Kiskép : Rendeltetésem : Kólga vagyok play by : Anne Hathaway Posztok száma : 51 User neve : Dekker Csoport : istennő Pontgyűjtő : 47 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Kutató
Az északi sarkon mindig is otthon éreztem magam. Szerettem itt lenni. Sokan ezt nem tudják megérteni, hisz mégis melyik normális ember viselné el ezt a rettentő hideget? Nos igaz ők nem tudják, de én nem vagyok normális ember, sőt talán normális isten sem. Apa például inkább kerüli az ilyen helyeket. Ő jobban szívleli a meleg vízeket. Azoknak is megvan a csodája, ezt nem tagadom. De talán azért is szeretem ezt annyira, mert ez nem olyan felkapott. Még jó is, hogy nincs annyi túrista. Szeretem én az embereket. Nem erről van szó, de a munkánkat megnehezítené nagyban a látogatók tömege. A mai napra egy hosszú utat terveztünk be. Rendesen felpakolt hátizsákkal indultunk el kora reggel azzal a tudattal, hogy talán szürkületkor sikerül visszatérnünk. Én bírom a hideget, így mondhatni szinte meg sem éreztem azt a több ezer réteg alatt. Kollégáim viszont ezt nem igazán tudják magukról elmondani. Fel is nézek rájuk. Ők az igazi hősök. **Mind e közben** Egy szakállas férfi ül éppen a meleg épületben. Valami íztelen kását majszolgat, mikor két fickó toppan be az ajtón. Meglepetten pislog rájuk. A kanalát szép lassan leteszi az asztalra, majd megtörli száját és csak utána áll fel köszönteni őket. -Untuk már a nagy hőséget. Gondoltuk kicsit lehűtjük a vidéket.-Mosolyodik el a fickó, majd Aegir felé lépked. Bár a nagy termete kissé ijesztő lehet egy nagyon kedves és segítőkész fickóról van szó. -Maga ismerős nekem. Nem Ön volt az, aki egyszer hasonló módon toppant be hozzánk?.. Maga Aina apja ugye?-A kezét a férfi felé nyújtja majd be is mutatkozik neki, majd a fiatalabbik felé is oda nyújtja kezét. -Jack.. Aina és a többiek még kint vannak….-Felemeli karját és az órájára pillant. -Elvileg már visszafelé tartanak. Egy órán belül itt kéne lenniük. Gyertek üljetek le. Kértek teát vagy kávét? Jó meleg mind a kettő…. Vagy inkább egy sört?-Szélesedik ki a mosolya. A jó meleg italok mellett néha egy kis alkohol is elfogy az esti órákban, így mindig található a hűtőben egy kis sör, vagy az egyik könyv mögött egy jó öreg whisky. Ha kérnek valamit kiszolgálja őket, majd visszaül a helyére és befejezi az evést. -És mi járatban erre?-Pislog hol Aegirre, hol Aaronra. Bár sejti a választ, hisz mégis miért jöttek volna amúgy ide, ha nem Aina miatt?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 03, 2023 6:41 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Somewhere in the North Pole...ship, cold wind...snow?? toKolga & Aaron
-Fogni akkor sem tudsz majd, ha lefagynak az ujjaid! - morogtam oda válaszképpen, hisz elég volt visszagondolnom a legutóbbi ittlétemre, mikor kellett kis idő, mire kiolvadtam annyira, hogy használható legyek. Jó, akkor persze hóvihar is tombolt, és kevésbé volt látható a terep, s sok minden szólt ellenem, mert ismeretlen volt a terep. Aztán elmondtam neki, mikre is kellene odafigyelnünk, s hogyan haladjon a nyomomban, mire nos a tőle megszokott reakciót kaptam. -Igen az… - bólintottam, aztán vágtam egy grimaszt. - Nem! - meglehet kicsit gúnyosabbra sikerült, mint azt máskor tettem volna, s meglehet kicsit szarkasztikus válasz is érkezett utána. - Egy palotát esetleg nem szeretne a fiatal úr? Hóból, jégből? - aztán közölte felejtsem el a dolgot, ám már belekezdtem, így folytattam tovább a mondandómat. - Nem kell a hómobil… felesleges! Eljutunk oda nélküle is! - ekkor már rendesebb volt a hangszínem is, s talán el is gondolkodtam rajta, mit és hogyan mondtam, ám bocsánatot nem kértem. Nem éreztem szükségét. Figyeltem miképpen mászott lefelé, s hogy lekerült a kezéről a kesztyű, majd visszavette szerencsére, így nem kapott rosszalló pillantásokat, s megjegyzéseket, hogy majd öröm lesz nézni, miképpen tőrnek le az ujjai a hidegben, bár abban sem voltam biztos, valóban megtörténne. Aztán haladtam tovább, s olykor igaz elkalandozott, én pedig megállva vártam, figyelve cselekedeteit. Mikor elvetette magát a hóban, egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy majd meghasad alatta a jég, és belezuhan egy gleccserbe, de elmaradt, helyette egy hóangyal ékeskedett addigi fekhelyén. Ha kicsit is akartam volna gúnyolódni, látványosan megtapsolom a kis angyalkáját, ám helyette csak megingattam a fejem, s mikor elesett, felszaladt szemöldökkel emeltem rá tekintetem, de nem kérdeztem semmit, nem jegyeztem meg semmit, csak bólintottam, s végül megengedtem magamnak egy rövid életű mosolyt. -Nagyszerű!! Tovább haladva, igyekeztem a lehető legbiztonságosabb helyen, s irányba vezetni őt. Figyeltem arra, hová lépjek, s reméltem követi a nyomaimat, ám mikor megreccsent a jég, a lábaim egy pillanatra abbahagyták útjukat, s megfordulva szemléltem Aaron lépteit, már ugrásra készen, hogy elkapjam, talán még időben, ha berepedne alatta a jég. Szerencsére időben, s meglehet az utolsó pillanatban hagyta ott a veszélyes szakaszt. -Vékony a jégréteg arra… - aztán elmutattam egy másik irányba. - Arrafelé akad egy hevenyészett kereszt is… figyelj hová lépsz! Mindig csak a nyomomban! Ha valahol recseg a jég, a leggyorsabban húzz el onnan! - megfogtam a karját, s egyenesen kékjeibe fúrtam az enyémeket. - Ha beleszakadsz, még én se tapsollak ki onnan. - elengedtem lassanként a kezét, majd vettem egy nagyobb levegőt, s tovább indultam. -Látod ott azt a másik zászlót? - szóltam hátra előre emelve karom. - Arrafelé tartunk… ott van a bázis! Ha mázlink van, nem ment el… ha mázlink van, még itt van… - ezt inkább már csak magamnak jegyeztem meg, ám még is megszaporáztam lépteim, s igyekeztem figyelmes lenni a környezetemre. Talán mázlink volt, hogy nem találkoztunk jegesmedvével, s viszonylag nyugalmasan telt az utunk. Az a néhány óra, míg közelebb értünk, s közben persze, mintha csak szebbet sem akarnánk kívánni, eleredt a hó, s lassanként egyre nagyobb pelyhekben szálltak a pihéi. -Mindjárt ott vagyunk! Bírod még Aaron? - kérdeztem bevárva őt, megfogva vállát, keresve tekintetét, arcán esetleges fagyás jeleit, ám ha nem láttam ilyesmit, akkor elengedtem, s nem kaptam a karjaimba, hogy úgy rohanjak vele a biztonságot nyújtó terepre. Akkor pusztán csak megszaporáztam a lépteim, hogy aztán kis idő elteltével feltűnjön a láthatáron a tábor, ahol aztán belöktem az ajtót, majd szinte a szó legszorosabb értelmében majdnem keresztül estem a magas küszöbön. Fejemről letoltam a csukját, a sapkát, majd ha Aaron is belépett, visszacsuktam az ajtót, ám ha voltak odabent, ismételten, mint a múlt alkalommal, akkor villantottam egy mosolyt a sál levétele után, ám az sem volt a leghosszabb életű. -Na halljam! Ki csavarta le a fűtést?! - jegyeztem meg akkor, ám ha nem volt ott senki, akkor elmaradt a szövegelés, csak lányom nevét mondtam ki hangosabban, miközben megszabadultam a kesztyűmtől is. - Hercegnőm?!
Eltettem a kesztyű sál kombót, nem éreztem azonnal szükségesnek. Az is igaz, abban a pár percben míg kint voltam hát nem igazán éreztem a mínuszokat. De amint apa szeme elé kerültem, azonnal meg is szólalt ezt látva. Megmutatta hogyan tekerjem az atom köré, így előszedtem azokat a táskából, előbb a sálat tekertek lassú mozdulatokkal a nyakam, s arcom köré, majd a kesztyűt is felvettem. Bár elég nehezen tudtam vele fogni. - De így nem tudok vele fogni ... – ez az egy zavart összeségében most, meg az hogy nem vagyok mindenható. Bár eddig se voltam, eztán sem lesz szükségem rá. De megtettem amit kért, visszatértem a táskát is a hátamra, amiben csak váltóruha volt, hiszen a víz megfagy, ahogy az étel is. Felesleges. Ahogy a mobil is. Jó, itt a hajón biztos nem annyira érezzük azt amit ott a jégen és a hón, itt nem fáztam. Figyeltem az irányt, majd arca komorságát és hogy mikre kell figyelni. Újra elnéztem a megadott irányba, majd izgatottság lett úrrá rajtam. - Klassz! – húztam el az ámulásom az eddig halottakat, noha a szabályokat igyekeztem betartani, így aztán nem bele a vak világba akartam rohanni. Egy isten jó tanácsait hallgattam végig. - Valami bázis van arra, de az jó hosszú út...nem akartál hómobilt is beszerezni? - érdeklődtem finoman, hiszen erre felé olyanokkal mászkálnak, de az sem biztos hogy gazdátlanul hagynának itt egyet. Nem bánom, jók a lábaim és szeretem is őket használni. Csak fejét ingatlan, jelezve csak hogy felejtse el, semmit se mondtam inkább. Figyeltem ahogy megindul lefelé, megvártam míg leér, bár erre a lemenetelre levettem a kesztyűt, hogy tudják egyáltalán fogni. Nem éreztem kesztyűn keresztül szinte semmit, nekem meg kicsit érezni kellene a dolgokat. Haladtam lefelé én is, lepillantottam hogy meddig és merre haladjak, de leginkább csak magam elé néztem és úgy értem le. Odalent pedig kaptam is vissza a kesztyűket, nem mintha apa nem látta volna korábban, de ennyiért még nem cseszhet le. Na nem mintha olyan hangulata lenne, de legalább megvárt, így megindultam utána. Igaz hogy egyszer megálltam azért hogy kesztyű nélkül felvegyék egy hógolyót, hogy érezzem annak hidegét és minden velejáróját. Csináltam egy kétgombócos mini hóembert. Csak szem és egyebek nem kerültek rá, de eléggé megéreztem a fagyot, így ráleheltem a kezemet, nem mintha sokat segített volna, így visszahúztam a kelléket. Megiramodtam apa után, bár igaz ami igaz, hogy megvárt, ám a hirtelenséggel együtt a bakancsban összeakadtak a lábaim, így egyből pofára is estem. Az arclenyomat sikerült, ezzel együtt emelkedtem is fel, hogy felkelek a hóból. Leseperjem magamról, aztán mentem is tovább mintha mi sem történt volna. Olykor elkalandoztam, illetve hát a szemeim és másfele léptem mint apa, de észre vettem és figyeltem tovább. Néha megérdeklődtem hogy nagyjából milyen fok van, olykor visszapillantottam hogy milyen távot tettünk meg. Aztán egyszer csak fogtam magam, hanyatt dobtam magam egy hóbucka mellé, majd csináltam egy hóangyalt. Ezt már rég kiakartam próbálni, de a körülmények sosem engedték. Nem csináltam hosszasan, eláztatni és megjegesíteni sem akartam magam, így felkeltve onnan figyeltem meg a kreatív művészetemet. - A bakancslista negyedik pontja kihúzható. - mormogtam miközben irányba fordultam, hogy haladni is tudjunk. Nem akartam sűrűn megállni, de a kíváncsiság nagy úr olykor és persze a wc...de most már csak ott leszünk hamarosan, hogy ne itt kelljen itt elvégezni a dolgom. Nem panaszkodtak, egy nyikkanást sem halhatott tőlem atéren hogy hideg lenne. Már pedig az volt. Egy jelző valami felkeltette a figyelmemet, egy egyméter magasságban volt látható tőlünk pár méterre ahogy haladtunk előre. - Az mit jelez? – mutattam el az irányba, ám nem lódultam meg felé, hiszen korábban is elhangzott hogy figyelni kell. Jó gyereke voltam, szótfogadtam, szóval nem panaszkodhatott. Igaz, viszketést a tenyerem, de nem voltam őrült sem hogy ismeretlen terepen rohanjak. Elég csak annyi, hogy ne apa mögött menjek, hanem a nyomai mellett pár lépésre. Halk reccsenést hallottam a lábaim alól. Elsöre fel sem tűnt igazából, hogy alattam törik a hó alatti vékonyabb jégréteg, csak mikor nagyobbat szólt, mintha korogna valaki gyomra, tűnt fel és álltam meg nyomban. Figyeltem azt zakatoló szívveréssel, ám nem ragadtam le ennél, majd felléptem oda, ahol apa is járt. Ahol apa nyoma is volt. Szerencsére nem voltam nagyon lemaradva. Ám éreztem a korábbi mesélést erről a helyről...a csontodig hatol a hideg. Valóban, ám nem bántam meg egy percét sem. Próbáltam átmozgatni a karjaimat, haladtam apa után, szedtem a lábaimat, hiszen Aegir sosem kedvelte a hideget, így nem is akart a kelleténél tovább kint lenni. Amúgy én sem, fogalmam sem volt mennyi ideje vagyunk idekint, de éreztem a negatív hatását akármennyire is szerettem ezt az egészet. Alig éreztem már a lépéseimet...főleg ez a széllengedezés is...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 03, 2023 4:10 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Somewhere in the North Pole...ship, cold wind...snow?? toKolga & Aaron
Csend, és béke honolt körülöttünk. Élveztem a tenger némaságát, a sirályok hangját, míg kísértek minket, majd maradtak a bálnák felbukkanó fújásai, a belugák, s orcák is kísértek egy darabig, s bennem talán újra zenélni kezdett a lélek. Ott égett a tudat, s a gondolat ezernyi szikrája, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell. A tengeren, a messzeségben, hová annyira szólongatott a lelkem. Ott, ahová igazán tartoztam. Igaz éreztem valamit, amit nem is tudtam annyira behatárolni, de tudtam, valami hiányzik. Valami nem olyan mint amilyen volt. Megváltozott, s talán belém is égett végleg, még akkor is, hogyha nekem magamnak nem is tűnt fel ez a gyökeres változás. Más lettem, de még is ugyan olyan maradtam. Visszatértem valós mivoltomhoz, s nem hazudtoltam meg magam. Nem segítettem minden jöttmentnek, nem figyeltem oda másokra, csak a saját dolgommal foglalkoztam, ahogy talán eleddig is tennem kellett volna. Aaron feljött aztán a fedélzetre, megnézte magának a területet, de szavaira nem költözött mosoly az arcomra. Nem mosolyogtam. Hetek óta egy rándulás se játszott arcomon. -Nem. Nincs. - bólintottam, aztán hagytam, had figyelje a környezetet, ám én nem mentem ki utána. Egymagának kellett rájönnie, merre is kerültünk el az elmúlt napokban. Nem segítettem túl sokat a hajónak sem, hisz semmit sem akartam elsietni. Mikor úgy gondoltam, elég volt a nézelődésből, elküldtem öltözködni, aztán én magam is utánamentem, s felvettem a magam meleg ruháit, okulva abból, mi is fog rám várni, ha nélküle merészkedek majd ki arra a vidékre. Akár milyen is volt a víz, hideg vagy meleg, mindenhogyan szerettem, ám a fagy… megfagyni nem akartam. Hamarabb elkészültem mint Aaron, így kimentem a fedélzetre, fejemre húztam egy sapkát is, majd megálltam a korlát mellett, s kesztyűs kezem ráfektettem az egyre fagyosabb korlátra. Mikor lépteinek zaja megütötte a fülem, ráemeltem tekintetem. -Vedd fel a kesztyűt… meglásd, kelleni fog. A sál is az arcod köré. Nem vagy mindenható. - mormogtam őszintén, s közben megmutattam, hogyan is képzeltem el, s miképpen kell az arca köré tekernie a sálat, hogy a szemei látszódjanak ki. -Gyalog megyünk… arrafelé! - mutattam. - Végig csak északnak. Arra van egy hely, ahová el kell jutnunk. Nem lesz egyszerű! Gleccser hasadékok, jegesmedvék… fókák… - elhallgattam, elengedve a korlátot, s kicsit távolabb léptem, majd elindultam a széle felé, hogy a hálón lemásszak a jégre. - Gyere! Hosszú út lesz! Figyelj a lábad elé! Elég egy rossz mozdulat és… - nem fejeztem be a mondatot. Elég szemléletesnek tartottam az egészet, így aztán a lemászás után már indultam is a megfelelő irányba. Nem rohantam, hisz tudtam, minden hódarab alatt, akadhat egy nagyobb szakadék, és onnan kikecmeregni még nekem sem lenne egyszerű, szóval a biztonság kedvéért vittem magammal egy csákányvégű pálcát, mit úgy használtam akár egy sétabotot. - Csak óvatosan. - nem pillantottam felé, hisz hallottam lépteinek ropogását, ám ha esetleg megállt valamiért, én magam is megtorpantam, s felé emeltem tekintetem, várva, hogy ismételten meginduljon. Ha esetleg nem szedte a lábait, hát nyugodtan várakoztam rá, hátha fotózna, vagy hasonló, bár a nagy hideg szerintem még annak a készüléknek sem tenne jót hosszútávon, ám ezen aggályomat megtartottam magamnak. Nem akartam sürgetni, de sok időt sem akartam eltölteni odakint, bár tudtam, úgy sem úgy fog alakulni ahogyan azt én elgondoltam.
Nem volt csigalassú az idő, mely azóta eltelt. Nem vánszorgott, bár volt egy röpke gondolatom, hogy lehetett volna rosszabb is. Bele sem mertem gondolni, sőt, inkább halálfélelmem volt attól, hogy vajon hova másfelé fajulhatott volna ez az egész? Mi történhetett volna másképp? Miért gondolok ennyi mindent bele? Hát...mert ha másképpen cselekszek, ha ő másképpen cselekszik...nem lennénk itt. És talán az lenne a legrosszabb döntés az életemben, ha elmennék és itt hagynék mindent. Akkor meghalnék úgy igazán, lelkileg és talán testileg is. Nem mondhatom ki, de apám többet jelent nekem, mint egy egyszerű isten. Ő egy példakép, akármennyi arca mutatkozik éppen meg. Egy másik hajón haladtunk előre, bár fogalmam sincs merre is haladtunk, mennyi terve van a mai napra, vagy az itt töltött időre mi császkál a fejében. Az biztos, hogy tart az edzésem, bár kicsit más iramot diktáltunk, mint korábban, nem bántam, bár a pihenésre szánt idő...nem akartam pihenni. Volt egy hetünk rá, így abban kipihentem a korábbi egy hónapot. És valószínűleg ő is, bár neki se ártana azok után visszavonulót fújnia. Jó persze, nem teheti meg, hogy felad mindent, mit eddig megtett, hiszen akkor nem Ő lenne. Szóval büszke vagyok rá. Akármennyire olyan most...olyan...embertelen. De nem okolhatom miatta. Nem róhatom fel neki, hogy másabb lett. Felhozta az okokat, így elfogadtam az ő tényállását. A gondolataim közben a halat ízesítettem be, raktam a tepsibe és pakoltam mellé mást is. Vékonyra szelt húst, meg kockázottakat, zöldséget, még jó hogy nagy a tepsi, több minden elterült rajta. Igen, kaját készítettem, azt amit éppen találtam, tegnap nem tudtam vacsorázni és szerintem Aegirre is ráférne az utánpótlás. Új fajta ízkombinációt vetettem be, dobtam be a sütőbe és állítottam a hőmérsékleten. Ez a hajó kicsit másabb, mint ami apáé, de ezen is eligazodok. Már megittam két üveg vizet, néha rálestem apára, bár mióta mutatott egy új csomózási trükköt, azzal is elvoltam... igen, elkezdte megmutatni a hajó egyes részeit, de ma másfelé indultunk. Így nem jutott idő, majd máskor. Apa hangjára léptem fel a fedélzetre és a közelébe sétáltam. Valami más volt, bár nem igazán tűnt fel ezekben a másodpercekben. Még akkor sem, mikor apa kérdést tett fel. Felszaladtak a szemöldökeim és ráemeltem a pillantásom. Végül körül néztem kicsit kijjebb lépve onnan. A vizet figyeltem és közben feltűnt más is. Hűvösebb volt a levegő. Halványan, de látszott a leheletem. A vizet figyeltem, hátha találok valamit, ami kiinduló pontot biztosít. Vissza is léptem utána apa közelébe. - Hűvösebb felé haladunk...délen nincsen beluga...láttam egyet... - léptem vissza hozzá, ám még nem voltam benne teljesen biztos. Bár az is lehet hogy a kimaradt idő több volt mint ami és igazából megjött a téli évszak. Ennyi idő márpedig ne essen ki! Szavaira bólintottam egyet. Szóval valóban fagyosabb helyre jöttünk. Gyalogolni fogunk hamarosan, a hajó itt marad, biztonságban, mi pedig megyünk valamilyen mód tovább. Meleg ruha. De rég nem volt rajtam pulcsi és kabát... elszoktam ezektől ezekben a jó időkben. - Jó. - nem arcoskodtam apával, nem voltam engedetlen gyermek, aki jobban tudja az itteni dolgokat. Bíztam benne és hallgattam rá. Még azok után is jobban megbíztam benne, mint bárki másban. A tetteimmel bizonyítottam, hiszen a szavak olykor semmit sem érnek. Ami pedig a látogatást illette, ahogy elhitette hogy jöttünk valakihez meglepetésként, akkor véglegesítettem magamban az útirányt. Észak. Elmosolyodtam, újra játszottam a leheletemmel, ahogy meglátszott a levegőben. Végül megindultak, hiszen megkaptam a dolgomat. Öltözzek. A haj9t ahogy megállította, megkapaszkodtam, de haladtam vissza a fedélközbe a szekrényt átkutatni, vajon mit rejt ez az idegen hajó. Átcseréltem az eddigi ruháimat is, találtam pulóvert, kicsit vastagabb nadrágot mint az eddigi melegítő nadrágjaim. Egy kabátot is leltem a fogason, de azon elidőzött a pillantásom. Helyette inkább még felvettem a bakancsot, jól megkötöttem. Nem eltűrtem, a-a! Gyakoroltam esténként ezt is, bár nem tökéletes, de ahhoz jó, hogy fejlesszék és ne letagadja valahol! Másikat nem találtam, szóval nyilván ez tartozott a melegebb ruhákhoz. A sapka látványa, mely megint csak gondolatokat szült... nem hoztam el a sajátomat. Bár az vékony lenne. A kabátot felvettem, nem húztam még fel, a sapkát azonban zsebre dugtam, majd körül néztem mit kell még felvenni. Hiszen ide van minden készítve. Kesztyű és sál is a készlet része volt, azonban úgy voltam vele, most még nem érzem szükségét, így azokat a táskába helyeztem. Nem az én szílusom a kabát, de nem nyavajgok miatta. Az esküvő óta eltelt nagyjából 2 és fél hét, lassan a három héthez közeledünk... szerencsére apa úgy ahogy jól van, kivéve a stílusát, de ez vele jár, elfogadtam. Kolgával nem beszéltünk azóta, én végig hallgattam, de nem szóltam hozzá. Nem rá voltam mérges, magamra. Nem akartam most sem rosszat neki, ám megtartották apa szavát. Nem kerestem, nem hívtam a tengerrel. Elpakoltam a kaját, majd jó lesz máskorra ha megsütöm, bár nem tudom mikor érkezünk vissza. Vágyom az izgalmakat az az igazság, de tudom hogy vissza kell fogni magam. Ezek után léptem fel a fedélzetre és újra kifújtam a levegőt, hogy lássam a leheletem. A hajó nem ment, apa leállított mindent. Fogalmam sincs mi a terve, remélem úsznom már nem kell, ilyen hideg vízben még nem úsztam.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Júl. 31, 2023 1:50 pm
Aaron Bergström and Aina Morstad felhasználónak tetszik ez a poszt.
Somewhere in the North Pole...ship, cold wind...snow?? toKolga & Aaron
Eltelt némi idő azóta, hogy visszatért úgymond az élet belém. Eltelt némi idő azóta, hogy minden szép lassan kezdett visszaállni az általa megszokott kerékvágásba, ám olykor elkapott még a gondolat, s a rémes pillanat érzete, hogy bizony valami… valami hiányzik belőlem. Nincs ott, s talán már vissza sem kerül sosem, ám az elmúlt időszakban nem csak Aaron-hoz voltam szigorúbb. Magamat sem kíméltem, hisz úgy éreztem, kevés vagyok. Kevés ahhoz képest, mint ami egykor voltam. Meglehet hiú ábránd csupán, és akad valami ami bennem is megszakadt, s csapongó gondolataim is erről adnak tanúbizonyságot. Meglehet Aaron-nak sem mondtam el merre tartunk. Meglehet, csak azt kérdeztem meg tőle, velem tart e egy helyre, hová még el kell mennem, ám azt sem vallottam be még saját magamnak sem, hogy mi végre is akartam eljönni erre a helyre. Menni akartam. Vinni a lábam arra amerre a víz visz, s talán vissza se fordulni többet. Persze Kat hiányzott, és legszívesebben őt is magammal hoztam volna, ám még nem éreztem úgy, hogy képes lennék aképpen a szemébe nézni, midőn az elmúlt időszak telt el, s hogy nem épp ugyan olyan voltam. Kellett ez a távolság, kellett a gondolkodás, vajon mit is akarok igazán. Őt is akartam, de a messzeség is hivagatott, s úgy éreztem, Kolgának is tartozok annyival, hogy… szóval elég dologgal . Úgy éreztem az adósa vagyok. Akár csak a fiamnak. Egyre hidegebb volt. Egyre jobban éreztem a szél fagyos fuvallatát, a tenger jeges érintést, s hogy a fagy bizony közeleg. Hideg volt, mintha csak a tél felé haladtunk volna, vissza, vagy épp előre az időben. Aaront a napok múltával sem tájékoztattam, hisz úgy éreztem, akad annyi jogom, hogy ne közöljek ilyesmit, és legyen némi titok is. Látni akarta. El akart menni, s ezt már a nővérével való első találkozás alkalmával elkönyveltem magamnak. Az Észak… fagyos, hideg, veszélyekkel tarkított, s mindenek felett, még is gyönyörű. Olyan hely, ahová érdemes ellátogatni, s dacolni a fagyok szelekkel. Talán egyszer majd délre is elviszem. Talán egyszer majd megmutatom, milyen az egész világ, hisz bőven akad időnk, főleg ha eléggé vigyázok rá… vagyis ha eléggé vigyáz magára. Odafent álltam a fedélzeten, s tekintetem a messzeségre szegeztem, s egy apró mosoly suhant át rajta. Az eget kémlelve emeltem meg hangom, hogy Aaron is meghallja. -Aaron, gyere fel kicsit! - közel voltunk, ám még mindig akadt akkora távolság, hogy a hajóval még egy darabig fogunk tudni majd haladni. A legutóbbi alkalommal elég nehezen tudtam bele életet verni, s épp ezért nem is a Tavirózsával jöttünk. Egy masszívabb hajót szereztem erre az alkalomra. A fülkéből nem léptem ki, hisz ráérek majd fagyasztani magam akkor, ha már elérkezünk arra a helyre, honnan hajóval már nem mehetünk tovább. Ha Aaron felballagott, nem fordultam felé, pusztán egy kérdést intéztem irányába. -Tippelj… vajon merre vagyunk… - mosoly bujkált lélektükreimben, s némileg arcomon is látszódhatott. Arra a napra pedig még csak gondolni sem akartam. Feledni a gyengeséget, s szemem előtt tartani, hogy látnom kell a lányom. - Hamarosan nem tudunk hajóval tovább menni. A kabinban találsz meleg ruhát! Vedd fel! Ne legénykedj!! Hamarosan megyek én is! - felé fordultam, már ha odabent maradt velem, és nem ment ki, hogy jobban megnézze az egyre fagyosabb víztömeget. Ha még ott volt velem, hát ismét szólásra nyitottam a számat. -Meglátogatunk valakit...Ne akard vele felvenni a kapcsolatot. Jöttünk meglepetés lesz a számára. - azzal már vissza is fordultam a kormány felé, ellenőrizve a műszereket, miközben a hajó mintha megfeneklett volna, rándulva állt meg. Ha lement öltözködni, hát én magam is utána mentem, hogy felöltsek némi meleg ruhát, s persze az idősebb arcomat is, ám valami mesét is ki kell találnom, még is hogyan, és miként kerültünk ide, immár ketten... Miután magamra kaptam a megfelelő ruházatot, okulva a multkori majdnem megfagyásból, hát kimentem a fedélzetre, leállítottam az összes műszert, majd vártam a fiamra, hogy együtt kellhessünk útra, s szerezzünk meglepetést Kolga számára.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
