Van a hajón egy plussz fő, aki besegít neki, aki kezeli a mobilját és ha kell akkor rádión értesíti őt. Rendben...fontos megbízatáskor is? Jó mindegy is, kihasználom, még akkor is ha csak szívatás az egész. Genya lennék? Hát én élvezem! Az meg hogy nem nagyon mutatkoznék felnőttel, hát istenem, mióta ide járok, anyám csak a szülőikre járt be. Most meg apám akar hozni vinni, mert tett egy ígéretet Axelnek. Hát csesszék meg! Bár Aegir szívja meg csak mellettem, szóval mindegy is! Talán jól is kijöhetek belőle! De mikor kijelenti hogy nem járat le senki előtt, nem éget le, csak bólintásra futja. Rendben! Hiszek neki. Közben míg pirosra váltott a lámpa, útjaink nagyjából 5 percre elváltak egymástól, már azt hittem megúszom, mikor meghallom az előző kocsi ismerős hangját majd Aegiré is párosul hozzá. Szememet forgattam meg, miközben megálltam, s tekintetem is rávezettem. Jelenlétén felciccenek, főleg ahogy fiatalemberez itt nekem, majd mikor közli, hogy nem tudom lerázni csak elhúztam a számat. Megigazítottam a táskámat, majd megindultam az anyósülés felé ahogy közölte a többit. - Menj a picsába! - dörrentem felé míg becsaptam az ajtót magamra, majd be is kötöttem az övet. A táskám megint a lábamhoz került. Csend telepedett ránk, nem néztem rá, unottan bámultam ki az ablakon. Legalább az utat ismeri, jó helyre kanyarodik be és megy is tovább, majd fékez le. Megjöttünk. A lógásomtól számított 10 percen belül. Magamhoz vettem a táskámat, majd egy kösz elmormolása után léptem is ki a kocsiból, ahol aztán a bejáratnál az osztályfőnököm bukkant fel. Szemet forgattam, miközben magamhoz szorítottam a táskámat, majd erőltetett jókedvet varázsoltam magamra. - Óh szóval nem kell egész napra igazolatlant írnom! Helyes mr. Bergström! - Jó reggelt. Hát Igen, Isteni rásegítéssel sikerült be érnem. Majdnem időben. - léptem el mellette, majd még rám szólt. Somolyogtam az orrom alatt időközben az előző megszólalásom miatt. - Jó, hát négyig van időnk egymásra...
Négy óra 5 perckor kaptam magamra a táskámat, ilyenkor mindig félkor megy a buszom, bár mivel Aegir azt mondta jönni fog értem, szerintem várni fog. Kiléptünk haverral az ajtón, majd beszélgettünk, míg ki nem értünk a járdára. Észre vettem egyből Aegirt és a kocsiját. Le is lohadt a mosoly a képemről. - Hát ezt nem hiszem el! - mormogtam, közben a táskámból előkerült a fejhallgatóm, amit a mobilomhoz kapcsoltam, majd dübörögni kezdett a zene a fülembe. Ellentétesen megindultam, mint amerre Aegir parkolt, majd 10 méter megtétele után körül néztem, nem jött autó, így átsiettem a túloldalra, ahol egy kis gyorsétterem is volt. Beléptem, a hölgy elmosolyodott, mikor a közelébe értem. A nyakamra húztam a fejhallgatóm, majd a pultra könyököltem. - Hello szépszemű! A szokásost kérném, meg egy normál kávét, tejjel cukorral. - adtam is le a rendelést, nem néztem hátra, türelmesen vártam, míg három perc után meg is jött a kért rendelésem. Három éve mindennap ide járok, szóval ismerik a szokásaimat. Egy 2 literes mentes víz, egy fél literes Cola, egy halas szendvics, meg a kávé, külön tejszínnel és rúd cukorral. Kifizettem a szokásost, meg a kávét is, majd a vizet elpakoltam a táskába, a többit pedig megragadtam és kivittem a bolt elé. Hónom alá kaptam a colát, a számba kaptam a hosszú halas szendvicset, a kezemben a meleg pohár meg a hozzá járó cucc, majd megindultam Aegir kocsijához. Követett. Hát hurrá. Ha lehúzta az ablakot akkor átadtam neki a kávét, majd az anyósülés felé vettem az irányt, hogy beszálljak. Ha nem húzta le az ablakot akkor a kocsira tettem fel a kávét míg ki nyitottam az ülésem felöli ajtót, majd bedobáltam a cuccomat, megragadtam a meleg kávét és cuccait, majd behajolva átnyújtottam neki azokat. Ha elvette, akkor beültem én is igazítva mindenen. A colát kinyitottam, majd egy húzásra megittam. - Anyának ne szólj a coláról. Nem ihatnék. Felpörget. - anya megtiltotta ezt és az energiaitalt, szóval csak suttyomban teszem mindezt. Bekötöttem magam, majd a szendvicset bontottam meg, amibe beleharaptam. A nyakamon a fejhallgató üvöltötte a rock zenét, a lábam járt is hozzá. - Bocs a délelőtti lelépésemért. - szólaltam meg 2 falat között, majd ránéztem. - Legközelebb nem találsz majd rám! - a szabad kezemmel a füleimre igazítottam a fejhallgatót, mivel a zenén kívül nem hallottam semmit, így részemről csendben tettem meg a hazautat. Ittam is. Amikor haza értünk, kiszálltam a kocsiból, bementem az épületbe, levettem a cipőmet, felsiettem az emeletre a szobámba, majd magamra csuktam az ajtót. Ledobtam a táskát, majd konzolozni kezdtem. Remélem Aegir nem akar itt maradni...most duzzogok! Asszem. Ha nem hazafelé mentünk, hát azt a részt felhúzott szemöldökkel bíztam csak rá.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Jún. 27, 2022 9:51 am
Aaron && Aegir
Eleget tenni egy kérésnek, amit megfogadtál megtartod. Persze akadnak olyan pillanatok, mikor bármennyire is igyekszel, az adott szavad megszegésre kerül. Főleg, ha megkedvelsz valakit, ami lassan szerelembe torkollik át. De mit megígérsz a gyerekednek, azt igyekszel betartani, még akkor is, ha abba beledöglesz. Oké, mondjuk azt nem szándékozom. Még nem! De úgy gondoltam, naivan ma már tudom, talán túlságosan naivan is, hogy Aaron nem lesz olyan nehéz falat. -Kiábrándítani? Ugyan! Ahhoz sokkal több kellene. - feleltem hasonló hangszínnel, mint ahogy ő is szólt hozzám. Tudok én másmilyen is lenni, és bizony nem csak a nyugalom, és a kedvesség honol odabent. Ha kell olyan leszek mint egy matrica, vagy a kétoldalas ragasztó. Bárhogy fogod, rád tapad, és szinte lehetetlenség megszabadulni tőle. -Van telefon… állandó vonal a hajóval… ha búvárkodni megyünk, általában van a hajón rajtam kívül még valaki, aki érti a dolgát… rádión leszólnak, és már megyek is. - feleltem határozottan, miközben egy pillanatra felé fordultam. Megvakartam homlokom, majd összevontam szemöldököm. -Ah… akkor már ciki, ha idősebb emberekkel lógsz? - ismét egy pillanatra felé fordultam, ám ez nem olyasfajta kérdés volt, amire ténylegesen választ várnék, inkább csak a költői fajta. Értem én, hogy ciki, ha apa kísérget, de annyira nem gondoltam magam ciki alaknak. - Nem kell félned. Nem foglak leégetni. - hangom komoly volt, s ellentmondást nem ismerő. Mindent fokozatosan. De lerázni akkor sem tud majd. Közben a lámpa pirosra váltott, s meg kellett állnom. Már épp közölni akartam, hogy akármit is tesz, vagy akárhogy is beszél velem, most már nem megyek sehová, mikor kinyitotta a kocsi ajtaját, és kivágódott rajta. Egy ideig szemmel tartottam, majd mikor megvolt a lehetőségem, utána eredtem. Ennyiből is jó, hogyha érzed, ha a közeledben van a kölyköd. A bizsergés a tarkón, a furcsa érzés. Szóval szépen mentem az „orrom” után, majd a sikátor végén megálltam a kocsival, kikönyököltem az ablakon. - A suli a másik irányban van fiatalember… - morogtam az orrom alatt, miközben a napszemüvegem felett ráemeltem tekintetem. - Nem tudsz lerázni. Na szállj be! - közben készen álltam arra, ha esetleg el akarna rohanni másfelé, akkor bizony menjek utána. Komolyan veszem a dolgokat, és nem hagyom hogy egy taknyos kölyök így kibabráljon velem. - Te kértél meg, hogy elvigyelek a suliba, így oda is viszlek.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Az én számításaim ha nem jönnek össze...nos ne tudja meg milyen vagyok mikor igazán elgurulnak a gyógyszereim. Amiket sosem szedtem. Mindenesetre az esküre én is esküt tettem, ami remélhetőleg neki is tetszett. Vagy legalább megérezte a szavaimból, hogy komolyan gondoltam. Éreztem a fájdalmat, de a telefonom csörgése megzavarta a beszélgetést, így felkuckóztam a szobámba nagyjából 2 perc erejéig. Csak hogy emlékeztessenek, hogy igyekezzek befele a suliba. Összakaptam magam, majd a vérzést csillapítást a gatyámba törölve kezdtem meg. Leszaladtam, az ajtónál Aegirt kérdeztem meg, hogy bevinne-e, mert a járatok kicsit késve vinnének be. Még ennél jobban is elkésnék. Ő pedig készségesen jött is, nyitotta az ajtót, sietett a kocsihoz. A hátsó részt felnyitotta, előszedett valamit, majd kérte a kezem. A tenyeremmel felfelé nyújtottan neki, ráöntötte a lötyöt, majd szemmel láthatóan is gyógyulni kezdett az eskü megszeghetetlen hege. Apró wáo kicsússzant, majd ahogy újra megtöröltem a gatyámba a kezem, a sérülés már eltünk, nem folyt több vérem. Bevágódtam a kocsi anyósülésére, a táskámat a lábaimhoz helyeztem. Becsatoltam magam. A telefonomat pedig a gatyám zsebébe toltam bele. Elindultunk ki az utcára, majd az útra kanyarodva már tudta is, hogy merre van a sulim. Szép. Szavai hallatán felcsússzantak szemöldökeim a homlokom közepére. Mikorra jöjjön értem? Még haza is akar vinni? Nem pajtás... a délutánjaimat nem fogod tönke tenni ezzel. Nem vagyok már dedós, hogy babyszitter kelljen. Nem szólaltam meg egyből, így kaptam egy névjegykártyát is, amit elvettem az ujjai közül és megnéztem magamnak a számát. Magnus Wiker. Milyen idétlen név ez? - Bocs, de ki kell, hogy ábránditsalak téged Aegir. - kezdtem ezzel nyugodt hangvételt megütve még, miközben a telefonomat újra elővettem, hogy a számot beleüssem a telefonba. Milyen nevet fűzzek hozzá? Aegir? És ha valaki meglátja? A Magnust meg senki sem ismeri. Akkor Apa? Akkor jönne egy csomó kérdés. Nem akarom a kérdéseket...de mégis az utóbbi lett, csak a biztonság kedvéért, hogyha valami balul sülne el és valaki másnak kellene a mobilomról őt hívnia. - Mi van ha búvárkodsz és sürgősen kellenél? - tettem vissza a mobillal együtt a kártyát a zsebem mélyére, majd rápillantottam. Tekintetem hüvös kékje az arcára fúródott. A hűvös nyugodtságot ütöttem meg a következő szavaimmal. - Nem fogok semmilyen időpontot mondani. Miért? Egy! Suli után sosem szoktam egyből haza menni, vannak haverjaim akkikel szeretek lógni, meg vannak már a szokásos köreim, amiket nem kéne tönkre vágni egyből. Kettő. Hülyén jönne ki, ha éveken át hirtelen most együtt látnának egy idegennel, az imidzsem ne rombold le, jó? Meg a hírnevemet se... még csak az kéne... felejtsd el! - tetszik vagy sem, nem kell neki tudnia, hogy mikor végzek, vagy hogy mikor lógom el az óráimat, vagy épp merre akarok haza menni, vagy ha épp csak este akarok haza esni. Nem teheti ezt tönkre ezzel. Mindkettőnknek meg vannak a maga szokásai, ne akarjon az enyémbe belerondítani. Időközben pirosra ugrik a lámpa, így kénytelen lesz megállni, mögöttünk is akadnak már autók. Így hirtelen döntésre kell jutnom, kicsatolom magam, megragadom a táskám és a lassan fékező autó ajtaját már nyitom is ki. Szó szerit kivágódom rajta. Semmit sem mondok. A tekintetem hűvösen figyeli a többi autót, a vállamra kapom a táskámat, majd szó szerint futva megindulok előre a másik útra, a szembe jövő autó hosszasan dudálva húz el mögöttem, de tovább futok. A többi autós is hasonlóan lelkessen nyomja a dudát a mutatványomra. Hátra sem nézek, majd berohanok egy másik sarokra, ahol nyílik egy sikátor, oda rohanok be. Ám nincs szerencsém, nem tudom levágni az utat az egyik haveromhoz, ő várt volna pár utcával odébb... Emerson a banda egyik tagjába ütközöm össze. - Na! Végre összefutunk Bergström! Beszédem van veled áruló! - kapja is meg a ruhámat, de el is csapom a kezét magamról. - Nekem nincs időm erre... - hajolok a képébe, fenyegetően közel lépve hozzá, amitől aztán meghátrál. Ismeri a felbőszült énemet és közel járok hozzá. Veszettül közel... - Kezdesz hiányozni a csapatnak. Hoztál egy rossz döntést, ezt mindketten tudjuk... bármikor visszatérhetsz. Adagold be anyádnak, hogy jó útra akarsz térni, de minket ne hagyj cserben. - gúnyos mosollyal ütögeti össze az öklét a tenyerébe. - Titeket aztán nem lehet lerázni, ugye? Emerson gúnyosan nevet egy rövidet, majd elhátrál, magához veszi a cuccát, majd a torkához emeli a kezét és szó szerint végig húzza rajta, majd rám mutat. Aztán ugyanezt a szemeivel. Aztán elszalad. - Csá arc! Még ütközünk! Egy chh-t nyögök ki, majd megfordulok, előveszem a csippanásra a telefonomat, SMS jött rá, a havertól akivel itt futottunk volna össze...már bent van, nem várt tovább. Igazítok egyet a táskámon, majd indulok is tovább a sikátor végére, hogy kiérjek egy másik utcára. A suli épp az ellenkező irányba van, már most távolodok tőle.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Jún. 20, 2022 9:24 am
Aaron && Aegir
Nem lesz egy egyszerű menet, és nem is várom el. Ám még is valami azt súgja, ez az egész egyik pillanatról a másikra sem fog megváltozni. Van olyan makacs, hogy a végletekig ágáljon ellenem, és mindent elkövessen annak érdekében, hogy elmenjek innen. Ám azzal nem számol, hogy én is vagyok olyan makacs mint ő. Talán még makacsabb is. Rekaciójára mosoly költözött arcomra, ami igaz nem maradt ott sokáig, de valahogy nem bírtam megállni, hogy ne engedjek a mosolygás késztetésének. -Szerintem nem kell bemutatnom milyen az, amikor nem jönnek össze a számításaid… nem igaz? - vontam fel a szemöldököm, miközben karba tett kézzel dűltem hátra a kanapén, s egyik lábam felpakoltam a másik lábamra a térdem fölött. Nem akartam mentegetőzni, és mindent elmondani újra és újra, hisz akkor cserepesre beszélhetném a számít. Meg aztán magyarázkodni?! Miért tenném tovább? Legyen elég, hogy egyszer vagy épp kétszer elmagyarázom, és onnantól kezdve tekinthetjük elbeszéltnek, s maradhat nyugodtan a jelen, ahol aztán szépen minden mehet tovább a maga ütemében. Megesküdtem neki a kis kép visszavétele után, hogy számíthat rám, és ott leszek neki. Megesküdtem, hogy nem hagyom magára, véreskü, mi számomra megszeghetetlen. Komolyan vettem, mint hosszú hosszú évekkel ezelőtt is. Vonásaim ellágyúltak, mikor ő maga is megvágta tenyerét, s úgy fogtunk kezet. - Úgy legyen! - bólintottam, aztán figyeltem miképpen indul meg az emelet felé, még mielőtt bármit mondhattam volna, s míg odafent volt, én már előszedtem a kulcsom, hisz még össze kell szednem pár cuccom, hogy teljesíthessem a „nyakadon ragadok, és levakarhatatlan leszek” eskümet. Mikor aztán lejött az emeletről, ráemeltem tekintetem, s mivel időközben letelepedtem ismét a kanapéra, majd kérdésére felszaladt a szemöldököm, aztán felkeltem, s elindultam kifelé. -Beviszlek! - bólintottam, aztán már keltem is fel, hogy meginduljak kifelé, ahol a csomagtartóból előszedtem egy üvegcsét. - Add a kezed! - nyújtottam felé sajátom, ám ha nem adta, akkor én ragadtam meg véres kezét, majd letekertem a kupakot, s finoman löttyintettem kezére a sós tenger vizéből, s a seb, mi ott ékeskedett, s nem is olyan régen még ontotta magából a vért, gyógyulásnak indult. - Ülj be! Közben magam is beszálltam, indítottam, s ha már ő is bent volt, hát indulhattunk is. -Hányra menjek érted? Akármilyen időpontot mondasz, hamarabb érkezek, s ha kell várok rád. Viszlek, és hozlak… -előszedtem egy névjegyet a zsebemből, majd felé nyújtottam, s ha elvette, hát ismét a kormányt fogtam. - A telefonszámom...Bármikor hívhatsz. Nincs alkalmatlan időpont. - tettem hozzá, aztán kigördültem az utcából, s felvettem a megszokott haladási ütemet.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
- Óriások és isteni lények...wáo... - meghökkenve ismételtem szavait, nem is gondoltam arra, hogy óriások is léteznek...de akkor ácsi! Törpék is? Tuti...azok kéz a kézben járnak az óriásokkal. És ezt el is hiszem, hiszen maga a tenger istene vallotta meg. Szóval szereti a békét ... Azt hiszem ezt mellettem nem fogja tudni megtapasztalni. Ezért is akartam hogy távol maradjon. Úgyis csak belé marnék. Mást úgysem tudok, így is csak páran maradtak mellettem emiatt. De az igazán dühös énjére kíváncsi vagyok. Szóval érdemes lenne kirántani belőle? Biztos. Elkell jutnom odáig. Csak lassan, nem sietem el! Szép lassan fúrom bele a késemet a húsába. Miért? Ne most akarjon 17 év után megjelenni az életemben, ne most akarjon jófiú lenni és elérni azt, amit se anyám se a bátyám nem tudott. Az meg hogy Axel életéből lemaradt, hát istenem, úgyanúgy az ő apja is, vele is el tud majd csavarogni...vagy ez a felnőtteknél már nem annyira buli? Csak a beszélgetés maradhat kettejük között? Közös piálással? - Nem akartad elkövetni, mi... ahhoz képest 17 és fél év remekül elment nélküled is. – szúrom oda neki foghegyről, bár tulajdonképpen egy hangosra sikerült gondolattá vált. Ki sem akartam mondani, de az őszinteség az ilyen, főleg tőlem másnak. Szeretem ha a szavaim fájnak a másiknak, szeretem ha távol maradnak ezek miatt tőlem. Jó, igazából szeretném ha maradna, mégis csak az apám, de előbb mutassa meg hogy megérdemli azt a tetves esélyt és nem csak a levegőbe beszél. Azt mindenki tud. Még egy 5 éves is. Hasonlítunk. Hát én nem látom, bár lehet belülről értette. Mindegy is. Figyeltem a képet a kezemben, hosszasan megnéztem magamnak újra, hiszen én voltam rajta, Aegir csinálta emléknek magának, amit mindig magával hordozott. Újra felpillantottam rá, ahogy beszélni kezdett a dolgok kiderítéséről, de a képet aztán ahogy jött felém, úgy vissza is adtam neki. Vissza tette a zsebébe. Nagyon fontos neki, ahogy én is. De nem tudok elsőre bízni benne. Úgy meg biztos nem, hogy már egyszer eljátszotta, Magnusként mutatkozott be. Holott már akkor is -mindig is- tudta kicsoda vagyok! És nem szólt róla egy büdös szót sem. Mikor újra megszólalt, csak elpillantottam róla, bármi más érdekesebb volt addig, míg előnem került egy bicska. Akkor aztán a tekintetem is és a fejem is felé fordult. Fürkésztem őt, ahogy tovább beszél, ahogy esküt tesz, ahogy megvágja a tenyerét. Elnyíló tekintettel figyelem, ahogy a vér kicsordul, elismétlem magamban újra a szavait, hogy Mindig számíthatok rá. Átveszem tőle a szúrótárgyat, majd habozás és gondolkozás nélkül vágom meg bal tenyeremet, elég mélyen ahhoz, hogy több vér serkenjen. Meg a fájdalom is megszüntesse az iránta érzett negatívitásomat. Épp most esküszik kitudja hányadszorra a mai napon, de van pofám ehhez is, hogy éljek azzal a dologgal, hogy szívatni fogom, ahol csak érem. - Megesküszöm, ha eljön az ideje, megfogok bízni benned! - tekintek fel lágyan a tengeristen szemeibe, majd megragadom kézfogásra az övét. Ahogy ő mindezt értem teszi, úgy nekem is kellene valamit... de majd bőven elég lesz ahhoz, hogy bizalmat szavazok neki az egész életemnek. Majd ha eljön az idő és képes lépést tartani, majd akkor engedek! Ismerős dal érkezik fentről. Még először nem is tulajdonítok neki nagy figyelmet. De aztán jó ideje csörög és zenél... - A telefonom! - pattanok le a pultról, a gatyámba törlöm a vérző tenyeremet, majd felvágtatok az emeletre sebessen. Felkapom a telefont, levágódom az ágyra, majd a zöldet nyomom. - Itt kis B. Mivel szolgálhatok? - tettem fel a kérdést, majd jött a válasz :azzal, hogy beérek az iskolába fél 10 előtt! Baazd meg elkéstem! Kinyomtam a telefont, felkaptam a táskámat, majd kivágtattam a szobámból, leszaladtam a bejárati ajtóhoz, már nyúltam volna érte, de Aegir felé pillantottam közben. A kezemet még mindig a gatyámba törölgettem. Időközben belebújtam a cipőmbe is. - Lehetek pofátlan dög? Bevinnél a Elvebakken-be? Kurvára elfogok késni!
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 30, 2022 6:37 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Sok minden ellen harcoltam életem során. Óriások, Isteni lények ellen… ne hidd, hogy megbújtam a tenger fenekén, és nem vettem ki részem a harcokból. - feleltem őszintén, bár tény és való, hogy nem szerettem ezekről beszélni. - Mostanában viszont jobb szeretem a békét. Jobb szeretem, ha minden megvan a maga medrében, és béke vesz körül. De ez nem jelenti, hogy nem tudok dühös lenni én is. Igaz, eltértem a tárgytól, és nem részleteztem, hogy mit is harcoltam, és kik ellen, de valóban tettem olyasmit is. Ám még is tény, hogy magamnak való vagyok, és mostanában nem sietek el semmit sem. Aztán témát váltottunk szerencsére, és megígértem, hogyha kell valami, szólhat, és szívesen magammal viszem, ami persze igaz volt. Miért is kellene hazudnom? Miért kellene valótlant állítanom? Felvontam szemöldököm egy pillanatra válaszára, hisz olyan hitetlennek tűnt. -Úgy legyen! - bólintottam, aztán gondoltam egyet, és olyasmit mondtam el neki, amit még senki másnak. Figyeltem reakcióit, aztán kimentem egy pillanatra, kezébe nyomtam az apró gyermeket ábrázoló képet, mire még tisztán emlékeztem mikor megcsináltam, s már az emlékére is elmosolyodtam, aztán mikor befejeztem mondanivalómat, ráemeltem tekintetem, majd összeszaladt szemöldököm, és hallgattam. Nem vágtam közbe. Aztán megingattam fejem. - Axel életéről lemaradtam. Akkor nem léptem semmit, és megbántam. Veled nem akartam mindezt elkövetni. Benned kölyök, pedig van egy hatalmas… hogy is mondjam...lenézed magad, vagy másokat, hogy Te nem lehetsz fontos!- pillanatra elhallgattam, aztán rá emeltem tekintetem. - Jobban hasonlítasz rám, mint sem azt valaha is gondolnád… fiam – tettem hozzá, s igyekeztem nem elérzékenyülni, ám még is vonásaim meglágyultak, s egy pillanatra még felé is mutattam. Figyeltem vonásait, s igyekeztem megfejteni, vajon min is megy keresztül. -Biztos van valami amiben nagyon jó vagy! Ha odafigyelsz, hajózni például nagyon jól tudsz! Engedd, hogy veled legyek! Engedd, hogy segítsek, és majd közösen kiderítjük miben vagy igazán jó! - elhallgattam felkeltem, és odasétáltam hozzá, majd ha hagyta, visszavettem a képet, és zsebembe ejtettem azt. Oda, ahová eredetileg való.- Engedd, hogy segítsek Aaron! Veled akarok lenni, és más nem érdekel. Itt, Te vagy az, aki igazán fontos! Ha kell, megesküszöm neked, hogy Mindig számíthatsz rám. - körbe pillantottam, s mivel sehol sem láttam egy kést, benyúltam zsebembe, előszedtem belőle egy bicskát, kipattintottam a pengét, majd kinyújtottam kezem, és megvágtam a tenyerem, aztán ráemeltem fiamra tekintetem. - Megesküszöm, hogy bármi legyen, Ott leszek neked eztán, és előítélkezés nélkül, nekem bármit elmondhatsz! - aztán megfordítottam a kést, s odanyújtottam neki, várva, vajon megpecsételjük e az alkut. Ha ő is megvágta tenyerét, hát kezet fogtam vele, s egy darabig úgy tartottam azt, majd elengedtem kezét, s egy zsebkendőt szorítottam sebemre. Ha nem tette, hát csak leengedtem kezem, és ökölbe szorítottam kezem, hagyva, hogy vérem kiserkenjen, és a padlóra cseppenjen. Akárhogy is legyen, én megtartom az adott szavam.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Számára elég volt a háborúzásból. Volt már katona is. Érdeklődve hallgatom, nem gondoltam volna, hogy ilyet is csinált azon túl, hogy istenkedik. Vagy az a kettő kéz a kézben jár? - Mi ellen harcoltál? - óvatos a kérdés, nem nagyon akarok érdeklődőbe átmenni, nehogy félre értsen, de a kíváncsiságom ott ficeg a felszínen, nem tehetek róla. Nem az apai rész érdekel, hanem az isteni része. Szereintem ezt felfogta már rég. Meg azt is, hogy amíg nem akar atyáskodni felettem, addig megbékélek mellette. - Jó! Ha lesz valami nyűgöm, majd szólok. - húzom el a számat, hiszen mi van ha nem komolyan gondolta, hogy bármikor elmehetünk? Oké, hogy isten, de ennyi felesleges idővel ne akarjon rendelkezni és ne is fitogtassa a rengeteg felesleges időt, amelyet rám szánna. Menjen aztán búvárkodjon tovább, ahhoz jobban ért, mint a gyerekneveléshez. Engem már nem tud megnevelni, szóval erről is letehet. Úhh, jön valami titokkal amiről még anyasem tud. Csendben hallgatom, abba marad a dobolás az ujjaimmal, figyelem az arcát, lesem veszem róla a tekintetem. Hol a szemeit vizslatom, hol a szakálas fejét, ám mikor közli, hogy volt nálam mikor kicsi voltam...döbbenten figyelem. A szívem vadul kalimpálni kezd a vallomására, hogy ő vigasztalt sokáig, míg anya aludt. Nem kelt fel a sírásomra? Óvatos és alig látható mozdulattal ingatom meg a fejem ezt hallván. Dajkált, dúdolt. Még mutatja is. De aztán kilép a házból, így a mellkasomhoz nyúlok lassan, összegyűrve ott a pólómat, reszketve fújom ki a bent rekedt levegőt. Miért fáj mindaz amit mond? Ráadásul idebent? Miért okoz nekem ezzel fájdalmat? Könny szökik a szemeimbe, de aztán leis törlöm őket, ahogy megjelenik az ajtóban. A képet kezdem figyelni, de nem hiszem, nem vagyok benne annyira biztos, hogy ez a baba valóban én volnék. Mindenhová magammal vittem, és megfogadtam, hogy egy napon, ha eljön az idő, tényleg elviszlek magammal világot látni. Ezen szavaiból csak még szarabbul kezdem érezni magam, megsajdul a fejem is, így hamar a tenyeremmel kezdem megdörgölni azt. Annyi mindent mond és tesz ezzel, hogy legszívesebben itt hagynám a francba, mert hiába fájnak a szavai, közben rettenetesen de kedvesek is ezek és melengetik az apró lelkem megmaradt részét. - Miért én? Axel az elsőszülötted félisten részen. Ő az idősebb! A menőbb! A hősöm! Ő az, akit mindenki csak szeretni tud. Ő az aki remek pályát választott az útján. Anya legnagyobb büszkesége. Minden sunát megkapott és meg is döngetett! Én meg? Én mit tudok felmutatni? Csak rendbontok, felkavarom az álló vizet. Ott marok bele az emberbe, ahol csak tudok! És még élvezem is! De még hogy! Nem értek semmihez sem Aegir. - nevetem el magam keserűen, két kézzel beletúrva a hajamba, hogy aztán csak úgy megfagyva magam elé bámuljak. Érzem, ahogy aszívem őrültmód kalimpál, de nem a harag miatt...fogalmam sincs, hogy miért ver ilyen űzött mód.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Május 27, 2022 12:39 pm
Aaron && Aegir
-Akár mehettem volna katonának is, de abból elegem lett. Eleget harcoltam már. Nem kellett több belőle. Lenézhetsz miatta, de mindegyikünknek akad munkája itt köztetek. - feleltem őszintén, és határozottan. - Hívtak a tengerészethez is, de nemet mondtam. Néha megfordulok arra, de hivatásos sosem lettem. - tettem hozzá, hisz nagyon kiérződött mind arcvonásairól, mind a kérdés lejtéséből, hogy nem igazán van hasra esve tőle, de ezt nem is vártam el. -Csak szólnod kell, és mehetünk. - feleltem őszintén, s még egy apró mosoly is költözött az arcomra. Igaz nem ejtettek a fejemre, és éreztem én, hogy ennek „figyelj jobban te hülye” hangzata van, hisz sosem tudhatom mennyire adhatom át magam ennek az egésznek. Vajon fog e bennem ténylegesen bízni? Vajon fog majd őszinte lenni hozzám egyszer? Aztán elhatároztam mondok neki valamit, amit mélyen magamban tartottam. -Elmondok neked valamit, amit még az Anyád sem tud… - elmerengtem az emléken egy pillanatig, majd belekezdtem. - Jártam nálad párszor mikor nagyon kicsi voltál… Anyád sem tudja. Pár pillanat volt az egész… Sírtál talán rossz álom lehetett, vagy épp az ég zengése rémített meg, nem tudom… Annyira apró, és törékeny voltál… megsimítottam az arcod, karjaimba vettelek, dúdoltam, míg megnyugodtál...Anyád aludt. Nem ébredt meg a sírásra...- lepillantottam karjaimra, és mutattam mint egy illusztrációképpen. - Szinte elvesztél a kezemben. Annyira rossz volt elmenni tőled, hogy aztán pár alkalommal még meglátogattalak… lehetsz érte dühös, akár nekem is eshetsz miatta… de nálad szebb babát nem tartottam a karjaimban… - elhallgattam, majd felkeltem. Egy pillanatra kimentem a házból a kocsimhoz, majd visszajöttem, és megmutattam neki egy képet, amin ő volt. - Mindenhová magammal vittem, és megfogadtam, hogy egy napon, ha eljön az idő, tényleg elviszlek magammal világot látni.- elhallgattam. Tudtam, haragos lesz majd, és bizonyára szívesen nekem esne, de ez egy olyan dolog volt, amit rajta kívül másnak nem mondtam még el. Az én titkom volt. A titok ami talán erőt is adott. Erőt arra, hogy miért érdemes ezt végig csinálnom. -Akkor miattad jöttem vissza, és most is. Még nem hiszed el nekem, és hazugságnak is gondolhatod, de nem teszem. - tettem hozzá, aztán ha nem esett nekem, vagy nem vágott hozzám semmit sem, odaléptem az ablakhoz, s megtámasztottam jobbom a párkányon, aztán intettem egyet a szomszéd nőnek mosolyogva, majd Aaron felé fordultam, már ha közben nem hagyott magamra. Tudtam, kevés vigasz volt amit ez a kis titok adhatott, de nekem akkor is sokat jelentett.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Nem nyúl. Ez helyes, mert nem akarja, hogy újra a fejére olvassak mindent. Tanul. Szuper. Utálom, ha a cuccaimhoz nyúlnak. Ezt ő is hamar megfogja érteni. Ha meg nem, akkor azt hamar érzékelni fogja. Nem szoktam visszafogni magam sem szavakban, sem tettekben. Kérdéseit felvont szemöldökkel hallgatom végig, nem értem a kérdését így hirtelen, így csendben is maradok. Nem sokáig, de jövök valami válaszfélével. - Honnan tudjam? Én csak a bátyám cuccait szoktam régebben kölcsönvenni. Más cuccát én csak akkor szedem el, ha az nem az övé, ha már kiütöttem ezerféle módon... a többi csőcselék, hogy mit miért vesz el a másiktól, leszarom igazából. Ez a világ csak a szenvedésé, és mindannyian tolvajként élünk benne. A becsület és a hűség nem erény, csak kifogás arra, hogy valaki még többet lopjon. - vonok vállat és széttárom oldalra a kezeimet, általánoságról nem tudok beszélni, saját magam részéről már igen. Az hogy az utca elejéről mit visznek, az nem érdekel, ide nem teheti be a lábát senki, mert az öklöm a képébe találja hamar. Nem vagyok jó, de rossz sem, valahol a kettő között tengődöm. - Ha szeretsz ügyeskedni bármit találsz, megmozgathatod, s hogyha nincs odavarrva, leszögelve, leláncolva: elviszed. Ha semmi szükséged nincsen rá, akkor is. Ilyenek az emberek...a nincstelen senkik... - húzom el a számat, én hogyan gondolom, bár lehet nem is érdekelné a dolog. Engem nem izgat más, erre már rájöhetett. Amit én akarok, azt megszerzem így is úgyis, de az nem lopás, vagy az? Nem érdekel. Ami meg az én cuccomat illeti...ahhoz ne nyúljon senki. Leteszi magát a kanapéra, onnan figyel. Két vagy három hónapja itt dolgozik. Emberi munka egy isten számára? Mekkora szánalom már... minek kell ezt így megtennie? - Búvároktató? Komoly? - hitetlenkedve hallgatom, arcomról is ezt olvashatja le, hogy ez elég gyér munka. A tengeristen búvárkodással foglalkozik, bálna lessel töltötte az idejét. Hát ez elég nevetségesen hangzik, de olyan szánalmas tőle hallani, hogy nevetni is elfelejtek. Kérdésére elmosolyodok, majd fejet ingatok. - Nem, nincs. Csak ne gyere be hozzám, mert azt gyülölöm. - említem meg újra, aztán hallom csippanni a telefonját. Felemelkedik a szemöldököm is, majd kiböki hogy az árbóc is megjött. Már megsem kérdezem, hogy miért nem vesz másikat...anyával közös emlékük. Amibe beletapostam. De így járt. Ez az ő hibája meg a tetves leveléé. Dobolni kezdek a lábam között a pulton, majd megszólalok csendben. - Még sosem voltam búvárkodni... mutatsz majd bálnákat közelről? - nem volt még lehetőségem erre, sosem láttam még testközelből bálnát. Na nem mintha annyira érdekelnének, tévében sokszor láttam, de ha már félisten vagyok és lehetőségem van rá...miért ne akarnám kihasználni? Miért ne akarjam Aegirt a saját hasznomra fordítani? Kihasználnám-e? A tudta nélkül? Hogy minden erőre és tudásra szert tegyek? Bármikor! Próbára teszem a türelmét, az erejét...csak azért, hogy összeroppanjon a haragom alatt. Szúrós tekintettel figyelem az istent, a mosoly is előkerül, de hamar leolvad, ahogy rájövök, hogy kiszámítható lehetek. Csak szépen lassan, aztán majd úgyis ráöntök mindent.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Május 27, 2022 10:50 am
Aaron && Aegir
Kezet fogtunk, megeggyeztünk. Talán még mosolyogtam is volna, de nem tettem meg, inkább csak bandukoltam vele a ház felé, ahol aztán előre engedtem, elvégre még is csak ő van otthon, szóval Hallgattam mit mond, majd bólintottam. -Nem nyúlok olyanhoz, ami nem az enyém… - feleltem, aztán magam is kibújtam a cipőből. Nem mintha nem emlékeztem volna erre a szabályra. Jártam itt egy két alkalommal ahhoz, hogy tudjam, bizony a cipőt le kell venni, és abban nem megyünk be a lakásba. Szóval szépen letettem a megfelelő helyre, aztán zsebre tettem kezem, és úgy álltam ott mellette, tekintetem rá emelve. -Ez mind világos. Csak azt magyarázd meg nekem, hogy ez nálatok ilyen emberi szokás? - fontam karba karjaim.- Bemenni hívás nélkül valahová ami nem a tiétek… meginni megenni, ami nem a tiétek engedély nélkül. - morfondíroztam karba fonva kariam, aztán elindultam a kanapéhoz, majd letettem magam az egyik felére, és úgy emeltem tekintetem fiamra. -A cipő levétele itt nagyon régóta szabály. - mosolyodtam el az emlékre, aztán vettem egy nagyobb levegőt, aztán tekintetem ismét Aaronra emeltem. - Két három hónapja jöttem vissza. És hogy válaszoljak a fel nem tett kérdésekre, nem Rán után rohangáltam. Dolgoztam. Búvárokat oktattam, képeztem ki mélytengeri búvárkodásra… bálna leseket vezettem, mielőtt ide jöttem, egy trópusi szigeten voltam… nem henyélni, és koktélt iszogatni. Dolgoztam. - vontam meg a vállam. Valahogy úgy éreztem, nem igazán érdekli mindaz amit mondok, szóval úgy döntöttem, addig nem mondok semmit, míg nem kérdez semmit, esetleg csak felteszek pár kérdést én magam is az irányába. -Egyéb szabály Aaron? - kérdeztem csendesen, majd a telefonom pittyent, mire előkotortam a zsebemből. - Remek! Megérkezett az árbóc… - keserédes öröm volt ez, hisz annyi mindent kell helyrehozni azon a hajón. Annyi mindent kell kicserélni rajta. Nem lesz már az igazi sosem, de legalább nem kell másikat vennem. Visszaejtettem a készüléket a zsebembe, majd ismét Aaron-nak szenteltem figyelmemet. Furcsa volt ennyire messze lenni a parttól, de idővel bizonyára megszokom majd, főleg, ha engedélyt kapok a maradásra. Szerettem volna a közelében maradni, hogy betarthassam amit ígértem. Szerettem volna úgy tenni, és nem messziről figyelni. Helyrehozni mindazt, ami elromlott, vagy egy cseppet javítani rajta. Azt persze még nem említettem neki, hogy a hátsóülésen a táskában a cuccaim pihennek, és csak az engedélyre várok, hogy behurcolhassam őket.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Szóval anya beszélte rá. Oké, ezt el tudom hinni, anya nekem is beszélt, hogy szerezzem meg a jogosítványt, hogy ne kelljen gyalogolnom, meg a tömegköztlekedéssel bajlódnom. De miből? Ugye? Az ő pénzén ezt biztosan nem fogom megvalósítani. Az álomautó messze van még, Axel pénze meg nem az enyém, ahhoz aztán nem nyúlok. Vissza kell adnom neki. Ha visszalehet... Azonban mikor kérdezem a feleségéről,meg is kapom a választ. Az életünket választotta az állandó rettegés helyett. Szóval távol maradt, hogy az asszony ne söpörjön le minket a térképről. Így érthető. De akkor sem tudom felfogni, hogy néha néha miért nem jött? Állandóan Rán nyakán lógott, vagy mi? Vagy ő sütött főzött takarított, Rán meg a felpakolt lábaival istennősködött felette ostorral? Elképzelni se akarom inkább. Nem válaszolok, nagyjából okés ez a válasz is, felőlem mondhat bármit, nem nagyon hiszek a szavainak. Miért most engedett utat a szabadságnak? Már nem olyan nagyszerű és félelmetes a nő? - Felőlem. - élje mindenki ott az életét ahol akarja, csak ne az én életem akarja megváltoztatni vagy rendszabályozni. Se Aegir, se anyám, tudom mit akarok az életemmel és hogy hogyan, nem kell oda egy spermadonor apautánzat. A vízfulladásos dologra kezet fogtunk, elhiszem neki, hogy igyekszik majd nem bajt hozni ránk. Az autó megáll, kiszállok onnan, az otthon felé lépek, majd ahogy belépek az ajtó ő is jön. - Az én szobám tabu. Soha semmikor nem léphetsz be...vili? A sör a hűtő ajtaján az enyém, ahogy a többi pia a szekrényben...ha hozzányúlsz, véged. Emlékek. Nem meginnivaló. - figyelmeztetem az apró dolgokra, az italoknak is megvan a maguk helyén, hűvös helyen vannak a konyhaszekrény aljában. Sóhajtok. Névnap és szülinapra kaptam őket, a bandám ezekkel szokott megajándékozni, ráadásul a családom főbb tagja is inkább itatna, mint öltöztetne. Na meg most már csak pénzt kapok egyéb ünnepekre. Cassie is legutóbb piát vett, amit sosem bontottam fel, inkább megveszem magamnak, amit vedelni akarok. - Ha igazat mondasz és tényleg maradni akarsz a nyakamon, akkor tartsd be a szabályokat, amiket itthon anyu fenttart. Cipő le! - pillantok rá egy konkrét utasítással együtt, majd azzal a lendülettel az én cipőm is rúgom az ajtó mellé, hogy zokniban mászkáljak. A konyhapulthoz sétálok és felülök rá, onnan pillantok végig Aegiren. - Mióta vagy Norvégiában? - teszek fel egy új kérdést, kezem az ölemben pihen, ujjaim dobolnak a nadrágomon csendesen. Elakarom fojtani a felé irányuló indulatokat. Nem akarom, hogy itt legyen, de tudni akarom, hogy kivel is van dolgom. Kíváncsiság, makacsság, önzőség.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Május 27, 2022 8:53 am
Aaron && Aegir
Gyermeteg válaszára csak felvontam a szemöldököm, majd betettem magam a kocsiba, s vártam amíg ő maga is eképpen tesz, aztán indítottam, és jöhetett az a veszettül hosszúnak ígérkező 20 perc, amikor vagy a feszült csend következik be, vagy a kínos kérdések, és a hozzá kapcsolódó válaszok, amiket adnom kell. Azért próbáltam megtörni a csendet egy kérdéssel, a szomszéd nővel kapcsolatban, ám a jelek szerint nem igazán megy ez nekem, szóval lehet jobb lenne csendben maradni?! -Ühm… az a nő már akkor is öreg volt… - morfondíroztam el, bár azt a döbbenetet amit az arcán láttam, nem igazán felejthetem el egykönnyen. Volt pár alkalom, mikor segítenem kellett neki ebben abban, ha éppen elkapott a ház előtt. Eresz takarítás, és hasonlók, megszökni meg nem akartam, ember szerettem volna lenni egy kicsikét, szóval így aztán ment a segítség. A lányra nem mondtam semmit sem, bár szívesen kimondtam volna mindazt, ami a fejemben lezajlott éppen. 11 éve barátok vagytok, és ha látná, hogy elrabolnak nem tenne semmit… remek barát mondhatom Ám olyan jóban nem voltunk, hogy meg is tehessem, szóval inkább megtartottam magamnak ezt a kis információt. Meg aztán ahhoz nem is éreztem jogot magamban, hogy efféle megjegyzéseket tegyek. Ahhoz előbb bizonyítanom kell. Sokat… -Van. Még anyád beszélt rá. - mosolyodtam el a gondolatra, mikor eszembe jutott a sok óra olvasás, az oktatásra járás. Mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy az a halandóknál elvárt volt. Odin említésére egy pillanatra rá emeltem tekintetem, szemöldököm felszaladt, majd elmosolyodtam, ami nem szavainak szólt, sokkal inkább Odin szavainak. -Nem. - ingattam meg a fejem. - Távol maradtam, hogy megóvjam az életeteket. Így garantálni tudtam, hogy nem esik bántódásotok. Az életeteket választottam az állandó rettegés helyett. - Rán az elejétől fogva tud rólatok. Alkut kötöttünk, hogy nem jövök vissza. Távol maradok… fájdalomért a fájdalmáért. - feleltem őszintén. Reméltem elhiszi amit mondok, bár ha nem, akkor is megmarad a tudat, hogy én bizony igazat mondtam. Tudtam, hogy a logikus magyarázattal Axel-nél cért érhettem, de Aaron, ő keményebb fejű mint sem első szóra beadja a derekát. -Nem csak az emberek kapcsolatai képesek kihűlni, hanem az Isteneké is. Vannak kik képesek aztán visszatáncolni, és elfeledni, vagy épp elnézni a ballépéseket, de van aki nem. Van akinek mindez elég volt. - vettem egy nagyobb levegőt. - Rán éli a maga életét, én meg az enyémet. - tekintetem az útra emeltem, majd megálltam egy zebra előtt, aztán intettem, hogy átmehetnek, majd hajtottam tovább. Aztán leállítottam a kocsit, majd kezet nyújtottam Aaron-nak. - Megegyeztünk! - feleltem komoly ábrázattal. Ha elfogadta a kezem, egy határozott kézfogást kapott, ha nem, akkor az adott szavam, bár biztos végignézném, hogy hogyan próbál meg belefojtani a tengerbe. Valami csodával határos módon, sikerült megállnom, hogy ne nevessem el magam, majd kiszálltam, és elindultam a ház felé, majd mikor Aaron is kiszállt, a szomszéd ház felé pillantottam, és újfent elkaptam a szomszéd asszony tekintetét. - Kéz csókom! - villantottam egy mosolyt, majd indultam meg Aaron mellett. Elhatároztam, hogy megbeszélem Kat-el ezt az itt maradást. Majd elhéderezek a vendégszobában. Igaz furcsa lesz ennyire távol lenni a víztől, de az adott szó az bizony kötelez.
- 511 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Minden harag leküzdhető. Aha, persze, ő könnyen beszél, neki hamar megy a nyugodtság tengerére sodródni. Én évek óta nem tudom visszatartani se a haragom, se az ebből kirobbanó szavaimat. Se az öklöm. Elég sokszor a bátyám itt meg ezért a levét a dolgoknak. Meg anyám. Most meg Aegir is kaphat párat, ha már így képbe került. Mondhatok én ennek akármit, úgyis a nyakamon marad. Meglátjuk meddig. Nem nagyon tudom elviselni, ha a nyakamban lihegnek, szóval rövid ideig lesz a társaságomban...ha nem bírja a nyomást. Úgy tűnik vannak tervei még akkor is, ha anya nem engedne meg neki akármit. Hm...szóval tart anyámtól. Helyes! Szóval any ahordja a nadrágot ebben a kapcsolatban. Lehet ezt annak nevezni? Vagy megint csak az elcsábítás miatt jött? Azt beszéltük Axellel, hogy nem kéne őket összeereszteni, de asszem ez már lényegtelen, a szidásaimkor is vele töltötte a perceket. Anyát választotta helyettem. Rendben van ez így. Anyának szüksége van rá, jobban mint másra ezen a világon. Így amíg anyám boldog vele vagy miatta, előtte egy rossz szavam nem lehet az istenről. Kedvelem-e Aegirt? Nem. Az ereje az, ami csodálatra méltó. Ő maga semmit sem ér. Még. Számomra. Majd ha tartja a szavát és nem lép le, akkor majd talán több mindent érni fog a szememben. Addig meg... macska a forró kását effekt lesz. Visszatérünk a kocsihoz, kérdésére a kocsira pillantottam, de nem válaszoltam rá. Csak megvontam a vállam. Úgyis mindegy hogy mit mondok, ha már elrabolt, akkor tegyen azért is, hogy haza jussak. Ám mikor a csomagtartóra kérdez rá, az eddigi nyugodt pillantásom visszatér a haragos ridegre és úgy tekintek az ő szemeibe. - Ha még egyszer be mersz oda dugni...találsz egyes mást a seggedbe dugva azt garantálom! - vetettem oda neki, majd az anyósülésre dobtam be magam. Mielőtt még azonban elindultunk volna a vállamhoz kaptam és a pólót lehúztam onnan. A Fenrirtől kapott karmolásnyom eltűnt, begyógyúlt, már nem volt ott semmi, egy apró alig látható heg fehérlett már csak. Tényleg bámulatos ereje van ennek az egésznek. Megmasszíroztam a sérülésmentes helyét a vállamnak, majd bekötöttem magam. Kérdésére csak vállat vontam. - Nem tudom. Az öreglány olyan süket, hogyha égne is a háza, megkérdezné a bekopogó tűzoltókat, hogy a lefolyó csövét jöttek-e szerelni. Kicsit vaksi is ez mellett, nem aggódnék ennyire. A mellettünk lévő szomszéd kiscsaj előbb kihívná a zsarukat...de miatta nem aggódnék, több mint 11 éve barátok vagyunk... - feleltem csendesen, miközben előre figyeltem és bámultam az utat, ahogy a partról kihajtunk az útra. Lassan pillantottam Aegir kormányfogó kezeire, után a fickó arcára. Ridegen figyeltem, az eddigi nyugalmam megingott. - Mióta tud egy isten autót vezetni? Van egyáltalán jogsid? - érdeklődtem, majd hátra fordultam a hátsó üléseket néztem végig. Aztán visszatettem magam rendesbe, majd a mellettem lévő ablakon néztem ki. De nem bírtam ki, kicsit csendesebben megszólaltam. - Odin szerint te ráérős fajta vagy és szerintem igaza van. Mindennel kapcsolatban igaza volt! Dűhítő, hogy képes voltál távol maradni ennyi időn keresztül...milyen okból is? Hogy hajókat csapkodj egymásnak? Igazán klassz elfoglaltság mondhatom! - csaptam rá ököllel a kesztyűtartóra, megdörzsöltem az orrnyergemet, hogy eltüntessem a lassan újra felszínre kerülő haragot. Mondjuk nemzet kilenc lányt, elég elfoglalt lehetett velük, de ők már jóval idősebbek, mint mi Axellal...vénasszonyok! - Szóval a feleséged, Rán...aki Axel hajóját elsüllyesztette...tud már rólunk, igaz?! - pillantásom az öregebb felé siklik, fogva tartva a tekintetét, majd aprón bólogatni kezdek. - A feleséged, aki kilenc gyereket szűlt neked, megcsaltad az anyámmal. Tényleg klassz vagy, mit ne mondjak. Odinnak volt igaza veled kapcsolatban valóban... a legtöbb áz nem kifejezetten jó apa...és milyen igaza volt a Félszeműnek! Lassan a saját apámnak se tudok hinni...pedig szeretnék! Nagyon is. - Figyelmeztetlek... ha bajt hozol a családomra...belefojtalak a tengerbe!
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 23, 2022 2:39 pm
Aaron && Aegir
-Bíznod kell magadban, és sikerülni fog! Minden harag leküzdhető Aaron. - komolyan gondoltam, hogy segíteni fogok neki, ám mikor közölte nem kell, csak felvontam a szemöldököm, hisz én abban nem voltam annyira biztos. -Biztosan? - vontam fel a szemöldököm, majd tartottam egy kis privát bemutatót neki, s cseppet manipuláltam a vizet, s kapott egy kagylót is, amit egy vízgömbben lebegtettem oda hozzá, s ennél szuperebb reakciót nem is kaphattam volna. Remek srác lenne, ha nem lenne egy igazi pukkancs! Vajon kitől örökölte?! -Nem is várnám másként! - mondtam, s közben a kis bemutató folytatódott. Nem mondom, hogy nem élveztem a dolgot, s nem tetszett, hogy ámulva figyeli a kis „trükkjeimet”, hisz remek érzés volt, hogy végre minden figyelmét nekem szenteli, még akkor is, ha utána eljátssza a kemény legényt. A füttyre elmosolyodtam, s majd színpadiasan meghajoltam, s váltam eggyé a vízzel, amire végre teljesen odafigyelt, aztán visszavittem a partra, s egy kicsit sem maradt vizet. Az egyik szuper dolog a sok közül. -Úgy tűnik igen.. - sóhajtottam megingatva a fejem, bár örültem volna egy kis segítségnek, ám egyszer eljön majd annak is az ideje. Legalább is én ebben reménykedtem. Elmosolyodtam, hisz sikerült egyetlen ellenkezés nélkül elhoznom a kis szigetről, ami egyfajta dühöngő sarok volt, vagy éppen büntetőpad, és talán meg is tartom annak, hogyha esetleg a későbbiekben szükségem lenne rá, akkor legyen hová elvonulni cseppet. Talán még Aaron erejének fitogtatására is tökéletes lesz. -Úgy tervezem veletek maradok. Ha anyád nem is engedi meg, hogy ott legyek, de reggel mire felkelsz, akkor is ott leszek. - vontam meg a vállam, aztán kezeim zsebeimbe ejtettem. -Haza vigyelek? - ajánlottam fel, hisz még is csak elhoztam otthonról, no meg aztán a szomszédasszony is már bizonyára hívta a zsarukat, vagy Kat-et riadóztatta, vagy egyszerűen csak betudta annak, hogy nem az ő dolga. Meg aztán ez nem is kérdés volt, sokkal inkább kijelentés, hogy bizony haza fogom vinni, ha akarja ha nem. Ha a válasz igen volt, akkor nyitottam a kocsit, hogy beszállhasson az anyósülésre. - De ha akarsz utazhatsz a csomagtartóban is. - jegyeztem meg csipkelődve. Ha beszállt, akkor én is a képpen tettem, s remélhetőleg részleges nyugalomban tettük meg azt a 20 percet, míg haza vittem, s közben azon morfondíroztam, vajon a szomszédasszony emlékezett e arra ki vagyok. -Szerinted a szomszéd öreglány hívta a zsarukat? - kérdeztem, rá sem pillantva, csak az utat figyeltem, miközben arcom komoly volt, ám az utolsó pillanatban mosoly költözött szemeimbe, majd kiült ábrázatomra is.
- 406 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Egyetlen egy esélyt megkaphat, nem? Igaz, már az elsőt és másodikat is elszúrta. A harmadikat is. Az első, hogy Axel születése után sem tűnt fel, az én születésem után sem...aztán az a tetves levél. De így szemtől szemben állva a spermadonorral...aki minden bizonnyal tényleg engem akar. Miután lecsesztem a hajó miatt. Bűntudat? Fáj az igazság mi? Nekem is elég sok minden fájt miatta, ezt pedig ezerszeresen fizetem hát vissza neki. Ráadásul Axel részét is. Viszont magához húz egy ölelésre. Meglep, jót tesz vele. Hagyom magam, viszont nem ölelem vissza. Csak nézek ki a fejemből, a gondolataimat keresem, figyelem a körülöttünk elhelyezkedő vizet. Kalapál a szívem, de már nem olyan sebességgel, mint mikor kiderült róla, Magnusról az igazság. Belenyugodtam, de Neki, nem hagyok majd nyugtot. Megismerhet. Kicsit rázós út lesz. Számára biztos. Eleresztett, a víz felé fordított, majd magyarázni kezdett. A tűszúrás figyelmeztetés. Nem szoktam figyelni rá. Megtanulni kezelni? Lehet? Én ebben már rég nem hiszek. Feladtam. Segíteni akar, de hosszú idő lesz és fájdalmas. - És ha nem sikerül? - fordítom felé a fejemet, őt figyelem, az arca vonását, majd tekintetét. Végül újra a tengert. - Nem kell semmit tanítanod. - szögezem le már így az elején, hangom halk, ahogy bemutatót tart az erejéről. Csodálattal figyelem a halakat, az apró csoda is hatással van rám, nem tudom figyelmen kívül hagyni... - De király... - suttogom, miközben figyelem a közeledő vízgömböt. Kitartottam két tenyerem felé és az kipukkant. A kezemben lévő apró dolgot tanulmányoztam, majd Aegirre pillantottam szúrósan. - Ugye tudod, hogy ettől nem leszünk még puszipajtások!? - még mindig utálom, tepernie kell hogy elhiggyem, hogy tényleg maradni akar. De nem lesz könnyű dolga velem, megnehezítem kicsit. Figyelem, ahogy a vízen kezd el lépkedni, megugrik a szemöldököm, apró fütty is elhangzik, de újra eggyé válik a vízzel. Én ilyet miért nem tudok? Tiszta menő...de ezt neki nem kell tudnia. Végig nézek rajta, apró mosolyt kap az alakjára, hiszen korábban nem tudtam megnézni magamnak, hiszen a harag elvakított. Nem érdekelt az sem, hogy épp mi történik velem, vagy körülöttem. De most így féltiszta fejjel ez is sikerült. Magával ránt, a kagylót úgy szorítom a markomban, hogy ne sérüljön, de el se tűnjön. Fontos? Talán. Visszatérünk az autóhoz, tökre száraz maradtam, a hajam a szemembe lóg a korábbi autós élmény miatt. Végig tapizom magam, eltűnt rólam minden nedvesség. Még a ruháról is...baszki Aegir. Csúcs vagy! Elnevetem magam, ez nem keserűség, sem semmi negatív, valami boldogság lehet a levegőben. Kérdésére a gatyazsebembe pakoltam a kagylót, majd szúrósan néztem rá. - A hajó az a te bajod... - nem, eszembe sem jutott hogy egy percet is segítsek neki. Megvakarom a fejem, majd leengedem a kezem, hosszasan figyelem őt. Vajon mi a terve? Anya és ő? Hogyan lesznek? Akarnak-e együtt lenni? Vagy mire gondolt állandó velem léttel kapcsolatban? - Amúgy...végleg maradsz? Nálunk? Anyával? Amúgy csak szólok...megnehezítem a napjaidat...ha minket választasz! - a szavaim végére gúnyos vigyorba taszítom ajkaimat, rákacsintok. Ha nem szereti a nehézségeket, ne fáradjon azzal se már, hogy marad.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 19, 2022 10:11 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem esett nekem, nem kezdett el kiabálni, és talán még egy cseppet meg is nyugodott, szavaim hallatán. Reménykedtem benne, hogy egyszer majd sikeresen rendbe hozhatom mindazt ami elromlott. Álltam hát vele szemben, s figyeltem reakcióit. Le se vettem róla szemem. Akkor és ott más nem érdekelt, csak hogy végre megnyugodjon, és ne akarjon tombolni. Halovány mosoly költözött arcomra, miközben közelebb léptem hozzá, majd egy óvatlan pillanatban öleltem magamhoz, s egy ideig el sem engedtem, már ha nem tolt el magától, aztán megismételtem szavaim. -Ha reggel felkelsz, ott leszek… ha este lefekszel, én kívánok jó éjt. Odinra esküszöm, nem hagylak magadra! - ha nem lépett ki az ölelésemből, ezt még úgy mondtam, majd csak aztán engedtem el, s fordítottam a víz felé. -Az apró majd erősödő szúrások, figyelmeztetnek a közelgő veszélyre, vagy épp utat mutatnak. Ha majd megtanulod kezelni haragod, teljes figyelmed rajta tarthatod. Segítek benne! Hosszú, és rögös út lesz, de idővel egy csomó mindenre képes leszel… - elhallgattam, majd a következő pillanatban egy vízoszlop emelkedett fel előttünk, benne úszkáló halakkal, majd egy gömb vált ki belőle, s lebbent Aaron elé. Ha felé nyújtotta kezét, hát az beleereszkedett, s ott „pukkant” el, s helyén egy kagyló maradt. Apróság volt csupán, de még is sokat jelentett, hogyha képes volt figyelni rá. Nem tudtam hirtelen mit is kellene még tennem, aztán eszembe jutott, hol is vagyunk, szóval valahogy haza is kellene menni. Szóval zsebre tettem kezem, majd ráléptem a víztükörre, s tettem pár lépést, aztán visszafordultam felé. Kacsintottam, majd tűntem el emberi formámban, hisz eggyé váltam a vízzel. -Most visszaviszlek a partra… - azzal egy erős kézszerűség ragadta meg, majd indultam meg vele, mintha csak a hullámokat lovagolná, majd végül ugyan ott tettem le, ahol eredetileg felkaptam. A víz szinte azonnal felszáradt róla, én pedig előbb sétáló vízként, majd hamarosan emberi testet öltve álltam kicsit távolabb tőle, tekintetem rá szegezve. -Haza vigyelek, vagy segítesz rendbe hozni a hajót? - kérdeztem szelíd hangon. Ám ha a kis szigetről nem akart eljönni, akkor ott maradtunk, s én ott öltöttem ismét emberi alakot, s vártam az esetleges újabb kirohanásokat, vagy a békés beszélgetést, a könnyeket, hogy felszabadulhasson háborgó lelke.
- 354 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
Nem akar elmenni, velem akar maradni. Nem szándékozik többet távol lenni. Persze. Most is csak a hajó miatt mert elém állni, amikor pedig az igazságot vetítettem elé, akkor változott csak meg. Mert tudja, hogy kurvára igazam van! Egy hajóban okoztam kárt, ami az övé és anyámé, jött megtorolni, de elfajult...erre ezzel jön. Csak dühös pillantással figyeltem, szapora lett a szívverésem újra, légvételem nagy nehezen tudtam visszafogni, de az sem ment sokáig. Úgyhogy csak fújtatni tudtam, mint valami felbőszült bika. A hajamba túrtam, fordultam körbe, ám menekülő út csak a víz irányában volt. Újra hallottam szavait. Kétségbeesetten fordultam ismét felé. Eddig mindenki magamra hagyott mert őrjöngtem, lemondtak rólam, elhagytak, vagy csak hátat fordítottak, hátba szúrtak. Eddig lesöpörtem őket a vállamról, mint a morzsát szokás. Ám Aegir szavai mázsás súlyként támadnak rám, amiket nem tudok lefújni csak úgy. Miért ne akarna miattam maradni? Mert sosem vett részt az életünkben! Mi a bizonyíték arra, vagy a garancia, hogy végül marad, lehorgonyoz nálunk? Mit szólnak majd a szomszédok? Anya? Axel? Ide költözik? Anyával hál? Már nem maradok egyedül ha anya elmegy otthonról egész napra? Már nem lesz több nyugalmas egyedül létem? Cassie-nek mit mondok majd róla, ha meglátja? Hogy fogom majd bárkinek is megmagyarázni ezt itt előttem? Hogy hol volt eddig?? Gondolataim kérdés áradatából Aegir zökkentett ki, kezeit a vállaimra helyezte, összerezzentem. Észre sem vettem hogy a gondolataim hatására lassan lecsillapodott a tomboló lelkem, meg ott volt, de kisebb mértékben, mint pár pillanattal ezelőtt. Feltekintettem a szemeibe, az én kékjeim kétségbeesetten kapaszkodó után kutattak Aegir dühödt pillantásában. Ha reggel felkelsz, ott leszek...levakarhatatlan leszek... Mint egy ősrégi magnó szalag, beakadt és ismételte ezen szavakat. Jól estek? Naná! Bár jobban örülnék, ha be is tartaná őket. Nem csak légből kapott dolog lenne, nem csak kicsit megrázzuk a gyereket és itt sem vagyok... Nyeltem egy nagyot, Aegir eleresztett, leeresztettem a vállaimat, kisebb megkönnyebbülés tört fel belőlem. Elpillantottam róla, elfordítottam a fejem. - Tégy amit akarsz! De ha csalódást okozol, nem kíméllek! Nem vagyok olyan elnéző, mint Axel! - hangomból kihalható hogy a sírás közelébe taszított a szavaival, azonban kapott egy kibaszott esélyt is ez mellé. Csak ne bassza el! Nem akarok újra csalódni Benne!
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Május 18, 2022 5:14 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem akarta, hogy segítsek neki, ám nem érdekelt mit akar. Most nem! Sokkal fontosabb volt, hogy végre lehiggadjon, és engedjen a tiszta gondolatoknak. Hogy engedje, hogy segítsek, hogy tisztán láthasson, és tudja kezelni az indulatait. Azokat, amiket próbáltam átvenni tőle. Levenni róla a terhet, hogy felszabadulhasson a lelke, és ne legyen olyan, mint egy élesített bomba, ami bármelyik pillanatban képes lenne a robbanásra. Egy vulkán, mi robbanásával magával söpri a világot, és nem maradhat a közelében semmi. -Miattad vagyok itt Aaron!! Nem megyek sehová! Ígéretet tettem, és nem fogom megtenni! Bármennyire is el akarsz üldözni magad mellől, csalódást kell okoznom, ugyan is nem fog menni!!! - csattantam fel, széttárva karjaimat, miközben ráemeltem tekintetemet. A végtelen elég képlékeny volt, hisz bármikor jöhet egy mozzanat, mi elindítja a véget, s a következő pillanatban vége van… vége, és minden kezdődik elölről. Míg beszéltem, ismét felcsattantak a hullámok, és ölelték körbe az apró szigetet, aztán ismét nyugalmat nyertek, s nem csapkodtak tovább. -Veled maradok, ha tetszik, ha nem! Nem fogsz tudni lerázni… az életed része akarok lenni, és ehhez anyádnak semmi köze! Miért becsülöd hát le magad annyira, hogy azt hidd, vagy annyira elbaszott, hogy ne akarjak Miattad maradni?! - kérdeztem, s közben egy lépést közelebb mentem hozzá, majd ha hagyta, és nem moccant el semerre sem, hát teljesen elé kerültem, kezeim vállára helyeztem két oldalt, s úgy tekintettem rá. - Nem foglak elhagyni! Ha reggel felkelsz, ott leszek… ha elmész a suliba, hát érted megyek, vagy ha úgy tetszik, egész nap ott üldögélek, és várlak...levakarhatatlan leszek. Olyan, amilyennek kellett volna lennem. Ha tetszik idecsaphatsz, üvöltözhetsz, düböröghet a haragod, de akkor sem fogok meghátrálni. - leengedtem karjaimat, ha eddig nem rázta le magáról, vagy nem lökött el onnan. Ott voltam, s vártam, vajon mit lép. Mi lesz a reakciója? Vajon inkább dühöng tovább, s nekem esik? Vajon majd azt mondja, hogy hagyjam békén? Én azt nem akartam. Egyik indok, mert szavamat adtam Axel-nek, hogy vigyázni fogok rá, a másik pedig, hogy én magam sem akartam magára hagyni. Valóban segíteni akartam neki. Vele lenni, átsegíteni a nehéz időszakon.
- 343 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
És érkezik is a lecseszés, a fejmosás, a dorgálás. Harag válaszol haragra. Nem szólaltam meg, hogy a hajón fénykép volt anyáról. Nem láttam! Valóban elvakítana a düh ennyire? Hogy nem látnék meg egy átkozott fotót az anyám képével? Óh hogy aza... Ő próbált figyelmeztetni a közelgő veszélyre...szóval te idegesítesz folyton ezzel a tarkómizériával? Már mindent értek! Csak elhúzom a szám, még mindig kussolok, még akkor is, mikor lemarház, mert nem fegyelek oda rá egyáltalán. Kezem ökölbe szorul, de már felirhatja ezt a homlokára, hogy kussolok és figyelek rá. Feciccenek gunyoros mosollyal a következő elhangzottakon; csökönyös agyadba... még van mersze ehhez?! Hát mégis kinek képzeli magát? Bent tartom a levegőt elég hosszasan, bent tartok minden ellene irányuló átkozást és szitkot, amit úgy egyszerre, megint rászórnák. Szinte azonnal, ha lehetne. De nem teszem...inkább elnyelem magamba...ha kell akkor egyszerre adom meg neki, amire vágyik. Hol van itt már bármilyen érzelem, amely kifejezné, hogy mi összetartozunk, s egyetlen egy nagy családi kört alkotunk, avagy hol van az, mely előre láthatólag elmondaná, hogy szeretjük egyáltalán egymást? Sehol, mert ez nem család, ez egy átokverte poklot jelentő semleges kapcsolatot takaró kifejezés köztünk, mely már akkor szerte hullott, amikor megszülettem. Jogos a gyűlöletem, s nem csak amiatt, ami történt, hanem mert nem lehet mellettem élni... Átokverte súlyt okoz a léleknek, elnyomva tart, lezár, megfojt, s lám fel nem oldozz. Aegir is megmondta... csak én vagyok a tökéletes, mindenki más szar alak. Pontosan, mert mindenki elhagy, amint kicsit is megismerem! Dehát honnan is tudhatná, hogy mennyien hullottak ki mellőlem az elmúl 17 évben...jó részben az én kezem is benne volt, meg a nagy pofám, de voltak önkéntesek is. Az jobban fájt. A hitem felé megingott, kétely férkőzött be elmémbe, ahogy egyre jobban belelovalltam magam a dologba. Tizenhét évnyi tűrés után pont most tört össze bennem minden. Engedtem a kételynek, a bizalmatlanságnak, minden haragnak. Megtartom a gondolataimat egészen mélyen magamba, hogy így semlegessé tehessem mindazt, amit nem kell másnak tudnia. A nagyképűségem, a beképzeltségem, az élet élvezetem, csak egy álca, egy nagy álca, melyet senki sem leplezz le. S hogy miért teszem mindezt? Hogy ne lássák, hogy ki is vagyok. Így nyomom el az érzéseket mélyen, s adom azt, ami már oly tökéletesen megszokott. Legszívesebben ütöttem volna, hogy kitöltsem rajta az összes létező, és nem létező haragom, de megálltam egy pillanatra, hogy őt nézzem. Szánalom, és megvetés. Ezt éreztem, ez ült ki arcomra, amit nem akartam elrejteni. Most nem. Engedd, hogy segítsek kezelni ezt az egészet!! - Nem. - feleltem csendesen, ám a következő szavakat már emeltebb hangvétellel adtam felé. - Nem miattam vagy itt Aegir! Megint csak azért vagy itt, hogy anyával eljárj egy kósza numerát, majd megint ELTŰNSZ! - köptem elé a szavakat gúnyosan. Hogy szavaim mennyire tükrözték a gondolataimat? Mondhattam azt, hogy száz százalékosan. - Mit képzelsz 17 év után betoppannál az életembe? Hol a holtkóros faszba voltál eddig mond csak?! - továbbra is emelt hangon beszélek, ahogy leszidom őt, s vele együtt mindent.. minden nyamvadt vonást, amit Ő képvisel. Sokkal fontosabb volt mindig is a családom, és mindig őket fogom választani, de most nem megy, most csupán egyet akartam. Hogy végre beismerjem a kibaszott hibáimat. Természetesen ez hiú ábránd, soha nem következhetett be, mert nem vagyok olyan. Inkább marok, mint bocsánatot kérjek valaha is bármiért. - Lehet neked végtelen időd van, de nekem nincs! - próbáltam szavaimmal kifejezni azt, amit eddig tetteim mutattak csupán. Azt akartam, hogy hallja, hogy érezze a súlyát. Mert ez nem csak kettőnkről szól már. Axelről, anyáról. Rólunk!
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 446 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 432 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 2:56 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
A haragja gúzsba kötött, és nem tudtam vele mit kezdeni. Legalább is míg magam le nem higgadok, addig biztos nem tudok vele mit kezdeni, pedig a múltok sikerült megnyugtatni a tengeren, ám most a haragja oly’ mélyről, és oly’ erősen tört elő… mintha elementális lenne. Elragadtam, s elvittem ugyan arra a kis szigetre, ahol Axel esett össze, s oly’ elevenen élt bennem a kép, hogy egy cseppet aggódtam, hátha vele is ez történik. Az igazat megvallva, azt vártam, hogy majd nekem esik, hogy püfölni kezd, vagy a hullámokkal próbál ledönteni a kis szigetről, hogy addig se kelljen látnia, hogy kiengedi a haragját. -Mert a haragod minden mást elnyom. Ott a hajón már rég megtudhattad volna, ha kicsit nyitva tartod a szemed! Mindig van egy kép kirakva anyádról! - feleltem őszintén, s egyre jobban igyekeztem lehiggadni. Tény, hogy szerettem Axelt, de ő másabb volt. Tudta kezelni a haragját, a dühöt, ami benne volt, s hallgatott az ösztöneire. Aron merő ellentéte volt, s valahogy úgy éreztem, ez az egész kezd egy cseppet sok lenni. A haragja, mit nem bír, vagy nem akar elengedni, és most mindenkire haragszik az egész világon. -Szemellenzős? Igen valóban! Az vagyok! Szem ellenzős, amiért próbáltalak figyelmeztetni minden alkalommal, ha baj közeledett, de vagy olyan marha, hogy nem figyelsz oda rá! Nem kell, hogy az apádnak nevezz! Nem kell, hogy annak gondolj… de egy valami jusson abba a csökönyös agyadba Aaron!! Ezt másnak nem mondtam még… - kiabáltam én is, akár csak ő. Dühös voltam, akárcsak ő. - Odin nevére esküszöm, Sokkal jobban bántam, hogy nem lehetek veletek mikor megszülettél! De persze ezt úgy sem fogod elhinni, mert a szemedben mindenki szar alak, csak Te vagy tökéletes. - elhallgattam, s csak álltam ott a sziklán vele szemben, miközben elcsitítottam a hullámokat, s leengedtem magam mellé karjaimat, majd kitártam őket. Nem mondom, valóban fájtak szavai. Igaz én nem vagyok olyan mindenható mint Odin, de a magam módján igyekeztem segíteni neki. Figyelmeztetni, ha valami baj közelgett. Figyelmeztetni, hogy figyeljen jobban, de még az sem segített, hogyha majd tarkón vágta az amúgy tarkó borzongató érzés. -Szemtől szemben akartam veled beszélni. Akkor és ott a hajón, nem akartam elrontani a pillanatot. Meg kellett volna tennem… - hangom immár higgadtabban csengett, s így talán képes voltam a víz segítségével lopni cseppet haragjából, csak hogy végre felfogja azt amit mondok. Hogy dühös voltam e még? Mi az hogy! De mi jó származna abból, ha szétszedném a szigetet? - Hogy miért nem mentem mikor emlegettél? Épp az anyáddal beszélgettem. - azt szándékosan nem említettem meg, hogy anyjának nem is egy képe volt rólam, hogy bármikor megmutathatta volna, ki is vagyok én, de nem akartam még azt a kapcsolatot is elrontani. Had higgye csak azt, hogy én vagyok az utolsó szemétláda ezen a világon. Az alak, akire nincs szüksége. -És hogy miért mondtam, hogy nem a hajó a lényeg? Nos amikor odamentem, még az volt a fontos az számított… a hajó, anyád, és az emlékek miatt... de mikor a parton arcon csapott a haragod, már csak Te számítottál. Te vagy a lényeg Aaron. - úgy szólítottam volna fiamnak, ám még is megtartottam magamban, hisz akár csak Axelnek, neki is igaza volt. Nincs jogom fiamnak hívni… még nincs.-Engedd, hogy segítsek kezelni ezt az egészet!!
- 473 szó // zene: Aláfestő zene //Azért szeretés van Fiam! - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (94 fő) Pént. Nov. 26, 2021 11:34 am-kor volt itt.
Kezdőlap
