Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Egyszerre szomorú és gyengéd a mosolyom annak hallatán, hogy Arne mennyire szeretett volna velem megosztami valamit, de nem voltam jelen már az életében és akkor mégcsak nem is tudta, hogy nem önként távoztam, hanem az a csodás anyja intézte így. Pedig egész normális volt velem a királyné, egyszerűen fel nem fogom épp ésszel, hogy miért kellett ezt tennie. Miért tette ezt a fiával. Ritkán érzek gyűlöletet a szívemben, de az a nő... Ő kiérdemelte. - Nos, azt hiszem, hogy igaz a mondás és igazából csak akkor tudjuk, milyen értékes is valami, ha tudjuk, milyen elveszíteni. - Sohatöbbé nem akarom tudni, milysn Arne nélkül tengetnem a napjaimat, hiszen ő hozta vissza a színeket..csak most a boldog, könnyed színek mellé társul a szenvedélyes vörös is. Pár nap alatt tanította meg nekem, hogy nem csak tisztán lehet szeretni valakit, de vágyakozva is utána, minden nap. Persze nyilván még mindig teljesen más hajóban utazunk, még ha úgy is tűnik a számára, hogy egyet akarunk. Ő csak boldog, hogy végre visszakapott és talán kicsit meg is van illetődve, hogy egészen csinossá sikerült felcseperednem és a sok vita az elején adott a helyzetnek némi..szenvedélyt. Én azonban pisis korunk óta szerelmes vagyok belé és az lep meg, hogy milyen hatalmas ereje van a vágynak, hogy nem tudok egykönnyen ellenállni neki, hiába fogadtam meg. Ez csak az ő érdekét szolgálja...Szolgálná, ha nem találtak volna egymásra újra az ajkaink, ahogy mi is tesszük. Azt hiszem, kezdek egyre jobb lenni benne, egyre könnyebben bele tudok olvadni, nem aggódva azon, hogy mi lesz, ha neki nem tetszik a tapasztalatlan csókom. Teljesen elmerültem az élvezetben, lábam köré helyeztem, amit ahh..szerencsére ő ki is használt és a keze feltérképezett többnyire mindent. Már azt hittem, hogy még egy kicsit tovább élvezhetem a helyzetet, de nem így lett és teljesen igaza volt benne. Nem lenne jó, ha azt látná a személyzet, hogy a hercegnő miket művel a kertben, még ha ilyenkor errefelé nem is igazán járthat senki, de ennek az esélye, hogy valaki megjelenjen, az sosem 0. - Tudod, meglepődnél, hogy egy ekkora palotában milyen nehéz...Igazából...Áh, semmi. - Elvörösödtem és inkább foglalkoztam azzal, hogy megint olyan makulátlan legyen az öltözékem, amennyire lehet. Nem számítottam rá, hogy a hercegem az ölébe fog invitálni, de nagyon szívesen foglaltam helyett ott, akár egy hercegnő a trónon..úgy éreztem magam. - Mmmmhm. Csak a színt kérdeztem, de még azt is kiválasztanád nekem, hogy mit vegyek fel? Azért nagyon sok öleléssel meg puszival kell ám fizetni. - Ezt mondom, miközben épp egy puszit helyez az arcomra. Ezt nagyon szívesen viszonoztam, de majdnem az ajkára sikerült. Nem mintha azt bántam volna egyébként, de lehet, most kellene elkezdenem a "csak baráti" részt. - De előre szólok, hogy olyat kell válassz, amiben biztosan szebb leszek mint Grethe Ellingboe, mert a végén még elcsábít mellőlem. - Volt már kél Arniról, barnákkal, fekete hajúakkal, vörösökkel, de szőkékkel soha és így nem csoda, ha kicsit hiányzik belőlem az önbizalom.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Jan. 31, 2023 10:11 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
- Na, azért túlzásokba nem kell esni hirtelen. - nevetem, nem sokkal később pedig mosollyá szelídül ez a nevetés, hiszen bevallom, egyáltalán nem bánom, hogy magának akar .. ja a figyelmem. - Akkor még sok mindent nem ismertem volna be, mert nem gondoltam volna, hogy egyik napról a másikra már nem leszel az életem része. Ma meg már sajnos tudom, milyen az, mikor olyan szívesen elmesélnék valamit, aztán rájövök, hogy már hiába is írnék neked... ésatöbbi'. Szóval igen... nem bánom. - fejtem ki hosszabban, miért is ismerem be ilyen egyszerűen. Miért is kertelnék, miért is tartanám magamban, mikor ez az egyszerű igazság, ennyi év után végtelenül örülök annak, hogy megint velem van, és már a fejem lágya is benőtt annyira, hogy legalább ezt-azt bevalljak, ne rejtsem az egóm mögé, mert annak semmi értelme nem lenne. Jobb is, ha tudja, hogy részemről is öröm, ha minden figyelmem övé lehet. Szemforgatva nevetek azon, amit a hallgatásról és a bölcsességről mond, nem sokkal később pedig már egyszerű őszinteséggel közlöm, mennyire nem bánnám, ha a családjaink úgy döntenének, hogy összeadnak minket az egyesítés nevében... Sőt. Bár talán nekem hirtelen nem is érződik úgy az 'enyém' kifejezés, mint Anitának, legalábbis nem ennek tulajdonítom, hogy ismét vörösebb árnyalatot öltött arca, ami még mindig szörnyen jól áll neki. Ahogy az is, hogy aranyos, míg máskor egészen más jelzőt aggatnék rá, ahogy egyre máshogy ismerem meg őt a mai napon, egyre több jelző jutna eszembe... Abban is igaza van, hogy eléggé makacs vagyok, nem igazán nőttem ki, és nem is fogom már, sőt, az évek alatt általában megkaptam amire vágytam, mondhatni ehhez szoktattak hozzá, így ezt szívesen fenntartanám, még vele kapcsolatban is. Egye-fene, most nem konkrétan őrá gondolok, csak arra, hogy tudni szeretném a válaszát... Bár az, hogy nem sokkal később már ismét csókjára szomjazok, nem igazán ezt mutatja, tudom, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne kérjek belőlük, mikor ennyire hívogató ajkai vannak. Mióta megláttam őt a folyosón ebben a nadrágban, azóta olyan szívesen simítanék fenekére, így most, hogy alkalmam adódik, muszáj vagyok bele is markolni, ha már tehetem, .. ahogy pedig ennek hatására csókunkba nyög, egyszerűen imádom. Ahogy azt is, hogy lábát derekam köré kanyarintja, legszívesebben ... Legszívesebben egészen máshogy foglalnék helyet most vele, de azt azért már tényleg nem. Helyette inkább ahogy combját érintem, simítom alulról, egyre húzom magam felé, akkor is, mikor jobban hozzám simul, lassacskán mégis lágyul ez az érintés részemről, miközben csókunkat is félbeszakítom. Nagyon zavar, hogy nem vagyunk teljesen kettesben... - Ne sajnáld, legszívesebben én se lennék, csak.. Jobb lenne valami sokkal zártabb hely. - nézek körbe megint csak arra utalva, hogy nem a legjobb most a szabad ég alatt lenni, utána pedig Anita arcát, tekintetét fürkészem, ha pedig nem nézne rám, hát finoman magam felé fordítom arcát, és simítok is rajta. Eszem ágában sincs eltávolodni tőle, inkább csak felülök, úgy, hogy lábaim közé húzom őt is, hogy ne nekem legyen háttal, csak combomnak, így meg is tudom ölelni őt balommal, viszont láthatom is arcát, míg beszél. - Még szép, nem tudok dönteni, ha előtte nem látom, mik a lehetőségek. - nevetem, miközben végig szemeit, vonásait nézem, és éppen ezért ki se bírom, hogy ne adjak egy csókot az arcára, jobbommal arcán simítva közben.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
Cameron Reidarsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Anita & Arne
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Ez az Arne! Igaz, hogy ha akarnám se tudnám elrejteni a mosolyom, hiszen imádom a herceget ugyanúgy, mint régen, sőt annál is talán kicsit jobban, hogy megtalasztaltam, milyen ha úgy igazán hozzám ér..DE egy pimasz szemforgatás tőlem jár az ő pimasz mosolyához. - Óh hát persze, egy földreszállt angyal vagy, meg a vatikáni pápa is egyben. - Még most tért vissza csak a napokban, de olyan mintha már hónapok teltek volna el, minden olyan jó és ilyenkor érzem csak igazán, hogy mennyire hiányzott nekem, ez az egész. A szemeibe nézek és sírni tudnék, de most kizárólag a boldogság miatt és nem azért mert haragszok és meg vagyok sértve. - Ez idő alatt nem csak szemtelenebb lettél, de..tinédzser korunkban ezt soha nem ismerted volna így be. - Voltak dolgai, amik még hozzám is eljutottak, mindig tudtam, hogy nem én vagyok az esete..és akkoriban én is inkább ettem volna homokot minthogy beismerjem neki, hogy mennyire mélyek iránta az érzéseim és milyen rég óta. Akkoriban, fiatalon még féltünk a csalódástól, de egy évtizedes távollét után, ez mind nem számít, semmit sem jelent mert sokkal többet ér mindennél, hogy végre együtt lehetünk. - Hm, néha a hallgatás a legbölcsebb reakció. - A szám elé tettem az ujjaim és úgy kacagtam, akár egy igazi sznob dáma. Ez a nevetés kicsit hasonlított az anyáéra, de nem vagyok hajlandónezzel ilyenkor foglalkozni, mert most csak Arni számít és amit mond arról, hogy valójában nem lenne áldozat neki, ha összeadnának minket a családjaink. Nem emiatt kaptam a szívemhez a kezemet és vörösödtem el akár a főtt rák, hanem amiatt, hogy azt mondta.. "Az enyém." Uramatyám, annyira tetszett ez a mondat, ahogy hangzott, amilyen hatást keltett bennem, az...hogy végülis azt mondta az övé vagyok, még ha nem is így értette. Vagy nem így akarta érteni, vagy..nem is tudom. Igyekeztem nem kimutatni, de legszívesebben megkértem volna, csak emiatt a pár szó miatt, hogy menjünk vissza a szertárba. Dehát, én Anita Rønningen vagyok, Norvégia egyetlen hercegnője és nem esedezhetek ilyesmikért az életem legelső és legfontosabb barátjánál. Barát Anita, barát! Aki bármit megadna nekem...Aki úgy tud rám nézni mintha.. UH, miért ilyen nehéz ez? Ehhez képest semmi sem lehet az ha valaki késélen táncol. - Tudom, te vagy a legmakacsabb herceg a világon. - Csipkelődök, de attól még igaz, mert addig-addig megy a dolog, hogy végül csak megvallom neki, milyen érzés volt, amikor a bolondját járatta velem a pincében és ezért mennyire mérges voltam, de közben meg akartam tudni, neki milyen a véleménye azokról és hát..lehet, picit készen álltam megint becsábulni... - Akkor... - Már nem tettem hozzá, hogy "próbáljuk ki megint" mert addigra ismételten üdvözölhetten ajkait és nyelvét a sajátjaimmal, és egyszerűen olyan jó volt, hogy nem volt elég, semmi sem volt elég Arneból, de hála az égnek, ő is ugyanannyira vágyott a repetára, mint én. Próbáltam tartani a lépést a csókba, jelezni neki, hogy bizony közel akarom érezni, mindenhol. Főleg, hát ott..Na és ha tényleg vele veszíteném el? Manapság már nem akkora nagy elvárás, hogy a hercegnők szüzen házasodjanak össze és ha nem lenne emiatt kérőm, az én drága Arnim úgyis hajlandó lenne megmenteni attól, hogy pártában maradjak. Az ujjai lesimítanak a hátsómra, majd a combomra, ezért azt a lábam átvetettem a derekán és amikor újra a fenekemnél járt, markolt..nem nyomtam el a hangos sóhajt, hanem a csókunkba nyögtem, amíg az ujjaim megszorították a tarkójánál és a csípőm Arnina szótfogadva emelkedett meg, összeérintve vele az ölemet, ami annyira forróvá vált, hogy majd megőrültem. Szerencse, hogy a herceg észnél tudott maradni, helyettem is. Nekem kellett volna ezt megtennem, de nem volt erőm..ha Arneről van szó, nem bírok ellenállni. Csak belélegzem az illatát, meghallom a hangját érzem minden egyes izmának a súlyát, ami velem érintkezik..eszembe jut az a mondat, nem olyan régről és sírni tudtam volna amiért megálltunk, pedig hálásnak kéne lennem, több okból is. - Sajnálom Arne, észnél kellett volna lennem. - Tényleg sajnáltam, mert nem ezt fogadtam meg, még a palota falain belül. Lehámoztam róla a lábam, de egy pár pillanatig csak őt tudtam figyelni, a KÍNOS nevetését. Egek..már megint miért kellett ezt tennem? Csak barárok vagyunk, jóhogy kínosan nevet, mert azzá tettem a helyzetet. Ha eltávolodott tőlem, akkor elkezdtem a lovaglós szettemet helyre állítani és csak később mertem rá is nézni. - Szerinted, milyen színű ruhát vegyek majd fel Grethe szülinapjára? Divatbemutatózzak majd neked?
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Szomb. Dec. 31, 2022 8:24 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
Valahogy mindig úgy álltam a mi barátságunkhoz, hogy Anita a másik felem, és sokkal fontosabb az őszinte, mindent elsöprő barátsága, mint, hogy talán többek is legyünk, az viszont elszúrjon mindent. Szerettem, hogyne szerettem volna... de tisztán szerettem, ha lehet így mondani, akkor még 'nem nőként', talán későn érő típus vagyok, de attól még így van. Számomra ő egy kis kincs volt, amit nem szabad elveszíteni, bármibe is kerül a megtartása, aztán.. aztán mégis elvesztettem. Nem véletlenül olyan érzés most, hogy visszakaptam őt, mintha hirtelen minden felszabadult volna bennem, mintha én magam szabaddá váltam volna, és ezzel együtt megkaptam volna azt, amire mindennél jobban vágytam. Hirtelen, mintha újra élni kezdhetnék, nem csak létezni.. - Én? Soha! - még balom is szívemre teszem, mintha annyira sértene amit mondott, de mosolyom elárul, igen, szemtelen vagyok... ahogy mindig. - Én pedig egyáltalán nem bánom. - vágom rá őszintén, puhán, mélybarna szemeimmel tekintetét keresve közben. Meg is kapja minden figyelmem, nem kell érte szinte semmit se tennie, hiszen ugyanazt akarjuk, ahogy nézem. - Erre nem is mondok semmit. - forgatom szemem nevetve, herceg vagyok, szerintem tudja a választ, sőt, első kézből tudhatja, a magunk fajtákat hogy tudják ajnározni néha. Hol őszintén, hol inkább nem... hát, inkább nem. - Érted? Még szép. Bár nem lenne nagy áldozat, inkább szerencsésnek mondhatnám magam, hogy Norvégia hercegnője az enyém. - felelem egy mosollyal, büszke töltetűvel, miféle áldozatról beszélünk? Egyébként is olyan közel került hozzám, mint még soha, és egyre motoszkál bennem, hogy újra szeretném érezni ezt a közelséget, így meg aztán.. - Jó, mondd ezt, ha ezt szeretnéd, attól még az vagy. - forgatom szemem egy mosollyal, aranyos, mikor éppen nem igazi hercegnő, vagy nem lélegzetelállító... sorolhatnám. A szertárban nem igazán az járt a fejemben, milyen aranyos. - Bármit. - vágom rá halkabban, puhán, mit kérhetne, amit ne akarnék megadni neki? Szerintem nem tudna kifogni rajtam.. - Szörnyű vagy, tudod, hogy úgyis addig nyaggatlak, míg el nem mondod! - nevetem, ebben sem változtam, ha valamit tudni akarok, azt bizony tudni fogom..! Maja emléke picit elszomorít eztán, de már elfogadtam, még ha akkor elég sokáig rossz kedvem is volt miatta, hiszen teljesen magamra maradtam nélküle, akkoriban így éreztem, hiába voltak körülöttem, és hiába beszélünk egy lóról. Ha valaki hallotta volna, mennyi mindent magyaráztam neki, holott választ ugyebár sose kaptam, mégis jól esett kimondani ami bennem volt. Valószínűleg erről is boldogan mesélnék neki ha majd hazamegyek, hogy milyen közelségbe kerültem a hercegnővel ma, majd ismét, mikor már a pléden helyezkedünk el, és hamarosan azon kapom magam, hogy ajakin tapad tekintetem... - Egyre jobban tetszik, ahogy reagálsz rá... - felelem igen halkan, de nem sokkal később már ismét csókjával ismerkedek, sóhaja csak olaj a tűzre, ami amúgy is lángolni készül, hát még simítása tarkómon, vagy nyelve érintése... Ahogy pulcsimnál fogva húz finoman, közelebb helyezkedek hozzá, jobbommal megtámasztom magam feje mellett pár pillanatra, míg balomat nyaka alá kúsztatom, így picit jobban fölé tudok kerülni ahogy könyökömön támaszkodok továbbra is, jobbom pedig visszakerül arcára, állára, cirógatom.. Ajkait babusgatom hosszasan, mintha többet nem lenne alkalmam kóstolni azokat, de egyszerűen nem akaródzik elszakadnom tőlük, olyan finom minden érintése, ahogy alsó ajkát szívom sajátjaim közé, vagy épp puha nyelvét kapom el ugyanígy, és bár mindez odalent igen kellemetlenné teszi a helyzetet, akkor se hagynám abba, inkább élvezem minden egyes mozzanatát ameddig csak tudom. Valamennyi idő után téved el jobbom dereka irányába, onnan egyre lentebb, egészen fenekéig, amit már a folyosón olyan jól kiszúrtam magamnak... Muszáj belemarkolnom erősen, ezzel együtt kicsit húzva is magam felé, combján is simítok, majd vissza fenekére, de közben csókom lassul, majd meg is áll egy ponton. Homlokom övének dőltöm, mélyet szippantok a levegőből orromon, mit aztán lassan fújok ki szavaim előtt. - Nagyon zavar, hogy egy ekkora szabad tér közepén vagyunk, nem pedig ... jobban kettesben. - nevetem, bár ez a kínosabbik nevetésem, mennyivel jobb volt a szertár...
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
Cameron Reidarsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Anita & Arne
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Gyermekként, tinedzserként...sőt, kicsit mostanáig is, de mindig sokkal többet láttam a herceggel való kapcsolatba, mint ő. Mindig vágytam tőle valamire, még ha azok a lehető legártatlanabb és tisztább gondolatok is voltak a világon. Például, hogy soha se felejtsen el, mindig szeressen, hogy néha dicsérjen meg és egy-két ölelés sem esett volna rosszul. Velekapcsolatban sohasem voltak olyan gondolataim, hogy fúj fiúk, meg bacik, meg pfúj inkább leszek apáca. A lenagyobb méltósággal igyekeztem utána loholni. Aztán volt, hogy megtetszettek neki lányok, nők és ez rendben is van, mert az én szeretetem sosem volt igazán önző. Most viszont már az és így...így teljesen nem valós, amit az a szemtelen herceg állít. - Te..Te szemtelen! - Túl jól csapta le a labdát...olyan Arnisan. Gazember. Imádom. - Dehogynem változtam, azóta lettem önző, hogy csak magamnak akarjam a figyelmed. - Megforgattam a szemeimet, dehát igazából, lehet, nem gondoltam át rendesen ezt a mondatot. Na és? Sokszor a szemtelen fazfickokat pont az ilyen odavágott igazságokkal lehet elhallgattatni. Ettől függetlenül, még éreztem a forróságot az arcomra kúszni és mi sem előnytelenebb, mikor valakinek olyan fehér a bőre mint nekem? Nem igazán illő már ez egy huszonhat éves hercegnőhöz. Ejnye. - Elegen simogatták már, hm? - Egy sunyi mosollyal forgattam meg a szemeimet, ahogy válaszoltam arra, hogy ő meg az egója milyen szoros kapcsolatban vannak. Tulajdonképoen nem zavar, sőt szerencse, mert ha nem így lenne, akkor nem ment volna az után, hogy bebizonyítsa az igazát és nem békültünk volna ki. Mondjuk az a kibékülés sem teljesen az volt, vagyishát nem is tudom, mi történt pontosan a szertárban. Nem is gondolok bele, mert megint el fogok pirulni és azt már nem bírná ki az én egóm. Pláne nem azok után, hogy olyan szerencsétlenül kikaptam és még le is kellett esnem a lóról...Arne karjaiba. - Tényleg feláldoznád magad? - Habár a kacagás ott volt a hangomban megbújva, de mégis őszinte csodálat volt mellette, mivel ha hercegnő vagyok is, attól függetlenül nyilván lennének Svédország hercegének jobb lehetőségei is, mint én. Szebb, okosabb, vonzóbb, tehetségesebb vagy akár mindez egyszerre. Egyszer láttam róla, véletlenül egy cikket, ahol egy sötét hajú nő van az oldalán, talán nálam egy kicsit idősebb is, ki tudja? Az az egy biztos, hogy nekem a szöges ellentétem volt. Azonnal be is zártam a böngészőt, merthát..engem úgysem érdekelt..nem? - Nem vagyok aranyos..- Dünnyögöm, de valahol édesnek találom, hogy aranyosnak gondol, csak éppen az aranyos, az nem az amit szeretnék, ha gondolna, ha rám néz..inkább..Vonzó vagy..valami. Dehát ahogy közben néz és én is ő rá.. - Bármit?- Suttogáson szinte visszhangzik a fejemben, muszáj az ajkamba harapnom, nehogy kimondjam, amit annyira szeretnék, már nagyon-nagyon régóta. Aztán megint sikerül elárulnom magam. Arninak mindig is ilyen hatása volt rám. Elindultak a gondolatok és azok már szavakká is alakultak a levegőben. Most is ez történt. - Hát...hogy..ehm..Ez egy olyan titok, amit te sohasem fogsz kideríteni, Alexa. - Fogtuk-e ott egymás kezét? Igen. Csinált-e olyasmit, mint a borospincében? Igen. De azt már elképzelni sem tudtam volna, hogy milyen amikor megcsókol, mert idáig még sohasem csókolt meg senki és így hogyan is képzelhettem volna el úgy igazán? Inkább vonuljunk tovább másik témára, mert ebből nem jövök ki jól. Nagyon sajnáltam Arni kedvenc paripáját, biztos vagyok benne, hogy én is egy kicsit meg fogok törni, ha Edelweiss lesz az, aki távozik. Megsimogattam Arne karját, aztán eldöntöttem, hogy leterítem a földre a kis pokrócot, amire mind a ketten felfértünk kényelmesen, mégis rátelepedtem a hercegemre. Olyan békés volt minden, olyan szép a pillanat, olyan csodás az illata, a melegség, az egész érzés, amíg fel nem hozza azt a kis botlást és kénytelen nem vagyok válaszolni rá, amire ő is válaszol és ismét..olyan helyzetbe kerültünk, amibe nem akartam belesodorni, mégis megtörtént. Kényelmesen fekszek mellette, felnézek rá mintha ő lenne a legtökéletesebb a világon, mintha meghalnék, ha nem csókolna meg újra. Szemeim az arcán pásztáznak a szemei és ajkai között, megállapodva az ajkain, amíg válaszolok a kérdésére, hogy túl jól esett-e. - Szóval, tetszett, ahogy reagáltam a közelségedre? - Lehelem szavaimat az ajkainak, amiket szinte már szugerálok, hogy tapadjanak az enyéimre. Hogy lehetek ennyire önző? Nem eldöntöttem, hogy nincs több csók? Dehát Arne már felnőtt férfi, nem tinédzser, nem? Lehet, valójában csak a saját szívemet akarom megvédeni? Jólesően sóhajtottam a csókba, jobb kezem egyből az állát kezdte cirógatni majd..mikor a nyelvét is ismét bevetette..Hát ott minden repült. Ujjaim az álláról a tarkójára simult és közelebb húztam egy picit, miközben az egyik simítása alkalmával a nyelve találkozott az enyémmel. Mondtam, hogy önzővé váltam, nem? Egyre többször simított a nyelvem az övén, az ajkán és a másik kezemmel a felsőjének az anyagát ragadtam meg, azzal is jelezve, hogy jöjjön közelebb. Esküszöm, utoljára.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 23, 2022 8:37 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
Anita olyan az életemben, mint egy féltve őrzött, dédelgetett álom, amire az ember mindig gondol, mikor rossz napja van. Felvidít, kedvet hoz, értelmet ad az egésznek, és máris nem olyan szörnyű egy elviselhetetlen nap, hiszen csak rá kell gondolni. Az elmúlt évek alatt persze kevésbé hagytam, hogy ezt jelentse lelkemnek, mert haragudtam rá, és valamennyire magamra is, mert néha úgy éreztem, ok nélkül, csak úgy megszakított velem mindent, míg máskor meggyőződésem volt, hogy elszúrtam valamit. Reményként mégis bennem volt néha, hogy egyszer majd olyan lesz, mint azelőtt... mikor még elmondhattam neki mindent, szinte mindig beszélgettünk, kérhettem a véleményét, a gondolatait, és megoszthattam vele a sajátom, mikor még mondhatni elválaszthatatlan barátok voltunk, amit nem is értek még mindig, anyámnak miért fájt annyira. Miért kellett ennyi évet elvennie tőlem, hogy a boldogság helyett az önmarcangolás vagy éppen harag éljen.. De talán már nem is számít, hiszen végre itt vagyunk, megbeszéltünk mindent, és ismét lehetünk az a hercegnő és herceg, akik egykor voltunk. Meg egy kicsit többek is... - Szóval akkor a hercegnő semmit sem változott. - szúrom oda szemtelenül arra, hogy a hercegnő önző és el van kényeztetve, miközben persze sosem gondoltam így, most se, csak hát magas labda volt, én meg szeretek csapkolódni. - De egyébként egyetértünk, a herceg is szeretné a hercegnő minden szabad pillanatát, amennyit csak szánni szeretne rá... - mosolygom mellé, bár ki érti mi ez a királyi többes, .. Amit mondok az viszont igaz, és őszinte. Ha már visszakaptam magam mellé, a minimum, hogy a legtöbb idejét el akarom rabolni, rengeteg mindent kell megtanulnom róla, amit kihagytam az évek során. - Szerintem ez már nem fog változni. - nevetem, én és az egóm már összenőttünk teljesen, annyi mindentől megvédett már, és annyi helyzetből rángatott ki, hogy eszem ágában sincs kinőni. A következőkben már olyan helyzet alakul ki inkább, ahol az egómnak nincs helye, inkább résen kell lennem, hiszen el kell kapjam Anitát, mielőtt még tiszta sár lenne és megütné magát, hogy aztán .. el se akarjam engedni, ha már végre megint ilyen közel került. - Ezer örömmel hazaviszlek, ha mindenáron megszabadulnának tőled, azt hiszem megfelelek a kritériumoknak. - nevetem, de közben tekintetem szinte babusgatja övét jó pár hosszú pillanatig. - Te meg aranyos. - vágom rá szemtelen őszinteséggel, arcát, ajkait fürkészve közben, mikor éppen nem hatalmas szemeiben veszek el, mik annyira hívogatnak.. mintha otthonra lelhetnék bennük. - Dehogynem, Te, mint hercegnő, bármit kérhetsz tőlem. - de csak ő, akármilyen hercegnőnek nem mondnék ilyet, ő viszont akármit szeretne, én igyekeznék megadni neki... Bár talán nem túl ártatlan dolgokra gondolok, miközben pillantásom alatt futtatja végig nyelvét ajkain, vagy éppen harap rá finoman, eszembe juttatva, én is milyen szívesen tenném meg ezt a mozdulatsort... De mielőtt még nagyon belemennénk, és tettekké formálódnának ezek a gondolatok megint, terelem picit a témát, ami hát .. megint csak ugyanoda juttat vissza. - Hát akkor milyenekre gondoltál? - kérdezem, igen, szemtelen vagyok és kíváncsi, avasson csak be... óh minden gondolatába. - Pedig imádnivaló paripa volt.. - felelem kissé szomorkásabban, halkabban, de azért mosolyommal, hiszen normális, hogy nincsenek velünk örökké a kedvenceink. Még a szeretteink se lehetnek velünk örökké, nem még egy házikedvenc... hiába hiányzik azóta is. Nem sokkal később viszont már inkább figyelek arra, ahogy Anita előveszi a plédet, hogy pillanatokon belül csinos buksiját tudjam mellkasomon, ahogy mellette helyezkedek el, átkarolva őt. És hát igen, az az 'amikor' szócska azóta is fel-felsejlik bennem, emlékeztetve, hogy valamire rá kell kérdeznem újra. Bólogatok is szemtelen mosollyal, hogy bizony muszáj, majd kíváncsian hallgatom, miről is van szó. Némán hallgatom végig szavait, amikor pedig átölel, majd pulcsimhoz bújik, jobbom derekamnál lévő kezéhez teszem, és összekulcsolom vele ujjaimat. - Semmi baj.. Igazából azért is csináltam, hogy piszkáljalak, ha már dobtál, meg azért is, mert.. kíváncsi voltam, hogy reagálsz rám. De semmiképp sem azért, hogy sarokba szorítva érezd magad, és még örüljek is neki.. Sajnálom, ha így érezted.. nem akartam. - felelem puhán, cirógatva kis kezét közben, illetve ölelő balom is simogatja őt, hosszú pár pillanatig. Csak aztán kezdek el helyezkedni, kihúzom alóla balom, hogy könyökömre támaszkodva felé tudjak fordulni, fejem tenyeremen pihen, egészen közel hozzá, szinte annyira, hogy könnyedén megcsókolhassam újra, és még csak ne is kelljen hozzá nagyon nyújtózkodnom. Tekintetem arcát fürkészi, jobbom pedig cirógatni kezdi állát, nyakát finoman. - Szóval .. túlságosan jól esett, hogy olyan közel voltam? - kérdezem szemtelenül, de szinte választ sem várok, anélkül is ajkaira hajolok egy csókért, jobbomba fogva arcát puha érintéssel, miközben balom alkaromon fekszik feje fölött, hajához közel, simogatva tincseit. Finoman érintem ajkait sajátommal, mintha csak ismerkednék velük, ízükkel, tapintásukkal, lassan belevíve nyelvem játékát is, egyelőre nem is törődve azzal, hogy itt bárki könnyen megláthatna. Kinek van ideje erre gondolni...
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Láttam Arnin, hogy nem tetszik neki, hogy magamban tartanám inkább amit elkezdtem mondani, de nem akartam semmilyen extra kellemetlenséget kettőnk között, miközben olyannyira jól egymásra találtunk megint, hogy már-már olyannak érződik a dolog, mintha ez a tizenegy év meg sem történt volna. Mintha mind a ketten egymás óvó barátságával körbevéve cseperedtünk volna fel. Nem az lenne egyébként sem kellemetlen, hogy miket csinált és azok nekem rosszul estek volna. Illetve de, rosszul estek de csak azért mert titokban minden pillanatot imádtam amikor hozzám ért, vagy amikor én értem hozzá. Az esett rosszul, hogy azt hittem, mindezt csak azért csinálta, hogy szórakozzon velem. Mostmár legalább tudom, hogy ha kicsit is, de vonzódik hozzám, mint nőhöz. Itt lenne az alkalom, közelebb kerülni hozzá mint valaha, de nem fogom kihasználni ezt a kényes helyzetet, mikor valószínűleg a békülés örömét és a minimális vonzalmát irántam összemossa és azt hiszi, én vagyok az aki neki kellene. Egyelőre bölcsebb lesz újra felépíteni ezt a barátságot. -Akkor reméljük, hogy csak a hercegen múlik, mert a hercegnő nagyon szeretné a lehető legtöbb idejét kisajátítani. A hercegnő önző és a hercegnő el van kényeztetve, szóval jajj a hercegnek, ha megszegi a szavát. - Persze tudtam nagyon jól, hogy Arne sohasem tenne a saját szavai ellen, pláne nem ha rólam van szó, így édes kacajjal jeleztem, hogy nyilván csak viccelek, ne vegye komolyan. Persze...valójában durcás lennék, ha nem alakulnának a dolgok úgy, ahogy elterveztük, de az valószínűleg olyan esetek lesznek, amikről mi nem tehetünk. -Látom, ugyanolyan kis szerény vagy, mint mindig. - Játékosan megforgattam a szemeimet. Ha akarnám sem tudnám tagadni, hogy így is imádom őt és igencsak tetszik, hogy ilyen magabiztos. Meg néha kacér...dehát..azt pont nem akartam elképzelni, hogy az ilyen kacér pillanatai még mihez meg kihez vezették ez alatt a hosszú idő alatt. Egyértelműen nem olyan nyomi, tapasztalatlan mint én és nagyon jól tudom, hogy mikor még tinik voltunk is tetszettek neki lányok. Végülis tinédzser srác volt, én meg csak a barátja..a bizalmasa...Így magamba nézve, ezen a téren nem olyan rossz, hogy nem kellett azokat a dolgomat végigasszisztálnom, mert meghasadt volna a szívem és képes lettem volna azért igent mondani egy politikai házasságra, mondjuk Halfdannal, hogy ne kelljen Arnit más lánnyal látnom. Ehm..maradjunk inkább a jelennél, ahol már letudtuk a versenyt, a kínos vereségem és az annálnis szánalmasabb pillanatot, hogy zavaromban Edelweiss kengyelébe akadt a csizmám sarka. -Pffft. Azok a koronások mindegyike lesben állva várja, hogy el tudjanak árverezni egy nemesnek vagy királyi sarjnak. Inkább túlgondolnák és már pakolnák is be a bőröndöm, hogy Svédországba deportáljanak. - Elnevettem magam közben és eszemben sem volt eltávolodni tőle, de sajnos volt valóságalapja a dolognak. Nem vagyok én itt olyan fontos...Andreas után a sorban, én csak arra vagyok jó, hogy valamelyik országnak vagy túl gazdag nemesnek átoasszoljanak némi politikai előnyért cserébe és el tudják adni a népnek, hogy tökéletes tündérmesében élek. -Mert rossz vagy. - Elhúztam az ajkaimat, majd nevettem vele együtt. Olyan jól esett végre megint ilyen gondtalannak és boldognak érezni magam. Mintha a hosszú, sötét, rideg téli éjszakák után végre kisütne a Nap és a természet végre újjá éledne a Tavasszal. A hercegem csókjai is ilyenek. Egyszerűen képtelenség nekik ellenállni. Tudom, nem ezt fogadtam meg, nem ezt döntöttem el..dehát nem mehet minden szempillantás alatt. Arne nekem a FÉRFI, csupa nagybetűvel, én pedig mindig is gyenge voltam, ha róla van szó. Majd szépen lassan megszokjuk egymást megint és akkor közben leszokhatok az addiktív csókjairól. -Én, mint vesztes..de mint hercegnő, nem kaphatok olyan előnyt, hogy kárpótolsz is és kérhetek is valamit? - Ártatlanul igyekeztem rá pillogni, mintha nem is lennének semmilyen hátsó, akár tisztességtelennek titulálható szándékaim. Pffft mert nincsenek is. Mondjon bárki, bármit..hiába futtatom végig a nyelvem az ajkaimon- amiket éppen figyel- az íze után kutatva. Nem azért húztam finoman a fogaim közé az ajkam, mert legszívesebben megint éreztem volna az ajkait az enyéimmel, és ujjait amint az oldalamnál, vagy épp a hátsómnál markolnak. Áh, nem. Csak egy kicsit szerettem volna vele megint olyan intim helyzetbe kerülni, mint a szertárban, nem is régen. Szerencsére, most ő volt inkább észnél és elterelte a témát kedvesebb, ártatlanabb mezőkre. Legalábbis az volt, ártatlan, míg nem szóltam el magam, hogy miért is ez a kedvenc helyem. A felsorolására ismét csak forróság szökik az arcomra nyakamra, talán még a mellkasomra és füleimre is, ahogy konkrétan lebuktam. -Pont ilyenekre? Nem, mivel egészen idáig nem igazán tudtam, hogy milyennek kell elképzelni veled az ilyet.- Inkább elfordítottam felőle az arcomat és a természetnek szegeztem a tekintetem, mielőtt inkább ráterelném a témát és az ő kedvenc helyeire. - Tényleg? Hihetetlen, mennyire féltem tőle. - Azon kívül, hogy minden lótól féltem, mérettől függetlenül, nem tartottam a Maja nevet lóhoz illőnek, dehát Arne kedvence és sohasem vallottam volna ezt be neki. Közben kikötöttem Edelt és elővettem a plédemet, hogy le tudjam teríteni a fűbe, majd le tudjak rá feküdni a felhőket kémlelve. Aztán lefeküdt mellém Arne és azonnal befoglaltam a mellkasát a fejemmel, azzal pedig, hogy átkarolt, már fordultam is az oldalamra, igyekezve, hogy minden porcikám a helyén legyen és ne lépjem át a határt, ami olyan vékony és olyan nehezen látni. Azonnal felpillantottam rá, ahogy megszólalt, kezem a mellkasára került, majd legszívesebben morogtam volna elégedetlenségemben, hogy fel kellett ezt hoznia. Imádom, hogy ilyen figyelmes és nem kerülik el az apró részletek a figyelmét, de muszáj pont ehhez ragaszkodnia? - Csak muszáj vagy kötni az ebet a karóhoz mi? Hát jó.. -Persze, ez nem olyan egyszerű. Nem kellene véletlenül sem úgy megfogalmazni,hogy azt gondolja neheztelek, vagy esetleg nem akarnék többé olyat..mert deeee csak közben máshogy meg, nem kéne. Attól még nyilván, hogy nem kéne..még nem jelenti azt, hogy nem vágynék rá, pedig tudom, hogy abban semmi olyan töltet nem volt. Fogalmam sincs mi volt, de akkor sem akartam, hogy abbamaradjon. -A boros pincében Arni. Arra értettem, amikor az történt és olyan közel voltál, és ott voltak a karjaid, én meg tényleg elhittem egy ideig, hogy nem csak csőbe akarsz húzni és jól esett úgy az egész, túlságosan is. De rájöttem, hogy nem azért csináltad, hogy közel legyél, hanem csak ühm...Borzolni akartad a tollaimat és kiszedni belőlem azt a vallomást, amire hála az égnek nem is tudtam, mi lett volna az elvárt válasz, mert nem úgy volt.- A szemeiből most inkább a mellkasára, azon belül a felsője anyagára koncentráltam inkább a tekintetem, mert amit mondanom kellett a magyarázathoz, azt nem tudnám úgy mondani, hogy a szemeibe nézek. - Arra értettem Arne, hogy azt hittem, csak élvezted, hogy sarokbaszoríthatsz és kiszedheted belőlem, mennyire szomorú voltam nélküled, hogy.. örülhess. - A karom a mellkasán keresztül kúsztak, hogy át tudjam a derekát ölelni és a felsőjébe bújtattam az arcom. - Szégyellem, hogy ilyet gondoltam akkor. Annyira sajnálom, Arne.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Okt. 25, 2022 10:52 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
Picit felhúzom szemöldökeim, számat pedig befordítom épphogy, mikor nekikezd, majd .. abba is hagyja. Hogy ne számítana, mikor egyszer már nekikezdett? De oké, jó, majd még úgyis kiszedem belőle, egyelőre legyen annyi a lényeg, amit ő is kiemel, hiszen tényleg már-már hihetetlen, hogy ugyanúgy lehetek vele, mint régen voltam. Többé kevésbé... régen nem ölelt a lábai közé, és nem csókoltam meg őt, egyre mohóbb gondolatokat dédelgetve fejemben, és nem is járt utána se az bennem, hogy milyen szívesen kérnék még azokból a finom csókokból... khm. Na, elég volt. Szóval azért régen így, mégis egészen máshogy léteztem mellette! - Ó szerintem ha a hercegen múlik, igen sok helyre eljutnak a hercegnővel. - biccentek párat, miközben homlokom ráncolom cseppet, mintha épp bizonygatnám a dolgot, végül mosolyom, ami marad. Nem titok, hogy alig várom, hogy minél több időt tölthessek el vele, van mit bepótolnunk, és .. akad mit felfedeznünk? De ahj, megint kezdem, megint ide lyukadtam ki! Sokat kirándulunk majd, és kész... - Minden szögből előnyös. - rántom vállam is hozzá enyhén, már csak a 'pff' hiányzik nagyjából, de az meg hangomban, meg mimikámban van, majd hozzáteszem: Bár.. talán nem is árt, hogy Abból a szögből legyen előnyös. - pillantok rá egy mosollyal, ha az ő szemszögéből az, máris hozzáad egy nagy plusz ahhoz az amúgy is örvendetes tényhez, hogy szerencsémre tudtam még szedni pár centit a magasságomhoz az évek alatt. A következőkre nem is mondok semmit, helyette csak Anita helyett ezúttal már magunk elé nézek, szélesedő mosolyommal... oh, hát még én hogy várom, hogy szavamon fogjon! Khm. Komolyan, lassan kéne egy erkölcscsősz a gondolataimra... Főleg, mivel később, mikor úgy látszik, megnyertük a versenyt, és ezért Anita levetné magát Edelről, ahogy elkapom... újra elkalandoznak ezek a gondolatok. - Gondolod, a palota cseppet sem figyelmen kívül hagyandó koronásai is annyira szeretnék ezt a mondatot, mint én? - azaz a szülei, erre gondolnak puha szavaim, lágy mosolyom mögül, mielőtt még puszikkal szórnám tele arcát, mi megint rózsaszínes árnyalatot öltött, és ami annyira jól áll neki. - Az biztos... - szögezem le szinte, majd nevetek, biztos lehet benne, hogy amint alkalmat találok, el fogom érni, hogy piruljon, mert imádom, mikor elpirul... Ahogy azt is imádom, hogy egyszerűen nem tudok neki ellenállni, nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg újra, ezért is muszáj kezemnek derekába marnia, mert úgy vágyok, vágynék rá, hogy azt nem is nagyon tudnám szavakban kifejezni.. Főleg, mikor tarkómon simít, felsőmet markolja, ahjm... Engedély nélkül sikerül nagyon halkan nyögnöm egyet, ahogy nyelvét is megérzem végre, majd akkor is, ahogy ajkammal kezd el játszani, miközben egyre nehezebben akaródzik még a gondolat is jönni, hogy elengedjem őt, nem hogy a tett... végül mégis véget ér a csók, és kezeim is derekára kerülnek. - Igen, és ne feledkezzünk meg arról se, hogy te, mint jelenlegi vesztes is kérhetsz valamit, amit hercegi kötelességem teljesíteni. Vagy... egyszerűen csak kárpótollak, választhatsz. - mondom egyre halkabban, miközben nem tudok nem dús ajkaira nézni közben néha, igyekszek én szemeibe nézni, csak... hát csak. Nincs csak, nem megy. Majd miután ezt eldöntötte, rá is kérdezek, miért is ez a kedvenc helye, azon kívül, hogy egyébként gyönyörű. Ahogy azt mondja, mindig rólam ábrándozott itt, felszöknek szemöldökeim, mosolyom pedig szélesedik ismét, amikor pedig folytatja, javítaná a helyzetet, végig lassan bólogatok szavai alatt. - Szóóval egyszer sem képzelted el, hogy olyasmi történik közöttünk, mint ma.. vagy mint az előbb, vagy.. esetleg más.. Igazából eléggé érdekelnének ezek az ábrándok, ha.. Ha már úgyis azt mondod, semmi Olyan! - szemtelenkedek vele, incselkedek ha úgy tetszik, direkt húzogatom a bajszát, alig várva, hogy újra elpiruljon itt nekem, és hát igen kíváncsian, hogy vajon válaszol, vagy terel? - Háát otthon leginkább a szobámban voltam, ahol mindenki békén hagyott, vagy a könyvtárban, vagy .. Emlékszel, van picit bentebb az erdőben az a kis kiülő, ahová régen mindig kijártunk. Hát, helyetted Majával jártam oda azután már, és bár rád emlékeztetett, kedvenc helyem maradt. Vagy lehet, éppen azért.. - húzom el picit szám, de mosollyal, mert már nem fáj annyira. Így már nem. Majára gondolom emlékszik, nehéz elfelejteni egy olyan gyönyörű fríz kislányt, én se tudom, pedig már évek óta nincs velem... végképp egyedül maradtam arra a hülye kiülőre. Figyelem Anitát eztán, ahogy Edelt kiköti, követem én is Arennel, majd ahogy a plédet teríti, segítek vele, hogy aztán hamarosan már mellé helyezkedjek le arra a plédre, hozzá hasonlóan, de én csak a tőle távolabb eső lábam húzom fel, szintén az oldali kezem, tehát jobbom - pedig nyakam alá kerül, ahogy pedig közelebb jön, balom azonnal átkarolja hátát. Aztán nem sokkal később kezdem érezni, hogy ez több szempontból is bajos... mert hát a szívverésem amiatt is gyorsulni kezd, hogy mellém feküdt, ilyen közel... és az miatt is, hogy mivel mellkasomon van a buksija, így azonnal észreveszi, hogy már amiatt erősebben dobban néha. De hát ez van, ilyen hatással van rám, .. ezért is dönt úgy balom, hogy ahogy ölelem, vállán, karján cirógatok rajta ábrákat. - Azóta is fúrja az oldalam, mi lehetett az az 'amikor'... - kezdem ezzel a beszélgetést nevetve, tudom, nem éppen az, hogy mi is történt velünk a külön töltött időben, de... ne kezdjen bele mondatokba, amiket nem fejez be!
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
Cameron Reidarsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Anita & Arne
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
-Amikor...nem számít! Az a lényeg, hogy most minden rendben van és ugyanolyan jó, mint régen. - Inkább nem akartam felhozni, mikor azokat csinálta, végtére is, engem sem kellett félteni..meghát már tényleg nem számít, mert most, hogy kibékültünk már haladhatunk előre egy szép és egészséges barátság kialakítására. Csak felejtsük el a múltat, meg ezt a pár napot, legyen minden úgy mint régen. Még akkor is ha ehhez nekem megint oda kell majd figyelnem, hogyan is viselkedek a jelenlétében. Egy idő után már nem olyan lesz, mintha tojáshéjakon lépkednék, hanem természetes akár a levegővétel, csak szokjak hozzá az új felálláshoz. - Akkor remélem, minél többet fogunk Arne herceggel kirándulni. Valójában nagyon utálok magassarkút hordani. - Nagyon csinosnak találom és valóban nagyon előnyösek, azonkívül adnak a magasságomhoz egy pár centit, máris sokkalta elegánsabbnak nézek ki mint nélküle. Attól még az ördögtől való kínzóeszközök. - Igen, sokkal jobban áll neked, hogy magasabb lettél. Ebből a szögből legalábbis előnyösebb. - Arne egy igen jóképű fiatalemberré cseperedett, ezt nem tudtam akkor sem tagadni, amikor először megláttam annyi év után. Most azonban el sem kell hallgatnom ezt, hogy kibékültünk, de attól még cukkolhatom, hogy csak bizonyos szögből néz ki igazán jól. - A hercegnő alig várja, hogy a szavaidon tudjon téged fogni. - Várjunk. Azt mondta, hogy gátlástalankodhatok vele? Te szent ég! Hát miért mond ilyeneket? Az arcomon a pír egyből felszökik a hajam vonaláig és nem tudtam nem visszagondolni a szertáros jelenetekre, amikor közelebb húzott és csókolt vagy mikor a combomra adott csókokat..vagy egyáltalán mikor a kezeivel simított rajtuk és...megragadta őket. Túl sok túl jó pillanatok voltak azok, nagyon rövid idő alatt. Ez persze azért rossz csak, mert ha esetleg tényleg el is gondolkozna rajtam, mint nőn, akkor meg azt gondolná, hogy ennyire könnyű célpont vagyok. Dehát, ő Arne és minden amit tesz elvarázsol és elrepít Lala-landbe. pedig vissza kell fogjam magam, mindenképp. Nem teszi egyszerűvé a dolgom a kis utalásokkal és azokkal a pillantásokkal. Pont ahogyan Edel sem tette azzá a győzelmem, ami azt illeti, hála neki és a hülye női hormonjainak most én kaptam ki, s utána még le is égetem magam, hogy nem tudok leszállni róla. Örültem-e neki, hogy elkapott? Igen. Annak, hogy közel tartott magához? Persze. Annak, hogy azonnal éreztem annak a bizonyos álomvilágnak a húzását? Egyáltalán nem. - Tudod, hogy akkor kapsz ölelést, amikor csak szeretnéd. - Kedves mosolyommal a lehető legőszintébb voltam. Elvégre, tényleg akkor kap ölelést, amikor csak szeretné, még mikor tényleg csak barátokként viselkedtünk, akkor is rengetegszer öleltem meg, mindenféle mondvacsinált okkal. Azonban mostanra érdekesebbé vált a helyzet, hogy látszólag nem akar elengedni engem. Nem is akarom, hogy elengedjen. Sohase eresszen, inkább húzzon minél közelebb és öleljen, meg csókoljon, azokkal a szép ajkaival meg..Na NEM! Térj magadhoz kislány! - Még mindig sokat szeretsz éérte tenni. - Bár ügyesebb lennék és el tudnám játszani, hogy nincs rám egyáltalán ilyen hatással. Bár ne lenne ennyire érzékeny a bőröm, hogy azonnal meglátszódjon rajta minden. Bár vissza tudnám magam fogni a közelében. Csak apró puszikat adott és mégcsak nem is az ajkaimra de máris teljesen elvarázsolt. Belélegeztem az illatát, nyelvemmel benedvesítettem az ajkaim, míg tekintetemmel megtaláltam szemeit és könyörögtem a zöld mélyésgeimmel, hogy csókoljon meg. Igen..eddig tartott az erős Anita attitűd. A pillanatban, hogy megéreztem a szája bőrének érintését az enyémen, már csókoltam is vissza, mintha csak eddig szomjaztattak volna és most, végre adtak egy pohár kristálytiszta vizet. Szerintem ennél addiktívebb érzés nincs is a világon, mint őt csókolni, simogatni az ajkait a sajátjaimmal, néha a nyelvemmel is megkóstolva, egy pillanatig és reszketős sóhajt kiengedni, amikor megszorítja a kezével a derekam. Mintha ő is azt akarná, hogy közelebb és jobban érezzen. Mintha alig bírná magát visszafogni, hogy ne tegyen érte. Örökké úgy akartam vele maradni. Jobb kezemmel a nyakának oldaláról a tarkójára simítottam az ujjaim, balommal a mellkasán markoltam a felsőt, amikor végre a nyelvével is megajándékozott. Az enyém egyből fogadta, simította, keringett vele, incselkedett és amikor visszavonult, alsó ajkát finoman a fogaim közé szívtam, de nem harapdáltam meg, egyből el is engedtem. Így is elindult a melegség a lábaim közé és nem akartam, hogy megint olyan kibírhatatlannak tűnjön, mint korábban a palota falain belül. Nagyon nem akartam abbahagyni, szóval egy fél centin még követtem ajkait, amint távolodni kezdtek, de csak sikerült a földre visszatérni, hála a hangjának. - Minden versenyünk után találni fogsz indokot erre?- A hangom még alig tért vissza, hiszen szinte még teljesen el voltam varázsolva. Szívesen mondtam volna neki, hogy ha a vesztesnek is jár egy csók, akkor még egy híjján vagyunk, de jobbnak láttam egyelőre, ha magamban tartom ezt a dolgot. Közben mind a két kezem már a vállain pihentettem, alig túlélve a tényt, hogy az övéi a derekamon maradtak. - Mert...Khm..Mert nyugodt, csendes, alig van parkosítva így kevesebben járnak ide és mert mindig itt ábrándoztam rólad, amikor külön voltunk. - Várj! - Úgy értem, rólunk, hogy megint barátok lennénk, meg mi lenne, ha egy iskolába jártunk volna és hasonlók. Semmi olyan! - Mentegetőztem azonnal, de a valóságban...igenis olyan dolgok is eszembe jutottak, amíg a csendes neszei a természetnek minden más gondolatot elmostak lassan a fejemből. - Neked vannak kedvenc helyeid? - A tekintetét kerestem, őszinte kíváncsisággal, hogy eddig milyen helyek lettek a hercegem kedvencei. Nagynehezen elengedtem a herceget és eltávolodtam tőle, hogy Edelt ki tudjam kötni az egyik fához, ahol tud legelészni, majd az olalához rögzített táskából kivettem egy plédet, amit le is terítettem a part közelébe. - Gyere Arni, itt tudjuk egy kicsit nézni a felhőket és beszélgetni. Nagyon sok minden történhetett veled, amíg távol voltunk. - Levettem a csizmám és miután ügyeltem, hogy minden sarka a plédnek ki legyen egyengetve, már le is feküdtem, behajlítva a térdeimet. Ha ő is így tett, akkor azonnal közelebb kéredzkedtem, hogy a fejemet a mellkasára tudjam helyezni. Ha csak ült, akkor meg a felsőjét birizgáltam a kezemmel. Mindegy volt, csak hozzá tudjak érni, igazából.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Szer. Okt. 19, 2022 10:35 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
- Nem sokban különbözik.. veled legalábbis biztosan nem. Na de milyen 'olyan'? - kérdezem kíváncsian pillantva rá, most éppen mire gondol, mert egyelőre nem tudom magamtól betájolni. Na meg a tekintetemet se tudom nagyon tájolgatni, mert elkalandozik rajta így, hogy nadrágban látom, és ... és nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen nehéz megállnom, hogy ne pillantsak valahova. Na de szedjem össze magam, mert ez nem az a pillanat, ahol csak úgy kalandozgathatunk! - Hát.. Arne herceg etikettje megköveteli, hogy ha vele kirándulgatsz, öltözz kényelmesen, mert ki tudja hol kötünk ki. Vagyis hol köttök ki. Belezavarodtam... - nevetem el, ez a személyváltás néha kicselez, de a lényeget érteni, pártolom a nadrágot, meg ... benne a szép formáit! De főleg a nadrágot. . . és a formáit. Nehéz ebből kikeveredni, én azt mondom. - Szerencsére az régen volt, most már nem biztos, hogy elviselném. - nevetem, pedig amúgy milyen igaz, az egóm nem bírná el, ezt se, ahogy később a lóról való lezúgást se, amennyiben majdnem druszám levágna magáról, mert nem tetszek neki. Kissé pimaszkás élű mosollyal hallgatom Anita szavait később már, miszerint nem fog nekem nyugtot hagyni, hogy gátlástalanul sajátít ki majd.... oh te jó ég, hát alig várom... khm. Hát nem igaz, mit művel velem. - Annyiszor gátlástalankodhat velem a hercegnő, ahányszor csak szeretne... Mármint a kisajátításommal. - vagymi'... Felelem ezzel a bizonyos mosolyommal, mihez aztán csettintés szerűen teszem hozzá a mondat második felét, mintha bármit is javítana mondandómon összességében, így aztán kénytelen vagyok megköszörülni a torkom, és nyelni egyet. Hát ez gyönyörű volt Arni.. Oké, hogy szívesen töltöm az időm vele, és egyáltalán nem szeretném mással, de talán kicsit visszafogottabban is közölhetném a jövőben... vagy valami olyasmi. A lóverseny legalább picit elterel, noha eleinte ez maga vitt bűnös gondolatokra, ezúttal már tudok figyelni, Aren pedig tökéletes vágtát mutat be, amivel el is éri, hogy a lányok csak azt lássák, ahogy előttük érünk be a célba egy kicsivel. Mondtam én, hogy barátok leszünk ezzel a királyi paripával... De mielőtt hosszasan dicsérni kezdeném, hogy szívjam picit Anita vérét, el kell kapjam ahhoz, hogy jó hallgatóságom maradjon, ne pedig összetörje magát, így csak egy szolidabb kis csipkelődést ejtek meg inkább. - Csak azért élvezem, mert ez azt jelenti, hogy sikerült elkapni, és még meg is ölelsz közben. - felelem halkabban, tekintetébe figyelve végig, és bár egy pillanatra combján simít kíváncsi kezem, lassan leengedem magamról, de szemeit nem engedem ám ilyen könnyen, ahogy közelségét sem... illetve őt magát sem, hiszen arcán simítok, míg jobbom derekán pihen. Apró mozdulattal benedvesítem ajkaim, és picit még el is mosolyodok, ahogy nem igazán tartja a szemkontaktust, de nem hibáztatom, mert eztán már én is el-elveszek szemei és ajkai között alig néhány pillanat alatt, bal kezem meg arcán felejtette magát... Aztán gondolok egyet, és arcához hajolok, hogy pár apró puszit szórjak rá. - Még mindig jól áll, mikor elpirulsz.. - jegyzem meg még mindig halkan, ehhez illő lágyabb nevetéssel, miután bőrére szórtam a puszikat, és arcához közel maradva, homlokának támasztom enyémet. És talán ezzel is vetettem el a többi lehetséges folytatást, mert egy-két másodperc, és balommal emelem is picit állánál, hogy azzal együtt máris megcsókoljam őt; balom nyakára-állára kerül oldalt, puhán cirógatva bőrét, míg jobbom szinte marja őt mohón derekánál. Egy-két csók után már jobbom is társul a másikhoz, hogy immáron két kezemben tartsam őt, babusgatom ajkait szinte, mintha még nem ízlelhettem volna, de úgy érzem, az közel sem volt elég... még mindig új érzés, és nem tudok betelni vele. Olyannyira, hogy nyelvem is finoman beleviszem most is, ebbe a lassú, érzelmes keringőbe. Viszont ez most sajnos nem tarthat örökké, így kis idő múlva lassítom ajkaink örömét, de arcához még mindig közel maradok. - Ez járt, mert nyertem. - közlöm pimasz mosolyommal, majd egy pillanatra félrenézek gondolkozva, hogy folytassam: ha vesztettem volna, akkor meg azért. - biccentem végül nevetve, de ez mosollyá szelídül, ahogy szemeit, ajkait nézem még pár másodpercre. Ha még mindig abban a szertárban lennénk, el se engedném... Most viszont még adok egy utolsónak csúfolt csókot puha ajkaira, és kezeimet is visszateszem derekára. - Szóval... miért ez a kedvenc helyed? - kérdezem valamivel még mindig halkabban, ahogy körbenézek kicsit, majd vissza gyönyörű arcára. Nem nagyon akaródzik távolodnom, bevallom...
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Ezek a pillanatok közöttünk, azóta, hogy kiderültek a dolgok, még mindig olyan teherként nehezednek ránk néha, mintha valami elefántot tennénk rá a tojásra, vagy nem is tudom. Nem fogunk alatta összeroppanni, de érezni lehet a terhét. Főleg, hogy aki tette ezt Arnival, az a saját anyja. Nem gondoltam volna, hogy lehet ennyire utálni egy nőt, egy embert. Mégis legszívesebben, nem is tudom, mit tennék vele, de az nem vallana a rám jellemző kedvességre. Csak ránézek Arne keserédes mosolyára és meghasad a szívem. - Nem tudtam, hogy milyen a mostani Arne és nem igazán tudtam mire vélni azokat a pillanatokat, amikor olyan..voltál. - Most sem igazából, de már nem haragszok értük és nem hiszem, hogy csak a lelkembe akart bele tiporni azokkal a bensőségesebb mozdulatokkal, mert sejti, hogy hogyan is éreztem iránta tinédzserként. Az az Anre nem tett volna ilyen kegyetlenséget és örömmel tapasztalom, hogy a mostani sem. Csak egy kicsit talán el van veszve velem és a barátságunkkal kapcsolatban. Azért, örülök neki, hogy mostmár csinosnak tart, mert abban biztos vagyok, hogy a tini énem nem igazán volt a zsánere. - Az etikett nem igazán engedi meg a nadrág hordását, csak nagyon ritka alkalmakkor. De...arra igencsak készen állok, hogy elmenjünk együtt valamerre. - Ez az! Végre megint programokat tervezgetünk. Óh, el ne felejtsem neki megemlíteni, hogy akár konzolozhatunk is majd, mert biztosan le fogom most benne őt aprítani. Azóta nagyon ügyes lettem és nem fog elvarázsolni, hogy vele játszok. - Hmpf..- Na tessék visszatérünk a kishugi státuszra is? Azt azért nem! - Régen én voltam egy kicsit magasabb..- Remek visszavágás Anita.. Szemeimet forgatom gondolatban, saját magamon. Néha tényleg ennyire vagyok képes Arne közelében. Hová lett az éles nyelvem, az epés megjegyzésekkel? bedobta a zsepit és angolosan távozott? Inkább foglalkozzunk a lovaglással, jobban járunk. - Ezt ki is fogom használni, herceg. Nehogy azt gondolja, hogy majd én itt nyugtot fogok magának hagyni. Annyiszor sajátítom majd ki, ahányszor nem szégyellem. Gátlástalanul. Persze nem mutattam ki, hogy legszívesebben éljeneztem volna, mikor azt mondta, nem is vágyik más társaságra, csak ez maradjon is így, miután eljöttünk Grethe szülinapjáról és minden nő őt akarja majd megkaparintani. Ki ne akarna egy ilyen helyes férfit, aki ráadásul egy ország hercege? Így belegondolva, lehet, inkább nem is kéne megjelennünk ott, inkább maradjunk itthon. Inkább elindítom a versenyt ezen gondolatok helyett! Persze, nem csak én vagyok ilyen bolond, mert maga Edelweiss is ragyogóan teljesít Aren közelében és nem hajlandó nekem meghozni a győzelmet. Zavaromban még a lóról sem tudtam leszállni rendesen, olyan ügyesen akadt be a lábam a kantárba. Már éreztem a nedves föld szagát, a sarat az arcomon, de Arni..asz én Arnim most is figyelt rám. Karjaim egyből köréfonódnak, majd lábam is, mikor maga köré simítja, ismét olyan közel kerülve, mint a szertárban. - Most mondd, hogy nem élvezed, hogy a győzelem mellé még a nap hőse is lehetsz. - Zöld tekintetem az övéibe mélyesztettem közben és a cserfes vigyor is szép lassan leolvadt az arcomról. Nagyon akartam volna, hogy megcsókoljon, megint, de nem használhattam ki. Barátok vagyunk. Nagyon szeretem és ezzel együtt, nem akarom kihasználni. A dereka körül elhúztam a karjaimat, tenyereim a mellkasán támasztottam meg. El kellene tőle távolodnom, de nem megy. Annyira önzőn vágyok a közelségére, hogy érzem az illatát, hogy nincs az agyam kérésére figyelemmel egyik porcikám sem. A tudat, hogy nem lát minket senki, mert minden munkás a palota előtti kertet rendezgeti, hogy egyedül vagyunk... Nagyot nyeltem, szemeim az övéiről az ajkaira tévednek, majd nagynehezen vissza. - Khm..Szóval..- Mit is akartam mondani? Az arcom forróbb mint Hanne serpenyője a konyhán, mikor süti a palacsintát. El akartam tőle távolodni, mégis mintha egyre közelebb lennék és egyre inkább hozzá simulnék.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Okt. 11, 2022 7:04 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
Nem könnyű persze ez az egész, ami az elmúlt tizenegy évben történt, vagy inkább nem történt közöttünk, mégis úgy érzem, így, hogy kiderült az igazság, el tudom engedni a múltat. Már annyiból legalább, hogy nem szomorkodok miatta, ha szóba kerül, hiszen a szomorúságom 'tárgya', személye már itt van mellettem, és megbeszélhettünk mindent, még ha az kissé döcögősen is indult. De én már csak ilyen makacs vagyok, hogy azért is elkaptam, nehogy már olyan miatt utáljuk egymást, aminek igazából nem is mi vagyunk az okozói... Ahogy nevem ejti, rápillantok egy kissé keserédes mosollyal, mintha azzal mondanám, minden rendben - már -, majd hallgatom figyelmesen, mikor végre szóhoz jut. - Az mondjuk azért fáj, hogy azt hitted, élvezem, ha bánthatlak... Bár tény, én se nagyon tudtam, mi a célod azzal, hogy szó nélkül töröltél az életedből, most meg úgy teszel, mintha meg se történt volna.. De.. jó, elhiszem neked. - felelem egy kissé kínosabb mosolyszerűséggel elején, végül pedig ez lágyabb, mert igen, jól esik, hogy ezt mondja. Eszem ágában se lett volna megbántani őt, nem még élvezni, hogy szenved, egyszerűen csak abban az elcseszett helyzetben egyáltalán nem tudtam, hányadán állunk, és mi történik igazából. Most már azért érthetőbb, hogy lényegében mindketten vakon tapogatóztunk, és úgy próbáltunk meg reagálni egy helyzetre, hogy nem is tudtuk igazából annak részleteit. Kössz anya... vagy mi. De emiatt végre már nem kell aggódni, többet nem hagyom, hogy bárki bekavarjon, ahogy azt már meg is beszéltük nem olyan régen. Épp itt volt az ideje, hogy megint őszintén nevessek, vagy őszintén jól érezzem magam, az a személy mellett, aki gyerekkorom óta legjobb barátom volt, és aki mellett úgy éreztem mindig is, hogy önmagam lehetek, nem pedig a herceg, akitől egy csomó minden hülyeséget elvárnak. Jó, azt mondjuk nem terveztem, hogy ilyen csinos lett közben - noha visszagondolva... akkor is az volt, én meg vak?! -, és a szemeimet le se tudom venni egy-egy ívéről, így még szép, hogy támogatom a nadrághordás ötletét is... de az is igaz, hogy nem tudnék választani a kettő közül. - Majd sűrűn viszlek olyan helyre, ahová előnytelen lenne a ruha és a magassarkú. Vagy egyszerűen csak mondd azt, hogy sűrűbben fogsz nadrágot hordani, és kész. - emelem szemöldökeim ahogy rápillantok, vagy nem lenne ilyen egyszerű? Viktóriát azért elég sokszor láttam már nadrágban, akkor csak nem lehet olyan nagy kívánság egy hercegnőnek nem állandóan szoknyában díszelegni. - Szerintem aranyos, hogy ilyen pici vagy, szóval tényleg ne panaszkodj. - teszem még hozzá egy szemtelenebb mosollyal, jobbom még feje búbjára is teszem, éreztetve, tényleg milyen csöpp, de én szeretem ezt benne. Később már csak nevetek azon, hogy ha már elsiccelgettem őket, igen kecsesen távozna a tett helyszínéről, ahogy persze felszáll a lóra, azt asszisztálom mondhatni, vagyis inkább csak mellette vagyok ha kellenék, de hamarosan már mindketten lóháton indulhatunk el a kedvenc helye felé, kettesben végre. Szerencsére Aren nem úgy tűnik, mint aki azt tervezi, hogy ledob magáról egy váratlan pillanatban, nem győzöm csodálni milyen gyönyörű amúgy, és még el is visel?! Mondom én, ez egy örök kapcsolat kezdete közöttünk. - Neem, inkább aranyos, na meg én se vágyok más társaságára... Megkaphatsz magadnak, bármikor. - felelem egy szélesebb mosollyal, majd inkább megköszörülöm a torkom, ahogy elpillantok róla, Arenre. Megkaphatna... vah, elég, állj le. Sok időm amúgy sincs ezen agyalni, hiszen máris versenyezne, én meg magamhoz hűen simán belemegyek Arennel, remélve, sőt, tudva - ami nálam sokszor még mindig remélés -, hogy partner lesz a győzelemben, nem pedig tőlem akar majd megszabadulni. Ahogy kimondja, rajt, azonnal rántok a gyeplőn, Aren pedig olyan ügyesen és hirtelen reagál, és indul meg, mint aki pontosan értette, hogy akármelyik percben szükség lehet rá, legyen résen, így aztán nem is esik nehezére kicsivel előbb a tóhoz érni, mint a leányzók. Ahogy odaérünk, egy-két pillanat, és le is szállok Arenről, nyakát, fejét simítom, dicsérgetem boldogan, és nem azért, mert hű, nyertem, hanem mert tényleg nagyon ügyes volt. Aztán megérkeznek a lányok is, és bár egyik kezemben tartom a kantárt lazán, elindulok feléjük, így ahogy látom, Anita lába beakad, pont elé tudok egy nagyobbat lépni, hogy el tudjam kapni, igaz, így rántok is picit Arenen, de szerencsére volt olyan közel, hogy senkinek se süljön el rosszul a pillanat. - Oké, én nyertem, de azért még nem kell levetni magad Edelről, ez még nem a vég! - nevetem, miközben balommal hátánál tartom őt, másik kezemmel meg, mi a kantárba van már bújtatva, a csizmáját igyekszek kiműteni a kengyelből, és amikor ez megvan, hát akarattal vagy nem, de automatikusan derekam köré simítom lábát ahogy tartom őt, tekintetét is keresem, miközben aztán szépen lassan leengedem magamról. - Jól vagy? - kérdezem egy apró mosollyal, ahogy bal kezemmel cirógatok párat arcán közben. És mennyire megcsókolnám most... utálom, hogy körbe kell nézni hozzá, bár egyelőre amúgy is elveszek gyönyörű szemeiben éppen.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
- Arne...- Nem tudtam hirtelenjében végig se mondani, amit akartam. Megcsuklott még a hangom is, annyira elszomorodtam ettől a mondattól, mert már tudjuk, mi a helyzet és ezt mind éreznie kellett, miközben csak az anyja tehetett erről és szörnyen dühös is lettem, hogy egy anya ilyet képes tenni. - Tudnod kell, hogy mikor még mérges is voltam rád, mert azt hittem, szadista őrült vagy, aki csak kínoz azzal a..Mindegy is...- Muszáj voltam elhallgatni inkább és nem felemlegetni a boros pincés esetet. - Aki csak élvezi, ha szenvedek, még akkor sem volt egy pillanatig sem olyan érzésem, hogy a hátam közepére se kívánnálak. Ezt jobb ha tudod. - Haragudtam rá? Persze. Kerültem? Még szép! De nem azért mert nem akartam volna látni, mindennél jobban - különben miért álmodnék róla mostanában állandóan- hanem mert gyáva voltam és nem akartam meg sem hallgatni, vagy esélyt adni neki arra, hogy megint velem játszadozzon, miközben utál. Hála az égnek, hogy végül addig, addig tolt a tűrés határom küszöbéig, hogy elpattant az a húr és beolvastam neki. Lehet, hogy ha ez nem történik meg, akkor olyan rossz lenne a helyzet köztünk, hogy szép lassan belesüllyedünk az utálat mocsarába, ahonnan már tényleg nincs visszaút. Mostanra viszont már többszörösen is áldhatom a makacsságát, hogy nem hagyott minket eltávolodni. Imádom érte, jobban mint valaha. Sajnos..vagy nem is sajnos. A kis szívem mindent ki fog érte bírni. Azt is, ha valójában mindig csak legjobb barátok maradunk. Ennek az eredménye, hogy mindenképpen meg akarom neki mutatni, mennyire nem ültem a babérjaimon, amióta nem találkoztunk egymással, komoly tudást szereztem ebben is és megannyi konzolos játékban, amiben annak idején sosem tudtam őt leverni. A békülésünk eredménye, hogy megint őszintén tudok nevetni és a kacajom is ezúttal annak szól, ahogy előadja a sanyarú neveltetését a nővérei koszorújában. Annyira szeretem ezt a könnyed hangvételű beszélgetést is. Mostmár..sohasem fogom elengedni, mert egyszerűen kell nekem ahhoz, hogy önmagam lehessek. Szavaiból pedig arra következtettem, hogy ő ezt az Anitát szereti még mindig, aki annyira jó kis cimborája volt. Ez egy bizonyos értelemben melengeti a szívemet, viszont ha mind ez a hirtelen jött öröm és az újdonság varázsa elpárolognak..akkor is látni fogja bennem a nőt akivé felcseperedtem? Akkor is akar majd csókolni? Akkor is olyan közel fog majd magához húzni, hogy szinte úgy érezzem, mintha a bőrünk érintkezne? Anita, gyorsan kergesd el ezeket a gondolatokat, mert majdnem behívtad a szobádba! De mit tehetnék, mikor bele tud remegni a lábam csak abba, hogy felidézem az érzést? - Ezt örömmel hallom herceg. Tulajdonképpen én örülnék, ha több lehetőségem lenne nadrágot is hordani, meg lapostalpú cipőket. - Kissé durcásan elhúztam az ajkaim és megforgattam a szemeim. - Bár így is alacsonyabb vagyok, mint szeretném, úgyhogy inkább ne is panaszkodjak. Elvégre miért van ez a helyzet? mert én vagyok egy ország hercegnője, tele kiváltságokkal és luxussal, szóval lakat a szájra és a luxussal járó kellemetlenségeket is cipeld ugyanolyan emelt fővel! Ez a kis terelés arra legalább jó volt, hogy ne piruljak el, amiért az én Arnim megdicsért engem. Többnyire azért ő egy jólnevelt fiatalember, aki nagyon is jól tudja, hogyan kell megdicsérni egy hölgyet, szóval ne szállj el.. - Sicc? Hmpf..Jól van Edel..menjünk és engedjük, hogy ezek az uraságok nélkülünk érezzék jól magukat. - Amilyen előkelőn csak lehet, felmásztam Edelweiss nyergére és közben olvadoztam, milyen édes Arne, hogy segíteni akart. Igazi úriember. Imádom. Miután ő is felült Arenre, indulhattunk is a kedvenc helyem felé, ahol rendesen beszélgethetünk majd. Közben figyeltem a fiúkra is, hogy lássam, hogyan viselik egymást. Meglepően jól, ami a paripát illeti. - Természetes, hogy magamnak akarlak, mikor tizenévig nem láttuk egymást. Tényleg sunyiság ez? - Ajkamat lebiggyesztettem és a nagy szemeimmel pislogtam rá ártatlanul. Azért most leesett ám, hogy mire céloz, hogy is ne koppant volna nagyot, mikor állandóan azok a percek járnak a fejemben, amiket a szertárban töltöttünk el. Az már inkább meglep, hogy Arne célozgatott itt rá. Vagy arra értette egyáltalán? Most ez halál kínos, ha nem. - Akkooooooor, RAJT! - Rántottam Edel gyeplőjén és elindult ám, de...még nem annyira voltak egyszerre vágtázni és Edelweiss nem sietett! Aren ment mint, ahogy kell és az én paripám nem tett mást, mit vele igyekezett egy vonalban ügetni. Még meg is torpant párszor... - Edel, tudom, hogy nagyon szereted Arent, de ne hozz már minket kellemetlen helyzetbe. - Varázsütésként működött ez a kérése, de még így sem értük utol a fiúkat elég hamar. Pár másodperccel később értünk el a tóig. Nagyot sóhajtottam a vereségemen merengve és felkészültem leszállni. Az univerzumnak más tervei voltak, a csizmám sarka valahogy megakadt a kengyelben és előre kezdtem zuhanni, hiszen a másik lábam még le sem ért a földre. Tessék, szép kis lilafoltjaim lesznek.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Csüt. Okt. 06, 2022 11:20 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
- Hááát... is-is. Egyébként nyilván igen, mert mindig is szerettem veled lenni, és hiányzott... szóval valószínűleg nem mondtam volna, de igen. Viszont valahol nem, mert a legkevésbé szerettem volna úgy melletted lenni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, hogy közben a hátad közepére nem kívánsz.. - felelem őszintén, igazából ha már kibékültünk, sőt ... jóval több is történt annál, miért is ne lennék teljesen őszinte? Egyértelmű, hogy akkor is büszkén álltam volna mellette, és örömmel töltött volna el, hogy egyáltalán vele jelenhetek meg, hogy vele lehetek.. ugyanakkor végtelenül dühített volna a helyzetünk, hogy amúgy még csak jóban sem vagyunk. De annyira nem tudtunk volna rosszban lenni, hogy ne kísérjem el, vagy akár csak egy pillanatra is rossz kedvet okozzak neki, vagy azt éreztessem, hogy nincs is kedvem ott lenni, szóval igenis érezze magát kínnak és koloncnak, amiért el kellett kísérnem. Szerencsére ennyire gyerekes sosem voltam, és már nem is leszek.. Főleg, hogy hirtelen sokkal jobb lett a kapcsolatunk, mint valaha volt. Később ezért is érzek késztetést ismét, hogy arcához érjek, ha ezúttal csak egy apró simításra is csupán. - A nővéreim neveltek, szerintem el tudom képzelni, ez mit is jelent. - ráncolom kissé homlokom, laposabb hanglejtésem mellé; ha ő fennhéjázást ad elő, akkor én inkább amolyan ajaj érzetű szemtelenkedést, de persze elnevetem, csak cukkolom. A cukkolás persze átmeneti, ahogy az ártatlan mosolygás is, mert hamar eltereli gondolataim sokkal kevésbé ártatlan vizekre, és még csak nem is tud róla, vagy ilyen jól játssza, hogy nem tud róla, de végeredményben ezzel rángat engem is vissza a józanság mezejére újra és újra. Hogy ilyen ártatlan... kilóra megvesz vele, de azért ezt nem kötöm az orrára. Még... - Nem is vártam volna mást. - nevetem, igen, erre emlékszek, nagyon is, és örülök is neki, hogy nem nőtte ki, hogy nem vették el tőle. Már csak azért is örülök, mert egyre több olyan dolog derül ki, amit már ismerek benne, valahol azért féltem attól, hogy megváltozott az évek alatt, és már nem is arra az Anitára találnék rá, ha idejövök, mint aki akkor eljött tőlem Svédországból. Hiszen valahol nyilván én is változtam.. bár az majd csak most derül ki, mennyire, hogy ismét mellette vagyok, lehet éppen ő az az apró láncszem, aki mellett ugyanaz lehetek, aki voltam. Talán én is ilyen lehetek neki.. Kivéve az olyan pillanatoknál, ahol nem tudom nem úgy felmérni porcikáit, mint aki cseppet sem barátkozni szeretne... de nem tehetek róla, hogy van szemem, és vonzzák a vonalai! Arról már inkább tehetek, hogy magamhoz húzom, hogy megpuszilom.. de ha baj is újra megtenném, szóval mindegy is. - Kivételesen nem voltam diplomatikus, csak őszinte, nem tudnék választani. - nevetem valamennyire, de ahogy rápillantok közben, láthatja, hogy nagyon is komolyan mondom, nem azon vagyok épp, hogy ne bántsam meg vagy ilyesmi, tényleg így gondolom. Ruhában is gyönyörű, nadrágban is az, hogy is választhatnék? Melyik kezembe harapjak kategória. - Ha neked van női társaságod akivel titkolózhatsz és akivel összetartotok, minket se ints óvatosságra jó? Ez itt egy komoly kapcsolat kezdete, én úgy érzem; nem kell, hogy már az elején féltékenykedjetek, sicc-sicc! - adom elő "komolyan", tele iróniával és már-már drámaisággal, végén még hessegetem is balommal apró mozdulatokkal, de akkor már nem bírom ki, hogy ne mosolyogjam el, majd ne nevessem el halkan, bár tény, a legkevésbé szokták a barátok egymást gyönyörűnek hívni, de .. királyi udvarokon így szokás, mondjuk ezt. Aztán már pikk-pakk felnyergelem Arent, szerencsére nem kell bemutatni, hogy működik a dolog, bár pár év kihagyásom azért akad, .. attól még elsőre sikerül. Anita szavaira egy újabb sörénysimi jár Arennek, engem tényleg megnyert, gyönyörű jószág, és a temperamentumossága is nekem való, megtartom kedvencemnek, már el is döntöttem. De fel csak aztán ülök rá, hogy végigkísérem míg Anita felhuppan Edelweissre, köszönetére egy kedvesebb mosollyal felelek csupán, amikor pedig már én is lóháton csücsülök, akár indulhatunk is. - Jó, azt azért megköszönöm, előbb meg kell nézzem magamnak azt a híres-neves temperamentumosságot, mielőtt ledobna és összetörne az egóm.. vagy másom. Vagy mindkettő. - nevetem, pedig aztán ez nem vicces ám, csak pont ezzel palástolom, mennyire megszenvedném a dolgot, lélekben jobban mint fizikailag... a hercegnőnek talán nem kell bemutatni. Ahogy haladunk viszont úgy érzem, nem lesz közöttünk gond a paripával, nekem legalábbis nyugodtnak tűnik, de azért még várjunk picit. Kíváncsian pillantok Anitára, ahogy idővel később felém fordul, hogy aztán szemtelen mosoly kússzon arcomra, miközben bólintok párat. - Áh, szóval ezért akartál eljönni, hogy kettesben lehess velem, te kis sunyi. Persze csak beszélgetni, természetesen. - pillantok rá pimaszul, igen, direkt forgatom ki az ártatlannak hangzó szavakat, miközben szívverésemen nagyon is érzem ám, mennyire örülök annak amit mond. Ó nagyon szívesen lennék egyedül vele... na! Állj le Arni, ez most nem az a pillanat. - Nem vagy kíméletes, reméled, hogy nyernél, mert még csak most szokunk össze éppen mi? De tudod mit? Aren készen áll, én meg mindig is készen álltam, szóval .. mehetünk! - biccentek mellé elszántan, játékos határozottsággal, de amúgy se szándékom minden áron megküzdeni vele, bár ezt neki nem kell tudnia. Na meg aztán lehet, nem is kéne hagynom, akkor is győzne, nemde?
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
- Akkor is örömmel jöttél volna, ha nem békülünk ki? Részben humorral kérdeztem, de volt benne némi őszinte kíváncsiság is, merthát...Valószínűleg, ismerve őnmagam, én legbelül akkor is örültem volna, hogy vele mehetek, ha éppen nem kedveljük egymást. Úgy is bizonyítottuk szerintem, hogy utálat meg nemkedvelés sosem volt igazán közöttünk, csak sértettség, gőg és egy csipetnyi harag. Halfdan sem egy rossz ember, csak néha kicsit sok volt, hogy nem igazán hagy nekem nyugodt. Ettől még igen, elmentem volna a bálba vele is megint, mivel más úgysem mert volna elhívni, mert mindenki azt hiszi, hogy mással nem is akarok megjelenni egy rendezvényen. Szóval, ha örömmel is tölt el Arne nevetése, én játékosan megforgattam a szemeim. "Mert nem ez a dolgom?" Talán egy légy zümmögése is hangosabb lenne a válaszomnál. Nem ez az királyok családtagjainak a feladata? Sakkbábuként lépkedni a táblán és stratégiai szempontból, politikai célzattal levenni másokat a lábaikról. Ha nekem az a dolgom, hogy megjelenjek olyan partikon, amikhez semmi kedvem, csinos legyek és kedves, akkor megyek és teszem a dolgom, de most...Most, hogy lesz velem valaki, akit szívből szeretek, már nem leszek magányos. Főleg, mikor ilyen kedvesen simogatja az arcom, akkor tudom, hogy nemhogy a rendezvényen, de soha többé nem leszek egymagam. - Meg kell tanulnod Arne, hogy a nők, ha kell összetartanak. - Büszkén és kissé fennhéjázón simogattam Edelweiss sörényét. Bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy tudni akarom, ha Arne igazából már mindent is tud a női nemről. Újra és újra felbukkan a gondolataim közt a kérdés, hogy vajon volt-e lány akit szeretett, amióta nem találkoztunk, hiszen már akkor is tizenhat éves volt mikor utoljára voltam Svédországban, és hát...kicsit feltűnt, hogy neki van némi tapasztalata a csókváltás művészetében, ami nem kimondottan baj, csak megszakad a szívem ha belegondolok, hogy egy pislákoló tüzet hagyott otthon, ami csak a fellángolásra vár és a herceg visszatérésére. Alig kaptam vissza az életembe és máris kisajátítanám. Rossz Anita! Inkább nagyon ügyesen tartom magam a barátság ösvényén, mikor felajánlom a versenyt. Régen is sokat versenyeztünk a játékokban, most miért ne dobhatnánk fel vele ezt a délutánt? - Helyes, mert nem fogom magam hagyni! - Sosem volt szokásom feladni, ha van egy kis esély is arra, hogy nyerjek, akkor megyek tovább. dehát gyerekkorom óta ilyen vagyok, ezt ő is nagyon jól tudja. Tudhatja. Nagyon sok mindent újra meg kell egymásról tanulnunk, de készen állok a feladatra és az útra, ami azokhoz vezet, még akkor is ha egy picit nehézkes lesz néha. Nem vagyok már tinédzser, igen is képesnek kell lennem arra, hogy visszafogjam magam körülötte. Például lehet, nem kellene megfognom engedély nélkül a kezét - mindegy mi történt a szertárban- vagy azon morfondíroznom, hogy becsempésszem őt a szobámba valahogy. Jobbnak láttam, gyorsan sarkon fordulni és inkább az öltözésre koncentrálni, meg arra, hogy jó illatom legyen, ami..nem is tudom, miért annyira fontos egy lovagláshoz. Persze, miért ne kisértene meg az odavezető úton? Közelhúz, megdicsér, megpuszil, én pedig majdnem úgy néztem rá, mintha a világ leghatalmasabb és ízesebb vattacukra lenne, vagy nem is tudom, de valamire amit imádok, csodálok és nem tudom elhinni, hogy ő viszont szeret engem. - Milyen diplomatikus válasz! - Büszke voltam rá, hogy ebben is gyakorlott, de mégis kacagtam közben. - Pedig hidd el, a kérdést nem csapdának szántam. Na de akkor minek? Őszinte kíváncsiság...magyarázkodok saját magamnak, de inkább nem gondolom végig, hogy ezt miért akartam tudni. Úgysem hordhatnék innentől kezdve csak nadrágokat, ha azt mondaná, hogy az csinosabb. Nem is kérdés..Uhum. Vicces, mikor már magának sem tud az ember hazudni, de mégis megpróbálja. - Örülök, hogy bejöttök egymásnak, de azért óvatosan, mert ti a mi legjobb barátaink vagytok és még féltékenyek leszünk. Nyilván nem leszek egy lóra féltékeny, dehát azért nah! A határokat meg kell szabni és véletlenül sem akarom persze, hogy Arne engem nevezzen gyönyörűnek. Pfft, miért akarnám? Közben előkeríten Edelwiss saját kis outfittjét és elkezdem felöltöztetni...Mert őt nem felnyergelni szoktam, öltöztetni. - Szerintem nem lesz gond, érzi, hogy hasonló temperamentummal rendelkeztek. Menjünk. - Arennel nincs probléma, ha engedi, hogy megsimítsd a sörényét, akkor nyert ügyed van nála. Nem sok mindenkinek engedi és nekem is napokig a "nyakára kellett járnom", hogy elfogadjon. Nem szoktam segítséget kérni, hogy felpattanjak Edelre, ezt tudják már az egész palotában, de Arne szándéka inkább az volt, hogy vigyázzon rám és nem az, hogy segítsen, ami nálam nagyon is különbözik. Kedves mosollyal köszöntem meg neki és szép, egyenes háttal vártam, hogy ő is felszálljon Arenre. Régen is ennyire magabiztosan tartotta a gyeplőt? Ki tudja? Én általában nem mertem a lovak közelébe se menni, hogy megfigyeljem. - Jól van, kövessetek minket. - Éppen csak kicsit kellett a kantáron mozdítanom, hogy Edelweiss tudja, merre kell menni, hiszen általában mindig ugyanabba az irányba lovagolunk ki. - Először hagyom, hogy összeszokjatok, utána...nincs kegyelem. Egyre inkább távolodtunk a palota épületétől és az őröktől. Félszemmel figyeltem meg Arent, hogy jó paci-e, de nem rándult meg, nem tűnt hergeltnek, vagy feszültnek, mintha mindig is Arne királyi hátsóját hordozni született volna. Amint hallótávolságon túl jártunk Arne felé fordultam. - Ma nem lesznek látogatók az udvarban, biztosan egyedül tudunk lenné és rendesen beszélgetni. - Megpróbáltam nem elpirulni, hogy ez majdnem hogyan is hangozhatott volna, ha az az utolsó két szó az és után, nem hangzik el. Nemrég is teljesen egyedül voltam vele és az kicsit érdekesen alakult, mint minden alkalom mikor egyedül vagyunk... Jó de az más volt többnyire, nem? Képzeletben megráztam magam és lehajoltam megsimogatni a paripa nyakát. - Szólj, ha készen állsz arra, hogy el legyen látva a bajod. - Magabiztosan egyenesedtem ki, de játékosan kacsintottam a herceg irányába. A versenyszellem most is buzgott bennem, adrenalinnal ellátva minden porcikám. Olyan rég szórakoztam már ennyit, hogy lassan még függővé válok.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Szer. Szept. 28, 2022 9:52 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
I never knew you were the someone waiting for me. 'Cause we were just kids when we fell in love, not knowing what it was, I will not give you up this time.
- ó elhiszem, sosem mondanám, hogy nem vagy az. - még emelem is kezeim védekezve, játékból persze, majd hozzáteszem: egyáltalán nem kell semmit se köszöngetni. Örömmel elmegyek veled. - pillantok rá őszinte, lágy mosollyal, most éppen nem félreértve a saját gondolataim, csak miután már .. kimondtam. Mindegy! Lényeg a lényeg, nem azért koptattam le a tagot, hogy hálálkodást várjak el érte, és még csak nem is azért, mert kötelességem lenne, amit remélem nagyon jól tud. Szavain eztán nevetek, majd megjegyzem nevetve, 'egy olyan alakkal mentél volna el, majd táncoltál volna, akihez semmi kedved', majd ez a nevetés enyhül, még csóválom is fejem picit, végül rápillantok Anitára, és egy apró pillanatra arcához érek, hogy simítsak rajta. Nem sokkal később már a lovánál vagyunk, ennél a gyönyörű teremtésnél, akivel egyből megbeszélem, hogy ha rosszat hallott rólam, mint szedett-vetett hazugság... - Pedig kíváncsi lettem volna. - sóhajtom szinte már drámaian, de az ártatlan mosoly és nevetés részemről addig is tart, míg meg nem említi a versenyt, és a lovaglást.. és hogy milyen ügyes benne. Igyekszek én visszatartani minden gondolatot és reakciót, de nem egyszerű, ha nem történt volna meg ami a szertárban mégis megtörtént, talán könnyebb lenne, most viszont .. alig tudok erőt venni magamon, hogy legalább válaszolni tudjak rendesen. Ez annak számít? Rendes válasznak? Remélem, mert most csak ilyenre futja, és mire azt hinném, hogy talán összeszedtem az arcom, és elvetettem a bennem élő tinit, ismét egy Anitához illő megszólalás... nem hiszem el. - Ó nem... - még csóválom is fejem, de befordítom ajkaim, mielőtt folytatnám a mondatot. De még ha olyan helyzetben lennénk, hogy ilyesmik miatt kellene aggódnom.... vah. Egyelőre inkább nem is mondok semmi mást, csak hagyom, hogy húzzon magával, még segít is elterelni a gondolataimat kicsit, ahogy puha keze hozzámér. Ez a kis ártatlan érintés a megmentőm most. A folyosóra érve hamar elválnak útjaink, hogy ő is átöltözzön, és én se kicsípve induljak arra a versenyre, amikor pedig ismét találkozunk, nem győznek mélybarna íriszeim legelészni porcikáin, amit a nadrág enged látnom... hű. Na jó. Egyértelmű, hogy miután magamhoz húzom, és adok is egy puszit a homlokára, megdicsérem őt, milyen csinos, amit nagyon is komolyan gondolok ám, nem csak azért, mert ha nadrágban van, ... igen. Nem fontos! - Minden nagyon jól áll, bármit is veszel fel. - felelem egy puha mosollyal, tényleg nem tudnám megmondani, melyikben nézegetném szívesebben, lehetetlen választanom. Olyan gyönyörű nővé érett, hogy gondolni sem mertem volna az elmúlt tizenegy évben ilyesmire, főleg nem arra, hogy valaha még lesz ilyen alkalom, mikor őszintén dicsérhetem is őt. Nem udvariasságból, mert egy eseményen összefutunk, és mi mást mondanék, minthogy csinos a hercegnő, hanem tényleg, így is gondolva, érezve. Hogy még kaphattam is nemrég belőle egy kicsit, csak ráadás... egy olyan ráadás, ami mohóvá tett, és még többet kérnék belőle, amint lehet... na de térjek vissza a mostba, jobb lesz az úgy. - Egy kicsit öntörvényű, majdnem Arne tökéletes lesz, szerintem jól kijövünk majd. - nevetem, gyönyörű is a fekete szőrével, sörényével, muszáj vagyok halkan megjegyezni ahogy megpillantom, hogy 'te jó ég, milyen gyönyörű vagy', ámulattal, de hát. . ha egyszer lenyűgöz. Persze nem bántanám meg Edelweisst! A világért se.. - Megoldom, köszönöm. - felelem, majd ha egy kis segítséget kapok, melyik felszerelés is az övé, akkor kezdem is a nyeregalátéttel, emelőre nincs szükség, úgyhogy jöhet is a nyereg, megigazítom, majd végül a heveder is felkerül. Hozzáigazítom a paci lábát, hogy sehol se gyűrődjön a bőre, majd meghúzom jobban a hevedert, de még mindig nem készre, majd néhány perc után úgyis kell még igazítani, de egyelőre megvagyok vele, aztán magam mellett vezetve őt ballagunk ki a hercegnőhöz. - Eddig azt hiszem barátok vagyunk, vagy ne hamarkodjam el? - kérdezem nevetve, majd közelebb állva megsimítom Aren nyakát, és pofiját is. - Részemről mehetünk. - jegyzem meg aztán, bár a versennyel még kicsit várjunk azért, még közel sem biztos, hogy tényleg barátok vagyunk, azt majd az első pár méter azt hiszem eldönti... de én kedvelem! Ahogy Anita felül Edelweissre, természetesen tartom körülötte, tőle valamennyire kezeim óvón, és csak aztán lépek vissza Arenhez, hogy én is felüljek rá. Hát nem tegnap ültem utoljára lovon... - Hát, mutassa az utat, hercegnő, mi meg igyekszünk követni. - mosolygom, persze a lovásszal megbeszélem, hogy fogok még húzni Anita nyergén is ha kellene pár perc múlva, hogy aztán mehessünk is, amerre a hercegnő vezet. Oké-oké, minden perverzséget félretéve, tényleg jól áll neki, ahogy a lovon ül, főleg mert látni rajta, mennyire szereti ezt a paripát.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
Elküldésének ideje — Pént. Szept. 23, 2022 4:59 pm
Rune Akselsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Anita & Arne
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
Pár nappal ezelőtt még vádlón dörgöltem voplna Arne orra alá, hogy mennyire rossz is volt nekem, amikor megszakadt a barátságunk, tizenegy éve. Igen, mert nem véget ért, hanem hirtelen megszakadt és onnantól kellett, egyedül hozzászoknom az új normálishoz, ami az volt, hogy nem állunk egymással szóba. Most azonban, már nem tudnám hibáztatni semmiért, pláne nem a magányomért. Nem ő tehet róla és remélem, hogy a drágalátos anyja ezért még hatszor megfizet. Nem az én önérzetem és keserűségem miatt, hanem amiért ezt merte tenni a saját fiával, azzal az emberrel akit neki kéne a világon a legjobban szeretnie, azzal akit én a világon a legjobban szeretek. Kissé szentimentálissá váltam én itt, nagyon hamar, dehát Arni mindig is a gyengepontom volt, így megálltam, hogy a kezére adjak egy csókot, amivel megsimogatta a kezem és csak hálásan mosolyogtam rá. Még így is, hogy ő duplán annyit szenved mint én, így is ő akar engem vigasztalni. Olyan csodálatos ember. Még azt is elnézem neki, hogy piszkál. - Hmpf, elég kreatív tudok lenni, ha hiszi uraságod, ha nem. - Ha odateszem magam, végül mindig ki tudok találni valami igazán sokat mondó meglepetést. Igaz Arne esetében már másban is gondolkoznék, de..de nem, Anita! Barátok, emlékszel? Fel kellene építeni, amit sikerült majdnem a nullával egynelővé tennie az anyjának. De, mikor annyira vonz, hogy másra sem tudok gondolni, mint a csókjai? Ez a herceg lesz a végzetem, esküszöm. - Mire is mentem volna én, gyenge kis harmatos virágszál, ha nem jön a nagy, erős Arne herceg, hogy megmentsen? - Játékosan megforgattam a szemeimet, úgy is tudja, hogy valójában hálás vagyok a segítségért, hogy tényleg el fog kísérni, meg nagyjából mindenért, de főként azért amiért nem hagyta, hogy puffogjak és kerüljem, amíg világ a világ, hanem jött és belekényszerített abba a helyzetbe. Azért, hogy nem hagyta, hogy ne hallgassam végig. Abból következett, hogy...éreztem a pírt felszökni az arcomra, mert minden végigfutott hirtelen a fejemben. Attól a pillanattól, hogy az ajkaihoz értem, hogy a szekrényhez tolt, feltett rá, a lábaim közé került és megcsókolt. Szent ég... Meddig hagytam volna elmenni a dolgot, ha akkor nem hallom meg Heidi és Hilde hangját? Valószínűleg nem rajtam múlott volna a dolog és akkor bele sikerült sodorni Arnet valamibe amit később kilencvenkilenc százalék, hogy megbánt volna. Szerencsére nem is kell ezen törnöm a fejem, mikor megpillantjuk Edelweisst, mivel mind a kettőnket magával ragad, hogy milyen tökéletes teremtés. Arne kijelentésére, már mind a ketten, szinte méltatlankodva fordítottuk a herceg felé a fejünket. - Közlöm veled, hogy amit megosztottam a hölgyeménnyel rólad, az mindig köztünk marad majd. Ne is próbálkozz. - Kiöltöttem rá a nyelvem, mint régen és haladtam tovább a lovaglás és a verseny irányába. Régen sok játékban le tudott volna verni, de már azóta gyakorlottabb vagyok és hiszem, hogy lenne egy-két verseny, amiben igenis felé tudnék kerekedni. Figyelve a reakcióját, ami picit késleltetett volt, szerintem..megijedt. Édesem..Hihi. Még Edelweisstől is segítséget kért volna. Inkább nem törtem le a kedvét azzal, hogy nem...mert Weiss csak nekem fog segíteni. Ő másik paripával fog versensyezni. Közben kipirult, az orrnyergét dörzsölte, nevetett. Min nevet? Mi történik? - Már azt hittem, megijeszt a gondolat, hogy hamarabb csúcsra kerülhetek, mint te. - Immár nem csak magamban kacagtam, és örömmel vontam magam után a palota irányába, hogy minél hamarabb el tudjunk készülni. De persze már ez sem történhetett meg mindenféle malőr nélkül, ahol vagy a kezemet, vagy a tekintetemet nem tudtam rendesen kontroll alatt tartani, nemhogy a gondolataimat, mikor már a folyosón álltunk. Olyan érdekes jeleket küld felém, hogy nehezemre esik kimazsolázgatni, mi az amit komolyan vegyek, mi az amit nem kellene hagynom, hogy a fejembe szálljon, mint valami testes kis bor, ami elveszi az ítélőképességem. Kénytelen voltam magam gyorsan kivonni a bűvköréből, mert tehettem volna akár valami meggondolatlant is. helyette már hamarosan a szobám gardróbjában öltözködtem át, s fújtam magamra némi virágillatot. Még ez is gondolkodóba ejtett. Mi van akkor, ha nem tetszik neki az illat? Miért kerülne olyan közel, hogy érezze? Miért ne kerülne? mondjuk, mert nem kéne, Anita? Ne legyél már tini, kérlek. Mélylevegőt véve hagytam el a szobám és sétáltam vissza a korábbi pontra, ahol elváltunk egymástól a herceggel. A kínlódó gondolatmeneteimből a lépteinek hangja rántott ki és milyen jól áll neki, még az ilyen egyszerű "játszós ruhája" is. Próbáltam mellette úgy sétálni, olyan közel és mégis távol, mintha egyszerű barát akarnék lenni, végtére is ezzel próbálkozok, nem? De..nem..kéne..de, dehát hozzám ér. Elég volt a derekamra simítania kezét, majd megpuszilnia, hogy azonnal elveszítsem minden éppkézláb gondolatomat. Nagyon megnehezíti a dolgot. - Tényleg? - Őszintén örültem a dicséretnek, de aztán jött az a mosoly, ami miatt nem tudtam a tekintetem levenni az ajkairól egy ideig. Az ajkam bevontam a fogaim alá, mintha egyszerre akarnám felidézni, milyen érzés mikor az ő ajkai érnek hozzá, milyen íze van és...megint érezni akartam mindent. - Nnna és..khm..Na és melyik áll jobban? A szoknya vagy a nadrág? Csak egy pár másodpercre villant fel bennem az emlék és az érzés, milyen volt, érezni a kezét a ruhám szoknyája alatt simítani. Most az én arcom vörösödött el. Miért kellett ilyeneket kérdeznem? Ő dicsért meg, nem? Az ő keze simított a derekamon és a puszi is. Hogyan kellene magam tartanom? Nem vagyok én kőfal. Eddig azt hittem, hogy de..de aztán megtörtént Arne. Először azok voltak a gondolataim fő irányelvei, hogy hogyan is kellene magamtól megvédeni Arnit, aztán rájöttem, hogy időközben felnőttünk és majd ő megvédi magát tőlem, mikor kezdi azt érezni, hogy túl sok vagyok neki. Különben is mindig volt annyira talpraesett, hogy szóljon, mikor valami zavarja. Nem? - Szeretnéd kiválasztani, hogy melyik lovon szeretnél vágtázni? Ebben az istállóban mindenki nagyon kedves az "idegenekkel", van..ühm..Aren..a fekete telivér, szemben, ő gyorsabb viszont néha kicsit öntörvényű..ha van kedved a kihívásokhoz. - Nem..nem én neveztem el így, viszont, azt már nem állíthatom, hogy a nevének semmi köze sem volt ahhoz, hogy őt választottam tavaly előtt Mr Ellingboe-ék istállójából...mint ajándék. - Felnyergelnéd, vagy segítsek..vagy hívjak segítséget? Kivezettem közben Edelweisst, hogy felnyergelhessem magamnak. Tudtam én, hogy nem kellene ennyire zavarba esnem a lehetőség miatt, hogy kettesben lehetek a herceggel, megint, de nem tudtam a dolgot irányítani, mert mindig csak azok a képek jártak a fejemben, mikor csókot váltottunk, vagy simított, s helyenként markolt rajtam valahol. Pedig annak ott kellett volna maradnia a szertárban.
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Csüt. Szept. 22, 2022 12:44 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
Szerencsére nem kell sokáig győzködni a nemest, hogy ezúttal bizony hiába ígérgetett, én leszek aki elkíséri a hercegnőt, bár aligha vitatkozhatna egy herceggel, néha azért élvezem én ezt a kártyát... most is jól jött. Így már hamarosan foglalkozhatunk megint egymással, azzal a kissé túlműködő barátsággal, ami hirtelen kezdi elveszíteni szilánkokra hullott formáját, és talán erősebb is lesz, mint valaha, még ha kissé át is formálódott közben. Nem igazán ezen járt az agyam, mikor otthonról visszautaztam ide, vagy mikor próbáltam kitalálni, hogy is kaphatnám el Anitát beszélni vele, de végül azért megbeszéltük, nem? Na ugye... A lovát, és a kedvenc helyét is örömmel nézem meg vele, egyértelműen szívesebben vagyok vele kettesben - még ha az esetleg nem is konkrétan kettesben -, minthogy a szülei előtt próbáljam meg összekaparni a modorom, meg a hercegi bájom, ami inkább hátrálna, hogy csakis a hercegnővel foglalkozhassak. Szavaira hirtelen nem tudok mit mondani, vagy tenni, azon kívül, hogy ahogy rápillantok, kissé elhúzom számat a magány szó hallatán... na meg aztán kis kezén simítok párat, mi karomon pihen. Valamivel később viszont már Halfdannal kapcsolatban piszkálom picit, sosem hagytam ki egy ilyen alkalmat se, ezután se szándékozok, a vérszívás igenis hozzám tartozik! - Háát... most azért kíváncsi lettem, azt hogyan is tennéd. - pillantok rá szemtelen mosolyommal, amit enyhén elnevetek végül játékosan, amiből láthatja, hogy nekem aztán nem kell ezért hálálkodni, mert amellett, hogy tudom, ő sosem mondana nemet, kissé önző is voltam a témában, nézze el nekem. De szóval igen, ugye, hogy sose mond nemet? Hát az úgy volt... - Ha már ennyi egyébként van egy mondatban, az rég rossz, Anita. - közlöm nevetve, majd folytatom: tehát egyébként még meg is ígérted, hogy nyugodtan kisajátíthat. Hát.. ha nekem nem ígérkezel, egyébként is kötelességem hercegként megmenteni egy bajbajutott hercegnőt, szerencséd van látod. - pillantok le rá megint, mintha komolyan gondolnám, de amúgy meg játék, közel sem kötelességtudatból tettem, bár szerintem ezt ő is tudja. Egyébként. Szóval szerinte hasonílt rám, ezért is volt jó a társasága... ami amúgy jó érzéssel tölt el, nem tagadom, bár nem is hangoztatom azért, hogy egyáltalán meghallottam ezt a részletet. Majd máskor! Amikor a lovat megpillantom eztán, azonnal szélesedik mosolyom, mert egyszerűen gyönyörűek ezek az állatok, nem lehet rájuk nem ámulattal nézni. Amikor persze Anita suttogva befejezi a mondandóját számára, muszáj nevetnem, de közben Edelweiss elé-mellé állok, hogy végigsimíthassak fülétől le a nyakán, ameddig kényelmesen elérem. - Remélem csak jókat mondott rólam, ha mást mondott, hazudott neked, nem szép dolog egy hercegnőtől, igaz? - magyarázom neki valamivel halkabban, majd Anitára nézek. - Most lebuksz, hogy hazudós vagy-e, ne hallgatózz. - jegyzem meg komolyan, játékosan persze, aztán még egy simítás, és hátrálok picit halkan nevetve. Nem is sejtve, micsoda kérdést vág hozzám Anita pillanatokon belül... direkt csinálja? Elhangzik tehát a csodakérdés, ami a nemrég történtek fényében főleg nem tud a mellettem álló négylábúval kapcsolatosan lecsapódni agyamban, sőt, az öltözés szóval meg már egyenesen ki is kerekedik egy sztori bennem, amit .. el kell hessegetni gyorsan. Ennél gyorsabban! Inkább veszek egy nagyobb levegőt orromon, amit aztán lassan fújok ki, miközben tök ártatlanul szentelem figyelmem a paci további simogatására, mintha ... nem indított volna el bennem semmit a kérdése. Ez csak egy kis lovaglás... de azért a válaszomat azzal kezdem, hogy megköszörülöm a torkom párszor, miközben megküzdök magamban .. magammal, hogy normális válasz legyen ebből. - Örülnék. - bököm ki végül a szót, érezhetően nem egy egyszerű, könnyed mosollyal, főleg, hogy ez a mosoly szélesedik is ahogy Anitára nézek közben, majd inkább elnézek róla, orrnyergemet nyomkorászom, miközben visszafordulok a ló felé, szinte érthetetlenül elmotyogva neki valami olyasmit, hogy 'ó Edelweiss segíts rajtam', de halkan már nevetek közben. Na jó, ezt most állítsuk le, ne ismételgessük a kérdést, hogy már ennél is kínosabb legyen a helyzet, szüntessük meg a visszafogott nevetést is, ami leginkább mondjuk kínomban van, mély levegő, megy ez, komoly arc, pár köszörülés megint, már jobb is! Asszem'. Úgyhogy visszafordulok Anita felé, leheletnyit azért kipirosodva, ami rám egyáltalán nem jellemző, de úgy tűnik, mellette igen. És még csak nem is magam miatt, hanem hogy őt ezzel zavarba hozom esetleg, szóval nem is értem az egészet! - khm... Ne haragudj, csak ... ahm.. Nincs mentségem, elkalandoztam, de persze, szívesen nézném .., Megnézném, ahogy lovagolsz, és versenyezhetünk is akár. - még biccentek is a végén, bár az leginkább magamnak szól, hogy ügyesen végigmondtam egy mondatot, amiben párszor azért megálltam, de legyőztem a bennem élő kamaszt. Egy pont a Griffendélnek. Nem sokkal később, mikor egy egyszerű szócskával kézen fog, mindenféle ellenállás nélkül indulnak meg utána lábaim, egészen addig, míg meg nem áll, és el nem enged hirtelen. - Én aztán nem bántam. - felelem halkabban, de persze értem én, talán nem kellene így járkálnunk .. sajnos. Nem sokkal később pedig már a folyosónál állunk meg, tekintetét követem pimasz mosolyommal ahogy végignéz rajtam, naggyon érdekelne mi jár a fejében közben... Szavaira pedig egy 'jó', amit biccentek, mielőtt már el is fordult volna. Ekkor én is a saját szobám felé ballagok, hogy felvegyek egy fekete farmert, hozzá egy sötétebb szürke pólót, arra egy fekete, kapucnis, belebújós pulcsit, végül pedig a kényelmes barna bakancs, aztán már indulok is vissza a találkozási ponthoz. Odaérve, hát ... majdnem kibírom, hogy ne nézzek végig rajta, mielőtt még megállnék mellette, de csak majdnem, mert pontosan felmértem minden pontját, ... többször hordhatna nadrágot... khm. - Igen, mehetünk. - mosolygom mindenféle szemtelen gondolat helyett inkább . . vagyis mellett. Jó, nem bírom kiűzni a szemtelen gondolatokat. Ha elindulunk, pár lépés után körbepillantok, és ha éppen kettesben vagyunk, azonnal derekára teszem kezem, hogy picit magam felé húzzam finoman, és adjak egy puszit a homlokára, majd még egy rövid ideig így tartom ahogy ballagunk. - Nagyon csinos vagy. - jegyzem meg kedvesen, a szemtelen mosoly meg csak eztán következik... - Kár, hogy nem hordasz sűrűbben nadrágot. - teszem hozzá pimaszul, ha érti érti, ha nem .. nem, én azért jót fogok nézegetni rajta, mihelyt lehetőségem adódik rá. Aztán persze elengedem őt, miután simítottam derekánál párat.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
Keresem : "Behind these walls, so tall
I don't wanna climb, I'm afraid to fall..
Elküldésének ideje — Szer. Szept. 21, 2022 6:15 pm
Rune Akselsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Anita & Arne
"My world is a million shattered pieces put together, glued by my tears, where each piece is nothing but a reflection of you."
A "hercegnőm" megnevezésen persze csak kacagtam, de valójában nagyon tetszett, hogy ő így szólít. Az ő szájából nem titulus, hanem kedves becézéssé válik, de persze valószínűleg ő bárhogyan is nevezhetne és én odáig lennék érte...ami nem kifejezetten jó a kezdődő - vagy folytatódó..attól függ, hogyan nézzük- barátságunknak. Bevallom, sohasem azt képzeltem el, hogy ha esetleg vissza is táncolna az életembe, akkor minden ugyanolyan lenne mint előtte, viszont remélni sem mertem volna soha, hogy ha egyszer megtörténik, akkor túlmegyünk majd a barátság határain. Túl-túl. Ezek a csókok és érintések, nem fognak beleférni abba aminek lennünk kéne. Még akkor is, ha ez nagyjából minden vágyam, hogy ne úgy tekintsünk egymásra, mint egyszerű barátokra. Biztos akarok lenni abban, hogy Arne és én tényleg egy lapon vagyunk és nem két különbözőn, nagyon áttetsző lapokkal. Vannak pillanatok, mikor teljesen el is tudnám képzelni és hinni, hogy valóban én vagyok az aki kell neki. A lényem, a szívem, a lelkem, én mint nő, és nem pedig csak összekeveri ezt valamivel. Nagyon reméltem, hogy nem, mert az tényleg kegyetlen lenne most, hogy már tudom is, milyen érzés mikor a karjaiban tart, hozzám ér és csókol. Biztosan erről fogok álmodni éveken keresztül. Na nem mintha ezt ő neki tudnia kellene, hogy ilyen egyáltalán már történt. Így is levesz a lábaimról, pedig nem is tudja, én mennyire imádom és próbálkoznia sem igazán kell. Na de..én egy hercegnő vagyok, kellene valami tartás, nem? Majd kint, mikor nem tehetünk meg akármit, akkor majd könnyebb lesz úgy tenni, mintha egyébként tudnék rá egyszerű barátként tekinteni. Halfdan érkezése borította ezt az egész tervet, nagyon is hamar. Hiába akartam a külvilágot alkalmazni, mint pajzs Arninak ellenem, mégis végül a herceget sikerült, ha nem rossz szándékkal is, de Halfdan ellen felhasználni. Majdnem ugráltam örömömben, amennyire jól sikerült az egész. Szinte kezdtem azt érezni, hogy tényleg velem akar majd tartani és nem csak a jólneveltsége, vagy kötelességtudat miatt. Halfdan nem egy rossz ember, sőt néha egészen bájos is tud lenni, mégsem tudtam sosem igazán megszeretni a társaságát, hiszen egyáltalán azért mentem bele kezdetekben, hogy legyen a partnerem, mert Arnira emlékeztetett, s ezzel együtt arra, hogy a valódival sosem fogok tudni megérkezni egy ilyen eseményre. Ez is bizonyítja, hogy az élet indig tele van meglepetésekkel és most eljött az én időm, hogy valójában kapjak valami jót. Közben apám elvezette Halfdant, Arnit pedig én, anyámtól. Semmi kedvem nem volt még megküzdeni ezzel, csak gondtalanul élvezni a herceg társaságát, amíg lehet. - Hidd el, nagyon fogod szeretni. Ő amolyan terápiás társ volt számomra, még póniként került hozzám és azóta folyamatosan segített nekem megszabadulni a félelmeimtől...és a magánytól. - Észrevétlenül, lágyan megszorítottam ujjaimmal a karját, amin pihentettem s kezemet, miközben az ajtón kisétáltunk. Mostmár biztonságban érzem magam, mert itt van velem és tudom, hogy sohatöbbé nem leszek egyedül. -Mmm. Nem is tudom, hogyan fogom ezt megbocsájtani őnagyságának...Bár mintha valami azt sugallná, hogy nekem kellene köszönetet mondanom inkább. Lehet, hogy így van? - Nagy, ártatlan szemekkel pillogtam fel rá, de a tekintetemben minden játékosságot kiolvashat és azt is, hogy valójában mennyire hálás vagyok neki, meg érte, hogy az életem része lett megint. - Khm..Hát az úgy volt..- Máris mentegetőzésnek hangzik, ez az..- hogy egyébként tényleg nagyon kedves tud lenni és kicsit hasonlított rád és egyébként... lehet, pár pohár pezsgő lecsúszott, mikor megígértem neki, hogy onnantól kezdve kísérgethet és azóta...Nem mertemnekimegmondani,hogyegyébkéntmássalisszívesenmennéknéha. Az utolsó mondatomat inkább gyorsan elhadartam, mert úgy könnyebben kicsúszott maga az egész mondat, dehát kicsit hasznos is volt a tapasztalat, mert azóta nem igen csúszik le egy pohárnál több semmilyen alkoholból sem. Szerencsére az út az istálókig ki volt kövezve, mert azért mégiscsak magassarkú volt rajtam, de azt kívántam, már a lovagló szettem lenne rajtam és máris kilovagolhatnánk a herceggel. Edelweiss szerencsére pont befejezte a szépítkezést a lovászfiúval és a helyén pihent. A sárga, fél arab kanca az én büszkeségem. Nagyon szeretem én magam kiszépíteni, dehát nekem nem mindig adatik meg ár az alkalom, mégis mindennap eljövök hozzá, hogy egymás társasága lehessünk. - Arne, bemutatom Edelweisst, Edelweiss, ő itt Arne...Tudod..akiről meséltem. - Mondatom utolsó fele már suttogásba ment át, míg az ujjaimmal a puha, selymes sörényét simogattam. - Mit szólnál Arne, ha bemutatnám, milyen ügyesen lovagolok? Oh, akár versenyezhetnénk is! Csak..előbb, menjünk és öltözzünk át. - Már korábban úgy is felajánlottam neki, hogy bebizonyítom, nem vagyok benne teljesen reménytelen, hát most ez akár meg is történhet. Csak a ruházatom nem túl megfelelő ehhez. - Gyere! - Megfogtam gondolkozás nélkül a kezét, mint gyermekkorunkban és úgy indultam meg a szobám felé teljes gőzzel. Mikor leesett, hogy ez alkalommal más a kezéhez érni, mint eddig akkor torpantam meg és engedtem el a kezét. - Bocsi..- Elvégre már az maga is kockázatos volt, hogy a karját elfoglaltam korábban. Útközben még láttuk Mr Ellingoe-t távozni, dehát vagyok olyan rossz ember, hogy ne hasson meg a dolog, miközben Arne van az oldalamon. A folyosó előtt, ami a szobámhoz vezet megálltam, a fülem mögé utasította egy tincs hajat, s közben kissé zavarban voltam, mikor végignéztem rajta majd a szemeibe néztem. - Te..Ha átöltöztünk, itt találkozunk. Jó? Fogalmam sincs, miért jöttem ettől zavarba.Lehet, mert túl könnyen jött volna, hogy tartson velem, dehát azért azt már..még nem. Fogalmam sincs... különben is inkább gyorsan sarkon fordultam és beviharzottam a szobámba. Ott fújtam magamra a kedvenc cseresznyevirág illatú testpermetemből, felkaptam magamra a drapp nadrágom, egy hófehér rövidujjút, fekete csíkkal, fekete csizmát húztam fel, a hajam lófarokba kötöttem és készen is álltam, hogy távozzak a herceggel a folyosónál. - Mehetünk?
Kiskép : Rendeltetésem : Freyr fia vagyok play by : Nick Jonas Posztok száma : 39 User neve : elyon Csoport : félisten Pontgyűjtő : 37 Lakhely : Royal Palace Foglalkozás : sweden prince Előtörténet : the black sheep surrounded by gold Keresem : I never knew you were the someone
waiting for me Kor : 29
Arne Wilhelm —
Elküldésének ideje — Kedd Szept. 13, 2022 4:36 pm
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
the princess 'n' the prince
Swear for a while I would stare at my phone just to see your name, But now that it's there, I don't really know what to say.
- Igenis Hercegnőm. - hajtok fejet enyhén, lágyabb játékos mosolyommal, mit elnevetek végül, bár ez mit sem vesz el a téma komolyságából. Nem történhet meg újra, hogy valami elveszi tőlem őt, és kész, ebben teljesen egyetértünk, bőven elég volt ez a tizen év, arra gondolva, hogy egyáltalán mit rontottam el, ami miatt nincs már szüksége rám. Ha tudná, mennyit agyaltam ezen... mennyit bámultam éjszaka a plafont, de az igazságra aztán soha nem jöttem volna rá magamtól, az biztos... viszont már kiderült, és csak ez számít. Még ha nem is feltétlenül barátként folytatjuk a kapcsolatunkat, hiszen már olyan vágyaim is feltörnek iránta, amiket régen meg se engedtem volna magamnak, most viszont nem igazán kérnek engedélyt... amit valahol nem is bánok. Főleg Anita reakciói biztatnak, halk hangjai, rezzenései, így meg aztán miért is fognám vissza a kelleténél jobban? Nem titok, hogy amint alkalmam adódik rá, ismét puha ajkait fogom célba venni, mivel nem csak lelkem, de vágyaimat is babusgatja, és ezúttal még csak félni sem félek attól, hogy a hirtelen fellobbanó láng hamar kialudna, hiszen Anitáról van szó. Az én hercegnőmről.. bármennyire is nem volt soha az enyém igazán. És még ez a pillanat is, illetve percek is félbeszakadnak, hogy visszatérjünk a saját kis valóságunkba, ahol nem kiálthatom világgá, hogy márpedig én azt akarom, hogy kedvesemként hivatkozzak a hercegnőre, még abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet úgy a királyi pár elé járulni, hogy belém van karolva, de végtére is miért akadékoskodnék a saját otthonában, miközben mérhetetlen büszkeség egyáltalán, hogy végre megint jóban vagyunk? Ettől a Mr. valakitől viszont könnyűszerrel megmentem, mert modortalan, illetlen is, és egyáltalán hogy mer ígérgetni olyasmit, amit előtte nem beszélt meg egy hercegnővel? A hercegnővel.. Ahogy Anita is hozzáfűz mondandómhoz, egy pillanatra még rá nézek, majd egy 'látod?!' szerű bólintással fordulok Halfdan felé, még emelem is kezem Anita felé intve, hogy sajnos most ez a helyzet, idén bizony nem lesz tiarás párja, legalábbis ez a bizonyos tiarás az én párom lesz. Azon mondjuk szívesen szemforgatnék, hogy pár táncra még azért felkérné majd Anitát, de igyekszek magamnak megtartani, ezt viszont már természetesen Anita fogja eldönteni, én csak pillogok hol őrá, hol a férfira hosszabban. Érezze csak a tekintetemet magán majd akkor is, milyen ügyesen tenné. Ahogy viszont ismét lepillantok a hercegnőre, őrá már őszintébb mosolyom vetül, az övé pedig olyan kis aranyos, hogy nehéz fenntartani a magabiztos hercegi arcom, helyette csak mosolyognék egyre jobban, csakis őrá. Eztán a király segít a helyzeten, nagyon nem bánom, hogy elinvitálja innen Halfdant, újabb lélekbeli szemforgatás szavaira, majd hozzá hasonlóan köszönök, mikor végre távozik előlünk. Aztán pedig már ismét a hercegnőt nézem kíváncsian, picit talán értetlenül is pillantva rá a hirtelen témaváltásért, de aztán egyre jobban elmosolyodom. - Szívesen megnézném, igen. - bólintom illedelmesen, ha pedig nem szükséges már itt lennünk a továbbiakban, részemről mehetünk is azonnal, legalább újra csak őrá figyelhetek. Ha már picit távolabb járunk, csak akkor szólalok meg újra. - Ne haragudj, hogy egy ilyen csodás partit elszúrtam neked... - húzogatom a bajszát szemtelen mosolyommal, de na, Arne, ne legyél bunkó, attól még lehet normális, mert te messzire zavarnád... gondolom. - Eddig vele akartál menni egyáltalán, vagy csak hoztad a szokásos Anitát, és nem mondtál nemet? - váltok vissza normálisra, komolyabbra, bár majdnem biztosra tudom a választ..
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.