Érdekes választásnak tartottam Odintól, hogy a király kamarásaként helyezkedett el, egy ódivatú pozícióban, de igazából érthető volt. Közel akart lenni a tűzhöz anélkül, hogy túl sokat vártak volna el tőle, és ha lehetett képes volt befolyásolni magát a királyt is. Tudtam azt is, hogy ismerte a hercegnőt, bár mindig olyan rejtélyeskedve beszélt róla, ez pedig azt jelentette, hogy tudott, vagy legalábbis sejtett valamit, de még nem volt benne annyira biztos, hogy nekem is elmondja. A korokon átívelő házasságnak megvoltak a maga előnyei. - Jól van. – válaszoltam hangosan egy egyszerű biccentés helyett, hogy Hödr is tudja, hogy most mi fog történni, majd a fiamba belekarolva, hárman, egy családként közelítettük meg őfelségét. És amikor odaértünk, már értettem. Odin már hamarabb érezhette, amit én, egy fajta szív mélyéig hatoló melegséget, egy bizonyosságot, hogy a lány, Anita Rönningen, Norvégia hercegnője Asgard hercegnője is volt. A mi vérünk. Az én vérem. Nem tudtam, melyik fiamé volt, de az egyiküknek volt a félvér gyermeke ebben biztos voltam. - Felség. – pukkedliztem előtte, kicsit talán ügyetlenül. Tudtam, hogy én mit vártam királynőként az alattvalóktól, de már nagyobb gondban voltam, amikor nekem kellett tiszteletet mutatnom egy hercegnő előtt, aki mit sem sejtett arról, hogy kik voltunk, vagyis inkább mik voltunk valójában. - Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem. Nem is sejthette, hogy mennyire. Az arcomra meleg mosoly költözött, ahogy rá néztem, szerettem volna megölelni, alaposan megnézni minden porcikáját, az arcát, fürdőzni a belőle sugárzó fényben… Fény. Lehetséges lett volna? Elmélkedésemet ekkor Astrid szakította félbe, aki mint jó háziasszony idejött üdvözölni a hercegnőt, és persze minket is. Adtam neki én is két puszit az arcára, ahogyan ez régi barátnők között szokás volt. Odint ellenben már mint Mr. Karlsent üdvözölte. Udvarias volt mégis… volt a mosolyában valami. Persze tudtam, hogy nagyon régen, még korokkal ezelőtt több is volt közöttük, mielőtt Odin elvett volna feleségül engem, de az már nagyonnagyon régen volt. Ennyi idő után már nem kellett volna kínosnak lennie, mégis éreztem némi furcsa feszültséget, amit nem tudtam hova tenni. - Gratulálok a szervezéshez, igazán kitettél magadért. Ezek a virágok gyönyörűek, a pezsgő is kifejezetten finom lett. – Hödr mellett már nem akartam megköszönni az ő meghívását is, megtette ezt a fiam is, ahogyan illett. Őfelségéhez közben odalépett egy nagyon magas férfi, és tisztelettel üdvözölte, noha látszott, hogy nem most találkoztak először. A termete viszont engem nem téveszthetett meg. Tudtam, hogy törpék is érkeztek Midgardra, de Osloban eddig nem találkoztam eggyel sem. Ez az ismerettség még határozottan kapóra jöhetett. - És az úr? Netán őfelsége álruhás testőre? – pillantottam rá kíváncsian. Igazából felismerhetett minket, hogyha akart, nem néztünk ki nagyon máshogy, mint Asgardban, eltekintve persze a ruhától, a frizurától, és esetemben a sminktől. Közben még többen érkeztek, de akkora lett a kavalkád, hogy már nem tudtam eldönteni, hogy ki kicsoda, vagy micsoda volt, csak úgy megérzés alapján. A szemem sarkából azután észrevettem két ismerős alakot egymás oldalán. Távolról intettem Einarnak és Mildrinek, és megszállt az a bizonyos nyugalom, ami a hollóikrek közelében mindig: hogy itt már nem történhetett semmi baj, én, a gyermekeim, és az unokám, aki előttem állt, akire csak most találtam rá biztonságban volt. Ők vigyáztak ránk. Üröm volt az örömben, hogy fogalmam sem volt, hogyan férkőzzek őfelsége közelébe, vagy hogy egyáltalán jogom volt-e ebbe beleavatkozni. Hiszen hercegnő volt, az apja norvégia királya, vagy legalábbis mindenki így tudta, ha kiderült volna, hogy ez talán nem így volt, azzal csak ártottam volna neki. Szörnyű dilemma volt ez, amit még nem sikerült feloldanom, de talán úgy is szemmel tarthattuk és részei lehettünk az életének, hogy nem fedtük fel előtte az igazságot.
Az idő előrehaladtával az amúgy is rossz helyzet, lehet akár ritka szar is, amit aztán próbálhatsz elfedni, kerülgetni, mint macska a forró kását, játszhatod a hülyét, aki nem vesz róla tudomást, de attól még a világ halad tovább a saját medrében, hogy jössz vagy maradsz lényegtelen információ lesz. Ez a bál is ilyen, lenne ezer és egy más dolgom, és kesereghetnék azon, hogy szép lassan nem csak az ép elmém és az emlékeim lesznek oda, de pont azt vesztem el elsőnek, aki a legfontosabb nekem a világon. A viszonyom Hugginnal olyan mélyrepülésben van, hogy arra szavakat se találok, s most arra várok, hogy értem jöjjön és elkísérjen. Felkészülni nem lehet erre az egészre, tudom hogy ércelődni fog, hogy beszólogat, hogy pofátlan lesz és persze minden joga meg van hozzá, amit úgy ki fog használni mint annak rendje s módja. Előre utálom az egész helyzetet, de az én hibám, el kellett volna neki mondanom, tőlem kellett volna megtudnia, nem magától rájönnie, nem csak akkor felelni a kérdésre mikor már sarokba lettem szorítva. B opcióként persze fel kell vázolnom, hogy játsza majd a jólnevelt, hideg, távolságtartó seggfejet, aki mosolyog és úgy tesz mintha minden rendben lenne. Van egy tippem melyiktől borulnék ki jobban. Összerezzenek a kaputelefon csörgésére. Van kulcsa. Be tudna jönni, mért kell neki folyton egy tüntető kisgyerek egójával viseltetnie? Bele se szólok, csak nyitom a kaput és visszasétálok a fésülködőasztalig. Utolsó ellenőrzés, aztán irány az ajtó, nem adom meg neki azt az élvezetet, hogy majd itt is kopogjon. Hallom lépteit, hát nyitom az ajtót, és nem invitálom be, csak megállok egy pillanatra. Ujjaim rámarnak a kilincsre, és jobban örülnék ha most egy szekerce nyelét markolhatnám. Tudja hogy imádom amikor uniformisban van, és van pofája felvenni a légierős egyenruháját. Direkt csinálja, tudom hogy direkt mégis a szívem összeszorul a látványtól. Egyszerre szeretem és gyűlölöm, fojtanám meg és halnék meg érte bármelyik pillanatban. A csend mélyen ül közénk egy egész pillanatra, és csak állunk mint két fa szent, vagy fasz ent… -Köszönöm… - bukik ki ajkaim közül, de azt hiszem csak reflex volt, mert fel sem fogom elsőre. – igen – felelem a kérdésre, hogy mehetünk e. Ajtó behúz, és a felkínált kart természetszerűen fogadom el. Annyira nem akartam a közelségét, úgy utáltam, amiért távolságtartóan viselkedik velem, s most hogy alkarom a karjába fűzöm, és vállam a felkarjához ér, legszívesebben fejem a vállára hajtanám, bocsánatot kérnék azért is, amit soha nem követtem el. Erősnek kell maradnom, nem törhetek meg. Kicseszett érzelmek! Beszél, de képtelen vagyok válaszolni neki, lefoglalnak a saját gondolataim, neki akarom tolni a lift falának, megnyomni a stop gombot, ordítani vele, addig ütni azt a helyes képét míg lilára nem dagad mint egy szilva. Szabad kezem ökölbe szorul és mereven nézem a két ajtórész találkozását, ahogy a fények felfelé haladnak újra meg újra, minden emeletnél. Előre enged, és sietős léptekkel megyek a kocsi felé, minél előbb ott vagyunk, annál hamarabb letudatom az egészet és hazajöhetek. Megragadja a csuklóm és megperdít. Van fogalma vajon milyen macerás az egyensúlyt megtartani bokatörés nélkül mindenféle piruett nélkül is? Fenekem az autó ajtajának nyomódik, állam pedig az ujjai fogságába esnek. Még mielőtt akárcsak egy hang is elhagyhatná torkom, ajkai az enyémre tapadnak, és mohón csókol. Mielőtt az eszem visszatérne a helyére, és felfognám mit tesz, már el is enged, csak a pillantása vésődik az agyamba, az a mohó, birtokló sértett tekintet, amitől egyszerre szökik könny a szemembe, borulnék térdre és könyörögnék kegyelemért ha arra vágyik. Hangja visszaránt a jelenbe, miközben arrébb tol és kinyitja az ajtót. Rohadj meg Einar… Mint ahogy az lenni szokott, a következő pillanatban már kapom is nyakamba a savazást… megmondtam? Meg hát! Íme a B opció, némi közjáték után, kedves nézőink. Segít levenni a stólát, bár a fene sem érti hogy mért van ebben a kocsiban vagy harminc fok. Tökéletes pillanat arra hogy kést döfjek a kicseszett féltékeny szívébe. -Kérésed számomra parancs bátyám… szólok nekik, hogy elfoglalt vagyok, most ne bombázzanak vágyaikkal, hiszen felügyelet mellett nehezen teljesíteném bármelyiket is. – Mondd Huggin mi az kénköves csapás van veled, hogy úgy hullámzol mint a tenger vihar idején? Hol van az a higgadt, profizmussal átszőtt nyugalom, aki nem engedi hogy az érzelmei vezéreljék? Kezét fogadva szállok ki a kocsiból, a szőrme visszakerül vállaimra, noha csak annyira míg elérjük az épületet. Édes hétköznapi mosoly, ahogy az ügyfelekre nézek, noha hideg szívtelen közöny belül amivel kitapétáztam. A pillantások hízelgőek. -Üdvözlöm – nyújtom a kezem a nőnek – Mildri Ravnefjaer, Einar sokat mesélt Önről, és cseppet sem túlzott szépségéről és a mosolyáról. – kötelező seggnyalás, idén enyém lehetne az év dolgozója elismerés. A szorítást érzem, miközben épp bemutatják a díszes társaságot, és ahogy Einar figyelme újra köreinkben van, felváltom egy gyors pillantással és már értem mit jelzett, aztán fordulok is vissza mosolyogva és tetetett pironkodással fogadom a dícsérő szavakat, egy pillanatra sem engedve el Einar karját.
Vendég —
Hogy a Királyi Légierőnek mi keresnivalója van egy jótékonysági bálon? Nos, az attól függ mire is adományoznak. És hogy a nevelőintézetek a jelenlegi bál célzottja, a felettesei – természetesen királyi döntés után – úgy vélték, bizonyítóerejű, ha sokan tiszteletüket teszik, és ha ugyan pénzadománnyal nem is tudják segíteni, de önkéntes munkával, és az akadémiára kiszervezett programokkal igen. Einarnak nem újdonság a bébicsősz szerep, és egy pár embergyerek megregulázása, és jó irányba terelése Odin és Frigg gyermekei után – Thor nem egyszer sütötte már meg a villámaival és törte kis híján össze erejével, játszott Hödrnek vakvezető hollót, háborúzott Hermoddal, és akadályozta meg többször Asgard épületeinek lerombolását,Tyrről nem is beszélve...-, habcsókos körmenetnek ígérkezik. Így a katonai dísz-egyenruhában száll be az érte küldött kocsiba, és Svennek - melyik jóérzésű anya ad a gyerekének ilyen nevet?! - megadja Mildri címét, hogy felvehesse. Eddigi életében elkerülte az idegesség, a féltékenység és a sértődöttség, de most, hogy a lakás felé tart, úgy lobban fel benne, mint egy féltve őrzött gránát ami még a világháborúból maradt fenn. S habár az egész veszekedésüket nem tudja visszaidézni, ami a családi ebéd után robbant ki köztük Huginnal, olyan részletek vágnak élesen belé, amik mélyre fúródtak, mint az alattomos repeszek a húsban. Férfiak. Igen, többesszám! És olyan üzenetek, amiket eddig csak vele váltott, olyan vágyak és tervek amiket eddig csak vele osztott meg. Ami pedig a legborzasztóbb Einar számára, hogy nem is az intim vonal buktatta ki, hanem az érzések. Azok amikről Mildri írt, amikre vágyott, tervek, utazás.... Mind ezidáig fel sem tűnt neki, hogy mennyire le van kötve a másik már egy ideje. Rég nem teljesített küldetést, nem bontogathatta szabadon, mindenkitől távol a szárnyát. Ő maga pedig olyan könnyen elfelejtette, hogy a szeretett nő nemcsak egy otthoni dísz aki várja, hogy hazaérkezzen, hogy az szégyen.... Lehet az átok miatt lett Mildri egyre feledékenyebb, és szertelenebb, de ezt az egészet akkor sem foghatja csak arra. Ugye? Fogcsikorgatás, és ökölbe ránduló kéz jelzi csak, hogy minden önutálata ellenére ott a düh és a vád benne. Mert a kommunikáció helyett az alattomos, hátba szúrást választotta a másik ahelyett, hogy kerek perec a fejéhez vágja. Picsába! Mély levegőt véve száll ki, ahogy leparkol az autó, és sétál a ház ajtajához. Csönget, pedig tudja jól a kódot, van kulcsa is a tetőtéri lakáshoz, de azóta az este óta dacból, önérzetből, vagy csak egyszerűen tüntetésből nem viselkedik már olyan otthonosan Mildrinél. Bzzzz! A lift egy örökkévalóságig viszi, haját, mint holmi bálozó végzős idegesen igazítja meg a sapka alatt, majd illeszti vissza a helyére a kelléket. Kopog. Fülel....minden érzékét beveti, mert mégis csak nagydarab, megtépett férfiból van, és féltékeny. Kurvára az. De nem hall más hangot, nincs az idegesítő pittyegő hang sem, ami mindig jelzi, hány éhes férfi adná a fél karját is azért a csodáért, aki az ajtó mögött készülődik. Azért a csodáért, aki elárulta. Mit meg nem adnék most Odin egy röpke fantáziálós gondolatáért, mint hogy ilyen szarokon rágódjak! Állj le holló! Azt. A. Kurva. Szemei mohó tűzzel falják a látványt ami elé tárul, ha siheder fióka lenne, talán nyelne is párat, de megdöbbenését, és tetszését a pillanat némaság talán jobban mutatja, mint bármilyen gesztus. - Lélegzet elállító vagy. - honnan a faszból tudok ilyen szavakat?!- Készen vagy, mehetünk? - tartja a karját, s az előbbi gondolatai tova szállnak, tekintetét nem is tudná, de nem is akarja levenni Huginnról. Ha a nő belé karol, úgy indul le vele a lifttel, ha nem, csak a hátát érinti meg finoman, de nem amiatt, mert fél, hogy elesne, egyszerűen képtelen nem hozzá érni. - Odin valami nagyon nagy meglepetést szervez, még én sem tudom micsoda az, Frigg előtt is csak elhúzta a mézesmadzagot sejtelmes utalással. Bosszant, hogy fogalmam sincs, mire készül. - vallja be hangosan, ahogy becsukódik a lift, és elindulnak lefelé. Érzi a feszültséget, de nem hajlandó tudomást venni róla. Udvariasan nyit ajtót, és engedi előre a nőt, az illata ahogy elhalad mellette minden érzékét ostromolja. Talán a visszafojtott indulat, a ki nem mondott gondolatok, és az érzés, hogy elveszítheti erősít ennyire fel benne most mindent, de meglátva a kivonulásnál kivillanó combot, a lefelé vonuló finom alakot, alig pár nagy lépés és utoléri a teremtést, megragadva perdíti meg, de nem engedi kibillenni az egyensúlyából, és leszarva a sofőr esetlegesen keletkezőtraumáit a kocsi oldalának nyomja a nőt, ujjai az állkapcsára fognak, és mohón veszi bortokba az ajkait. Nem időzik hosszan, csak annyit vesz el, hogy a vágyai kicsit csillapodjanak, a feszültsége pedig ne jöjjön ki gőzként a fülén. Pillantása birtoklón mered egy villanásnyira a nőébe, benne van a sértett férfi és az emésztő vágy minden érzése, majd lustán mosolyodik el, csipkelődő kis éllel a szája sarkban. -Ha sokáig dörgölőzöl a kocsihoz, el fogunk késni.... - keze már rég lesiklott a formás csípőre, és segít Mildrinek arrébb lépni, hogy ki tudja nyitni az ajtót, és be tudja segíteni a ruhája minden centijét szakadás nélkül. Ilyenkor visszasírom a lenvászon kort, meg a bárányszőrt, mi a fenének ennyi lógó,seprőanyag?! Mondjuk megszabadítani tőle csak egy tépés lenne..Moderáld magad holló! Csukódik az ajtó már mögötte is. - Azért a telefonod itt remélem le fogod némítani.... - segíti le Huginról a kabát szerűséget -amit ha pisztolyt tartanának a fejéhez se mondaná meg hogyan is kell hívni, mert rendes ujja az kurvára nincs - ...vagy akár kint is hagyhatod. - suttogja a fülébe, mert gyarló szar férfi, és mert sértett hím agya nem képes szűrőt tenni a szája meg a gondolatai közé. Cseszd meg Odin! Ismét a kezét tartja, s mintha mi sem történt volna kíséri be a bálra a másikat, intve, majd odavezetve illemből a feletteséhez és a mellette álló két másik katonatársához, a felettese már láthatóan nem az első pohár pezsgőnél jár, amit a neje rosszalló pillantása meg is erősít Einarban. - Á, Ravnefjaer ezredes! Már azt hittem el se jön, ketten sajnálatos módom lemondták, Leonáéknál lázas lett a gyerek, Alarikot meg képtelen a férjem elérni, ami miatt már most teljesen kivan. - csicsergi a korosodó hölgy - férjura eközben egy fintort fojt el-, és csillogó szemekkel pillant Mildrire, várakozón. - Mrs. Andersen, had mutassam be a testvéremet, Mildri Ravnefaert. - - Nahát, maga csodaszép, kedvesem! Lykke Andersen vagyok... - szövegel tovább a nő,de Einar a tömegben kiszúrja Madst és Anját, valamint Arsenit, miközben épp a hercegnőnél teszik tiszteletüket. Apró szorítás csupán testvére kezén, hogy jelezze ezt, majd újra a beszélgetés felé fordul teljes figyelmével, ahol már a többi bajtársa bemutatása zajlik. S habár ebben az emberi életöltőben testvérekként tetszelegnek, tekintete ragadozóként vadássza le az elismerő pillantásokat, amiket húga kap. Önelégült viszont csak akkor lenne, ha a magabiztossága nem rengett volna meg, hogy ez a nő csakis az övé.
Hollótánc a bálban
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
Vendég —
Bál&& Revna
The flesh in the fruit And the blood in the wine
A kocsiból kiszállva kirázta a hideg, ahogy a felsliccelt ruháján keresztül harisnyába bújtatott lábát megcirógatta a friss, esti szél. Volt ugyan rajta egy szőrme kabát, de az a derekától lefelé kevéssé takarta. Kissé fintorgott egyet, amint meglátta a tömeget az ajtó mögött, mire oldalról oda szólt neki, karját tartva. - Hová lett a modorod? Örülj inkább, itt legalább találhatsz támogatókat a projektjeidhez. - korholta le az óriás, mire mély levegőt vett, és bele karolt. - A támogatást a műmosolyok, hamis történetek, pletykák és a hátba döfések nélkül is megtudom szerezni. - válaszolta halkan, hogy csak a szükséges fül hallja, míg lassan besétáltak. Persze az ajtóban átadták a meghívót, aztán a ruhatárba tértek, hogy leadják a kabátot. - Ha a karrier nem érdekel, érdekelhe... - kezdi el a férfi, de kezének határozott emelésével Revna gyorsan belé fojtja a szót. Annyira tudta, hogy csak ezért hozta el őt az anyja helyett. Szórakozás a fenét.. - Ne! Ne, ne, ne.. Csss... Ne is hozd fel újra! - rázza meg fejét erélyesen a nő, letéve a pultra a kabátját, a kapott számmal ellátott zsetont pedig ridiküljébe süllyeszti, és indulna is tovább, mintha csak menekülni akarna a beszélgetésből. - Nem szentelheted az életed folyamatosan a gyásznak. - ragadja felkarját apja. A két, hideg kék tekintet találkozik, Revna gyomra pedig ökölnyire szorul. A kis faragvány most is ott lapul a táskájában. - Annak szentelem az életemet, akinek akarom. - suttogja vissza, kicsit közelebb hajolva, hogy megértse a másik, mennyire komolyan gondolja, majd kitépve karját a másik szorításából fejét megemelve lép a tömegbe. Senkit nem ismer itt - már a hercegnőn kívül -, így tökéletesen feleslegesnek is érzi magát. Elemel egy pezsgőspoharat az egyik arra haladó pincér tálcájáról. Szemeivel fürkészi a tömeget. Amikor meglátja a hercegnőt ragyogó ruhájában, halványan elmosolyodik, innen, a terem másik végéből nem látja jól, de nem is megy közelebb: látja, hogy egy kisebb tömeg gyűlt köré, és nem akar egy lenni a sok közül. Inkább csak egy mély biccentéssel int, mikor tekintetük véletlenül találkozik, aztán azzal foglalkozik, amivel csak tud... végig kóstolja az aprósüteményeket!
Lassan megérkezik a Taxi a jótékonysági bál helyszínére. Mindvégig kifelé tekintek, hogy megnézzem a forgalmat, mármint milyen emberek fordulnak meg. Érzem, hogy lelassít sofőr, majd a bejárati ajtó előtt megáll. -Megérkeztünk Uram!- pillant hátra, míg én már nyújtom feléje azon összeget át neki, amit a kijelző ír. El sem köszönök, mert sokkal inkább koncentrálok az előttem álló eseményre. Kár tagadnom, hogy kicsit tartok attól, hogy ott megjelenjek. Egy dolog ad nekem erőt, hogy ott lesz a Hercegnő, akinek valójában a meghívást köszönhetem. Tőle kaptam a kézbesített, hitelesített meghívót az alkalomra. Mögöttem a Taxis eltűnik, mintha ott sem lett volna, míg én megigazítva a ruhámat elindulok a bejárati ajtóhoz. Nem kell sok, hogy meglássam a biztonságiakat, akik kinn strázsálnak. Előhalászom a díszes meghívót, s átnyújtom az egyiknek, mire az ellenőrzi a hitelességét. Mivel nem talál semmi kivetnivalót, s gyorsan átkutat engem fegyver ügyben, úgy utána beengednek visszaadva a meghívómat.Lassan lépek be, hogy legyen időm körülnézni. Magasságom okán nem nehéz végignézni a tömegem, s megpillantom a meghívóm. Úgy tartom helyesnek, ha első sorban őt fogom üdvözölni. A többi azután fog kiderülni. Átszelem könnyedén az öltönyös alakommal a távolságot, s mondhatni nagyságomnak és méretemnek köszönhetően többen kerülik velem a fizikai érintkezést. Annak csak örülni tud a törpe, hogy nem kell tülekednie. Mikor csupán pár lépés van közöttünk, akkor én előre köszönök, nagy fennhangon. -Hercegnő!-szólítom hangosan, tán az átlagostól hangosabban és erőteljesen. Sosem voltam halk hangerejű. Odalépve a Hercegnőhöz, máris kapja kacsójára a tisztelettudó köszöntést a kézfejére. Ha pedig a rangjának megvolt a tisztelet, akkor előtör belőlem a barát. -Remélem minden rendben, s ha van gond, bátran szóljon. A környéken leszek.- adom egyetértésére, hogy én biztosan meg fogom őt védeni, akár az életem árán. Ellépek a Hercegnőtől, hogy utána a tekintetem a többieket mérje fel. Tudom jól, hogy a magasságom csalóka, s sokan akár óriásnak hihetnek a méretemből kifolyólag. Vegyük sorra a benn tartózkodó személyeket. Elsősorban felfigyelek egy szőke nőre, akinek a szépsége okán csakis istenségre tudok tippelni, bár igazat megvallva, lehet tévedek. Fogalmam sincs, hogy kicsoda. Tovább haladva megpillantom a szakállas ürgét, akinek szintén ápolt szakálla van, legalábbis ilyen távolságból nekem szembetűnő. Emellett a lénye olyan tekintélyt parancsolónak ítélem. Ezt követően megpillantok egy sürgő forgó teremtést, aki minden új alakhoz odasiet üdvözölni. Bájos teremtés, s csak annyit tudok igazából egyelőre észrevenni, hogy tele van fiatalos erővel. Bezzeg én a koromra tekintettel egy kissé nehezebben mozgok. Végezetül látok egy fiú karaktert, aki a szakállas fickóval van némi közös vonása? Jól látom? Vagy csupán a képzeletem játszik velem? Nehéz eldönteni, s én meg nem szeretném megsérteni őket előre ezzel a váddal. Nos én meg itt feszengek a szép és drága Armani öltönyömben, hozzá illő nyakkendővel. Kisugárzás szempontjából remélem nem fogok hirtelen a középpontba kerülni. Méreteimből adódóan magam jelen állapotomban kidobó embernek mondanám. Természetesen a fülemről hiányzik a füles. Hercegnőtől nem távolodok el túlságosan, ígéretemhez híven közelében álldogálok.
Vendég —
Party <<>> Arseni
Wash it all away Wash the grime off my soul I'll see another day With pain I pay the toll Wash it all away Just wash it all away
Felkértek engem egy bálra, hogy majd a későbbiekben az este egy pontjaként majd zenéljek a vendégeknek. Elfogadtam hát, miért ne fogadtam volna el? Lételemem a zene, egyszerűen imádom, a véremben van! Amúgy a családot is elhívták, már csak apám miatt is, mint fontos résztvevő. Édesanya is jött, ő volt a szemem, míg be nem érkeztünk a bálterem egy részébe. Elitek fogják majd betölteni a helyet, így az illemet nem kellett magamra húznom, hiszen zsigerből jött az mindig. Sajnos én körülnézni nem tudtam, hogy ki milyen ruhába érkezett, vagy milyen ékszereket aggatott magára, jól megvoltam ezek nélkül is, Anyám kérdésére és az alkohol illat miatt csak megingattam a fejem. -Majd a bál végén innék egy keveset. De ha majd kifogsz alkoholnélküli italt, vízet, vagy bármi üditőszerűt, szívesen fogadom. - hálálkodom a kérdezésére és figyelmére, majd mikor azzal jön, hogy ha kellene, akkor a közelben lesz, hát bólintok hozzá egyet. - Rendben. - ekkor már apám is bejelentette, hogy itt van a legfontosabb személy is. Hercegnő. Tekintetem egy helyre összpontosítottam, elég sokáig, majd felhúzódtak szemöldökeim. Szóval kísérettel érkezem én is a hercegnő felé, ahogy apám megszólal és bemutat mindenkit, úgy az én nevem hallatán fejet hajtok. Aprón. - Üdvözlöm. - amíg a hercegnő meg nem szólalt, addig nem tudtam feltérképezni, hogy kiről is volt szó. Hozzá nyúlni, hogy "megismerjem" az meg elég tiszteletlen lett volna, akármennyire is akartam, hát elnapoltam a dolgot. Azelőtt, hogy hozzánk csapódna még valaki, már akkor emelem fel a fejemet az érkezése irányába. Ám addig míg meg nem szólal fel sem ismerem, így a hangja hallatán apró mosoly terül ajkaimra. A köszöntés megkezdődött közte és családom között, amit kissé talán lehajtott fejjel sikerült kivárnom. Nem voltam türelmetlen, de mivel vak vagyok, másképp érzékelem a világot magam körül. Így volt ez most is. Amikor pedig engem köszöntött, csak biccentettem Astridnak, majd elmosolyodtam. - Hálás vagyok, hogy megtiszteltél, hogy én voltam erre az egyetlen jelölted. - köszöntem meg neki sajátosan ezt az egész felkérést.
Anita Rønningen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Green party
Someone holds me safe and warm. Horses prance through a silver storm. Figures dancing gracefully across my memory.
Hosszú hónapokon keresztül terveztük ezt a bált Atlával, aki végül ki tudja, hogy tiszteletét teszi-e az eseményen. Sajnos az elsődleges tervekkel ellentétben egy tavaszi bál lett a végeredmény. Az újjáépítések túlságosan sokat csúsztak, ez egy kicsit Hakon hibája is, aki szétverte a fél helyet pár héttel ezelőtt. Mégis valahol tudom, hogy ennek így kellett lennie, hiszen így a királyi család képviselői is tiszteletüket teszik nálunk, ami hatalmas szónak minősül. Természetesen az előírásaikat be kellett tartanunk, hogy megfeleljünk a protokollnak, így kizárólag a felső tízezer köreiből hívhattunk vendégeket, melyeket ellenőrzött a biztonsági főnök. A bál célja az adakozás volt, a norvég nevelőintézetek felvirágoztatása és helyreállítása. A bál témája a tavasz volt és a dresscode szerint színes ruhákba kellett öltözni. A hall telis-tele volt színes organza és selyem anyagokkal, melyek a plafonról lógtak lefelé. A díszterembe vezető utat virágok ezrei borították. Míg a bál helyszínéül szolgáló nagyterem visszafogottan csillogott a fehér virágok és színes díszek tengerében. A hivatalos kezdés előtt egy órával újra végig jártam az épületet ellenőrizve, hogy minden a helyén van, egy-két szót váltottam a személyzettel, majd elkezdtem a készülődést. Direkt hagytam a legvégére, holott házigazdaként első feladatom lett volna a vendégek köszöntése, mégis megengedtem magamnak egy kis késést. A meghívottak között szerepelt sok ismerősöm, természetesen nem Astridé, hanem az igazi valómé. Több isten tiszteletét teszi majd az eseményen. Sőt, az egyikük kiemelkedő feladatot kapott, hiszen Hödr híres zongorista lett a Midgardon töltött évei alatt, így nem volt kérdés, hogy felkérjük. Anja külön meghívót kapott tőlem, hiszen fontos volt számomra a jelenléte, ugyanakkor összeszorult a szívem, ha belegondoltam, hogy Mads kíséri majd. Nem a szomorúság tette ezt velem inkább az aggodalom. Egy helyiségben leszünk mindannyian és félő, hogy a titkunk lelepleződik. Egy fekete ruhára esett a választásom, mely lefelé haladva egyre világosodik, míg hajam kibontva hagytam hadd hulljon a hátamra. Gydával, az asszisztensemmel az oldalamon léptem be a terembe, ahol egyből kiszúrtam a hercegnőt, aki körbe ragyogta a teret a szépségével. Halovány mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy éppen a kamarással és feleségével beszélget. Néhány érkezőnek köszöntem, pár fontos beszélgetést lebonyolítottam, majd mély levegővételt követően a kis csapat felé vettem az irányt kezemben egy pohár pezsgővel, amire hatalmas szükségem lesz. Remélni tudtam, hogy Hakon most az egyszer nem fog szót fogadni nekem és kihagyja az eseményt, mindannyiunk érdekében. - Üdvözlöm a jótékonysági esten - fordulok először a királyi sarj felé egy apró meghajlással - Nagyon örülünk, hogy eltudott jönni. Hadd mutatkozzam be, én vagyok az est házigazdája Astrid Friberg - hatalmas mosollyal az arcomon nézek a szőkeségre, majd a körülötte állókra - Anja, jó újra látni! - gyorsan adok két puszit Frigg arcára, majd hátrálok egy lépést - Mr. Karlsen - biccentek Madsnek, mintha direkt ragaszkodnék a formalitásokhoz, mégis a szám sarkában megjelent egy alig észrevehető mindent tudó félmosoly. Egyértelmű jelzés volt Odin felé, hogy jó újra látni, bármilyen furcsa is a jelenlegi helyzet. Nem táplálok felé gyengéd érzéseket, kettőnk légyottja egy durva, italozós est eredménye, melynek nem várt gyümölcse a fiúnk lett. - Arseni köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, nálad jobbat el se tudtam volna képzelni. Túlságosan régen hallottalak játszani - szólítom meg lágyan az istent, hiszen tudom milyen nehéz neki. Hatalmas szerencséje van, hogy Anja így támogatja és nincs szüksége a fehérpálcájára, mellyel tájékozódni szokott.
A bálok voltak talán a legunalmasabb részei Mads Karlsen kamarás kötelezettségeinek, pedig annak idején kifejezetten szerettem az emberek összejöveteleit. Manapság azonban, a hosszú évszázadok alatt mintha elfelejtették volna, hogyan is kell tisztességesen megvendégelni valakit. Sehol egy sörcsap, sült vadkan, tengeri halak is csak akkora adagokban, amiket régen már a kutyák kaptak az asztal alatt. Helyette volt pezsgő, ami ugyan ízletes volt, de a halhoz mért adagban, és komoly, méltóságteljes zene, amire táncolni csak épp annyira lehetett, hogy az ne zavarja a folyamatos beszélgetéseket. Mert hát voltaképp erről szólt az egész, a titkos megbeszélésekről, hiszen sehol nem lehetett olyan jól eltűnni, mint tömegben. Természetesen én is kihasználtam az elém tárt lehetőségeket több alkalommal is. Így sikerült részesedést szeretnem az Ikea üzletláncban, így kerültem egyre közelebb az uralkodó belső köréhez, és így ismertem meg azokat a halandókat, akik bármilyen szinten hasznossá válhattak a jövőben. Ennek ellenére a hátam közepére sem kívántam egy újabb bált, főképp, hogy a helyszín az a hegyek közötti üdülő volt, amit egy bizonyos Astrid Friberg birtokolt és vezetett. Vagy ahogy én ismertem - kifejezetten közelről -, Skadi, a tél és a vadászat istennője, Freyr és Freya anyja... és persze Hakoné. De most Karlsen kamaráson kívül külön meghívót kapott Anja is, ráadásul a est egyik fellépője Arseni Lindqvist-Karlsen zongoraművész volt. Mit tehetett valaki, ha egy teremben gyűlt össze a felesége, a szeretője és a fia? Meg persze Norvégia hercegnője, csak hogy róla se feledkezzünk meg. Ami egyébként különösen nehéz volt, ugyanis hónapok óta méregettem a vak jobb szememmel és egyre tisztábban éreztem rajta egy ismerős, aranyló, szívmelengető fényt. Baldr fényét. Az autó bőven az után érkezett, hogy a túlbuzgó, hálás meghívottak Oslo alsóbb elitjéből ellepték a síparadicsomot, csak hogy ne kelljen részt vennünk a kezdeti szánalmas várakozásban és köztes bájcsevejben. Frigg ragyogóan festett, bármiféle erőlködés nélkül túlragyogott mindenkit, aki tiszteletét tette a bálteremben. Hödr vakságát szinte palástolva lépdelt az anyja oldalán, ugyanazzal a méltósággal, ahogyan évezredek során mindig. Noha a krónikák azt tartották, hogy jobban szerettem Baldr-t, többre tartottam Thort, rátermettebbnek gondoltam Tyrt, de sosem csodáltam egyiküket sem annyira, mint Hödr-t. Ő úgy volt isten az istenek között, hogy hátrányból kellett indulnia, mégis átlépett rajta és felzárkózott a többiekhez. Ha nem lett volna vak, talán a legnagyobb is lehetett volna. Vagy talán épp a vaksága tette azzá, ki tudja. A bálterem egyik szegletében hirtelen izgalom támadt, és nem volt nehéz kitalálni miért. Anita Ronningen, Norvégia hercegnője megérkezett és önmagához hűen hófehéren lépett be a tömegbe, felerészt áz vérével gyémántként villogva a sok unalmas halandó között. - Megérkezett a hercegnő. - súgtam Frigg felé hajolva. - Gyertek, bemutatlak titeket mielőtt a pióca üzletemberek lerohanják. Közelről a leány ragyogása még szembetűnőbb volt, bár nem tudtam, hogy Frigg észlelhette-e Mímir ajándékának hiányában. Viszont ameddig a hercegnővel törődtünk, addig is kisebb volt az esélye, hogy Skadi szembejött és belebonyolódunk egy végtelenül kínos, utalgatásokkal teletűzdelt szópárbajba. Legalább is amennyire ismertem, erre számítottam. - Hercegnő. - köszöntöttem a leányt egy fejhajtással, ahogy az emberi álcám megkívánta. - Gondoltam kihasználom a kamarási privilégiumot és mások elé vágva üdvözlöm. Engedje meg hogy bemutassam a feleségem, Anja-t, és a fiam, Hö... köhm... Arseni-t. De gyanítom mindkettejükről hallhatott, hiszen a maguk területén igazi csillagok. Ezen kívül a nagyanyja és a nagybátyja lehettek, de ezzel jobb volt várni. Legalább még néhány pohár pezsgőig.
Kiskép : Rendeltetésem : Baldur lánya vagyok play by : Dove Cameron Posztok száma : 69 User neve : Lucky Csoport : Félisten Pontgyűjtő : 65 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Full-time princess Előtörténet : In the cold castle of ice and glass
A víz csobogása megnyugtató ritmust adott az én izguló kis lelkemnek. A mai az első este, hogy egyedül jelenek meg egy rendezvényen, a testőreimmel persze, de mégis egyedül. Nem lesz ott se anya, se a bátyám, s akármilyen árulónak is tűnik most az érzés, mégis megkönnyebbültem valahol. Tisztában vagyok vele, hogy nem járathatom le semmivel sem a királyi családot, nem ejthetek egy nüansznyi foltot sem a képen, amit az emberek megalkotnak rólunk, mégis...ez jelent valamit nem igaz? Mintha már megbíznának bennem annyira, hogy tudják, nem vallok majd kudarcot. Leengedem magam a legfinomabb fürdőolajommal gazdagított fürdővízbe és végiggondolom, mik is lesznek a kötelező körök, milyen italokat kell majd kerülnöm, hogyan kell majd a tartásomra figyelni. Kik azok, akiknek habár szükséges a megjelenése, mégsem kellene velük mutatkoznom satöbbi, satöbbi. Hercegnő vagyok, kedves mégis kemény mint a szikla, mint a zafír... Ettől még kiengedtem egy keserves sóhajt a párás levegőbe és figyeltem, amint egybeolvadt a gőzzel. Persze, várom én az eseményt, mégis van az a rész, amit a hátam közepére sem kívánok. A belépő. Később kell érkeznem a vendégek javától, külön bejáraton, mindenki nézni fog és nekem ez a pucc, hogy őszinte legyek, egy nem kívánatos momentum. Nem lehetne...esetleg..csak úgy oda teleportálnom, mintha mindig is ott lettem volna? A kényeztető fürdő után, felvettem a köntösöm. Már várt a stylistom, a fodrász a mainkűrös és a kozmetikus is. Egyszerre átok és előny, ahogy végignézek rajtuk a tipikus görbülettel az ajkaimon. - Készen állok, varázsoljatok hercegnővé. Nagyjából két óra alatt meg is történt a csoda. Ismételten az a porcelán baba lettem, aki a képeken is pózol a királyi család többi tagjával. Nem vagyok vak, nem erényem az álszerénység, tudom, hogy nem vagyok egy bányarém..ezért is csodálkozok mindig el azon, hogy órák kérdése engem megszépíteni. Az anyám ennél jóval díszesebb szettben akart volna látni, de belátta, hogy Ylva érti a dolgát és egy tavasz témával bíró bál nem lehet nehézkes, dús vagy giccses. Hála az égnek, mert nem hiszem, hogy a kiállhatatlan magassarkún kívül még egy olyan ruhakölteménnyel is elbírnék, ami majdnem olyan nehéz mint én magam. Beszálltam az elegánsan vonuló járműbe, Ivarral az oldalamon és még pár autónyi biztonsági személyzettel körülöttem. Felfogtam már tinédzser korom óta, hogy ez az én biztonságomat szolgálja, minden egyes szigorú szabály biztosít arról, hogy nem merényel meg valaki, csak azért mert bele születtem valamibe, amit nem választottam. Választanám-e újra, ha lehetne a hercegnői létet? Legtöbbször igen, vannak napok, mikor viszont nem. Szemeim végigpásztázzák a természet gazdag kincseit az ablakon keresztül, de ha behunyom a szemeimet, érzem a fű illatát, a fák susogását hallom és érzem ujjaim alatt a virágszirmok bársonyosságát. Csakhamar kinyílik előttem a jármű ajtaja, Ivar kisegít és én visszatuszkolom magam a nemesi attitűdbe. A hátam egyenes, az állam párhuzamban van padlóval, kezemmel könnyeden intek az embereknek, kedves ám apró mosollyal. A bejáratnál egyből kínálják pezsgőt, de én egy kristály pohárba töltött vizet veszek el, hogy tartsam az ujjaim közt. Jól sejtettem. Senkit sem ismerek igazán, de így is el kell társalogjak pár percig mindenkivel, aki jön köszönteni. Szerettem volna a házigazdával találkozni és szóba elegyedni, de egyelőre még sehol sem láttam. A zöld íriszeim azonban megakadtak egy imserős arcon, Mads Karlsen, a kamarás...majd róla egy hölgyre siklik a tekintetem. Szőke, gyönyörű, elegáns és azt hiszem..a felesége lehet. Mintha hallottam volna már, hogy mesél róla az apám. Pont olyan, mint amilyennek leírta. Róluk egy harmadik személyen pihentettem pár másodpercre a szemeimet. Az alapján, ahogy a hölgy viselkedett vele, talán baj lehet a látásával, de még így is sokkal erőteljesebb kisugárzása volt, mint a jelenlévők nagyrészének. Igazából, ők hárman azt az érzést keltették, mintha az elitek elitjei lennének.
XXX SZÓ // @"The mighty gang"
Vendég —
Jótékonysági bál
Viszonylag gyakran részt vettünk ahhoz hasonló eseményeken, mint ami ma a Voksenhallen sí központban került megrendezésre. Amellett, hogy adakozni természetesen jó dolog volt, megsegíteni a norvég nevelőintézeteket nemes cél, ami a társadalom hasznára fog válni, mindenki tudta, hogy az ilyen bálokra elsődlegesen kapcsolatépítés céljából mennek el az emberek. Ha egy újgazdag üzletember be akart törni Oslo elitjének köreibe, mi sem volt kézenfekvőbb, mint adakozni a hatalmas vagyonból, megmutatni a jó ízlését a ruháin keresztül, pezsgőt vinni a hasonló társadalmi rétegben levő fiatal hölgyeknek, smúzolni az apjukkal, végül pedig mindenki elégedetten távozott, abban a hitben hogy tovább építette a saját kis birodalmát. Be kellett vallanom, hogy én is nem egy ügyfelet szereztem magamnak az ilyen eseményeken. Először mint Mads Karlsen kamarás felesége voltam hivatalos, én voltam a plusz egy fő, de azóta már saját jogon is meghívtak, mint menő pszichológust, a sztárpárok házasságainak megmentőjét. Ilyenkor mindig, mint egy apró csermely csorgott hozzám némi hit és hódolat is, ami segített életben maradni, és megőrizni az istennői erőm morzsáit. Ha elhitték, hogy én tényleg segíthettem, ha tényleg én lehettem a családok megmentője, az felért egy hosszú, pihentető fürdővel, ami után megfiatalodtam. Mostanra pedig odáig nőtt a kapcsolathálónk, bár részben annak köszönhetően, hogy a bálnak otthont adó síparadicsom történetesen Astridé – vagy más néven Skadi istennőé volt, hogy mostmár a fiamat is meghívták, mint vendégelőadó, hogy zongoraművekkel szórakoztassa a nagyérdeműt, hogy könnyebben nyíljon meg a pénztárcájuk. Persze mi is bekészítettük már előre a csekkeket, hogy a jó ügyet támogassuk, ne mondhassa senki, hogy pont mi nem adtunk semmit. Ennek örömére – mivel Arseni nem vezetett – Mads bérelt egy nagyobb autót sofőrrel, hogy az vigyen el minket a puccos partira. Kilépve a kocsiból bájosan intettem az újságíróknak, majd hagytam, hogy hosszú sárga ruhámba belekapjon az áprilisi szél. A bál témája a tavasz volt, így minden nő színes ruhát öltött, egyeseken még nagy kalapokat is láttam, bár odáig én még nem merészkedtem. A hajamat is megcsináltattam délelőtt egy fodrásszal, annyi lakk volt rajta, hogy még egy vuklánkitörés alatt is tartania kellett. Igazából optimista voltam. Astriddal régi jó barátnők voltunk, itt volt a férjem, a fiam, úgy halottam még Einar is tervezte, hogy tiszteletét teszi, ráadásul Mads azt ígérte, hogy el fog jönni egy igazán különleges személy is, magát Norvégia hercegnőjét is meghívták, aki már pont elég idős volt ahhoz, hogy bemutassák őt a nagyobb társaságnak, és ilyen eseményeken akár egyedül is képviselje a királyi családot. Kíváncsi voltam rá igazából, hogy milyen lehetett, a férjem valamiért elég izgatott volt vele kapcsolatban, de ha vonzalom lett volna a dolog mögött, akkor egyáltalán nem említette volna nekem, így valami másnak kellett lennie. Belekaroltam egyik oldalról Arsenibe, másik oldalról a férjembe, majd így vonultunk be az épületbe, ahol már viszonylag sokan voltak. A bál hivatalosan délután ötkor kezdődött, valamikor nyolc körülre terveztek egy vacsorát is, így mi stílusosan fél hatkor léptük át a küszöböt. A rendezvényekre szánt termet, ha akartuk volna se tudtuk volna eltéveszteni. Belépve azonnal odalépett hozzánk egy pincér, hogy pezsgővel kínáljon minket, ahonnan rögtön elvettem kettőt. - Iszol egy korty pezsgőt, vagy majd az előadásod után? – kérdeztem a fiamat, nem tudtam ez mennyire befolyásolhatta a tökéletes játékát. Ha kért, a kezébe adtam a poharat és lágyan hozzáérintettem az enyémet. - Végig a közelben leszek, csak szólj, ha szeretnél valamit, italt, vagy esetleg keressük meg az ételes pultot. Ebből a szempontból kicsit talán rendhagyó volt ez az esemény, hogy most segítenem kellett kicsit a vak fiamnak. Azokon a helyeken, amiket ismert kiválóan elboldogult segítség nélkül is, ám ilyenkor kicsit gördülékenyebben mentek a dolgok, ha nem kellett a fehér botjával körbetapogatózni, és idegenektől segítséget kérni, hogy kísérjék el ide vagy oda. A szememmel közben már kerestem az ismerős arcokat, de megfigyeltem az ismeretleneket.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
Munnin
Hogy a Királyi Légierőnek mi keresnivalója van egy jótékonysági bálon? Nos, az attól függ mire is adományoznak. És hogy a nevelőintézetek a jelenlegi bál célzottja, a felettesei – természetesen királyi döntés után – úgy vélték, bizonyítóerejű, ha sokan tiszteletüket teszik, és ha ugyan pénzadománnyal nem is tudják segíteni, de önkéntes munkával, és az akadémiára kiszervezett programokkal igen. Einarnak nem újdonság a bébicsősz szerep, és egy pár embergyerek megregulázása, és jó irányba terelése Odin és Frigg gyermekei után – Thor nem egyszer sütötte már meg a villámaival és törte kis híján össze erejével, játszott Hödrnek vakvezető hollót, háborúzott Hermoddal, és akadályozta meg többször Asgard épületeinek lerombolását,Tyrről nem is beszélve...-, habcsókos körmenetnek ígérkezik. Így a katonai dísz-egyenruhában száll be az érte küldött kocsiba, és Svennek - melyik jóérzésű anya ad a gyerekének ilyen nevet?! - megadja Mildri címét, hogy felvehesse. Eddigi életében elkerülte az idegesség, a féltékenység és a sértődöttség, de most, hogy a lakás felé tart, úgy lobban fel benne, mint egy féltve őrzött gránát ami még a világháborúból maradt fenn. S habár az egész veszekedésüket nem tudja visszaidézni, ami a családi ebéd után robbant ki köztük Huginnal, olyan részletek vágnak élesen belé, amik mélyre fúródtak, mint az alattomos repeszek a húsban. Férfiak. Igen, többesszám! És olyan üzenetek, amiket eddig csak vele váltott, olyan vágyak és tervek amiket eddig csak vele osztott meg. Ami pedig a legborzasztóbb Einar számára, hogy nem is az intim vonal buktatta ki, hanem az érzések. Azok amikről Mildri írt, amikre vágyott, tervek, utazás.... Mind ezidáig fel sem tűnt neki, hogy mennyire le van kötve a másik már egy ideje. Rég nem teljesített küldetést, nem bontogathatta szabadon, mindenkitől távol a szárnyát. Ő maga pedig olyan könnyen elfelejtette, hogy a szeretett nő nemcsak egy otthoni dísz aki várja, hogy hazaérkezzen, hogy az szégyen.... Lehet az átok miatt lett Mildri egyre feledékenyebb, és szertelenebb, de ezt az egészet akkor sem foghatja csak arra. Ugye? Fogcsikorgatás, és ökölbe ránduló kéz jelzi csak, hogy minden önutálata ellenére ott a düh és a vád benne. Mert a kommunikáció helyett az alattomos, hátba szúrást választotta a másik ahelyett, hogy kerek perec a fejéhez vágja. Picsába! 
●
