Aaron & Ren

Azt mondják a repülés felszabadít, és boldog leszel tőle. Azt
mondják, minden tökéletes, mikor zuhanni kezdesz, de azt senki sem
veszi számításba, hogy elég egy rossz mozdulat, és esetleg egy sziklafal tetején érsz földet, vagy épp egy tégla rakás tetején, ami lássuk be, még a magam fajtának sem lenne kellemes.
Lelkiekben már épp felkészültem, hogy szerzek magamnak egy kellemetlen élményt,mikor nem az történt amire számítottam, hanem valakinek a
karjaiban landoltam.
Aztán egy rövid ideig elvesztem a kékekben, majd kimásztam a karjaiból, és szabadkoztam, majd megvontam a vállam.
Nem érdekelt, hogy összefestékeztem vagy mi, elvégre ő kapott el, szóval szóvá
sem tettem a dolgot, csak karba fontam karjaim, eltűrtem szemem elől
a hajam, majd kérdésére elkomolyodtak vonásaim.
-Nagydarab, őszhajú fickó, aki mindig morcosnak látszik? -kérdeztem laza egyszerűséggel, majd megingattam a fejem, s vágtam egy grimaszt.-Mit akarsz tőle? - karba fontam karjaim, oldalra billentettem fejem, majd rá szegeztem tekintetem. Vajon honnan ismeri az apámat?!
Válaszától függetlenűl megragadtam az ecsetemet újfent, majd letettem a festékes vödörbe, majd a lejátszót lehalkítva néztem meg kicsit jobban az ábrázatát.
Szép szemei voltak. Kékek, akár a nyugodt tenger. Vagy mint az ég maga, de nem vesztem el benne sokáig, hisz ki vagyok én, hogy bámuljam?
Mindaz csak pár pillanat volt.
-Nem fog örülni ha itt vagy... Nekem sem örült...- próbáltam szigorú lenni, és rávenni a távozásra. Nekem semmit sem mondott a neve.
-Renate... -apa hangja dörmögve, és rosszallóan hangzott fel mögöttem. - Nem halad a szegély kislányom!
-Mert leestem...- vágtam egy fintort, megvontam a vállam, aztán odaléptem hozzá,-Nem figyeltem, a létra táncrakelt, leestem, ő elkapott...- magyaráztam, aztán puszit nyomtam az arcára, mire ő csak körbeforgatta szemeit, megingatta a fejét,  aztán a szàmomra ismeretlen fiúhoz lépett, én meg felkaptam a kínaival teli dobozt, aztán letelepedtem a magnó mellé.
-Mikor jöttetek vissza? - apa kezetfogott vele, talán meg is ölelte futólag, ám nem maradt el a létrára való pillantás sem, majd a fiú  felé nyujtott egy üveg kólát, én meg falatoztam csendesen, majd telefont ragadtam, aztán a kezébe nyomtam.
-Anya keres!- mosolyodtam el, aztán a srácra emeltem tekintetem. Sokatmondó pillantás volt. Nem tudtam ki, és hogy miféle kapcsolat van közte és apa között.
Aztán hogyha apa elment telefonálni, csak akkor adtam magyarázatot.- Igen... Killian az apám... Igen tudom, azt mondtam nem ismerem...de téged se ismerlek...- többet nem magyarázkodtam, csak fordultam, és apa szigorú tekintete találkozott össze az enyémmel.- Nem mondtad, hogy ismerős jön...arról volt szó, hogy nem ujságolom senkinek mert a multkor is...- megingattam a fejem. A multkor a srácot aki csak rám mert nézni, mert neki nem tetszett annyira elriasztotta, hogy azóta rám sem akart nézni.
-Aaron két óra mulva jövök... Ren te meg...
- Jó... Nem rombolom le a házat.- mosolyodtam el kedvesen, aztán a srácra néztem, apa meg eloldalgott, én meg kínos csendben ott maradtam a kék szemek társaságában.

- ☠ -

Aaron & Ren

A zene hangosan zakatolt az épületben, én meg énekeltem vele, s közben álltam a létra tetején, csinálva a szegélyt, amire apa kért meg. A barátja, akiről nem volt szabad kérdezősködnöm,bár a tököm tudja miért, még nem ért vissza, mert valami messzi helyre ment, amiről szintén nem kérdezhettem semmit.
De valahogy nem is érdekelt, vagy csak úgy tettem, mint akit nem érdekel. Szóval hallgattam a zenét, énekeltem, míg apa valamerre elment kajáért.
Lehuppantam a létráról, tettem pár tánclépést, odébb rugtam egy tégladarabot, aztán az ecsettel úgy tettem mintha egy mikrofon lenne, s közben élveztem, hogy nem röhög ki senki, hogy Apa nem néz rám furcsa szemekkel.
Ő a maga nagy komolyságával, én meg a magam bohémségével, és a nem is tudom mimmel. Szóval épp léptem egyet hátra, mikor megbotlottam az imént odébb rúgott tégladarabban, és a fenekemre huppantam, a kezemmel tompítva az esés erejét, majd markolásztam kicsit a csuklóm, annak ellenére, hogy tudtam úgy sem törne el, de még is volt bennem egyfajta reflex erre tekintettel.
-Ezt is melyik marha rúgta ide?! - csattantam fel, majd felkeltem, és igyekeztem ismét odébb pattintani onnan azt a darabkát, de ezúttal kicsit jobban céloztam, és nekiesett a létrának, majd megpattant rajta, hogy aztán gellert kapjon, és nekiütődjön valaminek kicsit távolabb, amire már nem figyeltem.
Helyette felszedtem újra az ecsetet, és mivel a kedvenc számom érkezett, így ismét üvölteni kezdtem az énekessel együtt. Hát az annyira kedvenc szám, hogy itt találtam a lemezt a magnóban, szóval talán az állt a legközelebb hozzám. Jó volt a dallam, és talán az aláfestés is.
Az utolsó pillanatban eszméltem fel, miközben a létra tetejére riszáltam fel magam. Aztán kicsit dűltem, hogy elérjem a távolabb lévő üresen maradt faldarabot is a plafon környékén.
Nem lehetett színes, így a világmindenség is fehér volt. Fura ízlése lehetett a tagnak, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
Szóval nyújtóztam, igyekeztem minél jobban, de a létra megbillent, én meg dűlni kezdtem, és nem volt miben kapaszkodnom. Ha padlót fogok, hát elég rendesen megütöm magam a téglahalmon, és talán fel is horzsolom a képem, a karom, vállam, és talán a fejem is beverem.
Ám ha valaki elkapott, apa, vagy bárki más, akkor meglepett barnáim szegezem rá, s meglepetésem szól annak, hogy nem vagyok egyedül, és édes Odin!! Mennyi mindent láthatott a marhaságomból?!  És vajon mennyire csináltam hülyét magamból?! Vagy ha nem, és nem apa volt az aki elkapott, akkor még is kicsoda, és hogy került oda, és miért??!
Végül, magam sem tudtam miért, de megszólaltam. Ha apa volt, akkor leszidott, hogy miért nem figyeltem jobban, miközben lepakolt a földre, de ha valami ismeretlen alak volt a számomra, akkor lányos zavaromban, igyekeztem talpra állni.
-Én direkt akartam így! - szabadkoztam torkot köszörülve.