“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Kapok egy ígéretet, miszerint én nem leszek lecserélve Skyggére, de én csak kis mosollyal hátrapillantok a vállam felett, afféle arra kíváncsi leszek üzenettel, és bizonyíthat is majd, mert a fürdést egyedül kell elkezdenem, míg ő a kutyát fürdeti meg odakint. Persze szó sincs sértettségről, sőt, kifejezetten ki vagyok hegyezve a hangokra, amik az érkezését jelzik majd, így amikor ezek a neszek elérnek hozzám, már felkészülten várom a kádban. Incselkedek vele egy kicsit, kidugva a lábamat a kádból, élvezve, ahogy figyel, majd mosolyogva közelebb jön. Mondjuk egyáltalán nem azt teszi, amit kérdeztem tőle, csak leguggol a kád mellé... bár ahogy a keze a vízbe merül, hogy aztán a combomat kezdje simogatni vele, az valamennyire kárpótol. Nem fogom vissza a testem ösztönös reakcióját erre a finom cirógatásra, még akkor sem, ha közben eltereli a figyelmem azzal, hogy egyértelműen húzza az agyam. – A kezed a vízben van, de nem vagy biztos benne, hogy elég meleg-e... – kezdeném az okfejtést, de nem elég a kihívó mosolya, az ujjai is átköltöznek a belső combomra, ott folytatva a simogatást, és egyáltalán nem a térdemhez próbál közeledni ez az érintés. Ennek megfelelően el is akadok a mondatban, nyelnem kell egyet, miközben pillantásom elmélyed az övében egy kicsit. – Nem az én hibám, ha nem tudod megfelelően felmérni a forróságot – fejezem be végül a gondolatot, bár már én magam sem tudom, miről beszélek pontosan. Ő viszont még ekkor sem mozdul, hogy levetkőzzön, sőt, tovább játszadozik velem, és még a keze is közelebb kerül a legkényesebb területhez, ujjai szinte már a combjaim tövében kalandoznak. Egy kicsit élesebben szívom be a levegőt a kelleténél. – Ha így folytatod, nem melegedni fog a víz, hanem egyenesen el fog forrni – figyelmeztetem kissé rekedtebb hangon. Mégsem állítom meg, beharapom az alsóajkam, elmélyülő tekintettel figyelem őt, várva, meddig és hogyan akar velem még játszani. Ha a keze még tovább kalandozik, nem állítom meg, viszont ha megérint a víz alatt, számolnia kell a leplezetlen, őszinte, kéjes reakciómmal, amit semmiképpen nem tudok - vagy akarok - visszafogni. Akárhogyan is, ha csak a combom tövében maradnak is az ujjai, hagyom, hogy még játsszon velem, ha akar, de aztán elkapom a kezét - azt, amivel a kád szélén könyököl, nem azt, amelyik engem simogat -, és annál fogva húzom oda magamhoz, amilyen közelre csak lehetséges, még akkor is, ha emiatt a másik keze is beleér makd a vízbe. Én magam is előrehajolok, hogy az arcunk a lehető legközelebb kerüljön egymáshoz. – Nem félsz, hogy itt is vizes leszel? – mormolom az ajkaira, egyelőre a szemeit figyelve, de már csak a válaszát várom meg, hogy aztán ajkaimat az övéire szorítva csókolhassam meg.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Ismét sikerül őt megnevettetni a viccelődéssel, és remélem, hogy minden eset kacaj, minden egyes mosoly egy újabb öltés a lelke sebein, amit hagytam rajta. Remélem, hogy lassan, idővel jóvá tehetek mindent, amit tettem, és hogy a más által okozott sebeket is feledtetni tudom vele. - Téged nem cseréllek le rá, ígérem. - válaszolom utána szólva a szavaira, miután elindult befelé. Kis mosollyal figyelem, ahogy formás feneke eltűnik oda bent, majd vissza fordulok a dolgomhoz. Rövid küzdelem után Skyggevel át csutakolom és megtörlöm, majd a házba lépve leveszem átázott cipőm és zoknim, és követve az apró talpak által hagyott apró nyomokat követem azokat a fürdőbe. Ott Viva már a kádban melegszik, szép látvány, mint mindig. Közelebb sétálok hozzá, és csábító mozdulataira, szavaira meg van a magam válasza. Combjára simítok, cirógatásomra a reakciója olyan, mint olaj a tűzre. A szavaira egy féloldalas, halvány kacér mosoly kerül. - Ha meg van az esélye annak, hogy fázni fogok a vízben, akkor még se elég meleg. - jegyzem meg az iménti mosollyal, a finom cirógatás a belső combjára kúszik, veszélyesen közel a "tűzhöz", és ott folytatom a lassú cirógatást. Másik kezemmel a kád szélére könyökölök, arra támaszkodva nézek rá ártatlanul. - Felmelegíted nekem a vizet? - csúszik közelebb a kezem, ha már az imént felém döntötte a lábát, úgy is van elég helyem ahhoz, hogy oda férjek. Merülő forralóhoz hasonlóan használnám, ugyan is láthatóan nem szándékozom egyelőre megszabadulni a vizes ruháimtól és beszállni mellé.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Huszonnégy órával ezelőtt, ha valaki elmesélte volna, mit fogok csinálni most, valószínűleg félholtra vertem volna dühömben, amiért szórakozik velem, és a legfájóbb sebeimet tépi fel a szavaival. Amennyire hihetetlen, ami épp történik - hogy Axel újra itt van, velem van, szeret engem, engem akar, a menyasszonya vagyok -, annyira felhőtlen boldogsággal tölt el minden egyes perc. Nem érdekes az sem, hogy bár most épp én lettem volna a vadász, az első adandó alkalommal ki tudja használni a figyelmetlenségemet, hogy ő kerüljön felülre - neki bármikor hagynám ezt. Egyébként sem vagyok rest kihasználni a helyzetet, a hidegre fogom, amikor közelebb húzom magamhoz, pedig sokkal jobban élvezem a közelségét, ahogy a mellkasa hozzám simul, mint amennyire fázok. Aztán bár az első csókot ő kezdeményezi, én vagyok az, aki nem engedi elhúzódni, amikor megtenné. Köré fonom kezem-lábam, visszahúzom a tarkójánál fogva, ajkaink újra összeérnek, ő pedig máris visszaengedi a testét az enyémre. Elégedett szusszanással folytatom a csókot, élvezem ajkai puha érintését, nyelvünk finom táncát, az ízét, és igazából csak nagyon nehezen akaródzik elengedni őt ezután is. A kérdésemre játékos mosollyal felel, a válaszát hallva pedig halkan elnevetem magam, hiszen nincs is kutyaólunk. – Nos, mindenkinek megvan a maga preferenciája... – jegyzem meg egy hamiskás mosollyal, de aztán engedek a szorításomon, hogy tényleg mehessen, ha akar. Mosolygok egy kicsit a homlokomra adott csókon, aztán miután felsegített, magukra hagyom őket, mert bemegyek fürdővizet engedni. Már vágyom is a jó meleg vízre, talán ezért sem várom meg - legalábbis a beszállással - Axelt, de amikor végül ő is belép a fürdőszobába, azonnal magamhoz invitálom a vízbe. Figyelem, ahogy néz engem, a mosolyát, ahogy a kádhoz sétál, de egyelőre csak leguggol mellém. Felvonom a szemöldököm a talán hallatán, a következő pillanatban viszont a keze a vízbe siklik, hogy aztán arra a combomra simítson, amit az előbb az ő kedvéért dugtam ki a vízből. Az érintésétől megborzongok, libabőrös lesz az egész testem, a meleg víz ellenére is. Lassan elmosolyodom a szavaira. – Én csináltam, bízhatsz a melegében – folytatom először ártatlanabbul, de ahogy cirógatni kezd az ujjaival, a libabőr szinte állandósul a testemen. Kellemes szusszanással döntöm kicsit felé a combomat a vízben. – Mondjuk ha ezt folytatod, nem csak a víz lesz forró a kádban... – teszem hozzá elmélyülő pillantással. Már egy ilyen finom, puha érintéssel is fel tudna tüzelni, ezt biztosan érzem magamon. – De ha esetleg mégis fáznál itt a vízben, szívesen... felmelegítelek. Csak ahhoz előbb le kellene venned a ruháidat, aztán szépen be kellene jönnöd hozzám – nézek végig rajta élénken, csábító mosollyal az ajkaimon.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Kis ideje még azt sem tudtam elképzelni, hogy lehetek boldog, most pedig több, mint az vagyok. Nem csak visszatértünk egymás életébe, veszekedés és órákon át tartó magyarázkodások helyett olyan hamar egymásra találtunk, akár csak régen. Újra és újra lejátszódik bennem a jelenet, amikor halálra rémített a fejrázásával, majd boldoggá tett a szavaival. Mondjuk, őszintén szólva nem tudom, mit csináltam volna, ha nemet mond. Valószínűleg nem fogadtam volna el. Valószínűleg addig beszélem tele a fejét, amíg azt nem mondja, hogy igen. Szerencsére erre nem volt szükség. Habár a sebeinket nem tudjuk teljesen elrejteni a másik elől - és itt most nem a fizikaiakra gondolok -, még sem erőltetjük a másiknál, hogy feltépje a hegeket, és beavassa a másikat. Egyszerűen élvezzük az együtt töltött időt, egymást, és a boldogságot, ami kimaradt nekünk ez alatt a pár hónap alatt. Azt sajnálom, hogy nem kaphattam annyi időt, mint amennyit kihagytam mellette, de azzal, hogy visszatértem az élők közé, sajnos a felelősségem is visszatért. Nem tarthattam meg csak az előnyöket, azokkal együtt jönnek a hátrányok is. Ilyen gondolatok kavarognak bennem, míg levadászik, mint egy macska, és egymáson, meg magunkon - és Skyggen - nevetünk, aztán érzékien csókolózunk. Nem hagyom ki a pillanatot, amikor a kutya eltereli a figyelmét, hogy felülre kerülhessek. Továbbra is imádom ezt a látványt, vizes arcát, csillogó szemeit, fogat villantó mosolyát, barna bőrét. Kicsit viccelődök, míg kezei kellemes borzongást hagyva maguk után simítanak fel a karjaimon, keresztül a vállaimon fel a nyakamra. Amikor magához húz, engedelmesen engedem lejjebb magamat hozzá, úgy hogy már nem csak a hasunk simul össze, hanem a mellkasom is az ő halmainak feszül. Amikor a megfázást, említi, kicsit sajnálom, hogy az erőm kizárólag a tengervízre terjed ki, mert most szívesen megmelegíteném rajta a vizes ... melltartót, meg nadrágot. Igazából furcsa, hogy csak most realizálom, hogy mennyire mutatós anyagban is van... A figyelmem azonban eltereli Skygge és a küzdelme. Amikor kifejtem Vivának, hogy talán jobb, ha elejét veszem a küzdelemnek, helyeslően bólogat. Egy hosszú csókot adok neki, mielőtt megpróbálnék felkelni, de nem tudok, mert hirtelen lábak tekerednek körém, és ajkak fonódnak az enyémre. Na, nem mintha bánnám, sőt, visszaeresztem magam, Vivához simulva csókolom újra hosszan, kiélvezve érintéseit, és egyben melegítve is őt. Amikor elengedi az ajkaimat, akkor lepillantok rá, a kérdésére apró, játékos félmosoly kerül az arcomra. - Nem, én Skyggevel alszok egyet a kutyaólban. - mondom ezt úgy, mintha lenne kutyaólunk, vagy Skygge egyáltalán kint aludna, ha alszik. Amikor elenged, még egy csókot nyomok a homlokára, felkelek, felsegítem őt is, és itt egy rövid időre elválnak útjaink. Elkapom a csövet, ismét lecsapom a kutyát, ezúttal hatékonyabban, mint korábban, elzárom a vizet, és egy kinti ronggyal megtörlöm Skygget, hogy ne legyen annyira vizes, illetve hogy ne sározzon össze semmit, így hogy most bejön velem. A földre pillantva követem a nedves lábnyomokat, a fürdőhöz érve pedig lassan benyitok. A kutya fáradtan liheg a bejárati ajtónál, kirohangálta és játszotta magát, szóval részéről töltődés van, és úgy hiszem, nálunk is ez lesz. Amikor Viva beljebb invitál, becsukom magam mögött az ajtót, és őt nézve sétálok közelebb hozzá. Csábító csalogatását apró mosollyal nézem végig, leguggolva a kád mellé úgy teszek, mint aki nagyon gondolkodik. - Talán. - a kádhoz közelebbik kezemet felemelve nyúlok a hideg vizes kezemhez képest nagyon meleg vízbe, és végig simítok az imént incselkedő lábon. - Ha elég forró a víz. - mondom csalfa mosollyal Vivára pillantva, ujjbegyeimmel finoman cirógatva a combját a víz alatt.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Belebonyolódunk egy kis játékba, ami egyenesen odáig vezet vissza, hogy ő engem egy macskához, én őt pedig egy kutyához - pontosabban a sajátjához - hasonlítottam. Miután magára vállalja, hogy megfürdeti Skyggét a slaggal, én egy kicsit magukra hagyom őket, hogy aztán visszaérve azt lássam, tulajdonképpen majdnem mindketten megfürödtek... és ezt Skygge még fokozni is tudja, amikor megrázza magát. Ki is nevetem Axelt, még szép, de aztán a karma Skygge képében talál meg - én is kapok a vízből, amit ezúttal mellettem ráz ki a bundájából. Nem marad el Axel nevetése sem, de ezzel nem elégszik meg, felhozza a hasonlatomat, ezért a kutyája nyomán ő is lelocsol. Nekem sem kell viszont a szomszédba mennem, ha a hasonlítgatás megéléséről van szó, macskamód vadászom le, épp csak a vízzel nem tud eltántorítani. Amikor hátrálás közben megcsúszik a vizes füvön, majd meg is botlik a slagban, nem vagyok rest kihasználni ezt, szó szerint rávetem magam, ő pedig nevetve dobja el a slagot, hogy engem kapjon el helyette. Vidáman és elégedetten csimpaszkodok bele, hagyva, hogy a lendület és a gravitáció tegye a dolgát, a földetérés pillanatában viszont tompítok, hogy ne csapódjunk be túl erősen. Persze amikor már kényelmesen elhelyezkedve figyelem elégedetten az alattam fekvő zsákmányomat, meg kell állapítanom, hogy ennél jobb fogásom még sosem volt, és nem is lehetne. Látom az érzéseit megcsillanni a szemeiben, ebben pedig én is osztozom, és ahogy lehajolok hozzá, azzal a finom csókkal egymással is tudatjuk mindezt. Alaposan kiélvezem ajkai puha érintését és ízét, kissé megborzongok, amikor a derekamra simít, mert a tenyere a leggings és a sportmelltartó között épp érinti a bőrömet. A pillanat aztán mégis megszakad, mégpedig Skygge miatt, mert a saját magának feladott rejtélyt úgy próbálja megoldani, hogy közben minket fürdet a slaggal. Nevetve szólok rá, de mivel közben a figyelmemet magára vonta, megfeledkezem az én zsákmányomról, aki ezt kihasználva máris fordít a helyzetünkön, hogy ő kerüljön felülre. Nem zavartatom magam különösebben, elmosolyodom, kezeimmel felsimítok a karján a vállára, majd onnan a nyakára, csillogó szemekkel figyelem vizes alakját magam felett, élvezem a teste súlyát - és így vizesen a melegét is - az enyémen. – Szerintem már el is kezdte – helyeselek mosolyogva, de aztán kicsit közelebb húzom magamhoz, ahogy kiráz a hideg. – Viszont majdnem biztos vagyok benne, hogy én egy alapos megfázással végezném, szóval azt hiszem, mégis a meleg vízre szavazok – teszem hozzá kuncogva. Én is Skyggére pillantok, aki épp megküzd a slaggal, majdnem szó szerint, széles mosollyal, vidáman figyelem, és amikor Axel azt mondja, segítenie kellene neki, nevetve kezdek bólogatni és helyeselni. Közben visszafordulok felé, már a pillantásából látok mindent, és amikor a sugallatnak megfelelően lehajol hozzám, finom szenvedéllyel viszonzom a hosszú csókot. Felsimítok a tarkójára, végigsimítok vizes haján, míg másik kezem a hátára csúszik, és amikor érzem, hogy elengedne, ördögi mosollyal fonom köré a lábaimat, ott tartva magamnál még egy kicsit. Újabb csókot lopok az ajkairól, amit legalább olyan hosszan elhúzok, mint az előzőt, aztán lassan engedek a fogásomon a tarkóján és a lábaimmal a csípőjén is. – Te is jössz, ha vége a vadászatnak? – kérdezem halkan, mosolyogva, a szemeit figyelve élénken. A tekintetem arról árulkodik, hogy a fürdőszobában találhat majd fogára való zsákmányt is, de a döntés az övé, még ha nem is hiszem, hogy nemet akarna mondani. A válasza után elengedem, és miközben feltápászkodok a földről és elindulok befelé, őket figyelem vidáman. Út közben felveszem a poharat is a földről, még az ajtóból is visszanézek a páratlan párosra, aztán mosolyogva bemegyek a házba. Így csurom vizesen azért jól esik a benti meleg, a cipőmtől megszabadulva a konyhába viszem a poharat, de aztán meg is célzom a fürdőt. Tekintettel a kinti fürdetésre és arra, hogy fázom - na meg arra is, hogy nem vagyunk időhöz kötve -, ezúttal újra a kádat kezdem megtölteni kellemesen meleg vízzel. Közben megszabadulok a hideg és vizes ruháimtól, aztán amint kész a víz, el is merülök benne, nyakig áztatva magam, élvezve a víz melegét. Ha viszont hallom Axel közeledtét, feljebb ülök a vízben, és ha meg is pillantom őt a fürdőszoba ajtajában, csábítóan mosolygok rá a vízből. Felé eső lábamat kiemelem a vízből, lábujjaimmal simítva végig a kád peremén, miközben őt figyelem. – Csatlakozol? – billentem oldalra a fejem élénk pillantással.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Haza érve új kihívásokkal kell megküzdenem, ilyen például Skygge, és hogy mennyire nehéz őt megfürdetni a slaggal, amit életében először lát. Persze, csak miután túl kellett esnem a gyönyörű fenék látványán. Igen, kihívás volt nem bámulni azután is, hogy lebuktam, de hát.. ez van! Persze kedves jegyesem úgy körbe röhög, ahogy azt illik, főleg mikor a harc után Skygge lefröcsköl. Aztán ebből az áldásból ő is kao, mire én nevetek, de nem érem be ennyivel. Lefröcskölöm én is, ha már elkezdett engem konkrétan a kutyámhoz hasonlítani... Persze a mosoly eltűnik, én pedig kicsit elvigyorodok. Aztán jön a vadászat, én pedig hátrálva locsolok újra és újra felé, de hatástalan. Ez a macska szereti a vizet! Már éppen egy csúszásos botladozást hozok össze, amikor felém veti magát. Nevetve dobom el a slagot és kapom el, magamhoz ölelve esünk hátra. Tompán puffanok a füvön, aztán mosolyogva nézek fel a macskámra, aki pont olyan büszke, mint én. A fejemről csak akkor halványodik el teljesen a vidámság, hogy szerelem vegye át a helyét, amikor kijelenti, hogy élete legjobb fogása vagyok. Erre, ha nem hajolna le hozzám, hát én ülnék fel érte. A víztől és levegőtől hűvös ajkait ízlelem, kezeimmel derekát simítva csókolom vissza, egészen addig, amíg azt nem érzem, hogy folyik róla a víz, méghozzá szó szerint. Elszakad tőlem, nevetve szól a kutyára, mert az egyszerre szeretne mindent, és természetesen semmi sem sikerül. De kihasználva, hogy nem figyel, fordítok magunkon, és én kerülök felülre. Elmosolyodva nézek rá, igyekszem nem arra gondolni hogy sportmelltartóban és csurom vizesen fekszik alattam, de az istenek a tanúim, hogy rohadt nehéz dolgom van. - Szerintem nem is kell bemenni zuhanyozni, elég ha Skygge mellé fekszünk a fűbe, ő majd egyenként végig locsol minket. - nevetek halkan, felpillantva a két lépésre lévő kutyára, aki épp a földre dobott, a vízsugár erejétől kígyózó slagot kergeti mellettünk, néha néha eltalálva minket. - Jobb,ha segítek ennek a vadásznak, mert egyedül nem tudja elkapni ezt a vadat..! - mosolygom meg az árnyékomat, de mielőtt így tennék, visszapillantva Vivára oda hajolok egy hosszú csókra. Hátha messzire kell mennem...
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Végül csak sikerül meggyőznöm arról, hogy az ő okfejtése nyomán igenis helytálló az én megállapításom is vele és Skyggével kapcsolatban. Pedig olyanokra még nem is térek ki, mint a tetoválás a hátán, vagy hogy például amikor visszatért hozzám annak idején, Indonézia után, pontosan úgy járkált a nyomomban a lakásban, mint egy hűséges kiskutya. Azt azért félvállról megjegyzem, hogy nyalakodni is mindketten szeretnek, de közben nem merek ránézni, és jól is teszem. A válasza borítékolható, én pedig érzem a jól ismert kellemes borzongást végigkúszni a gerincem mentén, és egy kicsit melegem is lesz, mert elég friss emlékek jutnak eszembe tegnapról... de aztán inkább csak nyelek egyet, és hagyom, hogy a hűvös erdei levegő egy kicsit magamhoz térítsen, Skygge pedig elterelje a figyelmemet. Ezt egyébként hazafele is kitartóan csinálja, mintha csak folytatná akarná az éjszakai támogatását azzal, hogy most mindenáron fel akarjon vidítani a bohóckodásával. Nagyon jó úton jár ezzel, nem is tudom, mikor nevettem utoljára ennyit. A házhoz érve aztán Axelt is rajtakapom némi figyelemelterelésen, mielőtt magukra hagynám őket egy kicsit, hogy amíg Axel Skyggét próbálja kicsit lecsutakolni, addig én igyak és megszabaduljak a hosszú ujjútól is. Mire kimegyek Axel vizével, már valóságos küzdelemnek lehetek szemtanúja, amin nem tudom nem ismét elnevetni magamat, és amikor a vőlegényem árulónak nevez, én csak arcátlanul mosolygok rá. Vidáman figyelem a jelenetet, ami aztán abban csúcsosodik ki, hogy Skygge még meg is rázza magát, megadva a kegyelemdöfést a már egyébként is jócskán vizes gazdájának, én pedig újabb nevetéssel díjazom a mutatványt. Ez persze egészen addig tart, míg Skygge szó szerint oda nem táncol hozzám, hogy aztán a kedveskedés után szinte bosszút álljon Axel nevében. Ezúttal én kapom a homokos vizet és Axel nevet, de én magam is vidáman mosolygok... amíg le nem fröcsköl ő is. És még pimaszkodik is hozzá! – Ó, tényleg? – kérdezek vissza vontatottan, a szemeim megvillannak, mint egy macskának, aki vadászni készül. Leteszem a poharat a földre, hadd igya meg Skygge, aztán egy kis mosollyal a szám sarkában kezdem becserkészni Axelt, és nem, nem tud eltántorítani azzal, hogy újra és újra lefröcsköl. Várom a megfelelő pillanatot a támadásra, és amikor megcsúszik és majdnem megbotlik, látom is ezt magam előtt. Nem is késlekedek, egy macska kecsességével rugaszkodom el a földről, és kihasználva a fizika minden eszközét - a termetemet, az ő termetét és a gravitációt -, egyenesen a felsőteste irányába vetem magam, hogy aztán rácsimpaszkodva a lendületemmel és a súlyommal és ráerősítsek arra az erőre, ami a botlás miatt hátrafelé húzta volna. Persze ha sikerül az akció és lendületesen megindulunk a föld felé, a kezeimmel és a lábaimmal is tompítom az érkezésünket - mint egy macska -, hiszen nem az volt a célom, hogy összetörjem magunkat. Ezután viszont kellemesen elhelyezkedek felette, elégedetten mosolyogva szemlélve az áldozatomat. – Jaj, hát nem hasonlítok egy macskára?! Úgy tűnik, levadásztalak – idézem vissza az előbbi pimaszságát, felvont szemöldökkel, játékosan hajolva közelebb hozzá, míg a feje mellett támaszkodok a földön. – Ez életem fogása – teszem aztán hozzá, még mindig elégedetten figyelve őt, még mindig játszadozva, de a szemeimben azért egy kicsit komolyabb csillogással is, mert egyébként ez tényleg így van. Persze nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne hajoljak még közelebb, egyenesen a csábító, puha ajkaihoz. A sok locsolkodás miatt a csókunk is vizes, de nem zavar, ha már így megszereztem magamnak a zsákmányt, akkor egy kicsit ki is élvezem. Ez a pillanat egészen addig el is tart, míg néhány perc múlva azt nem érzem, hogy mintha valaki elkezdene minket fürdetni. De szó szerint, a víz a nyakamra folyik, onnan meg Axelre, és ahogy felnézek, azt látom, hogy Skygge megint megpróbálta megszerezni magának a vízsugarat, és miközben arra próbál rájönni, hogy hogyan tudná egyszerre a fogai között tartani a slagot és harapdálni a vízsugarat is, megállt mellettünk, és egyenesen ránk folyatja a vizet a slagból. – Skygge! – szólok rá, de én sem venném magamat komolyan, mert közben újra nevetnem kell.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Oké. Fair. Ha én macskához hasonlítom őt, ő kutyához hasonlít engem. Nem mondom, hogy nincs igaza, mert de, igaza van, tényleg ilyen vagyok, és tényleg ilyen Skygge is. Ezért van a hátamon a háromfejű kutyadémon. - Oké, megfogtál. - ismerem el mosolyogva. - De arra tényleg ne térjünk ki, hogy mindketten szeretünk nyalakodni, mert a végén tényleg átmegyek természetközelibe, és találok magamnak valami finomat. - figyelmeztetem, hogy ne tévedjünk ilyen témákra. Hazafelé Skygge szinte bohócot csinál magából, ami újra és újra megnevetteti Avivát, engem pedig megmosolyogtat, hogy mennyire boldoggá tudja tenni egy ilyen bohókás állat. Remélem, hogy sokszor fogom még ezt a kellemes összhangot és képet látni tőlük. A házhoz érve nem tudja elkerülni a figyelmem Viva eszméletlenül jó feneke, és amikor rápillantok, már engem néz. A lebukást látva igyekszem elterelni a figyelmet mozdulatokkal és szavakkal, mire ismét egy nevetést kapok. Megkapom tehát feladatva, amit felajánlottam, és Skygget meg kell fürdetnem. Amíg Viva bemegy, a slaghoz lépve igyekszem eleget tenni a feladatnak, de rohadt nehéz, ha a kutyát, aminek a mozgás kultúrája felülmúlja egy bekokakávézott hiperakítv túl aludt mókusét. Fröcsögve harapdálja a vizet, míg én igyekszem nem tökig csurom víz lenni attól, hogy az ő mancsait lemossam. Végül leül, de sokkal ez sem könnyíti meg a helyzetem. Mindenem tiszta víz, de végre kevésbé sárosak a mancsok. Aviva nevetését meghallva hátra nézek, a szavaira megforgatom egy mosollyal a szemeim. - Áruló! - mormogom játékosan, és mire Viva közelebb érne a pohár vízzel, Skygge újabb támadást indít, ezúttal nem a vízsugár, hanem ellenem. Megrázza magát, én pedig a szemem behunyva fordítom el a fejem, hogy ne menjen bele a homokos víz, közben pedig Viva kacagását hallom. Amikor befejezi, olyannyira rázza a farkát, hogy már a seggét is riszálja hozzá, és Vivához szambázik könyörögve egy kis valamiért. Gondolom vakarástól kezdve a vízig bármi lehet, mert megint nyalakodni kezd. Aztán rázni magát! Most én nevetek vigyorogva, és amikor Viva azt mondja, hogy ezt megérdemelte, akkor a slag végének egy részét befogva növelem a sugár erősségét és fröcskölöm le én is. - Jaj, hát nem hasonlítunk?! Ő is lefröcskölt, meg én is! - pimaszkodom egy önelégült mosollyal. Persze ha Viva közeledni kezd, hogy elverjen, vagy netán megpróbálja elvenni a slagot és engem is lelocsolni, akkor mint a macskát, ismét a vízzel próbálom elhajtani, miközben elhátrálok. A vizes füvön kicsit megcsúszok, és majdnem eltaknyolok a slagban is, de ennél több támadófelület nem keletkezik a nőnek.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
A macskát igazából félig viccnek hozom el, már olyan értelemben, hogy így legalább lenne valaki, aki természetéből fakadóan tekintene mindannyiunkat alattvalójának, de aztán egy valóságos ideológiai eszmecserébe bonyolódunk, amikor elmondja, hogy kisVivának nevezné el, én pedig felvetem, hogy akkor Skygge miért nem kisAxel. Persze nem tudok nem mosolyogni a részletes magyarázaton, be kell látnom, hogy igaza is van, de azért felszalad a szemöldököm, amikor azt mondja, az egyetlen közös benne és a kutyában a termetük. – Szóval az egyetlen közös ez lenne? Hát, nem is tudom... ha minden igaz, Skygge is okos, végtelenül hűséges, védelmező, és olyankor, ha kell, igazi harcos is. És ha ugatni nem is szoktál, morogni azért már hallottalak többször is. A könyörgő nézésetek is pontosan egyforma, és ugyanolyan tudatosan használjátok is ellenem, szóval nem, nem csak a termetetekről van szó – magyarázom vidáman, aztán bár a figyelmem félig már Skyggéé, nem bírom ki, hogy ne tegyek hozzá még valamit. – Arra a saját érdekemben nem térek ki, hogy mindketten szerettek nyalakodni.. – mormolom mosollyal a szám sarkában, de nem nézve Axelre, mielőtt még úgy nézne rám, hogy ne álljak jót magamért. Ezután még gyakorlunk egy kicsit Skyggével, most félig már játékosan, de mikor már lóg a nyelve, Axel azt javasolja, hogy menjünk vissza, én pedig nem vitatkozom. Élvezem a velük töltött időt, akkor is, amikor visszafelé futunk - különösen akkor, Skygge botos előadásának köszönhetően. Jól szórakozom rajta, megmosolyogtat az a kettősség, ami benne (is) van, pedig erre az előbb nem is tértem ki. Hazaérve nyújtani kezdek, de persze hiába is igyekeztem előzékenyen helyezkedni, amikor a lábaimat nyújtom, Axel épp mögém kerül, így a kérdésemre is csak hosszas fáziskéséssel kapok választ. Sokatmondó mosollyal pillantok hátra, még az előtt, hogy ő felnézne, a mosolyom pedig vigyorrá szélesedik, mire találkozik a pillantásunk. Azon egyenesen elnevetem magam, hogy a nyaka nyújtásával igyekszik leplezni az előbbieket, de nem szólok egy szót sem. – Ebben az esetben én is az utóbbira szavazok – felelem elmosolyodva a lehetőségek hallatán. Míg ő a slagért megy, én bemegyek vízért, és miután a saját poharamat kiürítettem, újratöltöm azt is, és Axelnek is megtöltök egyet, azzal megyek vissza hozzájuk. Mire kiérek, ők már küzdenek az elemekkel: Skygge mindenáron meg akarja enni a vízsugarat, Axel pedig őt próbálja meggyőzni arról, hogy maradjon nyugton. Elnevetem magam az elém táruló látványra. – Még nem döntöttem el, kinek szurkolok – jelentem ki vidáman, széles mosollyal figyelve az előttem kibontakozó jelenetet. Axel szavának persze megvan a maga tekintélye, de úgy tűnik, a vízsugárban vetélytársra lelt, mert Skygge - bár leteszi a seggét - továbbra is arra pályázik. A dolog persze már ott tart, hogy nem csak a mancsai vizesek, hanem az egész kutya, és mire a mancsokról leöblítődik a sár, már Axel sem panaszkodhat - különösen, amikor Skygge feláll és jó alaposan megrázza magát. Hogy kinevetem-e Axelt? Ki én. Aztán nem is sejtek semmi rosszat, amikor közelebb megyek, Skygge pedig mellém caplat, mert csak megnyalja a nem foglalt kezemet - hogy aztán a követező pillanatban megismételje az előbbit, így engem is alaposan meglocsolva. Halk, nevetéssel keveredő sikkantással fordítom el a fejem és emelem magam elé a szabad kezem, hogy legalább egy részét megússzam a fürdetésnek, aztán lemondóan, de töretlen vidámsággal pillantok Axelre. – Azt hiszem, ezt megérdemeltem – mosolyodom el, ha már kinevettem az előbb. Rápillantok a pohárra, amiben neki hoztam vizet, de most már az is kicsit Skygge-féle vizes-sáros-szőrös pettyekkel van díszítve. Halkan elnevetem magam, de majd bent kap másikat. Most már mi is végleg megértünk a fürdésre, azt hiszem.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Azért ismét sikerül megnevettetni őt. Ezekben a pillanatokban, amikor viccelődünk, úgy érzem magam, mintha nem telt volna el egy nap se azóta, hogy boldogan magamhoz öleltem. Mintha nem történt volna meg az az egész. Magamban érzem, hogy nem tudok akkora szabadsággal mosolyogni, vigyorogni, vagy nevetni, de ez nem jelentené azt, hogy nem vagyok boldog. Most is, ahogy nézem derült arcát és a csillogó viola szemeket, érzem, hogy a mellkasomat olyan melegség tölti el, mintha a nap csak belülről forrósítaná. Persze, kis árnyékot vet a vidámságra, amikor elszólja magát, hogy Skygge neki is segített: tehát rémálmai vannak. Sajnálom, amiért én ezen nem tudok segíteni, mert a saját démonaimmal kell megküzdenem minden este. Sajnálom, hogy nem tudom őt megvédeni a rossz élményeitől, érzéseitől. Hogy nem tudom őt kiragadni onnan. De annak viszont örülök, hogy Skygge képes rá, és meg is teszi. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a kutyának... és ez a lista egyre csak növekszik. A falkadolgokról beszélgetve felhozom, hogy Vivának uralkodnia kell a kutyán, mert másképp nem fogja elérni azt, amit szeretne. Persze nem tetszik neki, de ez nem tetszik-nem-tetszik kérdése. Aztán felhozza, hogy akkor legyen macskánk, én pedig elképzelem, hogy mi tipikusan az a pár leszünk, akiknek az állataik lesznek a gyerekeik... Lassan csak annyi hiányzik, hogy "anyucinak" meg "apucinak" szólítsuk egymást, és "gyereknek" Skygget. Nem pont ebből a gondolatból, de hasonlóból fakad, hogy a macska akkor párduc(os) kell, hogy legyen, és csak is miniViva lehet a neve, mire megkapom, hogy Skygge miért nem miniAxel. - Jó, de ez az egyetlen közös dolog bennünk! Te még viselkedésileg is olyan vagy, mint egy macska. A könnyed, kecses járásodtól elkezdve az aprócska termeteden át. Hajlékony vagy, ravasz, igazi vadász, szeretsz bújni, nekem dörgölöd az arcodat, esküszöm, néha még olyan mélyen is tudsz búgni, hogy már majdnem dorombolsz! - védekezem kis mosollyal. Ezután tovább haladunk a tesztelésekkel, és Skygge-Viva gyakorlásával. Szerencsére minden jól megy, úgy hogy a végére egy szavam sincs, csak egy apró csókot adok a nőnek. Szinte arrébb is kell ugranunk, mert a kutya talál valamit, és olyan eszeveszett kaparásba kezd, hogy követni sem lehet a lábai sebességét. Rosszallóan csóválom meg a fejem, és a szemem sarkából figyelem, ahogy Aviva rászól a kutyára. A második alkalomra sikerül felkeltenie Skygge figyelmét, mire elégedetten egyenesedek ki. Megsimogatom a nő fejét, majd tovább indulunk. A továbbiakban az "őrzővédő" úgy viselkedik mint valami rossz kölyök - egyébként is az -, és egy gigantikus bottal rohangál, mindennek neki megy, fennakad, majdnem elkaszálja a lábamat. Végül egy pataknál hajlandó lerakni a botot, hogy jó sokat igyon belőle, aztán ismét indul tovább új szerzeményével. Igazából majdnem haza is hozza, de végül véglegesen fennakad egy fán, és emiatt ott hagyja. Sebaj, talál magának egy követ, amivel aztán hazáig rohan velünk. Aviva természetesen képes előttem behajolni és nyújtani, én pedig igyekszem úgy nézni, hogy ne essenek ki közben a szemeim. Magam is nyújtok egy kicsit, bár engem az izomláz kevésbé szokott zavarni, másnap úgy is lefutom. Amikor rám néz és felteszi a kérdést, akkor felemelem a pillantásomat a sejhaja felől a szemeire. - Hm? Ja, őő, jól. Imádja, tengeri kutya. - nyújtom meg egy kicsit a nyakizmaim a tarkómra fogva, véletlenül sem a "lebukást" igyekszem elfedni. - De vagy becipelem a kádba, vagy ide kint lecsapom róla a sarat. Mondjuk inkább utóbbi, ha nem akarjuk, hogy utána az egész kabin vizes legyen... Majd megszárad ide kint. - mosolygom, és elindulok a kerti slaghoz. Amíg Viva bemegy, én beüzemelem a vizet. Füttyentek Skyggének, aki valahol a ház mögött jár, de aztán előre rohan, a víz sugarat meglátva pedig egyből harapdálni is kezdi azt. - Naa! A mancsod. - igyekszem leöblögetni a gigantikus lábakat, de nehéz, ha közben a kutya kergeti a vízsugarat a fejével. - ÜL!
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Értem és megértem Axel magyarázatait, tudom, hogy igaza is van, meg ő sem azért erőlteti ezt, mert ne lenne jobb dolga, de azért - miközben egyébként csinálom, amit mond - nem tudom kihagyni, hogy ne csináljak viccet abból, amikor már azt is felhozza, hogy Skygge kan. Olyan gyorsan vágja rá, hogy kié is a nagyobb, hogy majdnem elnevetem magam, de helyette nem vagyok rest kihívóan felvonni a szemöldökömet. Utána azért el is nevetem magam, mielőtt kényszert érez rá, hogy megmutassa. Amikor elmagyarázza, hogy a jelzéseiért azért jutalmazza gyakran, mert az még viszonylag új, nem igazán veszem észre, hogy többet árulok el a kelleténél, de az az akkor jó azért árulkodó. Felpillantok rá a szemem sarkából, az én ajkaimon is hasonlóan keserédes mosoly játszik, de nem mondok semmit. Úgyis érti. A falkavezérségről aztán eszembe jut az is, hogy ennyi erővel kellene nekünk egy macska is, mert az aztán nem foglalkozna ilyen dolgokkal, de Axel szavain nem tudom nem elnevetni magam. Persze imponál, hogy ezek szerint egy párduccal érek fel a szemeiben, de a kisViva elveszi erről a hangsúlyt. – Nemár! És akkor Skygge miért nem kisAxel? Ő is pont olyan nagyra nőtt, mint te. Sőt, a fenekemet is annyira szereti, mint te – teszem hozzá vidáman. Ezután már Skyggére figyelek, hogy kiálljuk-e az újabb próbát, ezúttal a bottal, és boldogsággal tölt el, hogy egyébként igen. Az elején még meg kell benne erősítenem, hogy rám figyeljen és tényleg azt tegye, amit mondok, de egy-két próbálkozás után már nagyon jól megy a dolog. Persze ő már élvezi is, hogy játszhat egy kicsit, ezért is nézek Axelre, hogy vajon ez most akkor jó-e vagy rossz, de csak nevetve, a kezeit feltartva védekezik. Elvigyorodom, és amikor odajön hozzám, egy kicsit magamhoz ölelem a csípőjénél átkarolva. Már nem vagyunk annyira izzadtak, szóval szabad az ölelkezés a csókja erejéig. – Oké – mosolygok fel rá, élvezve néhány pillanatig az ő mosolyát, kék szemei csillanását. Ezután viszont Skygge hívja fel magára a figyelmet, vagyis inkább az eszeveszett kaparás, ami miatt nevetve arrább kell ugranom, különben beterített volna egy jó nagy adag földdel. Na, ebben a helyzetben értem is, hogy parancsolni kell majd, és tényleg kell, kétszer is rá kell szólnom, mire hajlandó maga mögött hagyni a frissen ásott gödrét, de a lényeg, hogy jön. Kellemesen tele is issza magát, amikor találunk egy csermelyt út közben, de a legjobb mégis az az egészben, amikor talál egy legalább két méter hosszú botot, és azzal a szájában fut tovább mellettünk - természetesen nem egyszer ütközve és akadva fenn egy-egy fában a sűrűbben növő fák között, de nem zavartatva magát emiatt. Alig tudok nem nevetni rajta, de muszáj, mert amikor egyszer zsigerből mégis megteszem - egyszerűen nem tudok nem nevetni, mikor szó szerint fennakad két fa között -, el is vétem a légzést, és szúrni kezd egy kicsit az oldalam, szóval utána már jobban koncentrálok. Közben ráfordulunk a lefelé vezető útra, ami nyilván kevésbé megerőltető, de azért figyelni kell, hova lépünk, ha nem bukfencezve akarunk leérni a kabinhoz. Amint elérjük a házat, megállok, hogy kifújjam magam, és közben mosolyogva figyelek, hogy Skygge letámadja a vizes tálját is, pont, mint a csermelyt korábban. Elkezdem lenyújtani magam, a szemeim viszont Skyggén pihennek, és ezúttal én vagyok kritikus szemlélődő - a mancsai az ásás és a csermely-látogatás miatt olyanok, mint négy méretes sárgombóc. – És mondd csak, a fürdést hogy bírja? – pillantok felvont szemöldökkel Axelre. Legalább amíg ezen gondolkozik, el tudom terelni egy kicsit a figyelmét arról, hogy épp előrehajolva nyújtom a lábaimat; ha most mögöttem állna és csak velem foglalkozna, valószínűleg előbb bent találnám magam az ajtón, mint hogy végzek a nyújtással. A kérdésem mindenesetre azért is hangzott el, mert én a magam részéről biztosan vágyom egy fürdésre, de ha előtte Skyggével kell birkózni, akkor mindent a maga idejében. Az azért biztos, hogy amint megvagyok a nyújtással, én bemegyek, hogy töltsek magunknak vizet, mert ránk is ránk fér, és egyben megszabadulok a felsőmtől is, mert odabent már jó idő van, és a futástól egyébként is ki vagyok még melegedve.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Tudom, hogy Viva képes megelőzni a támadások egy részét, de ő sem mindenható. Ráadásul Skygge nem a megelőzésre van velem, hanem tűzoltársa és előre dolgozásra. A kutyát előre küldik, vagy védeni hívják, de nem akkor támad, amikor a gazdája. Egyébként pedig részben ezt is akarom elérni. Hogy ne csak társként tekintsen rá, de falkavezérre, gazdára, akkor is, ha soha nem lesz szükség esetleg arra, hogy megvédje. Amikor a józsaruzást elkezdi, halkan elnevetem magamat és elmondom, hogy miért nem fog ez működni a kutya esetében. A mormolását csak félig hallom, azon halkan el is nevetem magam ismét, de aztán csak megcsinálja, amit kell. Az újabb magyarázatokra már szinte csuklik egyet, ahogy majdnem elneveti magát, a beszólására meg csípőre teszem a kezeim. - Az enyém, ez egyértelmű! - vigyorodok el. Végül közösen szeretgetjük meg őt, és felemlegetem, hogy a rosszullét jelzéseit azért szoktam jutalmazni, mert még új ebben a dologban. Amikor Viva viszont rákontrázik, hogy szerinte nagyon is jól csinálja, akkor rá nézek és egy keserédes, halovány mosollyal fürkészem az arcát. Örülök, ha Skygge nem csak nekem segít, már pedig nem hiszem, hogy arra a jelzésre gondol, amit ő is megérez, ami velem történik. - Akkor jó. - mosolygom halványan. Új kihívások elé állítom őket a bottal, és amikor Viva a macskát említi, elvigyorodom. - De csak is olyan jöhet hozzánk, ami úgy néz ki, mint egy párduc. És kisViva lesz a neve. - viccelődök, aztán figyelem, ahogy Aviva elkezdi dobálni a botot Skyggenek. Az első egy-két körben vannak megakadások, de utána már minden rendben megy, és az egyik dobás után Viva felvont szemöldökkel néz rám, én meg halkan elnevetem magamat. - Nem is mondtam semmit! - emelem fel megadóan a kezeimet, míg Skygge vissza lohol a bottal, de a nyelve már a földig ér. Vivához lépve a fejére csókolok. - Menjünk. Később még tudjátok gyakorolni. Kezdheted azzal, hogy utánunk hívod. - mosolygom rá kicsit, aztán a földet szagolgató kutyára néz, aki aztán olyan tempóban kezd ásni, mint aki éppen beazonosított egy ürgét a föld alatt. Halkan elnevetem magam, és arrébb is állok, mielőtt én is tiszta föld leszek, aztán ha Viva beleegyezik, már indulunk is tovább futna. A fák alatt kellemesen hűvös van, és út közben egy csermelyt is keresztezünk, ahol Skygge olyan nagyokat lefetyel, hogy szinte attól kell félnem, hogy kiissza az egészet. Talál egy botot is - ami megjegyzem, hosszabb mint amilyen magas vagyok - és azt egyensúlyozva rohan, néha egy-egy fába bele ütközve. Körülbelül egy óra alatt teszünk meg egyébként egy kört, lefelé már sokkal könnyebb, csak nyilván kicsit óvatosabban kell haladni.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
A futás közben beiktatunk egy hosszabb pihenőt egy kis tisztáson, amit ki is használunk arra, hogy elkezdjek gyakorolni Skyggével. Én sikernek könyvelek el mindent, de van egy sokkal szigorúbb kritikusunk is Axel személyében, aki élénken és élesen figyel mindent, majd kezdi el fokozatosan megnehezíteni a dolgokat; először a jutalomfalatot veszi el, aztán azt mondja, egyáltalán ne is dicsérjem és simogassam, hiába volt egyébként ügyes. Kifejti, hogy ő később azt akarja, hogy Skygge szükség esetén meg is védjen engem, és még egy rögtönzött bemutatót is tartanak, ami nagyon mutatós, de nekem kicsit idegen a gondolat, hogy ilyen módon működjek együtt Skyggével. Oké, ők egy csapatnak tűnnek és jól is mutatnak, örülök is, hogy Axel hátát védi valaki, de nekem az ösztönöm védi a hátamat. El is mondom Axelnek, hogy nekem bőven elég, ha Skygge nem akarja tisztára nyalni a fenekem fürdés után, de csak nevet azon, hogy lehetnék én a jó zsaru. A magyarázatára hosszan felsóhajtok, mormolok az orrom alatt valami olyasmit, hogy nem szeretem, amikor ilyen átkozottul logikus, de értek én a szép szóból, és előveszem a nem-olyan-szép modoromat. Tényleg odaparancsolom magunkhoz a kutyát, és amikor eleinte nem rám figyelne, még egy ül utasítással toldom meg a dolgokat, de persze nem dicsérhetem meg, amikor teljesíti. Halkan, lemondóan sóhajtok fel Axel okfejtésére, de amikor odaér, hogy Skygge kan, majdnem elnevetem magam. – Azért azt a versenyt meghagyom nektek, hogy kié a nagyobb – vonom fel a szemöldököm mosolyogva. Amikor megkapom a simogatási engedélyt, lehajolok, és míg Axel a fejét simogatja meg, én a nyakát vakarászom át egy kicsit, és próbálok nem nevetni azon, hogy Skygge közben olyan fejet vág, mint óvodás a vidámparkban. A jelzések kapcsán felpillantok Axelre, majd egy kis mosollyal visszafordulok a kutya felé, emlékezve az éjszakai segítségnyújtására. – Pedig már az is elég jól megy neki – jegyzem meg apró mosollyal. Én mondjuk inkább hálálkodtam neki, mint dicsértem, de az is egyfajta dicséret, nem? Aztán előkerül egy bot, meg a falkavezéri cím, én pedig játékosan forgatom meg a szemeimet. – Szereznünk kell egy macskát is, ő legalább ösztönösen uralkodik majd mindannyiunk felett – nevetek halkan, de aztán felegyenesedek és elveszem a botot. – Jól van, Skygge, most vagy soha. Ne vedd el az önbizalmam... Hozd vissza! – adom ki a következő parancsot, miközben eldobom a botot jó messzire. Boldogan üget utána, vadul keresi a magas fűben, aztán ugyanolyan vidáman nyargal vissza vele. Persze először Axelnek vinné oda, mire odahívom magamhoz, ő pedig - miután megbizonyosodott róla, hogy Axel tényleg nem fog foglalkozni vele - némi fáziskéséssel, de odajön. Majdnem leteszi elém a botot, de aztán mégis inkább azzal a szájában emeli fel a fejét, majd ugrik egyet a két mellső lábával, mintha azt akarná, hogy úgy dobjam el a botot, hogy az közben a szájában van. Felvonom a szemöldököm. – Így nem tudok segíteni. Engedd el, Skygge! – mutatok a lábam elé. Nem teszi le rögtön, de amikor újra rászólok, akkor már azt csinálja, amit mondok, ledobja a botot a lábam elé, és úgy várja, hogy újra eldobjam. – Jól van – mosolyodom el, felveszem a botot, aztán újra elpróbáljuk. Néhány dobás után már eleve ledobja elém a botot, alig várva, hogy az újra repüljön, aminek én örülök, de aztán ahogy elnyargal, felvont szemöldökkel pillantok Axelre. – Most a játékot veszi jutalomnak? – tippelek, hogy ezúttal mit kifogásolhat az előadásban.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
A kellemes futás után felérünk a dombtetőre, egy kicsi, szabad részre, és én úgy hiszem, hogy ez tökéletes helyszíne egy kis tanulásnak. Jól megy egyébként, Skygge - ha kicsit bizonytalanul is -, de teljesíti a parancsokat. Először jutalomfalattal, majd anélkül is. Persze, arra elég, hogy magához hívja őt, ha épp nincs valami érdekesebb elfoglaltság, de ez édeskevés lesz ahhoz, hogy a kutya hallgasson rá. Amikor pedig megmondom neki, hogy ez így nem igazán lesz jó, Viva arcán kishíján elnevetem magamat, mert pont azzal az óriási bociszemekkel néz fel rám, mint Skygge rá, reggeli alatt. Ki is fejti nekem, hogy ő nem akar uralkodni a kutyán, csupán azt akarja, hogy ne mosdassa meg másodszorra is, mire halkan elnevetem magamat, meg a józsarus szóláson is. - Elmondom, hogy ez miért nem fog menni. Most azt erősíted meg a kutyában, hogyha oda jön hozzád, és leül melléd, akkor jutalmat kap. A jót nem csak a parancsteljesítéssel, de veled köti össze. De ha azt akarod, hogy maradjon, tehát te ki akarod vonni magad az egyenletből, akkor nem lesz, akitől vakarást, vagy jutalom falatkát kap: ergo nem fog hallgatni a parancsra, amikor rájön, hogy átverted, és nincs se vakarás, se jutalomfalat, mert ott se vagy. Akkor pedig sikolthatod is neki iszkolás közben, hogy "marad", az ő szemében csak a pozitív megerősítés fog lebegni, és az, hogy tőled kaphatja csak meg a jutalmat. A gyere, ül és fekszik parancsok a legkönnyebbek, de a marad... az így elég nagy kihívás lesz, lehet párszor azért fényesre nyalja a fenekedet. - mosolygok. Ezután nagy nehezen beadja a derekát, és előveszi a szigorú szemeit, meg a modorát és már parancsol is. Skygge pedig jön. Skygge rám néz, de én Avivát figyelem, hogy ne tereljem el a kutya figyelmét, még háttal is fordulok neki. A követkető parancs az ül, és az is meg, Viva pedig megint feltekint rám tányérnyire kerekedett szemekkel. - Még nem. Hagyd neki, hogy felfogja, hogyha szeretgetést kap, azt nem a parancsteljesítés miatt kapja. Lehet szeretgetni, vakarászni, nyalogathatjátok egymást, játszhattok, de vannak helyzetek, amikor uralkodnod kell rajta, különben a saját feje után fog menni. Főleg, hogy kan, és így még simán föléd is sorolhatja magát. Ezt akarom elkerülni. - mondom mosolyogva, majd mivel már eltelt egy kis idő, biccentek. - Most már meg lehet simogatni. - fordulok oda, és még én is megsimogatom a fejét, mire kinyitva a száját, szinte mosolyogva liheg és lógatja ki a nyelvét. - A jelzéseknél azért használok jutalomfalatot, mert abban még elég kezdetleges, és kiakarom emelni neki, hogy külön jó, ha erre is figyel. - mondom, aztán lehajolva felveszek egy botot és oda nyújtom Vivának. - A tiszteletnek jó tesztje még a "hozd vissza", "engedd el". Ha eldobod neki, és visszahozza, az is sokat jelent, de ha elkezd játszani, a helyett, hogy odaadná neked a botot, akkor az azt jelenti, hogy nem vagy falkavezér. Pedig neked annak kell lenned mellettem. - mosolygom.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Reggeli után elmegyünk futni, ahogy megbeszéltük, és egy kellemesen fárasztó fél órás menet után megállunk egy kis tisztáson, hogy nekikezdjük a másik napirendi pontnak is: a Skyggével való összeszokásomnak, már legalábbis a parancsok szempontjából. A legalapabb dologgal kezdjük, az ültetéssel, és bár szépen megy, Axel kritikusan figyeli a dolgot, aztán inkább el is veszi a jutalomfalatot. Egy kicsit persze rosszalkodok vele - nem bírnám ki, hogy ne tegyem meg -, de feladat van, szóval én is koncentrálok. Megcsinálom, amit mondott, és még ha Skygge először bizonytalan is, végül csak odajön hozzám és még le is ül, amikor mondom neki. Jutalomfalat nélkül is igyekszem a pozitív megerősítésre menni végig, dicsérem, és ha nem is finomsággal, de némi vakarászással jutalmazom is. Másodjára már késlekedés nélkül jön oda, de én hiába örülök neki, Axel még mindig kritikus, és azt mondja, ne a barátja legyek, hanem a főnöke. Arra, hogy szükség esetén védelmeznie is kellene engem, felvonom a szemöldököm. – Ismered a képességeimet. Elhiszem, hogy Skygge okos kutya, de a fenyegetés még ő sem látja olyan tisztán előre. – Azt már nem teszem hozzá, hogy egyáltalán nem vagyok ahhoz szokva, hogy egy kutyával mozogjak együtt bármilyen fenyegető helyzetben, lehet, hogy még össze is zavarnánk egymást azzal, hogy ő reflexből támad abban a pillanatban, mikor a fenyegetés élessé válna, én viszont éppen kivédeném az adott mozdulatot, mert előre éreztem... Mindenesetre elengedem Skyggét és fel is egyenesedem, amikor Axel magához hívja, mint egy parancsnok, ő meg persze megy, mintha magához az istenhez rohanna. Egy kicsit megforgatom a szemem, de csak játékosan, közben mosolygok, aztán karba tett kezekkel figyelem a rögtönzött bemutatót. Nagyon jól mutatnak ketten, és tényleg bámulatos, hogy mennyire össze vannak szokva - na meg hogy mire képes Skygge -, de még mindig azt érzem, hogy ez így is van jól, legyen csak Axel társa ilyen értelemben. – Könnyű azoknak, akik legalább másfél hónapja össze vannak nőve – jegyzem meg egy kis mosollyal. Figyelem, ahogy Axel odajön hozzám, míg Skygge helyben marad, de a szavaival még mindig nem tudok azonosulni. – Nekem az is bőven elég, ha nem akarja újramosni a hátsó felem fürdés után – vonom fel a szemöldököm. Mégis azt mondja, hogy parancsoljam ide, én pedig halkan felsóhajtok. – Nem lehetnék én a jó zsaru? Téged véd, te parancsolgatsz neki, én meg simogatom, ha cserébe nem nyalogat meg, amikor nem akarom? – próbálkozok még egy kicsit, bár nem hiszem, hogy meg tudom hatni. Hát jó. Tudok én szigorú lenni, ha akarok, csak ha szolgáltak rá, nem szoktam akarni. Levetkőzöm magamról a kedvességemet a következő parancsra. – Skygge, ide! – szólítom fel, a hangom ezúttal nem kedves és nem is barátságos, de nem is túl éles, csak hangos, érthető, és határozott.A kutya megindul felénk, de a lábunkhoz érve Axelre néz, szóval - ha már parancsnokosat játszom - megint improvizálok egyet, és ugyanezen a hangszínen szólítom fel arra is, hogy üljön le. Erre már rám néznek a barna szemek, én mégis Axel felé fordítom a tekintetem, mert szinte viszket a tenyerem, hogy megsimogassam. – Ne is álmodjak vakarászásról, ugye? – kérdezem lemondóan. A parancsnokhoz sehol sem illik a simogatósdi.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
A reggeli nehézségek és evés után megindulunk. A kezdeti futás elsőre nem hordoz magában túl jó emlékeket, de az akkori pánik, rosszullét és megtörtség emlékét mélyre taszítom magamban és inkább arra koncentrálok, hogy mindketten itt vagyunk, és hogy Skygge is, mint aki megőrült, fel, s alá rohangál. A tisztásra érve megállunk pihenni, és egy kicsit gyakorolni is, a térdig érő fűben Skygge már tele van kosszal, de nem baj. Amikor megint kóstolgatni kezdjük egymást a parancsokkal és a szavakkal, huncut mosollyal válaszolok csak arra, hogy válasszam ki a jutalmam. Azt nem nehéz eldönteni. Ezután mosolyogva nézem ahogy Aviva gyakorolni kezd vele. Jól sikerülnek a parancsok, de aztán nehezítek a dolgon, és megmondom, hogy jutalom falatka nélkül csalogassa magához a kutyát. Akkor fogom tudni, hogy tényleg Vivára kezd hallgatni, ha megteszi amit kér, a falatkák nélkül. Elsőre bizonytalan, rám néz, mintha azt kérdezné, hogy lehet-e, de tőlem nem kap parancsot semmire, csak figyelem. Végül a hangszín változik, felhívja Skygge figyelmét, leguggol, és ez végül meggyőzi a kutyát, hogy oda sétáljon. Persze, jutalom most nincs, hacsak nem a lelkes vakarászás, amit kap. Aztán ismétlés. Most már egyből oda megy, amit elégedettebben figyelek, de azért így is bennem van a kőagyőrnagy, és hogy elégséges a dolog, de nem kiváló. - Nem rossz. Majd azt szeretném, hogy szükség esetén meg is védjen téged, de ahhoz nem a barátjának, hanem a főnökének kell lenned. - magyarázom kis mosollyal, aztán elhátrálok. - Skygge ide! - szólok hangosan, érthetően, röviden, határozottan, a kutya pedig már jön is, nyelve csak úgy lobog a szélben. A hangom nem barátságos, nem könyörgő, nem hajolok le hozzá, sőt, még csak rá sem nézek. Olyan rövid szavakat használok, mint az "őrzés", amikor is a lábaim közé fészkeli magát, és ha elindulok ott is marad, vagy "kúszás", és így ha leguggolok ő is követi a mozdulatot, és maga is kúszni kezd. Végül azt mondom "marad" és ő így is tesz, amíg Vivához sétálok. - Skygge egy kutya: de őrző-védő. Kell neki a határozottság, különben nem fog tisztelni. Persze, oda jön, megnyalogat, te is megszeretgeted, kezdésnek tök jó, de ne ringasd abba a hitbe, hogy egyenragú felek vagytok. Te vagy a főnök. Légy szigorú. - mosolygok rá. - Parancsold ide. - emelem ki a szót. Utasítania kell, Skyggenek pedig akkor is cselekednie kell, ha nem kap érte semmit. Ez a kihívás ebben az egészben.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
Egy nehezebb indítás után, de végül kibontakozunk egymást karjaiból és az ágyból is, hogy elkezdjük a napot. Megreggelizünk, én túlesek az első könyörgőkutyaszemek-kiképzésemen Skyggével, aztán míg én felöltözök és elrendezem az ágyat, ő is kap enni odakint. Nem váratom meg őket, hamarosan én is csatlakozok hozzájuk, hogy elindulhassunk futni, persze csak miután Axel kiélte magát - a lehetőségekhez mérten - a fenekemmel. A futás nem túl megerőltető, de annál kellemesebb, főleg amiatt lehet megérezni, hogy végig hegynek felfelé megyünk, de már ehhez is hozzá vagyok szokva, mert én is gyakran próbáltam a mozgást használni stresszlevezetésnek, amióta visszajöttem a kabinba. Erre viszont most inkább nem gondolok, csak arra koncentrálok, ami itt és most van. Egy tisztáson állunk meg, ahol kicsit kifújom magam, aztán amikor Axel felajánlja, hogy el is kezdhetnénk a gyakorlást Skyggével, nem ellenkezek. Az alany persze máris ott csücsül a lábamnál, ahogy meghallja a zacskó csörgését, de most amúgy sem készültem beváltani a korábbi ígéretemet, hiába a bociszemek. Elcsalom egy kicsit abból a helyzetéből, hogy ténylegesen én is ültessem le, és ezt ismételgetjük, míg mindkettőnknek magabiztosan nem megy. Axel kritikus szemekkel figyel minket, és amikor megszólítom, odalépve hozzám el is veszi tőlem a zacskót, és úgy sejtem, most jön az a rész, amikor kiderül, tényleg nekem engedelmeskedett-e a kutya. Előtte azért még nem vagyok rest huncutkodni vele egy kicsit, a válasza hallatán pedig kiszélesedik a mosolyom és felcsillannak a szemeim. – Jól van... azért otthon majd gyakorlunk egy kicsit, megnézzük, mennyire mennek jól. Addig találd ki, mi legyen a jutalomfalatod – mérem végig a szemem sarkából alaposan, kicsit beharapva az alsóajkamat is, mintha csak beleélném magam a dologba, de aztán szusszanok egyet és mentálisan megrázom magam, hogy ne kalandozzak el teljesen. Most másra kell koncentrálnom. – Oké – mosolygok most már kicsit komolyabban a szavaira, és arrébb megyek egy kicsit. Skygge persze Axel zsebét bűvöli, ahol eltűnt a jutalomfalat, de bízom benne, hogy azért nem leszek teljesen közömbös neki én sem. – Skygge, gyere ide! – szólok neki. Rögtön felém kapja a fejét és feláll a hátsó lábaira is, de nem indul el azonnal, mintha csak fontolgatná, hogy vajon mennyire éri ez meg neki. Nem baj, én kitartó vagyok; leguggolok, és vidámabb hangszínre váltok, úgy szólva neki újra, mintha a világ legjobb dolgai várnák, ha most idejön hozzám. Erre már csak egy gyors oldalpillantást vet Axelre, aztán már el is indul, hogy odaügessen hozzám. Ezért még csak szóban dicsérem meg - de azt alaposan -, aztán le is ültetem még ott magam előtt, és amikor leteszi a hátsó felét, már kap egy alaposa átvakargatást is a füle tövén és a nyakán, miközben újra megdicsérem. Persze kinyalná a tenyeremből az előző jutalomfalatok morzsáit, de mikor nem talál ott semmit, annyira nem tűnik csalódottnak, inkább megnyalja helyette az arcomat, amitől elnevetem magam. – Jól van... bebizonyítjuk a gazdádnak, hogy milyen ügyesek vagyunk? – duruzsolom neki a fejét vakargatva, aztán felállok, és egy kicsit ismét arrébb hátrálok. Látom rajta, hogy bizonytalan egy kicsit, nem tudja, hogy most maradjon, jöjjön utánam, vagy menjen Axelhez, de végül ott marad, és bár egyszer Axelre pillant, egyébként engem figyel. Megállok, hogy megismételjük az előző mozdulatsort, és amikor most már elsőre odajön hozzám, ugyanazzal a lelkes örömmel dicsérem meg, és amikor leült, örömmel fogadom a nyelves puszikat az arcomon. Még előtte guggolva és a nyakát vakarászva nézek mosolyogva Axelre. – Azért nem olyan rossz, nem? – kérdezem mosolyogva. Persze tudom, hogy ezt majd még bőven gyakorolni kell, és hogy ha mondjuk épp átfutott volna egy mókus a mezőn, kiabálhattam volna neki, hogy jöjjön oda hozzám, magasról tett volna rám, de kezdetnek mindenképpen jónak könyvelem el.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Miután megreggeliztünk és rendet raktunk magunk és egymás után, Skygge is eszik közben, én tüdőgondozok egyet, aztán már megyünk is futni. Persze nem vagyok rest játszani Vivával egy kicsit, miután megstíröltem magamnak a fenekét, természetesen egy csapást nem hagyhattam ki, muszáj volt rá mérnem, aztán már jelzem is, hogy mennyire elégedett vagyok magammal - és a fenekével - majd miután némán fenyeget, mosolyogva elindulunk. Talán húsz percet, fél órát ügetünk felfelé - Skygge természetesen a háromszorosát, mert ő fel és le is rohangál folyamatosan - de végül megérkezünk egy tisztásra. Kicsit érzem a lábaim, de tduom, hogyha szükség lenne rá, akkor ennél tovább is bírnám. Sőt, azt is tudom, hogy a képzés alatt nekem úgy kell majd hegyeken át rohangálnom, mintha Vivát cipelném a hátamon, úgy hogy jobb, ha hozzászokok ehhez. Holnap már valószínűleg így készülök. Egyébként is túl könnyű így. Oda lépve Vivához felajánlom neki a tanulás-tanítás lehetőségét, amit ő mosolyogva elfogad, de sajnos Skygge már előre érzi, hogy itt desszert lesz, és már ül is a lábunkhoz. Rosszallóan sóhajtok egyet, mivel rólam tudja, hogy akkor adok, ha megérdemli, persze a bociszemekkel Vivát támadja... Aki jól kezeli a helyzetet. Figyelem, hogyan sétáltatja meg Skygget, hogy aztán leültesse, és jutalom falat. Aztán újra és újra. Nézem őket, és jól csinálják, de még se érzem úgy a dolgot, hogy Skygge a parancsnak és Vivának, mint inkább a jutalomfalatnak teljesít. Ami az elején, ha tanulja a parancsot, rendben van, de már ismeri, mit jelent az, hogy "ül". Viva kérdésére oda lépek és elveszem tőle a jutalom falatos zacskót, és zsebre vágom. A pajkosságra halványan elvigyorodok. - Az ül, fekszik, gyere ide, erősebben, gyorsabban és mélyebbre parancsokat már egészen jól tudom teljesíteni. - kontrázok rá pimasz mosollyal, aztán derékre teszem a kezeim. - Na de! Így próbáld meg. Menj arrébb, és hívd magadhoz, ültesd le. Ha falatka nélkül is teljesíti, akkor átmegyünk a fekszikre, majd a két legfontosabbra. - mosolygom halványan, aztán egy intéssel jelzem, hogy menjen csak, és kezdje el.
Vendég —
“If I lay here, if I just lay here, would you lie with me and just forget the world?  
Axel&& Aviva
A reggelünk nem indul könnyen, sőt, kifejezetten sok hullámvölgy tarkítja, először miatta, aztán pedig miattam is. Egyikünk sincs jól, ez teljesen egyértelmű, de sem ő, sem én nem tudjuk még feloldani a gátakat magunkban, hiába önkéntelenek ezek a blokkok. Ő is beszélni akart, de nem tudott. Egy részem nekem is beszélni akar, egy másik viszont retteg ettől. Tudjuk a másikról, hogy tökéletes és biztos támaszunk lenne, de ez nem megy egyik napról a másikra, még akkor sem, ha szeretnénk. Időt kell adnunk magunknak és egymásnak. Ha régen gyógyító hatással tudtam lenni rá, akkor talán... talán most is ki tudom majd húzni a gödörből és egyszer képes lesz megosztani velem mindent. Addig is néma, de annál erősebb támogatást nyújtunk a másik számára érintésekkel, ölelésekkel, csókokkal, és megnyugtató szavakkal. Érzem, hogy a lelkem már ettől könnyebb és szabadabb egy kicsit, hogy a rám gyakorolt hatása mit sem csökkent, hogy a puszta jelenléte is feltölt élettel. Szívesen tölteném vele így az egész napot, de azért valamit kezdenünk is kell magunkkal - hogy utána büntetlenül térhessünk vissza ugyanebbe az állapotba -, és egyeztetjük is a napi terveket, nagyjából, aztán felkelünk. A reggeli, aztán egy futás a fix pont, ennem megfelelően kezdünk neki a napnak. Az már a reggeli készítés közben világossá válik, hogy ma nem csak én fogom képezni Skyggét, hanem ő is engem - azokat a hatalmas, könyörgő, kunyeráló szemeket tanítani kellene. Nem könnyű tartanom magam ahhoz, hogy Axel utasításának megfelelően ne essen le semmi a tányéromról, de erős vagyok, és az is maradok a reggeli alatt is - a pultnál, miután Axel ismét ráébredt, hogy nincs asztal -, még ha toporog, bököd és halkan nyüszög is néha. Reggeli után azért megvigasztalom, és megsúgom neki, hogy legközelebb majd elérjük, hogy ne figyeljen a gazdája, de persze ahogy felpillantok, Axel már játékosan felvont szemöldökkel néz rám, mire felvillantom neki a legártatlanabb mosolyomat. Halkan kuncogva kacsintok Skyggére, amikor Axel mosolyogva megcsóválja a fejét, aztán felkelek mellőle, hogy leöblítsem a reggelit egy pohár vízzel. Mosolyogva fogadom és viszonzom a finom csókot, majd megyek a dolgomra, míg ő elmosogat. Öltözés, ágyneműcsere, közben a fém tál csörömpölésének hangjából somolyogva vonom le a következtetést, hogy végül Skygge sem maradt éhen. Miután mindennel megvagyok, csatlakozok hozzájuk odakint. Persze ahogy Axel elé kerülök, már érzem is magamon a tekintetét, amitől önkéntelenül is elmosolyodom. Csak az lep meg, hogy nem érzem meg a tenyerét a fenekemen, de aztán amint megindul és hosszú lépteivel elhalad mellettem, út közben már rá is sóz egyet, amitől halkan elnevetem magam. Felveszem magamra a játékosan dorgáló tekintetemet, míg ő megfordul és hátrálva néz rám azzal a kihívó elégedettségével, közben még mutogatva is. Csak a tekintetemmel üzenem neki, hogy jössz te még az én utcámba, majd meglátjuk, mennyire lesz elégedett magával, ha hazaérve leveszem magamról a felsőt is... Most mindenesetre utánaindulok, egy kis bevezető kocogás után pedig - hogy bemelegedjenek az izmok és az ízületek - fel is veszem a tempót. Élvezem a mozgást, a csendet, az erdő szépségét és hangjait, Skygge lelkes nyargalását oda-vissza körülöttünk, és azt, hogy együtt vagyunk. Egy kicsit ki is kapcsolok, megfeledkezem minden másról a környezetemen és a társaságomon kívül. Az emelkedők azért kellemesen megdolgoztatnak minket, így mire megállunk egy kisebb tisztáson, jócskán erősebben és gyorsabban kell vennem a levegőt, és érzem az izmaimat is. Egy kicsit letámaszkodok a térdeimre, hogy kifújjam magam, aztán ahogy Axel odalép hozzám a jutalomfalatos zacskóval, elmosolyodva egyenesedem fel. – Jöhet – bólintok, majd a felsőm aljáért nyúlok, hogy felhúzva megtöröljem vele az arcomat, felitatva az izzadtságot. Elveszem a zacskót Axeltől, de lényegében ahogy megcsörren az a kezemben, már csak egy sötét árnyékot látok felénk húzni, és Skygge már ott is ül előttem, katonásan, egyenesen a zacskót bámulva a kezemben. – Hé, ez így csalás – nevetem el magam, de azért nem vagyok elveszve így sem, improvizálok egy kicsit. A zacskóba nyúlok, kiveszek onnan egy jutalomfalatot, majd úgy fogom a markomba, hogy ne tudja kibányászni az ujjaim közül, de érezze, és akár meg is tudja nyalni, ha akarja. – Na gyere csak... – kezdek el hátrálni, ő pedig a finomságot érdeklően szaglászva és küzdve érte jön a kezem után, mintha pórázon vezetném. Persze most nem ez a célom, csak azt akartam elérni, hogy ne csinálja meg a legegyszerűbb dolgot mindjárt magától, így néhány lépés hátrálás után rá is térek a lényegre. – Ül – mondom neki határozottan, ahogy megállok, és amint leér a feneke a földre, már meg is dicsérem, és meg is kapja végre a kezemből, amit annyira akart. Mosolyogva pillantok fel Axelre, hogy értékeli-e a mutatványt, de persze ennyitől még nem vagyok elégedett, azért elpróbáljuk ezt még egy jó párszor, hogy mindenkinek magabiztosan menjen. Amikor elérünk erre a pontra, vidáman pillantok újra Axelre. – Mi legyen a következő? Megpróbáljam lefektetni is? – Ahogy ezt kimondom, rögtön huncut mosolyra görbülnek az ajkaim. – Ilyet neked is be tudok tanítani? – kérdezem pajkosan.
I'll worship like a dog at the shrine of your lies I'll tell you my sins so you can sharpen your knife Offer me my deathless death Good God, let me give you my life
Viszonylag sokáig enyelgünk még. Hol ő, hol én érzem magam mélyen, de ismerve már egymást ő is, és én is segítünk a másiknak, hogy jobban érezze magát. Nem erőltetjük a beszédet, sem a vallomásokat, egyszerűen csak öleljük és szeretjük egymást. Nem mondom, hogy nincs egy csepp bűntudatom se, amiért nem tudok neki beszélni arról, ami bennem zajlik, de mentségemre legyen szólva, amikor megpróbáltam, olyan gondolati spirálba kerültem vele, amely nem vezetett máshová, csak lefelé. Tudom, hogy ki kellene adnom magamból. Tudom, hogy ennek meghallgatására nincs más, alkalmasabb személy, mint ő. De ha az elmém fizikai akadályt gördít a nyelvemre, azzal nehéz bármit kezdeni. Azon csak mosolygok egy picit, amikor azt mondja, hogy ő a világ legszerencsésebb nője, hogy vagyok neki. Szerintem másfél hónapja még biztos nem így nyilatkozott volna, de nem akarja felemlegetni ezt az átkos időszakot. Helyette megbeszéljük a mai teendőket, és örömmel fogadom a csókot. Viva mászik ki elsőnek, de jobb is, mert ha rajtam múlik, egész nap itt henyélhetnénk, egymás karjaiban. Felkelek, kiengedem Skyggét, vizet iszunk. Segítek elkészíteni a reggelit, amit aztán letennék az asztalra, ami nincs, úgy hogy magamon nevetve rakom vissza a pultra, míg Aviva a legártatlanabb arcát elővéve néz fel rám, amin szintén halkan elnevetem magamat. - Hoppá. - felelem a kérdésére kis mosollyal. Megsimítom a karját, tőle puszit kapok, aztán jó étvágyat és neki állunk enni. ... Természetesen kintről megjelenik az árnyékom, aki olyan katonásan ül le Viva mellé és kezdi el kinézni a szájából a kaját, hogy csoda, hogy tényleg nem esik le egy falat se. Szólok a nőnek, hogy eszébe se jusson hagyni, hogy a baszottnagybarnabociszemek hassanak rá, és habár látom rajta a küzdelmet, még is a vasakarat győz, pedig Skygge nagyon kitartó. Persze, Viva az utolsó falatok után Viva megvigasztalja a kutyát, és engem állít be az ördögnek, meg valami olyasmit sutyorog neki, hogy mi lesz, ha nem figyelek, és amikor játékosan felvonom a szemöldököm, egy játékos ártatlan pillantást kapok vissza, mire mosolyogva csóválom meg a fejem. Miután megreggeliztünk és megisszuk a második nagy pohár vizet is, lopok egy csókot a kedvesemtől, aztán elkezdek elmosogatni. Ez alatt ő átöltözik, és mivel csak három tányér van, várok rá. Skygge is kap enni, amíg Aviva lehúzza az ágyneműket és berakja őket a mosógépbe, addig én a verandán elszívok egy cigit, a kutya pedig lelkesen falja a húsos száraztápot. A fémtál hangosan csörömpöl, ahogy az üres alja nyalogatása közben arrébb tolja, aztán lefetyel a vízből - természetesen csurog a szájából, amikor arrébb jön tőle, így azt feltörlöm. Aztán mikor Viva is kijön, hogy mehetünk, bólintok. Behajtom az ajtót, a jutifalit, a pórázt és a telefont a zsebembe süllyesztem - utóbbit a biztonság kedvéért -, aztán mielőtt elindulunk, szemrevételezem a ruhaválasztást, és rá kell jönnöm, hogy sajnos még mindig ez a cicanadrág az egyik gyengém. Igyekszem nem elterelni a saját figyelmemet, bár azt nem bírom ki, hogy játékosan rá ne csapjak Viva fenekére, amikor hirtelen nagy lépésekkel elhúzok mellette. Megfordulva hátrálok, elégedett fejet vágva, kihívó mosollyal mutatom kezeimmel a győzelem jeleit ahogy anno Churchill, aztán irányba fordulva már futok is. Füttyentek egyet, mert Skygge már elkalandozott, de a hívó szóra már azonnal szalad utánam, és aztán meg is előz. Igyekszem gyorsabb, de nem erőltetett tempóban menni, rettentően igyekszem nem arra az estére asszociálni, amikor le kellett rohannom a hegyről a főútra, hogy utána mehessek. Kerülöm is azt az útvonalat, inkább indulok el felfelé az egyik turista útvonalon, minthogy arra menjek, amerre a szívem szakadtával rohantam. Mivel a gondolatokat nem hagyom magamra ülni, Skygge se figyel fel a pillanatnyi feszültségemre, előre rohan, megvár, előre rohan, vissza elrohan mellettünk, majd ismét előre rohan. Négylábon mondjuk könnyű emelkedőn caplatni, de a boldog cirkálása inkább megmosolyogtat, mint idegesít. Egyszer kétszer - ha sikerül elkapnia - egy-egy lelógó kezet, végig is nyalja azokat. Igazából egy kellemesen kimerítő futás után elérkezünk egy mezőre, ahol megállok. Nem túl nagy, nyílt terep, de megfelelő. Megtörlöm az alkarommal az izzadt homlokom, aztán a zsebembe nyúlva oda lépek Vivához, és kivéve a jutifalis zacskót átnyújtom neki. - Na, első lecke? - kérdezem kis mosollyal, mély lélegzetekkel.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 67 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 67 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.