Néha először ki kell engednünk a dühünket, mielőtt meg tudnánk bocsátani a másiknak. Igen, ám...az érzéseim elfojtása olyan, mintha egy léggömbbe folyamatosan levegőt fújnék. Határa van annak, hogy mennyi levegő fér a léggömbbe, mielőtt kidurranna! Ez most pont ugyanolyan! Dühöngök. Minél inkább elnyomom, annál nagyobbat robban az indulat, mert végül úgyis kitör. Nem bírom, ahogy visszaüt, irritál, frusztrál, de jobb mintha csak állna ott mint egy darab fasz! Visszaüt, kitérek, visszaütök és kitér. Ám van, hogy betalál az ütése, az enyém pedig nem. Bosszant, eléggé frusztrál, de az sokkal jobban, hogy miért is kellene itt lennem. Miért is jöttem? Mi okból vagyok ezen a részen és mi célból találkoztunk mi ketten? A mennydörgés istenét püfölöm, visszaüt és visszaütöm. Dühít mert nem tudom egyszerűen kiadni magamból mindezt, nem segít akármi és mindez csak korbácsolja! Még nem sikerült rájönnöm. De talán majd apával ketten rájövünk. Felgyűlik és nem távozik. Tekintetemben csakis Thor lebegett, hogy ott üssem hol csak tudtam és ahol fájhat. Kérdésére, mit ugyan halottam, de válaszolni sem bírtam, nem voltam képes megszólalni, a mozdulataim és a koncentrálásom nem eresztett ebből az állapotból és így pofátlannak gondolhatott. Pofátlannak és tiszteletlennek. De nem voltam az, csak nem bírtam és tudtam még több helyre figyelni. Védekezni és ütni, vagy ép rúgni és még válaszolni is. Levegőt nem sűrűn vettem, néha megszívtam az orrom és kész, de most kiengedtem a levegőt és mélyebbet vettem. A mozdulataim nem álltak le, míg ő meg nem torpant egy bizonyos mozdulatnál. Kesztyű le...míg ezzel foglalkoztunk, addig az elmém is megpihent, ráfókuszáltam a kérdésére. Elnyammogtam a válaszadási lehetőségen, majd kiböktem. - Szinte minden most jön elő. Heteken keresztül elnyomtam mindent, hogy ne essek neki akárkinek...az állandó több helyre való fókusz, a zavaró hangok...a hibáim, a rémálmok, a fejfájás...meg az hogy most nem jó helyen szálltam le...most pattant el úgy igazán a húr a gitáron. - válaszoltam csendesen, majdnem egy szuszra, ám levegőt is kellett vennem hozzá, meg persze a nyelés is sikeres volt hozzá. A kesztyűt levarázsoltuk a kezemről, figyeltem a fickó hova lép és mit szed elő. Egy botot is...mi van a bottal? Nekem dobott egy botot, melyet két kézzel el is kaptam a levegőben felettem. - Sok esetben nem tudom magamból eltüntetni, vagy elnyomni a haragot. Sokszor csak az segít, hogy kiütöm magamból vagy elhúzok duzzogva vagy kiüvöltöm...de ez hosszútávon inkább csak elodáztatja... A fegyvert figyeltem, majd az istenre emeltem a pillantásom. Mi lehet a terve...még nem volt lehetőségem ilyesmit használni. Mikor használtam, akkor is csúfos kudarc lett belőle. Még nem tanítottak rá, még nem állt rá a kezem...az a szemét pedig ez kihasználta és győzedelmeskedett felettem. Szóval ez a része megint csúfos vereség lesz és már a gondolata is dühít! Amikor aztán nekem eset, az első csapását sikeresen kivédtem, de amikor jött a többi, akkor a mozdulat is abba maradt. Nem védekeztem, csupán irányba állítottam a botot és lesújtottam oldalt oldalára. Nem számított a fájdalom, mellyel az ő csapása ért. Nem számított, hogy én mekkorát adok viszont. Nem tudtam a botot úgy megragadni, hogy azzal jól odacsapjak, hogy az biztosan a kezemben maradjon és ne fájjon egy esetleges védekezéstől. Meglátszott rajtam, hogy ezzel még nem volt dolgom, hiába a pár hét szerzetesi lét. Még azt a szintet nem ugorhattam meg!
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Kedd Jún. 06, 2023 12:20 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Thor
Az egész csak egy küzdelem volt. Feszültség levezetés. Hagytam a kölyöknek, hogy püfölje a zsákot, legalábbis egy kis ideig, aztán kaptam magam, és a zsák helyére léptem, hogy engem üssön, s néha még magam is odacsaptam. Ő rúgott is, én nem tettem. Fel voltam készülve minden eshetőségre, hisz magam is tisztában voltam vele, milyen az, amikor a harag visz, és nem tud az agy tiszta gondolatokhoz jutni. Próbált gyorsabb lenni, s olykor engedtem, hogy betaláljon, had érezzem igazán mekkora súllyal képes odacsapni, ám a legtöbb esetben kivédtem hárítottam, s visszaütöttem. Igyekeztem úgy kezelni, ahogy azt a zöldfülűimmel tettem. Tudni akartam mire képes, mennyit bír el, és persze a fő cél az volt, hogy levezethesse a benne lévő haragot. Ennek céljából meg is jegyeztem, hogy meg sem izzasztott, s megkérdeztem, bírja e még, mire felháborodott. Megengedtem magamnak egy mosolyt, aztán támadásba lendültem. Nem fogtam igazán vissza magam, ütöttem ahol értem, s talán még egyet rúgtam is felé, mely ha célba talált, akkor az oldalát találtam el a sarkammal, ha nem, nos akkor vagy kivédte, és a karjával elütötte, vagy ellépett az ütés elől. -Gyerünk fiú! Adj bele mindent! Az összes haragodat! Ne add fel! - meglehet továbbra is csak húzni akartam ezzel a ne add fel szöveggel, s lehet jobban járna, ha nem ütnék vissza, és hagynám, hogy továbbra is a zsákot püfölgesse, de mégsem tettem. Ahol lehetett elhajoltam, kikerültem, lebuktam az ütések elől, ám volt mikor sikerült meglepnie, és bizony betalált egy két ütése, de mivel elég jó erőben voltam, így alig éreztem belőle valamit. -Mi húzott fel ennyire? Hová ez a rengeteg harag? - kíváncsi voltam, s ha egyszer már segítettem neki ebben, s ő is tulajdonképpen nekem, így úgy éreztem, ezzel az információval adósom is volt. Bár az is lehet, hogy a kíváncsiságom győzedelmeskedett. Aztán levettem a kesztyűmet, félredobtam, majd fogtam egy botot. Párszor megkoppantottam vele a padlót. -Vedd le a kesztyűt! Kapj fel egy ilyet! - mutattam a botok felé, mik elég vastag erős anyagból voltak. - Vagy talán félsz, hogy nem vagy képes vele bánni? - vontam fel a szemöldököm, aztán hívogatón intettem felé kezemmel. Ha levette a kesztyűket, vagy ha egyedül nem ment neki, akkor segítettem, majd odadobtam neki egy botot, mit ha elkapott, már lendültem is, hogy odacsapjak arra. -Gyerünk Aaron!! Üss vissza! Azonban ha a verekedéssel lenullázta az energiáit, akkor csak letérdeltem tisztes távolságban tőle, várakozva, vajon lesz e még tovább, vagy egyszerűen annyiban marad, és sikerült levezetnie egy keveset, vagy akár mindet a benne lévő haragból. Azonban ha tovább verekedtünk, akkor igyekeztem azon lenni, hogy haragja minden csírája elsorvadjon, és csak a kellemes fáradtság maradjon.
Kicsit csalódtam. Azt hittem a mennydörgés ura képes mozogni odafent a sötét felhőkben a vad villámok között... mint ahogy Aegir teszi, hogy eltűnik a vízbe és ő lesz a Minden. Na az elég menő, de így...mindegy. Ennél több csalódás csak nem érhet egy fél órában, hiszen se háromfejű kutya, se egyéb szörny. Csalódás volt, persze nem akartam óriás kutyát a nyakamba, szóval örültem hogy efféle nem létezik és amiről nem tudtam...az legyen is úgy. Had maradjak tudatlan felőle. Jobban járok. Bőven elég, hogy tudok az istenek létezéséről és hogy itt az Óriásfarkas is. Mindenki itt lézeng valami miatt. Még apa mesélte...de vajon mi az az ok? Az ütéseim célt tévesztettek, hiszen Thor, aki a zsákot tartotta, belépett elém és szinte ő lett a bokszzsákom, annyi különbséggel, hogy hárított és néha ütött is. Nem álltam meg a mozdulatokkal ez miatt, ez nem volt akadály, kicsit meglepett a fordulat, de rendben volt számomra, hogy élő valakit püfölhetek. Nem zökkentem ki miatta egy pillanatra sem. Aki még ösztönöz is az erősebb ütésekre. Nem mindenkivel csinálhatom mindezt meg, hiszen nem mindenki bírna ki egy félisteni erőt, ha az épp ereje teljében van. Az öregemet meg nem fogom püfölni...öhm...erős indokkal igen, talán, de nem ártanék neki. Az ütéseim nem maradtak annyiban, bosszantott hogy visszaütött olykor, de nem volt az akkora ütés, hogy kárt tegyen bennem. Pedig megtehetné hogy árt. Mégsem teszi. Nem kezdem el faggatni és magamban sem teszek fel hasztalan(nak tűnő) kérdéseket. Ő nem érdekel (annyira). Engem maga a Tenger, Aegir az, aki érdekel, a múltja, a kedvencei, az utálata, a haragja és a minden, amit még tudna mondani magáról. De most nincs itt hogy kérdéseket tegyek fel felé, így aztán koncentrálok az ütéseimre...nem kellene nagyon elkalandoznom. A sisak mögül villannak kékjeim, az ütéseim ereje és gyorsasága egyre fokozatosabb és erőteljesebb. Már nem csak egy helyre ütök, próbálok több felé ütni, hogy ne tudja kivédeni őket, főleg, ha gyorsabbra sikerül, mint amire számít. Nem egyhelyben állok, mozognak a lábaim is, a derekam, a térdeim, minden mozdulatban benne van a kitanulatlanság ám annyival több erő lakozik bennem, mint amennyire tapasztalatlan vagyok sok téren. A folytott haragomnak viszont ki kell jutnia és ha most az ütéseimre kell hagyatkoznom hogy ez megtörténjen, akkor úgy lesz! Még tovább növekedett bennem, ahogy beszélt hozzám, az ökleimbe fókuszáltam, az ütéseimet erősítettem vele. Nem nagyon foglalkoztatott hogy betalálok vagy sem, éreztem a csapódásokat a kesztyűn keresztül is. Nem egy átlagosnak húztam be, hanem egy istennek, szóval az érzés furcsa emiatt, de annál jobban izgató! Bírom-e még? - Még be sem melegedtem! - szólaltam fel szinte felháborodva erre az egész esztelenségre. Nem fogok olyan gyorsan kifulladni, nem az egész testemet vetem be, hanem egy részét, ám az erőmhöz kell az is hogy megtartsam magam és ellent álljak.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Kedd Május 23, 2023 9:12 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Thor
Nem mondom, hogy egy cseppet nem lepődtem meg, mikor Aranyhalként mutatkozott be, s talán a szemöldököm is megszaladt egy pillanatra. Még hogy Aranyhal! Már épp szólásra nyitottam volna a szám, mikor kijavította saját magát, s bemutatkozott immár rendesen, amit egy bólintással, s mosollyal képemen jutalmaztam. -Örvendek a találkozásnak Aaron, Aegir fia! -bólintottam mellé, tisztelet teljesen, majd hagytam had menjen el átöltözni, amivel hamar elkészűlt, s nem kellett feleslegesen várakoznom rengeteg ideig, szóval megérkezése után, haladtam vele lefelé az alaksorba, ahol nem tartottam semmi egyebet, csak a felszerelésemet, mi még az én haragommal is simán elbírt. -Nem... Az másik közeg. Nekünk nincs háromfejű kutyánk.-szaladt össze a szemöldököm. Csak egy világkígyónk volt, no meg Fenrir a maga káprázatos méreteivel, de ezt megtartottam magamnak. Persze gondoltam, hogy poénkodni próbált, s ehhez mérten vontam meg a vállaimat is. A következő kérdés elgondolkodtatott egy pillanatra, de végűl csak feleltem. -Nem. De nagyon menő lenne!-villantottam egy mosolyt.-Nekem bőven elég, hogy a mennydörgés ura vagyok, meg még sok apró titulus.- azt persze kihagytam, hogy erős vagyok, meg rettentően lelkizős, hisz egy kölyök szemében az ilyesmi nem épp a menő számba megy, sokkal inkább a ciki felé billen az a bizonyos mérce. Helyette felsegítettem rá a fejvédőt, és a kesztyűket is, majd következhetett a zsák tartása, s felszólítottam mutassa meg mit tud. A következő pillanatban beléptem az ütése elé, s játszi könnyedséggel löktem el öklét magamtól, léptem ki a rúgás elől, majd viszonoztam a tàmadásokat, persze visszafogtam magam, csakhogy semmi kárt ne tegyek a fiúban. Igaz én nem rugdalóztam, csak a karjaimmal védtem ki az ütéseket, s adtam is párat, csak hogy érezze nem csak dísznek vagyok jelen. -Az elfolytott harag robban, és hatalmasat szól! Adj bele mindent! Nem hiszem, hogy csak ennyit tudsz Aegir fia!- emeltem feljebb a hangom, miközben egy pillanatra megragadtam karját, majd lábaim beakasztottam, s egy gyors mozdulattal vittem a földre, lent tartva egy ideig, majd elengedtem, hagytam felkecmeregni, hogy újfent nekem eshessen, s én visszaüthessek. Elég volt belegondolnom mennyire nem szerettem mikor nincs aki visszaüssön. Mikor csak a zsákot kell ütnöm, ám az esetek többségében az volt a mérvadó, hisz az embereimen mégsem vezetgettem le a feszültséget. -Had lássam a legerősebb ütésed! Mutasd mit tudsz!- buzdítottam, s felvettem egy védekező pozitúrát, hivogató mozdulatot téve felé, s vártam, vajon lesz e mersze, vagy éppen kedve megütni, de teljes erejéből. Ami persze nem sokat árthatott nekem, de ha úgy talál el, akkor bizony megtántorodás lesz az eredménye, s egy elismerő mosoly. Ha nem tette meg, nos akkor egy cseppet csalódottságot éreztem, s igyekeztem valahogy kiprovokálni. Úgy gondoltam, jobb ha itt vezeti le, mint sem valahol máshol, s olyanon, aki nem tud akkorát visszacsapni. -Még meg se izzadtam! Ne add fel! Bírod még? - ha közben még ütögetett, akkor tartottam a karom, hárítottam, s olykor beengedtem pár ütést, hogy legyen némi sikerélmény is az egészben. Persze nyilván az elején nem számított arra, hogy majd átveszem a boxzsák szerepét.
A házba érve a Mjörmicsoda is lekerült egy emelvényre, közben lekaptam a sapkámat is magamról, a fejhallgatót is lehúztam a nyakamból. Kiszedtem a mobilból, azzal együtt ezt a hármat lepakoltam a kijelölt helyre. Míg a fickó távozott rövid időre, addig a kalapácsot kezdtem figyelni. Nem akartam közel lépni hozzá és megérinteni sem akartam. Miért? Minek? Úgysem tudnám felemelni, ráadásul jelenleg a rossz szándék is vezérel, kapnék ezerrel, szóval csak a szemem figyelte az isteni tárgyat. Esernyő. Eső...az esőt is ő generálja? Az oké, hogy a dörgéseket igen...az esőt is ő manipulálja? Thor újbóli jelenléte és szavai ráztak vissza a valóságba. Én ki vagyok? Rápillantottam kis fáziskéséssel. - Aranyhal. - böktem ki, végül visszapillantottam a kalapácsra, elidőztem rajta egy pillanatig, végül felszöktek szemöldökeim és hamar visszanéztem zavartan az istenre. - Várj! Nem! Felejtsd el! Aaron...Aaron Bergström... - még felé is fordultam, kicsit belepirosodtam az egész jelenetbe, így mindkét karomat feltettem a tarkómra. Atya ég Aaron...nagyon elkalandoztam...de a ruhát is elszedtem egy kézzel, így már nem is kellett tartogatnia. Hamar enyhűlt a pillanatnyi ciki érzés, hiszen többen is szólítottak már a becenevemen, mit az apám aggatott rám. Igen, képes vagyok rá hallgatni annyiszor a fülembe mászott már! Elpillantottam a mutatott irányba, majd kis fáziskéséssel megindultam felé, hogy belépjek, majd vetkőzni kezdjek. Nem csuktam be az ajtót, talán a női részleg nincs itthon... a gatyával hamar megvoltam, a póló nyakát még igazgattam, hogy szétnyíljon, de kiléptem Thorhoz, majd megindult, így magam is mentem. Éreztem a nyomást magamban, ilyen akkor szokott lenni, mikor már túl sok szar összegyűlt és nincs min vagy kin leadnom. Végül a póló is felkerült, sikerült szétnyitnom. Hurrá! - Nem tartasz szörnyeket? - kérdeztem vissza szemet forgatva. - Akkor a háromfejű fenevadat nem tőled fogom elcsórni! - vágtam vissza morcosan az orrom alatt, miközben figyeltem a lábam alá, az ismeretlen terep ugyebár... aztán felvonultattam íriszeimet a fickó hátára. Maga Thor az! Ugyanolyan mint az apám? Ő is villámmá tud alakulni és odafent képes mozogni az égen? Azt hiszem... megállt, így megálltam magam is, majd körbe néztem. Míg a szekrényből szedte elő a cuccost beljebb engedtem magam, megérintve a boxzsákot is futólag. - Te is képes vagy alakot ölteni és az égen rohamtempóban cirkálni? - tettem fel a kérdést, hiszen kíváncsi voltam az istenekre elég régóta. Csak nem az a fajta vagyok, aki egyesével felkutatja őket, hogy kibeszélő showt tartsak nekik. És most is csak totál véletlen találkoztunk...pont mint...az apja azt hiszem, tehát Odinnal. Amúgy, ha nem maradtunk volna, akkor nem futok össze vele. Figyeltem a fejvédőt, figyeltem a kesztyűket, így a segítségével magamra kaptam őket. Fura volt velük...ütni. Összeütöttem őket egymásnak, majd Thorra pillantottam, ahogy a zsákot fogta. A sisak zavaró lesz...így ha ő nem adta rám, nem vettem fel, de ha rám adta, akkor csak megtűrtem magamon. Nekikezdtem az ütéskombónak, megszokásból rúgást is adtam neki, felváltva ütöttem az ökleimet, szinte sorozatot kapott megállás nélkül. A lábam is lendült, a zsák pedig lógva maradt, tűrte a támadást. Dühből osztottam a pofonokat, egyszerűen annyi összejött, hogy nagyon nehezen kezeltem már és nehezen is párolgott el. Az a baj, ha edzőterembe megyek, ott más is sérülhet.. Nem bántok senkit többé. Elég volt. Az ütések közé néha bevittem egy csavart is, forogtam, majd úgy ütöttem, rúgtam, majd újabb fordulás után megint rúgtam. Fáradtam, izzadtam, de egy percre sem tudtam megállni. Egy félisten erejét csak úgy nem lehet alább csititani...ráadásul még felkészületlen is vagyok és az edzéseimet sem kezdtük el még teljesen. Ezeket a mozdulatokat is a bátáymtól tanultam és a nőjétől a pár hónap alatt. Hogy megtudjam magam védeni ha szükséges...
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 22, 2023 1:39 pm
Aaron & Thor
Az apja nevét meghallva elmosolyodtam, s ott is maradt sokáig képemen. Nem voltam rossz véleménnyel róla, hisz emlékeimben kellemes percek éltek, mit nála tölthettünk el mindannyian. Kivéve persze Loki csínytevéseit, és egyéb apróságokat, de az már mind rég történt. Aztán persze kicsit furcsává válltak a dolgok, és olyan irányba kanyarodott a fantáziám, amerre nem lekkene, és ezt el is mondtam a kölyöknek, mire persze perverznek nevezett. -Nem. Csak őszinte… - feleltem nagy komolyan, aztán mivel beleegyezett a dologba, így fogtam magunknak egy taxit, bemontam a címem, s út közben csendben üldögéltem. Szerencsére hamar odaértünk, így nem kellett olyan hosszú ideig élveznünk azt a kínos csendet. Viszonylag gyorsan pattantam ki a kocsiból, fizettem, majd invitáltam beljebb. Odabent semmi extrát nem láthatott, pusztán egy átlagos Midgardi lakás volt. Olyan, mint bármely embernek. Odalépetm a kis emelvényez, hol az esernyő szépen felvette eredeti formáját, majd letettem, s végignéztem a fiún. -Oda leteheted a cuccod, mindjárt jövök! - útközben kioldottam a nyakkendőmet, majd bementem a szobámba, ahol átvettem a szokásos edzős ruhámat, s egy másik garnitúrával tértem vissza, mit aztán a srác felé nyújtottam. -Te tudod, hogy én ki vagyok… de téged, hogy szólíthatlak? - ha elvette a ruhát, leengedtem a karom, majd a hűtőből előszedtem két palack vizet. -A fürdőt ott találod, át tudsz öltözni. - ha elballagott, akkor addig dobtam egy üzenetet Sif-nek, hogy vendégünk akadt, s ne kapjon frászt ha esetleg verekedés hangjait hallja odalentről. Ha minden rendben volt, akkor megindultam az alaksorba vezető ajtó felé, ahol aztán előre mentem. - Gyere bátran! Nyugi, nem kínzókamra van odalent, és szörnyeket sem tartok láncra verve! - komoly volt a hangom. Odalent aztán megálltam a szoba, vagy terem közepén, körbemutattam, majd elléptem egy szekrényhez, honnan előszedtem két pár boxkesztyűt, s az egyiket a fiú felé nyújtottam, majd jöhetett a fejvédő is mellé, bár nem állt szándékomban a fejét ütni, de valahogy úgy éreztem, lehet szüksége lesz rá. -Ezeket vedd fel. Majd segítek felcsatolni. - neki rendes kesztyűket adtam, az enyémeknél az ujjaim szabadon kapták meg az őket megillető helyet. Odaléptem a zsákhoz, s megfogtam egyik oldalról. - Mutasd mit tudsz, aztán ha elég, akkor kiállhatsz velem is. Csendben várakoztam, hátha cselekszik, s megteszi amit kértem tőle. Segíteni akartam, hogy a feszültség, mi szemmel láthatóan nyomasztotta elméjét, lassan elmúljon, és képes legyen tisztán gondolkodni. Persze én ezzel kicsit másképpen vagyok, hisz akadt más módja is a haragom levezetésének, ám abból sosem származott köszönet, hisz jött az égzengés, a villámlás, mivel olykor sokkal nagyobb kárt okozok, mintha valakit összevertem volna inkább.
Az apám...ki az én apám? Egy Isten, aki megtanított tiszteletet adni mások felé, ami akkor elillan, mikor a haragom és a pánik az egekben tivornyázik. De a szó, mely a nyelvem hegyén nyugszik, elő is ugrik. - Aegir. Az idegességem és a haragom természetes jelenség belőlem, ezzel születtem, apámtól örököltem ezt az aprócska hibát. Tudok nyugodt is lenni, de ha eluralkodik rajtam, mint most, nem igen van rá mód, hogy lenyugodjak. Most pedig csak annyi történt, hogy rossz helyen szálltam le, idegen arcok úsztak a látóterembe és Dora szavai is burjánozni kezdtek a fejemben. Meghalt. Tudom! A szavaimmal elsétáltam mellette, ám Ő a szavaival visszatartott, így megálltam, visszapillantottam a vállam felett. A villámok láttán már teljesen felé fordultam, ám tettem hátráló mozdulatokat, lépéseket, hunyorogni is kezdtem, majd mikor a kalapács is tisztán látszódott... Tikkelt egyet a szemem, nyeltem egy nagyot, majd megszívtam az orrom. A villámok ura. Szemtől szemben találkozhattam a Mennydörgések és a viharok urával... összeszorult az öklöm, hiszen valóban igaz volt, hogy itt járnak közöttünk és teljesen bele tudnak olvadni az emberek közé. Fel sem tűnt volna amúgy ha nem megyek neki, max egy fura érzéssel több lett volna a felismerés. De így hogy jelen vagyok egy kalapács feltűnésének...kicsit kellemetlen érzés kerít hatalmába. Tudtam innentől kezdve kivel is állok szembe, de nem ejtettem szót a nevéről sem. Ahogy a kezét felém nyújtotta, először arra, majd a kalapácsra emeltem a rideg kékségeimet. Végül reszketegen eresztettem ki a levegőt ajkaim közül, léptem felé, hogy a távolság megszűnjön, s ellentétes kezem emeltem az övé felé, hogy megragadjam azt. Már csak azért is, mert nem sűrűn foghatok kezet egy istennel...meg az, hogy tiszteletben tartom a valóját. Fenrir és az apám mások voltak. Odin...rá is emlékszem, találkoztam vele is, az első felismerés, hogy az istenek valódiak. Az emlék róla túl valódi, így biztos maradandó élmény volt, ha még mindig feltudom idézni a vele való találkozót. A kézfogásom erősebbre sikerült mint akartam, de csak a harag, a düh vezérelt mely telibe kapott bennem szinte mindent. Azonban nem voltam fölényeskedő...nem éreztem magam úgy, mint aki több lenne annál ami...csak a haragom az, ami kellemetlenné tette a létezésemet. Fullasztóvá vált a haragom előjövetele, ám a szavai valahogy féken tudtak tartani. Oda koncentráltam, bár ettől a harag nem párolgott el, csak nem robbant ki a terelés miatt. Segít lehiggadni. Hogyan? Mivel? Belém küld pár villámot és kész? Nem tudtam jelenleg elképzelni hogy mivel tudna pont ő kisegíteni, az agyam jelenleg parkólópályára állt a nagyobb gondolatok és gondolkodás terén. Az izmaim befeszültek. Ahogy a kalapács köddé vált és a szavaival jött, egy pillanatra az arcom is átrendeződött. Nem mutatkozott benne harag, jobbára a döbbenet tört utat magának. Mit akar ez, mit fogjak meg? - Te totálisan perverz vagy... - buktak ki ajkaimon a szavak, abba bele sem akartam gondolni, hogy otthon az asszonyával miket művelhet. Gondolom mással nem igazán, nem tűnt melegnek, vagy útszéli lányok összeszedőjének. Nem akartam megfogni a Mjörmicsodáját, így ebben a kusza szavakkal összezavart egy pillanatra. Az asszonyával nem akartam összefutni, főleg haragvóan, így örültem, hogy nem lesz egy nőszemély sem az utamba. A bunkó stílus erőteljesebb. Intenzívebb. Felőlem indulhattunk, tisztes távolságban figyeltem őt hátul, ahogy egy taxiba szállt, majd magam is és megindultunk. Nem tudtam higgadt maradni, a harag és a vér a fülemben zúgott. Minduntalan eszembe jutottak a rossz emlékeim, amik feljebb tornázták ezt az egészet. Összepréselődtek ajkaim, az ujjaim a nadrágomba martak. Magam elé révedtem, nem nézelődtem, nem kérdezősködtem, próbáltam még egy kis ideig visszatartani ezt az egészet. Kurva nehéz. Érkezésünkor a taxi megállt, kivágódtam az autóból, majd Thort követve az épület belsejébe léptem. Ott sem az volt az első, hogy körül nézzek, hogy milyen klassz ház és mekkora és milyen holmijaik vannak egy istenségnek. Aegirnek is akad pár furcsasága, így gondolom itt is akadhat ez az.
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Vas. Május 21, 2023 8:14 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Thor
Helytálló volt a megállapításom, és az érzékeim nem csaptak be ez alkalommal sem. A fiú pedig, aki egy darabig a földön űlt, nos ő... Szinte harapni lehetett az elfolytott haragot a levegőben. Olyan vagyok mint az apja. Ez a mondat mosolyt csalt az arcomra. -És ki lenne az Apád?-egyszerű kérdés volt, melyet őszinte érdeklőséssel tettem fel, s persze felajánlottam azt is, kárpótlom valamivel, amiért fellöktem, hisz hogy melyikünk sétált neki melyikünknek, azt nem akartam firtatni. Kárpótolhatom. Cseppet sem számítottam ilyesfajta kárpótlásra. Olybá tűnt, valahogy másképp kell eltöltenem a napom hátralév részét, s nem úgy, ahogy elterveztem. Egy ideggóc, és nem volt képes lenyugodni. Micsoda ismerős érzés! Sokat mondó pillantást vetettem felé, majd kihúztam magam, s talán cseppet nagyképűnek ható arckifejezést öltöttem. Még hogy nem tudnám kezelni... -Úgy hiszed?-apró villámok ezrei cikáztak át kezemen mi esernyőmet tartotta, s a következő pillanatban már a Mjölnir feszűlt kezemben. Ha az apja közülünk való, tudnia kellett mit is jelent ez a kalapács, a villámok mik átsuhannak, s a közben felvillanó lélektükrök. Nem bunkóságból, de nem nyujtottam felé a Mjölnirt. A végén ráejtené a lábára, én meg magyarázkodhatnék, és még a lelkiismeretem sem engedné, hogy csak úgy elsétálva magára hagyjam. Szóval mivel más úgy sem viheti el, így letettem a lábam mellé, majd mintegy alkura, nyujtottam a kezem. -Hidd el fiú nálam nem lehetsz haragosabb! Az állandó feszültség, a folyamatos harag, mi odabent tengődött, a düh, mi egyre inkább feszül bent, s kiadni vagy nem lehet, vagy... De nem akartam annyira belemenni ezekbe. Inkább rápillantottam az órámra. -Van egy ajánlatom. Bár ez is hülyén fog hangzani, de nekem van amikor segít, és ott nem tart szemmel senki...-elhallgattam, felmutattam ujjam, előszedtem telefonom, s dobtam Sifnek egy üzenetet, hogy viszek egy vendéget, majd visszacsúsztattam azt a helyére.-Eljössz hozzám, segítek lehiggadni, aztán szívbéli üdvözletemmel tàvozol Atyádhoz! Valóban eléggé furcsán hangzott,és nem is akartam belegondolni jobban, annak ellenére persze még is sikerűlt. Fenomenális, miképpen tudja magát zavarba hozni az ember, annak ellenére, hogy nem is azt akarta. Visszaléptem a kalapàcshoz, mi a következő pillanatban ismét esernyőként tündökölt. -Mondamám hogy majd megfoghatod, de totál perverzűl hatna, főleg, hogy épp magamhoz akarlak elinvitálni...és nem jönnék ki belőle a legjobban.- megdörgöltem a nyakam, zavartan elmosolyodtam, s persze totál nem értettem, hogy lehet, higy az erő egy ekkora önérzettel, és lelkiismerettel párosúljon, ahová még havernak a harag is párosul... -Sif talán otthon van...bár lehet másfelé vitte az útja, így az a bemutatkozás elmarad. -nem jött a számra emberi neve. Nem tudtam kimondani, hisz számomra annyira hidegen csengett, pedig az is ő volt. Reménykedtem, hogy lassan helyre áll a rend, és magam is képes leszek normálisan viselkedni, hogy méltó társa lehetek, ha egyszer már hozzá kötött az élet. Ha igent mondott, akkor a társaságában fogtam egy taxit, és a címem megmondva már indult is, hogy legközelebb a kötelező helyeken kívűl, a házamnál álljunk meg, ha nem, nos akkor keresni kell egy olyan helyet, ahol kárpótolhatom. Azonban ha a taxiban ültünk, akkor végig csendben voltam, az út végén pedig kifizettem a számlát, majd kiszálltam, s vártam a fiút is. -Nem egy palota, de ez lenne az... Gyere! Kerülj beljebb!-mutattam előre, majd beelőztem, hogy kinyithassam az ajtót.
Az esésem nem állította meg semmi, így hátra vágódtam, ám a segítség szemből rögtön érkezett is. Az erő mely belőle áradt rögtön megcsapott, belém ívódott és átjárt a hatalom amit ő uralt. Kézzel fogható volt az egész, pár pillanatra mozdulatlan is maradtam ennek a hatására. Mint mikor Aegir haragra gerjed...egy isten. Hát persze! Aegirnél is belém hasít a tudat sokszor, hogy nagyobb hatalommal bír, mint amit mutatni szokott. Ugyanez pepitában. Egy isten. A felém nyújtott segítő kézre elsőre rá sem néztem, majd elkaptam egy gyors mozdulattal, a tekintetemben ott izzott a harag és fel is fénylett a kékség, miközben felsegített a földről. Nem akart fellökni, ám a kárpótlásra elsőre nem reagáltam, próbáltam lenyugtatni a zakatoló elmémet, de kukába dobhatok mindent, amit eddig tanultam, hiszen semmi sem segít. Pedig csak rossz helyen száltam le és az elmémbe furakodott megint az a szerencsétlen halott! A fickó meg... Nem szatír. Na még ha az lenne is szép mutatvány volna. - Nem vagy az. Olyan vagy, mint az apám. Egy... - morogtam kicsit az orrom alatt, egyre felszökő dühvel, majd kifújtam a levegőt. -...kortalan isten. - fejeztem be az előzőeket, majd fájdalom hasított elmémbe. Túl sok infó mindez, túl sok az energia, ami körül vesz, nem elég hogy a sajátom kitörni készül, de még egy másik is szinte elnyomna. - Bár... - szólaltam újra meg, miközben végig néztem rajta... végül újra a szemein állapodtak meg sajátjaim. Fűtött az indulat, a ki nem adott energia, az, hogy felcseszték páran az agyam és nem adhattam ki apa jelenlétében mindezt...nem az eskü miatt...valami más volt ami visszatartott. Önmagam. Csak nyeltem és nyeltem... és elég volt pár rossz gondolat...az elmébe furakodott már megélt emlékek... -...kárpótólhatnál... - böktem ki végül, majd nyeltem egyet fájdalmasan... - Egy ideggóc vagyok és nem éppen a finomkodásról vagyok...híres... nem tudok lenyugodni! - megroppantottam a nyakam, kezdett frusztrálni, hogy ekkora ereje van és érzem...emberként bezzeg nem éreznék ebből semmit. Ráadásul tisztelnem kellene az isteneket, a magam módján meg is teszem azt bizony. A kezem ökölbe szorult...visszaharaptam a szapora légvételt, szinte lenyeltem, hogy megtudjak újra szólalni. - Bár biztos nem tudnád kezelni mindezt... - léptem is el mellette, hogy tovább haladjak, hogy majd valamit leromboljak, vagy ha addig tetőzik, akkor szétrendezem valaki arcberendezését. Nem ügy. - Nem vagytok egyformák...
Kiskép : Rendeltetésem : Thor vagyok play by : chris hemsworth Posztok száma : 82 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 77 Lakhely : Oslo Foglalkozás : a királyi testőrség vezetője Előtörténet : I'm here
Reidar Asheim —
Elküldésének ideje — Szer. Május 03, 2023 1:32 pm
Aaron & Thor
Csend és nyugalom, ami nem sűrűn volt jellemző a városban, ám mióta parkoló pályára tettem magam, és a munkám cseppet háttérbe szorítottam, valahogy elkezdtem azon gondolkodni, mi is lehetne az életem célja. Pénzem volt, arra nem volt szükségem igazán, és hogy semmi se legyen egyszerűbb, Malin is lelépett a fiammal, esélyt sem adva arra, hogy nevelhessem, vagy épp megtaníthassam neki, ha az én erőmet örökli, hogy még is hogyan kell kezelnie. Sokat tépelődtem rajta, és a kedvem sem volt a legjobb. Hangulat ingadozások, őrült harag, mi feszített, s nem egy alkalommal produkált nagy viharokat. Sif jelenléte rengeteget segített, már amikor engedtem, hogy közelebb kerüljön hozzám. Jó, mondhatnám azt is, hogy valami mindig mellé sikerül, hogy mindig elszúrok valamit, de Sif-el… vele igyekeztem megismertetni azt a felem, aki vált belőlem az itteni idő alatt. Gondolataimba merülve lépkedtem, kezemben a kávémmal, oldalamon az esernyőmmel, mit sosem hagytam otthon. Nyakamban a nyakkendőm, zakóm a vállamon lógott, hisz elég meleg volt. Azon gondolkodtam, talán bevásárolok hazafelé, és főzök valamit annak ellenére, hogy igazán nem is volt rá szükségünk. Gondolataimból az zökkentett ki, mikor valaki nekiütközött a mellkasomnak, elég nagy erővel, s egy cseppet megtántorodtam tőle, hol ott az ilyesmi nem szokott gondot okozni, ám ami még jobban meglepett, hogy a kávém sem löttyent ki, tönkretéve ezzel az ingem. A fiú aki nekem jött talán rosszabbul járt, hisz lehuppant a hátsójára, s még a könyökét is beverte, de volt benne valami, ami arra engedett következtetni, hogy nem egy közönséges halandóval akadt össze az utam. Odaléptem elé, s kezem nyújtottam felé. -Jól vagy? Könyököd? - kékjeim rá emeltem, s ha esetleg kinyitotta a szemét, s elfogadta a segítő kezet, akkor felhúztam, ám ha nem fogadta el a segítségem, akkor csak visszaejtettem magam mellé a kezem, felegyenesedtem, aztán csak vártam egy darabig, vajon el kezd e pattogni, hogy miért is nem figyeltem. Sosem voltam a nyugalom megtestesítője, de az ilyen helyzetekben igyekeztem aképpen cselekedni, hogy ne akarjak mindenkit a földbe döngölni, akivel csak összetűzésbe keveredek. Ha elfogadta a segítséget, és felsegítettem, akkor kedves mosollyal tartottam rajta tekintetem, hisz feltűnt mennyire zavart, és talán egy cseppet ideges is. -Nem állt szándékomban fellökni… esetleg kárpótolhatlak valahogy? - szünetet tartottam, aztán egy pillanatra megemeltem karjaim, kicsit behajlított könyökkel, mint egy védekező állást felvéve. - Nyugi nem vagyok szatír vagy ilyesmi… Kedvem lett volna elmondani ki is vagyok, hisz talán ha tudta ki fia borja, akkor nyilván tisztában kellene lennie azzal, hogy mi is itt vagyunk ezen a vidéken, vagy létezünk hasonlóképpen, mint valamelyik szülője. Ám ha ellenségesre vette a figurát, akkor ez a kis eszmefuttatás elmaradt.
Az esküvő olyan volt amilyennek lennie kellett. Túlcsordult szerelemből, túlcsordult nyálasságból. Rendben lezajlott minden, apa szerint pedig pár napot maradnunk kell. Már csak azért is, mert anyával akart maradni. Hiányzott neki. Felfogtam. Túl sok szart toltam a nyakába egy hónap alatt, így aztán kell neki a békéje. Hogy majd elölről kezdődhessen minden. Igaz, hogy azt kérte nem mehetek el, én azonban már sokadjára szegtem meg ezt a szabályt. A három nap alatt kétszer. De ez sosem tántorított még el semmitől sem. Az meg megint csak nem, hogy pihenésre száműzött. Nem tehette ezt velem. Nem akartam pihenni, de ő anyát akarta, mellette lenni, pihenni, otthon maradni és így nem akartam keresztbe tenni nekik. Zavarni sem, szóval... míg ők kicsit távol voltak közös bevásárlást tartani, hiszen elfogyott elég sok minden otthon is és a hajón is...kaptam az alkalmon és meglógtam. Jól tudom hogy merre szoktak menni, melyik a kedvenc helyük, így ellentétesen indultam meg a reggeli órákban. A fejhallgatóm került elő és a vékony sapkám. A tömeget még rémesen viselem, szinte pánikrohamot kapok a helyzettől, így elkell terelnem a figyelmet. Bérletem van, egész évre használatos bérletet szoktam vásárolni, így egész otthonosan mozgok már a tömegközlekedéseken. Még akkor is ha a bérletet az asztalom fiókjából kellett előkotornom. Nem volt szükség rá már rég óta. Olyan szinten elkalandozott a gondolatom, hogy az úti célom helyett Frognerben szálltam le. Oké, ez tényleg elég távol van Apáéktól. Távol akartam maradni valamiért, ám tudom, hogy vissza kell mennünk. Edzeni, mert még semmit sem tettünk szinte. De ha ő kiteheti a lábát...nem mondta hogy “parancsba” adta volna, nem húzott elő az ostoba kártyáját sem, így kijátszottam a helyzetet. Nem tudom mikor érnek majd haza és azt sem tudhattam, hogy mikor fog feltűnni nekik mindez. Egy fikarcnyit sem érdekelt. Tettem rá. Hiányoltam az itt létet, hiányoztak a haverjaim...ám a kopaszságom miatt kicsit tartani akartam a távolságot. Shane megértőbb és nem cikizi ki a dolgot majd ez biztos. Őt is felkeresem majd. De most Ian-hez tartok. Dora halálával ő is másabb útra tért, így beköszönök neki. Barátok voltunk, talán nem haragszik azokért a szavakért amiket a fejéhez vágtam a korábbiakban. A lépteimet megszaporáztam. Végezni akartam a dolgommal, figyeltem az idegen alakokokat és arcokat, bár elfogott egy szédülés. A pánik előszele. Sietve fordultam be a sarkon, ám elég erősen ütköztem bele valakibe, amiért hátra estem a földre. A könyököm fogott fel, nem csapódtam bele rosszul a talajba. Ridegen pillantottam fel az illetőre, közben a fejhallgatóm is lecsúszott a tarkómra, le a vállamra. A zaj, mely itt tanyázott a városban most ütötte meg a fejemet. Erőszakosan hunytam le a szemeimet és próbáltam visszavenni a zaklatott elmém. A felturbózott légszomjat.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (94 fő) Pént. Nov. 26, 2021 11:34 am-kor volt itt.
Kezdőlap
