Aaron & Ren

-Napi kettő igazán remek teljesítmény!- megengedtem magamnak egy mosolyt, persze nem azért mert olyan dinka lettem volna, ki folyamatosan csak mosolyogni tud, egyszerűen csak olyan kedvem szottyant. Meglehet, az ismerős arc varázsa volt csupán.
Szóval egy darabig ott àlldogáltam,hisz kérdést intéztem hozzá, melyre illik megvárni a választ, nem csak úgy lelépni.
Többet várt. Ismerős érzés volt.
-Ha megszokod talán nem lesz rossz.-megvontam a vállam, bár alapból nem annak a széttanulom magam típusú embernek tűnt, de mivel könyvet sem a borítója alapján ítélünk meg, így a következtetések levonása sem az én munkakörömbe tartozok.
Aztán a barátai hívták, így én is másfelé indultam. Nem ismertem, nem akaszkodhattam rá. Nem mintha megakartam volna tenni, hisz eddig is elvoltam hasonló tendenciával.
Aztán eszembe ötlött a gondolat, hogy bizony nekem kellene egy modell, és Bry nem igen ér rá a napokban, főleg az új pasija óta, de nyilván ez csak az én problémám, szóval így a srác után szóltam.
Hamar az asztalomnál termett, az arcához nyúltam, s már-már a művész feléledő szemével néztem, mikor elkapta a karom.
Más már vinnyogva sipárgott volna, nekem még csak a szemem se rebbent.
-Nem fogsz kővéváltozni, csak mert hozzád értem.-mormogtam csendesen, s igyekeztem nem szarkasztikusnak lenni, ami általàban össze is szokott jönni.
Mikor visszakaptam a kezem, metettem az asztal lapjára, doboltam párat az ujjaimmal, átmozgattam őket majd fujtatva dültem hátra.
Aztán mintha mi sem történt volna feleltem egy már feltett kérdésre, mire ő is választ adott.
Szemöldököm felszaladt, majd bólintottam párat.
-Felesleges...a kocsma udvarán kell csinálni.Oda gondolom akkor mész, amikor akarsz.- elvettem egy másik szőlőszemet,megforgattam ujjaim között, de nem tettem a számba, majd felkeltem a helyemről, felvéve a cuccaim.
-Holnap, ha Odin is úgy akarja, ugyan azon a folyosón találkozunk, a 4. Órában...-feleltem, majd előszedtem a rezgő telefonomat, hátatfordítottam, s elindultam.
-Anya...?De.. nem. Még nem....én még nem végeztem a napommal...van még talán 2 előadás...-körbeforgattam szemeim, aztán már mentem is kifelé, hogy találkozhassak vele.
Ötletem nem volt mit talált ki a számomra, de abban biztos voltam, nem fogok örülni neki.
Odakint még is megöleltem, puszit nyomtam arcára, majd beszélgettünk kicsit a napom folytatásáról, és kezdtem egyre mérgesebb lenni, amiért ennyire gátat akartak szabni számomra.
Még sem kezdtem el morogni rajta, csak egy elkések szöveggel már el is oldalogtam. Útközben az sem érdekelt, hogy nekimentem valakinek, kit majdhogynem fel is löktem, ám nem álltam meg, csak mentem a termek felé, hová aztán betettem magam valahova a terem végefelé.
Elgondolkodtam azon, hogy lehet hibát követtem el azzal, hogy megérintettem, s nem kellett volna, de lehet az egész csak egy furcsa berögződés volt, mióta agyagozni tanultam.
Zárójelben megjegyeztem magamnak, hogy anyámnak nem mindig akadnak hülye ötletei.
Szerencsére az előadás gyorsan eltelt, s annyira nem is volt unalmas, így viszonylag jó kedvvel ballagtam kifelé, hogy odakint letegyem magam valahová, s közben előszedtem a süteményt, mit anyámtól kaptam, meg egy füzetet, s elkezdtem átnézni a jegyzeteimet.
Mint a jóelőbb megtudtam, apa fog értem jönni, így nem kell majd haza sétálnom.

- ☠ -

Aaron & Ren

Valahogy a gondolataim nem engedtek teljesen koncentrálni, s hiába is akartam arra figyelni, hogy hová kellene mennem, jobban érdekeltek Aaron rajzai, sem mint azon elmélkednék éppen, mit is kellene megtennem.
Egész addig nem jöttem rá, míg rá nem pillantottam a telefonom lapjára, és meg nem láttam az időt, ám annak ellenére megmutattam neki merre is van a terem, amit keresett.
-Nem… az igazat megvallva, húztam pár hétig, de a folyamatos piszkálódás… elegem lett… - megvontam a vállam, s kicsit megforgattam a szemeim.
Közben elérkeztünk a teremhez, s ott elköszöntem tőle, de megemlítettem, hogy talán majd kajánál találkozunk, hisz akkor szoktam menni, mikor a többiek is.
Mikor utánam kiáltott, vállam felett visszafordultam felé, megengedve magamnak egy mosolyt, aztán beléptem a terembe, elfoglaltam a helyem, de gondolataim nem jártak a szobrászkodáson.
Az arc cseppet torz lett, túl hosszúra alkottam meg a nyakat, aztán morcosan gyűrtem össze, majd estem neki újra, míg a végén nehezen sikerült valami elfogadható alakot létrehoznom.
Ki szokott kapcsolni, s messze űzi a gondolataimat, ám ez alkalommal ez nem történt meg.
Persze közben beszélgettek, s a tanár is odajött mellém, megfogva kezem, hogy segítségemre legyen, amiért persze hálás is voltam, de még annak ellenére sem találtam meg a megfelelő „hangot” magamban.
Az idő gyorsan telt, egyik esemény követte a másikat, majd azon kaptam magam, hogy igyekeztem az étkezde felé.
Nem volt a legbizalomgerjesztőbb, de legalább ehetőnek tűnt, főleg, hogy még salátát is szereztem hozzá.
Egy pillanatra megálltam, keresve magamnak egy szabad helyet, hisz nem akartam odatelepedni senkihez sem. A gondolataim túl kuszák voltak ahhoz, hogy valakivel is beszélgessek.
Épp tovább akartam haladni, és felbontani a gyümölcsöm, hogy elorozzak belőle egy csinos szőlőszemet, mikor valaki szó szerint levett a lábamról! Na bumm!!
Vagy én vagyok rohadt szerencsétlen, vagy az illető nem tud a lába elé nézni.
Épp rá akartam rovallni, hogy talán lekopott e a szeme, s már nyitottam a szám, mikor a tálcámról felé emeltem tekintetem, s egy darabig csüngtem ott a karjában, a kékjeit lesve.
-Hali… - hangzott meglepődött hangom, aztán mellkasán megtámasztva kezem, visszavettem saját testem felett az irányítást, s két lábra álltam, majd visszavettem a tálcámat is. -Még senki nem vett le a lábamról… - eltűrtem hajam fülem mellé, s egy komisz mosoly játszott képemen. Igaz nem úgy gondoltam, hogy majd még összefutunk, de vannak pillanatok, mikor szó szerint alakulnak a dolgaink.
-Milyen volt az előadás?- elpillantottam az egyik asztal felé, ami akkor még szabad volt, s észrevettem az Aaron felé integető srácokat, s elpillantottam mellette.- Várnak a barátaid. - elléptem mellőle, majd elindultam, ám visszafordultam felé, s ha kellett utána kiáltottam. - AARON!! Szükségem lenne egy modellre… csak az arcod kellene… de ha nem, akkor keresek mást…
vártam egy kicsit aztán akár felelt, akár nem, letelepedtem az üres asztalhoz, felcsaptam a táskám az asztalra, hisz nem akartam szinte senkit magam mellé, majd előszedtem a mappámat, a ceruzámat, s elkezdtem firkálni, skiccelni, elmélkedni, vajon hogyan lenne a legszebb a szobrom.
Ám ha Aaron jött velem, akkor a táskám nem került az asztalra és a mappát sem vettem elő. Akkor csak rápillantottam, kibontva a gyümölcsöm.
Ám ha elment mondjuk kajáért, akkor előkerült a mappa, s tovább folytattam a skiccelést.
Ha közben esetleg a barátai helyett hozzámjött oda, akkor becsuktam a füzetet, ráemeltem tekintetem, miközben betoltam egy szöllőszemet a számba, s elmosolyodtam.
-Csak az arcodra lenne szükségem... remek az arcéled... - magam sem tudom miért, de felemeltem a karom, finoman igazítottam arcán, s közben figyeltem, s észre sem vettem milyen közelről figyeltem. - Nem tartana sokáig... és a professzorom leigazolja az órád. - visszafordítottam magamfelé, s mosolygó szemekkel figyeltem kékjeit, leengedve karjaim, visszahúzódtam, s ettem tovább, de nem kértem elnézést a személyes tér megrontásáért.
-Mellesleg... igen... apa ragaszkodik hozzá, hogy vele menjek. Össze akarja rakni a kerti sütőt még ma... - magyaráztam újabb gyümölcsfalat után.

- ☠ -

Aaron & Ren

Nem is tudom igazán hová rohantam annyira. Talán az egyik órámra akartam eljutni késés nélkül, vagy egyszerűen csak menekülni akartam, s mivel Bry nem volt velem, így egymagamban maradtam a tömegben, és persze hogy bele is ütköztem valakibe, s mint kiderült, ugyan annak a srácnak a karjaiba estem bele, kivel hasonlót már eljátszottam nem is olyan régen.
Persze kibukott belőlem egy kérdés, amire talán nem is kellett volna érdeklődnöm, hisz nem az én dolgom volt, ám ő még is válaszolt nekem.
-Az jó! Biztos jól fog majd mutatni. - aztán el is hallgattam, hisz rájöttem, lehet hatalmas hülyeséget mondtam, s inkább az egészet el kellett volna intéznem egy egyszerű mosollyal, ahogy általában szoktam.
Kicsit jobban fogtam magamhoz a táskámat, aztán ismét kipiszkáltam egy arcomba hulló tincset.
-Öhm… nekem most talán szabad órám van… és öhm...ilyenkor szoktam -összeszaladt a szemöldököm, majd pislogtam párat, s ha volt rajta óra, akkor az ő karján néztem meg az időd megfogva azt s kicsit megemelve, hogy jobban lássam, ám ha nem volt, akkor elővadásztam a telefonom, s megnéztem az időt. - Én épp most fogok elkésni. - vágtam egy grimaszt, aztán egy mosoly is kicsúszott az arcomra, majd a felém nyújtott papírra emeltem tekintetem.
Picikét kellett gondolkodnom, még is hol van az a terem amit keresett.
-Nincs olyan messze. Odakísérlek! - azzal meg is indultam, ha elfogadta a segítségem, s haladni kezdtem a folyosón, hogy aztán szép lassan elérjünk egy lépcsőig.
Valahogy szóba került apa, és a büntetés is, mire elhúztam a számat, körbeforgattam szemeimet, fújtattam, s inkább összefogtam a hajam, hisz úgy sem lesz jó ha beleér az agyagba.
Igaz csak egy szakkör volt, amiről rendszerint késni szoktam, de szerettem oda járni. Ott olyan lehettem, amilyen valóban vallottam.
-Részben… részben szobafogságot kaptam. - megvontam a vállam, mintha nem érdekelne a dolog. Elegem volt, de nem akartam panaszkodni, és kifakadni újfent, de már maga a gondolat is bosszantó volt a számomra.  - Részben pedig nem. De lényegében igen. Hosszabb lett, szenvedősebb…, de még mindig jobb, mint amit anyám akart.
Megálltam egy terem ajtaja előtt, kicsit jobban húztam magamhoz a táskám, s befelé böktem.
-Ez lenne az.
Odébb léptem, s ráemeltem tekintetem, arcát figyelve, majd bepillantottam a terembe. Voltak odabent már egypáran.
-Én leadtam ezt a tárgyat. Nem jöttem ki jól a tanárral, de talán egy másikon összefutunk majd. - megengedtem egy kedves gyors mosolyt, aztán ismét az órára pillantottam. - Fuh tényleg elkések! De ha gondolod ebédnél összefuthatunk!- elléptem mellette, s futólag megérintettem a karján. - Még találkozunk Bergström!- csípőmmel finoman meglöktem, aztán megszaporáztam lépteim, s beléptem egy másik terembe, ahol letettem magam az egyik székhez, levettem a pulcsim, s vidáman fogtam neki a szobornak, mit azon az órán kellett elkészíteni.

- ☠ -

Aaron & Ren

Az érzelmeim győzedelmeskedtek, kifakadtam, aztán elrohantam, pedig az ilyesmi nem igen volt jellemző rám. De valahogy az egêsz annyira felzaklatott, hisz tudtam Apa azért nem jött vissza, mert anyámmal vitstkoznak. Egyik ezt akarja, a másik azt, én meg a két tűz között megrekedve lassan már a szökésen gondolkodtam.
Bry nem tud a dolgokról, szemében anyám egy csodálatos nő, akinek a gyermeke az elsődleges.
Meglehet, ha hamarabb születek, hálás is lehetnék ezért, de későn érkeztem. Talán túl későn. Más idők járnak, és nem ott vagyunk, ahol csak az volt a fontos kihez mész hozzá, hogy legyen belőled valaki.
Aznap sokáig mászkáltam, rótam a város utcáit, aztán üzentem apának, hogy Bry-nál alszok.


Az események nem igen fordúltak meg az ünnepek után sem. Talán mégjobban borzolódott minden, ám ennek ellenére igyekeztem megmaeadni önmagamnak.
Igaz nem felejtettem el, hogy majd be kell futnom a dékánhoz, és leadnom a dolgozatomat, amivel egy kicsit...öhm na jó nagyon megcsúsztam, ám még is rohanásban voltam.
-Bry! Kérlek ne most! Ha nem adom le, oda az utolsó lehetőségem!
-De...
Nem hagytam hogy végig mondja, hisz már futottam tovább, át az udvaron, végig a folyosókon, megtorpanva az ajtaja előtt, pedig vettem egy nagyobb levegőt, koppantottam, s mikor szabad jelzést kaptam, beléptem. Viszonylag sokat beszélgettünk, rápillantott, s talán ha mázlim van, akkor megkapom azt az utolsó helyet a kurzuson. Nem mintha érdekelt volna, de talán mindenütt jobb mint odahaza.
Elégedett mosollyal képemen sétáltam immár, talán még táncikáltam is egyet, amolyan "jajj de szuper hogy nem szúrtam el" módon, majd eszembe jutott, hogy Bry-t a másik irányban "felejtettem", így vettem egy fordulatot, megindultam a másik irányba, aztán....
Aztán vagy belesétáltam valakibe, vagy amaz jött nekem, de olyan hévvel közlekedett, én meg nem mindig vagyok olyan mint egy szikla, hogyha nem fogja meg a karom, bizony lehuppantam volna a hátsófelemre.
Valahonnan ismerős volt a hangja, aztán rám emeltem tekintetem, és olyan kék szemekkel találtam szemben magam, miket talán ezer közül is felismernék.
Ajkaim enyhén szétnyíltak, pillogtam párat, hisz emlékeztem mennyire gáz módon viselkedtem.
Mikor visszakaptam a karom, köbepillantottam, nem ejtettem e el valamit, aztán a srácra emeltem tekintetem, megengedtem magamnak egy mosolyt felé.
-Szia Aaron...-azok a kékek egy pillanatra elnyeltek, ám távolabb léptem, hogy ne legyek bent az aurájában. Szívesen füllentettem volna, hogy nem is borúltam volna meg ha nem kap el, de tisztában voltam az igazsággal, így talán egy cseppet hálás is voltam.
Hajam fülem mögé tűrtem, s ismét mosoly siklott keresztűl képemen.
-Haladtál a rajzokkal?- magam sem tudom miért kérdeztem, egyszerűen csak kisiklott a számon. Zavarban voltam... Nem kicsit! Pompás! Gratulálok! Mondjuk kíváncsi is voltam, hisz egy jó ideje nem vitt arra a lábam.
Egy olyan beégés után, míg nem üllepedik el ami kifakadt belőlem, nem akartam a hely közelébe se menni, bár ez lehet csak engem érdekelt.

- ☠ -

Aaron & Ren

-Nyugi! Nem kell megsértődni, csak egy kérdés volt. - visszavonulót fújtam, fújtatva egyet, majd megingattam fejem, és inkább visszamentem tenni a dolgom, hisz nem akartam vitatkozni, hogy szerintem minden ilyesmi csak egyszerű trükk az emberek szemében. Rég nem úgy voltak vele apám szerint, hogy mindent elhisznek amit látnak.
Akadtak érdekes vélemények, s olykor olyasmit hisznek igaznak, mi valójában nem az, és nem csak a természetfelettiek akarják azt elhitetni.
-Szóval csak a meló, és semmi szórakozás. - morogtam az orrom alatt, s talán még egy grimaszt is vágtam, hisz annyira ismerős volt az egész.
Kérdése egy cseppet meglepett, hisz én magam nem is tudtam igazán mihez is értek. Még is elgondolkodtam a kérdésen, és igyekeztem végiggondolni, vajon mi lehet az, amihez én igazán értek.
-Nehezen megy az ilyesmi... elrejteni az erőt, uralni azt. - megdörgöltem a karom, vállat is vontam, majd körbepillantottam. - Mostanában okoztam pár kellemetlenséget. Még annyira új minden. Nem vagyok béna vagy ilyesmi, de nehéz kontrollálni. Viszont egész jól táncolok... - megvontam a vállam.
Arra nem tértem ki, hogy egy pánikos pillanatban mennyi mindent szarhatok el, és még földrengést is okozhatok, vagy hogy majdnem tönkretettem egy egész épületet egy ilyen alkalommal.
-Inkább meg kellene tanulnom rendesen használni, nem rejtegetni. De idővel majd meglesz. - morogtam az orrom alatt, talán egy apró pillantást vetve a félisten felé.
Nem akartam, hogy bénának gondoljon, hogy úgy tekintsen rám, mint ahogy anyám szokott. Két lábon járó kudarcra, aki retteg a saját erejétől, hogy egy nap hatalmas károkat okoz. Féltem, ám ezt nem igen mondtam el egyiküknek sem. Azonban abban nem voltam biztos, hogy apa erről nem tudott.
Végül letelepedtem valahová a téglakupacra, majd odébb löktem egyet.
-Csak egy olyan kudarc vagyok, akitől megakarnak szabadulni mihamarabb, és arra nem gondolnak, hogy nekem esetleg más terveim lennének. Eladnának mint egy darab húst a piacon, én meg legyek engedelmes kislány! De arra senki sem kíváncsi, hogy én is itt vagyok, és érző lény lennék.- dohogtam az orrom alatt, s nem is gondoltam végig mit is mondok el, csak miután már kimondtam, szóval fülig vörösödve pattantam fel, ökölbe szorított kezekkel, miközben kirobogtam az épületből a víz felőli oldalra, meg sem állva a partig, ahol aztán mérgesen töröltem ki szememből a könnycseppet. Nem akartam ezt így kimondani, és talán anyám szándékairól még apám sem tudott.
Azt akartam hinni, hogy ő ezt nem engedné. Nem támogatná!
Szóval csak ültem ott, felhúzva lábaimat, átkarolva egyiket, s végül a másikat lelógattam a vízhez. Ha nem jött utánam, bár miért is tette volna, akkor egy idő után felkeltem, és elindultam valamerre, bekapcsolva a fülesem, majd hangosan hallgatva a zenét indultam meg, hogy hátha a parton majd nyugalmat találok a sziklák között.
Azonban ha megszánt cseppet, akkor ott maradtam, leengedve a lábam, megköszörültem a torkom, aztán elmosolyodtam halványan, ám inkább elterelő volt az egész.
-Bocs… nem akartam rádzúdítani a szarságaim. Az én gondom…. - azt nem mondtam el, hogyha kicsit ideges vagyok, vagy izgulok, hajlamos vagyok fecsegni gondolkodás nélkül, hisz talán erre magától is rájött, és meglehet el is ástam magam ezzel a hülye lányos kifakadással, ami rám alapból nem is volt igazán jellemző.

- ☠ -

Aaron & Ren

Nem gondoltam volna, hogy a félisten majd valóban ecsetet ragad, és csatlakozik hozzám a munkálatokban. Valahogy úgy gondoltam, ő az a fajta lehet, aki nem szereti bemocskolni a kezét. Az apját sem ismertem annyira, hisz apa sem igen reklámozta, hogy vagyok, bár talán csak megeskette a barátját, hogy nem szól senkinek. Vagy… lehet csak túlgondoltam az egészet, és itt nincs is ilyesmiről szó.
-Nem olyan messze innen. Pár kilométer talán… -pusztán ennyit mondtam. Majd ha valami esemény folytán, találkozunk még, és megérdemli, akkor bizonyára elmondom majd merre lakunk, és akkor talán apa is beavatja majd.
Míg ő az ecset után nézett, addig én festegettem tovább, hisz be akartam végre fejezni az egészet. Nem volt unalmas vagy ilyesmi, egyszerűen csak túl akartam lenni rajta, hogy végre minden mehessen a maga kerékvágásában tovább.
Apa rengeteg időt töltött ezen a helyen, és az igazat megvallva, kicsit már hiányoztak az együtt eltöltött pillanatok. A tanulás, a filmezések, a kártyapartik.
-Eddig nem sűrűn voltam itt. Apa sose mondta el hová megy. - megvontam a vállam. Pillantásom morcossá vált, miközben arra gondoltam, hogy titkolódzott előttem. - De néhány napja követtem. Aztán „büntetésből” befogott dolgozni. - elmosolyodtam, megvontam a vállam, kicsit feljebb léptem a létrán, hogy jobban elérjem azt a pontot. - De így legalább vele lehetek. Már amikor nem kell lelépnie.
Megtámasztottam magam a falon, egy száraz ponton, aztán belemártottam az ecsetemet a vödrömben, majd tovább festettem a falat, s közben igyekeztem nem összekenni még jobban magamat, vagy a srácot.
-Most még pár napig fogok jönni, aztán kötelező pofavizitem lesz, amire nem szívesen megyek el. - vágtam egy grimaszt, megingattam fejem, aztán mikor kitűrtem egy tincset az arcomból, sikeresen húztam egy csíkot a festékes kezemmel a homlokomra, ami persze annyira nem érdekelt.
Végül összeszaladt a szemöldököm, aztán Aaron felé fordultam megtámasztva magam a létra tetején.
-Mindig is érdekelt… lehet hülyeség az egész… de mond csak… tudsz a vízzel trükköket? - mélyen kékjeibe fúrtam barnáimat, s őszinte kíváncsiság égett bennem. Istennel sem sűrűn találkoztam, de hát a félvér is majdnem ugyan olyan! Mikor észbe kaptam, hogy talán túl tolakodó vagyok, akkor lemásztam a létráról, magamhoz vettem a palackomat, ittam pár kortyot, és inkább megnéztem kicsit jobban apa asztalát magamnak.
Elég stabilnak látszott, szóval talán ki fogja majd bírni a csiszolást, és a lakkozást is. Ám minduntalan akörül forogtak a gondolataim, vajon miképpen képes manipulálni a vizet. Jó persze ott volt Skye is, és erre a felismerésre egy pillanatra belezavarodtam, s csak álltam az asztal mellett.
Aztán visszamentem a létrához, fel a helyemre, és ha csak nem akarta megmutatni mit is tud, akkor újra átfestettem a falnak azon részeit, amit onnan elértem.

- ☠ -

Aaron & Ren

Nem volt szép tőlem, de kinevettem! Hogy jól esett e nevetni? Igen! Hogy csúnya dolog volt részemről? Hát azt is aláírom, viszont nagyon is elégedett voltam azzal a gondolattal, hogy nem csak én szoktam bénázni, ha nem teljesen figyelek arra oda amit csináltam.
Aztán apáról kérdez, és a szigorúságról, mire megvontam a vállam.
-Nézőpont kérdése. - kitűrtem egy kiszabadult tincset az arcomból. - Ugyan úgy elmehetek én is bulizni, csak időre kell haza érnem. Engem nem egy halandó ember vár haza, hanem két kőóriás, akik bizony kemények tudnak lenni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezték. - morogtam. - Bár talán anya vaskalaposabb. - elfintorodtam, aztán leszálltam egy pillanatra a létráról, míg megtöltöttem a vödröm, aztán visszamásztam oda, s letettem magam a tetejére. Azt már nem említettem meg, hogy anya már kinézte a szerinte nekem való óriást, aki majd megfelelő apja lehet a gyermekeimnek, bár engem meg sem kérdeztek róla. Hisz mi van akkor, hogyha én nem is akarok férjhez menni?!
Ám elhessegettem a gondolatokat, és inkább invitáltam festeni Aaront, mire visszavágott, én meg végignéztem magamon, aztán beakasztottam lábam, majd kitártam karjaim, s kicsit hátradűltem a létrán, hogy megmutassam a festék foltjaimat.
- Kemény munkával szereztem ezeket a foltokat Félisten! Büszke vagyok rájuk! - próbáltam komoly lenni, ám elnevettem magam, majd felkeltem onnan, és nekiveselkedtem a munkának ismételten, ám közben kérdeztem is, mert lássuk be, jobban telhet a meló ha beszélgethetek valakivel, főleg úgy, hogy apa szerint is biztonságban vagyok mellette, vagy épp csak azért hagyott itt vele, mert a barátja fia. Egy Isten fia.
De nem fogok ettől hasra esni!
- Ott a polcon vannak még vadi újjak is! Tegnap vettük őket. - magyaráztam, de már dolgoztam is tovább, hisz be akartam fejezni, hogyha még akartam Bry-al is találkozni, mielőtt elmegy arra a randira, amire szerintem nem kellene elmennie, de hát megállítani úgy sem fogom tudni azt a makacs fejét, szóval lehet nem is kellene találkoznom vele.
A suli gondolatára elhúztam a számat. Sokkal szívesebben lettem volna szabad! Úgy járni kelni a világban, ahogy régen tehették meg a magam fajták, és nem a tanulással foglalkozni. Anya sem értett egyet apa hóbortjával, hisz ő azt akarta, hogy a mi dolgainkat tanuljam meg, mert az az igazán fontos.
Bár lehet Apának is igaza van… összeszaladt a szemöldököm, miközben gondolkodtam, aztán kicsit odább hajoltam, hogy elérjek egy pontot a falon, ami kicsit messzebb volt, mint azt gondoltam, szóval meg kellett támaszkodnom a falon, ami mondjuk szerencsére már nem tapadt a friss festéktől.
Ha megtalálta az ecsetet, és csatlakozott hozzám, hát előtte kicsit odább raktam a létrát, majd csak aztán másztam fel rá az egyik oldalon.
- Már nincs sok hátra ezen az oldalon! Aztán csak az a régi asztal van, amihez apa ragaszkodik. Azt mondja, az lesz az ő helye! - pillantottam futólag egy régi lecsiszolt fa asztal felé.

- ☠ -

Aaron & Ren

Csendben hallgattam válaszát, majd felvontam a szemöldököm, s egy pillanatra karba is fontam karomat. Olyan fennköltnek, és nagyképűnek tűnt az egész szövegelése a víz alatti létről, de lehet csak arcom volt árulkodó, aminek nem mindig tudtam parancsolni.
-Ahmm… menőn hangzik. - elhúztam a számat. Apa engem nem edzett. Szerinte még nem álltam készen, bár én épp az ellenkezőjét éreztem. Hisz ha elszabadul az erőm, és romba döntök valamit, vagy okozok egy földrengést, az nyilván nem lenne a legjobb pillanat senki életében sem.
Felsóhajtottam, aztán elvettem a felém nyújtott vödröt, amiben… nos, vizet kaptam!!
Megpróbáltam jó képet vágni hozzá, és komolynak látszani, de egyik pillanatról a másikra tőrt ki belőlem a nevetés.
-Figyelj… értem én, hogy víz, meg tenger, mert az menő… - tovább nevettem, miközben leszálltam a létráról. - De a vízzel nem tudok festeni! - tovább mosolyogtam, aztán meg kellett támaszkodnom egy pillanatra, majd a csapnál kiöntöttem a vízet, és a festékes vödörhöz léptem. - De én nem voltam konkrét! - mosolyom ismét kiszélesedett, majd játékosan nyelvet öltöttem, és kacsintottam is mellé, aztán leszedtem a festék tetejét, és tettem a vödörbe belőle.
-Tudod, nekem úgy tűnik, hogy pedig de! - összeszaladt a szemöldököm egy pillanatra. Elgondolkodtam. - Vagy az Apádat kedveli túlzottan. Régóta ismerik már egymást azt hiszem. - szaladt össze a szemöldököm, aztán megindultam a létra irányába újfent.
- Öhm...csak ide az egyetemre. Semmi komoly. - vontam meg a vállam. -Még nem választottam szakirányt… nem tudom mit akarok csinálni… - megigazítottam a hajam, majd fogtam egy hajgumit, kontyot csináltam, és feltettem, hogy ne legyen ismét csupa festék. - Még csak 18 vagyok… annyi idő nem telt el a szemeszterből, hogy bármi is megtetsszen...  van időm.- vontam vállat újra. - Sose leszek elég idős ahhoz, hogy egyedül dönthessek… - fintorogtam egyet, aztán a létra tetején felakasztottam a vödröt, és festettem tovább.
- Esetleg a rajzolás helyett… nem akarnál ecsetet ragadni, és segíteni Aegir fia? - vállam felett emeltem rá tekintetem, miközben végiggondoltam, hogy vajon mi is lenne a tökéletes megszólítás a számára. Vajon milyen megszólítás illet meg egy Isten fiát?
-No és te? Mit kezdesz magaddal, most, hogy visszatértetek Apáddal? - magam sem értettem miért kezdtem el csevegni, vagy miért is akartam, lehet csak az idő múlásán szerettem volna gyorsítani egy cseppet.

- ☠ -

Aaron & Ren

Aegir fia… ismertem a fickót. Jópofának tartottam, ám annyira behatóan nem terjedt ki az ismeretségünk. Apa mindentől és mindenkitől távol akart tartani. Azt akarta, hogy békében élhessem le az életem, aminek én magam egy cseppet sem örültem. Szerettem ha van mit tennem, ha zajlik körülöttem az élet.
Mikor megemlítette, hogy egyedinek, és fantasztikusnak találta apámat, hát büszkén kihúztam magam.
-Valóban az! - még mosoly is került az arcomra, aztán nem csacsogtam ott tovább, hanem elintéztem egy telefonhívást, s persze közben magamban morgolódtam, hisz nem értettem Bry miért is akar egy nála jóval idősebb pasassal kezdeni. Jó oké persze lehetne azt mondani, hogy az istenek, és a mi fajtánk is olykor kezd nálánál jóval fiatalabb lényekkel, de az egészen más volt!
Aztán megdicsértem a rajzokat, hisz valóban fantasztikusnak gondoltam őket, majd ott is hagytam, had foglalkozzon a maga kis dolgával, s én magam visszamásztam a létrára, hogy befejezhessem a festést, aminek nekiveselkedtem, s amit ideje lenne befejeznem.
Kérdésére egy pillanatra körbekémleltem, vajon mi lehetne az, amiben segítségét kérhetném, ám rá kellett jönnöm túlságosan büszke vagyok ahhoz, hogy segítséget kérjek.
-Nem. Megoldom magam is. - fogtam az ecsetet, kicsit feljebb léptem, s pingáltam tovább, mit sem törődve azzal, hogy közben mennyire kell még jobban közel kerülnöm a falhoz.
Szerettem mázolgatni, de valahogy sokkal közelebb állt hozzám a tánc, de az ember nem csinálhatja mindig azt amit akart.
Végül, mikor a festékem úgy döntött elfogy, akkor emeltem a srác felé tekintetem, már ha még ott volt, és nem hagyott teljesen magamra.
- Figyelj… megtöltenéd ezt nekem? - nyújtottam felé a kis vödröt, s ha elvitte megtölteni, akkor addig letelepedtem a létra tetejére, s gondolva egyet pusztán az erőm segítségével odébb görgettem pár téglát a kupachoz, s mivel sikerrel jártam, így kihúztam magam, de csak szigorúan addig míg nem figyelt.
-Tenger isten hah? És mond csak… tudsz levegőt venni a víz alatt, vagy szimplán csak sokáig bírod levegő nélkül? - tudakoltam megtámaszkodva combjaimon, kicsit előrébb hajolva, hogy cseppet tanulmányozhassam arcvonásait.
-Tudod, te vagy az első srác, akivel Apa nyugodt szívvel magamra hagyott… - összeszaladt szemöldökkel figyeltem tovább. - Mivel vetted le a lábáról?

- ☠ -

Aaron & Ren

Nos, olyan választ adtam neki, ami nem hazudtolta meg a személyem. Helyette inkább kérdeztem, mintsem kereken kijelentettem volna, hogy az apám. De nem szégyelltem vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem akartam mindenkinek az orrára kötni a személyes dolgaim, főleg, hogy a srácot sem láttam eddig még semerre sem.
Vagy csak én nem mozogtam olyan közegben, ahol ő.
-Aham. - bólintottam, vágtam egy grimaszt, aztán az ecsetre pillantottam, de mire mondhattam volna bármi replikát, hogy akkor alighanem az ecset őt illeti, apa a nevem kimondásával intett csendre, és persze rám is szólt, amiért nem ment a munka, ő pedig szépen nekiállt fecsegni a sráccal, és a kólám is nála landolt, szóval jah… le lettem sajnálva, a kék szemek megjelenésével, de se baj.
- Élvezze csak… tuti ráfér. - villantott apa egy mosolyt, s még a szeme is megcsillant közben, mire én csak körbeforgattam a szemeim. Nem mintha zavart volna a téma, de előttem eddig ilyesmit sosem engedett meg magának.
Míg ők cseverésztek, addig én beszéltem anyával, akinek szüksége volt az öregemre, szóval át is adtam neki a telefont, ő pedig közölte, hogy majd visszajön, de nekem maradnom kellett, mert nem végeztem a feladatommal, szóval csak felpillantottam a falra, majd kicsit magyarázkodtam, ha egyszer már kettecskén maradtam a kék szemekkel, és hallgattam az ő magyarázatát, aztán bólintottam párat, mintegy tudomásul véve, hogy igen persze, elhiszem, hogy annyi ideje ismerik egymást, hisz apámnak volt nem is egy ismerőse.
-És Te mi vagy? - kérdeztem mintegy félvállról a dolgot, s közben visszamentem az ecsetemért, és ismét irányba állítottam a létrát, aztán figyelmem elkalandozott mikor elkezdett kutatni az egyik szekrényben, és előszedte a papírokat, rajtuk mindenféle firkával, de ott el is veszített szinte teljesen, mert jobban érdekelt, hogy ne zúgjak le ismét arról az átkozott létráról, majd nyújtózkodtam kicsit, hogy elérjem azt a hülye sarkot, s megtámasztottam magam a fal egy darabjánál.
Kérdésére belemerevedtem a mozdulatba, majd felvont szemöldökkel tekintettem fel, amolyan ezt meg hogy találtad ki pillantással, de mivel meg kellett ígérnem úgymond, hogy viselkedek, így csomót kötöttem a nyelvemre, hisz nem lehettem bunkó. Meg ha apa ismeri, és bírja a fejét, akkor talán nekem is kell dobnom felé egy sanszot.
-Az bizony… - letettem magam a felső fokra, megtámasztottam karjaim a combjaimon, s vállat vontam, hisz mi sem természetes. Büszke voltam a származásomra, ahogy arra is, hogy nem valami kevert akármi lett belőlem, hanem hamisítatlan kőóriás, hála a felmenőimnek. - De ezek szerint addig nem terjedt ki az ismeretség, hogy megemlítse van egy gyereke… - megvontam a vállam, aztán felkeltem, s nekiveselkedtem ismét a festésnek.
Volt egy feladatom, amit el kellett látnom, szóval nem akartam húzni az időt. Aztán megcsörrent a telefonom, szóval a festékes kezem a nadrágomba töröltem, ezzel hagyva pár fehér csíkot a fenekemnél, aztán felvettem.
- Bry… nem. - fintorogtam. - Talán holnap ráérek. Jaham. - villantottam egy mosolyt, ami aztán hamar el is tűnt az arcomról. - Ne… az vagy 30!! Igen tudom de… jó… hát akkor majd holnap… igen…Na nem… felejtsd el! Nincs szükségem rá. Apa agyoncsapna. - letettem az ecsetet a tartóra, aztán lemásztam a létráról, és megindultam kifelé, de útközben megálltam, aztán pislogtam meglepetten párat.- Hát jó… akkor a jövő hét… de én figyelmeztettelek! Jó… akkor holnap este... - bontottam a vonalat, aztán fintort csaptam arcomra, visszatettem a telefont a zsebembe, aztán a srácra pillantottam, de végül inkább odaléptem az üdítőkhöz, és szeretem magamnak egyet, amiből ittam is egy nagyobb kortyot. Hogy lehet ilyen hülye?! letettem az üveget, majd visszafelé haladva megálltam a srác mellett, s tekintetem a rajzokra szegeztem.
-Jól néznek ki!! - meglehet kicsit belemásztam a személyes terébe, hisz olykor elfelejtettem az ilyesmit, s mikor észbe kaptam, már hátrébb is húzódtam, hisz ha felém pillantott, hát majdnem összeért az orrunk, de ha nem akkor meglehet egy darabig még elég közelről figyeltem a műveket, már ha hagyta. Ha nem akkor megadón léptem egyet hátra.
Ám ha felém pillantott, akkor elsuttogtam egy halk bocsit, és mentem a létrám felé, amit mára kibéreltem magamnak.

- ☠ -