- ☠ -

Aaron & Shane

Meglehet, három évvel ezelőtt másképpen alakultak volna a dolgok. Meglehet, akkor nem keveredik ekkora katyvaszokba, de bíztam benne, hogy annak az időnek hamarosan vége szakad teljesen, és többet nem kell menekülni, vagy éppen újabb pofonokat elszenvedni.
-Bánhatod is! Micsoda három év volt az! - villantottam felé egy mosolyt, persze ha tudná, hogy akkor semmi izgalmas dolog nem történt velem, azt leszámítva, hogy egyszer rám szakadt egy barlang bejárata, és ha nem vagyok az ami, bizony mára már csak a csontvázam maradt volna.
Oké, ha ott van velem, nyilván poénosabban alakul, mint sem egy egyszerű pöccintéssel kiszabadítom magam. Akkor eljátszhattam volna a hattyú halálát is akár, de az igazat megvallva, inkább nem akarok még egy olyan kalandot magamnak.
-Szégyen gyalázat!! Akkor semmiesetre se igyál vizet! - próbáltam komoly arcot vágni hozzá, de valahogy nem ment, s hamarosan már megérkeztünk a hegyhez, ahová mindenképpen legalább egyszer el akartam hozni.
Sokkal jobb volt eljátszani a laza srácot, mint sem túlságosan komoly fickónak lenni a magam 200 évével.
Ugyebár bevágtam magam szuperhős állásba, amiből hamar ki is lettem zökkentve, és még a medve nélküli hegyre is felmutattam, és persze kiosztottam a kellő felszerelést.
-Nyugi! A könnyebbik úton megyünk, és ha letalálnál esni, majd a segged alá tolok egy sziklát! - villantottam egy mosolyt, aztán bezártam a kocsit, és megindultam a hegyhez, ahonnan megkezdődhet az utunk felfelé.
-Bungee jumping? Öhm… oké… de nyugtasd magad nyugodtan ezzel! Mi félnivalód van víz ember? - csaptam a vállára, persze nem teljes erőből, majd nekiveselkedtem az útnak felfelé, s szavamhoz mérten, az egyszerűbb úton indultam meg felfelé.
Végig gondoltam még egyszer, vajon mire is lehet szükségünk majd odafent, feltéve, ha megtaláljuk a tavat, ahová igyekszünk. Csodás kristálytiszta, ámbár jég hideg vize van, és mivel ezzel nincs barátságban, így remélem azért alaposan megtanult úszni.
-Néhány kilométer felfelé… kicsit odébb lesz egy elég meredek szakasz, de ha Óhajtod, elintézhetek pár menő kapaszkodót, hogy egyszerű dolgunk legyen! - dünnyögtem, miközben kikerültem egy előttem termő fát, mert hát így jár az, aki nem néz az orra elé, és a haverjával van elfoglalva, hogy az egyben maradjon, és nehogy orra bukjon egy óvatlan pillanatban.
Hogy a tájnak, vagy a társaságnak volt e köszönhető, de teljesen kitisztult a fejem, és a családomat sikerült egy ideig kizárnom a gondolataimból. Nem érdekelt, hogy elmentek, és még csak egy üzenetet sem hagytak, nem érdekelt, hogy a világom megszűnt egy pillanat alatt. Csak az volt a lényeg, hogy vigyázzak Aaron seggére, mert abban biztos voltam, hogy a szülei még így ismeretlenül kis kifiléznének ha egy haja szála is meggörbülne.
-És mi a helyzet a dühkitörésekkel? Javultak, vagy még mindig előbújik belőled Mr Hyde? - álltam meg, megkapaszkodva egy sziklában, miközben rá emeltem tekintetem.

- ☠ -

Aaron & Shane

-És félsz, hogy esetleg kiröhögnélek… vagy egy reggel teleplakátolnám vele a várost? - vontam fel a szemöldököm, miközben igyekeztem a lehető legkomolyabb képet vágni. Kellett a komolyság, és néha el kellene játszanom azt is, hogy valóban egy 200 év feletti lény vagyok, és nem egy kölyök, aki az iskola padjait koptatja. - De megértem! - bólintottam, aztán a mosolyom is elhalványult, majd el is tűnt az arcomról, hisz olyan téma következett, amit annyira nem szerettem, de kellett róla beszélnem, máskülönben felemészt, és nem tudok vele mit kezdeni. Aaron meg meghallgat, szóval…
A témát igyekeztem terelni, és inkább valami egészen másra koncentrálni. Valami olyanra, amivel kevésbé húzom fel magam, és kevésbé akarnék bármit is ripityomra törni.
-A kalandok ellen nincs kifogásom! De a család témát a részemről hanyagoljuk cseppet! - emeltem rá a tekintetem, aztán közöltem, hogy izgalomra nincs ok, mert mindenem is van. Az évek során, amit itt töltöttem, azért akad némi pénzem, ám sosem vertem nagydobra, hogy simán élhetnék akár egy palotában is.
Sokkal menőbbnek találtam a jelenlegi helyzetem, sem mint egy pénzeszsáknak látszani, akit mindenki kihasználhat kedve szerint.
-A tiédre bizony! Haver!! Hányszor is lukasztottak már ki?! És egyszer sem voltam ott, hogy megvédjem a segged! Úgy hiszem túúúúl későn kezdtük el gazdagítani egymás életét a jelenlétünkkel!  - villantottam hozzá egy mosolyt is, csak hogy lássa, mennyire komolyan gondolom, bár lehet épp az ellenkezője jön majd le neki belőle, de az kevésbé érdekelt, mint az, hogy időben megtudjak állni, szóval azért nem kezdtem el megjátszani a boci szemeket, és az érzelgős pillantásokat, hogy itt aztán nagy haverság van, mert lássuk is be, az érzelgősködést jobb szerettem meghagyni a csajoknak.
-Aha… jó… igazad van. -bólintottam, és el is húztam a számat. Nem lenne olcsó. - De ezt könnyen mondja az, aki kap levegőt a víz alatt!! - bokszoltam a vállába, már amennyire a kocsiban való üldögélés, és a vezetés engedte ezt.
-Akkor arra megyünk, amerre a lábunk visz! Még egy darabig megyünk, aztán ott is vagyunk! Jó buli lesz! - megpaskoltam kicsit a kormányt, aztán az út további részén elmerültem a gondolataimban, és hallgattam a zenét. Csak akkor szóltam, ha éppen úgy tartotta a helyzet, meg aztán már nem is voltunk olyan messze, hogy végig kellene dumálni az egész utat. Nem vagyok az a minden helyzetben dumálni kell típus, vagy csak tudtam, hogy Aaron nem az a fajta, aki megsértődik egy kis csendtől.
Szerencsére a kocsi bírta, és így hamar odaértünk a kis parkolóhoz, ahol letehettem a kocsit, hogy aztán egy széles vigyorral a képemen emelhessem rá tekintetem.
- Üdvözöllek ennél a bazi nagy sziklánál, ahol Nincsenek medvék, bármennyire is azt akarná hinni az ember!! De keresünk majd más kalandot! - azzal kikászálódtam, majd csomagtartó fel, és jöhetett a táskák összeszedése, egy helyre pakolás, cucc igazítás, hogy minden kellő felszerelés megkapja az őt megillető helyét.
-Készen állsz? Magas a hegy… - villantottam egy szuperhős beállást, aztán vigyorogtam egyet. - Keressünk kalandot!!

- ☠ -

Aaron & Shane

Próbáltam oldani a feszültséget, és némileg terelni a gondolatait, hisz látszott rajta, mikor leverte a víz, hogy mennyire nem jó neki ott, így igyekeztem elpoénkodni a dolgot. Igyekeztem racionálisan nézni a dolgokat, de végül is, csak ott maradt vele, a hülyeségei ellenére is az örege, és nem lépett le ismét, amit mondjuk én meg is értek, és helyesnek tartok, hisz még is csak az apja, és köti az adott szava, bár lehet az csak nekem jelent sokat.
Aztán elmeséltem neki, mi is történt velem, és  feltűnt, hogy visszafogta magát, csak hogy ne nevessen az arcomba, bár szerintem is komikus volt a helyzet.
- Oh tudtam, hogy rád számíthatok!! - veregettem meg a vállát fél kézzel, aztán óvatosan löktem rajta egyet, hisz nem akartam kitessékelni a kocsiból. - De ahogy az a szenteskedő majmot elnézem, ő komolyan gondolta. - húztam el a számat, aztán szóba került az anyja, akiről eddig csak beszéltünk, és piszkálta cseppet a csőröm, vajon milyen menő nőszemély lehet!
- Remek! - villantottam egy mosolyt felé, aztán sávot váltottam. - Majd viszek valami játékot! Mondjuk fura, hogy eddig nem mutattál be neki... - biggyesztettem egyet az ajkamon, mintha komolyan bántana a dolog. Mondjuk az apjával is szívesen beszélgetnék, ám eddig a találkozás nem igen jött össze, bár tudtam, hogy a vén tenger isten azért szemmel tart, és tuti közbeavatkozna, ha nem tartaná megfelelőnek a személyemet a fia mellé.
-Semmit. Se egy üzenet, se egy nyom. Mintha soha nem léteztek volna. Most vagy megunták a képem, vagy nélkülem léceltek le, és akkor örökre a nyakadon maradok Öregem! - felé fordítottam fejem, aztán felderült az arcom, és felhangosítottam a rádiót, és énekelni kezdtem, még akkor is, hogyha csak számomra volt jó a hangom, vagy eddig csak a zuhany alatt nyomtam, s közben ütemre doboltam a kormányon, és mozogtam a zenére az utolsó pirosnál.
Mondhatni pont jókor jött ez a dal, s míg szünet volt az énekben rákérdeztem a testvérére, akit inkább hanyagolni akart, így nem is forszíroztam a témát annyira. Hagytam messze menni, és nem kaptam utána.
-Haver! Mindenem is van! Bááár a fekete feszülős rucim otthon maradt a másik szekrényemben. - komolyság, komolyság, és komolyság! Nem szabad mindent elröhögni, a végén még komplett idiótának néz majd. - Van minden ami kell! Ne aggódj! Vigyázok a seggedre!
A csomagtartóban minden benne volt a szörfdeszkán kívül mert azt majd visszafelé felkapjuk, és úgy húzunk a partra.
Ahhoz képest, hogy a késésem miatt nem látszik, de nagyon vártam már ezt a napot! Végre egy olyan emberrel lehettem, aki megértett, és nem akart rajtam változtatni. Akinek úgy voltam jó ahogy voltam, és nem kellett titkolnom előtte ki- mi is vagyok.
-Búvár felszerelést nem szoktam bérelni, de gondolkodtam már rajta, hogy veszek egyet. - magyaráztam, aztán feltértünk a hegyi út felé.
-Öreg már a kicsike, de bírni fogja! Direkt nem a másikat mondtam, hogy ott találkozzunk. - mosolyodtam el, aztán fokozatot váltottam, hogy azért az emelkedőt is megtudjuk mászni. Nem lenne kellemes lefulladni, miközben én a kocsit fényezem, hogy még bírni fogja.
-Szóval megérkezünk, és merre menjünk? Fel a patakhoz, vagy csak céltalanul lődörgünk, aztán menekülünk a medvék elől? - elmélkedtem hangosan, miközben a fejemben újra és újra az előbbi dal zakatolt újra. Talán a legkirályabb dallamtapadás volt, amit tapasztaltam.

- ☠ -

Aaron & Shane

-Aucs… - húztam el a számat. Igaz, ilyesmi még nem történt velem, de még is el tudtam képzelni milyen az, mikor karambolozik az ember. Akár egy egész életre megnyomorodhatott volna. Bár lehet abból is vissza lehetne tapsolni, de inkább nem tértem ki rá. - Lehetek Ms. Daisy sofőrje ha akarod! Csak egy szavadba kerűl! - komolyságot erőltettem az arcomra, hisz valóban komoly dolgokról volt szó. - Haver ha tudom, akkor mehettünk volna vonattal egy darabon… - immár sokkal együttérzőbb volt a hangom, hisz nem kötelező kocsival menni sehová sem.  Vagy béreltem volna egy robogót, hogy elandaloghassunk a messzeségbe kettecskén, vagy egy menő oldalkocsis motrot, csak azért, hogy vígan üldögélhessen az oldalkocsiban, és mindkettőnkön valami barom szemüveg virított volna.
A gondolatra majdnem elnevettem magam, ám inkább kérdeztem. Valahogy fontos lett számomra. Hosszú idő óta az első barátom volt, és meg kellett becsülnöm, és nem elhajtani magam mellől.
- Akkor több a szabadság. Tudod, én megértem bizonyos fokig. A gyereke vagy. Még akkor is, hogyha egy pöcs volt, amiért nem jelentkezett egész gyerekkorodban. - dobtam egy fintort, és közben igyekeztem úgy vezetni, hogy ne haladjam meg a sebesség határt, és ne akarjon visítva menekülni mellőlem. - Végül is a szavát adta… - megvontam a vállam, aztán kicsit lejjebb halkítottam a rádiót. - Egy sms belefér.
Aztán csak hallgattam, és próbáltam kitalálni mi is van velem.
- Annyira rohantam hozzád, hogy pofáraestem az ágyam lábában. Ne kérdezz semmit… de olyat hasaltam, hogy csoda nem repedt be a padló! - igyekeznem kellett, hogy tartani tudjam magam a komolysághoz, amit elhatároztam, elvégre még is idősebb lennék vagy mi a szösz. Bár az sem elhanyagolható tény, hogy talán túlságosan is jól sikerült a beolvadásom az emberi fiatalság közé.
- Szerinted lehet valami célzata, ha Erkölcstan könyvet nyomtak a kezembe míg aludtam? - vontam össze a szemöldököm.
Próbáltam elpoénkodni a válaszokat, hisz nem akartam arról panaszkodni, hogy a családom lelépett, engem pedig hátrahagytak, mintha semmit sem számítanék. Jó persze nagyfiú vagyok, és megállok a saját lábamon, ahhoz már élek egy ideje, de még is jó lehet ha az embernek van valakije, akivel megoszthatja a napjait.
-Beállunk egy parkolóba, és úgy fogsz vezetni, mint egy profi! Anyád meg leszerelem bármikor! - villantottam egy mosolyt. - Tényleg… valamikor megismerném! Tuti jó fej lehet, ha elviseli a faszságaidat! - mosolyom kiszélesedett, majd leálltam egy piros lámpánál. Elértük a város utolsó lámpáját. - Nem úgy mint az én családom… leléptek a picsába, és még egy kibaszott üzenetet sem hagytak. Úgy érzem magam, mint az a hülye lajhár a Jégkorszakban! - mérgesen csaptam egyet a kormányra, ami fájdalmasan nyikordult egyet.
Torkot köszörültem.
- Bocs...khmmm… szóval erdő, természet, hegymászás… szuper lesz!! - tereltem ismét elindulva. -Na és a bátyád? Jól van?

- ☠ -

Aaron & Shane

Álmosan nyújtóztam egyet, majd tettem le a mellkasomról a könyvet, amivel közelebbről ismertük meg egymást, aztán összevont szemöldökkel emeltem rá tekintetem.
-Mi a… Erkölcstan?! Na ne már!!! - fintorodtam el, majd dobtam félre az asztalra, s közben végiggondoltam a tegnap este eseményeit, még is miképpen keveredhetett hozzám az a könyv, ám mivel semmire sem jutottam, csak megdörgöltem arcom, majd kaptam a törölközőm, és ballagtam el zuhanyozni, hisz sosem árt ha tiszta az óriás.
Szóval, épp a fogkefémmel a számban álldogáltam ráérősen a tükör előtt, mikor hírtelen kikerekedett a szemem.
-Baffuf…. - köptem egyet, öblítettem, majd loholtam a szekrényemhez, s útközben bizony telibekaptam az ágy lábát. Nyögtem egyet, miközben elterültem a padlón. Nah erre aztán nem számítottam.
Feltoltam magam, aztán elmásztam a szekrényemig, majd pattantam fel olyan igazi elegancsosan, mintha mi sem történt volna.
A szobatársam még nem volt bent, vagy egyszerűen csak odalent húzta a lóbőrt, és persze abban is biztos voltam, hogy a könyvet ő csempészte a karjaim közé, amiért még majd fog kapni egy finomabb kioktatást, vagy kitalálok valamit, amivel visszavághatok.
Magamra kapkodtam a ruháimat, aztán már loholtam is kifelé, hiszen annyira talán még nem késtem el.
Míg távol voltam, megszaporítottam lépteim, ám mikor közelebb értem, és hatalmába kerített az ismerős érzés, nos, akkor lazábbra vettem a figurát.
-Nézz rám! Teljesen egyben vagyok! - villantottam egy mosolyt, majd körbeforogtam, hogy megmutassam már csak azért is, valóban nem szabdalt senki sem össze, és megvan minden porcikám. - Mi a helyzet Tenger srác? - emeltem meg állam, aztán fogadtam a kézfogást, majd elgondolkodtam egy pillanatra, vajon melyik eshetőség lenne a legjobb a felsoroltak közül.
-Menő lenne szabadon engedni az állatokat, - villantottam felé egy mosolyt, majd nyitottam a kocsit, hogy bepattanjak a vezető ülésbe, hogy beindíthassam a motort. -A Szörföt imádom haver... De ha megint nekicsapódok egy sziklának… és esetleg darabokra török, ígérd meg megnézed nőlnek e rajtam korallok. - mindezt halál komolyan mondtam, és csak a végén pukkadt ki belőlem a nevetés.
Nem tudtam eldönteni hová is kellene mennünk, de a víz is vonzott valamiért. Talán a kis hobbim miatt, vagy azért, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe keveredni egy istennel.
- Lessük meg a természetet… hegymászás… aztán le a partra. - Kihajtottam a kampuszról, hogy aztán a városban kerenghessek. - Jól vagy? Levert a víz… vagy simán elolvadsz, mint egy bödön fagyi a napon? - emeltem rá egy pillanatra tekintetem, és igyekeztem nem elröhögni az egészet, hisz valóban érdekelt mi van vele.
Bírtam a srácot. Jófej volt, és talán az első aki nem nézett hülyének, és nem kellett hazudnom sem. Lehettem őszinte, és adhattam saját magam.
- Jól kijössz Istenpajtással? Hogy álltok a háborúskodással? -bevettem egy élesebb kanyart, majd kifelé kezdtem hajtani Randvik irányába.

- ☠ -