“you can fight it, but there's no way around this gravity, like it's meant to be, and no, I've never been the type to be grounded, now I know I can't keep livin' without your gravity
 

Axel && Aviva

A kimelegedéstől és az oxigénhiánytól szinte lihegve, az élménytől szinte félájultan heverek a karjaiban, de még egy ilyen pillanat is tökéletes jelképe annak, hogy hiába ülök kissé bizonytalanul az ölében, ő biztos kezekkel, szilárdan tart engem. A kérdésére igazából nincs jó válaszom, mert a testem jólesően lüktet és zsibbad, és hasonló érzés uralkodik az elmémen is, még a szemeimet is lusta vagyok kinyitni, de azért itt vagyok és értem, amit mond. Halk nevetése szélesebbre varázsolja a mosolyt az arcomon, a hang megmelengeti a mellkasom, résnyire mégiscsak kinyitom a szemem, hogy lássam is, ahogy nevet, majd ezzel a képpel a szemeim előtt, elégedetten fészkelem magam a karjaiba, hogy kipihenhessük az élményt és az ahhoz vezető testmozgást. Élvezem ezt a nyugalmat, ujjaim finoman cirógatják a bőrét, míg azt nem érzem, hogy már kezdenek visszaállni a normálisra az életjeleim, és fel nem emelem a fejem. Megmosolygom, ahogy először csak az egyik szemével les rám, de aztán már ő is nekem szenteli a figyelmét, és olyan tekintettem néz rám, amitől ismét hevesebben kezd verni a szívem, csak most egy egészen más okból.
– Ez így tökéletes – felelem a kérdésére őszintén, mosolyogva. Egyelőre bőven elég, ha ennyi gátlást le tudunk küzdeni magunkról, nem vagyok telhetetlen, már ez is épp elég elsöprő és csodálatos volt. Szerelmes mosollyal figyelem, hogyan csókol a kezemre, és amikor visszasimítja a tenyerem az arcára, finoman magamhoz vonom, hogy megcsókolhassam, ezúttal már inkább lassú érzékiséggel mint heves éhséggel, még ha nehéz is betelni az érzéssel és az ízével. Hosszan elhúzom a pillanatot, és ő egy cseppet sem ellenkezik, amit boldogan veszek tudomásul és ki is használom. Amikor végül mégis elengedjük egymást, az ajkaira suttogva vallok neki szerelmet újra, figyelve a kék szemekben csillogó gyengéd érzelmeket, amelyek ugyanezt üzenik számomra. A homlokomra csókol, én pedig az ajkaira, majd onnan az arcára, az állára, és éppen még ahol érem utána. Újra megajándékoz a nevetése hangjával, én pedig még mindig kissé nedves, finom bőrére mosolygok, élvezve az illatát, és ettől felbátorodva tovább folytatva a puszi-áradatot a vállán és a mellkasán. Most már érzem a hideget, de még nem zavar, mert egyébként is szorosabban ölel magához, ő viszont rögtön kiszúrhatja rajtam a libabőrt, mert már nyúl is az ajtóért, hogy behúzza. Megmosolygom ezt az ösztönös gondoskodást, aztán rápillantok, amikor megszólal. Először csak bólogatok, a katonai kíséret részen viszont halkan elnevetem magam.
– Megtiszteltetés lenne, hadnagy – vágok komoly képet, és még szalutálok is egyet, még ha nem is szabályosan, hiszen épp az ölében ülök. Lopok még egy csókot az ajkairól, aztán feljebb ülök, bár még mindig az ölében maradva, mert a két első ülésre támaszkodva, azok között kezdek leskelődni a ruháink után elöl. Kuncogva veszem szemügyre a változatos elrendezést. A pólója előrecsúszott a műszerfalon a szélvédőig, az ing viszont fennakadt a kormányon, az én nadrágomnak csak a szára maradt az anyósülés tetején, a melltartóm a visszapillantón lóg, a pólóm és a pulóverem pedig csak a jó ég tudja, hol van. Vidáman pillantok Axelre, aztán felhúzom magam, hogy előre tudjak hajolni az összeszedhető dolgokért - még ha ezzel kockáztatok is némi taperolást, hiszen nem úgy ismerem, mint aki ne szeretne gyönyörködni a kilátásban, és ne használná ki, ha alaposan meg is tudja fogdosni azt. Előrenyúlok a pólójáért, a visszafelé tartó mozdulattal felmarkolom az ingét is, aztán hátranyújtom neki őket, ha pedig esetleg túlságosan el van foglalva a fenekemmel, akkor nevetve egyenesen hozzá is vágom őket. Megszerzem a melltartómat, a nadrágomat, és ahogy felhúzom utóbbit az ülés alól, az húzza magával a maradékot is. Magamhoz veszem a ruhaköteget, aztán már igyekszem mellé huppanni vissza hátul, hogy fel tudjunk öltözni - mondjuk nekem garantáltan könnyebb lesz a művelet. Mielőtt viszont még komolyabban belekezdenék az öltözésbe, kipottyan a pólóm és a pulóverem közül valami, ami egykoron a bugyim volt. Elvigyorodom, a mutatóujjamat beakasztom az egyetlen épen maradt éléhez, úgy emelem fel a hősi halált halt fehérneműt.
– Szerinted ha ezt elrejtjük a kesztyűtartóban, a trófeádként fognak tekinteni rá, amikor megtalálják? – kérdezem nevetve. Nem mintha ilyesmit terveznék, de megnézném, milyen szövegekkel kezdenék traktálni, meg hogy ő milyen mesét szőne köré. Inkább tudomásul veszem, hogy most bizony fehérnemű nélkül kell magamra húznom a nadrágomat, de hát így jártam. Megérte. Magamra veszem az előkerített ruhadarabokat, és amikor mindennel megvagyok, elkezdek az ülés alatt tapogatózni a zoknim és a cipőm után, de nem találom, szóval attól függően, hogy ő hol tart az öltözésben, átmászok vagy áthajolok rajta, hogy szerencsét próbáljak a másik oldalon is. Ezúttal már sikerrel járok, diadalittas mosollyal ülök vissza a helyemre és veszem magamra azokat is. A még mindig párás ablakokra pillantok, aztán sokatmondóan Axelre mosolygok.
– Talán nem árt egy-két perc átszellőztetés, ha akarsz látni valami visszafelé – hajolok hozzá vidáman. Nyomok egy rövid csókot az ajkaira, majd kinyitom az én oldalamon levő ajtót. Kiszállok, de az ajtót úgy hagyom, aztán kinyitom az anyósülés mellettit is, hogy tényleg áthúzza a hűvös levegő az autót. Az izzadtság eddigre már megszáradt rajtam, szóval én nem fázok.

gravity || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Tulajdonképpen fel sem fogom - még -, hogy minden pont úgy zajlik, mint régen; nem jut eszembe semmi más, nincs egy pillanatnyi bizonytalanság sem, mielőtt hagynám magam átlendülni azon a bizonyos határon, ahogy végre benne sincsenek gátlások, olyan hévvel és vadsággal tesz magáévá, amilyennel jól esik neki. Illetve nem csak neki, mert a testemen élesen vág végig az orgazmus, amit bizony megszenved az ő háta és válla is, de sosem bánta az ilyesmit, és én is szívesen fogom nézegetni rajta a felségjelzésemet.
Ez viszont egyelőre még várat magára, ugyanis nem fejeztük be ennyivel, áthelyezkedik velem az ülésen, míg én még kicsit vakon kapaszkodom belé, de aztán ködös szemeibe veszve, ajkait telhetetlenül csókolva lassan én is visszakapcsolódom a valóságra, és onnantól kezdve többre is vagyok képes a csípőm finom mozgatásánál. Elfogadom az ajánlatot, megfordulok az ölében, és nem kell sokat várnom arra, hogy ne legyen neki elég az egyre hevesebb mozgás, hanem ennél sokkal aktívabban akarjon az őrületbe kergetni. Áthelyezi a lábaimat, így a keze már nem csak a mellemhez fér hozzá, szabad kezének ujjaival a combjaim közé simít, hogy már három ponton kezdje őrjítően ingerelni a testem. Először nem is tudok megmozdulni, mert teljesen magukkal ragadnak az érzékeim, de aztán erőt veszek magamon, égető csókjának bizsergető érzésétől kísérve kezdek újra mozogni rajta, felvéve az iménti tempót, vagy legalábbis nagyon igyekezve, de nem könnyíti meg a dolgomat. Próbálok minél tovább kitartani, még ha néha el is vétem a ritmust, mert épp megremegek és megvonaglok ujjai izgató érintése alatt, nem kerülik el a figyelmem a borzongató sóhajai sem ilyenkor, de ahhoz már nem tudok elég helyre figyelni, hogy ezeket tudatosan építsem tovább azzal, hogy szándékosan feszítem meg magam körülötte. Nem, ahhoz túlságosan elveszi az eszemet, túl sok ingerrel köt le, túl hevesen épül bennem a kéj áthatolhatatlan köde. A végén már így sem vagyok képes kitartani, a mozgást sem tudom eléggé fenntartani, mert a kezeim és a lábaim is reszketnek, a testem pedig hevesen lüktet, de azonnal reagál. Csak a mellemet engedi el, magához szorít, verejtéktől nedves, forró bőrünk összesimul, én pedig erőtlenül hagyom hátrahanyatlani a fejem az övére, kezeimmel az övéibe kapaszkodok és marok, miközben átveszi a mozgást. Tovább izgat az ujjaival, míg újra heves és vad tempót felvéve kezdi mozgatni a csípőjét, erősen és mélyen lökve belém magát újra és újra, egészen addig a pontig, ameddig a szemeim előtt teljesen össze nem folyik a világ, és szinte a nevét sikoltva - az már semmiképp nem egyszerű nyögés - élvezek el épp olyan vadul és hevesen, mint ahogy ő készített ki. A testem hosszan remeg és lüktet, még a gyönyör erőteljes hullámának csúcsa után is meg-megrándulok, ahogy tovább mozog; szinte olyan érzés, mintha ilyen hosszan folyamatosan orgazmusom lenne, mire mélyen magára rántva és felnyögve ő is elélvez. Nem vagyok teljesen jelen, vadul zihálva, még mindig reszketve és lüktetve próbálok visszatérni, szinte teljesen ránehezedve, ameddig a szavak és a történések is csak fáziskéséssel jutnak el hozzám. Hallom a kérdését, de csak nagyon lustán vagyok hajlandó megszólalni.
– Nem tudom – vallom be mormolva, de az ajkaimon még a csukott szemeim ellenére is megjelenik az a lusta, elégedett és határtalanul kielégült mosoly. Csak ezután vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet, hogy rá tudjak nézni, fátyolos szemeimmel befogadva a látványát, ahogy engem figyel. Hagyom oldalra mozdulni, hogy be tudjon engedni egy kis levegőt, érzem a hűvösét, és bár még nem zavar, elégedetten fészkelem be magam a karjaiba. Még mindig sűrűn kell vennem a levegőt és érzem a testem lüktetését is, ez viszont nem állít meg abban, hogy arcomat a mellkasára fektetve mélyen magamba szívjam az illatát. Élvezem, ahogy még mindig neves és forró bőrünk szorosan összesimul, hogy hallom a szíve vad kalapálását, érzem, hogy még ő sem kap normálisan levegőt.
Percekig csendesen pihenek az ölelésében, és utána is csak annyira mozdulok meg, hogy a fejem kissé hátrahajtva, nekidöntve ölelő karjának felnézek rá, hogy láthassam. Lustán, szerelmesen mosolygok rá, magamba iszom a látványát, és eddig a mellkasára simuló tenyeremet felemelem, hogy meg is tudjam simogatni az arcát. Csak ezekben a percekben kezdtem el felfogni, hogy mindketten el tudtuk engedni magunkat, és ettől valahogy még boldogabb vagyok.
– Örülök, hogy most már nem volt semmilyen akadály – adok hangot is ennek, mindkettőnkre értve. Remélem, így is marad, bár tudom, hogy ha éjszakánként újra kell élnem bizonyos eseményeket, azért még könnyen eszembe juthat majd... de ha nap közben így el tudja terelni a figyelmem és ki tudja üríteni a fejem, az nekem már tökéletes fejlődésnek fog számítani. Egy kicsit feljebb nyújtózom, miközben tenyeremet puhán az arcára simítva közelebb húzom őt magamhoz, hogy meg tudjam csókolni. Most már kevésbé heves, inkább lassú és érzéki csókra invitálom ajkait és a nyelvét, de ettől még ugyanolyan telhetetlenséget érzek közben. Egyszerűen nem tudom, elégnek fogom-e érezni valaha - mondjuk az sem baj, ha nem.
– Szeretlek – suttogom aztán az ajkaira, miután elengedtük egymást, hüvelykujjammal megsimítva az arcát, szemeimmel tekintete csillogó kékjét kutatva. Szusszanva adok még egy puszit a szájára, aztán az arcára, az állára, a nyakára, a vállára, a mellkasára. A szívverésem és a légzésem már kezd visszaállni a normálisra, de vele még mindig nem tudok betelni. Csak ekkor kezdem el érezni a résnyire nyitott ajtón beszökő hideget, egy kicsit kiráz a hideg, de egyelőre megelégszem azzal, hogy csak még jobban odafészkelem magam Axelhez, mert megmozdulni még nincs kedvem, és ő egyébként is úgy melegít a teste kellemes hőjével, mint egy radiátor.

don't mess with my mind || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Pontosan úgy veszi el az eszemet, mint régen is, mint ahogy mindig tette. Esélyt sem hagy arra, hogy másra gondoljak rajta kívül, vagy inkább, hogy egyáltalán bármire képes legyek gondolni, eltelíti az agyam az ingerekkel, az érzésekkel, a forró vágyakozás mellett nincs helye másnak ezeken kívül. A testemben lassan felépülő gyönyör mellett csak a látványának vagyok képes adózni, amíg még látok, és az izgató sóhajainak, zihálásának, amíg még hallok. Egyre hevesedő és vadabb mozdulatai hatására azonban elkezd megfosztani ezektől a képességeimtől, mire elindulok azon a bizonyos emelkedőn, már tényleg nem vagyok képes mást felfogni, csak a folyamatosan növekvő, a bőrömet szétfeszíteni akaró kéjt. Végül aztán olyan erőteljesen vág végig rajtam az orgazmus, hogy a valóságot is szem elől veszítem egy kis időre, a testem hevesen lüktet körülötte, ahogy elnyújtja nekem ezeket a pillanatokat is. Még mindig nem igazán vagyok jelen, amikor ő már helyezkedik, de öntudatlanul is átölelem őt, megkapaszkodom benne, közel tartom magam hozzá, miközben ő is átkarol, így aztán pillanatokon belül már az ölében ülve találom magam. A térdeim kényelmesen elférnek mellette, nem is bírok magammal, nem tudok betelni az érzéssel; ahogy mélyen leengedem magam rá, mozgatni kezdem a csípőmet, még ha egyelőre nem is hevesen, csak finoman, előre-hátra mozdítva. Élvezem a sóhaját, forró csókjait a vállamon, a nyakamon, a combomon végigsimító, majd a fenekemre markoló ujjakat. Felajánlja, hogy még ennél is többet adjon, és én tudom, hogy nem túloz, és vágyom is arra, hogy az őrületbe kergessen, de előbb magamba iszom a látványát, aztán forró, heves csókját követelem magamnak. Halkan az ajkaira nyögök, ahogy erősebben markolja a fenekemet, és ez megismétlődik minden egyes alkalommal, amikor még erőteljesebben szorít magára, mintha csak még mélyebbre akarna húzni. Rajta is ugyanazt a telhetetlenséget érzem, mint magamon, és tudom, hogy ez sokáig már nem lesz elég egyikünknek sem, ezért zihálva elengedem az ajkait, még egy kicsit adózva a látványának, ujjam simításával véve búcsút - egy kis időre - ziháló ajkától.
Nem töltök sok időt a helyezkedéssel, mert türelmetlenül vágyom őt vissza magamba, és amint neki háttal helyezkedtem, tekintetem pedig találkozik az ő vágyakozó szempárjával, már át is öleli a derekam. Megborzongok a csókjától a hátamon, aztán ahogy a megfelelő helyre igazítja magát, vele szinkronban engedem le a testem, elégedett nyögésem összekeveredik a sóhajával. Újra mélyen leengedem magam, elfúló nyögéssel remegek meg finoman, amikor egyik keze a mellemre simul, ujjai pedig a mellbimbómat kezdik izgatni, de nem hagyom, hogy teljesen elterelje a figyelmemet. Az ülésekben kapaszkodót lelve kezdek mozogni, egyelőre könnyedén támaszkodva a saját lábaimra is; fokozatosan gyorsítom fel a mozdulataimat, amint megvan a tökéletes szög és ritmus. Lehunyt szemekkel hajtom hátra egy kicsit a fejem, gyönyörteljes nyögésekkel élvezem, ahogy elveszem tőle, amire szükségem van, és közben neki is igyekszem megadni ugyanezt. Keze a csípőmön segíti a mozgást, miközben másik keze még mindig a mellemet ingerli, egészen addig, míg meg nem elégeli, hogy csak ennyit ad és kap. Elfúló nyögéssel marok az engem ölelő kezeire, amikor megállít, mélyen magára húzva, sóhajtozva dőlök neki, hátammal az ő nedves és forró mellkasához simulok, élvezve, ahogy összeér a bőrünk, miközben ő elrendezi a lábaimat úgy, ahogy neki jobban tetszik - és ahogy sejtettem is. Izgalommal telített remegés fut le a gerincem mentén, mélyen felsóhajtok a nyakamra adott csók érzetére, aztán halkan felnyögök, ahogy a keze újra a mellemre fog. Ennél már csak az készít ki jobban, amikor a másik keze a hasamon simítva indul el lefelé, hogy aztán tehetetlenül remegjek meg és nyögjek fel újra, amikor az ujjai leérnek a lábam közé. Egy kis fáziskéséssel tudok csak reagálni, mert rögtön sok ingerrel támad meg: a morgása a fülemben, az ujjai a mellemen és a lábaim között, a nyelve a nyakamon, aztán a fogai a vállamban, miközben a csípőjével türelmetlenül mozdul ellen... Kicsúszik ajkaimon egy nyögésbe oltott halk káromkodás, a szemeimet is le kell hunynom egy pillanatra, de aztán erőt veszek magamon. Kezeim újra megtalálják az ülések támláját, hogy megfelelő támaszra leljek a mozgáshoz, még akkor is, ha most, ennyi inger alatt már iszonyúan nehéz koncentrálnom. Mégis hajt a vágy, hogy újra heves mozdulatokkal érezhessem újra és újra mélyen magamban, és hogy neki is visszaadhassam mindazt a kéjt, amit ő idéz elő bennem. Hangosodó nyögésekkel veszem fel az előbbi heves tempót, vagy legalábbis próbálom, de a testem néha koordinálatlanul rándul össze vagy remeg meg, amikor az ujjai épp olyan ütemben hatnak rám, bár ez egyben magával vonja azt is, hogy a testem ilyenkor mindig erőteljesebben szorul köré, finoman lüktetve. Igyekszem minél tovább kitartani így, amikor pedig a karjaim is remegni kezdenek már, akkor egy kicsit más taktikára váltok, mélyebb és apróbb mozdulatokkal mozgok rajta, még akkor is, ha ezen a ponton a testem már reszket, a nyögéseim pedig épp olyan hevesek, mint amilyen hangerő miatt egyszer már szembe kellett néznünk a szomszédokkal is - de itt szerencsére nem kell ettől tartanunk. Végül pedig eljön az a pont is, amikor elkezd összefolyni a világ a szemeim előtt, és ismét képtelenné válok arra, hogy bármit is felfogjak a testemben felépülő erőteljes, éles kéjen kívül.
– Axel... – nyögöm a nevét hangosan, heves zihálás közepette. Nem tudom fenntartani a kellő tempójú mozgást, mert a combjaim reszketnek a gyönyörtől, de ha ő a csípőjével átveszi ezt a feladatot, arra még képes vagyok, hogy az ülésekbe kapaszkodva egy kicsit feljebb tartsam magam, kellő helyet adva neki ahhoz, hogy hevesen és erőteljesen ellen kezdjen mozogni. Ezen a ponton már nem számít az sem, ha a kezeivel inkább engem tart meg, mert innentől kezdve már csak pillanatok választanak el attól, hogy újra vadul vágjon végig rajtam az eksztázis, a neve felszabadult, hangos nyögésként gördül le az ajkaimról, miközben a testem hevesen megremeg, hogy aztán egy kis időre újra elengedjem a valóságot, szinte szó szerint csillagokat látva a katartikus élménytől.

don't mess with my mind || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Már nehéz számolni, hogy pontosan hanyadjára is esünk egymásnak, de nem bánom, a legkevésbé sem. Olyan elemi, türelmetlen, pusztító vággyal égek iránta, hogy nem csoda, ha újra és újra megkívánom, és tudom - látom és érzem -, hogy ez még mindig kölcsönös, így nem csoda, ha nem győzzük bepótolni a kimaradt időt. A türelmetlenség minden mozdulatunkba beleszövődik, miközben hevesen csókoljuk egymást, a vágy őrjítő mértékben hat ránk, a nadrágját is csak addig küzdjük le róla, ameddig kell, az én fehérneműm pedig hősi halált hal a heves vágyakozás oltárán. Az ujjaival először ő kerget az őrületbe engem, de amikor utána a számba vezeti őket, fordul a kocka: látom, hogy néz rám, miközben lelkes tisztogatásba kezdek, és tudom, hogy ugyanarra gondol, amire én. Innentől már tényleg csak másodpercek választanak el minket attól, hogy végre magamban érezhessem, az érzés pedig minden mást kivet a fejemből. Lassú, de mély és erős mozdulataival tovább fokozza bennem az őrületet, hangosan zihálva, nyögdécselve, az alkarjába kapaszkodva élvezem, amit csinál, miközben magamba iszom a látványát, amivel a kéjes mozdulatok mellé még megkínál. Elnyílt ajkakkal figyelem engem néző ködös szemeit, ziháló ajkait, azt az izgató látványt, ahogy izmai újra és újra megfeszülnek a mozdulatok közben. Egészen biztos vagyok benne, hogy sem isten, sem ember nem lehet hozzá méltó látvány, mégsem tudom sokáig csak nézni, mert kívánom az ajkait is, újra érezni akarom a puhaságukat, az éhségét, a csókja ízét. Áthelyezem a kezeimet, hogy egyrészt kitámasszam magam, másrészt pedig a nyakához felsimítva lehúzzam őt magamhoz. Én is feljebb emelem magam, ajkunk félúton forr heves csókba, telhetetlenül kezdem csókolni őt, nyelvét vad táncba hívva, miközben ő a súlyával nyom vissza az ülésre. A körmeim belemarnak a vállába a hevessé váló mozdulatai hatására, a gyönyörömet is vadabbul nyögöm az ajkaira, a csókba, de nem szakítom meg az érintést, kiélvezem minden pillanatát, míg el nem fogy a levegőnk. Az ajkait ezután a nyakamon, a torkomon foglalja le, amitől újra és újra reszketeg borzongás fut végig a testemen, a fejemet hátrafeszítem az ülésre, hogy még több helyet adjak neki. Mivel ő is kitámasztott és a vállamra fogva megtart engem is a heves lökések ellen, másik kezemet is visszavezetem a testére, két kézzel kapaszkodok belé, miközben a tempó egyre vadabbá válik, én pedig egyre inkább elvesztem a kontrollt és a józan eszemet. A nyögéseim lassan összefolynak, szinte észre sem veszem, amikor már a nyakamat sem égetik az ajkai, erősebben kapaszkodok belé, a körmeim belevájnak a bőrébe, aztán már csak hangosan nyöszörögni és reszketni vagyok képes alatta. Olyan heves orgazmus csap le rám, ami kivet kissé a valóságból, mint régen, vadul, hosszan és hangosan nyögök fel, miközben a testem remegni kezd, körmeim vörös árkokat festenek a hátára és a vállára. Levegőért kapkodva reszketek tovább, elhaló nyögésekkel, miközben ő tovább mozog, elnyújtva a gyönyör pusztító érzését a testemben.
A vérem a fülemben dobol, alig látok, mégis ösztönösen kapaszkodok meg, amikor érzem, hogy helyezkedni kezd. Átölelem a nyakát, testemet az övéhez szorítom, így nem esek le róla, míg ő oldalra fordul, majd felül velem a karjaiban. Elhelyez az ölében, én pedig pontosan úgy viselkedek, mint akin nem épp az előbb vágott végig egy elsöprő orgazmus: a testem még mindig lüktet az élménytől, mégsem okoz gondot, hogy halk, elégedett nyögéssel mélyen leengedjem magam rá, a súlyomat is kihasználva. A csípőm még csak lustán, körkörösen mozdul, miközben a csókjait élvezem magamon, aztán ahogy felpillant rám, fátyolos tekintetem összekapcsolódik a ködös, mély kékséggel. Halkan felsóhajtok, nem tudom, hogy a szavai hatására, vagy inkább azért, mert a szemei tele vannak ígéretekkel. Egy kicsit még így maradok, zihálva, arcát a kezeim közé fogva iszom magamba ismét a látványát egy kicsit, mielőtt odahajolnék, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam. A csípőm finom mozgását fenntartom, mert érezni akarom, de be akarom váltatni vele azokat az égereteket is, és ahhoz búcsút kell vennem édes ajkaitól. Heves szenvedéllyel csókolom egy-két percig, aztán lassan elengedem, ködös pillantással nézve rá, hüvelykujjammal végigsimítva csókunktól nedves alsóajkát. Csak ezután mozdulok meg, óvatosan feljebb emelkedek, kiengedve őt a testemből, aztán megfordulok - nekem könnyebb a mozgás idebent -, neki háttal. Az ülések tökéletes kapaszkodót nyújtanak, és amikor már a megfelelő helyen vagyok, a vállam felett pillantok hátra rá, bízva a segítségében. Ha a megfelelő helyre igazítja magát és segít a csípőmet is oda irányítani, már magamtól is újra ráereszkedek, mélyen, elégedetten felnyögve az érzéstől. A lábaim egyelőre az övéi között vannak, de fel vagyok készülve rá, hogy ezt meg fogja fordítani - így, az ülésekkel nem is lenne baj, mert tökéletes támasztékok ahhoz, hogy úgy is tudjak mozogni. Addig viszont kihasználom, hogy a combizmaimra is könnyedén tudok támaszkodni, és nem sokat váratom magunkat azzal, hogy mozogni kezdjek, még csak nem is lassan, mert amint megtalálom a tökéletes szöget és ritmust, már bátran fokozom is a tempót. Tudom, hogy ő ezt szereti igazán, és én is erre vágyom, na meg arra, hogy egy kicsit az őrületbe kergethessem.

don't mess with my mind || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Jó szokásához híven olyan gyorsan kerget az őrületbe, hogy szinte én sem tudom követni. Valószínűleg már a nézése is elég lenne - főleg az a nézés, bár egyszerűen csak a ködös pillantása is őrjítő tud lenni -, de az, hogy amikor épp nem az ajkaimat falja hevesen és forrón, akkor a nyakamat, a kulcscsontomat, majd a melltartótól megszabadulva a melleimet csókolja, a végletekig kikészít. Ajkai, nyelve a mellbimbómmal játszanak, nekem pedig nem kell sok idő, hogy a kínzó ingerektől hamarosan már szinte remegjek a vágytól, ezért is igyekszem minél inkább segítségére lenni, amikor úgy dönt, ideje megszabadulni a nadrágtól is. Persze közben valahol vicces is, hogy egy ekkora járgányban is alig férünk el, vagy hát főleg ő, és erre persze muszáj is megjegyzést tennem, a válaszára pedig elmélázva sóhajtok fel kéjesen.
– Minden következményét élvezni szoktam... – mondom ki a nyilvánvalót, ezúttal nem csak a hosszú ujjakra koncentrálva, de azokat sem hagyva ki a repertoárból. Mondjuk nem is lenne sok időm befejezni a gondolatot, mert az ajkai a belső combomra szorulnak forrón, én pedig érzem, hogy heves lüktetés indul meg a gerincemen, egyenesen a lábaim közé tartva. Még a szám is kiszárad a gondolatra, hogy az ajkaival tovább haladjon lefelé, aztán a fehérneműt elhúzva az útból... Kis híján felnyögök, egy kicsit hosszabban pislogok, mielőtt inkább felhúznám magamhoz, mert egyrészt a hely túl szűkös, másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy gyorsan félájultra tudna dolgozni, ha most felidézné nekem, mi mindenre képes még a szájával és a nyelvével. Inkább lefoglalom mindkettőt a sajátjaimmal, míg újra lejjebb csúszva - hogy hozzáférjek - a nadrágját kezdem bontogatni. Ez jobban megy, mint az ing, még úgy is, hogy közben néha a nyakamat csókolja, amitől újra és újra fel kell sóhajtanom - talán mert nincs annyi gomb, vagy csak már olyan türelmetlen vagyok, hogy észre sem veszem, milyen ügyes tudok lenni. Az "aggodalmamat" ő is csak annyira osztja, amennyire én - semennyire -, szóval a fontosabb dolgokra koncentrálva inkább a hasára simítom a tenyerem, majd becsúsztatom az ujjaimat az alsó anyaga alá, hogy megérinthessem. Elnyílt ajkakkal figyelem a reakcióját, aztán meg is nyalom őket, mert érzem, hogy kiszáradnak. A fogásom határozott rajta, a hatást pedig annyira élvezem, hogy meg is mozdítom a csuklómat, és amikor hevesen az ajkaim után kap, halkan felnyögve viszonzom az iramot. Közlöm vele, hogy most már neki kell döntenie a hogyanról, amire olyan választ kapok, aminek semmi köze a hogyanhoz, de annál többet mond a türelmetlen vágyról, amiben nagyon is osztozunk. Ennek aztán újabb bizonyítékát mutatja be, amikor egyszerűen csak letépi rólam a bugyit, szó szerint, ami miatt lehet, hogy később majd kényelmetlenül érzem magam a nadrágban, de most el sem tudnék képzelni ennél szexibb mozdulatot. Zihálva nézek rá, de aztán ez rögtön egy nyögésbe fúl, ahogy megérzem ujjait a testembe merülni. Elkínzottan, reszketegen szívom be a levegőt, körmeimmel belemarok a vállába, a felkarjába, a testemben türelmetlenül lüktet a vágy.
– Axel... – szuszogom kínlódva. Ahogy kihúzza belőlem az ujjait, a tekintetünk összekapcsolódik, és amikor a számhoz tartja őket, késlekedés nélkül nyitom el az ajkaimat, hogy a számba vegyem őket. Nem eresztem a tekintetét, miközben szorosan az ajkaim ölelésébe vonom az ujjait, hiába magamat ízlelem rajtuk az ő íze helyett, pontosan úgy mozgatom a fejem, úgy szorítom rájuk a számat, úgy játszok velük a nyelvemmel, mintha nem az ujjait adta volna a számba. Erre is nagyon vágyom már, de most beérem ezzel a kis játékkal, aztán azzal, hogy milyen hevesen csókol meg utána, de az én kezeim már lejjebb vándorolnak, keresik a nadrág derekát, mert ha nem érezhetem magamban hamarosan, meg fogok őrülni. Együtt küzdjük lejjebb rajta a nadrágot, nem sokáig, csak annyira, hogy ne legyen útban, de még tudjon tőle mozogni. Engedélyezek magamnak néhány másodpercet, hogy magamba igyam a fenséges látványát, a testemen várakozásteljes borzongás fut végig, miközben centiről centire végigmérem, ahogy fölém térdel, adakozva ködös, vággyal teli pillantásának, elnyílt ajkainak, megfeszülő izmainak, finoman csillogó bőrének. Kedvére igazgat, miközben én zihálva figyelem őt, és amikor megemeli egy kicsit a csípőmet, hogy a következő pillanatban mélyen a testembe merüljön, megkönnyebbülten, elhalón nyögök fel. Finom ívbe feszül a testem, hangosan zihálva, vágytól lüktetve fogadom az érzést, az ismerős feszítést, és ahogy mozogni kezd, a nyögéseim sem váratnak magukra. A mozdulatai nem túl gyorsak, de annál erőteljesebbek és mélyre hatóbbak. A kezeibe kapaszkodom, mert azokat érem el a legkönnyebben, ahogy engem tart, ujjbegyeim belemélyednek és - egyelőre - finomabban marnak a bőrébe, míg levegőért kapkodva, nyögdécselve élvezem a mozdulatait. Elnyílt ajkakkal, ködös szemekkel figyelem közben, magamba égetem a látványát, ami ugyanolyan erőteljes hatással van rám, mint az, amit éppen csinál. Percekig csak ezt élvezem, aztán az egyik kezem feljebb vándorol, felsimítok a karján a válláig, majd onnan a nyakához nyújtózom, mert újra vágyom a csókjára, az ajkai ízére, még ha körülményesebb lesz is. Lejjebb húzom magamhoz, úgy, hogy csak minimálisan kelljen áthelyezkedni; a lábam marad a vállán, még mindig elég hajlékony vagyok hozzá, azt az oldali kezemet kinyújtom a fejem fölé, hogy ki tudjam támasztani magunkat az ajtónál, így nem csúszok el az ülésen a lökései hatására, és a csípőmet is könnyebben emelem hozzá, hogy ugyanolyan mélyen tudjon elmerülni bennem, mint eddig, még akkor is, ha lejjebb hajol hozzám. Megemelem egy kicsit a felsőtestem, hogy előbb érjek el az ajkaihoz, sóvárogva forrasztom rájuk az enyémeket, hevesen, éhesen csókolva, gyönyörömet a szájára, a szájába nyöszörögve. Szabad kezem is hátrafut a vállára, a hátára, hogy már a körmeim is a bőrébe mélyedhessenek, ahogy újra és újra gyönyörteljes remegések futnak végig rajtam a mozdulatai hatására.

don't mess with my mind || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Beigazolódni látszik a fürdőszobában tett jóslata, bár nem mondhatnám, hogy kifejezetten egyoldalúak lennének azok a szándékok, amik az ígéret beteljesülését szolgálják. Én is ugyanúgy kívánom őt, nekem is ugyanannyira hiányzott ebből a szempontból is, ugyanúgy sóvárgok az érintése, a csókja után, mint régen, és ugyanúgy vágyom arra, hogy bepótoljuk a kihagyott időt, mint ő. Talán a velem történtek megnehezítik valamelyest, hogy száz százalékig elengedjük magunkat és teljes mértékben ott vegyük fel a fonalat, ahol letettük, még mindig hiszem, hogy ez a biztos előrehaladás a mi ügyünket szolgálja majd. Már most sem jut eszembe semmi onnan, be tudom szűkíteni a tudatomat rá, és ő is tökéletesen el tudja érni, hogy őt és csak őt lássam, érezzem. Még ha vigyáznunk is kell bizonyos mozdulatokra, amíg ilyen heves lánggal égek iránta, nem lehet baj.
Márpedig ahogy a kocsiba zárkózva alatta fekszem a hátsó ülésen, magamon érezve a teste súlyát, ajkai égető csókjait, nyelve borzongató érzését, csak ezt az intenzív vágyat érzem lassan teljesen eluralkodni magamon. Igyekszem én is minél hamarabb megszabadítani a felesleges ruházattól, de a gombok nem nehezítik meg a dolgomat - ahogy az sem, hogy végig úgy figyel engem. Tudom, mert amikor felpillantok rá, találkozik a tekintetem azzal az átkos pillantással, elnyílt ajkaim pedig azonnal kiszáradnak a látványtól. Így még nehezebb a gombokkal törődni és nem letépni róla az egészet, de hiába figyelmeztetem, hogy ez máskor még megtörténhet, csak a véremet szívja. Szusszanok egyet, de inkább nem mondok semmit, egyébként is sikerül végre a gombok végére érnem, hogy aztán a pólóval együtt levehessem róla az átkozott inget is. Heves csókra invitálom, újra, és míg egymás ajkait faljuk fel módszeresen, élvezem forró bőre érintését a tenyereim és az ujjaim alatt. Érzem, amikor megremeg, ahogy a hegein simítok végig, de ugyanígy élvezem a libabőr érzetét is a kezeim alatt, amikor máshol simítom éppen. Hamarosan a melltartótól is megszabadulunk, felsőtestemet az övének feszítve adok neki helyet magam alatt, élvezve, ahogy forró bőre összesimul az enyémmel. Belemosolygok a csókba, mikor nem sikerül elsőre a kikapcsolás, de nem mondok semmit, egyébként is csak akkor engedem el az ajkait, amikor el kell ahhoz, hogy levehesse rólam a fehérneműt. Rögtön ezután fel is ültet valamennyire, engedelmesen döntöm a hátamat az ajtónak, hogy aztán összekeveredjen a torkomból feltörő nyögés, amikor ajkaival a mellbimbómra mar, és az a halk szisszenés, amit a hátamnak simuló fém okoz, tekintve, hogy éles ellentétben áll a felforrósodott bőrömmel. Fázni ettől még nem tudok mondjuk, az érzés inkább kellemes borzongást okoz most a testemben, mert túlságosan forr a vérem ahhoz, hogy ez gondot okozzon - különösen így, Axel ajkainak és nyelvének játékával. Mély sóhajokkal, az erőteljesebb mozdulatainál pedig halk nyögésekkel jutalmazom a műveletet, ujjaim a tarkójára és a vállára marnak, hol finomabban, hol erősebben, az ő ténykedésétől függően. Halk koppanással ejtem hátra a fejem az ajtónak, míg ő az őrületbe kerget; mire eljutunk odáig, hogy a nadrágtól is meg lehet szabadulni, én már zihálva veszem a levegőt, a bőrömön pedig finoman ült meg a vágy okozta verejték. Lefoglalom magam egy kicsit azzal, hogy megpróbálok segíteni neki a nadrág levételében, és közben nem tudok nem mosolyogni azon, hogy még egy ekkora járműben is szűkös a hely.
– Nesze neked óriás-gének... – szólalok meg kissé rekedtes hangon szemtelenül, ugyanilyen arcátlansággal mosolyogva rá, miközben ő türelmetlenül próbál minél gyorsabban megszabadítani mindentől, hogy a végén lehúzhassa rólam a nadrágot is.
A vidámságom persze megint nem tart túl sokáig. Ahogy felemeli a lábamat és lehajolva a combom belsejére csókol, egy pillanatra még a sóhaj is a torkomon akad. Elmélyülő légzéssel, elrévedő pillantással figyelem, mit csinál, mert eszembe jutnak dolgok, olyan emlékek, amiket ha most neki akarna állni feleleveníteni, tényleg véglegesen megőrjítene. Talán az egyetlen szerencsém az, hogy tényleg nagyon szűkösen vagyunk idebent, és minden ilyesmi kifejezetten kényelmetlen lenne, legalábbis erre fogom magamban, amikor gyorsan felhúzom magamhoz hogy ajkaimmal foglaljam le az övéit, mielőtt mégis tesz róla valahogy, hogy elvesszek. Miközben hevesen csókolom az ajkait és szenvedélyes táncra invitálom a nyelvét a sajátommal, kezeimmel lesimítok a mellkasán, majd a hasán, hogy aztán leérve elkezdjem kibontani az övét. Ezzel már nem szenvedek annyit, a nadrágját is kibontom, miközben szuszogva csókolom, de aztán elhúzom az ajkaimat, épp csaj annyira, hogy az övéire tudjak mormolni.
– Nem tudom, mekkora eséllyel tudjuk teljesen levenni rólad ekkora helyen – osztom meg vele a... hát, nem aggodalmamat, mert igazából teszek rá, lejjebb tolt nadrággal is tökéletesen meg tudunk valósítani mindent és bármit, amit csak akarunk. Ezt bizonyítandó vissza is simítom jobb tenyeremet a hasára, szorosan, hogy aztán még lejjebb csúsztatva azt el tudjon tűnni a kezem az alsónadrág pereme alatt.
– Most már tényleg neked kell választanod, hogyan akarsz engem – sóhajtom az ajkaira, miközben határozottan megmarkolom, és csak a teljesség kedvéért - meg talán azért is, mert végig úgy nézett rám, miközben én a gombokkal szenvedtem -, rögtön ezután finoman megharapom a puha alsóajkát is.

don't mess with my mind || coded by eirik

“don't mess with my mind, I've gone crazy when you look at me like this 'cause it's never enough
 

Axel && Aviva

Valójában én sem tudom előre, hogy az a játékos harapás csak a bevezető lesz. Persze nagyon is jól tudom, milyen hatással van rá egy harapás - pont én és pont ezt felejteném el? -, de akkor, amikor az arcát tartja oda nekem egy újabb ütésre, muszáj vagyok valami mást is bevetni a csókon kívül, szóval... marad a harapás. Kétesélyes a dolog, hogy ő is csak játéknak fogja-e venni, de már amikor élesen beszívja a levegőt, tudom: nem, nem tudja annak venni. Felmordul, de én csak egy ördögi mosollyal, huncut csillogással a szemeimben nézek vissza rá, és ha már itt tartunk, felhívom a figyelmét arra, hogy egy ígéret betartásával mintha még adósom lenne. Azt hiszem az, hogy azzal a tekintettel válaszol teszi biztossá, hogy innentől már én sem csak játékosan harapdáljam majd.
Már azzal elkezd megőrjíteni, amikor szenvedélyesen csókolni kezd, közben az autó és a teste köré szorítva, a fenekembe markolva. A vérem forrni kezd a bőröm alatt, az alhasamban kezdődő bizsergés lassan szétterjed a testemben és lüktető vággyá kezdi kinőni magát, különösen, amikor el kell szakadnunk egymástól a légszomj miatt, ő pedig a hátsó ülés felé terel és be is ültet oda. Minden érzés csak fokozódik, miközben újra egymás ajkai után kapunk, a csókunk hevesebb és éhesebb, ráadásul ujjai bekúsznak a felsőim alá, hogy felhevült bőrömet érintsék, amitől kellemesen megborzongok és csupa libabőr leszek. Amikor újra levegőre van szükségünk, én a nyakánál foglalom le magam, a finom, illatos bőrt csókolom és ízlelem, eltúrom az ing gallérját is az útból, és miközben érintését élvezem az oldalam feltárt bőrén, belém bújik a kisördög és újra megharapom, ezúttal a nyakát, ha már épp ott tevékenykedek. Megborzongok a reakciójától, halk nyögéssel hagyom ajkainkat újra hevesen egymásra forrni, ahogy a tarkómnál fogva elhúz a nyakától, hogy a saját szájával foglalja le inkább az enyémet. Elnyílt ajkakkal, pihegve nézek rá aztán, kijelentésére pedig csak egy sokatmondó mosoly jelenik meg az ajkaimon, miközben meg is nyalom azokat - döntse el ő, mit jelent ez.
Elégedettség keveredik a vággyal, amikor magához karol, majd fellépve és a kocsiba hajolva kezd el engem is eligazgatni a hátsó ülésen, míg mindketten kényelmesen nem fekszünk ott; én a hátamon, ő pedig rajtam, finoman préselve a testével az üléseknek. Az ajkait ezúttal viszont én is a nyakamra kapom vissza, a heves, égető csókok érzésétől sóhajtva hunyom le a szemeimet, balomat a tarkójára, jobbomat a hátára simítva, ujjbegyeimet finoman mélyesztve a bőrébe. Oldalra billentem a fejem, feltárom neki a nyakam, amíg fel nem térdel, hogy becsukja az ajtót maga mögött. Csak a parancsaiból következtetem ki, hogy Skygge már azt lesi, mit csinálunk, amitől halkan elnevetem magam, de aztán nem sokáig van lélekjelenlétem nevetni, mert amint az ajtó becsukódik, rólam lekerül a pulóver és a póló is, szabad utat hagyva Axel felfedező ajkainak és nyelvének. Mély, forró sóhajokkal élvezem, amit csinál, kezeimet visszasimítom a helyükre, az érzékeny pontokon finoman marva - most még csak - ujjbegyeimmel a bőrébe a fején, a vállán, a hátán. Hagyom, hogy kedvére táncoljon az önuralmam maradékán, tovább tüzelve a testemet és a véremet, de aztán felhúzom magamhoz, éhesen kapva az ajkai után, míg ujjaim lejjebb siklanak. Legszívesebben egyszerűen letépném róla az inget, de megpróbálok nem teljesen visszasüllyedni az ősember szintre, így ahelyett, hogy letépném a gombokat, nekiállok kigombolni a ruhadarabot, minél gyorsabban, mert azért tagadhatatlanul lenne jobb dolgom is ennél a türelemjátéknál.
– Nagyon sok ilyet fogok tönkretenni... – mormolom az ajkaira zihálva, de azért ügyes vagyok és kitartok. Amint megvagyok, türelmetlenül tolom azt le a válláról, majd egyetlen határozott mozdulattal kirántom a póló alján a nadrág derekából, áthúzom a fején, és az inggel együtt előredobom - az ülésre, vagy a műszerfalra, nem igazán érdekel, hol landol. Újra magamnak követelem aztán az ajkait,  tenyereim a forró bőrére tapadnak, bejárják az oldalát, a hátát, a vállait, felsimítanak a mellkasára, elkalandoznak a csípőjénél, a hasánál, elégedetten és telhetetlenül térképezve fel mindent, mintha olyan sok idő telt volna el azóta, hogy utoljára érezhettem. Amennyiben úgy dönt, hogy a melltartó is útban van neki, egy kicsit megemelem magam, a hátamat ívbe feszítve préselem neki a melleimet, elsősorban abból a célból, hogy be tudja csúsztatni alám a kezét és hozzáférjen a kapocshoz, de azért tagadhatatlanul élvezve az érintkezést is.

don't mess with my mind || coded by eirik

“I know You’ll catch me when I’m falling, give a little grace, You’ll always hear me when I’m calling, won’t let me fall back in those chains
 

Axel && Aviva

Ugyan a legkevésbé sem örülök annak, hogy megint sikerült egy kis szóváltásba bonyolódnunk, az már sokkal boldogabbá tesz, hogy a döcögős kezdés ellenére is sikerül megbeszélnünk - ezt is. Egyértelműen egyetértünk abban, hogy bár ezzel valóban növeltük a kockázati tényezőket, megérte minden egyes kimozdulás, minden randi és edzés és ünneplés. Ezzel ugyan tényleg egyértelművé tettük, hogy összetartozunk, végső soron nem lett belőle nagyobb baj - sőt -, így nincs mit bánni.
A vallomása megérinti és beragyogja a szívem, felmelegíti a lelkem, és elmond vele mindent, amit tudnom kell. Megmosolygom a mozdulatot, amikor belemozdul a simogatásba, legszívesebben megcsókolnám, de egyelőre visszafogom magam. Azt mondja, kvittek vagyunk, amit hirtelen nem értek, de aztán eszembe jut, hogy ő is valami nagyon hasonlót mondott arról, ahogyan eltűntem akkor, és ez nekem is mosolyt csal az arcomra. Az ölelésébe simulok, hagyom, hogy átjárjon minden érzés, ami hozzáköt és egyben elűzi a negatív gondolatokat. Megdobban a szívem, amikor kétszeresen is rájövök, hogy igenis megkaptam tőle a bizalmat és az esélyt a további bizonyításra; ezúttal rajtam a sor, hogy vallomással álljak elő, bár érzésem szerint sokkal bénábbal, mint az övé volt. A lényeget viszont azt hiszem, sikerült átadni, ugyanis a válasza tökéletes reakció, az pedig, hogy éppen ő és éppen a vízhez hasonlít, sokszorosan kedves a szívemnek, hiszen tudom, mit jelent neki pontosan a víz.
Amikor aztán sajnálatát fejezi ki, hogy nem fogok vele kiabálni, aláásva a tekintélyemet is a szexi nézésem kiemelésével, vidáman belemegyek a játékba.
– Valahogy móresre kell tanítsalak, ha már a kiabálás hatástalan... vagyis inkább más hatással bír – felelem, miközben ő pimaszul odatartja nekem az ép orcáját is. Arról persze szó sem lehet, hogy tényleg megüssem, csak szélesen mosolyogva odahajolok, arcon csókolom, aztán - csak hogy meglegyen a móresre tanítás része is - finoman meg is harapom az arcsontjánál.
Örülve a visszatérő könnyed hangulatnak és jókedvnek, egy kicsit tovább is fűzöm ezt, emlékeztetve őt arra, hogy van még valami, amivel tartozik nekem. Persze pontosan tudja, mire gondolok, mi sem lehetne egyértelműbb annál, mint ahogy megvillan valami a szemeiben, majd az a bizsgergető, sunyi kis mosoly is eltűnik, hogy átadja a helyét annak az arckifekezésnek. Halk pihegés szökik ki az ajkaimon, a gerincem mentén pedig ismerős borzongás fut végig, egyenesen az ölem felé tartva, érzem, hogy még a térdeim is szinte elgyengülnek, tudva, hogy mi mindent tud ígérni ez a nézés. Szerencsére nem kell sokáig csak elméleti síkon adózni mindennek, mert ahogy megígéri a pótlást, ezúttal már rögvest be is váltja azt - természetesen nem a járgánnyal kalcsolatosan. Fordít egyet rajtunk, hogy a teste és a kocsi oldala közé tudjon szorítani, miközben az ajkai forró szenvedéllyel simulnak az enyémekre. Van valami borzongatóan nosztalgikus az egészben, abban, ahogy odaszorít valamihez, ahogy a fenekemre markolva von még közelebb magához, miközben hevesen csókol, mert emlékszem egy hasonló egyenruhás esetre, bár akkor kevesebb ruha volt rajta felül... Ajkaim már az első pillanatoktól kezdve megadóan nyílnak el az övéi alatt, sóhajtva engedek utat a nyelvének, hogy azt is bevonhassa ebbe az őrjítő érzésbe, és hogy teljes legyen a nosztalgia, amikor a fenekemre fogva magához szorít, halkan bele is nyögök a csókba. Kezeimmel belé kapaszkodok, egyik kezem a hátát öleli, a másik a tarkójára simul, miközben szenvedélyesen csókoljuk egymást. Nem szakítom meg az érintést, a világ összes létező istene sem tudna rávenni, hogy engedjem el; csak amikor már teljesen elfogy a levegőnk húzódunk el kicsit, egymás ajkaira zihálva. Érzem, hogy megmozdít, a derekamnál fogva, még mindig szorosan magához ölelve terel a kocsi hátsó része felé, és míg ő az ajtóval van elfoglalva, én kihasználom a lehetőséget, hogy lábujjhegyre állva belecsókoljak néhányszor a nyakába, élvezve az illatát és a puha bőr érintését. Szuszogva engedem aztán el, ahogy beültet az ülésre, lábaimat azonnal köré fonom, hogy úgy - is - húzzam magamhoz a kezeim mellett, miközben ajkai még hevesebben kapnak az enyémek után, mint az előbb. Szorosabban ölelem a nyakát, ujjbegyeim a tarkójába és a vállába mélyednek, a szívverésem már a fülemben dobol, de hiába kell sűrűn lélegeznem, nem engedem el az ajkait. Heves szenvedéllyel faljuk egymást, nem tudok betelni az ízével, az érzéssel, ahogy a szája az enyémre szorul, a nyelve pedig tüzes táncot vív az enyémmel. Érzem, hogy az az ismerős bizsergés már jócskán elszabadult a testemben, most már inkább mindenhol lüktető vággyá alakult, és ezt be is vallom neki, amikor a légszomj miatt kénytelenek vagyunk újra elengedni egymást egy kicsit. Sűrű szuszogással hajolok a füléhez és csókolom meg alatta az érzékeny bőrt.
– Megint kívánlak – sóhajtom halkan, felidézve az ő korábbi szavait. Bár talán helyesebb kifejezés lenne a még mindig, de ezen már csak félig odafigyelve tűnődöm el, mert sokkal jobban leköt, hogy a nyakán szórjak el apró csókokat, hogy megízleljem őt a nyelvemmel is, mielőtt odanyúlva egy türelmetlen mozdulattal elhúznám onnan az egyenruha gallérját is, hogy jobban hozzáférjek. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy legyek-e nagyon aljas, de mivel ő is bevetette azt a nézést... végül minden teketóriázás nélkül mélyesztem finoman a fogaimat is a puha bőrbe.

you || coded by eirik

“I know You’ll catch me when I’m falling, give a little grace, You’ll always hear me when I’m calling, won’t let me fall back in those chains
 

Axel && Aviva

Hallgatom őt, aztán nagyot sóhajtok, mert tudom, hogy igaza van, de ettől még nem tetszik jobban a gondolat, hogy ilyen egyértelműen odavésték a nevét az enyém mellé, és az ő nyakára jártak, hogy megtaláljanak engem. Ez viszont nem az ő hibája, sőt, hálásnak kell lennem azért, amit értem tett, mikor elbánt velük - nem mintha megfordult volna a fejemben, hogy elvezette volna őket hozzám, akármi történt is -, bár az sem tetszik továbbra sem, hogy őt meg ennyire nem érdekelte semmi.
– Igazad van. Bár kár lett volna azokért a pillanatokért... – teszem hozzá egy aprócska mosollyal, hogy oldjam benne egy kicsit a feszültséget és a haragot. Jó néhány kimozdulásunk hagyott maga után maradandó emlékeket, amiket nem cserélnék el semmire.
Megpróbálom neki azt is jobban megvilágítani, hogy ez már nem a múltam stigmája volt a fejemben, hanem az, hogy az én fejemben ő már nem tartozott volna úgymond felelősséggel értem, mégis úgy kellett tennie, mintha így lenne. Válaszul hosszú vallomásba, vagy inkább vallomások egymásutánjába kezd bele, amit csendesen, de figyelmesen hallgatok végig, látva minden szóhoz kapcsolódó érzést a szemeiben is. Amikor az arcomra simít, puhán döntöm a fejem a tenyerébe, úgy hallgatom őt tovább, és azt hiszem, értem is a gondolatmenetet.
– Tudom, hogy ez neked sem volt könnyű döntés – sóhajtok fel, és ezúttal rajtam a sor, hogy megsimogassam az arcát. – Ha valamiben soha nem kételkedtem, az az érzéseid valódisága volt. Oké, voltak... gyenge pillanataim, amikor megkérdőjeleztem dolgokat, de a józan gondolkodás pillanataiban abban az egyben mindig biztos voltam, hogy szeretsz engem. Ez nem változik meg egy döntéssel, ahogy az én elcseszett döntésem sem azt volt hivatott minősíteni, hogy mit érzek irántad. Köszönöm, hogy még ennek ellenére is ott voltál nekem, mint egy távoli pajzs. Köszönöm, hogy megteremtetted nekem a tiszta lap lehetőségét. Ha nem is feltétlenül értek egyet a módszereiddel, tudom, hogy ezt mind értem tetted, és soha nem fogom elfelejteni – ölelem őt szorosan magamhoz, a karjai közé simulva, amelyek az összes lehetséges értelemben biztonságot adtak és adnak nekem. Egyetértek vele abban, hogy titkok nélkül, őszintén kellene újra felépíteni magunkat és a kapcsolatunkat, és amikor rávilágít, hogy elaludt mellettem az ágyon, elmosolyodva bólintok. Nekem ugyan az jutott eszembe, amikor bezárt előttem bizonyos ajtókat a problémáival kapcsolatban, de teljesen igaza van abban, hogy ez is a bizalma jele volt, hiszen egyszer már csúnyán elárultam, de az elalvás azt mutatja: elhiszi, hogy többé nem tennék ilyet. Felemelem a fejem, elmondom neki, hogy az őszintesége sem fog összetörni vagy megkeseríteni, főleg mert már a puszta jelenléte is úgy ragyogja be és melegíti fel elsötétült és elhidegült lelkemet, mint ahogy a nap fénye képes áttörni a sűrű fellegeken. Megígérem neki, hogy menni fog, hogy túl leszek rajta, és amikor azt mondja, ezt is elhiszi nekem - egy ígéretet, amikből már annyit megszegtem egyetlen tettemmel -, ellágyuló tekintettel pillantok rá hálásan, pontosan értve ennek a súlyát.
– Az összes csillag, amire szükségem van, ott ragyog a szemeidben – mosolyodom el a lassan tisztuló kékséged figyelve az íriszeiben. Végigsimítok az arcán, tekintetem szerelemmel és ragaszkodással pásztázza végig az arcát, mintha milliomodjára is meg akarnék ismerni a vonásaival, pedig szerintem már csukott szemmel is le tudnám őket rajzolni. – Nem tudom, hogy érzed-e, mekkora jelentőséged van az életemben. Valószínűleg soha nem fogom tudni ezt megfelelően szavakba önteni, hogy miért elég szinte a jelenléted ahhoz, hogy jobban legyek, mert én sem értem pontosan. Te vagy a támaszom, a fény a sötétben, az értelem minden mögött, az iránytűm, a levegő, amit belélegzek... – Lassan megcsóválom a fejem, mert ezt még mindig zavaros zagyvaságnak érzem, pedig talán ez az utolsó példa volt a legtalálóbb. Amikor Axel nincs, akkor olyan, mintha nem kapnék levegőt, mintha nem lenne levegő, de most, hogy újra itt van, végre ismét képes vagyok rendesen lélegezni. És ez már önmagában is gyógyulás.
Azt azért elmondom neki, hogy tényleg hülye volt, és továbbra sem tudom támogatni a stratégiáját, de hajlandó vagyok kiegyenlíteni a mérleg két oldalát azzal, hogy megszerezte magának Skyggét. Ezzel biztosan megmentett egy életet - emlékszem még, hogy altatás várt volna szegényre -, és egyben bebiztosította a sajátját is. Persze ezt már ő sem veszi teljesen komolyan, sőt; a szemtelen megjegyzésére halkan elnevetem magam.
– Na tessék, innentől kezdve már a kiabálásomnak sem lesz meg a kellő elrettentő ereje – szusszanok tettetett felháborodással, de levakarhatatlan mosollyal. – Persze ha akarsz egyet a másik oldalra is... – teszem hozzá kiszélesedő mosollyal, nem mintha képes lennék újra megütni. Ahogy a fejét az enyémhez dönti, egy kicsit lehunyom a szemem, tenyerem az arcára simítom, élvezve a közelségét és az érzést, ahogy elsimítja bennem a feszültség gócait. Egy kicsit közelebb húzódok, bezárom köztünk a maradék távolságot is, hogy puhán az ajkaira csókolhassak, ezzel a kedveskedő érintéssel kérve tőle bocsánatot az előzőekért és vallva neki szerelmet újra.
Utána viszont - csak mert értékelem, hogy ő is egy kis viccelődéssel igyekezett oldani a feszültséget, és ebbe én is igyekszem becsatlakozni - elengedem őt és teszek egy lépést hátra, kihívón pillantva rá, mosolyogva, felvonva a szemöldökömet.
– Az ígért autós bemutató viszont mintha elmaradt volna, Bergström hadnagy – jegyzem meg huncutul megcsillanó szemekkel, mintha csak azt várnám, hogy alaposabban bemutatja nekem a JLTV képességeit, pedig pontosan tudom, hogy ő nem a jármű képességeire célzott idefelé jövet.

you || coded by eirik

“I know You’ll catch me when I’m falling, give a little grace, You’ll always hear me when I’m calling, won’t let me fall back in those chains
 

Axel && Aviva

Nincs ínyemre, hogy sutba kell dobnunk a jó hangulatot és a kellemes perceken, főleg nem így, de megtörténik, mert nem voltam felkészülve arra, amit megoszt velem. Nem akarok vele szóváltásba keveredni és ismét feszült pillanatokat megélni, mégis így történik, bár utólag kiderül számomra, hogy részben talán el is beszéltünk egymás mellett. Először az válik biztossá, hogy én félreértettem az előző szavait, de aztán az is kiderül, hogy ő sem teljesen úgy értelmezte az enyémeket, ahogy én értettem őket.
– Tudom, hogy elfogadtad. Ezzel a részével már régen meg kellett barátkoznom – szólalok meg, miközben hátulról átölelve tartom őt, de aztán a hátára csókolva elengedem, hogy magam felé tudjam fordítani és láthassam az arcát. A kék szemeket figyelve hallgatom őt, és amikor szorosan a karjaiba von, boldogan bújok az ölelésébe, csak onnan válaszolok.
– Nem a múltam miatt éreztem rosszul magam – kezdek bele aztán. – Azt már egyébként is inkább a jelenemnek tekintettem, hogy ilyen módon is vadászni kezdtek rám. Csak nem voltam tisztában azzal, hogy ennyire egyértelmű az összeköttetés kettőnk között. Hogy ennyire nyíltan céltáblát rajzoltak a te homlokodra is. Azt nem éreztem jogosnak, hogy ilyesmivel kellett szembenézned azok után, hogy... úgy döntöttél, nem akarsz mellettem lenni – fejezem be halkan. – Tudom, hogy elfogadtad a múltamat és annak minden velejáróját, de ez a két döntés az én fejemben ütötte egymást. Akkor – teszem még hozzá gyorsan, mielőtt azt hinné, ezt a jelenre is vonatkoztatom és megkérdőjelezem az ittléte és a szándékai komolyságát. Mély levegőt véve ölelem szorosabban én is, arcomat a mellkasához simítva.
– Én sem akarok titkokat. Szeretném, ha újra fel tudnánk építeni azt a bizalmat, ami régen is volt köztünk. Szeretném, ha ismét meg tudnál bízni bennem minden értelemben – kezdem el egy kicsit simogatni a hátát. Nem teszek említést a konkrét pillanatokról, amikor bezárkózott előttem, de eszembe jutnak. – Nem fogsz összetörni és megkeseredésbe taszítani. Van mögöttem két sötét hónap, amit ki kell dolgoznom magamból, de menni fog. – Felemelem a fejem és kissé hátrahajolok, hogy az ölelés ellenére is láthassam az arcát, miközben aprón elmosolyodom. – Most, hogy újra itt vagy, minden sokkal könnyebb lesz. Ez is, ígérem – fogadkozom halkan, majd kinyújtom egy kicsit a nyakam, hogy meg tudjam csókolni az állát.
– Egyébként meg tényleg hülye voltál – nézek rá aztán áthatóan, de újra el is mosolyodom. – Skygge viszont bölcs döntés volt, szóval ezt hajlandó vagyok jóváírni.

you || coded by eirik