színes teremtményei. Úgy tűnik, hogy korábbi kérdésemre viszont nem csak nekem sikerült elrévedni, maga Magnus is elgondolkozott néhány hosszabb pillanat erejéig.
- Egy vérbeli tengerészt nem is győzhet le holmi vihar, nem igaz? Vagy csak rengeteget imádkozol a tengerek Istenének?
Igazán kár, hogy az ilyen hagyományok és úgy összességében a hitvilágunk, ennyire kezd elfelejtődni. Pedig milyen színes és gazdag a norvégok múltja, mindennel együtt.
persze nem mondhatom, hogy különösebben aggódok az emberiségért, de néha elgondolkozok azon, hogy biztos jó irány-e az egyre csak fejlődő technika. Persze a feltapasztott mosolyomon ez sem változtathatott, a helyén maradt amíg meg nem hallottam, hogy Magnus a "testőrömnek" nevezi Ivart. Hirtelen szemeim elkerekedtek és ahogy belélegeztem volna, sikerült félrenyelni a levegőt, némi nyállal együtt. A mellkasomra helyezett kezemmel, köhögve nyugtattam le magam. - Tessék? - Honnan tudja? Hát mégis sejti, hogy ki lehetek? A mellkasomon tartott kezemmel kezdtem magam legyezgetni. - Oh! Hahaha! Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond! Néha van egy olyan megérzésem, hogy Ivar jóval többet kibír, mint amit elárul. - Immár szurkálódva tekintettem a férfire, akinek cseppet sem tetszett az extra figyelem..legalábbis így vettem észre. - Tudod, a szüleim nem annyira szeretik, ha egyedül császkálok, így mindig megkérem Ivart, hogy kísérjen el engem, mert tudom, hogy benne megbíznak és én is bízok benne. Feltétel nélkül. - Márpedig nagyon nehéz olyan személyt találni az emberek között, akitől nem kell félni, hogy egyszer hátbaszúr. Biztosan ismeri ezt az érzést, ő is.
- Egyébként, nem gondolkoztál el egy klasszikus kalózhajó beszerzésén? A gyerekek imádnák. vagy az nem olyan egyszerű? - És én is, jelentkeztem gondolatban, vékony, bizonytalan hangon.
A szemeimmel, miután elengedtem a tekintetét, a felcsapódó habok csillogását figyeltem. Olyan gyönyörű. Előkaptam a telefonom és lőttem rőle pár képet. A fejem fölött sirályok repültek el a hajófar irányába. A már ellaposodó tajtékok közé szálltak, jó nagy hangzavart csapva.
- Mi kell egyébként a merüléshez? - Kíváncsi tekintetem ismét az övé lett, hiszen tényleg kíváncsi voltam a búvárkodásra is.

Magnus & Anita

Végigpásztázva a tenger csillogó, kékes felszínét, eszembe jut, hogy mégis mekkora is lehet valójában, mennyire mély, mennyire hideg és mennyire...szabad. Nem csodálkoztam rajta, ha volt olyan kalóz, aki a szárazföld köteléke alól a nyílt tengerre menekült és szabadabb volt mint valaha. Nem csodálkozok rajta, hogy a mesében a hercegnő is a kalózt választotta, a palota helyett. Ha ezeket a gondolatokat elmesélném Mr Wikernek vagy Ivarnak, biztosan legyintenének és elkönyvelnének úgy, mint elkényeztetett, pisis leányzó, akinek fogalma sincs arról, hogy mi mekkora szenvedés lehetett. Fogalma sincs, hogy mennyire jó is az amibe beleszületett. Teljességgel kiállok emellett, valóban sokkal könnyebb és jobb életem van minőségben, csak éppen nem érzem azt, hogy oda is tartozok. Nem érzem, hogy ugyanolyan lennék, mint a családom többi tagja. Egyedül érzem magam és mindig felvillanyoz, mikor elhagyhatom azokat a hatalmas, rideg, mélyen hallgató falakat. Ezért is vagyok ennyire izgatott, már attól is, hogy nekem most mentőövet kell felvennem. Magam akartam megtapasztalni a nehézségeket, amivel mindenki más is megküzd a palota luxus falain kívül. Olyan rossz ez? Áh, kicsit elkanyarodtam a külvilágtól.
- Óh, pont az árbócra nem szabad felmászni? - Játékosan lebiggyesztettem az ajkaimat, mintha pedig pont az lett volna a célom, hogy tényleg kalózosat játsszak és megmásszam azt a rudat. Nem mintha lenne kosár a tetején, abban meg nem bíznék, hogy sokáig meg is bírnám magam tartani.
Annyira elszórakoztam a gondolaton, hogy észre sem vettem igazán, mikor közelebb lépett, csak a felvont szemöldököt. Ajjaj. Nem lett volna illő viccelődnöm? Kissé tartani kezdtem attól, hogy esetleg megsértettem, de hála az égnek másról volt szó.
- Megegyeztünk...Magnus, de nem ígérem, hogy nem fogom elfelejteni, hogy tegezhetem. Az nem szándékos lesz. Csak jelzem, nehogy a végén még visszavonja a szabad mozgolódást.
Nagyon kevés ember van, akivel tegező viszonyban lennék. Mikor nem csak a család és a személyzet vannak a palotában, akkor még egymást is magázni szoktuk, pláne a bátyám és én az idősebbeket. Én ugyan nem várom el a személyzettől, de ők pont így vannak vele, mint én. Bár annak, ha ők tegeznek és apám vagy anyám megtudják, annak következményei is vannak egyszerű illetlenséggel szemben, mint amit nekem kéne elviselnem jelzőként. Így furcsa mégis frissítő élményként ígérkezik ez az egész a búvár urasággal.
Hála az isteneknek, a férfi nem volt rám valójában mérges, még kedvesen mosolyog is, ami engem is mindig arra késztet, hogy ezt viszonozzam. Igaza volt a dadusomnak, egy mosoly mindig jobbá tudja tenni egy ember napját.
Ezek után megegyeztünk a fizetség rendezésének a módjában és indulhatott is az utazás. A torkom a szívemben dobogott. Úgy éreztem, ez valóban az első igazi lépésem..túlra. Tudom, hogy Norvégiában maradunk így is, mégsem vagyunk kimondottan az országhoz tartozó talajon. Olyan rég hagytam el az országot, akkor is repülővel, biztonsági személyzettel és mindig valami kötelesség teljesítése miatt. Hirtelenjében azt sem tudtam, hogy merre menjek, mit nézzek, szóval az "idegenvezetőmhöz" igyekeztem, onnan biztosan különlegesebb az eleve ígéretes élmény.
A hajó orrához igyekeztem, megkapaszkodtam és úgy néztem, hogyan is szeljük a habokat, ekkor figyeltem fel Magnus kérdésére.
- Mmm..még nem igazán volt rá lehetőségem. A család nagyrészt tengeribeteg. - Hozzátenném, hogy gyengék, de az megint csak egy olyan megjegyzés lenne, ami teljesen nem keresett és nem is illik. Minősíteni valakit, mikor ott sincs.
- Régóta ezzel foglalkooo..zol? Volt már rá példa, hogy viharba sikerült keveredned? -Majdnem sikerült magáznom, de csak sikerült korrigálnom.

Magnus & Anita

Fülig ért a vigyorom, amíg értekeztem a túravezetőnkkel. Bele sem gondoltam igazán, hogy engedni fognak-e, engedni akarnak-e...Tudtam, hogy menni fogok és kész. Nincs más opció. Ráadásul már telefonon keresztül is szimpatizáltam az urasággal, ez pedig ritka. De teljesen pozitív energiákat éreztem felőle.
- Óh tényleg, hát ez nagyon izgalmas! - Nem tehettem meg, hogy nem lelkendezek, hiszem még sosem volt ilyenben vagy egyáltalán ilyesmiben részem. A családdal sosem jutottunk el hajóútra, révén, hogy majdnem mindenki tengeri beteg..Micsoda díszpéldányai a viking népességnek, nem?
Egy ici-picit szégyelltem magam, hogy szegény Magnust így lerohantam az izgatottságommal, dehát olyan rég nem történt velem semmi érdekes, aminek igazán örülhettem volna.
- Jó, rendben. - Kicsit visszább vettem a wattból, s immár sokkal nyugodtabban görbültek felfelé az ajkaim. - Ott leszünk.
Azért milyen kedves volt tőle, hogy ilyen hamar tudott velem foglalkozni, nem? Sehol egy nyűgös, vonakodó hangszín, ami arra engedett volna következtetni, hogy nem akarja ezt az egészet..Ezért is gondoltam, hogy viszek valami ajándékot neki, a felnőttek szőlőlevének formájában. Hála az égnek, meg minden istenségnek Ivarnak sem állt szándékában ezt most elrontania nekem, bálnákat fogunk nézni és ezt már borítékolható ténynek vettem. Mármint, hogy meg fognak jelenni. Remek előérzeteim voltak ezzel az egésszel kapcsolatban, és amint megérkeztünk a kikötőbe, megpillantva a hanghoz tartozó kedves arcot, már ennyivel is gyarapodott pozitívummal az egész tapasztalat. Magnus Wiker az életben is olyan kedves, mint amilyennek elképzeltem! Jó, nem annyira hajaz egy kalózra, mint mikor elképzeltem, telefonon keresztül, de így most utólag belegondolva, talán jobb is.
Míg a férfiak is bemutatkoztak egymásnak, szemeim beitták az öböl és a nyílttenger látványát. Hát van ennél szebb?
- Készen bizony, ezek a szemek ma rengeteg új élménnyel fognak gyarapodni, nem adom fel amíg nem látok meg legalább egyet.
Már egyáltalán azzal, hogy felszállok egy hajóra.isis újdonságok hada lep el. Ezért is voltam izgatott és lepődtem meg már azon is, hogy lábamat a fedélzetre léptetve, kissé más volt mintha a földön járnék. Olyan ingatag, mégis stabil, vicces. Mint mikor az egyik karácsony alkalmával, életemben először ihattam sangriát és kicsit beütött.
- Igenis! - Belebújtam a mentőmellénybe, amibe Ivar segédkezett, hogy bekapcsolja majd vonakodva ugyan, de ő is felvette a sajátját. Hálás voltam, hogy nem kezdett el ezen zúgolódni, nem örültem volna neki, ha már az elején vitával indul az utunk.
- Jut is eszembe Magnus úr, most fizessek vagy utólag? - Rápillogtam a férfira, merthát nem igen vagyok az ilyenben jártas. Viszont megértem, ha az emberek inkább előbb kérik a fizetséget, hiszen manapság már mindenfélékről hall az ember, még akkor is, ha ő éppenséggel egy ország hercegnője, akit buborékban neveltek fel.
- Vannak a fedélzetnek olyan részei, ahová nem szabad majd menni?
Szerettem volna nagyon a hajó orrához is rohanni, hogy lássam a vizet, mikor épp szeljük és a farához is..a látványért mikor a felszántott víz habjai, a víz tetején fodrozódnak. Igazából csak filmekben láttam ilyet, de magával ragad a dolog.

Magnus & Anita

Hála az égnek, hogy vannak ilyen jókedélyű, rugalmas személyek a világon, mint Mr Wiker. Igen szimpatikus volt a nevetése és ez a készsége, hogy képes volt bennem a feszültséget ennyivel is oldani. Már, ahogy Hallr is mondta múltkor, van olyan, hogy az ember egyszerűen befásul a munkájába vagy egyszerűen csak kerüli azt, kedv és érdeklődés hiányában. Bár valaki, akinek ilyen vállalkozása van, már hogyan is unhatna rá? El sem bírom képzelni, hogy Mr Wiker fogja a felszerelését és bedobja a tenger mélyébe, hogy "Ennyi volt bálnák, többé felétek se nézek."
- Milyen kedves!
Valóban az. Bár az én apám, vagyis inkább bátyám rendelkezne ezzel a vonással...akkor imádná a nép. Dehát nem jár ez mindenkinek, nem igaz? Nem lehet mindenki engedelmes és könnyen barátkozó. - Mentőmellény? Hát ez nagyon izgalmas!
Igazi kalandnak ígérkezik, pedig tudtam, hogy a napra és a következőre is remek időt jósoltak a meteorológusok. Mégis elképzeltem, hogy jön egy vihar, vagy a bálnák, uszonyaikkal meglökik egy picit a hajót... Iiiigen, túl sok ilyen filmet néztem már végig a szobám rejtekében, s közben valószínűleg már attól sírva kapaszkodnék a hajó egy korlátjába, ha már egy kicsit jobban megbillen a hajó. Hé, Ivarral és Mr Wikerrel az oldalamon amúgyis, mi bajom lehetne?
- Egy óra múlva! Rendben van, sietek! Hálásan köszönöm.
Elégedetten dobtam le a telefonom a rózsaszín, puha pléd és plüssök tengerébe. Ivart kellene még megtalálnom és közölnöm vele, hogy..megyünk..most megyünk és bálna lesre. Heheh. Biztosan ki fog ugrani a bőréből, hogy készülnie kell a plusz feladatokra. Felvettem az edzőcipőm, meg melegebb göncebe bújtattam magam. Mielőtt megtaláltam volna Ivart..lehet, hogy leosontam a pincébe, hogy elcsenjek egyet a borok közül, amit apa annyira szeret. Neki fel sem fog tűnni. Az üveget betekertem egy újságpapírba, hogy véletlenül se csörögjön nekem, majd a táskámba rejtettem és az ottani ajtón távoztam, nem a palota főbejáratánál. Ivart megtalálva és kb ráparancsolva, hogy tartson velem, már úton is voltunk a kikötőbe. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy hirtelen döntök.
Mire megérkeztünk Mr Wiker - reméltem, hogy ő az- már ott várakozott a kikötőben. Az ujjaim verítékezni kezdtek, idegességemben. Meg sem mondtam neki, hogy ki vagyok! Talán nem is kell. Nem tudja ám mindenki, hogy a királyi család leginkább háttérben mozgolódó tagja, a hercegnő hogyan néz ki. Ugye? Minden határozottságomat összeszedve, magabiztosan szedtem a virgácsaimat a férfi felé. - Mr Wiker? Örvendek a találkozásnak! - Furcsa, de nagyon is hasonló volt ahhoz, ahogy elképzeltem. - Én lennék Anita, velem beszélte meg a bálna lest..és ő lenne Ivar, a kísérőm.
Bemutattam Ivart, de ő maga is a férfi elé lépett, hogy bemutatkozzon. Szemeim addig beitták a tenger látványát, alig várva, hogy megpillantsák azokat a vízben élő emlősöket.

Magnus & Anita

Mondanom sem kell, egyből felvillanyozódtam, mikor a telefont felvéve Magnus Wiker olyan kedvesen üdvözölt a telefonon keresztül. A hangja emlékeztetett picit apa kuzinjára, aki mindig is annyira kedves volt velem. Máris sikerült valamennyire ellazítanom magam, az ismerős dallamú hang hatására. Hála az égnek, nem tette kellemetlenné és szidott meg, amiért nem adtam meg azonnal a teljes nevem.
- Huh, jajj de jó. - Immár teljesen megnyugodva hallgattam a beszámolóját, és azt is, ahogyan molyol a háttérben. Egy olyan Indiana Jones féle embernek képzeltem el, rengeteg felszereléssel, ami egy tengereket megjáró emberhez illik, vagy egyáltalán kellhet. Nem mintha tisztában lennék azzal, hogy hajón meg térképen kívül miféle eszközre lehet szüksége. Ma már vannak a hajókba pl beépítve iránytűk, nem?
- Talán? Menjünk! Engem aztán nem ráznak le!
Ha a bálnák ilyen kis kószák, akkor állok elébe. - Ühm..Khm..akarom mondani, természetesen jó lenne a mai nap is, ha tényleg nem okozok ezzel kellemetlenséget. - Miután rajta kaptam magam, hogy nem volt túl kisasszonyos a megszólalásom, köszörültem a torkomon és már jóval finomabb tónussal tettem hozzá az utóbbi mondatom.
- Na és mit kell vigyek, hová menjek, meg mikorra?
Gondolom, valami melegebb pulcsi azért el fog férni a tengeren.. Óh, egek, én annyira izgulok. Gyorsan emlékeztettem magam, hogy figyeljek arra, amit mond Mr Wiker, nem égetném le magam.
-Óh tényleg, valószínűleg lesz egy kísérőm is, természetesen egybe fizetem majd a dolgot. - Jajj de ügyesen elfelejtettem, hogy Ivarnak is velem kell majd jönnie...Nem hiszem, hogy létezi majd olyan kivétel, amiért hajlandó lesz magamra hagyni.

Magnus & Anita

Az eddigi életem mind a huszonhat éve alatt rengeteg impulzuson estem át, mikre a reakcióim nagyrészt teljesen ésszerűek voltak és egyszerűek...
Vannak azonban azok a dolgok, mik mély borzongást idéznek elő bennem. Kellemes borzongást, mi annyira zsigeri, hogy ha agyontütnek sem tudnám szavakba önteni, honnan ered. Egyszerűen csak jön, lát és bumm letaglóz. Ilyen például, hogy imádom a fényt. A Nap sugarai szinte simogatják a bőröm, feltöltenek s békébe melengetnek, a biztonság érzetét keltve. Na és itt volt a tenger, melynek a mélye szinte hipnotizál elérve, hogy huszonhat évesen is gyermekként vágyjak arra, hogy sellővé változzak és beköltözzek annak a mélyére. Interneten láttam már videókat a világ legnagyobb akváriumairól. Itt is van egy éppen Norvégiában, azonban ha el akarnék oda jutni, kb ki kellene utasítani a többi látványra éhező turistát, ehhez pedig nem szeretnék hozzájárulni.
Épp az Arab emirségben működő "Lost Chambers" akváriumon aléltam el, mikor eszembe jutott, hogy egyik barátnőm, Heidi vásárolt nemrég az anyjának egy élményt. Méghozzá egy bálna lest. Az ő édesanyja, tengerbiológusként látott már mindent, mégis áradozott róla, mikor voltam náluk látogatóban, ez pedig így nyilván nagyon nagy szó. Végülis volt már sok helyen, látott már mindent, mégis ezt tartja számon mint a legszebb látványt, amit valaha is látott.
Mostanában már remekül hozzászoktam a telefonos ügyintézéshez, szóval pillanatok alatt tárcsáztam egy bizonyos Magnus Wikert. Izgatottsággal vártam, hogy felvegye... Már konkrétan azt sikerként éltem meg, hogy egyáltalán kicsöng a telefon.
"De, hogy mutatkozzak be?"
Álneveken gondolkoztam ugyan, dehát ha megérkezek és látja, ki vagyok.. akkor nem érzi majd magát átverve? Amint felvette, azonnal köszöntem is. Persze csak miután megvártam, hogy befejezze a saját mondanivalóját.
 - Jó napot! A nevem Anita és szeretnék érdeklődni a bálna les felől. Remélem, nem alkalmatlan az időpont.
Millió dolga lehet éppen valakinek, aki ilyennel foglalkozik, és hozzá még búvár is, ha jól tudom. Irigylésre méltó.