“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

A kezdeti célom teljesen egyértelmű: vissza akarok térni a kezdeti helyzethez, ahol neki kevésbé kellett arra figyelnie, hogy vigyázzon rám, legfeljebb néhány ösztönös mozdulatot és reakciót kellhet visszafognia, de így sokkal jobban elengedheti magát és átadhatja magát a gyönyörnek is. Mindent kész vagyok megtenni ennek érdekében és el is követek mindent, örülök, hogy hagy is kibontakozni, hogy élvezhetem minden reakcióját, megfeszülő testét, a zihálását és a sóhajait, az ízét a nyelvemen. Pontosan tudom, mi az, amivel az őrületbe lehet kergetni, és bár nem vetek be ezek közül mindent - tekintettel arra, amit korábban kért tőlem -, azért nem is fukarkodok az eszközökkel. Élvezem azt, hogy ő élvezi, de amikor már úgy érzem, eleget játszottam vele, én is becsatlakozom. Mondjuk ezután is az az elsődleges célom, hogy ő legyen a középpontban, az ő élvezetével akarok most igazán törődni, de egy ponton eljutunk oda, ahol mindketten elveszítjük egy kicsit a kontrollt. Ebből nem is következik baj, sőt, talán majd ha később józan ésszel is végig tudom gondolni, még akár jelenthet is valamit, hogy így, hogy enyém az irányítás, egy kicsit szabadabban engedhettük el magunkat. Nem vet ki a fokozódó hevesség a helyzetből, nem zavar, hogy erősebben mélyednek az ujjai a bőrömbe, hogy a tempó már nem csak gyors, hanem egyenesen heves, előbújik egy kicsit az igazi valónk, de ahelyett, hogy ez rosszul hatna rám, csak elveszi a maradék eszemet is. Sutba dobhatom a célomat, hogy őt vigyem el előbb, mert az ezt megelőző ingerlésével és most ezzel végleg elvágja mindent kitartásomat, de legalább nem is marad le, mert szinte egyszerre élvezünk el hevesen, hangosan, intenzív mámorban úszva.
Boldogan bújok hozzá, ahogy magával húz az ágyra. Egyszerre próbáljuk kifújni magunkat, a szívünk versenyt futva diktál vad iramot, de most nem számít semmi, csak az, hogy újra a karjaiban lehetek. Lehunyom a szemeimet, élvezem az ölelését, az enyémhez simuló meleg bőrét, az orromat eltelítő illatát, a csókját a fejemen, a szuszogását, a szíve dobbanásait... mindent. Ahogy a fejemből egy kicsit kitisztul a kéjes köd, úgy kerülnek előtérbe ezek az ingerek és érzések, amik miatt a szívem nem tud megnyugodni, csak egészen más okból ver olyan nyugtalanul. Még mindig hihetetlennek tűnik, hogy itt van, hogy tényleg visszajött, hogy egyáltalán az tartotta távol, hogy megteremtse a jövőt nekem, nekünk... Pedig itt van, érzem őt minden lehetséges módon, és a gyűrű is ott pihen az ujjamon. Másoknak talán nem jelentene ez annyira sokat, mint nekem, de én nagyon is jól tudom, hogy ez mit jelent akár őt, akár engem tekintve. Soha nem álmodoztunk ilyesmiről, sőt, most mégis itt vagyunk, és el sem tudnék képzelni ennél tökéletesebb jövőképet. Miközben odafészkelem magam az oldalához, olyan szorosan, amennyire csak lehetséges, megfogadom magamban, hogy bármi történjék is, bármilyen nehézség is jöjjön még, soha nem fogom őt elengedni, semmilyen értelemben. Nagyot szusszanva bújok hozzá, mellkasán fekvő kezemmel finoman simogatom, nyakához rejtett arcomnak köszönhetően mélyen lélegzem be az illatát és néha egy-egy apró csókot is nyomok a bőrére. Megszáll a végtelen nyugalom, a béke, ami azóta a végtelenül elcseszett nap óta nem akart eljönni a lelkemre és az elmémre.
Ez a nyugalom végül olyan mélyre sikerül, hogy el is bóbiskolok. Egy felületes alvásnál mélyebbet nem engedélyez a tudatalattim még így sem, azt hiszem, egy kicsit öntudatlanul is tartok attól, hogy bármilyen módon szemtanúja legyen az éjszakáimnak - mert ezek tartok tőle, hogy nem fognak olyan simán kiürülni a fejemből -, de hamar kiderül, hogy bizonyos szempontból ez talán nem is baj. Így könnyedén felriadok Skygge jelzésére, bár a kábaságom miatt néhány másodperc fáziskésésben így is szenvedek, mire megfejtem, hogy most nem csak az a baj, hogy nem foglalkoztunk vele egy ideje. A figyelmem azonnal Axelre terelődik, és szinte rögtön megpillantom az arcán a feszültség jeleit. Ez most mintha más lenne, mint eddig, nem a szokásos epizód, sokkal intenzívebb, és... azok könnyek az arcán? A szívverésem a magasba szökik, de már fel is támaszkodok, szólongatni kezdem, az arcát simítom.
– Nincs semmi baj. Itt vagyok. Gyere vissza hozzám... – súgom neki, kezemmel folyamatosan az arcát, a haját simogatva, és addig nem hagyva abba sem a suttogást, sem az érintéseket, míg magához nem tér. Megrebbennek és kinyílnak a szemei, de még nagyon tompák, ezért tovább simogatom, aggódva figyelem, keresem a tekintetét. Csak akkor húzom el a kezem, amikor ő emeli fel a sajátjait, de nem veszem le róla a szemeimet, az aggodalmam pedig csak fokozódik, amikor olyan kínnal néz rám, hogy még az én mellkasom is belefacsarodik, aztán bocsánatot kér.
– Miről beszélsz? – kérdezem halkan, gyengéden, egy kicsit feljebb tornázva magam az ágyon, hogy magamhoz tudjam ölelni. Megijeszt, amit látok rajta, az egyenetlen légzése, az a fájdalom a szemeiben. Nem értem, miért kér bocsánatot, hiszen sokszor csináltuk már ezt, tudom, hogy nem lett jobban, sőt. Átölelem, a nyakamhoz vonom a fejét, mert úgy süti le a szemeit, mintha el akarna bújni, de azt csak és kizárólag ebben a formában tudom engedélyezni neki.
– Nincs semmi baj. Most már itt vagyok, jó? – mormolom a hajára, szorosan ölelve magamhoz, megnyugtatóan simogatva a fejét, a hátát, csókot nyomva a halántékára. Tudom, hogy az ő döntése volt a távolság, de akkor is szörnyen érzem magam, hogy olyan sokáig egyedül kellett szembenéznie a rohamokkal.
Csak akkor engedem el, ha már úgy érzem, hogy megnyugodott egy kicsit, de ahogy elhúzódok tőle, egyik kezemet az arcára simítva figyelem még egy kicsit aggódva. Igazából csak akkor tűnik fel, hogy Skygge még mindig nyugtalan odakint, amikor ő is arra néz, de halk sóhaját hallva tudom, hogy meg kell nyugtatnia, és csak és kizárólag emiatt vagyok hajlandó ténylegesen is elengedni őt. Halvány mosollyal biccentek az utasítására, aztán puhán viszonzom az apró csókot, hogy a hátamra gördülve figyeljem, ahogy felkel... és aztán majdnem meg is állítom, kis híján kicsúszik a számon egy meglepett nyögés, ahogy meglátom a hátát, de nem a karmolásaim miatt, hanem mert feltűnik valami, amit eddig egyáltalán nem láttam: egy hatalmas, a teljes hátára kiterjedő tetoválás, ami egy háromfejű kutyát ábrázol. Talán Cerberust...? Még a szám is tátva marad, de pont ezért nem tudok idejében megszólalni, mert már kint is van az ajtón, így megtartom a kérdéseimet az utánra, hogy beengedte az egyfejű kutyát. Csak annyira szegem meg az ígéretem, hogy helyezkedek egy kicsit az ágyon, kitúrom magam alól a takarót és megigazítom a párnákat, hogy kényelmesebben legyünk. Amikor visszajöttem, lecseréltem az ágyneműt, de mivel képtelen voltam végül az ágy közelébe is jönni, azóta is érintetlenül állt az egész, szóval...
Felpillantok, amikor visszajön, de mielőtt még visszajöhetne az ágyra, felemelem a mutatóujjam és rábökök, hogy megállítsam.
– Állj! Fordulj meg – utasítom, jelezve az ujjammal is, hogy fordítson nekem szépen hátat, míg én közelebb mászok hozzá. Ha megteszi, feltérdelek mögötte az ágyon, hogy ujjaimmal finoman körbe tudjam rajzolni a tetoválás néhány vonalát, miközben alaposan megcsodálom a részleteit.
– Erről részletes beszámolót kérek – jelentem ki, miközben a vállaira csúsztatom a kezem, hogy visszafordítsam magam felé, majd a kezét megfogva most már magammal húzzam, vissza az ágyra. Amint újra egymás mellett fekszünk, megmosolygom, ahogy betakar, de hálás is vagyok érte, mert már kezdtem érezni, hogy egy kicsit fázok a nedves bőröm miatt. Befészkelem magam a karjai közé, elégedett szusszanással élvezve, hogy ő és a takaró egyszerre melegítenek, és ha közben mesél a tetoválásról, érdeklődve hallgatom és figyelek.
Amikor arról kérdez, megtartjuk-e víkendháznak a kabint, ismét kettős érzéseim támadnak. Mélyet sóhajtok, a tekintetem a hálószobaajtón keresztül a kinti nappali részre téved.
– Amennyire szeretem ezt a házat, annyira gyűlölöm is bizonyos részeit – vallom be halkan. Közelebb vonom magamhoz, megcsókolom a mellkasát, de megpróbálok nem engedni az emlékeknek, amik minden nap kísértettek itt egyedül. – Tönkretettem az asztalt és a székeket. Meg a bögréket. Úgy értem, szó szerint. Fogtam és egyszerűen csak... apró darabokra zúztam mindent. A Berettát is. – Az újabb halk vallomásokat a mellkasára mormogom, de azért ahhoz elég érthetően, hogy ki tudja venni a szavakat. Ettől nem válik semmissé, amit tettem, és igazából nem is lett tőle jobb semmi, legfeljebb annyival, hogy már nem kellett ezeket a bútorokat néznem és ebből nem jutott eszembe minduntalan, amit tettem.
– A kabin a legszebb kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy mennyi mindenre képes vagy értem, ezért nagyon kedves nekem az egész, de gyűlölöm, hogy itt... Nagyon sajnálom. Ne haragudj rám – nézek fel rá mély, keserves bűntudattal a szemeiben. Tudom, hogy már nagyon sokszor bocsánatot kértem tőle, de még jó néhányszor biztosan fogok is, mert nem hiszem, hogy valaha elégnek érzem majd.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Ahogy másodszorra is a csúcsra hajszolja a testem, már nincs semmi akadálya annak, hogy első nekifutásra, akadály nélkül lendüljek át azon a bizonyos határon. Az orgazmus hevesen csap le rám, de ő végigkísér rajta - ezen is -, utána pedig türelmes, lassú simításokkal és csókokkal vezeti le bennem az érzést. Kell egy kis idő, hogy megnyugodjak, de ahogy ez megtörténik, a kérdése és a valóságból való visszatérés ráébreszt arra, hogy nem minden értelemben tartott velem az előző úton, azt pedig akkor sem engedhetem, ha tudom, hogy neki így is jó lenne. Nekem nem az, én azt szeretném, ha neki sem csak az maradna meg ebből az élményből, hogy vissza kellett fognia magát, mert csak rám figyelt. Ez motivál, amikor tettekkel válaszolom meg a kérdését, ő pedig - részben - érti, mit akarok, mert segít átfordítani magunkat, de azt hiszem, a pontos terveimet nem igazán sejti. Még. Nem mintha nem szeretném ezt a pózt is vele, de most nem ez vezérel elsősorban, hanem az, hogy elvonjam a figyelmét magamról, és elérjem, hogy most ő is csak élvezze.
Miközben belekezdek a tervembe érzékelem csak, hogy ez a taktika igazából nekem is segít, mert minél jobban koncentrálok rá és arra, hogy neki jó legyen, annál kevesebb időm marad amiatt aggódni, hogy esetleg most is jön-e majd valamiféle blokk - bár ez alapvetően is kevéssé aggaszt, hiszen az, hogy őt kényeztetem és az, hogy én irányítok, egyik sem olyasmi, amihez rossz emlékek kötődnének. Ilyesmi legfeljebb annak a rohadéknak az álmaiban fordulhatott volna elő, de erre most még csak nem is gondolok, mert sokkal jobb elfoglaltságom is akad ennél. Egy darabig minden idegszálammal rá koncentrálok, a nyaka bőrét, a füle alatti érzékeny területet ízlelem a nyelvemmel, megkóstolom az ajkaimmal, hallgatom az elfúló sóhaját, ahogy ujjaimat köré kulcsolva kényeztetni kezdem a kezemmel, amikor pedig a harapásomra olyan hevesen reagál, elégedetten belemosolygok a nyakába, miközben megborzongok a nyögése hangjától. Fáradhatatlanul folytatom a kényeztetését, élvezem meg-megfeszülő testének érzetét alattam, a zihálását, sóhajait, ahogy ujjai a bőrömhöz érnek és néha megszorulnak rajta, amikor épp valami nagyon jól esik neki. Akkor érzek rajta egy kis feszültséget, amikor letérek a mellkasára, és bár szívesen mennék teljesen le és kényeztetném őt a számmal, most nekem sem fordul meg a fejemben ez a lehetőség komolyabban, mert az az igazán vad oldalát volt hivatott mindig szolgálni, és én tényleg megértettem, amikor azt kérte tőlem, hogy most ne feszegessük ezeket a határokat. Megelégszem azzal, hogy a kezemmel izgatom őt, miközben ajkaimmal, nyelvemmel és fogaimmal megkóstolom bőre érzékeny pontjait, aztán hevesen megcsókolom, míg úgy nem érzem, hogy eleget dolgoztam a bevezetőn. Most már nyoma sincs bennem bizonytalanságnak, ahogy magamba vezetem és mélyen ráengedem magam, egyszerre nyögünk fel az érzéstől, mielőtt folytatnám, amit elkezdtem. Elhelyezem a csípőmön a kezeit, és elégedetten érzem, hogy amint mozogni kezdek, még ha óvatosan is, de használja őket, rásegítve a mozdulatokra, mélyen lefelé tartó mozgásnál mélyebben segítve magára. Egy nem túl vad, de érezhetően gyorsabb tempóig hajtom magam, nem fogom vissza a gyönyöröm hangjait sem, mert tudom, hogy szeret hallani, de közben kiéhezve figyelem az ő reakcióit is. Érzem, hogy most is küzdenie kell magával, ez elkerülhetetlen, de igyekszem lekötni annyira az érzékeit, hogy ezzel a résszel kevéssé tudjon foglalkozni. Élvezem, milyen hatással van rá, ahogy az ajkába harapok, közvetlenül, mielőtt hátra támaszkodnék, és amikor ő felnyögve kezdi szinte kábán magába inni a látványt, én sem tudok elfojtani egy nyögést. Hihetetlenül izgató a látvány, ahogy néz, de amikor becsukja a szemét, nem szólok rá, inkább a tapintását hívom segítségül. Kezét a mellemre vezetem, és ahogy ujjai az érzékeny húsra marnak, a nyögéseim is elmélyülnek. Lehunynám a szemem is az érzéstől, de érzem, hogy mozdul, hirtelen ül fel, és ahogy ajka a másik mellbimbóm után kap, heves nyögéssel vonaglok meg, de ő közben szorosan átkarol a szabad kezével, így nem esek ki a ritmusból és a helyzetből sem. Épp csak a tervem inog meg egy kicsit, mert ahogy egyszerre kezd az ujjaival és a nyelvével ingerelni, hiába akarnék teljesen rá koncentrálni, elkezdi elvenni az eszemet. Meg-megremegve, szabálytalan nyögésekkel karolom át, belé kapaszkodva, egyik kezem a tarkójára fog, a másik pedig a vállára, és amikor érzem, hogy gyorsabb és hevesebb mozgásra ösztökél az ölelő kezével, hátravetett fejjel hunyom be a szemeimet, engedelmeskedve a késztetésnek. Elnyílt ajkakkal zihálok és nyögdécselek sűrűn, a testem már reszket a karjaiban, félő, hogy ennyi inger hatása alatt mégsem fogom tudni kibírni ép ésszel, hogy előbb őt lendítsem át, de ahogy semmi máson, úgy ezen sincs már esélyem aggódni. Mire elenged, hogy a fenekembe marva segítsen rá még jobban a mozgásra, már annyira a határon vagyok, hogy ha lehetne ebből baj sem tudnék kiesni a vastag ködből. Az ujjaim, majd a körmeim belemarnak a fejbőrébe a tarkóján, másik kezem a vállába mar, és az az igazság, hogy nem tudom megállapítani, melyikünk lendül át először, kinek a teste kezd el hamarabb remegni. Csak azt tudom, hogy elemi erejű gyönyör vég végig a testemen, a nyögésem összekeveredik az övével és a hangtól még intenzívebbé válik az élvezet, megfeszülve, hevesen lüktetek körülötte, míg ő is elélvez.
A heves és elsöprő élmény utána sokáig csak zihálni vagyok képes, belé kapaszkodva, fejemet az övéhez hajtva. Lehunyt szemekkel kapkodok levegőért, úgy érzem magam, mint aki lefutott egy maratont, a szívem zakatol, folyik rólam a víz, de közben a testem olyan kellemesen lüktet és zsibbad, amely utánozhatatlan érzés nagyon is tudtomra adja, hogy itt bizony nem a maratonról van szó. Kell egy kis idő, mire képes vagyok rávenni magamat, hogy megmozduljak, de amint érzem, hogy Axel felemeli a fejét, már hajolok is oda hozzá. Lustán, lassan nyugvó szenvedéllyel, szerelmesen csókolom puha ajkait, újra megízlelve azt, amivel nem tudok betelni, aztán vele együtt dőlök vissza az ágyra. Mély, elégedett szusszanással fészkelem magam a mellkasára, karjainak óvó ölelésébe. Hallgatom heves szívverését, amely mintha csak az enyémek kergetné, elmosolyodva nyomok egy hosszú csókot a mellkasára, mielőtt visszafektetném rá a fejem. Bal kezem a mellkasán pihen, és ahogy a fény megcsillan a gyűrűn, érzem, hogy az egyébként is vadul verdeső szívem még a ritmust is elvéti, a mosoly pedig az arcomon ragad. Lehunyom a szemeimet, ujjaimmal lustán, finoman cirógatom a mellkasát, míg én libabőrös leszek az ő simogatásától. Rekedt hangjára ismét elmosolyodom, feljebb biccentem a fejem, hogy a nyakához fészkelődhessek.
– Szeretlek – mormolom a bőrére szintúgy rekedt hangon. Puhán csókolok oda, de a szemeimet lusta vagyok kinyitni, csak élvezem ezt az érzést. Szuszogva szívom magamba az illatát, eltelít a béke érzése, és nagyon hosszú idő után most először ismét azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Ott, ahová tartozom is.
Nem tartom kizártnak, hogy egy kicsit el is bóbiskolok, de csak nagyon felületesen. Az biztos, hogy egy eleinte furcsának ható szűkölés és az ajtó kaparásának hangja vonja vissza a figyelmem a valóságra, amit egy pillanatra nem tudok hová tenni, ráadásul elég halkan jön csak be, de ahogy némi fáziskéséssel felemelem a fejem Axel mellkasáról - ahhoz nem aludtam elég mélyen, hogy álomnak hihessem a történteket -, lassan összeáll a fejemben a kép. Skygge? Megint úgy érzi, hogy megfeledkeztünk róla, vagy...
Megfogalmazódik bennem egy rosszabb sejtés, amitől rögtön kimegy a szemeimből az előző kis kábaság is, Axelre kapom a tekintetem, az ösztönöm még mindig ki van kapcsolva, így hevesen kutatok jelek után rajta, hogy vajon ő is elaludt-e, és ha igen, akkor elég mélyen ahhoz, hogy rohama legyen?
– Axel? – suttogom feltámaszkodva, megsimítva az arcát. Régen keveredtünk már ilyen helyzetbe, de ha a legkisebb jelét is látom rajta egy epizódnak, nem esek kétségbe, azonnal reagálok, mintha egyetlen nap sem telt volna el a legutóbbi alkalom óta. Érintéseimmel és a hangommal egyszerre próbálom őt kicsalogatni belőle, és addig nem is nyugszom, míg a tiszta tekintetét nem látom magam előtt.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Nem veszek el teljesen a kéj ködében, így érzem, mikor kell figyelnem rá, és meg is teszem. Értem, hogy miért mond nemet, hogy miért kér arra, hogy ne is kérjek tőle ilyesmit most, és el is fogadom, mert ahogy tisztább fejjel végiggondolom, tudom, hogy igaza van. Veszélyes játékot játszanánk ezzel, aminek rossz vége is lehet, és ha rossz vége lenne, talán - sőt, minden valószínűséggel - még magát is hibáztatná. Nem akarom elrontani, hiszen éppen én akartam a biztos építkezésre apellálni ezzel az egésszel, akkor most sem dolgozhatok ez ellen. Ahogy a tenyerembe dönti az arcát, végigsimítok rajta a hüvelykujjammal, a mellkasomat szinte szétveti a szerelem, amit érzek iránta most is, hogy ennyire szem előtt tart engem, ennyire figyel rám. A mosolya újra beragyogja a lelkem, akárcsak a szavai, magamhoz húzom, a bennem tomboló minden szerelemmel és szenvedéllyel csókolom őt meg. Élvezem ajkai és nyelve éhségét, az újra felkorbácsolódó vágyat, és csak addig szakítom meg ezt az érintést, míg a megváltoztatott, megadó kérésemet lehelem az ajkaira. A mosolyából tudom, hogy érti, újra megsimítom az arcát, aztán visszahúzom magamhoz, hogy ott folytathassuk, ahol abbahagytuk.
Az érzékeim gyorsan megtelítődnek vele újra, különösen, hogy miközben ajkai szenvedélyesen falják az enyémeket, szabad kezével ismét a testemen kezd vándorolni. Minden érintésétől megborzongok, és ez csak fokozódik, hogy amikor a zihálástól már nem tudom fenntartani a csókot, a nyakamhoz hajolva kezdi elhalmozni az érzékeny bőrfelületet csókokkal. A nyögéseim ettől is erősebbek lesznek, érzem, hogy hamar újra felépül bennem egy ismerős feszültség, ő pedig minden érzést csak fokoz bennem azzal, hogy a csípőmre fogva egy kicsit erősít a mozdulatokon. A testem megvonaglik, körmeim erősebben mélyednek a bőrébe, halk nyögésétől és amikor néha hevesebben mozdítja a csípőjét, újra és újra megborzongok és vadabbul nyögök fel. Innentől már tényleg csak néhány mozdulat választ el attól, hogy a testem újra elérje az extázist, és ő ismét úgy olvas bennem és a szükségleteimben, mintha nyitott könyv lennék előtte. Ahogy magamhoz húzom, ezét a hátam alá fúrja, magához szorít, szinte átölelve tart, a tekintete fogva tartja az enyémet, kitölti minden érzékemet, hogy esélyem se legyen másra figyelni, és én ezekkel az ingerekkel hagyom magam átlendíteni azon a bizonyos határon, egy hangos, elnyújtott nyögéssel. Ezután már nem baj, hogy lehunyom a szemem, nem is tudnám nyitva tartani, csak hevesen zihálva, remegve, lüktető testtel ölelem őt magamhoz, várva, hogy a szívverésem csillapodjon egy kicsit és visszatérhessek a valóságba. Szükségem van egy kis időre ehhez, de én sem eresztem el addig, ujjaim közben vakon simítják a bőrét, ahol épp érik.
Amikor megérzem ajkai érintését a nyakamon, már én is jobban jelen vagyok egy kicsit, bár a lélegzetem még mindig sűrűbb a normálisnál. Végigsimítok a haján, ujjaim a tarkóján pihennek meg, és ahogy felteszi a kérdést, már én is többet fogok fel egy kicsit a világból és a történtekből... így például biztosan tudom azt is, hogy ő az előbb nem tartott velem. Egy kissé még ködösen pillantok a szemeibe, a tarkójáról az arcára simítok, aztán a lehetőségeket fontolgatva viszonzom a csókját. Ezt így semmiképp nem tudom elfogadni, mert bár tudom, hogy ő nem várna el tőlem semmit, nekem ugyanolyan fontos, hogy neki jó legyen, mint amennyire őt az én élvezetem hajtja. Egyébként is rosszul érint egy kicsit, hogy lényegében miattam van ez, azért kell visszafognia magát, hogy ne törjön engem össze, és ez köti le a figyelmét, ezért nem tud magára koncentrálni... a megoldás viszont nincs is olyan távol. Örülök annak, hogy ezt is megléptük, hogy tudom, így sincs baj, de azt hiszem, ezzel a pózzal túl sok figyelmét kötöm le, túlságosan koncentrálnia kell rám és kevés tere marad saját magára.
A válaszom egyértelmű, bár nem szavakkal, hanem tettekkel adom azt a tudtára. Kezeim a vállára simulnak, lábaim pedig elengedik a csípőjét, hogy a határozott mozdulatnak, amivel megfordítom magunkat, helyet adjak, és ne szoruljanak be alá. Nem baj, ha még mindig szorosan ölel magához, mert egyébként is hozzásimulva maradnék, hogy szenvedélyesen megcsókolhassam, és az sem, ha a fordulás biztonságának érdekében kihúzódott belőlem, már a finom jelzésem hatására a vállán, mert én most úgyis így alakítanám, kezdetben. Most egyébként is szeretnék egy kicsit én koncentrálni rá. Nem is tartom fenn túl sokáig a csókot, a szemeibe pillantok, egy kézzel megtámaszkodok, másik kezem pedig az arcára simul, majd finoman kissé oldalra billentem a fejét, hogy ajkaimmal végigsimítsam az álla vonalát, majd megkóstolhassam a nyakát. Míg én a puha, érzékeny bőrt ízlelem a nyakán az ajkaimmal és a nyelvemmel, szabad kezemet lecsúsztatom közénk, ujjaimmal megtalálva férfiasságát, majd azokat köré kulcsolva kezdem most egy kicsit én elvenni az ő eszét. Felidézem a tapasztalatokat, igyekszem olyan szorosan fogni, ahogyan mindig is szerette, és arról sem feledkezem meg, hogy mennyire szerette, amikor harapok, így nem vagyok rest a fogaimat is belemélyeszteni a nyakába, a nyakszirtjébe, és egy kicsit lejjebb haladva a mellkasát sem hagyom ki a kóstolásból. Közben figyelek rá, a reakcióira, és ezt addig abba sem hagyom, míg azt nem érzem rajta, hogy kellően eltereltem a figyelmét rólam és most egy kicsit ő is csak magával foglalkozik. Vagy legalább java részben. Nem zavar, ha közben megérint, ha erősebben fog rám valahol, ez most nem olyan helyzet, ahol az emlékek fenyegetnének.
Ha azt látom és érzem rajta, hogy kellő ködöt vontam a fejére, felemelkedek hozzá, szuszogva pillantok a szemeibe, mielőtt hevesen megcsókolnám, és egyben egy kis helyezkedés után az addig lent munkálkodó ujjaim segítségével újra magamba vezetném. Ezúttal nincs megakadás egy pillanatra sem, mert most pláne vele van tele a fejem, egy elégedett nyögéssel ereszkedek rá, és aztán lassan elhúzom tőle az ajkaimat. A szemeit figyelve ülök fel, most nem várok semmire, ha magától nem vezeti fel rám a kezeit, akkor én teszem meg, ott tartom őket a csípőmön, miközben mozogni kezdek, és ha kell, én magam zárom ujjait szorosabban a bőrömre. A mellkasára támaszkodok, hogy könnyebb legyen a mozgás, elégedett nyögésekkel emelem fel, majd engedem vissza magam, fokozatosan építve fel egy gyorsabb ritmust, és bár én is élvezem, most teljesen ki vagyok élezve rá. Újra el akarom vinni őt, és kész vagyok megtenni mindent ennek érdekében, márpedig ha én irányítok, ő is jobban tud figyelni magára. Kis idő múlva lehajolok hozzá, hevesen megcsókolom, alsóajkát finoman a fogaim közé veszem, mielőtt újra felülnék, de a mellkasa helyett ezúttal a hátam mögé támaszkodok. Tudom, hogy szereti ezt, hát adózok ezeknek az érzékeinek is, és miközben finom ívbe hajló testtel ajándékozom meg a mozgás mellett a látvánnyal is, nem támaszkodó kezemmel felvezetem az arra az oldalra eső kezét a mellemre, érintését elmélyülő nyögésekkel díjazva. Csak a fejemet nem hajtom most teljesen hátra, mert látni akarom őt, figyelni akarom a reakcióit. Egy kicsit úgy érzem magam, mint az első közös éjszakánkon, de az biztos, hogy ha most is megcsörrenne a telefonja, én magam pusztítanám el azt...

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Noha látok és érzek rajta bizonytalanságot és feszültséget, nem állít akadályt annak az útjába, amit szeretnék, és amit tudomására is hozok. Semmiképpen nem erőltetném, ha ő nem akarná még ezt meglépni, de ahogy belekezdünk, kizárólag az én sejtéseim és hitem igazolódnak be - az, hogy joggal helyezem belé a bizalmam, ezen a téren is. Még mindig vigyáz rám, még mindig türelmes és óvatos, és amellett, hogy kitüntetett odafigyeléssel ér hozzám ujjaival, ajkaival, még arra is szakít időt, hogy előtte alaposan elterelje a figyelmemet. Tudja, hogyan veheti el a józan eszem és meg is teszi, addig játszik velem ajkával és nyelvével, mígnem már csak halkan nyögdécselve reszketni vagyok képes alatta, és attól a ponttól kezdve, hogy ilyen módon az őrületbe kerget, nincs, ami közénk állhatna. Puhatolózó érintéseire csak kéjes válaszokkal rendelkezem, és ezúttal elmarad a kiesés a valóságból, amikor elkezd a testembe merülni; egyetlen megingási pont van csak, de azt is én rontom el azzal, hogy becsukom a szemeimet. Szerencsére még azelőtt meg tudom ezt szakítani, mielőtt igazán erőt venne rajtam a dolog, és amikor kinyitva a szemeimet érzem és látom, hogy ő feszülten áll és vár, csókommal és érintésemmel egyszerre igyekszem megnyugtatni őt és magamat is. Folytatásra ösztönzöm, csak őt látom és érzem, ezt követően már tényleg nincs más, mint az a kellemes feszítés, ahogy kitölt engem, és heves, szenvedélyes csókja íze az ajkaimon. Lassú mozgásba kezd, de én ezt is kéjes örömmel fogadom, amit nem vagyok rest a tudomására is hozni, szavakkal, a nyögéseimmel, a testem reakcióival. Nem akarom elsietni, szeretném ezt biztos módszerrel felépíteni, de amikor már nem marad más ép gondolatom azon kívül, hogy még többre vágyom, a kérésemet egy heves csók után nyöszörgöm az ajkaira. Gyorsít a mozgásán, én pedig ezzel szinkronban merülök mélyebbre a lángoló vágyban, erősebben marok a bőrébe, a nyögéseim sűrűbbé és hangosabbé válnak. Köré fonom a lábaimat, még intenzívebbé varázsolva az érzést, még több ponton érezve a bőrét az enyémen. Én már csak félig vagyok észnél, nem fogom fel teljesen, hogy ő mennyire igyekszik magát megfékezni és visszafogni, épp csak a feszültsége jut el hozzám, de amikor arra kérem, hogy engedje el magát, ő meg zihálva rázni kezdi a fejét és megáll, az engem is visszakényszerít egy kicsit a valóság talajára. A tekintetem egy kicsit kitisztul, mert érzem, hogy most tényleg figyelnem kell rá, arra, amit mond.
– Axel... – sóhajtom a nevét, egyik kezemet az arcára simítva. Ambivalens érzésekkel töltenek el a szavai, mert egyrészről gyűlölöm a gondolatát annak, hogy ezt az egészet egy láthatatlan fékkel magán kelljen végigcsinálnia, hogy vissza kelljen fognia magát ahelyett, hogy elengedhetné azt, amire és ahogyan vágyik... ez a részem szívesen mondaná azt neki, hogy ne foglalkozzon semmivel. Másrészről viszont értem, miért mondja ezt, és ezt az oldalam, a józanabbik felem, tudja, hogy igaza van. Tényleg vágyom rá, minden egyes idegszálammal kívánom, amit tenni tudna velem, de én is tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kétesélyes dolog lenne. Lehet, hogy nem történne semmi rossz, de ott a lehetősége annak is, hogy egyetlen félresikerült pillanat - és az előbb láthattam, hogy ehhez az is elég, ha egyszer becsukom a szemem - is elronthat mindent. Márpedig én nem akarok elrontani semmit, nem akarom, hogy utána rosszul érezze magát, hogy olyan károkat okozzunk akár benne, akár bennem, ami éket verhet közénk. El kell fogadnom ezt a helyzetet, be kell érnünk ezzel, örülni annak, hogy legalább idáig eljutottunk... és amikor magabiztosabbak leszünk és biztosan készen állok majd mindenre, kinyithatjuk a most még zárt ajtókat is.
Újabb sóhajjal húzom magamhoz az arcán nyugvó kezemmel, ajkaim az övéit keresik, szenvedéllyel és szerelemmel csókolom meg hosszan, átadva neki minden érzésemet, mielőtt újra a szemeibe pillantanék.
– Folytasd, kérlek... – mormolom az ajkaira, elfogadva a helyzetet, de nem engedve abból, hogy amit lehet, azt mindenképpen hozzuk még ki ebből is. Újra magamhoz vonom, forró vággyal csókolom tovább, hogy el tudjam tüntetni a fejünkből mindazt, ami egy kicsit mégiscsak akadályt képez a pillanatnak. Még ha tudom is, hogy a saját maga által felhúzott gátakat az én érdekemben nem fogja most átugorni, szeretném, ha a lehetőségekhez mérten ő is élvezni tudná ezt, engem. Hagyom, hogy a kéj lüktetése lassan újra eluralkodjon rajtam, ha magától nem gyorsította fel a mozdulatait, akkor újra megkérem rá én, és amikor elfogy a levegőm a zihálástól és a nyögésektől, már csak néha-néha forrnak ajkaim az övéire, rövidebb időre, de ujjaim és körmeim annál erőteljesebben mélyednek a bőrébe. Ezúttal nem kérek tőle többet, csak hagyom magam sodródni a kéjjel együtt, és amikor érzem, hogy elérek a gyönyör kapujába, a nevét hevesen nyöszörögve húzom oda magamhoz, tanulva az előző félresikerült pillanatból. Zihálva szorítom ajkaimat az övéire, de csak néhány másodpercig vagyok erre képes, mielőtt érezném a testemet megreszketni. Belekapaszkodom a kezeimmel, körmeim a bőrébe szántanak, miközben szemeim a tekintetébe kapcsolódnak, hogy lássam is, ne csak érezzem, és így képes vagyok átadni magam a gyönyörnek, ami újra hevesen és erőteljesen szánt végig rajtam.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Közös erővel gyűrünk még egy akadályt, még ha ez láthatatlan volt is, és - én legalábbis - nem igazán számítottam rá. Átsegít ezen a ponton is, a látványa, minden érintése a valóságban tart, és ennek köszönhetően az elmém végre nem blokkolja a testem vágyait és reakcióit. Míg a heves lüktetés lassan csillapodik bennem, újra az ajkait élvezem, ujjai finom simítását a testemen, az érzést, hogy itt van velem és újra a karjaiban tart. Hamarosan biztossá válik az is, amit már eddig is tudni lehetett: hogy ez az egész a fejemben dől el, az elmémmel kell csak megküzdenem, mert a testem jól emlékszik arra, milyen heves tűzzel égtünk egymásért mindig ilyen értelemben is, és most, hogy újra megízlelte a kéjt, amit tőle kaphat, szeretne belőle még. A csókunk felforrósodik ennek nyomán, érzem, hogy ő is rögtön idomul hozzám, hogy benne sem hunyt ki a szenvedély, de csak akkor engedi szabadjára, amikor én is készen állok rá. Amikor vágyakozva megmozdítom a csípőm, ő pedig válaszul belemordul a csókba, egy mély, reszketeg sóhajjal borzongok meg a kezei között, és ahogy kezei is sokkal bátrabban és égetőbben fedezik fel a testem minden egyes érzékeny pontját, egyre biztosabban érzem, hogy szeretnék megpróbálni még valamit. Mert bízom benne és tudom, hogy sikerülhet.
Amikor felállva megfordítom magunkat, látom a szemeiben a bizonytalanságot, de nem állít meg, ezért én sem állok meg. Tudom, hogy félt engem, és azt is tudom, hogy ezzel most felelősséget helyezek a vállára, de azt is tudom, hogy sikerülni fog, hiszen eddig is olyan türelmes odaadással tett mindent, vigyázva és figyelve rám, hogy nem lehet baj. Neki is elmondom, hogy bízom benne, és bár látom tekintete mélyén felvillanni a feszültséget, ami miatt legszívesebben visszakoznék - mert nem szeretnék neki feszültséget okozni -, nem teszem. Egyszer mindenképpen meg kell ezt próbálnunk, és ha már eddig eljutottunk, nem látom okát, miért odázzuk el a dolgot. Vágyom rá, akarom ezt, így, és tudom, hogy vigyázni fog rám. Ugyanazzal a töretlen bizalommal figyelem, ahogy megszabadít a fehérneműtől, egy kicsit megemelem a csípőmet, hogy segítsek neki ebben, aztán vágytól égő tekintettel nézem végig, hogyan szabadul meg ő is az utolsó, már rég felesleges ruhadarabtól, majd tér vissza hozzám. Kezeim rögtön érte nyúlnak, tenyeremet a csípőjére simítom az egyik oldalon, hogy bátorítsam, finoman húzzam őt magamhoz, és amikor a teste finoman az enyémhez nyomódik, és ölét az enyémhez simítja, halk, elégedett sóhajjal simítok fel a hátára. Egyáltalán nem kellemetlen az érzés, testének súlya ismerős az enyémen, és így, hogy közben a tekintetem az övébe kapcsolódik, eszembe sem jut más, mint hogy ő van itt velem. Kezei óvatosan fedezik fel újra a testem, de nem láthat rajtam mást, mint kellemes, kéjes borzongást, és a sűrű, mély lélegzetvételeim közé vegyülő halk sóhajokat, amikor egy-egy érzékeny ponthoz ér a bőrömön. Amikor ajkaival indul el, hogy kövesse kezei útját, őt figyelem, hogy láthassam, de csak mert nem tudok betelni vele; az emlékeim közt nincs olyan kép, ami akár nyomokban is olyan gyengédséget, vagy akár az én gyönyörömre való törekvést tartalmazna, így nem is próbál betörni a fejembe más rajta kívül. Elmosolyodva simítom tenyerem a tarkójára, amikor a sokadik apró csók után is felpillant rám, mintha csak megerősítésre várna, de mielőtt még szavakkal tudtára adhatnám, hogy semmi nincs ellenemre, amit tesz, ajkai visszatérnek a nyakamra, és ahogy az egyik legérzékenyebb területet érintik, egy mély sóhaj mondja el neki szavak helyett is, amit érzek. A csókjai lejjebb vándorolnak, nekem pedig úgy sűrűsödik a légzésem és a sóhajaim, amikor pedig megérzem ajkait a mellbimbóm körül, rekedt hangon nyögök fel. Ujjaim megszorulnak a tarkóján, másik kezem ujjbegyei is finoman a vállába mélyednek, miközben a nyelvét is bevonja a játékba, a testem önkéntelenül is szorosabban simul az övéhez, miközben lehunyt szemekkel átadom magam neki. Hosszan elhúzza ezt a kis játékot, de ha akarnék se lenne erőm ellenkezni, csak az egyre türelmetlenebb vágyat érzem eluralkodni magamon, ahogy fáradhatatlanul becézi a testemet. Mire elenged és visszatér az ajkaimhoz, már finoman remegve zihálok alatta hevesen, de ha ebből és az eddig sűrűsödő halk nyögéseimből nem lett volna egyértelmű, mit művelt velem, a csókot olyan hevesen és éhesen viszonzom, hogy abból már biztosan értenie kell. Újra hozzám dörzsöli magát, én pedig halkan nyögök bele a csókba az érzéstől, még mindig nincs hely a fejemben másnak a gyönyörteli érzéseken kívül.
Csak akkor nyitom ki a szemeimet, amikor elengedi az ajkaimat, sűrűn szuszogva, ködös szemekkel pillantok az övéibe. Az előbb túlságosan elvarázsolt ahhoz, hogy most tisztán lássam, ő mennyire koncentrál éppen, de tudom, mi következik, ezért pillantásom nem is engedi el őt. Kezeimet a hátára simítom, szó szerint is kapaszkodom belé, de az, hogy az ő arcára, az ő jelenlétére koncentrálok, és az, hogy az előbb olyan sűrű ködöt vont a gondolataim fölé, segítenek abban, hogy ahogy lassan elkezd a testembe merülni, ne juthasson eszembe semmi más. Csak egy ponton változik ez meg egy kicsit, amikor megfeledkezem magamról, és az ölemben összpontosuló kéjérzetre koncentrálva egy pillanatra lehunyom a szemem; ez elhibázott döntés volt, de szerencsére gyorsan kapcsolok, és mielőtt még a valóság összekeveredhetne a képekkel, a szemeim gyorsan fel is pattannak, hogy ismét csak őt lássam. A félreverő szívem így hamar magához tér, de ha észlelte a változást rajtam és megállt, egyik kezemet az arcára simítva húzom magamhoz egy forró, megerősítő csókra, míg másik kezem lejjebb simít a hátáról a csípőjére, hogy egy finom kis mozdulattal ösztönözzem a folytatásra. Innentől már nem hibázok, őt figyelem és az érzésekre koncentrálok, amelyeket Ő idéz elő bennem, a testemben. Amikor teljesen elmerült bennem, szenvedélyesen, zihálva viszonzom a csókját, de a szavaira nincs esélyem reagálni, mert lassan mozogni kezd, én pedig egyelőre csak nyögésekkel tudom a tudomására hozni, hogy amit most csinál, azt nagyon is élvezem.
– Ez így most... nagyon jó – sóhajtom az ajkaira. Tudom, hogy neki ez is azt jelenti, hogy vissza kell fognia magát, de az előbb is a lassú építkezés vezetett minket célra, ezért inkább biztosra akarok menni. Nem szeretném, hogy tönkremenjen a pillanat. Erősen kapaszkodom belé, ujjbegyeim a bőrébe mélyednek a hátán, a vállán, az oldalán, ahol épp érem, miközben vakon fedezem fel magamnak forró, nedves bőre érintését, a megfeszülő, majd elernyedő izmok táncát a bőre alatt. Csak arra figyelek, hogy nehogy becsukjam a szemem, egyébként teljesen átadom magam az érzéseknek, a kéjnek; ködös szemekkel figyelem őt, miközben zihálásommal és nyögéseimmel folyamatosan tudtára adom a gyönyörömet. Amikor úgy érzem, hogy ennyi már nem elég, hogy ennél többet akar a testem és többet tud befogadni az elmém, félig felemelkedek hozzá, félig magamhoz húzom egy forró, szenvedélyes csókra.
– Gyorsabban – nyöszörgöm zihálva az ajkaira a kérésemet, és ha teljesíti, még szabadabban nyögök fel, mint eddig. Már a körmeim vájnak bele a bőrébe, a testem együtt mozdul az övével, nem jut eszembe más, nincs a fejemben semmi, csak a bennem lüktető kéj, a vággyal teli kék szemek, az illata, a jelenléte, bőre érintése az enyémen. Néha forró csókokat lopok tőle, és egy ponton engedek a késztetésnek, hogy lábaimat köré kulcsoljam, úgy, hogy ne akadályozzam a mozgásban, de még jobban érezzem. Ha még mindig nagyon érzem és látom rajta, hogy mennyire feszülten tartja vissza magát, egyik kezemet átsimítom az arcára, újra magamhoz húzom, de már csak röviden tudom csókolni a légszomjam miatt, mielőtt az ajkaira zihálnék.
– Engedd el magad egy kicsit – kérem újra. – Tudom, hogy te vagy az. Téged akarlak, Axel. – Nem állíthatnám, hogy tiszta a tekintetem, mert ahhoz túl hevesen lüktet már bennem a kéj, de próbálom átadni neki a bizonyosságot, ami bennem van. Vágyom rá, és csak rá, mindenére, amit most adni tud nekem, mert a fejem csak vele van tele, a testem pedig egyértelmű vágyakkal rendelkezik, ha róla van szó.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Minden lehetséges szempontból örömmel és elégedettséggel tölt el a gyönyöre, már csak azért is, mert végre megkönnyebbülhetett és nem látom és érzem rajta azt, hogy az egész egy valóságos kínzás számára. Azt szeretném, ha neki is jó lenne, még ha így is vissza kell majd fognia magát - mert tudom, hogy így fog tenni -, azt akarom, hogy feltétel nélkül örömét lelje bennem és abban, amit csinálunk. Ezután nem is kell sok idő ahhoz, hogy ismét felszítsuk a tüzet benne is, és ahogy egymást simítjuk és csókoljuk telhetetlenül, én is elkezdek egyre többre vágyni, egyre több mindenre késznek érezni magam. Ahogy a hátára nyomom, a mozdulataim még bátrabbak lesznek, látom, hogy ezzel mintha meg is lepném, de nem úgy tűnik, mintha bánná, és nem is hiszem, hogy így lenne. Élvezem az érintéseit, ahogy figyel, a zihálását és a sóhajait, és amikor arra kérem, hogy engedje el magát, ha lassan, biztosra menve is, de megteszi. Igyekszem minden reakciómmal a tudtára adni, hogy nagyon is élvezem, amit csinál, ahogy ujjai finoman a bőrömbe mélyednek, a csípője pedig az általam diktált ritmusnak megfelelően mozog ellen. A testemben azonban nem tud beteljesedni a felépülő feszültség, az elmém blokkolja a katarzist, megállít, bizonytalanná tesz. Axelért nyúlok, mert tudom, hogy ő ebben is a menedékem, a kiutam lehet, és bár nem tudom értelmesen a tudtára adni, hogy mi történik, azt hiszem, kis idő után megérzi, mi zajlik most le bennem. A hangjából, az érintéseiből, a csókjából, a látványából táplálkozom, hogy el tudjam engedni magam, hogy átlendüljek a láthatatlan akadályokon, és amikor újra nekikezdek a feszültség felépítésének, mindent megtesz azért, hogy segítsen. Először a melleimet érintve kezd el finoman izgatni, fokozni a rám ható ingereket, mire mély sóhajjal marok kicsit erősebben a vállába, aztán magához ölelve támaszkodik hátra, hogy a csípőjével újra rá tudjon segíteni a mozgásomra. Már ettől erősebben kell kapaszkodnom belé, a zihálásom hevesebbé válik, akárcsak a mozdulataim és a nyögéseim, igyekszem a tökéletes pillanatokban találkozni az ő csípőjével, hogy minél mélyebben, minél intenzívebben érezhessem őt, és ez hamarosan nem csak újra abba a bizonyos kapuba juttat el, hanem ezúttal át is lendít rajta. Hevesen remegek meg az erőteljes orgazmus hatására, amit még el is nyújt nekem egy kicsit, körmeim belevájnak a bőrébe, a nyögéseim pedig az ajkán csapódnak le, aztán csak sűrűn zihálva, lehunyt szemekkel kapaszkodok belé, fejemet az övének döntve, míg a testem reszket és lüktet az élménytől.
Viszonzom a finom csókot, ujjaim közben puhán simítják végig az előző karmolások helyeit, aztán kinyitom a szemem, hogy befogadhassam a látványát. Libabőrös leszek a simogatásától, miközben elégedett pillantását, ködös szemeit figyelem, kezem az arcára simul, hüvelykujjammal áhítattal simogatom meg, tekintetem nem csillapodó vággyal és szerelemmel figyeli őt.
– Én is téged – súgom halk, rekedtes hangon, aztán ahogy hozzám hajol, én is előrébb mozdulok, hogy félúton találkozhassanak az ajkaink. Kezdetben lassabb szenvedéllyel csókolom, de ahogy egyre biztosabban érzem, hogy a testem azért még mindig a régi, és ha lehet, nem elégedne meg ennyivel, úgy fűtődik fel a csók tüze is. Szorosabban ölelem magamhoz, arcán lévő kezem és hátrébb csúszik a tarkójára, hogy aztán a felsőtestemet is egészen az övéhez simíthassam, élvezve, ahogy nedves, forró bőre az enyémhez ér. Végigsimítok a vállán, a hátán, a karján, a csípőm vágyakozva mozdul meg az övén, de úgy érzem, ha eddig eljutottunk, szeretnék kipróbálni ennél többet is. A gondolat egyáltalán nem taszít, sőt, ha rá gondolok, akkor nagyon is vonz, ezért merek is elébe menni, mert nem a határok feszegetését érzem benne, hanem azt, hogy bebizonyíthatnánk még valamit.
Lassan húzódom el tőle, tekintetem megkeresi az övét, miközben végigsimítok az arcán. Nincs a szemeimben bizonytalanság, csak bizalom. Kibontakozom az öleléséből, óvatosan felállok az öléből, aztán megfogom a kezeit és őt is felhúzom az ágy széléről, hogy aztán magamban szemben tartva velem együtt fordítsam. Végig őt figyelem közben, de csak mert ha látom rajta, hogy ő ezt még nem szívesen lépné meg, akkor én nem fogom erőltetni, ha viszont továbbra is rám bízza az irányítást, akkor én szeretném. Ezúttal én ülök le az ágyra, csak addig engedve el a kezét, míg egy kicsit feljebb tornázom magam rajta, aztán újra érte nyúlok, gyengéden vonva magam felé, magamhoz. Ha követ, megvárom, hogy feltérdeljen az ágyra és odamásszon hozzám, még felülve simítom tenyerem újra az arcára és húzom magamhoz egy hosszú, szenvedélyes csókra.
– Bízom benned – súgom aztán egyszerűen, mégis egészen mély jelentéssel az ajkaira, tekintetemmel az övét keresve, hogy lássa a szemeimben is ezt a bizalmat, a bizonyosságot. Vele együtt dőlök lassan hátra, elfeküdve az ágyon, magam fölé húzva őt az arcán nyugvó kezemmel, helyet adva neki a lábaim között, nem eresztve a pillantását. Másik kezemet a csípőjére simítom, közel húzva magamhoz, ha magától bizonytalan lenne, aztán felsimítok a tenyeremmel a hátán, elmélyülő légzéssel nézve őt, minden egyes porcikámmal üzenve, hogy rábízom magam és tényleg bízom benne.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Nem kérdés számomra, hogy el akarom őt juttatni a csúcsra, ha engedi. Tudom, éreztem és láttam, hogy az idegein táncoltunk szinte végig, nem szeretném tovább kínozni, inkább szeretnék neki örömet okozni, ha már ennyire türelmes velem. Örülök, amikor enged ennek a finom unszolásnak, és amikor a mellkasomra ölelve hallom a nyögését, érzem a teste megfeszülését és remegését, én sem érzek mást, csak örömöt és elégedettséget. Csókolom és simítom, ahol csak érem, most én vagyok türelmes, míg egy kicsit alábbhagy a testében a lüktetés, és amikor felnéz rám, a mosolya beragyogja a szívemet. Szuszogva simítom a kezem végig az arcán, hátrébb a tarkójára, és ahogy magához húz, még mielőtt megcsókolna, kihasználom a lehetőséget, hogy újra megvalljam neki, amit úgyis tud, de nem tudom elégszer elmondani.
– Szeretlek... – mormolom az ajkaira, mielőtt bezárnám azt a maradék néhány milliméteres távolságot is köztünk, élvezve ajkai heves érintését, nyelvünk szenvedélyes táncát. Élvezem a testemet bejáró puha, finom érintéseket, ujjbegyei és tenyerei simítását a bőrömön, amitől szinte tetőtől talpig libabőrös leszek, amikor pedig mozgásra ösztönöz, azonnal cselekszem. Lassú ingerléssel kezdem csak, és miközben igyekszem újra feltüzelni benne a korábbi szenvedélyt, élvezem magamon az ajkait, a kezeit. Lehunyt szemekkel hajtom hátrébb a fejem, hogy helyet adjak neki, mély sóhajokkal élvezem, amint ajkai bejárják a nyakamat, a kulcscsontomat, a melleimet, miközben kezei is felfedezik a testemet mindenhol, ahol csak hozzámér. Az előzőleg türelemre intett vágy újra hevesebben kezd lüktetni a bőröm alatt, elveszek a pillanatokban, az érzésekben, kezeim őt ölelik, simítják a bőrét, ahol épp elérem a hátán, a vállán, a karjain, és amikor érzem, hogy újra készen áll a testemben, a mozgásom is bátrabbá válik. Ajkaim néha az övéit keresik, máskor az arcára, a halántékára hintek el csókokat, vagy csak élvezem, ahogy az ő ajkai játszanak az érzékeny bőrfelületekkel a testemen. Annyira feltüzel ezekkel az érintésekkel, hogy hamarosan még többre érzem késznek magam, ezért finoman visszanyomom a hátára, hogy ezt próbára is tegyem. A testem elégedetten fogadja az érzést, az ő halk nyögése is csak arra bátorít, hogy folytassam így, tekintetem az ő ködös szemeibe kapcsolódik, így esély sincs másnak eljutni a fejembe, mint annak a kéjes, gyönyörteli érzésnek, amit most épp egymással művelünk - vagyis főleg én magunkkal, de ezen is változtatok egy kicsit. Feljebb simítom a kezeit a combjaimról a csípőmre, és bár érzem, hogy eleinte csak bizonytalan óvatossággal fog rá erősebben, ahogy elkezd rásegíteni a mozdulatokra, az egyetlen reakcióm az, hogy hátradöntött fejjel, kéjes nyögésekkel jutalmazom, amit csinál. Röviddel ezután érzem, hogy a csípőjével is elkezd rámozogni az én mozdulataimra, és ettől úgy érzem, meg tudnék őrülni, de a jó értelemben. Ujjaim belemarnak a mellkasába az intenzív érzéstől, zihálva, nyögdécselve nézek rá, iszom magamba a látványát, ahogy engem figyel, majd kis idő múlva megváltoztatom egy kicsit a szöget. Szinte érzem, milyen hatással van ez rá, és élvezem, hogy ő élvezi, amikor pedig egyik keze felsimít a mellemre, a nem támaszkodó kezemmel én az övére simítok, hogy bátorítsam, jelezzem neki, hogy élvezem, amit csinál, ha a nyögéseim és a libabőrös testem, a férfiassága körül lüktető forróság nem lenne erre elég bizonyíték.
Csak akkor zökkenek ki egy kicsit ismét, amikor elkezd felépülni bennem az a jól ismert feszültség, az érzés, amire a testem vágyik, de mintha valami láthatatlan gát gördülne elé. Nem látok magam előtt oda nem illő képeket, most egyszerűen csak az a frusztráló érzés van, amikor valamire nagyon vágysz, amikor már itt van a küszöbön, de nem tudod beengedni, hiába lüktet a testem forrón, türelmetlenül a vágytól. Felülök, érte nyúlok, és ahogy azonnal felül, magamhoz ölelem, belé kapaszkodom, az ölelésébe simulok, ajkaim az övéit keresik.
– Nem tudom... nem tudok... – zihálom némi kétségbeeséssel a hangomban. Kinyitom a szemem, hogy lássam őt, kezeim úgy érintik, simítják az arcát, a haját, a másik oldalon pedig a vállát, mintha csak nem tudnék betelni az érintésével, és valahol így is van, valahol pedig mindenáron próbálom átadni magamnak az érzést, hogy most csak ő van itt. Olyan, mintha az elmémben lenne egy blokk, ami azt mondja, hogy ez nem jó, ezt nem lehet, és muszáj elhitetnem vele, hogy de, vele igenis lehet. A hangja simogatja a lelkem, akárcsak érintései és csókjai, szuszogva figyelem őt, egy kicsit megállok, majd a tarkójára fogva húzom közelebb magamhoz. A csók egy kicsit kétségbeesettebbre sikerül, mint szeretném, de ott van benne az a megváltásra váró, lángoló szenvedély is, ami még mindig ott fűt és feszül a bőröm alatt. Szinte kifulladásig csókolom, míg meg nem telik a fejem az ízével, ajkai puhaságával, a nyelve érzéki érintéseivel, és amikor érzem ismét kitisztulni a fejem, még a csók közben kezdek újra mozogni.
– Ne menj ennél messzebbre... – kérem tőle az ajkaira zihálva, nyöszörögve a szavakat, nem mintha fennállna ennek a veszélye, mert olyan szorosan tartom magamhoz ölelve, amennyire csak tudom úgy, hogy közben a mozgás szabadsága is megmaradjon valamennyire. Nem veszem le róla a szemeimet, minden lehetséges módon kapaszkodok belé, míg újra felépítem magamban azt a feszültséget, amit az előbb nem sikerült beteljesíteni, és ahogy minden idegszálammal rá koncentrálok, mintha egy kicsit megtörne az, amivel napokkal ezelőtt lekapcsoltam magam róla, finoman, nyomokban elkezd átszivárogni a fejembe az a sok érzés, ami most épp benne is tombol, és azt hiszem ez az, ami végül segít elhinnem, hogy ez így jó. Így már nincs esélye leblokkolni az elmémnek, és amikor néhány perc múlva érzem azt az ismerős lüktetést, a testemen végigfutó remegéseket, csak még erősebben kapaszkodom, belé, homlokomat az övének döntve, szinte az ajkaira nyögve a gyönyörömet. Ujjaim, körmeim a tarkójába és a vállába mélyednek, erőteljesen rándulok össze és remegek meg, ahogy átvág rajtam a kéj heves hulláma, hosszú másodpercekre kiürítve a fejemből minden mást ezen az érzésen és rajta kívül.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Ez sem megy olyan simán, mint szeretném, de az Ő segítségével sikerül száműznöm az oda nem illő gondolatokat, az elmémbe betörni akaró kéretlen emlékeket. Kapaszkodok belé a kezemmel, a tekintetemmel, a szívemmel, jelenlétével és szavaival úgy hoz vissza az emlékek széléről, mint ahogy én csalogattam őt vissza az epizódokból. Ezután pedig bár kezdetben még óvatos vagyok, tesztelem a testem és az elmém reakcióit, már nem áll az utunkba semmi. Mozogni kezdek rajta, egyre bátrabban, ahogy lassan biztossá válik, hogy nem lesz baj; a testem megfeledkezik minden rosszról, hogy csak rá tudjon koncentrálni, azokra az érzésekre, amiket ő tud adni nekem, és én neki. Nyögéseimbe beleszövődnek az övéi, a zihálása, és látom is rajta azt, ami már nem sokkal ezelőtt megkezdődött: hogy neki ez egyre nagyobb kínzás. Érzem, mennyire próbálja visszafogni magát, tudom, hogy azért nem érint meg bizonyos helyeken, mert elragadtatná magát, és én elképesztően hálás vagyok neki ezért a törődésért és türelemért. Amikor a nevemet nyögve felül, azonnal érte nyúlok, átölelem, engedelmesen állok meg a mozgásban, ahogy a derekamra fog, a szavai azonban nem ejtenek annyira kétségbe, mint amennyire erőteljesen ő próbálja elkerülni az elkerülhetetlent. Próbálom megnyugtatni, hiszen nekem ebben nincs semmi rossz, ha neki előbb okozhatok örömet, az nekem is csak jó, és egyébként sem szeretném tovább kínozni. Talán ha megenged magának egy megkönnyebbülést, neki is könnyebb lesz utána. Ez motivál, miközben neki suttogok, apró mozdulatokkal egészítve ki mindezt, sóhajától, ködös pillantásától megborzongok. Kiszáradt ajkaira hajolok, megcsókolom, és mivel nem állít meg - talán nem is tudna -, a nyakát ölelve kezdek újra mozogni, először csak kisebb, de annál mélyebb mozdulatokkal, aztán amikor a légszomj miatt meg kell szakítanunk a csókot, már bátrabban is. Egyik kezemmel a tarkójára simítok, zihálva, halk nyögéseim közepette nézem, figyelem őt, míg fel és le mozgok rajta, amikor pedig érzem megfeszülni a kezeim alatt, és a fejét a mellkasomra hajtja, magamhoz ölelem, ajkaimat a hajára szorítom, és ahogy megremeg a kezeim között, mélyen leengedem magam, teljesen a testembe fogadva őt, halk nyögéssel lüktetve körülötte, nyögésének hangjától borzongva, míg ő átadja magát a kéjnek. Tovább ölelem, a halántékára, a hajára csókolok, kezem a hátát, a vállát simítja finoman, csillapítón, még a testem is türelemre inti magát, míg hagyom, hogy egy kicsit kipihenje az élményt.
Csak akkor engedem lazábbra az ölelésemet, amikor felemeli a fejét, mosolyogva, vágytól és elégedettségtől csillogó szemekkel nézem őt, ujjaimmal megsimítva az arcát, és amikor tenyerét az arcomra simítva húz közelebb, engedelemesen hajolok az ajkaira. A csókja olyan heves, hogy azonnal felkorbácsolja bennem a szenvedélyt, amit eddig az ő kedvéért egy kicsit próbáltam féken tartani. Halkan nyögök az ajkai közé, és amikor újra mozgásra ösztönöz, nem kell kétszer mondania. Nem kezdek hirtelen mozdulatokkal, lassú ingerléssel mozdul csak a csípőm kezdetben, hogy kicsúszni se tudjon belőlem, és garantáltan fenn tudjam tartani az érdeklődését. Zihálva, halk nyögésekkel kapaszkodom belé, amikor pedig biztosan érzem, hogy teljesen jelen van bennem, újra bátrabb mozgásba kezdek. Újabb csókért hajolok, aztán finoman visszanyomom őt a hátára, mert érzem, hogy készen vagyok egy kicsit többre is. Újra megtámaszkodom a mellkasán, így szabadabban tudok mozogni, és képes vagyok egy kicsit erősíteni és gyorsítani is a mozdulataimon. Már nincs hely a fejemben másnak rajta kívül, a testem lüktetve követeli magának a kéjt és a megkönnyebbülést, és én hangos nyögésekkel, verejtéktől gyöngyöző testtel hajszolom az érzést. Közben minden maradék idegszálammal rá figyelek, őt nézem, a reakcióit, ködös szemeit, alattam fekvő testét, megfeszülő izmait. Ha eddig nem tette meg, most felcsúsztatom a kezeit a csípőmre, zihálástól száraz ajkaimat megnyalva nézek rá.
– Engedd el magad egy kicsit... – kérem sóhajtva. Most nem érzem bajnak, ha erősebben mar a bőrömbe, ha egy kicsit rásegít a mozgásra, már csak neki van hely a fejemben és én úgy akarom őt, ahogy van. Ha megteszi, amire vágyom, elhaló, elégedett nyögéssel vetem hátra a fejem. Egy kicsit hátradőlök, hogy másik szöget tudjak teremteni, magam mögött támaszkodok le, így még szabadabban tudok mozogni rajta. A fejem már teljesen üres, nincs benne más a kéj vastag ködén kívül, de amikor érzem, hogy egy ismerős érzés kezd közelíteni felém, mintha elbizonytalanodna a testem. Érzem magamban lüktetni a vágyat, de mintha nem akarná elengedni magát. Nyöszörögve egyenesedem fel és nyúlok érte.
– Axel... – nyögöm a nevét zihálva, bár tudom, képtelen leszek szavakba önteni, mi zajlik le éppen bennem. Ha hagyja, felhúzom magamhoz, újra átölelem, az ajkaira hajolok, hogy érezzem őt, magamba szívom az illatát, minden lehetséges módon tudatosítva magamban, hogy itt van, és hogy ami most történik, az jó, és szabad.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Érzem és a kéj ködén át is látom rajta, mennyire nehéz neki, de tudom, hogy nem várja el tőlem, hogy bármin is változtassak emiatt. Sajnálom, hogy nem tudjuk teljesen átadni magunkat a régi, vad szenvedélynek, de abban bízom, hogy ha most komótosan, biztonságos tempóban haladunk, annál gyorsabban képes leszek kizárni az elmémből a rossz emlékeket és annál kevesebbszer kell majd visszafognunk magunkat. Borzasztóan hálás vagyok a türelméért, az erejéért, mert hiába ködösek a gondolataim a vágytól, így is eljutnak hozzám a jelek, a pattanásig feszülő izmai, a szinte már kínlódó zihálása és sóhajai, amik mind arra utalnak, hogy számára ez már kész kínzás. Mégis, hiába szenved, még arra is odafigyel, hogy véletlenül se érhessen hozzám rosszul, és hiába ejti hátra a fejét egy elkínzott nyögéssel, zihálva, amikor hozzáérek, alighogy elkezdek ráereszkedni, pontosan érzi, mikor van rá szükségem. Kinyitja összeszorított szemeit, éppen abban a pillanatban, amikor az én agyam a kellemes lüktetés ellenére is megpróbál kivenni a helyzetből. Belekapaszkodok a tekintetébe, az ismerős kékség a felszínen tart, de szükségem van az érintésére is, ő pedig megadja nekem: másik kezét is felemeli, tenyerei közé fogja az arcomat, halk, rekedt hangon kezd beszélni hozzám. Nagyokat nyelve, szabálytalanul lélegezve figyelem őt, küzdök a feltörő zavaros képek ellen, és minden érzékemmel csak rá kapcsolódok. Őt látom, őt hallom, őt érzem a kezeim alatt és a testemben is. Lassan érzem, hogy győzni fogunk, a légzésem kiegyenlítődik, csak az elmélyültsége marad meg, de annak egyedül a vágy az oka. Kipislogom a szememből a negatív eredetű kábaságot, bocsánatkérőn csókolok ajkaira, lassan visszanyerve a szenvedélyt, és amikor két csók között az ajkaimra szuszog, érzem a szívemet erőteljesen dobbanni. Bármikor máskor, bárki másnak nem hinném el ezeket a szavakat az előző percek alapján, de neki igen. Nem akarok megállni, mert még mindig borzalmasan kívánom őt, inkább a csókunkkal dolgozom tovább azt, amit az előbb megnyertünk: hogy ne maradjon a fejemben más, csak a lüktető vágy. Közben befejezem a mozdulatot, leengedem magam rá, mély sóhajom összekeveredik a fújtatásával, aztán ahogy felülök és a lehető legmélyebben a testembe fogadom, látom, hogy szinte megrészegülve néz rám. Ez feltölt önbizalommal, azt mondatja nekem, hogy nem számít az előző malőr - sem -, bátorít, és a tekintete égető mivolta még a vágyat is fokozza a testemben, felforralva a véremet. Ezekre a benyomásokra koncentrálok, az ismerős érzésre, ahogy kitölti a testemet, míg én körülötte lüktetek, és amikor már biztosan érzem, hogy nem lesz baj, mozogni kezdek. Figyelem őt, iszom magamba a reakcióit, még ha látom is rajta, hogy vissza kell fognia magát, mert a vágya olyan erőteljesen hat rám, hogy nem hagy helyet más érzéseknek, gondolatoknak, benyomásoknak. Kis idő után már késznek érzem magam arra is, hogy megemeljem magam, a mellkasán találok ehhez támaszt, és ahogy lassan fel-le kezdek mozogni, ő ismét megajándékoz szemeinek végtelen, ködös kékségével. Halk nyögéseim felerősödnek, akárcsak az ő zihálása, egyelőre nem merek gyorsítani a tempón, mert szeretnék biztos lenni abban, hogy nem lesz több mellékvágány. Simításai, érintései újabb és újabb adag borzongást idéznek elő a bőrömön, és hamarosan érzem, hogy teljesen tiszta a terep. Nem marad hely a fejemben másnak rajta kívül, a testem forrón lüktetve élvezi az érzést, amit ad nekem, amit elvehetek tőle, és csak akkor figyelek fel, amikor a nevemet nyögi. Borzongató a hang, ahogy egy nyögésbe foglalja a nevem, de aztán rögtön fel is ül, én pedig zihálva ölelem át a nyakát és nézek pislogva sötét szemeibe. Érzem, hogy szinte remeg a keze alatt, rekedt suttogása olyan figyelmeztetés, ami kettős érzelmekre sarkall: egyrészről én nem bánnám, később úgy is tudnánk folytatni, másrészről viszont tudom, hogy azért figyelmeztet, mert ő rám szeretne inkább koncentrálni. Nem tudom, mit tegyek, mit válasszak, de egyelőre engedek a finom késztetésnek, ahogy a derekam öleli, és nem mozdulok meg újra.
– Nem baj – mormolom az ajkaira közben, tenyerem közé fogva az arcát, hüvelykemmel a bőrét simítva. Ködös szemeim az övit fürkészik, de nem indítom újra a mozgásomat, mert ha ő türelmes volt velem, akkor most én sem fogok semmit erőltetni, ha inkább meg akar engem várni.
– Még soha nem vittelek így el, de én lennék a legszerencsésebb nő a világon, ha végignézhetném – suttogok tovább, az én hangom is rekedt a vágytól, a testem türelmetlenül lüktet körülötte, de épp csak egy kicsit mozdítom meg a csípőmet; nem akarom erőltetni, csak megmutatom neki, hogy én tényleg szívesen állok a rendelkezésére. Ha a csípőmre fogva megállít, értek a szóból, de ha nem, akkor folytatom ezt a finoman hergelő mozgást.
– Utána folytathatnánk és neked is sokkal könnyebb lenne – hajolok oda a füléhez, forrón suttogva bele a szavakat, de most is csak akkor mozdítom a csípőm, ha nem fogja le, vagy mondjuk azóta már engedett rajta kicsit. Tényleg nagyon szívesen eljuttatnám őt először akár egyedül is a csúcsra, ezt vággyal teli pillantásomból is láthatja, de ha egyértelműen várni akar, akkor türelmesen megvárom, hogy egy kis levegőhöz jusson, és azt mondja, folytathatjuk, és addig csak egy finom csókra hajolok ajkaira. Ha viszont nem akar várni, vagy nem olyan egyértelmű, hogy mit szeretne, akkor újra megmozdulok, apró, de a helyeztünk miatt annál mélyebbre ható mozdulatokkal keltve fel az érdeklődését újra és őrölve egy kicsit tovább az idegeit. Ha pedig azt látom, hogy élvezi és kezd átlendülni a megadás irányába, a nyakát átölelve csókolom meg heves szenvedéllyel és kezdek újra mozogni rajta, készen arra, hogy tényleg elvigyem, ha engedi.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Annak a pillanatnyi kizökkenésnek is gyorsan nyoma vész, hála annak, hogy türelmesen, kitartóan oszlatja el a fejemből az oda nem illő gondolatokat. Ezután már nem áll semmi annak az útjába, hogy ismét élvezzem, ami történik, hogy az ölem alatt érzett merevedése ne az agyam kaotikus emlékképeinek adjon helyet, hanem csak azt éljem át, ami most valóban megtörténik. És az csak és kizárólag Ő. Tudom, sejtem, hogy számára ez az egész egy pengeélen táncolással érhet fel, hogy a végletekig feszítjük a teste és a vágyai határait, mégis türelmes marad velem szemben. Nem veszek észre minden jelet, mert az én eszemet elveszi a vágy kéjes köde, ahogy hozzá dörzsölöm magam, ahogy érint, ahogy csókol, a halk nyögései, sóhajai, zihálása. Minden idegszálammal rákapcsolódom, csak rá koncentrálok, csak őt látom és érzem, és amikor készen állok az érintésére, ugyanolyan türelemmel ér hozzám, mint addig. Az érintései tovább szítják a tüzet a testemben, érzem magamon figyelő tekintetét, és amikor épp van hozzá lélekjelenlétem, hagyom is elveszni magam vágytól sötétlő szemeiben, de javarészt eltereli a figyelmem a simogatásával, különösen, amikor a fehérneműt elhúzva az útból közvetlenül ér hozzám. Nem tudok betelni vele, a bőrére marok, ajkaimmal megkóstolom a nyakát, az ajkait, egyre biztosabban érzem, ahogy utat nyer magának a régi szenvedély. A sóhajaink összekeverednek, és amikor ajkai közül kiszabadul egy halk káromkodás is, ahogy engem figyel, a szemeibe pillantva hajolok hozzá közelebb és csókolok forrón az ajkaira, mielőtt folytatásra ösztönözném. Nem sokkal ezután már az ujjai merülnek el bennem, és én görcsösen rándulok össze a kéjtől. A nyögéseim is hangosabbá válnak, bár egy részük elveszi a nyaka finom, illatos bőrén, ahogy megkóstolom, míg csípőm mozgásával adom meg a megfelelő ritmust neki is. Hamarosan érzem, hogy nem elég ennyi, hogy szeretném megpróbálni, hogy elmenjünk a végsőkig, és elég hangot adnom ennek a vágynak, érzem az ujjaim alatt pattanásig feszülni az izmait. Szinte fizikailag átérzem, milyen erőteljesen kell visszafognia magát, de megteszi, még vissza is kérdez, én pedig egy vágytól fűtött, de egyben hálás csókkal adózok neki ezért. Arcát a kezeim közé fogom, a szemeibe nézve bólintok határozottan, és a tekintetemben sem láthatja nyomát kétségeknek.
– Igen – felelem, vagy még inkább sóhajtom egyértelműen. Lazítok a fogásomon, míg ő jobban oldalra húzza a fehérneműt rajtam, magán pedig lejjebb, ujjaimmal csak végigsimítom az arcát, a nyakát, a vállát. Átadja nekem az irányítást, rekedten elsuttogott szavaival teszi ezt egyértelművé, és bár érzem, hogy a kezeit távol tartja a testem bizonyos részeitől, én sem erőltetem vissza őket egyelőre. Tudom, hogy az én érdekemben teszi, érzem, mennyire feszíti a vágy, nem akarom neki még jobban megnehezíteni.
Lejjebb hajolok hozzá, mert éreznem kell a közelségét, ajkaimmal hálás, forró csókot lehelek az övéire. Egyik oldalra dobom a hajam, hogy ne lógjon az arcába, megtámaszkodom a feje mellett, másik kezemmel pedig lenyúlok, hogy férfiasságát a megfelelő helyre illeszthessem. Egyáltalán nem kellemetlen érzés hozzáérni, sőt, halkan az ajkaira sóhajtok, amikor megérzem őt forrón, keményen lüktetni az ujjaim között. A neheze nem ez, erről nincsenek emlékeim, de a következőket is igyekszem úgy megélni, hogy csak őt lássam és érezzem közben. Lassan kezdek el ráereszkedni, miközben tekintetem az övébe kapaszkodik, nem merem becsukni a szemem, de még csak pislogni sem, mert az érzés teljesen más, ez mámorosan jó, az agyam közben önkéntelenül is át-átkapcsolna a rossz csatornára. Amikor a légzésem kicsit szabálytalanná válik, megfogom egyik kezét és az arcomra helyezem, szinte beledörgölőzöm a tenyerébe, magamba szívom az illatát, és közben tényleg nem is pislogok, csak kapaszkodok a látványába, hogy ne veszítsem el a fonalat. Ha közben ismét megszólal, az nagyon sokat segít, de én is küzdök ellene, nem akarok engedni neki, Axelre koncentrálok, erőszakkal zárok ki a fejemből minden mást, míg lassan azt nem érzem, hogy a tudatalattim el nem fogadja, hogy neki itt most nincs helye.
Elengedem a kezét, hogy ha akarja, máshová tudja tenni, de engem az sem zavar, ha marad, ahol van, miközben az ajkaira hajolok. Ekkor már le merem hunyni a szemem, miközben megcsókolom, nyelvem forró szenvedéllyel kutat az övé után, és ahogy szuszogva az ajkait kóstolom, úgy fejezem be végül a mozdulatot is, egészen magamba fogadva őt. Nem mozdulok meg azonnal, hagyom, hogy átjárjon az érzés és közben nem eresztem az ajkait, elraktározom magamban az ízét, ahogy a testem befogadja az ismerős és vágyott feszítést. Amikor úgy érzem, készen állok, és már az izmaik is türelmetlenül lüktetnek a vágytól, elengedem az ajkait, feltámaszkodok, aztán egészen felülök, a lehető legmélyebbre engedve magamban egy elégedett nyögéssel. Lassan mozdítom meg a csípőmet, még nem emelem meg magam, csak újra ismerkedek az érzéssel, a feszítő lüktetéssel, míg kezeim a mellkasán, a hasán kalandoznak. Csak amikor már úgy érzem, hogy ez nem elég, támaszkodok meg a mellkasán, ködös szemeimmel az övéiben elveszve emelem meg a testem, majd engedem vissza lassan, aztán újra, és újra. Halk, majd erősödő nyögésekkel ismétlem ezeket a mozdulatokat, és egy idő után már nem is kell arra figyelnem, hogy csak rá koncentráljak, mert az agyamban zárlatossá válik a kapcsoló, és nem is marad hely másnak rajta kívül.

freeze || coded by eirik